Erősítő történetek

2015. január 31.  · 

Ma felvettem egy stoppost Nagykőrösön. (Munkásruha, szarráázva, mongoloid, 150 cm, 50 kg vasággyal, meggyötört fej, becsületes tekintet)

– Hova?

– Nyíregy!

Na akkor gyere valameddig elviszlek! Honnan Jössz?

– Pécsről!

– Stoppal?

– Nem, gyalog!

– Mi van?! Komolyan?!

– Komolyan!

– És mióta nyomod?

– Hétfő délután óta jövök.

– És hol vannak a cuccaid?

– Ottmaradt a főnöknél.

– Milyen főnöknél?

– Akinél dolgoztam.

– Mit csináltál?

– Erdészeti munkára kerestek segédmunkást, arra jelentkeztem. Nyolcvanezret ígértek feketén egy hónapra plusz koszt, kvártély, hát elmentem Nyíregyházáról Pécs mellé Erzsébetre dolgozni. Reggel hattól dolgoztunk négyig, utána kaptunk egy kiadós vacsorát. Én döntöttem, a másik kettő zalaegerszegi alkoholista szedte szét a nyárfákat.

– Egyszer ettetek?

– Igen este, de azt legalább megettük, finom volt. Egy csárdából kaptunk mindig maradékokat.

– Az kemény, és miért gyalogolsz?

– Hétfőn lett volna a fizetés, de a főnök azt mondta, hogy annyi pénzt fog adni, amennyit eddig adott, semmit, ha így nem akarunk tovább dolgozni, akkor húzzunk a picsába. Hát eljöttünk!

– És nem vertétek ki belőle a béreteket?

– Hát a saját portáján megütni valakit mégiscsak vétek volna…

– Én biztos adtam volna a pofájába!

– Nem akar az ember magának bajt…csak az irataimat ne hagytam volna ott.

– Mert azokat ott felejtetted?

– Nem. Elkérte múlt héten, hogy kell a szerződéskötéshez a könyvelőnek a személyi, lakcímkártya, adós meg tb kártya, meg a jogosítvány is.

– És nem adta vissza?

– Nem. Azt mondta, hogy örüljünk, hogy nem veret minket agyon!

– Az igen! És ti meg fogtátok magatokat és elindultatok gyalog?

– Igen, de a két zalai megoldotta, elloptak egy-egy Stihlt

– És te nem nyúltál le semmit?

– Ááá, nem akartam én gondot a főnöknek, biztos pénzért vette ő azt.

– De ingyen dolgoztatott egy hónapig!!!

– Hát igen, meg jólelkű, becsületes Istenfélő, jó magyar ember vagyok én, nekem nem kell a másé.

– A két másik muki elhozott két fűrészt, te meg minden nélkül csak úgy elindultál Pécsről Nyíregyre?

– Erzsébetről, de igen. Egyébként nem szerettem velük aludni, mert ezek boroztak minden este, meg csúnyán is beszéltek.

– Aha, és táska, kabát?

– A főnök kocsijába maradt minden, csak az a baj, hogy hétfőn ettem utoljára.

– Mivan?! Ott van a táskám a hátsó ülésen van benne egy narancs, edd meg!

– Ááá nem akarok én más táskájához nyúlkálni.

– Mondom, vedd el !

– Tolja az orrom alá!(a kocsi mutat 135-öt) Nyisd hát ki!

– De nem akarok bele turkálni.

– Ott van felül, vedd hát ki!

Kivette, megköszönte kb 15 másodperc alatt befalta, majdnem héjastól.

– Na te éhes vagy tényleg! Megállok egy kútnál, veszek valami pogácsát!

– Ááá nem kell.

– Na jó, megállok!

– Tele lesz- mondom a kutas gyereknek

– Lemossam az ablakot? – kérdezi a kis csóka

– Dehogy, hagyjad csak!

– Egy pár pogácsát adsz, kedves?-kérdezem a pultoscsajt

– Nincs csak ilyen mirelit szar szendvics!

– Hát a mirelit szart nem csípem, csak a nyers kakát! Nem nekem lesz. Neki!

Mutatok a kis fickóra, aki csak elkezdte lemosni az ablakomat és úgy néz ki mint Jézus, de Batu kán reinkarnációjában, piszkosul lerongyolódva. Elmondom neki a sztorit, hogy negyedik napja úton van a muki Pécsről és itt szedtem fel a falu határában. Az Urszula nővér fejű csaj megsajnálja és ad egy csokit, hogy azt ő küldi a kis embernek. A szart megmelegíti, fizetek, megköszönöm.

Beülünk a kocsiba és ő elkezdi komótosan becsipegetni, azt az igénytelen közel ezer forintos, 50cm-es zacskós szendót, úgy hogy egy szem morzsa se essen kárba, meg a kocsi kárpitjára véletlen se hulljon semmi.

– Még nagyon éhes vagyok, de ezt a csokit csak haza viszem Atillának!

– Ki az az Atilla?

– A kisfiam.

– Szevasz! Varga László

– Tóth Atilla, két l-lel!

– Két l-lel?

– Igen, édes szülőapám ragaszkodott hozzá…

– Hány éves a gyerkőc?

– Hat

– Ők tudják, hogy mi a helyzet?

– Szombaton beszéltem velük, akkor azt mondta a kedvesem, hogy siessek, mert még egy kenyeret tudnak venni, aztán semmi február 5-ig, akkor kapja meg a közmunka után a fizetést. Szegények azt hiszik, hogy jövök a rengeteg pénzzel, a kicsi meg várja az ajándékot és így legalább nem megyek üres kézzel.

(Magamban bőgök, majdnem kifelé is)

– Hazaviszlek Nyíregyre!

– Ááá nem kell, valahol majd tegyen ki!

– Akkor meg elviszlek Balmazon a vasútállomásra!

Nem mond semmit. Elalszik. Mikor megriad, kérdezgetem:

– És hol aludtál?

– Nem aludtam, folyamatosan menetelek, mint a Doniak tették, akaratból!

– Az út mellett?

– Nem, a füvön, meg az árokban.

– És hogy bírtad? Tudnál még menni?

– Valahogy csak haza kell mennem.

– De nem vett fel senki?

– Nézzen már rám! Az se tudom maga miért vett fel!

– Nem fáztál?

– Dörzsölgettem magam, mikor fáztam.

Megint alszik egyet. Nem büdös. Körmei ápoltak, arca mélyen barázdált, erős pofacsont, csíkszem, tisztára mint egy mongol.

– Szegény fa!-mondja

– Milyen fa?

– Az az előző!

– Amelyik meg volt dikicselve?

– Az! Nagyon nehéz lesz neki így tovább élni. Csúnya, nagy sebet hagyott, aki vágta.

(csak lesek)

– Egyébként mi a szakmád?

– Semmi! Hatodikat jártam, mert édesszüleim betegek voltak és dolgozni kellett.

– És miket dolgoztál?

– Voltam kőművesnél, kertészetben, erdészetben, szőlőben, tudok kaszálni kézzel, géppel, traktorral, amivel kell.

– Hány éves vagy?

– 40

(kb 65-nek nézem)

Beérek Balmazra, megállok a Kisvirágnál.

– Itt egy cigi, én meg beszaladok veszek egy dobozzal, ami meg ebben maradt, azt odaadom.

– Ááá nem kell, elég lenne papír, eddig is csikkekből tekertem, mert kedden elfogyott a dohányom.

Veszek egy cigit magamnak, elmesélem közben Editkének, hogy mi van. Ő kedvesen kikeresi, hogy csórikámat melyik vonatra tudom felrakni és hogy van a csatlakozás. Köszipuszi

Kimegyek. A kis figura sehol. Keresem, hát a Vízmű sarkánál hugyozik. Elrakja. Odajön. Elnézést kér a pisilés miatt.

– Jól van gyere, kimegyünk az állomásra!

– Itt is jó sok cigány van!- ennyit mond szépen fejlődő, szeretett városunkról.

Az állomáson kérek egy jegyet a nénitől, aki mondja hogy a csatlakozásnál egy sebes vonatra tud átszállni, amire pótjegy kell. A kis barátom rögtön rávágja:

– Ááá nem kell, majd megyek egy másikkal, tudok várni egy két órát vagy hatot vagy bármennyit…

– Persze kérem a pótjegyet, köszönöm! Na ez a jegy, ez meg a pótjegy! Gyere adok valamit a fiadnak, meg ott van kocsiban a csoki is!

– Köszönöm!

– Maradt még 3500 Ft a tárcámban ezt is odaadom, meg ezt a kis aprót, hogy kihúzzátok ötödikéig.

– Ááá nem fogadhatom el!

– Na rakd csak el, meg ezt a madaras kiadványt is! Én is kaptam!

– Nagyon szépen köszönöm, nagyon köszönöm, de hogy fogom én mindezt meghálálni?

– Nem kell sehogy!

– De valahogy csak kéne!

– Nem kérek semmit! Menj haza a családodhoz!

– Nagyon köszönöm Isten áldja meg magát!

– Téged is, na jó utat!

Fordulok kifelé, kopogtat az ablakon. Lehúzom.

– Na mi az?

– Adja meg a címét!

– Az enyémet? Minek?

– Csak összeszámoltam, hogy 5140 Forintot adott és ha ötödikén nem is, de hatodikán vagy hetedikén szerintem a posta elviszi, mert van olyan, hogy a postásunknak én odaadom, a maguk postása meg házhoz viszi.

– Nem kell visszaküldeni, hagyja csak!

– Én még soha nem tartoztam senkinek és nem is akarok! Kérem adja meg, hadd küldöm vissza, ha sikerül!

Megadtam és hazamentem…

“A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota.

Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.

Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg.

Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén.

Olyan fiatal vagy, mint reményeid, olyan öreg, mint kétségeid. Olyan fiatal vagy, mint önbizalmad, olyan öreg, mint félelmed. Fiatal, mint hited, öreg, mint csüggedésed.

Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság, az ember, a föld, és a végtelenség hírnökeit.”

Albert Schweitzer

Útravaló

“Nem azért születtünk, hogy állandóan féljünk.

Arra születtünk, hogy boldogok legyünk

és jobbá tegyük a világot.”

/Dean Ray Koontz/

Az igazság akkor is igazság ,ha halkan mondják.

Az erő akkor is erő ,ha nem látatják!

Bölcs akkor is bölcs ,ha nem szól!

Hülye akkor is hülye,ha ő nem hiszi el!

A kard akkor is éles,ha ki sem húzzák!

Az igaz ember tudja,hogy igaza van,mert érzi. Nem kell túlkiabálni a hamis,hazug embereket.

Erős ember nem mutogatja erejét,nincs szüksége mások elismerésére.

A bölcs mindig bölcs.

A hülye akkor hülye mikor nem néz magába. Ha befelé néz ,már sokkal okosabb mint előtte.

Kard az mindig éles.

Harcos akkor is Harcos mikor nem harcol.

A jó emberek…. Amikor szenvedést okozol nekik, nem kiabàlnak,

megörzik belül…!!!!

Csendben elmennek…..és aztán SOHA nem fordulnak vissza….!!!!

Továbbra is jók … de nem bíznak … !!!!!

És pontosan abban a pillanatban végeztél velük….!!!!

Többé nem támaszkodnak rád…. Soha többé nem fognak bízni benned….!!!!

Vasco Rossi

A kétszínű és az őszinte emberek közötti főbb különbségek.

1) Tisztelet

· A kétszínű ember csak azt tiszteli, akinek hatalma van. Ennek az az oka, hogy az alapján ítéli meg a másik embert, hogy az mennyire gazdag.

· Az őszinte ember mindenkit tisztel. Nem törődik a másik ember vagyonával, mert az embert tiszteli benne és nem a pénzét.

2) Kritika

· A kétszínű ember kritizál másokat, csak azért, hogy előnyben részesítse saját magát velük szemben.

· Az őszinte ember csodálja és dicséri a másik embert.

3) Vélemény kifejezése

· A kétszínű ember állandóan pletykál.

· Az őszinte ember bátran kifejezi a saját véleményét.

4) Önzetlenség

· A kétszínű ember azért segít valakinek, mert abból neki haszna van.

· Az őszinte ember önzetlenül segít a másoknak.

5) Manipuláció

· A kétszínű ember általában erőszakkal és megfélemlítéssel kényszeríti rá az embereket, hogy megtegyék amit ő akar.

· Az őszinte ember nem alkalmaz manipulációt.

6) Dicsekvés

· A kétszínű ember folyamatosan kérkedik a sikereivel.

· Az őszinte ember nem dicsekszik a sikereivel, hanem inkább szerény és alázatos.

7) Mások mennyire kedvelik

· A kétszínű ember erőlködik azért, hogy elnyerje a másik ember szimpátiáját.

· Az őszinte ember könnyen eléri, hogy kedveljék őt az emberek.

😎 Ígéretek betartása

· A kétszínű ember sokat beszél és nem tesz semmit.

· Az őszinte ember igyekszik betartani amit ígért.

9) Figyelem feléjük

· A kétszínű ember erőlködik azért, hogy elnyerje a másik ember figyelmét.

· Az őszinte ember nem törekszik arra, hogy az univerzum közepe legyen.

“A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. És ez sokszor így van velünk, felnőttekkel is. Ha hazafelé egy pattanásos legényke csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, az a hölgy kivirágzik. Van egy idősebb kolléganőm, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját, a ruháját. A kolléganőm ilyenkor azt mondja a férjének: te vén csacsi, hagyd már abba – de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, hogy a férje állandóan udvarol neki. A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik, hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni! Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy drukkoljanak nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket.” Böjte Csaba

KI VAGY TE?

A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt.

– Ki vagy te? – kérdezte egy hang.

– A polgármester felesége – válaszolta.

– Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy.

– Négy gyermek anyja.

– Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy.

– Tanítónő vagyok.

– Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.

És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy tűnt, hogy nem a megfelelő választ adta arra a kérdésre, hogy ki is ő.

– Keresztény vagyok.

– Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.

– Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat.

– Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy.

Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is Ő.

És ez nagyon megváltoztatta az életét.

(Antony de Mello)

,Nem az számít, ki mit gondol – rólad. Az számít, ki szeret – téged. Nem az a fontos, aki arcával mosolyog csak rád, az a fontos, aki lelkével teszi. Nem az számít, aki mindent tud rólad, az számít, aki szívedet ismeri. Nem az a fontos, aki szemével néz téged, csak az, aki szívével lát. Ne törődj azzal, aki csak kapni akar tőled, azzal foglalkozz, aki adni is akar. Nem az a fontos, aki a hiányt nézi benned, csak az, aki kincseidet látja.,,

Csitáry-Hock Tamás

,, Aki nem mer cselekedni, mert fél attól, hogy mi lesz,

az olyan ember nem bízik sem az Úristenben, sem önmagában. S az ilyen számára nincs szabadság.

