Erősítő történetek

“Egy apa azt mondta a lányának: Jelesre érettségiztél, ezért itt egy kocsi, amit még sok évvel ezelőtt vettem.
Mostanra kicsit megöregedett, de mielőtt neked adom, vidd el a belvárosi használtautó-üzletbe, és mondd nekik, hogy el akarod adni, aztán nézd meg, mennyit ajánlanak érte.
A lány elment oda, majd visszatért és azt mondta az apjának: Ezer dollárt ajánlottak érte, mert azt mondták, eléggé lehasznált.
Az apa ekkor azt monda: Most vidd el a zálogházba. A lány elvitte, majd visszatérve azt mondta: A zálogház csak száz dollárt akart adni érte, mert ez egy öreg autó.
Ekkor az apa megkérte a lányát, hogy menjen el egy autós klubba, és mutassa meg nekik is a kocsit. A lány elvitte, majd visszatérve azt mondta az apjának: A klubban egyes emberek százezer dollárt ajánlottak, mivel ez egy Holden Torana, egy ikonikus autó, ami nagyon keresett cikk egyes gyűjtők körében.
Ekkor az apa azt mondta a lányának: A megfelelő helyen értékelnek téged a megfelelő módon. Ha nem becsülnek meg, ne légy dühös, mert az csak azt jelenti, hogy nem a megfelelő helyen vagy. Akik ismerik az értékeidet, azok méltányolnak majd… Soha ne maradj olyan helyen, ahol senki nem látja, milyen értékes vagy. Soha!
Mekkora igazság !”

-ismeretlen-

“Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről.
A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják.
A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza.
A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe.
A szeretet kibontakozik és megnyilvánul.
A szeretetért élünk és halunk meg.
A szeretet Isten és Isten a szeretet.”
~ Albert Einstein ~

Tanulságos történet/lecke

https://fb.watch/fIjnVnwZdN/

Az idős hölgy egyedül ünnepelte 100. születésnapját, és hirtelen váratlan vendég érkezett

 

Miranda egyedül ünnepelte 100. születésnapját. Ám ahogy elfújta a gyertyákat a tortáján, megszólalt a csengő, és egy váratlan személy állt az ajtaja előtt. Olyan meglepetés volt ez, amire nem számított.

“El sem hiszem, hogy még mindig itt vagyok” – mondta Miranda, miközben meggyújtotta a gyertyákat a születésnapi tortáján, és leült a konyhaasztalához. Hálás volt az évekig tartó jó egészségéért és a hosszú élet csodájáért, hiszen tanúja volt a világ változásának a háborúk, a technológia, a zene és a szerelem révén. Csodálatos élete volt.

Nem volt egyszerű

Sajnos, minden barátja és szerette elment. Soha nem nősült meg, és nem voltak gyermekei, de ez az ő döntése volt. Ápolónői karrierje túl fontos volt számára. Sokan figyelmeztették, hogy a jövőben megbánja majd, de a megbánás nem éppen a megfelelő szó volt az érzéseire.

Miranda békésnek és boldognak érezte magát, és bár néha magányosnak érezte magát, mégis jól megvolt egyedül. Egészen addig, amíg el nem jött a születésnapja. Csak a múltjára és az ünneplésekre tudott emlékezni. Érzéseit a legjobban a keserédes jelzővel lehetett volna leírni.

De nem hagyta, hogy bármilyen negatív érzés az útjába álljon, még akkor sem, ha egyedül volt. Ezért boldog születésnapot énekelt magának, elfújta a gyertyákat, és azt kívánta, hogy a világ jobb legyen, hogy több ember segítsen másokon, és hogy a tudósok és a politikusok vegyék komolyan az éghajlatváltozást.

Ki volt az?

A csengő hangjára megdöbbent. “Ki lehet az?” – kérdezte, és felállt – “Jövök! Jövök!”

“Igen?” – kérdezte, mikor kinyitotta az ajtót, és egy idegen férfit látott a küszöbén. A hatvanas vagy a hetvenes évei elején járhatott, de Miranda nem ismert rá. Először.

“Estevez nővér?” – kérdezte, és rámosolygott az idős nőre.

“Nővér? Ó, hát ezt már évek óta nem hallottam. De ismerem magát?”

“Én vagyok az! Adrian!”

Nem nagyon emlékezett

“Adrian?” Miranda az ajkait összeszorítva kérdezte. Végül megrázta a fejét. “Sajnálom. Nem emlékszem magára.”

“Ne aggódjon. Számítottam erre. Adrian Miller vagyok. Hatvan évvel ezelőtt maga kezelt engem. A maga betege voltam a Flagler kórházban. Most már emlékszik?”

Mirandának leesett az álla, és emlékek hosszú sora cikázott át az agyán. Egy szegény kisgyerek a rák súlyos formájától szenvedett, és egyik orvos sem gondolta, hogy túléli. De a személyzet minden ápolója, beleértve őt is, reménykedett.

Adrian derűsebben mosolygott, mint a többi beteg gyerek. Kedvesebb és okosabb is volt. Mindannyian azt akarták, hogy meggyógyuljon.

Miranda a negyvenes éveiben járt, és ilyen állapotban lévő gyerekeket látni mindig elszomorító volt számára. De látni, ahogy felépülnek, az egyik legjobb érzés volt, és Adrian is közéjük tartozott.

Nagyon örültek

után Adriant kiengedték, és a nővérek és a személyzet tapsolt a csodálatos gyógyulásának. Integetett nekik, miközben szülei örültek, hogy egészségesen hazavihetik fiukat.

Miranda ezután még évekig tartotta a kapcsolatot Adrian családjával. Felhívta, és Adrian édesanyja áradozott fia egészségéről. A fiú jól teljesített az iskolában, és végre újra kint játszhatott. A boldogság uralkodott akkoriban, és az idősebb nő emlékezett, hogy azt mondta az anyjának: “Ez az első csoda, amit pályafutásom során láttam. Becsüld meg!”

Biztos volt benne, hogy Adrian szülei megbecsülték őt. De végül egy másik államba költöztek, és elvesztették a kapcsolatot a nővérrel.

Látni a fiút, aki most felnőtt férfiként állt előtte, újabb csoda volt, és olyasmi, amire Miranda nem számított.

“Ó, istenem! Drága kisfiam! Ezt nem hiszem el! Gyere ide” – mondta, és átölelte a fiút. “Menjünk be, és együnk egy kis süteményt!”

Nem tudott róla

Adrian leült, és megdöbbent a torta láttán, hiszen fogalma sem volt róla, hogy ma van a születésnapja. “Hát ez remek időzítés!” – mondta, és elővette a telefonját. Adrian végigpörgette a feleségéről, a gyerekeiről és az unokáiról készült képeket. Voltak köztük háziállatok, utazások, és a diplomaosztóiról készült képek is. Az egész élete ott volt a kezében.

Miranda levette a szemüvegét, miközben könnyek folytak végig az arcán. “Ez annyira boldoggá tesz.”

“Próbáltalak megtalálni, és végül a kórház – Flagler Health, ahogy most hívják – beleegyezett, hogy megadják az utolsó ismert címedet. Hála Istennek, hogy nem költöztél el” – mondta Adrian, miközben eltette a telefonját.

“Tényleg meg akartál találni, hogy megmutasd ezeket a képeket?”

“Nem, csak meg akartam köszönni. Nemrég volt egy egészségügyi problémánk az első unokánkkal, és eszembe jutott. Ahogy azt mondta, hogy küzdjek minden erőmmel, mert még annyi mindent meg kell élnem. Azt hiszem… tényleg a szívemre vettem a szavaidat. Azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy megcsináltam. Mert anyám évekig csak annyit tudott mondani, hogy egy csoda vagyok. De azt hiszem, maga harcra késztetett, Estevez nővér – magyarázta, és Miranda elsírta magát. “És nagyon örülök, hogy még mindig itt van. A világ szörnyű hely lenne maga nélkül.”

Csodás

“Ó, drága fiam. Ez a legjobb születésnapom… nos, örökkévalóság óta. A valaha volt legjobb. Mesélj még az életedről” – mondta az idősebb nő, miközben letörölte a könnyeket az arcáról. “De együnk egy kis tortát, amíg beszélgetünk.”

Órákon át beszélgettek, és Miranda elfelejtette a szívében lévő keserédes érzéseket.

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

A jótetteidre mindig emlékezni fognak azok, akiknek segítettél. Adrian nem felejtette el a nővért, aki ápolta és bátorította őt, amikor fiatal, beteg fiú volt, és évekkel később visszatért, hogy megköszönje neki.

Az életben nincs helye a megbánásnak. Miranda nem bánta meg, hogy a családalapítás helyett a karrierjére koncentrált, különösen azért, mert sok embernek segített.

LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK……!

A gyűjtő, ártó és romboló emberek el fogják tőletek venni mindeneteket, el fognak pusztítani mindent….. Amikor már nem tudnak benned semmi rosszat találni, mert már nem bántasz senkit. Sikeres, boldog és egészséges emberként élsz, szeretetben. Egyszer csak az irigységük és kapzsi, romboló természetük folytán, megpróbálnak neked ártani, megpróbálnak tőled elvenni, megpróbálnak téged megtörni…..

Nem fognak sikerrel járni! A szeretetet, az igazságot, az életet nem lehet elpusztítani, az örök!

A szeretet tudja, hogy senki és semmi nem az övé ebben a világban! Így nem kapaszkodik illúziókba: dolgokba, tárgyakba, személyekbe, kapcsolatokba, üzletrészekbe és ki tudja még mikbe….. A szeretet tudja ezt, ezért eszébe sem jut megsértődni vagy megharagudni….Így nem roppan bele ezek elvesztésébe!

A szeretet tudja, ha túl sokat ad igazságából az ártó és gyűjtő embereknek, akkor erős fénye megzavarhatja látásukat, bizonyos esetekben el is vakíthatja őket…..

Eljön majd az idő, mikor a kapzsi gyűjtő ember és az irigy ártó, pusztító ember a virágok illatát is csak magának akarja majd….azt akarja majd, hogy a napnak fénye csak rá süssön és csak neki adja melegét…..a fű is csak neki nőjön és illatozzék, a madarak is csak neki daloljanak!

Persze ezt nem fogja tudni elérni, mert az mindenkié, ugyanakkor senkié sem…… Ez az igazság egyik része. Az igazság másik része viszont az, amikor gyűjt és lop, elvesz és rombol, tulajdonképpen saját magát lopja meg. Amikor árt és pusztít, saját lelke templomát gyalázza, sorsának útját, karmáját nehezíti….

Tudjátok, ezek olyan dolgok, amiért akár akarunk felelősséget vállalni akár nem, az élet furkósbotja így is, úgy is elveri rajtunk a port…..Azután a jellemünkből adódóan, lesz, ki bátran szembe mer nézni majd az ok-okozati következményekkel. De lesz olyan is közöttünk, aki fülét farkát behúzva, vonyítva menekül majd…… Te melyik leszel?

Legyetek jók, ha tudtok….. ÉLNI így érdemes!

(Siloám Neo)

Van egy álmom

Van egy álmom. Régi álom ez már, hogy egyszer eljön az a világ, mikor a dolgozó majd tovább lát az orránál és nem azon a szemüvegen át nézi a világot, amit az orrára biggyesztett valaki más. Egy álmom, egy olyan világról, ahol a népek nem csak arra használják a fejüket, hogy sapkát tegyenek rá, hogy aztán azt megemelhessék az arra érdemtelenek előtt.

Álmom egy világról, ahol mindenki tanul, gondolkodik, megbecsüli a másikat. Nem rosszindulatú és nem tételez fel rosszindulatot. Nem tartja ellenségnek a szomszédját, csak azért mert az ugyanarról egészen mást gondol. Nem csepüli, szidja és átkozza, csak azért mert másban hisz. Egy olyan világról, ahol nem bűn az, ha valaki nem tapsol, mikor az előkelőségek szónokolnak és dal olyan hamis, mint az ólomból gyártott aranypénz.

Néha álmodom egy olyan világról, ahol elhiszik nekem, hogy azért mondom, amit mondok, mert tényleg ezt gondolom. Elhiszik, hogy nem akarok rosszat senkinek, senkit nem akarok megvezetni, de megsérteni sem. Néha álmodom, hogy mindenki van olyan bátor, hogy eltűri, elviseli a másikat. Nem akarja megsérteni, megalázni, maga alá gyűrni. Nem akar uralkodni rajta és nem kiabálja, hogy a nevében, az ő érdekéért teszi, amit tesz. Mikor becsapja és kifosztja.

