Napi jóság

„A csöndet szeretem, meg a virágot,

virágos szigeten békés családi kör az álmom. Derű és nyugalom, parányi házban. Az élet szép. Tenéked magyarázzam?”

Heltai Jenő

Falusi Hagyományőrzés

„Ne feledd, hogy az élet apró dolgokból áll, nincsenek nagy dolgok. Apró dolgokból állnak össze a nagy dolgok. Tetteink önmagukban nem tűnnek nagy horderejűnek, se jó, se rossz értelemben. Egy mosolynak látszólag nincs nagy jelentősége, de egy mosoly lehet egy hosszabb folyamat része. Egyetlen virágból még nem lesz koszorú, az igaz, de virágok nélkül nem lehet koszorút kötni.”

OSHO : AZ EMBERI LÉT ÚTJA

Helen Mirren egyszer azt mondta:” Mielőtt vitatkozol valakivel, kérdezd meg magadtól, hogy az a személy elég érett-e szellemileg ahhoz, hogy megértse egy másik nézőpont fogalmát. Mert ha nem, akkor semmi értelme.

Nem minden vita éri meg az energiádat. Néha, bármennyire is világosan fejezed ki magad, a másik ember nem figyel arra, hogy megértse – hanem a reakcióra.

Elakadtak a saját nézőpontjukban, nem hajlandóak más nézőpontot figyelembe venni, és a velük való foglalkozás csak kimerít.

Van különbség az egészséges beszélgetés és az értelmetlen vita között.

Egy beszélgetés olyan emberrel, aki nyitott, akinek fontos a fejlődés és a megértés, felvilágosító lehet – még akkor is, ha nem értesz egyet. De próbálsz meggyőzni valakit, aki nem hajlandó túllátni a saját hitén? Mintha a falnak beszélnék. Nem számít, mennyi logikát vagy igazságot mutatsz be, kicsavarják, eltérítik vagy elutasítják a szavaidat, nem azért, mert tévedsz, hanem azért, mert nem hajlandók egy másik oldalt látni.

Az érettség nem arról szól, hogy ki nyer meg egy vitát – hanem arról, hogy tudjuk, mikor nem érdemes vitatkozni. Rájössz, hogy a békéd értékesebb, mint bebizonyítani egy pontot annak, aki már eldöntötte, hogy nem gondolja meg magát. Nem kell minden csatát megvívni. Nem minden ember érdemli meg a magyarázatodat.

Néha a legerősebb dolog, amit tehetsz, hogy elsétálsz – nem azért, mert nincs mit mondanod, hanem azért, mert felismered, hogy néhány ember nem áll készen arra, hogy meghallgasson. És ez nem a te terhed, hogy cipeld. „

Wass Albert: Levél mindenkihez – idézet

„Ne félj,ne bújj,ne fuss sehova!Markold szorosan tieid kezét,s ha

veszedelem dübörög ajtód előtt:nyugodtan nézz a szemébe. A tisztákat

és erőseket elkerüli a vész. Emberséggel küzdj a sorsodért, hogy megérdemeld

a felkelő napot. Törvény a világban, hogy aki nem tud harcolni

önmagáért, az nem való arra,hogy éljen………………………………………

Bízzál magadban,Testvér!Abban,hogy erős vagy,mert becsületes vagy,

tiszta vagy. NE mástól várj segítséget,ne álmodozz váratlan csodáról!

csoda benned kell legyen,mint rejtett csíra a magban.

Semmitől ne félj! Állj meg bátran és nyugodtan, ahol állni rendelt a sors.

Nézz szembe a világgal, s gondolj arra, hogy ahol Isten élni rendelt,ott nem

vonhatja meg tőled senki e jogot.”

„Az élet akkor is szép, ha kint hideg van, ha zuhog az eső vagy fújj a szél.

Csak az számít, mit érzel a szíved körül.”

(Szép idők)

Bertolt Brecht, az egyik legnagyobb…

„Ha a bőr nem dörzsölődik más bőrhöz, megreped.”

