ISKOLA

AZ IGAZI MESTER

– Tömören, egyszerűen, érthetően beszél és gondolkodik.

– Soha nem kelt félelmet, bűntudatot, de nem is lelkesí­t alaptalanul.

– “Szakmailag” felkészült, felelősség tudattal végzi feladatát.

– Taní­tványit nem utasí­tgatja, nem szabja meg, hogy mit csinálhatnak és mit nem. Elmondja véleményét, tanácsot ad, de nem akarja minden áron megmenteni azt, aki még szenvedni akar. Nem sértődik meg, ha nem fogadják el a tanácsát.

– Taní­tványait önálló gondolkodásra és cselekvésre taní­tja.

– Akkor segí­t és taní­t, ha kérik, nem rohanja le embertársait természetfeletti képességeivel és tudásával.

– Tartózkodik minden hatalmi drámától.

– Megvan a saját irányvonala, de tiszteletben tartja mások felfogását, és nem becsmérli azt.

– Jó humorérzéke van.

– Kiegyensúlyozott.

– Elismeri, hogy ő is ember, neki is vannak hibái és tévedhet. Ha nem tud válaszolni egy kérdésre, bevallja.

– Nem tekinti magát Mihály arkangyal, Jézus Krisztus vagy Mária Magdolna reinkarnációjának.

– Nem köti magához taní­tványait, hallgatóit. Igyekszik olyan módszereket átadni, amit nélküle is biztonságosan lehet alkalmazni.

– Tudata, lelke és teste egészséges (a test átmenetileg lehet gyenge, a lélek kerülhet válságba, de ez nem azonos a pszichés zavarokkal).

– Szeme és arca tiszta, sugárzó.

– Szexuális vonz erejét nem az ezotéria oktatása közben veti be.

– Nem hirdet olyat, amit soha nem tapasztalt meg.

– Nem utasí­tja el a földi életet, az élet földi pólusát, hanem igyekszik egyensúlyba hozni magában az eget és a földet.

– Nem hirdeti, hogy aki ezoterikus gondolkodású, annak kötelező szegénynek lennie.

– Nem dobálózik divatos szlogenekkel, mint: “A haláltól nincs mit félni”, “Engedd már el, miért ragaszkodsz még mindig hozzá?”, “Nézz tükörbe, csak te vagy a hibás!”

– A szeretetről nem előadást tart, hanem folyamatosan, egész lényével mutat ebben példát.

– Nem hirdeti, hogy bárki, bármit meg tud tanulni, és bárki bármit meg tud gyógyí­tani, ha elvégzi az ő tanfolyamát.

– Nem csinál showműsort az ezotériából, és tartózkodik az ezoterikus materializmustól.

– Ha valamit taní­t, átad, mindig felhí­vja a figyelmet a visszaélési lehetőségekre és az alapvető erkölcsi normákra.

– Ha valakit erkölcsileg, vagy tudatilag nem tart eléggé érettnek ahhoz, hogy nála tanulhasson, akkor nem fogadja el taní­tványnak. (Fontosabb taní­tásokhoz feltételeket szab.)

– Szavai és cselekedetei összhangban vannak, azaz azt éli, amit taní­t.

– Egész életével példát mutat lelki tisztaságból, gerincességből, emberségből, szeretetből, szellemi emelkedésből, azaz azt éli, amit taní­t.

Ha esetleg valaki nem tudja, milyen egy tiszta, szellemileg emelkedett ember arca, az nézze meg olyan nagy mesterek képét, mint például: Sri Juktesvar, Paramahansza Jogananda, a Himalája Szentje, Rabindranath Tagore, Babadzsi, Sri Ramana Maharshi, Anandadzsi Ma. Természetesen ilyen arcokkal nem fogunk könnyen találkozni, de némi összehasonlí­tási alapot adnak.

A másik fontos jel: ha a kereső egy kicsit is érzékeny, mélyen meg fogja érinteni, ha egy szellemileg emelkedett taní­tóval találkozik. Egy ilyen ember jelenlétében leghamarabb azt érezzük, hogy porszemek vagyunk az ő szellemiségéhez, szeretetéhez, erkölcsi tisztaságához és emberségéhez képest. Ehhez meg sem kell szólalnia, mert sugárzik belőle. Egészséges esetben a kereső ilyenkor azt érzi és gondolja: “Vajon mit kell tennem, hogy én is ilyen tiszta, szeretetteljes és szellemileg emelkedett ember legyek?”

Ha ezeket az ismérveket szem előtt tartjuk, megbí­zhatóbban találunk olyan taní­tót, aki valóban segí­teni tud bennünket a szellemi fejlődésben.

A Gyermekek Világnapja

All united in the world

„Isten! Óvd a gyermeket, ki ártatlan, tiszta még!
Körötte csalás, hazugság, önzés. Mindebből mit sem ért.
Kísérje útján a szeretet! Legyen értelme, hogy él!
Vétkeinkért ne bűnhődjön, neki még adj esélyt!”

(Föld és ég gyermekei részlet)

Nagyon tanulságos történet!

Nem ártana minden osztályban megcsinálni!!

Volt egyszer egy tanár, akinek az osztályában a gyerekek folyton bántalmazták egymást – csúfolódtak, gúnyneveket aggattak egymásra, kiközösítették társaikat. A tanár sok mindennel próbálkozott, de sikertelenül, mindaddig, amíg egy hétfő reggelen beállított az osztályba, kezében egy almával. Ez a nap mindent megváltoztatott.

A gyerekek mit sem sejtettek, amikor meglátták a tanárt, kezében egy gyönyörű, kerek, piros almával. Az almát magasra emelte és azt kérdezte:

– Mi ez itt?

– Egy ropogós alma – felelte az egyik gyerek mosolyogva.

– Megennéd?

– Meg – csillant fel a diák szeme.

A tanár viszont fura dolgot művelt: az almát letette a földre. Ekkor hirtelen csend lett az osztályteremben. A tanár az alma köré, egy körbe vezényelte a gyerekeket, majd a lehető legfurább dolgot mondta:

– Ma almafocit fogunk játszani! – jelentette ki a gyerekek nagy döbbenetére. – Gyerünk, rúgjátok egymásnak az almát!

Tetszett a játék a gyerekeknek, vidáman rúgták egymásnak az almát. Volt, aki sajnálta és csak óvatosan gurította arrébb, volt, aki viszont jókorát belerúgott, hogy csak úgy repült és pattogott az alma a földön. Néhány perc után a tanár lefújta a meccset és mindenki visszaült a helyére. A tanár felvette az almát a földről és a gyerekek elé emelte:

– Mit láttok?

– Egy almát! – kiáltották a gyerekek kórusban. – Egy pocsék labdát – szólt bele az egyik lókötő a hátsó sorból.

– Megennéd? – kérdezte a tanár ugyanattól a fiútól, aki kissé vonakodva bólintott egyet. – Rendben – folytatta a tanár s az almát a katedrára helyezte -, visszatérünk erre később.

A „később” végül néhány órára rá volt, amikor is a tanár újra kezébe vette az almát. Ezúttal egy határozott mozdulattal az almát kettéroppantotta, majd a két oldalát az osztály felé fordította.

– Megennéd? – kérdezte a tanár a fiútól, aki undorodva bámult az alma megbarnult húsára.

– Nem – sütötte le a szemét.

– Látjátok, ez történik, amikor valakivel csúfolódtok. Amikor gúnyneveket szórtok egymásra. Amikor valakit kiközösítetek, mert valamiért más, mint ti. A felszínen nem sok látszik, még jót is nevettek közben. De az az ember legbelül megsérül, talán annyira, hogy soha nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Tiszteljétek egymást.

A két fél almát visszatette a katedrára és még jó néhány napig ott hagyta emlékeztetőül a gyerekeknek, míg az alma teljesen elrothadt és bűzleni kezdett.

Tiszteljétek egymást – mondta még egyszer, mielőtt kidobta az almát a kukába.

Ez a tanár egy csodálatos leckét adott, hiszen ezek a gyerekek egy életre megjegyezték, hogy a szavaiknak milyen súlya van, szándékosan egyikük sem bántott többé senkit.

A bántalmazás jelensége sajnos nem néhány elszigetelt eset, sokkal inkább mindennapos esemény. Az online világ ezen mit sem segített, sőt tetézi a bajt. Mindig is szükség volt arra, hogy harcoljunk a bántalmazások ellen, ezért tanítsuk a gyerekeinket a másság elfogadására, ahelyett, hogy kiemelnénk és negatív megvilágításba helyeznénk azokat. Tanítsuk meg őket a toleranciára, a kedvességre és a szeretetre – ha nem másért, akkor azért, mert soha nem tudhatjuk, akár ők is lehetnek a bántalmazók áldozatai.

ARANYOSI ERVIN – EGY SZÜLŐ GONDOLATAI

Ha nem lett volna gyermekem,

több pénzem lett volna,

s talán ez a versem is

csak a pénzről szólna.

.

Bejárhattam volna tán,

az egész világot,

és most mindazt leírnám,

mit két szemem látott!

.

Elmondhatnám magamról,

hogy sokat pihentem,

büszke lennék arra is,

hogy végül mi lettem.

.

Jobban adnék magamra,

s a környezetemre,

ám, valahogy a világ

nagyon üres lenne!

.

Mára már az életem

unalmasabb volna,

rájönnék, hogy az a lét

nem is rólam szólna.

.

De, mivel van gyermekem,

sokkal szebben éltem,

kevesebb és több jutott,

mint, amit reméltem.

.

Hiszen többet nevettem,

s néha persze sírtam,

de tettem a dolgomat,

ahogyan csak bírtam!

.

Aggódtam és rohantam,

ha valami történt,

éjszakákat hagytam ki,

s ébren voltam önként!

.

Kevesebbet aludtam,

de szebb volt az álmom,

s tudtam, hogy a folytatást

másnap megtalálom.

.

Vidámság és szeretet

társam volt a napban.

Csoda volt az életem

minden pillanatban!

.

Tanítottam, s tanultam,

és bölcsebbé váltam,

s ha megkérdik elmondhatom,

hogy hogyan csináltam.

.

Látható az eredmény,

büszke vagyok rájuk!

Azt, ami nem sikerült,

szépen korrigáljuk.

.

Ha nem volna gyermekem,

hát szegényebb lennék,

hiányozna életemből

a rengeteg emlék.

.

Hiányozna az öröm,

boldogság, vidámság.

Arcomon az unalmat,

s lógó orrom látnák.

.

Én kaptam a legtöbbet,

hisz szülő lehettem.

Boldogságban éltem én,

s őszintén szerettem!

“Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem irányítottak úton-útfélen és minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek.”

