Istenes versek

Reményik Sándor :CSENDES CSODÁK

Melitskó Saroltának

Ne várd, hogy a föld meghasadjonÉs tűz nyelje el Sodomát.A mindennap kicsiny csodáiNagyobb és titkosabb csodák.Tedd a kezedet a szívedreHallgasd, figyeld, hogy mit dobog,Ez a finom kis kalapálásNem a legcsodásabb dolog?Nézz a sötétkék végtelenbe,Nézd a kis ezüstpontokat:Nem csoda-e, hogy árva lelkedFeléjük szárnyat bontogat?Nézd, árnyékod hogy fut előled,Hogy nő, hogy törpül el veled.Nem csoda ez? – s hogy tükröződniLátod a vízben az eget?Ne várj nagy dolgot életedbe,Kis hópelyhek az örömök,Szitáló, halk szirom-csodák.Rajtuk át Isten szól: jövök.

Posztós Lenke: Mindenható jó Istenem

Mindenható jó Istenem,csak Te tudod mi lesz velem;Tudom, ha Rád bízom magam,akkor minden javamra van.Te vagy az én égi Atyám,mindig gondot viselsz reám.Reád bízom én gondomat,mind éltemet, mind holtomat.Te vagy estém s jó reggelem,tudom, mindig Te vagy velem.Mi kell nekem, azt Te tudod,s ha javamra van, meg is adod.Oly sokat adsz, s keveset kérsz,velem vagy; – a szívemben élsz.Óvod, őrzöd a szívemet,elcsüggedni nem engeded.Hogyha hívlak, elmémbe szállsz,égi eledellel táplálsz.Lelkembe térsz s felragyogsz,szemeimmel mosolyogsz….Tudom, Te vagy mindig velem,legyél áldott jó Istenem!

Bízom csendesenUram,

mert erősen tart hű kezed,

bízom csendesen.

Mert szereteted hordoz és vezet,

bízom csendesen.

A bátorságot, erőt Te adod,

Dicsérlek! Szent a Te akaratod.

Bár a jövendő útja köd lepett,bízom csendesen.

Tudom, Te véghezviszed tervedet,

bízom csendesen.

Ha nem látok, csak egy lépésre még,

Te magad jársz velem, és ez elég.

Ismeretlen szerző

Fordította Túrmezei Erzsébet

Ha elfáradsz… Ha elfáradsz az úton vándorolva,rátalálhatsz Istennél a nyugalomra.Szárnyai alatt lehet menedéked,Pihenj meg Jézusnál, Ő átölel téged. Öröme kiárad, szava bátorságot ad,Megvigasztal téged, add át gondodat.Súlyos teher már nem nyomja a vállad,Szíved felvidul és könnyed is felszárad. Jézus letörli minden könnyedet.Vizek folyásainál egyenesen vezet.Angyalai mindig körülötted vannak,Hogy Jézus nevében neked szolgáljanak. Világ világossága árad feléd,Szelleme bennem és benned él.Megmutatja neked mi az örök élet.Megismerni Istent, s áldozatát érted. Ruhád és szíved, a vére mosta hófehérre.Kőszíved helyett, hússzívet adott cserébe.Útjelzőket rakott e vándorútra,Hogy el ne tévedj, arra is van gondja. Öltöztet, táplál naponként az úton,Ne kérdezd hát többé, mit eszel és iszol,Salamon minden ruhatáraNem hasonlítható Isten áldására. Mi ma még számodra lehetetlennek tűnik,Holnapra Istentől már, megoldás érkezik,Így biztat Mestered: vesd rá gondodat,Egyszerű okból: hisz Isten fia vagy!

Papp István

 Hiszek…Egy Istenben…A mindenható atyában.Hiszek egy Angyalban,A rám boruló szárnyában.Hiszek a napomnak,Fénylő sugarában,Hiszek a nyárnak,A Július havában…Hiszek a tengerben,A hegyeknek ormában,Hiszek a két karod,Áldott szorításában.Hiszek a szemednek varázsló fényében,Hiszek a lelkednek megbúvó lényében.Hiszek az időben, s igaz válaszában.Ha beteg vagy, hiszek a teljes gyógyulásban.Hiszek az oly ritka elsöprő hűségben,Hiszek a kitartás őrült erejében.Hiszek a megnyugvás eljövetelébenHiszek a gyermekkor örök szerelmében.Hiszem, hogy most így van jól…Hogy más úton kell menned.Kissé hiszek magamban,De nagyon hiszek Benned.Hiszek a hitben, és hiszek az imában…Hiszek az életben és hiszek a halálban.És Isten talán megbocsájt…De hiszek a CSODÁKBAN…..

