Erősítő történetek

Anyai szeretet

Réges-régen, amikor még édesanyám kislány volt az ő nagymamája mondta el e történetet, amelyet én most elmesélek, mert ma már ez csak mesének tűnik.
A falu végén vályogból épült, nádfedeles házikóban élt egy szegény házaspár. A férj beteges volt, hol dolgozott, hol nem. Sokszor a betevő falatjukat alig tudta megkeresni Felesége mosni, takarítani járt, miközben sorra születtek gyermekeik egyik kicsi, másik pici így az édesanya egyre ritkábban tudott munkát vállalni, hisz annyi munka akadt a sok gyermek után hogy azt alig győzte.

Lassan múltak az évek egyre nagyobb szegénységben nevelgették gyermekeiket. Az évek múlása sok gyászt hozott a falu széli kis házban lakó családra. Egy járványos betegség sírba vitte két kis gyermeküket. Az édesapa egyre betegebb lett a fájdalom elgyengítette és ő is meghalt.
Telt múlt az idő az özvegyen maradt édesanya éjt nappallá téve dolgozott hogy megkereshesse mindennapi betevő falatjuk árát és gyermekeit tisztességgel felnevelhesse. A csonka kis család nagy szeretetben élt édesanyjuk rajongásig szerette őket, mindent megtett gyermekeiért. Boldog volt szegény asszony, mikor gyermekeit maga körül látta, ilyenkor minden fájdalmát, fáradtságát elfelejtett.

Hálásak is voltak a gyermekek édesanyjuk iránt, kivéve a legnagyobbik leányt, aki igen sok bánatot okozott édesanyjának. Szófogadatlan, lusta leány volt. Édesanyja hasztalan kérte a jóra, nem fogott rajta a szép szó. Ahogy nőt egyre engedetlenebb lett, mikor felnőtt, akkor az úgynevezett jó barátok között még gonoszabb lett. Nem akart dolgozni, mindig csak henyélt.
Egy szomorú napon a lány barátaitól hazahazatérve, azzal állt édesanyja elé, hogy neki sürgősen pénz kell. Szegény édesanyja, aki nem sokkal azelőtt ért haza fáradságos munkájából, s bizony csak annyit keresett, amennyivel egy darab kenyeret tudott venni a gyermekeknek. elcsukló hangon csak annyit mondott:- Honnan adjak édes gyermekem neked pénzt, hiszen alig tudtam egy darab kenyeret venni, okosabban tennéd, ha munka után néznél s nem henyélnél egész nap –
A lány tovább követelőzött, s mert édesanyja nem tudta teljesíteni kérését, kezet emelt rá, de, mikor édesanyja könnyes két szemébe nézett, megtorpant és kirohant a házból.

Az évek teltek – múltak a szegény asszony feje felett. Az áldott édesanya sok keserves munkával, sok átsírt álmatlan éjszaka árán, becsülettel felnevelte a gyermekeit, mindannyian becsületes munkás emberek lettek.
De a szegény asszony öröme azonban nem volt teljes, mindennap hazavárta az eltévelyedett leányát, s mert nem jött napról napra többet szomorkodott miatta.
Lassan-lassan a nehéz élet felőrölte a szegény asszony egészségét és egyik nap aztán ágyhoz verte a betegség, erőtlen volt, keze reszketett s beszélni is alig bírt már.
Gyermekei könnyes szemekkel ültek körülötte betegágyán.
Lázas ajkai még akkor is ezt suttogták:
– Nézzetek csak ki, gyermekeim, hogy nem jön-e az én lányom az úton?
Várta, szünet nélkül, megtévedt gyermekét, azzal az erős hittel, mellyel csak egy édesanya képese.

És nemhiába várta, Isten meghallgatta a haldokló édesanya imáját. Mert eljött az édesanya halálos ágyához a hálátlan leány. Meggyötörve az élet csapásaitól, megöregedve, fájó szívvel, bűnbánóan borult édesanyja dolgos két kezére s sírástól fuldokló hangon könyörgött bocsánatért.
A haldokló édesanya magához ölelte a megtért leányát de már nem hallotta, mert lelke már fent járt a fehér felhők felett halkan szálló angyalok vitték oda, ahová azok juthatnak csak be kik bűntelen fehér lélekkel halnak meg.
És mikor eltemették az édesanyát, ágyában a párnája alatt egy csomagot találtak. Tele volt pénzzel, amit hosszú éveken át keserves, nehéz munkával keresett és szájától megvonva a falatokat, gyűjtötte össze. Mellette egy papírdarabkára ez volt írva:
– Ha meghalok, ezt a pénz adjátok át eltévelyedett, leányomnak mind, mert neki gyűjtöttem szegénynek.

A leány megrendülve vette tudomásul édesanyja üzenetét, s e pénzből – semmit el nem véve- állíttatta a fehér márványtömböt édesanyja sírjára, ezzel a felirattal:
„Itt nyugszik a Szeretet.”

85 éves, és ragaszkodik ahhoz, hogy feleségét kézen fogja vigye bárhová is megy.Amikor megkérdeztem, miért néz mindig hátra a felesége, mint akit valaki követné , azt válaszolta: Alzheimer-kórja van.És gondolja valami rossz történik , ha elengedi a kezét?Azt válaszolta nekem:Nem emlékszik, nem tudja ki vagyok, évek óta nem ismer fel , ezért nem engedem el , ne legyek neki idegen . Meglepetten mondtam:És mégis mindennap kézen fogva vezeti őt az úton, még akkor is, ha nem ismeri fel magát …Az öreg mosolyogva a szemembe nézett és így szólt:A nejem nem tudja én ki vagyok, de én tudom ki ő. Őt választottam és ő engem ,a sors úgy adta hogy ő lett a beteg , de ha én lettem volna ő is így vitt volna engem . ❤️És mindketten mosolyogva,tigyeg-tityogva haladtak tovább …

Folyamatosan megalázták a katonaságban szolgált fiatalembert, mert hitt Istenben. Egy nap a kapitány meg akarta alázni a katonák közül.Felhívta a fiatalembert, és azt mondta: Fiatalember gyere ide, fogd meg a kulcsot, és parkolj le a Jeep előtt. A fiatalember így válaszolt:Nem tudok vezetni! A kapitány így válaszolt: Akkor kérj segítséget Istenedtől! Mutasd meg nekünk, hogy van!A fiatalember fogta a kulcsot, odament a járműhöz és imádkozni kezdett. Aztán úgy parkolt le a kocsival, ahogy a kapitány akarta.Amikor a fiatal katona kijött a dzsipből, mindenkit sírva látott. Mind azt mondták: – Istenedet akarjuk szolgálni! A fiatal katona csodálkozott és megkérdezte, hogy mi folyik itt? A kapitány sírva nyitja ki a dzsip motorháztetőjét, és megmutatja a fiatalembernek: – hogy az autónak nem volt motorja!Erre a fiú azt mondta: – Látod?Ezt az Istent szolgálom, Istennel nincs lehetetlen, az Isten, aki életet ad annak, aki nem is létezik. Lehet azt hinni, hogy ezek lehetetlen dolgok, de Istennel minden lehetséges.Te, aki olvasod, kérlek, az Úr ma dolgozik a szuper csodákért az életedben Jézus nevében imádkozom.. Írd meg, hogy ′′ Ámen.. hogy megerősítsd ezt az imát! 🙏 ÁMEN! 🙏

A láthatatlan történet

,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt:Rádbízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj, neked, ha magadnak tartod.Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!’Hamvas Béla

A gyógykezelés

Az orvos csalódottan rázta meg fejét. Betegén a javulás legkisebb jele sem látszott. Immár tíz napja, hogy az idős úr semmiféle gyógykezelésre nem reagál. Teljesen elhagyatottan feküdt a kórházi ágyon, úgy tűnt, ereje sincs már, hogy életéért küzdjön. Elfáradt, beletörődött sorsába.A következő napon az orvos ismét megrázta a fejét, ám ezúttal az őt ért meglepetéstől. Az idős úr minden életfunkciója a normális értéket mutatta. Párnájára támaszkodva ült az ágyon, teljesen visszanyerve egészséges színét.- Mi történt Önnel? – kérdezte az orvos. Tegnap már teljesen feladtuk a reményt, most pedig minden tökéletesen működik. Mi történt?Az öregúr mosolyogva bólintott:- Igaza van, doktor úr, tegnap valami történt, meglátogatott az unokám, aki azt mondta nekem,- Ó, nagypapa, haza kell jönnöd, gyorsan, mert elromlott a bringám.A szív és az agy közt, a lélek a híd.

A Kapitány

Egy öreg hajóskapitány nyugdíjba vonulása után egy kis hajóval vitt turistákat egy közeli szigetre.Egy nap, egy csoport fiatal szállt a hajóra, és várták az indulást. A kapitány imádkozott, majd meghúzta a kürtöt és elindult. Az utasok nevettek, minek imádkozik, hiszen szép idő van…Este egy nagyon durva vihar kerekedett a visszaúton, a hullámok vadul dobálták a hajót. A fiatalok megfogták egymás kezét és imádkozni kezdtek. Az egyik utas hívta a kapitányt is, hogy csatlakozzon az imádkozókhoz. „Én az imáimat szép időben mondom el. Ha tombol a tenger nekem a kormányt kell fogni” – mondta, és figyelmét a tengerre összpontosította.Ezt kellene megtanulni. Akkor kell a nehéz időre készülni amikor megy a szekér. Amikor baj van sokkal nehezebb megoldásokat találni.