FEKETE ISTVÁN

Tisztelt Tanárok! Iskolakezdésre!!!
A világnak nem kitűnő tanulókra van szüksége, akik kényszerből bemagolnak 300 könyvet, de valójában alig értenek valamit belőle.
A világnak önazonos, boldog gyermekekre van szüksége, akik megtalálják a saját útjukat, a saját hivatásukat, amit szívvel-lélekkel tudnak végezni.
Csak az ilyen emberek tudják szebbé, boldogabbá tenni a világot.

Drága Istenem! Amikor megszámlálhatatlanul sok pedagógus kezdi az előttünk álló új tanévet, adj nekik bőségesen bölcsességet! Készítsd fel a szívüket, hogy szívesen fogadják és szeressék a mi kis szeretteinket, és legyenek biztosak abban, hogy cserébe mi is szeretetet és tiszteletet adunk nekik! Adj nekik nagylelkűséget, amivel segítenek a nem boldoguló tanulóknak, bátorságot, hogy átadják, amit kell, és bölcsességet arról: hogyan és mikor kell a szeretetet kifejezni! Adj nekik erőt, ha gyengének érzik magukat! Amikor láthatatlannak érzik magukat, emlékeztesd őket arra, hogy egyetlen pillanat sem marad észrevétlen. Naponta millió apró – mégis hihetetlenül fontos – módon alakítják a jövőt! Eláraszt bennünket a hála a gyermekeinkkel megosztott tudás ajándékáért. Áldd meg a pedagógusokat, Uram, hogy legalább csak egy villanást lássanak meg abból, ahogy mai hűségük örökre hat majd az elkövetkező generációkra!

Kedves Gyerekek,

Ismét első nap a suliban, ismét a kérdés, hol nyaraltál az idén, majd ismét jönnek a lesütött szemek. Mert bizony rengetegen sehol nem voltak nyaralni, sokan nem hogy az idén, de még sosem. Sok gyerek van, aki a nyáron egyszer nem evett eleget, nem hogy eljusson a strandig, nyaralni meg pláne nem. Sokan vannak, akik az ebéd miatt várják az iskolát, mert ha mázlijuk van, lesz repeta. Lesznek gyerekek, rengetegen, akik egész nyáron a szüleik vitáit, veszekedését, ordítását hallgatták, és nem, nem voltak nyaralni, de egész évben feszültek lesznek, az idén is. Rengetegen vannak, akik a kistesóra vigyáztak egész nyáron, mert a szülők dolgoztak, vagy épp aludtak egész nap. Lesznek, akik ma úgy teszik le az iskolatáskát, hogy ne látszódjon rajta a szakadás, mert adományba kapták, és egy hete azt számolják, a füzet elegendő-e minden tantárgyra. Ezek a gyerekek nem voltak sehol nyaralni, de már most rettegnek a kérdéstől, rettegnek a fogalmazástól, amit meg kell írni, és a papír majd nem maradhat üresen. Drága Tanáraink! Nem lehetne most másként? Ugye lehetne?

Szeptember 1. 2022/23.Tanév

Iskola kezdés előtt: Pedagógusnak és Szülőnek, de Neked is Gyermekem…

A csendes tragédia …

Annak idején Kopp Mária magyar orvos, pszichológus egy magánbeszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti! Sajnos, felnőtt egy olyan generáció, amelynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert unja, s mindjárt továbbáll! Ezek a fiatalok, mivel kitartó munkát sem az iskolában, sem az életben nem végeztek, nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét elfogadni még kevésbé, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek. Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni! Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek!

A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, amely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket. Ők ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak! A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek: minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved; a figyelemhiányos rendellenességek száma 43, a serdülőkori depressziós betegségeké 37 százalékkal, a 10–14 éves gyermekek körében az öngyilkossági arány 200 százalékkal nőtt.

Igen, az a valóság, hogy – bár fáj ezt saját magunknak is bevallani – egyedül mi, szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek. A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, ehhez tartozna például: az érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők; egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta, felelősség; kiegyensúlyozott étrend, megfelelő mennyiségű és minőségű alvás; megfelelő mennyiségű, szabadban eltöltött aktív mozgás; kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.

Ehelyett a gyerekek ezt látják: örökké elfoglalt szülők; a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek; az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”; kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás; „otthonülős” életmód…

Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig:

− Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük, mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.

− Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne.

− Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.

− Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.

− A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.

− Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.

− Minden napra kapjon valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játszás után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.

− Mindennap ugyanabban az időben feküdjön le, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.

− Tanítsuk meg a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.

− Ne csomagoljuk össze, illetve vigyük a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, ami arra sarkallja majd, hogy alkotótevékenységet végezzen.

− Az élet ne csak szórakozásból álljon. Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon. Semmilyen oda nem való tárgy ne legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor se, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unalom­űzőt.

− Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára.

− Tanítsuk meg neki, mik is azok a szociális készségek.

− Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.

− Tanítsuk meg, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.

− Tanítsuk meg kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál vagy beszélgetés közben.

− Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.

Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni, és ennek súlyos, nagyon súlyos, vissza már nem fordítható következményei fogják megmételyezni mindannyiunk jövőjét!

Marie Montessori volt az a pedagógus, aki forradalmasította a gyereknevelést a 20. században, és módszereit még ma is sok szülő alkalmazza.

Megfogalmazott néhány szabályt, amelyet minden szülőnek ismernie kellene, és amelyeket nem ártana évente legalább egyszer újraolvasni.

1. A gyerekek abból tanulnak, ami körülveszi őket.

2. Ha sokat kritizálsz egy gyermeket, megtanul ítélkezni.

3. Ha rendszeresen dicsérsz egy gyermeket, megtanul értékelni.

4. Ha ellenségeskedést mutatsz egy gyermeknek, megtanulja, hogy erőszakos legyen.

5. Ha őszinte vagy a gyermekkel, megtanulja, mit jelent az igazság.

6. Ha gyakran kinevetnek egy gyermeket, félénk lesz.

7. Ha a gyermek biztonságban érzi magát, megtanul bízni és hinni másokban.

8. Ha egy gyermeket gyakran megszégyenítenek, megtanulja hibásnak, bűnösnek érezni magát.

9. Ha egy gyermeket elfogadnak, megtanul bízni önmagában.

10. Ha gyakran vagyunk engedékenyek egy gyerekkel, abból türelmet tanul.

11. Ha támogatjuk a gyereket, megtanul bízni önmagában.

12. Ha egy gyermek barátságos környezetben él, és hasznosnak érzi magát, megtanul szeretetet találni a világban.

13. Ne mondj rosszat a gyermekedről, akkor sem, amikor melletted van, és a háta mögött sem.

14. Koncentrálj a gyermekedben lévő jó fejlesztésére, hogy egyszerűen ne maradjon hely a rossznak.

15. Mindig hallgasd meg a gyermekedet és válaszolj neki, amikor kérdéssel fordul hozzád.

16. Tiszteld a gyermekedet akkor is, ha hibát követett el, mert képes rá, hogy később kijavítsa a hibáit.

17. Segíts a gyerekednek, ha válaszokat keres, és légy nélkülözhetetlen a számára, ha sikerült egyedül megtalálnia, amit keresett.

18. Segíts a gyermeknek elsajátítani azt, amit korábban nem tudott. Ezt gondoskodás, béke és szeretet terjesztésével tedd meg.

19. Amikor a gyermekedhez fordulsz, tedd ezt a tőled telhető legjobb módon. Add neki a legjobbat magadból.

Az iskolák és az óvodák hamarosan újraindulnak.

Ezért kérlek, ülj le 5-10 percre a gyermekeiddel és magyarázd el nekik:

🖊 hogy nagyon magasnak, alacsonynak, pufóknak, soványnak, feketének vagy fehérnek lenni nem vicc, mi nem viccelődünk más gyerekekkel!

🖊 semmi baj nincs azzal, ha minden nap ugyanazt a cipőt viseled.

🖊 egy használt hátizsák ugyanazokat az álmokat hordozza, mint egy új táska.

🖊 tanítsd meg őket arra, hogy ne zárjanak ki valakit azért, mert “más”, vagy mert nem ugyanazok a lehetőségei, mint másoknak.

🖊 Tanítsd meg őket arra, hogy legyenek empatikusak a rászorulókkal, segítsenek rászoruló társaiknak, vagy ajánljanak fel egy adag ételt azoknak, akiknek nincs otthonról hozott uzsonnás dobozuk.

🖊 Magyarázd el nekik, hogy a kötekedés fáj… És hogy azért járnak iskolába, hogy TANULJANAK, NEM azért, hogy versenyezzenek!

NEKED ÉS NEKEM UGYANAZ AZ ÉRTÉKÜNK!

AZ OKTATÁS OTTHON KEZDŐDIK…

„Mi hasznom benne? – én nem kérdezem,

Csak ültetek a jövő nemzedéknek!”

Ezen a napon hunyt el Benedek Elek, „a nagy mesemondó”.

Szeresd, védd, óvd a Természetet és benne minden élőlényt akiket mind a JóIsten teremtett, hiszen áltatuk, bennük, velük élünk Isten kegyelméből, és ezt hagyjuk örökül gyermekeinkre, unokáinkra…

https://fb.watch/eRK5LMvJ3U/

Augusztus

Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza.

Hallgatódznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak, és a reggelek párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája.

És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett epret dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről nem dalol már egyik se.

A letarlott búzamezőkön pedig elgondolkozva dől a kereszteknek az öregedő nyár.

És a patakok sem sietnek már sehova. Hacsak esők nem zavarják langyos ágyukat, szívesen elácsorognak a kiöntésekben. Puha tükrükben meghintáztatják a sárga vízililiomot vagy a nefelejcset, és öngyilkos bogárkákat ringatnak ismeretlen tájak felé.

A békák zenekara is elhallgatott. Az előénekesek lustán pislognak a forró homokpadokon, és csak akkor ugranak fejest a vízbe, ha gólya vagy gémárnyék mozdul felettük, vagy könnyelmű szitakötők szállnak eléjük.

És a malmok se zúgnak hangosan ilyenkor. Csak mint a nagy dongók, álmosan, békésen; és az öreg kerék úgy lapátolja a vizet, mintha sajnálná összetörni a víz kék tükrét.

A galamb se búg az erdő mélyén úgy, mint tavaszon, amikor májusi esők simogatják a fészektartó nagy fákat, és minden bokorban, minden virágban, minden énekben egyetlen nagy érzés ujjongott: a szíveket és fészekbölcsőket megtöltő szerelem.