Szabó Lőrinc: Élet”

Érdemes lesz? érdemes volt?Görbe, ami egyenes volt.Hol van erő és szerencse?Mi taszít ki? Ki vezet be?Tőle, hozzá, benne, érte,nála, néki, mégse, mért ne,ide, onnan, ott is, itt semajd ha, már most, úgy is, így se,mindig, egyszer, érthetetlen,jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,néha mégis, soha többé,véle, oda, mindörökké:mennyi megnyílt s elveszett út,mennyi csapda, mennyi zegzug,halni lassan, ölni gyorsan,bent a szívben, kint a sorsban,s úgy hinni, hogy győztes – vesztes,eljutunk az egyeneshez:érdemes volt? érdemes lesz?”

Móra Ferenc: A szív

A szív a legfurcsább csavargó,vigyázzatok reá nagyon!A megszokás halála néki,de mindig kész van útra kélni,ha nyílik rája alkalom.A szív a legfurcsább csavargó,a tolvaj-utat kedveli,hiába tiltja tilalomfa,nem hajt veszélyre, tilalomra,még vakmerőbben megy neki.A szív a legfurcsább csavargó,minden lépése új talány:onnan szalad, hol rája várnak,s hívatlanul oson be másnappár ragyogó szem ablakán.A szív a legfurcsább csavargó,ne bánjatok durván vele!Mert ahonnan elűzték egyszer,hívhatják vissza bár ezerszer,nem látják többet sohase.A szív a legfurcsább csavargó –dölyfös kacajjal elszalad,hogy megalázva, elgyötörvevisszalopódzék a küszöbre,hol csupa dacból megszakad.

Sík Sándor: Júdás

Keserű, dermedt könnyel sír a nap.Csillagok buknak. Hegyek inganak.Megvonaglik a vén föld dübörögve.Száz hang üvölt: Átkozott, mindörökre!És földrevágta sikoltva magátÉs üvöltött az egész éjen át.A harminc pénzt taposta két sarokkal,Bomlott haját szaggatta két marokkal.Az éles kőhöz verte vad fejétÉs köntösét őrülten tépte szét.Mellén a húst véresre marcangoltaÉs fuldokolva roskadt le a porba.És fönn az égen, messze, magasan,Vakító villám lobbant fagyosan.S egy hang mennydörgött át a dermedt légen:Nincsen bocsánat sem földön, sem égen!

Kányádi Sándor: Az én Miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: Mi atyánk, Ki vagy a mennyekben.

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, – hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod…
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
Ó, „Lélek”, nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek…

Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a „Gonosztól”

AMEN

Aranyosi Ervin: Mire vágyom?

Én békére vágyom,
szerte a világon
és legyen valóság,
megvalósult álom!

Szeretetre vágyom,
néhány kedves szóra,
mosolynap ragyogjon
minden földlakóra!

Igazságra vágyom,
nyílt őszinteségre,
a hazugság szennye,
oldódjon fel végre!

Emberségre vágyom,
gyógyító esélyre,
minden gonoszságot
temessünk el mélyre!

És társakra vágyom,
igaz emberekre,
hogy a történetünk
válhasson kerekre!

Kézfogásra vágyom,
egy szívdobbanásra,
földi mennyországra,
s nem is vágyom másra!

Aranyosi Ervin: Mire vágyom?

Szádeczky-Kardos György: Szoktál-e néha?

“Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű szép világot,
A kiserdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?…
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vígasztalni a szenvedőt?…
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni..”

Kínzó szegénység

Oly sok ember van kit nem kímélt az élet,
ki naponta átéli a kínzó szegénységet,
s azt a megalázó sorsot, mit el kell viselni,
mert nincs módja ellene semmit sem tenni.

Oly sok ember van, ki sosem tudja meg,
hogy a gondtalanul leélt élet milyen is lehet,
s milyen lehet az, ha nem kell küzdeni
azért, hogy egy csöppnyi ételt meg tudjon venni.

Ha az emberek átéreznék mások fájdalmát,
talán a nyomorgók könnyeit is felszárítanák,
s akkor megváltozna minden, szebb lenne a világ,
mert hallanák egymás segélykérő szavát.