Egyik nap egy nő az utcán sétált, mikor felfigyelt egy reszketeg, idős bácsira, aki lehajtott fejjel bámult maga elé!! A bácsi döbbenetesen szakadt és koszos ruhát viselt!!!A többi járókelő egy pillantást sem vetett a hajléktalanra, pedig nagyon hideg volt azon a reggelen, és a bácsi testét szakadt ruháin kívül csak egy lyukas pokróc védte!A nő odalépett hozzá, és megkérdezte:– Uram, jól van?– Nem igazán… – válaszolta a bácsi erőtlen hangon.A nő elmosolyodott, majd megfogta a bácsi karját… Az öreg megijedt:– Mit csinál, hölgyem?! Hagyjon engem békén!!!Egy rendőr észrevette az esetet, majd odament.– Valami probléma van, hölgyem?– Nincs semmi baj, csak szeretném talpra állítani ezt az idős urat, segítene?– Ismerem ezt az öreget, jó pár éve az utcán van már. Mit akar csinálni vele?!– Látja ott azt az éttermet? Szeretnék venni neki valami meleg ételt, hogy felmelegedjen.– Maga megőrült!!! Én oda be nem megyek – szólalt meg a bácsi.De két erős kar körülfogta, és felemelte őt!!Bementek a kicsi, de puccos étterembe, és leültették a bácsit egy asztalhoz…Az étterem tulajdonosa rögtön ott termett, és magából kikelve ordította:– Ide nem engedünk be mocskos hajléktalanokat, mert elriasztják a vendégeket!!!Szegény öreg szomorúan elmosolyodott:– Na, ezért nem szeretek ide járni – mondta csendesen.A nő viszont nem hagyta annyiban!!! Odalépett a tulajdonoshoz és közelről a szemébe nézett:– Látja azt az irodaházat ott szemben? Az egy nagy multicégnek a székháza!– Igen, hetente szoktak összejöveteleket szervezni az éttermemben – mondta az étterem tulajdonosa.– És mennyi bevételt kap ettől a cégtől?– Miért érdekli az magát?– Csak azért, mert én vagyok annak a cégnek az igazgatója!! – felelte a nő.A tulajdonosnak elállt a szava!! A nő pedig nemes egyszerűséggel odafordult a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy akarna-e velük reggelizni.– Nem, köszönöm, szolgálatban vagyok – válaszolta a rendőr.– Legalább egy kávét igyon meg velünk – kérlelte a nő.– Rendben, hölgyem, azt elfogadom!! – felelte a rendőr katonásan!A tulajdonos elment kávét készíteni…– Jól helyre tette!! – mondta a rendőr elismerően.A nő mosolyogva a hajléktalan bácsira nézett:– Maga valamikor itt dolgozott. Emlékszem az arcára. Szét voltam fagyva, bejöttem ide, szinte éhen haltam, annyira éhes voltam. Nagyon rossz periódusban voltam, szinte én is az utcán végeztem mint maga.– Nem létezik, hogy egy ilyen sikeres üzletasszony, majdnem az utcára került!! – ámuldozott a rendőr.– Húszéves lehettem. Eljöttem a városba, hogy munkát találjak, de senki sem vett fel! Nem volt, miből fizessem az albérletet, így kidobtak! Nem volt hová mennem. Órákig mászkáltam az utcán, teljesen átfagytam, éhes voltam… Megláttam ezt a helyet, és gondoltam bejövök, hátha kapok egy tányér meleg levest.– Már emlékszem!!!! – kiáltott a bácsi. – Megkérdezte, hogy pár órás mosogatásért kaphatna-e egy tányér ételt. Azt feleltem, hogy „ez nem egyezik az étterem működési szabályzatával.”– És akkor maga a világ legnagyobb szendvicsével jött ki a konyhából, meleg volt és isteni finom!!! – folytatta a történetet a nő.– És hogy jutott ilyen magasra?!- kérdezte ámuldozva a bácsi.– Azon a napon végre találtam munkát… Rengeteget güriztem, hogy el tudjam indítani a saját cégemet!! Ha végzett a reggelivel, akkor jöjjön át, keresse meg ezt az embert (egy névjegyet nyújtott át a bácsinak). Biztosan tudunk munkát találni önnek, sőt még előleget is adunk, hogy ruhát vehessen belőle!!– Hogy tudom én ezt meghálálni magának? – kérdezte könnyes szemmel a bácsi?– Istennek köszönje meg, hogy találkoztunk! – felelte a nő.

https://www.facebook.com/gabriele.corno.9/videos/1323573687842110

“A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni, akiket köt az adott szavuk, akik a jellemet többre tartják a jómódnál, akiknek van véleményük és akaratuk, akik többek a hivatásuknál, akik nem haboznak kockáztatni, lehetőségeket megragadni, akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben, akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban, akik nem hajlandóak megalkudni a rosszal, akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra, akik nem mondják, hogy azért teszik, mert mindenki ezt csinálja, akik hűek a barátaikhoz jó hírben és rossz hírben, ínségben és bőségben, akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság, akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű, akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is.”Ted Engstrőm (1916–2006) (Amerikái író, tanár, evangélikus vezető)

Wass Albert: Hagyaték (részlet)

“Tibennetek ott él a jövendő magja, csak elő kell hámozni a sok helytelen tudás alól, amit reátok rakott az a hamis emberi világ, ami olyan, mint a köd: ma itt van, holnap nincs. De amíg itt van, bétakar mindent, amit Isten teremtett, hogy ne lássatok tisztán. – Isten teremtette a ködöt is – szólt bele Nagy János -, Ő teremtett mindent, ami van. Rosszat is, jót is… mindent! – Na látod! – emelte föl ujját az öreg. – Itt van veletek a baj! Mert az igaz, hogy Isten teremtett mindent és egy percre abba nem hagyja a teremtés munkáját.De csak azt teremt, ami van. Sohasem azt, ami nincs. Rossz pedig nincs, mert az Isten jó s a jó nem teremthet rosszat. Csak jó van.Minden, ami van, Isten gondolata. Ami nem Isten gondolata, az nincs.Tik Isten gondolatai vagytok. A fák is Isten gondolatai. A hegyek. A csillagok. A harmat meg a fűszál. De a gonoszság nem Isten gondolata.A betegség nem Isten gondolata. A beteg ember, a gonosz ember, a bűnt cselekvő ember nem egyéb, mint egy elrontott gondolat.Nem Isten gondolata romlott el, értsük meg, mert Isten gondolata nem romlandó. Bennünk, emberekben romlott meg a látás, amivel Isten gondolatait nézzük.Ha sikerül megtisztítanunk azt a belső pápaszemet, amin keresztül Isten világát nézzük: eltűnik a rossz, a betegség, a gonoszság, a bűn… Eltűnik, mert valójában ott se volt soha. Csak az ember szeme látta, Isten szeme nem. Hallgatta a két pap ott a hűvös erdei tisztáson az öreg, ősz táltost, Boldizsár különös beszédét, Gergely maga elé meredve, Nagy János fejét csóválva olykor, de egyikük se szólt.”

Egy mosolyon múlott

Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor a tekintete összetalálkozott a papéval, intett neki,hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak: ,,Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!” A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta: “Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet.” Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.”Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon – néha minden egy mosolyon múlik.”

Nem hiába élni…

Akinek szívét a szeretet mozgatja, szépnek látja a világot. Akinek a világ szépségei megnyílnak, nem köti magát a múltjához, és nem féli a jövő bizonytalanságát. Most él. Most és itt elfogadja, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell éppen. Ehhez nincs szükség szavakra. De szükség van a szemek csöndes villanására, amely üzeni: látlak, figyelek rád, érezlek… Ezt tudja a szeretet. És csak a szeretet tudja ezt.Aki képes olvasni az emberek szemében, aki képes többet kihallani az emberi hangból a hűvös szónál, aki képes érteni a hallgatás nyelvét, aki érti a finom mozdulatok rezdülését, aki nem képzeli, hogy az ő véleménye az egyetlen igazság – az már majdnem boldog ember.A boldogsághoz több kell. Nem elég: látni, hallani, érteni és képzelni – észrevenni, megérteni, tenni is kell, hogy a végén, minden napnak éjjelén, csöndben mondhassuk magunknak, amit nem hall más, csak az Ég: ma nem hiába éltem.Add meg minden napnak, ami a napé, add meg minden pillanatnak, ami a pillanaté, és a nap minden pillanatában add meg magadnak az esélyt, hogy boldog ember légy, hisz ezért küldött a földre az Ég.Az életben mindig így történik: az emberi szeretetnek egy láthatatlan kéz segíti útját.Meríts erőt az Isteni Szeretetből, hiszen az kifogyhatatlan. És minden szeretetté válik benned és körülötted. Aki az Isteni Szeretet szikrájából merít, annak mindíg lesz ereje másoknak adni és adni. Jót adni. (Tatiosz)

Őszintének lenni, hazug emberek közt… Úgy adni, hogy nem vársz viszonzást… Gyengédnek lenni, az erőszakosak között… Figyelmesnek lenni, a figyelmetlenek közt… Óvatosnak lenni, az óvatlanok közt… Jobbnak lenni, a rosszak közt… Pártatlannak maradni acsarkodók közt… Nem viszonozni a szándékos rosszindulatot… Embernek maradni… “az állatok.közt”…Ez egy nagyon nehéz dolog! De korántsem lehetetlen… Embernek maradni!

Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott… Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:-És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez…Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszódtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.Látod…minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel – kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek…hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis…azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

A szeretet listája.

Néhány évvel ezelőtt hallottam egy középiskolai tanárnőről, aki a táblára felírta mindenki nevét, majd megkérte a diákokat, hogy másolják le a listát. Az óra hátralévő részében az volt a feladat, hogy mindenki neve mellé írják oda, hogy mi az, amit a legjobban szeretnek vagy csodálnak benne. Az óra végén a tanárnő beszedte az írásokat.

Hetekkel később mindenkinek a kezébe nyomott egy lapot. Mindegyik lapon egy diák neve szerepelt, alatta pedig az a huszonhat jó dolog, amit az osztálytársai írtak róla. Annyira sok szépet és jót fedeztek fel egymásban, hogy csak mosolyogtak, és szóhoz sem tudtak jutni az örömtől.
Három évvel később a tanárnőt felhívta az egyik volt diákjának, Robertnek az édesanyja. Robert nem volt jó magaviseletű gyerek, mégis egyike volt a tanárnő legkedvesebb diákjainak.
Az anya rettenetes hírt közölt: Robert elesett az öbölháborúban. A tanárnő elment a temetésre, ahol Robert barátai és volt középiskolai osztálytársai is beszédet mondtak. A szertartás végén Robert anyja odalépett a tanárnőhöz, elővett egy viharvert papírlapot, amelyet a tulajdonosa láthatólag sokszor szétnyitott, majd újra összehajtott. Elmondta, hogy ez volt az egyike azoknak a tárgyaknak, amit Robert zsebében a halála után találtak. Az a lista volt, amelyet a tanárnő olyan nagy alapossággal állított össze.

A papírlap láttán a tanárnő szemét elfutotta a könny.
Ekkor egy másik volt diák, egy lány, aki ott állt a közelben, elővette a saját gondosan összehajtogatott lapját, és elmondta, hogy mindig magánál tartja.
Egy harmadik diák bevallotta, hogy az ő listája bekeretezve függ a konyhában, egy következő pedig azt, hogy a felsorolást az esküvői fogadalmába is beépítette.
Ez a tanárnő annak idején arra kérte a gyerekeket, hogy vegyék észre a jót egymásban, és álmában sem gondolta volna, hogy ezzel valósággal átalakítja a belső világukat.

