„Ne feledd: soha ne légy öntelt az alázatosakkal szemben. És soha ne légy alázatos az önteltekkel szemben.”

Paulo Coelho

„Ha szeretsz, vigyázz magadra!

Szemben úszol az árral, s a világgal szembe mész. Szeretni manapság annyit jelent, hogy lángot gyújtasz a szélviharban.

A tüzet meg kell óvni, mert elfújja a szél.

Napról napra újra kell éleszteni – elsősorban saját magadban.

Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt,

a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba.

Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni.

Inkább gyűlöl, mint szeret.

Lebeszélnélek a szeretetről, ha nyerni, érvényesülni és meggazdagodni akarsz ebben a világban, de ha az életed értelmét keresed, szíved boldogságát és halhatatlan örömét,

ha azt az egyet keresed, amiért az embernek érdemes élni:

akkor tanulj meg szeretni. Akkor is, ha lemaradsz.

Akkor is, ha vesztes maradsz. Akkor is, ha nem szeretnek.

Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni

az a szennyes szélvihar, amelyben élsz!”

(Müller Péter)

Várakoztunk,,. Az orvos, akire valamennyien vártunk, éppen operált.

Volt aki méltatlankodott, volt, aki telefonjával babrált és volt egy idős bácsi, aki nagyon nagy fegyelemmel, türelmesen ült.

Akadt olyan is, aki hangot adott türelmetlenségének. A bácsi halkan megszólalt:

– Az orvos dolgozik, operál, lehet, hogy valakinek éppen most menti meg az életét. Legyen türelemmel asszonyom, higgye el, ha végez azonnal idejön, ismerem…

Egy középkorú nőnek szóltak ezek a szavak.

Az asszony gúnyosan végigmérte a bácsit, és flegmán odaszólt:

– Maga nyugodtan ül, mert magának van ideje.

A bácsi lassan felemelte tekintetét és halkan megszólalt:

– Igen, nekem van időm…. – és nagyon fájdalmas arccal, lassan bólintott párat. és újra megszólalt:

– Nekem van időm….

Olyan fájdalom ült az arcán, amit nézni is borzasztó volt.

Ott álltam pár lépésre tőle, az ablak párkányának támaszkodva.

A bácsi mellett ülő nő, felállt és elköszönt. Mivel senki nem akart leülni, odaültem.

Egyszercsak megszólalt a bácsi:

– Azt mondják van időm. Nekem van…

És megtelt könnyel a szeme. Hirtelen nem tudtam, mi a jobb, ha hallgatok, vagy ha megszólalok. Mégis úgy döntöttem, megkérdezem mi a baj? Legfeljebb ha nem akar, akkor nem válaszol. Így tettem, megkérdeztem.

– A feleségem haldoklik, nagyon beteg szegény – válaszolta. Ha megérjük, jövőre 55 éves házasok leszünk. 55 év……

-Adja Isten, hogy megérjék – mondtam.

– Hogy mi lesz, nem tudom. Csak azt tudom, ami eltelt – felelte, majd kicsit elhallgatott, utána folytatta:

– Tudja, nem volt könnyű életünk, de ha újra kezdhetném, akkor is csak őt választanám. Mindenért megszenvedtünk.

Amikor a feleségemet megismertem, 19 éves volt, fiatal tanítónő, én 23 voltam és iskolázatlan. Négyen voltunk testvérek, én voltam a legidősebb.

Apám odamaradt a fronton, anyám beteges volt, nem volt kire számítani. Gyermekként lettem családfenntartó. 10 évesen napszámba jártam, 14 évesen, már reggeltől estig dolgoztam.

Egy bálban találkoztunk. Egymásba szerettünk, de csak rövid ideig tartott a boldogság. A szülei valamikor gazdagok voltak. Igaz, hogy a büszkeségükön kívül nem maradt semmijük, de engem nem szívleltek, mert szegény voltam. A feleségemet másnak szánták. Eljegyezte a körzeti orvos, akit nem szeretett, és ebbe bele is belebetegedett . Olyan beteg lett szegénykém, hogy szinte belehalt. Egyetlen gyermek volt, így a szülei végül azt mondták, hogyha az az éhenkórász kell neki, akkor válassza azt. Az az éhenkórász én voltam. Soha nem néztek jó szemmel, főleg anyósom. Örökké elmondta, hogy a lányának orvos is került volna. Fájt nekem, de soha nem bántottam, egyetlen szóval sem.

Született 3 gyermekünk. 2 fiú és 1 kisleány. Az első fiú szülés közben meghalt. Akkor szinte meghalt a feleségem is. A másik fiú 3 évesen tüdőgyulladásban, a lányunk tavalyelőtt. Női baja volt szegénynek. Akkor már a feleségem is beteg volt. Neki is női baja van, pedig olyan erős asszony. Tudja, olyan sokszor eszembe jut, ha akkor nem engem választ, hanem azt a körzeti orvost, akkor most biztos nem lenne beteg, mert az meg tudta volna gyógyítani, de engem választott. Akkor nem jutott eszembe, hogy nekem nem lenne szabad szeretni őt, mert én szegény voltam. Soha nem éreztette, hogy kevesebb lennék nála. Szeretett és én is szerettem. Amióta beteg, azóta egyre többször gondolok arra, lehet, hogy igaza volt az anyjának. Nem szabadott volna így szeretnem, s akkor talán még most is egészséges lenne..

Eddig szó nélkül hallgattam, de most éreztem, muszáj megszólalnom:

– Ilyenen ne tessék gondolkodni, nem szabad! Ne bánja azt, hogy ilyen nagyon szeretett, mert ez az élet egyik legnagyobb ajándéka, ha valaki képes ennyire szeretni.

A bácsi fátyolos tekintettel rámnézett és halkan válaszolt:

– Nem azt bánom, hogy szerettem, hanem, hogy így szerettem. Ő sokkal többet érdemelt volna az élettől,… Nem engem, hanem valaki olyat, aki mindent meg tudott volna adni neki. Én nem tudtam…… Az én fizetésemből lakásra sem telt volna. Egy házról álmodott, egy kis házról, kerttel. Arra is képtelen voltam, hogy ezt megadjam. A gyermekeink is meghaltak, semmit nem tudtam adni neki! – Ekkor már fájtak a szavai.- Közbevágtam:

– Dehogynem tudott, a legtöbbet adta, amit csak képes adni egy ember, a szeretetét, a szerelmét. Úgy szerette, ahogy csak nagyon keveseket szeretnek. Ennél többet nem lehet adni.

Nem nézett rám, még jobban lehajtotta a fejét, szemét lesütötte és azt mondta:

– Csak ennyit tudtam adni neki, semmi egyebet…

Ekkor kiszólt a nővérke, a bácsit szólította.

Hirtelen mozdulattal végigtörülte a szemét, felállt és elindult a kezelő felé.

Gondoltam köszönök neki, de nem nézett rám.

Elég hosszasan bent volt.

Miután kijött, odalépett hozzám.

Arcán megkönnyebbült mosoly, hangja is boldog volt:

– A doktor úr azt mondta, lesz időm még arra, hogy a feleségem mellet maradjak…….megígérte. Nem halhatok meg előtte, nem hagyhatom magára. Jövő héten kezdem a sugárkezelést, attól jobban​ leszek….

Nem igazán szokott velem előfordulni, hogy szavak nélkül maradok, de most nem tudtam megszólalni.

Csak álltam és csodáltam azt az embert, aki ennyire tudja szeretni a társát, A bácsi elköszönt, jó egészséget kívánt.

Én pedig csak álltam dermedten és néztem, ahogy eltűnik a hatalmas fehér ajtó mögött……

Kovács Magdolna

,,Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz, hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli.”

(Seneca)

Bucsi Mariann : A hős

A tűzoltóautó olyan hangosan szirénázik, hogy szinte fáj tőle a fülem. Egy éles kanyart túl nagy sebességgel vesz be a sofőr, így a parancsnoknak dőlök. Egyszerűen hagyom, és amikor egyenesbe kormányozza a kocsit, vissza is kerülök a helyemre. Alig néhány perccel később, erőset fékezve megáll. Az ajtók azonnal kinyílnak, én pedig, a parancsnok után másodikként ugrom ki a kocsiból. Egy kétemeletes ház felé rohanunk a gyepen. Ebben a pillanatban hatalmas dörrenés, majd üvegcsörömpölés hallatszik és látom, ahogy három emeleti ablak kirobban, majd lángok csapnak ki az épületből. A parancsnok vezényszavakat ordít, már kihúzták a tömlőt, így néhányan a házba rohanunk. Kézjellel mutatja, enyém az emelet. A másodperc tört része elég hozzá, hogy észrevegyem, hol a lépcső. Odaszaladok, és azonnal felrohanok rajta. A füst marja a szememet, jóformán semmit se látok. Egy ajtó mögül hirtelen lángcsóva tör elő, amitől lángra kap a hátam. Nem gondolkodom. A rengeteg gyakorlatnak, és az évek alatt szerzett rutinnak köszönhetően azonnal a földre vetem magam és meghempergőzöm a padlón. Már nem lángolok. Pontosan tudom, hogy a bőröm megégett, de még nem érzek semmit. De később fogok, ez egészen biztos. Most annyi adrenalin van a véremben, ami elnyom minden fájdalmat. Mivel a füst felfelé száll, a földön maradok, ahol kisebb a koncentrációja és kúszásban haladok előre. A szemem könnyezik, nem látok semmit, úgyhogy csak az érzékeimre hagyatkozok. Az én feladatom a csecsemő megkeresése. Bekúszok egy helyiségbe, de ott senki sincs, úgyhogy gyors tempóban továbbmászok. Meghallom egy gyerek sírását, így rögvest arrafelé veszem az irányt, de a baba hirtelen elhallgat. Még gyorsabb tempóra kapcsolok. Amikor azt hiszed, erre már nem vagy képes, az ilyen éles helyzetek mindig bebizonyítják, hogy de, igenis képes vagy rá. Jobbra megtalálom a szobát. Egy pillanatra a fülemet hegyezem, hátha meghallom a gyereket, de csak a tűz ropogását hallom. Az nem jó jel, ha a csecsemő nem sír. Sietnem kell! Nem kapok levegőt. De tudom, anélkül is ki fogom bírni. Egyetlen cél lebeg a szemem előtt: Megtalálni a babát, fogni és kirohanni vele az égő házból. Erre vagyunk kiképezve. Itt nincs életösztön, itt nem számítok én, csak az az apró élet. Megvan! Elkapom a grabancát és már rohanok is. Mivel semmit sem látni, az emlékezetemre hagyatkozva keresem a lépcsőt és imádkozom magamban, el ne vétsem, nehogy lebucskázzunk rajta. Mikor úgy ítélem meg, hogy már majdnem ott vagyok, muszáj lassítani kicsit. Ég a tüdőm. Nem ájulhatok el! Ki kell juttatnom a babát a házból! Megérzem a lépcső peremét. Azonnal a legnagyobb sebességre kapcsolok, négyesével szedem a lépcsőfokokat, az utolsó két méteren szó szerint úgy ugrom le róla. Közben eszeveszett erővel szorítom a gyereket, hogy el ne ejtsem. Már az alsó szint is lángol, érzem, ahogy elérnek a lángnyelvek, de most nem törődöm vele. A hátam ég, de a gyereket magam előtt fogom. Hihetetlen sebességgel vetődöm ki az ajtón, mire valaki azonnal odarohan. Kezek nyúlnak a babáért, elveszik tőlem. Nem látok semmit, a füst még mindig marja a szemem. Próbálok levegőt venni, de nem tudok. A hátam lángol. Nem érzem. Csak a tüdőmet. Levegőhöz kell jutnom. A parancsnok mellettem terem és rám vetődik. A testével oltja el a lángokat rajtam. Összecsuklok a súlya alatt. Oxigénért kiabál. A füvön fekszek. Maszkot tesznek az orrom és a szám elé. Levegőhöz jutok. Kiesik néhány pillanat. A következőben arra eszmélek, hogy fejem a parancsnok ölében nyugszik, és ahogy kinyitom a szemem, közvetlenül az ő tekintetébe fúródik az enyém.

– Megmentetted Zeó! – mondja, és hatalmas tenyerébe fogja a mancsomat. – Hol van már az az orvos?! Megsérült a kutyám! – Rendbe fogsz jönni! Rendbe fogsz jönni! – mantrázza, én meg becsukom a szemem és hagyom, nagy tenyerébe simuljon a fejem.

– Jó kutya vagy! Egy hős!

A MENTŐKUTYÁK ÉLETE…

Milyen érdekes nem?

Készülődik a vihar!

Érzed a szelèt,lehűl a hőmérséklet,a távolból màr dörgést hallasz,villámlik,majd elkezd cseperegni az eső!

Mit csinálsz automatikusan?

Felhúzod a kocsid ablakát…leszeded a kinti teregetőről a kimosott ruhákat…összecsukod a napernyőt…beviszed az értékeid a kerti asztalról…!

Mert vigyàzol rájuk,mert félted őket,mert nem akarod,hogy elázzanak ès bajuk legyen!

A rettegő kutyád nem èrdemli ezt a törődést???

Nem èr annyit,mint a kocsid ülése,a kimosott ruhàd,a napernyőd vagy az asztalra kitett holmijaid???

Ő maradhat a kertben szabadon?Felügyelet nélkül?

Ez nem is érdekes!Ez elkeserítő és felháborító!

Mindig 100 telefont kapok,hogy itt kutya,ott kutya,eltűnt a kutya,elszökött a kutya…a vihartól,a viharban!

De nem a vihar miatt szökött meg,hanem a nemtörődöm,felelőtlen gazda miatt!

A szerencsések épségben hazajutnak,a kicsit szerencsétlenebbek megússzák néhány sérüléssel,van aki a chip hiánya miatt a gyepin/menhelyen köt ki,de van aki soha többet nem megy haza!!!Van akinek az a nap volt élete utolsó napja!!!

Akik túl élték meddig lesznek biztonságban?A következő viharig vagy a következő tüzijàtékig?

Mert a gazda majd akkor sem tud gondolkodni ès kicsit sem ismeri a saját kutyàjàt?!

Mi állatvédők màr felcsapunk időjósnak is!

Amint rossz időt mondanak,màr irjuk a posztokat,figyelmeztetjük a jónépet,de szinte falra hányt borsó,ahogy mondani szokták!

Röhej nem,hogy minket sokkal jobban érdekelnek idegen kutyàk,akiket az életbe nem làttunk?!

Nem normális dolog ugye,hogy mi állatvédők éjjel forgolódunk az ágyunkban ès rettegő állatok képei vannak előttünk,hol egy forgalmas főúton futkozó kutyàról,hol egy àrokparton fekvő sérült ebről,hol egy erdőbe tévedt másikról?!

Csak hàt tudjátok hogy van az idézet:

„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban,ahogyan az állatokkal bánik.”

MI EBBEN IS MEGBUKTUNK!!!

„Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.

• Mit árulsz itt? – kérdezte.
• Mindent, amit a szíved kíván – válaszolta Isten.
  Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.
• Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok – mondta, majd kis idő múlva még hozzátette – nemcsak magamnak, hanem minden embernek a földön.
  Isten mosolygott:
• Kedvesem, azt hiszem, félreértettél – mondta. – Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat.”

(Anthony de Mello)

„A viràg nem versenyzik a mellette lèvő virágokkal.

Egyszerűen, csak viràgzik !”

(Zen Shin)

„Nem kötelességem győzni, de kötelességem igaznak lenni. Nem kötelességem sikert elérni, de kötelességem a bennem élő fényhez méltóan élni.”

ABRAHAM LINCOLN

„Ha igazságtalanul bántanak, s szomorú vagyok, fájjon valakinek az én szomorúságom, még mielőtt őt is éppígy megbántotta volna valaki. Ha csak azután érzi át az én bajom, akkor már elkésett nagyon, akkor hiányzik belőle az emberség sebessége. Ha örömöm van, örüljön annak valaki, még mielőtt őt is hasonló öröm érné. Ha csak azután örül, elkésett megint, hiányzik belőle a jóság sebessége. Azt hiszem, ez az a furcsa sebesség, aminek fokozásában illetékes az egész emberiség.”

Elekes Ferenc

„Az ember értékét nem az adja meg, hogy mennyit tud, hanem az, hogy mennyire van benne szeretet.” (Szent Ágoston)

• Honnan ismerhetem fel őket?
• Onnan, hogy fáj a lelkük.
• Minden embernek van lelke?
• Ha nem fáj, akkor nincs.

(Popper Péter: A nem értés zűrzavara)

Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza

Az igazság bátor harcosai

„De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez”

Dán 11,32

„Az ÚR vitéz harcos, az ÚR: ez a neve” (2Móz 15,3). Aki zászlaja elé áll, azt megedzi a harcra, erőt és bátorságot ad neki. Amikor Dániel ezt az Igét leírta, igen rossz idők jártak, Isten népe mégis azt az ígéretet kapta, hogy győztesen fog kikerülni a szorongattatásból. Erőt és bátorságot kapnak a hatalmas ellenséggel való szembeszállásra.

Bárcsak mi is igazán ismernénk Istenünket; erejét, hűségét, változatlan szeretetét, és mindent kockára tudnánk tenni érte. Isteni lénye felbuzdítana és késszé tenne arra, hogy érte éljünk és haljunk. Bárcsak meghitt belső közösségünk lenne Istennel, mert akkor hozzá hasonlóan készek lennénk kiállni az igazságért. Hiszen aki már látta Isten arcát lelki szemeivel, az nem fél többé az emberektől. Ha állandó közösségben maradunk vele, bátorságot kapunk, és az ellenség sokasága is csak annyi lesz a számunkra, „mint egy vízcsepp a vödörben” (Ézs 40,15). Akárhány ember vagy démon támadjon is ellenünk, úgy tekintünk rájuk, mint Isten a pogány népekre: „csak sáskáknak tűnnek” (Ézs 40,22). Legyünk hát az igazság bajnokai ebben a hazugsággal teljes korban!

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé.

Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek. Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla. Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik nevetett. „Tényleg?” – hallatszott a suttogás. „Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!” – és „Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek.” – szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után – akik szerették vagy ismerték a fiatalembert – odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket.

A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: „Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?” Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: „Mark nagyon gyakran beszélt magáról.”

A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel. „Valamit szeretnénk mutatni.” – mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. „Ezt találták a fiunknál amikor elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.”

A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.

„Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak.” – mondta Mark édesanyja. „Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.”

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: „Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.” Chuck felesége, pedig így szólt: „Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba.” „Az enyém is megvan még” – mondta Marily. „A naplómban tartom.”

Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. „Mindig magamnál hordom” – mondta Vicki, és hozzátette: „Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.”

Ragadj meg te is minden alkalmat, és mondd el a számodra fontos embereknek, hogy milyen sokat is jelentenek számodra addig, amíg megteheted!

A legjobb alakalom erre a MOSt
http://szabo-peter.hu

A ló a tüdejével fut, a szívével küzd és a jellemével győz... Ti is szeretitek a lovakat???

Hátul ült, és azt mondták, hogy félénk.

Elölről vezetett, és gyűlölték a büszkeségét.

Tanácsot kértek tőle, majd megkérdőjelezték az útmutatásait.

Nyilvánosan megbélyegezték, aztán megdöbbentek a hallgatásán.

Amikor nem voltak ambíciói, azt mondták, ez szomorú. …

Így hát elmondta nekik az álmait, – erre azt mondták, hogy őrült.

Azt mondták neki, hogy meghallgatják, majd befogták a fülüket.

És megölelték, … miközben nevettek a félelmein.

…

És hallgatta az egészet, és arra gondolt, hogy azzá a lánnyá kellene válnia, aki – szerintük (!) – a lehető legjobb.

…

De egy nap megkérdezte magától, mi a legjobb NEKI?

Ahelyett, hogy mindenki másnak akarna megfelelni. …

Így hát elsétált az erdőbe, és ott állt a fákkal,

Hallotta a szél suttogását és a levelek táncát.

Beszélt a fűznek, a szilnek és a fenyőnek,

És időről időre elmondta a fáknak, amit mások mondtak neki.

Elmondta, hogy úgy érzi, sosem elég,

Vagy túl kevés, vagy túl sok, …

Túl hangos vagy túl halk, túl heves vagy túl gyenge, …

Túl bölcs vagy túl ostoba, túl merész vagy túl szelíd, …

Aztán talált egy kis tisztást fenyőkkel körülvéve,

És megállt… és hallotta, mit mondanak neki a fák:

És órákig ült ott, nem akart elmenni,

Mert az erdő nem szólt semmit, csak hagyta lélegezni.”

/az írást Lorna Jackson oldalán találtam, „szerző ismeretlen” felirattal – SAJÁT, szabad fordításban adom tovább —- én „beleborzongtam” /

Mert nektek soha semmi nem jó. Hagyjátok a másikat „lélegezni”!ÉLNI!

„Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.” /Wass Albert/

Popper Péter: Lélekrágcsálók

1. Dobd ki a haszontalan számokat!

Úgymint kor, súly, vérnyomás stb.

Hadd aggódjanak a doktorok ezek miatt.

Emiatt fizeted “őket”.

2. Csak vidám barátokat tarts!

A rosszkedvűek lehúznak.

3. Tanulj folyamatosan!

Tanulj többet a számítógépről, autókról, kertészkedésről, és mindenről!

Soha ne hagyd az agyadat pihenni!

“A pihenő agy az ördög műhelye”.

Az ördög neve “Alzheimer”.

4. Élvezd az egyszerű dolgokat!

5. Nevess gyakran, hangosan és hosszan!

Nevess, amíg ki nem fulladsz!

6. Néhány könny esik néha.

Tűrj, gyászolj, és menj tovább!

Az egyetlen személy, aki egész életünkben velünk van az magunk.

ÉLJ, amíg élsz!

7. Vedd magad körül olyan dolgokkal, amiket szeretsz!

Legyen az család, háziállat, emléktárgy, zene, növények, hobbi, akármi.

A te otthonod a te menedéked.

8. Menj sétálni az utcára, vagy a szomszéd megyébe, vagy idegen országba!

9. Mondd az embereknek minden lehetőséget kihasználva, hogy szereted őket!

10. ÉS MINDIG EMLÉKEZZ:

“Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeted.”

A buddhizmus tanításai az emberi kapcsolatokról:

1. Ne érezd magad rosszul azért, mert vannak, akiknek csak akkor jutsz eszébe, mikor szükségük van rád. Érezd magad kiváltságosnak, hogy te vagy elméjükben a gyertya, amely akkor gyullad fel, mikor sötétben van elméjük.

2. Mindig lesz olyan ember az életedben, aki nem bánik veled jól. Köszönd meg neki, mert erősebbé tesz.

3. Ha valaki rosszul bánik veled, emlékezz:

Vele van valami baj, nem Veled. Egészséges emberek nem pusztítják el egymást.

4. Amikor fáj, figyelj. Az élet próbál neked valamit tanítani.

5. Három megoldás van minden problémára: elfogadni, változtatni, vagy elengedni. Ha nem tudod elfogadni, változtass. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor engedd el.

6. Engedd, hogy az emberek megítéljenek. Engedd, hogy félreértsenek. Engedd, hogy pletykáljanak rólad. Az, amit rólad gondolnak, nem a te problémád. Véleményük nem fogja a számláidat kifizetni. Tehát maradj kedves, szeress kitartóan és légy szabad egyéniség, bármit is mondanak vagy tesznek, soha ne kételkedj értékességedben és az igazság szépségében. Ragyogj tovább és hagyd a gyűlölködőket gyűlölködni.

7. Mindegy mennyire tanultnak, tehetségesnek, menőnek, vagy gazdagnak hiszed magad, az, ahogyan másokkal bánsz, végeredményben mindent elmond rólad. A becsületesség minden.

8. Minél kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak rólad az emberek, annál boldogabb leszel.

9. A csend a legjobb válasz annak, aki nem értékeli a szavaidat.

10. Ha azt hiszed, minden valaki másnak a hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Majd amikor megérted, hogy minden belőled indul ki, akkor fogsz békére és örömre lelni.

11. Ahol nincs tisztelet, ott szeretet sincs.

12. A kapcsolatok sohasem halnak természetes halált. Megöli őket az ego, az elutasítás és a hozzáállás.

Forrás: Farkas András

WASS ALBERT: PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA

Tanulságos mese fiatal magyaroknak

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jól laktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk – gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:

– Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott baltájával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

– Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. – Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. – És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötőzte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok kőzött. – Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! – És fellázadtak. – Mienk a ház – hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra mar megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körút a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

A példamutatás a leghatékonyabb tanító eszköz, noha szótlanul tanít….

„Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról.”

Diana Loomans

„De mintha megfeledkezett volna arról, hogy soha nem a többség számít, hanem mindig, minden időben csak az a nagyon kevés, aki más.”
MÁRAI SÁNDOR

Az igazi segítő nem túlélni tanít meg, hanem felébredni és képviselni magunkat akkor, amikor a legnehezebb. Ezt hívják ugrásnak.

– Felállni egy vert helyzetből,

– kiegyenesedni, amikor mázsás súlyok nyomnak,

– vállalni a megszégyenülést, amikor a legfájdalmasabb,

– megmutatni magam, amikor mindent elveszíthetek,

– előrelépni, amikor mindenki visszahúz és maradásra késztet.”

Sárvári György

„Tisztelt Szülők figyelmébe!

A nyolcadikos lánya az órán,miközben a tanár magyarázta az anyagot, selfie videót csinált egy barátnőjével, majd rihegett röhögött. A tanárnő 4x kérte szépen, tegye el a telefont, ne zavarja a többieket, több diák is kérte, hiszen év vége előtt álltak, pont egy témazáró anyagot vettek.

A kiscsaj lekurvázta a tanárnőt és lazán kidobta az asztalra a mobilját: „Vedd el, ha akarod” mondattal. A tanárnő nyúlt a telefonért, a kiscsaj is,de a tanárnő gyorsabb volt és kihúzta a kezéből a telefont, betette a fiókba, mondván, a tanítási nap (még 2 óra volt hátra) vissza adja. Így is lett.

Másnap reggel az anyuka megjelent a kislánnyal az igazgatónőnél és fegyelmi vizsgálatot KÖVETELT a tanárnő ellen, mondván „KICSAVARTA a gyerek kezéből a telefonját, ami már testi sértés is szerinte! Itt már felbasztam magam, de kussoltam, hallgattam. Nem részletezem, meghallgatták mindkét felet, pár diák a tanárnő mellett állt,de a harcias amazon anyuka,mindennel fenyegetőzött (kiírja facebook-ra,stb), fegyelmi figyelmeztetést kapott a tanárnő.

Aki a ballagás után most elment az iskolából, másik suliba.Halkan jegyzem meg, 7 éve tanított itt, imádta, szerette mindenki, lelkileg ez megviselte, hogy a kollégák, az igazgató nem állt ki mellette!

Kérdi a barátnőm, mit szólok, én mit tettem volna?

Mondom a lányod egy neveletlen, bunkó paraszt. Kb 10x voltam nálatok, abból 10x szívem szerint felrúgtam volna. Az, hogy ilyen, nem az ő hibája, hanem a tied! Hogy én mit tettem volna? Másnap kézen fogom, beviszem az iskolába, a tanár elé viszem és megmondom, kérjen bocsánatot. Ha akkor is ilyen flegma, úgy pofán verem, hogy leesik a feje!

Hát…hát…Hát…. Kezd hápogni a telefonban!

Mondom mit hápogsz? Paraszt a gyereked,mert ennek nevelted! És most megerősítetted abban, hogy ez a helyes, így kell, senki se korlátozhatja, azt csinál amit akar, nem lesz szankció. Ha 2 év múlva késsel megy a főiskolán a dékánnak, akkor kocsit veszel neki ajándékba?

