„Az Úristen tudja, mit csinál, kit hova tesz. Ha mindenki ott maradna, ahova való, az emberek nem esnének minduntalan egymás útjába, s békesség lenne…”
Wass Albert
Aranyosi Ervin: Végtelen szabad vagyok
Mit akarsz tőlem? Nincsen semmim!
Hát vedd csak el, tiéd lehet!
Semmiből építs fellegvárat,
s legyen csak abból több neked!
Mit érdekel, ha pénzben dúskálsz,
s közben napodat mérgezed.
Tiéd a világ gazdagsága,
enyém az élő képzelet!
Leigázhatsz, börtönbe zárhatsz,
s amim van, úgyis megmarad!
Nem tudod kalitkába zárni,
a bennem élő madarat.
Képzeletem az égben szárnyal,
övé a fénylő végtelen,
s ha akarom, hát visz magával,
bárhová elrepül velem.
Mit ér a te nagy gazdagságod,
a sok vagyon, a drága kincs?
Önző lelkeddel meg nem látod,
hogy az a legnagyobb bilincs!
A szívedet fagyasztja jéggé,
míg én bennem a Nap ragyog,
önmagad börtönödbe zártad,
s én végtelen szabad vagyok!
BOLDOGASSZONY ANYÁNK
Boldogasszony Anyánk, könnyes a szemed,
Mert szenvedni látod szeretett nemzeted.
Ne sírj Anyánk, ne hullasd a könnyed,
A Te népedre nem csak bajok jönnek!
Összefog a magyar a Te szent kedvedért,
Hogy ne hullasd a könnyed árva népedért.
Boldogasszony Anyánk örvendjen a szíved,
Szkíta-magyar véred, míg él, a Te híved!
Magyar testvéreim, emeljük fel hangunk,
Éledjen lelkünkben Isten-adta rangunk!
Ne engedjük, hogy mérgezzenek minket!
Boldogasszony Anyánk óvja lépteinket!
Ó.J.
Mécs László : Fényt hagyni magunk után!
Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.
Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.
Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!
Várnai Zseni:
Szolgálj szívem
Csak kis kitartás! – biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört…
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, – kip-kop… pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop… tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog…
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom…
Most meg-megállok s felfohászkodom:
– Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj…
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan…
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
Aranyosi Ervin
Áldd meg, Isten…
Áldd meg, Isten, a magyart mosollyal, vígsággal,
béküljön meg végre már ezzel a világgal!
Töltse el a büszkeség, hiszen megérdemli,
nem kellene már tovább szolganépnek lenni!
Áldd meg, Isten, a hazát, s add vissza a népnek,
gazdagítsa azokat, kik e földön élnek!
Ne mihaszna léhűtők arassák le kincsét,
s ne alkotót, teremtőt nyomasszon az ínség!
Segítsd élni a magyart, ne éljen hiába!
Ne vigye a tudását, ne fusson el lába!
Itthon tegye a dolgát, s békességben éljen,
önmagáért dolgozzon, s holnaptól ne féljen!
Árulóktól mentesen virágozzon földünk,
legyen szebb az életünk, amit együtt töltünk!
Fogjon össze a magyar, legyünk újra nemzet,
áldj meg, Isten, s vállunkról vedd le a keresztet!
Nincsen okunk bűnhődni, hisz tiszta a lelkünk,
ne bánkódjunk a múlton, most kell ünnepelnünk,
s teremtenünk új jövőt nemzetnek, hazának,
végre érvényt szereznünk népünk igazának!
Isten, áldd meg a magyart! Erőt adj a népnek!
Adj értelmet, tiszta célt, hozzá egészséget!
Ne legyen több háború, legyen béke végre,
hálás szívvel nézhessen a magyar az égre!
Én még
Hoztam vizet kútról anyám óhajára.
Hasítottam a fát kormos vaskályhába.
Gyertyalángnál ettem, mikor jött az este,
Pirított kenyér volt a rántott levesbe!
Kopasztottam tyúkot, pucoltam a pontyot.
Adtam a hízóknak illatos moslékot.
A kutya és macska maradékot evett,
Szégyenkezni akkor, semmiért se kellett!
Építettem bunkert a nyári szünetben,
S a fél világot körbebicikliztem!
Visszavittem vígan sok üres üveget,
Vettem rajta ízes takarékbélyeget!
Kristálycukrot szórtam a vizes kenyérre,
Ha éppen nem tellett rendes édességre!
Faragtam a csúzlit, bicskával nyársakat,
Focizni hívtam ki a szomszéd srácokat.
Emlékszem arra, hogy milyen volt a világ.
Nem volt ily bőség és efféle szabadság.
Nem telt volna többre, a szebbre, se jobbra,
Visszamennék mégis én abba a korba!
Varga János Veniam
Valahol ki van jelölve helyed…
Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.
Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.
Bódás János
Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva
Mint a harmat cseppet a virág issza
Úgy ébred az áhítat a szívemben
Szent István királyunk téged ünnepelve
Ki Isten nevében összefogtad a magyar törzseket
Hogy itt a Kárpát medence magyarjai erősek legyenek
Te kovácsoltad nemzetté népünk
Szent István királyunk hozzád esdeklünk
Segíts most is,légy velünk
Védd meg fogyó,térdre esett nemzetünk
Buzgó imánkkal most is hozzád fohászkodunk
Légy most is az összetartó reménységünk
Reménység nélkül a világban elveszünk
Mint a pitypang széllel szét repülünk
Vigasztald magyarjaid,tartsd bennünk hitünk
Mutass megint utat,hogy kell összefognunk
Imánkkal hozzád fordulunk
Mert csak hitünk van,ami minket éltet
Szent István király erősítsd lelkünket
Érezted,hogy tűrő nemzet a magyar.
De most a bajból megint kijutni akar
A te hiteddel ismét egymásra találunk
Közös hitünkkel ismét talpra állunk
Mint a fehér galamb száll a friss forrás vízére
Úgy adjon Isten áldást a magyar nemzetre
Vigasztalja meg szívünket Szent István ünnepére
Béke és szeretet fogjon bennünket egybe
2O13.O8.19.Mosonmagyaróvár
Dáma Lovag Erdős Anna
Augusztus 15 – Nagyboldogasszony napja: Mária menybevétele, Magyarország védőszentjének napja
Juhász Gyula – Nagyboldogasszony
Holdas, nyári éjszakában
Hűs mezők ölébe fekve,
Messze tájon álmodik most
Ferenc József regimentje.
.
Magyar fiúk édes álma:
Szép leányok, szabad rónák,
Míg fölöttünk tiszta fényben
Tündököl a nagy mennyország.
.
S mintha ifjú homlokukra
Rózsa hullna, csillag szállna:
Őrködik az álmaikra
Magyarország Patrónája.Augusztus 15:
A Kötelesség Szeretet nélkül kedvetlenséget támaszt.
A Felelősség Szeretet nélkül kíméletlenséggé fajul.
Az Igazságosság Szeretet nélkül nem más, mint keménység.
A Nevelés Szeretet nélkül ellenkezést vált ki.
A Bölcsesség Szeretet nélkül ravaszságot szül.
A Kedvesség Szeretet nélkül képmutatás.
A Rend Szeretet nélkül aprólékosság.
A Tapasztalat Szeretet nélkül önteltség.
A Hatalom Szeretet nélkül kevélységet szül.
A Birtoklás Szeretet nélkül fukarsággá válik.
A Hit Szeretet nélkül az elkerülhetetlen végzet
hiedelmének szintjére süllyed.
Az Élet Szeretet nélkül teljesen értelmetlen.
J. Machalse
József Attila
AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB
Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.
Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.
Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.
Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú, éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.
1924. okt.
Pósa Lajos: A kenyér
Tűznyilakat szór le
Isten égő napja,
Dolgos ember, magyar ember
Az áldást aratja.
Omlik , mint a patak,
Hulló verejtéke,
Gyöngyeitől harmatozik
Minden arany kéve.
Neki köszönheted,
Amit Isten adott…
A föld népe előtt
Vedd le a kalapod!
Piros hajnalban már
Csillog a kaszája,
Rá esik a búcsúzó nap
Utolsó sugára.
S míg a nagy urakat
Hűvös lomb takarja,
Lángözönben az arató,
Ég az arca, karja.
Neki köszönheted,
Amit Isten adott…
A föld népe előtt
Vedd le a kalapod!
Végig a határon
Búzakereszt sárgul.
Hála kél a szántóvető
Zengő ajkárul.
Minden kis keresztben
A kenyeret látja –
S millióknak osztogatja
Híven asztalára.
Neki köszönheted,
Amit Isten adott…
A föld népe előtt
Vedd le a kalapod!
Pósa Lajos: A DOLGOS NÉP. . .
A dolgos nép verejtéke
Drágább, mint a tenger gyöngye:
Arany kalászt ringat nyomán
A föld minden kis göröngye.
Mindnyájunknak éltetője
Az a kérges tenyér:
Mindnyájunknak ott terem a
Mindennapi kenyér.
Ady Endre: A grófi szérűn
Nyár-éjszakán a grófi szérün
Reccsen a deszka-palánk
S asztag-városban pirosan
Mordul az égre a láng.
Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
Nincs párja, napja, neve.
Fut, reszket a riadt mezőn
Az égő élet heve.
Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
Lompos, bús kutya csahol.
Az egész táj vad fájdalom.
S a gróf mulat valahol.
Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
»Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?«
»Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.«
»Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.«
S mégis, amikor jön a reggel
S pernyét fújnak a szelek,
A grófi szérün ott zokog
Egy egész koldus-sereg.
Siratják a semmit, a másét,
– A gróf tán épp agarász –
Érzik titkon, hogy az övék
E bús élet s a kalász.
A HÉT VERSE – Sík Sándor: Sarlósboldogasszony
KULTÚRA – 2022. július 2., szombat | 20:30
Sík Sándor azonos című versét választottuk Sarlós Boldogasszony, „a nyár nagyasszonya napja” estéjére. Egy vers a föld szeretetéről, a földművesek legnagyobb, legszebb, legnehezebb munkájáról… hiszen az aratás adja aztán a mindennapi kenyeret az asztalunkra. Egy vers teli szépséggel, örömmel: igazi ünnepi költemény, mely odaröpít az egykori aratók közé, a búzamezőkre.
SARLÓSBOLDOGASSZONY
Nyár és hajnal. Sarlósboldogasszony.
Most indul az aratók eleven koszorúja a táblán.
Arany húrját a domb mögött hangolja már
A nyár nagyasszony napja:
Már benne párállik a pirkadati szélben
A csurranó nyárdéli tűz,
De az orgonalombon még reszket a harmat,
S acél-ifjan csillannak a kaszák.
Már bontja barna falanxát
Az aratók komoly karéja.
Hajlongnak utánuk a marokszedő lányok,
Kendők vadvirág-bokrétája táncol.
Csend.
Egy fenkő csisszen a pengén.
Messziről egy kis csikó csengője csilingel.
Egy riadt pacsirta fúrja fölöttem
(Daloló nyílvessző) az égbe magát.
És testem-lelkem minden pórusán át
Érzem, hogy árad bennem ég felé
A föld felomló, mély dala.
Kép: Aratás Debrecenben (Magyar Néprajzi Lexikon)
Magyar Kurír
Reményik Sándor: Amit az élettől akarok
Remélni jót , és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez – mit az élettől akarok
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez – mit az élettől akarok
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez – mit az élettől akarok
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez – mit az élettől akarok
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez – mit az élettől akarok
Rudyard Kipling: Ha…
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlöltségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,
ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van, összetörve,
silány anyagból építsék azok,
ha mind amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,
ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked, s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.
(Fordította: Kosztolányi Dezső)
Aranyosi Ervin – Kiálltam a sorból
Hej barátom, van-e dédelgetett álmod?
Beálltál a sorba és most nem találod?
Látod a sok embert? Mind-mind azt keresi,
s hiszi, ott a sorban, másoktól ellesi!
Majd ott megmutatják, hogyan kell elérni,
hogyan kell harcolni, erősektől félni.
Mások hátán mászni, gyengét eltaposva,
s mikor számon kérnek, lapulni laposra.
Nekem elegem lett, kiálltam a sorból,
nem válik gazdaggá, aki pénzt megspórol!
Lemond örömökről, hogy vegyen valamit,
eladja a lelkét, s mást is erre tanít!
Ám, aki robotol magát teszi rabbá,
s a megszerzett kincs sem teszi gazdagabbá!
Mások irigysége az összes öröme,
s hamar reá szárad a szerzett kincs zöme.
Kiálltam a sorból és elkezdtem élni,
elengedtem múltam, jövőt sem kell félni!
Inkább kiélvezem perceimnek sorát,
fütyülök a széllel, rúgom az út porát.
Szívemben szeretet, két kezemmel szórom,
gyakrabban nevetek, sosem morgolódom.
Álmaim követem, békés úton járok,
a lelkembe nézve magamra találok!
Kiálltam a sorból, álmaimnak élek,
ha akad cimbora, hát vele zenélek!
Kenyerem megosztom, ki éhesebb nálam,
s tudom, nekem sem fog felkopni az állam.
Minden gazdagságom képzeletem adja,
s minden reggel felkel életem új Napja,
nem vagyok átlagos, kilógtam a sorból,
s nem zavar, ha ezért pár rabszolga korhol.
Tudod, még szebb lenne, ha más is kiállna,
ha az emberekből szabad lélek válna,
olyan, aki teremt, álmot vált valóra,
kik egymásért élnek, míg ketyeg az óra!
Milyen jó is lenne egymásért dolgozni,
egymás örömére világot foltozni.
Szeretettel venni egymást körbe-körbe,
s büszke szívvel nézni bele a tükörbe!
Szigethy Ferenc : A SZERETET DICSÉRETE
Hiába szólok angyalok nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.
És láthatok én, tudhatok jövendőt,
S lehet világos minden nagy titok –
Lehetek én nagy bármely tudományban,
A hitemet bár mindennap megálljam,
Szeretet nélkül semmi sem vagyok.
Ha vagyonomat felétetem mind is
És ha testemet tűzre is adom,
Szeretet nélkül meghalt amit tettem,
Az örök cél lett megcsúfolva bennem,
Az én lelkemnek nincs haszna azon.
Mert a szeretet kegyes, hosszútűrő,
Nem kérkedik az, nem irigykedik,
Nem ismerős a maga haragjával –
Együtt örül az igaz igazsággal,
Hisz és remél a végső ideig.
Hiába szólok angyaloknak nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.
Ne hagyja az isten
Már nem vetem meg.
Már csak szánom őket.
A megvásárolt együttműködőket,
a megfélemlített hunyászkodókat,
a lankadatlan buzgalmú nyalókat.
Szánom őket, mivel infláció van:
harminc ezüst nem összeg euróban,
a megfélemlítők is berezelnek
s szaros hátsón kisiklanak a nyelvek.
A megvetés nem mindig megalázás,
dacot szülhet, a rosszért hős kiállást,
de megbélyegzett lesz a szánalomtól,
ki hitványságát mentegetve hódol.
Elkeserít az elprédált jövendő,
túl sok a szánandó, a megvetendő,
én már az Úristent csak arra kérem:
ne hagyja, hogy megutáljam a népem. / Baranyi Ferenc/
Nézd…Máté Rózsika
Nézd meg, a világon milyen sok az árva,
S nincsen aki őket két karjába zárja.
Nézd, ahogy a koldusok is az utcákon laknak,
De ők szeretetet senkitől sem kapnak.
Nézd meg a vakot, nincsen szeme fénye,
De soha el nem tűnik utolsó reménye.
Ő már a felkelő napot meg nem látja,
És szívét mégis soha, semmi meg nem bántja.
Nézd meg a beteget, ki évek óta fekszik,
S számára a csoda az, hogy még lélegzik.
S minden egyes napon fájdalmait tűri,
S szerető családját mindentől kíméli.
Nézd meg a süketet, ki nem hallhatja hangod,
S könnybe lábadt szemmel nézegeti arcod.
Ő már meg nem hallja családja vitáit,
De Isten meghallgatja minden nap imáit.
Nézd most meg a némát, kinek nincsen hangja,
S bár nehéz az élete, de soha fel nem adja.
Ő már nem fog soha senkivel beszélni,
De Isten megtanítja őszintén remélni.
Nézd meg a világon milyen sok a szegény,
S nincsen a házukban étellel telt edény.
Nem számít, hogy piszkosak és szakadt a ruhájuk,
Mert Istennél már biztos gondmentes hazájuk.
Mindezeket látván nézz fel az égre,
S mondj csak el egy imát hálás szívvel végre.
Ha néha meg úgy érzed, hogy senki sem felelne,
Tudd, hogy feletted van Istennek kegyelme.
KÁNYÁDI SÁNDOR: SZELÍD FOHÁSZ
szelíd fohász az én fohászom
félig könyörgés félig hála
hogy nem juttattál s ezután se
juttass engemet szégyenfára
.
de eljut-e az én fohászom
eljuthat-e vajon tehozzád
útjaidat úton útfélen
szertartások barikádozzák
.
nem marad-e sziklára hullt
magokként vajon terméketlen
mit egy hosszú életen át
a jövendőnek elvetettem
.
tudom sokat eltékozoltam
abból mit rám bíztál sokat
de azért ne tagadd meg tőlem
holtomban se áldásodat
.
Babits Mihály ÉNEKE KRISZTUS TESTÉRŐL
Imádlak áhitattal, Isten: rejtelem,
aki e jelekben titkon vagy jelen.
Néked egész szívem átadja magát,
mert Téged szemlélve elveszti magát.
Szem, ízlés, tapintás megcsalódhatik:
de a hallás Rólad hittel biztosit.
Hiszem, amit hinni Isten fia szab:
igédnél, Igazság, mi van igazabb?
Isten-volta rejtve volt a keresztfán;
itt ember-arcát is rejti e talány.
De én mindakettőt hiszem, s vallhatom,
kérve amit kért a bűnbánó lator.
Sebeid Tamásként látnom nem lehet,
mégis Istenemnek vallak Tégedet.
Hadd hogy egyre jobban hinni tudjalak,
Tebenned reméljek, Téged vágyjalak.
Isten halálára emlékeztető
eleven kenyér és embert éltető,
add hogy éljen lelkem Belőled csupán
s jóizét Tebenned ne veszítse szám.
Kegyes pelikánom, uram Jézusom,
szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom,
melyből elég volna egy csepp hullni rá
világ minden bűnét meggyógyítaná.
Jézus, kit titokba fedve látlak itt,
mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik,
hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat
leljem szent fényedben boldogságomat?
AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT ELÉ
BABITS MIHÁLY:
RITMUS A KÖNYVRŐL
(A magyar Könyv ünnepére.)
Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember –
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.
Tudom én, hogy ülj bár autód volánja
mögött, vagy a gyár köt, rabként, vagy a bánya –
mostoha vagy édes: az Élet leánya
lelked, s csak a forró Cselekvést kívánja.
De jaj, a Cselekvés! jaj, a híres Élet!
Próbáltuk eléggé, láthattuk, mivé lett?
Csatatér a világ, s minden csuromvér lett,
mióta az Írást legyőzte az Élet.
És azt se mondjátok, hogy elég a könyv már,
hogy sok is az írás, s elborít e könyv-ár,
s alacsony lármával tellik ma a könyvtár,
ami volt szent kincsek csarnoka, és mentsvár!
Mert a Könyv is élet, nem hideg kincs az se;
s mint az emberkertben, nem hiányzik gaz se:
de a gaz is trágya, ne bánjátok azt se!
Csak a Holnap tudja, jó volt-e vagy rossz-e?
Óh öntözd lelkünket, termékeny áradás,
melytől szőlőnkben a bölcs részegség csodás
bora érik, s melynek sodrán a tanodás
fiú messze tenger öbléig csónakáz!
Óh elröpítő bor, gyors csónak, tárt ablak!
Jó oktató, aki virgács nélkül oktat!
Választott, hű barát, ki sohase zaklat,
de kész a hívásra, s mindig ad, ha adhat.
Öröklött, nagy Varázs, holtak idézője,
messze nemzedékek egymáshoz fűzője;
mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe,
ivadék lelkeket egy
nemzetté szőve.
Ki nélkül a nép csak feledkező falka,
emlékezet! áradj szerte a magyarba!
Jaj, nem elég minket kapcsolnod a Múltba:
jelent a jelenhez kell kötöznöd újra!
Jelent a jelennel, testvért a testvérrel
köss össze, Magyar Könyv, dús közös eszmékkel!
S elszorított, fájó tagokba is érj el:
ne engedd zsibbadni, fussad át friss vérrel!
Különös háló, mely országokat fog be!
Óh megmaradt fegyver: út messze szívekbe!
Ködön át, bús társak, törjétek küszködve:
s fonjuk majd kis hálónk a Nagyba, az Egybe,
az Emberszellem szent hálójába, amely
idegent is szelíd testvérségbe emel,
mint titkos felhő, mely e földi vesztőhely
szegény elítéltjét ég felé viszi fel.
1938. június 7-én, 84 éve elhunyt
Dsida Jenő
erdélyi író, költő.
Egyszerű vers a kegyelemről
Csodákat próbáltam:
arannyal, ezüsttel
hivtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.
Elmondtam naponta
tíz hegyibeszédet,
gyönyörü szavakat,
igéző szavakat,
hiába, hiába:
egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte
a hegyibeszédet.
Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, –
hiába, hiába!
Gyujtófám kilobbant
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.
…S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, –
az Ur áll mögöttem.
1934
Ha bízol a Jóistenben, hát mutasd meg neki,
hogy lelked tisztaságát bűn nem szennyezi,
és érdemes vagy arra, ha netán mégis vétkeztél,
hogy megbocsátást kapj a rossz döntésekért.
Mutasd meg neki, hogy tisztelet van benned,
azok iránt kik a sorstól megsebzettek,
kiknek nem adott az élet nyugodt órát, percet,
mert valamiért mindig könnyeztek, szenvedtek.
Pünkösd napja van, így hát ne tétovázz tovább,
teljes szívvel kérjed az Úrnak bocsánatát,
hogy azon a napon majd mikor az út végéhez érsz,
dicséretet érdemelj emberségedért.
Mert az élet itt e földön csak egy szemfény villanás,
ezért nem mindegy az, hogy mi vár odaát,
hiszen odaát lesz végtelenül hosszú az-az idő,
amit gonoszság és jóság szerint ítél a Teremtő.
Kun Magdolna
Tamás István: Ne félj Magyar
Nem találom hazám, bármerre is járok,
amerre nézek, Mindenütt elvesztek az álmok.
Elkopott gyárak, földek, omladozó házak,
átok földje maradt Nagy Magyarországnak.
Hová lett az ős hit? Hol van a nemzetem!
Istenben, emberben Trianont keresem.
Fáj a szívem nagyon, elorozták lelkem,
segíts meg népemet irgalmas Istenem.
Harangokkal zúg a szél a Kárpát-medencében,
Igaz Magyar szívekbe mar a Trianoni szégyen.
Legyünk hát bátrak, szóljunk most szabadon,
ne legyen több könnycsepp a fájdalmas arcokon.
Nemzetiszínű zászlókat lobogtat a szél,
emeld fejed magasra, ne félj Magyar, ne félj!
Égi dalként zengjen, a Nemzet Himnusza,
emlékezz hát Magyar, a gyászos Trianonra!
Wass Albert: Patkányok honfoglalása
Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire.
Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb. Beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.
Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.
A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.
Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak, éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében.
Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.
Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk-gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.
És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást.
Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: – Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat.
A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával.
Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.
– Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. – Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. – És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább.
Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.
Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között. – Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! – És föllázadtak. – Mienk a ház – hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!
S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak – még a virágoknak is – hogy a ház nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra.
Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl.
A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt.
A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.
Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.
Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat.
Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.
Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
Baranyi Ferenc: Porvers. (1964-66)
Akit egyszer porig alláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltóság-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.
Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.
Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.
Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi….
Pedig akit porig aláztak –
porig kell azért lehajolni.
REVICZKY GYULA: Jó lelkek
Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak ismeretlenül.
Éltük szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek czégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.
Vásári zajt, hühót kerülnek.
Nem lökdösődnek lármás útakon.
Lelkük zománczát féltve őrzik.
A merre járnak, csend van s nyúgalom.
A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesb illatot.
Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtűrve, mint árvák, ugy élnek,
És nem irigyli sorsuk’ senki sem.
132 éve született Várnai Zseni, József Attila- díjas költőnő.
VÁRNAI ZSENI: SZERETNI
Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.
E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.
Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.
Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!
Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom…
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét…
e felbolydult világon!
Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet…
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!
VÁRNAI ZSENI: Békét akar már minden ember!
Ha százszor mondtad, mondd ezerszer,szívvel és tiszta értelemmel,
kiáltsd világgá szép szavakkal,avagy viharzó indulattal,
ne félj, hogy hangod, mint a szellő,oly könnyű és oly légbe lengő,
vagy, mint csöpp víz az óceánban,elenyészik a nagy világban.
Igen, csupán csak ennyi volna,hangod, ha egymagában szólna,
de milliókkal egybeforrva,szíved a föld szavát dobogja;
Ha százszor mondtad, mondd ezerszer:Békét akar minden ember!
Beszélj a fák, füvek nevében,kutyád is fél,
reszket az éjben,búvik a vad,
mert ő is érzi,hogy a halál szele kisérti,
a néma halak sem feledték,testvéreik iszonyú vesztét,
mikor méreggé vált a tenger…
S ki tette ezt?
Az ember, ember!
De te, aki a békét véded,a kövekért is mondj beszédet,
és milliókkal egybeforrva
szíved legyen a lét motorja…
S ha százszor mondtad, mondd ezerszer :Békét akar most minden ember!
Te, minden földrész minden népe,
magad légy önmagad reménye,
tiéd a lét s nemlét hatalma;
Emberiség, vigyázz magadra!
Emberiség! E szóban érzed talán a nagy testvériséget?!
Emberiség, ez azt jelenti:tanuljuk meg egymást szeretni...
Kezünk most már gyufát se gyújtson,
nehogy a világ lángra gyúljon,
mert mindenütt atom, s atom van,
s elveszünk, az atom, ha robban…
Emberiség, mondd százezerszer:- Békét akar most minden ember!
EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK
Akkor igaz a szeretet szívedben,ha megkönnyíti társad terheit;
akkor beszél a leghitelesebben,ha mindenben önzetlenül segít.
A szerelem komoly felelőssége ha benned házassággá érhetett,a vágyott révbe íme már beérve,adj fel ma minden önző érdeket!
Azért nehéz mindig az élet terhe,mert rendszerint az egyik viszi csak.A többletet tehát társadról vedd le,s ne légy bajában se süket, se vak!
Bizony „nem jó egyedül az embernek”!
De van, mi ennél is rosszabb lehet:kit vágya önző házastárssal vert meg,annak frigye súlyos keresztje lett.
Nem átrakom, de átveszem a terhet!
Rögződjék benned ez a mozdulat!A folytatás nehéz itt, nem a kezdet,s e folytatáshoz ad erőt Urad.De van teher, mivel magad is megbírsz.Ezzel ne terheld soha társadat!
Lásd be: ő is egyéni terheket visz terhes örökségként, mi rámaradt.Hogy mi és mennyi az, mit át kell venned,s nem áttenned társad vállaira?
Majd megtanít rá hű, igaz szerelmed,s az Úr ígéretét hivő ima.Ha terhed még így is nehézzé válik,vesd rá az Úrra minden terhedet!
Ő győztesen segít mindhalálig hordozni, mert ő nem szájjal szeret.Ne az én szavam legyen most a végső,s a házasságban ne legyen tiéd!
Az Úr törvényét töltsd be, míg nem késő,s tapasztalod a menny előízét! Vedd fel tehát az én igámat még ma!– így szól az Úr, s figyelmet érdemel az ő szava mindenkor, nem csak néha,így lesz gyönyör az élet, nem teher.
Az égi szeretet az ő igája,ezt vállald újra hosszú távra el,az akarást benned majd ő munkálja,s már itt a földön menny felé terel. Balog Miklós-1979
“Isten nem ígért
Örökké kék eget,
Életünket átszövő
Virágos növényeket.
Isten nem ígért
Napot eső nélkül,
Gond nélkül örömöt,
Békét jajszó nélkül.
De Isten erőt
Ígért a napra,
Munkára pihenést,
Fényt az utunkra,
Kegyelmet bajunkban,
Égi segítséget,
Nem múló részvétet,
Örök szeretetet.”
(Annie Johnson Flint)
„Gondolkodj el kérlek, miről szól az élet?
Pénz, vagy a családod tesz boldoggá téged?
Amit pénzért kaphatsz, mind kacattá válik!
Ilyen kincset gyűjtesz, egészen halálig?