A vékony hitű ember számára vékonyan jut hely

Isten világában.(…)

Isten valóságának ismeretéhez nem kell ám ész. Szív kell csupán, meg lélek. Hogy is mondja az írás? Ismerjétek meg az igaz valóságot s az igaz valóság szabadokká tészen! Mitől szabadít meg? Hát a tudatlanságból eredő bajoktól meg nyomorúságoktól. (…)

Mert az Úr nem a hegyek tetején ül s nem is valamelyik bokorban bújkál,

mint ahogy a könyv mondja,

hanem bennünk él és dolgozik. Isten a mi életünk,

és érzéseinken, gondolatainkon keresztül szól hozzánk. “

Wass Albert – Hagyaték (részlet)

“Tovább kell mennünk az úton… akkor is, ha fáradtak vagyunk, akkor is, ha kedvetlenül kelünk fel már reggel, akkor is, ha legszívesebben kifutnánk ebből a világból, mert úgy érezzük, elegünk van mindenből. Ha torkig vagyunk azzal, hogy mindig mindenért meg kell küzdenünk, ha nemes szándékaink fordítva sülnek el… mennünk kell, mert nem tehetünk mást. Mert úton vagyunk. Mert tudjuk, csak az a megoldás, hogy haladunk. Még pillanatnyi reményvesztettségünkben is tudjuk, vándorlásunknak van értelme és célja.”

(Herdics György)

Elmesélek egy történetet egy csomagoló szakemberről, aki egy Bergernbeli üzemben dolgozott, Norvégiában.

Egy napon, amikor vége volt a munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban a hűtőtérben.Erőteljesen verte az ajtót és elkezdett kiabálni, de senki sem hallotta. A munkások java már hazament és gyakorlatilag nem lehetett hallani az ajtó vastagsága miatt a segélykiáltásokat.

Öt órát töltött el a hűtőtérben, már a halál küszöbére került.

Egyszerre csak kinyílt az ajtó.

A biztonsági őr bejött és kimentette őt.

Ennek az esetnek a kapcsán megkérdezték az őrt, hogy jutott az eszébe, hogy kinyissa ezt az ajtót, amikor az nem tartozik a munkakörébe?

Ő elmagyarázta ezt:

Ebben a gyárban dolgozom már 35 éve.

Alkalmazottak százai jönnek a gyárba minden nap, de ő volt az egyetlen, aki köszönt nekem reggelenként és elköszönt tőlem esténként. a többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha láthatatlan lennék.

Ma, mint rendesen, mondta nekem, hogy “Jó reggelt!” de nem hallottam elköszönni, hogy “Viszontlátásra holnap!”

Én mindig, minden nap türelmetlenül várom ezeket a szavakat, “Helló, Jó napot” és azt, hogy “Szia, viszontlátásra holnap”

Mivel tudtam, hogy még nem köszönt el tőlem, gondoltam, hogy valahol az épületben kell lennie, és elkezdtem keresni….és addig kerestem, amíg meg nem találtam!

És mindez csak a köszönés miatt…

Egy Kutya levele az emberhez…

Emlékszel?

Amikor elhoztál “azoktól”, mert nem bírtad nézni, hogy a befagyott vizet nyalogattam a tálkámban, hozzákötöttél az előszobai radiátorcsőhöz.

Attól féltél, ha beengedsz a lakásodba, az életedbe is beengedsz és azzal többé majd nem tudsz kitenni se innen, se onnan.

És mennyire igazad volt.

Mert amikor ötpercenként odajöttél megsimizni, és este elém tetted a vacsorámat…már tudtuk.

Te is, én is. Hogy egy hónap sem kellett, és már fotelem volt a nappaliban. És trónom a szívedben.

Sokszor néztünk mi már egymás szemébe.

És te már tudod, hogy mi kutyák is tudunk sírni.

Csak mi másképp tesszük, mint az emberek.

Mi a szívünkkel, a lelkünkkel sírunk veletek.

Csendben nyüszítve jajgatunk, vigasztalunk.

Mi vagyunk a legnagyobb lélekgyógyászok, kerek e világon.

Mert minket akkor is sétálni kell vinni, ha esik, ha fúj, ha sírsz.

Nincs kifogás, mi terelünk.

A jó irányba, megmutatjuk, ha szeretsz, szeretve vagy. Mi vagyunk a ti négylábú terapeutáitok.

Nem az embereknek kell elhinni, akik szavakkal mondják el, hogy jobb lesz.

Nekünk hidd el, hogy sosem vagy egyedül.

Ameddig mi vagyunk, addig nem.

És mi itt leszünk Veletek…Veled.Mindig.

Cserébe csak annyit kell tenned, hogy szeretsz minket te is egy kicsit. Mert mi nagyon szeretünk benneteket.

SZEGÉNY GAZDAGOK

Emma napok óta tudta, hogy ha valóban megérkezik, lesznek problémák. Alattomosan kúszott egyre közelebb, majd beköszöntött a tél. Nyomában a földön, kegyetlenül csikorgó fényes hó maradt, az égen komiszul csillogó, fagyos csillagok figyeltek. Készletük szerint, a tüzelő arra volt elegendő, hogy kis szobát naponta egyszer befűtse. Havi jövedelmük több mint felét elvitte az apró házuk vásárlásakor felvett hitel törlesztése. Fél éve szenvedett a munkanélküliségtől. Járadéka is hamarosan lejár, bár nagyon kevés az a pénz, de a megszüntetését követően, már ennivalóra se lesz elég a jövedelmük. Hiába vállalt a férje sok túlórát, előfordult, hogy ki se fizették. Tegnap, is reggeltől estig dolgozott, és mikor hazaért, csak pár szót váltottak. A vacsora után megölelgette a gyerekeit, majd dőlt az ágyba. A lányok nem igazán értették miért nem játszik velük apa, azt sem, miért kell nagyon csendben lenni. Összebújtak, mint kismadarak a fészekben, majd anyjuk halk szavú meséjére, lassan álomba merültek. Odakinn vicsorogva harapott a tél. Emma nem tudott aludni. Gondolatai egymást kergették a fejében, megoldást keresve. Végül is összegezte, akárhogyan is osztott-szorzott, a jövő hétig nem tud tüzelőre pénzt fordítani. Egy halvány reménye azért akadt. Bár eddig nem tette, most be kell mennie a Hivatalba. Tüzelőt fog kérni. Muszáj. Nincs más megoldás. Óvatosan felkelt, megnézte betakarta-e jól a gyerekeket. Hajnalban arra riadt, hogy a párja halkan elköszönt, mielőtt elment.

– Szia, mennem kell. Nem tudtam megmosakodni, a konyhában befagyott a vízcsap.

Valamit mondania kellett, valami biztatót, amitől kedve lesz hazajönni..

– Megoldom valahogy, szia, vigyázz magadra.

Ráért volna még felkelni, de nem bírt már feküdni, szinte kilökte az ágy. A konyhában farkasordító hideg fogadta. Lekapta a gázról a nagy fazekat, kiszaladt az udvarra, sietve teletömködte hóval. A konyha ajtaja nehezen csukódott, erőlködnie kellett, mire bezárta maga után. A kamrában összegyűjtötte azt a kevés fát, ami még maradt, talán estig elég. Hótól nedves keze odaragadt a kilincshez, mikor befelé cipelte a fazekat és a tüzelőt. Mikor beért, meggyújtotta a gáztűzhely égőjét, kicsit felmelegítette elgémberedett ujjait. Ha a gyerekek délelőtt óvodában vannak, talán spórolhat a fűtéssel. Most majd nagyon sietve öltöznek, addig biztosan nem fáznak meg. Miközben gondolkodott, hangokat hallott a kisszoba felől. Már felkeltek? Ez nagyon ritkán fordult elő, hiszen alig tudta kirimánkodni őket az ágyból, mikor óvodába készültek. Hallgatózott. Az idősebb lánya, Anna hangját vélte felismerni.

– Látod, szép a lángja, ad egy kis meleget, amíg anya nem gyújt be. Érzed, már nem is fázik úgy a kezünk.

– Te jó ég, mit csinálnak ezek! – sietve nyitotta az ajtót.

A két gyermeke, ágyukban kuporogva, egy aprócska tányéron, égő gyertyánál melengette a kezét. A látvány először megbénította. Lepergett előtte, mi lett volna ha….

A gyertyát azért tartotta a kisszekrényen, mert az orkánszerű szél okozta hóviharok miatt, gyakran volt áramszünet. Most a két kislánya ártatlan mosollyal melegszik a lángjánál… Egyetlen ugrással termett előttük. Elfújta a gyertyát, és nyakon legyintette Annát, aki villámgyorsan a dunna alá bújt. A kisebb lányka bénultan meredt az anyjára, csak apró szája görbült egyre lejjebb.

– Ti nem vagytok normálisak! Mi lett volna, ha meggyújtjátok az ágyneműt! – lökte ki magából a szavakat Emma, a hirtelen felindultságától apró gombócokat érzett a torkában.

Anna még mindig a dunna alatt lapult, csak egy dudor mutatta, hogy ott van. A testvére Zsuzska hüppögve, szipogva suttogta,

– De hát annyira fázott a kezünk…

Emma még mindig remegett a hirtelen sokkhatástól, de aztán erőt vett magán, majd határozottan szólt a lányokra.

– Egy-kettő öltözni, apátoknak egy szót se a történtekről, van épp elég baja.

Zsuzska kelletlenül öltözni kezdett. Ám Anna nem mozdult a dunna alól. Emma hangosabban szólt rá.

– Neked is beszéltem rejtőzködő kisasszony! Nem hallod?

– Nem!

– Mivan?

– Megvertél. Egy gyereket nem szokás megverni, mondták az oviban!

Emmában csak most tudatosult, mit tett. Felfoghatatlan mi történt abban a pillanatban, mikor nyakon vágta Annát. Ezt valahogy helyre kell tenni.

– Beszéljük meg jó? – kérlelte szép szóval.

Anna lehúzta fejéről a dunnát. Morcos képet vágott, de már kérdezett is.

– Azért vagy ideges, mert szegények vagyunk?

– Ez nem ilyen egyszerű, de valóban nagyon megvisel, hogy nincs sok mindenre pénzünk. Azért bántottalak – már tudom, nem kellett volna – mert féltettelek benneteket. A tűz nagyon nagy bajt okozhat. Kérlek, soha ne gyújts lángot, ha én nem vagyok veletek, hogy vigyázzak rátok. – válaszolta, s az utolsó szavaknál elfordult, hogy ne lássák a könnyeket a szemében.

Zsuzska szólalt meg félénken.

– Anya, meddig leszünk még ilyen szegények, mert én már nagyon fázom…

Sietve felöltöztek, és elindultak az oviba. Ott legalább meleg van. Emma a Hivatalba indult. Az épületbe érve majdnem visszafordult, látva, hogy ma a rendszeres szociális ellátások kifizetési napja van. A folyosó teli emberekkel. Néhányan pimaszul végigmérték, vajon mit akar ez itt? Szinte egyikre sem nézve próbált elaraszolni gyorsan mellettük, a szociális ügyintéző irodája felé. Már bánta, hogy vállalkozott erre az útra. Minden bátorságát összeszedve bekopogott. Alig tudta kivárni a választ.

– Tessék!

A hangot hallva, azonnal belépett, az irodában kicsit megnyugodott. A sötét folyosó után, egészen más légkör fogadta. Körbekúszó zöld növények borították a falakat, az ablakon bekukucskáló halvány napfény bátorsággal, reménnyel töltötte fel. Udvariasan köszönt, majd egy szuszra elhadarta jövetele okát.

Az ügyintéző türelmesen végighallgatta, majd beszéltek a munkanélküliségéről, meg arról is, hogy a járadéka lejártát követően, megpróbálják bevonni a helyi közfoglalkoztatásba. A kérelmére, felajánlottak számára egy azonnali krízissegélyt, vagy micsodát, ami azt jelentette, hogy tüzelőt fog kapni, amelyet a műszaki osztályon keresztül, még a mai napon igénybe is vehet. Délutánra, egy ismerős abban is segített, hogy a tüzelő a kamrába kerüljön. Nagyon elfáradt. Tudta, még mielőtt az oviba megy a lányokért, be kell mennie a boltba vásárolni. Elővette apró pénztárcáját, számolt. A hónap vége felé már nagyon soványra fogyott a bugyelláris. A befizetnivalókat a bank már az utalás időpontjában lecsípte a számlájukról. Minden hónap elején, papíron összeírta a várható kiadásokat, amely soha nem úgy alakult, ahogyan a papírra vetette. Általában, váratlan dolgok borították a tervét. Egy elszakadt nadrág, egy tönkrement cipő, vagy még az óvodai kirándulás sem szerepelt a leírtak között.

Számolását követően kiderült, alig kétezer forintja van négy napra. Pedig, ahol tudott spórolt. Mint mindig, estére meleg ételt készít, az kiadósabb. Sietve összerámolt a szobában, belerakta a kályhába a tűzrevalót. Gondosan bezárta a házat, majd elindult a boltba. Már érezhető volt, hogy közeledik az este, nyomul egyre közelebb a csontig hatoló pengeéles fagy. A bolt előtt, egy sovány fekete kutya kuporgott. Farkát behúzva, könyörgő szemmel nézett a járókelőkre. Hiába, senki nem vett róla tudomást. Emma, a szeme sarkából vetett rá egy pillantást. Szomorúan nyugtázta magában, jó hogy nem engedett Zsuzska könyörgésének, mikor haza akart hozni egy hasonló szegény párát. Akkor nem indokolta meg döntését, de határozottan tudta, nem vállalhat felelősséget egy ártatlan lényért, mikor néha, nekik is szűkösen telik a mindennapi falatra. A bevásárlást gyorsan elintézte. Körülnézett, látja e valaki, majd dacosan megvonta a vállát, majd az akciósan vásárolt száraz kenyérdarabot odavitte, letette a kushadó kutya elé. Az ijedt jószág remegve, vágyakozó, kitágult szemmel figyelte az eleséget. Emma hátrált tőle pár lépést, majd halk szavakkal biztatta.

– Egyél bátran, neked hoztam.

A kutya hálásan nézett rá, majd az ajándékát felkapva, elinalt a bolt mellé kirakott, üres ládák mögé, hogy féltett kincsét el ne rabolják…

Az oviban már felöltözve várták a lányok. Hazafelé vígan csúszkáltak, bár már erősen csikorgott a lefagyott hó. Mire elkészült a vacsora, megérkezett a családfő is. A szoba kellemes melege, a lányok csacsogása, mosolyt csalt fáradt arcára. Leült az asztalhoz, majd a lányokhoz fordult.