Te szerencsétlen, 8 éves kora óta szarik a fejedre, mert úgy neveled, hogy semmi szankció,semmi büntetés. 9 évesen leköpött téged! Már akkor le kellett volna verni neki egyet, hogy tudja, hol a helye, mégis csak te vagy a szülő.

Én elhiszem, hogy ma divat, a nem ütjük a gyereket. Én se azt mondom, hogy verni kell. De amikor minden ész érv elfogy és a gyerek ott áll és ő győz (a fejedre nő), akkor igen is jól jön egy tasli!

Szóval inkább meg kéne nevelned a gyerekedet,mert előbb utóbb bele fog futni egy olyan emberbe, aki szét fogja ütni a stílusa miatt.

Lehet, hogy az 5-10 év múlva lesz, de eljön, hidd el.

Ami kiverte a biztosítékot, hogy olvastam egy posztot, ahol egy suliban egy kislány, arcon harapott egy másik kislányt, mély, ronda harapás, és megúszta, se a szülei nem szankcionálták,se a suli. Még ott is a tanárt akarták meghurcolni, aki segíteni akart.

Milyen világ ez basszus? Milyen kölyköket neveltek?

Régen, a suliban a tanárnak volt tekintélye. A szülők tudták, hogy reggel 7:30 és 14:00 között a tanár NEVEL ÉS FELELŐS értünk. Ha visszapofáztunk (mert pl nálam előfordult  ) az Imre bácsi a seggemre vert egy fa husánggal   , vagy a Pista bácsitól kaptam olyan taslit, majdnem leesett a fejem!  Nem lettem lelki sérült, nem kaptam fizikai sokkot  Jót röhögtünk a Robiékkal, hogy ma én kaptam egy tarkóst  Ok nélkül sose kaptunk, minden seggberúgást, seggre verést, pofont 100%-ig meg is érdemeltünk! És ezt mi is tudtuk. Anyu jogász, apukám (192 cm magas, izmos) már a 80-as évek óta üzletember, cégei voltak. Eszükbe nem jutott bemenni és kérdőre vonni a tanárt, vagy apám nem ment be és verte le pista bát, mert az egy szem fiát pofon verte. Otthon elmondtam, apu kérdezte, megérdemelted? Meg! Akkor jó! 

Értsétek meg!

Ti nem nevelitek a gyerekeket (tisztelet a kivételnek, most nem kérem, hogy nekem gyertek emiatt, hogy bezzeg te milyen jó szülő vagy, elhiszem), az nem nevelés, hogy ő elmegy a suliba, haza jön kettőkor, azt csinál, amit akar, te megjössz este 6 kor, főzöl, vagy tv-t nézel, ő nyomkodja a telefonját, te is közben, aztán alszotok.Látom az ügyfeleimen, és az ő gyerekeiken, hogy alapvető viselkedési normákat nem ismernek a gyerekek. Hogy tiszteljük az időseket, hogy átadjuk a helyünket a buszon…., én szólok rá két 13 évesre, hogy ugyan szakadjon már fel a székről a buszon, mert ott áll egy botos nénike és az őt kísérő bácsi és alig bírnak állni? Ezek meg röhögve a telefonjukat nyomkodják, miközben 3x ránéztek az öregekre? Hogy nem ugatunk be a tanárnak? Hogy órán ne nyomkodja a telefonját? Hogy ne hallgasson óra közben Mp3-at? Hány hírt hallunk, olvasunk, ahol a diák belerúg a tanárba, a haverjai ezt videózzák, a tanár meg tehetetlen? Jó ez így? És, ha kiáll magáért a tanár, akkor a degenerált szülő rohan be,mint egy harcos amazon és a tanár vérét kívánja? Mi a f*sz van ezzel a világgal?

Ti is látjátok az amcsi híreket, ahol a diák beviszi az apja pisztolyát és halomra lő mindenkit. Mert ott sem merik fegyelmezi a gyerekeket ,sem a szülők, sem a tanárok, mert liberális gyereknevelés. Ez nem azt kell, hogy jelentse, hogy egy fejlődő tudat (gyerek), úgy szocializálódik 0 éves korától, hogy azt csinálhat amit csak akar, mert NINCS RETORZIÓ! Kell, hogy legyen! Itthon mikor lesz ilyen szerintetek? Ketyeg az óra!!!

A gyerek se más ilyen szempontból,mint ha kutyát tartanál. Ha a kutya nem tanulja meg tisztelni a gazdáját, a családot, hanem úgy nő fel, hogy bárkit bármikor megharaphat, akkor kvázi van egy kutyád,de minek, ha te is félsz tőle és szarik rád. Amíg enni adsz neki, addig él, ha nem, akkor éhen döglik. Ha nem arra neveled a gyereked, hogy jó ember legyen, hogy megállja a helyét az életben, hogy tudjon közösségen élni, toleráns és empatikus legyen, hogy fejlessze önmagát, hogy jobb legyen még nálad is, akire egyszer büszkén tekinthetsz, akkor mit csinálsz? Egy Mauglit, aki nő mint a gomba, aztán lesz belőle ami? És ez a selejtes társadalom még selejtesebb gyerekeket fog nemzeni, mert ahhoz, hogy viselkedjen ész kell, a szexhez meg csak hely, így jön az utód is idővel! F*sza világkép!

És elnézést, ha valakit ezzel meg bántok,de ha túlnéztek a sértettségen, meg fogjátok látni, hogy igazam van. Elkeserítő, ami a mai gyerekekkel van és ez csak és kizárólag a mi felelősségünk! Senki sem okolható érte. A 24. órában vagyunk, muszáj tenni ellene! 

Végre gondolkodni kellene.!!! „

Kaptam az írást.

„Eridj, tűnődj és szedd össze magad!” – mondotta volt Nagyapánk valami jó nyolcvan esztendővel ezelőtt, valahányszor panasszal fordultunk hozzá, legyen az megoldhatatlannak látszó iskola-feladat, vagy bármi egyéb. „Eridj, tűnődj és szedd össze magad!” Ez volt Nagyapánk orvossága minden nehézség ellen, amit az élet utunkba állított. Nyolcan voltunk unokák, és megtanultuk hamar, hogy Nagyapánk orvossága minden egyébnél többet ért.

„Tűnődj!” Időbe került, míg ennek a jelentéktelennek látszó kis szónak az értelmét sikerült megfejtenem. Tűnődés – elmélyülő gondolkodást jelent, ami nélkül a föl-fölbukkanó bajok megoldásának útjait lehetetlen lenne fölfedezni, különösen, ha ezek személyesen érintenek bennünket. Ennek a tűnődésnek időszerű sürgősségét Nagyapánk az „eridj” szócska előzetes hozzáadásával emelte ki. „Eridj, tűnődj!” – szólt a parancsolat s nyomban utána meg is jelölte ennek a tűnődésnek a célját is: „szedd össze magad!” Nyelvünknek ez a sajátságos kifejezése azt jelenti, hogy állítsuk csatarendbe gondolatainkat, gyűjtsük össze a bennünk rejlő erő-tartalékot és fordítsuk minden figyelmünket a szóban forgó kérdés megoldásának irány-vonalába. „Nocsak! Fontos lenne számodra a baj megoldása, vagy nem?

Ha nem, akkor ne bosszants vele se engem, se magadat! De ha valóban

fontos, akkor köpd meg a markodat s fordulj szembe vele! Megoldhatatlan baj nincs ezen a világon, csak gyönge ember van, aki megijed a saját árnyékától! Nocsak, hadd lássuk azt az árnyékot, ami a lelkedet rongálja!”

(Wass Albert)

Egy elviselhetetlennek tűnő belső konfliktus gyakran azt bizonyítja, hogy bátrak voltunk nem elmenekülni valami elől. Aki képes átélni elviselhetetlennek tűnő konfliktusokat, valószínűleg nem keresett olcsó megoldásokat ott, ahol nincs olcsó megoldás.

Pál Feri atya

„Aztán egy nap elfáradsz.

Belefáradsz abba, hogy emberek után rohangálsz, folyton beleteszed a szíved, és tele találod sebekkel, hiszel a be nem tartott ígéretekben.

Belefáradsz azokba, akik megígérik, hogy ott lesznek, de békén hagynak, hogy azokban bízol, akik elárulnak, és mindig adsz második esélyt azoknak, akik csak bántanak.

Belefáradsz abba, hogy mindig egyedül kell felkelned, hogy begyógyítsd a szíveden lévő hegeket, hogy újrakezdd akkor is, amikor már nincs erőd.

Belefáradtál a szenvedésbe, belefáradtál a hitbe, belefáradtál abba, hogy azt mondogasd, minden rendben van, még akkor is, ha benned minden összetörik, és a szíved csendben megszakad.

És amikor eléred a határt, megváltozol.

Nem gonoszságért, nem azért, mert önző vagy, hanem azért, hogy őrizd a szíved, hogy megpróbálj a felszínen maradni, hogy lélegzethez juss és újra kezdd.

Megváltozol, mert harcos lettél, és rájöttél, hogy egyedül magadat kell megmentened.”

~Chiara Trabalza~

Mosolyokkal teli, szép napot kívánok!

„A minap New Yorkban jártam, s egy barátommal taxiba ültünk. Amikor kiszálltunk, barátom így búcsúzott a sofőrtől:

— Köszönjük a fuvart, igazán remekül vezetett.

A taxis megrökönyödött.

— Maga valami nagyokos?

— Szó sincs róla, kedves uram, nem szándékoztam élcelődni a rovására. Tényleg csodálatra méltó, hogy ebben az őrült forgalomban is képes megőrizni a nyugalmát.

— Ühüm — dörmögte a férfi és elhajtott.

— Mi volt ez az egész? — kérdeztem.

— Próbálom visszacsempészni New Yorkba a szeretetet — magyarázta a barátom. — Szerintem csak ez mentheti meg ezt a várost.

— Hogy menthetné meg egyetlen ember New Yorkot?

— Nem egyetlen ember. Azt hiszem, most szereztem ennek a sofőrnek egy jó napot. Mondjuk, hogy ma összejön még húsz fuvarja. Mind a húsz utasával kedvesen bánik, mert valaki kedvesen viselkedett vele. Az utasai viszonzásul több kedvességet mutatnak a beosztottaik, a bolti eladók, pincérek vagy épp a saját családjuk iránt. Végül a jóindulat szertesugárzik legalább ezer emberre. Ugye, nem rossz?

— De ez azon múlik, hogy a sofőr vevő-e a kedvességedre.

— Nem csak azon — ellenkezett a barátom. —Tudom, hogy a módszerem nem csalhatatlan, de ma még talán tíz emberrel is akad dolgom. Ha a tízből csak hármat boldoggá teszek, akkor végeredményben további háromezer magatartását befolyásolom.

— Jól hangzik, de nem biztos, hogy a gyakorlatban is működik.

— Ha nem, akkor sincs semmi vész. Nem tellett időmbe, hogy megdicsérjem a sofőr teljesítményét. Nem kapott érte se több, se kevesebb borravalót. Mit számít, ha süket fülekre találtam? Holnap majd egy másik taxist próbálok meg jobb kedvre deríteni.

— Neked agyadra ment a jólét.

— Úgy látszik, te viszont teljesen érzéketlenné váltál. Különben végeztem egy kis felmérést, és arra a megállapításra jutottam, hogy a postahivatalokban dolgozóknak alapvetően egy dolog hiányzik, persze, a pénzen kívül, éspedig az, hogy senki nem szól egy jó szót a munkájukra.

— De hiszen nem is dolgoznak jól!

— Azért nem, mert úgy érzik, senkit nem érdekel, hogy jól dolgoznak-e, vagy sem. Miért nincs hozzájuk senkinek egy kedves szava?

Közben egy építkezés mellett haladtunk el. Az öttagú brigád épp az ebédjét fogyasztotta.

— Gyönyörű házat építenek — állt meg a barátom. — Biztosan bonyolult és veszélyes feladat.

A munkások gyanakodva méregették.

— Mikor készül el?

— Júniusban — vetette oda foghegyről az egyik építő.

— Nem mondom, ez aztán tempó! Büszkék lehetnek a munkájukra.

Továbbsétáltunk.

— Hát tudod, a „LaMancha lovagja” óta nem láttam hozzád hasonló figurát.

— Ha ezek az emberek megemésztették a szavaimat, jobban érzik majd magukat. Valamiképp azután a város is hasznát látja jó közérzetüknek.

— Egymagad akkor se teheted jobbá New Yorkot! — tiltakoztam. — Egy ember az csak egy ember.

— Az a legfontosabb, hogy soha ne veszítsük el a bátorságunkat. Tudom, nagy fába vágtam a fejszémet, de azt akarom, hogy ennek a városnak a lakói újra kedvesebbé váljanak, s ehhez előbb-utóbb találok segítőtársakat is.

— Most meg mit vigyorogtál arra a jellegtelen külsejű nőre?

— Nézd, lehet, hogy tanárnő az illető, és akkor az osztályának ma fantasztikus napja lesz.”

Ha valaki „hazamegy”, olyan helyre megy, ahol szeretet van. Ahol szeret, és ahol őt is szeretik. „Itt végre jó. Hazajöttem.” (…)Az ember igazi hazája a szeretetben van. Minden más helyen számkivetett…

/Müller Péter/

https://fb.watch/lkU1JIUKXx/ Csak légy türelmes…csak légy ott…csak légy mellettem…

Így volt!!!

A parlagfűben elbújva ettük a darazsas kukucskát és a hangyás papsajtot.

Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe. Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.

Ha esett a hó, ettünk belőle.

Ha eső, volt, hogy abból is.

Utána a pocsolyákban játszottunk. Ha kezdte felszárítani a nap, akkor a cserepesre száradt sárban. Ha mélyebb volt és hamarabb poshadt, akkor abban.

Ha permeteztek, kicsit jobban megtörőltük a gyümölcsöt. Ha kiírták, hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!

Ha láttunk utcai kutat, ittunk. A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk. Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!

Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk, mások előtt nem.

Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.

Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.

Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.

Ha többen voltak, inkább fociztunk.

Amire „kértek”, mindent megcsináltunk otthon. Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk csavarogni!

Gazoltuk a kertet. Etettük az állatokat.

Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.

A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete! Kipiszkáltuk a „lyukából” és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza. A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.

Annyi krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük (nem permetezve volt akkoriban), hogy Spilberg sírt volna kameráért ha látja!

Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!

Ha „vágás” volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért. Ha szüret, akkor meg ittunk mustot hasmenésig.

Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!

Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki. Kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig.

Emlékszünk rájuk örök életünkben.

Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.

És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!

Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.

Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!

A legtöbben tudunk tüzet „rakni”! Hajaj, van aki nagyon.

Hordtuk a szenet, vágtuk a fát, szedtünk szálkát! Mondjuk azt nem szerettük. Nem kellett jelezni, az autók kikerültek.

Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az öccsét, vagy húgát óvodába vele!

Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.

A levegő nekünk a legjobb élvezet!

Ahogy jött, úgy mehet tovább!

Mi maradunk.

Ja és még valami:

Akik előttem születtek, azok még bátrabbak!

Szabó Sándor írása.

„Amikor elveszítjük a mássághoz való jogot, elveszítjük azt a kiváltságot, hogy szabadok legyünk.”

Charles Evans Hughes

Olyan kevesen ismerik már a valódi alázatot. Most mindent akarunk, dölyfösen, gőggel tele, önhitten. Veszettül erősnek hisszük magunkat, közben csak a játékboltban magát földhöz verő kisgyerekre hasonlítunk leginkább. Az univerzum jó szülő, a mögöttes tartalom nélküli, üres akaratot nem tűri, és nem hallja a toporzekoló erőfeszítést sem. Az univerzum a csendes, de megfontolt, meghajló kérést ismeri, az e mögött rejlő valódi erőnek a frekvenciájára képes rezonálni. Az alázatos kérésre és az ezzel összehangolt cselekvésre. Mert összetörik minden, mit az ember vasmarkának szorításában magáénak mond és csak a pillangó övé, mit kinyújtott tenyere vendégül lát. Megkapod mit szeretnél, ha óhajod alázatos és békés, de nagy akarásodba elvétesz minden próbálkozást.

Mint ki magát mind közül legokosabbnak képzeli, úgy együgyűvé válik éppen állandó okoskodása miatt.

Mint ki magát legszebbnek hirdeti, úgy még ha szép is, csúffá teszi az önhitt dicsfény, melyben magát fürdetni kívánja.

Mint ki magáról, mint az ősi titkokat tudó bölcsről nyilatkozik, úgy együgyübb nem is lehetne, hisz a valódi bölcs nincs tudatában önnön bölcsességének.

Mint ki minél hangosabban üvölt, úgy annál jobban érezni, hogy mily gyenge és védtelen.

Mint ki saját élete teljességéről ódákat zeng, úgy hallatszik ki a belső üresség kongásának halk, de egyértelmű zaja.

Így pattan le tehát a dacos akarás is az élet falán, és így jut át a könnyű, játékos, alázatos kérés a fal repedésein.

Legyen akaratod, de ne követelőző, ne hisztérikus, mert annak útját egód sötétjében elveszíted. Legyen az szíved akarata, és akkor majd a célhoz vezető kicsi kis ösvényt bevilágítja lelked fénye.

Lőrinczi Emese

Hatalmas tanítás

Nem sajnálni azt, hogy olyanoknak is adtál, kik később bebizonyították nem érdemelték meg.

Erő.

Látni a hazugságukat és hagyni, hogy hazudjanak.

Tanítás.

Nem megmagyarázni a tévedőknek, bántóknak, hálátlanoknak, mennyire embertelenek.

Tartás.

Átlátni a játszmáikat és hagyni, hogy játszanak, miközben azt hiszik bolondot csinálhatnak belőled.

Intelligencia.

Hallgatni az indokaikat, miért nem képesek a szeretet szerint viselkedni, átlátni, hogy ez mennyire nyomorult.

Hit.

Magukra hagyni őket, ítélet nélkül mind ebben, látva a zuhanásukat, mert nem fogadják el a kinyújtott kezed.

Bátorság.

Nem sajnálni, hogy adtál annak is, ki elárult.

Nemesség.

Igaznak maradni, és végignézni az összes mocskukat, amiről azt hiszik elrejthetik.

Tisztaság.

Ma reggel az egész világ megállt.

Tudod, miért? Mert üres volt egy 8 éves tankja.

Már elkezdődött a tanítási nap, az emberek az irodájukban voltak, és dolgozni akartam menni, amikor rájöttem, hogy a fiam áll a fürdőszobában és törölte az arcát. Vártam egy pillanatot, majd megkérdeztem tőle, hogy jól van-e. Könnyes szemmel nézett fel rám, szeméböl a könnycsepp némán végigfolyt az arcán, és megrázta a fejét.

Amikor megkérdeztem, hogy történt-e valami, megint megrázta a fejét. Így hát leültem a fürdőkád szélére és az ölembe vettem. Mondtam neki, hogy időnként üresnek érzi magát a szívünk, és hogy meg kell tölteni. A mellkasomhoz bújt, sírt. És én szorosan átöleltem.

Megkérdeztem tőle, érezi-e, hogy a szeretet megtölti a szívét. Bólintott a fejével, és a könnyek megálltak. Szorosan tartottam, és megkérdeztem tőle: ′′ Elért-e már a szeretett a lábaidhoz?” Ő elhallgatott, és még szorosabban öleltette magát velem. Megsúgtam ′′ Oké, akkor elvesszük az időt, amire szükséged van. A munka most már nem számít. Az iskola sem fontos. Ma ez a legfontosabb dolog, oké? Megtöltelek szeretettel a peremig. Ez jó?” Bólintott. Jó ideig szorosan tartottam őt. ′′ A szíved most tele van anyai szeretettel „, Igen „, mondta. ′′ Látom, hogy csillog a szemed, tele vagy a peremig és mosolyogsz!”

Lehet, hogy nem vagytok 8 évesek, hanem 28 évesek vagytok, 38, 48 évesek vagy akár hány , de néha mindannyian üresek vagyunk belül. A napjai annyira tele voltak tanulással és erőfeszítéssel, és a kis lelke csak száradt. Mindannyiunknak pihennie kell, és időt szánni arra, hogy megtöltsük magunkat jó dolgokkal. Írj egy verset, mondj egy imát, élvezd a napsütést, hallgasd a dalt, nevess, láss barátokat, és öleld meg őket .

Töltsd meg a tankod, állj meg egy pillanatra. Ez a napod legfontosabb része !!!!

(Misty Starr Whittington Robertson)

„Ne félj, ne szégyelld szeretni a Hazát!

Ma a világpolgárság a divat, de Te ne hódolj e divatnak.

Inkább légy „vad magyar”, mint „szelíd hazafi”. Mennél jobban szaporodnak a szelíd hazafiak, annál inkább lesz szükség a vad magyarokra.”

Benedek Elek

Magyar ember nem térdel!

Nem könyörög…

Nem alkuszik…

Nem hunyászkodik meg soha, teremtett lény előtt!

Mindenki egyenlő, mindenkinek ugyanannyi joga van az élethez, nem a jó élethez,mert mindenki úgy él ahogyan magának megteremti!

Az mikor tönkreteszi földjét majd tovább áll és követeli „jó élethez való jogát” , más népek földjén, azon amit nem tettek tönkre, azon amin ő soha nem dolgozott…..na ez nem derék dolog!

Csak a Teremtő előtt térdel, de ott sem félelemből….. TISZTELETBŐL.

Magyar ember nem fél semmitől.

A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni, akiket köt az adott szavuk, akik a jellemet többre tartják a jómódnál, akiknek van véleményük és akaratuk, akik többek a hivatásuknál, akik nem haboznak kockáztatni, lehetőségeket megragadni, akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben, akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban, akik nem hajlandóak megalkudni a rosszal, akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra, akik nem mondják, hogy azért teszik, mert mindenki ezt csinálja, akik hűek a barátaikhoz jó hírben és rossz hírben, ínségben és bőségben, akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság, akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű, akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is.

Ted Engstrőm

https://fb.watch/l55f6NteZj/

„Nagymamám az ‘egy mozdulattal’ híve volt. Fiam, egy mozdulattal elteheted magad után a tányért. Gyermekem, egy mozdulattal megigazíthatod a hajadat, hogy jól álljon. Egy mozdulattal elrendezheted az ágyterítőt. Ilyeneket mondott. Az “egy mozdulattal” életforma megmenthetné a világot. Egy mozdulattal kikapcsolhatnánk a tévét és játszhatnánk helyette a gyerekkel. Egy mozdulattal a kukába dobhatnánk a szemetet, ahelyett, hogy a földre hajítanánk, elzárhatnánk a vizet fogmosás közben. Egy mozdulattal átadhatnánk az időseknek a helyet a buszon, egy mozdulattal békejobbot nyújthatnánk annak aki bántott, egyetlen mozdulattal letörölhetnénk a könnyet annak a szeméből aki sír, felemelhetnénk a földről aki elesett. Egy mozdulattal becsukhatnánk az ajtót és elmehetnénk onnan, ahol már nem szeretnek. Egy mozdulattal felvehetnénk a telefont amikor édesanyánk hív. Egy mozdulat csak. Ennyi kellene néha és a világ sokkal jobb hely lenne.”

(Lőrinczi Emese

Az egyszerűség a nagy lelkekhez tartozik, azokhoz, akik békében vannak önmagukkal, ismerik önmagukat és olyannak mutatják magukat amik.

Az egyszerűség az a nyelv, amellyel az egyik szív egy másik szívhez szòl.

[Antonio Curnetta]

Vannak, akik azért születnek, hogy változást hozzanak a világba. Ahol megjelennek, már a jelenlétükkel felforgatnak mindent. Mást látnak a világból, többet érzékelnek. Meglátják a lényeget, az összefüggéseket, és kéretlenül is elmondják ezeket. Mert hiszik, hogy a világ jobb hely lehet, és azért, hogy ez megtörténjen, meg is tesznek mindent.

Ahogy telik az idő, ők is elfáradnak, időnként elengedik azt, amiért születtek. Már nem akarják látni, tudni, érezni, nem akarnak beszélni, kapcsolódni sem. Mert azt hiszik, értelmetlen… Feladják valódi küldetésüket, és elsüllyednek a mindennapok szürkeségében. Amikor ők elvesznek, elveszítünk velük együtt mindent, hiszen ők azok, akik a változásért jöttek. Nélkülük nem történik meg…

Amikor azt gondolod, hogy nincs semmi értelme, ott, akkor kapsz egy apró jelet… olyan picit, hogy sokszor észre sem veszed. Többet vársz, nagyobbat, jobbat, visszaigazolást, hogy van értelme. És megkapod, légy résen, és figyelj!

A legapróbb változás is változás, vedd észre, örülj, és nyerj belőle új lendületet, hogy van értelme! Nincs olyan, hogy nem történik semmi, csak olyan van, hogy még nem vettük észre.

Te csak tedd a dolgod a világban, tedd azt, amiért ideküldtek! A változás történik, van értelme, hidd el!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

A Mount Everest halálzónájából hozott le egy mászót a nepáli Gelje Serpa

Molnár Kristóf

SPORT

június 01., 07:07

Saját hátán, egy hálózsákba csavarva hozott le egy halálközelben lévő maláj hegymászót a nepáli Gelje Serpa a Mount Everest halálzónájából.

A serpa éppen egy kínai ügyfelével mászott a csúcs felé május 18-án, amikor meglátta a hidegtől reszkető hegymászót. Gelje ezután meggyőzte ügyfelét, adja fel csúcstámadási tervét, hogy nekikezdhessen az életveszélyben lévő mászó mentésének. Ekkor körülbelül 8500 méteres magasságban voltak.

Gelje Serpa innen egyedül, hat óra alatt egészen 7900 méteres magasságig vitte le saját hátán a maláj mászót. Ott csatlakozott hozzá Nima Tahi Serpa, akivel közösen a 7162 méteren lévő hármas táborig szállították a mászót, akit aztán helikopter vitt az alaptáborba.

A 8000 méter feletti halálzónában végrehajtott sikeres mentőakciók nagyon ritkák, Gelje Serpa teljesítménye ezért is óriási bravúr. A buddhista férfi később azt mondta az akcióról, hogy egy emberélet megmentése mindig fontosabb, mint a kolostorban történő imádkozás.

Gelje serpa nem sokkal a sikeres mentés után indult el Suhajda Szilárd megkeresésére, a magyar hegymászót azonban nem találták meg.

(via Reuters)

Harcos

 Nem a kardod tesz Harcossá!

Nem a karod ereje tesz Harcossá!

Nem agresszív viselkedésed tesz Harcossá!

Kitartásod, soha nem szűnő tenni akarásod, akaratod, jóra való törekvésed, az, hogy soha nem törődsz bele a rosszba, a kevesebbe, a hitványságba csak azért mert a többségnek jó…Ez tesz Harcossá, az, hogy másfajta anyagból vagy mint azok akik belefáradnak harcolni.

Harcos nem alkuszik…

Nem törődik bele…

Nem adja fel.!

Harcos

„A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.”

STEVEN GERRARD

„Nincs nagyság ott, ahol nincs egyszerűség, jóság és igazság.”

Lev Tolsztoj

Nem kétségbeesett jajveszékelőkre van szükség,

hanem tettre készekre,

akik bíznak az isteni gondviselésben és irgalomban,

akik derűvel, humorral, jókedvvel, szentséggel

fáradhatatlanul mosolyogják bele a világba Isten szeretetét.

Vereb Zsolt

Előre…feladni soha!

Azok az emberek akik kevesebbek tőled nem tudják mennyit harcolsz, vágysz, küzdesz.

Nem érdekli őket mert több vagy tőlük.

Mikor feladod a harcod, vágyaid, küzdelmeid elkezdenek figyelni, észt osztanak, magyaráznak, azért mert már többnek érzik magukat tőled, maguk alá sorolnak!