Egész nap dolgozol Őket ritkán látod.
Beszűkül, odavész, saját kis világod.
Nem látod, gyermeked lelke hogyan éled.
Kihagyod a csodát!
Más életét éled.
Persze, könnyű ezért másokat okolni,
– miattuk dolgozol, mert kell a sok holmi.
Arra hivatkozol- mások is így élnek!
Ám ők sem szeretnek, s parancsszóra félnek!
Te sem tehetsz másképp, a pénz ma az Isten!
Családra, gyermekre elég időd nincsen.
Gondolkodj el kérlek, miről szól az élet,
ha azt mások által, betáblázva éled?”(Aranyosi Ervin)
Egy szál virág neked
Egy szál virág, anyám, egy szál virág neked,
hogy kifejezzem véle szeretetemet,
és megköszönjem azt, hogy te voltál nekem,
ebben a bizonytalan világban a biztos egyetlen.
Egy szál virág, anyám, ami majd elmeséli néked
,mily nagyon hiányzik boldog nevetésed,
s azok a jóravaló szavak melyekből annyit tanultam,
mikor annak igazát ésszel felfogtam.
Egy szál virág, anyám, mire reá csordult könnyem,
mert fájó tudatommal ismét rádöbbentem
,hogy hiába a szál virág, s az Anyák napi ünnep,
te már sosem hallhatod meg, mit szavaim üzennek.
De talán a felhők mögül kipillantván mégis láthatod,
hogy szeretetem irántad mit sem változott,
mert múlhat az idő, s vele az évek, napok, percek,
én csak teáltalad maradhatok tiszta szívű gyermek. Kun Magdolna
Az én Anyukám /Mentovics Éva
Szemed tükre, mint a gyémánt, úgy tündököl, úgy ragyog…
Elmondtad már milliószor,legszebb kincsed én vagyok.
Mesét mondasz lefekvéskor, simogatsz, ha felkelek,.
s hogyha néha úgy visítok, hogy az ég is megremeg,
kifürkészed, mi a gondom, megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold az anyai szeretet.
Megszidtál, ha céklalével pacáztam az ebédnél,
de éjjel, ha lázas voltam, borogattál, meséltél.
Ápolgattál, pátyolgattál, így telt sorra napra nap…
Most már tudom, hogy az anyák éjszaka sem alszanak.
Te vagy az én őrangyalom, hogyha hívlak, nem késel.
Tudod Anyu, úgy szeretlek!
Nem mondhatom elégszer.
A LEGHATALMASABB
Csendes eső esik. Isten könnye hull.
Megállíthatatlanul, szakadatlanul,
mert látja, hogy a világ végleg elveszett,
hisz haldoklik benne az emberszeretet.
Haldoklik a természet, haldoklik a világ,
s az ember nem hallja meg jajkiáltását,
mert túlságosan önző, és nem érdekli más,
csak önnön jóléte, és a kapzsiság.
Ne könnyezz, Istenem, nézz le azokra,
kik még jól tudják mit ér a szeretet szava,
s kikben él még az a hit, hogy erőt adsz nekik,
ha majd letiporják őket ellenségeik.
E bűnnel teli világban egyedül te vagy,
ki gyarló földi életünkben változást hozhat,
változást mely sokadszorra megmutatja azt,
hogy ki is a világon a leghatalmasabb.
~ K. M. ~
Rajki Miklós: Ne rohanj
Mindig futsz valahová.
Soha sincs semmire időd,Hangzik fel tőled a hivatkozás,
És csak folytatódik tovább
A versenyloholás.
Se látsz, se hallasz,Senkire sem hallgatsz.
Csak lótsz-futsz, s loholsz,
Mint a versenyagár,
Aki csak a célban tudja meg,Hogy a nyúl nem is volt valódi.
Elrohansz minden szép mellett,Nem észlelsz semmit,
Amit pedig csodálni érdemes lenne.Két hét alatt akarnád látni azt,
Amit egész évben észre sem veszel.
A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,És felerősítve sugározza tovább,Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.
A természet gyönyörű kincseit,Évszakok hírnökét, virágok ezreit,
Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,Akik mind feléd fordulnak.
Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,
Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,
A virágok szirmai más arcot mutatnak.S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,Van olyan, mint a színpadon a táncospár.
Látod, mi mindent hagysz ki naponta?
Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.
Autóból is másnak látszik a világ,
Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.
A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.
Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?
Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?
Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,
Soha nem fogod meglelni,Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.
Mert mit nézel majd végig életed filmjén,Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,
Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?
Nem hagytad köszönni a kis feketerigót
,S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.
Gondolkodj, miért is rohansz és hová,
Mit ér, ha rohansz,Mindig csak rohansz tovább?Rohansz, és mégse érsz sehová.
Losonczi Léna: Köszönöm, Uram!
Uram, éreztem, szóltál hozzám– így szólítottál: gyermekem!
–templomodban megérintettél,hol némán hajtottam fejem.
Köszönöm, Néked, Istenem!
Uram, tudom, kiválasztottál,veszni bárányod nem hagyod.
Mikor fájdalomban gyötrődtem,Te bekötötted a sebem.
Köszönöm, Néked, Istenem!
Uram, fényt adtál a látásra,örülni szép természeten.
Csodálni égen-földön látszó hatalmadra nyitod szemem.
Köszönöm, Néked, Istenem!
Uram, engedtél új tavaszt még,megtartottál kegyelmesen.
Virágszirmoknak záporában látom, irgalmad végtelen.
Köszönöm, Néked, Istenem!
Uram, vezess Szent Lelked által,ne lakjon bennem félelem.
Golgotán, Fiad szent vérével megmentette az életem.
Köszönöm, Néked, Istenem!
Uram, ingó hitem táplálod,ajkamra szót adsz szüntelen.
Igéddel hadd hirdessem másnak:tart még a földi kegyelem.
Köszönöm, Néked, Istenem!
Uram, engedd, hogy küldetésem teljesítsem hálatelten.
S ha erőm fogyva Hozzád térek,végső sóhajom ez legyen:
– Köszönöm, Néked, Istenem!
A költő üzenetét Erdei József közvetíti felénk.
A felvételt és az összeállítást Borbély Gábor készítette.
Juhász Gyula: AZ UTOLSÓ VACSORA
János a Mester nagy szívén pihen,
E tiszta szíven, e csöndes sziven
Pihen, de lelke a holnapra gondol
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog és árvább, mint az árva,
Judás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!
Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg
S megszegi az utolsó kenyeret!
Szülőfalum templomába jöttem imádkozni:
A jó Isten kegyelméért ismét hálát adni.
Megköszönni életemet, s mindent amit adott;
Bármerre is vitt a sorsom, Isten el nem hagyott!
Harangszónál tanított meg engem jó anyám:
Térden állva, alázattal mondjam el imám.
Hitet vésett a szívembe kicsinykorun, régen
Azóta egy harang se szól, oly gyönyörű szépen.
Rég elhagytam én a falút, az idő elszaladt,
Kongása a vén harangnak szívemben megmaradt.
Hívogatott örömökben, de bánatban is ott volt,
Mikor Isten árvasággal, könnyel próbáltatott.
Bármerre visz sorsod útja, s mint múlnak az évek;
Visszacsalnak olykor -olykor a régi szép emlékek.
Gyermekkorom, ifjúságom, úgy szívemhez tapadsz-
Köszönöm, ó kongó harang, hogy haza hívogatsz!
Köszönöm, a jó Istennek, hogy itt lehettem ma;
Felüdült a lelkem, mint a folyómenti fa,
Mert szent ez a hely, mely ölébe fogadott,
Szent e templom, s e falú, mely keblén ringatott!
Posztós Lenke
Posztós Lenke : Isten érintése
Akit Isten megérint,arra fényt szór, s áldást hint.
Érintése kegyelem;lágy, vagy kemény érzelem.
Ha, Isten keze megérint;megtisztogat, megszépít.
Nem vagy többé már a régi,lelked Istent jobban féli.
Hogyha Jézus megérint;megnyít, megtart, meggyógyít.
Kezed jót és szépet tesz;mint az Úré, olyan lesz.
Megtölt; hittel, reménnyel,-keresed Őt éhséggel.
Áldássá tesz másoknak;látást nyer az, a ki vak!
Ha egyszer Isten megérint;minden bajon átsegít.
Nem kell többé sose félned;kézen fogva vezet téged.
Jézus akit átkarol,Szentlelke azt birtokol.
Szava igaz, hatóerő;mindeneket legyőzhető.
Óembered újjá lesz.A menny polgárává tesz.
A Krisztusban nagyra nőssz,égi fényben tündökölsz.
Uram, hallgass imámra:Tedd Kezed e világra;
hogy bűneiből megtérhessen,s üdvözüljön minden ember!
JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt…
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja…
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, – én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.
” Kaktusznak lenni könnyű. Nyers erővel ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyű. De odaadni azt, ami vagy, kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalva azt, hogy rád taposhatnak… nos, ehhez kell az erő. A valódi erő. ” A. J. Christian
Béke volna jó, Uram
Béke volna jó, Uram, egy szebb és jobb világ,olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.
Ahol minden ember tudná milyen érzés az,mikor beléd vetett hitünk virágot fakaszt.
Jóság kéne, Uram, mely a gonosz fölé nőne,s akkor bizalommal mehetnénk utunkon előre,
és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,mintha magunkénak tudnánk évezredeket.
Szív kellene, Uram, sok-sok embernek,hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,
és megtanítsák nekik, hogy mindig az a hős,ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.Kun Magdolna
Aranyosi Ervin: Nem adhatom fel
Mikor összetörnek dédelgetett álmok,mikor önmagamra sehogy sem találok,
mikor szürkeségben fuldoklik a lélek,amikor nem érzem már azt sem, hogy élek…
Mikor ábrándjaim szilánkokra esnek,mikor a barátok más utat keresnek,
mikor az igazság elveszíti arcát,amikor a szív is feladja a harcát…
Mikor árny takarja az egész világot,mikor nem lelem a régi boldogságot,
mikor hátba támad az, akiben hittem,mikor kételkedem, hogy itt él az Isten…
Akkor, mond barátom, hogyan tegyek csodát,megkezdett utamon, hogy haladjak tovább?
Honnan vegyek erőt a hétköznapokhoz,ha az én szívem is fájó terhet hordoz?
Mikor számomra is nehezebb az élet,mikor az utamon csak csoszogva lépek,
mikor azt is látom, másnak még nehezebb,mikor felém nyúlnak segélyt kérő kezek.
Mikor azt látom, hogy sárban fuldokolnak,mikor az a kérdés, vajon lesz-e holnap?
Mikor egész világ omlik össze bennem,amikor azért is, erősnek kell lennem!
Mikor én adhatok reményt, kapaszkodót,mikor segítenem kell a panaszkodót,
mikor én vagyok csak utolsó reménye,akkor nem hunyhat ki fényszórómnak fénye!
Akkor minden áron, talpra muszáj állnom,amit már elkezdtem, azt tovább csinálnom,
mert nem adhatom fel, nem visz rá a lelkem,mintha sose fájna, úgy kell remekelnem…
Szépen írta Babits Mihály: „Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, / okos felnőtt! Te jól tudod, / mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall / még az Isten jósága sem, / s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is / olyan nagy dolog a halál.” (Balázsolás)
Aranyosi Ervin: Egyéniség vagy!
Soha ne akarj a csorda után menni,letaposott füvet, kényszerből legelni!
Járd a magad útját, s azt az élen éld át,mutass világodnak, szeretetből példát!
Soha ne akarj hát, csak egy helyben ülni,szeretetlenek közt, csendben elvegyülni,
ha nyugtalan szíved új vágyakra sarkall,lehet, hogy csak érted ébred fel a hajnal!
Soha ne hajolj meg, ne törjön alázat,ám nem érhet célba, ki ész nélkül lázad!
Figyelj az érzésre, ne rohanj a falnak,mert az erősebbek könnyedén felfalnak!
Akkor jutsz a csúcsra, ha vágyad vezérel,s ha képes vagy élni, vágyad erejével.
Ám sose kapaszkodj túl görcsösen bele,mert attól késni fog vágyad jövetele.
Képzeld, hogy elindul, érezd azt, hogy látod!így kezd teremteni a belső világod.
És ha megjelenik képzeleted vásznán,sose gondold azt, hogy: “hinném, hogyha látnám”!
Hanem lásd valósnak, mintha kézbe vennéd,
s hidd el már a tiéd, ha nagyon szeretnéd,
majd engedd útjára, mint egy folyó folyjon,s engedd, hogy a lelked reá hangolódjon.
Mikor együtt rezeg célod és a vágyad,a teremtés módját végre megtaláltad!
Ám ne hidd, hogy vágyad, csak tárgyakat teremt,akár érzelmeket, vagy eseményt jelent.
Tudd meg, a teremtés nem egy földi törvény,a vágy a célodat húzza, mint az örvény,
és ha ezt megérted, nem mutogatsz másra,mert te vagy egyedül életed kovácsa!
Máté Rózsika: Hiszem
Hiszem azt, hogy ott fent minden meg van írva,
S a Jóisten majd egyszer áldást szór a kínra
.S hiszem, hogy majd azok, kik Benne bíztak végig,
Gond és teher nélkül majd feljutnak az égig.
Hiszem azt, hogy mindig gondot visel rólunk,
És odafentről keze egyengeti sorsunk.
S hogy e földi létben minden nehézség és bánat
Isten színe előtt épít nekünk várat.
Hiszem azt, hogy ott van mindenben, mit látunk,
És megbocsátja mindazt, mit tiszta szívből bánunk.
Hisz nem ítél el soha, új esélyt ad élni,
És Belé vetett hittel nincsen mitől félni.
Kezeibe zárva ott van minden ember,
Mert szeretete tiszta, és mélyebb mint a tenger.
Bárcsak Ő lenne a példa minden ember előtt,
És Tőle kérnénk támaszt, reménységet s erőt.
Mert hiszem, hogy Ő mindig meghallgatja imánk
,És nálunknál is jobban ismeri a hibánk.
De nem ítél el minket, a jót keresi bennünk,
És segít nekünk rosszból jó emberré lennünk.
Hiszem azt, hogy egyszer Vele szemben állunk,
És teljesül majd akkor minden féltett álmunk.
S Ő átkarol majd minket fent, a felhők tetején,
És ott egyenlőek leszünk a Jóistennek tenyerén.
Nyugodalmas jó éjszakát !
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen: Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred: Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj. Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja, nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő. Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!
Ősi Norvég vers
Ott van az Úr!
Mikor vad orkán zúg körülötted S védőn nem áll senki mögötted.
Lelkedben sikolt a félelem Vesztedet látva a bősz tengeren:
Ne állj meg a tornyosuló árnyban.Pihenhetsz biztos menvárban.
Evezz bátran a gyenge sajkán.Mert a vizek túlsó partján:
Ott van az Úr!.
Aggasztanak majd sötét fellegek?Kínokkal töltik meg kebledet?Gondok zuhataga ömlik rád?Elfojtva minden reményszikrád?
Csak fel a fejjel, testvérem,Bármily nagy gond és bánat érjen.
Bízzál!
A felhőn túl derűs nap van!Veszélyek között minden bajban
Ott van az Úr!.
Ó, nem szabad remegned gyáván Az élet küzdelmeit látván.
Ha gondok súlya rád nehezül,Emlékezz, nem hordod egyedül.
Jézus segít a kereszthordozásban,Részesülsz te támogatásban.
Te csak a kisebb terhet viseled.Mikor a kereszted a legnehezebb
Ott van az Úr!.
Ha összeomlik ezernyi terved Melyből az élethez kedvedet nyerted;
Csalódások pörölyként érnek,Véget vetve hitnek reménynek,
Ne roskadj, ne csüggedj a porba Ne állj a kétkedők táborába.
Mert ha legtöbb reményed vesz el,A romok között áldó kézzel
Ott van az Úr!
.Csak tarts ki hűen Jézus mellett Építsd a hont, a jobbat-szebbet,
Légy lelkes munkása Uradnak Ha bért most érte nem is adnak.
Ha összeroskadsz erőtlenül És félsz hogy lelked elmerül,
Vigyázz, hogy hited megmaradjon,Mert, hogy neked ki erőt adjon,
Ott van az Úr!.
S ha bevégzed futásodat,Ne hallja senki sírásodat.
Hisz a halál már nyereséged,Csak meg nyitja a kaput néked.
S ha örök hajnalban ha új fény támad,Köszöntheted majd üdv-hazádat.
Örülj hát e lét elmúlásán,Mert túl a sírnak éjszakáján
Ott van az Úr! ÁMEN.-Betkó János verse-
„Azért születtem, hogy…
Szegénynek születtem, mondja az Isten,hogy te egyetlen kincsednek tartsál.
Kicsinynek születtem, mondja az Isten,hogy te kerüld a mások felett való uralmat.
Istállóban születtem, mondja Isten,hogy te megtanulj megszentelni minden helyet.
Jászolba születtem, mondja az Isten,hogy megértsd: én mindenkihez közel vagyok.
Gyöngeként születtem, mondja az Isten,hogy ne félj tőlem sohasem.
Fegyvertelenül születtem, mondja az Isten,hogy bízni tudjál jóságomban.
Szeretetből születtem, mondja az Isten,hogy te sohase kételkedj szeretetemben.
Személyként születtem, mondja az Isten,hogy ne szégyellj annak lenni, ami vagy.
Mária fiaként születtem, mondja az Isten,hogy neked is legyen édesanyád.
József örökbefogadott gyermekekért születtem,mondja az Isten, hogy megértsd: az az igazi apa,aki szeretni és óvni tud.
Üldözöttként születtem, mondja az Isten,hogy Te szeretetből el tudjad fogadni a nehézségeket.
Egyszerűségben születtem, mondja az Isten,hogy megtanulj egyszerűnek lenni.
Alázatosságban születtem, mondja az Isten,hogy te is kerülhess minden hiúságot.
Rejtett helyen születtem, mondja az Isten,hogy kerülni tudjad a feltűnést.
Gyermekként születtem, mondja az Isten,hogy minden vándor
az Atya házába vezessen.… és emberré lett”
Király Éva: A lenézett embernek….
A lenézett embernek hatalmas a lelke,nagyobb mint sok úrnak összelopott telke!
A lenézett embernek másként dobban szíve,mert ő a jónak és békességnek híve!
A lenézett embernek ha nincs téli kabátja,nem marad anélkül,segít a barátja!
Míg a gőgös ember mögötte neveti,a lenézett embert az Isten szereti!
Hogy másokon segítsen mindig csak azt nézi,hogy közben tönkre megy csak saját szíve vérzi.
Ki gúnyol nevet azon,ki egykor lelkét adta,Isten lassan utoléri és fizet az ebadta!
A lenéző embernek ó mily nagy a dölyfe,míg rá nem ébred,hogy ő is Isten kölyke!
Hogy megalázott legyen ő is ,egy pillanat csupán!Eljő a nap,hogy sírva lépked
..a mosolygó lenézett után!
Aranyosi Ervin: Ne fogadkozz, ne ígérgess!
Ne fogadkozz, ne ígérgess,az új év csak egy lépcső!
Változtatni életeden,hidd el, sosem késő!
Bármelyik nap megteheted,indulhatsz új útra…
Arra figyelj, hogy a régitne járd újra, s újra!
Változtass a szokásokon,amik nem működnek,légy végre a teremtője saját örömödnek!
Figyeld meg az érzéseid:– Mi tesz boldogabbá?Hová vezet rossz szokásod,hogyan válhatsz rabbá?Ne ígérgess, ne fogadkozz!
Tégy egy első lépést!
Kerüld el a lelked kínzóösszes megkísértést!
A járt utat akkor válaszd,ha célod elérted,s ne akkor, ha mások mondták,s újra megkísértett.
Ha ugyanazt járod végig,ugyanaz a vége,a léleknek a jó érzésminden segítsége.
Érezd tehát jól magadat,ez a földi dolgod,arra vigyen minden utad,ahol szíved boldog.
Ne ragadj le megszokásnál,örömöd keressed!
Amit teszel, boldogan tedd,szívedből szeressed!
Érzésekkel teremts szépet,élhetőbb világot!
Örömöktől, sikerektőlutad legyen áldott!
Higgy magadban, Istenedben,
élvezd utad végig,jó érzések emeljenekfel a magas égig!
Ne fogadkozz, ne ígérgess,hallgass a szívedre,ott van régen az iránytű,mely hat életedre!
ELMÚLT A KARÁCSONY?
Elmúlt a karácsony? Mi maradt belőle,jutott e gondolat az új esztendőre?
Adott-e jó érzést, volt-e öröm benne,ami az új évre útravaló lenne?
Megérkezett-e a Krisztusi ajándék,– világot jobbító, felemelő szándék?
Vagy csak szórakozást szolgált ez az ünnep,s az öröm percei gyorsan tovatűnnek?
Elgondolkoztál-e már a folytatáson,az én gondolatom, bizony nem járt máson:
– Szeretet melegét, hogyan vigyük tovább?
Hogyan éljünk szebben, hogy teremtsünk csodát?~ A. E. ~
Móra László:
Karácsonyi imádság
Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk.
Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk…
Igazságot kérő
Bús magyarok vagyunk.
Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!
Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk.
Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.
Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.
Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.
Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!
Zelk Zoltán: Karácsonyi ének
Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik ébren.
Három csillag áll fölötte
mosolyogva fönn az égen.
Szól egy csillag két társának:
„Nem mennénk le Jézuskához?
Melengessük, hátha fázik!…
Keljünk útra jászolához.”
Így beszélnek, jődögélnek
égi útról, földi útra.
Kis Jézuska jászolához
visz a három csillag útja.
És odalent már az ajtón
fűszállal kis bárány tér be
s így szól: „E füvecskét hoztam
én Jézuska örömére.”
S jönnek lepkék édes mézzel
jön a szellő virágporral,
jönnek a három királyok,
s jönnek pásztorok nagy bottal.
Mosolyogna Jézus rájuk,
de alszik már nincsen ébren.
Három pásztor őrzi álmát:
három csillag fönn az égen.
Jönnek messzi földről népek,
hoznak nótát, hoznak kincset.
Erdő, porszem súgja vélük:
„Megszületett, ím, a kisded…”
Karácsonyi ének
Babits Mihály
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Ady Endre – Az isten balján
Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.Az Isten könyörületes,
Sokáig látatlan és néma,
Csak a szivünkbe ver bele
Mázsás harangnyelvekkel néha.Az Isten nem jön ám felénk,
Hogy bajainkban segítsen:
Az Isten: az Én és a kín,
A terv s a csók, minden az Isten.Az Isten hatalmas nagy úr,
Sötétség és világosság,
Rettenetes, zsarnok lakó:
Lelkünkbe ezredévek hozták.Az Isten az egyszerüség,
Unja a túlságos jókat,
Unja a nyugtalanokat
S a sokszerű, nagy álmodókat.Az Isten engem nem szeret,
Mert én sokáig kerestem,
Még meg se leltem s akkor is
Kötődtem vele s versenyeztem.Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.
„Ma még sírunk,mert a mosolygás nem én vagyok.Ma még sötét van, mert nem jöttem világosságnak,hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.”(Dsida Jenő)
Posztós Lenke : Adventi időszak
Adventi csendben ballagunk,-csillagúton haladunk.
Áhitatot rebeg szánk,szivünk ég, mint gyertyaláng.
Bűneink sötétjét világitja lángja,de, Jézus születése, örömünkre váltja!
Lázban a föld, hódol a csönd;Isteni gyermeket köszönt!
A szivekben cseng a vallomás;a Földre jött a Messiás!
Kétezer év telt el, de várjuk minden évben,hogy szülessen meg újra az emberek szivében
Eljöveteléről, háromszor beszélünk;a jelenből a múltba s a jövőbe tekintünk!
Felgyúlt az adventi gyertya már;-Jézus az ajtó előtt áll!
Kopogtat! – jól figyelj, engedd be,hisz érted jött a mennyből le!
Békét, fényt hoz, termést fügefán,hogyha betér a szived ajtaján.
Bűnbánat mécsese gyúl,-szivedbe költözik az Úr!
Ujjong a szivünk, dalol a szánk,az adventi koszorún lobog a gyertyaláng.
Kerülünk haragot, feledünk bánatot,Szerető Urunk tanit alázatot.
Mert alázat nélkül nem lehet szeretni,kinzó kiáltását a könnycseppnek érteni.
Eltelnek éveink, földi útunk lejár,s ha Jézussal jársz, az út végén vár!
Zengjünk hallelúját, dicsőitse szánk!Jézus megigérte, hogy visszajön hozzánk!
Az ég s a föld elmúlik, és Ő visszajön,Itéletet tart majd holtakon s élőkön!
Nyitsuk meg szivünket, imádkozzunk csendben,s higgyük, hogy mindenkor velünk van az Isten!Ő tölti meg széppel és jóval a lelkeket;-igy várjuk hát szeretetben a karácsony ünnepet!
Sárhelyi Erika: Advent
Szívemre kis, oktalan boldogság feszül – lám, megszólítanálak ismeretlenül.
Fényeket rejtek el megtörtek szemébe – csillagot hintve a csillagtalan égre.
Egy régi bakelit visszhangot ver bennem, és elszavalom a legkorábbi versem, még az undok telet is szeretni tudom, csak nevetem a tükröm, kedves hazugom.
Nyugalmam olyan, akár az olvadt viasz, hogy adhatok magamból, az nekem vigasz, és karomba zárnám az átkos világot, még ma feloldozom mindazt, aki bántott.
Fekete az éj, csak a holdfény színezüst, habkönnyű az ünnep akár az aranyfüst, s míg gyertyát gyújtok az utolsó vasárnap, hallgatag angyalok a vállamra szállnak.
Reményik Sándor: Csendes csodák…
Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát.
Aranyosi Ervin: December
Nézze meg az ember,itt van a december!Odakint a világkihűl a hideggel.Nekünk kell fűteni,hogy a szív ne fázzon,ne a tél legyen úraz egész világon.Lelkünk csepp szikrái,lobbantsanak lángot,öleljük magunkhoza fázós világot!Lélek melegévelgyújtsuk meg a gyertyánk,mosolyunk dicsfénye,melegebb fényt vet ránk.Ha szeretet fényeszívünkből sugárzik,lángra gyúl sok szép szív,és már nem is fázik,Átmelegszik, hittel,ő is adni képes!Szereteted eljutmások jó szívéhez.
“Nem szeretnék több lenni a száraz lehulló falevélnél. A maga egyszerűségében és nemességében, ahogyan lehullik a fáról. Ez ilyen egyszerű. Ne játszd meg magad. Észreveszik az emberek.”Bogdán László
Wass Albert: Veletek maradok
Ha majd feljön a nap, hogy többé nem találtok azért ne búsuljatok én itt leszek még.Megtalálhattok majd a lemenő napban és esti röptében vízimadaraknak,lappantyú rikoltó, párhívó szavábans távoli hangjában egy méla bagolynak.Itt leszek mindég, őrt állva erdők csöndje fölötts álmotok vigyázva.Mikor vágytok velem együtt lenni,csak ki az erdőre menjetek s álljatok meg valahol útnak oldalábans figyeljetek.Puha susogásában a fáknak engem hallotok majd,amint kutyáimmal átsétálunk lepergő évek örök vadászmezőin.Örvendjetek virágnak, lepkének, madárnak,egy halvány kis csillagnak az ég pereméns hagyjátok, hogy az est megannyi árnya gyengéden magához vonjon kebelén.Mosolyogjatok csak és én majd visszamosolygok rátok az örökkévalóságból.
Kik elmentek
Mind, akik elmentek, kik vissza sosem jönnek,itt hagyták szívüket, s néhány kihullt könnyet,mely szemeinkben csillan, mikor arra gondolunk,nélkülük mily árvák, sebzettek vagyunk.Akik eltávoztak e világból, fentről néznek ránk,onnan súgják halkan, hogy szép, jó éjszakát,s onnan kérik a Jóistent, legyen arra gondja,hogy szíveink a nagy hiányt valahogy kibírja.Kik elmentek végleg, már vissza sosem térnek,ám emlékük akkor is éppúgy bennünk élnek,hiszen minden együtt töltött év, nap vagy akár perc,örök időt nyert a szívben odabent. Kun Magdolna
Égi ölelés
Halottak napján, a Jóisten szélesre tárja az égi kapukat,hogy gondolatban a földiek is bejuthassanak a fényes mennyországba,s egy pillanatra megöleljék azokat,kik elrejtették arcukata hófehér felhők fodros párnájába.Mert sok árva szív maradt itt e földön,egyedül, magányosan, elkeseredve,magába halkítva mindazon bánatot,mely tán egy egész életre, halálra sebezte.Halottak napján majd megnyílik az ég,s a Jóisten átöleli minden gyermekét.Azt is, aki fájdalmában a földön könnyezik,s azt is kinek emlékét gyertyák őrizik.Kun Magdolna
((( Az 1956 forradalom és szabadságharc emlékére…
Wass Albert: ÜZENET HAZA:
Üzenem az otthoni hegyeknek:a csillagok járása változó.És törvényei vannak a szeleknek,esőnek, hónak, fellegeknekés nincsen ború, örökkévaló.A víz szalad, a kő marad,a kő marad..
