Erősítő történetek

GONDVISELŐ ISTEN SZERETETE VÉGTELEN! “Ha Isten be tudta fogni az oroszlán száját Dániel miatt,ha szét tudta választani a Vörös-tengert Mózes előtt,ha ki tudta nyitni a börtönajtót Péter előtt,ha gyermeket tudott adni Sárának,ha fel tudta támasztani Lázárt a halálból,akkor egészen biztos lehetsz abban is, hogy Ő GONDOT VISEL RÓLAD IS!Bármivel is nézel szembe ma, SEMMI sem túl nagy és nehéz neki ahhoz, hogy hatalmas kezével kézben ne tudná tartani azt is!Óriási szeretetével körülvesz téged is !BÍZZ BENNE!”

A Földet a szelídek öröklik.A Földet a szelídek öröklik, akiket nem lehet eltiporni.A szelídek, akik tovább látnak az orruk hegyénél.A szelídek, akik kinyitják szemüket a világra.A szelídek, akik hisznek magukban.A szelídek, akik bizonyosak Isteni Magukban.A szelídek, akik tudják, hogy a Teremtő Egy Isten mindenkit tökéletesre teremtett.A szelídek, akik ismerik belső; boldog bőséget teremtő erejüket.A szelídek, akiket nem lehet eltántorítani Isteni küldetésüktől.A szelídek, akik a legmélyebb gödörből kapaszkodnak kifelé, felfelé.A szelídek, akik tenger-sok tapasztalattal a hátuk mögött elfogadnak mindenkit olyannak, – amilyen.A szelídek, akik dolgoznak saját magukon, hogy méltóképpen mutassák az utat mindenkinek.A szelídek, akik senkivel nem vitatkoznak.A szelídek, akik eszmét cserélnek.A szelídek, akik nyugodtan, békésen teszik az Istenadta dolgukat.A szelídek, akik – látszólag – nem mennek szembe az árral.A szelídek, akik kizárólag a Teremtő Egy Isten előtt hajtanak fejet, s térdet.A szelídek, akik ismerik belső tartalékaikat.A szelídek, akik nem a ruhájukon viselik a jelképeket, hanem a szívükben.A szelídek, akik a nagyon keskeny, ám a legbiztonságosabb ösvényen haladnak.A szelídek, akik panaszkodás helyett hálásak. Mindenért.A szelídek, akik Isten szolgálatában használják mag teremtő nyelvüket.A szelídek, akik pontosan tudják: az ima hatalma ember feletti, ám az egésznek csak a fele.A szelídek, akik itt és most békésen cselekednek.A szelídek, akik megművelik a földet.A szelídek, akik bevetik a termőföldet.A szelídek, akik elvetik a magot az alaposan megművelt anyaföldbe.A szelídek, akik alkalmas időjárást kérnek, – s kapnak munkájukhoz.A szelídek, akik gondoskodnak az elvetett magról.A szelídek, akik kigyomlálják a gazt.A szelídek, akik tudják: FöldAnya mindenkit ellát elegendő gabonával, zöldséggel, gyümölccsel, tejet-tojást adó maggal.A szelídek, akik tudják, hogy a béke előhívásának egyetlen módja van: Az állatok fel, – kiszabadítása.A szelídek, akik látják lelki szemeik előtt a boldog bőséget: ahol mindenkinek jut elegendő élő étel, kristálytiszta forrásvíz, emberhez méltó hajlék. A szelídek, akik előre látnak: tudják, hogy itt és most lépni kell.A szelídek öröklik a Földet, akik már megszelídítették a vihart, a háborgó tengert. Önmagukban.A szelídek öröklik a Földet, így az Örök Értékeket átörökítik a következő Nemzedékeknek.A szelídek öröklik a Földet, akik megtartják célkövető, szeretetteljes magatartásunkat.A szelídek öröklik a Földet, akik megtartják, s megtartatják Isten EGY Törvényét: A SZERETET TÖRVÉNYÉT.A szelídek öröklik a Földet, akik megtartják, – s megtartatják az Igazságosság Elvét és a Mértékletesség Elvét.A szelídek öröklik a Földet, akik mindenben, mindenkor, mindenhol; minden körülmények között felelősséget vállalnak gondolataikért, szavaikért, cselekedeteikért.A szelídek öröklik a Földet, akik mindenben, mindenkor, mindenhol; minden körülmények között követik az Isteni Útmutatást.Mindannyian szelídek vagyunk, – a Teremtő Egy Isten Kegyelméből.A lelkünk legmélyén mindannyian pontosan tudjuk mindezt.Békés, dolgos napokat kívánok Mindannyiunknak sok szeretettel.