Van egy álmom egy olyan világról, mikor nem kellenek mindenhez pecsétes papírok, mikor elég az adott szó és nem feltételezik, hogy csakis valami rosszat akarhatok, de az legalább szabálytalanul és törvénytelenül. Egy olyan világról, ahol értelme is van a törvénynek, nem csak betűje és ha sérti az alapvető erkölcsi értékeket, hát eltörlik. Álmom egy olyan világról, ahol nem a butaság és a középszer diktál, ahol ha valaki nem ért valamihez, nem próbál szakértőnek, esetleg orákulumnak látszani. Álom egy olyan világról, ahol senki sem képzeli, hogy ő jobban tudja.

Tudom, már most is van ezen a bolygón olyan társadalom, amelyet a legrátermettebbek, az arra legérdemesebbek vezetnek. Igaz ez leginkább a páviánoknál fordul elő, én meg annak idején elmulasztottam páviánnak születni…

Ember lettem. Biztos ez? Ha a teljes jövedelmed élelmiszerekre és rezsire költöd, akkor a puszta létfenntartásért melózol. Ezt jobb körökben úgy hívják: rabszolgaság. A rabszolgáról meg már az ókorban megállapították, hogy nem más, mint beszélő szerszám. De ha fejlődik még kicsit ez a világ, akkor majd beszélnie sem lesz szabad, nehogy szavaival értse a „nagyok” fülét.

Van egy régi álmom egy olyan világról, ahol emberszámba vesznek, ha már annak születtem. Egyszer régen azt mondta valaki, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nehéz dolog ez kérem szépen, nem is tudom sikerült-e valakinek kiviteleznie a történelem során. Talán nem is földi embernek való az a ménkű sok szeretet. No, de a tisztelet? Az már beleférhet. És ha tiszteled embertársad, nem akarod majd lejáratni, becsapni, kifosztani, meggyilkolni. Mindjárt előrébb lennénk valamennyivel…

Van egy álmom, aztán reggel felébredek és – ahogy mondani szokták – bilibe lóg a kezem. Csak álom volt, semmi más…

Megjegyzés: Gondoltam, szólok, hogy Martin Luther King amerikai baptista lelkész és polgárjogi harcos már mondott egy beszédet „Van egy álmom” (I Have a Dream) címmel 1963. augusztus 28-án.

A kudarc

A kudarc nem azt jelenti, hogy selejt vagyok,
Hanem azt, hogy nem arattam sikert.

A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értem el semmit,
Hanem azt, hogy tanultam valamit.

A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltam,
Hanem azt, hogy volt bennem hit a kísérletezéshez.

A kudarc nem azt jelenti, hogy dicstelenné váltam,
Hanem azt, hogy volt merszem próbálkozni.

A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értettem a lényeget,
Hanem azt, hogy valamit másképp kell csinálnom.

A kudarc nem azt jelenti, hogy alábbvaló vagyok,
Hanem azt, hogy nem vagyok tökéletes.

A kudarc nem azt jelenti, hogy elvesztegettem az időt,
Hanem azt, hogy van ürügyem az újrakezdéshez.

A kudarc nem azt jelenti, hogy fel kell adnom,
Hanem azt, hogy még jobban kell igyekeznem.

A kudarc nem azt jelenti, hogy sohasem fog sikerülni,
Hanem azt, hogy türelmesebbnek kell lennem.

A kudarc nem azt jelenti, hogy Istenem elhagytál engem,
Hanem azt, hogy Neked bizonyosan van egy jobb ötleted.


(Ismeretlen szerző)

Néhány egyetemet végzett sikeres fiatal találkozót szervezett, amelyre kedvenc professzorukat is meghívták, aki úgy döntött, hogy vállalja a házigazda szerepét, így az összejövetelre a lakásán került sor. A fiatalok többsége ugyan elégedett volt az életével, de egyik pillanatban szinte mindenki a stresszről és idegességről kezdett beszélni, amely jelentősen megnehezíti életüket úgy a munkahelyükön, mint a családi életben.

A professzor nagyon örült, hogy láthatta tanítványait, így kiment a konyhába, hogy kávét főzzön. Mikor visszatért közéjük, egy kávéskészletet is magával hozott, volt porcelán, üveg, műanyag, kristály csésze. Az egyik olcsónak tűnt, a másik meg értékesnek és drágának.

Amikor a diákok kezükbe vették az értékesnek tűnő csészéket, az olcsó, értékteleneknek tartottak az asztalon maradtak, a professzor így szólt: “Ha megfigyelik, a drágának és értékesnek gondolt csészéket mind felvették az asztalról, az olcsók és értéktelennek pedig ott maradtak. Még ha normális is az, hogy az ember a legjobbat akarja magának, igazából az minden stressz forrása. Azt biztosan állíthatjuk, hogy a drágább csésze önmagában nem fogja finomabbá változtatni a kávét. A lényeg a kávén van, nem a csészén, mégis a legszebb csészéket kapkodta el mindenki. Gondoljanak bele: az élet olyan mint a kávé, a munkahelyük, pénzük, rangjuk meg mint a csésze. A csésze csak egy tárgy, amely az életet tartja, így nem számít, hogy drága, vagy olcsó csészéből isszuk-e a kávét, vagy sem, mert az az ízen, az aromán semmit nem változtat.

Néha túl sokat foglalkozunk a csészékkel, ahelyett, hogy a kávé zamatát élveznénk. A legboldogabb embereknek nincs mindenük meg az életben, ők meg teremtik azokat a dolgokat, amelyek igazán boldoggá teszik őket. Egyszerűen, jószívűen, szeretetben élnek.”

JIM CAVIEZEL ÜZENETE A HALÁLRÓL

Jim Caviezel, a színész nemcsak a kiemelkedő bibliai figurák szerepét ábrázolta a mozivásznon, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is érdemes megélni a keresztény életet, amikor a kamerák leállnak.

“Az én ajándékom Istentől származik” – mondja Caviezel színészi képességéről. “Kaptam ezt az ajándékot. Nem én adtam magamnak.” A feltörekvő hollywoodi csillag, aki Jézust játszotta A Passióban, valamint Lukács apostolt a ‘Pál, Krisztus apostola’ című filmjében, nemrég üzenetet küldött kereszténytársainak arról, hogy mennyire fontos megélni hitünket félelem nélkül.

“A világszerte elkövetett üldözés szempontjából milyen üzenetet szeretne hallani a közönség, ami ehhez a filmhez kapcsolódik?” – kérdezték a színészt egy interjúban. “Nos, a tavalyi nagypénteken keresztre feszített káldeusokra, koptokra és szír keresztényekre gondoltok?” válaszolta Caviezel. “Azt mondanám, hogy mint keresztényként az Egyesült Államokban, nem kezdhetünk el félni.”

A hitalapú filmsztár nyugtalan amiatt, hogy a keresztények a mai kultúrában túlságosan aggódnak a halál miatt.

“És ebben a filmben az, amit Pál mond a végén, valóban hatalmas – nyilatkozta Jim Caviezel. ‘Nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.’ Mindannyian meghalunk, ember. Így éled az életedet, és sok ember van odakinn, akiknek a segítségünkre lenne szükségük.”

A hitalapú filmsztár nyugtalan amiatt, hogy a keresztények a mai kultúrában túlságosan aggódnak a halál miatt, példaként említve Billy Graham közelmúltbeli halálára adott reakciókra:

“Keresztényként nem kell félnünk ettől. Tudjátok, és azt hiszem, a mai keresztények valóban küzdenek a halál kérdésével. Billy Graham csak földi értelemben halt meg, de 99 évet élt. És sokan sírtak, de Istenem, ha nem hiszitek, hogy az embernek örök élete van Krisztusban, akkor milyen hitetek van?”

Emberségből jeles

Ahogy keresem a zsebemben a jegyem, a szemem sarkából látom, hogy mozdulatlanul ül.

  • Asszonyom! A jegyét kérem! – szól hozzá most az ellenőr.
    Az öreg hölgy mosolyogva néz rá és válaszol csendesen:
  • Nekem nincs. A dédunokáimhoz utazom.
    Sajnos nem tudtam megvenni a jegyet. Mondhatnám, hogy a jegy automata túl bonyolult volt, ahol felszálltam, vagy tehetnék úgy, mint aki időskori demenciában szenved. Talán még el is hinné nekem. De az igazság az, hogy hónap vége van, egyszerűen nem volt elég pénzem a jegyre, de nagyon szerettem volna látni a családomat, ezért kockáztattam.

Az ellenőrt láthatóan meglepi a válasz, elakad a szava.
.Ez a legnagyobb szégyen most az életemben – folytatja a hölgy -, de soha nem hazudtam. Most sem teszem.
A fiatalember csendesen ír valamit, közben beérkezünk az állomásra.
A hölgy szemébe néz, vesz egy mély lélegzetet, majd kis türelmet kér.
Látjuk amint leszáll a vonatról, odamegy a pénztárhoz, kinyitja a saját pénztárcáját. Néhány másodperc múlva jegyeket nyújt át a hölgynek:

  • Ezek itt négy utazásra elegendő jegyek, így kétszer láthatja őket ezen a héten!

Szótlanul nyelem a könnyeimet a nénivel együtt.

Ma történt…aki ismer, tudja hogy buszsofőr vagyok. Ma reggel kb 7 körül Csípőpusztára értem, ami Beremendhez közel van, azt láttam hogy a ködös , nyirkos időben egy munkaruhás cigányember gyalogol gumicsizmában. Azonnal megálltam pedig tilos. Azt mondta Alsószentmártonba megy. Felvettem, az utasaimmal beszélgettek a jó melegben. Az út kb 20 perc volt még busszal, de gyalog több óra lett volna! Amikor megálltam szentmártonban, mindenki kiszállt csak az öreg maradt fent. A karomra tette a kezét és csak annyit mondott megszorítva a kezem: köszönöm. Az volt a válaszom; emberek vagyunk. Nem szégyellem hogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon… az öreget senki se hozta volna el. Mond ki magadban hogy miért! Mert…igen! Láttam.az arcán a hálát és a szomorúságot. Összezavart , mert túl sok nyomort látni mindenfelé és a gyűlöletet ahogy utáljuk egymást! Emberek! Ennek nem kellene így lenni! EMBEREK VAGYUNK !

Hartvég Zoltán

“Egyre nagyobb házunk, s egyre kisebb családunk van

Kényelmesebben élünk, s kevesebb időnk van

Több végzettség, s kevesebb józanész

Több tudás, s kevesebb helyes döntés

Több szakértő, s kevesebb megoldás

Több gyógyszer, s kevesebb egészség

Mi már hatalmas távolságokat tettünk meg a Holdig és vissza, és képtelenek vagyunk átmenni a szomszédba egy teára

Hatalmas számítógép-rendszereink vannak, és egyre kevesebbet beszélgetünk egymással

Megnyertük a mennyiséget, s elvesztettük a minőséget

Gyors éttermekbe járunk, s lassan emésztünk

Egyre több hatalmunk van, s egyre alacsonyabb a morál

Egyre több a jövedelem, és egyre több a szegény

Túl sok ablakot nyitottunk a világra, s egyet sem önmagunk, s egymás felé.”

Tendzin Gjaco / Dalai Láma

Erős hit

A kilencedik eszköz a hit, az erős hit. Erre nagyon nagy szükség van. Itt nem arról
van szó, hogy valaki keresztény vagy keresztyény, vagy pedig mohamedán vagy
buddhista. Itt arról van szó, hogy ki mennyire képes betartani Isten törvényeit, és
mennyire erősen hisz és bízik Isten mindenhatóságában.

Van egy történet egy brahmanáról (vagy Brahman, védikus pap; jelentése „lelki
természetű”), egy foltozó vargáról és egy misztikus bölcsről. A bölcsnek volt egy
képessége, amelynek segítségével jöhetett, mehetett a mennyei királyságok között, és
még az Urat is meglátogathatta. Egy nap, amikor a bölcs épp egy ilyen látogatásra
indult, a brahmana és a foltozó varga arra kérték őt, hogy kérdezze meg már az Urat, mikor
egyesülnek Ővele.

Amikor a bölcs találkozott az Úrral, meg is kérdezte tőle, mikor egyesülnek Ővele a
brahmana és a foltozó varga. Az Úr a következőket válaszolta: „A brahmanának, aki elvégez
minden szertartást, böjtöl és vezekel, az írásokat olvassa, még sok életet kell élnie, de az
egyszerű vargát már a következő életében magamhoz veszem.” A bölcs meglepődött a
válasz hallatán, és kérte az Urat, mondja el neki, hogy ennek mi a magyarázata. Az Úr
így válaszolt: „Ha az a két ember megkérdi tőled, hogy éppen akkor mit csináltam,
amikor engem láttál, mond nekik, hogy épp egy elefántot akartam átfűzni a tű fokán.
Meg fogod érteni a válaszom, amint meghallod, hogy erre mit felelnek.”