Az érkező augusztus tikkadtságában útra készülés van, egy kis búcsúzás van, és mégis akad az erdő lakói közül, amelyiknek most kezdődik a nász.

Talán a déli órák hősége forralja fel a vérét, talán a tarlók lehelete bódítja szerelemre – nem tudni, de ilyenkor titkos ösztönök buggyannak fel félénk szívében, és párt keres magának a koronás fejű őzbak.

Az őzbak párját keresi, a vadász pedig a bakot. Az egyik fegyverrel, a másik pedig ősi, romlatlan ösztönökkel, és az életre-halálra menő játékban könnyebb dolga van az őznek.

Igaz ugyan, hogy a vadásznak gyilkos puskája van, erős messzelátója van, különféle furfangjai vannak, de az őznek ezer rejteke, messzelátónál jobb szeme és tüneményes orra van, mely az áruló szimatokat messziről elkapja, s a vadász aznap már nem beszél vele.

Járja a vadász az erdőt. Lába nem dobban, mert gumi a cipője, de a száraz avar ropog, mint az üvegcserép, a messzelátó is megkoccan a kabátgombon, és a gyufaskatulya is zörög a zsebben.

Megáll a vadász.

Törli verejtékes homlokát, zöld falevelet dug a gyufák fölé, hogy hallgassanak, és a messzelátót is zsebre teszi.

És megy tovább. Csendes az erdő, és valami zörög a bokrok között. Kézbe a puskát, mert a bak minden pillanatban kiléphet…

Jön a zörgés. Ilyenkor kicsit kalapál a vadász szíve, s a bokrok alól kiszalad egy – feketerigó. Hogy ez a kis madár mekkora zajt tud csapni! A vadász bosszankodik, a rigó pedig ijedten, árulóan sikongat, mintha azt kiáltaná az erdei népeknek, hogy vigyázat, mert itt áll a cserkészúton a kétlábú gyilkos. Vigyázzanak!

Oson a vadász. Néha megáll, letörli arcáról a pókhálókat, mert a kis pókok is vadásznak, és hálójukat a cserkészút fái között feszítik ki. A vadász nem szereti a pókhálót, de a kis pókok sem szeretik, ha hálójukat összerombolja valaki, ezért belemásznak a vadász nyakába, és akkor kezdik csiklandozni, amikor éppen nem mozdulhat. Mint például most.

Mozdulatlanul áll a vadász. Tenyérnyi kis vörös foltot figyel a bokor alatt, s csak amikor lejjebb hajol, mosolyodik el, mert két okos gyerekszem néz rá.

– No! – mondja magában a vadász. – Nem félsz?

A kis őzgyerek pedig félelem nélkül néz szembe a puskás emberrel.

– Az anyám elment valahova – mondják szemei –, én meg csak itt nézegetek…

– Jól van no, hát csak nézegess! Ki bántana téged? – És ellép a kisgidától, nehogy megijedjen.

Egy héja vijjog valahol, és a fák sudarában egy kis szél jár. Elgondolkozik a vadász, és szinte megdermed, mert az egyik bokor mellett őz áll. Csipegeti a leveleket, de a fejét nem látni. A puska már kézben van, a messzelátó a szemnél. Múlnak a másodpercek. Kilép az őz, s a vadász kezében elernyed a puska. Suta. Annak a kis őzgyereknek az anyja. Csak észre ne vegye, mert akkor riasztva kiált nagyokat, s ha bak van közelben, elugrik az is.

Megy a suta hazafelé. Fellélegzik a vadász, és sietve megy odébb.

A nap most kel, a fák koronájában már megvillanik az első napsugár, s a völgyekből is elpárolog az árnyék. A haraszt alól föld- és cserszag száll, egy harkály kopogtatja valahol a beteg fákat, és a vadász megint megtorpan, mert egy róka surran előtte zajtalanul, mintha lába se lenne.

A vadász a kisgidára gondol, és meglőné a rókát, ha a kisgida most egyedül lenne, és a róka arra tartana. De az őzanya már hazaért, s a róka másfelé megy. Így a vadász játszik egy kicsit a rókával. Foga között szívja a levegőt, ami úgy hangzik, mint amikor az egér cincog. A róka felkapja a fejét, és rohan a cincogás felé. A vadászt csak akkor veszi észre, amikor már késő lenne… De a vadásznak nem kell most a róka, azért megemeli a kalapját, és suttogva azt mondja:

– Jó reggelt, koma!

A vadász azt hiszi, hogy ez tréfa, pedig szegény rókának minden szál szőre égnek meredt a borzalomtól. Később pedig talán arra gondol, hogy akkor csinálna ilyen buta vicceket a vadász, ha őnála volna a puska, és a vadász lenne fegyvertelen…

A róka rohanásának zaja csak annyi a csendben, mint amikor vízfodor szalad végig a tó hátán. Utána újra úr a csend. De most már darazsak zümmögnek, nagy legyek dongnak, méhek keresik a maradék virágokat, és ez a zsongás úgy hangzik, mintha valahol nagyon messze orgona szólna, és vasárnap lenne. Talán vasárnap is van, de ezt az erdőben nem tartják számon, mert az erdőben – úgy érzi a vadász – minden nap az.

Lépeget a vadász, és elfelejti a puskát a vállán, a messzelátót a zsebében. Még a bakot is elfelejti, mert keleten bíborpompájában most kelt fel a nap, s az ezüst harmatcseppek élő, véres rubinlánggal lángolnak fel a kis fenyőfákon, mint valamikor régen a gyermekkor ködében a karácsonyfák.

És ekkor elpattan egy ág, és szétfoszlik a látomás.

A puska újra kézbe kerül, a messzelátó a szemhez, mert egy őz jár a bokrok között, s ez lehet a bak is. Az a híres. Az, melynek agancsa dísze lenne a kiállításnak, és hőse az elbeszéléseknek, amit a vadász mondana el téli poharazás közben.

Az őz meg-megáll, de nagy a fű, sok az ág, és semmiképpen nem lehet meglátni, hogy suta-e vagy bak.

Meleg van már ekkor az erdőben. A vadász leguggol, felegyenesedik, jobbra hajlik, balra hajlik, verejtékezik, de még mindig nem tudja, hogy agancsa van-e az őznek a fején vagy csak két fül. Izgalmában reszket már a vadász, szíve a torkába költözik, és szeme előtt karikák táncolnak, mert egy pillanatban mintha fehér végű, hatalmas agancs villanna meg; ám ez lehet káprázat is. Bizonytalanságban lőni bűn, mert valahol egy kisgida árva lehetne esetleg, s az erdőn árvának lenni egyet jelent a halállal.

Ekkor egy pillanatra kidugja fejét a bokrok közül a hatalmas bak. Koronás fejér megvillannak a fehér ágak, és a döbbent csendben ránéz a vadászra. Csak egy pillanat az egész, aztán hatalmas szökkenéssel eltűnik a fenyők között.

A vadász kezében megrándult a puska, de lőni már nem lehet.

Ezt hát elszamárkodtam – mérgelődik a vadász, és úgy érzi, elvesztett valamit. Az öreg bak megint kifogott rajta.

Vállára veti puskáját, és úgy ballag kifelé az erdőből, mintha megcsalták volna. Lába alatt reccsenve törik a gally, a cserkészútra hajló ágakat gorombán félrelöki, a sárgarigó fuvolázását meg sem hallja. Mit hallgasson azon a buta rigón?

De amikor az erdő szélére ér, meg kell állni, mert a nap végigöntötte aranyát a réteken, tarlókon, s a nagy világosságban eszébe jut a vadásznak, hogy a nagy bak még nem veszett el.

Talán ha meglövi, akkor elveszett volna. Ott feküdne most véresen a vadász mellett, szemeire zöld opált borított volna az enyészet, és a karcsú lábak kecses mozgását örökre gúzsba kötötte volna az elmúlás.

Nem, a nagy bak nem veszett el!

Majd meglövi máskor, ha fúj a szél, zúg az erdő, és az esőfelhők elmossák a nagy bak kifreccsent vérét. De ma, ma kár lett volna.

Amint vinné, utána döngenének a vérszagra szálló dögbogarak, és nem lehetne megállni az erdőszélen, ahol szalakóta csillogtatja zöld ruháját, és buksi gébicsek lesik a szöcskéket.

De így megáll a vadász. Nincs terhe semmi. Nekidől a fának, és megfürdeti arcát a szellőben, mely a rétről hozott kakukkfűszagú üzenetet az erdőnek.

A bokor levelei megmozdulnak, és a vadász hallgatja az üzenetet, hogy lehullott már a vízililiom szirma, lefeküdtek a búzaerdők, elérett a cseresznye meg a meggy, és szamócából is csak sarjú van már a vágásokban, s a gyér füvű domboldalakon.

És megérti a vadász, hogy mindennek eljön az ideje. A baké is… és a vadászé is.

Majd később valamikor, de most még szikrázik a nap, surran a forrás hűs vize, mint az élet, és csak az érett életeket szedi áldott kötényébe a kenyérszagú Nyár.

(1941)

**

Megjelent az Új Időkben 1941. augusztus 17-én, valamint a Magyar Hírlap pozsonyi számában 1942. augusztus 25-én. Később egy részletét Vadászat címmel a Kincskereső közölte 1993. májusi számában.

Tartalmazzák az Egy szem kukorica (1944) és a Tarka rét (1973) c. kötetek.

Augusztus eleje címmel megtalálható a Rózsakunyhó (1973), Ködös utak (1979), és a Vadászatok erdőn, mezőn (1987) c. kötetekben.

“Az igazi mester nem az, aki az ideális útra tanít, hanem több utat is megmutat a tanítványának, míg az végül rátalál arra az egyre, amelyik elvezeti a saját sorsához. És attól a pillanattól kezdve nem segíthet neki, hiszen a kihívásai egyéniek.”

Paulo Coelho

Petőfi Sándor:

Itt van az ősz, itt van újra…

Itt van az ősz, itt van újra,

S szép, mint mindig énnekem.

Tudja Isten, hogy mi okból

Szeretem? De szeretem.

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon, egy új pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistenhez. Mert a pillangót az Erdő Jó Szelleme teremtette, s teremti azóta is, hogy nyoma maradjon a jóságnak.(…) Minél szebb és nagyobb jót teszel: annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl tetted nyomán. Igyekezz hát, hogy amerre csak jársz, sok pillangó legyen!

(Wass Albert: Erdők könyve, részlet)

Mese az erdőről

Tudnod kell, kedvesem, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalát, hogy szétossza közöttük a világ kincseit. Az igazi kincseket.

Egyiknek a jóságot adta, hogy szálljon vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe tegyen egy kis darabkát.