Jack Kornfield: A bölcs szív

Fagyi

Egy fagyizóba belépett egy kissrác. Szerény, visszafogott öltözet, anya által nyírt frizura.Leült a sarokba egy asztalhoz. Odament a felszolgálólány – Mit hozhatok?Mennyi egy kehely fagyi, tejszínnel? – kérdezte a kissrác.Nyolcszáz Forint – mondta a lány.A fiú elkezdte számolni az aprót, amit a zsebkendőjéből vett elő…A másik asztalnál lévő család lenézően, türelmetlenül méltatlankodtak, hogy miért nem inkább őket szolgálják ki, meddig kell várni egy kis csóróra…És… mennyi tejszín nélkül?Az hatszázötven Forint mondta türelmesen és kedvesen a felszolgálólány…A fiú még számolt kicsit, majd azt mondta, hogy akkor kér egyet tejszín nélkül.A lány kihozta a fagyit tejszín nélkül, majd kiszolgálta a családot is.Amíg a fiú evett a család rajta kuncogott – a csórónak nem tellik tejszínre…A srác kikérte a számlát, kitette az apróját az asztalra és elment.Amíg a lány számolt a szomszédos asztal röhögött – Na megvan? kérdezte megvetően az apa a családból?Igen, nyolcszáz Forint.Csend lett. A kisrác lemondott a tejszínről, hogy adhasson jattot a kiszolgálónak. A lánynak, aki kedves volt vele akkor is, amikor mások lenézték. Úrnak lenni nem gazdagság kérdése. Kedvesnek lenni sem…

AZ ANGYALOK ARANYKÖNYVE

Az utca szélén állott egy öreg koldusasszony. Rongyos, vékony volt a ruhája, majd megvette szegényt az Isten hidege. Mert tél volt, hideg tél, fújt a szél kegyetlenül.– Adjatok, adjatok, amit Isten adott, – könyörgött az öreg koldusasszony a járókelőknek, de a szörnyű hidegben bizony csak kevesen állottak meg s dobtak egy-két krajcárt neki.A többiek közt egy prémes bundás úr is megállott egy pillanatra, hogy alamizsnát adjon, de le kellett volna húzni a jó meleg kesztyűt, hogy előszedje a pénzes tárcácskáját, meggondolta hát a dolgot s mondta:– Bizony, bizony, szomorú dolog ez, szegény asszony, hogy koldulnod kell ebben a szörnyű hidegben!Mondta, mondta, de a kesztyűt nem húzta le, alamizsnát nem adott a szegény öreg asszonynak. Sietett haza a jó meleg szobába. De az öreg asszonynak a jó szó is jól esett s hálásan nézett a prémes bundás úr után.Abban a pillanatban fényes úri hintó állott meg a koldusasszony mellett. Nagy úr ült a hintóban, megesett a szíve a fagyoskodó asszonyon, kihúzta zsebéből a pénzes tárcáját, találomra kivett belőle egy pénzdarabot, aztán kinyitotta a hintó üveges ajtaját s odadobta a pénzdarabot az asszonynak.– Huh, de hideg van! – rázkódott össze a nagy úr s hirtelen becsapta a hintó ajtaját, de közben észrevette, hogy egy darab aranyat vetett ki a havas útra. Ahogy az aranyat megpillantotta, megbánta, hogy meg sem nézte mit esz ki a tárcájából s mondtamagában:– Ej, ej, kevesebbet is adhattam volna neki. No, de már mindegy. Majd visszafizeti a jó Isten.Aztán tovább ment a hintó, a nagy úr hazaért a fényes palotába, de a jó meleg szobában is mindazon a darab aranyon járt az esze.– Tulajdonképpen nem is volt oly túlságosan hideg, – mondta magában. – Kár volt úgy elsietnem a dolgot. No de, – vigasztalta magát, – néhanapján bőkezű is lehet az ember. Majd visszafizeti az Isten.Közben hazasétált a prémes bundás úr is, várta a pompás ebéd a barátságos meleg szobában, de hiába ült az asztal mellé, nem volt étvágya. Folyton az öreg koldusasszony járt az eszében.– Lám, lám, de szívtelen voltam! Bizony, nem fagyott volna meg a kezem, ha lehúzom a kesztyűt róla s adok egy-két hatost annak a szegény asszonynak.Felugrott az asztal mellől, hirtelen fölvette a bundáját s kisietett az utcára hogy megkeresse a koldusasszonyt. Ott volt az asszony ugyanazon a helyen s bár sovány keze majd megfagyott, turkált a hóban s közben fel-felsírt:– Oh Istenem, Istenem, de szerencsétlen vagyok!– Mit keresel a hóban, szegény asszony? – kérdezte a prémes bundás úr.– Ó, ne is kérdje, uram. Egy jószívű úr hintajából egy aranyat dobott nekem, de úgy eltűnt a hóban, hogy nem találom.– Sose keresd, jó asszony, – mondotta a prémes bundás úr – jere velem.Kézen fogta az álmélkodó asszonyt, elvezette a házába, leültette az asztala mellé s megebédeltette. Ebéd után adott neki jó meleg ruhát s az elveszett arany helyett aranyat.– – – – – –Az angyalok, mint rendesen, ennek a napnak is beírták a történetét az ő vastag aranykönyvükbe, de nem írták be a tévedésből dobott aranyat, ellenben első helyen írták be, hogy az a prémes bundás úr megbánta szíve keménységét s a hideggel, a széllel nem törődve, a meleg szobából másodszor is kiment az utcára, hogy adjon a szegénynek abból, amit a jó Isten adott őneki.http://tanmesek.blogspot.com/2010/11/az-angyalok-aranykonyve.html

A végállomáson felszállt a buszra egy anyuka két kicsi gyermekével, az egyik babakocsiban, a másik már nagyobbacska volt. A busz elindult, tele volt, lassan haladt, mert nagy volt a forgalom. A kisebbik gyerek elkezdett sírni, de nagyon. Lépésben haladtunk és a kicsi csak sírt.Egyszer csak a buszvezető hangját hallottuk: “Ne sírj, kicsi! Mindjárt kapcsolok neked egy kis zenét. De várj, még híreket mondanak.”A gyerkőc elhallgatott és figyelt . A felnőttek szája fülig ért, és mosolygó, csillogó szemekkel néztek egymásra.Aztán valóban jött egy kis zene, de a gyerkőcnek valószínűleg nem tetszett és újból sírt. A buszvezető pedig mesébe kezdett:Egyszer volt, hol nem volt… és megállótól megállóig mondta a mesét, beleszőve, hogy milyen megálló következik. A leszálló utasoktól elköszönt és jó pihenést kívánt. A sírás is megszűnt. A felnőttek viszont azt gondolom, hogy mosolyogva értek tegnap este haza, bármi történt a munkahelyen vagy bevásárlás közben a boltban.Leszálláskor előre ment egy hölgy az első ajtóhoz és megköszönte a különleges utat. Ez a 159-es busz volt és egy nagyon fiatal és nagyon kedves buszvezető. Sok ilyen kedves embert kívánunk magunknak és nemcsak a 159-es buszon!Milyen tanulságos történet! Mennyi minden jobbá tehető lenne egy kis odafigyeléssel! Ez a gesztus a buszvezetőnek szinte semmibe sem került, mégis több embert is boldoggá tett vele! Innen is gratulálunk és köszönjük!

,Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta…
Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és feltöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez és visszaadta neki.
A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte:
– Miért adsz nekem szép virágokat, ha én szemetet adtam neked?
– A szegény ember így válaszolt: Mindenki azt ad, ami a szívében van.”

Amikor hajléktalannak öltöztem New Yorkban senki sem vett észre. Ekkor éreztem csak igazán, hogy milyen hajléktalannak lenni. Az emberek elmentek mellettem és sajnálkozva néztek rám. Csak egy hölgy volt olyan kedves, hogy ételt adjon nekem. Elképesztő élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni.Számos esetben felejtjük el, hogy áldottak vagyunk. Számos esetben felejtjük el, hogy milyen szerencsések vagyunk. Valaki szeret minket. És ha segíteni tudunk egy olyan emberen, aki bajban van, meg kell tennünk. Egy adag étel sokat jelent egy olyan embernek, akinek még arra sincs esélye, hogy vízhez jusson. Legyél a változás, amit a világban látni szeretnél.A világ végén mind normális emberek leszünk…. mind egyenlőek. Sokkal fontosabb, hogy belül szépek legyünk, mintsem, hogy kívül tökéletesek. Ha visszanézek az életemre és megszámolom azokat a dolgokat, amelyek fontosak voltak nekem… a pénz, a hírnév, az anyagi javak nincsenek köztük. Senki és semmi nem tehet olyan boldoggá, mint a feleségem. Az emberek azt mondják, hogy már idős. Tudom, hogy ráncai vannak, de nem érdekel. Úgy szeretem, ahogy van. Ő egy CSODÁLATOS ember. Jobb emberré tett.Rájöttem egy dologra: a nő a férfi tükre.Richard Gere a kísérlete után minden hajléktalannak akivel találkozott, adott 100 dollárt. Többen sírva fakadtak a hálától és a megdöbbentő gesztustól.

ÉN: Szia Isten! 🙏ISTEN: Szia!ÉN: Darabokra hullottam. Össze tudnál újra rakni?ISTEN: Inkább nem.ÉN: Miért?ISTEN: Mert Te nem egy kirakós játék vagy.ÉN: És mi legyen az életem szétesett darabkáival?ISTEN: Hagyd ott őket, okkal váltak le rólad. Ne foglalkozz velük egy ideig, aztán döntsd el szükséged van-e még bármelyikre is.ÉN: Nem értesz! Én összetörtem!ISTEN: Nem, Te nem értesz engem.Te most éppen túl lépsz, fejlődsz.Amit most érzel, az a növekedés fájdalma. Megszabadulsz a hátráltató́ dolgoktól és emberektől. Nem szétesel, hanem a helyedre kerülsz.Nyugodj meg! Vegyél egy mély lélegzetet és engedd, hogy leváljanak rólad a téged már nem szolgáló részek. Ne ragaszkodj többé ezekhez.Engedd leesni, elmenni.ÉN: Ha elengedem ezeket, mi marad nekem?ISTEN: Csak a legjobb darabok.ÉN: Félek változni.ISTEN: Folyamatosan ezt mondom: NEM VÁLTOZOL! HANEM VALAKIVÉ VÁLSZ!ÉN: Válok? Kivé?ISTEN: Azzá válsz, akivé teremtettelek!A fény, a szeretet, a remény, a bátorság, az öröm, az irgalmasság, a kegyelem és az együttérzés emberévé. Sokkal többet adtam neked, mint azok a sekély részek, amikkel azonosítod magad és amikhez annyi kapzsisággal és félelemmel ragaszkodsz.Hagyd ezeket lehullani. Én szeretlek téged!Ne változz! Legyél! Legyél az, akinek teremtettelek. Addig fogom ezt mondani neked, amíg nem emlékszel rá.ÉN: Akkor van egy másik rész.ISTEN: Igen. Legyen az ilyen.ÉN: Tehát…Nem vagyok törött?ISTEN: Nem, de megtörted a sötétséget, akár a hajnal fénye az éjszakát. Ez egy új nap.Válj azzá, aki valójában vagy!

Egy ember hirtelen meghalt. Egyszer csak megpillantotta az Istent, ahogy közeledett egy bőrönddel a kezében.- Fiam, itt az ideje, mennünk kell!- De miért ilyen hamar? Olyan sok tervem volt még. – kérdezte az ember.- Sajnálom Fiam, de most van itt az ideje, menned kell!- És mi van a bőröndben?- Minden ami a Tiéd volt.!- Ami az enyém volt? Akarod mondani a holmim, a ruháim, a pénzem?- Sajnálom fiam, de az anyagi javaid sohasem voltak a tieid. A földhöz tartoztak mindig.Akkor a tehetségeim…- Ezek sem a tieid. A körülményekhez tartoznak.- Akkor a barátaim, a családom???- Sajnálom fiam, de azok sem a tieid. Az életutadhoz tartoztak.- De a feleségem, és a gyerekeim???- Sajnálom fiam, de még ezek sem a tieid. A szívedé voltak…- Akkor a testem???- Ez sem volt a tiéd soha. Az a poré!- Akkor a lelkem?- Sajnálom fiam, de az lelked… A lelked sem volt sohasem a tied. A lelked az enyém!A kétségbeesett ember kitépte a bőröndöt Isten kezéből, és kinyitotta. Üres volt! Könnyekkel a szemében az ember megkérdezte Istent:- Soha nem volt semmim???- De igen fiam, az emlékeid. Minden pillanat amit megéltél, csakis a TIÉD!