Kun Magdolna

Kasza Tibor – Nézz rám Istenem

Mert van ki mindent lát,
A távolból figyel
Megvéd,ha bárki bánt,
S,ha félsz ő átölel

Hozzá szól a dal,
Ha senki más nem hall.

Fogd most két kezem,
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!

Minden nap új remény
-Míg benned élek én
Mint tűnő,tiszta fényt
-Úgy követnélek én
S,ha álmunk véget ér
-Egy csillag elkísér
S az éjből új nap kél…

Hozzá szól a dal,
Mit senki más nem hall.

Fogd most két kezem
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!

S,ha egy nap végül elsötétül minden,
Te vagy ki vársz és elrepítesz innen.
Egy út,egy élet megtalálni téged,
Melletted nem félek,már semmi sem fáj….

Mert,van ki mindent lát,
-És mindentől megvált
A távolból figyel
-És óv,ha menni kell
Megvéd,ha bárki bánt,
-Ő vigyáz majd rád
S,ha félsz Ő átölel

Hozzá szól a dal,
Ha senki más nem hall.

Fogd most két kezem
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!

🌾BENEDEK ELEK : KIS FALUMON NÉMA CSEND ÜL

Kis falumon néma csend ül ,
de a mezőn kasza csendül ,
otthon csak a beteg maradt ,
a többi mind búzát arat .
Merre nézek , búzatenger ,
mindenfelé dolgos ember :
hull a földre verejtéke ,
s szaporodik gyűl a kéve .
Még a földön harmat csillog
a sarló , a kasza már ott villog .
Napfölkeltét meg se várva ,
kint van a nép a határba .
Csillagok tán földre szálltak ?
Búzakeresztekké váltak ?
Ahány csillag nyári éjjel ,
annyi kereszt szerte széjjel .
Itt is , ott is csendül a dal ,
s nincs vége az alkonyattal ,
együtt dalol ember , madár ,
daltól zeng az egész határ .
Hej ez a dal ! Nincs szebb ennél !
Mintha mennyországban lennél ,
nincsen ez kótára szedve ,
csak úgy terem a szívekbe .
Szívben terem , szívhez talál ,
minden szava az égbe száll
hozzá , ki mindnyájunk atyja ,
ki az áldást osztogatja .
Száll az ének , száll az égbe ,
a végtelen mindenségbe :
” Uram kitől minden ered ,
áldott legyen a te neved ! “

A Szeretet útján.
Kálmán Ilona

Az úton mely Istenem hozzád vezet
nincsenek hazug egoista érzelmek
csak őszinteség ,jóság ,alázat
mely csakis a szabad akarat jegyében állhat.

Az úton mely boldogságomhoz vezet
csak lelki béke virágot szedhetek
kötelességek ,kényszernek helye nincsen
csak tiszta vágyak lángja loboghat szívemben.

Az út mely Istenem hozzád vezet
lehet hogy sokat nélkülözök ,szenvedek
de nem állok be a képmutató gonosz emberek sorába
megmarad lelkem belső tisztasága.

ADY ENDRE : MEGPIHENT……

Megpihent a szived,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre.Megpihent a szived…
Milyen sötét átok,
Hogy neked szenvedés
Volt egész világod,
Hogy te, ki szent voltál
Őrangyallá válva,
Százszor tettél utat
Nehéz Golgotára!Óh! mert egyre sújtott
A kegyetlen végzet,
Elrabolta minden
Földi üdvösséged;
A te nemes szived,
A te érző lelked
Nem talált a földön
Csak örök keservet.De mégis. »A regék
Ősi erdejében«
Megszállott az ihlet
A szomoru éjben
S amig messze szálltál
Egy tündérvilágba,
Elhagyott egy percre
Életednek átka.Óh! azok a percek
Írt adtak szivednek,
Fényesebb világot
Fényes szellemednek…
Nyugalmat a csodált,
Üldözött költőnek,*
Mert besüppedt sírján
Új virágok nőnek.Aztán ujra tűrni
Szivettépő átkot,
Feketén, komoran
Járni a világot.
Hogy szent szivedet, mely
Millióknak őre,
Átjárja egy gaznak
Megvillanó tőre!…Megpihent szent szived,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre.

Sas Piroska : Imádság.

Drága Uram, Jézus, nem panaszkodom,
csak szívem vágyait Neked elsuttogom,
oly halkan lelkemből, hogy csak Te hallhatod,
kérlek, teljesítsd, ha Te is úgy akarod.