A másodiknak a szeretetet adta, s a harmadiknak a békességet. Az angyalok pedig leszálltak a kincsekkel a földre.

Odamentek sorra minden emberhez. Az emberek azonban lezárták szíveiket nagy, súlyos lakatokkal. Gyűlölet, irigység, rosszindulat, kapzsiság őrizték a lakatokat. Isten angyalai hiába mentek egyiktől a másikig, a szívek nem nyíltak meg, s ők nem tehették beléjük a Jóisten ajándékait. A Jóisten pedig, aki mindent lát, látta ezt is és nagyon elszomorodott. Mert tudta, hogy baj lesz ebből. Háborúság, nyomor és pusztulás. Gyűlölet lakozik majd az emberek házaiban és jajgatástól lesz hangos a föld.

S ahogy a Jóisten ott szomorkodott, egyszerre csak elébe lépett a negyedik angyal, akiről bizony meg is feledkezett volt, és ezt mondta:

– Hallgass meg engem, édes, jó Istenem! Lám, odaadtad angyaltársaimnak a jóságot, meg a szeretetet, meg a békességet, de ők bizony nem érnek velük semmit, amíg az emberek szíve zárva marad. Add nekem az erdőket, és én majd megnyitom velük az emberek szívét!

A Jóisten rácsodálkozott a kicsi angyalra, de aztán elmosolyodott, és ez a mosolygás olyan volt, mint amikor a nap fénye átragyog a felhőkön.

– Próbáld meg, lelkecském, – mondta kedvesen a Jóisten, ahogy kívánod, neked adom az erdőket.

Azon a régi napon tehát Isten angyala lejött, hogy megszépítse az erdőt.

Kacagtak a fák, a virágok és a rétek. Kacagtak a manók és a tündérek, és fent a szikla tetején.

Csak öreg Csönd bácsi nem kacagott, hanem megrázta bosszúsan hosszú zuzmószakállát, úgy, hogy a kicsi csigák alig tudtak megkapaszkodni benne. Összehúzta köpenyét és messzire elhúzódott onnan, be az erdők legsötétebb mélyébe, mohos fák és még mohosabb sziklák közé.

– Így na, – mondotta elégedetten az angyal, mert tetszett neki, hogy az erdő megéledt. – Így na, most már rendben van minden.

Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy most is él. A szellő, akit ruhája ráncaiból rázott elő az angyal, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Úgy mint ma is, éppen úgy. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat mindarra, amit tudni jó és hasznos. Mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy tündérke lakott, hogy minden madár idejében megtanulja a maga dallamát, és senki az erdőben mérges bogyót ne egyék. Énekeltek, fütyörésztek, csiviteltek a madarak, mesélt a forrás. A Visszhang pedig ült a sziklán halványkék ruhában, és lógatta a lábát. Akárcsak ma, éppen úgy.

Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát.

– Gyertek, – mondta nekik, az erdő majd megnyitja az emberek szívét, és ti elhelyezhetitek benne a magatok kincseit.

Bevitte őket az erdő mélyébe, ott a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Tisztásának neveznek. Ott megpihentek és várták az embereket.

Jött az első. De hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás, az ember nem látott és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra se. Rontó-ember volt.

Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment zárt szívvel, hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.

Aztán jött a második ember. Jött, de ő se látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt a második harmat az erdőn. A hajnali harmat.

Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén, és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok, a tündérek a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.

És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:

– Istenem, milyen szép…

És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy, rozsdás lakat.

Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat, nagyot füttyentett.

És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.

– Milyen szép! – mondta még egyszer az ember.

Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan, fönt az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. És alámosolygott a földre.

– Így volt ez bizony, lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted egy rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt is az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell.

A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen rád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.

Csönd bácsi, az öreg, ő csak a fák közül, vagy egy szikla mögül les reád.

Kacagsz vagy énekelsz? A napsütötte sziklacsúcson egy kék ruhás lányka ül, lábait lógatja, és hangodra vidáman visszakacag. Te már ismered őt is ebből a meséből. Csönd bácsi nagyobbik leánya, Visszhang a neve.

Haladj bátran, egyre mélyebben az erdő közé. A fák alatt láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi embernek zárva marad a szíve a szép előtt.

De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruhájukat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha, és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról-ágra. A mókusok, a nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép

És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.

A legnagyobb kincseket, amiket ember számára teremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.

Te minderről semmit nem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül és jóságosan alámosolyog.

Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszok hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon.

Csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.

Wass Albert

Benedek Elek: Gólya fecske utra indul

Gólya, fecske útra készül,

Búcsúzódik a fészkétül.

Kelepelnek, csicseregnek,

Szép nyár múltán keseregnek,

Jaj de búsan keseregnek!

.

Még egy-két nap s aztán vége,

Eltűnnek a messzeségbe,

S gonddal épített fészkükbe

Az élelmes veréb ül be,

Az élelmes veréb ül be!

.

Üres már a ház is, kert is,

Csend szállta meg azt is, ezt is.

A gyermekek, az unokák

Mind itt hagyták nagyapókát,

Szegény öreg nagyapókát!

.

Tűnődünk a nannyókával:

Mi lesz most a sok almával?

Az almával, a dióval?

A szép piros mogyoróval?

A szép piros mogyoróval!

.

Hej, ha itt volna Lacóka!

Sóhajtozik nagyanyóka.

Hát Évike! mondom rája,

Nagyapóka gyöngyvirága!

Szép nevetős gyöngyvirágja!

.

Nem búsulnánk az ősz miatt,

Nem volna a kertünk kihalt.

Almát, körtét együtt szednénk,

Egész nap csak együtt lennénk,

Oh, milyen boldogok lennénk!

BENEDEK ELEK: NE BÁNTSD A FÁT

Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódnál majd, késő bánat.
Ne bántsd a fát!

Fa lombja közt viharban, vészben
Lám meg se ring madárka fészke,
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája.
Szeresd a fát!

Anya ő is, minden levélke
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve.
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints fel rája.
Ne bántsd a fát!

Mindaz, kik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének,
Ásóval is költők valának,
Szép lombos fákról álmodának.
Szeresd a fát!

Aranyosi Ervin: Gyermeki fohász.

Drága jó Istenkém, hozzád szól fohászom:
Én még pici vagyok, nap közben csak játszom.
Próbálom követni szüleim példáját,
de gyakran úgy érzem, hogy nem jól csinálják.
Nem okoz örömet nekik a munkájuk,
csupa fáradtságos pillanat vár rájuk.
A kedvük is elmegy mire hazaérnek,
gyakran mondogatják, hogy már alig élnek.
Annyi sok a dolguk, s kevés idő jut rám,
pedig de jó lenne, értékelni tudnám,
ha velem lennének, s vidámak volnának,
s nem hinnék magukat keserves szolgának.

Drága jó Istenkém, velem mi a terved?
Nem véletlen adtál jó szívet, értelmet.
Ugye, nekem nem kell rabszolgává válnom,
elég, ha megélem dédelgetett álmom.

Letépem az élet boldogság-virágát,
szebbé téve magam és mások világát.

Nem koldusként élek, nem kuncsorgok máshoz,
mert tudom, holnapom jobbat, szebbet, mást hoz!

Annyi öröm ér majd, hogy adhatok másnak,
s ezt gondolom én az igaz gazdagságnak.

Mert, ki szívből szeret, szívből is tud adni,
annak könnyű lehet, embernek maradni!

Drága jó Istenkém, engedd, hogy szeressek,
s szeretetem által jó ember lehessek!

Szüleim válláról levegyem a terhet,
Drága jó Istenkém, támogasd e tervet!

Nem félni, szenvedni és meghalni jöttünk,
kell, hogy értelmes cél lebegjen előttünk!

Nem a túlvilágon van a te országod,
az ember gyermeked, s nem csak a jószágod.

Mutasd hát az utat, tanítsd meg szeretni,
ne akarja magát élve eltemetni,
találja meg mind, mind az ő boldogságát,
s tegye boldogabbá megfáradt világát.

“Ma a gyerek hazahozta a bizonyítványát és úgy adta át, hogy az osztályfőnök azt mondta, nem szép a bizi, benne sokkal több van és anya egészen biztosan szomorú lesz.
Én, az anya, aki a tanárnő szerint egészen biztosan szomorú leszek, szomorú is lettem … attól, hogy a gyerekem ezt a félmondatot kapta útravalóul a bizonyítvány mellé, de elsősorban rém dühös a tanárra. Szerencsétlen kisfiúnak remegett a keze, pedig a bizonyítványában hármasnál rosszabb jegy nincs. Mégis, úgy járult elém, félholtra halványodott ábrázattal, mint aki legalább is kivégzőosztag elé igyekezne.
Átvettem a bizonyítványt, fellapoztam az adott oldalt, aláírtam ott, ahol kell, majd mosolyogva visszaadtam a gyereknek, rakja csak vissza a táskába. Perdültem egyet és felhívtam a figyelmét, hogy vettem almát, ha kér, van a konyhában.
– De hát a jegyek, anya – kezdte el a fiam és én azt mondtam neki:
– A jegyek nem érdekelnek. A jegyek csupán számok. Nincsenek azok a számok mögött olyan dolgok, amik igazán számítanak.” Egy anyuka, 2022.

A TANÍTÁS MŰVÉSZETE

“Harcos vagyok.
Az én utam a cselekvés.
Tanító vagyok, és példák által tanítok.
A szó NEM elég:
Neked is példák által kell tanítanod, és CSAK AZT tudod megtanítani, amire tapasztalaton keresztül tettél szert.”
D. Millman

ÉLJ SZENVEDÉLLYEL, TANÍTS PÉLDAMUTATÁSSAL!

A tanítás ha alázattal tesszük már nem tanítás 2022-ben.
Kellene rá egy másik magyar szó ebben az ÚJ energia áradatban.
A tanítás eddig arról szólt, hogy aki tanított, akaratlanul is “maga alá söpörte” a tanítottakat azzal az érzettel a tanítottak részéről hogy a tanító okosabb, több, nagyobb.

A TANÍTÓ ezentúl LÉLEKGYÓGYÍTÓ, s nincs más tanításnak helye világunkban.

Napjaink tanítója már az alázat erényét gyakorolja, külseje is rendezett, ápolt. Egészségi állapotával, energiáival, rugalmasságával is példamutató és hiteles.

Napjaink tanítói alázattal segítenek emlékezni honnan jöttél, ki vagy, hová tartasz.

Sosem az embert, de az ÚTat kövesd úgy, hogy TE mint ÉN megmaradj feladataidban.