Üzenem a földnek: csak teremjen,ha sáska rágja is le a vetést.Ha vakond túrja is a gyökeret.A világ fölött őrködik a Rends nem vész magja a nemes gabonának,de híre sem lesz egykor a csalánnak;az idő lemarja a gyomokat.A víz szalad, a kő marad,a kő marad..
Üzenem az erdőnek: ne féljen,ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fas a vérző csonkból virradó tavaszraúj erdő sarjad győzedelmesen.S még mindig lesznek fák, mikor a rozsdaa gyilkos vasat rég felfalta márs a sújtó kéz is szent jóvátétellelhasznos anyaggá vált a föld alatt…A víz szalad, a kő marad,a kő marad..
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:ha egyenlővé teszik is a földdel,nemzedékek őrváltásainjönnek majd újra boldog építőkés kiássák a fundamentumots az erkölcs ősi, hófehér kövéreemelnek falat, tetőt, templomot.Jön ezer új Kőmíves Kelemen,ki nem hamuval és nem embervérrelköti meg a békesség falát,de szenteltvízzel és búzakenyérrelés épít régi kőből új hazát..
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:a fundamentum Istentől valóés Istentől való az akarat,mely újra építi a falakat.A víz szalad, de a kő marad,a kő marad.És üzenem a volt barátaimnak,kik megtagadják ma a nevemet:ha fordul egyet újra a kerék,én akkor is a barátjok leszekés nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.Kezet nyújtunk egymásnak és megyünkés leszünk Egy Cél és Egy Akarat:a víz szalad, de a kő marad,a kő marad..
És üzenem mindenkinek,testvérnek, rokonnak, idegennek,gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak,kinek kezéhez vércseppek tapadnak:vigyázzatok és imádkozzatok!Valahol fönt a magos ég alattmozdulnak már lassan a csillagoks a víz szalad és csak a kő marad,a kő marad..Maradnak az igazak és jók.A tiszták és a békességesek.Erdők, hegyek, tavak és emberek.Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!Likasztják már az égben fönt a rostáts a csillagok tengelyét olajozzákszorgalmas angyalok.És lészen csillagfordulás megintés miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fias ki mint vetett, azonképpen arat.Mert elfut a víz és csak a kő marad,de a kő marad. )))(Bajorerdő, 1948)
NE ADD FEL…!
Mikor a fájdalom és a kín felordít,és az ég minden vihart ellened fordít,mikor az útszéli faág arcodba csap,és pokoli démonok tépik a hajad…
Mikor a reménytelenség leghűbb társad,s nem jön a megváltás, hiába is vártad,mikor a puszta lét is már csak büntetés,mert hasztalan volt a hit, és a tüntetés..
.Mikor azt hiszed, utadat végigjártad,s remegő kezekkel vésed a fejfádat,mert az erődet már fogyatkozni érzed,és az elmúlás rozsdája marja vérted…
Mikor azt hinnéd, eljött az utolsó nap,s fájó búcsúztatódra készül már a pap,mikor már nincs erőd küzdeni az árral,és úgy döntenél, elmész ezzel a nyárral…Akkor gondolj azokra, kik hazavárnak,és lágy mosolyodban egy világot látnak…Gondolj azokra, kik igazán szeretnek,akik veled együtt sírnak, és nevetnek…Gondolj azokra, akiknek szívében élsz,és gyengéden fogják a kezedet, ha félsz…Gondolj azokra, kik érzik, mit te érzel,s gyógyfűvel takarják sebeid, ha vérzel…Gondolj azokra, kiknek a szavad áldás,akiknek melletted lenni egy megváltás…
Mikor azt éreznéd, leomlott az erőd,akkor meríts belőlük magadnak erőt!
Amikor a reményed meghalni látszik,és lelked a kialudt tűz mellett fázik,szeretet-hasábot tesznek a parázsra,nem is kell túl sokat várnod e varázsra.Ha félsz az éjszaka baljós hangjaitól,zenét csalnak elő lelkük lantjaiból,hogy elűzzék a félelmetes árnyakat,melyek kiölnék belőled a vágyakat
.És mikor hited porrá zúzná az élet,festenek tenéked egy gyönyörű képet!
Miattuk, általuk érdemes tán hinni,reményed, álmaid velük tovább vinni!Ha másért nem, miattuk érdemes élni,és Istentől imádban új csodát kérni!
Ne add hát fel, míg van, kinek hiányoznál,míg van egy fül, mi hallja, ha kiáltoznál!
JeepCKing
Jakus Éva: A JÓISTEN HOMLOKÁN
Néha elfárad a szív…És összerogy a lélek…S akkor a lábaink issokkal nehezebben lépnek.Pedig szaladni szeretnénk egy gondolatnyi jó után…De csak izzadtság-csepp vagyunk a Jóisten homlokán.
Néha bölcsek vagyunk nagyon…S az eszünk ragyogó és merész…De rájövünk, az élethez ez bizony édes kevés…Mert az eszünk elmehet…De a lelkünk lehet örök talán…Még ha ráncokat is rajzolunk a Jóisten homlokán.
Néha úgy összeomlunk, mint hab a kávé tetején…Valami jót akarunk tenni…Bár tudjuk, hogy ez nem elég…De mindig marad egy kis haba kávéspohár oldalán…S tán jószándékunk öröm marad a Jóisten homlokán.
Néha olyan a lelkünk, mint egy törött szárnyú madárka.Repülni nem tud, s így helyét sehol sem találja…De létezik egy Erő, ami minden madarat helyre vezet talán…
A szeretet, ami meg nem szűnik a Jóisten homlokán.
Aranyosi Ervin: Emlékezés az aradi vértanúkra
Hiába hullt a hősök vére,
s hiába lett sírjuk Arad!
A hazafiak szép szívében
az emlékük örök marad!
De értelmetlen volt haláluk,
velük halt érték, becsület,
mert itt a mában nem találunk,
ki méltón ejtse nevüket.
A szabadság csak hiú álom,
s mindaz ki jót, szebbet akar,
nem győzhet itt, semmilyen áron,
elátkozott nép a magyar!
Meghaltak értünk, szebb jövőnkért,
ami talán sosem jön el,
meghaltak ők a szabadságért,
amit egy nemzet érdemel.
De hol vagyon a nép hatalma,
hol a szabadság? Nem tudom!
Idegenek uralma van ma,
s mi megrekedtünk félúton.
De a nemzet ma már nem lázad,
saját hazában küszködik,
s teszi a dolgát, hajtott fővel,
és tengődik, míg engedik.
Elvesztek már a régi álmok,
s nem látjuk, ki van ellenünk.
Megrendülten, s rémülten állok,
hisz nincsenek már itt velünk.
Kevés a méltó, igaz ember,
ki megóvhatná a hazát,
a legtöbb, ma már szólni sem mer,
nemhogy megvédje igazát.
Október hat, az égre rólak,
örök mementó vagy nekünk,
a hatalmasok összefogtak,
akkor és most is ellenünk.
Némán, merengve fejet hajtok,
bennük még égett büszkeség,
de bezárultak sorsnyi ajtók,
s hazánk a múltnak tükre rég.
Aradon ők, ott, tizenhárman,
értünk haltak hősi halált.
Hittek egy élhetőbb világban,
és mind a jó oldalra állt!
Az életüket adták érte,
hogy ez a világ szebb legyen,
nem szolgáltak rá a kötélre,
de vállalták a szent helyen.
Emlékezz rájuk magyar nemzet!
Nem is voltak mind magyarok!
Ne feledjük a hősi tettet,
mert ettől lettek szabadok!
A jövőnkért mutattak példát,
hogy ne bénítson félelem!
Hogy szabadságod élőn éld át,
és szép hazánk magyar legyen!
Aranyosi Ervin © 2021.10.06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Keresem az Istent…
És meg is találom!Nekem ott van tarlón, erdőnMinden kis fűszálon.Nekem ott van patak, tengerMinden csepp vizében;Fehér felhő foszlányában,.Szél rezdülésében…Nekem ott van a föld porában,Égi csillagokban;Hol ezer ajk zeng imában,S hol csak egy szív dobban.Keresem az Istent…Ő is keres engem;Most is itt van velem,Hogy e kis dalt zengem.Minden jó utambanA kezemet fogja,Úgy megyek melletteBeléfogódzkodva.Tudom is, az utatÍgy el soh’se vétem,Sem égő fényárban,Sem vak sötétségben.E bús, beteg világÓh, be más is volna,Hogyha mind úgy járnánkBeléfogódzkodva!(Drosnyák János: Keresem az Istent – Arad, 1923.
Az életet Isten adta
Előbb-utóbb mindenkit hazavár az Isten,hisz halhatatlan élete egy embernek sincsen,így hát vissza kell majd térni azon világba,ahol nem emészt többé a szívnek fájása.Minden terhet levesz rólunk odafenn az Úr,és átölel minket, ha könnyeink ki hull,mert Ő is tudja mily nehéz úgy útnak indulni,ha tudjuk, hogy értünk sír a földön valaki.Az életet Isten adta, így csak neki van joga,ahhoz, hogy az időnk hosszát meghatározza,s ahhoz, hogy meddig legyen ott az otthonunk,ahol szeretteink élnek és a családunk.Nem kell attól félni, hogy mi lesz odaát,hisz csak jobb és szebb lehet, mint e bűnnel telt világ,mert ahol Isten van, ott van az a szeretet,ami az emberrel és Istennel összeköttetett.Kun Magdolna
Mécs László : Fényt hagyni magunk után!
Az élet örök búcsúzás.Ó bár csak tudnánk távozáskorfényt hagyni, mint a Messiás,belészeretni az szívekbe,apostolokba, mártírokba,hogy átadják a századoknak,a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!Vagy legalább, mint az anyák,kik egyre jobban megragyognak,minél sötétebb lesz az éj,és minél jobban porlanaka bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.Vagy legalább is, mint a Nyár,amely almákba és diókbaszerette édes álmait,és édességével világíta hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.Vagy legalább is, mint a Nap,melyet elnyelt az alkonyat,de a legbúsabb éjben isvilágít még a gyöngyvirágban,a liliomban, mécsvirágban.Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!
Heltai Jenő: Ősz
Ősz, ősz, ne siess!Ne kergesd el a nyarat,A meleg fényt, sugarat.Süss ki még nyári nap,Símogasd az arcomat,Melengesd a szívemet,Míg az ősz eltemet.Vidíts még, vadvirág.Még enyém a vad vilàgTudom én, érzem én,Nem sokáig lesz enyém.Szürke ég , szürke vég,Be jó volna élni még!Nem lehet, nem lehet,Sötét árny integetSötét árny, néma vázBűvöl és babonáz.Babonáz, nem felel Integet,, menni kell.Fogy a fény, fogy a nyár,Hideg szél fújdogál, Hideg szél, őszies…Ősz, ősz, ne siess!
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,Hiszek egy isteni örök igazságban,Hiszek Magyarország feltámadásában.Ez az én vallásom, ez az én életem,Ezért a keresztet vállaimra veszem,Ezért magamat is reá feszíttetem.Szeretném harsogni kétkedők fülébe,Szeretném égetni reszketők lelkébe,Lángbetűkkel írni véres magyar égre:Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,Ezzel porba zúzod minden ellenséged,Ezzel megválthatod minden szenvedésed.E jelszót, ha írod lobogód selymére,Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,Halottak országát feltámasztod véle.Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,Mert az minden halál és kárhozat fölöttAz élet Urával szövetséget kötött.Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,Annak vas a szíve minden vésszel szemben,Minden pokol ellen, mert véle az Isten!Annak lába nyomán zöldül a temető,Virágdíszbe borul az eltiport mező,Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.Napsugártól fényes lesz a házatája,Mézes a kenyere, boldogság tanyája,Minden nemzetségén az Isten áldása.Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,Magyar legyen hited s tied a jövendő.Magyar, legyen hited és lészen országod,Minden nemzetek közt az első, az áldott,Isten amit néked címeredbe vágott.Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,Hiszek egy isteni örök igazságban,Hiszek Magyarország feltámadásában!(Papp-Váryné: Hitvallás, 1921.)
Rácz Endre: Fohász
Áldj meg uram minden Magyar anyát!Akik hosszú évszázadokon átSzülték áldott gyermekük e-földre,S küszködtek, gürcöltek meggyötörve.Áldj meg uram minden nemző apát!Aki tanítva egyetlen fiátMunkára, és nemzetéért harcra…Majd harc után földel eltakarta…Áldj meg uram minden hű gyermeket!Aki dicsőíti e-nemzetet.Áldd meg ha fiú, és áldd ha leány,Ha az nemzetének jobb sort kíván.Áldd meg hát jó uram e-nemzetet!Aki dicsőségre teremtetett.És fájdalomból ne tégy rá tengert…Áldj meg uram minden Magyar embert!(2012 07. 05. Szerep)
Wass Albert: Látható az Isten
Fűben, virágban, dalban, fában,születésben és elmúlásban,mosolyban, könnyben, porban, kincsben,ahol sötét van, ahol fény ég,nincs oly magasság, nincs oly mélység,amiben ő benne nincsen.Arasznyi életünk alattnincs egy csalóka pillanat,mikor ne lenne látható az Isten.De jaj annak, ki meglátásra vak,s szeme elé a fény korlátja nőtt.Az csak olyankor látja őt,mikor leszállni fél az álom:ítéletes, zivataros,villám-világos éjszakákon.
PABLO NERUDA: EGY HIMNUSZ AZ ÉLETHEZ
lassan meghal az,aki soha nem megy útra,aki nem olvas,aki nem hallgat zenét,aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatátlassan meghal az,aki elvesztette önszeretetét,aki nem fogadja más segítségétlassan szokásainak rabja lett,aki mindig ugyanazt az utat járja,aki soha nem változtat támaszpontot,aki nem meri öltözete színét cserélnivagy soha sem beszél ismeretlenekkellassan meghal az,aki elkerüli a szenvedélytés az izgalom örvénylését,amely a szeme fényét gyújtjaés gyógyítja a szív sebeitlassan meghal az,aki nem tudja célpontját változtatnimikor boldogtalana munkában vagy szerelmében,aki nem mer veszélyt vállalniaz álmai megvalósítására
,élj most!légy merész ma!cselekedj mindjárt!
Ne hagyd magad lassan meghalni!Ne vond magadtól meg a boldogságot!(Somlyó György fordítása)
Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra
Az Úristen őriz engemmert az ő zászlóját zengem.Ő az Áldás, Ő a Békenem a harcok istensége.Ő nem az a véres Isten:az a véres Isten nincsen.Kard ha csörren, vér ha csobban,csak az ember vétkes abban.Az Úristen örök áldás,csira, élet és virágzás.Nagy, süket és szent nyugalmaháborúnkat meg se hallja.Csöndes ő míg mi viharzunkbékéjét nem bántja harcunk.Az Úristen őriz engem,mert az Ő országát zengem.Az Ő országát, a Békét,harcainkra süketségét.Néha átokkal panaszlomde Ő így szól: „Nem haragszom!”Néha rángatom, cibálom: -tudja hogy csak őt kívánom.Az is kedvesebb számára,mint a közömbös imája.Az Úristenőriz engemmert az Ő zászlóját zengem.Hogy daloljak más éneket,mint amit Ő ajkamra tett?Tőle, Hozzá minden átkom:hang vagyok az Ő szájában.Lázas hang talán magában:kell a szent Harmóniában.S kell, hogy az Úr áldja, védjeaki azt énekli: Béke!
A LELKI BÉKE
A lelki béke szilárd nyugalom,de nem kérést elutasító unalom;fegyelem, mely enged, s elfogad,sosem fél, nem remél, csak ad.A lelki béke tevékeny erő,nem eltipró, hanem felemelő;táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,maga alá gyűri a szenvedélyt.A lelki béke, féltő hatalom,nem másokat lebíró akarom;szelíd, finom, végtelenül kegyes,meghajolva előtte, legyőzheted.A lelki béke feltörő tudás,befogadás, semmit nem tagadás;mélység és magasság között feszül,általa minden összhangba kerül.A lelki béke értő szeretet,hatása békíti ki az ellentéteket;pont, mely körül belső világod forog,melyet elérve önvalód láthatod.
Körmendi László : Trianon
Mint megfeszített Krisztus, ki más bűneiért halt,úgy állunk mi most is itt előttetek.Van-e más, ki annyi édes-bús bölcsődalt adottés annyit vérzett még értetek?Van-e még itt Isten? És húszmillió magyarfáj-e még úgy nektek, mint a létetek?Vagy megfordult-e később, hulló fejetekben, hogyíme, nélkülünk is vannak németek?Van-e imátok még? Vagy ronggyá tiport honértmi imádkozunk már csak helyettetek?Szégyenetek jele ez, de nekünk stigmánk, a legszebb ékszerünk is mindenekfelett…Mint megfeszített Krisztus, ki más bűneiért halt,úgy állunk még most is itt előttetek.S bár oldalunk tán vérzik, ajkunkra mosolyt csalaz ősi bölcsődal a Kárpátok felett. (Hatvan, 2018. május 28.)
Taníts meg Uram
Taníts meg Uram boldognak lenni,Tiszta szívemből, könnyen szeretni.
Szállván virágra, miként a lepkék,Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.
Taníts meg engem, tisztának lenni,Vissza nem nézni, előre menni!Letenni minden terhet és gondot,Látni magamban a középpontot…
Taníts még nekem egyszerűséget,Hogy megláthassam mindig a szépet.Igazgyöngy legyen szellemi lényemA hamis ékszert még meg sem nézzem!
Taníts meg engem nyugodtnak lenni,Útra kelőktől, szép búcsút venni.Túltenni magam, azon mi nem megy,Erősebb szenved, okosabb enged…
Taníts meg engem szerelmet adni,Nem szalmalángként, parázs maradni.
Embernek lenni, minden esetben,Segítő erő legyen kezemben!
Hogyan tehessem?
Taníts meg engem;Új reményt adni csüggedelemben!Mindig, mindenkor emberi szóra,Könnyet törölni, hajlani jóra.,
Taníts meg engem, tanító tettre,Példás jellemre, hű szeretetre.Víg mosolyt csalni bánatos arcra,
Taníts meg Uram, erre a harcra!
Jöjj Szentlélek
Jöjj Szentlélek, mennyekből,Hószín galamb Istentől,Áldott égi szeretet,Töltsd be árva szívemet!Ó, Szentlélek, drága fény,Téged bírni vágylak én!Jöjj, foglalj el teljesenE csodás szép ünnepen!Szép tavasznak reggelénTündököljön hit, remény:Hogy te ápolsz engemet,S mennybe viszed lelkemet!Somogyi Imre
Legszebb versével emlékezem Dsida Jenő, erdélyi magyar költőre, születésének 114..évfordulóján. Én hívlak élni
Hallgasd meg mit suttog az élet,élni hív újra meg újra téged.Ne nézz vissza a sáros útra,legyen előtted minden tiszta.Emeld fel fejed, lásd meg a szépetszemed kékjében égjen a fényed..Lásd meg végre, hogy szeretnekmég akkor is, ha nevetnek,hisz mosolyt te csalsz arcukra,ismerj bennük magadra!Soha ne bánd, ha fáj,hisz erőre így találsz.S mi most bánatot okozkésőbb nem lesz rá gondod.Hidd el jól tudom, hogy fáj,de hinnünk mindig muszáj.Fogd a kezem, ha úgy érzed,hogy szívedből kihull az élet.Ne keresd már, hogy hol tévedtél,ne sírj azon, mit meg nem tettél.Gyere velem, én hívlak élnivérző szívvel is remélni…
Igy történt_ Lukács 24:36_52/A(Kárász Izabella)
ELŐSZÖR: megjelentbékességet kívánvas a régi tizenegy hódolattal imádta. Első rémületük:- valami lelket látnak -eltűnt, mikor szemük hitt már a nagy csodának. Lábait, kezeit sebeinek helyével megmutatta nekiks ők hallal, lépesmézzel megkínálták Uruk, Aki elébük tártasaját útját, utuk,-készülve búcsúzásra.A nagy parancsot ishogy majd tanúi lesznek vértanú papjai a győzelmes keresztnek. Saját maga helyett Szentlelkét megígérte,
AZTÁN azt a helyetvelük elhagyva, éreszelíd Betániaszeretett határába.VÉGÜL áldania kezeit amint tártahirtelen elszakadt a földtől. Sehol nem volt. Kéklő felhő alatt átölelte a mennybolt. Ők néztek utána.A megnyílt égben látták Atyja jobbján állva – s hódolttal imádták.
Május 2. vasárnap: Anyák Napja
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
Április 11. A Költészet Napja alkalmából:
Pósa Lajos: Áldja meg az Isten
Áldja meg az IstenMind a két kezével,Aki szíve szerintJót tesz a szegénnyel!Nem nézi, látják-e,Szel a kenyeréből.Nem bánja, tudják-e,Ad az erszényéből.Áldja meg az Isten,Áldatlan ne hagyja,Aki a didergőNyomort betakarja.Tűzhelye melegétKi megosztja véle,S árvának, özvegynekSzerető testvére.Áldja meg az IstenSoh’se ejtsen könnyet,Ki a szegényt szánjaS könnyeket törülget.Míg törli, a részvétSelyem kendőjével,Áldja meg az IstenMind a két kezével!
József Attila: Istenjárás
Az Úristen minket nagyon szeret,Minket mindennap látogat.Nehéz, kegyetlen-nehéz a lábaS egy-két magyar szív néha megszakad.Istenjárás van, csöndesek legyünk.Valaki bús dalokat dalol.Tudom kicsoda – Ő az, énekel,Csak énekelget bennünk valahol.Hangja úgy búg, mint a nagy harangé,Szeme vak, mindent eltipor.- Úristen szeress, de eredj innen,Vendégre nem vár víg halotti tor.Az Úristen minket nagyon szeret,Minket mindennap látogat.Nehéz, kegyetlen-nehéz a lábaS egy-két magyar szív néha megszakad.
A leghatalmasabb
Csendes eső esik. Isten könnye hull.Megállíthatatlanul, szakadatlanul,mert látja, hogy a világ végleg elveszett,hisz haldoklik benne az emberszeretet.Haldoklik a természet, haldoklik a világ,s az ember nem hallja meg jajkiáltását,mert túlságosan önző, és nem érdekli más,csak önnön jóléte, és a kapzsiság.Ne könnyezz, Istenem, nézz le azokra,kik még jól tudják mit ér a szeretet szava,s kikben él még az a hit, hogy erőt adsz nekik,ha majd letiporják őket ellenségeik.E bűnnel teli világban egyedül te vagy,ki gyarló földi életünkben változást hozhat,változást mely sokadszorra megmutatja azt,hogy ki is a világon a leghatalmasabb. Kun Magdolna
Ima húsvétvasárnap reggelén
Reviczky Gyula: Miatyánk
Urunk, atyánk, az ég lakója;A csillagoknak alkotója,
Ki fentartod mindenütt a rendet;Dicsőség a te nagy nevednek!.
Az igazak, jók, a kik élnek,Mindenha csak benned remélnek.
Te vagy az ő buzgó imájok:Óh, jőjjön el a te országod!.
Erős vagy, jó vagy, bölcs, igaz vagy;Belátásod mindent igazgat.
Adsz örömet, csapást, kegyelmet:A te akaratod legyen meg!.
Panasz sosem jön ajakunkra;Csak te ne hagyj soha magunkra.
S ki élni engedsz, add nekünk meg Ma s mindennap a kenyerünket..
S ha bűntől (hisz’ gyöngék vagyunk mi!)Nem bírunk néha szabadulni;
Bár a fenyítés téged illet:Bocsásd meg a mi vétkeinket!
.S mivel gyöngék vagyunk a jóra:Legyen hát vétkeink adója,
Hogy a midőn felebarátunk Bánt, neki szívből megbocsátunk..
Száz fájdalomnak, száz veszélynek Vakon megy itt a test s a lélek.
De mi fogjuk kerülni mindet,Csak meg ne kísérts soha minket..
Miatyánk! büntess, hogyha kell, de Taníts imára, türelemre.
S ki örök, égi dicsben állsz fenn:Óh, ments meg a gonosztul.
Reviczky Gyula (Vitkóc, 1855. április 9. – Budapest, 1889. július 11.) magyar költő, író.
Wass Albert:
Nagypénteki sirató
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh’se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.
Bajorerdő, 1947
JÉZUS LÉPDEL
Jézus lépdel a köves partokon,Kezében fény, szivében irgalom,Tudja Ő, hogy merre visz az út,Az emberi sziv zátonyain túl!Lépked, lépése halk, bársonyos,szelíd,Mit nem hallhat más csupán a szív!Most kezébe fogja dobogó szíved,S a SZERETET fényével tölti fel.Lépked, nézd csak hogy rohanelőle a sötét,s Ő mosolyog boldogan,Mosolyában öröm,s áldó szeretet,Irgalmat és békét hozott teneked!Érezd,hogy változik minden, általa,Felragyog benned izzó csillaga,Kivetül a fénye a külső világodra,S arra is a rég várt változást meghozza!Veled volt,veled van,s veled is marad,Figyeld,ahogyan szívedben biztosan halad!Emel! Ő felemel! Mert ismeri utad,Melyet szemed homálya még hiába kutat.Jézus lépked, szent szíved útjain,Sebek szivárognak kezein, lábain,Gyógyítsd be őket a szereteteddel,Érted vérzik Ő, míg téged felemel!
Szalonnás Viktória c.2021.03.30.
Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre, Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre. Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot, Sugaraiban álmos hajnal mosakodott. Láttam az óceánt gyermekként ragyogni Sirályokat felette felhőkkel táncolni, Láttam a békét az emberek szívében, Láttam az erdőket fürödni a fényben. Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt, Láttam az embert, és láttam a zenét, Láttam a földet szeretetben élni, Láttam a csöndet a széllel zenélni. Láttam Istent amerre csak néztem, Miközben éppen az Ő tenyerében ültem, S az Ő hangján szólt hozzám a szél, Mint anya, ki gyermekének mesél, Millió apró tükörben láthatod magadat, Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!(Hamvas Béla)
Wass Albert: Miatyánk
Ki vagy a mennyekben. Emberfölötti roppant magasságban. Szenteltessék meg a Te neved ebben az elvadult világban! Jöjjön el a Te országod újra magyarok földjén, s legyen meg a Te akaratod, mint a mennyekben-úgy odahaza is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk, Uram, de ne feledkezz meg éhező véreinkről sem Erdély meggyötört földjén. Bocsásd meg a mi vétkeinket, megszenvedtünk értök. De míg népünket kínozzák odahaza, ne kívánd, Uram, hogy megbocsássunk a kínzóinknak! Idegen ország jólétében ne vígy bennünket a kísértésbe, se minket se a gyermekeinket, se az unokáinkat, hogy magyar voltunkról megfeledkezve hűtlenek legyünk a szenvedőkhöz. De szabadíts meg, Uram, a gonosztól! Hogy Tied lehessen újra magyarok földjén az ország, a hatalom meg a dicsőség, örökkön örökké. De ha lehet, még holnap, mert gyöngül már bennünk a honvágyba belefáradt élet, s ha nem igyekszel, Uram, maholnap idegen földbe temetik csontjainkat, s bús lelkünknek nehezére lesz majd meglelnie a szörnyű távolságon át a régi otthon helyét, ahova emlékeink sokasága már régen hazavár. Ámen.
Ne add szabadságod
Ne add szabadságod, mert örök rab maradsz,aki rabságából többé nem lel kiutat,mert mindig lesz majd valaki, ki emlékezteti,hogy önnön döntése volt fogolynak lenni.Ne add szabadságod, mert az is fogoly lesz,ki most még gyermekként nézi a történéseket,hiszen Ő nem is sejtheti, hogy milyen az-az élet,mikor gátakat szabnak a szabad repülésnek.Ne add szabadságod, mert ha elveszíted azt,könnyeiden kívül már semmid sem marad,hiszen egy életen át bánni fogod gyávaságodat,s hogy nem álltál ki azokért kik hozzád tartoztak.Nem mindegy, hogy milyen világ marad azoknak,akik bízván bíznak bennünk, akik csak ránk számítanak,mert hiszik, hogy mi vagyunk azok a bátor emberek,kik értük még a világgal is szembeszegülnek. Kun Magdolna
ARANYOSI ERVIN: AMI NEM KERÜL SEMMIBE…
„Tudod, a szeretet nem kerül semmibe,s könnyen ajándékoz, akinek van szíve.Érte nem vár semmit, mégis hála száll rá,s jó lenne, ha minden ember kipróbálná!” „Szívünket kellene megnyitni, kitárni,szeretettel élve, szebb jövőre várni,adni mindenkinek, s vissza fogjuk kapni,és meg kell tanulnunk hálával fogadni!Tudod, a szeretet semmibe sem kerül,de ha jó érzés hajt, felmelegít belül,kilépsz az árnyékból, ki a tiszta fényre,s nem ural a sötét, boldoggá válsz végre!”