Az ajkak, ha nem érintkeznek más ajkakkal, kiszáradnak.

A szemek lecsukódnak, mert nem néznek egymásra más szemekkel.

A test, ha nem érez egy másik testet, elfelejti önmagát.

A lélek, ha nem adja át magát teljes lelkével, meghal.

A bőr Bertolt Brecht.

Meryl Streep egyszer azt mondta:

„Megtanultam, hogy ne könyörögjek figyelemért, szeretetért vagy tiszteletért. Nem akarok senki életének része lenni kötelességből.

Ha meg kell magyaráznom az értékeimet, ha meg kell győznöm valakit, hogy szeressen, akkor az nem az én dolgom.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokra pazaroljuk az energiát, amiket nem viszonoznak.

Nem félek az öregedéstől; csak attól félek, hogy nem vagyok önmagam, hogy mások kedvében járjak. Ezen a ponton a békémet választom bármi helyett. ”

A kezembe veszem a legnagyobb kincsemet: a hálát.❤️

❤️Érzem a súlyát, pedig láthatatlan.

Mégis ott van minden mozdulatomban, minden lélegzetemben.

❤️Hála azokért, akik szeretnek, akik mellettem állnak, akik észrevesznek akkor is, amikor csendben vagyok.

❤️Hála azokért a pillanatokért, amikor valaki megfogja a kezem, amikor egy mosoly megérkezik a legváratlanabb pillanatban.

❤️Hála azokért, akiktől tanultam. Akik utat mutattak, akár egy szóval, akár egy gesztussal.

Hála azokért is, akik próbára tettek, mert általuk lettem erősebb.

❤️Hála azért, hogy szerethetek, hogy adhatok, hogy megélhetem a pillanatokat úgy, ahogyan vannak – nem tökéletesen, de őszintén.

❤️A hála a legnagyobb kincsem. És a kezem nem szorítja, csak gyengéden tartja – hogy mindig továbbadhassam.

Lupás Adrienn

Nem sajnálni azt, hogy olyanoknak is adtál, kik később bebizonyították, nem érdemelték meg. ERŐ.

Látni a hazugságukat és hagyni, hogy hazudjanak. TANÍTÁS.

Nem megmagyarázni a tévedőknek, bántóknak, hálátlanoknak, mennyire embertelenek. TARTÁS.

Átlátni a játszmáikat és hagyni, hogy játszanak, miközben azt hiszik, bolondot csinálhatnak belőled. INTELLIGENCIA.

Hallgatni az indokaikat, miért nem képesek a szeretet szerint viselkedni, átlátni, hogy ez mennyire nyomorult. HIT.

Magukra hagyni őket, ítélet nélkül mindebben, látva a zuhanásukat, mert nem fogadják el a kinyújtott kezed. BÁTORSÁG.

Nem sajnálni, hogy adtál annak is, ki elárult. NEMESSÉG.

Igaznak maradni, és végignézni az összes mocskukat, amiről azt hiszik elrejthetik. TISZTASÁG.💞(A Lelkek útja)

„Rájöttem, hogy csak egy dolgot nem lehet elvenni az embertől: a belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll és talán abból, hogy az ember amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek.”

Székely Éva

„Életem utolsó napjaiban értettem meg, hogy hozhattam volna más döntéseket is életem során, minden nap, minden órában, minden percben, minden másodpercben. Nem kellett volna hozzá, csak egy kis önbizalom. Elég lett volna csak egy kicsivel emeltebb fővel élni, csak egy kicsivel többre tartani magam.”

Susanna Tamaro

„Ha az ember meghajol, az ég megbocsát.”

tibeti mondás

A világnak szüksége van álmodozókra és szüksége van cselekvőkre is. De mindennél jobban szüksége van olyan álmodozókra, akik cselekszenek.

– Sarah Breathnach –

A világnak szüksége van az új ébredő Férfierőre.

„Miért akarsz beilleszkedni, amikor arra születtél, hogy kitűnj?”