Ha az idő kezét arcomra ráteszi,
mély ránc-pecsétekkel telepecsételi,
hófehérre festi minden hajszálamat,
kérlek, tégy üdévé, s mosolygóssá számat.

Ha fáradt tagjaim már csak fájni tudnak,
a színek szemem előtt lassacskán fakulnak,
madarak énekét már-már alig hallom,
kérlek, szívem lásson és Téged hallhasson.

Ha bizonytalanná válik a járásom,
és többször meg-megbotlom földi utamon,
hűtlenkedni fog a tájékozódásom,
kérlek Uram Jézus, Te légy a támaszom.

Ha világosan látom gyarlóságaimat,
sok-sok mulasztások görbítik hátamat,
káosz és sötétség szívemet támadja,
kérlek, csak Te segíts, életemnek Ura.

Mert minden jó, amit csak ember érezhet,
egyedül Tetőled, kegyelmedből jöhet,
Vigasztaló Lelked legyen mindig velem,
Ő vezessen végig földi életemen.

Ámen.

Tárkányi Béla:

MÁRIA SEGÍTS!

Oh életünk reménye,

Istennek Anyja!

Dicsőségedből nézz le,

S légy néped oltalma;

Kik főképp bűnbe estünk;

Zokogva, sírva esdünk:

Mária! Mária! Mária segíts!

Te látod mennyi bajjal

Kell mindig küzdenünk,

Hogy kísértettel s jajjal

Van telve életünk;

Magunkba bízni félünk,

Azért esengve kérünk:

Mária! Mária! Mária segíts!

Szent pártfogásod adjon

Erős akaratot,

Mely ahhoz hű maradjon,

Mit sokszor fogadott;

Hogy így Istennek élve,

Célját lelkünk elérje.

Mária! Mária! Mária segíts!

Fiadnak szent keresztje

Adjon vigasztalást,

Hogy amit ránk ereszt,

Eltűrjük a csapást;

Lelkünknek újulása

Legyen vére hullása.

Mária! Mária! Mária segíts!

Tebenned van reményünk,

Mert kegyes Anya vagy,

Akármi sorban élünk,

Oh kérünk, el ne hagyj;

Főképp ha jő az óra,

Mely elhi számadóra;

Mária! Mária! Mária segíts!

Az Ő keze

Lelkem, ne félj, lenyúlt egy kéz,
karjába vett és úgy vezet,
hullám felett, tenger felett
jó érezni ezt a kezet.
Nincs rémület, nincs félelem,
míg áldó karja átölel,
itt van a menny, egész közel.

Lenyúlt egy kéz, a kéz vezet,
– értem vérzett el Mesterem,
látom kezén a sebhelyet,
Ő fogja reszkető kezem.
Keze megóv, bizton vezet,
nem hagyja elveszni lelkem,
drága vére zálog nekem.

Miért félnék sötét éjjel,
ha tombol is ezer veszély,
ha száz villám üt itt széjjel,
s kitátja rám száját a mély.
Ő szívemben imát fakaszt,
s míg az ima égbe ragad,
áldó keze oltalmat ad.

Hogyha érzem drága kezed,
ráhajtom fáradt fejemet,
Te megsimogatsz, ó, mert szeretsz,
lelkem eléri a mennyet.
Te drága kéz, te áldott kéz,
ó, csak segélj, ó, csak vezess,
Jézus keze – el ne eressz!

Kovács Margit

Weöres Sándor: TÍZ LÉPCSŐ

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

Wass Albert:Kereszt alatt

Uram, én jó akartam lenni,
de imádkozva rosszat tettem.
Uram, a szemem jobbra nézett,
de akaratlan balra mentem.

Sírást indultam vigasztalni,
de jaj, a szám szitokra állott,
a karom ölelésre lendült,
de csattanva az arcba vágott.

Uram: én mindig rosszat tettem,
valahányszor csak jót akartam!
Uram: ha én gyémánt vagyok,
csiszolatlan miért maradtam?

Reményik Sándor: Istenarc.