10 éve nem látta a fiát egy anya. Egy nap eldöntötte, hogy elmegy hozzá. Elsírtam magam, amikor elolvastam ezt a történetet!
„Az anyám fél szemére vak volt. Utáltam ezért… szégyelltem. Egy ócskapiacon dolgozott, kisebb tárgyakat gyűjtött, és megpróbálta valamivel drágában eladni.
Emlékszem egy napra, mikor anyám értem jött az iskolában. Nagyon kínosan éreztem maga. Nem értem, hogyan tehetett ilyent? Dühösen rá néztem, majd elszaladtam, egészen hazáig. Másnap az összes osztálytársam rajtam röhögött. Azt kívántam, bárcsak ne lenne anyám. Ki is mondtam, amit gondolok: Anya, miért vagy félszemű? Miért vagy annyira csúnya? Miért nem halsz meg már végre?!
Ő nem válaszolt. Akkor kicsit rosszul éreztem magam, de ugyanakkor jól is, mert kimondtam végre, ami rég bennem volt. Lehet azért voltam ilyen, mert ő sosem büntetett meg semmiért.
Aznap este felébredtem, majd kimentem a konyhába, hogy egy pohár vizet igyak. Anya ott ült a széken, és sírt. Ránéztem, majd fogtam magam és visszamentem aludni.
Tudtam, hogy azért sír, mert megbántottam, de utáltam, mert csak egy szeme volt, és mert szegények voltunk.
Akkor eldöntöttem, hogy ha majd felnövök, sikeres ember leszek. Keményen tanultam, egyetemre mentem, jól kereső állást kaptam, végül meg is nősültem, sikerült megvennünk egy házat is, és két gyermekünk született.
Egy nap valaki kopogott az ajtón. Anyám volt az…
A kislányom nyitott ajtót. „Ki vagy? Nem ismerlek! – mondta, majd sírva elrohant, mert megijedt. Akkor mérges lettem. „Hogy képzeled, hogy idejössz, és megijeszted a lányomat. Takarodj innen! MOST!”
„Nagyon sajnálom, lehet eltévesztettem a házszámot” – mondta.
Majd eltűnt, és én megkönnyebbültem.
Pár nap múlva osztálytalálkozóra kaptam meghívást. Azt hazudtam a feleségemnek, hogy üzleti útra kell mennem. Mivel találkozó a régi otthonom közelében volt, így gondoltam megállok és benézek. A lakás üres volt. A szomszédok szóltak, hogy anyám pár nappal ezelőtt meghalt. Nem sírtam.
A konyhaasztalon egy levél volt lerakva. Kinyitottam.
Úgy érzem, hogy rövidesen meg fogok halni. Megígérem, hogy többé nem foglak meglátogatni. Vajon, te meg fogsz néha látogatni? Nagyon hiányzol. Örültem, mikor megtudtam, hogy eljössz az osztálytalálkozóra, de én eldöntöttem, hogy nem fogok odamenni… mindezt a te érdekedben tettem. Mikor még nagyon kicsi voltál, történt egy baleset, amiben elvesztetted az egyik szemedet. Az orvos közölte, hogy ha akarom, az én szememet át tudják ültetni. Nem haboztam, odaadtam neked, hogy ne csúfoljanak majd az osztálytársaid.
Sosem haragudtam rád, bármit is tettél. Te jelentettél nekem mindent!
A világ összeomlott bennem. Gyűlöltem magam, ahogyan szegény anyámmal viselkedtem. Egész este csak sírtam, és a bocsánatáért könyörögtem.”
Forrás: filantropikum.com