– Hello lányok miújság?

Zsuzska, máris belehuppant az apja ölébe, két apró kezét fontoskodva tárta szét, átvette a szót.

– Tudod apa, az ember akkor fázik, ha szegény, de mi már nem vagyunk szegények ugye?

– Nem kincsem, mi már nem vagyunk szegények…

Mai útravaló ❤

Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak.

Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak!

Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.

Szabó Magda

“Aki nem tud szeretni, kénytelen mindenféle pótcselekvésre, hogy az életét elviselhetővé tegye. Pénzt gyűjt, hatalomra tör, szüntelen önvédelemben él, és rendszerint rohan, rohan, rohan, semmire sincs ideje, mert túlvállalja magát. S ez nem csak rajta múlik. A mai sötét, rögeszmés világ az ilyen értelmetlen életbe bele is kényszerít, és olyan hajszába és zaklatottságba visz, hogy ne is legyen időd a szeretetre. Nincs idő a párodhoz, a gyerekedhez, az anyádhoz. Nincs időd a szeretetre. Mert ahhoz meghittség kell. Figyelem. Csak te. Senki és semmi más: csak te. És ti… Állj meg, ha tudsz! S ha lehet.”

(Müller Péter)

Csodaszép színes világunk

  “Olyan jó lenne egyszer arra ébredni, hogy minden megváltozott…

Bárcsak bemondanák reggel, a hírekben, hogy a szeretet győzött a gyűlölet felett és az emberiség ráébredt, hogy nem élhet így tovább, ahogyan eddig tette..

A fegyverek elhallgatnának, s nem ölnének több ártatlant.

Az ellenségek kezet nyújtanának és megölelnék egymást.

Megszűnnének a vallások, amelyek elszakítanak bennünket.

Az élet értéke nem függene többé a pénztől, ugyanannyit érne minden élőlényé a bolygón.

Megértené a jóság szentségét az is, ki most még kapzsi, önző és kevély…

Rádöbbennénk végre, hogy amit életnek, társadalomnak, gazdaságnak nevezünk, az az emberi lét szánalmas karikatúrája csupán.

Gyermekeinket nem kényszerítenénk többé az uniformizált butítás épületeibe, hanem valódi tudást adnánk nekik.

Tisztán látnánk a reklámok, a marketing, az önfényezés tökélyre fejlesztett “művészetét”, amely elfedi előlünk a valóságot, hogy lényegtelen, hamis etalonokkal, mesterkélt bálványokkal törődjünk egymás helyett…

Egyetlen kapcsolónak kellene működésbe jönnie mindannyiunkban:

a SZÍVÜNKNEK…

❤

Ha mind, akik csak élünk ezen a varázslatos bolygón, elgondolkodnánk azon, hogy miért is jöttünk e világra,

valóban azok lennének a válaszaink, hogy gazdagság, hírnév és “értéktárgyak” reményében..?

Vagy tán’ a gazdasági növekedés végett..?

Esetleg azért, hogy másokat uraljunk, kihasználjunk és eltapossunk…?

Nem hinném… ennek ellenére mégis így élünk.

Csak EGYÜTT tudunk túllépni az ítélkezésen, a haragon, a gyűlölködésen és az irigységen, illetve az ezekre épülő,

unalomig hangsúlyozott/százszor kimondott-politika-vallás-oktatás-média-divat-sport kombináción..

Tegyük meg ezt a lépést..!

Mert nem vagyunk magányos álmodozók,

mert a válasz a kérdésre, hogy miért is jöttünk a világra:

SZERETNI….!

…valamint annak nevében ,”törvényei” szerint élni és cselekedni, s nem ártani semmilyen élőnek…!

Jó volna erre ébredni…” 🙂

❤

/ Szerző: Vajda Miklós /

7772023. 01. 03.

„NEM JÉZUS TEHETETLEN, HANEM A MI HITÜNK GYENGE!” – GYÖKÖSSY ENDRE GONDOLATAI A KEZDŐDŐ ÚJ ÉVRE

„Ne arra nézzünk, amit kérünk, hanem Arra, Akitől kérünk!” -írja Gyökössy Endre református lelkész, költő és pszichológus. Az ő egyik megindító elmélkedését osztjuk meg most veletek, amely az új évre is kiváló iránytű lehet.

„Márk evangéliumából értesülünk arról, hogy amíg Jézus és a három kiválasztott apostol a hegyen éppen a színeváltozás csodáját élte át, „alant” is különös dolgok történtek.

„Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. Amint meglátták Jézust, az egész sokaság nyomban megdöbbent, és eléje futva köszöntötte őt. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztok velük?” A sokaságból így felelt neki valaki: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; és amikor ez megragadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Jézus így válaszolt nekik: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!” Odavitték hozzá, és amikor meglátta őt a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott. Jézus megkérdezte a fiú apjától: „Mennyi ideje, hogy ő így van?” Mire ő ezt válaszolta: „Gyermekkora óta. Sokszor vetette tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit tennem? – Minden lehetséges annak, aki hisz.” Erre azonnal felkiáltott a gyermek apja és így szólt: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” Amikor meglátta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: „Te néma és süket lélek, megparancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!” Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: vége van. Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt. Amikor aztán Jézus bement egy házba, tanítványai megkérdezték tőle maguk között: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.” (Mk 9,14-29)

Hát így történt. Amíg a nagy látomásban Jézus az egekig ragadtatik, addig a lent maradt tanítványok a sárga földig megaláztatnak tehetetlenségük miatt. Nem tudnak meggyógyítani egy gyereket. Mi is történt itt tulajdonképpen? Az, hogy a gyenge ember azonnal kihasználja, ha nincs jelen az erős, akinek esze, értelme, vezető képessége összefogja a dolgokat. A nyáj-ember akkor tüstént zavart okoz. Amikor Jézus felmegy a hegyre, ellenségei ugrásra készen állnak, hogy lecsapjanak a tanítványokra. Végre nincs jelen az, Aki mindig meg tudott nekik felelni, Aki sarokba szorította őket úgy, hogy elállt a lélegzetük. Nincs jelen Jézus; gyerünk mi, az okos írástudók, cserkésszük be ezeket a primitív halászokat és szorongassuk meg őket!

hirdetés

Ráadásul jön egy ember, aki beteg fiát viszi a tanítványokhoz, hogy gyógyítsák meg. Ott is teljes a csőd. Amikor Jézus lejön a hegyről, azt olvassuk: „az egész sokaság eléje futva köszöntötte”. Jézus megoldást hoz. A megoldás mindig Jézusé – amikor Ő akarja, akkor jön a megoldás.

Lám, amikor megjelenik, a vallásos vita elhallgat. Egyvalaki szólal meg: az, akinek igazán szüksége van Jézusra. Aki nem vitázni akar Vele, hanem segítséget kérni, akinek csak Őrá van szüksége, semmi másra, és ez az édesapa. Elmondja a gyereke betegségének történetét, és mellékesen megjegyzi: Odavittem őt a tanítványaidhoz, és nem tudtak segíteni rajta. És íme, Jézus nem volt pihe-puha ember, tudott keményen is szólni, ha kellett. Itt bizony kemény szót ejt. Ismerek teológusokat, akik azt akarják bizonyítani, hogy ez csak a farizeusoknak szólt. Meg vagyok győződve, hogy a tanítványoknak is: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig kell még titeket elszenvednem?”

Itt értjük meg, hogy Jézus egész élete milyen szenvedés volt! Hozta a legnagyobb erőt, dinamikát, megújító hatalmát, de mi inkább vitázunk, új gyülekezetet alapítunk, vagy új tornyot építünk, vagy valamit „rendezünk”, mert az egyszerűbb. „Ó, hitetlen nemzedék!” 

🌹Ne beszélj nekem Istenről

Ne beszélj nekem a vallásos meggyőződésedről… Szeretném látni, hogyan bánsz a házastársaddal, a gyermekeiddel, a szüleiddel, a szomszédaiddal, az állatokkal, a drága testeddel, ami a templomod.

Ne taníts nekem erényről vagy bűnről.

Mutasd meg, mennyire figyelsz, hogyan nyílsz meg olyan információk felé, amelyek nem illenek személyes filozófiádhoz vagy vallási meggyőződésedhez, s mindezt ítélkezés nélkül, hogyan adsz valamit magadból a rászorulóknak, de nem a feleslegből.

Ne arról mesélj, hogy mennyire vagy éber, mennyire vagy szabad.

Arról mesélj mit érzel az ego iránt?

Meg akarlak ismerni a szavaid által.

Szeretném tudni, hogy vagy, amikor egyedül vagy, vagy amikor bajban vagy.

Mutasd meg, képes vagy-e teljesen elfogadni a fájdalmaidat anélkül, hogy legyőzhetetlennek mutatnád magad…

Sikerül-e átérezned a haragodat anélkül, hogy utat engednél az erőszaknak…

Képes vagy-e átérezni a szégyent anélkül, hogy megaláznál másokat.

Mutasd meg, hogy el tudod-e engedni az egészet, aztán fogadd el.

Képes vagy -e szívből kimondani: “Sajnálom”.

Sikerül-e teljesen embernek lenni az Istenségedben.

Az univerzum Istene ismeri a lehetőségeidet, a titkaidat, az eredményeidet, a lényegedet, az elmédet, a lelked mélységeit.

Vannak emberek, akiknek inspirációt kell kapniuk az életedtől, hogy megpróbálják megismerni Istent.

Kérlek, ne beszélj nekem Istenről..

Mutasd meg a benned lévő Istent!

Kedves Barátaim!

Áldott , békés, boldog , szeretetteljes KARÁCSONYT kívánunk a Farkasokkal!

Most , amikor déli határainkon próbálnak belépni fiatal, más kultúra harcosai,

amikor északon nyakkendős magukat úriembereknek tartók beleesnek ugyannabba a hibába, amibe mi magyarok 1541 ben beleestünt ,

amikor kiénekelték a szánkból Buda várát és az országunkat,

amikor tőlünk keletre háború folyik,

ekkor kell nekünk igazán

hazánkat szerető,

egységes, megtörhetetlen, magabiztos,

elhivatott ,

múltjára, kulturájára, hagyományaira büszke és erős magyar nemzetnek maradnunk!

Kívánok minden embernek, akinek a szívében béke van, szeretet, haza megbecsülése, családjának boldogsága, hogy teljesüljenek vágyai!

Gyógyuljanak meg a betegek,

legyen boldogsága a boldogtalanoknak,

legyen meleg étel minden éhezőnek,

legyen szegény aki szegénnyé teszi az emberiséget.

Győzzük le ellenfeleinket, legtávolabb szálljanak nyílvesszőink!

Büszke nép a mienk, magyaroké!

Büszke föld ez a föld, az apáink földje, amin élünk!

Legyen erőnk a holnaphoz,

legyen hitünk az életbenmaradásunkhoz!

Ezt a földet a Hunyadiak, a Zrínyiek, a Rákócziak bízták ránk, akik szablyával diadalmasan megvédték mindenkitől!

Védjük meg mi is szeretteinket, családjainkat!

A zászlónkat!

Békét, barátságot , boldogságot kívánok karácsony szent napján!

Isten áldd meg, Isten védd meg népünket,

adj kenyeret asztalánál,

add meg a családok boldogságát!

Fogadjátok szerettel !

Boldog Karácsonyt Kívánunk!

Barátsággal a Farkas!

https://fb.watch/hB4yDt3RK7/

„Szolgálj, szeress, adakozz, tisztulj meg, meditálj, valósítsd meg önmagad. Légy jó, tégy jót.”
Srí Szvámí Sivananda

Napindító

“Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr,
nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít,
nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit,
nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal,
nincs fal melyet elegendő szeretet földre nem rombol,
nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált.
Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás, milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba.
A szeretet kiteljesedése mindet megoldja.
Bár eléggé tudnátok szeretni,
nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön.”
(Emmet Fox: Hegyi beszéd, részlet)

“Az élet nem attól szép, hogy minden vágyad teljesül.Attól szép, hogy megküzdesz minden nap a céljaidért és elhiszed, hogy sikerülni fog.

Bizz magadban, és azokban, akik kitartanak melletted, mert hisznek benned.

Isten erősnek teremtett! Tudja, mennyit bírsz és azt is tudja,hogy soha nem adod fel!”

“A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani.”

Szent-Gály Kata

https://fb.watch/hquXiN0xZD/ A Szavak ereje

Szeretnünk kéne egymást addig is. Összejárni. Nevetni. Örülni. Köszönni. Alkotni. Szeretni. Főzni, enni, szeretni. Szeretkezni. Átölelni. Nevetni. Sírni a nevetéstől. Megpihenni. Simogatni. Mosolyogni csendben… Hallgatni nagyokat…Ehelyett teljesen mást teszünk. Aggódunk, félünk, manipulálunk, kepesztünk, szorongunk, félünk, nyomulunk, kompenzálunk, akarunk, sértődünk, haragszunk, stb.. Mennyi elpocsékolt perc és óra.. Mennyi elpocsékolt és kárba veszett nap és év… És egyszer elmegyünk… Haraggal, el nem intézett dolgokkal…”

Fenyő Iván

“Az erős embert mindenki csodálja. Folyton azt hallja, milyen jó, hogy ilyen erős, hogy ennyit kibír, hogy nem roppan össze az élet súlya alatt. Az erős pedig csendesen mosolyog, van, amikor megvonja a vállát, és továbbmegy. Mert erősnek lenni fájdalmas. Az erőt mindig megelőzte a gyengeség, amikor kifordult a négy sarkából a világ, amikor érezte, nincs tovább. Amikor kihagy a szív ezer meg egy ütemet, amikor már annyira fáj, hogy nincsenek könnyek, és nincs vigasz. Az erős nem azért rendíthetetlen, mert azzá született. Dehogy! Az erős ember megjárta a poklot, átélte élete legnagyobb fájdalmát, feladott már ezernyi reményt és tudja, legyen bármennyire rossz, legyen bármennyire nehéz, az élet megy tovább. Így hát nap, mint nap felszedi élete összetört darabjait, összerakja, és megy tovább. Mert tudja, hogy valahol mindig van egy út, ami az övé, amit járva talán ismét önmagára talál.”