Jusson eszedbe mikor a feladáson gondolkozol…

Harcaid… amik sokszor elviselhetetlenek!

Vágyaid…amik sokszor elérhetetlenek!

Küzdelmeid…amelyek nem mindig győztesen végződnek!

Ezek tesznek különlegessé!

Harcos

Bármennyire fáj, hagyd ott aki tiszteletlenül bánik veled.

Az igazi erő abban rejlik, hogy ha mered megőrizni a tartásodat, nem váltod át megvehetőségre.

Kerüld azt, aki képzelt hatalmával taposna rád, mégha pillanatnyilag nehéz helyzetbe is sodor.

Ez az veszteséged átmeneti.

Őrizd a gerinced, ne hajolj meg érdemtelen előtt, akit az egója-pénze irányít. Aki szembe mosolyog, majd hátadba kést döf. Az álszentség, a képmutató kedvesség, a szavak kiforgatása, a hazugság mind-mind olyan jellemre vall, akire nincs szükséged. Tartsd magad távol tőle. Lehet, hogy a mai világban jobban érvényesül a maga fondorlatos énjével, de te már tudod, a cinkelt lapokkal játszókat számon kéri az élet. Ahogy neked is olyan sok mindenért fizetned kellett, hogy alázatot tanulj.Hidd el, a sorsát, a karmáját ő sem kerüli el.

Az élet benyújtja a számlát. Ahogy veled-velem tette. Ő is megkapja az elszámolást. A dölyfös ember ezt még nem érti. Kioktat, utasít, manipulál.

Aki sokat veszített már, aki sokat tapasztalt, félreáll az útjából. Nem harcol olyan fronton, amely méltatlan hozzá, hagyja, hogy az egóból működő nyerje a csatát. Aki már sokat veszített nem akarja mindenáron az igazát.

Aki sokat veszített már tud várni arra türelemmel,hogy eljöjjön az idő, hogy a magamutogató álarca lehulljon. Hogy láthatóvá váljon a valódi arca.

Hiányától nem leszel szegényebb.

Egy ember valódi jelleme akkor mutatkozik meg, mikor hatalmat kap a kisded játékaihoz.

Te csak figyelj, és örülj, hogy volt elég bátorságot mondani neki, hogy elég.

Laza Ildikó#coaching

Dezső még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 120 km/h a kitáblázott 90 helyett.

Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek?

Amikor a kocsi lelassított, Dezső lehúzott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt.

Megállt.

A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előre jött.

József?

József a gyülekezetből?

Még csak ez kellett!

Dezső próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztyén rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről.

Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.

– Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!

– Szervusz, Dezső – semmi mosoly.

– Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.

– Igen, úgy tűnik: elkapta. – József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.

Jó jel!

– Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem kissé túlléptem a limitet – de csak most az egyszer, he-he! Dezső lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.

– Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?

– Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.

Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.

– Mennyit mértél?

– 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?

– Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at.

A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és “magától” jött.

– Légy szíves, Dezső, ülj be a kocsiba.

Dezső zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra.

Miért nem kérte ez a jogsimat?

Bármi történjék is, az tuti, hogy 1-2 hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap.

Eltelt még 2-3 hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. Dezső kinézett balra, József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.

– Köszi! – Dezső nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.

József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz, Dezső csak nézte a visszapillantóban.

Felemelte a papírt:

Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos.

Dezső olvasni kezdett.

“Kedves Dezső!

Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó.

Kitalálhatod: egy gyorshajtó.

Pénzbírság, 3 hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom.

Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem.

Most is.

Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt.

József ”

Dezső hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton.

Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult,és lassan, az ÚRhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyerekeit.

Ne ölj!

Ne kockáztass!

Esélyt se adj rá!

Egy történet, rövidfilmben…

https://fb.watch/kH-XYVI3CV/

Barbara Bacskó

  13 DOLOG, AMIT A LELKILEG ERŐS EMBEREK NEM TESZNEK:

1. NEM PAZAROLNAK ARRA IDŐT, HOGY ÖNMAGUKAT SAJNÁLJÁK

2. NEM ADJÁK ÁT AZ IRÁNYÍTÁST AZ ÉLETÜK FELETT

3. NEM FÉLNEK A VÁLTOZÁSTÓL

4. NEM PAZAROLNAK ENERGIÁT OLYAN DOLGOKRA, AMELYEKET NEM TUDNAK MEGVÁLTOZTATNI

5. NEM AGGÓDNAK AMIATT, HOGY MINDENKINEK MEGFELELJENEK

6. NEM FÉLNEK RIZIKÓT VÁLLALNI AZ ÉSSZERŰSÉG KERETEIN BELÜL

7. NEM BÁNKÓDNAK A MÚLTON

8. NEM KÖVETIK EL UGYANAZT A HIBÁT ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL

9. KÉPESEK ELISMERNI MÁSOK SIKEREIT

10. NEM ADJÁK FEL AZ ELSŐ BUKÁS UTÁN

11. NEM FÉLNEK EGYEDÜL LENNI

12. NEM ÉRZIK ÚGY, HOGY A VILÁG TARTOZIK NEKIK VALAMIVEL

13. NEM VÁRNAK AZONNALI EREDMÉNYEKET!

Az utolsó esély

Az állatvásáron zajos összevisszaságban keveredett a kikiáltók harsogása és az áruba bocsátott állatok hangja. Csirkék, pulykák, malacok és birkák zsúfolódtak össze ketrecekben, vagy egymás mellé kötve. A tömeg magával sodort, nem sok esélyem volt az állatokat közelről megtekinteni.

Ekkor a tekintetem váratlanul a piactér szélén lehorgasztott fejjel álldogáló pej ló tekintetével találkozott.

Átvágtam magam az embergyűrűn, hogy közelebbről szemügyre vehessem a lovat.

Tíz nemes származású, lipicai lovat tartok, a lovak iránti szeretetem határozza meg az egész életemet.

A pejhez érve döbbenten láttam, hogy kivénhedt, öreg kanca áll előttem, amelyet az emberek még arra se méltatnak, hogy érdeklődjenek felőle. A lóból szinte áradt a szomorúság. Komoran meredt maga elé, szőre kopott, fénytelen volt, satnya izmai erőtlenségről árulkodtak, háta kiült, horpadt, lerítt róla, hogy egész életét kemény szolgálatban töltötte. Kantárját egy alacsony, sovány, kalapos ember szorongatta.

– Nem adom drágán Szelént – szólított meg. Már nincs rá szükségem, régen le kellett volna adnom a vágóhídra, de megszántam, ezért kihoztam a vásárra, gondoltam, talán elkel, s így elkerülheti a kegyetlen halált.

A ló eközben homályos szemmel, de értelmes tekintettel nézett rám. Megsajnáltam, miközben tudtam, hogy nekem nincs szükségem egy vén, öreg gebére. A szívem viszont arra figyelmeztetett, hogy ha mos továbbállok, a lónak az utolsó esélye is köddé válik. Hirtelen látni véltem, ahogyan a bekötött szemű ló fejére lesújt egy hatalmas erejű csapás, és a leterített állat kileheli a páráját.

– Megveszem ! -jelentettem ki olyan hévvel, hogy maga is elcsodálkoztam. Tudtam, nem sok hasznát veszem az öreg kancának, de rajtam ne múljon az a kis idő, ami még hátra van az életéből.

Miután elengedtem a legelőn, a ló olyan könnyeden ügetett a magasra nyújtózkodó pipacsok között, mintha szárnyra akarna kelni. Vulkánként tört ki belőle a túláradó boldogság, ügetését hosszú galoppozás követte. Nem egy öreg kancát láttam száguldozni a hatalmas mezőn, olyan volt, mintha egy kiscsikó vágtatna lelkesen, szabadon cikázva ide-oda.

Szelént a legelő és a birtokot körülölelő pázsit egyaránt vonzotta. Bármilyen korán is keltem, Szelént mindig a legelőn találtam. Hetekig tartott, mire kinyomoztam, hogyan kerül a bezárt karámból a kék ég alá.

Egyik hajnalon épp szénát akartam cserélni a lovak alatt, amikor megláttam hogy Szelén puha, rózsaszín orrával addig bökdösi a karám reteszét, amíg odébb nem tolja. Döbbenten álltam, miközben Szelén meglökte az ajtót, és kisétált az istállóból. Teljesen önállósította magát.

Míg a többi lovat mindennel el kellett látni, a vén pej teljes természetességgel mindenből kiszolgálta magát. Minden nap kiment a legelőre, tett néhány kört, majd visszasétált az istállóba, ott ivott, aztán körbejárta a házat, s időnként némi alma reményében bepillantott a konyhaablakon. Mikor számára idegen autó, vagy ember közelítette meg a birtokot, fejét magasra emelte, és prüszkölve megrázta, így mutatva ki nemtetszését.

Június tizennegyedikén – Szelénre bízva a birtokot- elmentem a birkavásárra. Későre járt már, amikor hazafelé menet, a fekete pusztaságban egy apró, égő fénypontra lettem figyelmes. Amikor a birtok felé közeledtem, a sötétből hirtelen hatalmas fénycsóva emelkedett az ég felé. Őrült sebességre kapcsolva száguldottam, az úton kocsik sorakoztak egészen házamig. Amint odaértem és kipattantam a kocsiból, megcsapott az égett fa szaga. Sűrű füstfátyol lengte be az istállót, amit a forró lángok már felemésztettek.

– Ó, nem! – kiáltottam fel -, a lovaim, azok a csodálatos lovaim, mind odavesztek !? – Térdre zuhantam, arcomat a kezembe temetve zokogtam tehetetlenségemben. Miután a tűzoltók eloltották a tüzet, elmentek, és lassan-lassan a szomszédaim is szétszéledtek. Egyedül maradtam a fájdalmammal. Elpusztultak a lovaim! A vemhes kancák és a meg nem született csikók! Nem tapossák lábaikkal többé a legelőt. Minden odaveszett, mindet felemésztett a tűz. Nem maradt semmim, csak a mérhetetlen fájdalom. Kínlódva felálltam, úgy éreztem, nem tudom tovább nézni a porig égett istállót, amelyben a hamu alatt fekszenek a lovaim. Mielőtt bementem, még egy utolsó pillantást vetettem lovaim sírhantjára, és ekkor a sötétből lassan kivált egy alak. Szelén volt, az öreg gebe. Odaszaladtam hozzá, megsimogattam hatalmas fejét.

– Te egy igazi túlélő vagy, veled a forró lángnyelvek sem bánnak el -súgtam a fülébe, majd Szelént a küszöb előtt hagyva, a szobámban az ágyra rogytam.

Korán reggel ébredtem, szerettem volna álomnak hinni a tegnap történteket, de a valóság egy másodpercre sem engedte, hogy meg nem történtnek higgyem az egészet. A horizonton felbukkanó nap vörös ködöt vont az ég aljára, a gyenge sugarak megvilágították a hajnali dértől nedves füvet.

– A képzelet játszik velem ? -kérdeztem hangosan, mikor megpillantottam az északi legelőn a harmatos füvet legelő lipicai lovakat. Szívem a torkomban dobogott, kezem-lábam remegett, miközben a lovaim felé futottam. Minden lovam hiánytalanul, épségben megvolt! Azt sem tudtam, melyiket öleljem előbb. Aztán megpillantottam Szelént, aki vágtatva rohant felém, lábai hangosan dobogtak a talajon. Sörényébe kapott a szél, testét lepelként fedte a korom. Ekkor döbbentem rá, hogy Szelén nyitotta ki az istállóban a félelemtől megbokrosodott lovaknak a reteszt.

Megbabonázva néztem a vágtató lovat. Már tudtam, azzal, hogy Szelént megvettem, a világ legjobb üzletét kötöttem meg.

…lehet, hogy így van ez az emberekkel is?…

Carol és Christina Bigley

Vannak emberek, akik folyamatosan mások energiáiból élnek. Ha nem adsz nekik, akkor elveszik tőled. Kitalálják a módját, hogy mivel érhetik el. Talán nem is vetted észre, de folyamatosan figyelmet követelnek tőled. Azt akarják, hogy ők legyenek a legfontosabbak neked. Vagy így, vagy úgy de elérik azt amit akarnak tőled. Ha elsőre nem teszed meg, akkor annyiszor elmondja, hogy a végén azt mondod, na jó legyünk túl rajta… és ő győzött, feltöltődött, te pedig veszítettél, elfáradtál, leeresztettél, kiüresedtél.

Aztán amint egy kicsit összeszedted magad, egy kicsit jobban vagy, akkor jön a következő ötlettel… és te újra ellenállsz, majd újra lemondasz önmagadról, az lesz amit ő akar, és a kör folytatódik.

Napjainkat ezek az energetikai játszmák határozzák meg. Akinek nincs saját energiája, az elrabolja valamilyen drámával attól, akinek van. Akinek nincs saját energiája, annak nincs kapcsolata a saját Lelkével, a saját energia forrásával. Így megkeresi azokat, akiknek van.

Sokkal tudatosabbnak kell lennünk. Azzal minden rendben van, ha valakinek önszántunkból adunk energiát, az viszont nincs rendben, ha elveszik tőlünk.

Nehezen tudunk visszatöltődni, amikor teljesen leszívják az energiáinkat, hiszen a töltődéshez csendre, pihentető alvásra, könnyedségre, a szeretet érzésére lenne szükségünk. Ezért vigyáznunk kell az energiakészletünkre. Vigyáznunk kell a Lelkünk fényére.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

„Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”(Albert Schweitzer)

A szeretet láng, mely melegít,

fény, mely világít,

mágnes, mely vonz,

illat, mely felüdít,

pohár, mely felvidít

hegy, mely meg nem rendül,

s mosoly, mely napvilágra hoz elrejtett dolgokat.

Dr. Gyökössy Endre

2022. május 11.  · 

Mert erőssége voltál a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen, mikor az erőszakosok haragja olyan volt, mint kőfalrontó szélvész.

Ézsaiás 25:4

„Mintegy 500 hajléktalant mentettem ki a Déliből, s vittem előbb Csillebércre, majd Budaörsre, egy kiszuperált laktanya barakkjaiban, hogy ott megalapítsuk az ország első hajléktalanszállását. Három hónapon át maradtam mellettük, ezer kisebb és nagyobb ügyet megoldva, sorsok százait egyengetve. Bibliaivá lett ez a történet, a szamaritánus huszadik századi történetévé. Lehajoltam hozzájuk, fölemeltem őket, szállást szereztem nekik, gondoskodtam róluk, majd dolgomra mentem. Kívánom, hogy sokaknak sikerüljön végigélniük egy ilyen szívmelengető történetet. Mihályffy László végigfilmezte ezt a három hónapot, és évek óta kilincselek (hiába!) a televízióknál, hogy valaki végre mutassa be ezt a tizenhatszor egyórás sorozatot. A rendszerváltás évének egyik legmeghatóbb eseményét követhetnék nyomon a nézők. És formálhatnánk az empatikus képességeiken is. Ez a három hónap gazdagított, és mivel a Karinthy gyűrűn kívül semmiféle kitüntetésem nincs, legalább avval eldicsekedhetek, hogy (magánemberként egyetlenként!) megkaptam a Szalmaszál a hajléktalanokért kitüntetést, két éve pedig a Hajléktalan emberért díjat, elsőként. Kossuth díja sokaknak van, ebből a kettőből csak nekem van. ” Nagy Bandó András

Az utolsó út

„Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.

– Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről.

Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.

– Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.

Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.

– Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.

– Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: – Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?

– Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan.

– Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. – Egy hospice-házba tartok.

Belenéztem a visszapillantó tükörbe, és láttam, ahogyan a szemeiben csillogtak a könnycseppek.

– Nincs már családom. Mindenki meghalt. – Nagyon csendesen beszélt. – A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.

Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.

– Mit szeretne, merre menjünk?

A következő két órában bebarangoltuk a várost.

Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.

Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.

Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:

-Most már mehetünk. Elfáradtam.

Szótlanul haladtunk a megadott címig. Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Udvariasan kisegítették az autóból. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.

– Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.

– Semmivel – feleltem.

– Magának is meg kell élnie valamiből – mondta.

– Vannak más utasaim is – szereltem le.

Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.

– Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm.

Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.

Egy életre zárták rá az ajtót.

Aznap csak vezettem, céltalanul.

Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.

Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha a hölgy egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?

Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.

Egész életünkben a nagy lehetőségekre várunk. Pedig mindig ott vannak körülöttünk, csak néha meglepő álruhában érkeznek. Úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyi lehetőséget kapunk arra, hogy jobb hellyé tegyük a világot… „

Ez a férfi 80 éves és minden reggel reggelit visz a feleségének. Kérdezték tőle: Miért van az Ön felesége öregek otthonában? (Mondjuk, én nem vinném oda…)Ő azt válaszolta: Mert Alzheimer kórban szenved. Ekkor azt kérdezték tőle: Az Ön felesége foglalkozna azzal, ha Ön egy reggel nem hozna reggelit neki? A férfi azt válaszolta: Ő nem emlékszik… Nem tudja azt sem, hogy én ki vagyok. Öt éve nem ismer már meg.

Meglepetten mondták neki: Milyen csodálatos dolog! Ön még mindig viszi a feleségének a reggelit annak ellenére, hogy ő már nem is ismeri meg Önt?

A férfi elmosolyodott, a szemeibe nézett, megszorította a kezét, aztán azt mondta: „Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy Ő kicsoda!”

Sok érettségiző kérdezte tőlem a napokban, hogy „jajjj, mit tegyek még, mit nézzek át”. Ezért összeszedtem néhány tanácsot, ami hasznos lehet a napokban! megosztani ajánlott!

1. Már ne tanulj! De tényleg ne! Amit az elmúlt 12-13 évben nem tanultál meg, azt nem most fogod. Ha nekiállsz, csak ideges kapkodás és összezavarodás lesz belőle, az meg felesleges stressz. Ha nagyon nem bírod és meg akarod nyugtatni magad, akkor lapozgassad az atlaszt, négyjegyű függvénytáblát, szöveggyűjteményeket. De csak akkor, ha tényleg nem bírod ki!

2. Használd ki ezt a 2 napot: pihenj sokat, kirándulj, legyél a szabadban, sportolj! Kapcsolódj ki! Ez most a legjobb, amit tehetsz!

3. Az év buliját lehetőleg ne a napokra szervezd, mert egy alapos berúgás – bár kikapcsol – de a helyzeten nem segít, sőt.

4. Bármennyire is csábító, az izgalmat ne alkohollal oldjad! A jobb teljesítmény érdekében ne vegyél be koffeintablettát vagy egyéb szereket! Az izgalommal párosítva kiszámíthatatlan hatást válthat ki!

5. Higgy magadban! Bízz benne, hogy menni fog! Ne legyen semmilyen negatív gondolatod! Nem lesz még egy vizsga, amelyre ennyi ideig „készültél”! Menni fog, hidd el!

6. Minden este időben feküdj le és próbálj meg aludni egy nagyot! A kipihentség a legfontosabb ezekben a napokban!

7. Minden reggel hallgasd meg az ” Eye of the tiger” című slágert és érkezz meg Rockyként, aki mindent legyőz!

8. Legyen nálad rengeteg toll! Murphy törvénye, hogy a vadiúj toll is képes ilyenkor kifogyni…

9. Legyen nálad elegendő üdítő/ásványvíz, szendvics, csoki, szőlőcukor! Mindegyik serkenti az agyat és komfortérzetet biztosít. Nyugodtan egyél, igyál munka közben! Azért a pacalt vagy a bicskával vágott hagyma-szalonna kombót ne erőltesd!

10. Ha van kabalád, gyerekkori plüssöd, azt nyugodtan vidd be magaddal, mert megnyugtat, erőt adhat!

11. Ne próbálj meg puskázni! Egy-egy válasz nem ér annyit, hogy kizárjanak a vizsgáról!

12. Amikor nekiállsz, minden feladatot alaposan olvass át, értelmezz! Lassan, nyugodtan dolgozz, rengeteg időd lesz rá!

13. Néha szusszanj! Pihenj közben, tedd le a tollat és relaxálj pár percet! Sokkal jobban fog menni utána a munka!

14. Semmit ne hagyj üresen! Mindenhová írj valamit! A rossz válaszért nincs levonás, de az üreses hagyott részekért morcosak szoktunk lenni!

15. Ne gyere ki idő előtt!!! Használd ki az időt, nézd át a válaszokat! Utólag már nem tudsz javítani rajta, csak ott helyben!

16. Amikor kijössz, lazíts! Ne nézegess megoldásokat, cikkeket! Mert csak elbizonytalanít és nem is fogsz pontosan emlékezni minden válaszra! Csak feleslegesen kiakadnál, az meg nem segít!

17. Tényleg menni fog és meg tudod csinálni, hisz Rocky vagy! Ha nem érzed, akkor pedig a 7. pont újra, többször!

És mit tehet egy szülő?

1. Bízzanak a gyerekükben! Higgyék el, meg tudják csinálni, hisz Rockyk!

2. Ebben a pár napban ne nyaggassák őket azzal, hogy tanuljanak! Nincs értelme. És a szobatakarítás is várhat már az érettségi utánig!

3. Ne lássák, hogy izgulnak, idegesek! Hisz az Önök feladata megnyugtatni, bátorítani őket! Önök most a támasz, a biztos pont!!!

4. Tereljék el a gyerekek gondolatait, szervezzenek programot!

5. Ne legyenek ott a sulinál, csak ha a gyerek kifejezetten kéri! Hisz ez is stresszelő lehet!

6. Bármi lesz, az Önök gyereke, ezt sose felejtsék el!

„Isten mindig ad mellénk valakit aki a nehéz helyzetekben megfogja kezünk, és kivezet a sötétségből. Soha nem vagyunk egyedül. Még akkor sem amikor a magánytól, önmagunkra utalságtól beleborzong, majd fázni kezd a lelkünk.

Figyeld az embereket körülötted! Nemhiába vannak ott és akkor… Az ő küldöttei… Csak hagyd, hogy fogják meg a kezed, és vezessenek. Szeretetet adni és kapni is, a legnagyobb ajándék.” (Czernay Hajna)

Képzeld el, hogy 1900-ban születtél. Mire 14 éves lettél, kitört az első világháború, amelyben 18 millió ember vesztette életét. Mire a háború véget ért, kitört a spanyolnátha-járvány. 50 millió ember vesztette életét abban a járványban! Igen, 50 millió. Amikor 29 éves lettél, elkezdődött a nagy gazdasági világválság és a munkanélküliség 25 %-ra növekedett, a világ termelése 27 %-kal csökkent. 33 éves korodra, mire a válság véget ért, az országok majdnem összeomlottak együtt a gazdasággal. Amikor 39 éves lettél, kezdődött a második világháború. 45 éves korodig 75 millió ember vesztette életét abban a háborúban. Mire 50 éves lettél, elkezdődött a koreai háború. Újabb 5 millió ember halt meg. 55 éves korodban kezdődött a vietnámi háború, ami 20 évig tartott és 4 millió ember életét követelte. Mire 62 éves lettél, kezdődött a kubai rakéta-krízis, amely egy fordulat volt a hidegháborúban. Az élet, mint tudjuk, akkor véget érhetett volna. Csak Isten kegyelme mentett meg minket a minőségi vezetés által. Mire 75 éves lettél, végre befejeződött a hidegháború.

Most gondolj azokra az emberekre, akik 1900-ban születtek, mennyi mindent átéltek! És most gondolj arra, amikor 1985-ben, gyermekként, nem értetted, hogy 85 éves nagyapád nem érti, hogy neked milyen nehéz az iskola, és hogy milyen rosszul bánnak veled egy osztálytársaid…

Úgyhogy, most próbáljuk meg tisztességes nézőpontból szemlélni mai helyzetünket, legyen mindenki jobb, mint tegnap volt, szeresse a másikat, és legyen kész segíteni!

(Mark Cole, a John Maxwell Enterprise vezérigazgatója)

Korunk paradoxonja, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk. Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.

Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk, és túl ritkán imádkozunk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket. Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.

Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek. Eljutottunk a holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.

Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet. Meghódítottuk az atomot, de az előítéletet azt nem. Többet írunk, de kevesebbet tanulunk. Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk. Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.

Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek. Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban. Olyan időszak, amelyben a technika eljuttathatja hozzád ezt az írást, te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen csak kitörlöd.

Ügyelj rá, hogy szánj némi időt a szeretteidre is, mert nem lesznek melletted örökké. Gondolj rá, hogy legyen egy kedves szavad ahhoz, aki tisztelettel tekint rád, mert ez a kis ember hamarosan felcseperedik és odébbáll. Legyen gondod rá, hogy magadhoz öleld azt, aki közel áll hozzád, mert ez az egyetlen kincs, amit jó szívvel adhatsz és egy fillérbe sem kerül.

Mondd a párodnak és a szeretteidnek, hogy „szeretlek”, de leginkább éreztesd velük. Egy csók és egy ölelés helyrehozza a sérelmeket, ha mélyen a bensődből jön. Fogd meg a kezét és őrizd meg ezt a pillanatot arra az időre, amikor ő többé már nem lesz itt. Szánj időt arra, hogy szeress, szánj időt arra, hogy beszélgess és szánj időt arra, hogy átadhasd a fejedben lévő értékes gondolatokat.

NÉHÁNY JÓ TANÁCS:

1. Ne foglalkozz a lényegtelen számokkal. Olyanokkal, mint az életkor, a testsúly és a magasság.

2. Folyamatosan tanulj. Tudj meg többet a számítógépekről, a járművekről, a kertészkedésről, bármiről. Sose hagyd ellustulni az agyad. „Egy tétlen agy az ördög munkaterepe.” És az ördög neve Alzheimer.

3. Élvezd az egyszerű dolgokat.

4. Nevess gyakran, hosszan és hangosan. Nevess, amíg a lélegzeted is eláll.

5. Megesik, hogy megkönnyezel. Megvisel, elszomorít és odébbáll. Az egyetlen ember, aki egész életünk során velünk van, mi magunk vagyunk. ÉLJ, amíg élsz.

6. Tartsd becsben az egészséged: ha jó, akkor őrizd meg. Ha gyengélkedik, akkor javíts rajta. Ha már túl van azon az állapoton, amin magad segíthetnél, akkor fordulj segítségért.

7. Ne tégy kirándulást a bűnbe. Utazz el a környékre, a szomszédos megyébe vagy külföldre, de sose járj arra, ahol a bűn lakozik.

8. Mondd el minden alkalommal azoknak, akiket szeretsz, hogy szereted őket.

9. Ne felejts el imádkozni. Az ima túl emel ezen a világon.

IMádkozzunk, hogy az „új orvosság „gyorsan elterjedjen az egész világon…

“A világon elterjedt egy szokatlan betegség. Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott. Az orvosok tanácstalanok voltak. Rengeteg orvosságot írtak elő, de semmi nem használt. Még szívátültetést is alkalmaztak. Az átültetett szív is pár napra a műtét után kezdett összezsugorodni. Tehetetlen félelem fogta el őket. A betegség tovább terjedt. A kórházak megteltek az utolsó ágyig. Rövid idő után mindenki szívbajos lett. Ágyban fekvő lett az egész világ és a halált várta.

Egyedül egy személyt nem ragadott el a kór. Idős ember volt, szép nagy és egészséges volt a szíve, sőt a szokottnál is nagyobb. Nekilátott a betegápolásnak. Azt vette észre, ha megfogta a beteg kezét és rámosolygott, a kis szív azonnal növekedni kezdett. Amint elengedte, a növekedés megállt. Fölfedezett valamit. A szokatlan betegség oka a szeretet hiánya volt. Nekilátott a munkának, betegtől betegig járt. Fogta a kezüket és nevetett. Amikor a beteg szíve kellő nagy lett, ő is képes volt gyógyítani. Az új orvosság gyorsan terjedt az egész világon. Világszerte megszaporodtak a nagyszívű emberek. Mindenkit gyógykezeltek és a szívek nőttek. Elég volt megfogni a kezet és mosolyogni.”