Egy istenarc van eltemetve bennem,Tán lét-előtti létem emlék-képe!Fölibe ezer réteg tornyosul,De érzem ezer rétegen alul,Csak nem tudom, mikép került a mélybe..Egy istenarc van eltemetve bennem,Néha magamban látom, néha másban.Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,Ha rossz órámban eltűnik egészenAlter-egóm az örök vándorlásban..Egy istenarc van eltemetve bennem,A rárakódott világ-szenny alatt.A rámrakódott világ-szenny alól,Kihűlt csillagok hamuja alólAkarom kibányászni magamat..Egy istenarc van eltemetve bennem,S most ásót, kapát, csákányt ragadok,Testvéreim, jertek, segítsetek,Egy kapavágást ti is tegyetek,Mert az az arc igazán én vagyok..Egy istenarc van eltemetve bennem:Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.S bár világ-szennye rakódott reája,Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

június 21.: Apák Napja

Radnóti Miklós:Apámhoz az égbe

Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy ily korán meghaltál… Apám!

Sokszor, ha az élet rögös utjain,
Abba a gyakran emlegetett
Göröngyökbe botlik meg lábam…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy nem vagy velem… Apám!

Ha az élet zajgó tengerén –
Irányitó, erős kéz kellene…
Hányszor, de hányszor megcsókolnám
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,
Elgondolnám közben, hogy milyen kár…
Hogy árván hagytál – Apám!

Juhász Gyula:

Az utolsó vacsora.

János a Mester nagy szívén pihen,
E.tiszta szíven, e csöndes szíven
pihen, de Lelke a holnapra gondol,
s fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon,
az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorúan a szobába téved.
Be fáj ma a szél, az éj és az élet .

Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog, és árvább, mint az árva.
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő ideje itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy sötétkék szemében
Mély tengerek derűs kékje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg,
S megszegi az utolsó kenyeret !

Váci Mihály – Még nem elég

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

“Álmodj egy szép világot,hol tenger a fény,
ott ahol a béke az égig ér…
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
a szívekben derű és senki nem fél,
Álmodd,
hogy álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden, mi szívednek fájhat.”

Garai Gábor

Máté Rózsika: Köszönöm…

Köszönöm Istenem,az esőt és a napot,
s hogy Te egyformán szereted a szegényt és a vakot.
Köszönöm az utat, amit Veled együtt járok,
s a mindennapi csodát, amit veled megtalálok.

Köszönöm életem minden egyes percét,
s hogy Te elhordozod szívem minden terhét…
Köszönöm a sok jót, amit Tőled kapok,
s hogyha Veled járok, eltűnnek a bajok…

Köszönöm családom minden egyes tagját,
s hogy te szenvedőnek meghallgatod hangját…
Köszönöm az ágyam, melyre fáradt fejem hajtom,
s ha Hozzád szól az imám, Te meghallgatod hangom…

Köszönöm, hogy asztalunkon minden nap van étel,s
hogy felsegíted azt az embert, ki előtted térdel….
Köszönöm örömöm, s a mindennapi gondom,
tudom, ha velem vagy, bármi jön, megoldom.

Köszönöm Istenem, hogy általad létezek,
s hogy Te megbocsátasz nekem, bár oly sokszor vétkezek…
Köszönöm, hogy így szeretsz, s nem engedsz el soha,
életemben Te vagy a legeslegszebb CSODA!

Ámen.

Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez

Lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát.

Lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét.

Lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel.

Lassan meghal az,
aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit.

Lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására,

Élj most!
Légy merész ma!
Cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!

Nem késő még… mondta az angyal.
Akkor sem, ha most minden zavaros…
Akkor sem, ha nem vagy már olyan fiatal…
Akkor sem, ha követtél el hibákat és most félsz…
Még nem késő…
És aztán az angyal szemével kezdtem látni a világot…
Láttam a színeket, amelyeket megfesthetek,
A hidakat, melyeket megépíthetek,
Életet, melyet örömmel élhetek,
Álmokat, melyek beteljesedhetnek,
És ekkor világossá vált számomra…
Nem késő még…

Ron Atchison

Istened vagyok

Csak én tudom egyedül, hogy mikor fáj a szíved,
csak én látom egyedül, hogy mikor fárad el a lelked.
Én hallom egyedül, hogy mikor kiáltasz hozzám,
Istened vagyok, ismerlek jól, csak bennem bízzál.

Ha félsz, én vagyok, aki felbátorít,
ha reszketsz, én vagyok, aki lenyugtat mindent, ami nyugtalanít.
Ha fázol, én vagyok, aki meleget ad,
Istened vagyok, ismerlek jól, fel ne add!

Ha sírsz, én vagyok, aki felszárítja a könnyeidet,
ha remegsz, én vagyok, aki szorosan fogja a kezeidet.
Ha szomorú vagy, mert elítélt a világ,
csak nyugodj meg, én vagyok a jó bírád.