(forrás: Todorovits Rea)

Mikor meg akarod nekem mondani, mit csináljak, az szerinted segítség, szerintem beleszólás..
Mikor kiabálsz velem, az szerinted természetes, szerintem unintelligens..
Mikor kétségbe vonod a boldogságomat, az szerinted vélemény, szerintem ítélkezés..
Mikor mindenkit szidsz a háta mögött, az szerinted őszinteség, szerintem kétszínűség..
Mikor mindenki hibás, csak Te nem, az szerinted igazság, szerintem felelősséghárítás..
Mikor mindenki másban a szálkát is, de magadban a gerendát sem, az szerinted jól van, szerintem pedig te nem vagy jól..
És mikor az életed romokban hever, szerinted Veled semmi baj, szerintem viszont nagyon is van..
Mert sem az életed, sem a tetteid nem azt tükrözik, akinek mondod és mutatod magad. Minket ugyan becsaphatsz, de az Égieket sohasem. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy ki, mit érdemel..
Tehát az álszentség álszent “barátokat ” és meghasonulást, valamint magányt és boldogtalanságot hoz. De ezt legbelül Te is tudod, hisz a hasonló a hasonlót vonzza..
Az álszentség álszent maszkját levéve azonban olyan Angyallá válsz, mely megszabadulva saját démonától megteremtheti saját valóságát és elérheti lelke igazi boldogságát..”

Amikor már nem görcsölsz, azon hogy mi lesz…hanem csak hagyod, hogy megtörténjenek veled a dolgok, akkor kezdesz el élni igazán! Merj őszintén igent mondani, merj őszintén nemet mondani, merj itt lenni a mában…Merj Élni, merj lépni! A SORSOD TE MAGAD VAGY!

HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET
“A feleségem mellettem aludt, amikor hirtelen kaptam egy értesítést a Facebookról… Egy nő jelölt ismerősnek. Visszajelöltem és küldtem egy üzenetet, amelyben megkérdeztem: “Találkoztunk már?” Azt válaszolta: “Hallottam, hogy megházasodtál, de még mindig szeretlek”. 😧
Akkor jöttem rá, hogy ő egy barátnő volt a múltból. Nagyon szép volt a képen. Bezártam a csevegést, és a feleségemre néztem, aki a fárasztó munkanap után mélyen aludt.
Ahogy ránéztem, arra gondoltam, hogy mennyire biztonságban érzi magát, hogy ilyen kényelmesen alszik velem egy teljesen új otthonban. Messze van a szülői háztól, ahol 35 évet töltött családja körében.
Ha ideges vagy szomorú volt, az édesanyja ott volt, hogy elmesélhesse neki a gondjait. A nővére vicceket mesélt neki, és megnevettette. Az apja hazajött, és mindent hozott neki, amit csak szeretett.
És mégis, annyira bízott bennem, hogy képes volt hozzám jönni feleségül és messzire költözni.
Mindezek a gondolatok jutottak eszembe, majd felvettem a telefont, és megnyomtam a “TILTÁS” gombot.
Hozzá fordultam, és mellette aludtam. Férfi vagyok, nem gyerek. Megígértem, hogy hűséges leszek hozzá, és az is leszek. Örökké harcolni fogok azért, hogy olyan férfi legyek, aki nem csalja meg a feleségét és nem szakít szét egy családot.

Magyar szöveg: www.motiwoman.hu

A süket béka
Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra. Építettek egy magas falat és megkérték a békákat másszák meg. Csábító volt a fődíj, finom falatok, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok, nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.
– Úgy sem sikerül nekik – mondta egy nyúl és mikor kimondta három béka le is esett a földre.
– Túl gyengék ehhez! – harsogta a medve és láss csodát: tíz béka megint lepottyant a talajra.
– A békák nem is tudnak falat mászni – nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról!
Ez így ment egészen addig, míg csupán egyetlen béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.
– Le fog esni – morogta a farkas de nem így történt. A béka felért a csúcsra! Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig olyan kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták.
– Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? – kérdezte a róka.
– Mi a titkod? – kérdezte egy másik béka.
– Gyakoroltál? – szegezte neki kérdését a farkas.
Csakhogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka SÜKET! Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak saját belső hangját hallotta: – Feljebb, feljebb, feljebb! – mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá és nem vették el önbizalmát.
Mert lássuk be, nap mint nap találkozunk olyanokkal akik ezt sujkolják belénk. Úgyhogy tanuljunk meg a kellő időben süketté válni. Olyankor csak saját, őszinte belső hangunkra hallgassunk… akkor többször érünk fel a csúcsra.

Egy 15 éves fiút lopáson kaptak egy amerikai üzletben. Szökési kísérletként a fiú egy polcot is véletlenül felboritott.

Az ügy tárgyalása után a bíró megkérdezte a fiút:

– Valóban elloptál valamit? Lopott kenyeret és sajtot, és felboritott szökes közben egy polcot? ”

A fiú szégyenkezve, lehajtott fejjel így válaszolt:

“- Igen “.

Bíró: „Miért lopott? “

A fiú: “Szükségem volt rá.”

Bíró: “Nem tudná megvenni őket lopás helyett?”

A fiú: “Nem volt pénzem”

Bíró: “Kérhettél volna szüleidtől pénzt”

A fiú: „Csak az anyám van, aki beteg az ágyban, és nincs munkája. Elloptam neki a kenyeret és a sajtot. “

Bíró: „Nem csinálsz semmit, nincs munkád? “

A fiú: „Egy autómosóban dolgoztam. Szabadnapot vettem anyám megsegítésére, ezért kirúgtak. ”

Bíró: Miután befejezte a beszélgetést a fiúval, a bíró kihirdette az ítéletet:

“A lopás, különösen a kenyérlopás nagyon szégyenteljes bűncselekmény. És itt mindannyian felelősek vagyunk ezért a bűncselekményért. Ma ebben a teremben mindenki, beleértve engem is, felelős ,hogy ilyesmi még ma is meg törtenhet. Így az összes jelenlévőt 10 dolláros bírsággal sújtom. Senki nem fog innen távozni, amíg meg nem adja a 10 dollárt. “

A bíró kivett egy 10 dolláros bankjegyet a zsebéből, elővett egy tollat és elkezdte írni:

“Ezen felül bírságot szabunk ki a kérdéses üzlet tulajdonosának, akit 1000 dollárra büntetem mert fel adta a rendőrségnek az éhes fiút. Ha egy órán belül nem fizetik ki a bírságot, az üzlet zárva marad. “

A jelenlévők elnézést kértek a fiútól, és átadták neki az összes összegyűjtött pénzt. A bíró könnyeit rejtve távozott a tárgyalóteremből.

Az ítélet meghallgatása után a teremben lévőknek könnyes volt a szemük.

Kíváncsi lennék, hogy társadalmunk, rendszerünk, bíróságunk képes lenne-e ilyen ítéletet kiadni?

A bíró hozzátette: “Ha valakit elkapnak kenyérlopással, annak a közösségnek, a társadalomnak és az államnak minden emberét szégyellni kell!”

Mit ér az ember, ha vén ?

“Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között… “(2Kor 2,15)

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő. így pedig nem érdemes élni.

Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet?

Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni”.

Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.

Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!

Egyik nap egy nő az utcán sétált, mikor felfigyelt egy reszketeg, idős bácsira, aki lehajtott fejjel bámult maga elé!! A bácsi döbbenetesen szakadt és koszos ruhát viselt!!!

A többi járókelő egy pillantást sem vetett a hajléktalanra, pedig nagyon hideg volt azon a reggelen, és a bácsi testét szakadt ruháin kívül csak egy lyukas pokróc védte!

A nő odalépett hozzá, és megkérdezte:

– Uram, jól van?

– Nem igazán… – válaszolta a bácsi erőtlen hangon.

A nő elmosolyodott, majd megfogta a bácsi karját… Az öreg megijedt:

– Mit csinál, hölgyem?! Hagyjon engem békén!!!

Egy rendőr észrevette az esetet, majd odament.

– Valami probléma van, hölgyem?

– Nincs semmi baj, csak szeretném talpra állítani ezt az idős urat, segítene?

– Ismerem ezt az öreget, jó pár éve az utcán van már. Mit akar csinálni vele?!

– Látja ott azt az éttermet? Szeretnék venni neki valami meleg ételt, hogy felmelegedjen.

– Maga megőrült!!! Én oda be nem megyek – szólalt meg a bácsi.

De két erős kar körülfogta, és felemelte őt!!

Bementek a kicsi, de puccos étterembe, és leültették a bácsit egy asztalhoz…

Az étterem tulajdonosa rögtön ott termett, és magából kikelve ordította:

– Ide nem engedünk be mocskos hajléktalanokat, mert elriasztják a vendégeket!!!

Szegény öreg szomorúan elmosolyodott:

– Na, ezért nem szeretek ide járni – mondta csendesen.

A nő viszont nem hagyta annyiban!!! Odalépett a tulajdonoshoz és közelről a szemébe nézett:

– Látja azt az irodaházat ott szemben? Az egy nagy multicégnek a székháza!

– Igen, hetente szoktak összejöveteleket szervezni az éttermemben – mondta az étterem tulajdonosa.

– És mennyi bevételt kap ettől a cégtől?

– Miért érdekli az magát?

– Csak azért, mert én vagyok annak a cégnek az igazgatója!! – felelte a nő.

A tulajdonosnak elállt a szava!! A nő pedig nemes egyszerűséggel odafordult a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy akarna-e velük reggelizni.

– Nem, köszönöm, szolgálatban vagyok – válaszolta a rendőr.

– Legalább egy kávét igyon meg velünk – kérlelte a nő.

– Rendben, hölgyem, azt elfogadom!! – felelte a rendőr katonásan!

A tulajdonos elment kávét készíteni…

– Jól helyre tette!! – mondta a rendőr elismerően.

A nő mosolyogva a hajléktalan bácsira nézett:

– Maga valamikor itt dolgozott. Emlékszem az arcára. Szét voltam fagyva, bejöttem ide, szinte éhen haltam, annyira éhes voltam. Nagyon rossz periódusban voltam, szinte én is az utcán végeztem mint maga.

– Nem létezik, hogy egy ilyen sikeres üzletasszony, majdnem az utcára került!! – ámuldozott a rendőr.

– Húszéves lehettem. Eljöttem a városba, hogy munkát találjak, de senki sem vett fel! Nem volt, miből fizessem az albérletet, így kidobtak! Nem volt hová mennem. Órákig mászkáltam az utcán, teljesen átfagytam, éhes voltam… Megláttam ezt a helyet, és gondoltam bejövök, hátha kapok egy tányér meleg levest.

– Már emlékszem!!!! – kiáltott a bácsi. – Megkérdezte, hogy pár órás mosogatásért kaphatna-e egy tányér ételt. Azt feleltem, hogy „ez nem egyezik az étterem működési szabályzatával.”

– És akkor maga a világ legnagyobb szendvicsével jött ki a konyhából, meleg volt és isteni finom!!! – folytatta a történetet a nő.

– És hogy jutott ilyen magasra?!- kérdezte ámuldozva a bácsi.

– Azon a napon végre találtam munkát… Rengeteget güriztem, hogy el tudjam indítani a saját cégemet!! Ha végzett a reggelivel, akkor jöjjön át, keresse meg ezt az embert (egy névjegyet nyújtott át a bácsinak). Biztosan tudunk munkát találni önnek, sőt még előleget is adunk, hogy ruhát vehessen belőle!!

– Hogy tudom én ezt meghálálni magának? – kérdezte könnyes szemmel a bácsi?

Istennek köszönje meg, hogy találkoztunk! – felelte a nő.

“Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről.
A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják.
A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza.
A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe.
A szeretet kibontakozik és megnyilvánul.
A szeretetért élünk és halunk meg.
A szeretet Isten és Isten a szeretet.”
~ Albert Einstein ~

Tanulságos történet/lecke

https://fb.watch/fIjnVnwZdN/

Az idős hölgy egyedül ünnepelte 100. születésnapját, és hirtelen váratlan vendég érkezett

 

Miranda egyedül ünnepelte 100. születésnapját. Ám ahogy elfújta a gyertyákat a tortáján, megszólalt a csengő, és egy váratlan személy állt az ajtaja előtt. Olyan meglepetés volt ez, amire nem számított.

“El sem hiszem, hogy még mindig itt vagyok” – mondta Miranda, miközben meggyújtotta a gyertyákat a születésnapi tortáján, és leült a konyhaasztalához. Hálás volt az évekig tartó jó egészségéért és a hosszú élet csodájáért, hiszen tanúja volt a világ változásának a háborúk, a technológia, a zene és a szerelem révén. Csodálatos élete volt.

Nem volt egyszerű

Sajnos, minden barátja és szerette elment. Soha nem nősült meg, és nem voltak gyermekei, de ez az ő döntése volt. Ápolónői karrierje túl fontos volt számára. Sokan figyelmeztették, hogy a jövőben megbánja majd, de a megbánás nem éppen a megfelelő szó volt az érzéseire.

Miranda békésnek és boldognak érezte magát, és bár néha magányosnak érezte magát, mégis jól megvolt egyedül. Egészen addig, amíg el nem jött a születésnapja. Csak a múltjára és az ünneplésekre tudott emlékezni. Érzéseit a legjobban a keserédes jelzővel lehetett volna leírni.

De nem hagyta, hogy bármilyen negatív érzés az útjába álljon, még akkor sem, ha egyedül volt. Ezért boldog születésnapot énekelt magának, elfújta a gyertyákat, és azt kívánta, hogy a világ jobb legyen, hogy több ember segítsen másokon, és hogy a tudósok és a politikusok vegyék komolyan az éghajlatváltozást.

Ki volt az?

A csengő hangjára megdöbbent. “Ki lehet az?” – kérdezte, és felállt – “Jövök! Jövök!”

“Igen?” – kérdezte, mikor kinyitotta az ajtót, és egy idegen férfit látott a küszöbén. A hatvanas vagy a hetvenes évei elején járhatott, de Miranda nem ismert rá. Először.

“Estevez nővér?” – kérdezte, és rámosolygott az idős nőre.

“Nővér? Ó, hát ezt már évek óta nem hallottam. De ismerem magát?”

“Én vagyok az! Adrian!”

Nem nagyon emlékezett

“Adrian?” Miranda az ajkait összeszorítva kérdezte. Végül megrázta a fejét. “Sajnálom. Nem emlékszem magára.”

“Ne aggódjon. Számítottam erre. Adrian Miller vagyok. Hatvan évvel ezelőtt maga kezelt engem. A maga betege voltam a Flagler kórházban. Most már emlékszik?”

Mirandának leesett az álla, és emlékek hosszú sora cikázott át az agyán. Egy szegény kisgyerek a rák súlyos formájától szenvedett, és egyik orvos sem gondolta, hogy túléli. De a személyzet minden ápolója, beleértve őt is, reménykedett.

Adrian derűsebben mosolygott, mint a többi beteg gyerek. Kedvesebb és okosabb is volt. Mindannyian azt akarták, hogy meggyógyuljon.