Amikor a bölcs visszatért, találkozott a brahmanával, és elmondta neki, hogy az Úr
kijelentette, hogy még sok életet kell élnie, amíg az Úrral egyesülhet. A brahmana nagyon
meglepődött, és azt mondta: „De hát ez ostobaság! Hisz minden etikai, erkölcsi előírást
betartok, ahogy kell, és ezt mindenki tudja!” A brahmana kételkedni kezdett, és nem hitte,
hogy a bölcs meglátogatta az Urat. Így hát megkérdezte, hogy épp akkor mit csinált az
Úr. A bölcs azt válaszolta, hogy épp akkor egy elefántot akart átfűzni a tű fokán. A
brahmana erre felnevetett, és azt mondta, hogy a bölcs nem is látta az Urat.

Aztán a bölcs találkozott a foltozó vargával, és megmondta neki, hogy az Úr azt
válaszolta a kérdésre, hogy már a következő életében Ővele lehet. A varga köszönettel
fogadta a választ, és megkérdezte: „Mit csinált épp akkor az Úr?” A bölcs ugyanazt a
választ adta neki, amit a brahmanának, és a varga ezt a választ is elfogadta. A bölcs sehogy
sem értette a dolgot, és megkérdezte a vargától, hogy valóban elhiszi, hogy az Úr egy
elefántot akart átfűzni a tű fokán. A varga így válaszolt: „Ha az én Uram apró magvakból
mindenféle gyümölcsöt, zöldséget és hatalmas fákat tud teremteni, akkor miért esne
nehezére bármilyen más szokatlan dolgot megtenni?”

A varga hitének alapját nem a szertartások, a külsőségek képezték, ahogyan az sem,
hogy mit gondolt ő saját magáról, vagy arról, hogy mivel tartozik neki az Úr. Az ő hite
arra épült, hogy ő mindenben az Úr kezét látta a legegyszerűbb dolgoktól a
legbonyolultabbakig. A bölcs így rájött, hogy a vargának erős hite és valóban igazi Istentudata van. Nekünk is folyvást foglalkoznunk kell tudatunkkal, hogy hitünk ily erős
lehessen.

Bhakti Tirtha Swami
Lelki harcos 3/7

~~ Két fajta ember létezik.
Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.
Mondom, két fajta ember létezik… Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő
 maga válik fénnyé az éjszakában.
Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz – jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla – hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,”Vajon volt benne szenvedély?”
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD!
És csak így lehetsz boldog. Nemdebár? ~~

(Peter Noel)

“Ha nem lehetsz a toll, hogy megírd valakinek a boldogságát, próbálj meg radír lenni, hogy eltöröld a szomorúságát.”

(Charles Monroe Schulz)

(( “”– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak.

Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember.

Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?

Három éven át jártam ki a legelőre velök, tavasztól őszig.

Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó,

csak ember…

Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:

– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt,

hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.

Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől.

Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert,

hogy maga alá piszkolt, fektiben.

Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet.

A konda szégyene volt ez a süldő.

És éppen erre mentek rá a farkasok.

– Reggel történt,

alig valamivel virradat után.

Éppen kitereltem az állatokat a karámból

s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam.

A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől

s azt cserkészték be a farkasok.

Négyen támadtak reá egyszerre.

De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra,

már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent

s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.

Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni,

fújva és fog csattogtatva!

Szempillantás alatt elkergették a farkasokat

s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.

Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.

De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.

– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.

Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.

Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.

Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.” )))

Wass Albert – Az összetartás erejéről

Fura egy népség

Fura egy népség volt a mi generációnk. Olyan gyanús regényeket olvastunk, mint Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című műve, amelyben sűrűn előfordult a „nigger” szó. Hallgattuk a Queent és valahogy egyikünket sem érdekelte, hogy kivel bújik ágyba Freddie Mercury ráérő idejében. Mint ahogy az se foglalkoztatott, hogy miért ordibál Jim Morrison a Doorsból mindenféle szexista szövegeket valami bébinek, hogy szítsa fel a tüzét.

Határozottan emlékszem a tornaórákra – mi még, roppant korszerűtlenül így hívtuk a testnevelést –, amiken a lányok a tornadresszük alatt nem viseltek melltartót, így néha elég érdekes látványban volt részünk, mikor mindenféle mutatványokat hajtottak végre.

Derengenek még a híradók is. Amiket legfeljebb muszájból néztünk meg. A moziban a filmhíradót, mert a bánat se szeretett a sötétben a helyére botorkálni, a tévében meg az esti híradó végét, mert azután jött az aktuális „nagy” film.

Ennek ellenére, ha megkérdezték volna tőlünk, hogy milyen pártok vannak Magyarországon, bármelyikünk simán eltalálta volna azt az egyet. Az már húzósabb lett volna, ha a miniszterelnökre kérdeznek rá, mert ilyen mélységig már egyikünk se értett a politikához. Pedig május elsején mindig körbehordozták az illető képét is. Azt tudtuk, hogy a Kádár a főnök. Volt aki szerette – igen kérem, volt ilyen, bármit is állítanak mostanában egyesek – és volt, aki utálta, de sosem kezdtünk késhegyre menő vitákat ilyen lényegtelen dolgokról.

A legkomolyabb vita közöttünk talán a divatról szólt: a csöves-digó ellentét. Emlékszem, mikor egy régi foci-cimbora, aki elég messzire költözött a szüleivel, vagy két év után újra lejött a térre. Magas sarkú, hegyesorrú piros cipőben, trapéz farmerben, olaszos fazonú ingben – ez volt anno az előírásos „digó szerelés” –, a kutya se kezdte cikizni. Pedig még nyeles fésű is volt a farzsebében! Egyszerűen örültünk, hogy újra látjuk.

Az se foglalkoztatott senkit, hogy a Gyugyor cigány – nem roma! –, nem csak azért, mert rohadt jól focizott, de haver volt ő is, akár a főorvos úr fia, akinek a jóvoltából először ittam whiskyt életemben. A faterjától csórta, az öreg úgyse vette észre, kapta az ilyesmiket, aztán csak ott állt otthon a szekrényben. Jó páran voltunk az üvegre a téren, még tán fél deci se jutott egynek. De ittuk és Amerikába képzeltük magunkat. Mert akkor még az amerikaiakat se utáltuk…

Fura egy népség voltunk, kérem szépen. Elköszöntem a barátnőmtől és ő elment a KISZ gyűlésre, én meg a templomba, ministrálni a misén. Arról ugyan értesültem, hogy a klerikális propaganda áldozata vagyok, de úgy véltem: a többiek a komcsi propaganda áldozatai. És ebben maradtunk.

Ha valaki a toleranciát emlegette volna, a legtöbbünknek utána kellett volna nézni az Idegen szavak szótárában, hogy mi is az. Mert nemigen tudtuk, eszik-e, vagy isszák. Csak megéltük. És nem dőlt össze a világ…

Kép: 1974. Fertődi fiatalok saját készítésű tandem kerékpárral járják az országot. / Adományozó: Urbán Tamás / Fortepan 18857

Az alapötletet nem is tudom kinek köszönjem meg. Valahol olvastam a nem veszekedésmentes, de nyugisabb korról. Így jöttek elő az emlékek…

A pokol és a paradicsom

Egyszer egy szent ember egy kérdést intézett Istenhez:
– Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezette a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitotta az egyiket és megengedte a szent embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal tetején egy nagy fazék, benne ízletes raguval. A szentnek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:
– Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
– Én ezt nem értem!
– Ó, pedig ez egyszerű – válaszolta Isten – ez igazából csak “képesség” kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
“A Pokol gyakran itt van a Földön.”

http://blog.xfree.hu/

Szeretettel ajánljuk!

“Nem érted? A mag az élet. A hagyma a rothadás. Az élet a rothadásból kikél… De minden növevénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelű lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növevények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess… A berkenyefa… nem terem addig… ameddig az ültetője él…
A köhögés újra elfogta. Kínos, mély köhögés. Szinte érezni lehetett, hogy valami szaggatja a tüdejét.
Intett a fiúnak, hogy menjen a dolgára. A mellére tapasztotta a tenyerét: köhögött.
Később felkelt, és holmi reves fát és korhadt csontot törögetett malomkövön. Aztán homokot kevert bele. A homok után a szemétdombhoz ment: egy lapát szemetet vett onnan. A szemetet megszitálta. Vakondok-túrásból is szedett fekete földet. Egybevegyítette valamennyit. Ládácskába eresztette. Vizet öntött reá.
A fiú érdeklődéssel nézte. Akkor már arra gondolt, hogy íme: ez is valami titok.
Az apa megint magához intette:

  1. Látod: így készítsd a nemes virágnak való földet. Mentül nemesebb, antul több szemét aprajába ültetjük.
    Fogta az ásót, és intett a fiának.
    A kert sarkába vezette. Ott egy bokor elszáradt levelű liliomtő állott.
    Intett a fiúnak, hogy ássa ki.
    A földből négy liliomhagyma fordult elő. Fölszedette. A kötényébe rakta.
    Aztán a kertnek a másik sarkába mentek.
    Intett a fiúnak, hogy ásson. A fiú kétarasznyi gödröcskét ásott. Négyet. Egyik gödröt a másiktól távolacskán. Egyiket orgonabokrok közé, másikat vadrózsa-bokrok közé, harmadikat, negyediket csak a sövény mellé, ahogy az apja a keze intésével megjelölte.
    Mikor elkészült vele, az apa újra intett neki, hogy hozza el a szemétkeveréket.
    A fiú futva ment és térült.
    Mindenik gödröcskét megtöltötték szemétfölddel.
    Közben a kertész susogott:
  2. Lásd: ritka méltóságos virág ez… Szemétsöpredékben díszlik legszebben… Csendet szeret… félrehelyet… Ahol kevesen járnak, ott nő magasra…
    Közben elültette a négy hagymát. Betaposta gondosan…”
    https://szitkonyvek.hu/termek/7648

Így szólt Isten:
Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál időt nekem.
Annyiszor akartam már mondani neked:
“Itt vagyok számodra!”
De te féltél.
Annyiszor akartam már mondani neked:
“Ne félj, mert veled vagyok!”
De nem hittél nekem, hanem távolinak és halottnak gondoltál.
Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál szóhoz jutni, hiszen szabadságodban áll, hogy eldöntsd meghallgatsz-e, vagy ha akarsz, kikapcsolsz.
Ha kész vagy arra, hogy meghallgass, akkor azt szeretném mondani neked:
“Örök szeretettel szerettelek téged”
Szerettetem örökké, ugyanaz marad.
Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz hozzám:
Szeretlek téged!
Szeretlek téged, mert élsz.
Szeretlek, mert ember vagy.
Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.
Szeretlek, mert hely és idő keretei között, adott helyen és adott időben kell megvalósítanod magad.
Szeretlek, mert nem élhetsz remény és hit nélkül.
Rám bízhatod magad.
Van időm számodra.
Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran.
Éjjel vagy nappal, gyere, ülj le, nem kell semmit mondanod.
Látlak.
Ha akarod, beszélhetsz.
Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz, imádj, fuss el, gyere újra, örök szeretettel szeretlek.
Mielőtt a világra jöttél volna, irántad való szeretetem már működött.
Szeretlek.
Azért maradsz fenn, mert szeretlek:
Nem fogsz meghalni.
Nem semmisíthetlek meg, mert szeretlek.
Bármit teszel, veled megyek.
Amint az anya akkor sem hagyja el gyermekét, ha a valami rosszat tesz, úgy sem, hagylak el semmilyen esetben sem. mert szeretlek.
Engedd magad szeretni!
Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!
Engedd, hogy szerethessenek a dombok, amelyeket látsz.
Engedd, hogy szerethessenek a hegyek, engedd, hogy szerethessen a virágzó rét, és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.
Engedd, hogy szerethessenek az emberek, akikkel együtt vagy.
Engedd magad szeretni!
Engedd, hogy szerethessen a Föld és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.
Örök szeretettel szerettelek téged, embernek fia, ismerem történetedet, semmi sincs elrejtve előlem.
Várom, hogy igent mondj rám.
Nem szeretnélek kényszeríteni.
Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz, nem félek, reménnyel telve várok, hitedre, irántam való bizalmadra.
Semmi részem nincs abban, ha félsz tőlem, de én, a te Istened mindent megteszek azért, hogy elnyerjem bizalmadat.

“NEM KELL NAGYOT LÉPNI.
Csak egy zacskó nyomorult zöldborsóért mentem le a boltba. És sírva jöttem haza. De azt hiszem, ami a kettő között történt, azt soha nem fogom elfelejteni.
Már csak harminc méterre voltam az otthonomtól, amikor megláttam, hogy jön szembe a néni. Bottal. És valahogy éreztem, hogy meg fog szólítani.