A veszteségekről és a fájdalmakról

Történt egyszer, hogy a kotnyeles tanítvány felkereste az egykedvű tanítót a következő kérdéssel.– Mester, te már veszítettél el valakit, vagy valamit? Hiszen olyan érzéketlenül és lekezelően szoktál bánni velünk, amikor a fájdalmainkról, a veszteségeinkről panaszkodunk neked. A múltkor is meghalt az egyik tanítványod apja, én nemrég a feleségemet vesztettem el, és az az üzletember, aki a napokban felkeresett téged, elvesztette az egész korábbi egzisztenciáját, de mindez téged persze egyáltalán nem érintett meg. Rezzenéstelen arccal, egykedvűen vetted tudomásul a hallottakat.A mester gondolatban egy pillanatra megállt, maga elé meredt, majd a tanítványra nézett és így szólt.– Így belegondolva, más sem történt velem egész életemben, csak elveszítettem ezt, meg azt, meg amazt. Semmim sincs már meg azok közül a dolgok közül, melyeket akár egy vagy öt, vagy mondjuk, tíz éve birtokoltam. Az összes ember, aki nekem valaha azt mondta, Szeretlek – már nincs velem, sőt nem is szeret. Részben azért, mert már nem él, másrészről azért, mert egyszerűen elmúlt irántam érzett korábbi állítólagos szeretete.Akik valaha a barátaiknak nevezetek, azokkal is ugyanez a helyzet. Az én életem valahogy rendhagyó módon alakult. Amíg szerettem valakit és szolgáltam „szerettem” érdekét, addig sosem volt különösebb gond. A gond mindig ott kezdődött, amikor rám untak, vagy legalábbis az én érdekeimről lett volna szó. Ekkor valahogy nem találtam társakra, nem volt kinek panaszkodnom, segítséget senkitől nem kaptam. Így jobb híján magamnak panaszkodhattam, ha volt hozzá kedvem, de az is unalmas egy idő után. Mindenesetre időről-időre felfedeztem, hogy minden, amibe korábban bele akartam halni, túlélhető, hogy a veszteségek nem is olyan nagy veszteségek, illetve, hogy a veszteségeket meg lehet élni, sőt ehhez még különösebb segítségre sincs szükségem, mi több, valójában nincsenek is veszteségek. Mi döntjük el, hogy mit élünk meg annak, és mit nem. Viszont, ha valaki állandóan meghallgatta volna az én panaszkodásaimat és nyavalygásaimat, ahogy most ti egymásét, akkor ezek meglátására sosem váltam volna képessé, ugyanis nem lett volna rá időm a sok felesleges fecsegéstől. A csendben vált számomra igazán láthatóvá a dolgok természete.Így lettem én mester, ti pedig így vagytok továbbra is ugyanazok a tanítványok, mint tíz éve is. Ti folyton csak a sérelmeitekkel, fájdalmaitokkal vagytok elfoglalva, erre kondicionáljátok magatokat. Mindig csak panaszkodtok, mert ez kényelmes, és jólesik nektek. Ugyanis sosem mertétek meglépni azt, hogy ne rejtőzzetek el a cselekvés, a felelősségvállalás elől mondvacsinált sérelmeitek mögé. Akkor nem lenne kit hibáztatni és miért panaszkodni. Csak ti maradnátok, szemben önmagatokkal és azzal, amit elértetek. És ez az egyetlen őszinte megmérettetés.A veszteségekről meg ennyit: Most mire számítotok? Csodára, hogy egyszer valamit mégsem veszítetek el? Még a saját életeteket is elveszítitek, még az sem kivétel. Más miért lenne az? A veszteségeket nem lehet elkerülni, ha már hajlamosak vagytok valamit veszteségként megélni, viszont a belső bizonyosságot meg lehet szerezni, hogy nincsenek veszteségek, mert ez nem puszta illúzió. Sosem volt semmi sem a tiétek, így elveszíteni sem tudjátok, illetve minden a tiétek volt mindig is, így elveszíteni sem tudjátok.Szinay Balázs

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton.
Jelenetek villantak fel az életéből.
Minden egyes jelenetnél két párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré. 👣👣
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. 👣
Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek… 🤭😯
Nem hagyta nyugodni a dolog, és megkérdezte az Urat:
– Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel.
De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható.
Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?
Az Úr így felelt:
– Drága gyermekem! Szeretlek, és soha nem hagynálak el. 💗
Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek. ✨🥰

Kedves Isten!

Egy csodálatos kis történet, hogy emlékezzünk arra, az élet valóban szép. Nem tudni, ki válaszolt, de az biztos, hogy van egy csodálatos lélek az amerikai levélposta hivatalnál.