Miranda a negyvenes éveiben járt, és ilyen állapotban lévő gyerekeket látni mindig elszomorító volt számára. De látni, ahogy felépülnek, az egyik legjobb érzés volt, és Adrian is közéjük tartozott.

Nagyon örültek

után Adriant kiengedték, és a nővérek és a személyzet tapsolt a csodálatos gyógyulásának. Integetett nekik, miközben szülei örültek, hogy egészségesen hazavihetik fiukat.

Miranda ezután még évekig tartotta a kapcsolatot Adrian családjával. Felhívta, és Adrian édesanyja áradozott fia egészségéről. A fiú jól teljesített az iskolában, és végre újra kint játszhatott. A boldogság uralkodott akkoriban, és az idősebb nő emlékezett, hogy azt mondta az anyjának: “Ez az első csoda, amit pályafutásom során láttam. Becsüld meg!”

Biztos volt benne, hogy Adrian szülei megbecsülték őt. De végül egy másik államba költöztek, és elvesztették a kapcsolatot a nővérrel.

Látni a fiút, aki most felnőtt férfiként állt előtte, újabb csoda volt, és olyasmi, amire Miranda nem számított.

“Ó, istenem! Drága kisfiam! Ezt nem hiszem el! Gyere ide” – mondta, és átölelte a fiút. “Menjünk be, és együnk egy kis süteményt!”

Nem tudott róla

Adrian leült, és megdöbbent a torta láttán, hiszen fogalma sem volt róla, hogy ma van a születésnapja. “Hát ez remek időzítés!” – mondta, és elővette a telefonját. Adrian végigpörgette a feleségéről, a gyerekeiről és az unokáiról készült képeket. Voltak köztük háziállatok, utazások, és a diplomaosztóiról készült képek is. Az egész élete ott volt a kezében.

Miranda levette a szemüvegét, miközben könnyek folytak végig az arcán. “Ez annyira boldoggá tesz.”

“Próbáltalak megtalálni, és végül a kórház – Flagler Health, ahogy most hívják – beleegyezett, hogy megadják az utolsó ismert címedet. Hála Istennek, hogy nem költöztél el” – mondta Adrian, miközben eltette a telefonját.

“Tényleg meg akartál találni, hogy megmutasd ezeket a képeket?”

“Nem, csak meg akartam köszönni. Nemrég volt egy egészségügyi problémánk az első unokánkkal, és eszembe jutott. Ahogy azt mondta, hogy küzdjek minden erőmmel, mert még annyi mindent meg kell élnem. Azt hiszem… tényleg a szívemre vettem a szavaidat. Azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy megcsináltam. Mert anyám évekig csak annyit tudott mondani, hogy egy csoda vagyok. De azt hiszem, maga harcra késztetett, Estevez nővér – magyarázta, és Miranda elsírta magát. “És nagyon örülök, hogy még mindig itt van. A világ szörnyű hely lenne maga nélkül.”

Csodás

“Ó, drága fiam. Ez a legjobb születésnapom… nos, örökkévalóság óta. A valaha volt legjobb. Mesélj még az életedről” – mondta az idősebb nő, miközben letörölte a könnyeket az arcáról. “De együnk egy kis tortát, amíg beszélgetünk.”

Órákon át beszélgettek, és Miranda elfelejtette a szívében lévő keserédes érzéseket.

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

A jótetteidre mindig emlékezni fognak azok, akiknek segítettél. Adrian nem felejtette el a nővért, aki ápolta és bátorította őt, amikor fiatal, beteg fiú volt, és évekkel később visszatért, hogy megköszönje neki.

Az életben nincs helye a megbánásnak. Miranda nem bánta meg, hogy a családalapítás helyett a karrierjére koncentrált, különösen azért, mert sok embernek segített.

LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK……!

A gyűjtő, ártó és romboló emberek el fogják tőletek venni mindeneteket, el fognak pusztítani mindent….. Amikor már nem tudnak benned semmi rosszat találni, mert már nem bántasz senkit. Sikeres, boldog és egészséges emberként élsz, szeretetben. Egyszer csak az irigységük és kapzsi, romboló természetük folytán, megpróbálnak neked ártani, megpróbálnak tőled elvenni, megpróbálnak téged megtörni…..

Nem fognak sikerrel járni! A szeretetet, az igazságot, az életet nem lehet elpusztítani, az örök!

A szeretet tudja, hogy senki és semmi nem az övé ebben a világban! Így nem kapaszkodik illúziókba: dolgokba, tárgyakba, személyekbe, kapcsolatokba, üzletrészekbe és ki tudja még mikbe….. A szeretet tudja ezt, ezért eszébe sem jut megsértődni vagy megharagudni….Így nem roppan bele ezek elvesztésébe!

A szeretet tudja, ha túl sokat ad igazságából az ártó és gyűjtő embereknek, akkor erős fénye megzavarhatja látásukat, bizonyos esetekben el is vakíthatja őket…..

Eljön majd az idő, mikor a kapzsi gyűjtő ember és az irigy ártó, pusztító ember a virágok illatát is csak magának akarja majd….azt akarja majd, hogy a napnak fénye csak rá süssön és csak neki adja melegét…..a fű is csak neki nőjön és illatozzék, a madarak is csak neki daloljanak!

Persze ezt nem fogja tudni elérni, mert az mindenkié, ugyanakkor senkié sem…… Ez az igazság egyik része. Az igazság másik része viszont az, amikor gyűjt és lop, elvesz és rombol, tulajdonképpen saját magát lopja meg. Amikor árt és pusztít, saját lelke templomát gyalázza, sorsának útját, karmáját nehezíti….

Tudjátok, ezek olyan dolgok, amiért akár akarunk felelősséget vállalni akár nem, az élet furkósbotja így is, úgy is elveri rajtunk a port…..Azután a jellemünkből adódóan, lesz, ki bátran szembe mer nézni majd az ok-okozati következményekkel. De lesz olyan is közöttünk, aki fülét farkát behúzva, vonyítva menekül majd…… Te melyik leszel?

Legyetek jók, ha tudtok….. ÉLNI így érdemes!

(Siloám Neo)

Van egy álmom

Van egy álmom. Régi álom ez már, hogy egyszer eljön az a világ, mikor a dolgozó majd tovább lát az orránál és nem azon a szemüvegen át nézi a világot, amit az orrára biggyesztett valaki más. Egy álmom, egy olyan világról, ahol a népek nem csak arra használják a fejüket, hogy sapkát tegyenek rá, hogy aztán azt megemelhessék az arra érdemtelenek előtt.

Álmom egy világról, ahol mindenki tanul, gondolkodik, megbecsüli a másikat. Nem rosszindulatú és nem tételez fel rosszindulatot. Nem tartja ellenségnek a szomszédját, csak azért mert az ugyanarról egészen mást gondol. Nem csepüli, szidja és átkozza, csak azért mert másban hisz. Egy olyan világról, ahol nem bűn az, ha valaki nem tapsol, mikor az előkelőségek szónokolnak és dal olyan hamis, mint az ólomból gyártott aranypénz.

Néha álmodom egy olyan világról, ahol elhiszik nekem, hogy azért mondom, amit mondok, mert tényleg ezt gondolom. Elhiszik, hogy nem akarok rosszat senkinek, senkit nem akarok megvezetni, de megsérteni sem. Néha álmodom, hogy mindenki van olyan bátor, hogy eltűri, elviseli a másikat. Nem akarja megsérteni, megalázni, maga alá gyűrni. Nem akar uralkodni rajta és nem kiabálja, hogy a nevében, az ő érdekéért teszi, amit tesz. Mikor becsapja és kifosztja.

Van egy álmom egy olyan világról, mikor nem kellenek mindenhez pecsétes papírok, mikor elég az adott szó és nem feltételezik, hogy csakis valami rosszat akarhatok, de az legalább szabálytalanul és törvénytelenül. Egy olyan világról, ahol értelme is van a törvénynek, nem csak betűje és ha sérti az alapvető erkölcsi értékeket, hát eltörlik. Álmom egy olyan világról, ahol nem a butaság és a középszer diktál, ahol ha valaki nem ért valamihez, nem próbál szakértőnek, esetleg orákulumnak látszani. Álom egy olyan világról, ahol senki sem képzeli, hogy ő jobban tudja.

Tudom, már most is van ezen a bolygón olyan társadalom, amelyet a legrátermettebbek, az arra legérdemesebbek vezetnek. Igaz ez leginkább a páviánoknál fordul elő, én meg annak idején elmulasztottam páviánnak születni…

Ember lettem. Biztos ez? Ha a teljes jövedelmed élelmiszerekre és rezsire költöd, akkor a puszta létfenntartásért melózol. Ezt jobb körökben úgy hívják: rabszolgaság. A rabszolgáról meg már az ókorban megállapították, hogy nem más, mint beszélő szerszám. De ha fejlődik még kicsit ez a világ, akkor majd beszélnie sem lesz szabad, nehogy szavaival értse a „nagyok” fülét.

Van egy régi álmom egy olyan világról, ahol emberszámba vesznek, ha már annak születtem. Egyszer régen azt mondta valaki, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nehéz dolog ez kérem szépen, nem is tudom sikerült-e valakinek kiviteleznie a történelem során. Talán nem is földi embernek való az a ménkű sok szeretet. No, de a tisztelet? Az már beleférhet. És ha tiszteled embertársad, nem akarod majd lejáratni, becsapni, kifosztani, meggyilkolni. Mindjárt előrébb lennénk valamennyivel…

Van egy álmom, aztán reggel felébredek és – ahogy mondani szokták – bilibe lóg a kezem. Csak álom volt, semmi más…

Megjegyzés: Gondoltam, szólok, hogy Martin Luther King amerikai baptista lelkész és polgárjogi harcos már mondott egy beszédet „Van egy álmom” (I Have a Dream) címmel 1963. augusztus 28-án.

A kudarc

A kudarc nem azt jelenti, hogy selejt vagyok,
Hanem azt, hogy nem arattam sikert.

A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értem el semmit,
Hanem azt, hogy tanultam valamit.

A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltam,
Hanem azt, hogy volt bennem hit a kísérletezéshez.

A kudarc nem azt jelenti, hogy dicstelenné váltam,
Hanem azt, hogy volt merszem próbálkozni.

A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értettem a lényeget,
Hanem azt, hogy valamit másképp kell csinálnom.

A kudarc nem azt jelenti, hogy alábbvaló vagyok,
Hanem azt, hogy nem vagyok tökéletes.

A kudarc nem azt jelenti, hogy elvesztegettem az időt,
Hanem azt, hogy van ürügyem az újrakezdéshez.

A kudarc nem azt jelenti, hogy fel kell adnom,
Hanem azt, hogy még jobban kell igyekeznem.

A kudarc nem azt jelenti, hogy sohasem fog sikerülni,
Hanem azt, hogy türelmesebbnek kell lennem.

A kudarc nem azt jelenti, hogy Istenem elhagytál engem,
Hanem azt, hogy Neked bizonyosan van egy jobb ötleted.


JIM CAVIEZEL ÜZENETE A HALÁLRÓL

Jim Caviezel, a színész nemcsak a kiemelkedő bibliai figurák szerepét ábrázolta a mozivásznon, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is érdemes megélni a keresztény életet, amikor a kamerák leállnak.

“Az én ajándékom Istentől származik” – mondja Caviezel színészi képességéről. “Kaptam ezt az ajándékot. Nem én adtam magamnak.” A feltörekvő hollywoodi csillag, aki Jézust játszotta A Passióban, valamint Lukács apostolt a ‘Pál, Krisztus apostola’ című filmjében, nemrég üzenetet küldött kereszténytársainak arról, hogy mennyire fontos megélni hitünket félelem nélkül.

“A világszerte elkövetett üldözés szempontjából milyen üzenetet szeretne hallani a közönség, ami ehhez a filmhez kapcsolódik?” – kérdezték a színészt egy interjúban. “Nos, a tavalyi nagypénteken keresztre feszített káldeusokra, koptokra és szír keresztényekre gondoltok?” válaszolta Caviezel. “Azt mondanám, hogy mint keresztényként az Egyesült Államokban, nem kezdhetünk el félni.”

A hitalapú filmsztár nyugtalan amiatt, hogy a keresztények a mai kultúrában túlságosan aggódnak a halál miatt.

“És ebben a filmben az, amit Pál mond a végén, valóban hatalmas – nyilatkozta Jim Caviezel. ‘Nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.’ Mindannyian meghalunk, ember. Így éled az életedet, és sok ember van odakinn, akiknek a segítségünkre lenne szükségük.”

A hitalapú filmsztár nyugtalan amiatt, hogy a keresztények a mai kultúrában túlságosan aggódnak a halál miatt, példaként említve Billy Graham közelmúltbeli halálára adott reakciókra:

“Keresztényként nem kell félnünk ettől. Tudjátok, és azt hiszem, a mai keresztények valóban küzdenek a halál kérdésével. Billy Graham csak földi értelemben halt meg, de 99 évet élt. És sokan sírtak, de Istenem, ha nem hiszitek, hogy az embernek örök élete van Krisztusban, akkor milyen hitetek van?”

Emberségből jeles

Ahogy keresem a zsebemben a jegyem, a szemem sarkából látom, hogy mozdulatlanul ül.

  • Asszonyom! A jegyét kérem! – szól hozzá most az ellenőr.
    Az öreg hölgy mosolyogva néz rá és válaszol csendesen:
  • Nekem nincs. A dédunokáimhoz utazom.
    Sajnos nem tudtam megvenni a jegyet. Mondhatnám, hogy a jegy automata túl bonyolult volt, ahol felszálltam, vagy tehetnék úgy, mint aki időskori demenciában szenved. Talán még el is hinné nekem. De az igazság az, hogy hónap vége van, egyszerűen nem volt elég pénzem a jegyre, de nagyon szerettem volna látni a családomat, ezért kockáztattam.

Az ellenőrt láthatóan meglepi a válasz, elakad a szava.
.Ez a legnagyobb szégyen most az életemben – folytatja a hölgy -, de soha nem hazudtam. Most sem teszem.
A fiatalember csendesen ír valamit, közben beérkezünk az állomásra.
A hölgy szemébe néz, vesz egy mély lélegzetet, majd kis türelmet kér.
Látjuk amint leszáll a vonatról, odamegy a pénztárhoz, kinyitja a saját pénztárcáját. Néhány másodperc múlva jegyeket nyújt át a hölgynek:

  • Ezek itt négy utazásra elegendő jegyek, így kétszer láthatja őket ezen a héten!

Szótlanul nyelem a könnyeimet a nénivel együtt.