LEVELET ÍRT AZ ISTEN, NEKED
Olyan jó érzés a mai világban valakitől levelet kapni, amit valaki kézzel megírt, megcímzett a nevedre, aztán a postás valamelyik hajnalon kihozza. Szerintem az Atya legszívesebben minden reggel bedobná a postaládánkba ezt a levelet. Egy ima, melynek minden sora a Bibliából származik.
Gyermekem!
Lehet, hogy te nem ismersz engem, de én mindent tudok rólad. (Zsoltárok 139:1)
Azt is tudom, hogy mikor ülsz le és mikor állsz fel, (Zsoltárok 139:2)
minden utadat jól ismerem. (Zsoltárok 139:3)
Még hajszálaidat is mind számon tartom, (Máté 10:29-31)
mert saját képmásomra teremtettelek téged. (1 Mózes1:27)
Bennem élsz, mozogsz, bennem létezel, (ApCsel 17:28)
mert tőlem származol. (ApCsel17:28)
Már fogantatásod előtt is ismertelek. (Jeremiás 1:4-5)
Kiválasztottalak magamnak, amikor a teremtést elterveztem. (Efezus 1:11-12)
Nem tévedés vagy, nem egy hiba, hiszen életed minden napja megíratott az én könyvemben. (Zsoltárok 139:16)
Születésed idejét és helyét pontosan meghatároztam, (ApCsel 17:26)
csodálatosan alkottalak meg. (Zsoltárok 139:14)
Én formáltalak édesanyád méhében, (Zsoltárok 139:13)
és én segítettelek a világra azon a napon, amikor megszülettél. (Zsoltárok 71:6)
Félrevezettek téged, és rosszul mutattak be neked azok, akik nem ismertek engem. (János 8:41-44)
Nem vagyok tőled távol, és nem haragszom rád, hanem teljes szívemmel szeretlek. (1 János 4:16)
Vágyom arra, hogy szeretetemmel elhalmozzalak, egyszerűen azért,
mert a gyermekem vagy, és én atyád vagyok. (1 János 3:1)
Sokkal többet kínálok neked, mint amit földi apád valaha is tudna, (Máté 7:11)
mert én tökéletes apa vagyok. (Máté 5:48)
Minden jó ajándék az én kezemből származik, (Jakab 1:7)
mert én gondoskodom rólad, én töltöm be minden szükségedet. (Máté 6:31-33)
Jövődre vonatkozó tervem mindig is reménnyel volt tele, (Jeremiás 29:11)
mert örökkévaló szeretettel szeretlek. (Jeremiás 31:3)
Rólad szóló gondolataimat meg sem tudnád számlálni, több az a tengerparti homokszemeknél. (Zsoltárok 139:17-18)
Ujjongó énekkel örvendezek neked, (Szofoniás 3:17)
Soha nem hagyok fel azzal, hogy jót tegyek veled, (Jeremiás 32:40)
mert az én kincsem vagy. (2Mózes 19:15)
Arra vágyom egész szívemmel és lelkemmel, hogy biztos alapot adjak neked. (Jeremiás 32:41)
Nagyszerű és csodálatos dolgokat szeretnék mutatni neked. (Jeremiás 33:3)
Megtalálsz engem, ha teljes szíveddel keresel. (5 Mózes 4:29)
Gyönyörködj bennem, és megadom szíved kéréseit, (Zsoltárok 37:4)
hiszen én adtam neked ezeket a vágyakat. (Filippi 2:13)
Sokkal többet vagyok képes megadni neked, mint amit elképzelni tudnál. (Efezus 3:20)
Én vagyok a legnagyobb bátorító, (2Thesszalonika 2:16-17)
és én vagyok az az apa, aki megvigasztal minden bajodban. (2 Korinthus 1:3-4)
Ha a szíved összetört, én közel vagyok hozzád. (Zsoltárok 34:19)
Ahogy a pásztor vállára veszi a bárányt, úgy hordoztalak én is a szívemhez közel. (Ézsaiás 40:11)
Egy napon letörlök majd minden könnyet a szemedről, (Jelenések 21:3-4)
és elveszek minden fájdalmat, ami miatt a földön szenvedtél. (Jelenések 21:4)
Atyád vagyok és szeretlek. (János 17:23)
Annyira, amennyire fiamat Jézust szerettem, mert Jézusban mutattam meg neked szeretetemet. (János 17:26)
Őbenne pontosan bemutattam, hogy milyen vagyok. (Zsidók 1:3)
Azért küldtem el őt, hogy bebizonyítsam, veled vagyok, (Róma 8:31)
és elmondjam, hogy nem tartom számon vétkeidet. (2 Korinthus 5:18-19)
Jézus azért halt meg, hogy te meg én kibékülhessünk egymással. (2 Korinthus 5:18-19)
Az ő halála volt szeretetem legmélyebb kifejezése. (1 János 4:10)
Odaadtam mindent, amim volt, hogy elnyerhessem szeretetedet. (Róma 8:32)
Ha befogadod fiamat, Jézust, úgy engem fogadsz be, (1 János 2:23)
és soha semmi nem választhat el téged többé szeretetemtől. (Róma 8:38-39)
Én mindig Atya voltam, és mindig Atya leszek. (Efezus 3:14-15)
Kérdésem ez: Akarsz-e a gyermekem lenni? (János 1:12-13)
Várok rád. (Lukács 15:11-32)
Szeretettel édesapád,
a Mindenható Isten
WEÖRES SÁNDOR: TÍZ LÉPCSŐ
Szórd szét kincseid –– a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid — a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid — a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid — a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid — az erő legyél te magad.
Űzd el szánalmaid — a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid — a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid — a világ legyél te magad.
+Vedd egybe életed-halálod — a teljesség legyél te magad.
Reményik Sándor: Amit az élettől akarok
Remélni jót , és alkotni szépetBoldognak látni minden népetMegetetni az összes éhezőtVirággal ültetni be tar mezőtÉs meglocsolni a sivatagotEz – mit az élettől akarok
Békében nevelni sok gyermeketS ne legyen rémisztő a rengetegFény gyúljon fel az agyakbanS az ember ne éljen akaratlanCsak az örömök legyenek nagyok
Ez – mit az élettől akarok
Emlékezni arra mi régen voltBecsülve tisztelni az öregkortMert tapasztalás tanít jövőtÉs erős oltalmazhat serdülőtHogy városokat ne fedjen el homok
Ez – mit az élettől akarok
A vérnek legyen végre értékeS nem kérdezve, hogy kérték-eCsak adni, magadból őszinténHogy kísérjen a tudás, a fényS a gyermekek legyenek boldogok
Ez – mit az élettől akarok
Kérem, legyen mindennap ünnep Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek Legyen hit, megértés, szeretet, béke Hisz az életnek van valódi értéke Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez – mit az élettől akarok
Reményik Sándor: Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –Mit tudom én, honnan ered,Micsoda mélységből a vétek,Az enyém és a másoké,Az egyesé, a népeké.Istenem, add, hogy ne ítéljek.Istenem, add, hogy ne bíráljak:Erényt, hibát és tévedéstEgy óriás összhangnak lássak –A dolgok olyan bonyolultakÉs végül mégis mindenekElhalkulnak és kisimulnakÉs lábaidhoz együtt hullnak.Mi olyan együgyűn ítélünkS a dolgok olyan bonyolultak.Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –Versben, s mindennapi beszédbenCsak a szükségeset beszéljem.De akkor szómban súly legyen s erőS mégis egyre inkább símogatás:Ezer kardos szónál többet tevő.S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,De egyre inkább csak igen.Mindenre ámen és igen.Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.Ámen. Igen. És a gonosztól vanMinden azonfelül.1939.
Üdvözlégy Krisztusnak szent Keresztje !Mely az ő vérével van befestve.Üdvözlégy áldott fa,kegyelemszer,Szívemre ölellek százezerszer.Hogy megjött a váltság nagy órája,Az aranynak gyémánt koronája.Megijedt a halál,hogy a Bárány Meghalt a szégyenfa véroltárán.Ó szemléld bűnös az égi zsámolyt,Melyen az Úr értünk szenvedett,számolt.Gyönyörű véle a keserűség ,Nélküle keserv a gyönyörűség.Két karját Jézus rajta ha kitárja ,A vétkest keblére várva várja.Ó fogadd el bűnös béke csókját ,Csókold meg felé kitárult jobbját.Egykor a Szűz Anya állt alatta,Anyai könnyeit itt csorgatta,Mi álljunk könnyezve most alája,Had folyjon ránk Jézus vére árja.Bánat az éltünk ,gyász a virágja,Fölnézünk Megváltónk Véres Keresztfádra! Azt mondja ragyogva piros vértől,Hogy volnál keresztény, kereszt nélkül?Tiszteljed nagyon az arany oltárt !Ezt szeresd ,ezt csókold ,ezt karold át.Ez a mi koronánk dísze ,fénye.Ez legyen hazánknak ,szép reménye.
Aranyosi Ervin : Vegyétek le végre Jézust a keresztről!
Nem válik a világ élhetőbbé ettől,hogy a bűneitek magára vállalta,s mártírként a szörnyű kínos halált halta!Mért hagyod gyötrődni? Én most eleresztem!Ne lógjon haldoklón ott fent a kereszten,vállalom tettemért a felelősségetés a haldoklásnak ezzel vetek véget!Mától őt követem, de nem a keresztre!Bűneimtől leszek végre eleresztve.Megbocsájtás útját, őt követve járom,nem félek holnaptól, s nem várom halálom.Talán arról is tudsz, Jézus feltámadott,nem csak példálódzott, útmutatást adott:– Nem szabad feladni, s a haláltól félni,nem halni tanított, hanem szebben élni!Élni, teremteni, s mindezt szeretettel,örömöt okozva lehet több az ember!Kövesd hát a példát, s hidd el jobban teszed,ha a szíved vezet, nem bölcsnek hitt eszed.Szeretet a minden, erről szól az élet,a gonoszt te élteted, ha van benned ítélet.Légy hát megbocsátó, ne ítélkezz máson,ne járjon az eszed végső elmúláson!Szeretet az Isten, keresd hát magadban!Ott van veled mindig, minden pillanatban!Akkor kerülsz bajba, amikor nem érzed,amikor nem szeretsz, s nincsen benne részed.A szeretet az út, vissza önmagadhoz,ha letérsz az útról, önmagaddal harcolsz!Hiszen a külvilág belsőd tükörképe,és ha a szeretet véled frigyre lépne,eggyé válnál vele, istenivé lennél,nincs is a világon fontosabb cél ennél!Szeretettel élj hát, s ne törődj a rosszal,s nem kell harcot vívnod mától a gonosszal.Vegyük már le végre Jézust a keresztről!
„Kívánom, hogy legyen hited önmagadban, amikor a legnagyobb harcokat egyedül vívod. Tudj bátran haladni azokon az utakon, amelyeken egyedül jársz. Kívánok erőt azokhoz a viharokhoz, amelyeket egyedül kell túlélned. Mégis tudd, hogy soha nem vagy egyedül. Mert a jó emberek útját mindig kíséri valaki imával, egy gondolattal, egy szívből jövő jókívánsággal és átöleli vele a lelkedet.”
(Deverdics Éva)
Az élet ajándéka
Ki párjával megöregszik, hálás lehet mind,mert egy emberöltőt együtt élni hatalmas nagy kincs,hiszen nem minden embernek adattatik meg,hogy egymásban egy életen át gyönyörködjenek.Kinek megadatik az-az öröm, hogy idősekké válva,még egymás kezét fogván sétálhatnak párba,azok köszönjék meg Istennek, hogy kegyessége által,még nem kerültek szembe a magány fájdalmával.Az idő elszáll fejünk felett. Egyszer véget ér az élet,s akkor minden megélt szépet elveszítünk végleg,de lelkünkben kincsként marad az a sok együtt töltött év,mit odafentről adhat nékünk a magasságos ég.Kun Magdolna
Babits Mihály: Balázsolás
,,Szépen könyörgők, segíts rajtam,Szent Balázs!Gyermekkoromban két fehérgyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamonaz úgy gondolja, hogy a gyertyák között,menta két ág közt kinéző ijedt őzike.Tel közepén, Balázs-napszemem pislogva csüggött az öreg papon,aki hozzád imádkozottfölém hajolva, ahogy ott térdeltem azoltár előtt, kegyes szokásszerint, s diákul dünnyögve, amit sem en,s ő se jól értett. Azértőlte meghallgattad és megóvtad gyermekiéletem a fojtogatótorokgyíktól s a veszedelmes manduláklobjaitól, így fölnövénfélszáz évet megérjek, háladatlanul,nem a gondolva tereád.Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma van,segíts, Sebasta püspöke!Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,hátra se versenyünk, elfutunka zajló úton, eleresztve kezetek,Magasabb szellemek – de ticsak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.Nem sert ha semmibe veszünks aztán a bajban újra visszaszaladunkhozzátok, mint hozzád ma enreszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!ki mint a szepegő kamasz,térdeplek itt együgyű oltárod kövén -nusiogj rajtam, csak segíts!Mert orv betegség öldös íme engemetés fojtogatja torkomat,gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdömzihál, s mint aki hegyre hág,elme nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,kifulva, akként élek enörökös lihegésben. S már az orvosokkese fenyeget, rossz nyakamfölvágni, melyet hajdan oly megadónhajtottam gyertyáid kesk,mintha sejtettem már már… Segíts, Balázs!Hisz a te szent gégédet vankések nyiszálták, mikor a gonosz pogánykivégzett: tudhatod, mi az!Ismert egy penge élét, Vér izét,megfeszített perceketegy szakadt Légcső görcseit, s a fulladáscsatáját és rémületét.Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,okos felnőtt! Te jól tudod,mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokallmég az Isten jósága sem,s mit ér az élet… S talán azt jelenti, hogy nema nagy dolog a halál.”
FEBRUÁR 2 – GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY Ünnepe
Körmendi Gitta: GYERTYA
Libbenő gyertyaláng űzi a sötétet,csendes, alázatos gyermeke a fénynek.Tehetjük oltárra, temető kövére,bárhol is világít, szebb a világ tőle.Néma csendben áldoz mozdulatlan állva,pedig fény-létének élete az ára.Neki ez a dolga. Lobogva szeretni.Teszi is önzetlen, nem riasztja semmi.Fényt ad az élőnek, viaszfehér holtnak,világított tegnap, fényleni fog holnap.Tiszta sugárt’ áraszt kápolna csendjében,vad-vörösen izzik kocsma belsejében.Virraszt betegágynál, míg fájdalom múlik,kicsi, meleg lángja egek felé nyúlik.Részt vesz az örömben, osztozik a gyászban,reszket az eszelős, hideglelős lázban.Nyomorúság láttán hullajt viaszkönnyet,mert így fény-lelkének valamivel könnyebb.Útjából a sötét önmagától kitér,arany-glóriája szép holnapot ígér.Mentsük át a fényét, amíg szívünk dobban,míg a gyertya lángja utolsót nem lobban!
Árvai Atilla~Fohász
Ha néha nem találod, a világban a helyed Emeld majd az égre, fáradt tekinteted
Ha nincs kedved nevetni, beszélni, de máshoz
Folyamodj szerényen, a szent fohászkodáshoz
Csendesedj meg belül, mélyen a lelkedben Érezd a világot, éld át szeretetben
Csak ez repít majd oda, a fénylő mennyországba Hol szívedet megnyugvás és csodás szépség várja
Fohászkodj szerényen, imádkozzál hittel
A gonoszt is megjárod, de töltsd el félelemmel Hogy nincs hatalma rajtad,
csak is az Istennek Hogy régen átnyújtottad, szíved az egeknek
Fohászod meghallik, még ha nem is hiszed Hallják az angyalok, s megáldják életed
Te csak majd imádkozz, ne gondolj hát mással Ne gondolj béredre, se az áldomással!…
Fohászod, szent dolog, soha ne feledd el Olyankor együtt jársz, a hatalmas Istennel
Imádkozz, hát vélem, hogy szíved el ne vesszen Maradj velem kérlek,…maradj szeretetben…
Valaki véd
Valaki véd mindig engem,mióta csak megszülettemKöröttem jár láthatatlan,újra más és más alakban.Vigyázott rám ezer bajban,pedig néha majd meghaltam.Ha üldöztek jól elrejtett,s jelezte a csapdát vermet.Mikor álltam bírák előtt,Ő adott szavamnak erőt.Ha nehéz volt munkám, dolgom,Ő segített ezer módon.s nem engedte semmiképpen,hogy gyalázat szégyen érjen.Valaki véd, szeret engem,Pedig talán nem érdemlem.(Tóth Endre )
Boda János: Ima
Adj erőt, Istenem,hogy eleget tudjak adni…hogy alázattal térdeljek a sors előtt,és a földön bírjak maradni.
Adj erőt, Istenem,hogy megvívjam belső harcaim,hogy jobb legyek önmagamnál,és ne gyengüljenek el karjaim.
Adj erőt, Istenem,hogy mikor kell, én feleljek lelkemért,hogy bölcsebb legyek minden nappal,és hálás legyek az életért.
Adj erőt, Istenem,hogy eleget tudjak adni…és túl minden nehézségenember bírjak maradni.
Az Istenen túl mégis az igazán erős,aki leginkább magában hisz,mert ez a legfőbb erény,ne hagyj el, élet,karolj fel, remény!
Ha elmennek a nagymamák és a nagypapák
Mi lesz veletek kicsiny gyermekek,ha ez a romlott világ is ellenségtek lesz,és száműzi majd mellőletek mind-mind azokat,akik életetekhez hozzátartoztak.Ha elmennek a nagymamák és a nagypapák,kik néktek csak a szépet és jót tanítanák,már nem mondhatják el, hogy túl lehet e élniazon sorcsapást mely szíveteket sérti.Hiszen az Ő tanításuk segíthet majd abban,hogy ne csüggedjetek el akkor sem, ha baj van,mert akármennyi seb is van a szívben legbelül,ha lesz olyan ki tanácsot ad minden sikerül.Nektek a legfontosabb kicsiny gyermekek,hogy szeretetben, békességben nevelkedjetek,és egy olyan világot teremtsetek végre,ahol nem lehet szégyen az ember öregsége.Ezért becsüljétek, szeressétek azt a sok-sok öreget,kik valakiknek nagymamájuk, vagy papájuk lehet,s akik valakiknek életében annyit jelenthet,mint néked tán a legkedvesebb, önnön életed.
Kun Magdolna
Sík Sándor: A legszebb művészet
A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol..Nem lenni bús, reményevesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit..Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt..S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel..Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged..Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő –
S te sem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja..Kezed imára kulcsolod –
ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre –
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak..Sík Sándor (Budapest, 1889. január 20. – Budapest, 1963. szeptember 28.) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a MTA levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa. (Wikipédia)
Kalkuttai Szent Teréz anya 8 parancsolata:
1. Amit az évek hosszú során át felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet.Ne törődj vele! Te csak építs!
2. Ha valakinek segítesz az emberek haragudni fognak rád.Ne törődj vele! Te csak segíts, akinek szüksége van!
3. Minden telhetőt tegyél meg a világért, ezért rúgást fogsz kapni cserébe.Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik!
4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik.Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
5. A becsületesség, a tisztesség, és az igazmondás támadhatóvá tesz.Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte.
6. Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik, és önző.Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátaidat!
7. Ha jót cselekszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet.Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
8. Ha céljaid vezérelnek, hamis barátaid, és igaz ellenségeid lesznek.Ne törődj vele! Te csak kövesd a céljaidat!
LÁBNYOMOK
Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:két pár lábnyom a parti homokon, 
ahogy ő mindig ott járt énvelem. De ahogy az út végén visszanéztem,itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott, éppen, ahol az életempróbás, nehéz volt, sorsom mostoha. 
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:„Amikor életem kezedbe tettem,követődnek szegődtem, Mesterem,azt ígérted, soha nem hagysz el engem,mindennap ott leszel velem.S most visszanézve, a legnehezebbúton, legkínosabb napokon átmégsem látom szent lábad nyomát!Csak egy pár láb nyoma látszikott az ösvényen.Elhagytál a legnagyobb ínségben?”
Az Úr kézen fogott, és szemembe nézett:„Gyermekem, sose hagytalak el téged!Azokon a nehéz napokon átazért láttad csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak!” 
(ismeretlen szerző után németből fordította: Túrmezei Erzsébet)
Szép Ernő imája
Ki ülsz az Égben a vihar felett,Én Istenem, hallgass meg engemet.Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,Hazámért reszketek, magyar vagyok.A népekkel, ha haragod vagyon,A magyarra ne haragudj nagyon.Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.Szeresd, vigyázz rá Istenem Atyám,El ne vesszen a sötét éjszakán!Mert itt a népek nem tudják, mit ér,Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,Hogy nem szokott senkit se bántani,Lassú dallal szeretne szántani.Édes Istenem, Te tudod magad,A bárány nála nem ártatlanabb.Te tudod ezt a fajtát, mily becses,Milyen takaros, mily kellemetes.Te látod életét minden tanyán,Te tudod, hogy beszél: édes anyám.Te tudod a barna kenyér ízét,Te tudod a Tisza szőke vizét.Te tudod, hogy itt milyen szívesenHempereg a csikó a füvesen.Tudod a nyáj kolompját ha megyen,Édes szőlőnket tudod a hegyen.S keserű könnyeink tudod, Uram,Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan.S hogy víg esztendőt várunk mindenértS hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.Óh, keljetek a magyart védeni,Ti Istennek fényes cselédei!Uradnak mondd el forró, drága Nap,Hogy kedveled te délibábodat.Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,Hogy szebb tükröd a Földön sose volt.Csillagok, értünk könyörögjetek,Kis házak ablakába reszketeg,Szerteszét este mennyi mécs ragyog…Könyörögjetek értünk, csillagok!
“Terveim a jövőre: csendet teremteni a zajok között, hallgatni tudni a beszédesek között, bátornak lenni a félelmek között, minél egyszerűbbnek lenni a bonyolultak között, apró örömöket találni a gondok között, békére lelni két harc között, beszélgetni egymás között, szeretni tanulni magamat mások között, másokat szeretni a saját dolgaim között, az életet szeretni élet és halál között. Úton lenni elindulás és hazatérés között.”Lőrinczi Emese
Most mondd hogy hiányzik! Most mondd, hogy sajnálom! Most mondd neki mennyire szereted! Most ölelés magadhoz szorosan! Most nevess, kirandulj nagyokat! Most hagyd fel a régi bosszantó dolgokkal, amik annyi szomorúságot okoznak! Most bocsáss meg, kérj bocsánatot! Most utazz oda ahova menni szeretnél! Most köszönd majd meg! Most vágj bele, amit eddig halogattál!
Mert lehet holnap már késő lesz minden! Most! Ne majd egyszer, hiszen lehet már nem lesz holnap Nem majd holnap mondd el mennyire sajnálod, nem így gondoltad, ne haragudj!
Merni kell! Élni kell! Mert a holnapja senkinek sem biztos! Mert nem tudhatjuk hogy az a bizonyos óra meddig ketyeg, mikor áll meg úgy végleg! Csodás pillanatot mindenkinek!Lona
“Adj időt a gondolatnak Erőd forrása ez.
Adj időt az imának A legnagyobb erő a Földön ez.
Adj időt a mosolynak A lélek zenéje ez.
Adj időt a játéknak Az örök ifjúság titka ez.
Adj időt a szeretetnek S légy szeretettIsten adománya ez.
Adj időt az adakozásnak Önzésre nem juthat idő.
Adj időt az olvasásnak A bölcsesség kútja ez.
Adj időt a barátságnak A boldogság útja ez.
Adj időt a munkának A siker ára ez.
Adj időt a szeretetnek A Mennyek kulcsa ez.
A csend gyümölcse az ima.
Az ima gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a béke.
Ámen”
Teréz anya
Aranyosi Ervin: Öntsd szíved melegét a fagyos világra!
Mindegyik évszaknak van valami bája.Van aki leszólja, van ki megcsodálja!Ha kívül hideg van, öltözz melegebben,a lelked sem fázik, ha van szeretet benn.Gyújts tüzet, ha fázol, s tested átmelegszik,lelked is gyújtsd lángra, mert, ha szeret, tetszik!Arcod a tűz lángja, s mosoly melegítse,mosolyod más szívét, jobb kedvre derítse.Hagyd a zord világot, hagyd át melegedni,fagyot felolvadni, kivirulni, lenni!Találd meg az okot derűre, vígságra,öntsd szíved melegét a fagyos világra!
Téli csend száll… /Mentovics Éva
Kora reggel csoda várt ma,hó hullt a domb oldalára.Dús fenyőfák pihe-pelyhehimbálózott incselegve,s a hegytető gyémántfénybenszikrázott a messzeségben.Égbolt kékjén fodros felhő…Mesevilág lett az erdő.Hópaplanon cinkelábnyom…Téli csend száll tündérszárnyon.Pilinkélve, ringva-lengvepelyhez békét a lelkekbe.
Milyen sors jut nékünk
Ha majd öregek leszünk, milyen sors jut nékünk,koldusbotra jutván, nyomorogva élünk,vagy lesz, ki ápol minket, lesz, ki vigyáz ránk,ha majd alkonyati időnk lemenőre vált.Lesz-e vajon olyan, ki nem tagad meg minket,ha majd léptünk és sóhajunk egyre nehezebb lesz,és egyre nehezebb lesz a gondolat és beszéd,amivel emberi méltóságunk kifejezhetnénk.Nem tudom mi vár ránk, de reménykedem abban,lesz mellettünk valaki a legutolsó harcban,s nem úgy kell elmenni, hogy szégyenkezni kéne,amiért megtagadtak azok, kiknek vérünk volt a vére.Kun Magdolna
Schmidt Károly Imre: Év végi köszönet
Köszönöm, Istenem,
a már elmúlt évet,
köszönöm, hogy szívem
szeretettel éghet..Köszönök tanítást,
köszönök fájdalmat,
s mindent, mi ad nekem
békét és oltalmat..Köszönök virágot,
köszönök hűs szellőt,
köszönöm az égen
tornyosuló felhőt..Köszönöm, hogy ajkam
köszönetre nyílik,
köszönöm, hogy szívem
Tebenned megbízik..Noha köszönetet
senkitől sem várod,
én mégis köszönöm az igaz világod.
Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő
Újév reggelén.Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot.Mindenki, amennyire tud,legyen boldog.Érje el, ki mit szeretne,s ha elérte, többre vágyjon.S megint többre.Tiszta szívbőlezt kívánom.Szaporodjon ez az ország emberségbe,’ hitbe,’ kedvbe,’s ki honnan jött, soha soha ne feledje.Met míg tudod, ki vagy, mért vagy,vissza nem fognak a kátyúk…A többit majd apródonkéntmegcsináljuk.Végül pedig azt kívánom,legyen béke.-Gyönyörködjünk még sokáig a lehulló hópihékbe’!
Aranyosi Ervin: Óév búcsúztató, újév váró
Ismét egy év véget ért,tovaszállt!Hálás vagyok mindenért,ami volt, ami várt!Tanultam új dolgokat,eleget,voltam búsabb – boldogabb,ami épp lehetett!Ebből áll az életem,s folytatom,vágyaimat éltetem,fel soha nem adom!Nem mondok le semmiről,ami szép,a lemondás álmot öl,a szívem tépi szét.Utamon tovább megyek,bármi vár,közben szívvel szeretek,s örömöm rám talál!Vidítok bús lelkeket,s nevetek,s jobbá válok veletek,amikor szeretek.Jön az új év, s fogadom,ami vár,járjunk a jó oldalon,s tűnjön el a sivár!Jövőre is veleteklegyen szép!Kívánok jó emberekjobb sorsot, szerencsét!