Csak én tudom egyedül, hogy milyen embernek lenni,
egyedül én tudom, hogy miért kell a halált elkerülni.
Az első voltam, aki érezhette, hogy mi az, ha valakinek gyermeke
van,
térj meg hozzám mielőbb, mert Istened vagyok, nélküled nagy ter-
hem van… NF

2014.09.29.

Reményik Sándor: Az ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!

Dvihallyné Oszuskó Sarolta: Angyali jóság

Angyal szállt a földre,
az én őrangyalom,
hogy minden léptemen
egyre oltalmazzon.

Mikor baj ér, védjen,
utamon segítsen,
ha eltévelyednék,
jó útra vezessen.

Angyali jóságát
érzem a szívemben,
Jóisten áldását
egész életemen.

Jöjjön Túrmezei Erzsébet: A harmadik verse.

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

Lehetsz milliomos, lehet zsáknyi pénzed,

  • lehet a másikat kevesebbnek nézed.
    Lehet, hogy kincsekből építed világod,
    de ez illúzió! Egyszer majd belátod.

Ahol pénz az isten, holtak ott a lelkek,
a földi pokolban sosem ünnepelnek.
Örök a sötétség, nincsen fény, csak árnyék,
betegség és közöny, mindaz, ami vár még…

Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok gazdagok, kik szívből szeretnek.

Őrízd hát magadban a szeretet csodáját,
Viseld az arcodon, a mosolyod báját.
Ne sajnáld másoktól, oszd úton-útfélen!
Nyáron árnyat adjon, melegítsen télen…

Amit megszereztél oszd szét a világnak,
s hiszem, hogy holnaptól, boldogabbnak látlak.
Kincseket, ha meghalsz, nem vihetsz magaddal,
bánj hát bőkezűbben a jó indulattal.

A felhalmozott pénz, nem teremt világot!
Últess hát kertedbe fákat és virágot!
Lásd meg körülötted a csodát, a szépet,
akard megismerni, miről szól az élet.

Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok boldogok, kik szívből szeretnek.

ISMERETLEN.

“A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály? A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit.
A legfontosabb emberek? A szülők.
A legszebb a világon? A SZERETET.”
Teréz anya

Pünkösd

Néha zúgó
szelekbe öltözik,
de néha könnyű,
hófehér madár.
Alázatos, csendes,
kicsiny legyen,
aki pünkösdre vár.

Lehet, csak halkan
rezdül meg a lég,
szelíd szavak
suhannak rajta át.
Boldog, ki a
galambszárnyak alatt
megalázza magát.

Az erőt érez,
erőt, diadalt,
míg aki zúgó,
sebes szélre vár,
meg se sejti,
hogy ott járt, elsuhant
a hófehér madár.

Túrmezei Erzsébet

Sik Sándor: Néma Miatyánk

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd…!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

Pünkösd

Aki nem tud a hit szárnyán
a magasba szállni,
nem is tud a Megváltónak
Szentlelkére várni.

Ó, emberek! Krisztus nélkül
mit ér ünnepléstek?
Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás,
ahol nincs Szentlélek.

Azért tehát Őt várjátok,
Őt várjátok! – eljő
Hittel égő lelketekbe,
Mint a nyári szellő…

Eljön Krisztus szeretettel,
eljön Szentlelkével,
ha várjátok s imádjátok
pünkösdi reménnyel!

Megtelik a szív és lélek
nemes indulattal,
ha bevonul oda Krisztus
teljes diadallal.

Csak úgy lehet pünkösd napja
áldás, öröm, béke –
a győzelmes, igaz hitnek
gyönyörű pecsétje!

Weöres Sándor: Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

Ölbey Irén

ANGYALÉNEK MENNYBEMENETEL NAPJÁN

Áldottak legyenek a füvek és a fák
és áldott legyen a földön minden virág,
és áldott legyen az út, áldott legyen a kő,
mert itt jár halk léptekkel az Üdvözítő.

S áldott legyen az ember ha a mennyei
béke és szeretet izzón átöleli
és ha az emberiségnek hasznára van
s az Isten átöleli lelkét boldogan…

Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő!

Dsida Jenő:
A gyöngék imája

.
Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, főre, szétmálló gyöngyre,-
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz,
csak nagyon- nagyon gyönge.
.
Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.
.
De azért vágyaim ne dobáld sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

GOETHE:

“Kicsit több békesség, jóság, szelídség.
Kevesebb viszály, irigység.
Kicsit több igazság úton-útfélen.
Kicsit több segítség, bajban-veszélyben.
Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,
Kicsit több erő, remény,
és sokkal több virág az élet útjára –

  • Mert a sírokra már hiába” !