Ma történt…aki ismer, tudja hogy buszsofőr vagyok. Ma reggel kb 7 körül Csípőpusztára értem, ami Beremendhez közel van, azt láttam hogy a ködös , nyirkos időben egy munkaruhás cigányember gyalogol gumicsizmában. Azonnal megálltam pedig tilos. Azt mondta Alsószentmártonba megy. Felvettem, az utasaimmal beszélgettek a jó melegben. Az út kb 20 perc volt még busszal, de gyalog több óra lett volna! Amikor megálltam szentmártonban, mindenki kiszállt csak az öreg maradt fent. A karomra tette a kezét és csak annyit mondott megszorítva a kezem: köszönöm. Az volt a válaszom; emberek vagyunk. Nem szégyellem hogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon… az öreget senki se hozta volna el. Mond ki magadban hogy miért! Mert…igen! Láttam.az arcán a hálát és a szomorúságot. Összezavart , mert túl sok nyomort látni mindenfelé és a gyűlöletet ahogy utáljuk egymást! Emberek! Ennek nem kellene így lenni! EMBEREK VAGYUNK !

Hartvég Zoltán

“Egyre nagyobb házunk, s egyre kisebb családunk van

Kényelmesebben élünk, s kevesebb időnk van

Több végzettség, s kevesebb józanész

Több tudás, s kevesebb helyes döntés

Több szakértő, s kevesebb megoldás

Több gyógyszer, s kevesebb egészség

Mi már hatalmas távolságokat tettünk meg a Holdig és vissza, és képtelenek vagyunk átmenni a szomszédba egy teára

Hatalmas számítógép-rendszereink vannak, és egyre kevesebbet beszélgetünk egymással

Megnyertük a mennyiséget, s elvesztettük a minőséget

Gyors éttermekbe járunk, s lassan emésztünk

Egyre több hatalmunk van, s egyre alacsonyabb a morál

Egyre több a jövedelem, és egyre több a szegény

Túl sok ablakot nyitottunk a világra, s egyet sem önmagunk, s egymás felé.”

Tendzin Gjaco / Dalai Láma

~~ Két fajta ember létezik.
Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.
Mondom, két fajta ember létezik… Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő
 maga válik fénnyé az éjszakában.
Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz – jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla – hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,”Vajon volt benne szenvedély?”
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD!
És csak így lehetsz boldog. Nemdebár? ~~

(Peter Noel)

(( “”– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak.

Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember.

Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?

Három éven át jártam ki a legelőre velök, tavasztól őszig.

Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó,

csak ember…

Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:

– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt,

hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.

Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől.

Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert,

hogy maga alá piszkolt, fektiben.

Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet.

A konda szégyene volt ez a süldő.

És éppen erre mentek rá a farkasok.

– Reggel történt,

alig valamivel virradat után.

Éppen kitereltem az állatokat a karámból

s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam.

A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől

s azt cserkészték be a farkasok.

Négyen támadtak reá egyszerre.

De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra,

már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent

s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.

Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni,

fújva és fog csattogtatva!

Szempillantás alatt elkergették a farkasokat

s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.

Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.

De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.

– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.

Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.

Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.

Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.” )))

Wass Albert – Az összetartás erejéről

Fura egy népség

Fura egy népség volt a mi generációnk. Olyan gyanús regényeket olvastunk, mint Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című műve, amelyben sűrűn előfordult a „nigger” szó. Hallgattuk a Queent és valahogy egyikünket sem érdekelte, hogy kivel bújik ágyba Freddie Mercury ráérő idejében. Mint ahogy az se foglalkoztatott, hogy miért ordibál Jim Morrison a Doorsból mindenféle szexista szövegeket valami bébinek, hogy szítsa fel a tüzét.

Határozottan emlékszem a tornaórákra – mi még, roppant korszerűtlenül így hívtuk a testnevelést –, amiken a lányok a tornadresszük alatt nem viseltek melltartót, így néha elég érdekes látványban volt részünk, mikor mindenféle mutatványokat hajtottak végre.

Derengenek még a híradók is. Amiket legfeljebb muszájból néztünk meg. A moziban a filmhíradót, mert a bánat se szeretett a sötétben a helyére botorkálni, a tévében meg az esti híradó végét, mert azután jött az aktuális „nagy” film.

Ennek ellenére, ha megkérdezték volna tőlünk, hogy milyen pártok vannak Magyarországon, bármelyikünk simán eltalálta volna azt az egyet. Az már húzósabb lett volna, ha a miniszterelnökre kérdeznek rá, mert ilyen mélységig már egyikünk se értett a politikához. Pedig május elsején mindig körbehordozták az illető képét is. Azt tudtuk, hogy a Kádár a főnök. Volt aki szerette – igen kérem, volt ilyen, bármit is állítanak mostanában egyesek – és volt, aki utálta, de sosem kezdtünk késhegyre menő vitákat ilyen lényegtelen dolgokról.

A legkomolyabb vita közöttünk talán a divatról szólt: a csöves-digó ellentét. Emlékszem, mikor egy régi foci-cimbora, aki elég messzire költözött a szüleivel, vagy két év után újra lejött a térre. Magas sarkú, hegyesorrú piros cipőben, trapéz farmerben, olaszos fazonú ingben – ez volt anno az előírásos „digó szerelés” –, a kutya se kezdte cikizni. Pedig még nyeles fésű is volt a farzsebében! Egyszerűen örültünk, hogy újra látjuk.

Az se foglalkoztatott senkit, hogy a Gyugyor cigány – nem roma! –, nem csak azért, mert rohadt jól focizott, de haver volt ő is, akár a főorvos úr fia, akinek a jóvoltából először ittam whiskyt életemben. A faterjától csórta, az öreg úgyse vette észre, kapta az ilyesmiket, aztán csak ott állt otthon a szekrényben. Jó páran voltunk az üvegre a téren, még tán fél deci se jutott egynek. De ittuk és Amerikába képzeltük magunkat. Mert akkor még az amerikaiakat se utáltuk…

Fura egy népség voltunk, kérem szépen. Elköszöntem a barátnőmtől és ő elment a KISZ gyűlésre, én meg a templomba, ministrálni a misén. Arról ugyan értesültem, hogy a klerikális propaganda áldozata vagyok, de úgy véltem: a többiek a komcsi propaganda áldozatai. És ebben maradtunk.

Ha valaki a toleranciát emlegette volna, a legtöbbünknek utána kellett volna nézni az Idegen szavak szótárában, hogy mi is az. Mert nemigen tudtuk, eszik-e, vagy isszák. Csak megéltük. És nem dőlt össze a világ…

Kép: 1974. Fertődi fiatalok saját készítésű tandem kerékpárral járják az országot. / Adományozó: Urbán Tamás / Fortepan 18857

Az alapötletet nem is tudom kinek köszönjem meg. Valahol olvastam a nem veszekedésmentes, de nyugisabb korról. Így jöttek elő az emlékek…

  • Így szólt Isten:
  • Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál időt nekem.
  • Annyiszor akartam már mondani neked:
  • “Itt vagyok számodra!”
  • De te féltél.
  • Annyiszor akartam már mondani neked:
  • “Ne félj, mert veled vagyok!”
  • De nem hittél nekem, hanem távolinak és halottnak gondoltál.
  • Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál szóhoz jutni, hiszen szabadságodban áll, hogy eldöntsd meghallgatsz-e, vagy ha akarsz, kikapcsolsz.
  • Ha kész vagy arra, hogy meghallgass, akkor azt szeretném mondani neked:
  • “Örök szeretettel szerettelek téged”
  • Szerettetem örökké, ugyanaz marad.
  • Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz hozzám:
  • Szeretlek téged!
  • Szeretlek téged, mert élsz.
  • Szeretlek, mert ember vagy.
  • Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.
  • Szeretlek, mert hely és idő keretei között, adott helyen és adott időben kell megvalósítanod magad.
  • Szeretlek, mert nem élhetsz remény és hit nélkül.
  • Rám bízhatod magad.
  • Van időm számodra.
  • Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran.
  • Éjjel vagy nappal, gyere, ülj le, nem kell semmit mondanod.
  • Látlak.
  • Ha akarod, beszélhetsz.
  • Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz, imádj, fuss el, gyere újra, örök szeretettel szeretlek.
  • Mielőtt a világra jöttél volna, irántad való szeretetem már működött.
  • Szeretlek.
  • Azért maradsz fenn, mert szeretlek:
  • Nem fogsz meghalni.
  • Nem semmisíthetlek meg, mert szeretlek.
  • Bármit teszel, veled megyek.
  • Amint az anya akkor sem hagyja el gyermekét, ha a valami rosszat tesz, úgy sem, hagylak el semmilyen esetben sem. mert szeretlek.
  • Engedd magad szeretni!
  • Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!
  • Engedd, hogy szerethessenek a dombok, amelyeket látsz.
  • Engedd, hogy szerethessenek a hegyek, engedd, hogy szerethessen a virágzó rét, és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.
  • Engedd, hogy szerethessenek az emberek, akikkel együtt vagy.
  • Engedd magad szeretni!
  • Engedd, hogy szerethessen a Föld és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.
  • Örök szeretettel szerettelek téged, embernek fia, ismerem történetedet, semmi sincs elrejtve előlem.
  • Várom, hogy igent mondj rám.
  • Nem szeretnélek kényszeríteni.
  • Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz, nem félek, reménnyel telve várok, hitedre, irántam való bizalmadra.
  • Semmi részem nincs abban, ha félsz tőlem, de én, a te Istened mindent megteszek azért, hogy elnyerjem bizalmadat.

“NEM KELL NAGYOT LÉPNI.
Csak egy zacskó nyomorult zöldborsóért mentem le a boltba. És sírva jöttem haza. De azt hiszem, ami a kettő között történt, azt soha nem fogom elfelejteni.
Már csak harminc méterre voltam az otthonomtól, amikor megláttam, hogy jön szembe a néni. Bottal. És valahogy éreztem, hogy meg fog szólítani.

  • Fiatalember, kérhetném a segítségét?
    Gyanútlanul elvigyorodtam, és azt gondoltam, aki engem fiatalembernek szólít, az úgyszólván bármit kérhet tőlem.
  • Hát hogyne! – mosolyogtam rá. – Miben lehetek a szolgálatára? – kérdeztem, mert szeretem előadni a régi vágású úriembert, még olyankor is, amikor erre semmi különös okom nincs.
  • Segíteni kéne lelépni – mondta a néni, és én egyből éreztem, hogy nem szerelmi kaland és titokzatos történet áll a háttérben, hanem maga a járdaszegély. Odanyújtottam a karomat, és biztattam a nénit, hogy csak bátran kapaszkodjon bele. Olyan fölényesen fogjuk leküzdeni azt a megátalkodott járdaszegélyt, mint a huzat!
  • Merre tetszik menni? – érdeklődtem, miután sikeresen vettük az akadályt.
  • A buszmegállóba – felelte ő.
  • A Böszörményi útra?
  • Igen, oda.
    Nem engedte még el a karomat, és én is úgy éreztem, hogy nem kell visszavonnom azt a kart sehonnan.
  • Akkor menjünk – mondtam, és közben a kosaramban szereplő mirelit zöldborsóra pillantottam. A zöldborsó azt üzente, ő is ráér.
    Félútig sem jutottunk el, amikor le kellett ülni egy padra. A néni sajnos nem bírta tovább a gyaloglást. Amikor megpihentünk, elkezdett a fiairól mesélni. Arról, hogy hogyan veszítette el mindegyiküket.
    Nem éreztem úgy, hogy elviselhetetlen terheket fog rám rakni ez a délután. Együttérzően hallgattam a néni történeteit, bólogattam és hümmögtem, közben meg az előttem heverő kosárkámra pislogtam, és azt találgattam, mennyi idő alatt olvad ki a mirelit zöldborsó.
    Aztán mentünk tovább… A következő padnál az unokáiról kezdett mesélni a néni, és sorra vette, melyiküket hogyan veszítette el. Akkor már éreztem, hogy nekem ezeket a történeteket nem lenne szabad meghallgatnom, mert egyrészt nem is ismerjük egymást, másrészt kiolvad a zöldborsóm, harmadrészt meg én is vagyok olyan helyzetben, hogy órákig tudnék mesélni a kínjaimról.
    Legközelebb egy fához támaszkodva álltunk meg. De akkor a néniből már ömlött a szó. Lehetett érezni, hogy időtlen idők óta nem beszélgetett senkivel, és most én vagyok az a szerencsés, akinek mindent el akar mondani. Egyre inkább megismertem a történetét, egyre inkább szorította a karomat, és egyre inkább úgy éreztem, nagy felelősséget vállaltam akkor, amikor lesegítettem a járdaszegélyről.
    A buszmegállóban ültünk le utoljára. Akkor mondta el, hogy nincs már egyetlen élő rokona sem, csak ez a férfi, akihez most utazik. És ő maga volt, aki rápillantott a zöldborsómra, és azt mondta:
  • Na, most már menjen haza, fiatalember. Még a végén kiolvad a zöldborsója. Nem akarnám tovább feltartani.
    Én meg nem bírtam mozdulni. Egy szürreális pillanatképnek tűnt már az is, ahogy ott várjuk a buszt. Az olvadozó zöldborsóval. Eszembe jutott a nagyanyáim és a dédnagymamám minden története, sőt egyszerre zsibongott minden történet a fejemben, amit valaha a szeretetről, a ragaszkodásról, a túlélésről és a megbékélésről hallottam.
    Aztán befutott a járat, én feltettem a nénit a buszra, és anélkül váltunk el, hogy egyáltalán megkérdeztük volna egymás keresztnevét.
    Amikor hazafelé indultam, egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyeim. És nem érdekelt, hogy ki jön szembe, és mit gondol rólam. Hurcoltam a nyomorult kis kosaramat, benne az egyre olvadozó zöldborsóval, és bőgtem. Arra gondoltam, hogy ma megismertem egy embert, akinek még csak a keresztnevét sem tudom, de az életében egész biztosan kevesebb volt a szeretet, mint amennyit megérdemelt volna.
    Aztán arra is gondoltam, hogy mindannyiunk életében kevesebb a szeretet, mint amennyit megérdemelnénk, mert drágán mérjük, pedig ingyen van. És minden tehetségünk meglenne ahhoz, hogy lakható, élhető és szerethető bolygóvá varázsoljuk ezt a nyomorult sártekét, csak valamiért nem akarjuk.
    A zöldborsó kiolvadt. Mennyei köret lett belőle.”
    Bogdán Szabolcs

Szendvics

Egy munkahelyen egy fiatal kolléga arra lett figyelmes, hogy az idősebb szakinak a szendvicsébe, mindennap beleharap valaki.

„Sanyi bácsi, ki harap bele minden nap az ételbe, amit hoz? – kérdezte, kis megvetéssel a hangjában.