(ism.)

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.

Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.

Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.

Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.

Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.

Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.

Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.

Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.(Lélek körút)

…Isten mindenkit egyéni talentumokkal ajándékozott meg, hogy azokkal „szolgáljon”, tegye szebbé e világot. Csak az ember akar mindig Istent játszani!…

A tudatos ember, fő ismérvei

– Attól függően, hogy a megvilágosodás melyik fokán áll, hisz a Teremtőben.

– Hiszi, tudja és éli azt, hogy minden az Egy Minden részét képezi,

– Hiszi, tudja és éli azt, hogy minden Élet Szent.

– A megvilágosodás fokának függvényében szépen beszél.

– Bármi amihez hozzányúl és elkezd szertettel épít,alkot és létrehoz.

– Tisztel mindent és mindenkit maga körül, s ebben a tiszteletben benne van a negatív pólus tisztelete, elfogadása és az ebből fakadó szeretete.

– Őszinte.

– Szellemi életet él,

– Rendszeresen meditál, s kommunikál az Égiekkel, Angyalokkal, Felemelkedett Mesterekkel, Földanyával s a Föld szent szellemivel, a Természettel.

– Minden erejét bevetve segít embertársainak.

– Nem ego vezérelt.

– Nem veszekszik, gyűlölködik és irigykedik.

– Nem rombol, nem szemetel.

– Az emberek 10 %-a tartozik ide.

A fő cél tehát tudatos emberré válni kedves embertársaim megismerve a Fény és Sötétség pólusát, Fényemberré válni és nagyon figyelni az ellenpólusra mely téglaként beépülhet belülről rombolva a Fényt.

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=30&pid=&pev=2014&pho=9&pnap=&kat=&searchkey=&hol=&n=jupiter21

„Aki sohasem ette kenyerét könnyezve, aki gondterhes éjszakán sohasem sírt az ágya szélén, az nem ismeri a túlvilági erőket.”

Johann Wolfgang von Goethe

Ha nem jön spontán, ne tedd.
Ha nem érzed igazán, ne mondd ki.
Ez ilyen egyszerű.
Ha valami nem belülről folyik, jobb nem erőltetni.
Hiszem, hogy az életet hitelesen, szándékosan és igazságosan kell élni.
Minden nap ajándék, ezért tedd azt, amit szeretsz, mondd ki, amit érzel, és élj úgy, mintha nem lenne holnap.
Nincs idő olyannak lenni, aki nem vagy!
Keanu Reeves

„A tartalmas ember sosem hazudik. Nincs szüksége rá.

Csak az üresnek kell elhitetnie, hogy van valamije.

Ha hazudsz, voltaképp koldus vagy, aki királyfinak álcázza magát.”

A .J. Christian

„Nem mindenki lesz kész arra, hogy kövessen téged abba az irányba és oda, ahová te tartasz.

Ez NEM azt jelenti, hogy meg kell változnod, hanem azt jelenti, hogy el kell engedned azokat az embereket, akik nem állnak készen arra, hogy kísérjenek téged az úton.

Az igazság az, hogy nem vagy mindenkinek való, s neked sem való mindenki!”

Sir Anthony Hopkins

Gabriel García Márquez ~ Búcsú…

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené,

hogy én csak egy rongybábu vagyok,

és még egy kis élettel ajándékozna meg,

azt maximálisan kihasználnám.

Talán nem mondanék ki mindent,

amit gondolok,de meggondolnám azt,

amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak,

nem azért, amit érnek,

hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék,

többet álmodnék

hiszen minden

becsukott szemmel töltött perccel

hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak,

és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

A férfiaknak bebizonyítanám,

mennyire tévednek, amikor azt hiszik,

az öregedés okozza a szerelem hiányát,

pedig valójában

a szerelem hiánya okozza az öregedést!

Szárnyakat adnék egy kisgyereknek,

de hagynám,

hogy magától tanuljon meg repülni.