Alázatot, erőt és szorgalmat kérjünk a Forrástól ahhoz hogy életünkkel hiteles példamutatói, a jövő HITELES TANÍTÓI lehessünk környezetünkben.
Hesse 💜🌹

Nem csak “félévkor”, de Év végére is igaz

“félévi”

Tegnap egyest kapott a kisfiam…Mikor este hazaértem, kijött hozzám, s én nem azt kérdeztem, hogy milyen napja volt, hanem az volt az első mondatom, hogy mi újság azzal a biológia egyessel.😔

S mindezt azért, mert valaki megbántott a munkahelyemen ..Valaki gonosz volt velem..

Ő ijedten nézett rám. Félelem volt abban a gyönyörű szemében.. Az én drága kisfiam szemében… Megsemmisültem. Akkor, ott azt hittem, megszakad a szívem…

A kicsikém, akiért annyit küzdöttünk az apukájával hogy egyáltalán létezhessen, most félelemmel nézett rám… Rám, az anyukájára, aki a legstabilabb, legbiztonságosabb, legbiztosabb pont kell hogy legyek az életében…ahogy mindig is voltam.

Egy számjegy miatt…élete harmadik egyese miatt…

Magyarázkodni kezdett, de nem is hallottam a szavait…

Odaléptem hozzá, megöleltem, s tartottam őt.

Akartam, hogy érezze, biztonságban van.. Mint mindig, most is leültünk beszélgetni. Ez a beszélgetés most más volt mint a többi… Arról meséltem neki, hogy mennyire vártuk őt, amikor a pocakomban lakott még…az akkor tett igéreteimről, terveimről… Hogy egyetlen dolgot kértünk a jóistentől, egy egészséges gyermeket...S most itt van Ő, az én egészséges, nagyon okos, ráadásúl jó tanuló, különleges kisfiam…

Hálát adok az Úrnak amiért nekem születhetett meg.

Hogy milyen lesz a félévi bizonyítványa? Hogy milyen számok lesznek golyóstollal belevésve? Nem az számít! Nem az a fontos!

Azt akarom, hogy boldog, magabiztos, kiegyensúlyozott felnőtt váljék belőle…

Hogy továbbra is legyen ilyen vidám, magabiztos, tiszta lelkű, jószívű, érzékeny emberke,

s ne azonosuljon egy oktatási rendszer által felmért osztályzattal…és

pont mint eddig, tegye a dolgát az álmai megvalósításáért,

merjen nagyot álmodni, és valósítsa is meg azokat…s én támogatni fogom ❤️..

és ne ijedjen meg ha néha becsúszik egy-két rosszabb jegy….

Este, mint szinte minden este, táncolva énekelt,

s én, miközben néztem a felszabadult műsorát,

szívből-lélekből mondtam hálát a létezéséért…. 🙏

Mennyi, de mennyi gyermek éli meg ezeket a napokat szorongással…

Mennyi álmatlanul hánykolódó gyermek imája leng a szélben éjszakánként…

Nem ezért születtek.

Nem félni jöttek erre a világra.https://angyalbolt.com/collections/fustolok

Reggeli gondolat..❤

Tanulni kell a gyerekektől.

Habozás nélkül szeretnek.

Figyelmeztetés nélkül ölelnek.

Gondolkodás nélkül nevetnek.

Színes dolgokat írnak a falakra.

Legalább 10 lehetetlen álomban hisznek.

Nem érik el a felső fiókot, de az ujjaikkal megérintik az eget.

(Fabrizio Caramagna)

Legyen szép napunk!🌸

Aranyosi Ervin: Nem a tulajdonod a gyermek

A gyermek nem tiéd, bár hozzád születik,
tanítani jött ő választott szüleit.
Neveld tehát szívvel, boldog szeretettel,
hadd legyen belőle igaz, érző ember!

Figyeld a vágyait, álmodj együtt véle,
segítsd őt az útján, hogy célját elérje!
Ne add örökségül nem teljesült vágyad,
ne add rá álmaid – levetett ruhádat!

Nem a te életed kell neki megélni,
ne akard az útját másikra cserélni!
Engedd azzá válni, kivé lennie kell,
s talán tetteivel téged tanít, nevel!

Engedd a szekerét könnyedén gurulni,
támogasd és meglásd, fog ő boldogulni!
Egyengesd az útját, s te is jobbá válhatsz,
s tán kérdéseidre ő fog adni választ!

Köszönd meg a sorsnak, hogy téged választott,
hogy szeretetével, szívvel elárasztott!
Ne tereld másfelé, mint amerre menne,
hiszen egy új jövő csírázik ki benne!

Hagyd, hogy megmutassa fénylő csillagait,
próbáld megérteni, ami benne lakik.
Ne urald a lelkét, de dicsérd, ha jót tesz,
biztasd, jó ha belé néha lelket öntesz!

Ami nagyon fontos, tedd ezt szeretettel,
hadd legyen belőle igaz, érző ember!
Hadd válhasson azzá aminek született,
ne adj vágyainak béklyót, feszületet!

Nem a tulajdonod, ne akard uralni,
ha más utat keres, nem kell belehalni!
Te dolgod, hogy segíts, – s csak akkor, ha kérte!
Ha eléri célját, hálás lesz majd érte.

A mai fiatalok függők a tévétől, a telefontól, a kütyüktől.
Nyomogatja és körbe se néz.
A babára meg azt mondják “anyafüggő” vagy “cicifüggő”.

Aggódnak, hogy függ és le akarják választani.

A kettő között összefüggés van.

A kicsit le akarják szoktatni, hogy ne legyen függő, erőltetik, hogy mihamarabb önálló legyen, hát keres magának valami mást, amitől függhet.

Rongyit, cumit, kisállatot, tévét, játékot, pótcselekvést, pótanyukát, megfelelési kényszereket, tanulásba, teljesítménybe, sportba kapaszkodást, kortársakra támaszkodást, bulikat, bizonyítási vágyat, kütyüket – és még sorolhatnánk.

Szokták is hibáztatni az eszközöket, hogy amiatt van ez,
de a jelenség nem mai.

A régi fiatal is függővé vált, piszkálták pl. mert túl sokat olvasott, vagy csak a hobbija érdekelte, azzal vacakolt.

Mit keres valójában a gyerek?
Biztonságot és kapcsolódást. Emberi kapcsolatokra, figyelemre, együtt töltött időre van szüksége és ebből fog majd önállóbbá válni, ha eljön az ideje.

Bármitől lehet függeni, ha nincs meg a megfelelő érzelmi háttér, ha a gyerek magányos, elhanyagolt, talál magának valamit, amiben biztonságot keres.
Ez lehet a tévé, a könyvek, a barátok és még sok minden más is.

Nem az eszköz teszi függővé a gyereket, hanem a környezet, ami elhanyagolja őt.
A környezet, ami már csecsemőkorban azt erőlteti, hogy ne függjön a szüleitől, legyen önállóbb – és pont ezzel kezdi el elveszíteni azt az érzelmi biztonságot, amit aztán egész életében igyekszik visszaszerezni vagy pótolni.

Móra Ferenc: Amikor a földön

Amikor a földön
gyermekek zokognak,
az ég angyalkái
mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak
megszegül a szárnya,
felhőt borítanak
az ég ablakára,
bánatos szemükből
könnyek harmatoznak,
amikor a földön
gyermekek zokognak.

Amikor a földön
gyermekek nevetnek,
nagy az öröm kéklő
mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák
le-lekukucskálnak,
fellegek nyílásán
csókokat dobálnak,
szivárványszalagból
csokrot kötögetnek,
amikor a földön
gyermekek nevetnek.


IMA A GYERMEKEKÉRT

Istenünk! Te munkatársaiddá választottál ki bennünket az új élet fakasztásában.
Kérünk, légy segítségünk az elfogadott élet szolgálatában, nevelésében.
Állj mellénk atyai erőddel, jóságoddal, és segíts úgy nevelni gyermekünket,
mintha Jézust bíztad volna szeretetünkre.
Te nem maradsz adósa senkinek, Istenünk.
Megfizetsz mindenért. Fizetsz a nevelésért is.
Gyermekünk által is, irántunk és az emberek iránt tanúsított magatartásával, egész életével.
Add meg, teremtő Atyánk, hogy ez mindig öröm és boldogság forrása legyen számunkra.
Add, hogy segítségünkkel atyai szereteted fényében járja életének útját,
és a Tábor hegyén elhangzott szózatod rá is vonatkozzék:
‘Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik.’
Akkor biztos, hogy nekünk is mindig kedvünk telik benne…
Istenünk! Védd meg őt minden bajtól, szenvedéstől.
Add, hogy úrrá tudjon lenni a világ kísértései fölött.
Tedd boldoggá! Minket pedig segíts, hogy mindig hűséges gondnokai legyünk testének, lelkének.
Akaratod szerint keressük mindig az ő javát, szolgálatunk jutalma pedig, a belőle is forrásozó boldog élet után, vele együtt az örök élet legyen a Boldogságos Szűzanya és Szent József segítségével, és a te szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Náray Tamástól…

“Anyám és apám a szüleim voltak, nem a barátaim. Mindent megkaptam, amire szükségem volt, de nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna. Akkor nem esett jól, de ma már elismerem, hogy ez így volt helyes. Hatéves koromig alig ettem édességet. Később is csak akkor, ha utána fogat mostam. Ma, amikor a szám mosolyra szalad, már egyáltalán nem bánom, hogy így volt. A szüleim nem voltak különösebben engedékenyek. De mindent lehetővé tettek, amire vágytam. Nem kötötték ugyan össze a teljesítményemmel, nem szabtak feltételeket, ugyanakkor világossá tették, hogy vannak kötelezettségeim, amik alól nem bújhatok ki, még ha terhes is némelyik.

Akármilyen elfoglaltak voltak, napi egy étkezést együtt töltöttünk. Vagy reggel, vagy este. Hétvégén pedig mindet. Az asztalnál csak egymásra figyeltünk: nem szólt a rádió, nem működött a tévé.
Amikortól iskolába mentem, minden napra kaptam egy apró feladatot: -hozz egy vajat, vagy fél kiló kenyeret, vagy egy tejfölt, és így tovább, a boltból. A pénzre egész nap vigyázni kellett. Otthon pedig segíteni teríteni, letörölgetni, ágyazni, rendet rakni. Minden nap valamit, a tanulás mellett.

Nem követelték meg a korai fekvést. De tíz órakor ágyban volt a helyem. Mindig ugyanakkor. Legfeljebb negyedóra olvasgatást lehetett kiharcolni. Már gimnazista voltam, de nyáron “lámpagyújtásra”, télen kilenc órára otthon kellett lennem.