J.L.Navarro

By Herman Klub

A 24 éves izraeli hegymászó, Nadav Ben-Yehuda, az Everest csúcstól 300 méterre

By Herman Klub

A 24 éves izraeli hegymászó, Nadav Ben-Yehuda, az Everest csúcstól 300 méterre feladta az álmát, hogy megmentsen egy sérült török hegymászót.
„Amikor megláttam, felismertem. Aydin Irmak (törökországi) volt, a táborban találkoztam vele. Eszméletlenül találtam rá, a sisakja le volt kapcsolva. A hegymászók elsétáltak mellette, anélkül, hogy a kisujjukat is felemelték volna; de tudtam, ha elhaladok mellette, biztosan meghal. Tudtam, hogy legalább meg kell próbálnom megmenteni. Aydin és én megkezdtük a leereszkedést, 9 óráig tartott. Nagyon nehezen bírtam. Időnként az eszméletéhez tért, de aztán újra elájult. Amikor feléledt, sikoltozott a fájdalomtól, ami még nehezebbé tette a leereszkedést. Egy ponton eltört az oxigénmaszkom.”
Elérték a tábort, helikopterrel evakuálták őket Katmanduból, és kórházba kerültek; fagyási sérülésekkel, törésekkel.
„Kétféle választási lehetőségem volt. Vagy, mint a legfiatalabb izraeli, megmászom az Everestet, ami jót tenne a karrieremnek, vagy megpróbálok egy hegymászót megmenteni. A második lehetőség mellett döntöttem, és sikerült is… A csúcsot megmászhatom bármikor… Köszönöm, akik segítettek felkészülni, ami elég erőt adott, hogy egyedül lemenjek a hegyről, és lehozzak valakit, akinek szüksége van erre.”
CSODÁS NAPOT KÍVÁNOK!

az álmát, hogy megmentsen egy sérült török hegymászót.
„Amikor megláttam, felismertem. Aydin Irmak (törökországi) volt, a táborban találkoztam vele. Eszméletlenül találtam rá, a sisakja le volt kapcsolva. A hegymászók elsétáltak mellette, anélkül, hogy a kisujjukat is felemelték volna; de tudtam, ha elhaladok mellette, biztosan meghal. Tudtam, hogy legalább meg kell próbálnom megmenteni. Aydin és én megkezdtük a leereszkedést, 9 óráig tartott. Nagyon nehezen bírtam. Időnként az eszméletéhez tért, de aztán újra elájult. Amikor feléledt, sikoltozott a fájdalomtól, ami még nehezebbé tette a leereszkedést. Egy ponton eltört az oxigénmaszkom.”
Elérték a tábort, helikopterrel evakuálták őket Katmanduból, és kórházba kerültek; fagyási sérülésekkel, törésekkel.
„Kétféle választási lehetőségem volt. Vagy, mint a legfiatalabb izraeli, megmászom az Everestet, ami jót tenne a karrieremnek, vagy megpróbálok egy hegymászót megmenteni. A második lehetőség mellett döntöttem, és sikerült is… A csúcsot megmászhatom bármikor… Köszönöm, akik segítettek felkészülni, ami elég erőt adott, hogy egyedül lemenjek a hegyről, és lehozzak valakit, akinek szüksége van erre.”
CSODÁS NAPOT KÍVÁNOK!

„Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van. Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.”

Wass Albert (1993)

Teréz Anya – A Szeretet Hangja

Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet…

Nézz körül a világban.. láthatod az embereket, akik az utcán élnek

Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor kit szeretsz mással látod

Nézz meg egy vakot… ki soha nem láthatja meg a napvilágot

Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád

Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát..

Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül..

Nézd azokat, kik nem tudnak járni.. arcukon mégis mosoly derül

Ha azt hiszed rossz helyre születtél.. s Téged senki nem szeret

Nézz meg egy árvát… ki könnyes szemmel nézi a szüleidet…

Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek

Nézz azokat, kik hirtelen hunytak el.. nem ölelhették át szeretteiket

Mielőtt panaszkodnál.. nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne…

S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve

Köszönd meg, amit a sorstól kaptál… ne háborogj sohasem..

Nem tudhatod, mi lesz holnap… Ez vezessen az Életben!

Elolvasni kötelező! : Mikor már késő rádöbbeni…

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.

Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.

Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és

azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.

Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.

Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.

Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik

fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.

ELFÁRADTÁL…

„Ha valaki megkérdezne most, azt mondanád: elfáradtál.

Úgy érzed a világ összes fáradtsága a testeden, a lelkeden, az életeden. Fáradt vagy. Nem tudod, hogy meddig tudod magad tartani.

Hisz erről szólt az életed. Igaz?

A tartásról.

Tartottad a szavadat, ott voltál, ha kellettél, de tartottad a távolságot azoktól, akikben nem volt tartás. Tartottad a hátadat másokért, és csak te tudod mekkora erő kellett, hogy egyenesen tartsd a fejed, amikor azt akarták, hogy lehajtsd. Tartottad a tempót, és bármennyire erőtlen voltál, tartottad azt is, akinek nem maradt semennyi. A karjaidban tartottad a kisbabád egész nap, közben otthon mindent te tartottál kézben. Eltartottad a családot. Nyitva tartottad másnap a szemed, mikor egész éjjel nem aludtál, de nyitva tartottad a lelkedet akkor is, mikor rég be kellett volna zárni.

De leginkább tartottad mindig magad, amikor nem volt más választásod, mint kitartani.

Tudod mit nem tartottál soha? Szünetet. Sosem tartottál egy pillanatot, ami csak rólad szól. Nem tartottál egy csendes lélek pihenőt.

Kérlek. Állj meg egy pillanatra. Csoda, hogy fáradt vagy? Állj meg és pihenj. Minden megvár.

Eddig mindig te tartottál valamit, vagy valakit.

Most vegyél egy mély levegőt és hagyd, hogy téged tartson tenyerén az Isten.”

(Szerző: Lőrinczi Emese)

„A szüleim 55 évig voltak házasok.

Egy reggel, amikor anyám lement apámnak reggelit készíteni, szívrohamot kapott és elesett.

Apám felemelte, ahogy tudta, és berángatta a teherautóba.

Teljes sebességgel , a közlekedési lámpákat figyelmen kívül hagyva,

a kórházba vitte.

Amikor megérkezett, ő sajnos már nem élte túl.

A temetés alatt apám nem beszélt, tekintete elveszett.

Alig sírt.

Aznap este mi gyerekek is csatlakoztunk hozzá.

A fájdalom és a nosztalgia légkörében szép történetek jutottak eszünkbe.

Megkérte a bátyámat, aki teológus, hogy mondja meg neki, hol lehet anya most ebben a pillanatban.

A bátyám beszélni kezdett a halál utáni életről, találgatások mentek, hogy hogyan és hol lehet.

Apám figyelmesen hallgatta….

Hirtelen megkért minket, hogy vigyük ki a temetőbe.

„Apa!” – válaszoltuk,

„este 11 óra van, most nem mehetünk a temetőbe!”

Felemelte a hangját, és üveges tekintettel azt mondta:

„Ne vitatkozzatok velem kérlek, ne vitatkozzatok azzal az emberrel, aki most vesztette el 55 év után a feleségét”.

Egy pillanat alatt tiszteletteljes csend lett, nem vitatkoztunk tovább.

Elmentünk a temetőbe, engedélyt kértünk az éjjeliőrtől.

Zseblámpával mentünk sírig.

Apám megsimogatta, imádkozott és ezt mondta… mi gyerekek, meghatódva néztük a jelenetet:

„Eltelt 55 év … tudjátok? Senki sem beszélhet igaz szeretetről…

ha fogalma sincs arról, milyen egy nővel megosztani az életet”.

Szünetet tartott, és megtörölte az arcát.

„Ő és én, együtt voltunk abban a válságban amikor..

munkahelyet váltottam…” – folytatta.

„Összepakoltunk amikor eladtuk a házat, és elköltöztünk a városból.

Megosztottuk az örömöt, hogy láthattuk a gyerekeinket befejezni az iskolát és karriert csináltak…

Egymás mellett gyászoltuk amikor szeretteink távoztak, s együtt imádkoztunk néhány kórház várótermében.

Támogattuk egymást a fájdalomban, megöleltük egymást karácsonykor, és megbocsátjuk a hibáinkat…

Gyerekeim ez most már elmúlt… és én boldog vagyok, tudjátok miért?

Mert előttem ment el.

Neki nem kell átélnie ezt a kínt és fájdalmat, hogy eltemessen,

hogy egyedül maradjon a távozásom után.

Én vagyok az, akinek ezt át kell élnie, és hálát adok Istennek.

Annyira szeretem őt, hogy nem szerettem volna, ha szenvednie kell…”

Amikor apám befejezte a beszédet, a testvéreimnek és nekem könnyek csordultak végig az arcunkon.

Megöleltük, és ő vigasztalt meg minket:

„Semmi baj nincs… hazamehetünk, ez egy szép nap volt”

Azon az estén megértettem.

Hogy mi az igazi mély szeretet… ami távol áll a romantikától, nem sok köze van az erotikához, vagy a szexhez.

Inkább ahhoz a munkához kötődik ami kiegészít.

A törődéshez és minden máshoz ami az igaz szeretethez kapcsolódik, amelyet két igazán elkötelezett ember vall.”

(Ismeretlen szerző)

“Testvér, jogom van őszintén szólani hozzád, mert nemcsak a verőfényt jártam veled együtt, hanem a zimankót is annakidején. Jussom van hát szemedbe mondani az igazat, akkor is, ha sebez.

Szánalmas vagy Testvér, és elszomorító. Évek óta hallottad a közeledő dörgést s most mégis úgy állsz a viharban, mint egy megrémült gyermek, kit készületlenül és tehetetlenül futnál, de nem tudod hová, életösztönöd a kapzsi önzés váltakozva kerget erre-arra, minden eszedbe jut, mint végső menedék, csak az nem, ami természetes és egyszerű.

Riadsz, és másokat riasztasz, tétovázol, kapkodsz, rémülten meredsz a jövőre, mely ront feléd, mint a bőszült bika s elfelejted, hogy ember vagy s karodat mozgatni tudod a védekezésre.

Sötéten mondod: rossz időket élsz és nehéz napokat. Pedig nem az idők a rosszak, csupán az emberek s nem a napok nehezek, mi vagyunk gyöngék és hitványak hozzájuk.

Szép a világ és jó, csak az ember rontja el időnkint.

Évszázadok alatt sokszor elromlott már s rendre mindég helyrejött megint.

Győzhetetlen az élet, akár a fű vagy az erdő. S bátran bízhatsz az évszakok rendjében, mert nem ember igazítja azt, hanem maga az Isten.

Ne félj, ne bújj, ne fuss sehova.

Markold szorosan tieid kezét s ha veszedelem dübörög ajtód előtt: nyugodtan nézz a szemébe.

A tisztákat és erőseket elkerüli a vész.

Emberséggel küzdj a sorsodért, hogy megérdemeld a felkelő napot.

Törvény a világban, hogy aki nem tud harcolni önmagáért, az nem való arra, hogy éljen.

Ne gondolj most is apró önzéseidre, segíts inkább azokon, akik bajban vannak, mert rajtad is lesz, aki segítsen, ha bajba kerülsz.

Ne engedd lelkedbe férkőzni a gyűlöletet, bármilyen emberi hitványsággal is találkoznál össze.

Példát mutass inkább a gyengék felé,

hogy erősödjenek tőle.

A győzelem, a végső győzelem, Testvér, azé, aki megáll a helyén.

Mint viharban a tölgyfa, melynek tépett lombján záporok múltával mindig felragyog újra a szivárványos napfény.

Csak az vész el, aki gyenge. Aki falevél a szélben, akinek gyökere nincs, aki súlytalan, mint a pitypang léha magja.

Csak az vész el, aki nem méltó arra, hogy éljen.

Csak az vész el, aki elveszti önmagát.

Bízzál magadban, Testvér!

Abban, hogy erős vagy, mert becsületes vagy, tiszta vagy.

Ne mástól várj segítséget, ne álmodozz váratlan csodáról. A csoda benned kell legyen, mint rejtett csíra a magban.

Semmitől ne félj!

Állj meg bátran és nyugodtan, ahol állni rendelt a sors.

Nézz szembe a világgal s gondolj arra, hogy ahol Isten élni rendelt, ott nem vonhatja meg tőled senki e jogot.”

Wass Albert – Levél mindenkihez

„Keress olyan embereket, akik nem gátolnak, hanem erősítenek; akik jó gondolatokra serkentenek, és szelet adnak szárnyaid alá.”

BOB GASS

„Lehetőséggel születtél. Jósággal és bizalommal születtél. Eszmékkel és álmokkal születtél. Nagysággal születtél. Szárnyakkal születtél. Nem arra szántak, hogy mássz, hát ne tedd. Szárnyaid vannak. Tanuld meg használni őket, és repülj!”

~Rumi

Rendkívüli lélek

„Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne… „(Dán 6,4)

Dánielt tizenéves korában hurcolták el Júdából a babiloni fogságba. Ott idővel magas rangú tisztviselő lett a királyi udvarban. Istenfélő ember a pogány környezetben. Lépten-nyomon kiderült, hogy van valamije, amire gyakran szükségük van a többieknek, de ami nincs meg mindenkiben. Így emlegették: rendkívüli lélek van benne.

Miben állt ez? Dániel olyan kérdésekre is tudott válaszolni, amikre az udvar bölcsei nem. Olyan segítőkészség volt benne, amit csodáltak. Olyan becsületesen végezte hivatali munkáját, hogy nem lehetett hibát találni benne. Csendesen élt, de az élő Istennel való közösségét bátran vállalta, akkor is, ha ezért szenvednie kellett. Sugárzó ember volt: az Istennel való lelki közösségben feltöltődött, és olyan értékeket tudott továbbadni, amelyekre mindenki vágyik, de az ember magából nem tud árasztani. Átjárta Isten szentsége, és ez rendkívüli jellemet formált ki benne, ami a leghétköznapibb helyzetekben is megnyilvánult. A pogány világ pedig rászorul azokra a kincsekre, amelyeket Isten Lelke ad a benne hívőknek.

Jézus Krisztus ezt a rendkívüli lelket, az ő Szentlelkét minden benne hívő számára hozzáférhetővé tette. Isten ad Szentlelket azoknak, akik neki engedelmeskednek (ApCsel 5,32). Ne érjük be kevesebbel, ne legyünk kis igényűek a hívő életben! Isten újjászületett gyermekei kapják ezt a rendkívüli lelket, s a Szentlélek jézusi jellemet formál ki bennünk. Megtanít mindig ugyanannak maradni, hitetlen közegben is tiszta életet élni, ad olyan bölcsességet, szeretetet, ami túlmutat rajtunk Istenre, s amikor az emberek látják tetteinket, dicsőítik mennyei Atyánkat (Mt 5,14). A világnak nagy szüksége van azokra, akiket Isten Lelke vezet.

Bátornak kell lenned.

Bizony, nincs kibúvó, nincs mennyország a gyáváknak, akik állandóan a kompromisszum lehetőségét keresik a gonosszal, nehogy nyíltan ki kelljen állniuk ellene. Ez az igazság: bátornak kell lennünk.

A bátorság az a sarkalatos erény, mellyel ellen tudunk állni a rossznak. Következésképpen a bátorság tesz képessé minket arra is, hogy a jóért küzdjünk. Ezért a bátorság nem némelyek szerencsés karaktervonása, hanem egy olyan erény, amit mindenkinek gyakorolnia kell. Gyakorolni, mint egy sportoló vagy egy zenész: minden egyes nap.

Mert a bátorság nem akkor születik, amikor lángokban áll a ház vagy egy ellenséges sereg rohan felénk. Akkor már késő. A bátorságot minden nap gyakorolni kell a kis dolgokban, hogy azután a nagy, döntő helyzetekben is készségesek lehessünk a jóra.

Három egyszerű gyakorlatot javaslok a bátorság elsajátítására:

Különösen a nehéz és kínos helyzetekben gyakorold az igazmondást;

Vállald a felelősséget a döntéseidért;

Ne félj megvallani a bűneidet (menj el gyónni);

Tudatosítsd, hogy vannak fontosabb dolgok a fájdalomnál,

Ne panaszkodj,

Edzz,

Hagyd el a bűneidet,

Ne tanítsd félelemre a gyerekeket,

Ápold a hősök emlékét,

Bátorítsd a környezetedet a jelenléteddel,

Imádkozz bátorságért,

Tudatosítsd, hogy az egyetlen tragédia az életben, nem szentnek lenni,

Olvasd a Bibliát (az újszövetség egyik legjellemzőbb, visszatérő passzusa ez: Ne féljetek!),

Ne álmodozz dicső önfeláldozásról, inkább minden nap gyakorold a bátorság erényét, hogy készséggé váljon. A többi nem rajtad múlik.

Most pedig elmélkedj velem egy percet Aranyszájú Szent János kijelentésén: „A bűn gyávává teszi az embert. A Krisztus igazsága szerint élt élet bátorrá.” Hát nem pontosan ez a helyzet?

A szeretet keresztútja (Maria Berchmans nyomán)

1. A szeretet mindig megegyezik az Atya akaratával.
2. A szeretetnek semmilyen áldozat nem elfogadhatatlan.
3. A szeretet legyőz minden nehézséget.
4. A szeretet módot talál arra, hogy örömet szerezzen.
5. A szeretet sohasem fél senki emberfiától.
6. A szeretet a kis szolgálatot is királyi ajándékkal viszonozza.
7. A szeretet nem ismeri a méltatlankodást.
8. A szeretet vigasztalni is tud a szenvedésben.
9. A szeretet minden fájdalommal csak gazdagabbá válik.
10. A szeretet mindenét odaadja.
11. A szeretet csöndben marad, ha szendvednie kell.
12. A szeretet erősebb, mint a halál.
13. A szeretet akkor is hisz és remél, ha mindenki elcsüggedt már.
14. A szeretet csak azért hal meg, hogy feltámadjon újabb szeretetre.

Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is. Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint! Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.

Hioszi Tatiosz

Mai útravaló

Csöndesen beszélj, hogy aki hallja, érezze a lelked békéjét.

Szelíden szólj, hisz csak így tudod átadni, ami benned él.

Mondd ki, amit mondanod kell, mert nincs titkolnivalód.

Nyíltan beszélj, hisz a szeretet egyszerű, nem ismeri a rejtekezést.

Ha szólnod kell, szólj, hogy akinek szíve nyitva, meghallhassa szavad.

Add át lelked üzenetét az embereknek.Tisztelettel szólj, hogy érezzék, méltóak az emberi megbecsülésre.

A benned élő szeretet kísérje szavaidat, mert az a szó, amelyik a szeretetből születik, gyógyítani képes.

Minden ember gyógyító, miközben sokszor várja a gyógyítást maga is.

Idézd emlékezetedbe szavam: vagy gyógyítasz, vagy gyógyítanak – ami ezen kívül esik, az távol van az igazi élettől.

(TATIOSZ – Száz lépés a szeretet útján)

… Ma örökbe fogadtam egy embert …

” Megszakadt a szívem , hogy ilyen egyedül és zavarodottan láttam őt . „

Egyszer csak megláttam a könnyes szemeit , amikor az enyémre nézett .

Így hát minden erőmmel ugattam , és házról házra követtem őt .

Végre elég közel kerültem ahhoz , hogy megérintsem a kezét az orrommal .

A férfi mosolygott , és éreztem , hogy hideg szíve melegedni kezd .

Közelebb mentem az arcához , és éreztem , ahogy elkezdenek folyni a könnyei .

Ránéztem és gyönyörű mosollyal válaszolt .

Izgatottan ugrottam az ölébe , megígértem , hogy minden rendben lesz , örökké szeretni fogom és soha nem hagyom el .

Szerencse , hogy ott jött , ahol én voltam , és így találkozhattunk . Én is szerencsésnek éreztem magam .

Annyian voltak , de csak Ő , csak Ő nézett rám .

Örülök , hogy döntött és megmenthette az életét .

Örökbe fogadtam ‘hááát’ … egy embert . ”

2015. január 31.  · 

Ma felvettem egy stoppost Nagykőrösön. (Munkásruha, szarráázva, mongoloid, 150 cm, 50 kg vasággyal, meggyötört fej, becsületes tekintet)

– Hova?

– Nyíregy!

– Na akkor gyere valameddig elviszlek! Honnan Jössz?

– Pécsről!

– Stoppal?

– Nem, gyalog!

– Mi van?! Komolyan?!

– Komolyan!

– És mióta nyomod?

– Hétfő délután óta jövök.

– És hol vannak a cuccaid?

– Ottmaradt a főnöknél.

– Milyen főnöknél?

– Akinél dolgoztam.

– Mit csináltál?

– Erdészeti munkára kerestek segédmunkást, arra jelentkeztem. Nyolcvanezret ígértek feketén egy hónapra plusz koszt, kvártély, hát elmentem Nyíregyházáról Pécs mellé Erzsébetre dolgozni. Reggel hattól dolgoztunk négyig, utána kaptunk egy kiadós vacsorát. Én döntöttem, a másik kettő zalaegerszegi alkoholista szedte szét a nyárfákat.

– Egyszer ettetek?

– Igen este, de azt legalább megettük, finom volt. Egy csárdából kaptunk mindig maradékokat.

– Az kemény, és miért gyalogolsz?

– Hétfőn lett volna a fizetés, de a főnök azt mondta, hogy annyi pénzt fog adni, amennyit eddig adott, semmit, ha így nem akarunk tovább dolgozni, akkor húzzunk a picsába. Hát eljöttünk!

– És nem vertétek ki belőle a béreteket?

– Hát a saját portáján megütni valakit mégiscsak vétek volna…

– Én biztos adtam volna a pofájába!

– Nem akar az ember magának bajt…csak az irataimat ne hagytam volna ott.

– Mert azokat ott felejtetted?

– Nem. Elkérte múlt héten, hogy kell a szerződéskötéshez a könyvelőnek a személyi, lakcímkártya, adós meg tb kártya, meg a jogosítvány is.

– És nem adta vissza?

– Nem. Azt mondta, hogy örüljünk, hogy nem veret minket agyon!

– Az igen! És ti meg fogtátok magatokat és elindultatok gyalog?

– Igen, de a két zalai megoldotta, elloptak egy-egy Stihlt

– És te nem nyúltál le semmit?

– Ááá, nem akartam én gondot a főnöknek, biztos pénzért vette ő azt.

– De ingyen dolgoztatott egy hónapig!!!

– Hát igen, meg jólelkű, becsületes Istenfélő, jó magyar ember vagyok én, nekem nem kell a másé.

– A két másik muki elhozott két fűrészt, te meg minden nélkül csak úgy elindultál Pécsről Nyíregyre?

– Erzsébetről, de igen. Egyébként nem szerettem velük aludni, mert ezek boroztak minden este, meg csúnyán is beszéltek.

– Aha, és táska, kabát?

– A főnök kocsijába maradt minden, csak az a baj, hogy hétfőn ettem utoljára.

– Mivan?! Ott van a táskám a hátsó ülésen van benne egy narancs, edd meg!

– Ááá nem akarok én más táskájához nyúlkálni.

– Mondom, vedd el !

– Tolja az orrom alá!(a kocsi mutat 135-öt) Nyisd hát ki!

– De nem akarok bele turkálni.

– Ott van felül, vedd hát ki!

Kivette, megköszönte kb 15 másodperc alatt befalta, majdnem héjastól.

– Na te éhes vagy tényleg! Megállok egy kútnál, veszek valami pogácsát!

– Ááá nem kell.

– Na jó, megállok!

– Tele lesz- mondom a kutas gyereknek

– Lemossam az ablakot? – kérdezi a kis csóka

– Dehogy, hagyjad csak!

– Egy pár pogácsát adsz, kedves?-kérdezem a pultoscsajt

– Nincs csak ilyen mirelit szar szendvics!

– Hát a mirelit szart nem csípem, csak a nyers kakát! Nem nekem lesz. Neki!

Mutatok a kis fickóra, aki csak elkezdte lemosni az ablakomat és úgy néz ki mint Jézus, de Batu kán reinkarnációjában, piszkosul lerongyolódva. Elmondom neki a sztorit, hogy negyedik napja úton van a muki Pécsről és itt szedtem fel a falu határában. Az Urszula nővér fejű csaj megsajnálja és ad egy csokit, hogy azt ő küldi a kis embernek. A szart megmelegíti, fizetek, megköszönöm.

Beülünk a kocsiba és ő elkezdi komótosan becsipegetni, azt az igénytelen közel ezer forintos, 50cm-es zacskós szendót, úgy hogy egy szem morzsa se essen kárba, meg a kocsi kárpitjára véletlen se hulljon semmi.

– Még nagyon éhes vagyok, de ezt a csokit csak haza viszem Atillának!

– Ki az az Atilla?

– A kisfiam.

– Szevasz! Varga László

– Tóth Atilla, két l-lel!

– Két l-lel?

– Igen, édes szülőapám ragaszkodott hozzá…

– Hány éves a gyerkőc?

– Hat

– Ők tudják, hogy mi a helyzet?

– Szombaton beszéltem velük, akkor azt mondta a kedvesem, hogy siessek, mert még egy kenyeret tudnak venni, aztán semmi február 5-ig, akkor kapja meg a közmunka után a fizetést. Szegények azt hiszik, hogy jövök a rengeteg pénzzel, a kicsi meg várja az ajándékot és így legalább nem megyek üres kézzel.

(Magamban bőgök, majdnem kifelé is)

– Hazaviszlek Nyíregyre!

– Ááá nem kell, valahol majd tegyen ki!

– Akkor meg elviszlek Balmazon a vasútállomásra!

Nem mond semmit. Elalszik. Mikor megriad, kérdezgetem:

– És hol aludtál?

– Nem aludtam, folyamatosan menetelek, mint a Doniak tették, akaratból!

– Az út mellett?

– Nem, a füvön, meg az árokban.

– És hogy bírtad? Tudnál még menni?

– Valahogy csak haza kell mennem.

– De nem vett fel senki?

– Nézzen már rám! Az se tudom maga miért vett fel!

– Nem fáztál?

– Dörzsölgettem magam, mikor fáztam.

Megint alszik egyet. Nem büdös. Körmei ápoltak, arca mélyen barázdált, erős pofacsont, csíkszem, tisztára mint egy mongol.

– Szegény fa!-mondja

– Milyen fa?

– Az az előző!

– Amelyik meg volt dikicselve?

– Az! Nagyon nehéz lesz neki így tovább élni. Csúnya, nagy sebet hagyott, aki vágta.

(csak lesek)

– Egyébként mi a szakmád?

– Semmi! Hatodikat jártam, mert édesszüleim betegek voltak és dolgozni kellett.

– És miket dolgoztál?

– Voltam kőművesnél, kertészetben, erdészetben, szőlőben, tudok kaszálni kézzel, géppel, traktorral, amivel kell.

– Hány éves vagy?

– 40

(kb 65-nek nézem)

Beérek Balmazra, megállok a Kisvirágnál.

– Itt egy cigi, én meg beszaladok veszek egy dobozzal, ami meg ebben maradt, azt odaadom.

– Ááá nem kell, elég lenne papír, eddig is csikkekből tekertem, mert kedden elfogyott a dohányom.

Veszek egy cigit magamnak, elmesélem közben Editkének, hogy mi van. Ő kedvesen kikeresi, hogy csórikámat melyik vonatra tudom felrakni és hogy van a csatlakozás. Köszipuszi

Kimegyek. A kis figura sehol. Keresem, hát a Vízmű sarkánál hugyozik. Elrakja. Odajön. Elnézést kér a pisilés miatt.

– Jól van gyere, kimegyünk az állomásra!