Abbey, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt. A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Meredith zokogott és csak arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Abbey. Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek, hogy amikor Abbey a Mennyországba érkezik, Isten felismerhesse. Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk és a lányom elkezdte diktálni a levelet:

Kedves Isten!
Megkérlek, vigyáznál a kutyámra? Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban. Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy nekem adtad őt, akkor is, ha végül nagyon megbetegedett. Remélem, hogy fogsz vele játszani. Abbey szeret a labdázni és úszni. Küldök róla egy képet, így amikor meglátod, tudni fogod, hogy Ő az én kutyám. Tényleg nagyon hiányzik…
Szeretettel Meredith

Beletettük a levelet a képpel együtt egy borítékba és megcímeztük:
Istennek, Mennyország
Feladónak ráírtuk a nevünket és a címünket.
Ezután Meredith jó pár bélyeget rárakott a borítékra mondván, hogy sok bélyeg kell ahhoz, hogy egy levelet a Mennyországba elvigyenek.
Aznap délután a lányom be is dobta a levelet a postai levélgyűjtő ládába. Pár nappal később megkérdezte, hogy vajon Isten megkapta-e már a levelet? Azt válaszoltam, hogy minden bizonnyal.
Tegnap az ajtó előtt a verandán találtunk egy aranyszínű papírba csomagolt dobozt, ismeretlen kézírással Meredithnek címezve. Meredith kinyitotta a csomagot. Volt benne egy könyv: Mr. Rogers – Amikor egy háziállat elpusztul. A belső oldalára oda volt ragasztva a felbontott boríték, benne a levéllel amit Istennek írtunk. A másik oldalon pedig a kép Meredithről és a kutyáról, és egy üzenet:

Kedves Meredith,
Abbey rendben megérkezett a Mennyországba. Igazán nagy segítség volt a kép, amit küldtél, rögtön felismertem őt! Abbey már nem beteg. A lelke itt van velem, mint ahogyan a te szívedben is mindig ott lesz. Abbey nagyon szeretett a kutyád lenni. Mióta nincs szükségünk a testünkre itt a Mennyországban, nekem sincs zsebem, ahova a képet, amit küldtél, eltehetném, így visszaküldöm neked ebben a kis könyvben, hogy neked is legyen valami, ami emlékeztet rá.
Köszönöm a csodálatos levelet és köszönöm anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem. Csodálatos anyukád van! Személyesen választottam ki neked! Minden nap küldöm áldásaimat és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek!
Egyébiránt nagyon könnyen megtalálható vagyok. Ott vagyok, ahol szeretet van.

A Karma Törvénye – Add Tovább

Add tovább … 🙂

Közzétette: Komáromi Miklós – The Page – 2020. március 25., szerda

A legenda szerint egyszer rettenetes tűz volt az erdőben. Az állatok menekültek. Egyszer csak azt látja a jaguár, hogy a kolibri a tűz felé repül. Majd vissza. És újra meg újra. Megkérdezte hát tőle: – Mit csinálsz?
A kolibri azt válaszolta: – Repülök a tóhoz és a csőrömben vizet viszek, hogy eloltsam a tüzet.
– Megőrültél? Azt képzeled, hogy számít valamit is az a csepp víz, amit te a csőrödben elbírsz vinni, annak a hatalmas erdőtűznek?
– Nem – felelte a kis kolibri – Tudom, hogy ez nagyon kevés víz, és én egyedül nem tudom eloltani a hatalmas tüzet. De az erdő az otthonom. Ő etet engem, menedéket ad nekem és a családomnak, és én ezért hálás vagyok. Én segítek neki, hogy beporzom a virágait.
A része vagyok, és ő az én részem!
Mindent meg kell érte tennem!
S az erdő szellemei, kik a kis kolibrit hallották és látták az erdő iránti odaadását, hatalmas esőt küldtek, ami eloltotta a tüzet. 📷<3- Csodákat szeretnél az életedbe? Tegyél érte magad!