Sokszor hagyták, hogy elessek. A szó szoros értelmében ls, az átvitt értelmében is. Megtanultam egyedül felemelkedni a helyzetekből. Közben rám figyelve biztattak, készen arra, hogy bármikor beavatkozzanak, hogy meg tudom csinálni, ha akarom. És, hogy küzdenem kell.

Nem hagytak panaszkodni. Elmagyarázták, hogy sem az, sem a sírás nem fognak segíteni. Olyan megoldást kell választanom, ami valóban a hasznomra válik, tehát gondolkodjak.

El kellett magam látni. Az én felelősségem volt, mit viszek magammal, hogyan intézem a különóráim közti időben a dolgaimat. Hagytak levegőhöz jutni. De tudni akarták, hogy hol veszem azt a levegőt…

Anya és apa mindig “kéznél volt”, ha szükségem volt rájuk. Soha nem mondták, hogy nem érnek rá. De azt tisztáztuk előtte, mennyire fontos az ügy és tűrhet-e halasztást. Ha nem, azonnal rendelkezésre álltak.

Keveset voltam felnőttek között. Elmondták, hogy amiről beszélgetnek, az számomra se nem fontos, se nem érdekes. A felnőttek nem a pajtásaim. Ezért előre kell köszönnöm, csak akkor szólnom, ha kérdeztek, és bár a kor önmagában nem erény, de fárasztó, ezért át kell adni a helyem.

Minden évben, tizennyolc éves koromig, nyaraltam a szüleimmel. Ők is nyaraltak együtt minden évben, nélkülem, egy hetet. Felnőttként értettem meg, miért tették.

  1. október 22. Ma 60 éve, hogy találkozott anya és apa. Egy esős októberi napon, a Lukácsék cukrászdájában. Apa már fiatal mérnök volt egy gyárban. Anya még egyetemista. 51 évet éltek meg együtt. Boldogok voltak. És boldog gyermeket neveltek.

Amikor végre, nagy nehézségek árán elutazhattam Párizsba, a zsebemben a londoni pályázaton megnyert kétéves ösztöndíjjal, izgalommal és félelemmel teli szívvel ácsorogtunk, anyám, apám és én, a Keleti pályaudvar peronján. Anyám gyönyörű volt, mint mindig, halvány rózsaszín, könnyű nyári ruhát viselt, és végig csak mosolygott, de láttam, a szeme megtelt aggodalommal. Apám büszkén, feltartott fejjel állt mellettem, és biztatott.

-Boldogulni fogsz! -mondta. -Ne is gondolj másra! Átölelt és megveregette a vállam. A mozdony felől sípszó hallatszott. Felléptem a lépcsőre és visszanéztem rájuk.

-És ha mégsem? -kérdeztem szinte suttogva.

-Akkor hazajössz. A házban minden úgy fog várni, ahogy elmentél. A szobádban vetett ágy, az asztalunknál pedig étel lesz számodra mindig. Persze szomorúak leszünk mind, hogy nem sikerült, de később majd megvigasztalódunk és új lehetőségek után nézünk. Azonban egyelőre még nem tartunk itt! Még csak ott vagyunk, hogy most meg kell mutatnod, magadnak fiam, hogy nélkülünk is meg tudsz élni. S ha majd már biztosat tudsz, elbonthatjuk a gyerekszobát.

A kocsisor nagyot rándult és tompa kattogással elindult velem az új életem felé.

Azóta már a szülői ház sem áll és vele együtt a gyerekszoba is elsüllyedt, tovatűnt az időben. De igazad volt apa. Hamar kiderült, megélek nélkületek is. Viszont nélkületek semmi sem sikerült volna.”

“Tanítsd meg a gyerekeket!
Tanítsd meg a gyerekeket!
Tanítsd meg a gyerekeket!
Tanítsd, tanítsd őket mindig!

Lépni tanítsd a lépteddel!
Nézni taníts a szemeddel!
Adni taníts a kezeddel
Minden percben ezerszer.

Látni tanítsd a sötétben.
Járni tanítsd az éjben.
Kérni taníts szavaddal.
Élni taníts magaddal

Ápold, mint szép kerteket,
Örülj nagyon, hogyha szeret.
És ha felnőtt: engedd el!
És ha elhagy: szenvedd el!

Tanítsd meg a gyerekeket!
Mondd el, az élet miről szól!
Tanítsd meg a gyerekeket!

Fogd a kezét, ha fáradt.
Gyógyítsd meg őt, ha lázas.
Hinni tanítsd magában.
Segíts rajta bajában!

Védd meg mindig karoddal
Útját mutasd az utaddal.
És ha felnőtt: engedd el!
És ha elhagy: szenvedd el!

Tanítsd meg a gyerekeket!
……………………………………”

(Adamis Anna)

“Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!”/Pósa Lajos

“Nem kell ötös tanulónak lennie a gyerekednek. Erre ma már nincs szükség. A gyereked akkor lesz sikeres és érett felnőtt, ha megtanulja kezelni a gondolatait és az érzelmeit.

Mikor lesz egy gyerek csillagos ötös tanuló?

Akkor, ha nem erőltetik rá a tanulást. Akkor, ha a tanulás a céljaihoz és az álmaihoz szükséges komfortzóna.

Ha a tanulás és a jeles eredmény a cél, akkor soha nem fogja elérni a kiváló teljesítményt. Ha rá van kényszerítve a tanulás, akkor mindent meg fog tenni, hogy elkerülje, hanyagolja vagy halogassa a tanulást.

Neked abban kell neki segíteni, hogy megtalálja a saját céljait és a jövőképét.

Ha a gyereked orvos, pilóta, tudós, katona, rendőr, festő akar lenni, neked erősítened kell benne azt a hitet, hogy valójában ezekre ő képes. Ekkor fejlődni fog az énhatékonysága és az énképe.

A tanulásra már nem fölösleges, unalmas szenvedésként fog tekinteni. Úgy fog a tanulásra tekinteni, ami által közeledni tud a céljaihoz.

Ekkor már nem kérdés az, hogy jó jegyeket akar gyereked szerezni, nem kérdés, hogy jó egyetemre akar menni. Ez már egy egyértelmű lépés lesz ahhoz, hogy megvalósítsa a céljait.

Ha megváltoznak a tanulásról alkotott hiedelmei, akkor megváltozik a gondolkodása és a viselkedése. Ezt eredmények fogják követni.”

Dr. Prof. Tomabechi Hideto

A gyerekek a felnőttek viselkedéséből tanulnak

A gyermek sohasem azt teszi, amit mondunk neki, hanem azt, amit lát tőlünk.

Nem tilthatjuk meg, hogy dohányozzon, igyon vagy kábítószert szedjen, ha mi ezeket csináljuk. Jó példával kell elöl járnunk és olyan életmódot kell folytassunk, amilyent a gyermekeinktől elvárunk.

Amikor a szülők hajlandók önmaguk szeretetén munkálkodni, csodálatos összhang alakul ki a családban. A gyerekek önérzetesen viselkednek, kezdik értékelni és becsülni önmagukat.Íme egy önbecsülést fejlesztő gyakorlat, amelyet a gyermekeddel közösen végezhetsz.

Írjatok össze néhányat azokból a dolgokból, amelyeket szeretnétek elérni. Kérd meg a gyermekedet, írja le, milyennek látja magát mához tíz évre, egy évre, három hónapra. Hogyan szeretne élni? Milyen emberekkel lenne üdvös barátkoznia? Minden válasz mellé írjon rövid magyarázatot, és írja le azt is, hogyan válthatná valóra álmait. A te feladatod ugyanez.Legyen a lista mindig kéznél, hogy emlékeztessen céljaitokra. Három hónap elteltével olvassátok végig a jegyzékeket közösen. Változtak a céljaitok?Ne engedd, hogy gyermeked kárhoztassa magát, amiért nem érte el, amit akart. Mindig átfogalmazhatja a listáját.

Ami a legfontosabb, pozitív elvárásokat támasztani a fiatalokban önmagukkal és az élettel szemben.

Louise L. Hay

Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?

Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.

Május 18. – Az Internet napja!
Deák Mária – Mese az elveszett wifiről
Vendégségbe jött ma hozzánk
egy városi kisgyerek.
Táblagépét szorongatva

  • Nincsen wifi? – pityereg.
    .
  • Gyere velem édes lelkem!
    Kézen fogom s vezetem.
    Egy életem, egy halálom,
    én a wifit meglelem.
    .
    Kezét nyújtja, mosoly ragyog
  • Vajon hová bújhatott?
    Huncut wifit a nyúlólban,
    bizony mondom elkapod.
    .
    Közben Buksi is előjön
    üdvözli a vendéget.
    Farkcsóválva vakkant kettőt,
    bárányunk is felbéget.
    .
    Táblagépét nyújtja felém
  • Ugye kicsit megfogod?
    Biz a kezem elengedte,
    Buksi után úgy futott.
    .
    Kertvégéig meg sem álltak
    a kiskapu nyitva áll.
    Rózsaszínű kis nyusziorr,
    a rácson át kandikál.
    .
    Csöpp kis keze óvatosan,
    simogatni megtanul.
    Selyemszőrű pici nyuszi,
    az ölében meglapul.
    .
    Hangos szóval szól a kakas
  • tyúkudvarban ő a sztár –
  • Kukuríkú itt a wifi!
    A gyereknek nem kell már.
    .
    Boldogságtól kipirulva
    a kisnyulat letette.
    Tojást szedni, de jó móka
    így a wifit feledte.
    .
    Darát szór a csibék elé
    a kotlóssal beszélget.
    Friss vizet ad a báránynak,
    nem kell már az Internet.
    .
    Konyhakertet is bejárja
    répát szed a nyulaknak.
    A megmosott csemegéből
    velük együtt ropogtat.
    .
    Táblagépe árván marad
    de a gyerek nem szánja.
    Simogatni jobb a nyuszit
    és a tablet sem bánja.

Védd az erdőt, ültess fákat, lombjuk alatt lelhetsz árnyat,

élvezheted gyümölcsüket, zöldelljen sok üde liget!

Ültess hársat, illatozzon,méhecskéknek nektárt adjon,

sudár nyárfát, kis gerléknek, hadd ringasson puha fészket,

tölgyet, bükköt, szép erdőket, hol a sok vad majd felnőhet,

ültess diót, melynek lombja árnyékot nyújt agg korodra,

almát, körtét, cseresznyéket, mind gyümölccsel lát el téged.

Hamvas szilvát, hogy az őszre lekvárt tégy el majd,

befőzve, s fenyőfát, mely égre nézve, karácsonyt vár vendégségbe.

Ha csúcsára száll a csillag, ünnepelni csengő hív majd.

