Ünnepek, megemlékezések

Október 1.-

Idősek világnapja

 

FB_IMG_1570032033791 

Szeretni egy életen át

Nagymami és nagypapi
– úgy, mint réges-régen –
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.

Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.

Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.

Kérdezték már nagyanyót:
mitől ilyen boldog?
Ő csillogó szemekkel
csupán ennyit mondott:

– Tudjátok, a szeretet
szépíti a lelket,
s természetes jele az,
hogy viszontszeretnek.

Bajsza alatt somolyog
némán nagyapóka:
– A feltétlen szeretet
nevel csak a jóra.

Megsimítja ősz nejét
vénülő kezével,
tekintete megpihen
nagyanyó szemében.

(Mentovics Éva)

·

Idősek imája

Te adj erőt, hogy lépni tudjak,
Ha megbántanak, ne zokogjak,
Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal szeressenek.
Te erőltesd meg erőtlenségem,
Hogy másként vigyem a keresztem.
Te légy árvaságom erős támasza,
Tudom, hogy te vagy a gyengék gyámola.
Te őrizd meg gyengülő eszem,
Hogy életem nagy teher ne legyen.
Te adj azoknak szeretetet,
Akiknek én adtam életet.
Legyen szívükben jóság, irgalom,
Öregségemet értő szánalom.
Áldd, őrizd őket édes Jézusom,
Hogy találkozhassunk Nálad egykoron.
Vezess, erősíts, oltalmazz,
A végső órámon irgalmazz!

 

 

Október 6.

Emlékezés az Aradi 13 Vértanúra

 

az aradi 13

 

AZ ARADI VÉRTANÚK UTOLSÓ SZAVAI.

Aulich Lajos

(1793-1849)német
honvéd tábornok
“Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

Damjanich János

(1804-1849)szerb
honvéd tábornok
“Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Dessewffy Arisztid

(1802-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
“Tegnap hősök kellettek, ma mártírok. Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

Kiss Ernő

(1799-1849)örmény
honvéd altábornagy
“Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

Knézics Károly

(1808-1849)horvát
honvéd tábornok
“Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

Láhner György

(1795-1849)német
honvéd tábornok
“Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

Lázár Vilmos

(1815-1849)örmény
honvéd ezredes
“Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly

(1819-1849)német
gróf, honvéd tábornok
“A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagysándor József

(1803-1849)magyar
honvéd tábornok
“De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poeltenberg Ernő

(1808-1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
“Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József

(1796-1849)magyar (német???)
honvéd tábornok
“A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”

Török Ignác

(1795-1849)magyar
honvéd tábornok
“Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
“Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

 

OKTÓBER 23.-Magyar Szabadságharc

 

október 23.

#Emlékezzünk #Szabadságnapja 🇭🇺🇭🇺
1956. október 23-a a Szabadság napja!

’56-ra emlékezünk ma, amikor ritkán látható óriásként egységbe kovácsolódott a Nemzet.
A Magyar Nemzet, amelyet a szabadság eszménye, a szabadságvágy elsöprő ereje kovácsolt össze és mindenek előtt az állami terror, az önkényuralom, a besúgáson, megfélemlítésen és hazugságokon alapuló rendszer elsöprésének szándéka.

Úgy gondolom, hogy 1956. október 23-át és Hőseit Magyarország sosem felejtheti el.

Magunkkal kell vinni a jövőbe, mint ahogy nemzetünk többi jeles eseményeinek emlékét és üzenetét is, hogy ezekből erőt és tapasztalatot merítve bátran nézhessünk erős nemzetként a következő évszázadok elébe!

Emlékezzünk közösen a mai napon!

Isten nyugosztalja Hőseinket, kik szívünkben Örökké élnek!🇭🇺🇭🇺

 

https://www.facebook.com/magyarforradalom1956/videos/675523392642172/

Sajó Sándor: Magyarnak lenni

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre – lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Fekete fényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre.
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!…
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait.
– Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!…

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy, amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés.
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag.
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:

Egymást vádolni, egymást marcangolni!
– Majd fojtott kedvünk, hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikolt ni: hajrá! húzd, cigány –
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében,-
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!…
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!…

De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!…

1919.

EZEN A NAPON… 1956. október 25-én, 63 éve sortüzet nyitottak a Kossuth téren békésen és fegyvertelenül tüntető tömegre.

Több tízen, egyes becslések szerint 120-an haltak meg és sokan megsérültek. Az elkövetőket máig nem azonosították.

 

November 1.-Mindenszentek napja

 

Halottak napjan

 

 

Szeretteink emlékére    

 Aranyosi Ervin: Halottak napja

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.

Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…

 

gyertyafény-emlékezés

 

Mikor kezdődik a vég?

Mikor elvesztünk valakit, aki közel állt hozzánk, mi magunk is belehalunk kicsit a veszteségbe, nem visszavonhatatlanul,
csak úgy apránként.

Mert akiket szerettünk, és aki szeretett bennünket,
az mind elvisz egy-egy darabot belőlünk.

Mikor kezdődik hát a vég?
A sírba tétellel biztos nem.
Ha telik-múlik az idő?
Hát fordulhat feledésbe a valódi hiány?
Nem hiszem.

Akiket igazán szerettünk, és akik által igazán szeretve voltunk nem hagynak magunkra bennünket, hanem tovább kísérnek az utunkon.

És ez az egész folyamat független magától a haláltól, mert az igaz szeretet időtlen, korlátlan, határtalan. Életben-halálban egyaránt.

Fontosabb talán azt tisztázni, hogy mi élők élünk-e igazán vagy sokszor tetszhalottként vegetálunk csupán? Merjük-e áramoltatni a szeretetet, képesek vagyunk-e a feltétlen odaadásra és elfogadásra? Hiszünk-e ténylegesen abban, hogy a szeretet teremtő erő, hogy ebben rejlik az élet veleje?

A szeretet múlása a vég kezdete, ezért tartsuk életben az elevenség tüzét az emlékezés lángjaival is…

Chatalino

 

Egyszer…

Egyszer mindenki életében eljön a pillanat,
amikor megáll csendben egy hullólevelű fa alatt,
és elrebeg egy imát.
Nem templomit…
nem olyat amit a világ hall és lát,
hanem fénylőt… amiben odaadta magát.
Csak ő érti… és talán az, aki miatt idejött.

Nem is úgy szól az ima, hogy könyörögjön…
talán csak úgy… hogy valamit közöljön.
Csendben… csak magának, és csak neki…
annak aki meghalt…
de az emlék még mindig élteti.

(Léria Dipán)