  • Fiatalember, kérhetném a segítségét?
    Gyanútlanul elvigyorodtam, és azt gondoltam, aki engem fiatalembernek szólít, az úgyszólván bármit kérhet tőlem.
  • Hát hogyne! – mosolyogtam rá. – Miben lehetek a szolgálatára? – kérdeztem, mert szeretem előadni a régi vágású úriembert, még olyankor is, amikor erre semmi különös okom nincs.
  • Segíteni kéne lelépni – mondta a néni, és én egyből éreztem, hogy nem szerelmi kaland és titokzatos történet áll a háttérben, hanem maga a járdaszegély. Odanyújtottam a karomat, és biztattam a nénit, hogy csak bátran kapaszkodjon bele. Olyan fölényesen fogjuk leküzdeni azt a megátalkodott járdaszegélyt, mint a huzat!
  • Merre tetszik menni? – érdeklődtem, miután sikeresen vettük az akadályt.
  • A buszmegállóba – felelte ő.
  • A Böszörményi útra?
  • Igen, oda.
    Nem engedte még el a karomat, és én is úgy éreztem, hogy nem kell visszavonnom azt a kart sehonnan.
  • Akkor menjünk – mondtam, és közben a kosaramban szereplő mirelit zöldborsóra pillantottam. A zöldborsó azt üzente, ő is ráér.
    Félútig sem jutottunk el, amikor le kellett ülni egy padra. A néni sajnos nem bírta tovább a gyaloglást. Amikor megpihentünk, elkezdett a fiairól mesélni. Arról, hogy hogyan veszítette el mindegyiküket.
    Nem éreztem úgy, hogy elviselhetetlen terheket fog rám rakni ez a délután. Együttérzően hallgattam a néni történeteit, bólogattam és hümmögtem, közben meg az előttem heverő kosárkámra pislogtam, és azt találgattam, mennyi idő alatt olvad ki a mirelit zöldborsó.
    Aztán mentünk tovább… A következő padnál az unokáiról kezdett mesélni a néni, és sorra vette, melyiküket hogyan veszítette el. Akkor már éreztem, hogy nekem ezeket a történeteket nem lenne szabad meghallgatnom, mert egyrészt nem is ismerjük egymást, másrészt kiolvad a zöldborsóm, harmadrészt meg én is vagyok olyan helyzetben, hogy órákig tudnék mesélni a kínjaimról.
    Legközelebb egy fához támaszkodva álltunk meg. De akkor a néniből már ömlött a szó. Lehetett érezni, hogy időtlen idők óta nem beszélgetett senkivel, és most én vagyok az a szerencsés, akinek mindent el akar mondani. Egyre inkább megismertem a történetét, egyre inkább szorította a karomat, és egyre inkább úgy éreztem, nagy felelősséget vállaltam akkor, amikor lesegítettem a járdaszegélyről.
    A buszmegállóban ültünk le utoljára. Akkor mondta el, hogy nincs már egyetlen élő rokona sem, csak ez a férfi, akihez most utazik. És ő maga volt, aki rápillantott a zöldborsómra, és azt mondta:
  • Na, most már menjen haza, fiatalember. Még a végén kiolvad a zöldborsója. Nem akarnám tovább feltartani.
    Én meg nem bírtam mozdulni. Egy szürreális pillanatképnek tűnt már az is, ahogy ott várjuk a buszt. Az olvadozó zöldborsóval. Eszembe jutott a nagyanyáim és a dédnagymamám minden története, sőt egyszerre zsibongott minden történet a fejemben, amit valaha a szeretetről, a ragaszkodásról, a túlélésről és a megbékélésről hallottam.
    Aztán befutott a járat, én feltettem a nénit a buszra, és anélkül váltunk el, hogy egyáltalán megkérdeztük volna egymás keresztnevét.
    Amikor hazafelé indultam, egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyeim. És nem érdekelt, hogy ki jön szembe, és mit gondol rólam. Hurcoltam a nyomorult kis kosaramat, benne az egyre olvadozó zöldborsóval, és bőgtem. Arra gondoltam, hogy ma megismertem egy embert, akinek még csak a keresztnevét sem tudom, de az életében egész biztosan kevesebb volt a szeretet, mint amennyit megérdemelt volna.
    Aztán arra is gondoltam, hogy mindannyiunk életében kevesebb a szeretet, mint amennyit megérdemelnénk, mert drágán mérjük, pedig ingyen van. És minden tehetségünk meglenne ahhoz, hogy lakható, élhető és szerethető bolygóvá varázsoljuk ezt a nyomorult sártekét, csak valamiért nem akarjuk.
    A zöldborsó kiolvadt. Mennyei köret lett belőle.”
    Bogdán Szabolcs

Szendvics

Egy munkahelyen egy fiatal kolléga arra lett figyelmes, hogy az idősebb szakinak a szendvicsébe, mindennap beleharap valaki.

„Sanyibácsi, ki harap bele minden nap az ételbe, amit hoz? – kérdezte, kis megvetéssel a hangjában.

Amikor megismertem a feleségem, nagyon szegények voltunk, és mondtam neki, hogy szégyellem, hogy csak sima kenyeret tudok az asztalra tenni. Beleharapott, és azt mondta, hogy ha az ember valaki olyannal osztja meg az ételt, akit szeret, akkor annak sokkal jobb lesz az íze. Egymásra néztünk, és úgy éreztük, hogy valami eloldhatatlan kapocs kötött össze minket. Azóta, ha nem együtt eszünk, beleharap a szendvicsembe, jelezvén, hogy még mindig fontos vagyok neki, és ugyanúgy szeret, mint akkor, amikor megismertük egymást…

A fiatal srác csendben ette tovább az ételét, és arra gondolt, hogy jó lenne, ha egyszer őt is szeretné ennyire valaki…

Mert a szeretet csodát tesz a legegyszerűbb étellel is…

Lehet, hogy egy kép erről: étel

MÁR ELKEZDŐDÖTT……
“Ezen kicsit elméláztam….összeomolhat a modern civilizáció.😉 Azt jelenti, hogy az a társadalom, amelyik évente vesz új mobilt, 3 évente cseréli az autóját, ünnepek alkalmával felvásárolja a plázákat, gyerekei vizsgáira már csak autót, aranyat tud ajándékozni, 1 napos piros betűs ünnep alkalmával kiüríti az üzletek polcait, aztán telerakja a kukát a megmaradt élelmiszerekkel, amelyik átlép a földön fekvő embereken, belerúg kóbor állatokba, amelyik képes elhinni, hogy napi 16 órát kell azért dolgoznia, hogy boldog legyen stb. stb. stb. ? Ez a társadalom forog veszélyben? Hmmm… szerintem ez a társadalom önmaga a veszély forrása. Azok a civilizálatlan törzsek, (amelyeket úgy le tud nézni ez a civilizált társadalom,) ahol annyi gyümölcsöt szednek le, amennyit megesznek, ahol az öregek a tapasztalatukkal, a fiatalok az erejükkel segítik az együttélést, ahol mindent a természeti és nem a mesterséges jogi szabályoknak rendelnek alá, szerintem azok a társadalmak továbbra is életképesek, hacsak a civilizáltak miatt ők is ki nem pusztulnak. Ez a bolygó fantasztikus a saját tökéletes rendszerével, minden működik rajta, minden úgy jó, ahogy van… ezek a kreált, erőltetett szabályokkal, egyesek hatalmi igényeinek kielégítésére létrejött társadalmak egyáltalán nem baj, ha nem mérgezik tovább ezt a helyet. Meg kéne újra tanulni, hogy eper júniusban van, hogy milyen az igazi íze a sárgarépának, hogy élelmet együnk, ne ízesített, 3 éves lejáratú szemetet, hogy örüljünk ha esik az eső meg a hó, mert szükség van rá, hogy a palacsinta nem porból készül, hogy decemberben kell ünnepelni azt az ünnepet, ami decemberben van és nem októbertől, hogy nem kell napi 16 órát dolgozni a boldogságért, ahhoz sokszor elég egy ölelés, egy mosoly, egy szeretlek szó,❤️ kis madárfütty, napsütés vagy épp az eső 😉 🙂
Legyen úgy, ahogy a természet, az igazi élet kívánja, úgy lesz a legjobb szerintem.”
By: Viktor Schmauzer

„Eridj, tűnődj és szedd össze magad!” – mondotta volt Nagyapánk valami jó nyolcvan esztendővel ezelőtt, valahányszor panasszal fordultunk hozzá, legyen az megoldhatatlannak látszó iskola-feladat, vagy bármi egyéb. „Eridj, tűnődj és szedd össze magad!” Ez volt Nagyapánk orvossága minden nehézség ellen, amit az élet utunkba állított. Nyolcan voltunk unokák, és megtanultuk hamar, hogy Nagyapánk orvossága minden egyébnél többet ért.

„Tűnődj!” Időbe került, míg ennek a jelentéktelennek látszó kis szónak az értelmét sikerült megfejtenem. Tűnődés – elmélyülő gondolkodást jelent, ami nélkül a föl-fölbukkanó bajok megoldásának útjait lehetetlen lenne fölfedezni, különösen, ha ezek személyesen érintenek bennünket. Ennek a tűnődésnek időszerű sürgősségét Nagyapánk az „eridj” szócska előzetes hozzáadásával emelte ki. „Eridj, tűnődj!” – szólt a parancsolat s nyomban utána meg is jelölte ennek a tűnődésnek a célját is: „szedd össze magad!” Nyelvünknek ez a sajátságos kifejezése azt jelenti, hogy állítsuk csatarendbe gondolatainkat, gyűjtsük össze a bennünk rejlő erő-tartalékot és fordítsuk minden figyelmünket a szóban forgó kérdés megoldásának irány-vonalába. „Nocsak! Fontos lenne számodra a baj megoldása, vagy nem?

Ha nem, akkor ne bosszants vele se engem, se magadat! De ha valóban

fontos, akkor köpd meg a markodat s fordulj szembe vele! Megoldhatatlan baj nincs ezen a világon, csak gyönge ember van, aki megijed a saját árnyékától! Nocsak, hadd lássuk azt az árnyékot, ami a lelkedet rongálja!”

(Wass Albert)

Így van ez ha valaki a nyolc első osztálya után jobb híjján elmegy környezetvédőnek és kioktatja az embereket hogy hogy vigyázzanak a természetre.

Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor

a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem,

hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert

a műanyag zacskó nem környezetbarát.

Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az

én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel

problémánk, mert az Önök generációja nem

törődött eléggé azzal, hogy a környezetet

megóvja a jövő nemzedékének”.

Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt

még ez a „zöld” dolog. De akkor mink volt

helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem…

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket,

üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A

boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és

sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak

mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog

még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt

mozgólépcső minden boltban és irodaházban.

Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a

300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami

elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros

hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert

nem volt még eldobható pelenka. A ruhát

szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240

voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia

szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a

testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak

mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros

hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban,

nem pedig szobánként. A konyhában kézzel

kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos

gépünk, ami mindent megcsinált volna

helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán

küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy

megvédjük, nem pedig buborékfóliába.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros

fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós

fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra

a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe

járnunk, hogy árammal működő futópadon

fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez

a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem

vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor

inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával,

ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A

borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk

el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje

életlen lett. De ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a

gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába,

és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi

szolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor

volt. Nem volt szükségünk egy rakás

konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot

biztosítsunk. És nem volt szükségünk

számítógépes kütyüre és az űrben keringő

műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy

megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra

panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók

voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem

létezett annak idején????????!…….

Haldoklik az a generáció, amelyik nevelés nélkül nevelte a gyerekeit. -Nagyszüleink, Szüleink…

Aki minden hiánya ellenére nem engedte, hogy az itthoni nélkülözhetetlen hiányozzon.

Aki értékeket tanított, szeretettel és tisztelettel kezdve.

Az emberek, akik megtanították a férfiaknak a nő értékét,

és a nők tisztelik a férfiakat.

Haldoklik azok, akik a kis luxusokkal élnének, és nem frusztrálódnak tőle.

Azok, akik ezer nehézségen mentek keresztül, meghalnak, és anélkül, hogy feladnánk, megtanítottak minket arra, hogyan éljünk méltósággal.

Aki az áldozat és a keserűség élet után ráncos kezekkel megy, de emelt fejjel.

Haldoklik az a generáció, amelyik megtanított félelem nélkül élni.

Haldoklik,

a generáció, amely életet adott nekünk!

Adja Isten, hogy értékeik TOVÁBB ÉLJENEK bennünk , általunk.