Nagy László: Adjon az Isten
Adjon az Isten szerencsét,szerelmet, forró kemencét,üres vékámba gabonát,árva kezembe parolát,lámpámba lángot,ne kelljen korán az ágyra hevernem,kérdésre választ ő küldjön,hogy hitem széjjelne dűljön,adjon az Isten fényeket,temetők helyett életet –nekem a kérés nagy szégyen,adjon úgy is, hanem kérem.
Ady Endre: Adja meg az Isten verse.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Sirásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játszak, ölő, gyilkos
Cudar komédiát
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
A jóság hatalma
Ne kívánj kincseket a következő évre,mert a gazdag életnek egyszer úgyis vége.Légy szerény és mondd azt, drága Istenem,ne hagyd, hogy a világban bárki éhezzen.Kérdd, adjon az Úr másnak is olyan életet,miben megleli örömét, miben nem szenved,és büszke szívvel vallhatja majd mások előtt is,hogy e világban Őt is embernek nézik.Itt e földi létben túl rövid kiszabott időnk,s egyszer csak ott állunk mind a Jóisten előtt,aki reánk néz, mosolyog, vagy könnyezik talán,ha meglátja életünk a pergő filmkockán.Ezért kell úgy élni, hogy méltók lehessünkarra a másik életre is mit odafenn nyerünk,mert az-az élet lesz az, mely megmutathatja,hogy minden kincsen túl szárnyal a jóság hatalma.Kun Magdolna
FELÉD NYÚJTOM KÉT KEZEM
Feléd nyújtom két kezem,Fogd meg drága Istenem!Nem kérek mást,semmit sem,Ne hagyj el,maradj velem!Látod nyitva a szívem,Köszönöm,hogy létezem!Ha ingadozom néha nap,A Te jóságod el nem hagy.Köszönöm,hogy velem vagy,S az én erőm Benned nagy!Bármi ér is felemelsz,Kérésemre így felelsz.Kezében a két kezem,S erősen tart Istenem!Nyitva Felé a szívem,Köszönöm,hogy létezem!Szalonnás Viktória c.2020.12.28.
Szuhanics Albert: Taníts meg Uram!
Taníts meg Uram boldognak lenni,Tiszta szívemből, könnyen szeretni.Szállván virágra, miként a lepkék,Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.Taníts meg engem, tisztának lenni,Vissza nem nézni, előre menni!Letenni minden terhet és gondot,Látni magamban a középpontot…Taníts még nekem egyszerűséget,Hogy megláthassam mindig a szépet.Igazgyöngy legyen szellemi lényemA hamis ékszert még meg sem nézzem!Taníts meg engem nyugodtnak lenni,Útra kelőktől, szép búcsút venni.Túltenni magam, azon mi nem megy,Erősebb szenved, okosabb enged…Taníts meg engem szerelmet adni,Nem szalmalángként, parázs maradni.Embernek lenni, minden esetben,Segítő erő legyen kezemben!Hogyan tehessem? Taníts meg engem;Új reményt adni csüggedelemben!Mindig, mindenkor emberi szóra,Könnyet törölni, hajlani jóra.Taníts meg engem, tanító tettre,Példás jellemre, hű szeretetre.Víg mosolyt csalni bánatos arcra,Taníts meg Uram, erre a harcra!
Reményik Sándor: Akarom
Akarom: fontos ne legyek magamnak.A végtelen falban legyek egy tégla,Lépcső, min felhalad valaki más,Ekevas, mely mélyen a földbe ás,Ám a kalász nem az ő érdeme.Legyek a szél, mely hordja a magot,De szirmát ki nem bontja a virágnak,S az emberek, mikor a mezőn járnak,A virágban hadd gyönyörködjenek.Legyek a kendő, mely könnyet töröl,Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.A kéz legyek, mely váltig simogat,Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.Legyek a fáradt pillákon az álom.Legyek a délibáb, mely megjelenÉs nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,Legyek a délibáb a rónaságon.Legyek a vén föld fekete szívébőlEgy mély sóhajtás fel a magas égig,Legyek a drót, min üzenet megy végigÉs cseréljenek ki, ha elszakadtam.Sok lélek alatt legyek a tutaj,Egyszerű, durván összerótt ladik,Mit tengerbe visznek mély folyók.Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,Míg le nem teszi a művész a vonót.
Túrmezei Erzsébet: A harmadik
Valamit kérnek tőled.Megtenni nem kötelesség.Mást mond a jog,mást súg az ész.Valami mégis azt kívánja: Nézd,tedd meg, ha teheted!Mindig arra a harmadikra hallgass,mert az a szeretet.
Messzire mentél.Fáradt vagy. Léptél százat.Valakiért mégegyet kellene.De tested, véred lázad.Majd máskor! – nyugtat meg az ész.És a jog józanságra int.De egy szelíd hang azt súgja megint:Tedd meg, ha teheted!Mindig arra a harmadikra hallgass,mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.Tán összetörte a szíved.Az ész is azt súgja: Minek?De Krisztus nyomorog benne.És a szelíd hang halkan újra kérlel:Tedd meg, ha teheted!Mindig arra a harmadikra hallgass,mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne,és diktálhatna, vonhatna, vihetne!Lehet, elégnél hamar.Valóban esztelenség volna.De a szíved békességről dalolna,s míg elveszítenéd,bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!Mert az a szeretet.
Tánczos Katalin: AZ ÉN MIATYÁNKOM
Mikor a szíved már csordultig tele,Mikor nem csönget rád soha senki se,Mikor sötét felhő borul életedre,Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!Nézz fel a magasba – reményteljesen,S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…Mikor a magányod ijesztően rád szakad,Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,Mikor körülvesz a durva szók özöne,Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”Mikor elnyomásban szenved az „igazság”Mikor elszabadul a „Pokol” a FöldreNépek homlokára a „Káin” bélyege van sütve.Óh „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!Nézz fel a magasba: hol örök fény ragyog,S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!Mikor beléd sajdul a rideg valóság,Mikor életednek nem látod a hasznát,Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…Hisz a bajban nincs barát, ki veled törődne,Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!Nézz fel a magasba – hajtsd meg a homlokod…S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!Mikor a kisember fillérekben számol,Mikor a drágaság az idegekben táncol,Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,És millió szegény a „nincstől” hal éhen,Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!Mikor életedbe lassan belefáradsz,Mikor hited gyöngül, sőt ellene támadsz,Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:Uram! Segíts, – S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,Munkád elismerik, lakást is szereznek,Mikor verítékig hajszoltad magadat,S később rádöbbentél, hogy kihasználtak!Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!Mikor a népeket vesztükbe hajtjákS kérded: Miért tűröd ezt?! MIATYÁNK!Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!Uram! Ments meg a kísértéstől!MENTS MEG A GONOSZTÓL!
UTÓHANG -S akkor szólt az Úr Jézus, kemény – szelíden:Távozz Sátán! Szűnj vihar! BÉKE, SZERETET,És csend legyen!Miért féltek – ti kicsinyhitűek?Bízzatok! Hiszen Én megígértem Nektek:Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,És a végsőkig VELETEK MARADOK!
Írta:TÁNCZOS KATALIN-Hajléktalan
Lejegyezte Dr. Eőry Ajándok1999. november 18 – án
PETŐFI SÁNDOR:A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
Pest, 1847. január
LIGETI JÁNOS – KARÁCSONY ÉJSZAKÁJÁN…
Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!
Áldd meg, Isten, a magyart karácsony éjszakáján!
Engedd, hogy a harangszó, ha már mindenüvé elért,
Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért
És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő alá állit,De lélekben itthon vannak mind egy szálig!…
Kiket – mint tékozló gyermekeket – már elveszettnek hittünk.
Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünkÉs a magyar röghöz láncoló szeretet,
Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,Hogy öledbe hozza édes szülő a gyermekedet.
Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot..
Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!
– Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,
Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!
Aranyosi Ervin: Angyali gondolatok…Nézem a sok embert, valamit keresnek!
Ám nincs eredménye, amíg nem szeretnek!
Hiába a sok dísz, gazdag, szép ajándék,
mikor más célt szolgál, mögöttük a szándék.
Pénzben mért szeretet, anyagias vágyak,
görbe tükrei egy eltorzult világnak.
A mosoly, az öröm, egymás ölelése,
– önző világunkban, vajon nem kevés-e?
Vajon hová bújt el az igazi érték,
a szív gazdagságát, sosem pénzben mérték.
A szeretetet kéne végre megtalálni,
szebb világban élve boldogokká válni!
Figyelmet és időt kéne többet adni,
minden körülményben embernek maradni!
Heltai Jenő: Karácsony
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a kará.csonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,
A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.
A szeretet nagy ünnepén…
Tovább miért is fűzzem én?
Mikor az angyal szárnya lebben,
Sok-sok minden van a szivekben,
Irigység, méreg, epe mennyi!
Csak szeretet nincs egy szemernyi.
De mindegy! Minden csupa pompa,
Csillog, ragyog a karácsonyfa,
Telizsúfolva minden ág,
Lóg rajta sok cifraság,
Hány ember sóhajt most nagyot:
„Bár X. Y. lógna ott
A karácsonyi dísz helyén… „
A szeretet nagy ünnepén.
REMÉNYIK SÁNDOR: Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjonÉs tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodáiNagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? – s hogy tükröződni Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Angyalszárnyakon
Nagymamám mindig azt mondta nekem,eljön az-az idő is, mikor nem leszek,s akkor majd kicsi unokám, ott fenn az égiekfogják meg helyettem árva kezedet.Küldenek a földre néhány kicsi angyalt,akik vigyázzák helyettem minden léptedet,akik úgy ölelnek át, olyan meleg szívvel,mint ahogyan azt egykor, én tettem veled.Mikor Karácsony éjszakán felnézel az égre,és tündökölni látod a messzi csillagot,érezd azt a puhán-puha, selymes melegséget,mit köréd simítanak a földi angyalok.Minden simításban hinni fogsz majd abban,hogy fentről nézve is rád vigyázhatok,mert ég és föld között sem léteznek határok,ha két szív távolsága egy úttá fogyott.
Kun Magdolna
Aranyosi Ervin: Mikor a szív fázik…
Mikor a szív fázik, gyújts egy apró lángot,segíts megtalálni így a boldogságot!Legyél fény a ködben, hagyd hatni a szépet,amely megmutatja, mitől szebb az élet!Neked is jól esik, ha mást melegítesz,mikor örömöket meglátni segítesz,mikor a sötétben gyúl szeretet vágya,és az éhes lélek végre megtalálja.Ahol híján vannak szeretetnek, fénynek,mutasd meg az útját éledő reménynek!Engedd a magányost közelebb a tűzhöz,ne lehessen többé, akit a sors üldöz!Segítsd, hogy álmait válthassa valóra,hogy az ő élete nem szól csakis róla!
Hozzád szólok..Hozzád, aki azt gondolja jó ez úgy ahogy van.Hogy a Kutya kizárólag kintre való a kertbe.Hogy a Kutyának nem kell ház mert úgysem használná, és amúgyis kiszedné belőle a takarót.Meg a Kutya úgysem fázik hidegben, mert szőre van.Hozzád szólok, aki azt gondolja nem fáj a Kutyának az a seb, és majd elmúlik az magától.Hogy nem kell a Kutyának mindig enni sem, jó az ha jövő héten kap.Aki azt gondolja, hogy elfér rajta 1-2 rúgás mert mégiscsak ő a „gazda”.Aki azt gondolja, hogy a Kutya „csak egy kutya”.Hozzád szólok, mert fogalmad sincs arról:Milyen Kincs birtokában vagy!Igen egy Kincs, aki bearanyozhatná nyomorúságos kis életedet, de te eldobod ezt magadtól.Láthatnád milyen gyorsan tanul érted s neked!Hogy milyen sokat képes adni önmagából csak azért, hogy mindig és mindenhol megfeleljen és a kedvedre tegyen.Hogy gyermeked egyik legjobb barátját taszítod el mellőle.Általa megtanulhatnád milyen az, önzetlenül szeretni.Ő az egyetlen, aki állandóan érted aggódik.Aki akkor is örül neked mikor rossz kedved van, vagy épp haragszol rá.Aki mindent megtesz azért, hogy mosolyt csaljon az arcodra mikor szomorkodsz.Ő az, aki mindig s mindenért megbocsát neked.Aki olyan dolgokra tanítana meg téged figyelni, amelyeket eddig észre sem vettél..Mert vele lehetnél teljes és egész…A Kutyákat azért küldi a Sors az életünkbe.. hogy általuk jobbá legyünk„Csak ülök és fázom, szélben csörren a láncom, hordómon kopog a jéghideg tél.Csak reszketek némán s egyre azt érzem, hogy testemben vacog a lelkem és fél.Mert hosszú az éjjel és deres az álmom, a vashordó nem véd, egyre csak fázom.Már alig érzem, hogy kering a vérem, behunyom szemem elringat egy dal.A hópelyhek között lehull az égből vashordóm elé egy hófehér angyal.Azt mondja menjek és a kezét is nyújtja… hát indulok csendben, és ő vigasztal….”
https://fb.watch/2rrIZxMg86/ -.Aranyosi Ervin: Derűd szórd szét!
Ragyogás angyala
Milyen szépen ég a három szál gyertya,ilyen fényre vágy a lélek otthona.Harmadik adventi vasárnap eljött újra,bizakodik a ragyogás angyala ma.Szeretetre éhezőknek tárja karját,melegségre ébredőknek nyitja ajtaját.Komorságot elzavarja tiszta ereje,szomorúságot eloszlatja igaz erénye.Szívetekhez elér békessége,hiteteket az ünnep szelleme erősíti.Tiszteletet és a kegyelmet kell megérteni,emberekhez felérhet ékessége.Nem tudományból ered igazsága,hanem irgalomból az élet biztatása.Miértünk jött egykoron a földre,hogy a kiürült házakat feltöltse.Áldását adja mindenkire,álmokat megvalósítja, ha hisztek benne.Kérjetek és megadatik nektek,ne féljetek, csak megértésben éljetek./Szebenyi Judit/
Téli estéken
Téli estéken mikor szívembe tép anyám hiánya,rágondolok a régi, meleget adó kályhára,aminek lángjában lobogott az a szép mesevilág,melynek parazsa volt a gyermeki varázs.Ilyenkor alábbhagy a sírás, felszárad a könny,mert minden régmúlt emlék újra előtör,s én újra úgy érzem, mintha anyám védő karjaringatgatna bele még éji álmaimba.Hideg téli éjszakákon anyámról álmodom.Ilyenkor levest főz nekem a kopott sparhelton,s két kezét kulcsra zárva imádkozik értem,hogy hazaértemig semmi baj ne érjen.Fáj nagyon anyám, hogy mindez már csak álom,s hogy azt a parázsló kályhát is, csak délibábnak látom,mert akkor mikor útra keltél magaddal vittedazt az igaz valóságot, mit veled éltem meg.
Kun Magdolna
Mi végre születtél?
Tejúton sétált a JóIsten,szétnézett Égi Birodalmán,csillagot keresett,küldené a Földre,széttárta karjaitezen gondolkodván.Odagyűltek sokan,jelentkeztek néki,én is, én is…hangzott mindenfelől,ragyogtak a Lelkek,de a Teremtőnek mosta legfényesebb kellett.Felnyúlt Égi Palástjára,s kiválasztott téged,legyél megmentője itt lennaz emberiségnek.Hozzon csodát, áldásta te születésed,igen, Ő jó lesz,bólogattak a Bölcsek.Megszülettél hátIsten Szent Kertjéből,levetni bábruhádat,kibontani Fényed,hogy visszavezess Hozzáminden árva Lelket.
Berta Mónika2019.01.05.7’07
Ady Endre: Karácsony
I.Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni.A templomba Hosszú sorba’ Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének.Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma.II.Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni.De jó volna, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni.III.Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra.Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.
Szülőfalum templomába jöttem imádkozni:
A jó Isten kegyelméért ismét hálát adni.
Megköszönni életemet, s mindent amit adott;
Bármerre is vitt a sorsom, Isten el nem hagyott!
Harangszónál tanított meg engem jó anyám:
Térden állva, alázattal mondjam el imám.
Hitet vésett a szívembe kicsinykorun, régen
Azóta egy harang se szól, oly gyönyörű szépen.
Rég elhagytam én a falút, az idő elszaladt,
Kongása a vén harangnak szívemben megmaradt.
Hívogatott örömökben, de bánatban is ott volt,
Mikor Isten árvasággal, könnyel próbáltatott.
Bármerre visz sorsod útja, s mint múlnak az évek;
Visszacsalnak olykor -olykor a régi szép emlékek.
Gyermekkorom, ifjúságom, úgy szívemhez tapadsz-
Köszönöm, ó kongó harang, hogy haza hívogatsz!
Köszönöm, a jó Istennek, hogy itt lehettem ma;
Felüdült a lelkem, mint a folyómenti fa,
Mert szent ez a hely, mely ölébe fogadott,
Szent e templom, s e falú, mely keblén ringatott!
Posztós Lenke
Zelk Zoltán: Zuzmara
Mikor az első zúzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.
.
De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.
.
Mert zúzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. –
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.
Aranyosi Ervin: Öntsd szíved melegét a fagyos világra!
Mindegyik évszaknak van valami bája.Van aki leszólja, van ki megcsodálja!Ha kívül hideg van, öltözz melegebben,a lelked sem fázik, ha van szeretet benn.Gyújts tüzet, ha fázol, s tested átmelegszik,lelked is gyújtsd lángra, mert, ha szeret, tetszik!Arcod a tűz lángja, s mosoly melegítse,mosolyod más szívét, jobb kedvre derítse.Hagyd a zord világot, hagyd át melegedni,fagyot felolvadni, kivirulni, lenni!Találd meg az okot derűre, vígságra,öntsd szíved melegét a fagyos világra!
Kamarás Klára: HAJLÉKTALAN AZ ÉJFÉLI MISÉN
Ide csak melegedni jöttemkinn hull a hó, s az éj hideg.Ruhám kopott, hát tőlem itt iselhúzódnak az emberek.Az imákból már rég kikoptam,a hangom is olyan rekedt…Itt ének száll feléd, s imádságvelük szárnyalni nem merek.Régi imáim elfeledtem,pedig nagyanyám oktatott…de itt a tömjénfüstös éjbenvalami fájón felragyog….tovább.Igen, hazudtam, loptam, ittam.Volt asszonyom, de elhagyott…A gyermekem, ki tudja hol van?Talán még él, talán halott.Én nem kérek már semmi kincset.Adtál, s elszórtam eleget…csak hadd maradjak itt a fényben,s jusson nekem is szeretet….
ADY ENDRE: Adja az Isten
Adja meg az Isten,Mit adni nem szokott,Száz bús vasárnap helyettSok, víg hétköznapot,Adja meg az Isten.Adja meg az Isten,Sirásaink végét,Lelkünknek teljességes,S vágyott békességét,Adja meg az Isten.Adja meg az Isten,Bár furcsa a világ,Ne játszak, ölő, gyilkosCudar komédiátAdja meg az Isten.Adja meg az Isten,Mit adni nem szokott,Száz bús vasárnap helyettSok, víg hétköznapot,Adja meg az Isten.
Teréz anya: Az élet himnusza
Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!Az élet szép – csodáld meg!Az élet boldogság – ízleld!Az élet álom – tedd valósággá!Az élet kihívás – fogadd el!Az élet kötelesség – teljesítsd!Az élet játék – játszd!Az élet vagyon – használd fel!Az élet szeretet – add át magad!Az élet titok – fejtsd meg!Az élet ígéret – teljesítsd!Az élet szomorúság – győzd le!Az élet dal – énekeld!Az élet küzdelem – harcold meg!Az élet kaland – vállald!Az élet jutalom – érdemeld ki!Az élet élet – éljed! Mindenkinek szeretettel!!!
Dsida Jenő: December
A horizont ma ködökbe vesző,s a nagy világ egyetlencsöndes hómező.Pelyhet kavarva dudorász a szélés nagy titokról halkanmeséket mesél.…Merő szemekkel nézek lefele,mert énbennem talánmost minden fekete,s reszkető térdem csöndben földet érés megcsókolom a havatcsak azért, – mert fehér.
Hamvas Béla: Útravaló
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle, mert amikor bennünket elküldtek,az útra bocsájtó hatalom így szólt:Rád bízok minden embert külön,kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát,mindenkire vigyázz úgy, mint magadra,és ne hagyd sötétségben elmerülni.Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.Az egész világ a tiéd.Szabad vagy a kövektől az éterig.Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja,de jaj neked, ha magadnak tartod.Elbocsátlak téged is, mint mindenkit:Felelős vagy minden emberért aki veled él,s el kell számolnod minden fillérrel,amit magadra költesz,minden örömmel, amit magadba zártál,és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.
József Attila:TÉL
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,Hogy melegednének az emberek.Ráhányni mindent, ami antik, ócska,Csorbát, töröttet s ami új meg ép,Gyerekjátékot, – ó, boldog fogócska! -S rászórni szórva mindent, ami szép.Dalolna forró láng az égig rólaS kezén fogná mindenki földiét.Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,Hisz zúzmarás a város, a berek…Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatniÉs rakni, adjon sok-sok meleget.Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,Hogy fölengednének az emberek!-1922. okt.
Varga Irén: Kérdések a karácsonyról
A kérdésem tán költői, bár nem annak szánom:Mért változott meg ennyire mára a karácsony?Szaloncukor októberben mit keres a polcon? Mért tört ki már az őrület minden egyes bolton? Karácsonyi hangulatba ringatnának ősszel? Valamiért ez a tett rám nem hat csáberővel.Napokkal az ünnep előtt így is nagy a tömeg, Tülekednek a boltokban, frusztráltak, dühösek. Elvesznek az emberek a vásárlási lázban, hirdetés és reklám özön tévében, újságban.Hivalkodás és kérkedés lett a fontos mára, drága dolgok akkor is, ha adósság az ára. Füzér kerül fel a házra, fények tonnaszámra,irigykedhet a sok szomszéd erre a látványra. Személytelen üdvözletet küldesz egy e-mailben, Persze most sem találkoztok. Majd a jövő évben! Ezt ígérted tavaly is, de ki emlékszik arra? Idegesen kapkodsz most is, rohansz jobbra-balra. Terülj-terülj asztalkádról képek a „fészbukra”, hadd sárguljon, aki látja, neked mire futja.Telefon a tányér mellett, nézed evés közben, néhány szelfi, boldog mosoly az ünneplő göncben. Vacsi után tévéműsor unalomig játszva. Mindegy, jó lesz, csak ne kelljen figyelni egymásra. Kötelező látogatás: elmész nagyiékhoz, semmi kedved idén is e kínos színjátékhoz. Mit kaptál? A kíváncsiság fúrja az oldalad, ajándékod kibontva már sértve érzed magad. Szeretettel választotta nagyi a vásárban. Hogyan viszed majd a boltba vissza januárban?Sorolhatnám biztos tovább a sok remek példát, mégsem biztos, hogy a listám elérné a célját. Mondjátok csak emberek, tényleg ez a lényeg? Nem érzitek az ünnepet inkább büntetésnek? Nem telhetne a karácsony békés meghittségben? Ha ilyet még nem éltél át, kérdezz! Elmesélem.
Istentől kapott kereszted
Ha minden angyal, a világ minden lángelméjetanulmányozta volna,mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,miféle szenvedés,kísértés vagy fájdalmas veszteség,nem találhattak volnahozzád illőbbet,mint az, ami ért.Isten örök gondviselésekezdettől fogva kigondolta,hogy ezt a keresztet saját Szívébőlértékes ajándékként adja.Mielőtt elküldte volna,mindentudó szemével megszemlélte,isteni értelmével átgondolta,bölcs igazságosságával megvizsgálta,szerető irgalmával átmelengette.Mind a két kezével megmérte,hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb,egy milligrammal se legyen nehezebb a kelleténél.Azután megáldotta szent nevével,fölkente kegyelmével,beléje lehelte vigaszát,és még egyszer rád és bátorságodra pillantott.Így most egyenesen az égből jön feléd,mint Isten hívása,s könyörülő szeretetének ajándéka,hogy egészen önmagaddá légy,és Istenben megtaláld beteljesülésedet.Szalézi Szent Ferenc
Sík Sándor: Ne félj!
Ember, ne félj a rossztól!Arkangyal áll a poszton,Van, aki hallja hangod:Szabadíts a gonosztól.
Ne félj a fájdalomtól:Nem kontár kése koncol,Próbált sebész az Isten;Megifjodol, ha boncol.
A bűnt se féld: a pázsitGyomot is hajt, ha ázik.Ravasz művész az Isten:A rossz is jót csírázik.
Még magadat se féljed:Isten kezén a mérleg.Ha még oly semmi volnál:Majd megnagyít a Lélek.Ha napba, holdba lőnek,Örülj a szép erőnek:Minden javára munkálAz Istent szeretőnek.A kék magasba nézz föl,
Ne kérdd, hogy meddig érsz föl.Egyet pillant az Isten,És egész lesz a részből.A halál is csak ennyi:- Ne félj elébe menni -Édesapád az Isten,Röpül eléd, ölelni.
Befejezésül néhány erőt és nagy tudást sugárzó gondolat, Babits tollából:„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.Hiszek a harcban, az észérvek harcában a vak erők ellen.””Nem hiszek az Elrendelésben,mert van szívemben akarat,s tán ha kezem másképp legyintem,a világ másfelé halad.””Nem az énekes szüli a dalt:a dal szüli énekesét.””Minden szavam magamról vall.””Most érzem, hogy sorsom a hazámnak sorsa,mint fához a levél, hulltomig kapcsolva,mert nem madár vagyok, hanem csak falevél,mely ha fája kidőlt sokáig ő sem él”.”Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!Oly hazáról álmodtam én hajdan,mely nem ismer se kardot, se vámots mint maga a lélek, oszthatatlan.Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,mely nem szorul fegyverre, se vértre,mert nem holt rög, hanem élő lélek.””Nem szánom én az ostobát,kinek üres a mennyek boltja:ki méltó látni a csodátaz a csodát magában hordja.””Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.””A gyűlölet a legjobb megfigyelő.””Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.””Sajátságos dolog, hogy az utánzókat éppen az utánozhatatlan egyéniségek vonzzák legjobban.””Minden szeretetbilincs, és minden örökség teher.””Ne mondj le semmiről. Minden lemondásegy kis halál. Ne mondj le semmiről.””Mindenik embernek a lelkében dal vanés a saját lelkét hallja minden dalban.És akinek szép a lelkében az ének,az hallja a mások énekét is szépnek.”
VIDD A HÍRT!
Vidd a hírt,hogy létezem!Ne legyen bennük félelem,Az életük megváltozik,Megérzik,hogyha engedik.Mondd el nekik,hogy hol vagyok,Nem takarják arcom a tegnapok!Ragyogok bennük,tisztán égek,Mindannyiotokban benne élek!Vidd a hírt,szóld az igazságot!A szavakat magadban találod.Mondd el nekik,hogy nincs más út,A Szeretet sohasem köt alkut!Lépj velem egy úton,ne feledd,Nem engedem el kezedet!Vidd a hírt,hogy létezem,Ne legyen bennük félelem!Mondd el nekik,ha nehéz idők járnak,Vigaszt,ott vagyok!magukban találnak!Keressék belső fényüket,Ragyogó,tiszta lényüket!Vidd a hírt,hogy csodára lelnek,Ha tiszta szívvel felébrednek,Ámulva nézik,kit addig nem láttak,Hogy önmaguk ragyogó fényében állnak!
Szalonnás Viktória c. 2020.11.20.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
„Ahol Isten van, nincs gyűlölet,Ahol Isten van, ott a szeretet.Ahol Isten van, nincs harag,Ahol Isten van, lelkem szabad.Ahol Isten van, ott van a fény,Ahol Isten van, örök a remény.”
143 éve ezen a napon született Ady Endre,a 20. század legkiemelkedőbb költője.
Ady Endre : Jóság síró vágya
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.
Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Mindenki imája
Ma mindenki imája szálljon fel az égbe,hogy meghallván, Isten, fájdalmunk megértse,megértse, hogy félelmünk már szívünk kikezdte,így egyre jobban fogytán védőereje.Kérünk téged, jó Uram, esedezve kérünk,bocsásd meg bűneinket, bocsásd meg a vétkünk,és űzd el fejünk felől azt a sötét felleget,mely záporként hullatja ránk a halálcseppeket.Félünk nagyon, Istenem, mind-mind nagyon félünk,mert tudjuk mily temérdek ellened a vétkünk,és mennyi emberéletnek vetett végleg véget,az a mérhetetlen gonoszság mit egyre csak tetéztek.Tudjuk, hogy a te szíved telve szeretettel,s hogy mérhetetlen bűneinkért mennyi könnyet ejt’sz el,hiszen mi vagyunk a családod, mi vagyunk a néped,kik elveszett bárányként a rossz útra letértek.Kérünk, Uram, vezess minket azon irányba,ahol még fellehető mindenkiben az emberi hála,s ahol tisztelik és megvédik az emberéletet,mert ki ennek ellenszegül, ki ezt nem fogadja meg,annak ember, s Isten jóvoltából nincs könyörület.