– Itt is jó sok cigány van!- ennyit mond szépen fejlődő, szeretett városunkról.

Az állomáson kérek egy jegyet a nénitől, aki mondja hogy a csatlakozásnál egy sebes vonatra tud átszállni, amire pótjegy kell. A kis barátom rögtön rávágja:

– Ááá nem kell, majd megyek egy másikkal, tudok várni egy két órát vagy hatot vagy bármennyit…

– Persze kérem a pótjegyet, köszönöm! Na ez a jegy, ez meg a pótjegy! Gyere adok valamit a fiadnak, meg ott van kocsiban a csoki is!

– Köszönöm!

– Maradt még 3500 Ft a tárcámban ezt is odaadom, meg ezt a kis aprót, hogy kihúzzátok ötödikéig.

– Ááá nem fogadhatom el!

– Na rakd csak el, meg ezt a madaras kiadványt is! Én is kaptam!

– Nagyon szépen köszönöm, nagyon köszönöm, de hogy fogom én mindezt meghálálni?

– Nem kell sehogy!

– De valahogy csak kéne!

– Nem kérek semmit! Menj haza a családodhoz!

– Nagyon köszönöm Isten áldja meg magát!

– Téged is, na jó utat!

Fordulok kifelé, kopogtat az ablakon. Lehúzom.

– Na mi az?

– Adja meg a címét!

– Az enyémet? Minek?

– Csak összeszámoltam, hogy 5140 Forintot adott és ha ötödikén nem is, de hatodikán vagy hetedikén szerintem a posta elviszi, mert van olyan, hogy a postásunknak én odaadom, a maguk postása meg házhoz viszi.

– Nem kell visszaküldeni, hagyja csak!

– Én még soha nem tartoztam senkinek és nem is akarok! Kérem adja meg, hadd küldöm vissza, ha sikerül!

Megadtam és hazamentem…

“A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota.

Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.

Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg.

Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén.

Olyan fiatal vagy, mint reményeid, olyan öreg, mint kétségeid. Olyan fiatal vagy, mint önbizalmad, olyan öreg, mint félelmed. Fiatal, mint hited, öreg, mint csüggedésed.

Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság, az ember, a föld, és a végtelenség hírnökeit.”

Albert Schweitzer

Útravaló

„Nem azért születtünk, hogy állandóan féljünk.

Arra születtünk, hogy boldogok legyünk

és jobbá tegyük a világot.”

/Dean Ray Koontz/

Az igazság akkor is igazság ,ha halkan mondják.

Az erő akkor is erő ,ha nem látatják!

Bölcs akkor is bölcs ,ha nem szól!

Hülye akkor is hülye,ha ő nem hiszi el!

A kard akkor is éles,ha ki sem húzzák!

Az igaz ember tudja,hogy igaza van,mert érzi. Nem kell túlkiabálni a hamis,hazug embereket.

Erős ember nem mutogatja erejét,nincs szüksége mások elismerésére.

A bölcs mindig bölcs.

A hülye akkor hülye mikor nem néz magába. Ha befelé néz ,már sokkal okosabb mint előtte.

Kard az mindig éles.

Harcos akkor is Harcos mikor nem harcol.

A jó emberek…. Amikor szenvedést okozol nekik, nem kiabàlnak,

megörzik belül…!!!!

Csendben elmennek…..és aztán SOHA nem fordulnak vissza….!!!!

Továbbra is jók … de nem bíznak … !!!!!

És pontosan abban a pillanatban végeztél velük….!!!!

Többé nem támaszkodnak rád…. Soha többé nem fognak bízni benned….!!!!

Vasco Rossi

A kétszínű és az őszinte emberek közötti főbb különbségek.

1) Tisztelet

· A kétszínű ember csak azt tiszteli, akinek hatalma van. Ennek az az oka, hogy az alapján ítéli meg a másik embert, hogy az mennyire gazdag.

· Az őszinte ember mindenkit tisztel. Nem törődik a másik ember vagyonával, mert az embert tiszteli benne és nem a pénzét.

2) Kritika

· A kétszínű ember kritizál másokat, csak azért, hogy előnyben részesítse saját magát velük szemben.

· Az őszinte ember csodálja és dicséri a másik embert.

3) Vélemény kifejezése

· A kétszínű ember állandóan pletykál.

· Az őszinte ember bátran kifejezi a saját véleményét.

4) Önzetlenség

· A kétszínű ember azért segít valakinek, mert abból neki haszna van.

· Az őszinte ember önzetlenül segít a másoknak.

5) Manipuláció

· A kétszínű ember általában erőszakkal és megfélemlítéssel kényszeríti rá az embereket, hogy megtegyék amit ő akar.

· Az őszinte ember nem alkalmaz manipulációt.

6) Dicsekvés

· A kétszínű ember folyamatosan kérkedik a sikereivel.

· Az őszinte ember nem dicsekszik a sikereivel, hanem inkább szerény és alázatos.

7) Mások mennyire kedvelik

· A kétszínű ember erőlködik azért, hogy elnyerje a másik ember szimpátiáját.

· Az őszinte ember könnyen eléri, hogy kedveljék őt az emberek.

Ígéretek betartása

· A kétszínű ember sokat beszél és nem tesz semmit.

· Az őszinte ember igyekszik betartani amit ígért.

9) Figyelem feléjük

· A kétszínű ember erőlködik azért, hogy elnyerje a másik ember figyelmét.

· Az őszinte ember nem törekszik arra, hogy az univerzum közepe legyen.

„A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. És ez sokszor így van velünk, felnőttekkel is. Ha hazafelé egy pattanásos legényke csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, az a hölgy kivirágzik. Van egy idősebb kolléganőm, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját, a ruháját. A kolléganőm ilyenkor azt mondja a férjének: te vén csacsi, hagyd már abba – de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, hogy a férje állandóan udvarol neki. A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik, hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni! Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy drukkoljanak nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket.” Böjte Csaba

KI VAGY TE?

A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt.

– Ki vagy te? – kérdezte egy hang.

– A polgármester felesége – válaszolta.

– Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy.

– Négy gyermek anyja.

– Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy.

– Tanítónő vagyok.

– Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.

És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy tűnt, hogy nem a megfelelő választ adta arra a kérdésre, hogy ki is ő.

– Keresztény vagyok.

– Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.

– Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat.

– Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy.

Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is Ő.

És ez nagyon megváltoztatta az életét.

(Antony de Mello)

,Nem az számít, ki mit gondol – rólad. Az számít, ki szeret – téged. Nem az a fontos, aki arcával mosolyog csak rád, az a fontos, aki lelkével teszi. Nem az számít, aki mindent tud rólad, az számít, aki szívedet ismeri. Nem az a fontos, aki szemével néz téged, csak az, aki szívével lát. Ne törődj azzal, aki csak kapni akar tőled, azzal foglalkozz, aki adni is akar. Nem az a fontos, aki a hiányt nézi benned, csak az, aki kincseidet látja.,,

Csitáry-Hock Tamás

,, Aki nem mer cselekedni, mert fél attól, hogy mi lesz,

az olyan ember nem bízik sem az Úristenben, sem önmagában. S az ilyen számára nincs szabadság.

A vékony hitű ember számára vékonyan jut hely

Isten világában.(…)

Isten valóságának ismeretéhez nem kell ám ész. Szív kell csupán, meg lélek. Hogy is mondja az írás? Ismerjétek meg az igaz valóságot s az igaz valóság szabadokká tészen! Mitől szabadít meg? Hát a tudatlanságból eredő bajoktól meg nyomorúságoktól. (…)

Mert az Úr nem a hegyek tetején ül s nem is valamelyik bokorban bújkál,

mint ahogy a könyv mondja,

hanem bennünk él és dolgozik. Isten a mi életünk,

és érzéseinken, gondolatainkon keresztül szól hozzánk. „

Wass Albert – Hagyaték (részlet)

„Tovább kell mennünk az úton… akkor is, ha fáradtak vagyunk, akkor is, ha kedvetlenül kelünk fel már reggel, akkor is, ha legszívesebben kifutnánk ebből a világból, mert úgy érezzük, elegünk van mindenből. Ha torkig vagyunk azzal, hogy mindig mindenért meg kell küzdenünk, ha nemes szándékaink fordítva sülnek el… mennünk kell, mert nem tehetünk mást. Mert úton vagyunk. Mert tudjuk, csak az a megoldás, hogy haladunk. Még pillanatnyi reményvesztettségünkben is tudjuk, vándorlásunknak van értelme és célja.”

(Herdics György)

Elmesélek egy történetet egy csomagoló szakemberről, aki egy Bergernbeli üzemben dolgozott, Norvégiában.

Egy napon, amikor vége volt a munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban a hűtőtérben.Erőteljesen verte az ajtót és elkezdett kiabálni, de senki sem hallotta. A munkások java már hazament és gyakorlatilag nem lehetett hallani az ajtó vastagsága miatt a segélykiáltásokat.

Öt órát töltött el a hűtőtérben, már a halál küszöbére került.

Egyszerre csak kinyílt az ajtó.

A biztonsági őr bejött és kimentette őt.

Ennek az esetnek a kapcsán megkérdezték az őrt, hogy jutott az eszébe, hogy kinyissa ezt az ajtót, amikor az nem tartozik a munkakörébe?

Ő elmagyarázta ezt:

Ebben a gyárban dolgozom már 35 éve.

Alkalmazottak százai jönnek a gyárba minden nap, de ő volt az egyetlen, aki köszönt nekem reggelenként és elköszönt tőlem esténként. a többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha láthatatlan lennék.

Ma, mint rendesen, mondta nekem, hogy „Jó reggelt!” de nem hallottam elköszönni, hogy „Viszontlátásra holnap!”

Én mindig, minden nap türelmetlenül várom ezeket a szavakat, „Helló, Jó napot” és azt, hogy „Szia, viszontlátásra holnap”

Mivel tudtam, hogy még nem köszönt el tőlem, gondoltam, hogy valahol az épületben kell lennie, és elkezdtem keresni….és addig kerestem, amíg meg nem találtam!

És mindez csak a köszönés miatt…

Egy Kutya levele az emberhez…

Emlékszel?

Amikor elhoztál „azoktól”, mert nem bírtad nézni, hogy a befagyott vizet nyalogattam a tálkámban, hozzákötöttél az előszobai radiátorcsőhöz.

Attól féltél, ha beengedsz a lakásodba, az életedbe is beengedsz és azzal többé majd nem tudsz kitenni se innen, se onnan.

És mennyire igazad volt.

Mert amikor ötpercenként odajöttél megsimizni, és este elém tetted a vacsorámat…már tudtuk.

Te is, én is. Hogy egy hónap sem kellett, és már fotelem volt a nappaliban. És trónom a szívedben.

Sokszor néztünk mi már egymás szemébe.

És te már tudod, hogy mi kutyák is tudunk sírni.

Csak mi másképp tesszük, mint az emberek.

Mi a szívünkkel, a lelkünkkel sírunk veletek.

Csendben nyüszítve jajgatunk, vigasztalunk.

Mi vagyunk a legnagyobb lélekgyógyászok, kerek e világon.

Mert minket akkor is sétálni kell vinni, ha esik, ha fúj, ha sírsz.

Nincs kifogás, mi terelünk.

A jó irányba, megmutatjuk, ha szeretsz, szeretve vagy. Mi vagyunk a ti négylábú terapeutáitok.

Nem az embereknek kell elhinni, akik szavakkal mondják el, hogy jobb lesz.

Nekünk hidd el, hogy sosem vagy egyedül.

Ameddig mi vagyunk, addig nem.

És mi itt leszünk Veletek…Veled.Mindig.

Cserébe csak annyit kell tenned, hogy szeretsz minket te is egy kicsit. Mert mi nagyon szeretünk benneteket.

SZEGÉNY GAZDAGOK

Emma napok óta tudta, hogy ha valóban megérkezik, lesznek problémák. Alattomosan kúszott egyre közelebb, majd beköszöntött a tél. Nyomában a földön, kegyetlenül csikorgó fényes hó maradt, az égen komiszul csillogó, fagyos csillagok figyeltek. Készletük szerint, a tüzelő arra volt elegendő, hogy kis szobát naponta egyszer befűtse. Havi jövedelmük több mint felét elvitte az apró házuk vásárlásakor felvett hitel törlesztése. Fél éve szenvedett a munkanélküliségtől. Járadéka is hamarosan lejár, bár nagyon kevés az a pénz, de a megszüntetését követően, már ennivalóra se lesz elég a jövedelmük. Hiába vállalt a férje sok túlórát, előfordult, hogy ki se fizették. Tegnap, is reggeltől estig dolgozott, és mikor hazaért, csak pár szót váltottak. A vacsora után megölelgette a gyerekeit, majd dőlt az ágyba. A lányok nem igazán értették miért nem játszik velük apa, azt sem, miért kell nagyon csendben lenni. Összebújtak, mint kismadarak a fészekben, majd anyjuk halk szavú meséjére, lassan álomba merültek. Odakinn vicsorogva harapott a tél. Emma nem tudott aludni. Gondolatai egymást kergették a fejében, megoldást keresve. Végül is összegezte, akárhogyan is osztott-szorzott, a jövő hétig nem tud tüzelőre pénzt fordítani. Egy halvány reménye azért akadt. Bár eddig nem tette, most be kell mennie a Hivatalba. Tüzelőt fog kérni. Muszáj. Nincs más megoldás. Óvatosan felkelt, megnézte betakarta-e jól a gyerekeket. Hajnalban arra riadt, hogy a párja halkan elköszönt, mielőtt elment.

– Szia, mennem kell. Nem tudtam megmosakodni, a konyhában befagyott a vízcsap.

Valamit mondania kellett, valami biztatót, amitől kedve lesz hazajönni..

– Megoldom valahogy, szia, vigyázz magadra.

Ráért volna még felkelni, de nem bírt már feküdni, szinte kilökte az ágy. A konyhában farkasordító hideg fogadta. Lekapta a gázról a nagy fazekat, kiszaladt az udvarra, sietve teletömködte hóval. A konyha ajtaja nehezen csukódott, erőlködnie kellett, mire bezárta maga után. A kamrában összegyűjtötte azt a kevés fát, ami még maradt, talán estig elég. Hótól nedves keze odaragadt a kilincshez, mikor befelé cipelte a fazekat és a tüzelőt. Mikor beért, meggyújtotta a gáztűzhely égőjét, kicsit felmelegítette elgémberedett ujjait. Ha a gyerekek délelőtt óvodában vannak, talán spórolhat a fűtéssel. Most majd nagyon sietve öltöznek, addig biztosan nem fáznak meg. Miközben gondolkodott, hangokat hallott a kisszoba felől. Már felkeltek? Ez nagyon ritkán fordult elő, hiszen alig tudta kirimánkodni őket az ágyból, mikor óvodába készültek. Hallgatózott. Az idősebb lánya, Anna hangját vélte felismerni.

– Látod, szép a lángja, ad egy kis meleget, amíg anya nem gyújt be. Érzed, már nem is fázik úgy a kezünk.

– Te jó ég, mit csinálnak ezek! – sietve nyitotta az ajtót.

A két gyermeke, ágyukban kuporogva, egy aprócska tányéron, égő gyertyánál melengette a kezét. A látvány először megbénította. Lepergett előtte, mi lett volna ha….

A gyertyát azért tartotta a kisszekrényen, mert az orkánszerű szél okozta hóviharok miatt, gyakran volt áramszünet. Most a két kislánya ártatlan mosollyal melegszik a lángjánál… Egyetlen ugrással termett előttük. Elfújta a gyertyát, és nyakon legyintette Annát, aki villámgyorsan a dunna alá bújt. A kisebb lányka bénultan meredt az anyjára, csak apró szája görbült egyre lejjebb.

– Ti nem vagytok normálisak! Mi lett volna, ha meggyújtjátok az ágyneműt! – lökte ki magából a szavakat Emma, a hirtelen felindultságától apró gombócokat érzett a torkában.

Anna még mindig a dunna alatt lapult, csak egy dudor mutatta, hogy ott van. A testvére Zsuzska hüppögve, szipogva suttogta,

– De hát annyira fázott a kezünk…

Emma még mindig remegett a hirtelen sokkhatástól, de aztán erőt vett magán, majd határozottan szólt a lányokra.

– Egy-kettő öltözni, apátoknak egy szót se a történtekről, van épp elég baja.

Zsuzska kelletlenül öltözni kezdett. Ám Anna nem mozdult a dunna alól. Emma hangosabban szólt rá.

– Neked is beszéltem rejtőzködő kisasszony! Nem hallod?

– Nem!

– Mivan?

– Megvertél. Egy gyereket nem szokás megverni, mondták az oviban!

Emmában csak most tudatosult, mit tett. Felfoghatatlan mi történt abban a pillanatban, mikor nyakon vágta Annát. Ezt valahogy helyre kell tenni.

– Beszéljük meg jó? – kérlelte szép szóval.

Anna lehúzta fejéről a dunnát. Morcos képet vágott, de már kérdezett is.

– Azért vagy ideges, mert szegények vagyunk?

– Ez nem ilyen egyszerű, de valóban nagyon megvisel, hogy nincs sok mindenre pénzünk. Azért bántottalak – már tudom, nem kellett volna – mert féltettelek benneteket. A tűz nagyon nagy bajt okozhat. Kérlek, soha ne gyújts lángot, ha én nem vagyok veletek, hogy vigyázzak rátok. – válaszolta, s az utolsó szavaknál elfordult, hogy ne lássák a könnyeket a szemében.

Zsuzska szólalt meg félénken.

– Anya, meddig leszünk még ilyen szegények, mert én már nagyon fázom…

Sietve felöltöztek, és elindultak az oviba. Ott legalább meleg van. Emma a Hivatalba indult. Az épületbe érve majdnem visszafordult, látva, hogy ma a rendszeres szociális ellátások kifizetési napja van. A folyosó teli emberekkel. Néhányan pimaszul végigmérték, vajon mit akar ez itt? Szinte egyikre sem nézve próbált elaraszolni gyorsan mellettük, a szociális ügyintéző irodája felé. Már bánta, hogy vállalkozott erre az útra. Minden bátorságát összeszedve bekopogott. Alig tudta kivárni a választ.

– Tessék!

A hangot hallva, azonnal belépett, az irodában kicsit megnyugodott. A sötét folyosó után, egészen más légkör fogadta. Körbekúszó zöld növények borították a falakat, az ablakon bekukucskáló halvány napfény bátorsággal, reménnyel töltötte fel. Udvariasan köszönt, majd egy szuszra elhadarta jövetele okát.

Az ügyintéző türelmesen végighallgatta, majd beszéltek a munkanélküliségéről, meg arról is, hogy a járadéka lejártát követően, megpróbálják bevonni a helyi közfoglalkoztatásba. A kérelmére, felajánlottak számára egy azonnali krízissegélyt, vagy micsodát, ami azt jelentette, hogy tüzelőt fog kapni, amelyet a műszaki osztályon keresztül, még a mai napon igénybe is vehet. Délutánra, egy ismerős abban is segített, hogy a tüzelő a kamrába kerüljön. Nagyon elfáradt. Tudta, még mielőtt az oviba megy a lányokért, be kell mennie a boltba vásárolni. Elővette apró pénztárcáját, számolt. A hónap vége felé már nagyon soványra fogyott a bugyelláris. A befizetnivalókat a bank már az utalás időpontjában lecsípte a számlájukról. Minden hónap elején, papíron összeírta a várható kiadásokat, amely soha nem úgy alakult, ahogyan a papírra vetette. Általában, váratlan dolgok borították a tervét. Egy elszakadt nadrág, egy tönkrement cipő, vagy még az óvodai kirándulás sem szerepelt a leírtak között.

Számolását követően kiderült, alig kétezer forintja van négy napra. Pedig, ahol tudott spórolt. Mint mindig, estére meleg ételt készít, az kiadósabb. Sietve összerámolt a szobában, belerakta a kályhába a tűzrevalót. Gondosan bezárta a házat, majd elindult a boltba. Már érezhető volt, hogy közeledik az este, nyomul egyre közelebb a csontig hatoló pengeéles fagy. A bolt előtt, egy sovány fekete kutya kuporgott. Farkát behúzva, könyörgő szemmel nézett a járókelőkre. Hiába, senki nem vett róla tudomást. Emma, a szeme sarkából vetett rá egy pillantást. Szomorúan nyugtázta magában, jó hogy nem engedett Zsuzska könyörgésének, mikor haza akart hozni egy hasonló szegény párát. Akkor nem indokolta meg döntését, de határozottan tudta, nem vállalhat felelősséget egy ártatlan lényért, mikor néha, nekik is szűkösen telik a mindennapi falatra. A bevásárlást gyorsan elintézte. Körülnézett, látja e valaki, majd dacosan megvonta a vállát, majd az akciósan vásárolt száraz kenyérdarabot odavitte, letette a kushadó kutya elé. Az ijedt jószág remegve, vágyakozó, kitágult szemmel figyelte az eleséget. Emma hátrált tőle pár lépést, majd halk szavakkal biztatta.

– Egyél bátran, neked hoztam.

A kutya hálásan nézett rá, majd az ajándékát felkapva, elinalt a bolt mellé kirakott, üres ládák mögé, hogy féltett kincsét el ne rabolják…

Az oviban már felöltözve várták a lányok. Hazafelé vígan csúszkáltak, bár már erősen csikorgott a lefagyott hó. Mire elkészült a vacsora, megérkezett a családfő is. A szoba kellemes melege, a lányok csacsogása, mosolyt csalt fáradt arcára. Leült az asztalhoz, majd a lányokhoz fordult.

– Hello lányok miújság?

Zsuzska, máris belehuppant az apja ölébe, két apró kezét fontoskodva tárta szét, átvette a szót.

– Tudod apa, az ember akkor fázik, ha szegény, de mi már nem vagyunk szegények ugye?

– Nem kincsem, mi már nem vagyunk szegények…

Mai útravaló

Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak.

Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak!

Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.

Szabó Magda

„Aki nem tud szeretni, kénytelen mindenféle pótcselekvésre, hogy az életét elviselhetővé tegye. Pénzt gyűjt, hatalomra tör, szüntelen önvédelemben él, és rendszerint rohan, rohan, rohan, semmire sincs ideje, mert túlvállalja magát. S ez nem csak rajta múlik. A mai sötét, rögeszmés világ az ilyen értelmetlen életbe bele is kényszerít, és olyan hajszába és zaklatottságba visz, hogy ne is legyen időd a szeretetre. Nincs idő a párodhoz, a gyerekedhez, az anyádhoz. Nincs időd a szeretetre. Mert ahhoz meghittség kell. Figyelem. Csak te. Senki és semmi más: csak te. És ti… Állj meg, ha tudsz! S ha lehet.”

(Müller Péter)

Csodaszép színes világunk

  „Olyan jó lenne egyszer arra ébredni, hogy minden megváltozott…

Bárcsak bemondanák reggel, a hírekben, hogy a szeretet győzött a gyűlölet felett és az emberiség ráébredt, hogy nem élhet így tovább, ahogyan eddig tette..

A fegyverek elhallgatnának, s nem ölnének több ártatlant.

Az ellenségek kezet nyújtanának és megölelnék egymást.

Megszűnnének a vallások, amelyek elszakítanak bennünket.

Az élet értéke nem függene többé a pénztől, ugyanannyit érne minden élőlényé a bolygón.

Megértené a jóság szentségét az is, ki most még kapzsi, önző és kevély…

Rádöbbennénk végre, hogy amit életnek, társadalomnak, gazdaságnak nevezünk, az az emberi lét szánalmas karikatúrája csupán.

Gyermekeinket nem kényszerítenénk többé az uniformizált butítás épületeibe, hanem valódi tudást adnánk nekik.

Tisztán látnánk a reklámok, a marketing, az önfényezés tökélyre fejlesztett „művészetét”, amely elfedi előlünk a valóságot, hogy lényegtelen, hamis etalonokkal, mesterkélt bálványokkal törődjünk egymás helyett…

Egyetlen kapcsolónak kellene működésbe jönnie mindannyiunkban:

a SZÍVÜNKNEK…

Ha mind, akik csak élünk ezen a varázslatos bolygón, elgondolkodnánk azon, hogy miért is jöttünk e világra,

valóban azok lennének a válaszaink, hogy gazdagság, hírnév és „értéktárgyak” reményében..?

Vagy tán’ a gazdasági növekedés végett..?

Esetleg azért, hogy másokat uraljunk, kihasználjunk és eltapossunk…?

Nem hinném… ennek ellenére mégis így élünk.

Csak EGYÜTT tudunk túllépni az ítélkezésen, a haragon, a gyűlölködésen és az irigységen, illetve az ezekre épülő,

unalomig hangsúlyozott/százszor kimondott-politika-vallás-oktatás-média-divat-sport kombináción..

Tegyük meg ezt a lépést..!

Mert nem vagyunk magányos álmodozók,

mert a válasz a kérdésre, hogy miért is jöttünk a világra:

SZERETNI….!

…valamint annak nevében ,”törvényei” szerint élni és cselekedni, s nem ártani semmilyen élőnek…!

Jó volna erre ébredni…”

/ Szerző: Vajda Miklós /

7772023. 01. 03.

„NEM JÉZUS TEHETETLEN, HANEM A MI HITÜNK GYENGE!” – GYÖKÖSSY ENDRE GONDOLATAI A KEZDŐDŐ ÚJ ÉVRE

„Ne arra nézzünk, amit kérünk, hanem Arra, Akitől kérünk!” -írja Gyökössy Endre református lelkész, költő és pszichológus. Az ő egyik megindító elmélkedését osztjuk meg most veletek, amely az új évre is kiváló iránytű lehet.

„Márk evangéliumából értesülünk arról, hogy amíg Jézus és a három kiválasztott apostol a hegyen éppen a színeváltozás csodáját élte át, „alant” is különös dolgok történtek.

„Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. Amint meglátták Jézust, az egész sokaság nyomban megdöbbent, és eléje futva köszöntötte őt. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztok velük?” A sokaságból így felelt neki valaki: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; és amikor ez megragadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Jézus így válaszolt nekik: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!” Odavitték hozzá, és amikor meglátta őt a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott. Jézus megkérdezte a fiú apjától: „Mennyi ideje, hogy ő így van?” Mire ő ezt válaszolta: „Gyermekkora óta. Sokszor vetette tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit tennem? – Minden lehetséges annak, aki hisz.” Erre azonnal felkiáltott a gyermek apja és így szólt: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” Amikor meglátta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: „Te néma és süket lélek, megparancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!” Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: vége van. Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt. Amikor aztán Jézus bement egy házba, tanítványai megkérdezték tőle maguk között: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.” (Mk 9,14-29)

Hát így történt. Amíg a nagy látomásban Jézus az egekig ragadtatik, addig a lent maradt tanítványok a sárga földig megaláztatnak tehetetlenségük miatt. Nem tudnak meggyógyítani egy gyereket. Mi is történt itt tulajdonképpen? Az, hogy a gyenge ember azonnal kihasználja, ha nincs jelen az erős, akinek esze, értelme, vezető képessége összefogja a dolgokat. A nyáj-ember akkor tüstént zavart okoz. Amikor Jézus felmegy a hegyre, ellenségei ugrásra készen állnak, hogy lecsapjanak a tanítványokra. Végre nincs jelen az, Aki mindig meg tudott nekik felelni, Aki sarokba szorította őket úgy, hogy elállt a lélegzetük. Nincs jelen Jézus; gyerünk mi, az okos írástudók, cserkésszük be ezeket a primitív halászokat és szorongassuk meg őket!

hirdetés

Ráadásul jön egy ember, aki beteg fiát viszi a tanítványokhoz, hogy gyógyítsák meg. Ott is teljes a csőd. Amikor Jézus lejön a hegyről, azt olvassuk: „az egész sokaság eléje futva köszöntötte”. Jézus megoldást hoz. A megoldás mindig Jézusé – amikor Ő akarja, akkor jön a megoldás.