Az öregeknek megtanítanám,

hogy a halál nem az öregséggel,

hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek…

Megtanultam,

hogy mindenki a hegytetőn akar élni,

anélkül hogy tudná,

hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Megtanultam,

hogy egy embernek csak akkor van joga

lenézni egy másikra,

amikor segítenie kell neki felállni.

Annyi mindent tanulhattam tőletek,

de valójában már nem megyek vele sokra,

hiszen amikor betesznek abba a ládába,

már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel

és tedd azt, amit gondolsz.

Mindig van másnap,

és az élet lehetőséget ad nekünk arra,

hogy jóvátegyük a dolgokat.

Senkinek sem biztos a holnapja,

sem öregnek, sem fiatalnak.

Lehet, hogy ma látod utoljára azokat,

akiket szeretsz.

Ezért ne várj tovább, tedd meg ma,

mert ha sosem jön el a holnap,

sajnálni fogod azt a napot,

amikor nem jutott időd

egy mosolyra,

egy ölelésre,

egy csókra,

és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,

hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat,

akiket szeretsz,

mondd a fülükbe,

mennyire szükséged van rájuk,

szeresd őket és bánj velük jól,

jusson időd arra, hogy azt mondd nekik:

„sajnálom”,

„bocsáss meg”,

„kérlek”,

„köszönöm”.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.

Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek,

mennyire fontosak neked!

„A fájdalom megváltoztatja az alakját, de sosem múlik el. „Lehet, hogy nem irányíthatod, hogy mi bánt, vagy mi tör meg, de mindig eldöntheted, hogyan lépj tovább. Harcolj minden erőddel azért, amit szeretsz, mert senki nem teszi meg helyetted. Életed minden pillanata egy esély arra, hogy újraírd azt, aki vagy. Nem az határoz meg, hogy mit veszítettél, hanem az, hogy mit kezdesz azzal, amid maradt. ”

,, Keanu Reeves „

“Nagyon sokszor kell földig görnyedni, földig öregedni terhek alatt és nagyon jól kell ismerni a földet, hogy az ember háta egyenes maradjon.”

Ancsel Éva

„Apám Joshua Wooden erős ember volt, de ugyanakkor szelíd is. Fel tudott emelni olyan nehéz dolgokat, amit fele olyan idős emberek sem, de esténként mindig verset olvasott, amikor hazatért a munkából a földekről, ahol búzát, kukoricát, szénát, paradicsomot és dinnyét termesztett. Volt egy pár öszvérünk, Jack és Kate a farmon. Kate gyakran megmakacsolta magát, és lefeküdt a földre, amikor én szántottam. Képtelen voltam őt talpra állítani, bármilyen keményen is bántam vele. Amikor apám meglátta kínos helyzetemet, elindult felém a földeken át, és amikor hallótávolságra ért, csak ennyit mondott: „Kate”, az öszvér azonnal talpra állt és folytatta a munkát. Apám sosem bánt vele haraggal. Sok időbe telt, míg megértettem, hogy a szelídségre még a legmakacsabb öszvér is válaszol.”

JOHN WOODEN

„Hibáztam az életem során. Hagytam, hogy az emberek kihasználjanak, és elfogadtam a megérdemeltnél sokkal rosszabb dolgokat. Ám tanultam a rossz választásaimból, és annak ellenére, hogy van pár dolog, amit sosem kaphatok már vissza, és vannak emberek, akik már soha nem fognak bocsánatot kérni, legközelebb már okosabb leszek, és nem horgonyozok le olyan dolog mellett, ami kevesebb, mint amit megérdemlek.” (Könyvmolyok)

A háború nem valami. A háború a béke hiánya. Nem a háború megszüntetésével kellene foglalkozni, hanem a béke megteremtésével.

A félelem sem valami. A félelem a hit hiánya. Nem a félelem megszüntetésével kellene foglalkozni, hanem a hited megtalálásával.

A szenvedés sem valami. A szenvedés a boldogság hiánya. Nem a szenvedést kell csökkenteni, hanem a boldogságot felismerni.