Kun Magdolna
Hol boldog voltam rég
Visszasírom azokat a boldog éveket,mikor még rangja volt a kisült kenyérnek,annak a kenyérnek, mit nagymamám kezeáldással tett a család elébe.Visszasírom azokat a boldog nyarakat,mikor nagyapám aratta a búzatáblákat,azt a búzatáblát, melynek sárga kalászaigazi kincs volt a szegényes házba.Visszasírom azokat a régi teleket,mikor melegedhettem a kemence mellett,és meséket hallgatván hőssé válhattam,hőssé, kiben szív és emberjóság van.Ha újra visszamehetnék régi múltamba,odabújnék nagymamám féltő karjába,és megcsókolnám két ránccal telt kezét,így köszönve meg hű szeretetét.Ha visszamehetnék hol boldog voltam rég,megfognám nagyapám dolgos két kezét,és szívemre helyezve megsúgnám neki,ő az aki megtanított embernek lenni.Kun Magdolna
Mit tettél, ember.
Az elég sem volt elég. Még több kellett, még nagyobb, még gyorsabb, még magasabb, még drágább, még szebb, még hamisabb, még több, még több, még több… A repülőid eltakarták az egemet, a hajóid eltakarták a tengeremet, vonataid a földemet, felhőkarcolóid a hegyeimet, felhalmozott árucikkeid a tükörképedet, fesztiváljaid zajától nem hallottad a madarakat, nem hallottál engem…nem hallottad magadat.Ember…mit tettél.Rohantál, hogy még több országot láss. Nem volt elég egy utazás, nem volt elég száz utazás, hajszoltad a menekülést, a helykeresést, és észre sem vetted az otthont…magadban. Nem volt jó az erkély, az udvar, az erdő, a közeli domb, nem érdekelt a patakpart a házad mellett, mentél, csak mentél, mert azt hitted, menned kellett.Ember…nem értetted.Nem értetted, hogy miért lángol a tüdőm, hogy miért olvad a jegem, hogy miért nyelnek el városokat a rengéseim. Nem értetted, miért torpansz meg miért, miért nem jön az újabb siker, miért egyre küzdelmesebb akár csak egy lépést is tenni meg. Nem értetted, mit jelent megállni, mit jelent hátrálni, mit jelent hálát adni. Nem értetted, hogy segítséget, hogy szünetet, hogy figyelmet kérek. Nem értetted, mit jelent rajtam élned. Ember…vedd észre!Vedd észre végre a lényeget! Állítsd le kicsit végre az életed! Hagyd az autót, a repülőt, hagyd a bulit, a melleted ülőt, vedd észre a hangodat, a fiadat, a lányodat, vedd észre a napsütést, a szelet, a friss levegőt, az erdőt, fejed fölött a tetőt, vedd észre, hogy jól is használhatod az erőd! Vedd észre a néptelen utcákat, az üres tereket, a máskor mindig oly zsúfolt épületeket. Lásd a világodat, amit építettél! A tiéd! Csak egy kicsit túlsiettél. Halld meg a tenger imáját, a madarak lármáját, a tapsot az erkélyen, az istent a szívedben. Lásd végre a nagyobb képet, vedd észre, hogy ahogy volt, az…az nem élet. Vedd észre, hogy most a te tüdőd lángol, hogy most te vagy a jegesmedve mindentől távol, vedd észre, hogy te vagy most beteg, mert nekem gyógyulnom kell, hogy továbbvihesselek.Kőváry Anett
LIEBE ATTILA: JÁTSSZ EL EGY DALT
Amikor nem simogatnak a napsugarak,Mert lustábban kel fel a Nap,Amikor nem hallatszik tücsök-hegedű,Mert fakóbban zöldell a fű:Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,Segít elfeledni, hogy valahol baj van.Amikor nem csengetnek rád a barátok,Mert kihűltek már a régi álmok,Amikor ürességtől hideg az ágyad,Mert ellustultak benned a vágyak:Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,Segít elfeledni, hogy valahol baj van.Amikor hiába vársz egy őszinte szóra,Mert por rakódott rá a jóra,Amikor eleged van magad körül mindenből,Mert csak a neheze jut az életből:Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,Segít elfeledni, hogy valahol baj van.Amikor már csak feledés az élet,s nem férnek bele lázadó remények,mikor mindenki mást mond mint amit gondol,s lelkedben a meg nem értés tombol:Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak hallkan,segít elfeledni, hogy valahol baj van…Amikor nem nézel körbe, mert körbenézni fáj,mert fáradt, sápadt s kiégett a táj,amikor nem férsz bele abba a körbe,ahonnan rád néznek utálva s röhögve:Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak hallkan,segít elfeledni, hogy valahol baj van…Amikor csak vagy, mintha nem is lennél,s már reggel az esti gondokkal keltél,amikor már nem emlékszel arra a napra,mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra:Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak hallkan,segít elfeledni, hogy valahol baj van…Amikor igaznak festi arcát a hazugság,szégyenlő szemüket az égiek is lehunyják,amikor hűvös fuvallattal készül a vihar,testedből, lelkedből minden érzést kicsavar:Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak hallkan,segít elfeledni, hogy valahol baj van…Amikor ostoba törvények ostora ver nyakon,elítélnek s megítélnek gőgösen s vakon,amikor magadra maradsz a magad igazával,s nem rendelkezel már sem házzal sem hazával:Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,segít elfeledni, hogy valahol baj van…Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,Játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban,Játszd azt, hogy mosolyogsz s nem érdekel semmi,Játszd, hogy érdemes minden nap embernek lenni,Játssz koldust vagy királyfit,Játszd, hogy nem ördög de Isten irányít,játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,játszd, hogy fárad az Isten de még bízik,játszd, hogy jobb lesz,játszd, hogy szebb lesz,játszd, hogy még lesz….Játssz el egy dalt – csak úgy csendben magadnak,Játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!
Anya tanítsd szeretni gyermeked!Első fogalma legyena szeretetMikor még bölcsőjétRingatod,erről szóljon mesédés dalod.Hogy együtt nőjön ez azérzelemminden gyerekkel, mindentéreken,s hogy mint tavasszala virágos ág,úgy boruljon virágbaa világ,közel és távol,ahol ember él!E szót röpítse szárnyaina szél,szálljon a széles tengerek felett….Anya tanítsd szeretniGyermeked!
Várnai Zseni: Szeretni
Móra Ferenc: Amikor a földön
Amikor a földön Gyermekek zokognak,Az ég angyalkái Mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak Megszegül a szárnya,
Felhőt borítanak Az ég ablakára,
Bánatos szemükből Könnyek harmatoznak,
Amikor a földön Gyermekek zokognak.
Amikor a földön Gyermekek nevetnek,
Nagy az öröm kéklő Mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák Le-lekukucskálnak,
Fellegek nyílásán Csókokat dobálnak,
Szivárványszalagból Csokrot kötögetnek,Amikor a földön Gyermekek nevetnek.
Neked csak egy öreg, ki ráncaitól vénhedt,kit megviselt a sors, megviselt az élet,s ki megtanulta már egy emberöltőn át,hogy ha erőtlenné válsz, nincs szükség reád.Te csak fáradt arcát látod, karikás szemét,melyben könnyként csillan a kín, a szenvedés,s az a jól elrejtett fájdalom, mit titkolnia kell,hogy emberi mivoltát ne veszítse el.Mert ő is volt egykoron fiatal és erős,ki nem hátrált meg soha az akadályok előtt,hisz mindennap megvívta az életért a harcot,hogy szerettei előtt ne valljon kudarcot.Hát ezért nézz úgy reá, mintha hozzád tartozna,mintha ráncos arca, anyádé, vagy apádé volna,akit bár megviselt a sors, és megviselt az élet,de érted és a jövődért mindenen túllépett.Kun Magdolna
Mit várok a jövő évtől? – hogy a maszkok mögül előkerüljenek a mosolyok, – hogy érezhessük az ölelés feltöltő erejét, – hogy immunrendszerünk a szeretettől erősödjön- hogy tegyük szebbé a világot azzal, hogy nem egymás rossz tulajdonságait figyeljük, – hogy a kommentháborúkat lecserélje az egyetértés, – hogy az ítélkezést váltsa fel az együttérzés, – hogy a bizalom cserélje le a hitetlenséget,- hogy a háborgó lelkekbe ismét béke költözhessen,- hogy utazzunk, a világ szépségeit szabadon csodáljuk,- hogy a médiából csöpögő negativitás elcsendesedjen,- hogy a kultúra által többletet vigyünk a hétköznapokba,- hogy kézfogáskor megérezhessük az érintés varázsát,- hogy a humor felszabadíthassa lelkünk keménységét,- hogy együtt legyenek a családok,- hogy szeretetben ne számítson, kinek van igaza,- hogy az életben benne tudjunk lenni tiszta szívvel. Deverdics Éva
A szeretet
A szeretet Isten adománya,benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében.
Szeress minden levelet,Isten világosságának minden sugarát.
Szeresd az állatokat,szeresd a növényeket, szeress mindent.
Ha mindent szeretsz,fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt.
Amint egyszer felfedezted,napról napra jobban meg fogod érteni.
Végül eljutsz odáig,hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
B. Radó Lili: Ne mondd…
Ne mondd, hogy „úgy is jó!” Ne mondd…Ne mondd, hogy „mindegy!” Nem igaz!Napod ezer parancsot ont,s ha nem igyekszel, lemaradsz!”Úgy is” semmi sem sikerül!Ha minden „mindegy”, célt nem érsz -csak úgy, ha küzdesz emberül!Győzni az fog, ki tettre kész…De azt, hogy „úgy sem”, azt se mondd!Csatát veszt, aki csügged, ésa tett helyett csak könnyet ont…Az „úgy sem” az a csüggedés!Hát sose légy reménytelen…Kövessünk el bár száz hibát,a győztes az lesz – higgy nekem! -kit jó szándék hajt s értelem,és helyrehozni nekilát.
Fésűs Éva: HA…
Ha visszavarrnád a letépett gombot és összeöltenéd, ami szakadni kezdett;ha belátnád, hogy ideje levetned hamis gyöngyökkel díszített ruhádat, s a büszkeléptű cipőt is lerúgnád, amiben eltitkoltan fáj a lábad;ha nem panaszkodnál újra meg újra, hogy napról-napra kevesebbre futja, mert jóságodból hitvány emberekre áldoztál könnyelműen túl sokat;ha csípéseid nyomát kenegetve kihúznád a saját fullánkodat;ha nem mindig a hegy csúcsát csodálnád, amit a nap vakító fénybe vont, de észrevennéd a riadt bogárkát a lábad előtt, nehogy eltaposd;ha ékestollú madarak helyett a tenyeredből egyszer megetetnél egy ázott verebet;ha időnként a füled is befognád, hogy annyi bolondító zaj után meghallgasd a csend mondanivalóját;ha egyszer végigálmodnál egy álmot és elhinnéd a hihetetlent;ha arra nevetnél, aki veled van és nem azután néznél, aki elment;ha elfogadnád tövissel a rózsát és feltétel nélkül szeretni mernél – milyen boldog lehetnél!
Máté Rózsika: Köszönöm…
Köszönöm Istenem,az esőt és a napot,s hogy Te egyformán szereted a szegényt és a vakot.
Köszönöm az utat, amit Veled együtt járok,s a mindennapi csodát, amit veled megtalálok.
Köszönöm életem minden egyes percét,s hogy Te elhordozod szívem minden terhét…
Köszönöm a sok jót, amit Tőled kapok,s hogyha Veled járok, eltűnnek a bajok…
Köszönöm családom minden egyes tagját,s hogy te szenvedőnek meghallgatod hangját…
Köszönöm az ágyam, melyre fáradt fejem hajtom,s ha Hozzád szól az imám, Te meghallgatod hangom…
Köszönöm, hogy asztalunkon minden nap van étel,shogy felsegíted azt az embert, ki előtted térdel….
Köszönöm örömöm, s a mindennapi gondom,tudom, ha velem vagy, bármi jön, megoldom.
Köszönöm Istenem, hogy általad létezek,s hogy Te megbocsátasz nekem, bár oly sokszor vétkezek…
Köszönöm, hogy így szeretsz, s nem engedsz el soha.
életemben Te vagy a legeslegszebb CSODA.
KERESZT…
Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.Nem birom már! – sóhajtva csüggedezve.De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,Hogy a keresztre miért volt szükséged.
Vándor roskad le az útszél kövére.Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!De nem megy tovább! Hogyan érje el,Ha olyan nehéz terheket cipel?Amikor elindult, erős volt és boldog.Azóta annyi minden összeomlott.Magára maradt. Szép napoknak vége.Keserves, árva lesz az öregsége.Szivében ott a kérdés szüntelen:Miért lett ilyen az út, én Istenem?!Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,és leperdül az útszéli göröngyre.Aztán elcsendesedik. Lehet-eilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?Magasba emeli tekintetét.Ott majd megérti, amit itt nem ért.Fogja botját, és indul vánszorogva,Mintha a domboldalon kunyhó volna!Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.Elég volt már a vándorlásból estig.Soká eltöpreng még bajon, hiányon.míg végre lassan elnyomja az álom.S magát álmában is vándornak látja,útban a távol mennyei hazába.A mennyei város ragyog feléje.Oda igyekszik, siet, hogy elérje.Kezében vándorbot, vállán keresztje.Vállára azt maga Isten helyezte.Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!A messzi cél, mint csillag tündököl.Hőség tikkasztja.. Keresztje teher.Útközben néha pihennie kell.Kedves ház kínál pihenést neki.Súlyos keresztjét ott leteheti.S ahogy tovább indulna, mit vesz észre?Tekintete ráesik egy fűrészre.”Olyan súlyos keresztet cipelek.Jobb ha belőle lefűrészelek”mondja magában.”De jó, hogy megtettem!Sokkal könnyebb!”sóhajt elégedetten.Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,S eléri a ragyogó gyöngykaput.Ó, már csak egy patak választja el!Jön-megy a partján, hídra mégse lel:De hirtelen eszébe jut keresztje:A túlsó partra az most híd lehetne.Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:hiányzik a lefűrészelt darabja.”Mit tettem!” – kiált kétségbeesetten.”Most a cél közelében kell elvesznem,mert keresztemet nehéznek találtam!”S ott áll a parton keserű önvádban.Azután új vándort lát közeledni,s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,mint a hídon boldogan indulhat rajta,hogy átjusson békén a túlsó partra.”Rálépek én is!” Reménykedni kezd:az ismeretlen, idegen kereszthátha átsegíti. Rálép, de reccsenlába alatt. ” Jaj, Istenem, elvesztem!Uram segíts!” Így sikolt, és felébred.Még a földön van.
Előtte az élet.Csak álom volt a kín a döbbenet„Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,hogy egy darabot is lefűrészeljek!Amilyennek adtad, olyan legyen!Te vezetsz át a szenvedéseken.A Te kereszted szerzett üdvösséget,de mivel az enyémet is kimérted,Te adj erőt és kegyelmet nekem,hordozni mindhalálig csendesen!„
Reményik Sándor
Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz engem!
A halál nem jelent semmit.Csupán átmenet a másik oldalra.Az maradtam, aki vagyok, és Te is önmagad vagy.Akik egymásé voltunk, azok vagyunk mindörökre.Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,ne keress új szavakat.Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,folytasd a kacagásod,nevessünk együtt, mint mindig tettük.Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!Hangozzék a nevem házunkban,ahogy mindig is hallható volt,ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.A fonalat nem vágta el semmi:miért lennék a gondolataidon kívül…Csak mert a szemed most nem lát engem,nem vagyok messze, ne gondold.Az út másik oldalán vagyok,lásd, jól van minden.Meg fogod találni a lelkemet,és benne egész letisztult,szép, gyöngéd szeretetemet.Kérlek, légy szíves… ha lehet,töröld le könnyeidet,és ne sírj azért,mert annyira szeretsz engem…
Aranyosi Ervin:Emlékezés rá…
Emlékszel még? Ott él még szívedben?Látod-e még álmodban, színekben?Mint egy magnó, újra visszajátszod,csupán nappal tör reád a gyászod!Mennyi közös emlék köt még össze,kell, hogy könnyed lelkedet fürössze!Csukott szemed a vetítővászon,ahhoz, hogy ő újra-újra látsszon.Ma is itt él, szívedben rejtőzik,mert szívedben, mint egy kincset őrzik.Amit együtt éltetek meg régen,újra éled mesés álomképben.Kedves arcát mosolyogni látod,megölelnéd, vagy adnál virágot,várod, hogy még kedvest, szépet szóljon,s félsz, hogy képe szerte ne oszoljon.Hallod hangját, s szíved boldog tőle,mennyi érzést kaptál egykor tőle.S reméled, hogy tudta, hogy szeretted,s megbocsájtja néhány bántó tetted.Emlékedben, szívedben ott él ő,álmaidban nézed, milyen élő.Nem is halt meg, nyugtasd meg a lelked,amíg te élsz, ő is itt él benned!
Aranyosi Ervin Halottaknak napján
Halottaknak napján,gondolkozz el, kérlek!Mennyire fontosakazok, akik élnek?Milyen gyakran gondolszrájuk szeretettel?Jelenthet-e annyit,mint ki régen ment el?Ilyenkor az embertemetőbe jár ki,Elmúlt szeretteitvéli megtalálni.Közben annyin élnekmagányosan, távol,kire nem jut idő,kit a szív nem ápol.Pedig a halottaka szívünkben élnek.A hétköznapokbabőven beleférnek.M’ért nincs az élőkértugyanilyen ünnep,ami lángra gyújtjaapró mécsesünket.Aki elment, jól van,csak egy más világon,s nem tud örvendeznilevágott virágon.Földdé porladt testetlátogatsz a sírnál.Élőkért tehetnél,ahelyett, hogy sírnál!Oly sok a magányos,kinek nem jut semmi.Ki örülni tudna,ha tudnák szeretni.Ám ezt meg se látod– tudod – attól félek.Megbékélni kéne,s nem visz rá a lélek.Vársz, amíg késő lesz,mikor már nem bánthat,akkor száll szívedre,majd a gyász, a bánat.S jön halottak napja,s mész a temetőbe,bocsánatot kérni,s elbúcsúzni tőle…
Aranyosi Ervin: Hiszek önmagamban
Hiszek önmagamban, s hiszek Istenemben,tudom, mennyi mindent rakott össze bennem.Képessé tett engem talpamon megállni,lelkem erejével jó emberré válni.Adott nekem áldást, képzeletet, látást,ötleteim által szép valóra váltást.Teremtés erejét reám is ruházta,tökéletes mását bennem megmintázta!Hagyott arra módot, hogy néha hibázzak,és adott figyelmet, hogy erre vigyázzak.Adott szeretetet, szebbítsem világom,s csupán rajtam múlik, hogy milyennek látom!Hiszek önmagamban, s persze hiszek benne,nélkülünk a világ csak szegényebb lenne!
Uram, köszönöm a napfényt, mely ad nekünk meleget.
Köszönöm a testemet tápláló kenyeret.
Köszönöm a vizet, mi oltja a szomjamat,És még mennyi mennyi köszönet elmaradt.
Köszönöm a füvet, az esőt, a harmatot,
Köszönöm a virágot, mely ontja az illatot.
Köszönöm a fákat, melyek árnyékot adnak,
Köszönöm az estét, hogy most vége a napnak.
Köszönöm a hangyát, a tücsköt, a bogarat,A hajnalban ébredő kis dalos madarat.
És még mennyi mindent köszönök Teneked,
Az eget, a földet, a folyót, a hegyeket.
Köszönöm a légzéshez szükséges levegőt,
S hogy boldogabb vagyok, mint bármikor ezelőtt.
Amit a legjobban köszönök, utoljára hagytam,
Köszönöm az életet, amit tőled kaptam.
Szabó Sándor
ADJ URAM KITARTÁST…..Kun Magdolna
Uram, adj nekem kitartást a mindennapokhoz,
ne érezzem, bárkinél is kevesebb vagyok,
mert egyedül már nincs erőm a sorssal küzdenem,
kell, hogy védj és óvj, ha lelkem védtelen.
Sok időt megéltem, sok könnyet hullattam,
de bátran elviseltem, ha alulmaradtam,
mert volt hozzá akarat és kellő méltóság,hogy hinni tudjam azt, több vagyok, mint más.
Sokszor szembenéztem a világ erejével,akkor is, ha arcul csapott élet-tenyerével,
mert hittem, ha mellettem állsz minden bírható,
és nem lesz olyan veszély, mely át nem hágható.
Hozzád fohászkodom Uram, ahogy eddig mindig,
ne hagyj el, ha létem bűn-lángokban izzik,
Te legyél majd, ki felemel egyszer,
hogy magasabbra szárnyalhassak mint a többi ember,
s Te legyél majd az is, ki otthonába fogad,,
ha elgyengült testemre súlyos kereszt szakad,
mert általad válunk azzá, akik voltunk,
azok a test nélküli lelkek,
kiket hozzád fűz a sorsunk.
Berde Mária – Ima
Si fractus illabatur orbis –
Világunk hogyha megroppant körül,
Ha földredördült az utolsó bástya:
Vaksággal rajtam Ég, ne könyörülj.
Szemem a szörnyűt szemtől-szembe lássa.
Siket halállal rajtam meg ne ess,
Se kínfelejtő tompa ájulással:
Minden jajjokkal a fülembe mess,
Szúrj szíven minden sikoly-tőrszúrással.
Tágítsd szemein, míg ízről-ízre lát.
Megszázszorozva minden szörnyű látást.
Tépd óriásra szívem ajtaját:
Mint örvény szívjon föl minden kiáltást.
S a minden kínokat korbácsba fond,
Kezedben váljanak pogány ösztökké.
Mely serkent, szurdal, mardos, vért is ont,
S függeni fog fölöttem mindörökké…
Jól tudom én, hogy ők a boldogok,
Akiknek ajka most végsőt kiáltott,
Fülük s szemükre örök hályogot
A nagyszerű halál kegyelme váltott.
Ki fekszik: holt világban holt tetem,
Szentély s tűzhelyek hamvával rohad,
De nékem mégis, hagyd meg életem,
Minden sötét poklok felett, ó hadd!
Mert jönni fog a herkulesi munka,
Új Atlaszok vállára vár e föld,
S akkor mi lesz, ha holt mindenki, csonka,
Ha minden kar, minden szív s ész kidőlt?
Nem úgy, erős Uram, fogj hámba engem,
Ösztököd marjon, rúgjon ostorod:
Ha csüggedés kóválygna tán szívemben,
Ha térdem rogy, ha lábam tántorog –
Legyek rabszolga, legyen vérem olcsó,
Kőhordó, szótalan barom legyek,
Kinek munkáján, bár utált s utolsó,
Templommá nőnek sivatag hegyek.
Bérűl se hagyj egy percnyi enyhre lelnem.
Csak egyet adj, egy zord ígéretet:
Hogy titáni vajúdás gyötredelmem,
Hogy megszüljük a szent, új életet.
Illyés Gyula:EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL
Hol zsarnokság van,ott zsarnokság vannemcsak a puskacsõben,nemcsak a börtönökben,nemcsak a vallató szobákban,nemcsak az éjszakábankiáltó õr szavában,ott zsarnokság vannemcsak a füst-sötétenlobogó vádbeszédben,beismerésben,rabok fal-morse-jében,nemcsak a bíró hûvösítéletében: bûnös!ott zsarnokság vannemcsak a katonásanpattogtatott „vigyázz!”-ban,„tûz!”-ben, a dobolásban,s abban, ahogy a hullátgödörbe húzzák,nemcsak a titkonfélignyílt ajtónijedtenbesuttogott hírekben,a száj elé hulltanpisszt jelzõ ujjban,ott zsarnokság vannemcsak a rács-szilárdanfölrakott arcvonásbans e rácsban már szótlanvergõdõ jajsikolyban,a csöndetnövelõ néma könnyekzuhatagában,kimeredt szembogárban,ott zsarnokság vannemcsak a talpraálltanharsogott éljenekben,hurrákban, énekekben,hol zsarnokság van,ott zsarnokság vannemcsak az ernyedetlentapsoló tenyerekben,kürtben, az operában,épp oly hazug-harsányanzengõ szoborkövekben,színekben, képteremben,külön minden keretben,már az ecsetben;nemcsak az éjben halkansikló gépkocsizajbans abban,megállt a kapualjban;hol zsarnokság van, ott vanjelenvalóanmindenekben,ahogy rég istened sem;ott zsarnokság vanaz óvodákban,az apai tanácsban,az anya mosolyában,abban, ahogy a gyermekidegennek felelget;nemcsak a szögesdrótban,nemcsak a könyvsorokbanszögesdrótnál jobbanbutító szólamokban;az ott vana búcsúcsókban,ahogy így szól a hitves:mikor jössz haza, kedves;az utcán oly szokottanismételt hogy-vagy-okban,a hirtelen puhábbanszorított kézfogásban,ahogy egyszercsakszerelmed arca megfagy,mert ott vana légyottban,nemcsak a vallatásban,ott van a vallomásban,az édes szó-mámorban,mint légy a borban,mert álmaidbansem vagy magadban,ott van a nászi ágyban,elõtte már a vágyban,mert szépnek csak azt véled,mi egyszer már övé lett;vele hevertél,ha azt hitted, szerettél,tányérban és pohárban,az ott van az orrban, szájban,hidegben és homályban,szabadban és szobádban,mintha nyitva az ablak,s bedõl a dögszag,mintha a házbanvalahol gázfolyás van,ha magadban beszélgetsz,õ, a zsarnokság kérdez,képzeletedbense vagy független,fönt a Tejút is már más:határsáv, hol fény pásztáz,aknamezõ; a csillag:kémlelõ ablak,a nyüzsgõ égi sátor:egyetlen munkatábor;mert zsarnokság szóllázból, harangozásból,a papból, kinek gyónol,a prédikációból,templom, parlament, kínpad:megannyi színpad;hunyod-nyitod a pillád,mind az tekint rád;mint a betegség,veled megy, mint az emlék;vonat kereke, hallod,rab vagy, rab, erre kattog;hegyen és tenger mellettbe ezt lehelled;cikáz a villám, az vanminden váratlanzörejben, fényben,a szív-hökkenésben;a nyugalomban,e bilincs-unalomban,a zápor-zuhogásban,az égigérõ rácsban,a cellafal-fehérenbezáró hóesésben;az néz rádkutyád szemén át,s mert minden célban ott van,ott van a holnapodban,gondolatodban,minden mozdulatodban;mint víz a medret,követed és teremted;kémlelõdsz ki e körbõl?õ néz rád a tükörbõl,õ les, hiába futnál,fogoly vagy s egyben foglár;dohányod zamatába,ruháid anyagába,beivódik, evõdikvelõdig;eszmélnél, de eszmecsak övé jut eszedbe,néznél, de csak azt látod,mit õ eléd varázsolt,s már körbe lángolerdõtûz gyufaszálból,mert amikor ledobtad,el nem tiportad;s így rád is õ vigyáz már,gyárban, mezõn, a háznál,s nem érzed már, mi élni,hús és kenyér mi,mi szeretni, kívánni,karod kitárni,bilincseit a szolgamaga így gyártja s hordja;ha eszel, õt növeszted,gyermeked neki nemzed,hol zsarnokság van,mindenki szem a láncban;belõled bûzlik, árad,magad is zsarnokság vagy;vakondként napsütésben,így járunk vaksötétben,s feszengünk kamarában,akár a Szaharában;mert ahol zsarnokság van,minden hiában,a dal is, az ilyen hû,akármilyen mû,mert ott álleleve sírodnál,õ mondja meg, ki voltál,porod is neki szolgál.
ŐSZI HERVADÁSKOR : Pósa LajosI.
Haza, haza száll a lelkem,Mint a füsti fecske,De azon az üres telkenNem talál ereszre.Szomorúan röpdösi átAzt az üres telket,Siratja az ősi tanyát,Az elpusztult kertet.Hej, az a tűz a felvégen!Mintha most is látnám:Hogy futott át a fedélenZúgó szelek szárnyán!Hogy piroslott szülőházamFellobogó lángja!Hány reményem, édes vágyamDőlt vele hamvába!Gyermekkorom akkor tűnt el,Üszkös rom a sírja…Az a kis ház tűzbetűvelVan szívembe írva.Ott akartam én pihenniHunyó nap fényében,Nem zavarta volna semmiCsendes öregségem.Elriasztja lelkem onnanA pusztulás képe:Nem integet már sehonnanMég csak egy levél se.Csüggedten száll vissza lelkemE kőrengetegbe…De pihenőt itt hol leljen?Szegény fáradt fecske! II.Porló anyám, álmodsz-e rólam?Nem az vagyok már, aki voltam.Megeste már utam a dér,Hollóhajam galambfehér.A hegyről már lefelé ballagok,De én azért most is gyermek vagyok.Ha vissza-visszaálmodlak, anyám,Úgy szaladok eléd, mint hajdanán.