Lám, amikor megjelenik, a vallásos vita elhallgat. Egyvalaki szólal meg: az, akinek igazán szüksége van Jézusra. Aki nem vitázni akar Vele, hanem segítséget kérni, akinek csak Őrá van szüksége, semmi másra, és ez az édesapa. Elmondja a gyereke betegségének történetét, és mellékesen megjegyzi: Odavittem őt a tanítványaidhoz, és nem tudtak segíteni rajta. És íme, Jézus nem volt pihe-puha ember, tudott keményen is szólni, ha kellett. Itt bizony kemény szót ejt. Ismerek teológusokat, akik azt akarják bizonyítani, hogy ez csak a farizeusoknak szólt. Meg vagyok győződve, hogy a tanítványoknak is: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig kell még titeket elszenvednem?”

Itt értjük meg, hogy Jézus egész élete milyen szenvedés volt! Hozta a legnagyobb erőt, dinamikát, megújító hatalmát, de mi inkább vitázunk, új gyülekezetet alapítunk, vagy új tornyot építünk, vagy valamit „rendezünk”, mert az egyszerűbb. „Ó, hitetlen nemzedék!” 

Ne beszélj nekem Istenről

Ne beszélj nekem a vallásos meggyőződésedről… Szeretném látni, hogyan bánsz a házastársaddal, a gyermekeiddel, a szüleiddel, a szomszédaiddal, az állatokkal, a drága testeddel, ami a templomod.

Ne taníts nekem erényről vagy bűnről.

Mutasd meg, mennyire figyelsz, hogyan nyílsz meg olyan információk felé, amelyek nem illenek személyes filozófiádhoz vagy vallási meggyőződésedhez, s mindezt ítélkezés nélkül, hogyan adsz valamit magadból a rászorulóknak, de nem a feleslegből.

Ne arról mesélj, hogy mennyire vagy éber, mennyire vagy szabad.

Arról mesélj mit érzel az ego iránt?

Meg akarlak ismerni a szavaid által.

Szeretném tudni, hogy vagy, amikor egyedül vagy, vagy amikor bajban vagy.

Mutasd meg, képes vagy-e teljesen elfogadni a fájdalmaidat anélkül, hogy legyőzhetetlennek mutatnád magad…

Sikerül-e átérezned a haragodat anélkül, hogy utat engednél az erőszaknak…

Képes vagy-e átérezni a szégyent anélkül, hogy megaláznál másokat.

Mutasd meg, hogy el tudod-e engedni az egészet, aztán fogadd el.

Képes vagy -e szívből kimondani: „Sajnálom”.

Sikerül-e teljesen embernek lenni az Istenségedben.

Az univerzum Istene ismeri a lehetőségeidet, a titkaidat, az eredményeidet, a lényegedet, az elmédet, a lelked mélységeit.

Vannak emberek, akiknek inspirációt kell kapniuk az életedtől, hogy megpróbálják megismerni Istent.

Kérlek, ne beszélj nekem Istenről..

Mutasd meg a benned lévő Istent!

Kedves Barátaim!

Áldott , békés, boldog , szeretetteljes KARÁCSONYT kívánunk a Farkasokkal!

Most , amikor déli határainkon próbálnak belépni fiatal, más kultúra harcosai,

amikor északon nyakkendős magukat úriembereknek tartók beleesnek ugyannabba a hibába, amibe mi magyarok 1541 ben beleestünt ,

amikor kiénekelték a szánkból Buda várát és az országunkat,

amikor tőlünk keletre háború folyik,

ekkor kell nekünk igazán

hazánkat szerető,

egységes, megtörhetetlen, magabiztos,

elhivatott ,

múltjára, kulturájára, hagyományaira büszke és erős magyar nemzetnek maradnunk!

Kívánok minden embernek, akinek a szívében béke van, szeretet, haza megbecsülése, családjának boldogsága, hogy teljesüljenek vágyai!

Gyógyuljanak meg a betegek,

legyen boldogsága a boldogtalanoknak,

legyen meleg étel minden éhezőnek,

legyen szegény aki szegénnyé teszi az emberiséget.

Győzzük le ellenfeleinket, legtávolabb szálljanak nyílvesszőink!

Büszke nép a mienk, magyaroké!

Büszke föld ez a föld, az apáink földje, amin élünk!

Legyen erőnk a holnaphoz,

legyen hitünk az életbenmaradásunkhoz!

Ezt a földet a Hunyadiak, a Zrínyiek, a Rákócziak bízták ránk, akik szablyával diadalmasan megvédték mindenkitől!

Védjük meg mi is szeretteinket, családjainkat!

A zászlónkat!

Békét, barátságot , boldogságot kívánok karácsony szent napján!

Isten áldd meg, Isten védd meg népünket,

adj kenyeret asztalánál,

add meg a családok boldogságát!

Fogadjátok szerettel !

Boldog Karácsonyt Kívánunk!

Barátsággal a Farkas!

https://fb.watch/hB4yDt3RK7/

„Szolgálj, szeress, adakozz, tisztulj meg, meditálj, valósítsd meg önmagad. Légy jó, tégy jót.”
Srí Szvámí Sivananda

Napindító

„Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr,
nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít,
nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit,
nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal,
nincs fal melyet elegendő szeretet földre nem rombol,
nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált.
Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás, milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba.
A szeretet kiteljesedése mindet megoldja.
Bár eléggé tudnátok szeretni,
nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön.”
(Emmet Fox: Hegyi beszéd, részlet)

„Az élet nem attól szép, hogy minden vágyad teljesül.Attól szép, hogy megküzdesz minden nap a céljaidért és elhiszed, hogy sikerülni fog.

Bizz magadban, és azokban, akik kitartanak melletted, mert hisznek benned.

Isten erősnek teremtett! Tudja, mennyit bírsz és azt is tudja,hogy soha nem adod fel!”

„A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani.”

Szent-Gály Kata

https://fb.watch/hquXiN0xZD/ A Szavak ereje

„Szeretnünk kéne egymást addig is. Összejárni. Nevetni. Örülni. Köszönni. Alkotni. Szeretni. Főzni, enni, szeretni. Szeretkezni. Átölelni. Nevetni. Sírni a nevetéstől. Megpihenni. Simogatni. Mosolyogni csendben… Hallgatni nagyokat…Ehelyett teljesen mást teszünk. Aggódunk, félünk, manipulálunk, kepesztünk, szorongunk, félünk, nyomulunk, kompenzálunk, akarunk, sértődünk, haragszunk, stb.. Mennyi elpocsékolt perc és óra.. Mennyi elpocsékolt és kárba veszett nap és év… És egyszer elmegyünk… Haraggal, el nem intézett dolgokkal…”

Fenyő Iván

“Az erős embert mindenki csodálja. Folyton azt hallja, milyen jó, hogy ilyen erős, hogy ennyit kibír, hogy nem roppan össze az élet súlya alatt. Az erős pedig csendesen mosolyog, van, amikor megvonja a vállát, és továbbmegy. Mert erősnek lenni fájdalmas. Az erőt mindig megelőzte a gyengeség, amikor kifordult a négy sarkából a világ, amikor érezte, nincs tovább. Amikor kihagy a szív ezer meg egy ütemet, amikor már annyira fáj, hogy nincsenek könnyek, és nincs vigasz. Az erős nem azért rendíthetetlen, mert azzá született. Dehogy! Az erős ember megjárta a poklot, átélte élete legnagyobb fájdalmát, feladott már ezernyi reményt és tudja, legyen bármennyire rossz, legyen bármennyire nehéz, az élet megy tovább. Így hát nap, mint nap felszedi élete összetört darabjait, összerakja, és megy tovább. Mert tudja, hogy valahol mindig van egy út, ami az övé, amit járva talán ismét önmagára talál.”

(forrás: Todorovits Rea)

„Mikor meg akarod nekem mondani, mit csináljak, az szerinted segítség, szerintem beleszólás..
Mikor kiabálsz velem, az szerinted természetes, szerintem unintelligens..
Mikor kétségbe vonod a boldogságomat, az szerinted vélemény, szerintem ítélkezés..
Mikor mindenkit szidsz a háta mögött, az szerinted őszinteség, szerintem kétszínűség..
Mikor mindenki hibás, csak Te nem, az szerinted igazság, szerintem felelősséghárítás..
Mikor mindenki másban a szálkát is, de magadban a gerendát sem, az szerinted jól van, szerintem pedig te nem vagy jól..
És mikor az életed romokban hever, szerinted Veled semmi baj, szerintem viszont nagyon is van..
Mert sem az életed, sem a tetteid nem azt tükrözik, akinek mondod és mutatod magad. Minket ugyan becsaphatsz, de az Égieket sohasem. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy ki, mit érdemel..
Tehát az álszentség álszent “barátokat ” és meghasonulást, valamint magányt és boldogtalanságot hoz. De ezt legbelül Te is tudod, hisz a hasonló a hasonlót vonzza..
Az álszentség álszent maszkját levéve azonban olyan Angyallá válsz, mely megszabadulva saját démonától megteremtheti saját valóságát és elérheti lelke igazi boldogságát..”

Amikor már nem görcsölsz, azon hogy mi lesz…hanem csak hagyod, hogy megtörténjenek veled a dolgok, akkor kezdesz el élni igazán! Merj őszintén igent mondani, merj őszintén nemet mondani, merj itt lenni a mában…Merj Élni, merj lépni! A SORSOD TE MAGAD VAGY!

HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET
„A feleségem mellettem aludt, amikor hirtelen kaptam egy értesítést a Facebookról… Egy nő jelölt ismerősnek. Visszajelöltem és küldtem egy üzenetet, amelyben megkérdeztem: „Találkoztunk már?” Azt válaszolta: „Hallottam, hogy megházasodtál, de még mindig szeretlek”. 😧
Akkor jöttem rá, hogy ő egy barátnő volt a múltból. Nagyon szép volt a képen. Bezártam a csevegést, és a feleségemre néztem, aki a fárasztó munkanap után mélyen aludt.
Ahogy ránéztem, arra gondoltam, hogy mennyire biztonságban érzi magát, hogy ilyen kényelmesen alszik velem egy teljesen új otthonban. Messze van a szülői háztól, ahol 35 évet töltött családja körében.
Ha ideges vagy szomorú volt, az édesanyja ott volt, hogy elmesélhesse neki a gondjait. A nővére vicceket mesélt neki, és megnevettette. Az apja hazajött, és mindent hozott neki, amit csak szeretett.
És mégis, annyira bízott bennem, hogy képes volt hozzám jönni feleségül és messzire költözni.
Mindezek a gondolatok jutottak eszembe, majd felvettem a telefont, és megnyomtam a „TILTÁS” gombot.
Hozzá fordultam, és mellette aludtam. Férfi vagyok, nem gyerek. Megígértem, hogy hűséges leszek hozzá, és az is leszek. Örökké harcolni fogok azért, hogy olyan férfi legyek, aki nem csalja meg a feleségét és nem szakít szét egy családot.
„
Magyar szöveg: www.motiwoman.hu

A süket béka
Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra. Építettek egy magas falat és megkérték a békákat másszák meg. Csábító volt a fődíj, finom falatok, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok, nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.
– Úgy sem sikerül nekik – mondta egy nyúl és mikor kimondta három béka le is esett a földre.
– Túl gyengék ehhez! – harsogta a medve és láss csodát: tíz béka megint lepottyant a talajra.
– A békák nem is tudnak falat mászni – nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról!
Ez így ment egészen addig, míg csupán egyetlen béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.
– Le fog esni – morogta a farkas de nem így történt. A béka felért a csúcsra! Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig olyan kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták.
– Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? – kérdezte a róka.
– Mi a titkod? – kérdezte egy másik béka.
– Gyakoroltál? – szegezte neki kérdését a farkas.
Csakhogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka SÜKET! Ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak saját belső hangját hallotta: – Feljebb, feljebb, feljebb! – mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá és nem vették el önbizalmát.
Mert lássuk be, nap mint nap találkozunk olyanokkal akik ezt sujkolják belénk. Úgyhogy tanuljunk meg a kellő időben süketté válni. Olyankor csak saját, őszinte belső hangunkra hallgassunk… akkor többször érünk fel a csúcsra.

Egy 15 éves fiút lopáson kaptak egy amerikai üzletben. Szökési kísérletként a fiú egy polcot is véletlenül felboritott.

Az ügy tárgyalása után a bíró megkérdezte a fiút:

– Valóban elloptál valamit? Lopott kenyeret és sajtot, és felboritott szökes közben egy polcot? ”

A fiú szégyenkezve, lehajtott fejjel így válaszolt:

„- Igen „.

Bíró: „Miért lopott? „

A fiú: „Szükségem volt rá.”

Bíró: „Nem tudná megvenni őket lopás helyett?”

A fiú: „Nem volt pénzem”

Bíró: „Kérhettél volna szüleidtől pénzt”

A fiú: „Csak az anyám van, aki beteg az ágyban, és nincs munkája. Elloptam neki a kenyeret és a sajtot. „

Bíró: „Nem csinálsz semmit, nincs munkád? „

A fiú: „Egy autómosóban dolgoztam. Szabadnapot vettem anyám megsegítésére, ezért kirúgtak. ”

Bíró: Miután befejezte a beszélgetést a fiúval, a bíró kihirdette az ítéletet:

„A lopás, különösen a kenyérlopás nagyon szégyenteljes bűncselekmény. És itt mindannyian felelősek vagyunk ezért a bűncselekményért. Ma ebben a teremben mindenki, beleértve engem is, felelős ,hogy ilyesmi még ma is meg törtenhet. Így az összes jelenlévőt 10 dolláros bírsággal sújtom. Senki nem fog innen távozni, amíg meg nem adja a 10 dollárt. „

A bíró kivett egy 10 dolláros bankjegyet a zsebéből, elővett egy tollat és elkezdte írni:

„Ezen felül bírságot szabunk ki a kérdéses üzlet tulajdonosának, akit 1000 dollárra büntetem mert fel adta a rendőrségnek az éhes fiút. Ha egy órán belül nem fizetik ki a bírságot, az üzlet zárva marad. „

A jelenlévők elnézést kértek a fiútól, és átadták neki az összes összegyűjtött pénzt. A bíró könnyeit rejtve távozott a tárgyalóteremből.

Az ítélet meghallgatása után a teremben lévőknek könnyes volt a szemük.

Kíváncsi lennék, hogy társadalmunk, rendszerünk, bíróságunk képes lenne-e ilyen ítéletet kiadni?

A bíró hozzátette: „Ha valakit elkapnak kenyérlopással, annak a közösségnek, a társadalomnak és az államnak minden emberét szégyellni kell!”

Mit ér az ember, ha vén ?

„Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között… „(2Kor 2,15)

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő. így pedig nem érdemes élni.

Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet?

Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni”.

Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.

Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!

Egyik nap egy nő az utcán sétált, mikor felfigyelt egy reszketeg, idős bácsira, aki lehajtott fejjel bámult maga elé!! A bácsi döbbenetesen szakadt és koszos ruhát viselt!!!

A többi járókelő egy pillantást sem vetett a hajléktalanra, pedig nagyon hideg volt azon a reggelen, és a bácsi testét szakadt ruháin kívül csak egy lyukas pokróc védte!

A nő odalépett hozzá, és megkérdezte:

– Uram, jól van?

– Nem igazán… – válaszolta a bácsi erőtlen hangon.

A nő elmosolyodott, majd megfogta a bácsi karját… Az öreg megijedt:

– Mit csinál, hölgyem?! Hagyjon engem békén!!!

Egy rendőr észrevette az esetet, majd odament.

– Valami probléma van, hölgyem?

– Nincs semmi baj, csak szeretném talpra állítani ezt az idős urat, segítene?

– Ismerem ezt az öreget, jó pár éve az utcán van már. Mit akar csinálni vele?!

– Látja ott azt az éttermet? Szeretnék venni neki valami meleg ételt, hogy felmelegedjen.

– Maga megőrült!!! Én oda be nem megyek – szólalt meg a bácsi.

De két erős kar körülfogta, és felemelte őt!!

Bementek a kicsi, de puccos étterembe, és leültették a bácsit egy asztalhoz…

Az étterem tulajdonosa rögtön ott termett, és magából kikelve ordította:

– Ide nem engedünk be mocskos hajléktalanokat, mert elriasztják a vendégeket!!!

Szegény öreg szomorúan elmosolyodott:

– Na, ezért nem szeretek ide járni – mondta csendesen.

A nő viszont nem hagyta annyiban!!! Odalépett a tulajdonoshoz és közelről a szemébe nézett:

– Látja azt az irodaházat ott szemben? Az egy nagy multicégnek a székháza!

– Igen, hetente szoktak összejöveteleket szervezni az éttermemben – mondta az étterem tulajdonosa.

– És mennyi bevételt kap ettől a cégtől?

– Miért érdekli az magát?

– Csak azért, mert én vagyok annak a cégnek az igazgatója!! – felelte a nő.

A tulajdonosnak elállt a szava!! A nő pedig nemes egyszerűséggel odafordult a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy akarna-e velük reggelizni.

– Nem, köszönöm, szolgálatban vagyok – válaszolta a rendőr.

– Legalább egy kávét igyon meg velünk – kérlelte a nő.

– Rendben, hölgyem, azt elfogadom!! – felelte a rendőr katonásan!

A tulajdonos elment kávét készíteni…

– Jól helyre tette!! – mondta a rendőr elismerően.

A nő mosolyogva a hajléktalan bácsira nézett:

– Maga valamikor itt dolgozott. Emlékszem az arcára. Szét voltam fagyva, bejöttem ide, szinte éhen haltam, annyira éhes voltam. Nagyon rossz periódusban voltam, szinte én is az utcán végeztem mint maga.

– Nem létezik, hogy egy ilyen sikeres üzletasszony, majdnem az utcára került!! – ámuldozott a rendőr.

– Húszéves lehettem. Eljöttem a városba, hogy munkát találjak, de senki sem vett fel! Nem volt, miből fizessem az albérletet, így kidobtak! Nem volt hová mennem. Órákig mászkáltam az utcán, teljesen átfagytam, éhes voltam… Megláttam ezt a helyet, és gondoltam bejövök, hátha kapok egy tányér meleg levest.

– Már emlékszem!!!! – kiáltott a bácsi. – Megkérdezte, hogy pár órás mosogatásért kaphatna-e egy tányér ételt. Azt feleltem, hogy „ez nem egyezik az étterem működési szabályzatával.”

– És akkor maga a világ legnagyobb szendvicsével jött ki a konyhából, meleg volt és isteni finom!!! – folytatta a történetet a nő.

– És hogy jutott ilyen magasra?!- kérdezte ámuldozva a bácsi.

– Azon a napon végre találtam munkát… Rengeteget güriztem, hogy el tudjam indítani a saját cégemet!! Ha végzett a reggelivel, akkor jöjjön át, keresse meg ezt az embert (egy névjegyet nyújtott át a bácsinak). Biztosan tudunk munkát találni önnek, sőt még előleget is adunk, hogy ruhát vehessen belőle!!

– Hogy tudom én ezt meghálálni magának? – kérdezte könnyes szemmel a bácsi?

– Istennek köszönje meg, hogy találkoztunk! – felelte a nő.

“Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről.
A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják.
A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza.
A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe.
A szeretet kibontakozik és megnyilvánul.
A szeretetért élünk és halunk meg.
A szeretet Isten és Isten a szeretet.”
~ Albert Einstein ~

Tanulságos történet/lecke

https://fb.watch/fIjnVnwZdN/

Az idős hölgy egyedül ünnepelte 100. születésnapját, és hirtelen váratlan vendég érkezett

 

Miranda egyedül ünnepelte 100. születésnapját. Ám ahogy elfújta a gyertyákat a tortáján, megszólalt a csengő, és egy váratlan személy állt az ajtaja előtt. Olyan meglepetés volt ez, amire nem számított.

“El sem hiszem, hogy még mindig itt vagyok” – mondta Miranda, miközben meggyújtotta a gyertyákat a születésnapi tortáján, és leült a konyhaasztalához. Hálás volt az évekig tartó jó egészségéért és a hosszú élet csodájáért, hiszen tanúja volt a világ változásának a háborúk, a technológia, a zene és a szerelem révén. Csodálatos élete volt.

Nem volt egyszerű

Sajnos, minden barátja és szerette elment. Soha nem nősült meg, és nem voltak gyermekei, de ez az ő döntése volt. Ápolónői karrierje túl fontos volt számára. Sokan figyelmeztették, hogy a jövőben megbánja majd, de a megbánás nem éppen a megfelelő szó volt az érzéseire.

Miranda békésnek és boldognak érezte magát, és bár néha magányosnak érezte magát, mégis jól megvolt egyedül. Egészen addig, amíg el nem jött a születésnapja. Csak a múltjára és az ünneplésekre tudott emlékezni. Érzéseit a legjobban a keserédes jelzővel lehetett volna leírni.

De nem hagyta, hogy bármilyen negatív érzés az útjába álljon, még akkor sem, ha egyedül volt. Ezért boldog születésnapot énekelt magának, elfújta a gyertyákat, és azt kívánta, hogy a világ jobb legyen, hogy több ember segítsen másokon, és hogy a tudósok és a politikusok vegyék komolyan az éghajlatváltozást.

Ki volt az?

A csengő hangjára megdöbbent. “Ki lehet az?” – kérdezte, és felállt – “Jövök! Jövök!”

“Igen?” – kérdezte, mikor kinyitotta az ajtót, és egy idegen férfit látott a küszöbén. A hatvanas vagy a hetvenes évei elején járhatott, de Miranda nem ismert rá. Először.

“Estevez nővér?” – kérdezte, és rámosolygott az idős nőre.

“Nővér? Ó, hát ezt már évek óta nem hallottam. De ismerem magát?”

“Én vagyok az! Adrian!”

Nem nagyon emlékezett

“Adrian?” Miranda az ajkait összeszorítva kérdezte. Végül megrázta a fejét. “Sajnálom. Nem emlékszem magára.”

“Ne aggódjon. Számítottam erre. Adrian Miller vagyok. Hatvan évvel ezelőtt maga kezelt engem. A maga betege voltam a Flagler kórházban. Most már emlékszik?”

Mirandának leesett az álla, és emlékek hosszú sora cikázott át az agyán. Egy szegény kisgyerek a rák súlyos formájától szenvedett, és egyik orvos sem gondolta, hogy túléli. De a személyzet minden ápolója, beleértve őt is, reménykedett.

Adrian derűsebben mosolygott, mint a többi beteg gyerek. Kedvesebb és okosabb is volt. Mindannyian azt akarták, hogy meggyógyuljon.

Miranda a negyvenes éveiben járt, és ilyen állapotban lévő gyerekeket látni mindig elszomorító volt számára. De látni, ahogy felépülnek, az egyik legjobb érzés volt, és Adrian is közéjük tartozott.

Nagyon örültek

után Adriant kiengedték, és a nővérek és a személyzet tapsolt a csodálatos gyógyulásának. Integetett nekik, miközben szülei örültek, hogy egészségesen hazavihetik fiukat.

Miranda ezután még évekig tartotta a kapcsolatot Adrian családjával. Felhívta, és Adrian édesanyja áradozott fia egészségéről. A fiú jól teljesített az iskolában, és végre újra kint játszhatott. A boldogság uralkodott akkoriban, és az idősebb nő emlékezett, hogy azt mondta az anyjának: “Ez az első csoda, amit pályafutásom során láttam. Becsüld meg!”

Biztos volt benne, hogy Adrian szülei megbecsülték őt. De végül egy másik államba költöztek, és elvesztették a kapcsolatot a nővérrel.

Látni a fiút, aki most felnőtt férfiként állt előtte, újabb csoda volt, és olyasmi, amire Miranda nem számított.

“Ó, istenem! Drága kisfiam! Ezt nem hiszem el! Gyere ide” – mondta, és átölelte a fiút. “Menjünk be, és együnk egy kis süteményt!”

Nem tudott róla

Adrian leült, és megdöbbent a torta láttán, hiszen fogalma sem volt róla, hogy ma van a születésnapja. “Hát ez remek időzítés!” – mondta, és elővette a telefonját. Adrian végigpörgette a feleségéről, a gyerekeiről és az unokáiról készült képeket. Voltak köztük háziállatok, utazások, és a diplomaosztóiról készült képek is. Az egész élete ott volt a kezében.

Miranda levette a szemüvegét, miközben könnyek folytak végig az arcán. “Ez annyira boldoggá tesz.”

“Próbáltalak megtalálni, és végül a kórház – Flagler Health, ahogy most hívják – beleegyezett, hogy megadják az utolsó ismert címedet. Hála Istennek, hogy nem költöztél el” – mondta Adrian, miközben eltette a telefonját.

“Tényleg meg akartál találni, hogy megmutasd ezeket a képeket?”

“Nem, csak meg akartam köszönni. Nemrég volt egy egészségügyi problémánk az első unokánkkal, és eszembe jutott. Ahogy azt mondta, hogy küzdjek minden erőmmel, mert még annyi mindent meg kell élnem. Azt hiszem… tényleg a szívemre vettem a szavaidat. Azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy megcsináltam. Mert anyám évekig csak annyit tudott mondani, hogy egy csoda vagyok. De azt hiszem, maga harcra késztetett, Estevez nővér – magyarázta, és Miranda elsírta magát. “És nagyon örülök, hogy még mindig itt van. A világ szörnyű hely lenne maga nélkül.”

Csodás

“Ó, drága fiam. Ez a legjobb születésnapom… nos, örökkévalóság óta. A valaha volt legjobb. Mesélj még az életedről” – mondta az idősebb nő, miközben letörölte a könnyeket az arcáról. “De együnk egy kis tortát, amíg beszélgetünk.”

Órákon át beszélgettek, és Miranda elfelejtette a szívében lévő keserédes érzéseket.

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

A jótetteidre mindig emlékezni fognak azok, akiknek segítettél. Adrian nem felejtette el a nővért, aki ápolta és bátorította őt, amikor fiatal, beteg fiú volt, és évekkel később visszatért, hogy megköszönje neki.

Az életben nincs helye a megbánásnak. Miranda nem bánta meg, hogy a családalapítás helyett a karrierjére koncentrált, különösen azért, mert sok embernek segített.

LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK……!

A gyűjtő, ártó és romboló emberek el fogják tőletek venni mindeneteket, el fognak pusztítani mindent….. Amikor már nem tudnak benned semmi rosszat találni, mert már nem bántasz senkit. Sikeres, boldog és egészséges emberként élsz, szeretetben. Egyszer csak az irigységük és kapzsi, romboló természetük folytán, megpróbálnak neked ártani, megpróbálnak tőled elvenni, megpróbálnak téged megtörni…..

Nem fognak sikerrel járni! A szeretetet, az igazságot, az életet nem lehet elpusztítani, az örök!

A szeretet tudja, hogy senki és semmi nem az övé ebben a világban! Így nem kapaszkodik illúziókba: dolgokba, tárgyakba, személyekbe, kapcsolatokba, üzletrészekbe és ki tudja még mikbe….. A szeretet tudja ezt, ezért eszébe sem jut megsértődni vagy megharagudni….Így nem roppan bele ezek elvesztésébe!

A szeretet tudja, ha túl sokat ad igazságából az ártó és gyűjtő embereknek, akkor erős fénye megzavarhatja látásukat, bizonyos esetekben el is vakíthatja őket…..

Eljön majd az idő, mikor a kapzsi gyűjtő ember és az irigy ártó, pusztító ember a virágok illatát is csak magának akarja majd….azt akarja majd, hogy a napnak fénye csak rá süssön és csak neki adja melegét…..a fű is csak neki nőjön és illatozzék, a madarak is csak neki daloljanak!