Részleges lélekszakadás….
– Doktor úr! Nem vagyok jól.
– Mik a tünetei?
– Hát, mintha elveszítettem volna valamit.
– Mégis, kicsit próbálja konkrétabban körülírni!
– Állandóan keresek valamit. Ha azt hiszem, hogy megtaláltam, akkor egyszer csak kifolyik az ujjaim közül, mint a homok. Vagy elszáll, mint a madár. Vagy elpattan, mint egy buborék. Vagy elszáll, mint a füst.
– Értem. Jöjjön ide, megvizsgálom!
………Hm, hm….
Önnek részleges lélekszakadása van!
– Ó!? Ezt lehet műteni doktor úr?
– Sajnos nem.
– Mégis, van valami gyógymód?
– Írok Önnek egy receptet.
Keverjen össze egy nagy adag elfogadást egy nagy adag türelemmel.
Ezután tegyen bele bőven bizalmat, derűt és az egészet öntse nyakon szeretettel. Rázza össze és minden órában igyon meg belőle egy pohárnyit. Ne lepődjön meg, kicsit furcsa íze lesz először, de egészen hamar hozzá lehet szokni.
Már most tudok Önnek adni egy pohárral, hogy mielőbb megindítsuk a gyógyulást.
– És nem okoz függőséget?
– De igen. Mellékhatásként pedig előfordulhat, hogy nem fogja érdekelni a múlt.
– Ó! El is felejtek majd dolgokat?
– Előfordulhat. Sőt meg is fog bocsátani.
De azt biztosan ígérhetem, hogy meg fogja találni amit elveszített. A részleges lélekszakadás mindenkinél más és más időn belül gyógyul, de ennek a szernek előbb- utóbb meg lesz a hatása!
– Jajj, doktor úr! Annyira megijesztett!
– Örüljön, hogy nem lelketlensége van! Na az a nehezen gyógyítható!
Hát még, ha szívtelenséggel párosul!
Bár volt már, akit ebből is kigyógyítottam!
– Ó! Doktor úr! Micsoda szerencse, hogy idesodort magához az élet! Mivel tartozom?
– Becsületkassza van. Annyi örömet és elégedettséget dob bele, amennyit gondol.
Hála az égnek, mióta én is iszom ezt a löttyöt, azóta sokkal kisebbek az igényeim.
– Köszönöm doktor úr! Magának adom ezt a kis adag áldást, ha elfogadja. Itt vettem a sarkon mielőtt feljöttem. Még meleg.
– Nagyon kedves. Bár nem fogadhatok el semmit a betegeimtől, ezzel most kivételt teszek. A friss áldás ugyanis a kedvencem.
– Már most jobban érzem magam!
A viszontlátásra!
– Ne felejtse itt a dühét! Mikor bejött felakasztotta a fogasra!
– Ó! Milyen szétszórt vagyok, már most érzem ezt a feledékenységet, amiről beszélt!
– Na látja.
Lesz ez még jobb is! 😊
*Andrássy Réka*

“ÉN: Szia Isten!
ISTEN: Szia..

ÉN: Darabokra hullottam. Össze tudnál újra rakni?
ISTEN: Inkább nem.
ÉN: Miért?
ISTEN: Mert Te nem egy kirakós játék vagy.
ÉN: És mi legyen az életem szétesett darabkáival?
ISTEN: Hagyd ott őket, okkal váltak le rólad. Ne foglalkozz velük egy ideig, aztán döntsd el szükséged van-e még bármelyikre is.
ÉN: Nem értesz! Én összetörtem!
ISTEN: Nem, Te nem értesz engem. Te most éppen túllépsz, fejlődsz. Amit most érzel, az a növekedés fájdalma. Megszabadulsz a hátráltató dolgoktól és emberektől. Nem szétesel, hanem a helyedre kerülsz. Nyugodj meg! Vegyél egy mély lélegzetet és engedd, hogy leváljanak rólad a téged már nem szolgáló részek. Ne ragaszkodj többé ezekhez. Engedd leesni, elmenni.
ÉN: Ha elengedem ezeket, mi marad nekem?
ISTEN: Csak a legjobb darabok.
ÉN: Félek változni.
ISTEN: Folyamatosan ezt mondom: NEM VÁLTOZOL! HANEM VALAKIVÉ VÁLSZ!
ÉN: Válok? Kivé?
ISTEN: Azzá válsz, akivé teremtettelek! A fény, a szeretet, a remény, a bátorság, az öröm, az irgalmasság, a kegyelem és az együttérzés emberévé. Sokkal többet adtam neked, mint azok a sekély részek, amikkel azonosítod magad és amikhez annyi kapzsisággal és félelemmel ragaszkodsz. Hagyd ezeket lehullani. Én szeretlek téged! Ne változz! Legyél! Legyél az, akinek teremtettelek. Addig fogom ezt mondani neked, amíg nem emlékszel rá.
ÉN: Akkor van egy másik rész.
ISTEN: Igen. Legyen az ilyen.
ÉN: Tehát…Nem vagyok törött?
ISTEN: Nem, de megtörted a sötétséget, akár a hajnal fénye az éjszakát. Ez egy új nap.
Válj azzá, aki valójában vagy!”🙏
Köszönöm: Clara Krull
Forrás; Hellen Aivaliotis fordította Laloba Orsi

A piros üveggolyó
/Érdemes elolvasni/

A nagy gazdasági válság évei alatt egy dél-idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr Zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, Ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az áruért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöldbabos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.