Vigyázz fákra, ágra, gallyra, madárra, mely fészkel rajta,

hogy szépségét, pompás dalát élvezhesd egy életen át!

Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak?

Hát te igazán megérted,
mit a madarak beszélnek?
nemcsak csipegnek, pityegnek,
fütyülnek és csiripelnek?
-Ó, dehogyis, szólnak mást is,
van őnekik szavuk száz is,
vagy talán még ezerszáz is!.

Cinke
Hallgasd csak a cinegét,
azt mondja, hogy: “Nyitnikék!
Elolvadt a hó, a jég
ne aludjon kert, a rét,
az a dolguk: nyitni, nyitni,
virágot, rügyet kinyitni,
nyitni, nyitni, nyitnikék!”
Nem mindig ilyen vidámak,
mikor téli ágra szállnak,
eledelre nem találnak,
panaszkodnak: “Nincs… nincs…
nincs…
Itt sincs…itt sincs, sincs, sincs,
sincs…”
Ha valamit mégis lelnek,
még akkor sem örvendeznek,
mert keveset ád a tél-
mondják is, hogy: “Kicsit ér!”
Kicsit ér! Kicsit ér!.

Rigó
Hát most milyen madár szól itt?
S hallod, éppen téged szólít
téged szólít, tőled kérdi,
tudsz számolni? Mondd meg néki,
ezer fán mennyi dió.
Ha nem felelsz, hát megmondja,
tavaly ősszel megszámolta,
ezer fán annyi dió,
hogy éppen egy millió!
Fiú! Fiú! Millió!
Millió! Millió!.

Pacsirta
Ez meg milyen madár lehet?
Túlszállt már három felleget,
s mindjárt eléri az eget!
A pacsirta! ki más lehet?!
Mindig csak az eget járja,
földön fészkel, égen szárnyal,
sohase röpül a fára!
Figyeljed csak milyen tréfás,
jókedvű a mondókája:
“Felmegyek!
felmegyek!
megnézem
az eget!
Kérek ott
szekeret,
lovat és
szekeret!”

Mint Pedagógus:

” Többet akarok, mint csupán tartozni valahová-RÉSZESE akarok lenni.

Nem csupán törődni valakivel-valóban SEGÍTENI akarok.

Nem csupán hinni fogok, de GYAKORLATBA ültetem hitemet.

Nem csupán rendes akarok lenni, hanem JÓ.

öbbet fogok tenni, mint csupán megbocsátani-FELEJTENI fogok.

Nem csupán álmodozni, CSELEKEDNI fogok.

Nem csupán tanítani, ÖSZTÖNÖZNI fogok.

Nem csupán tanulni, GYARAPODNI akarok.

Nem csupán adni, de SZOLGÁLNI fogok.

Nem csupán élni, NÖVEKEDNI fogok.

Nem csupán szenvedni, de GYŐZNI FOGOK.” (William Arthus)

“Ha a gyereket folyton bírálják, a lenézést tanulja.

Ha a gyerek állandó gyűlöletben él, a háborút tanulja.

Ha a gyereket mindig gúnyolják, a félénkséget tanulja.

Ha a gyereket folyton megszégyenítik, a bűntudatot tanulja.

Ha a gyereket tolerancia veszi körül, a türelmet tanulja.

Ha a gyereket folyvást bíztatják, a bizalmat tanulja.

Ha a gyereket biztonság veszi körül, a hitet tanulja.

Ha a gyerek teljesítményét elismerik, a megbecsülést tanulja.

Ha a gyerek jórészt helyesléssel találkozik, önmaga szeretetét tanulja.

Ha gyereket elfogadják, és barátságos légkörben él, megtanulja szeretni a világot.

A gyerekek azt élik, amit tanulnak!”

Robert Fisher

https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.maiige.hu%2Fgyermekbiblia&h=AT2dNUfd8vD5SWAio9QmxBQ_HSPMeugBpV6yti0rwZR1J48JHn7EBaYyxTpCnlT8bPcDWEokO8_L1bBStIE8NC8q9ZpGk4Z0x0WmPlsvNOUuHBJw8pcuQ-lplNFLZ8A0LO7K&s=1 Letölthető Gyermekbiblia

..Délután ledőltem egy pár órácskára aludni, és a dédimmel😍 álmodtam… Én beszéltem hozzá, de Ő nem mondott semmit, csak mosolygott és megborzolta a hajam, mint ahogy mindig is csinálta!…A Dédihez, aki mindig hazavárta a családját és akihez mindig jó volt hazatérni! Emlékszel még a szeretetére💓, … emlékszel még sütijére💗, … a dunyhájára💖, … és emlékszel még arra, a soha el nem múló hatalmas szeretetére!…Sokszor eszembe jut az a nyári konyha, ami homoktól sercegett, ahogy öregapám csoszogva belépett. A lugas, ahol nyaranta ebédeltünk egy régi, stokedlin. A kert végében elnyúló végtelennek tűnő kukorica mező. Az ütött-kopott vödör a kút szélén, amott a góré, a boros pincében fészkelő fecskék, a zöld kerítés mentén meg apró színes porvirágok.Még ma is végig tudok menni képzeletben azon az utcán. Még ma is fülembe cseng az öreg Juliska néni ijesztően vékony mégis rikácsoló hangja, aki végül sosem szúrta ki a kertjébe rúgott foci labdát. … BOLDOG😍 gyerek voltam!Sokat szaladtam, sokszor féltem a gyerekes csínytevéseim következményeitől, papám haragjától, ha nem voltam elég jó. De sokszor,… Istenem de hányszor, kacagtam szívből a pajtásokkal! Kergettük egymást, számoltuk meddig nem esik le a labda, könyörögtünk dédimnek, hogy csak még 5 percet adjon nekünk.Nem gondoltunk a holnapra, nem féltünk semmitől, mert nem éreztünk bizonytalanságot, csak a most számított és az hogy éljünk benne.És most, évekkel később visszavágyom, látni az utcát, végig menni a házon…Egyszerűen jó, hogy van mit felidézni, hogy voltak arcok, helyek, nevek, akik akkor kísértek.30 év múlva majd ez a pillanat is simogató emlék lesz, és jó lenne akkor is azt érezni, amit most, hálát a sok jóért, és hogy vagyok, a többi meg csak egy lecke, amit megtanultam betűről-betűre.”Fekete Zsolt

TANÍTSD MEG GYERMEKEIDNEK EZEKET AZ IGAZSÁGOKAT!

Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a boldogsághoz nincs szükségük semmi önmagukon kívülire – sem személyre, sem helyre vagy dologra -, és hogy a boldogság odabenn található.
Tanítsd ezt meg nekik, és kiválóan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeidnek, hogy a kudarc csak kitalálás, hogy minden próbálkozás siker, és hogy minden erőfeszítés győzelmet ér – az előző semmivel sem kevésbé tiszteletreméltó, mint az utóbbi.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy mélységes kapcsolatban állnak az Élettel, hogy Egyek valamennyi emberrel, és hogy soha nem különültek el Istentől.
Tanítsd ezt meg nekik, és kitűnően fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a káprázatos bőség világában élnek, hogy van elegendő mindenki számára, és hogy a megosztásból, nem pedig a gyűjtögetésből kapják a legtöbbet.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy soha nem ítélkeznek fölöttük, hogy nem kell amiatt aggódniuk, hogyan ítéltetnek meg, és hogy semmin nem kell változtatniuk vagy „megjavulniuk”, hogy tökéletesnek és gyönyörűnek tűnjenek fel Isten szemében.
Tanítsd ezt meg nekik, és a legjobban fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a következmény és a büntetés nem ugyanaz, hogy halál nem létezik, és hogy Isten soha senkit nem ítél el.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyerekeknek, hogy a szeretetnek nincsenek feltételei, hogy nem kell amiatt aggódniuk, hogy elveszíthetik a szereteteteket, vagy Isten szeretetét, és hogy a minden feltétel nélkül megosztott szeretetük a világnak adható legnagyobb ajándék.

Tanítsd ezt meg nekik, és kitűnően fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy különlegesnek lenni nem jobbat jelent, hogy ha másokkal szemben felsőbbrendűségre támasztunk igényt, akkor nem látjuk őket annak, Akik Valójában, és hogy nagy gyógyító erő rejlik annak elismerésében, hogy „az enyém nem a jobb, hanem csak az egyik út”.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy nincs semmi, amit ne tehetnének meg, hogy a Tudatlanság illúziója eltörölhető a Földről, és hogy az embernek igazából semmi másra nincs szüksége, mint hogy visszaadják önmagának, hogy emlékeztessék arra, Aki Valójában.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg mindezt, éspedig ne szavakkal, hanem tettekkel; ne fejtsd ki, hanem mutasd be. Mert amit cselekszel, azt fogják követni a gyermekeid, és olyanok lesznek, amilyen most vagy.
Menj és tanítsd mindezeket ne csak a gyermekeidnek, hanem minden embernek és minden népnek.
Mert ha a mesteri tudás útjára lépsz, minden ember a gyermeked és minden ország a hazád.”

Mi jár a fejemben … megint!