Így volt!!! 🙋‍♂️😁

A parlagfűben elbújva ettük a darazsas kukucskát és a hangyás papsajtot.
Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe. Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.
Ha esett a hó, ettünk belőle.
Ha eső, volt, hogy abból is.
Utána a pocsolyákban játszottunk. Ha kezdte felszárítani a nap, akkor a cserepesre száradt sárban. Ha mélyebb volt és hamarabb poshadt, akkor abban.
Ha permeteztek, kicsit jobban megtörőltük a gyümölcsöt. Ha kiírták, hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!
Ha láttunk utcai kutat, ittunk. A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk. Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!
Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk, mások előtt nem.
Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.
Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.
Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.
Ha többen voltak, inkább fociztunk.
Amire “kértek”, mindent megcsináltunk otthon. Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk csavarogni!
Gazoltuk a kertet. Etettük az állatokat.
Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.
A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete! Kipiszkáltuk a “lyukából” és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza. A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.
Annyi krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük (nem permetezve volt akkoriban), hogy Spilberg sírt volna kameráért ha látja!
Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!
Ha “vágás” volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért. Ha szüret, akkor meg ittunk mustot hasmenésig.
Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!
Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki. Kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig.
Emlékszünk rájuk örök életünkben.
Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.
És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!
Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.
Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!
A legtöbben tudunk tüzet “rakni”! Hajaj, van aki nagyon.
Hordtuk a szenet, vágtuk a fát, szedtünk szálkát! Mondjuk azt nem szerettük. Nem kellett jelezni, az autók kikerültek.
Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az öccsét, vagy húgát óvodába vele!
Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.
A levegő nekünk a legjobb élvezet!
Ahogy jött, úgy mehet tovább!
Mi maradunk.

Ja és még valami:
Akik előttem születtek, azok még bátrabbak!

Szabó Sándor írása.

A győztes és a vesztes

Mikor a győztes követ el hibát, azt mondja: “Hibáztam”, és megtanulja a leckét.

Mikor a vesztes követ el hibát, azt mondja: “Nem az én hibám”, és másokra próbálja hárítani a hibát.

Egy győztes tudja, hogy az ellenségesség a legjobb tanító.

Egy vesztes áldozatnak érzi magát az ellenségesség előtt.

Egy győztes tudja, hogy cselekvéseinek az eredményei tőle függnek.

Egy vesztes a balszerencse létezésében hisz.

Egy győztes sokat dolgozik, de sok szabad időt is teremt saját maga számára.

Egy vesztes mindig egy “nagyon elfoglalt” személy, akinek még az övéi számára sincs ideje.

Egy győztes egyenként száll szembe a kihívásokkal.

Egy vesztes kitér előlük és nem mer szembeszállni velük.

Egy győztes ígéretet tesz, szavát adja és meg is tartja azt.

Egy vesztes ígéreteket tesz, de nem ad semmi biztosítékot, és amikor hibázik, akkor igazolásokat keres.

Egy győztes azt mondja: ”Jó vagyok, és még jobb leszek“.

Egy vesztes azt mondja: “Nem vagyok éppen olyan rossz, mint sokan mások“.

Egy győztes meghallgat, megért és válaszol.

Egy vesztes csupán várakozik, míg rákerül a sor, hogy beszéljen.

Egy győztes tiszteli azokat, akik többet tudnak, mint ő, és megpróbál tanulni tőlük. Egy vesztes ellenkezik azokkal, akik többet tudnak, mint ő, és csak a hibáikat veszi figyelembe.

Egy győztes valamivel többért érzi felelősnek magát, mint csupán a munkájáért.

Egy vesztes nem vállal fel semmit és mindig azt mondja: ”Csupán a munkámat végzem“.

Egy győztes azt mondja: ”Kell létezzen egy jobb út, hogy megcsináljam…“.

Egy vesztes azt mondja: ”Mindig így csináltam”.

Egy győztes a megoldásnak egy része.

Egy vesztes a problémának egy része.

Egy győztes azt veszi figyelembe ”hogyan néz ki a fal összességében”.

Egy vesztes “a téglát” veszi figyelembe, ”amit el kell helyezzen “.

Egy győztes megosztja a felismeréseit…

Egy vesztes elraktározza a tudását és megnyugszik azzal, hogy birtokolja…

A győztes és a vesztes

A győztesnek: mindig van egy terve,

A vesztesnek: mindig van egy kifogása.

A győztes: “Engedd, hogy segítsek Neked!”

A vesztes: “Nem az én feladatom!”

A győztes: minden problémára talál megoldást,

A vesztes: minden megoldásban talál problémát.

A győztes: összehasonlítja teljesítményét a céljaival.

A vesztes: összehasonlítja teljesítményét a másikéval.

A győztes: “Ez nehéz, de nem lehetetlen.”

A vesztes: “Ez lehetséges, de túl nehéz.”

A győztes: mindig egy része a válasznak,

A vesztes: mindig egy része a kérdésnek…

Boldog csak akkor lehetsz, ha megszólal a dalod! “

” Ez a gitár olyan, mint a lelkünk. …Lehangoltan nem szól. Fájdalmasan zörög. Ahhoz, hogy fölzendüljön rajta a dal, fel kell hangolnom! Ez a titok.

Lehangolt lélekkel nem hallunk, nem látunk, nem szól a muzsikánk. ….Hangoltság nélkül nincs szépség, nincs zene. Öröm sincs. “

==Müller Péter==

Élménybeszámoló

Futóverseny Édesanyámat tolva:

Neve: Juhos Gábor Maraton és Félmaraton (2022.06.04, szombat)

Rendező: Magyarok Világ Szövetsége, Balassagyarmat, BADISZVSE.

Táv: Félmaraton (mért táv: 21.12 km)

Útvonal: Pöstyénypuszta Kassai út és Szent István út kereszteződése ==> Balassagyarmat.

Szintemelkedés: 105 méter.

Időeredmény: 2:14:56.

Átlagsebességünk: 6 perc 23.33 másodperc / km.

Helyezésünk: 5. (bár az oklevelemen 6 van, szóval lehet anyut előre vették, mert hamarabb ért be, mint én 😃)

Rekord! Ez az abszolút helyezésünk az eddigi legjobb úgy, hogy közben anyut toltam kerekesszékkel! 🙂

<INVITÁLÁS>

Sztancsik Józsi külön privátban írt rám és ajánlotta nekünk a versenyt, s mivel 6 éve voltunk utoljára a Földrengető futóversenyén, továbbá amiért gondolt ránk, kötelezőnek éreztem a megjelenésünket. 🙂

Józsi nem csak elhívott minket, végül meghívott a versenyre, VIP vendégként élvezhette Édesanyám és én is a vendégszeretetüket, amit még egyszer hálásan köszönök! De nem csak ezt, hanem azt a mérhetetlen szeretetet is, amit kaptunk táv közben, majd a befutást követően. Medvácz Lajos volt polgármester és Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetségének elnöke nagyon készséges és kedves volt velünk. De nem csak ők, mindenki… 🙂

<SZERVEZÉS>

A Juhos Gábor tiszteletére, valamint trianon emlékére megszervezett verseny az 1. szervezés volt. Nagyon összeszedett, fegyelmezett csapat segítette a futókat és igyekeztek mindenkire odafigyelni. A frissítések gyakorisága/tartalma szerintem most az 1. rendezés után fog némiképpen változni jövőre, 1. alkalommal én még ezt sem rónám fel hibának, mert elenyésző amellett, ami mindent cserébe kaptunk a verseny alatt. Ide persze a táj nyújtotta élmény is beletartozik. 🙂

<ÚTVONAL>

Emlékezetesebbé tette a mai napot, hogy nem csak a verseny alatt, előtte is volt izgalom rendesen, mivel igaz odaértünk 20 perccel a rajt előtt, mivel szemerkélt az eső, anyut be kellett biztosítanom az időjárás viszontagságai ellen:

– tisztázás

– vastagabb nadrág

– pulóver

– esőkabát

– kesztyű

– sapka

– ziherejsztűvel nadrág és zokni összekapcsolása, hogy ne látszódjon ki a lába

Mire mindezzel kész lettem, 10:59 lett. 1 perccel a rajt előtt lettünk kész. 😃

Útvonal során, ami nagyon klassz volt, örök élmény marad:

– Esőben futottunk! Igaz kb. csak 10 km-ig, de ez az első versenyünk, ahol ténylegesen használtuk verseny közben anyu esőkabátját! 🙂

– Körülbelül a 3. km-ig első helyen voltunk! Kerekesszékben toltam magam előtt anyut és így is tudtuk tartani az 1. helyet, utána sajnos az emelkedők “megettek”. 🙂

– Dorka végig kísért minket a táv során úgy, hogy szorosan mögöttünk jött kocsival! 🙂

– A rendőrök hihetetlen jófejek voltak! Képzeljétek el, hogy az emelkedőknél, ahol egyben záróvonalak voltak, Dorka mögé álltak direkt, hogy még véletlenül se akarjanak minket előzgetni autósok! Ezt kb. 6-7szer eljátszották. Nagyon vigyáztak ránk! 🙂

– Voltak szakaszok, ahol Dorka és a rendőrök általi felvezetés hatására rengetegen megbámultak minket, hogy vajon mi a fene történhet itt… 😃

– A 8. km nagyon kemény volt, egy alattomos, hosszú emelkedő kínzott meg, ezen az egyetlen 1 km-en volt összesen 31 méter a szintemelkedés az össz. 105 méterből.

– Nagyon sokan drukkoltak a helyiek, kijöttek a lakásaikból és a házuk előtt drukkoltak nekünk. 🙂

– Befutókor Édesanyám virágot kapott! Elhalmoztak minket, nagyon kedvesek voltak, Édesanyámnak külön gratuláltak, megsimogatták a vállát, emlékeztették, hogy én toltam végig… 🙂

– Az eredményhirdetést előre hozták, meglepetésünkre egy óriási serleget kaptunk anya-fia kapcsolatunk erősségének tiszteletére, persze ami most a félmaratoni táv közösen történő teljesítésével is(mét) megmutatkozott azon kívül, hogy egyébként is egy állandó állapot, hogy imádjuk egymást. 🙂

– Eredményhirdetésnél olyan emberek tiszteltek meg minket egy közös kép elkészültéig, mint Balassagyarmat volt polgármestere, Medvácz Lajos, Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetségének és az országos szervezőbizottság elnöke, illetve a 22-szeres magyar bajnok, Mecser Lajos. Azt továbbra is sajnálom, hogy a versenyigazgató, Sztancsik Józsi nem volt velünk. 🙂

<Édesanyám>

Nagyon keveset aludtunk a versenyre való elindulás előtt, ennek ellenére nagyon jól bírta a versenyt, sőt egészen hazaérkezésig aktív volt és érdeklődő. A verseny közben állandóan kérdezgettem, hogy tetszik-e neki, hogy esőben futunk, szépnek találja-e a tájat, fázik-e, melege van-e, éhes-e, szomjas-e. Összességében a válaszai alapján sikeres volt a mai nap, élvezte most is nagyon. 🙂

Az emelkedőknél amikor nagyon lihegek, néha mondja, hogy besegít, ha szeretném, baromi édes. 🙂 8-9 km környékén egyébként az arca és a nyaka nagyon kis hideg lett, ekkor egy pulóvert tekertem a nyaka köré és kb. 10 perccel később már meleg lett a pofija, szóval igaz elején ez hiányosság volt részemről, de szerencsére még időben pótoltam.

<Angyal Dorka>

Dorkának és szüleinek a támogatása abban merül ki, hogy kocsival vitt minket Dorka. Ezen kívül verseny után anya tisztázásában is többször segített. Ezt hálásan köszönöm Dorkámnak, nélküle a mai nap nem jött volna össze! Nagyon szeretlek és köszönöm, hogy Te tényleg egy Angyal vagy! ❤🙂

<Köszönet>

Köszönjük szépen minden szervezőnek, besegítőnek, hogy ennyire szeretettel, odafigyeléssel álltak hozzánk! Azt, hogy ismeretlenül is ennyi mosolyt és kedvességet kaptunk! Hihetetlen mennyire barátságosak tudnak lenni az emberek kisebb településeknél!

Sztancsik Józsi nagyon megleptetek minket, fantasztikus volt a verseny, abba ne hagyjátok! 🙂

<Elismerés>

Természetesen

gratulálunk mindenkinek, aki teljesítette a maga távját, maratonistáknak főképp! Nekünk a “táv” teljesítése igazából csak most lesz meg, mivel egy ilyen versenyhez szorosan kapcsolódik Édesanyám esetében mind az előkészületek, mind a versenyt követő órák közbeni munka annak érdekében, hogy Ő teljes életet élhessen mellettem! 🙂

A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni, akiket köt az adott szavuk, akik a jellemet többre tartják a jómódnál, akiknek van véleményük és akaratuk, akik többek a hivatásuknál, akik nem haboznak kockáztatni, lehetőségeket megragadni, akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben, akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban, akik nem hajlandóak megalkudni a rosszal, akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra, akik nem mondják, hogy azért teszik, mert mindenki ezt csinálja, akik hűek a barátaikhoz jó hírben és rossz hírben, ínségben és bőségben, akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság, akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű, akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is.