Boda János: Ima
Adj erőt, Istenem,hogy eleget tudjak adni…hogy alázattal térdeljek a sors előtt,és a földön bírjak maradni.Adj erőt, Istenem,hogy megvívjam belső harcaim,hogy jobb legyek önmagamnál,és ne gyengüljenek el karjaim.Adj erőt, Istenem,hogy mikor kell, én feleljek lelkemért,hogy bölcsebb legyek minden nappal,és hálás legyek az életért.Adj erőt, Istenem,hogy eleget tudjak adni…és túl minden nehézségenember bírjak maradni.Az Istenen túl mégis az igazán erős,aki leginkább magában hisz,mert ez a legfőbb erény,ne hagyj el, élet,karolj fel, remény!
A látszat csal
Ennek a koldusnak, ez csak álruhája,mert szerető szívet rejt szakadt kabátja.Többet képes adni, mint amennyit kérnek,sose mérlegeli, neki, mennyit ér meg.Nem magának koldul, ilyet sose tenne,összegyűlt kincsével Ő adni szeretne.Neki nem is sok kell, kevéssel beéri,a sok alamizsnát, mások miatt kéri.Mert, mit összekoldul, tovább fogja adni,koldusként is képes jó ember maradni.Mert a szeretetnél szebb gazdagság nincsen,lélekben szegény, ki rajta ül a kincsen!Nem tudja javait jóra felhasználni,hagyja üres szívét kődarabbá válni.Ócska kacatok közt tengeti életét,mert nem hallja meg a lélek üzenetét.
Szádeczky-Kardoss György: Nincs időd
Szoktál e néha meg-megállniÉs néhány percre megcsodálniA zöld mezőt, a sok virágot,Az ezerszínű szép világot,A dús erdőt, a zúgó fákat,A csillagfényes éjszakákat,A völgy ölét, a hegytetőt?Nem, neked erre nincs időd.Szoktál e néha simogatni,Sajgó sebekre enyhet adni,A hulló könnyeket letörülni,Más boldogságán is örülni,Meghallgatni kinek ajkaBánatra nyílik és panaszra,Vigasztalni a szenvedőt.S ha est borul a késő mára,Készülni kell a számadásra,Mérlegre tenni egész élted,Tettél-e jót, láttál-e szépet,És nincs más vágyad, csupán ennyi:Nem rohanni, csak ember lenni.
Szeresd őket. Állatok világnapja.
Rónay György: Mondd, szereted az állatokat?
Mondd, szereted az állatokat?A kutyát, macskát, csacsit, lovats a madarakat: a verebeket,rigót, galambot, pintyeket,akik a Földön veled élnek,s bundájuk, tolluk melegébennekik is van szívük, csak éppennem beszélnek?Mondd, szereted az állatokat,s figyelted őket néhanap:hogy mit csinálnak, hogyan élnek,s a maguk nyelvén mit mesélnek,vagy miről hallgatnak, mikor komorcsöndjükbe burkolódzva ülnek,és titokzatos, hallgatagkülön világukba merülnek?Én szeretem az állatokat.Elnézem őket,ha játszanak, alszanak, vagy tűnődnektitkaikon és a világon.Hidd meg, barátom,nekik is vannak titkaik,s csak annál nehezebb talánszámukra ez a sok talány,mert nincsenek rá szavaik.Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd mega bennük szorongó miértet;segíts nekik, mondd ki helyettük azt, ami ott ködlik a testükvaksi lelkében – vidd közelebbaz állatokhoz az embereket,hogy megértsenek végre minket.S mi is őket, kisebb testvéreinket.
Aranyosi Ervin: A kutyád
A szeméből hűség árad,
neked adja mindenét!
Ő barátod, méltó társad,
benned látja Istenét!
Védelmezi ingóságod,
megvédi a birtokod,
óvja, védi a családod,
hát szeretni van okod.
Te vagy a szíve szerelme,
rólad szól az élete.
Rád irányul a figyelme,
napját te töltöd tele.
Amíg csak él téged szolgál,
megbecsülést érdemel,
ha szereted máris jól jár,
boldog, mikor érdekel.
Becsüld hát meg kedves lényét,
hisz te vagy a mindene!
Szeretettel tükrözd fényét,
visszaadnod illene!
Csabai Lajos: Te csak légy jó
Bár körülötted millió kapzsi Hajszolja a pénzt, míg lát
S nem látja meg, mint nyílik A réten ezer virág
Te csak légy jó, és Isten megáld
Bár bűnözők hada vallja Csak egy nap a világ
Ha elveszik mindened Hisz nem számít sem ember, se család
Te akkor is légy jó, és Isten megáld
Ha úgy érzed is olykor Nem süt a nap reád
Jogosan zúgolódsz Panaszra nyílik szád
Te akkor is légy jó Bízzál, és Isten megáld
Bár néha reményed Már-már veszni látszik
Szívedben a hit is olykor inog már Te akkor nyerj erőt újra
S meglátod: Isten megáld
Ha majd az évek messze szállnak S nem várnak házadban kincsek terád
De száz jó tettedért Ezer jó szót kapsz majd
Akkor lelked nyugalmával Az Isten megáld.
Napi Vers
Önzetlen szeretet
Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?Mindenkinek adni, sohasem elvenni!Szeretetet szórni az egész világra,a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!Ápolni a lelkét, a rászorulónak,Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.Szeretet vizével öntözni a lelket,érezze az ízét meg, akit szeretetnek.Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,ő is tovább adja, tovább közvetítve.S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,ha kell végig kísér, az egész életen.
Aranyosi Ervin
Szentírás vasárnapja
Hozzák immár a Szentírást, a bölcsességnek könyveit, fogadja fény és tisztelet, az Úr szavát ez illeti! Hallgassuk csöndben, éberen, figyeljen rá az értelem, hirdesse bátran nyelv és száj, őrizze jól a tiszta szív. Az Úr igéje oly erő, eltörli majd a vétkeket, s magja, ha itt jó földbe hull, meghozza bő gyümölcseit. Atyaistennek glória, ki szent Igéjét küldte el, áldassék most a Lélek is, ki minden értés Mestere.
Tégy mindent Isten kezébe!Ne kérdezd Tőle, mit ad cserébe,Hisz Tőle kaptad földi életed,És megváltásod elvégeztetett.Csak szent kezébe tedd le mindened:A fájó múltat, súlyos terheket,lelkedet gyötrő átkos bűnöketJelen idődet, minden percedet,Kezébe tedd le, amíg teheted.S mit hoz a jövő? Nem is sejtheted,Nem kell, hogy tudjad: tudja Istened.Most arra kérlek a Jézus nevében:Tégy mindent Isten kezébe!Hagyj mindent Isten kezében!Mit Neki adtál, bízd rá egészen,”Az Úrra hagyjad minden útadat”Ó add át Neki teljes önmagad!Ő számon tartja minden dolgodat,Ne vedd kezedbe ismét sorsodat!Hadd tartson kézben mindent hű Urad.Attól ne félj, hogy néked nem marad!Aki így véli, szegény és balgatag…Ne félj, csak higgy a Jézus nevében,Hagyj mindent Isten kezében!Végy mindent Isten kezéből!Jót akar néked egész szívéből.Fogadd el Tőle a jót, a szépetBelső nyugalmat és békességet,Áldást, kegyelmet, szent reménységet.De vedd át azt is, ami fáj és éget,Nyomorúságot vagy betegséget,Mert ebből fakad a kipróbált élet.Gyúljon ajkadon hála, dicséret,Szárnyaljon szerte ujjongó ének!Tégy bátran vallást a Jézus nevéről,Végy mindent Isten kezéből!
KÖSZÖNÖM, ISTENEM!(Dénes Ferenc)
Hogy szent szíved bús könnyeimremég mindig figyel,s áldott szavad hangzik még felém…Hogy utamon nem hagysz magamra,nem ölsz meg, mint halálra méltót,de megtapostad ama régi kígyót,mely tönkretette emberéletünk…Hogy szívemben van égő vágy utánad,hogy mindent, mindent megtalálok nálad,mire szükségem van…Hogy bűneimet még meg tudom bánni,az elveszettek sorsát tudom szánni,hogy szabad sírni, szabad mosolyogni,s gyarló életemet Tehozzád vonszolni,hogy egedből még rám ragyog a nap,s aki hozzád jön, mind kegyelmet kap…Hogy van még ruhám és van kenyerem,hogy van még IGE és van KEGYELEM,s hogy e kegyelemből, Fiad érdeméért– ígéreted szerint -a mennyet elnyerem:KÖSZÖNÖM, ISTENEM!
KÖSZÖNÖM ÁLDÁSOD
Szalonnás Viktória c 2017.09.23.
Köszönöm áldásod URAM,S a végtelen türelmedet,S azt ,hogy felém nyújtottad,S én elértem Szent Kezedet!Köszönöm ,hogy szívemben élsz,S fényeddel átragyogsz rajta,Minden érzésem általad mély,És minden kis szikrája tiszta.Köszönöm, hogy nem élek sötétben,S azt is, hogy lámpásod lehetek,Mert itt vagy és vezetsz a szívemben,Általad élek és szeretek!Köszönöm, hogy Hozzád kapcsolódom És mindenben látom felragyogó Arcod,Mindenben már Tehozzád szólok És már mindenből Te szólsz hozzám!KÖSZÖNÖM,HOGY A SZERETETET ELHOZTAD NEKEM!S már belőlem és egyben felém árad,Hogy a szívemben nyitottad szemem,S türelmed énfelém el nem fárad!Köszönöm áldásod URAM!Családomat és Szerelmemet!Köszönöm e világot URAM,S a baráti, meleg, hű kezeket!Köszönöm áldásod URAM!S végtelen szeretetted,S azt, hogy felém nyújtottad,S én elértem Szent Kezedet!
Tégy mindent Isten kezébe!Ne kérdezd Tőle, mit ad cserébe,Hisz Tőle kaptad földi életed,És megváltásod elvégeztetett.Csak szent kezébe tedd le mindened:A fájó múltat, súlyos terheket,lelkedet gyötrő átkos bűnöket Jelen idődet, minden percedet,Kezébe tedd le, amíg teheted.S mit hoz a jövő? Nem is sejtheted,Nem kell, hogy tudjad: tudja Istened.Most arra kérlek a Jézus nevében:Tégy mindent Isten kezébe!Hagyj mindent Isten kezében!Mit Neki adtál, bízd rá egészen,”Az Úrra hagyjad minden útadat „Ó add át Neki teljes önmagad!Ő számon tartja minden dolgodat,Ne vedd kezedbe ismét sorsodat!Hadd tartson kézben mindent hű Urad.Attól ne félj, hogy néked nem marad!Aki így véli, szegény és balgatag…Ne félj, csak higgy a Jézus nevében,Hagyj mindent Isten kezében!Végy mindent Isten kezéből!Jót akar néked egész szívéből.Fogadd el Tőle a jót, a szépet Belső nyugalmat és békességet,Áldást, kegyelmet, szent reménységet.De vedd át azt is, ami fáj és éget,Nyomorúságot vagy betegséget,Mert ebből fakad a kipróbált élet.Gyúljon ajkadon hála, dicséret,Szárnyaljon szerte ujjongó ének!Tégy bátran vallást a Jézus nevéről,Végy mindent Isten kezéből!
KÖSZÖNÖM, ISTENEM!(Dénes Ferenc)
Hogy szent szíved bús könnyeimremég mindig figyel,s áldott szavad hangzik még felém…Hogy utamon nem hagysz magamra,nem ölsz meg, mint halálra méltót,de megtapostad ama régi kígyót,mely tönkretette emberéletünk…Hogy szívemben van égő vágy utánad,hogy mindent, mindent megtalálok nálad,mire szükségem van…Hogy bűneimet még meg tudom bánni,az elveszettek sorsát tudom szánni,hogy szabad sírni, szabad mosolyogni,s gyarló életemet Tehozzád vonszolni,hogy egedből még rám ragyog a nap,s aki hozzád jön, mind kegyelmet kap…Hogy van még ruhám és van kenyerem,hogy van még IGE és van KEGYELEM,s hogy e kegyelemből, Fiad érdeméért– ígéreted szerint -a mennyet elnyerem:KÖSZÖNÖM, ISTENEM!
EMBER maradj Fiam
EMBER maradj Fiam ,minden körülményben!EMBER -még akkor is,ha ez már nem érdem…Ha többet ér, ki kincsets nagy vagyont harácsol,vagy ki Glóriát kovácsola politikából!Vedd észre, ki szenved,és segítséget kér …Kinccsé válik minden falatszívből adott kenyér..Nem kell minden áronletépni a babért :Szíved tisztaságát, Fiam :Ne add el semmiért!
Tandari Éva
Valaki véd mindig engem,mióta csak megszülettem.Köröttem jár láthatatlan,újra más és más alakban.Vigyázott rám ezer bajban,pedig néha majd meghaltam.Ha üldöztek, jól elrejtett,s jelezte a csapdát, vermet.Mikor álltam bírák előtt,Ő adott szavamnak erőt.Ha nehéz volt munkám, dolgom,Ő segített ezer módon,s nem engedte semmiképpen,hogy gyalázat, szégyen érjen.Valaki véd, szeret engem,pedig talán nem érdemlem…(Tóth Endre: Valaki véd)
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,sétálni télen kigombolt kabátban,szalonnát szúrni fagyos ágra,nem vadászni nyúlra fácánra,koldus kezébe kenyeret nyomni,csábítók között hűnek maradni,házad kapuját kitárni,hadd jöjjön hozzád akárki,kisgyerek könnyét letörölni,senkivel soha nem pörölni,dermedt verébért hajolni porka hóba,más baját sosem hozni szóba,békét, nyugalmat, szépséget akarni,adni, adni, mindig csak adni,tökéletesre lelni egy madár dalában…Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Megkértem Istent… de Ő azt mondta: nem.
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el,hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges,de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges,a teste csak átmenet.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás melléktermékenem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja – a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom,de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.
Kértem erőt…És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet…És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot,És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.
Kértem adjon szeretetet…És Isten adott gondterhelt embereket,hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmeket…És Isten adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
Alföldi Géza – Csak a gyökér kitartson
A fa névtelen gyökereinek ajánlom
Kint a szőlőnkben, emlékszem rája,
Deszka kunyhónk előtt állott
Öregapám diófája.
Ha vihar támadt, – szőlőkötözéskor, –
Dörgött az ég, csattant a villám,
Füstölt az úton a felpaskolt por,
Ahogy végigverte a dörgő esőostor,
Bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,
Miként robognak a felhők az égen.
Nagyapám a fát leste.
Vajon elbír-e a széllel?
Recsegett, ropogott öreg teste,
A szél a gallyakat csomósan tépte,
Hullott a zöld dió, áldott termése,
Mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta:
De győzte a vihart öregapám konok,
Törzsekopott Diófája.
Csak a gyökér kitartson!…
Még ma is hallom, –
Motyogott nagyapám,
S nem lesz baj, gyermek!
Dió lehullhat,
Új tavasszal terem az ág újat,
Ág is kinő a letépett helyére,
De ha a gyökér nem bírná tovább,
A diófának, kisunokám vége!
Most is vihar, szél tépi, rázza,
De állja a vihart Árpád vezér
Ezeréves, öreg diófája!
Kárpátoktól az Adriáig nyúlnak a gyökerek,
Tapadnak a földre, hogy termés legyen
Az örök magyar szőlőhegyen,
Hogy élni tudjon: dió, levél, ágak…
… Adj, Uram, elég erőt a harcos diófának!
HIRDESD
!Mesterem,áruld el nekem,Hogy mi a célod velem?Hiszen én bűnös vagyok,És a vétkeim nagyon nagyok.Nem vagyok jó gyermeked,És mégis én kellek neked?De miért? Mond el kérlek,Adj választ, csak ennyit kérek.És Jézus így szól: Már akkor terveim voltak veled,Mikor még gondtalan volt az életed.Hogy miért? Ezt kérdezed?Hát itt a válasz: Mert szeretlek téged.Te több vagy egy bűnös embernél,Benned a béke és a szeretet él.Használd ki ezt teljesen,És segíts sok ezernyi emberen.Mert a világban nincs hit és remény,Kihalóban van az isteni fény.Nem akarják elhinni nekem,Hogy nálam mindig van kegyelem.Ezért mond el nekik te,Hogy a világnak újra legyen hite.Hirdesd az Úr eljövetelét,És add vissza az emberek reményét.Kezdettől fogva tudtam, hogy erre képes vagy,Mert az Én szerető hatalmam soha el nem hagy.Csak hirdesd vidáman és nagy örömmel,Hogy Isten hamarosan dicsőségben jön el. ÁMEN
/Kovács Bettina/
Fényből születtem
Isten szívében éltem egykor,szikraként pattant ki szívéből lelkem,a földre születtem emberként,s most bennem él az Isten!Belőle lettem s bennem él.Szememmel lát,szívemmel érez,rajtam keresztül tapasztals tudja meg milyen az élet.Fényből születtem,fénnyé válok,mert egyszer újra hazatalálok,de addig dolgom van ideát,utat mutatni a fényen át.Nem könnyű út ez,de szép lehet,ha betölti a szeretet,feltétel nélkül adom át,szívem szerető sugarát.Nyújtsd felém bátran a kezeds nyisd ki a rég bezárt szíved,engedd,hogy fénye ragyogja áta legsötétebb éjszakát!S meglátod minden csendesül,benned a vad vihar elülés felébred a szeretetés másként hullatod könnyedet,bár nem ígérhetek oly csodát,hogy nélküled változik a világ,de,ha belül békére lelsz,a világodban is béke lesz.S ha szívedben ébred a szeretet,hogy letörölje a könnyekets feltétel nélkül adod át,a világ is ragyogja sugarát.Nem ígérhetek több csodát,mert magadban mindent megtalálsz,s belülről láthatod a fényt,mely világodban ég majd csodaként.S ha így élsz s érte mindent megteszel,meglátod Te is Fény leszel!s mikor letelik földi életed,könnyedén lépsz át,mert Isten már Veled!
Szalonnás Viktória c 2015.10.03.
Imádkozom egy szebb világért,
it a gondolat teremt.A fénylő Napom sugaráért,fénye járja be lelkemet.Imádkozom teérted, s értem,legyen itt végre szebb világ!Váljak jobbá, mint eddig éltem!Ezért mondok egy szép imát.Tengernyi ember él e földön,s élhetnénk mind, mind boldogan.Ne legyen létünk puszta börtön,szabaddá váljunk oly sokan.Mit is jelent szabaddá lenni?Ne tartson féken félelem!Akarjunk újra naggyá lenni,lépj be a fénybe énvelem!Imádkozom. Nem harcba hívlak!Jövőnk másképp is élhető.A virágok könnyedén nyílnak,figyeld meg, s lám megérthető.Nincs helye itt erőlködésnek,felejtsd hát minden gondodat!Örülj tavasznak, ébredésnek,s váltsd most valóra álmodat.Tiéd a gondolat hatalma,ha uralod, csak jót teremt.Lehúz a gyengék aggodalma,emeld hát fel tekinteted!Nem elég csak a jóra vágyni,tudnod kell azt, hogy létezik.Lélekben kell világot látni,lelked a szépre éhezik.Szeretet magját szórd a szélbe,szívek „földjébe” vesd csak el!Mosolyt önts éltető vízébe,s öröm legyen, mikor kikel!Arcon mosoly, a szívben béke,- legyen zászlónk és címerünk!Testünk és lelkünk egészsége,váljon teljessé így velünk!Imádkozom az Istenemhez,és hozzád is, mert benned él!Imádkozz, ezzel jót teremthetsz,hogy mától boldogabb legyél.Mosolyt vigyél a csüggedőknek,gyógyíts meg fájó lelkeket!S ha téged is imába szőnek,együtt örülök majd veled.
LÉGY HÁLÁS…!
Ha nehéz idők járnak és sírás fojtogat,s nem tudod megfejteni az elrejtett titkokat
,menj be a csendedbe a belső szobádba,Szeretet kulcsolja kezedet imára.
Légy hálás, hogy átéltél annyi sok szépet,előhozza neked Isten,a sok szép emléket.
Légy hálás a családodért, kik ott vannak veled,és azért is, hogy van mindennapi kenyered.
Van fedél a fejed fölött, van ágyad, hol lefekhetsz,gondolj arra mennyi ember nem teheti soha ezt.
Légy hálás, hogy élhetsz, és Isten vezet utadon,mindig melletted van, ha túl sok a fájdalom.
Vállán hordoz, ha látja, hogy nehéz a kereszted,küldetésed, ha teljesíted mindig ott megy melletted.
Légy hálás Jézusért, hitedért és, hogy vezet Szent lelke,s hogy erőt ad bátorít gyógyító kegyelme.
De ne felejtsd el soha!Jusson mindig eszedbe,szolgálatra hívott Isten,és igaz, boldog életre.
Fényt kaptál, hogy lássál, füleket, hogy halljál,karokat, hogy ölelhess, és kaptál egy hússzívet,azért, hogy szerethess!
Himnusz Szent Antal tiszteletére
Ha kívántok nagy csodákat,Szent Antalhoz menjetek
Ha szenvedtek bajt, aggságot –Gyámot tőle kérjetek
Soha azon ínség, tévely Sem vétek nem fogott,Akit Antal szent kezével Pajzsa alá fogadott.
Intésére a tengernek Csillapodnak habjai,
S a kárvallott jó embernek Megkerülnek javai.
A bilincsek szétszakadnak A veszély is elsimul,
A csapások ellankadnak És az áldás bőven hull.
Légyen áldás az Atyának A mennybéli trónuson
,Légyen áldás szent Fiának Most és minden korokon.
Légyen áldás a Léleknek Ki lelkünket szenteli:
Vegye bérét a mennyeknek Ki Szent Antalt tiszteli.
Adj még Uram időt
Adj még Uram erőt, hogy ne fáradjak el azon a hosszú-hosszú úton, amin menni kell,
mert úgy szeretném érezni még egy kicsikét az őszbe szökött napláng langyos melegét.
Adj még Uram időt, hogy vágyott álmaim túllépjenek fájdalmamnak könnyes kínjain,
s én bátran hihessem, van még annyi évem,amennyi feledteti velem minden szenvedésem.
Adj még Uram időt, pár reményteli évet,hogy boldogságban teljen ez az elröppenő élet,
mert oly közelről fúj már az a sarki hideg szél,mely virágzó tavaszról többé nem mesél.
Kun Magdolna
Reményik Sándor:Vízválasztó
Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked
Sorsom, vagy Istenem,Hogy e mostani megpróbáltatásom Vízválasztó legyen
,Amelynek kopár hegytaraján túl Eztáni életem Új forrása ered:
Legyen, kérlek, e forrás Mélyebbről fakadó,Nem magának-való
Tisztultabb szeretet.Legyen e tiszta nedv
Felbuzgó munkakedv,Önzetlenebb erő,Malmot hajtó patak,Szolgáló akarat,Sziklából feltörő.
Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked Sorsom, vagy Istenem,
Hogy e mostani megpróbáltatás Vízválasztóm legyen,
Amelyen túljutva Egészen más a táj -:Hadd mosolyogjak én Azon is, ami fáj
Azon is, ami e Világban vaksötét,
Fáklyavivő legyek,Míg tart e furcsa lét.Legyek összeszedett,Szelíden is kemény,
S hogy ne ítéltessem,Mégse ítéljek én,
Nevessek a világ Játékai felett,De ez a nevetés Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit Magamhoz ölelek.
Elmúlik a világ És játékai is,Még kívánsága is,
Szél szórja szét a színes szavakat,
De sorsom lényegének,De lelkem Istenének Beszéde megmarad.
Add Uram!
Segíts, hogy napjaimat egyszerűen éljem,
Ne vakítson el dac, harag, vagy érdem!
Ne azt nézzem, ki miért jött hozzám,Támaszt tudjak adni, ha szükség van rám!
Ne érdekeljen haszon, pénz, hatalom,Ne vakítson el fényűző siker, és vagyon.
Adj erőt önzetlenségem bátorságára,Legyen bennem a szeretet jósága.
S méltósága, a búnak, ha vesztek,Szomorúságaimban árva ne legyek.
Taníts meg az újrakezdés művészetére,Az apró kis csodáknak észrevételére.
Engedd, hogy adjak, adjak mindenhová,
Higgyem el, az utak visznek valahová.
S hogy hová? Azt meg sose kérdezzem,
Sorsomnak küldetését meg ne kérdőjelezzem.
Döntéseimet vezesse a tiszta szeretet,
Mellőzni tudjam hiú vágyaim, az érdeket!
Vezess, hogy ledobjam az önzés ruhát,
Boruljon rá testemre alázat kabát!
Add, hogy szigorú ne legyek magamhoz,
Lelkem maradjon hűséges a dalhoz.
Hiszen egy kirakó az élet, kacagó játék,
Ne felejtsem hinni, minden nap ajándék.
Türelmetlenségem gőgje tűnjön el!
Kis lépésekért a szívem lobogjon fel!
Csillogó szemekkel tekintsek az égre,
Legyek én uram a béke menedéke!
Kerner Mariann
Zetényi-Csukás Ferenc
Gárdonyi Géza: Ima
Mély tisztelettel nyújtom fel tehozzád,Fenséges Isten, a kérvényemet:
Csupán egy kunyhót adj nekem, Uram,Hová a szél is gyalog mehet.
Egy kis patak mellette folyjon el,S madár daloljon fenn a lombokon,
Az udvaron egy göndör kismalac S egy tarka tyúk elég lesz, gondolom.
Szobám legyen hűs és télen meleg,
S ingóságom közt egy szép barna lány,
virágszag és pogácsa illata Lengjen be és ki kunyhóm ablakán.
S a kis pincének öblös rejtekén Pezsgőt mindig bőven találjak én:
S egy milliót, amely el sose fogy…Akkor, Uram, megélek valahogy.
NAGYBOLDOGASSZONY NAPJÁRA!
.Nagyboldogasszony.Földünknek égbe szállt csodája dicső kegyes Nagyasszonyunk,neved szívünk ezerszer áldja,ha vigadunk, ha zokogunk..Te vagy akit nem ér vád,Te vagy kit minden ember áld:Te vagy a jó, a szent, a szép,Örökre fényes példakép.
Márai Sándor: Olyan világ jön
Olyan világ jön,amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.És akinek jelleme van…
A szépség inzultus lesz.A tehetség provokáció.És a jellem merénylet!…
Mert most ők jönnek…A rútak.A tehetségtelenek.A jellemtelenek.És leöntik vitriollal a szépet.Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.Szíven döfik azt, akinek jelleme van.
Petőcz András: Megölelt az Isten
Ebben a nagy-nagy rohanásban,egy pillanatra megölelt az Isten.
Zavartan megálltam.Magamat magányosnak hittem.
Annyi volt csak, hogy volt egy kis időm.Hogy épp nem kellett semmit sem tennem.
Hirtelen azt láttam, valaki jön.Gondoltam, elmegy mellettem.Aztán a kezemre tette a kezét,és hosszan a szemembe nézett:betakart minket a csendesség,és hozzám bújtak a remények.
Nem múlik el semmi sem, soha!
A fű kizöldül, büszkén újra nő.Hogy lehettem annyira ostoba,hogy engedtem, hogy múljon az Idő.Csak álltam ott, és beburkolt az Isten,éreztem, hogy minden mozdulatlan,és ott volt a nagyvilág! A szemeimben.És egyedül voltam, végtelen magamban.
Aranyosi Ervin: A barátság
Barátod az,
aki akkor jön, ha kell,Kit nem a pénzed, s a rangod érdekel.
Aki előtt nincsenek titkaid,s rohan, ha hívod, mindegy, hogy hol lakik.Nem számít az sem nappal, vagy éjszaka.
Akinek fontos egy barát “jaj” szava.Akivel gyorsan rohan az idő,de ha hiányzik, holnap újra jő’.
Aki meghallgat, s komolyan veszi,és hogyha sajnál, azt őszintén teszi.
Aki megérti minden gondodat,ki szót sem vár, elég a gondolat.