A szeretet nem vásárolható meg

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született.Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.- Csókolom bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket,- válaszolta a tenyésztő.Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak és hozzájuk futottak.Teli voltak élettel,vidámsággal. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból.Szegény nem tudott úgy futni,mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:-Őt kérem!- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani.Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,- reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta,hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem!- fakadt ki magából a fiúcska. Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.- Mennyit kell önnek fizetnem bácsi?- kérdezte kíváncsian.- Neked adom ingyen! Ugyanis szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!

Istennel beszélget egy ember:
-Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta: -Amit most láttál az a Pokol volt.Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: -Én ezt nem értem!
-Ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten – ez igazából csak ‘képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk… a Pokol van itt a Földön.

A Szeretet – Tanítómese

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget elsüllyed. Ezért valamennyien elkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte:
– Gazdagság eltudnál vinni magaddal?
– Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt is viszek, itt nincs már hely a számodra.
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közlekedett:
– Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
– Nem, Szeretet nem tudlak elvinni- válaszolta a büszkeség.
– Itt minden tökéletes, és te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
– Bánat, kérlek, vigyél magaddal!
– Óh, Szeretet! -mondta a Bánat, én olyan szomorú vagyok, egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg sem hallotta a Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
– Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
– Tudás meg tudod mondani ki segített nekem?
– Az Idő volt, – mondta a Tudás
– Az Idő?- kérdezte a Szeretet.
– Miért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt:
– MERT CSAK AZ IDŐ ÉRTI MEG, HOGY MILYEN FONTOS AZ ÉLETBEN A SZERETET.
Gondolatok:
– Adj az embereknek többet, mint amire vágynak, és ezt teljes szívedből tedd.
– Akárhányszor azt mondod “Szeretlek”, gondold komolyan.
– Akárhányszor azt mondod: “Sajnálom”, mindig nézz a másik szemébe.
– Soha ne hagyd figyelmen kívül mások álmait.

– Szeress mélyen és szenvedélyesen. Megsérülhetsz, de ez az egyetlen módja annak, hogy valóban teljes életet élj.
– Kezelj minden egyet nem értést tisztán, de ne támadj.
– Beszélj lassan, de gondolkozz gyorsan.
– Ne feledd, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb eredmények hordozzák magukban a legnagyobb kockázatot.
– Ha esetleg veszítettél, tanulj belőle.
– Ne feledd: tiszteld önmagad,tisztelj mindenki mást, és légy felelős a tetteidért.
– Ne hagyd, hogy kis szóváltás vessen véget egy nagyszerű barátságnak.
– Akárhányszor rájössz, hogy hibáztál, tegyél meg mindent, hogy helyrehozd. Azonnal.
– Vállald a kihívásokat, de ne feledd el a korlátaidat.
– Ne feledd, hogy van amikor a csend a legjobb válasz.
– Élj egy jó és becsületes életet. Amikor öreg leszel és rá gondolsz, jó érzés lesz újra átélni.

ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit?

ISTEN: Természetesen.

ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám…

ISTEN: Ígérem.

ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre?

ISTEN: Ezt hogy érted?

ÉN: Hát, reggel elaludtam.

ISTEN: Igen…

ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm.

ISTEN: Aha…

ÉN: Ebédre nem olyan szendvicset kaptam, amilyet rendeltem – így várnom kellett.

ISTEN: És?

ÉN: Hazafelé lemerült a mobilom épp mikor valaki hívott…

ISTEN: Értem.

ÉN: És mintha ez még nem lett volna elég, mikor hazaértem és pihenni szerettem volna, beleültem az új masszázsfotelomba az pedig nem akart bekapcsolni.Ma nem jött össze semmi! Miért engedted, hogy minden ígyalakuljon?

ISTEN: Engedd meg, hogy megmagyarázzam: hajnalban a Halál Angyala állt ágyad mellett én pedig egyik angyalom küldtem, hogy küzdjön meg vele az életedért. Hagytalak aludni ez idő alatt.

ÉN: (szégyenkezve) Áh…

ISTEN: Azért nem engedtem, hogy az autód beinduljon, mert ha elindulsz, épp egy részeg sofőrrel találkozol utadon, aki beléd hajtott volna.

ÉN: (megalázkodva) Ó…

ISTEN: Az, aki a szendvicsed készítette beteg volt, így nem akartam, hogy tőle kapd az ebéded. Tudtam, hogy nem késhetsz munkából.

ÉN: (zavarban) Aha…

ISTEN: A telefonod pedig azért merült le, mert az a személy, aki hívott csak hazugságokkal tömte volna a fejed és Te hittél volna neki. Így védtelek meg tőle.

ÉN: Értem, Uram.

ISTEN: Ó, és az a masszázsfotel pedig hibás volt és tönkretette volna az áramellátást a házadban.

ÉN: Úgy sajnálom, Uram…

ISTEN: Ne sajnálkozz, csak tanulj meg bízni bennem! Jóban és rosszban egyaránt.

ÉN: Bízni fogok benned, Uram!

ISTEN: És ne kételkedj. Mindig jobb lesz az általam tervezett nap számodra,mint amilyen a tiéd lenne.

ÉN: Nem fogok kételkedni. Engedd meg, hogy megköszönjek mindent, amit értem tettél.

ISTEN: Nincs mit megköszönnöd, gyermekem. Ez csak egy újabb nap volt, hogy Istened voltam és nagyon szívesen törődöm a gyermekeimmel.Egy újabb nap volt , hogy tudd , MINDEN érted történik hogy megtanuld Mindenben megtalálni a jót, ami segít utadon, fejlödésedben Hogy tudatosodj .Pozitívan gondolkodj.Légy hálás mindenért, amiért csak tudsz. ❤

SZENT MAXIMILIAN KOLBE BREVIÁRIUMÁBÓL

:Csak azt adhatjuk az embereknek, ami erényeink telített edényeiből kicsordul.Az egyetlen célunk az, hogy szentek legyünk. Mindazt, ami nem e felé a cél felé vezet – határozottan kerüljük, ami pedig a célunkat szolgálja, mindig csak eszköznek tekintsük.Aki a fáradtságos önnevelés és a hűséges, kitartó ima segítségével eljut az Istennel való egyesülésre, az teljesítette a legnagyobb földi küldetést, és örökre áldott lesz a neve. Az ilyen lélek már itt a földön megízleli szívében a mennyei békét és örömet, az örökkévalóságban pedig egészen elmerül Isten végtelen szeretetében.Vannak olyan lelkek, akik azt gondolják, lelkük megszentelését önmegtagadásaikkal érhetik el. Ami ennél is rosszabb, olyanok is akadnak, akik körülnézve maguk körül, azt mondják, én nem vagyok olyan, mint az a másik. Ez farizeizmus, ami nagy kárára van a léleknek.A tökéletesség titka nem abban rejlik, hogy nagy dolgokat vigyünk végbe, hanem hogy apró dolgokat is lelkiismeretesen elvégezzünk; a tökéletesség eléréséhez nem hosszú imákra és súlyos önmegtagadásokra van szükség, hanem arra, hogy Isten akaratát pontosan teljesítsük.Van valami, ami alapján meg lehet állapítani, hogy egy lélek a tökéletesség útján halad és a Szeplőtelen felé közeledik-e. Ez az engedelmesség. Ha a lélek minden nehézség és belső ellenállás ellenére az engedelmesség útmutatásait követi – jó úton jár.Az apró kis dolgokban kell elkezdenünk nevelni önmagunkat. Ha ezeket a kis dolgokat elhanyagoljuk, Isten, az Ő irgalmassága miatt nem ad újabb kegyelmeket, nehogy azokat is eltékozolva csak tovább növeljük Vele szemben adósságunkat. Minden kegyelemről számot kell adnunk, hogy jól éltünk-e azokkal.Isten az ember nagyságát nem az általa elvégzett feladatokon, méltóságán vagy hivatalán méri le, hanem erényein és azon, milyen hűségesen teljesíti az Ő akaratát a szent engedelmesség által.

3Te és további 2 ember

Ma reggel az élelmiszerboltban voltam, amikor egy hangos zörgésre, törés hangjára lettem figyelmes. Kíváncsi voltam, így megkerestem a zaj forrását, és láttam, hogy többen sugdolózva néznek a következő sor vége felé. Amikor odaértem, egy idős nénit láttam, aki véletlenül nekiment a polcoknak, így sok doboz és üveg leborult, összetört és szétfolyt. Ott térdelt a padlón, és szégyenében próbálta összetakarítani, de láthatóan nem ment neki.Annyira sajnáltam, ahogy ott állt és bámulta mindenki a kínlódását. Odamentem, letérdeltem mellé és próbáltam nyugtatni, hogy minden rendben van, ne aggódjon, segítek feltakarítani. Körülbelül egy perc alatt az üzletvezető is odaért, mellénk térdelt, és szólt, hogy majd ők feltakarítanak.A hölgy, mély szégyenkezéssel ennyit tudott kinyögni: “Előbb ki kell fizetnem mindazt, amit összetörtem.” Legnagyobb megdöbbenésünkre ekkor a főnök teljes nyugalommal elmosolyodott, és kedvesen annyit mondott: “Van biztosításunk rá, semmit nem kell kifizetnie, menjen nyugodtan……………………………..Bárhol is vagy, csukd be a szemed egy pillanatra, és képzeld el, hogy Isten pontosan ezt akarja tenni veled!Összegyűjteni a szíved apró szilánkjait, amit az élet összetört. Begyógyítani mindazt a sebet, amit mások okoztak neked. Helyre akar állítani, fel akar emelni, megbocsájtani a bűneid Krisztusban és törődni veled!Nekünk is van “biztosításunk” az ilyen helyzetekre.Úgy hívják, KEGYELEM.Keresd Istent! “

Mielőtt meghalsz, ne aggódj a tested miatt… A rokonaid megteszik, ami szükséges – a lehetőségeik szerint.Leveszik a ruhádat.Megmosdatnak.Felöltöztetnek.Elvisznek lakóhelyedről az új címedre.Sokan jönnek majd a temetésedre, hogy elbúcsúzzanak tőled. Lesznek, akik megváltoztatják terveiket, néhányan a munkahelyükre sem mennek be azon a napon.A dolgaid, melyeket nem szerettél kölcsönadni, eladják, elajándékozzák vagy elégetik.A kulcsaid,a szerszámaid,a könyveid,a gyűjteményeid,ruháid…Tudd, hogy a világ nem áll meg és nem sír majd utánad az egész emberiség.Munkádat átveszi más. Valaki, akinek egyenlő, vagy jobb képességei vannak, elfoglalja a helyed.A tulajdonod az örökösöké lesz.Egy darabig majd továbbra is idéznek, ítélkeznek fölötted, megkérdőjeleznek és kritizálnak azokért a kis és nagy dolgokért, amiket az életben tettél.Azok az emberek, akik csak arcról ismertek, azt fogják mondani: ′′ Szegény…”Az őszinte barátaid sírni fognak pár órát vagy pár napot, de aztán újra nevetni fognak.Házi kedvenceid hozzászoknak az új gazdához.Egy darabig a falra akasztják a fényképeidet, majd a bútorra teszik, míg végül a fiók alján tárolják.Valaki más ül a kanapédra és eszik a tányérodból…A mély fájdalom az otthonodban egy vagy két hétig tart, egy hónapig, kettőig. Egy évig, kettőig… Aztán csatlakozol az emlékekhez, majd véget ér a történeted.Befejezted az emberek között, itt befejezted ezt a világot.De a történeted az új valóságodban kezdődik: a halál utáni életedben.Életedben minden elveszíti az értékét. Akkor is, ha olykor nem tudtál továbblépni éppen a szeretett dolgok miatt. Minden, ami itt volt, elveszíti azt az értékét.A testi szépséged.A neved.A tulajdonod.Hiteleid.Állásod.Bankszámlád.Otthonod.Autód.Címed.Rangod.Barátaid.Akik mindig melletted álltak.Családod…

Ebben az új életben csak a lelkedre lesz szükséged.Ez az egyetlen, ami megmarad.Ezért próbálj meg teljesen, szépen élni és boldog lenni, amíg itt vagy, mert ahogy Assisi Szent Ferenc mondja: “Innen nem viszed el, amid van. Csak azt viszed el, amit adtál!”