A betegség sem valami. A betegség is csak az egészség hiánya. Nem a betegséggel kellene foglalkozni, hanem az egészséggel…

Ne a negatív dolgok megszüntetésével foglalkozzatok, hanem a pozitív dolgok felismerésével.

Ne a rosszat pusztítsátok, hanem a jót teremtsétek!

ismeretlen szerző-

Ha lemorzsolódnak mellőled az emberek, jusson eszedbe: soha nem az a kéz enged el, ami felülről tart, hanem az, ami alulról kapaszkodik.

Érző gondolkodás

„Az igazság és az ítélet a Jóistené.

Nekünk, esendő embereknek egy lehetőségünk van, az őszinteség.”

Markó Iván A magány mosolya című kötetéből

,,Még csak most kezdődik a nap és már este hat óra van

Hétfő és már péntek van

és már véget is ért a hónap.

… és lassan vége az évnek..

… és már 30, 40, 50 vagy 60 év telt el az életünkből.

… és rájövünk, hogy elvesztettük a szüleinket, barátainkat.

… és rájövünk, hogy már túl késő visszamenni…

Szóval… azért próbáljuk meg, hogy a legtöbbet hozzuk ki a hátralévő időnkből…

Ne hagyjuk abba az olyan tevékenységek keresését, amelyeket élvezünk…

Vigyünk színt a szürkénkbe… Mosolyogjunk az élet apró dolgaira, amik balzsamot hoztak a szívünkbe.

És mindennek ellenére továbbra is nyugodtan kell élveznünk a hátralévő időt. Próbáljuk meg kizárni az „utánát”….

Majd utána csinálom

Majd elmondom utána….

Majd átgondolom utána…

Mindent későbbre hagyunk, mintha az „utána” a miénk lenne.

Mert amit nem értünk, az az, hogy:

utána kihűl a kávé….

akkor megváltoznak a prioritások…

utána megtörik a varázslat…

utána elmúlik az egészség…

aztán a gyerekek nőnek…

aztán a szülők megöregszenek….

utána az ígéreteket elfelejtik …

akkor a nappal éjszakává válik…

és utána véget ér az élet…

És akkor gyakran túl késő…

Szóval ne tartogassunk semmit későbbre…

Mert ha mindig várunk, a legjobb pillanatokat is elveszíthetjük…

a valaha volt legjobb élmény,

a legjobb barátok,

a valaha volt legjobb család…

Ma van az a nap… Itt az idő…

Már nem vagyunk abban a korban, amikor megengedhetjük magunknak, hogy holnapra halasszuk, amit azonnal meg kell tenni… ”

Jacques Prévert

“Annak az embernek a szavára adj, aki a szívével beszél, a lelkével lát és a mosolyával ölel. Az ilyen ember szavai akkor is élnek, amikor már el is hallgattak.”

Robert Lawson😇

„A lélek él: betűben, színben, fában,

Hullámos hangban és merev márványban,

Száz változáson át –

Amíg meg nem tagadja önmagát.”

Reményik Sándor

Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát.

Ami igazán jó, ami igazán nagy – ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall.

A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek.

Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát. Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban – ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.

#Tatiosz: Fogadd mások fényét megértéssel

„Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a költő megjegyezte:

– Ti pszich nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb. – és összeomlik. A valóságban, – mondta Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól- rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.

Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.”

Popper Péter

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Ember lenni mindég, minden körülményben.”

Arany János

„Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást. Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dícsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.”

Meryl Streep

„Ott, ahol minden lehetetlennek tűnik, mindig van egy virág, ami készen áll a virágzásra..”

Az ember valódi lényege a jóság. ..

Vannak más, a nevelésből és a tudásból eredő jó tulajdonságok, de alapvető fontosságú, ha igazán emberi lényekké szeretnénk válni és értelmet akarunk adni létezésünknek,

hogy szívünk jó legyen…”..

Dalai Láma

„Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon.”

Vianney Szent János