Ted Engstrőm

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.” (Elbert Hubbard)

Isten csodásan működik
Egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: “Isten csodásan működik.” Egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. A király és minisztere vadászatra indultak. A király lőtt egy szarvast. Mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. A király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. A miniszter most is azt mondta: “Isten csodásan működik.”

A királynál most már betelt a pohár. Elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. A miniszter elment. A király, a szarvas sülttel jóllakva, elaludt. Vad rablók, Kali istennő imádói törtek rá. Megkötözték, fel akarták áldozni isten nőjüknek – majd elfogyasztani. De az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. A rablók tanácskoztak, és úgy találták: “Ez az ember nem tökéletes. Hiányzik egy testrésze. Istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat.” Így futni hagyták.

A király visszaemlékezett minisztere szavaira: “Isten csodásan működik.” És megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. Bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. Hosszú idő után rátaláltak. A király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába.

A miniszter azt válaszolta: “Nem kell bocsánatot kérned. Hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. Különben engem áldoztak volna fel a rablók. Nekem megvan minden ujjam. Isten csodásan működik.”

(ismeretlen szerző)

SZEMLE

„MA IS NEKI ADNÁM A VESÉMET” – EGY VESETRANSZPLANTÁCIÓS MŰTÉTEN ÁTESETT HÁZASPÁR TÖRTÉNETE

Somogyi Farkas Tamás és felesége, Somogyi-Adamis Noémi házasságuk eddigi tizenöt éve alatt a legfurcsább éjszakát a Transzplantációs Klinika veseosztályának egyik kórtermében, egymás melletti betegágyon fekve töltötték. A másnapi vesetranszplantációs műtét eredményeként ma már nemcsak a jegygyűrű, hanem a mindkettejükön megtalálható műtéti heg is emlékezteti őket arra, mennyire összetartoznak. A Képmás magazin interjúját szemlézzük.

Hogyan derült ki, hogy Tamás vesebeteg?
Tamás: Még csak iskolás voltam, amikor édesanyámat elkezdték dializálni. Ő is átesett transzplantáción, de cadaver, vagyis halottból származó vesét kapott, ami után még 13 évet élt. Korábban anyukám bátyja is veseelégtelenségben halt meg, tehát elég nagy volt a családi halmozódás.
Anyukám halála után egy orvos ismerősünk éppen egy európai genetikai kutatásban vett részt, és bevonta az én népes családomat is a vizsgálatba, amelyből feketén-fehéren kiderült huszonnyolc éves koromban, hogy én is hordozom ezt a betegséget.

A fiatalabbik bátyámat egy évre rá el is kezdték dializálni, majd transzplantálták, így ahogy elkezdtek romlani az eredményeim, tudtuk, hogy nálam is el fog jönni ez az időszak.

Noémi: Ennél a típusú betegségnél a teljes veseleállás harminc és hatvan év közötti embereknél szokott bekövetkezni. Tamás még csak 37 éves, de talán az gyorsította be a folyamatot, hogy 2021 márciusában elkapta a Covidot, és a hetekig tartó láz és betegség nagyon megterhelte a veséit is. Évek óta próbáltunk szigorú diétával harcolni a betegség ellen, de innentől ez különösen fontos lett. Mindenképp el akartuk érni, hogy Tamás még azelőtt új veséhez jusson, hogy elkezdik dializálni.

Noémi, mióta tudod, hogyha egyszer eljut Tamás a transzplantáció fázisáig, akkor te kész vagy odaadni az egyik vesédet?
N.: Hat éve volt egy súlyos belső vérzésem, amibe majdnem belehaltam. Az egyik utolsó mondatom az volt Tamáshoz, hogy ha velem baj történik, azonnal nézessék meg a vesémet, hogy a bátyjának jó-e. Végül szerencsésen felépültem, és pár évig még Tamás is jól volt, így nem foglalkoztam a kérdéssel napi szinten. Aztán valahol olvastam egy házaspárról, a feleség tizenhat évvel ezelőtt odaadta a veséjét a férjének. Akkor szembesültem vele, hogy tényleg létezik ilyen, de azt hittük, még bőven van időnk, bár ahogy teltek az évek, bennem egyre gyakrabban feljött a gondolat. Érdekes, hogy amikor elkezdtünk otthon a transzplantációról beszélni a fiainkkal, akkor a nagyobbik gyermekünknek, Adorjánnak az volt az első gondolata, hogy az ő apukája nem kaphat akármilyen vesét, annak a legjobbnak kell lennie. Egy cadaver vesénél amellett, hogy sokkal hosszabb és kiszámíthatlan a várakozási – így általában dializálással töltött – idő, sose lehet igazán tudni, hogy milyen állapotú szerv kerül az emberbe.

Hogyan reagált Tamás, amikor elmondtad neki a tervedet?
N.: Azt mondta, ez szóba sem jöhet, épp elég teher az ő betegsége a családnak, Isten ments, hogy én is az egészségemet kockáztassam. Aztán rávettem, hogy legalább az orvosát kérdezze meg a lehetőségekről. Magyarországon az élődonoros vesetranszplantáció még a betegek körében sem annyira ismert.
T.: Évente körülbelül 30 élődonoros veseátültetés történik hazánkban, ezek nagy része vérrokonoknál: szülő-gyerek viszonylatban vagy testvérek között. Nagyon ritka, hogy egy házastárs adja oda a másiknak a veséjét, részben mert sajnos egyre kevesebb az olyan házasság, ami erre képes, még a nagyon szép, szentségi házasságban élőknél sem mindig egyértelmű, hogy meg tudják hozni egymásért ezt a nagy áldozatot. Persze az is igaz, hogy általában nem is adódik ilyen éles döntési helyzet, mert nincs meg a házastársak között a szükséges biológiai egyezés, hiszen nem vérrokonok. Amikor láttam, hogy Noémit nem tudom lebeszélni, már csak abban reménykedtem, hogy időben kiderül, ha nem ez a mi utunk.
N.: Ehhez képest még több mint két hónappal a műtét után sem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe a főorvos úr biztató mondata: „Szülő-gyerek viszonylatban szokott csak lenni ilyen jó immunológiai egyezés.”
T.: Kiváltságosnak érzem és tekintem magam, mert már önmagában az óriási dolog és hatalmas lehetőség, hogy élő embertől kaphattam vesét, hiszen ez sokkal jobb esélyeket ad számomra, az pedig, hogy a feleségem volt a donor, mindennél többet ér.

Mai napig szinte felfoghatatlan és példaértékű, amit tett értem, értünk, a családunkért. Nap mint nap újra bizonyosságot nyer számomra, hogy milyen nagy kegyelemben részesültem.

Az, hogy mi ennyire egyezünk, tényleg egy csodával ér fel, és talán szerepet játszik benne, hogy 15 éve egy háztartásban élünk. De fontos a pszichológiai rész is: 15 éve szeretjük egymást.
N.: Én azt gondolom, az is számíthat, hogy van már két gyerekünk, azaz az én szervezetem már kétszer kilenc hónapig erőteljesen dolgozott a Tamás genetikájával.

A teljes cikket elolvashatod a Képmás oldalán

“Csak akkor van szükséged hatalomra, amikor valami ártalmasat akarsz tenni, minden más esetben a szeretet elég, hogy elérd a céljaidat.”
CHARLIE CHAPLIN

Egyedül és mégis többségben

“Közületek egy férfi elűz ezret, mert Istenetek, az Úr harcol értetek, ahogyan megígérte nektek”
Józs 23,10

Miért számolod, hányan vannak veled? Egyetlen ember Istennel több, mint ezer az ellenség oldalán. Olykor túl sokan segítenek ahhoz, hogy Isten erejét megláthassuk. Így volt ez Gedeon esetében is, aki nem kezdhetett a harcba, amíg létszám csökkentéssel meg nem növelte csapata erejét; mert az Úr serege sohasem lehet túl kicsi. Mikor Isten népet akart alapítani, egyedül Ábrámot hívta el és áldotta meg. Mikor le akarta győzni a büszke fáraót, nem hívott elő hadsereget, csak egyetlen, nehezen beszélő embert. A Biblia gazdag olyan példákban, hogy Isten a szolgálatban gyakrabban használ fel egy-egy embert, aki bizalmát teljes egészében Őbelé vetette, mint begyakorolt seregeket, tisztekkel az élükön. Valamennyi izráelita együtt nem vágott le annyi embert, mint Sámson egymagában. Saul és seregei levágtak ezret, Dávid azonban tízezret.

Az Úr akár nagy előnyt is adhat az ellenségnek, mégis legyőzi azt. Ha hiszünk, akkor Isten velünk van, és mit számít akkor az emberek sokasága? Egyetlen terelőkutya ezernyi juhot elhajt maga előtt. Testvérem, ha az Úr küld téged, ereje el is fogja végezni isteni elhatározását. Ezért támaszkodj az ígéretre, és légy bátor!

Az új vezérigazgató

Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet.
Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett.
Összehívta az összes fiatal alkalmazottat. és ezt mondta nekik:

“Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit.”

A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta:
“Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT – egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató.”

Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket.
A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.

Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.
Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében.
Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját.

Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.
Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa.
Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet.
De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt.

Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van.
Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt.
Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit. Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban.
“Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek!”
mondta a vezérigazgató.
“Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak.”

Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta: A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!
Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét. A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette:
“Íme az új vezérigazgatótok! Jimnek hívják.”
Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.

Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató? – mormogták a többiek.

A vezérigazgató akkor azt mondta:
Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak – lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből.
Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra.
Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van.
Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!
Hogy miért küldtük el így karácsony előtt ezt az üzenetet Neked is? Mert…

  • Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok.
  • Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.
  • Ha alázatot vettek el, nagyszerűséget arattok.
  • Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok.
  • Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok.
  • Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok.
  • Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok.
    Tehát, vigyázz Te is, mit vetsz el ma, mert ez határozza meg, mit fogsz később learatni.
    Bármit adsz az életnek, az élet visszaadja azt Neked.

“ISTENNEK SZÜKSÉGE VAN VILÁGÍTÓ FÁKLYÁKRA” – INTERJÚ JIM CAVIEZELLEL

Egy újabb csodálatos Caviezel-interjút hoztunk el Nektek a 777 munkatársainak segítségével. 

AZ ÖRÖM TÍZPARANCSOLATA

1. Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömet.

2. Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is.

3. Szívből ismételgesd: “Isten, aki engem szeret, mindig jelen van.”

4. Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek

5. Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot.

6. Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb

7. Munkádat örömmel és vidáman végezd.

8. A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd.

9. A szenvedőket vigasztald, magadról felejtkezz el.

10.Ha mindenütt az örömet terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz.

(Gaston Courtois)

Csütörtökön sokan álltunk a Tescoba a húspult előtt!
Öregek, fiatalok kicsi gyermekkel, középkorúak szóval sokan kb 25-en.
Kérek szépen 5 klg csirke farhátat mondja a fiatal anyuka karján a kb 3 éves kicsi fiúval…
Még kapja a farhátat fehér szatyorkába, majd kéri a tovább a 3 klg csirke szárnyat.
Azt is meg kapja a fehér szatyorkába.
Kér e még valamit?! kérdezi tőle az eladó kedvesen…
A fiatal asszony gondolkodik egy pillanatig, majd levegőt vesz, és kedvesen kéri az eladót, hogy meg nézné mennyibe kerül 1 db csirke mell?!
Az eladó.. hogyne igen…. Mérleg mutatja az árát ennyibe kerül mondja az eladó a fiatal asszonynak, azaz 1020 Ft ‼️
A kis fiatal asszony fel szisszen, Ó.. majd olyan szomorúsággal köszöni meg az eladónak, hogy köszönöm nem kérem, és bocsánatot kérek… amibe az ember szíve 1000 apró db szakadt szét… 😓
Jön a következő vásárló… Egy idős hölgy bottal kb 75 év körüli,
Kérek szépen 8 db csirke szárnyat, mondja arányosan kedvesen…
Az eladó már szedi is neki a legszebbeket…
Rá tette a mérlegre ami 640 Ft mutatott.. a néni vissza kérdezte az eladótól hogy mennyi?!
Az eladó válaszolt neki kedvesen, 640 Ft ‼️
A néni válasza :Nagyon köszönöm kérem szépen, de kalácsot, és tejet már nem nagyon tudok akkor venni, mert még a cicámnak is kell venni ennivalót,
Az eladó válasza neki.. Nagyon sajnálom, csókolom!
A néni boldog húsvétot kívánok önnek kedves!
Majd lassan húzta ki a sorból a kosárkát, és tipegett a kalacsok felé, amit csak nézett ‼️😓
.. Pillanatokon belül darabokra tört a lelkem, egy fiatal anyuka a karján egy kicsi gyermekkel, és egy 75 év körüli kedves idős hölgy aki már az életét le dolgozta, és az áruházba a kalácsot csak nézte, de nem tudta meg venni…
ki álltam a sorból egy pillanatra… Attila egy pillanatra nem értette, de aztán gyorsan fel fogta az agya..
Kértem 1 nagyobb csirke mellett, meg köszöntem és sarkon furdultam, miközben a szívem a torkomban dobogott!
Láttam a nénit hogy a fonott kalácsot nézte, abból is ki vettem egy szépségeset, és siettem a pénztárhoz, mert a néni már ott állt a sorba
Ki fizettem az egy db csirke mellet és az egy db szép fonott kalácsot, és meg álltam azon a helyen, ahol a néni tipegett ki…
Jött is aranyosan, kedvesen, nem volt szomorú…
Halkan rá szóltam… Kérem szépen egy pillanatra meg tetszik állni.. a néni.. igen tessék kedves miben segithetek!
Na itt azt hittem menten össze csuklok, mert ezt is olyan alázattal és kedvesen mondta, hogy az életbe nem lehet el felejteni!❣️
Szemébe néztem… és a következőt mondtam…
Bocsánatot kérek, de tessék ezt a kalácsot tőlem elfogadni, mert ez az én lelkemnek most nagyon fontos!
A néni válasza… Ő szintén bele nézett a szemembe, és a következőt mondta!
Kedvesem a te lelked fontosabb az én esetleges szégyenemtől, így köszönöm szépen, és Boldog húsvétot kívánok neked..
Arcomon folyt le a könny, a néni szeme is könnyel telt meg.. Nem vártam meg amíg sír..
mert abba ott meg semmisűltem volna….