Csodák sora! A Mennyországgal szemben tehetetlenek a természeti erők!

Related image

A pusztító természeti katasztrófák nem fognak Szűz Márián!

1. Amerika, Robstown, Harvey hurrikán, 2017

Valami igazán megdöbbentő dolgot találtak a Harvey hurrikán által letarolt város romjai között: bizonyítékként arra, hogy a Szent Szűz legyőzi a gonoszt.

Mint ismeretes Amerikán végigsöpört a Harvey hurrikán, óriási károkat okozva, és számtalan területen gyakorlatilag mindent a földdel tett egyenlővé.

Arra azonban senki nem számított, hogy a hurrikán által letarolt városban, a romok között olyan dologra lelnek, ami a dolgok természetes folyását figyelembe véve egyáltalán nem lehetne ott.

Nem érti senki, hogyan maradhatott meg egy Szűz Mária szobor teljesen sértetlenül, miközben minden ripityára morzsolódott és tört körülötte.

A róla készült fotó azóta az egész világot bejárta – isteni csodaként, a mennyei hatalom bizonyítékaként emlegetik.

A szobrot Robstown környékén találták meg, 20 mérföldre a Corpus Christitől. Egy családnak sikerült lefotóznia a romok közül kimagasló, egyetlen karcolás nélkül megmaradt Mária-szobrot. Senki sem tudja, mi lehet az oka annak, hogy nem lett semmi baja.

“Van valami csodálatos abban, ahogyan ez a szobor a pusztítás után is ott áll, a romok felett érintetlenül” – mesélte egy férfi, aki saját maga is látta az egészet a helyszínen.

Amerika és Texas történetének egyik legpusztítóbb hurrikánja söpört végig a térségen, semmi nem tudott ellenállni neki, sem beton, sem kő, egyedül a guadelupiai Szűz Mária szobra maradt ép, megmutatva a világnak, hogy e föld erőinek megvannak a határai.

2. Guayaquil, Equador

Equadorban 2016 április 23-án egy 7.8 erősségű földrengés gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé Guayaquil városkát. 600 ember halt meg, rengetegen megsérültek, és tízezrek vesztették el otthonukat, minden vagyonukat azon a napon.

Ám a Szent Szűz üvegszekrényben (!!!) álló szobra tökéletesen érintetlen maradt.

“Nem csak a Szent Szűz szobra maradt épen, hanem Jézus Urunk is, az Oltáriszentség színe alatt” mesélte María del Carmen Gómez szerzetesnővér.

“Az Oltáriszentség egy kis kápolnában volt az iskolánk bejárata mellett, és teljesen el volt temetve a romok alatt. Mégis érintetlenül találtunk Rá néhány másik, a szentmiséhez használt liturgikus tárgy és egy kisebb, épen maradt Miasszonyunk szobor mellett.”

Az iskolából, a kolostorból és magából a városból gyakorlatilag kő és portenger maradt.

3. Manila, Maribojoc, Bohol

Manilában a kis Jézust karjában tartó Szűzanya szobra maradt sértetlenül állva egy hatalmas földrengés közepette.

“A földrengés elpusztította a templomot, de a patrónánkat megkímélte.” mondta Tom Balatayo plébános atya.

“Ahogy végignézek a templom romjain, szinte hallom az üzenetet, amit Assisi Szent Ferenc kapott Istentől: Építsd újjá egyházamat!” – mesélte Luis Antonio Cardinal Tagle püspök arról az érzésről, ami a romokat látva átjárta. – “Valójában a ripityára tört szíveinket kell újjáépíteni.

“Szívszorító látni, hogy mi lett a több évszázada álló, nemzeti kincsnek számító templomunkból, hogyan vált a földdel egyenlővé. Még azt sem tudjuk, lesz-e itt valaha újra templom!” – mondta a püspök.

4. Atlanta, 1997

“Atlantában, 1997-ben, a Dunwoody negyedben tarolt a tornádó. A bátyám háza porig égett… Semmi nem maradt belőle, egyedül a Mária szobor maradt meg, egyetlen karcolás vagy füstnyom nélkül… Ez lehetetlen! … Még mindig látom magam előtt a megégett földet, ami a ház után maradt, mintha csak háborús zónában lennénk… És a közepén ott állt békésen a mi mennyei Anyánk.”

5. Palm Sunday tornádo, 1965. április 11 – a katolikus templom Mária szobra

Palm Sunday tornado left Mary Statue untouched

6. Breezy Point, Queens, New York 2012 – a Sandy hurrikán után

Queens Fire Sandy Mary Statue Still Standing

 További tanúságtételek

“Ugyanez történt a Katrina hurrikán után is… A templom eltűnt, minden, ami megmaradt belőle,  az Áldott Szűz szobra és a crucifix.”

“A nagynéném Chalmette-ben mindenét elvesztette a Katrina miatt, minden megsemmisült, elszállt, kivéve a Mária szobrot, ami az ajtó jobb oldalán volt. Dicsőség Neki!!”

“Édesanyám háza porig égett, egyedül a prágai kis Jézus kerámia szobra maradt épen. MINDEN más hamuvá lett.”

“1985-ben tűz ütött ki nálunk… Minden elszenesedett – a falon lógó crucifix és a rózsafüzérek viszont érintetlenül maradtak… Isten azon a napon ott volt a házunkban.”

“Michigan-ben élek, és bármi történt nálunk, a Mária szobor mindig ugyanott állt a kertben. Egyik télen 70 centiméter magas hó esett, de Mária körül nem volt hó. Természet anyánk tiszteletteljesen bánt a Szűzanyával.”

“A II. világháborúban a japánok földig rombolták a szülővárosomat. A mi házunk volt az egyedüli, amelyik nem lett a lángok martaléka, mert a hálónkban, a nagymamám régi oltárán állt Jézus Krisztus fából készült fejszobra. A szobor Spanyolországból való volt, amikor megvettük, azt mondták, csodatevő szobor.”

“Egy barátunknak autóbalesete volt. A szélvédőjükre a Szűzanya képe volt kitéve. Több autót érintett a baleset, sajnos voltak sérültek is, de az ő autójukban senkinek a hajaszála sem görbült.”

Waveland, Szent Klára parókia (St. Clare’s parish)

“New Orleans, a Katrina hurrikán idején. Templomok és házak lettek rommá pár óra alatt. De a Miasszonyunk szobra egyetlen karcolás nélkül érintetlenül állt a helyén. Mellékelem a képet is.”

Our Lady was left standing and undamaged after Hurricane Katrina. St. Clare's parish in Waveland, Miss

“Több tűzoltó is beszélt arról, hogy a tornádó után érintetlen Bibliákat találtak a romok alatt. Csodálatos!”

“Ugyanez történt az unokatestvéreméknél Arizonában is, egy erdőtűzben leégett a házuk. A fából készült feszületet mégis érintetlenül találták meg.”

“Nem vagyok meglepődve. A férjem helyi művész, olajképeket készít kedvenc képemről, ami a Lourdes-i Miasszonyunkat ábrázolja. A stúdiója pár éve leégett. Egyetlen dolog maradt meg belőle: az eredeti kép a Lourdes-i Miasszonyunkról.”

További tanúságtételek:
https://www.catholiccompany.com/getfed/stories-holy-objects-surviving-storms-fires-floods/

Szerintetek mi történhet abban a pillanatban, amikor egy templom hatalmas detonációval megsemmisül, és az üvegfal mögött álló Mária szobor sértetlen marad? Vajon angyalok állják körül, hogy megvédelmezzék Királynőjük képmását?

„Amiben most élünk, egy átmeneti állapot. Mindenki, mindenki ellen. Borzalmas vad erők tombolnak. Nagyon sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy úgy érzik, nincs belőle kiút. Pedig van, de csak egyéni! Tömeg megváltás nincs! Egyénileg kell megtenned, amiért születtél, be kell töltened a jobbik szerepedet. Mert vigyázz, kínálkozik rosszabb is! Próbáljátok magatokat megismerve, másokat segítve, mások felé a jót sugározni. Jót tenni és tudni, hogy ami most látszólag rossz, utólag kiderülhet, hogy jó. Nem formálhatjuk át a világot a magunk képére. Mindenkinek joga van a saját világához. Tökéletes ember nincs, mert akkor nem a földön lennénk. Mindenkit arra tanítok, hogy legyen önmaga, hogy betölthesse azt a feladatot, amire született. Aki kapni akar, annak először adni kell. A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára. Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek. Ébredni kell ahhoz, hogy önmagunkra találjunk, hogy fényt jelenthessünk a világnak, hogy segíthessünk a Földön.”

Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát.

– Gyertek – mondta nekik -, az erdő majd megnyitja az emberek szívét, és ti elhelyezhetitek benne a magatok kincseit.Bevitte őket az erdő mélyébe, ott is a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Tisztásának neveznek. Ott megpihentek és várták az embereket.

Jött az első.De hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás: az ember nem látott meg és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra se. Rontó-ember volt.Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment, zárt szívvel, hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.

Aztán jött a második ember. Jött, de ő sem látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt az erdőn a második harmat. A hajnali harmat.Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén, és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok és a tündérkék a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.

És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:– Istenem, milyen szép…És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy rozsdás lakat.Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikón nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat füttyentett.És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.– Milyen szép! – mondta még egyszer az ember.

Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet.

Magasan fönt, az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. Bárányfelhőket pöfékelt nagy kék pipájából, és alámosolygott a földre.Így volt ez bizony, lelkecském, s így van azóta is.

Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember.Te látó-ember leszel, ugye?

Vass Albert – Erdők könyve (részlet)

“Annak az embernek a szavára adj, aki a szívével beszél, a lelkével lát és a mosolyával ölel. Az ilyen ember szavai akkor is élnek, amikor már el is hallgattak.” Robert Lawson

GONDVISELŐ ISTEN SZERETETE VÉGTELEN! “Ha Isten be tudta fogni az oroszlán száját Dániel miatt,ha szét tudta választani a Vörös-tengert Mózes előtt,ha ki tudta nyitni a börtönajtót Péter előtt,ha gyermeket tudott adni Sárának,ha fel tudta támasztani Lázárt a halálból,akkor egészen biztos lehetsz abban is, hogy Ő GONDOT VISEL RÓLAD IS!Bármivel is nézel szembe ma, SEMMI sem túl nagy és nehéz neki ahhoz, hogy hatalmas kezével kézben ne tudná tartani azt is!Óriási szeretetével körülvesz téged is !BÍZZ BENNE!”