  • Hello Barry, hogy vagy?
  • Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot … Nagyon jól néz ki.
  • Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
  • Erősödik, napról-napra erősödik.
  • Az jó. Segíthetek valamiben?
  • Nem uram. Csak csodálom a babot.
  • Szeretnél belőle hazavinni?
  • Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
  • Nos, mid van, amire egy elcserélhetném babot?
  • Csak egy üveggolyóm van.
  • Tényleg? Hadd nézzem csak.
  • Tessék, itt van. Nagyon szép.
  • Igen, azt látom. Hmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
  • Nem egészen … de majdnem.
  • Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot, és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
  • Rendben van. Köszönöm Miller úr.

Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen. Egy mosollyal így szólt:

  • Van még két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért, vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.

Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén.
Nem sokkal később Colorado Államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a “csere” üzletét.
Aztán eltelt jó néhány év …

Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Megérkeztem, mikor hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk, a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan voltak felöltözve … Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézett rájuk, férje koporsója mellől.

Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, Amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetét, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.

  • Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően … eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat …

Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.

Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.

A szavainkra nem fognak emlékezni az emberek, de cselekedeteinkre annál inkább. Egy kívánságom számodra a mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat – frissen főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben. Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrövidebb sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat találd ott, ahol keresed.

Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt, mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.

(ismeretlen szerző)

Szeretet…

Tulajdonképpen hol terem a szeretet? – kérdeztem egyszer egy anyát.

  • Magról vetik – nevetett rám.
  • És honnan szerzik hozzá a magot?
  • Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában és minden ölelésben.
  • Öntözni nem kell?
    … – Dehogynem. Jó szóval.
  • Nem könnyel?
  • Ments ég! A könny sós és kimarja a kis szeretet palánta hajtásait.
  • Hát palántázni kell a szeretetet?
  • Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is.

Táltos oktatja a fiát:

“Atyám, mondd mi az egyenlőség?
Az csupán hazugság fiam!
Miért mondod ezt?
Mondd fiam, hogy lehetne egyenlő:

  • a sok a kevéssel?
  • a kicsi a naggyal?
  • a magas az alacsonnyal?
  • a sovány a kövérrel?
  • a tudás a tudatlansággal?
  • a tanító a tanítvánnyal?
  • az igazság a hazugsággal?
  • az erény az erénytelenséggel?
  • a segítség a bántalmazással?
  • a jó a gonosszal?
  • a fény a sötéttel?
    Az értelmes, tiszta szívű ember látja saját értékeit és hibáit, tiszteli a nála kiválóbbat és segíti az elesettebbet, azt nézi, mivel tud hasznos tagja lenni szűkebb és tágabb környezetének.

Ezzel szemben aki azt állítja, hogy mindenki egyenlő, az csak a saját alantasságát akarja palástolni.”

Egy seregben dolgozó fiatalembert folyamatosan megaláztak, mert hitt Istenben. Egy nap a kapitány meg akarta alázni a csapatok előtt.
Ő a fiatal férfit, és azt mondta: ” A fiatalember jöjjön ide, vegye el a kulcsot, és menjen a Jeep elöl. A fiatalember azt válaszolta:
Nem tudom, hogy kell vezetni! A kapitány azt mondta: ” Akkor kérj segítséget az Isten! Mutasd meg, hogy van!
A fiatalember fogta a kulcsát, elment a járműhöz és imádkozni kezdett. Aztán leparkolt az autós dzsippel, ahogy a kapitány akarta.
Amikor a fiatal katona kijött a dzsipből, mindet sírni látta. Mindenki ezt mondta neki: ” A te Istenedet akarjuk szolgálni! Az ifjú katona nem látott és megkérdezte-Mi folyik itt? A kapitány sírva kinyitotta a dzsipet, és megmutatta a fiatalembernek :- hogy az autónak nincs motorja!
Aztán a fiú azt mondta :- Látod?
Ez az Isten, akit szolgálok, Istennél semmi sem lehetetlen, aki életet ad annak, aki nem létezik. Lehet, hogy azt hiszed, hogy ezek lehetetlen dolgok, de Istennél minden lehetséges.

Te, aki ezt olvasod, kérlek, az Úr ma nagy csodákért dolgozik az életedben Jézus nevében, imádkozom.. Írd meg, hogy ” Ámen.. hogy megerősítsd ezt az imát! 👏 Szeretlek 👏

Angyali tanítás – A boldogság titka

A boldogság ült a világvégén és lógatta a lábát a semmibe.

  • Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte a Semmi a Boldogságot.
  • Csak ülök – mondta a Boldogság.
  • De mindenki téged akar! – okvetlenkedett a Semmi.
  • Tudom. Csak rossz helyen keresnek. Pénzben, hatalomban, autóban, palotában. Ott úgysem találnának meg. – magyarázta a Boldogság.
  • És most mi lesz? – kérdezte a Semmi.
  • Egyre jobban üldöznek, átgázolnának mindenen, nem állhat útjukba senki, …még te sem… – ráncolta homlokát a Boldogság.
  • Ideérnek? – kérdezte a Semmi.
  • Egyre közelebb vannak. – árulta el a Boldogság.
  • A világvégéhez? – kérdezte a Senki.
  • A világvégéhez. – bólintott a Boldogság.
  • És te nem teszel semmit? – kérdezte a Semmi.
  • Rajtuk múlik. Minél jobban hajtanak űznek, annál több akadályt állítanak, annál több bajt okoznak maguknak. Talán rájönnek, hogy rossz úton járnak. – tárta szét karját a Boldogság.
  • És Te? – kérdezte a Semmi.
  • Majd ha ott keresnek, ahol igazán lenni szeretek, akkor újból visszaköltözöm. – nézett a Semmire a Boldogság.
  • Az hol van? – kérdezte a Semmi.
  • Az önzetlenségben, az odaadásban, a szeretetben, a tavaszi napsütésben. – válaszolta a Boldogság.
  • A tavaszi napsütésben? – kérdezte a Semmi.
  • A tavaszi napsütésben! – mosolygott a Boldogság.

Angyali szeretettel és boldogsággal teljes napot neked.❤️

/Írta:V. Varga Zoltán/

“Valójában egy antikváriumot kerestem a budai Öreg utcában, amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe, fekete alapon sárgult betűk hirdették: „BOLDOGSÁGBOLT”. Alatta egy kartonpapíron régies írással: „Átalakulás miatt VÉGKIÁRUSÍTÁS”. Ejha, gondoltam magamban, ezt meg kell próbálnom, egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem. Bent az üzlet tulajdonosa, ránézésre egy legalább kétszáz éves örmény, olyan ruházatban, ami már a millennium idején is avíttnak számított volna épp egy öregedés határán álló nővel tárgyalt, de udvariasan köszöntött, majd így szólt:
– Kérem, nézzen körül, amíg a nagyságos asszonnyal tárgyalok, nézzen körül, hátha talál valami boldogságot, ami a tetszésére talál…