Még fordultam és ott jött velem szembe a kis fiatal asszony, aki 1 db csirke mellett már nem vehette meg, a pénz hiányában…
Oda léptem rá szóltam erélyesen határozottan, a kis fiú ott volt a baba kocsiba..
Pillanat szabad.. Igen válaszolta….
Kezébe nyomtam azt az 1 db csirke mellett, és hopp szedtem a virgácsaim befelé vissza az áruházba… Vissza néztem egy pillanatra, tartotta a kezében a csirke mellet és nézte…

Itt vagyok Attila itt vagyok…
Vettünk húst káposztának, tejet, vajat, de mást már nem nagyon…
A lényeg hogy a néni eszik kalácsot húsvétkor, és a kicsi fiú csirke mellet húsvétkor ‼️

A többi pedig nem számít, de nem ám….
Legyen áldott szép napja mindenkinek!

2022, 04. 16.
R,Zója.

– A barátom nem jött vissza a rohamból, Uram. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.- Nem engedélyezem – mondta a tiszt – Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: – Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet? – Ó, persze, hogy volt, Uram – válaszolta a haldokló – Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: “Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz..”

A szomszédban lakik egy néni. Mindenki csak úgy hívja, hogy a bolond Böske. Mindig hozzáteszik, hogybolond. Az udvarán óriási szemétkupac van. Van ott minden. Régi, kopott szekrény, rozsdás fazekak, ázott, penészes rongyok, egy öreg, rozoga fotel, amiből rugók merednek az ég felé, törött tányérok és mindenféle összehordott dolog, ami semmire nemvaló. Ezt anyukám szokta mondani, hogy “semmire nem való”. Szerintem nincs olyan, hogy valami nem való semmire, legfeljebb nem tudjuk, hogy mire. A múltkor találtam egy olyan rugót, ami a bolond Böske foteléből is kiáll, haza vittem, anya azt mondta “dobd ki, ez nem való semmire”, de én felvittem a szobámba és fellógattam egy szögre, ami a plafonból áll ki, aztán ráakasztgattam a terméseket, amiket már egy ideje gyűjtögetek. Szerintem szép lett. Mikor nyitva van az ablak és fújdogálja a szél, akkor pörög és az árnyékát is szeretem nézni a falon.Apa azt mondta a múltkor a bolond Böskére, hogy”minek tartja már itt az Isten az ilyet”. De szerintem az Isten úgy van a bolond Böskével, mint én a rugóval.Mert az ablakomból pont a bolond Böske udvarára látok és szoktam látni amikor kijön az udvarra és motyogva tesz-vesz, aztán leül és ahogy leül, a cicájaaz ölébe kucorodik, a kutyája pedig a lábához, és a bolond Böske olyan szépen simogatja őket, hogy még én is szeretem nézni, nemhogy az Isten! Szóval szerintem minden dolog való valamire, csak ezt kevesen tudják. Főleg a felnőttek közül kevesen.Szerintem a bolond Böske tudja.(Andrássy Réka – A bolond Böske)

“A szív jól lát. És mivel jól lát, felfedezi a jót a másik emberben. Aki sötét szemüveggel nézi a másikat, az csak a rosszat fogja észrevenni benne. A ragyogón és világoson, a jón és szelíden át fog siklani. Csak ha szívemmel nézek a szomszédra, akkor leszek igazságos hozzá. Azonban ennek az a feltétele, hogy szívem jó, hogy a destruktív gondolatokat nem engedem be szívembe. Akinek szíve sötét, az nem tud jól látni, és a másikban a jót felismerni.A lényeg a szemnek láthatatlan. A szem a felszínt látja. A másik arcvonását veszi észre. Érzékeli a haragot, az elégedetlenséget, a zárkózottságot, a keménységet, az irtózatot és a szenvedést. A szív mélyebbre lát. Az emberi ábrázat mögé tekint. A szívébe lát. Minden ember szívében felismeri a vágyat, hogy jó legyen, hogy önmagával és a világgal békében legyen, a vágyat, hogy önmagát és elrontott életét felajánlja Istennek, gyógyulást találjon Istenben, és összhangba kerüljön önmagával.Az ember lényege láthatatlan. De a világ lényege is. Az életművészet abban áll, hogy a szívemmel lássak. Csak ha a szívemmel nézek, találkozom a virágban teremtője szépségével és a fában saját vágyammal, hogy erősen gyökerezzem egy mélyebb alapba. Csak ekkor érzem meg egy fa megpillantásakor is a vágyakozást, hogy annyira nagyra nőjek és kivirágozzam, hogy mások árnyékomban védettséget és közelemben vigaszt találjanak.” ~ Anselm Grün (Az életművészet könyve)

Sok múlik egy mosolyon

Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor a tekintete összetalálkozott a papéval, intett neki, hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé.

A barátai azonban gyorsan rászóltak:- Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!

A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta:- Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet.Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott.Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet.Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.

Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől.Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott.Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.

Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.- Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon – néha minden egy mosolyon múlik.

A szeretet körforgása

Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapujában. Amikor a kapus barát kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt.
– Drága kapus barát, ez itt szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam ajándékba.

– Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
-Nem. Én neked hoztam.
– Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándéká
t.
– Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab
kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelőtt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült
 a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta. “neki adom a szőlőt.
Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal.”
De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: “a szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi.” És amikor a szakács
barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
– Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te
tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.
A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak
.
Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is.
Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten
dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkorajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává
válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
– Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.

A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki
kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.
http://blog.xfree.hu/

Egy férfi minden nap busszal ment, hogy munkába induljon. Egy megállással később egy idős hölgy jött fel, és leült az ablak mellé.Az idős hölgy kinyitott egy táskát, és végig kidobott valamit az ablakon, minden nap ugyanazt csinálta, és egy napon értetlenül kérdezte a férfi.

– Elnézést a kíváncsiságomért, de mit dob ​​ki az ablakon?

– Ezek magvak! – mondta az öregasszony.

– Magok? Magok miből?

– Virágok, látod, amikor kinézek, minden szomorúnak tűnik számomra, hiányoznak a színek, az élet … Szeretném, ha ezt az utat végig nézhetném a virágokon.- Sokkal szebb lenne, nem gondolod?

– De asszonyom, a magok az aszfaltra hullanak, a járművek összetörik őket, a madarak megeszik.- Tényleg azt hiszi, hogy a magjai ezen az úton csíráznak?

– Biztos vagyok benne. Még akkor is, ha néhányan eltévednek, vagy útra kelnek, idővel felvirágoznak.

– De vízre van szükségük.- Teszem a részem. Az esős napok az övék lesznek.

– A férfi leszállt a buszról, hogy dolgozni menjen, azt gondolva, hogy az öregasszony kissé megőrült.Néhány hónappal később a férfi az ablakon át nézve észrevette, hogy az út mentén virágok vannak.És eszébe jutott az idős hölgy.Utóbbiról kért hírt a sofőrtől.

– Nos, több mint egy hónap telt el azóta, hogy elhunyt.

A férfi visszatért, hogy leüljön, és tovább nézte a tájat, és azt mondta magában: A virágok felbukkantak, de mi haszna volt neki, hiszen nem láthatta “munkáját”.

Hirtelen egy kisfiú nevetését hallotta. – mutatott a virágokra.- Nézd anya! Nézd meg ezeket a virágokat!

Ennek a legendának az öregasszonya elvégezte a dolgát, és hagyta örökségét mindazokra, akik tudták, hogyan kell szemlélni.

Azt mondják, hogy ez az ember attól a naptól kezdve otthonról dolgozni utazott dolgozni egy zacskó maggal, amelyet kidobott az ablakon.

Erkölcs: Ne fáradjon bele a jó dolgok vetésébe, lehet, hogy nem látja annak gyümölcsét … De valaki valahol értékelni fogja, amit vet.

– Szia! De jó, hogy találkoztunk. Mi van veled?

– Ne is mondd, pár hónapja elköltöztem Megszokásból. Képzeld nagyon sokan otthagyták.- Hová költöztél?- Az új lakhelyünk Félelem. Rengeteg ember lakik itt és folyamatosan jönnek újak és újak. Annyian vagyunk, hogy már minden földrészen van rengeteg ilyen nevű hely.

– Értem. Képzeld én is nem rég költöztem. Otthagytam Ismeretlent.

– Haha!! Ugye, hogy megmondtam, hogy nem lesz jó ott neked… Még szerencse, hogy nem hallgattam rád és nem követtelek.Na és hol laksz most?

Szeretetben…- Szeretetben?? Az hol van??- Mindenhol... Ahol épp vagyok, ott megtalálom… Tudod Szeretet bennem van, ott belül a lelkemben.

– Jaj hagyjál már, beszélsz itt hülyeségeket. Foglalkozz inkább fontosabb dolgokkal. Épp tegnap mondták a tévében, hogy nagyon sokan meg fognak halni, te meg ilyenekkel traktálsz engem. Mindenki, aki Félelemben lakik, erről beszél. Nem is hallottál róla??

– Tudod, mi akik Szeretetben élünk, nem hallgatjuk ezeket a híreket. Hiszen egyszer úgyis mind meghalunk, de addig amíg lélegzünk, addig nyugalomban élünk Szeretetben. Majd ha menni kell, megyünk.. de minket a halál után is vár a Szeretet.. Az égi.. Nincs kedved odaköltözni inkább?? Szólhatsz a többieknek is, várunk mindenkit!

– Mekkora ez a Szeretet?? Lehet el sem férünk, hiszen ahogy mondtam, mi rengetegen élünk Félelemben…

– Ne aggódj! Lehet fel sem tudod fogni, de Szeretet végtelen…

Várlak, gyere, lesz helyed nálunk mindig!

Dóró Sándor

“VANNAK EMBEREK, AKIK MEGMENTENEK TÉGED.

Egy bátorító szóval,

egy üdvözléssel,

a jó humorukkal,

egy öleléssel,

a puszta jelenlétükkel,

a gyengédségükkel,

a barátságukkal,

a kinyújtott kezükkel,

a megbocsátásukkal,

a figyelmes hallgatásukkal,

a szavaikkal és tanácsaikkal,

a szeretet gesztusaival…

És nem is tudják, hogy megmentettek téged egy rossz naptól, a szomorúságtól, vagy az élet értelmetlenségétől.

Légy ma te is azok egyike, akik életeket mentenek!

Próbáld ki.Nem kerül sokba, az életmentés SZERETET kérdése.

“Szép napot, szeretetteljes új hetet, mindannyiunknak!🌼

“Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni.

Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni.

A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki.

Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy »vele« és »együtt« és »közösen«.

Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok.”Müller Péter

NE A BÍRÁLÓKRA ÉS ÍTÉLKEZŐKRE HALLGASS!

Amikor valamire vágysz, valamit szeretnél megvalósítani, elérni az életedben, higgy benne, hogy a Magasabb Intelligencia ösztönöz erre.

Téged választott erre a feladatra, mert tudja, hogy képes vagy rá, célja van veled és a terveiddel.

Soha ne fojtsd el magadban ezt a vágyat, főleg akkor nem, ha mások nem hisznek benne, hogy meg tudod csinálni, esetleg (többnyire a hátad mögött) gúnyolódnak, bírálnak vagy elítélnek miatta.Ne hagyd, hogy győzzön a “mit mondanak majd az emberek”, vagy a “családom ezt sohasem értené meg”, vagy “a barátaim elfordulnának tőlem”.