A Földet a szelídek öröklik.A Földet a szelídek öröklik, akiket nem lehet eltiporni.A szelídek, akik tovább látnak az orruk hegyénél.A szelídek, akik kinyitják szemüket a világra.A szelídek, akik hisznek magukban.A szelídek, akik bizonyosak Isteni Magukban.A szelídek, akik tudják, hogy a Teremtő Egy Isten mindenkit tökéletesre teremtett.A szelídek, akik ismerik belső; boldog bőséget teremtő erejüket.A szelídek, akiket nem lehet eltántorítani Isteni küldetésüktől.A szelídek, akik a legmélyebb gödörből kapaszkodnak kifelé, felfelé.A szelídek, akik tenger-sok tapasztalattal a hátuk mögött elfogadnak mindenkit olyannak, – amilyen.A szelídek, akik dolgoznak saját magukon, hogy méltóképpen mutassák az utat mindenkinek.A szelídek, akik senkivel nem vitatkoznak.A szelídek, akik eszmét cserélnek.A szelídek, akik nyugodtan, békésen teszik az Istenadta dolgukat.A szelídek, akik – látszólag – nem mennek szembe az árral.A szelídek, akik kizárólag a Teremtő Egy Isten előtt hajtanak fejet, s térdet.A szelídek, akik ismerik belső tartalékaikat.A szelídek, akik nem a ruhájukon viselik a jelképeket, hanem a szívükben.A szelídek, akik a nagyon keskeny, ám a legbiztonságosabb ösvényen haladnak.A szelídek, akik panaszkodás helyett hálásak. Mindenért.A szelídek, akik Isten szolgálatában használják mag teremtő nyelvüket.A szelídek, akik pontosan tudják: az ima hatalma ember feletti, ám az egésznek csak a fele.A szelídek, akik itt és most békésen cselekednek.A szelídek, akik megművelik a földet.A szelídek, akik bevetik a termőföldet.A szelídek, akik elvetik a magot az alaposan megművelt anyaföldbe.A szelídek, akik alkalmas időjárást kérnek, – s kapnak munkájukhoz.A szelídek, akik gondoskodnak az elvetett magról.A szelídek, akik kigyomlálják a gazt.A szelídek, akik tudják: FöldAnya mindenkit ellát elegendő gabonával, zöldséggel, gyümölccsel, tejet-tojást adó maggal.A szelídek, akik tudják, hogy a béke előhívásának egyetlen módja van: Az állatok fel, – kiszabadítása.A szelídek, akik látják lelki szemeik előtt a boldog bőséget: ahol mindenkinek jut elegendő élő étel, kristálytiszta forrásvíz, emberhez méltó hajlék. A szelídek, akik előre látnak: tudják, hogy itt és most lépni kell.A szelídek öröklik a Földet, akik már megszelídítették a vihart, a háborgó tengert. Önmagukban.A szelídek öröklik a Földet, így az Örök Értékeket átörökítik a következő Nemzedékeknek.A szelídek öröklik a Földet, akik megtartják célkövető, szeretetteljes magatartásunkat.A szelídek öröklik a Földet, akik megtartják, s megtartatják Isten EGY Törvényét: A SZERETET TÖRVÉNYÉT.A szelídek öröklik a Földet, akik megtartják, – s megtartatják az Igazságosság Elvét és a Mértékletesség Elvét.A szelídek öröklik a Földet, akik mindenben, mindenkor, mindenhol; minden körülmények között felelősséget vállalnak gondolataikért, szavaikért, cselekedeteikért.A szelídek öröklik a Földet, akik mindenben, mindenkor, mindenhol; minden körülmények között követik az Isteni Útmutatást.Mindannyian szelídek vagyunk, – a Teremtő Egy Isten Kegyelméből.A lelkünk legmélyén mindannyian pontosan tudjuk mindezt.Békés, dolgos napokat kívánok Mindannyiunknak sok szeretettel.

10 éve nem látta a fiát egy anya. Egy nap eldöntötte, hogy elmegy hozzá. Elsírtam magam, amikor elolvastam ezt a történetet!
„Az anyám fél szemére vak volt. Utáltam ezért… szégyelltem. Egy ócskapiacon dolgozott, kisebb tárgyakat gyűjtött, és megpróbálta valamivel drágában eladni.
Emlékszem egy napra, mikor anyám értem jött az iskolában. Nagyon kínosan éreztem maga. Nem értem, hogyan tehetett ilyent? Dühösen rá néztem, majd elszaladtam, egészen hazáig. Másnap az összes osztálytársam rajtam röhögött. Azt kívántam, bárcsak ne lenne anyám. Ki is mondtam, amit gondolok: Anya, miért vagy félszemű? Miért vagy annyira csúnya? Miért nem halsz meg már végre?!
Ő nem válaszolt. Akkor kicsit rosszul éreztem magam, de ugyanakkor jól is, mert kimondtam végre, ami rég bennem volt. Lehet azért voltam ilyen, mert ő sosem büntetett meg semmiért.
Aznap este felébredtem, majd kimentem a konyhába, hogy egy pohár vizet igyak. Anya ott ült a széken, és sírt. Ránéztem, majd fogtam magam és visszamentem aludni.
Tudtam, hogy azért sír, mert megbántottam, de utáltam, mert csak egy szeme volt, és mert szegények voltunk.
Akkor eldöntöttem, hogy ha majd felnövök, sikeres ember leszek. Keményen tanultam, egyetemre mentem, jól kereső állást kaptam, végül meg is nősültem, sikerült megvennünk egy házat is, és két gyermekünk született.
Egy nap valaki kopogott az ajtón. Anyám volt az…
A kislányom nyitott ajtót. „Ki vagy? Nem ismerlek! – mondta, majd sírva elrohant, mert megijedt. Akkor mérges lettem. „Hogy képzeled, hogy idejössz, és megijeszted a lányomat. Takarodj innen! MOST!”
„Nagyon sajnálom, lehet eltévesztettem a házszámot” – mondta.
Majd eltűnt, és én megkönnyebbültem.
Pár nap múlva osztálytalálkozóra kaptam meghívást. Azt hazudtam a feleségemnek, hogy üzleti útra kell mennem. Mivel találkozó a régi otthonom közelében volt, így gondoltam megállok és benézek. A lakás üres volt. A szomszédok szóltak, hogy anyám pár nappal ezelőtt meghalt. Nem sírtam.
A konyhaasztalon egy levél volt lerakva. Kinyitottam.
Úgy érzem, hogy rövidesen meg fogok halni. Megígérem, hogy többé nem foglak meglátogatni. Vajon, te meg fogsz néha látogatni? Nagyon hiányzol. Örültem, mikor megtudtam, hogy eljössz az osztálytalálkozóra, de én eldöntöttem, hogy nem fogok odamenni… mindezt a te érdekedben tettem. Mikor még nagyon kicsi voltál, történt egy baleset, amiben elvesztetted az egyik szemedet. Az orvos közölte, hogy ha akarom, az én szememet át tudják ültetni. Nem haboztam, odaadtam neked, hogy ne csúfoljanak majd az osztálytársaid.
Sosem haragudtam rád, bármit is tettél. Te jelentettél nekem mindent!
A világ összeomlott bennem. Gyűlöltem magam, ahogyan szegény anyámmal viselkedtem. Egész este csak sírtam, és a bocsánatáért könyörögtem.”
Forrás: filantropikum.com

A veszteségekről és a fájdalmakról

Történt egyszer, hogy a kotnyeles tanítvány felkereste az egykedvű tanítót a következő kérdéssel.– Mester, te már veszítettél el valakit, vagy valamit? Hiszen olyan érzéketlenül és lekezelően szoktál bánni velünk, amikor a fájdalmainkról, a veszteségeinkről panaszkodunk neked. A múltkor is meghalt az egyik tanítványod apja, én nemrég a feleségemet vesztettem el, és az az üzletember, aki a napokban felkeresett téged, elvesztette az egész korábbi egzisztenciáját, de mindez téged persze egyáltalán nem érintett meg. Rezzenéstelen arccal, egykedvűen vetted tudomásul a hallottakat.A mester gondolatban egy pillanatra megállt, maga elé meredt, majd a tanítványra nézett és így szólt.– Így belegondolva, más sem történt velem egész életemben, csak elveszítettem ezt, meg azt, meg amazt. Semmim sincs már meg azok közül a dolgok közül, melyeket akár egy vagy öt, vagy mondjuk, tíz éve birtokoltam. Az összes ember, aki nekem valaha azt mondta, Szeretlek – már nincs velem, sőt nem is szeret. Részben azért, mert már nem él, másrészről azért, mert egyszerűen elmúlt irántam érzett korábbi állítólagos szeretete.Akik valaha a barátaiknak nevezetek, azokkal is ugyanez a helyzet. Az én életem valahogy rendhagyó módon alakult. Amíg szerettem valakit és szolgáltam „szerettem” érdekét, addig sosem volt különösebb gond. A gond mindig ott kezdődött, amikor rám untak, vagy legalábbis az én érdekeimről lett volna szó. Ekkor valahogy nem találtam társakra, nem volt kinek panaszkodnom, segítséget senkitől nem kaptam. Így jobb híján magamnak panaszkodhattam, ha volt hozzá kedvem, de az is unalmas egy idő után. Mindenesetre időről-időre felfedeztem, hogy minden, amibe korábban bele akartam halni, túlélhető, hogy a veszteségek nem is olyan nagy veszteségek, illetve, hogy a veszteségeket meg lehet élni, sőt ehhez még különösebb segítségre sincs szükségem, mi több, valójában nincsenek is veszteségek. Mi döntjük el, hogy mit élünk meg annak, és mit nem. Viszont, ha valaki állandóan meghallgatta volna az én panaszkodásaimat és nyavalygásaimat, ahogy most ti egymásét, akkor ezek meglátására sosem váltam volna képessé, ugyanis nem lett volna rá időm a sok felesleges fecsegéstől. A csendben vált számomra igazán láthatóvá a dolgok természete.Így lettem én mester, ti pedig így vagytok továbbra is ugyanazok a tanítványok, mint tíz éve is. Ti folyton csak a sérelmeitekkel, fájdalmaitokkal vagytok elfoglalva, erre kondicionáljátok magatokat. Mindig csak panaszkodtok, mert ez kényelmes, és jólesik nektek. Ugyanis sosem mertétek meglépni azt, hogy ne rejtőzzetek el a cselekvés, a felelősségvállalás elől mondvacsinált sérelmeitek mögé. Akkor nem lenne kit hibáztatni és miért panaszkodni. Csak ti maradnátok, szemben önmagatokkal és azzal, amit elértetek. És ez az egyetlen őszinte megmérettetés.A veszteségekről meg ennyit: Most mire számítotok? Csodára, hogy egyszer valamit mégsem veszítetek el? Még a saját életeteket is elveszítitek, még az sem kivétel. Más miért lenne az? A veszteségeket nem lehet elkerülni, ha már hajlamosak vagytok valamit veszteségként megélni, viszont a belső bizonyosságot meg lehet szerezni, hogy nincsenek veszteségek, mert ez nem puszta illúzió. Sosem volt semmi sem a tiétek, így elveszíteni sem tudjátok, illetve minden a tiétek volt mindig is, így elveszíteni sem tudjátok.Szinay Balázs

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton.
Jelenetek villantak fel az életéből.
Minden egyes jelenetnél két párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré. 👣👣
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. 👣
Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek… 🤭😯
Nem hagyta nyugodni a dolog, és megkérdezte az Urat:
– Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel.
De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható.
Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?
Az Úr így felelt:
– Drága gyermekem! Szeretlek, és soha nem hagynálak el. 💗
Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek. ✨🥰

Kedves Isten!