Amikor megismertem a feleségem, nagyon szegények voltunk, és mondtam neki, hogy szégyellem, hogy csak sima kenyeret tudok az asztalra tenni. Beleharapott, és azt mondta, hogy ha az ember valaki olyannal osztja meg az ételt, akit szeret, akkor annak sokkal jobb lesz az íze. Egymásra néztünk, és úgy éreztük, hogy valami eloldhatatlan kapocs kötött össze minket. Azóta, ha nem együtt eszünk, beleharap a szendvicsembe, jelezvén, hogy még mindig fontos vagyok neki, és ugyanúgy szeret, mint akkor, amikor megismertük egymást…

A fiatal srác csendben ette tovább az ételét, és arra gondolt, hogy jó lenne, ha egyszer őt is szeretné ennyire valaki…

Mert a szeretet csodát tesz a legegyszerűbb étellel is…

MÁR ELKEZDŐDÖTT……

Így van ez ha valaki a nyolc első osztálya után jobb híjján elmegy környezetvédőnek és kioktatja az embereket hogy hogy vigyázzanak a természetre.

Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor

a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem,

hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert

a műanyag zacskó nem környezetbarát.

Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az

én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel

problémánk, mert az Önök generációja nem

törődött eléggé azzal, hogy a környezetet

megóvja a jövő nemzedékének”.

Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt

még ez a „zöld” dolog. De akkor mink volt

helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem…

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket,

üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A

boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és

sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak

mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog

még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt

mozgólépcső minden boltban és irodaházban.

Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a

300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami

elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros

hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert

nem volt még eldobható pelenka. A ruhát

szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240

voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia

szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a

testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak

mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros

hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban,

nem pedig szobánként. A konyhában kézzel

kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos

gépünk, ami mindent megcsinált volna

helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán

küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy

megvédjük, nem pedig buborékfóliába.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros

fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós

fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra

a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe

járnunk, hogy árammal működő futópadon

fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez

a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem

vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor

inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával,

ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A

borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk

el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje

életlen lett. De ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a

gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába,

és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi

szolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor

volt. Nem volt szükségünk egy rakás

konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot

biztosítsunk. És nem volt szükségünk

számítógépes kütyüre és az űrben keringő

műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy

megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra

panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók

voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem

létezett annak idején????????!…….

Haldoklik az a generáció, amelyik nevelés nélkül nevelte a gyerekeit. -Nagyszüleink, Szüleink…

Aki minden hiánya ellenére nem engedte, hogy az itthoni nélkülözhetetlen hiányozzon.

Aki értékeket tanított, szeretettel és tisztelettel kezdve.

Az emberek, akik megtanították a férfiaknak a nő értékét,

és a nők tisztelik a férfiakat.

Haldoklik azok, akik a kis luxusokkal élnének, és nem frusztrálódnak tőle.

Azok, akik ezer nehézségen mentek keresztül, meghalnak, és anélkül, hogy feladnánk, megtanítottak minket arra, hogyan éljünk méltósággal.

Aki az áldozat és a keserűség élet után ráncos kezekkel megy, de emelt fejjel.

Haldoklik az a generáció, amelyik megtanított félelem nélkül élni.

Haldoklik,

a generáció, amely életet adott nekünk!

Adja Isten, hogy értékeik TOVÁBB ÉLJENEK bennünk , általunk.

Így volt!!! 🙋‍♂️😁

A parlagfűben elbújva ettük a darazsas kukucskát és a hangyás papsajtot.
Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe. Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.
Ha esett a hó, ettünk belőle.
Ha eső, volt, hogy abból is.
Utána a pocsolyákban játszottunk. Ha kezdte felszárítani a nap, akkor a cserepesre száradt sárban. Ha mélyebb volt és hamarabb poshadt, akkor abban.
Ha permeteztek, kicsit jobban megtörőltük a gyümölcsöt. Ha kiírták, hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!
Ha láttunk utcai kutat, ittunk. A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk. Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!
Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk, mások előtt nem.
Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.
Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.
Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.
Ha többen voltak, inkább fociztunk.
Amire “kértek”, mindent megcsináltunk otthon. Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk csavarogni!
Gazoltuk a kertet. Etettük az állatokat.
Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.
A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete! Kipiszkáltuk a “lyukából” és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza. A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.
Annyi krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük (nem permetezve volt akkoriban), hogy Spilberg sírt volna kameráért ha látja!
Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!
Ha “vágás” volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért. Ha szüret, akkor meg ittunk mustot hasmenésig.
Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!
Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki. Kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig.
Emlékszünk rájuk örök életünkben.
Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.
És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!
Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.
Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!
A legtöbben tudunk tüzet “rakni”! Hajaj, van aki nagyon.
Hordtuk a szenet, vágtuk a fát, szedtünk szálkát! Mondjuk azt nem szerettük. Nem kellett jelezni, az autók kikerültek.
Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az öccsét, vagy húgát óvodába vele!
Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.
A levegő nekünk a legjobb élvezet!
Ahogy jött, úgy mehet tovább!
Mi maradunk.

Ja és még valami:
Akik előttem születtek, azok még bátrabbak!

Szabó Sándor írása.

A győztes és a vesztes

Mikor a győztes követ el hibát, azt mondja: “Hibáztam”, és megtanulja a leckét.

Mikor a vesztes követ el hibát, azt mondja: “Nem az én hibám”, és másokra próbálja hárítani a hibát.

Egy győztes tudja, hogy az ellenségesség a legjobb tanító.

Egy vesztes áldozatnak érzi magát az ellenségesség előtt.

Egy győztes tudja, hogy cselekvéseinek az eredményei tőle függnek.

Egy vesztes a balszerencse létezésében hisz.

Egy győztes sokat dolgozik, de sok szabad időt is teremt saját maga számára.

Egy vesztes mindig egy “nagyon elfoglalt” személy, akinek még az övéi számára sincs ideje.

Egy győztes egyenként száll szembe a kihívásokkal.

Egy vesztes kitér előlük és nem mer szembeszállni velük.

Egy győztes ígéretet tesz, szavát adja és meg is tartja azt.

Egy vesztes ígéreteket tesz, de nem ad semmi biztosítékot, és amikor hibázik, akkor igazolásokat keres.

Egy győztes azt mondja: ”Jó vagyok, és még jobb leszek“.

Egy vesztes azt mondja: “Nem vagyok éppen olyan rossz, mint sokan mások“.

Egy győztes meghallgat, megért és válaszol.

Egy vesztes csupán várakozik, míg rákerül a sor, hogy beszéljen.

Egy győztes tiszteli azokat, akik többet tudnak, mint ő, és megpróbál tanulni tőlük. Egy vesztes ellenkezik azokkal, akik többet tudnak, mint ő, és csak a hibáikat veszi figyelembe.

Egy győztes valamivel többért érzi felelősnek magát, mint csupán a munkájáért.

Egy vesztes nem vállal fel semmit és mindig azt mondja: ”Csupán a munkámat végzem“.

Egy győztes azt mondja: ”Kell létezzen egy jobb út, hogy megcsináljam…“.

Egy vesztes azt mondja: ”Mindig így csináltam”.

Egy győztes a megoldásnak egy része.

Egy vesztes a problémának egy része.

Egy győztes azt veszi figyelembe ”hogyan néz ki a fal összességében”.

Egy vesztes “a téglát” veszi figyelembe, ”amit el kell helyezzen “.

Egy győztes megosztja a felismeréseit…

Egy vesztes elraktározza a tudását és megnyugszik azzal, hogy birtokolja…

A győztes és a vesztes

A győztesnek: mindig van egy terve,

A vesztesnek: mindig van egy kifogása.

A győztes: “Engedd, hogy segítsek Neked!”

A vesztes: “Nem az én feladatom!”

A győztes: minden problémára talál megoldást,

A vesztes: minden megoldásban talál problémát.

A győztes: összehasonlítja teljesítményét a céljaival.

A vesztes: összehasonlítja teljesítményét a másikéval.

A győztes: “Ez nehéz, de nem lehetetlen.”

A vesztes: “Ez lehetséges, de túl nehéz.”

A győztes: mindig egy része a válasznak,

A vesztes: mindig egy része a kérdésnek…

Boldog csak akkor lehetsz, ha megszólal a dalod! “

” Ez a gitár olyan, mint a lelkünk. …Lehangoltan nem szól. Fájdalmasan zörög. Ahhoz, hogy fölzendüljön rajta a dal, fel kell hangolnom! Ez a titok.

Lehangolt lélekkel nem hallunk, nem látunk, nem szól a muzsikánk. ….Hangoltság nélkül nincs szépség, nincs zene. Öröm sincs. “

==Müller Péter==

A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni, akiket köt az adott szavuk, akik a jellemet többre tartják a jómódnál, akiknek van véleményük és akaratuk, akik többek a hivatásuknál, akik nem haboznak kockáztatni, lehetőségeket megragadni, akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben, akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban, akik nem hajlandóak megalkudni a rosszal, akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra, akik nem mondják, hogy azért teszik, mert mindenki ezt csinálja, akik hűek a barátaikhoz jó hírben és rossz hírben, ínségben és bőségben, akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság, akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű, akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is.

Ted Engstrőm

Az Úr akár nagy előnyt is adhat az ellenségnek, mégis legyőzi azt.

Ha hiszünk, akkor Isten velünk van, és mit számít akkor az emberek sokasága? Egyetlen terelőkutya ezernyi juhot elhajt maga előtt. Testvérem, ha az Úr küld téged, ereje el is fogja végezni isteni elhatározását. Ezért támaszkodj az ígéretre, és légy bátor!

  • “ISTENNEK SZÜKSÉGE VAN VILÁGÍTÓ FÁKLYÁKRA” – INTERJÚ JIM CAVIEZELLEL

Egy újabb csodálatos Caviezel-interjút hoztunk el Nektek a 777 munkatársainak segítségével. 

AZ ÖRÖM TÍZPARANCSOLATA

1. Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömet.

2. Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is.

3. Szívből ismételgesd: “Isten, aki engem szeret, mindig jelen van.”

4. Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek

5. Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot.

6. Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb

7. Munkádat örömmel és vidáman végezd.

8. A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd.

9. A szenvedőket vigasztald, magadról felejtkezz el.

10.Ha mindenütt az örömet terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz.

(Gaston Courtois)

Csütörtökön sokan álltunk a Tescoba a húspult előtt!
Öregek, fiatalok kicsi gyermekkel, középkorúak szóval sokan kb 25-en.
Kérek szépen 5 klg csirke farhátat mondja a fiatal anyuka karján a kb 3 éves kicsi fiúval…
Még kapja a farhátat fehér szatyorkába, majd kéri a tovább a 3 klg csirke szárnyat.
Azt is meg kapja a fehér szatyorkába.
Kér e még valamit?! kérdezi tőle az eladó kedvesen…
A fiatal asszony gondolkodik egy pillanatig, majd levegőt vesz, és kedvesen kéri az eladót, hogy meg nézné mennyibe kerül 1 db csirke mell?!
Az eladó.. hogyne igen…. Mérleg mutatja az árát ennyibe kerül mondja az eladó a fiatal asszonynak, azaz 1020 Ft ‼️
A kis fiatal asszony fel szisszen, Ó.. majd olyan szomorúsággal köszöni meg az eladónak, hogy köszönöm nem kérem, és bocsánatot kérek… amibe az ember szíve 1000 apró db szakadt szét… 😓
Jön a következő vásárló… Egy idős hölgy bottal kb 75 év körüli,
Kérek szépen 8 db csirke szárnyat, mondja arányosan kedvesen…
Az eladó már szedi is neki a legszebbeket…
Rá tette a mérlegre ami 640 Ft mutatott.. a néni vissza kérdezte az eladótól hogy mennyi?!
Az eladó válaszolt neki kedvesen, 640 Ft ‼️
A néni válasza :Nagyon köszönöm kérem szépen, de kalácsot, és tejet már nem nagyon tudok akkor venni, mert még a cicámnak is kell venni ennivalót,
Az eladó válasza neki.. Nagyon sajnálom, csókolom!
A néni boldog húsvétot kívánok önnek kedves!
Majd lassan húzta ki a sorból a kosárkát, és tipegett a kalacsok felé, amit csak nézett ‼️😓
.. Pillanatokon belül darabokra tört a lelkem, egy fiatal anyuka a karján egy kicsi gyermekkel, és egy 75 év körüli kedves idős hölgy aki már az életét le dolgozta, és az áruházba a kalácsot csak nézte, de nem tudta meg venni…
ki álltam a sorból egy pillanatra… Attila egy pillanatra nem értette, de aztán gyorsan fel fogta az agya..
Kértem 1 nagyobb csirke mellett, meg köszöntem és sarkon furdultam, miközben a szívem a torkomban dobogott!
Láttam a nénit hogy a fonott kalácsot nézte, abból is ki vettem egy szépségeset, és siettem a pénztárhoz, mert a néni már ott állt a sorba
Ki fizettem az egy db csirke mellet és az egy db szép fonott kalácsot, és meg álltam azon a helyen, ahol a néni tipegett ki…
Jött is aranyosan, kedvesen, nem volt szomorú…
Halkan rá szóltam… Kérem szépen egy pillanatra meg tetszik állni.. a néni.. igen tessék kedves miben segithetek!
Na itt azt hittem menten össze csuklok, mert ezt is olyan alázattal és kedvesen mondta, hogy az életbe nem lehet el felejteni!❣️
Szemébe néztem… és a következőt mondtam…
Bocsánatot kérek, de tessék ezt a kalácsot tőlem elfogadni, mert ez az én lelkemnek most nagyon fontos!
A néni válasza… Ő szintén bele nézett a szemembe, és a következőt mondta!
Kedvesem a te lelked fontosabb az én esetleges szégyenemtől, így köszönöm szépen, és Boldog húsvétot kívánok neked..
Arcomon folyt le a könny, a néni szeme is könnyel telt meg.. Nem vártam meg amíg sír..
mert abba ott meg semmisűltem volna….

Még fordultam és ott jött velem szembe a kis fiatal asszony, aki 1 db csirke mellett már nem vehette meg, a pénz hiányában…
Oda léptem rá szóltam erélyesen határozottan, a kis fiú ott volt a baba kocsiba..
Pillanat szabad.. Igen válaszolta….
Kezébe nyomtam azt az 1 db csirke mellett, és hopp szedtem a virgácsaim befelé vissza az áruházba… Vissza néztem egy pillanatra, tartotta a kezében a csirke mellet és nézte…

Itt vagyok Attila itt vagyok…
Vettünk húst káposztának, tejet, vajat, de mást már nem nagyon…
A lényeg hogy a néni eszik kalácsot húsvétkor, és a kicsi fiú csirke mellet húsvétkor ‼️

A többi pedig nem számít, de nem ám….
Legyen áldott szép napja mindenkinek!