Juhász Gyula : Május

Vén harcos, én, ma békét hirdetek,

Virággal verve meg a szíveteket.

Egy új kiáltványt írok, s érzem,

Hogy ez az ige egyszer tett lészen:

Ember, légy végre ember újra már,

Ne ordas farkas és halálmadár!

Nem bús robot, de boldog munka kell,

Melynél a szív bízó taktusra ver.

Új szent szövetség kösse össze mind

Embertestvérek jó reményeit!

Ez áldott föld ne temető legyen,

De kert, amely több jóságot terem!

Ember, magyar, ma még élő halott,

Legyen majális minden egy napod!

Vén harcos, én, ma békét hirdetek:

Legyen szerelmünk már a szeretet!

Reményik Sándor: A lélek él

Imre József kedves bátyámnak,
igaz tisztelettel

A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.
A lélek él: betűben, színben, fában,
Hullámos hangban és merev márványban,
Száz változáson át –
Amíg meg nem tagadja önmagát.A lélek él, és munkál csendesen,
Kis szigeten, vagy roppant tengeren,
De amit alkot: nem szól a világnak;
Csak egy kis körnek, csak egy kicsi nyájnak.
A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.1920

Gárdonyi Géza: Ima
Atyám, számon tartasz
Minden kis fűszálat,
Utolsó porszem is
Fölírva Tenálad.
Híven gondot viselsz
Az égi madárra,
Öledben a gyermek,
Öledben az árva.
Legyen az áldásod
Apámon, anyámon,
Magyarok szép földjén,
Drága jó Hazámon!

Dsida Jenő:Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

Dsida Jenő: Óda az édesanyámhoz

Dicsértessél ma Te is itt a földön, mert esküszöm, hogy nagyon nagy a Lelked s a földi szívek földig borulását Te mindenkinél inkább megérdemled. Nézem, látom a teltzsákú sok évet és érzem: nekem már semmit se hagy, de büszke leszek mindéltemig arra, hogy Te vagy nekem az, aki Te vyagy. Te vagy az, aki mindenkinek ad, a szenvedőknek virrasztást, vizet, Te vagy, akinek mindenki adósa, s akinek jóval senki sem ­ zet. … Hadd legyek hát én az igazi zengő, kis régi gyermek rombadőlt tanyán és harsogjam el hozsannás hitemmel Dicsértessél, dicsértessél, Anyám!

József Attila: Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek

Barcsai – Fehér Géza: Nagymamának

Jó nagymama, tedd le ma

Fényes ókuládat!

Kérlek szépen hallogasd meg

A kis unokádat!

Eddig mindig te hoztál

Ajándékot, cukrot.

Kérlek, ma te fogadd el

Tőlem e kis csokrot.

Nem adhatok egyebet

Pár szerény virágnál.

De egy- egy jókívánság

Mindenik virágszál.

Általuk, jó nagyanyám,

Tehozzád én szólok.

Isten éltessen soká!

Légy vidám és boldog!

HÁLA

Úgy szeretnék ma mindent megköszönni,
Felém áradó nagy kegyelmedet,
Mindazt a mérhetetlen sok-sok áldást,
Mely átöleli szegény szívemet!

Úgy szeretnék ma mindent megköszönni,
De érzem, gyenge, nyomorult vagyok.
Világok Ura, mérhetetlen Isten,
Köszönöm azt, hogy Hozzád szólhatok.

Úgy szeretnék ma mindent megköszönni,
Köszönöm, hogy megismerhettelek,
Köszönöm gondviselő, nagy jóságod,
S az elkészített örök életet! Ámen!

Somogyiné Csoma Irén

“Szerteszórt magyarok,
Boruljatok földre,
Összetett kezekkel
Nézzetek az égre,
Kössétek a múltat
E borongós mához,
Forduljatok bízva
Az egek Urához!

Kérjétek az Istent,
Tekintsen le rátok,
Óvjon áldott keze,
Bármerre is jártok.
Én is fohászkodom,
Hisz az ima fegyver,
Ne legyen a magyar
Egy bujdosó ember!

Pillants rá a népre,
Részesüljön kegyben,
Tereld haza őket,
Éljen ismét egyben!
Ébredjünk fel holnap
Régi lángra gyúlva,
Jertek haza, legyünk,
Legyünk együtt újra!