Egy csodálatos kis történet, hogy emlékezzünk arra, az élet valóban szép. Nem tudni, ki válaszolt, de az biztos, hogy van egy csodálatos lélek az amerikai levélposta hivatalnál.

Abbey, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt. A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Meredith zokogott és csak arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Abbey. Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek, hogy amikor Abbey a Mennyországba érkezik, Isten felismerhesse. Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk és a lányom elkezdte diktálni a levelet:

Kedves Isten!
Megkérlek, vigyáznál a kutyámra? Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban. Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy nekem adtad őt, akkor is, ha végül nagyon megbetegedett. Remélem, hogy fogsz vele játszani. Abbey szeret a labdázni és úszni. Küldök róla egy képet, így amikor meglátod, tudni fogod, hogy Ő az én kutyám. Tényleg nagyon hiányzik…
Szeretettel Meredith

Beletettük a levelet a képpel együtt egy borítékba és megcímeztük:
Istennek, Mennyország
Feladónak ráírtuk a nevünket és a címünket.
Ezután Meredith jó pár bélyeget rárakott a borítékra mondván, hogy sok bélyeg kell ahhoz, hogy egy levelet a Mennyországba elvigyenek.
Aznap délután a lányom be is dobta a levelet a postai levélgyűjtő ládába. Pár nappal később megkérdezte, hogy vajon Isten megkapta-e már a levelet? Azt válaszoltam, hogy minden bizonnyal.
Tegnap az ajtó előtt a verandán találtunk egy aranyszínű papírba csomagolt dobozt, ismeretlen kézírással Meredithnek címezve. Meredith kinyitotta a csomagot. Volt benne egy könyv: Mr. Rogers – Amikor egy háziállat elpusztul. A belső oldalára oda volt ragasztva a felbontott boríték, benne a levéllel amit Istennek írtunk. A másik oldalon pedig a kép Meredithről és a kutyáról, és egy üzenet:

Kedves Meredith,
Abbey rendben megérkezett a Mennyországba. Igazán nagy segítség volt a kép, amit küldtél, rögtön felismertem őt! Abbey már nem beteg. A lelke itt van velem, mint ahogyan a te szívedben is mindig ott lesz. Abbey nagyon szeretett a kutyád lenni. Mióta nincs szükségünk a testünkre itt a Mennyországban, nekem sincs zsebem, ahova a képet, amit küldtél, eltehetném, így visszaküldöm neked ebben a kis könyvben, hogy neked is legyen valami, ami emlékeztet rá.
Köszönöm a csodálatos levelet és köszönöm anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem. Csodálatos anyukád van! Személyesen választottam ki neked! Minden nap küldöm áldásaimat és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek!
Egyébiránt nagyon könnyen megtalálható vagyok. Ott vagyok, ahol szeretet van.

A Karma Törvénye – Add Tovább

Add tovább … 🙂

Közzétette: Komáromi Miklós – The Page – 2020. március 25., szerda

A legenda szerint egyszer rettenetes tűz volt az erdőben. Az állatok menekültek. Egyszer csak azt látja a jaguár, hogy a kolibri a tűz felé repül. Majd vissza. És újra meg újra. Megkérdezte hát tőle: – Mit csinálsz?
A kolibri azt válaszolta: – Repülök a tóhoz és a csőrömben vizet viszek, hogy eloltsam a tüzet.
– Megőrültél? Azt képzeled, hogy számít valamit is az a csepp víz, amit te a csőrödben elbírsz vinni, annak a hatalmas erdőtűznek?
– Nem – felelte a kis kolibri – Tudom, hogy ez nagyon kevés víz, és én egyedül nem tudom eloltani a hatalmas tüzet. De az erdő az otthonom. Ő etet engem, menedéket ad nekem és a családomnak, és én ezért hálás vagyok. Én segítek neki, hogy beporzom a virágait.
A része vagyok, és ő az én részem!
Mindent meg kell érte tennem!
S az erdő szellemei, kik a kis kolibrit hallották és látták az erdő iránti odaadását, hatalmas esőt küldtek, ami eloltotta a tüzet. 📷<3- Csodákat szeretnél az életedbe? Tegyél érte magad!

Részleges lélekszakadás….
– Doktor úr! Nem vagyok jól.
– Mik a tünetei?
– Hát, mintha elveszítettem volna valamit.
– Mégis, kicsit próbálja konkrétabban körülírni!
– Állandóan keresek valamit. Ha azt hiszem, hogy megtaláltam, akkor egyszer csak kifolyik az ujjaim közül, mint a homok. Vagy elszáll, mint a madár. Vagy elpattan, mint egy buborék. Vagy elszáll, mint a füst.
– Értem. Jöjjön ide, megvizsgálom!
………Hm, hm….
Önnek részleges lélekszakadása van!
– Ó!? Ezt lehet műteni doktor úr?
– Sajnos nem.
– Mégis, van valami gyógymód?
– Írok Önnek egy receptet.
Keverjen össze egy nagy adag elfogadást egy nagy adag türelemmel.
Ezután tegyen bele bőven bizalmat, derűt és az egészet öntse nyakon szeretettel. Rázza össze és minden órában igyon meg belőle egy pohárnyit. Ne lepődjön meg, kicsit furcsa íze lesz először, de egészen hamar hozzá lehet szokni.
Már most tudok Önnek adni egy pohárral, hogy mielőbb megindítsuk a gyógyulást.
– És nem okoz függőséget?
– De igen. Mellékhatásként pedig előfordulhat, hogy nem fogja érdekelni a múlt.
– Ó! El is felejtek majd dolgokat?
– Előfordulhat. Sőt meg is fog bocsátani.
De azt biztosan ígérhetem, hogy meg fogja találni amit elveszített. A részleges lélekszakadás mindenkinél más és más időn belül gyógyul, de ennek a szernek előbb- utóbb meg lesz a hatása!
– Jajj, doktor úr! Annyira megijesztett!
– Örüljön, hogy nem lelketlensége van! Na az a nehezen gyógyítható!
Hát még, ha szívtelenséggel párosul!
Bár volt már, akit ebből is kigyógyítottam!
– Ó! Doktor úr! Micsoda szerencse, hogy idesodort magához az élet! Mivel tartozom?
– Becsületkassza van. Annyi örömet és elégedettséget dob bele, amennyit gondol.
Hála az égnek, mióta én is iszom ezt a löttyöt, azóta sokkal kisebbek az igényeim.
– Köszönöm doktor úr! Magának adom ezt a kis adag áldást, ha elfogadja. Itt vettem a sarkon mielőtt feljöttem. Még meleg.
– Nagyon kedves. Bár nem fogadhatok el semmit a betegeimtől, ezzel most kivételt teszek. A friss áldás ugyanis a kedvencem.
– Már most jobban érzem magam!
A viszontlátásra!
– Ne felejtse itt a dühét! Mikor bejött felakasztotta a fogasra!
– Ó! Milyen szétszórt vagyok, már most érzem ezt a feledékenységet, amiről beszélt!
– Na látja.
Lesz ez még jobb is! 😊
*Andrássy Réka*

“ÉN: Szia Isten!
ISTEN: Szia..

ÉN: Darabokra hullottam. Össze tudnál újra rakni?
ISTEN: Inkább nem.
ÉN: Miért?
ISTEN: Mert Te nem egy kirakós játék vagy.
ÉN: És mi legyen az életem szétesett darabkáival?
ISTEN: Hagyd ott őket, okkal váltak le rólad. Ne foglalkozz velük egy ideig, aztán döntsd el szükséged van-e még bármelyikre is.
ÉN: Nem értesz! Én összetörtem!
ISTEN: Nem, Te nem értesz engem. Te most éppen túllépsz, fejlődsz. Amit most érzel, az a növekedés fájdalma. Megszabadulsz a hátráltató dolgoktól és emberektől. Nem szétesel, hanem a helyedre kerülsz. Nyugodj meg! Vegyél egy mély lélegzetet és engedd, hogy leváljanak rólad a téged már nem szolgáló részek. Ne ragaszkodj többé ezekhez. Engedd leesni, elmenni.
ÉN: Ha elengedem ezeket, mi marad nekem?
ISTEN: Csak a legjobb darabok.
ÉN: Félek változni.
ISTEN: Folyamatosan ezt mondom: NEM VÁLTOZOL! HANEM VALAKIVÉ VÁLSZ!
ÉN: Válok? Kivé?
ISTEN: Azzá válsz, akivé teremtettelek! A fény, a szeretet, a remény, a bátorság, az öröm, az irgalmasság, a kegyelem és az együttérzés emberévé. Sokkal többet adtam neked, mint azok a sekély részek, amikkel azonosítod magad és amikhez annyi kapzsisággal és félelemmel ragaszkodsz. Hagyd ezeket lehullani. Én szeretlek téged! Ne változz! Legyél! Legyél az, akinek teremtettelek. Addig fogom ezt mondani neked, amíg nem emlékszel rá.
ÉN: Akkor van egy másik rész.
ISTEN: Igen. Legyen az ilyen.
ÉN: Tehát…Nem vagyok törött?
ISTEN: Nem, de megtörted a sötétséget, akár a hajnal fénye az éjszakát. Ez egy új nap.
Válj azzá, aki valójában vagy!”🙏
Köszönöm: Clara Krull
Forrás; Hellen Aivaliotis fordította Laloba Orsi

A piros üveggolyó
/Érdemes elolvasni/

A nagy gazdasági válság évei alatt egy dél-idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr Zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, Ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az áruért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöldbabos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.

  • Hello Barry, hogy vagy?
  • Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot … Nagyon jól néz ki.
  • Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
  • Erősödik, napról-napra erősödik.
  • Az jó. Segíthetek valamiben?
  • Nem uram. Csak csodálom a babot.
  • Szeretnél belőle hazavinni?
  • Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
  • Nos, mid van, amire egy elcserélhetném babot?
  • Csak egy üveggolyóm van.
  • Tényleg? Hadd nézzem csak.
  • Tessék, itt van. Nagyon szép.
  • Igen, azt látom. Hmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
  • Nem egészen … de majdnem.
  • Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot, és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
  • Rendben van. Köszönöm Miller úr.

Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen. Egy mosollyal így szólt:

  • Van még két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért, vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.

Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén.
Nem sokkal később Colorado Államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a “csere” üzletét.
Aztán eltelt jó néhány év …

Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Megérkeztem, mikor hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk, a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan voltak felöltözve … Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézett rájuk, férje koporsója mellől.

Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, Amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetét, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.

  • Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően … eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat …

Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.

Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.

A szavainkra nem fognak emlékezni az emberek, de cselekedeteinkre annál inkább. Egy kívánságom számodra a mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat – frissen főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben. Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrövidebb sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat találd ott, ahol keresed.

Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt, mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.

(ismeretlen szerző)

Szeretet…

Tulajdonképpen hol terem a szeretet? – kérdeztem egyszer egy anyát.

