Örömmel az iskolában.
Kezdetben azt feltételezték, hogy a tanárom egy kicsit flúgos.
Ó mindig kitűnőre értékelte az esszéimet, de amikor anyám elolvasta őket, bizony egy sor hibát talált bennük.
Először azt hitte, hogy a tanár kicsit szórakozott.
A második alkalommal arra gondolt, hogy talán nem lát jól, tekintettel arra, hogy szemüveget hord.
A harmadik alkalommal már felhívta, hogy megértse, miért nem mutatott rá a nyilvánvaló nyelvtani hibáimra, amelyeket az esszéimben elkövettem.
Ő pedig így válaszolt:
„Asszonyom, ne csinálja! A lányának remek fantáziája van. Fogalmazásai alkalmával, könnyen veti papírra a gondolatait és lelkesen teszi. Ha rámutatnék a hibáira, az leblokkolna őt. Így azonban, miközben nyelvtant tanulunk, úgy tudja megérteni a hibáit, hogy megmarad az írás iránti öröme.”
Az idő múlásával a tanárnő szinte a családunk részévé vált, aki minden különleges alkalomkor jelen volt, mint egy bölcs nagymama, akinek nagyon sokat köszönhetünk.
Az ő sajátos kitűnő értékelései segítettek abban, hogy megmaradjon a lelkesedésem az írás iránt, ami idővel az életem részévé vált.
Remélem, hogy ez a történet sok olyan felnőtt számára hasznos lehet, akik félnek a gyerekek hibáitól.
– Manuela Salvi írónő
Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=744477367738570&set=a.441600168026293
Magyarra átdolgozta: Pinto Renato
…Tanumese ez a felnőtteknek, egymás „hibáinak” rámutatására, azokhoz viszonyulására is…Ha jelzek valamit, célja nem a szekálás, hanem szeretném, hogy JOBB légy. KM.