Az élet vihara
Bármily zászlót lenget,
Szülőföldet, s hazát
Nem találsz, csak egyet.
Gondolatok hangja
Repül ki a számon,
Halljátok meg ott is,.
Túl az Óceánon!

Hív a Kárpátoknak
Fenyvese és tölgye,
Hív az Olt, a Maros,
S az Aranyos völgye.
Olyan közel vagytok,
S olyan távol mégis.
Hív a többi magyar,
S közöttük én is.

Akármilyen nyelvet
Beszél ma a szátok,
Hol őseink éltek,
Ott van a hazátok.
Egy darab kenyérből
Ketten fogunk falni,
S elődeink földjén
Nyugodtan meghalni.”
/ Tordai Matyó /

Késői megbocsátás

Ne a sírnál térdelj bocsánatot kérve,
s ne a sírnál tekints a magasságos égre,
mert ott már nincs értelme azon szavaknak,
melyek szíved mélyéből előbuggyannak.

Ne a sírnál hullasd a fel-feltörő könnyet,
ami záporként áztatja a homokszínű földet,
hisz ott már senki sem érzi át azon keservet,
melyek lelked mélyében sebként véreznek.

Otthon mondj el mindent, otthon gondold meg,
hogy akit te szeretsz, néked mit is jelenthet,
mert ha egy nap kettészakít titeket az élet,
módod sem lesz arra, hogy bocsánatot kérhess.

Az élet túlságosan rövid, túl hamar elszalad,
ezért kell úgy szeretni, hogy ne bánts másokat,
mert ha nem bántasz senkit, nem kell kérned azt,
hogy sírjuk előtt térdre rogyva megbocsássanak.

Kun Magdolna

Nagy Sándorné: Fohász…

Istenem, nyújts
segítő kezet,
védd, óvd
az embereket!

Áldd meg az árvát,
a beteget,
segítsd meg
a szegényeket!

Vigasztald meg
az özvegyet,
töröld le szeméről
a fájó könnyeket!

Erőt adj, Istenem,
mindenkinek,
boldog mosolyt
a felnövő gyermeknek!

Vigyázz az édesanyára,
minden ember fiára,
küldj békét, szeretetet
az egész világra!

forrás: Poet.hu

Ady Endre: Az Úr érkezése


 
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
 Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.
 És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugoszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény és ölel a csend, és árad belém, és újjáteremt, míg nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten,
Új gyümölcs terem, másoknak terem, érik csendesen erő, győzelem… ha nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Szénási Sándor: Magyar imádság…..

Uram, egy népért könyörgök:
Fordítsd felé Szent Orcád!
Szíved ajtaján, ím zörgök:
Tied hatalom és ország!

Uram, egy népért könyörgök:
Sokszor káromol az ajka,
Szenteld meg ajkát, s felzendül
A legszebb zsoltárszó rajta.

Uram, egy népért könyörgök,
A szíve sokszor oly konok.
Hódítsd meg, s akkor e szív
Lesz majd királyi zsámolyod.

Uram, egy népért könyörgök,
Mindene van és mégis szegény:
Mert Nélküled árva koldus
Aranyhalmai tetején.

Uram, egy népért könyörgök:
Mindig szabadságra vágyott,
De bűnei bilincséből
Tehozzád alig kiáltott.

Uram, egy népért könyörgök:
Annyit folyt könnye s vére!
Ajándékozz arcára mosolyt
És vidám Napot egére!

Uram, egy népért könyörgök:
Érezze, mindig szeretted.
Gyógyítsad meg a vakságát,
S ragyogjon felé Kereszted!

Uram, egy népért könyörgök:
Magyar népemért most, sírva.
Imádságom szívembe van
Örök betűkkel beírva.

Linn Márton: Ember csak úgy lehetsz…

Hiába van sok pénzed,
de gazdag nem lehetsz,
ha szíved, lelked gonosz,
és senkit sem szeretsz.

Gazdag bíz’, csak úgy lehetsz,
ha szíved kitárod.
Tegyél jót, nyitott szívvel,
s a rosszat kizárod.

Légy te ember, mindenkor,
segítsd ki elesett.
Ahhoz, aki jó lelkű,
társul a szeretet.

Embernek lenni mindig,
bárhol a világba’.
Szívben az empátia
boruljon virágba.

Ha kinyílik a szíved,
más lesz majd az élet.
Gazdagságról azután,
másképp festesz képet.

2020. 04. 19.