  • Magról vetik – nevetett rám.
  • És honnan szerzik hozzá a magot?
  • Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában és minden ölelésben.
  • Öntözni nem kell?
    … – Dehogynem. Jó szóval.
  • Nem könnyel?
  • Ments ég! A könny sós és kimarja a kis szeretet palánta hajtásait.
  • Hát palántázni kell a szeretetet?
  • Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is.

Táltos oktatja a fiát:

“Atyám, mondd mi az egyenlőség?
Az csupán hazugság fiam!
Miért mondod ezt?
Mondd fiam, hogy lehetne egyenlő:

  • a sok a kevéssel?
  • a kicsi a naggyal?
  • a magas az alacsonnyal?
  • a sovány a kövérrel?
  • a tudás a tudatlansággal?
  • a tanító a tanítvánnyal?
  • az igazság a hazugsággal?
  • az erény az erénytelenséggel?
  • a segítség a bántalmazással?
  • a jó a gonosszal?
  • a fény a sötéttel?
    Az értelmes, tiszta szívű ember látja saját értékeit és hibáit, tiszteli a nála kiválóbbat és segíti az elesettebbet, azt nézi, mivel tud hasznos tagja lenni szűkebb és tágabb környezetének.

Ezzel szemben aki azt állítja, hogy mindenki egyenlő, az csak a saját alantasságát akarja palástolni.”

Egy seregben dolgozó fiatalembert folyamatosan megaláztak, mert hitt Istenben. Egy nap a kapitány meg akarta alázni a csapatok előtt.
Ő a fiatal férfit, és azt mondta: ” A fiatalember jöjjön ide, vegye el a kulcsot, és menjen a Jeep elöl. A fiatalember azt válaszolta:
Nem tudom, hogy kell vezetni! A kapitány azt mondta: ” Akkor kérj segítséget az Isten! Mutasd meg, hogy van!
A fiatalember fogta a kulcsát, elment a járműhöz és imádkozni kezdett. Aztán leparkolt az autós dzsippel, ahogy a kapitány akarta.
Amikor a fiatal katona kijött a dzsipből, mindet sírni látta. Mindenki ezt mondta neki: ” A te Istenedet akarjuk szolgálni! Az ifjú katona nem látott és megkérdezte-Mi folyik itt? A kapitány sírva kinyitotta a dzsipet, és megmutatta a fiatalembernek :- hogy az autónak nincs motorja!
Aztán a fiú azt mondta :- Látod?
Ez az Isten, akit szolgálok, Istennél semmi sem lehetetlen, aki életet ad annak, aki nem létezik. Lehet, hogy azt hiszed, hogy ezek lehetetlen dolgok, de Istennél minden lehetséges.

Te, aki ezt olvasod, kérlek, az Úr ma nagy csodákért dolgozik az életedben Jézus nevében, imádkozom.. Írd meg, hogy ” Ámen.. hogy megerősítsd ezt az imát! 👏 Szeretlek 👏

Angyali tanítás – A boldogság titka

A boldogság ült a világvégén és lógatta a lábát a semmibe.

  • Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte a Semmi a Boldogságot.
  • Csak ülök – mondta a Boldogság.
  • De mindenki téged akar! – okvetlenkedett a Semmi.
  • Tudom. Csak rossz helyen keresnek. Pénzben, hatalomban, autóban, palotában. Ott úgysem találnának meg. – magyarázta a Boldogság.
  • És most mi lesz? – kérdezte a Semmi.
  • Egyre jobban üldöznek, átgázolnának mindenen, nem állhat útjukba senki, …még te sem… – ráncolta homlokát a Boldogság.
  • Ideérnek? – kérdezte a Semmi.
  • Egyre közelebb vannak. – árulta el a Boldogság.
  • A világvégéhez? – kérdezte a Senki.
  • A világvégéhez. – bólintott a Boldogság.
  • És te nem teszel semmit? – kérdezte a Semmi.
  • Rajtuk múlik. Minél jobban hajtanak űznek, annál több akadályt állítanak, annál több bajt okoznak maguknak. Talán rájönnek, hogy rossz úton járnak. – tárta szét karját a Boldogság.
  • És Te? – kérdezte a Semmi.
  • Majd ha ott keresnek, ahol igazán lenni szeretek, akkor újból visszaköltözöm. – nézett a Semmire a Boldogság.
  • Az hol van? – kérdezte a Semmi.
  • Az önzetlenségben, az odaadásban, a szeretetben, a tavaszi napsütésben. – válaszolta a Boldogság.
  • A tavaszi napsütésben? – kérdezte a Semmi.
  • A tavaszi napsütésben! – mosolygott a Boldogság.

Angyali szeretettel és boldogsággal teljes napot neked.❤️

/Írta:V. Varga Zoltán/

“Valójában egy antikváriumot kerestem a budai Öreg utcában, amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe, fekete alapon sárgult betűk hirdették: „BOLDOGSÁGBOLT”. Alatta egy kartonpapíron régies írással: „Átalakulás miatt VÉGKIÁRUSÍTÁS”. Ejha, gondoltam magamban, ezt meg kell próbálnom, egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem. Bent az üzlet tulajdonosa, ránézésre egy legalább kétszáz éves örmény, olyan ruházatban, ami már a millennium idején is avíttnak számított volna épp egy öregedés határán álló nővel tárgyalt, de udvariasan köszöntött, majd így szólt:
– Kérem, nézzen körül, amíg a nagyságos asszonnyal tárgyalok, nézzen körül, hátha talál valami boldogságot, ami a tetszésére talál…

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: „szerelem”, „család”, „siker”, „gazdagság”, „lelki béke”, „extrém kívánságok”… A polcokon mint könyvek az egyes boldogságok. Azonban nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltosék beszélgetését hallgattam ki.
– Drága nagyságos asszonyom, már hogy ne lenne nagy szerelem? Mindent elsöprő, lángoló, őrült megfelel?
– Igen, azt hiszem, igen.
– Kiváló minőségű, első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno… de meg kell jegyeznem, nem olcsó ez kérem. No lássuk csak: egy úriember, fiatalabbat, vagy idősebbet szeretne?
– Kicsit fiatalabbat, nem sokkal…
– Rendben. Szenvedély minden mennyiségben, ön is szeretne megfiatalodni benne, mások számára is észrevehetően?
– Természetesen.
– Egy pillanat. Az annyi mint: a három gyerekét elveszíti, item a férjét… Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
– Nem… azt hiszem, ez túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
– Természetesen, nagyságos asszonyom… Egy pillanat. – közben a „házasság” feliratú polcon matatott egy kicsit. – Ez azt hiszem megfelelő lesz: Bensőséges szeretet a házastárssal. Azt hiszem, ez megfelelő lesz önnek.
– Ez jól hangzik. Ennek mi az ára?
– Kérem, ez magasabb árfekvésű, de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást és fel kell hagynia a kacérkodásokkal.
– Valami olcsóbb nincsen esetleg?
– Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
– Ez pontosan mit jelent?
– Kiváló pletykálkodási képességet. Bárkiről bármit el tud hitetni, bármilyen rosszindulatú dolgot.
– Hát nem is tudom… Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
– Igazán nem sok: nem lesznek barátai.
– Valóban. Kérem.
– Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom. – Miután kilépett a nő az ajtón hozzám fordult: – Sikerült már választania? Ajánlhatok valamit, vagy esetleg még nézelődne?
Szerencsére ebben a pillanatban egy újabb férfi lépett be a boltba.
– Egy kicsit még nézelődnék.
– Ha megengedi, addig kiszolgálom a másik vevőt is.
– Csak tessék.
Az új vevő rögtön a tárgyra tért:
– Karriert szeretnék.
– Természetesen. Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelelő lenne?
– Igen, mindenképp. Mi lenne az ára?
– No, nézzük csak… A családi életét fel kell adnia, item egy kis gyomorfekély.
– Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
– Természetesen. Egy szívinfarktusért két szabados titkárnőt tudok szállítani. Ez kb. mínusz öt életévet jelent. Csomagolhatom?
– Egyszerre a kettő vagy egymás után?
– Külön-külön. Ha egyszerre kívánja, akkor az összesen… egy pillanat… igen, az mínusz nyolc életév.
– Meggondolhatom? Holnap visszajönnék?
– Sajnos üzletpolitikánk ezt nem teszi lehetővé. Ebbe az üzletbe mindenki csak egyszer léphet be, utána hiába jön vissza, már nem találja a bejáratot.
– Akkor kérem.
– Parancsoljon. – Mikor kettesben maradtunk, az öreg örmény hozzám fordult: – Sikerült választania?
– Nem is tudom…
– Hajaj… – sóhajtott fel – tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? ’Nem tudom!’ Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Bezzeg régen! Emlékszem, jött egy Júlia nevű úrilány, ő tudta, mit akar: életfogytig tartó szerelmet! És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, az a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Biztos halott már róla, Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cingár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen és egy szabad hazában akar meghalni. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben.
Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz… És azok azoknak is sokallják az árát, pedig higgye el, a piacon mi vagyunk a legolcsóbbak. Nagy cég, nagy múlt, kicsiny árak, ez az üzletpolitikánk…
Kicsit zavartan sütöttem le a szememet, megpróbáltam félrevinni a témát.
– Extrém kívánságokat is tudna teljesíteni?
– Természetesen!
– Mondjuk, ha világuralmat szeretnék kérni?
– Legnagyobb sajnálatomra, abból a gyártó már nem vállal újabb példányt. Tudja, az utolsó darabot egy vékony, bajszos fiatalember vitte el, aki eredetileg Wagner kéziratokat keresett, meg festészeti albumokat…
– Neki milyen árat kellett fizetnie?
– Mindent, amit létrehozott élete folyamán, saját magának kellett elpusztítania, addig nem hallhatott meg. Bonus megkapta, hogy ellenséges fegyver nem fogta.
Talált már valami, Uram?
– Bevallom, kicsit szemezgettem az „irodalmi Nobel-díj” feliratú csomaggal…
– Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
– Azt hiszem, én is csak azt mondom, amit a vevői többsége: nem is tudom. Azt hiszem, a boldogságot inkább saját magam szeretném megtalálni és nem tudni, milyen árat kell fizetnem érte.
– Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bonus, amit szeretne.
– Azt hiszem, egy csésze kávét szeretnék.
– Csak egyetlen csésze kávét?
– Igen. Azt szeretném, ha egész életemben minden nap tudnék örülni a sors olyan apró ajándékainak, mint egy csésze kávé. Ha mindig lenne a közelemben valaki, akivel együtt tudom élvezni a frissen főtt kávé zamatát. Nem kell több: minden napra egy apró öröm és az, hogy felismerjem és örülni tudjak ennek.
– Jól meggondolta?
– Igen, tudom, nem nagy boldogság, de legalább biztos.
– Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme… régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.
– Nagyon köszönöm. Isten áldja!
– Tiszteletem.
Az ajtóból még visszafordultam: – Kérdezhetek valamit? Azt írta, átalakítja a boltot. Mit fog árulni?
– Boldogtalanságot, kérem. Tudja, úgy látom, ma erre nagyobb igény van.
S alázatos mosollyal becsukta mögöttem az ajtót.”

Rozványi Dávid: Boldogságbolt c. novellája

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal.
Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.
– Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.
– Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
– Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: “Jézus, Józsi vagyok”, aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.
Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.
Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt.
Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye.
Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.
A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
– Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?
– Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.
Az ápolónő félbeszakította: – De hisz délben soha nem jön senki!
– Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: – Józsi, Jézus vagyok -, és elmegy.
(ismeretlen)