Az, hogy szuper volt a 70-es, 80-as években gyereknek lenni. Mindenhová gyalog jártunk és ismertük a környék összes utcáját, zegzugát. Már általános iskola első osztályától kezdve egyedül mentünk a suliba. Anyánk egyszer megmutatta, merre van. Ha másodjára nem találtuk meg, arról nem ő tehetett. Állandóan kint lógtunk a többiekkel a szabadban. Az összes lány az utcából alkotta a lánybandát, az összes fiú a fiúbandát. Fontos feladataink voltak odakint: hajkoszorút fontunk virágokból, gesztenyét gyűjtöttünk, papírt vittünk vissza a MÉH-be, ( 😃 üveget váltottunk vissza), hogy az arra kapott pénzt elfagyizhassuk, volt titkos átjárónk is, meg bunker a hátsó kertben. Ha sötétedett, haza kellett mennünk. Nem volt sem karóránk, sem mobiltelefonunk, de senki meg sem kérdezte, merre jártunk, hisz együtt voltunk, mi bajunk lehetett abból? A boltban lehetett kapni kenyeret. Érted… egyféle kenyeret. Aminek az volt a neve, hogy kenyér. És slussz. Az volt a finom, aminek jó feketére megsült az a héja, ahol bevágta a pék. Nem volt teljesen kiőrölve, meg gluténmentes változata, meg rizs-rozs-akármi lisztből készült fajtája. Egy féle, na. Mondjuk nem is állt el három hétig, de ki a fene tárolt anno kenyeret ennyi időn át? Újat akkor vettünk, ha a régi elfogyott. Még másnap jó volt. Még harmadnap gázláng rózsája felé tartva pirítósként, vajjal és fokhagymával jó volt. De mennyiszer ettünk így pirítóst! A boltban lehetett kapni tejet. Zacskóban. Felforraltuk és minden reggel kakaót ittunk. Nem tudtuk, mi az az ásványvíz, de volt otthon szóda, amihez vettük a patront. Minden nap ettünk egy almát, mert tudtuk, napi egy alma, az orvost távol tartja. Otthon kétféle gyógyszer volt: Kalmopyrin és a fehér rázós folyadék. Ez utóbbi gyógyította a bárányhimlős foltoktól a csaláncsípésen át a rohadék szúnyogcsípésekig mindent. Meg volt méz és kamillatea – ez utóbbi tényleg mindenre jó volt. Megfázásra, fejfájásra, fáradtságra, lázra, köhögésre, pattanásos arcbőrre, gyulladt fogra, felhorzsolt térdre.( 😃 és a csoki ízű Faringosept, amiből óvatlanul elszopogattunk egy levéllel.)Tudtuk, mi az, hogy hajóvonták találkozása tilos. A rádiót nem kapcsoltuk el, ha magyar nótát adott, akkor sem, ha népmesét olvasott fel egy gyerekhang és tudtuk, hogy ki a Botka Valéria meg a gyerekkórus. A rádió – a régi Sokol – mindig ment, így akkora műveltséget lapátoltunk be magunkba óhatatlanul is, amiből a mai napig tudunk meríteni. Hallgattuk a Szabó családot meg a Rádió kabarét. A Rádió kabaré ismétlését is meghallgattuk.Elfogadtuk, hogy hétfőn nincs adás a tévében, hogy Szilveszterkor láthatjuk a Parabolát a cicis nénikkel, meg a Sas kabarét, hogy kedden sorozat van, szerdán Panoráma, kéthetente csütörtökön a Szomszédok, pénteken Ablak, aztán a kilencvenes években a Dallas. ( 😃 Az esti mese 5 perc volt, ahogy a torna is, ami senkinek se fájt. A Delta főcíme ijesztő volt, de bűntények csak a Kék Fényben voltak.) Iszonyatosan sokat olvastunk. Hahota magazintól kezdve Nők Lapján át, még az országos napilapokat, csak mert ott voltak az orrunk előtt. És faltuk a könyveket, meg a könyvsorozatokat.Volt kisbolt, ahol megvettük a tejet meg a kenyeret. Volt nagy bolt, vagyis ábécé, ahol meg a többi motyót, és volt egy Centrum vagy egy Skála, ahol ruhát meg cipőt meg ilyeneket vásárolt az ember. Ha kellett egy pár cipő, bementünk a Centrumba, fél óra múlva kijöttünk onnan egy pár cipővel. ( 😃 többnyire mindenki ugyanolyannal.) El nem tudtuk képzelni, hogy valaha lesz egy olyan fogalom, hogy “plázázni” és hogy az annyit tesz, céltalanul flangálunk nyolc és fél órán keresztül egy üzletben. Tollaslabdáztunk és lábtengóztunk az utcán. Lányok gumis ugráltunk. Mindenki ott evett, ahol dél volt és délután anyáink hangosan kiabálták a nevünket, amire hazamentünk.10 utcával arrébb is ismertek minket, de felnőttek csak akkor szóltak bele a játékba, ha megsérültünk. Egy egész délutánt töltöttünk a fán ami a hajó volt, és Onedin családosat játszottunk.Üveggolyót, bélyeget, és takarékbélyeget gyűjtöttünk. Kártya naptárjainkat csereberéltük.A buszvezető ha rendre intett, elszégyelltük magunkat és így volt, ha a tanár megdorgált. A Körmös nem számított gyerekbántalmazásnak, viszont fájt annyira, hogy többet nem csináltuk a rosszat!

A GYERMEK NEM AZÉRT JÖN A VILÁGRA, HOGY MEGOLDJA SZÜLEI PROBLÉMÁIT, HOGY KITÖLTSE ÉLETÜK HIÁNYOSSÁGAIT, HOGY TÖKÉLETESSÉ TEGYE a BOLDOGSÁGUKAT (…), HANEM AZÉRT, HOGY A SAJÁT TÖRTÉNETÉT ÍRJA ÉS ÉLJE MEG.”

Mágikus birodalom – Az Encanto című filmről

KULTÚRA – 2022. február 15., kedd | 13:16

Van nekem egy „szárnysegédem”: Montepaone János, az ír születésű, félig olasz, félig magyar származású legkisebb barátom. Légvonalban csak hatszáz méterre lakik az otthonomtól. Édesanyjával él, aki egyedül neveli. Az elmúlt öt évben megszámlálhatatlanul sokszor vigyáztam rá, régóta a barátaimnak, családtagjaimnak tekintem őket, és így vannak velem ők is.

Ezzel a hétéves kisfiúval most befizettünk az Encanto című, néhány hete a legjobb animációs filmnek járó Golden Globe-díjjal kitüntetett Disney-filmre. És azt kell mondanom: működött a varázslat. Az édeninek tetsző kolumbiai domboldalon élő, márquezi ihletésű Madrigal család története nagyon szépen, látványosan beszél a család fontosságáról, a közösség szolgálatáról, az otthon fogalmáról, az esélyadásról és a hitről. A latin-amerikai kultúrkört megidézve szól egy kislányról, Mirabelről, egy varázslatos képességekkel megáldott família egyedüli olyan tagjáról, akinek nincs semmilyen különleges adottsága. Legalábbis ő így vélekedik magáról, egészen addig, amíg fel nem ismeri és el nem fogadja a sorsát.

Az Encanto története nagyjából össze is foglalható ennyiben, de nem hagyhatjuk említés nélkül a figyelemreméltó animációt, valamint a Grammy-díjas amerikai zenei fenomén, Lin-Manuel Miranda hangulatos és vérpezsdítő, salsát, bachatát és hiphopot is megidéző dalait sem, amelyek mindvégig arra emlékeztetnek bennünket, mennyire igaz a megállapítás, miszerint az otthonunk önmagunk tükörképe. (A filmbéli ház, a Casita élő, érző lény, aki jobban ismeri lakóit, mint az adóhatóság az állampolgárokat.)

Öröm látni, hogy a főhősök egytől egyig az afrolatin világhoz tartoznak, nemcsak szokásaikban, hanem bőrszínükben, hajtextúrájukban is, de egyikük sincs túlmisztifikálva. Jared Bush és Byron Howard (a Zootropolis alkotói) legújabb filmjükben megmutatják, hogy a különlegeseknek is megvan a maguk keresztje, és aki nem bír varázslatos képességekkel, az is képes a csodára.

Lehet, hogy elcsépelt a happy end az összetartásról és az identitásra találástól, de az is biztos, hogy ilyen Disney-filmek nem teremnek minden bokorban. Ezt pedig, ha akarnánk sem ünnepelhetnénk meg jobb záródallal, mint Carlos Vives kolumbiai poppápa slágerével, a Colombia, mi encanto című szerelmi költeménnyel, amely a dél-amerikai országhoz szól.

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. február 6-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Hálát adok az Úrnak amiért nekem születhetett meg.

Hogy milyen lesz a félévi bizonyítványa? Hogy milyen számok lesznek golyóstollal belevésve? Nem az számít! Nem az a fontos!

Azt akarom, hogy boldog, magabiztos, kiegyensúlyozott felnőtt váljék belőle…

Hogy továbbra is legyen ilyen vidám, magabiztos, tiszta lelkű, jószívű, érzékeny emberke,

s ne azonosuljon egy oktatási rendszer által felmért osztályzattal…és

pont mint eddig, tegye a dolgát az álmai megvalósításáért,

merjen nagyot álmodni, és valósítsa is meg azokat…s én támogatni fogom ❤️..

és ne ijedjen meg ha néha becsúszik egy-két rosszabb jegy….

Este, mint szinte minden este, táncolva énekelt,

s én, miközben néztem a felszabadult műsorát,

szívből-lélekből mondtam hálát a létezéséért…. 🙏

Mennyi, de mennyi gyermek éli meg ezeket a napokat szorongással…

Mennyi álmatlanul hánykolódó gyermek imája leng a szélben éjszakánként…

Nem ezért születtek.

Nem félni jöttek erre a világra.https://angyalbolt.com/collections/fustolok

“Mama, építs nekem egy másik világot.

Egy világot az összes barátommal.

Egy világot, ahol az embereknek egész arcuk van.

Egy olyan világot, ahol a nagymamám újra megtöm almás pitével, és a karjaiba vesz, amikor fáj a hasam.

Egy világot, ahol újra játszhatok a játszótéren.

Egy olyan világot, ahol újra megünnepelhetem a születésnapomat, sportra vagy zeneiskolába járhatok

Egy világot, ahol az emberek újra várják egymást, és nem félnek egymástól.

Egy világot, amelyben újra normális gyerek lehetek. …..”

Ismeretlen szerző.

– A családunkat nem tudjuk megválogatni, sok a súrlódás, hiszen senki sem tökéletes. Éppen ezért imádkozzunk minden nap szeretteinkért, hogy türelemmel és megbocsátással tudjuk elfogadni egymás gyengeségeit, és igazi társak lehessünk a nehézségek közepette a másiknak.

Drága Mennyei Atyám!

Köszönöm neked a családomat!

Köszönöm, hogy egymás gondjaira bíztál minket. Bár sok a veszekedés közöttünk és nem minden nap felhőtlen, de Te látod a mi gyengeségeinket és még így is annyira szeretsz minket, hogy feláldoztad értünk egyetlen Fiadat a kereszten! Kérlek Uram add, hogy ezzel az önfeláldozó szeretettel tudjunk egymás iránt viseltetni minden nap!

Adj egyetértést és békét otthonunkba, hogy igazán egymás támaszai lehessünk a bajban.

Áldd meg a testvéri és a házastársi kapcsolatokat.

Adj nekünk alázatos szívet, hogy saját önzőségünk helyett a másik javát nézzük.

Segíts, hogy az idősebbek és a fiatalok megértsék egymást.

Tekints irgalmasan nyugtalan korunk családi életének sok gondjára, bajára.

Te gyógyítsd be a sebeinket és adj nekünk vígasztalást az elkeseredésben.

Áldd meg Uram a családokat, őrizd meg ezt az általad elrendelt, szent köteléket!

Áldd meg azokat, akik most készülnek a házasságra és azokat is, akik még nem találták meg a párjukat.

Kérlek Istenem, könyörülj rajtunk és bocsátsd meg nekünk az emberi gyengeségeinket!