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: „szerelem”, „család”, „siker”, „gazdagság”, „lelki béke”, „extrém kívánságok”… A polcokon mint könyvek az egyes boldogságok. Azonban nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltosék beszélgetését hallgattam ki.
– Drága nagyságos asszonyom, már hogy ne lenne nagy szerelem? Mindent elsöprő, lángoló, őrült megfelel?
– Igen, azt hiszem, igen.
– Kiváló minőségű, első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno… de meg kell jegyeznem, nem olcsó ez kérem. No lássuk csak: egy úriember, fiatalabbat, vagy idősebbet szeretne?
– Kicsit fiatalabbat, nem sokkal…
– Rendben. Szenvedély minden mennyiségben, ön is szeretne megfiatalodni benne, mások számára is észrevehetően?
– Természetesen.
– Egy pillanat. Az annyi mint: a három gyerekét elveszíti, item a férjét… Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
– Nem… azt hiszem, ez túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
– Természetesen, nagyságos asszonyom… Egy pillanat. – közben a „házasság” feliratú polcon matatott egy kicsit. – Ez azt hiszem megfelelő lesz: Bensőséges szeretet a házastárssal. Azt hiszem, ez megfelelő lesz önnek.
– Ez jól hangzik. Ennek mi az ára?
– Kérem, ez magasabb árfekvésű, de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást és fel kell hagynia a kacérkodásokkal.
– Valami olcsóbb nincsen esetleg?
– Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
– Ez pontosan mit jelent?
– Kiváló pletykálkodási képességet. Bárkiről bármit el tud hitetni, bármilyen rosszindulatú dolgot.
– Hát nem is tudom… Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
– Igazán nem sok: nem lesznek barátai.
– Valóban. Kérem.
– Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom. – Miután kilépett a nő az ajtón hozzám fordult: – Sikerült már választania? Ajánlhatok valamit, vagy esetleg még nézelődne?
Szerencsére ebben a pillanatban egy újabb férfi lépett be a boltba.
– Egy kicsit még nézelődnék.
– Ha megengedi, addig kiszolgálom a másik vevőt is.
– Csak tessék.
Az új vevő rögtön a tárgyra tért:
– Karriert szeretnék.
– Természetesen. Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelelő lenne?
– Igen, mindenképp. Mi lenne az ára?
– No, nézzük csak… A családi életét fel kell adnia, item egy kis gyomorfekély.
– Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
– Természetesen. Egy szívinfarktusért két szabados titkárnőt tudok szállítani. Ez kb. mínusz öt életévet jelent. Csomagolhatom?
– Egyszerre a kettő vagy egymás után?
– Külön-külön. Ha egyszerre kívánja, akkor az összesen… egy pillanat… igen, az mínusz nyolc életév.
– Meggondolhatom? Holnap visszajönnék?
– Sajnos üzletpolitikánk ezt nem teszi lehetővé. Ebbe az üzletbe mindenki csak egyszer léphet be, utána hiába jön vissza, már nem találja a bejáratot.
– Akkor kérem.
– Parancsoljon. – Mikor kettesben maradtunk, az öreg örmény hozzám fordult: – Sikerült választania?
– Nem is tudom…
– Hajaj… – sóhajtott fel – tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? ’Nem tudom!’ Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Bezzeg régen! Emlékszem, jött egy Júlia nevű úrilány, ő tudta, mit akar: életfogytig tartó szerelmet! És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, az a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Biztos halott már róla, Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cingár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen és egy szabad hazában akar meghalni. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben.
Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz… És azok azoknak is sokallják az árát, pedig higgye el, a piacon mi vagyunk a legolcsóbbak. Nagy cég, nagy múlt, kicsiny árak, ez az üzletpolitikánk…
Kicsit zavartan sütöttem le a szememet, megpróbáltam félrevinni a témát.
– Extrém kívánságokat is tudna teljesíteni?
– Természetesen!
– Mondjuk, ha világuralmat szeretnék kérni?
– Legnagyobb sajnálatomra, abból a gyártó már nem vállal újabb példányt. Tudja, az utolsó darabot egy vékony, bajszos fiatalember vitte el, aki eredetileg Wagner kéziratokat keresett, meg festészeti albumokat…
– Neki milyen árat kellett fizetnie?
– Mindent, amit létrehozott élete folyamán, saját magának kellett elpusztítania, addig nem hallhatott meg. Bonus megkapta, hogy ellenséges fegyver nem fogta.
Talált már valami, Uram?
– Bevallom, kicsit szemezgettem az „irodalmi Nobel-díj” feliratú csomaggal…
– Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
– Azt hiszem, én is csak azt mondom, amit a vevői többsége: nem is tudom. Azt hiszem, a boldogságot inkább saját magam szeretném megtalálni és nem tudni, milyen árat kell fizetnem érte.
– Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bonus, amit szeretne.
– Azt hiszem, egy csésze kávét szeretnék.
– Csak egyetlen csésze kávét?
– Igen. Azt szeretném, ha egész életemben minden nap tudnék örülni a sors olyan apró ajándékainak, mint egy csésze kávé. Ha mindig lenne a közelemben valaki, akivel együtt tudom élvezni a frissen főtt kávé zamatát. Nem kell több: minden napra egy apró öröm és az, hogy felismerjem és örülni tudjak ennek.
– Jól meggondolta?
– Igen, tudom, nem nagy boldogság, de legalább biztos.
– Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme… régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.
– Nagyon köszönöm. Isten áldja!
– Tiszteletem.
Az ajtóból még visszafordultam: – Kérdezhetek valamit? Azt írta, átalakítja a boltot. Mit fog árulni?
– Boldogtalanságot, kérem. Tudja, úgy látom, ma erre nagyobb igény van.
S alázatos mosollyal becsukta mögöttem az ajtót.”

Rozványi Dávid: Boldogságbolt c. novellája

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal.
Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.
– Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.
– Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
– Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: “Jézus, Józsi vagyok”, aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.
Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.
Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt.
Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye.
Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.
A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
– Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?
– Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.
Az ápolónő félbeszakította: – De hisz délben soha nem jön senki!
– Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: – Józsi, Jézus vagyok -, és elmegy.
(ismeretlen)