2022, 04. 16.
R,Zója.

– A barátom nem jött vissza a rohamból, Uram. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.- Nem engedélyezem – mondta a tiszt – Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: – Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet? – Ó, persze, hogy volt, Uram – válaszolta a haldokló – Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: “Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz..”

“A szív jól lát. És mivel jól lát, felfedezi a jót a másik emberben.

Aki sötét szemüveggel nézi a másikat, az csak a rosszat fogja észrevenni benne. A ragyogón és világoson, a jón és szelíden át fog siklani. Csak ha szívemmel nézek a szomszédra, akkor leszek igazságos hozzá. Azonban ennek az a feltétele, hogy szívem jó, hogy a destruktív gondolatokat nem engedem be szívembe. Akinek szíve sötét, az nem tud jól látni, és a másikban a jót felismerni.A lényeg a szemnek láthatatlan. A szem a felszínt látja. A másik arcvonását veszi észre. Érzékeli a haragot, az elégedetlenséget, a zárkózottságot, a keménységet, az irtózatot és a szenvedést. A szív mélyebbre lát. Az emberi ábrázat mögé tekint. A szívébe lát. Minden ember szívében felismeri a vágyat, hogy jó legyen, hogy önmagával és a világgal békében legyen, a vágyat, hogy önmagát és elrontott életét felajánlja Istennek, gyógyulást találjon Istenben, és összhangba kerüljön önmagával.Az ember lényege láthatatlan. De a világ lényege is. Az életművészet abban áll, hogy a szívemmel lássak. Csak ha a szívemmel nézek, találkozom a virágban teremtője szépségével és a fában saját vágyammal, hogy erősen gyökerezzem egy mélyebb alapba. Csak ekkor érzem meg egy fa megpillantásakor is a vágyakozást, hogy annyira nagyra nőjek és kivirágozzam, hogy mások árnyékomban védettséget és közelemben vigaszt találjanak.” ~ Anselm Grün (Az életművészet könyve)

Sok múlik egy mosolyon

Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor a tekintete összetalálkozott a papéval, intett neki, hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé.

A barátai azonban gyorsan rászóltak:- Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!

A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta:- Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet.Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott.Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet.Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.

Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől.Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott.Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.

Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.- Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon – néha minden egy mosolyon múlik.

Egy férfi minden nap busszal ment, hogy munkába induljon. Egy megállással később egy idős hölgy jött fel, és leült az ablak mellé.Az idős hölgy kinyitott egy táskát, és végig kidobott valamit az ablakon, minden nap ugyanazt csinálta, és egy napon értetlenül kérdezte a férfi.

– Elnézést a kíváncsiságomért, de mit dob ​​ki az ablakon?

– Ezek magvak! – mondta az öregasszony.

– Magok? Magok miből?

– Virágok, látod, amikor kinézek, minden szomorúnak tűnik számomra, hiányoznak a színek, az élet … Szeretném, ha ezt az utat végig nézhetném a virágokon.- Sokkal szebb lenne, nem gondolod?

– De asszonyom, a magok az aszfaltra hullanak, a járművek összetörik őket, a madarak megeszik.- Tényleg azt hiszi, hogy a magjai ezen az úton csíráznak?

– Biztos vagyok benne. Még akkor is, ha néhányan eltévednek, vagy útra kelnek, idővel felvirágoznak.

– De vízre van szükségük.- Teszem a részem. Az esős napok az övék lesznek.

– A férfi leszállt a buszról, hogy dolgozni menjen, azt gondolva, hogy az öregasszony kissé megőrült.Néhány hónappal később a férfi az ablakon át nézve észrevette, hogy az út mentén virágok vannak.És eszébe jutott az idős hölgy.Utóbbiról kért hírt a sofőrtől.

– Nos, több mint egy hónap telt el azóta, hogy elhunyt.

A férfi visszatért, hogy leüljön, és tovább nézte a tájat, és azt mondta magában: A virágok felbukkantak, de mi haszna volt neki, hiszen nem láthatta “munkáját”.

Hirtelen egy kisfiú nevetését hallotta. – mutatott a virágokra.- Nézd anya! Nézd meg ezeket a virágokat!

Ennek a legendának az öregasszonya elvégezte a dolgát, és hagyta örökségét mindazokra, akik tudták, hogyan kell szemlélni.

Azt mondják, hogy ez az ember attól a naptól kezdve otthonról dolgozni utazott dolgozni egy zacskó maggal, amelyet kidobott az ablakon.

Erkölcs: Ne fáradjon bele a jó dolgok vetésébe, lehet, hogy nem látja annak gyümölcsét … De valaki valahol értékelni fogja, amit vet.

“VANNAK EMBEREK, AKIK MEGMENTENEK TÉGED.

Egy bátorító szóval,

egy üdvözléssel,

a jó humorukkal,

egy öleléssel,

a puszta jelenlétükkel,

a gyengédségükkel,

a barátságukkal,

a kinyújtott kezükkel,

a megbocsátásukkal,

a figyelmes hallgatásukkal,

a szavaikkal és tanácsaikkal,

a szeretet gesztusaival…

És nem is tudják, hogy megmentettek téged egy rossz naptól, a szomorúságtól, vagy az élet értelmetlenségétől.

Légy ma te is azok egyike, akik életeket mentenek!

Próbáld ki.Nem kerül sokba, az életmentés SZERETET kérdése.

“Szép napot, szeretetteljes új hetet, mindannyiunknak!🌼

Néhány évvel ezelőtt, egy New York-i buszon ragadtam a csúcsforgalomban. Alig haladt a forgalom. A busz tele volt hideg, fáradt emberekkel, akik mélységesen ingerültek voltak egymással, és magával a világgal. Két férfi acsarkodott egymással egy meglökés miatt, ami lehet, hogy szándékos volt, vagy lehet, hogy nem. Felszállt egy terhes nő, és senki sem ajánlott neki helyet. Düh volt a levegőben; itt nem volt semmi könyörület

.De ahogy a busz közeledett a Hetedik sugárúthoz, a sofőr beleszólt a rádióba:– Emberek, – mondta, – Tudom, hogy kemény napotok volt, és frusztráltak vagytok. Nem tudok mit kezdeni az időjárással, vagy a forgalommal, de van valami, amit tehetek. Ahogy mindegyikőtök leszáll a buszról, kinyújtom a kezem felétek. Ahogy odaérsz, dobd a gondjaidat a tenyerembe, oké? Ne vidd haza a problémáidat a családodnak ma este, csak hagyd rám őket. Az útvonalam pont a Hudson folyó mellett vezet, és amikor később arra megyek, kinyitom az ablakot, és vízbe dobom a gondjaidat!

Olyan volt, mintha megszűnt volna az elvarázsoltság. Mindenki nevetésben tört ki. Az arcok csillogtak a meglepett örömtől. Azok az emberek, akik az elmúlt órában úgy tettek, mintha nem vették volna észre egymás létezését, hirtelen vigyorogtak egymásra, hogy ez a fickó komolyan gondolja?És ő, komolyan gondolta.

A következő megállónál, ahogy ígérte, a sofőr kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé, és várt. Egymás után az összes kilépő ingázó pont az övé fölé tette a kezét, és azt a gesztust utánozta, mintha valamit a tenyerébe ejtene. Volt, aki nevetett, ahogy ezt tette, volt, aki megkönnyezte, de mindenki megcsinálta. A sofőr a következő megállóban is megismételte ugyanazt a kedves rituálét. És a következőben is. Egészen a folyóig.

Kemény világban élünk barátaim. Néha különösen nehéz embernek lenni. Néha rossz napod van. Van, amikor a rossz napok több évig is tartanak. Küzdesz és elbuksz. Elveszíted a munkádat, a pénzed, a barátokat, a hitet és a szerelmet. Szemtanúja vagy a hírekben szörnyű eseményeknek, félelemmel teli és zárkózott leszel. Vannak idők, amikor úgy tűnik, minden sötétségbe borul. Vágyódsz a fényre, de nem tudod, hol találod meg.

De mi van, ha TE VAGY A FÉNY? Mi van, ha te vagy a megvilágosodás ügynöke, amiért egy sötét helyzet könyörög?

Erre tanított engem ez a buszsofőr, hogy bárki lehet a fény, bármelyik pillanatban. Ez a fickó nem valami nagy játékos volt. Nem volt spirituális vezető. Ő nem valami média-guru influenszer volt. Buszsofőr volt, a társadalom egyik legláthatatlanabb munkása. De ő igazi hatalom birtokában volt, és ezt gyönyörűen a javunkra fordította.

Amikor az élet különösen zordnak érződik, vagy amikor különösen erőtlennek érzem magam a világ bajaival szemben, erre az emberre gondolok, és megkérdezem magamtól:

Mit tehetnék most, hogy fény legyek?

Természetesen nem tudok személyesen véget vetni minden háborúnak, vagy megoldani a globális felmelegedést, vagy átalakítani a zaklatott embereket teljesen másmilyen lényekké. És határozottan nem tudom irányítani a forgalmat. De van némi befolyásom mindenkire, akivel csak összetalálkozom, még akkor is, ha soha többet nem beszélünk, vagy nem tanuljuk meg egymás nevét.

Nem számít, ki vagy, hol vagy, vagy milyen hétköznapinak, vagy keménynek tűnhet a helyzeted, hiszem, hogy FÉNYT GYÚJTHATSZ A VILÁGODBAN. Sőt, hiszem, hogy csak így lesz világosság a világban, egyszerre csak egy fényes cselekedet… egészen a folyóig.

(Elizabeth Gilbert)

❤

Az esti iskolán, ahol tanítok, nemrégiben elkövettem a „megbocsáthatatlant”. Házi feladatot adtam az osztályomnak!

Egész pontosan azzal bíztam meg őket, hogy a következő hét folyamán menjenek oda valakihez, akit szeretnek, és mondják meg ezt neki. Olyasvalakit válasszanak, aki még sohasem hallotta tőlük ezeket a szavakat, vagy ha mégis, akkor már nagyon régen.

Ez így nem hangzik nagyon nehéznek, amíg nem tisztázzuk, hogy tanulóim túlnyomó része elmúlt harmincöt, és abba a nemzedékbe tartoznak, amelynek tagjaiba azt sulykolták bele, hogy az érzések kifejezése férfihoz méltatlan viselkedés. Érzelmeket mutatni vagy pláne sírni (Jézusmária!) egyszerűen nem ildomos. Így aztán egyesek számára rettentően kemény erőpróbát jelentett a dolog.

A következő óra elején megkérdeztem, van-e kedve valakinek elmondani, mi történt, amikor végrehajtotta a feladatot. Határozottan arra számítottam, hogy szokás szerint nő lesz az önként jelentkező, de ezen az estén az egyik férfi emelte fel a kezét. Úgy tűnt, nagyon megindult, kissé meg is rázta az ügy.

— Eléggé haragudtam magára, Dennis — kezdett bele, miután mind a száznyolcvanöt centijével kihúzta magát —, amikor megkaptuk a házi feladatot. Egyrészt nem jutott eszembe egyetlen alkalmas egyén sem a környezetemből, másrészt meg kicsoda maga, hogy ilyen személyes dolgokba avatkozzék? De hazafelé menet megszólalt a lelkiismeretem. A szememre vetette, hogy pontosan tudom, kinek kellene vallomást tennem. Tudja, öt évvel ezelőtt csúnyán összekülönböztünk az apámmal, s azóta nem is békültünk ki igazán. Kerültük egymást, jóformán csak karácsonykor és más elmaradhatatlan családi ünnepeken találkoztunk, de még olyankor is alig váltottunk egy-két szót. Így hát kedden, mire kiszálltam a kocsiból, már meg is győztem magamat, hogy felkeresem az apámat, és megmondom neki, hogy szeretem.— Szinte hihetetlen — folytatta a férfi —, de már a puszta elhatározástól mintha nagy kő esett volna le a szívemről.

Otthon berohantam a házba, a feleségemhez, Már lefeküdt, de felébresztettem. Amikor meghallotta, mire készülök, szinte kirepült az ágyból, átölelt, és házasságkötésünk óta először láttam sírni. Fél éjszaka fenn maradtunk, kávéztunk és beszélgettünk. Csodálatos volt! — sóhajtotta.

— Másnap korán reggel magamtól ébredtem. Igazság szerint alig tudtam aludni az izgalomtól. A szokottnál előbb mentem be a munkahelyemre, és két óra alatt többet végeztem, mint az egész megelőző napon. Kilenckor felhívtam apámat, hogy benézhetnék-e hozzájuk munka után. Mikor felvette a telefont, egyszerűen megkérdeztem: „Apa, beugorhatnék ma délután? Mondanom kell neked valamit.” „Igen? Na és mit?” — morogta, mire biztosítottam, hogy nem tart sokáig, így végül beleegyezett. Fél hatkor csöngettem be a szüleimhez, azért fohászkodva, hogy apám nyisson ajtó. Féltem, ha anyám jön ki a csöngetésre, inamba száll a bátorságom, és inkább neki mondom, amit apának szántam. De mintha kezemre játszott volna a szerencse, mégis apa jött. Nem vesztegettem az időt, beléptem, és rögtön így szóltam:

„Azért jöttem, hogy megmondjam: Szeretlek, apa!”

A férfi egy pillanatra elhallgatott.— Apám arca mintha átalakult volna. Vonásai a szemem láttára lágyultak meg, ráncai szinte kisimultak, és eleredt a könnye. Felém nyújtotta a karját, átölelt, és így válaszolt:

„Én is szeretlek, fiam, de soha nem voltam képes megmondani.”

Újabb szünet.Nem akartam megtörni a pillanat varázsát, mozdulatlanná dermedtem.

Anyám jött oda könnyes szemmel. Csak intettem és egy puszit dobtam neki.

Még egy kicsit átölelve tartottuk egymást apámmal, aztán elmentem.

Hosszú ideje nem éreztem ilyen csodálatosan magam, de nem ezért álltam fel most.

Két nappal látogatásom után az apám, aki régóta szívbetegségben szenved, de nem árulta el nekem, szívrohamot kapott, és a kórházban kötött ki. Azóta eszméletlen, nem tudom, életben marad-e.

Úgyhogy csak azt szeretném mondani mindenkinek:

Sose halogassák azt, amit meg kell tenniük!

Ha tovább várok az apámmal, talán soha többé nem adódik alkalom.

Használják ki az időt, és tegyék meg most azt, amit kell!

(Ismeretlen)