Persze ezt nem fogja tudni elérni, mert az mindenkié, ugyanakkor senkié sem…… Ez az igazság egyik része. Az igazság másik része viszont az, amikor gyűjt és lop, elvesz és rombol, tulajdonképpen saját magát lopja meg. Amikor árt és pusztít, saját lelke templomát gyalázza, sorsának útját, karmáját nehezíti….

Tudjátok, ezek olyan dolgok, amiért akár akarunk felelősséget vállalni akár nem, az élet furkósbotja így is, úgy is elveri rajtunk a port…..Azután a jellemünkből adódóan, lesz, ki bátran szembe mer nézni majd az ok-okozati következményekkel. De lesz olyan is közöttünk, aki fülét farkát behúzva, vonyítva menekül majd…… Te melyik leszel?

Legyetek jók, ha tudtok….. ÉLNI így érdemes!

(Siloám Neo)

Van egy álmom

Van egy álmom. Régi álom ez már, hogy egyszer eljön az a világ, mikor a dolgozó majd tovább lát az orránál és nem azon a szemüvegen át nézi a világot, amit az orrára biggyesztett valaki más. Egy álmom, egy olyan világról, ahol a népek nem csak arra használják a fejüket, hogy sapkát tegyenek rá, hogy aztán azt megemelhessék az arra érdemtelenek előtt.

Álmom egy világról, ahol mindenki tanul, gondolkodik, megbecsüli a másikat. Nem rosszindulatú és nem tételez fel rosszindulatot. Nem tartja ellenségnek a szomszédját, csak azért mert az ugyanarról egészen mást gondol. Nem csepüli, szidja és átkozza, csak azért mert másban hisz. Egy olyan világról, ahol nem bűn az, ha valaki nem tapsol, mikor az előkelőségek szónokolnak és dal olyan hamis, mint az ólomból gyártott aranypénz.

Néha álmodom egy olyan világról, ahol elhiszik nekem, hogy azért mondom, amit mondok, mert tényleg ezt gondolom. Elhiszik, hogy nem akarok rosszat senkinek, senkit nem akarok megvezetni, de megsérteni sem. Néha álmodom, hogy mindenki van olyan bátor, hogy eltűri, elviseli a másikat. Nem akarja megsérteni, megalázni, maga alá gyűrni. Nem akar uralkodni rajta és nem kiabálja, hogy a nevében, az ő érdekéért teszi, amit tesz. Mikor becsapja és kifosztja.

Van egy álmom egy olyan világról, mikor nem kellenek mindenhez pecsétes papírok, mikor elég az adott szó és nem feltételezik, hogy csakis valami rosszat akarhatok, de az legalább szabálytalanul és törvénytelenül. Egy olyan világról, ahol értelme is van a törvénynek, nem csak betűje és ha sérti az alapvető erkölcsi értékeket, hát eltörlik. Álmom egy olyan világról, ahol nem a butaság és a középszer diktál, ahol ha valaki nem ért valamihez, nem próbál szakértőnek, esetleg orákulumnak látszani. Álom egy olyan világról, ahol senki sem képzeli, hogy ő jobban tudja.

Tudom, már most is van ezen a bolygón olyan társadalom, amelyet a legrátermettebbek, az arra legérdemesebbek vezetnek. Igaz ez leginkább a páviánoknál fordul elő, én meg annak idején elmulasztottam páviánnak születni…

Ember lettem. Biztos ez? Ha a teljes jövedelmed élelmiszerekre és rezsire költöd, akkor a puszta létfenntartásért melózol. Ezt jobb körökben úgy hívják: rabszolgaság. A rabszolgáról meg már az ókorban megállapították, hogy nem más, mint beszélő szerszám. De ha fejlődik még kicsit ez a világ, akkor majd beszélnie sem lesz szabad, nehogy szavaival értse a „nagyok” fülét.

Van egy régi álmom egy olyan világról, ahol emberszámba vesznek, ha már annak születtem. Egyszer régen azt mondta valaki, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nehéz dolog ez kérem szépen, nem is tudom sikerült-e valakinek kiviteleznie a történelem során. Talán nem is földi embernek való az a ménkű sok szeretet. No, de a tisztelet? Az már beleférhet. És ha tiszteled embertársad, nem akarod majd lejáratni, becsapni, kifosztani, meggyilkolni. Mindjárt előrébb lennénk valamennyivel…

Van egy álmom, aztán reggel felébredek és – ahogy mondani szokták – bilibe lóg a kezem. Csak álom volt, semmi más…

Megjegyzés: Gondoltam, szólok, hogy Martin Luther King amerikai baptista lelkész és polgárjogi harcos már mondott egy beszédet „Van egy álmom” (I Have a Dream) címmel 1963. augusztus 28-án.

A kudarc

A kudarc nem azt jelenti, hogy selejt vagyok,
Hanem azt, hogy nem arattam sikert.

A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értem el semmit,
Hanem azt, hogy tanultam valamit.

A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltam,
Hanem azt, hogy volt bennem hit a kísérletezéshez.

A kudarc nem azt jelenti, hogy dicstelenné váltam,
Hanem azt, hogy volt merszem próbálkozni.

A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értettem a lényeget,
Hanem azt, hogy valamit másképp kell csinálnom.

A kudarc nem azt jelenti, hogy alábbvaló vagyok,
Hanem azt, hogy nem vagyok tökéletes.

A kudarc nem azt jelenti, hogy elvesztegettem az időt,
Hanem azt, hogy van ürügyem az újrakezdéshez.

A kudarc nem azt jelenti, hogy fel kell adnom,
Hanem azt, hogy még jobban kell igyekeznem.

A kudarc nem azt jelenti, hogy sohasem fog sikerülni,
Hanem azt, hogy türelmesebbnek kell lennem.

A kudarc nem azt jelenti, hogy Istenem elhagytál engem,
Hanem azt, hogy Neked bizonyosan van egy jobb ötleted.

JIM CAVIEZEL ÜZENETE A HALÁLRÓL

Jim Caviezel, a színész nemcsak a kiemelkedő bibliai figurák szerepét ábrázolta a mozivásznon, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is érdemes megélni a keresztény életet, amikor a kamerák leállnak.

„Az én ajándékom Istentől származik” – mondja Caviezel színészi képességéről. „Kaptam ezt az ajándékot. Nem én adtam magamnak.” A feltörekvő hollywoodi csillag, aki Jézust játszotta A Passióban, valamint Lukács apostolt a ‘Pál, Krisztus apostola’ című filmjében, nemrég üzenetet küldött kereszténytársainak arról, hogy mennyire fontos megélni hitünket félelem nélkül.

„A világszerte elkövetett üldözés szempontjából milyen üzenetet szeretne hallani a közönség, ami ehhez a filmhez kapcsolódik?” – kérdezték a színészt egy interjúban. „Nos, a tavalyi nagypénteken keresztre feszített káldeusokra, koptokra és szír keresztényekre gondoltok?” válaszolta Caviezel. „Azt mondanám, hogy mint keresztényként az Egyesült Államokban, nem kezdhetünk el félni.”

A hitalapú filmsztár nyugtalan amiatt, hogy a keresztények a mai kultúrában túlságosan aggódnak a halál miatt.

„És ebben a filmben az, amit Pál mond a végén, valóban hatalmas – nyilatkozta Jim Caviezel. ‘Nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.’ Mindannyian meghalunk, ember. Így éled az életedet, és sok ember van odakinn, akiknek a segítségünkre lenne szükségük.”

A hitalapú filmsztár nyugtalan amiatt, hogy a keresztények a mai kultúrában túlságosan aggódnak a halál miatt, példaként említve Billy Graham közelmúltbeli halálára adott reakciókra:

„Keresztényként nem kell félnünk ettől. Tudjátok, és azt hiszem, a mai keresztények valóban küzdenek a halál kérdésével. Billy Graham csak földi értelemben halt meg, de 99 évet élt. És sokan sírtak, de Istenem, ha nem hiszitek, hogy az embernek örök élete van Krisztusban, akkor milyen hitetek van?”

Emberségből jeles

Ahogy keresem a zsebemben a jegyem, a szemem sarkából látom, hogy mozdulatlanul ül.

• Asszonyom! A jegyét kérem! – szól hozzá most az ellenőr.
  Az öreg hölgy mosolyogva néz rá és válaszol csendesen:
• Nekem nincs. A dédunokáimhoz utazom.
  Sajnos nem tudtam megvenni a jegyet. Mondhatnám, hogy a jegy automata túl bonyolult volt, ahol felszálltam, vagy tehetnék úgy, mint aki időskori demenciában szenved. Talán még el is hinné nekem. De az igazság az, hogy hónap vége van, egyszerűen nem volt elég pénzem a jegyre, de nagyon szerettem volna látni a családomat, ezért kockáztattam.

Az ellenőrt láthatóan meglepi a válasz, elakad a szava.
.Ez a legnagyobb szégyen most az életemben – folytatja a hölgy -, de soha nem hazudtam. Most sem teszem.
A fiatalember csendesen ír valamit, közben beérkezünk az állomásra.
A hölgy szemébe néz, vesz egy mély lélegzetet, majd kis türelmet kér.
Látjuk amint leszáll a vonatról, odamegy a pénztárhoz, kinyitja a saját pénztárcáját. Néhány másodperc múlva jegyeket nyújt át a hölgynek:

• Ezek itt négy utazásra elegendő jegyek, így kétszer láthatja őket ezen a héten!

Szótlanul nyelem a könnyeimet a nénivel együtt.

Ma történt…aki ismer, tudja hogy buszsofőr vagyok. Ma reggel kb 7 körül Csípőpusztára értem, ami Beremendhez közel van, azt láttam hogy a ködös , nyirkos időben egy munkaruhás cigányember gyalogol gumicsizmában. Azonnal megálltam pedig tilos. Azt mondta Alsószentmártonba megy. Felvettem, az utasaimmal beszélgettek a jó melegben. Az út kb 20 perc volt még busszal, de gyalog több óra lett volna! Amikor megálltam szentmártonban, mindenki kiszállt csak az öreg maradt fent. A karomra tette a kezét és csak annyit mondott megszorítva a kezem: köszönöm. Az volt a válaszom; emberek vagyunk. Nem szégyellem hogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon… az öreget senki se hozta volna el. Mond ki magadban hogy miért! Mert…igen! Láttam.az arcán a hálát és a szomorúságot. Összezavart , mert túl sok nyomort látni mindenfelé és a gyűlöletet ahogy utáljuk egymást! Emberek! Ennek nem kellene így lenni! EMBEREK VAGYUNK !

Hartvég Zoltán

„Egyre nagyobb házunk, s egyre kisebb családunk van

Kényelmesebben élünk, s kevesebb időnk van

Több végzettség, s kevesebb józanész

Több tudás, s kevesebb helyes döntés

Több szakértő, s kevesebb megoldás

Több gyógyszer, s kevesebb egészség

Mi már hatalmas távolságokat tettünk meg a Holdig és vissza, és képtelenek vagyunk átmenni a szomszédba egy teára

Hatalmas számítógép-rendszereink vannak, és egyre kevesebbet beszélgetünk egymással

Megnyertük a mennyiséget, s elvesztettük a minőséget

Gyors éttermekbe járunk, s lassan emésztünk

Egyre több hatalmunk van, s egyre alacsonyabb a morál

Egyre több a jövedelem, és egyre több a szegény

Túl sok ablakot nyitottunk a világra, s egyet sem önmagunk, s egymás felé.”

Tendzin Gjaco / Dalai Láma

~~ Két fajta ember létezik.
Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.
Mondom, két fajta ember létezik… Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő maga válik fénnyé az éjszakában.
Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz – jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla – hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,”Vajon volt benne szenvedély?”
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD!
És csak így lehetsz boldog. Nemdebár? ~~

(Peter Noel)

(( „”– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak.

Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember.

Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?

Három éven át jártam ki a legelőre velök, tavasztól őszig.

Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó,

csak ember…

Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:

– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt,

hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.

Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől.

Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert,

hogy maga alá piszkolt, fektiben.

Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet.

A konda szégyene volt ez a süldő.

És éppen erre mentek rá a farkasok.

– Reggel történt,

alig valamivel virradat után.

Éppen kitereltem az állatokat a karámból

s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam.

A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől

s azt cserkészték be a farkasok.

Négyen támadtak reá egyszerre.

De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra,

már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent

s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.

Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni,

fújva és fog csattogtatva!

Szempillantás alatt elkergették a farkasokat

s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.

Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.

De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.

– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik.

Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.

Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.

Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.” )))

Wass Albert – Az összetartás erejéről

Fura egy népség

Fura egy népség volt a mi generációnk. Olyan gyanús regényeket olvastunk, mint Mark Twain Huckleberry Finn kalandjai című műve, amelyben sűrűn előfordult a „nigger” szó. Hallgattuk a Queent és valahogy egyikünket sem érdekelte, hogy kivel bújik ágyba Freddie Mercury ráérő idejében. Mint ahogy az se foglalkoztatott, hogy miért ordibál Jim Morrison a Doorsból mindenféle szexista szövegeket valami bébinek, hogy szítsa fel a tüzét.

Határozottan emlékszem a tornaórákra – mi még, roppant korszerűtlenül így hívtuk a testnevelést –, amiken a lányok a tornadresszük alatt nem viseltek melltartót, így néha elég érdekes látványban volt részünk, mikor mindenféle mutatványokat hajtottak végre.

Derengenek még a híradók is. Amiket legfeljebb muszájból néztünk meg. A moziban a filmhíradót, mert a bánat se szeretett a sötétben a helyére botorkálni, a tévében meg az esti híradó végét, mert azután jött az aktuális „nagy” film.

Ennek ellenére, ha megkérdezték volna tőlünk, hogy milyen pártok vannak Magyarországon, bármelyikünk simán eltalálta volna azt az egyet. Az már húzósabb lett volna, ha a miniszterelnökre kérdeznek rá, mert ilyen mélységig már egyikünk se értett a politikához. Pedig május elsején mindig körbehordozták az illető képét is. Azt tudtuk, hogy a Kádár a főnök. Volt aki szerette – igen kérem, volt ilyen, bármit is állítanak mostanában egyesek – és volt, aki utálta, de sosem kezdtünk késhegyre menő vitákat ilyen lényegtelen dolgokról.

A legkomolyabb vita közöttünk talán a divatról szólt: a csöves-digó ellentét. Emlékszem, mikor egy régi foci-cimbora, aki elég messzire költözött a szüleivel, vagy két év után újra lejött a térre. Magas sarkú, hegyesorrú piros cipőben, trapéz farmerben, olaszos fazonú ingben – ez volt anno az előírásos „digó szerelés” –, a kutya se kezdte cikizni. Pedig még nyeles fésű is volt a farzsebében! Egyszerűen örültünk, hogy újra látjuk.

Az se foglalkoztatott senkit, hogy a Gyugyor cigány – nem roma! –, nem csak azért, mert rohadt jól focizott, de haver volt ő is, akár a főorvos úr fia, akinek a jóvoltából először ittam whiskyt életemben. A faterjától csórta, az öreg úgyse vette észre, kapta az ilyesmiket, aztán csak ott állt otthon a szekrényben. Jó páran voltunk az üvegre a téren, még tán fél deci se jutott egynek. De ittuk és Amerikába képzeltük magunkat. Mert akkor még az amerikaiakat se utáltuk…

Fura egy népség voltunk, kérem szépen. Elköszöntem a barátnőmtől és ő elment a KISZ gyűlésre, én meg a templomba, ministrálni a misén. Arról ugyan értesültem, hogy a klerikális propaganda áldozata vagyok, de úgy véltem: a többiek a komcsi propaganda áldozatai. És ebben maradtunk.

Ha valaki a toleranciát emlegette volna, a legtöbbünknek utána kellett volna nézni az Idegen szavak szótárában, hogy mi is az. Mert nemigen tudtuk, eszik-e, vagy isszák. Csak megéltük. És nem dőlt össze a világ…

Kép: 1974. Fertődi fiatalok saját készítésű tandem kerékpárral járják az országot. / Adományozó: Urbán Tamás / Fortepan 18857

Az alapötletet nem is tudom kinek köszönjem meg. Valahol olvastam a nem veszekedésmentes, de nyugisabb korról. Így jöttek elő az emlékek…

• Így szólt Isten:
• Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál időt nekem.
• Annyiszor akartam már mondani neked:
• „Itt vagyok számodra!”
• De te féltél.
• Annyiszor akartam már mondani neked:
• „Ne félj, mert veled vagyok!”
• De nem hittél nekem, hanem távolinak és halottnak gondoltál.
• Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál szóhoz jutni, hiszen szabadságodban áll, hogy eldöntsd meghallgatsz-e, vagy ha akarsz, kikapcsolsz.
• Ha kész vagy arra, hogy meghallgass, akkor azt szeretném mondani neked:
• „Örök szeretettel szerettelek téged”
• Szerettetem örökké, ugyanaz marad.
• Akár elfordulsz tőlem, akár odafordulsz hozzám:
• Szeretlek téged!
• Szeretlek téged, mert élsz.
• Szeretlek, mert ember vagy.
• Szeretlek, mert hozzá tartozol a Földhöz.
• Szeretlek, mert hely és idő keretei között, adott helyen és adott időben kell megvalósítanod magad.
• Szeretlek, mert nem élhetsz remény és hit nélkül.
• Rám bízhatod magad.
• Van időm számodra.
• Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran.
• Éjjel vagy nappal, gyere, ülj le, nem kell semmit mondanod.
• Látlak.
• Ha akarod, beszélhetsz.
• Beszélj, kiálts, átkozódj, imádkozz, imádj, fuss el, gyere újra, örök szeretettel szeretlek.
• Mielőtt a világra jöttél volna, irántad való szeretetem már működött.
• Szeretlek.
• Azért maradsz fenn, mert szeretlek:
• Nem fogsz meghalni.
• Nem semmisíthetlek meg, mert szeretlek.
• Bármit teszel, veled megyek.
• Amint az anya akkor sem hagyja el gyermekét, ha a valami rosszat tesz, úgy sem, hagylak el semmilyen esetben sem. mert szeretlek.
• Engedd magad szeretni!
• Nyílj meg, engedd, hogy szerethesselek!
• Engedd, hogy szerethessenek a dombok, amelyeket látsz.
• Engedd, hogy szerethessenek a hegyek, engedd, hogy szerethessen a virágzó rét, és engedd, hogy szerethessen a forrásvíz.
• Engedd, hogy szerethessenek az emberek, akikkel együtt vagy.
• Engedd magad szeretni!
• Engedd, hogy szerethessen a Föld és engedd, hogy szerethessenek a csillagok.
• Örök szeretettel szerettelek téged, embernek fia, ismerem történetedet, semmi sincs elrejtve előlem.
• Várom, hogy igent mondj rám.
• Nem szeretnélek kényszeríteni.
• Időről időre áthaladok az úton, ahol jársz, nem félek, reménnyel telve várok, hitedre, irántam való bizalmadra.
• Semmi részem nincs abban, ha félsz tőlem, de én, a te Istened mindent megteszek azért, hogy elnyerjem bizalmadat.

“NEM KELL NAGYOT LÉPNI.
Csak egy zacskó nyomorult zöldborsóért mentem le a boltba. És sírva jöttem haza. De azt hiszem, ami a kettő között történt, azt soha nem fogom elfelejteni.
Már csak harminc méterre voltam az otthonomtól, amikor megláttam, hogy jön szembe a néni. Bottal. És valahogy éreztem, hogy meg fog szólítani.

• Fiatalember, kérhetném a segítségét?
  Gyanútlanul elvigyorodtam, és azt gondoltam, aki engem fiatalembernek szólít, az úgyszólván bármit kérhet tőlem.
• Hát hogyne! – mosolyogtam rá. – Miben lehetek a szolgálatára? – kérdeztem, mert szeretem előadni a régi vágású úriembert, még olyankor is, amikor erre semmi különös okom nincs.
• Segíteni kéne lelépni – mondta a néni, és én egyből éreztem, hogy nem szerelmi kaland és titokzatos történet áll a háttérben, hanem maga a járdaszegély. Odanyújtottam a karomat, és biztattam a nénit, hogy csak bátran kapaszkodjon bele. Olyan fölényesen fogjuk leküzdeni azt a megátalkodott járdaszegélyt, mint a huzat!
• Merre tetszik menni? – érdeklődtem, miután sikeresen vettük az akadályt.
• A buszmegállóba – felelte ő.
• A Böszörményi útra?
• Igen, oda.
  Nem engedte még el a karomat, és én is úgy éreztem, hogy nem kell visszavonnom azt a kart sehonnan.
• Akkor menjünk – mondtam, és közben a kosaramban szereplő mirelit zöldborsóra pillantottam. A zöldborsó azt üzente, ő is ráér.
  Félútig sem jutottunk el, amikor le kellett ülni egy padra. A néni sajnos nem bírta tovább a gyaloglást. Amikor megpihentünk, elkezdett a fiairól mesélni. Arról, hogy hogyan veszítette el mindegyiküket.
  Nem éreztem úgy, hogy elviselhetetlen terheket fog rám rakni ez a délután. Együttérzően hallgattam a néni történeteit, bólogattam és hümmögtem, közben meg az előttem heverő kosárkámra pislogtam, és azt találgattam, mennyi idő alatt olvad ki a mirelit zöldborsó.
  Aztán mentünk tovább… A következő padnál az unokáiról kezdett mesélni a néni, és sorra vette, melyiküket hogyan veszítette el. Akkor már éreztem, hogy nekem ezeket a történeteket nem lenne szabad meghallgatnom, mert egyrészt nem is ismerjük egymást, másrészt kiolvad a zöldborsóm, harmadrészt meg én is vagyok olyan helyzetben, hogy órákig tudnék mesélni a kínjaimról.
  Legközelebb egy fához támaszkodva álltunk meg. De akkor a néniből már ömlött a szó. Lehetett érezni, hogy időtlen idők óta nem beszélgetett senkivel, és most én vagyok az a szerencsés, akinek mindent el akar mondani. Egyre inkább megismertem a történetét, egyre inkább szorította a karomat, és egyre inkább úgy éreztem, nagy felelősséget vállaltam akkor, amikor lesegítettem a járdaszegélyről.
  A buszmegállóban ültünk le utoljára. Akkor mondta el, hogy nincs már egyetlen élő rokona sem, csak ez a férfi, akihez most utazik. És ő maga volt, aki rápillantott a zöldborsómra, és azt mondta:
• Na, most már menjen haza, fiatalember. Még a végén kiolvad a zöldborsója. Nem akarnám tovább feltartani.
  Én meg nem bírtam mozdulni. Egy szürreális pillanatképnek tűnt már az is, ahogy ott várjuk a buszt. Az olvadozó zöldborsóval. Eszembe jutott a nagyanyáim és a dédnagymamám minden története, sőt egyszerre zsibongott minden történet a fejemben, amit valaha a szeretetről, a ragaszkodásról, a túlélésről és a megbékélésről hallottam.
  Aztán befutott a járat, én feltettem a nénit a buszra, és anélkül váltunk el, hogy egyáltalán megkérdeztük volna egymás keresztnevét.
  Amikor hazafelé indultam, egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyeim. És nem érdekelt, hogy ki jön szembe, és mit gondol rólam. Hurcoltam a nyomorult kis kosaramat, benne az egyre olvadozó zöldborsóval, és bőgtem. Arra gondoltam, hogy ma megismertem egy embert, akinek még csak a keresztnevét sem tudom, de az életében egész biztosan kevesebb volt a szeretet, mint amennyit megérdemelt volna.
  Aztán arra is gondoltam, hogy mindannyiunk életében kevesebb a szeretet, mint amennyit megérdemelnénk, mert drágán mérjük, pedig ingyen van. És minden tehetségünk meglenne ahhoz, hogy lakható, élhető és szerethető bolygóvá varázsoljuk ezt a nyomorult sártekét, csak valamiért nem akarjuk.
  A zöldborsó kiolvadt. Mennyei köret lett belőle.”
  Bogdán Szabolcs

Szendvics

Egy munkahelyen egy fiatal kolléga arra lett figyelmes, hogy az idősebb szakinak a szendvicsébe, mindennap beleharap valaki.

„Sanyi bácsi, ki harap bele minden nap az ételbe, amit hoz? – kérdezte, kis megvetéssel a hangjában.

Amikor megismertem a feleségem, nagyon szegények voltunk, és mondtam neki, hogy szégyellem, hogy csak sima kenyeret tudok az asztalra tenni. Beleharapott, és azt mondta, hogy ha az ember valaki olyannal osztja meg az ételt, akit szeret, akkor annak sokkal jobb lesz az íze. Egymásra néztünk, és úgy éreztük, hogy valami eloldhatatlan kapocs kötött össze minket. Azóta, ha nem együtt eszünk, beleharap a szendvicsembe, jelezvén, hogy még mindig fontos vagyok neki, és ugyanúgy szeret, mint akkor, amikor megismertük egymást…

A fiatal srác csendben ette tovább az ételét, és arra gondolt, hogy jó lenne, ha egyszer őt is szeretné ennyire valaki…

Mert a szeretet csodát tesz a legegyszerűbb étellel is…

MÁR ELKEZDŐDÖTT……

Így van ez ha valaki a nyolc első osztálya után jobb híjján elmegy környezetvédőnek és kioktatja az embereket hogy hogy vigyázzanak a természetre.

Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor

a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem,

hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert

a műanyag zacskó nem környezetbarát.

Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az

én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel

problémánk, mert az Önök generációja nem

törődött eléggé azzal, hogy a környezetet

megóvja a jövő nemzedékének”.

Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt

még ez a „zöld” dolog. De akkor mink volt

helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem…

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket,

üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A

boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és

sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak

mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog

még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt

mozgólépcső minden boltban és irodaházban.

Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a

300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami

elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros

hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert

nem volt még eldobható pelenka. A ruhát

szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240

voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia

szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a

testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak

mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros

hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban,

nem pedig szobánként. A konyhában kézzel

kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos

gépünk, ami mindent megcsinált volna

helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán

küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy

megvédjük, nem pedig buborékfóliába.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros

fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós

fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra

a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe

járnunk, hogy árammal működő futópadon

fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez

a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem

vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor

inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával,

ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A

borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk

el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje

életlen lett. De ez a „zöld” dolog még nem

létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a

gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába,

és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi

szolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor

volt. Nem volt szükségünk egy rakás

konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot

biztosítsunk. És nem volt szükségünk

számítógépes kütyüre és az űrben keringő

műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy

megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra

panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók

voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem

létezett annak idején????????!…….

Haldoklik az a generáció, amelyik nevelés nélkül nevelte a gyerekeit. -Nagyszüleink, Szüleink…

Aki minden hiánya ellenére nem engedte, hogy az itthoni nélkülözhetetlen hiányozzon.

Aki értékeket tanított, szeretettel és tisztelettel kezdve.

Az emberek, akik megtanították a férfiaknak a nő értékét,

és a nők tisztelik a férfiakat.

Haldoklik azok, akik a kis luxusokkal élnének, és nem frusztrálódnak tőle.

Azok, akik ezer nehézségen mentek keresztül, meghalnak, és anélkül, hogy feladnánk, megtanítottak minket arra, hogyan éljünk méltósággal.

Aki az áldozat és a keserűség élet után ráncos kezekkel megy, de emelt fejjel.

Haldoklik az a generáció, amelyik megtanított félelem nélkül élni.

Haldoklik,

a generáció, amely életet adott nekünk!

Adja Isten, hogy értékeik TOVÁBB ÉLJENEK bennünk , általunk.