Ki megért téged és ő is érthető,ha együtt vagytok megáll az idő.Bármit is mond, csak igazat beszél,s elvárja azt, hogy Te, magad legyél.Barátod, egyben lelki rokonod,s a legjobb benne, hogy te választhatod.Egy szinten rezeg időtlen lelketek,egyenlők vagytok, mint ikergyermekek.
Barátod az, ki melletted marad,ki elviseli a rigolyáidat.
Tettéért hálát tőled sose vár,ki nélkül élni unalmas és sivár…
Ady Endre: AkarokAkarok!
Egy kemény rövidke szóebben benne van az egész életem!
E szó mögött sok,nehéz harc rejtőzik,e szó miatt még sokat könnyezem.
De történjék bármiha az egész világ fog ellenállni,vagy ha egyedül is maradok
mindent legyőzve mégis AKAROK!
Reményik Sándor :CSENDES CSODÁK
Melitskó Saroltának
Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát
.A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? – s hogy tükröződni Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,Kis hópelyhek az örömök,Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Posztós Lenke: Mindenható jó Istenem
Mindenható jó Istenem,csak Te tudod mi lesz velem;
Tudom, ha Rád bízom magam,akkor minden javamra van.
Te vagy az én égi Atyám,mindig gondot viselsz reám.
Reád bízom én gondomat,mind éltemet, mind holtomat.
Te vagy estém s jó reggelem,tudom, mindig Te vagy velem.
Mi kell nekem, azt Te tudod,s ha javamra van, meg is adod.
Oly sokat adsz, s keveset kérsz,velem vagy; – a szívemben élsz.
Óvod, őrzöd a szívemet,elcsüggedni nem engeded.Hogyha hívlak, elmémbe szállsz,égi eledellel táplálsz.Lelkembe térsz s felragyogsz,szemeimmel mosolyogsz….Tudom, Te vagy mindig velem,legyél áldott jó Istenem!
Bízom csendesenUram,
mert erősen tart hű kezed,
bízom csendesen.
Mert szereteted hordoz és vezet,
bízom csendesen.
A bátorságot, erőt Te adod,
Dicsérlek! Szent a Te akaratod.
Bár a jövendő útja köd lepett,bízom csendesen.
Tudom, Te véghezviszed tervedet,
bízom csendesen.
Ha nem látok, csak egy lépésre még,
Te magad jársz velem, és ez elég.
Ismeretlen szerző
Fordította Túrmezei Erzsébet
Ha elfáradsz… Ha elfáradsz az úton vándorolva,rátalálhatsz Istennél a nyugalomra.
Szárnyai alatt lehet menedéked,Pihenj meg Jézusnál, Ő átölel téged.
Öröme kiárad, szava bátorságot ad,Megvigasztal téged, add át gondodat.
Súlyos teher már nem nyomja a vállad,Szíved felvidul és könnyed is felszárad. J
ézus letörli minden könnyedet.Vizek folyásainál egyenesen vezet.
Angyalai mindig körülötted vannak,Hogy Jézus nevében neked szolgáljanak.
Világ világossága árad feléd,Szelleme bennem és benned él.
Megmutatja neked mi az örök élet.Megismerni Istent, s áldozatát érted.
Ruhád és szíved, a vére mosta hófehérre.Kőszíved helyett, hússzívet adott cserébe.
Útjelzőket rakott e vándorútra,Hogy el ne tévedj, arra is van gondja.
Öltöztet, táplál naponként az úton,Ne kérdezd hát többé, mit eszel és iszol,
Salamon minden ruhatára Nem hasonlítható Isten áldására.
Mi ma még számodra lehetetlennek tűnik,Holnapra Istentől már, megoldás érkezik,
Így biztat Mestered: vesd rá gondodat,
Egyszerű okból: hisz Isten fia vagy!
Hiszek…Egy Istenben…A mindenható atyában.
Hiszek egy Angyalban,A rám boruló szárnyában.
Hiszek a napomnak,Fénylő sugarában,
Hiszek a nyárnak,A Július havában…
Hiszek a tengerben,A hegyeknek ormában,
Hiszek a két karod,Áldott szorításában.
Hiszek a szemednek varázsló fényében,
Hiszek a lelkednek megbúvó lényében.
Hiszek az időben, s igaz válaszában.
Ha beteg vagy, hiszek a teljes gyógyulásban.
Hiszek az oly ritka elsöprő hűségben,
Hiszek a kitartás őrült erejében.
Hiszek a megnyugvás eljövetelében
Hiszek a gyermekkor örök szerelmében.
Hiszem, hogy most így van jól…Hogy más úton kell menned.
Kissé hiszek magamban,De nagyon hiszek Benned.
Hiszek a hitben, és hiszek az imában…
Hiszek az életben és hiszek a halálban.
És Isten talán megbocsájt…
De hiszek a CSODÁKBAN…..
Szabó Lőrinc: Élet”
Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se majd ha, már most, úgy is, így se,mindig, egyszer,
érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,néha mégis, soha többé,véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes – vesztes,eljutunk az egyeneshez:érdemes volt? érdemes lesz?”
Móra Ferenc: A szív
A szív a legfurcsább csavargó,vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,nem hajt veszélyre, tilalomra,még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,minden lépése új talány
:onnan szalad, hol rája várnak,s hívatlanul oson be más nappár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó –dölyfös kacajjal elszalad,hogy megalázva, elgyötörve visszalopódzék a küszöbre,
hol csupa dacból megszakad.
Sík Sándor: Júdás
Keserű, dermedt könnyel sír a nap.
Csillagok buknak. Hegyek inganak.
Megvonaglik a vén föld dübörögve.
Száz hang üvölt: Átkozott, mindörökre!
És földrevágta sikoltva magátÉs üvöltött az egész éjen át.
A harminc pénzt taposta két sarokkal,
Bomlott haját szaggatta két marokkal.
Az éles kőhöz verte vad fejét És köntösét őrülten tépte szét.
Mellén a húst véresre marcangolta És fuldokolva roskadt le a porba.
És fönn az égen, messze, magasan,Vakító villám lobbant fagyosan.
S egy hang mennydörgött át a dermedt légen:Nincsen bocsánat sem földön, sem égen!
Kányádi Sándor: Az én Miatyánkom
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: Mi atyánk, Ki vagy a mennyekben.
Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!
Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, – hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod…
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!
Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
Ó, „Lélek”, nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!
Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek…
Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a „Gonosztól”
Aranyosi Ervin: Mire vágyom?
Én békére vágyom,
szerte a világon
és legyen valóság,
megvalósult álom!
Szeretetre vágyom,
néhány kedves szóra,
mosolynap ragyogjon
minden földlakóra!
Igazságra vágyom,
nyílt őszinteségre,
a hazugság szennye,
oldódjon fel végre!
Emberségre vágyom,
gyógyító esélyre,
minden gonoszságot
temessünk el mélyre!
És társakra vágyom,
igaz emberekre,
hogy a történetünk
válhasson kerekre!
Kézfogásra vágyom,
egy szívdobbanásra,
földi mennyországra,
s nem is vágyom másra!
Szádeczky-Kardos György: Szoktál-e néha?
„Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű szép világot,
A kiserdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?…
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vígasztalni a szenvedőt?…
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni..”
Kínzó szegénység
Oly sok ember van kit nem kímélt az élet,
ki naponta átéli a kínzó szegénységet,
s azt a megalázó sorsot, mit el kell viselni,
mert nincs módja ellene semmit sem tenni.
Oly sok ember van, ki sosem tudja meg,
hogy a gondtalanul leélt élet milyen is lehet,
s milyen lehet az, ha nem kell küzdeni
azért, hogy egy csöppnyi ételt meg tudjon venni.
Ha az emberek átéreznék mások fájdalmát,
talán a nyomorgók könnyeit is felszárítanák,
s akkor megváltozna minden, szebb lenne a világ,
mert hallanák egymás segélykérő szavát.
Kun Magdolna
Kasza Tibor – Nézz rám Istenem
Mert van ki mindent lát,
A távolból figyel
Megvéd,ha bárki bánt,
S,ha félsz ő átölel
Hozzá szól a dal,
Ha senki más nem hall.
Fogd most két kezem,
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!
Minden nap új remény
-Míg benned élek én
Mint tűnő,tiszta fényt
-Úgy követnélek én
S,ha álmunk véget ér
-Egy csillag elkísér
S az éjből új nap kél…
Hozzá szól a dal,
Mit senki más nem hall.
Fogd most két kezem
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!
S,ha egy nap végül elsötétül minden,
Te vagy ki vársz és elrepítesz innen.
Egy út,egy élet megtalálni téged,
Melletted nem félek,már semmi sem fáj….
Mert,van ki mindent lát,
-És mindentől megvált
A távolból figyel
-És óv,ha menni kell
Megvéd,ha bárki bánt,
-Ő vigyáz majd rád
S,ha félsz Ő átölel
Hozzá szól a dal,
Ha senki más nem hall.
Fogd most két kezem
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!
🌾BENEDEK ELEK : KIS FALUMON NÉMA CSEND ÜL
Kis falumon néma csend ül ,
de a mezőn kasza csendül ,
otthon csak a beteg maradt ,
a többi mind búzát arat .
Merre nézek , búzatenger ,
mindenfelé dolgos ember :
hull a földre verejtéke ,
s szaporodik gyűl a kéve .
Még a földön harmat csillog
a sarló , a kasza már ott villog .
Napfölkeltét meg se várva ,
kint van a nép a határba .
Csillagok tán földre szálltak ?
Búzakeresztekké váltak ?
Ahány csillag nyári éjjel ,
annyi kereszt szerte széjjel .
Itt is , ott is csendül a dal ,
s nincs vége az alkonyattal ,
együtt dalol ember , madár ,
daltól zeng az egész határ .
Hej ez a dal ! Nincs szebb ennél !
Mintha mennyországban lennél ,
nincsen ez kótára szedve ,
csak úgy terem a szívekbe .
Szívben terem , szívhez talál ,
minden szava az égbe száll
hozzá , ki mindnyájunk atyja ,
ki az áldást osztogatja .
Száll az ének , száll az égbe ,
a végtelen mindenségbe :
” Uram kitől minden ered ,
áldott legyen a te neved ! „
A Szeretet útján.
Kálmán Ilona
Az úton mely Istenem hozzád vezet
nincsenek hazug egoista érzelmek
csak őszinteség ,jóság ,alázat
mely csakis a szabad akarat jegyében állhat.
Az úton mely boldogságomhoz vezet
csak lelki béke virágot szedhetek
kötelességek ,kényszernek helye nincsen
csak tiszta vágyak lángja loboghat szívemben.
Az út mely Istenem hozzád vezet
lehet hogy sokat nélkülözök ,szenvedek
de nem állok be a képmutató gonosz emberek sorába
megmarad lelkem belső tisztasága.
ADY ENDRE : MEGPIHENT……
Megpihent a szived,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre.Megpihent a szived…
Milyen sötét átok,
Hogy neked szenvedés
Volt egész világod,
Hogy te, ki szent voltál
Őrangyallá válva,
Százszor tettél utat
Nehéz Golgotára!Óh! mert egyre sújtott
A kegyetlen végzet,
Elrabolta minden
Földi üdvösséged;
A te nemes szived,
A te érző lelked
Nem talált a földön
Csak örök keservet.De mégis. »A regék
Ősi erdejében«
Megszállott az ihlet
A szomoru éjben
S amig messze szálltál
Egy tündérvilágba,
Elhagyott egy percre
Életednek átka.Óh! azok a percek
Írt adtak szivednek,
Fényesebb világot
Fényes szellemednek…
Nyugalmat a csodált,
Üldözött költőnek,*
Mert besüppedt sírján
Új virágok nőnek.Aztán ujra tűrni
Szivettépő átkot,
Feketén, komoran
Járni a világot.
Hogy szent szivedet, mely
Millióknak őre,
Átjárja egy gaznak
Megvillanó tőre!…Megpihent szent szived,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre.
Sas Piroska : Imádság.
Drága Uram, Jézus, nem panaszkodom,
csak szívem vágyait Neked elsuttogom,
oly halkan lelkemből, hogy csak Te hallhatod,
kérlek, teljesítsd, ha Te is úgy akarod.
Ha az idő kezét arcomra ráteszi,
mély ránc-pecsétekkel telepecsételi,
hófehérre festi minden hajszálamat,
kérlek, tégy üdévé, s mosolygóssá számat.
Ha fáradt tagjaim már csak fájni tudnak,
a színek szemem előtt lassacskán fakulnak,
madarak énekét már-már alig hallom,
kérlek, szívem lásson és Téged hallhasson.
Ha bizonytalanná válik a járásom,
és többször meg-megbotlom földi utamon,
hűtlenkedni fog a tájékozódásom,
kérlek Uram Jézus, Te légy a támaszom.
Ha világosan látom gyarlóságaimat,
sok-sok mulasztások görbítik hátamat,
káosz és sötétség szívemet támadja,
kérlek, csak Te segíts, életemnek Ura.
Mert minden jó, amit csak ember érezhet,
egyedül Tetőled, kegyelmedből jöhet,
Vigasztaló Lelked legyen mindig velem,
Ő vezessen végig földi életemen.
Ámen.
Fiadnak szent keresztje
Adjon vigasztalást,
Hogy amit ránk ereszt,
Eltűrjük a csapást;
Lelkünknek újulása
Legyen vére hullása.
Mária! Mária! Mária segíts!
Tebenned van reményünk,
Mert kegyes Anya vagy,
Akármi sorban élünk,
Oh kérünk, el ne hagyj;
Főképp ha jő az óra,
Mely elhi számadóra;
Mária! Mária! Mária segíts!
Az Ő keze
Lelkem, ne félj, lenyúlt egy kéz,
karjába vett és úgy vezet,
hullám felett, tenger felett
jó érezni ezt a kezet.
Nincs rémület, nincs félelem,
míg áldó karja átölel,
itt van a menny, egész közel.
Lenyúlt egy kéz, a kéz vezet,
– értem vérzett el Mesterem,
látom kezén a sebhelyet,
Ő fogja reszkető kezem.
Keze megóv, bizton vezet,
nem hagyja elveszni lelkem,
drága vére zálog nekem.
Miért félnék sötét éjjel,
ha tombol is ezer veszély,
ha száz villám üt itt széjjel,
s kitátja rám száját a mély.
Ő szívemben imát fakaszt,
s míg az ima égbe ragad,
áldó keze oltalmat ad.
Hogyha érzem drága kezed,
ráhajtom fáradt fejemet,
Te megsimogatsz, ó, mert szeretsz,
lelkem eléri a mennyet.
Te drága kéz, te áldott kéz,
ó, csak segélj, ó, csak vezess,
Jézus keze – el ne eressz!
Kovács Margit
Weöres Sándor: TÍZ LÉPCSŐ
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
Wass Albert:Kereszt alatt
Uram, én jó akartam lenni,
de imádkozva rosszat tettem.
Uram, a szemem jobbra nézett,
de akaratlan balra mentem.
Sírást indultam vigasztalni,
de jaj, a szám szitokra állott,
a karom ölelésre lendült,
de csattanva az arcba vágott.
Uram: én mindig rosszat tettem,
valahányszor csak jót akartam!
Uram: ha én gyémánt vagyok,
csiszolatlan miért maradtam?
Reményik Sándor: Istenarc.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,Csak nem tudom, mikép került a mélybe..
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészenAlter-egóm az örök vándorlásban..
Egy istenarc van eltemetve bennem,A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól Akarom kibányászni magamat..
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok..
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
június 21.: Apák Napja
Radnóti Miklós:Apámhoz az égbe
Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy ily korán meghaltál… Apám!
Sokszor, ha az élet rögös utjain,
Abba a gyakran emlegetett
Göröngyökbe botlik meg lábam…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy nem vagy velem… Apám!
Ha az élet zajgó tengerén –
Irányitó, erős kéz kellene…
Hányszor, de hányszor megcsókolnám
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,
Elgondolnám közben, hogy milyen kár…
Hogy árván hagytál – Apám!
Váci Mihály – Még nem elég
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
„Álmodj egy szép világot,hol tenger a fény,
ott ahol a béke az égig ér…
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
a szívekben derű és senki nem fél,
Álmodd,
hogy álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden, mi szívednek fájhat.”
Garai Gábor
Máté Rózsika: Köszönöm…
Köszönöm Istenem,az esőt és a napot,
s hogy Te egyformán szereted a szegényt és a vakot.
Köszönöm az utat, amit Veled együtt járok,
s a mindennapi csodát, amit veled megtalálok.
Köszönöm életem minden egyes percét,
s hogy Te elhordozod szívem minden terhét…
Köszönöm a sok jót, amit Tőled kapok,
s hogyha Veled járok, eltűnnek a bajok…
Köszönöm családom minden egyes tagját,
s hogy te szenvedőnek meghallgatod hangját…
Köszönöm az ágyam, melyre fáradt fejem hajtom,
s ha Hozzád szól az imám, Te meghallgatod hangom…
Köszönöm, hogy asztalunkon minden nap van étel,s
hogy felsegíted azt az embert, ki előtted térdel….
Köszönöm örömöm, s a mindennapi gondom,
tudom, ha velem vagy, bármi jön, megoldom.
Köszönöm Istenem, hogy általad létezek,
s hogy Te megbocsátasz nekem, bár oly sokszor vétkezek…
Köszönöm, hogy így szeretsz, s nem engedsz el soha,
életemben Te vagy a legeslegszebb CSODA!
Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez
Lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát.
Lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét.
Lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel.
Lassan meghal az,
aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit.
Lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására,
Élj most!
Légy merész ma!
Cselekedj mindjárt!
Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!
Nem késő még… mondta az angyal.
Akkor sem, ha most minden zavaros…
Akkor sem, ha nem vagy már olyan fiatal…
Akkor sem, ha követtél el hibákat és most félsz…
Még nem késő…
És aztán az angyal szemével kezdtem látni a világot…
Láttam a színeket, amelyeket megfesthetek,
A hidakat, melyeket megépíthetek,
Életet, melyet örömmel élhetek,
Álmokat, melyek beteljesedhetnek,
És ekkor világossá vált számomra…
Nem késő még…
Ron Atchison
Istened vagyok
Csak én tudom egyedül, hogy mikor fáj a szíved,
csak én látom egyedül, hogy mikor fárad el a lelked.
Én hallom egyedül, hogy mikor kiáltasz hozzám,
Istened vagyok, ismerlek jól, csak bennem bízzál.
Ha félsz, én vagyok, aki felbátorít,
ha reszketsz, én vagyok, aki lenyugtat mindent, ami nyugtalanít.
Ha fázol, én vagyok, aki meleget ad,
Istened vagyok, ismerlek jól, fel ne add!
Ha sírsz, én vagyok, aki felszárítja a könnyeidet,
ha remegsz, én vagyok, aki szorosan fogja a kezeidet.
Ha szomorú vagy, mert elítélt a világ,
csak nyugodj meg, én vagyok a jó bírád.
Csak én tudom egyedül, hogy milyen embernek lenni,
egyedül én tudom, hogy miért kell a halált elkerülni.
Az első voltam, aki érezhette, hogy mi az, ha valakinek gyermeke
van,
térj meg hozzám mielőbb, mert Istened vagyok, nélküled nagy ter-
hem van… NF
2014.09.29.
Reményik Sándor: Az ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!
Dvihallyné Oszuskó Sarolta: Angyali jóság
Angyal szállt a földre,
az én őrangyalom,
hogy minden léptemen
egyre oltalmazzon.
Mikor baj ér, védjen,
utamon segítsen,
ha eltévelyednék,
jó útra vezessen.
Angyali jóságát
érzem a szívemben,
Jóisten áldását
egész életemen.
Jöjjön Túrmezei Erzsébet: A harmadik verse.
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
Lehetsz milliomos, lehet zsáknyi pénzed,
- lehet a másikat kevesebbnek nézed.
Lehet, hogy kincsekből építed világod,
de ez illúzió! Egyszer majd belátod.
Ahol pénz az isten, holtak ott a lelkek,
a földi pokolban sosem ünnepelnek.
Örök a sötétség, nincsen fény, csak árnyék,
betegség és közöny, mindaz, ami vár még…
Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok gazdagok, kik szívből szeretnek.
Őrízd hát magadban a szeretet csodáját,
Viseld az arcodon, a mosolyod báját.
Ne sajnáld másoktól, oszd úton-útfélen!
Nyáron árnyat adjon, melegítsen télen…
Amit megszereztél oszd szét a világnak,
s hiszem, hogy holnaptól, boldogabbnak látlak.
Kincseket, ha meghalsz, nem vihetsz magaddal,
bánj hát bőkezűbben a jó indulattal.
A felhalmozott pénz, nem teremt világot!
Últess hát kertedbe fákat és virágot!
Lásd meg körülötted a csodát, a szépet,
akard megismerni, miről szól az élet.
Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok boldogok, kik szívből szeretnek.
ISMERETLEN.
“A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály? A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit.
A legfontosabb emberek? A szülők.
A legszebb a világon? A SZERETET.”
Teréz anya
Pünkösd
Néha zúgó
szelekbe öltözik,
de néha könnyű,
hófehér madár.
Alázatos, csendes,
kicsiny legyen,
aki pünkösdre vár.
Lehet, csak halkan
rezdül meg a lég,
szelíd szavak
suhannak rajta át.
Boldog, ki a
galambszárnyak alatt
megalázza magát.
Az erőt érez,
erőt, diadalt,
míg aki zúgó,
sebes szélre vár,
meg se sejti,
hogy ott járt, elsuhant
a hófehér madár.
Túrmezei Erzsébet
Sik Sándor: Néma Miatyánk
Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd…!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.
Weöres Sándor: Tíz lépcső
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
Ölbey Irén
ANGYALÉNEK MENNYBEMENETEL NAPJÁN
Áldottak legyenek a füvek és a fák
és áldott legyen a földön minden virág,
és áldott legyen az út, áldott legyen a kő,
mert itt jár halk léptekkel az Üdvözítő.
S áldott legyen az ember ha a mennyei
béke és szeretet izzón átöleli
és ha az emberiségnek hasznára van
s az Isten átöleli lelkét boldogan…
Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő!
Dsida Jenő:
A gyöngék imája
.
Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, főre, szétmálló gyöngyre,-
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz,
csak nagyon- nagyon gyönge.
.
Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.
.
De azért vágyaim ne dobáld sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.
GOETHE:
„Kicsit több békesség, jóság, szelídség.
Kevesebb viszály, irigység.
Kicsit több igazság úton-útfélen.
Kicsit több segítség, bajban-veszélyben.
Kicsit több „mi” és kevesebb „én”,
Kicsit több erő, remény,
és sokkal több virág az élet útjára –
- Mert a sírokra már hiába” !
Juhász Gyula : Május
Vén harcos, én, ma békét hirdetek,
Virággal verve meg a szíveteket.
Egy új kiáltványt írok, s érzem,
Hogy ez az ige egyszer tett lészen:
Ember, légy végre ember újra már,
Ne ordas farkas és halálmadár!
Nem bús robot, de boldog munka kell,
Melynél a szív bízó taktusra ver.
Új szent szövetség kösse össze mind
Embertestvérek jó reményeit!
Ez áldott föld ne temető legyen,
De kert, amely több jóságot terem!
Ember, magyar, ma még élő halott,
Legyen majális minden egy napod!
Vén harcos, én, ma békét hirdetek:
Legyen szerelmünk már a szeretet!
Reményik Sándor: A lélek él
Imre József kedves bátyámnak,
igaz tisztelettel
A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.
A lélek él: betűben, színben, fában,
Hullámos hangban és merev márványban,
Száz változáson át –
Amíg meg nem tagadja önmagát.A lélek él, és munkál csendesen,
Kis szigeten, vagy roppant tengeren,
De amit alkot: nem szól a világnak;
Csak egy kis körnek, csak egy kicsi nyájnak.
A lélek él,
Testvéreim,
És hitet nem cserél.1920
Gárdonyi Géza: Ima
Atyám, számon tartasz
Minden kis fűszálat,
Utolsó porszem is
Fölírva Tenálad.
Híven gondot viselsz
Az égi madárra,
Öledben a gyermek,
Öledben az árva.
Legyen az áldásod
Apámon, anyámon,
Magyarok szép földjén,
Drága jó Hazámon!
Dsida Jenő:Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
József Attila: Nem tud úgy szeretni
Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek
HÁLA
Úgy szeretnék ma mindent megköszönni,
Felém áradó nagy kegyelmedet,
Mindazt a mérhetetlen sok-sok áldást,
Mely átöleli szegény szívemet!
Úgy szeretnék ma mindent megköszönni,
De érzem, gyenge, nyomorult vagyok.
Világok Ura, mérhetetlen Isten,
Köszönöm azt, hogy Hozzád szólhatok.
Úgy szeretnék ma mindent megköszönni,
Köszönöm, hogy megismerhettelek,
Köszönöm gondviselő, nagy jóságod,
S az elkészített örök életet! Ámen!
Somogyiné Csoma Irén
„Szerteszórt magyarok,
Boruljatok földre,
Összetett kezekkel
Nézzetek az égre,
Kössétek a múltat
E borongós mához,
Forduljatok bízva
Az egek Urához!
Kérjétek az Istent,
Tekintsen le rátok,
Óvjon áldott keze,
Bármerre is jártok.
Én is fohászkodom,
Hisz az ima fegyver,
Ne legyen a magyar
Egy bujdosó ember!
Pillants rá a népre,
Részesüljön kegyben,
Tereld haza őket,
Éljen ismét egyben!
Ébredjünk fel holnap
Régi lángra gyúlva,
Jertek haza, legyünk,
Legyünk együtt újra!
Az élet vihara
Bármily zászlót lenget,
Szülőföldet, s hazát
Nem találsz, csak egyet.
Gondolatok hangja
Repül ki a számon,
Halljátok meg ott is,.
Túl az Óceánon!
Hív a Kárpátoknak
Fenyvese és tölgye,
Hív az Olt, a Maros,
S az Aranyos völgye.
Olyan közel vagytok,
S olyan távol mégis.
Hív a többi magyar,
S közöttük én is.
Akármilyen nyelvet
Beszél ma a szátok,
Hol őseink éltek,
Ott van a hazátok.
Egy darab kenyérből
Ketten fogunk falni,
S elődeink földjén
Nyugodtan meghalni.”
/ Tordai Matyó /
Nagy Sándorné: Fohász…
Istenem, nyújts
segítő kezet,
védd, óvd
az embereket!
Áldd meg az árvát,
a beteget,
segítsd meg
a szegényeket!
Vigasztald meg
az özvegyet,
töröld le szeméről
a fájó könnyeket!
Erőt adj, Istenem,
mindenkinek,
boldog mosolyt
a felnövő gyermeknek!
Vigyázz az édesanyára,
minden ember fiára,
küldj békét, szeretetet
az egész világra!
forrás: Poet.hu
Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Szénási Sándor: Magyar imádság…..
Uram, egy népért könyörgök:
Fordítsd felé Szent Orcád!
Szíved ajtaján, ím zörgök:
Tied hatalom és ország!
Uram, egy népért könyörgök:
Sokszor káromol az ajka,
Szenteld meg ajkát, s felzendül
A legszebb zsoltárszó rajta.
Uram, egy népért könyörgök,
A szíve sokszor oly konok.
Hódítsd meg, s akkor e szív
Lesz majd királyi zsámolyod.
Uram, egy népért könyörgök,
Mindene van és mégis szegény:
Mert Nélküled árva koldus
Aranyhalmai tetején.
Uram, egy népért könyörgök:
Mindig szabadságra vágyott,
De bűnei bilincséből
Tehozzád alig kiáltott.
Uram, egy népért könyörgök:
Annyit folyt könnye s vére!
Ajándékozz arcára mosolyt
És vidám Napot egére!
Uram, egy népért könyörgök:
Érezze, mindig szeretted.
Gyógyítsad meg a vakságát,
S ragyogjon felé Kereszted!
Uram, egy népért könyörgök:
Magyar népemért most, sírva.
Imádságom szívembe van
Örök betűkkel beírva.
Linn Márton: Ember csak úgy lehetsz…
Hiába van sok pénzed,
de gazdag nem lehetsz,
ha szíved, lelked gonosz,
és senkit sem szeretsz.
Gazdag bíz’, csak úgy lehetsz,
ha szíved kitárod.
Tegyél jót, nyitott szívvel,
s a rosszat kizárod.
Légy te ember, mindenkor,
segítsd ki elesett.
Ahhoz, aki jó lelkű,
társul a szeretet.
Embernek lenni mindig,
bárhol a világba’.
Szívben az empátia
boruljon virágba.
Ha kinyílik a szíved,
más lesz majd az élet.
Gazdagságról azután,
másképp festesz képet.
2020. 04. 19.