Csak az számít, hogy te hogyan érzel az adott dologgal kapcsolatban.Ha izgatottság fog el, amikor rá gondolsz, lelkes vagy, amikor azzal foglalkozol, újabb és újabb ötletek állnak sorban a fejedben, amikor azt a dolgot tervezed, akkor ne hagyd, hogy bárki visszahúzzon!

Csak csináld!Biztos, hogy képes vagy rá!Minden terv, amiben rendületlenül és pozitív töltettel hiszel, megvalósul és sikert hoz!A legvadabb terved is.Az ember csak akkor lehet maradéktalanul boldog, ha ott él, ahol igazán szeretne, ha úgy él, ahogy igazán szeretne, ha azzal él, akivel igazán szeretne, ha azt csinálja, amit igazán szeretne.A te vágyaid a tieid, nem másoké.

Ne hagyd, hogy mások irányítsák az életed, hogy a racionalitásra hivatkozva mások döntsenek helyetted.Ha nem tesz boldoggá a munkád, lépned kell.Ha nem tesz boldoggá a kapcsolatod, lépned kell.Rajtad kívül senki sem tud változtatni a helyzeteden.Amint a jó érzéseidet kezded követni, rohamos mértékben válik jobbá az életed, szinte meseszerű lesz a köréd épülő új világ.Ha a családi kötelékeid megsínylik a váratlan önbizalmadat, ne aggódj, már időszerű volt, hogy lazábbak legyenek.Ha a baráti kapcsolataid nem élik túl a fejlődésedet, ne aggódj, már időszerű volt, hogy véget érjenek.Azt nem tudod megakadályozni, hogy mások véleményt alkossanak rólad, a külsődről, a gondolataidról, a kapcsolataidról, a tanulási vagy munkamorálodról, a gyereknevelési módszereidről, a karrierépítési technikáidról, a vállalkozó szellemedről, a vágyaidról. egyszóval az életedről, de azt igenis meg tudod akadályozni, hogy hatással legyenek rád.Meg tudod tenni, hogy ne foglalkozz velük.És ha boldogan akarsz élni, tedd is meg!Olvasd lassan és csendben!

Ebben a világban legalább öt ember van, aki úgy szeret,hogy meghalna érted, és legalább 15, aki igazán szeret.Az egyetlen ok, hogy valaki utál, azt jelenti, hogy olyan szeretne lenni, mint te. Mosolyod azoknak is örömet szerez, akik nem szeretnek.Minden este gondol rád valaki elalvás előtt.

Valaki nem tudna miért élni, ha te nem lennél.

Különleges vagy és egyéniség vagy.

Valaki, akinek a létezését figyelmen kívül hagyod, szeret téged.

A legnagyobb hülyeség is, amit csinálsz, jó valamire.Ha úgy gondolod, mindenki hátat fordít, jól nézz körül.

Elsősorban te vagy az, aki hátat fordít.Ha azt gondolod, nincs szerencséd, azért mert nem kaptad meg, amit akartál, akkor nem is kapod meg. Ha nem gondolod, akkor valószínűleg előbb vagy utóbb megkapod.

Emlékezz a bókokra, amiket kapsz és felejtsd el a rossz megjegyzéseket.Mindig mondd meg az embereknek, mit érzel irántuk, jobban fogod érezni magad, ha tudni fogják.

Senki sem érdemli meg a könnyeid és az, aki megérdemli,soha nem fog megsiratni.

Ha van legjobb barátod, akkor legyen rá időd, hogy elmondhasd neki, mit jelent számodra.

Azt mondják egy percig tart, hogy észrevegyél valaki különlegeset, egy órát, hogy komolyan vedd, egy napot, hogy megszeresd és egy egész élet kell ahhoz, hogy elfelejtsd.

Állj meg egy pillanatra és szánj rá egy kis időd, hogy élj!

gyemantfeny.hupont.hu

Néhány évvel ezelőtt, egy New York-i buszon ragadtam a csúcsforgalomban. Alig haladt a forgalom. A busz tele volt hideg, fáradt emberekkel, akik mélységesen ingerültek voltak egymással, és magával a világgal. Két férfi acsarkodott egymással egy meglökés miatt, ami lehet, hogy szándékos volt, vagy lehet, hogy nem. Felszállt egy terhes nő, és senki sem ajánlott neki helyet. Düh volt a levegőben; itt nem volt semmi könyörület

.De ahogy a busz közeledett a Hetedik sugárúthoz, a sofőr beleszólt a rádióba:– Emberek, – mondta, – Tudom, hogy kemény napotok volt, és frusztráltak vagytok. Nem tudok mit kezdeni az időjárással, vagy a forgalommal, de van valami, amit tehetek. Ahogy mindegyikőtök leszáll a buszról, kinyújtom a kezem felétek. Ahogy odaérsz, dobd a gondjaidat a tenyerembe, oké? Ne vidd haza a problémáidat a családodnak ma este, csak hagyd rám őket. Az útvonalam pont a Hudson folyó mellett vezet, és amikor később arra megyek, kinyitom az ablakot, és vízbe dobom a gondjaidat!

Olyan volt, mintha megszűnt volna az elvarázsoltság. Mindenki nevetésben tört ki. Az arcok csillogtak a meglepett örömtől. Azok az emberek, akik az elmúlt órában úgy tettek, mintha nem vették volna észre egymás létezését, hirtelen vigyorogtak egymásra, hogy ez a fickó komolyan gondolja?És ő, komolyan gondolta.

A következő megállónál, ahogy ígérte, a sofőr kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé, és várt. Egymás után az összes kilépő ingázó pont az övé fölé tette a kezét, és azt a gesztust utánozta, mintha valamit a tenyerébe ejtene. Volt, aki nevetett, ahogy ezt tette, volt, aki megkönnyezte, de mindenki megcsinálta. A sofőr a következő megállóban is megismételte ugyanazt a kedves rituálét. És a következőben is. Egészen a folyóig.

Kemény világban élünk barátaim. Néha különösen nehéz embernek lenni. Néha rossz napod van. Van, amikor a rossz napok több évig is tartanak. Küzdesz és elbuksz. Elveszíted a munkádat, a pénzed, a barátokat, a hitet és a szerelmet. Szemtanúja vagy a hírekben szörnyű eseményeknek, félelemmel teli és zárkózott leszel. Vannak idők, amikor úgy tűnik, minden sötétségbe borul. Vágyódsz a fényre, de nem tudod, hol találod meg.

De mi van, ha TE VAGY A FÉNY? Mi van, ha te vagy a megvilágosodás ügynöke, amiért egy sötét helyzet könyörög?

Erre tanított engem ez a buszsofőr, hogy bárki lehet a fény, bármelyik pillanatban. Ez a fickó nem valami nagy játékos volt. Nem volt spirituális vezető. Ő nem valami média-guru influenszer volt. Buszsofőr volt, a társadalom egyik legláthatatlanabb munkása. De ő igazi hatalom birtokában volt, és ezt gyönyörűen a javunkra fordította.

Amikor az élet különösen zordnak érződik, vagy amikor különösen erőtlennek érzem magam a világ bajaival szemben, erre az emberre gondolok, és megkérdezem magamtól:

Mit tehetnék most, hogy fény legyek?

Természetesen nem tudok személyesen véget vetni minden háborúnak, vagy megoldani a globális felmelegedést, vagy átalakítani a zaklatott embereket teljesen másmilyen lényekké. És határozottan nem tudom irányítani a forgalmat. De van némi befolyásom mindenkire, akivel csak összetalálkozom, még akkor is, ha soha többet nem beszélünk, vagy nem tanuljuk meg egymás nevét.

Nem számít, ki vagy, hol vagy, vagy milyen hétköznapinak, vagy keménynek tűnhet a helyzeted, hiszem, hogy FÉNYT GYÚJTHATSZ A VILÁGODBAN. Sőt, hiszem, hogy csak így lesz világosság a világban, egyszerre csak egy fényes cselekedet… egészen a folyóig.

(Elizabeth Gilbert)

❤

Az esti iskolán, ahol tanítok, nemrégiben elkövettem a „megbocsáthatatlant”. Házi feladatot adtam az osztályomnak!

Egész pontosan azzal bíztam meg őket, hogy a következő hét folyamán menjenek oda valakihez, akit szeretnek, és mondják meg ezt neki. Olyasvalakit válasszanak, aki még sohasem hallotta tőlük ezeket a szavakat, vagy ha mégis, akkor már nagyon régen.

Ez így nem hangzik nagyon nehéznek, amíg nem tisztázzuk, hogy tanulóim túlnyomó része elmúlt harmincöt, és abba a nemzedékbe tartoznak, amelynek tagjaiba azt sulykolták bele, hogy az érzések kifejezése férfihoz méltatlan viselkedés. Érzelmeket mutatni vagy pláne sírni (Jézusmária!) egyszerűen nem ildomos. Így aztán egyesek számára rettentően kemény erőpróbát jelentett a dolog.

A következő óra elején megkérdeztem, van-e kedve valakinek elmondani, mi történt, amikor végrehajtotta a feladatot. Határozottan arra számítottam, hogy szokás szerint nő lesz az önként jelentkező, de ezen az estén az egyik férfi emelte fel a kezét. Úgy tűnt, nagyon megindult, kissé meg is rázta az ügy.

— Eléggé haragudtam magára, Dennis — kezdett bele, miután mind a száznyolcvanöt centijével kihúzta magát —, amikor megkaptuk a házi feladatot. Egyrészt nem jutott eszembe egyetlen alkalmas egyén sem a környezetemből, másrészt meg kicsoda maga, hogy ilyen személyes dolgokba avatkozzék? De hazafelé menet megszólalt a lelkiismeretem. A szememre vetette, hogy pontosan tudom, kinek kellene vallomást tennem. Tudja, öt évvel ezelőtt csúnyán összekülönböztünk az apámmal, s azóta nem is békültünk ki igazán. Kerültük egymást, jóformán csak karácsonykor és más elmaradhatatlan családi ünnepeken találkoztunk, de még olyankor is alig váltottunk egy-két szót. Így hát kedden, mire kiszálltam a kocsiból, már meg is győztem magamat, hogy felkeresem az apámat, és megmondom neki, hogy szeretem.— Szinte hihetetlen — folytatta a férfi —, de már a puszta elhatározástól mintha nagy kő esett volna le a szívemről.

Otthon berohantam a házba, a feleségemhez, Már lefeküdt, de felébresztettem. Amikor meghallotta, mire készülök, szinte kirepült az ágyból, átölelt, és házasságkötésünk óta először láttam sírni. Fél éjszaka fenn maradtunk, kávéztunk és beszélgettünk. Csodálatos volt! — sóhajtotta.

— Másnap korán reggel magamtól ébredtem. Igazság szerint alig tudtam aludni az izgalomtól. A szokottnál előbb mentem be a munkahelyemre, és két óra alatt többet végeztem, mint az egész megelőző napon. Kilenckor felhívtam apámat, hogy benézhetnék-e hozzájuk munka után. Mikor felvette a telefont, egyszerűen megkérdeztem: „Apa, beugorhatnék ma délután? Mondanom kell neked valamit.” „Igen? Na és mit?” — morogta, mire biztosítottam, hogy nem tart sokáig, így végül beleegyezett. Fél hatkor csöngettem be a szüleimhez, azért fohászkodva, hogy apám nyisson ajtó. Féltem, ha anyám jön ki a csöngetésre, inamba száll a bátorságom, és inkább neki mondom, amit apának szántam. De mintha kezemre játszott volna a szerencse, mégis apa jött. Nem vesztegettem az időt, beléptem, és rögtön így szóltam:

„Azért jöttem, hogy megmondjam: Szeretlek, apa!”

A férfi egy pillanatra elhallgatott.— Apám arca mintha átalakult volna. Vonásai a szemem láttára lágyultak meg, ráncai szinte kisimultak, és eleredt a könnye. Felém nyújtotta a karját, átölelt, és így válaszolt:

„Én is szeretlek, fiam, de soha nem voltam képes megmondani.”

Újabb szünet.Nem akartam megtörni a pillanat varázsát, mozdulatlanná dermedtem.

Anyám jött oda könnyes szemmel. Csak intettem és egy puszit dobtam neki.

Még egy kicsit átölelve tartottuk egymást apámmal, aztán elmentem.

Hosszú ideje nem éreztem ilyen csodálatosan magam, de nem ezért álltam fel most.

Két nappal látogatásom után az apám, aki régóta szívbetegségben szenved, de nem árulta el nekem, szívrohamot kapott, és a kórházban kötött ki. Azóta eszméletlen, nem tudom, életben marad-e.

Úgyhogy csak azt szeretném mondani mindenkinek:

Sose halogassák azt, amit meg kell tenniük!

Ha tovább várok az apámmal, talán soha többé nem adódik alkalom.

Használják ki az időt, és tegyék meg most azt, amit kell!

(Ismeretlen)