Így volt!!! 🙋‍♂️😁

A parlagfűben elbújva ettük a darazsas kukucskát és a hangyás papsajtot.
Másztunk fára (máséra is), bújtunk árokba, gödörbe. Estünk és keltünk. Sőt gáncsoltak is, mégis eljutottunk valahová.
Ha esett a hó, ettünk belőle.
Ha eső, volt, hogy abból is.
Utána a pocsolyákban játszottunk. Ha kezdte felszárítani a nap, akkor a cserepesre száradt sárban. Ha mélyebb volt és hamarabb poshadt, akkor abban.
Ha permeteztek, kicsit jobban megtörőltük a gyümölcsöt. Ha kiírták, hogy permetezve, tudtuk, hogy nem is vigyáznak rá!
Ha láttunk utcai kutat, ittunk. A csőréből. Egymás után mind. Aki nem tudta lenyomni, annak nyomtuk. Nem volt aki nem tudott inni és nem volt akinek nem volt a nyála rajta!
Ha megvágtuk magunkat, lenyaltuk a vért. Ha fájt, csak egyedül sírtunk, mások előtt nem.
Ha valami megcsípett, agyonnyomtuk.
Ha kutya megharapott, máskor elkerültük.
Ha tehettük, harcoltunk más gyerekcsapatokkal.
Ha többen voltak, inkább fociztunk.
Amire „kértek”, mindent megcsináltunk otthon. Nem azért mert szerettük volna, hanem mert tudtuk, utána mehetünk csavarogni!
Gazoltuk a kertet. Etettük az állatokat.
Ha pollent, vagy port szívtunk lenyeltük, vagy kiköptük.
A cserebogár nem egy óriásrém volt számunkra, hanem a nyár kezdete! Kipiszkáltuk a „lyukából” és a markunkban tartottuk, hogy csiklandozza. A lótetűt a tyúkoknak dobáltuk, azok meg mindig összevesztek érte.
Annyi krumplibogár volt körülöttünk a bokrokon, mikor kézzel szedtük (nem permetezve volt akkoriban), hogy Spilberg sírt volna kameráért ha látja!
Örültünk ha a tojást csupasz kézzel még melegen vihettük be az ólból a házba és kesztyűből is csak télit láttunk, eszünkbe sem jutott nyáron, kesztyű!
Ha „vágás” volt a háznál, mostunk belet, ettünk sült vért. Ha szüret, akkor meg ittunk mustot hasmenésig.
Ha zöld volt a gyümölcs, zölden ettük. Ha megérett, akkor úgy is jó volt!
Ha elpusztult egy állat elástuk a kert végében és nem jött érte senki. Kis kedvenceinknek mind nevet adtunk és velünk éltek életük végéig.
Emlékszünk rájuk örök életünkben.
Nem volt edzőcipőnk, szandálban szaladgáltunk a fűben is és a kövek között is. Ha megvágta, vagy megszúrta a lábunkat egy rozsdás vas vagy szög, kaptunk egy tetanuszt. Vagy nem.
És az a vas hol van? Már rég nincs. Mi meg itt vagyunk. Helye sem látszik már, csak emlékszünk rá! Miért? Mert erősít!
Ha leégetett a nap, sziszegtünk. Begyógyult.
Ha megtaknyosodtunk, kaptunk zsebkendőt és azzal jártunk iskolába!
A legtöbben tudunk tüzet „rakni”! Hajaj, van aki nagyon.
Hordtuk a szenet, vágtuk a fát, szedtünk szálkát! Mondjuk azt nem szerettük. Nem kellett jelezni, az autók kikerültek.
Aki megtanult a 28-as biciklivel elindulni, az jutalmul akkortól vihette az öccsét, vagy húgát óvodába vele!
Minden ami kölyökként a levegőn minket ért, az erősített.
A levegő nekünk a legjobb élvezet!
Ahogy jött, úgy mehet tovább!
Mi maradunk.

Ja és még valami:
Akik előttem születtek, azok még bátrabbak!

Szabó Sándor írása.

A győztes és a vesztes

Mikor a győztes követ el hibát, azt mondja: “Hibáztam”, és megtanulja a leckét.

Mikor a vesztes követ el hibát, azt mondja: “Nem az én hibám”, és másokra próbálja hárítani a hibát.

Egy győztes tudja, hogy az ellenségesség a legjobb tanító.

Egy vesztes áldozatnak érzi magát az ellenségesség előtt.

Egy győztes tudja, hogy cselekvéseinek az eredményei tőle függnek.

Egy vesztes a balszerencse létezésében hisz.

Egy győztes sokat dolgozik, de sok szabad időt is teremt saját maga számára.

Egy vesztes mindig egy “nagyon elfoglalt” személy, akinek még az övéi számára sincs ideje.

Egy győztes egyenként száll szembe a kihívásokkal.

Egy vesztes kitér előlük és nem mer szembeszállni velük.

Egy győztes ígéretet tesz, szavát adja és meg is tartja azt.

Egy vesztes ígéreteket tesz, de nem ad semmi biztosítékot, és amikor hibázik, akkor igazolásokat keres.

Egy győztes azt mondja: ”Jó vagyok, és még jobb leszek“.

Egy vesztes azt mondja: “Nem vagyok éppen olyan rossz, mint sokan mások“.

Egy győztes meghallgat, megért és válaszol.

Egy vesztes csupán várakozik, míg rákerül a sor, hogy beszéljen.

Egy győztes tiszteli azokat, akik többet tudnak, mint ő, és megpróbál tanulni tőlük. Egy vesztes ellenkezik azokkal, akik többet tudnak, mint ő, és csak a hibáikat veszi figyelembe.

Egy győztes valamivel többért érzi felelősnek magát, mint csupán a munkájáért.

Egy vesztes nem vállal fel semmit és mindig azt mondja: ”Csupán a munkámat végzem“.

Egy győztes azt mondja: ”Kell létezzen egy jobb út, hogy megcsináljam…“.

Egy vesztes azt mondja: ”Mindig így csináltam”.

Egy győztes a megoldásnak egy része.

Egy vesztes a problémának egy része.

Egy győztes azt veszi figyelembe ”hogyan néz ki a fal összességében”.

Egy vesztes “a téglát” veszi figyelembe, ”amit el kell helyezzen “.

Egy győztes megosztja a felismeréseit…

Egy vesztes elraktározza a tudását és megnyugszik azzal, hogy birtokolja…

A győztes és a vesztes

A győztesnek: mindig van egy terve,

A vesztesnek: mindig van egy kifogása.

A győztes: “Engedd, hogy segítsek Neked!”

A vesztes: “Nem az én feladatom!”

A győztes: minden problémára talál megoldást,

A vesztes: minden megoldásban talál problémát.

A győztes: összehasonlítja teljesítményét a céljaival.

A vesztes: összehasonlítja teljesítményét a másikéval.

A győztes: “Ez nehéz, de nem lehetetlen.”

A vesztes: “Ez lehetséges, de túl nehéz.”

A győztes: mindig egy része a válasznak,

A vesztes: mindig egy része a kérdésnek…

„ Boldog csak akkor lehetsz, ha megszólal a dalod! „

” Ez a gitár olyan, mint a lelkünk. …Lehangoltan nem szól. Fájdalmasan zörög. Ahhoz, hogy fölzendüljön rajta a dal, fel kell hangolnom! Ez a titok.

Lehangolt lélekkel nem hallunk, nem látunk, nem szól a muzsikánk. ….Hangoltság nélkül nincs szépség, nincs zene. Öröm sincs. „

==Müller Péter==

A világnak szüksége van olyan emberekre, akiket nem lehet megvásárolni, akiket köt az adott szavuk, akik a jellemet többre tartják a jómódnál, akiknek van véleményük és akaratuk, akik többek a hivatásuknál, akik nem haboznak kockáztatni, lehetőségeket megragadni, akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben, akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban, akik nem hajlandóak megalkudni a rosszal, akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra, akik nem mondják, hogy azért teszik, mert mindenki ezt csinálja, akik hűek a barátaikhoz jó hírben és rossz hírben, ínségben és bőségben, akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság, akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű, akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is.

Ted Engstrőm

Az Úr akár nagy előnyt is adhat az ellenségnek, mégis legyőzi azt.

Ha hiszünk, akkor Isten velünk van, és mit számít akkor az emberek sokasága? Egyetlen terelőkutya ezernyi juhot elhajt maga előtt. Testvérem, ha az Úr küld téged, ereje el is fogja végezni isteni elhatározását. Ezért támaszkodj az ígéretre, és légy bátor!

• “ISTENNEK SZÜKSÉGE VAN VILÁGÍTÓ FÁKLYÁKRA” – INTERJÚ JIM CAVIEZELLEL

Egy újabb csodálatos Caviezel-interjút hoztunk el Nektek a 777 munkatársainak segítségével. 

AZ ÖRÖM TÍZPARANCSOLATA

1. Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömet.

2. Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is.

3. Szívből ismételgesd: „Isten, aki engem szeret, mindig jelen van.”

4. Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek

5. Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot.

6. Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb

7. Munkádat örömmel és vidáman végezd.

8. A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd.

9. A szenvedőket vigasztald, magadról felejtkezz el.

10.Ha mindenütt az örömet terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz.

(Gaston Courtois)

Csütörtökön sokan álltunk a Tescoba a húspult előtt!
Öregek, fiatalok kicsi gyermekkel, középkorúak szóval sokan kb 25-en.
Kérek szépen 5 klg csirke farhátat mondja a fiatal anyuka karján a kb 3 éves kicsi fiúval…
Még kapja a farhátat fehér szatyorkába, majd kéri a tovább a 3 klg csirke szárnyat.
Azt is meg kapja a fehér szatyorkába.
Kér e még valamit?! kérdezi tőle az eladó kedvesen…
A fiatal asszony gondolkodik egy pillanatig, majd levegőt vesz, és kedvesen kéri az eladót, hogy meg nézné mennyibe kerül 1 db csirke mell?!
Az eladó.. hogyne igen…. Mérleg mutatja az árát ennyibe kerül mondja az eladó a fiatal asszonynak, azaz 1020 Ft ‼️
A kis fiatal asszony fel szisszen, Ó.. majd olyan szomorúsággal köszöni meg az eladónak, hogy köszönöm nem kérem, és bocsánatot kérek… amibe az ember szíve 1000 apró db szakadt szét… 😓
Jön a következő vásárló… Egy idős hölgy bottal kb 75 év körüli,
Kérek szépen 8 db csirke szárnyat, mondja arányosan kedvesen…
Az eladó már szedi is neki a legszebbeket…
Rá tette a mérlegre ami 640 Ft mutatott.. a néni vissza kérdezte az eladótól hogy mennyi?!
Az eladó válaszolt neki kedvesen, 640 Ft ‼️
A néni válasza :Nagyon köszönöm kérem szépen, de kalácsot, és tejet már nem nagyon tudok akkor venni, mert még a cicámnak is kell venni ennivalót,
Az eladó válasza neki.. Nagyon sajnálom, csókolom!
A néni boldog húsvétot kívánok önnek kedves!
Majd lassan húzta ki a sorból a kosárkát, és tipegett a kalacsok felé, amit csak nézett ‼️😓
.. Pillanatokon belül darabokra tört a lelkem, egy fiatal anyuka a karján egy kicsi gyermekkel, és egy 75 év körüli kedves idős hölgy aki már az életét le dolgozta, és az áruházba a kalácsot csak nézte, de nem tudta meg venni…
ki álltam a sorból egy pillanatra… Attila egy pillanatra nem értette, de aztán gyorsan fel fogta az agya..
Kértem 1 nagyobb csirke mellett, meg köszöntem és sarkon furdultam, miközben a szívem a torkomban dobogott!
Láttam a nénit hogy a fonott kalácsot nézte, abból is ki vettem egy szépségeset, és siettem a pénztárhoz, mert a néni már ott állt a sorba
Ki fizettem az egy db csirke mellet és az egy db szép fonott kalácsot, és meg álltam azon a helyen, ahol a néni tipegett ki…
Jött is aranyosan, kedvesen, nem volt szomorú…
Halkan rá szóltam… Kérem szépen egy pillanatra meg tetszik állni.. a néni.. igen tessék kedves miben segithetek!
Na itt azt hittem menten össze csuklok, mert ezt is olyan alázattal és kedvesen mondta, hogy az életbe nem lehet el felejteni!❣️
Szemébe néztem… és a következőt mondtam…
Bocsánatot kérek, de tessék ezt a kalácsot tőlem elfogadni, mert ez az én lelkemnek most nagyon fontos!
A néni válasza… Ő szintén bele nézett a szemembe, és a következőt mondta!
Kedvesem a te lelked fontosabb az én esetleges szégyenemtől, így köszönöm szépen, és Boldog húsvétot kívánok neked..
Arcomon folyt le a könny, a néni szeme is könnyel telt meg.. Nem vártam meg amíg sír..
mert abba ott meg semmisűltem volna….

Még fordultam és ott jött velem szembe a kis fiatal asszony, aki 1 db csirke mellett már nem vehette meg, a pénz hiányában…
Oda léptem rá szóltam erélyesen határozottan, a kis fiú ott volt a baba kocsiba..
Pillanat szabad.. Igen válaszolta….
Kezébe nyomtam azt az 1 db csirke mellett, és hopp szedtem a virgácsaim befelé vissza az áruházba… Vissza néztem egy pillanatra, tartotta a kezében a csirke mellet és nézte…

Itt vagyok Attila itt vagyok…
Vettünk húst káposztának, tejet, vajat, de mást már nem nagyon…
A lényeg hogy a néni eszik kalácsot húsvétkor, és a kicsi fiú csirke mellet húsvétkor ‼️

A többi pedig nem számít, de nem ám….
Legyen áldott szép napja mindenkinek!

2022, 04. 16.
R,Zója.

– A barátom nem jött vissza a rohamból, Uram. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.- Nem engedélyezem – mondta a tiszt – Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: – Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet? – Ó, persze, hogy volt, Uram – válaszolta a haldokló – Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: „Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz..”

„A szív jól lát. És mivel jól lát, felfedezi a jót a másik emberben.

Aki sötét szemüveggel nézi a másikat, az csak a rosszat fogja észrevenni benne. A ragyogón és világoson, a jón és szelíden át fog siklani. Csak ha szívemmel nézek a szomszédra, akkor leszek igazságos hozzá. Azonban ennek az a feltétele, hogy szívem jó, hogy a destruktív gondolatokat nem engedem be szívembe. Akinek szíve sötét, az nem tud jól látni, és a másikban a jót felismerni.A lényeg a szemnek láthatatlan. A szem a felszínt látja. A másik arcvonását veszi észre. Érzékeli a haragot, az elégedetlenséget, a zárkózottságot, a keménységet, az irtózatot és a szenvedést. A szív mélyebbre lát. Az emberi ábrázat mögé tekint. A szívébe lát. Minden ember szívében felismeri a vágyat, hogy jó legyen, hogy önmagával és a világgal békében legyen, a vágyat, hogy önmagát és elrontott életét felajánlja Istennek, gyógyulást találjon Istenben, és összhangba kerüljön önmagával.Az ember lényege láthatatlan. De a világ lényege is. Az életművészet abban áll, hogy a szívemmel lássak. Csak ha a szívemmel nézek, találkozom a virágban teremtője szépségével és a fában saját vágyammal, hogy erősen gyökerezzem egy mélyebb alapba. Csak ekkor érzem meg egy fa megpillantásakor is a vágyakozást, hogy annyira nagyra nőjek és kivirágozzam, hogy mások árnyékomban védettséget és közelemben vigaszt találjanak.” ~ Anselm Grün (Az életművészet könyve)

Sok múlik egy mosolyon

Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan.Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor a tekintete összetalálkozott a papéval, intett neki, hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé.

A barátai azonban gyorsan rászóltak:- Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!

A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz.Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta:- Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet.Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott.Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet.Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.

Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől.Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott.Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.

Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.- Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon – néha minden egy mosolyon múlik.

Egy férfi minden nap busszal ment, hogy munkába induljon. Egy megállással később egy idős hölgy jött fel, és leült az ablak mellé.Az idős hölgy kinyitott egy táskát, és végig kidobott valamit az ablakon, minden nap ugyanazt csinálta, és egy napon értetlenül kérdezte a férfi.

– Elnézést a kíváncsiságomért, de mit dob ​​ki az ablakon?

– Ezek magvak! – mondta az öregasszony.

– Magok? Magok miből?

– Virágok, látod, amikor kinézek, minden szomorúnak tűnik számomra, hiányoznak a színek, az élet … Szeretném, ha ezt az utat végig nézhetném a virágokon.- Sokkal szebb lenne, nem gondolod?

– De asszonyom, a magok az aszfaltra hullanak, a járművek összetörik őket, a madarak megeszik.- Tényleg azt hiszi, hogy a magjai ezen az úton csíráznak?

– Biztos vagyok benne. Még akkor is, ha néhányan eltévednek, vagy útra kelnek, idővel felvirágoznak.

– De vízre van szükségük.- Teszem a részem. Az esős napok az övék lesznek.

– A férfi leszállt a buszról, hogy dolgozni menjen, azt gondolva, hogy az öregasszony kissé megőrült.Néhány hónappal később a férfi az ablakon át nézve észrevette, hogy az út mentén virágok vannak.És eszébe jutott az idős hölgy.Utóbbiról kért hírt a sofőrtől.

– Nos, több mint egy hónap telt el azóta, hogy elhunyt.

A férfi visszatért, hogy leüljön, és tovább nézte a tájat, és azt mondta magában: A virágok felbukkantak, de mi haszna volt neki, hiszen nem láthatta „munkáját”.

Hirtelen egy kisfiú nevetését hallotta. – mutatott a virágokra.- Nézd anya! Nézd meg ezeket a virágokat!

Ennek a legendának az öregasszonya elvégezte a dolgát, és hagyta örökségét mindazokra, akik tudták, hogyan kell szemlélni.

Azt mondják, hogy ez az ember attól a naptól kezdve otthonról dolgozni utazott dolgozni egy zacskó maggal, amelyet kidobott az ablakon.

Erkölcs: Ne fáradjon bele a jó dolgok vetésébe, lehet, hogy nem látja annak gyümölcsét … De valaki valahol értékelni fogja, amit vet.

„VANNAK EMBEREK, AKIK MEGMENTENEK TÉGED.

Egy bátorító szóval,

egy üdvözléssel,

a jó humorukkal,

egy öleléssel,

a puszta jelenlétükkel,

a gyengédségükkel,

a barátságukkal,

a kinyújtott kezükkel,

a megbocsátásukkal,

a figyelmes hallgatásukkal,

a szavaikkal és tanácsaikkal,

a szeretet gesztusaival…

És nem is tudják, hogy megmentettek téged egy rossz naptól, a szomorúságtól, vagy az élet értelmetlenségétől.

Légy ma te is azok egyike, akik életeket mentenek!

Próbáld ki.Nem kerül sokba, az életmentés SZERETET kérdése.

„Szép napot, szeretetteljes új hetet, mindannyiunknak!

Néhány évvel ezelőtt, egy New York-i buszon ragadtam a csúcsforgalomban. Alig haladt a forgalom. A busz tele volt hideg, fáradt emberekkel, akik mélységesen ingerültek voltak egymással, és magával a világgal. Két férfi acsarkodott egymással egy meglökés miatt, ami lehet, hogy szándékos volt, vagy lehet, hogy nem. Felszállt egy terhes nő, és senki sem ajánlott neki helyet. Düh volt a levegőben; itt nem volt semmi könyörület

.De ahogy a busz közeledett a Hetedik sugárúthoz, a sofőr beleszólt a rádióba:– Emberek, – mondta, – Tudom, hogy kemény napotok volt, és frusztráltak vagytok. Nem tudok mit kezdeni az időjárással, vagy a forgalommal, de van valami, amit tehetek. Ahogy mindegyikőtök leszáll a buszról, kinyújtom a kezem felétek. Ahogy odaérsz, dobd a gondjaidat a tenyerembe, oké? Ne vidd haza a problémáidat a családodnak ma este, csak hagyd rám őket. Az útvonalam pont a Hudson folyó mellett vezet, és amikor később arra megyek, kinyitom az ablakot, és vízbe dobom a gondjaidat!

Olyan volt, mintha megszűnt volna az elvarázsoltság. Mindenki nevetésben tört ki. Az arcok csillogtak a meglepett örömtől. Azok az emberek, akik az elmúlt órában úgy tettek, mintha nem vették volna észre egymás létezését, hirtelen vigyorogtak egymásra, hogy ez a fickó komolyan gondolja?És ő, komolyan gondolta.

A következő megállónál, ahogy ígérte, a sofőr kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé, és várt. Egymás után az összes kilépő ingázó pont az övé fölé tette a kezét, és azt a gesztust utánozta, mintha valamit a tenyerébe ejtene. Volt, aki nevetett, ahogy ezt tette, volt, aki megkönnyezte, de mindenki megcsinálta. A sofőr a következő megállóban is megismételte ugyanazt a kedves rituálét. És a következőben is. Egészen a folyóig.

Kemény világban élünk barátaim. Néha különösen nehéz embernek lenni. Néha rossz napod van. Van, amikor a rossz napok több évig is tartanak. Küzdesz és elbuksz. Elveszíted a munkádat, a pénzed, a barátokat, a hitet és a szerelmet. Szemtanúja vagy a hírekben szörnyű eseményeknek, félelemmel teli és zárkózott leszel. Vannak idők, amikor úgy tűnik, minden sötétségbe borul. Vágyódsz a fényre, de nem tudod, hol találod meg.

De mi van, ha TE VAGY A FÉNY? Mi van, ha te vagy a megvilágosodás ügynöke, amiért egy sötét helyzet könyörög?

Erre tanított engem ez a buszsofőr, hogy bárki lehet a fény, bármelyik pillanatban. Ez a fickó nem valami nagy játékos volt. Nem volt spirituális vezető. Ő nem valami média-guru influenszer volt. Buszsofőr volt, a társadalom egyik legláthatatlanabb munkása. De ő igazi hatalom birtokában volt, és ezt gyönyörűen a javunkra fordította.

Amikor az élet különösen zordnak érződik, vagy amikor különösen erőtlennek érzem magam a világ bajaival szemben, erre az emberre gondolok, és megkérdezem magamtól:

Mit tehetnék most, hogy fény legyek?

Természetesen nem tudok személyesen véget vetni minden háborúnak, vagy megoldani a globális felmelegedést, vagy átalakítani a zaklatott embereket teljesen másmilyen lényekké. És határozottan nem tudom irányítani a forgalmat. De van némi befolyásom mindenkire, akivel csak összetalálkozom, még akkor is, ha soha többet nem beszélünk, vagy nem tanuljuk meg egymás nevét.

Nem számít, ki vagy, hol vagy, vagy milyen hétköznapinak, vagy keménynek tűnhet a helyzeted, hiszem, hogy FÉNYT GYÚJTHATSZ A VILÁGODBAN. Sőt, hiszem, hogy csak így lesz világosság a világban, egyszerre csak egy fényes cselekedet… egészen a folyóig.

(Elizabeth Gilbert)

Az esti iskolán, ahol tanítok, nemrégiben elkövettem a „megbocsáthatatlant”. Házi feladatot adtam az osztályomnak!

Egész pontosan azzal bíztam meg őket, hogy a következő hét folyamán menjenek oda valakihez, akit szeretnek, és mondják meg ezt neki. Olyasvalakit válasszanak, aki még sohasem hallotta tőlük ezeket a szavakat, vagy ha mégis, akkor már nagyon régen.

Ez így nem hangzik nagyon nehéznek, amíg nem tisztázzuk, hogy tanulóim túlnyomó része elmúlt harmincöt, és abba a nemzedékbe tartoznak, amelynek tagjaiba azt sulykolták bele, hogy az érzések kifejezése férfihoz méltatlan viselkedés. Érzelmeket mutatni vagy pláne sírni (Jézusmária!) egyszerűen nem ildomos. Így aztán egyesek számára rettentően kemény erőpróbát jelentett a dolog.

A következő óra elején megkérdeztem, van-e kedve valakinek elmondani, mi történt, amikor végrehajtotta a feladatot. Határozottan arra számítottam, hogy szokás szerint nő lesz az önként jelentkező, de ezen az estén az egyik férfi emelte fel a kezét. Úgy tűnt, nagyon megindult, kissé meg is rázta az ügy.

— Eléggé haragudtam magára, Dennis — kezdett bele, miután mind a száznyolcvanöt centijével kihúzta magát —, amikor megkaptuk a házi feladatot. Egyrészt nem jutott eszembe egyetlen alkalmas egyén sem a környezetemből, másrészt meg kicsoda maga, hogy ilyen személyes dolgokba avatkozzék? De hazafelé menet megszólalt a lelkiismeretem. A szememre vetette, hogy pontosan tudom, kinek kellene vallomást tennem. Tudja, öt évvel ezelőtt csúnyán összekülönböztünk az apámmal, s azóta nem is békültünk ki igazán. Kerültük egymást, jóformán csak karácsonykor és más elmaradhatatlan családi ünnepeken találkoztunk, de még olyankor is alig váltottunk egy-két szót. Így hát kedden, mire kiszálltam a kocsiból, már meg is győztem magamat, hogy felkeresem az apámat, és megmondom neki, hogy szeretem.— Szinte hihetetlen — folytatta a férfi —, de már a puszta elhatározástól mintha nagy kő esett volna le a szívemről.

Otthon berohantam a házba, a feleségemhez, Már lefeküdt, de felébresztettem. Amikor meghallotta, mire készülök, szinte kirepült az ágyból, átölelt, és házasságkötésünk óta először láttam sírni. Fél éjszaka fenn maradtunk, kávéztunk és beszélgettünk. Csodálatos volt! — sóhajtotta.

— Másnap korán reggel magamtól ébredtem. Igazság szerint alig tudtam aludni az izgalomtól. A szokottnál előbb mentem be a munkahelyemre, és két óra alatt többet végeztem, mint az egész megelőző napon. Kilenckor felhívtam apámat, hogy benézhetnék-e hozzájuk munka után. Mikor felvette a telefont, egyszerűen megkérdeztem: „Apa, beugorhatnék ma délután? Mondanom kell neked valamit.” „Igen? Na és mit?” — morogta, mire biztosítottam, hogy nem tart sokáig, így végül beleegyezett. Fél hatkor csöngettem be a szüleimhez, azért fohászkodva, hogy apám nyisson ajtó. Féltem, ha anyám jön ki a csöngetésre, inamba száll a bátorságom, és inkább neki mondom, amit apának szántam. De mintha kezemre játszott volna a szerencse, mégis apa jött. Nem vesztegettem az időt, beléptem, és rögtön így szóltam:

„Azért jöttem, hogy megmondjam: Szeretlek, apa!”

A férfi egy pillanatra elhallgatott.— Apám arca mintha átalakult volna. Vonásai a szemem láttára lágyultak meg, ráncai szinte kisimultak, és eleredt a könnye. Felém nyújtotta a karját, átölelt, és így válaszolt:

„Én is szeretlek, fiam, de soha nem voltam képes megmondani.”

Újabb szünet.Nem akartam megtörni a pillanat varázsát, mozdulatlanná dermedtem.

Anyám jött oda könnyes szemmel. Csak intettem és egy puszit dobtam neki.

Még egy kicsit átölelve tartottuk egymást apámmal, aztán elmentem.

Hosszú ideje nem éreztem ilyen csodálatosan magam, de nem ezért álltam fel most.

Két nappal látogatásom után az apám, aki régóta szívbetegségben szenved, de nem árulta el nekem, szívrohamot kapott, és a kórházban kötött ki. Azóta eszméletlen, nem tudom, életben marad-e.

Úgyhogy csak azt szeretném mondani mindenkinek:

Sose halogassák azt, amit meg kell tenniük!

Ha tovább várok az apámmal, talán soha többé nem adódik alkalom.

Használják ki az időt, és tegyék meg most azt, amit kell!

(Ismeretlen)