Oktatás

„Nem az a mester aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott.”

(Paulo Coelho)

„Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.

Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket.

Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.

Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.

Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.

Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.

De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.” (Ron Cristian)

Miért elengedhetetlen a népmese a mai gyerekek számára?

Generációk végtelen sora nőtt fel népmeséken, a mai kisgyerekes szülők nagy része is főképpen népmeséket hallgatott este a szüleitől, nagyszüleitől, mégis mintha egyre kevésbé lenne népszerű ma népmeséket olvasgatni, mesélni esténként. A magyar népmese napja alkalmából két kiváló szakértővel beszélgettünk arról, hogy miért lenne rendkívül fontos, hogy a mai kisgyerekeket minél több magyar népmesével ismertessük meg. (Nyitókép: NFI Nemzeti Filmintézet).

2005-ben a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) kezdeményezésére Benedek Elek születésnapját – szeptember 30-át – fogadták el a magyar népmese napjának. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai népmesekincs értékeire. A kezdeményezés hamar népszerűvé vált, könyvtárak, iskolák, óvodák százai álltak a kezdeményezés mellé. A népmese napja alkalmából szerte az országban meséket mondanak.

Bajzáth Mária a Népmesekincstár mesepedagógia módszera Népmesekincstár könyvsorozat és más könyvek szerzője határon innen és túl tart előadásokat, képzéseket egyetemeken, konferenciákon, bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és könyvtárakban, harminc éve szervez mesetáborokat, mesés programokat gyerekeknek, mesegyűjteményeket válogat. Elsőként Bajzáth Máriát kérdeztük a népmese értékeiről.


A képen Bajzáth Mária látható

Bajzáth Mária: „A népmese mintát mutat számtalan élethelyzet megoldására”

– A népmese öröm, élmény és erőforrás. Láthatóvá tett láthatatlan, kimondhatóvá lett kimondhatatlan – mondja. – Évszázadok és sok millió ember tudásából épített híd, ami összeköt varázslatot és valóságot, múltat és jövőt, embert és embert. Különleges téren és időn kívüli teret teremt, a psziché mély rétegeit szólítja meg, a hol nem volt világába vezet, oda „ahol a madár se jár”. Lehetőséget ad a gyerek (és a felnőtt) számára önmaga, más emberek, és a világ megismeréségére, tét nélküli találkozásra a jóval, rosszal, segítővel, ellenféllel. Mintát mutat számtalan élethelyzet megoldására, megválaszolja a gyerekeket (és a felnőtteket) foglalkoztató kérdéseket, oldja a szorongásaikat, félelmeiket. A népmesehősök alakja és útja erősíti az önbizalmat és életbátorságot, az élet természetes részévé teszi a kudarcot. A tündérmesék hősei háromszor, vagy akár többször is útnak indulnak a célért, a legnehezebb próbák ellenére is kitartóak. Legyőzik a sárkányt vagy az óriást, kicselezik az ördögöt, szembenéznek a boszorkánnyal – fogalmaz Mária.

– A népmese gazdagítja a szókincset, fejleszti koncentrációs képességet és a szövegértést, segíti az olvasóvá nevelést. Gazdagítja a képzeletet, fantáziát, támogatja az érzelmi intelligencia mellett a nyelvi, naturalista, intra- és interperszonális intelligencia fejlődését, az elemző-rendszerező képességet. Úgy ad át tudást, hogy közben szórakoztat, minőségi együtt töltött időt, örömteli élményt nyújt – teszi hozzá.

Klitsie-Szabad Boglárka néprajzkutató, mesemondó a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület elnöke hozzáteszi: a mesemondásra nem csupán fejlesztő eszközként érdemes tekinteni, hiszen eredetileg többnyire a szórakoztatás, az örömszerzés volt a célja. A szakember szintén fontosnak tartja, hogy a gyermekeinknek minél több népmesét olvassunk.


A képen Klitsie-Szabad Boglárka látható.

Klitsie-Szabad Boglárka: „A mese jó, mert néha vicces, néha szomorú, mert szép, mert gyönyörködtet”

– A népmese és a hozzá tartozó tevékenységek, az élőszavas mesemondás vagy akár a meseolvasás is hasznos dolog. Hogy mesteremet, Csipkés Vilmos arlói mesemondót idézzem: „az műveltséget csinál”. Szintén ő mondta: „ez szórakozás”. Egy kapcsolódási pont ember és ember között, egyféle közösségteremtő művészet a mesemondás. Azonban a népmesékre sem érdemes csupán fejlesztő eszközként tekinteni. A beszélőközösségekben a népmesék elmondása és meghallgatása valamikor régen szórakozási forma volt. Nem volt televízió, nem volt internet, és nem csak a népmesékben rejlő tudás, érték vagy anyanyelvi bravúrok miatt meséltek vagy hallgatták a meséket, hanem azért, mert a mese jó, mert néha vicces, néha szomorú, mert szép, mert gyönyörködtet és szórakoztat. Napjaink mesemondói, a Meseszó Egyesület mesélői is erre törekednek: szórakoztatni, gyönyörködtetni, történeteket, népmeséket megosztani mindenkivel gyerekkel és felnőttel egyaránt – mondja Boglárka.

2024. szeptember 28.

„Különösen szeressétek a gyermekeket, mert vétek nélkül valók, mint az angyalok. A mi örömünkre vannak a világon, hogy jobbá tegyék szívünket.”

(Dosztojevszkij)

Inkább még azt sem…csak keltse fel az érdeklődést, keresse, kutassa, segítsen fölfedezni minden egyes gyermekben: Mit adott Neki a JóIsten, amelynek csíráját segítsen táplálni, öntözni, művelni, hogy szárbaszökkenjen, és jó termést hozzon…

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért .

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

Senkinek sem mondok újat a kijelentéssel, miszerint alapvető gondok vannak az oktatással. De nyugalom, nem a szokásos csontot kezdem el rágni. Nem arról írok most, hogy milyen kevés a tanár, hogy színvonaltalan az oktatás, hogy nincs elég fejlesztő szakember… mind igaz, de van ennél nagyobb baj is.

Nem is csupán rendszerszintű problémáról van szó, nem egy magyar specialitásról, hanem egy globális tévedésről, ugyanis elkezdünk rossz úton járni a gyermekeink nevelésében.

A munka világára készítjük fel őket. Az a cél, hogy egy adott szakmán belül el tudjanak helyezkedni, hogy alkalmazkodni tudjanak a hatalomhoz és annak elvárásaihoz, hogy bírják a stresszt, a monotonitást, a szabályokat. Magolnak, hogy minél több „később majd hasznát veszed” tudás kerüljön be a fejükbe. Vizsgáznak, hogy szokják az értékelést és a nyomást. Csendben ülnek az órán, és szabályok mentén működnek, hogy később ezzel se legyen gond a munkahelyen.

DE KÖNYÖRGÖM, valaki mondja meg, hogy tényleg ennyi lenne az élet? A munka? A munkahely?

Mi van minden egyéb mással?

Az emberi kapcsolatokkal, a házassággal, gyermekneveléssel, az önálló háztartással, az önértékeléssel? Hol kellene ezeknek a gyerekeknek átadni azokat az alapvető értékeket, melyekkel jó emberekké válnak, ha nem az iskolában teszik mindezt?

Persze otthon is, de azért heti öt napon át, napi legalább nyolc órában mégis az iskolában van a gyermek 6 éves korától 18 éves koráig. Illene ott többre megtanítani, mint a szabálykövetés és a száraz tananyag, ami majd vagy kell a munkahelyen, vagy nem.

Talán minden érték közül a legfontosabb, amit át kellene adni, az az egymásra való odafigyelés képessége. Ez hiányzik manapság a legjobban az emberekből. Vastagon tesznek egymásra. Mindenki magával meg a saját nyomorával van elfoglalva, így egymásra már sem figyelni nem tudunk, se felelősséget vállalni nem akarunk.

Nincs olyan, hogy a mi bajunk, olyan van, hogy az ő baja, azzal pedig ugye nem kell foglalkozni. Egyre kevesebb közösség működik, mert nincsenek tagok, mert senki sem akar a másikkal törődni, más gondját a saját nyakába venni.

Az iskolába belépő még kedves, kíváncsi, a világra nyitott gyerekeket nem agyon kellene nyomorítani a sokszor teljesen felesleges tananyaggal, meg letörni a szárnyaikat a szigorú szabályokkal, hanem azt kellene elősegíteni, hogy mindannyiukban kialakuljon egy egészséges morális iránytű, hogy megtanuljanak önzetlenek lenni, egymásra odafigyelni, s ezt ne megfelelésből vagy divatból tegyék (lásd állatok) hanem azért, mert legbelül érzik, hogy úgy helyes!

Embert, értő, értő, csupa nagybetűs EMBERT kellene nevelnie az iskolának, nem pedig engedelmes droidokat, akik mind másokkal, mind magukkal szemben érzéketlenek.

Higgyétek el, hogy ez így nem élet, és már nem sokáig fenntartható a mai formájában!(Felföldi József)

Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.

/Rudolf Steiner)

GYERMEKAUTONÓMIA – 8 TIPP ISKOLÁKBA

Nem kell mindig hatalmas felelősséggel járó feladat, kicsi, örömteli projektekben is fejleszthető lenne a gyermeki autonómia.

De mi ez és mire kell?

A felelősségteljes döntéshozatalhoz, a kezdeményezőkészséghez és az egészséges önszabályozás kialakításához egyaránt szükség van a gyermek belső belátására, vagyis, hogy magától képes legyen mérlegelni azt, melyik lehet az adott szituáció, a kapcsolat, a folyamat, vagy önmaga számára a legelőnyösebb lépés, és melyik lépése mivel jár majd.

Ha a gyereknek egyáltalán nincsenek választási lehetőségei, ez a belső mérlegelés elsorvad. Ilyen gyerekeknél és csoportoknál gyakori a bántó kommunikáció, a gyengébbek perifériára szorítása, a teljesítménykényszer és egészségtelen megfelelési vágy miatti frusztrációk agresszív kiélése.

Ha pedig teljesen magára van hagyva, és mindig azt csinál, amit akar, akkor a következmények hiánya, valamint a visszajelzések összevisszasága miatt nem alakul ki egészséges kerettartás a saját és mások dolgaival szemben, ami állandó kezeletlen konfliktusokat hoz magával.

Furcsán hangzik, hogy az autonómia felélesztéséhez keretek is kellenek? Pedig így van – a felelősségteljes döntéshez a keretek pontos felmérése, a saját és mások szempontjainak figyelembe vétele is szükséges. Ráadásul ez az első lépés.

Keretek között önállóság – ezt egyszerű dolgokban is megadhatjuk, például otthoni szabályok közös alakításával, a gyermek adott lehetőségek közötti szabad választásának biztosításával, a kölcsönösség megteremtésével (én meghallgattalak, most én is szeretném elmondani).

Vannak tehát keretek, határok, következmények (nem büntetés és retorzió, hanem következmény).

Jöhet az iskolai autonómia. Íme, néhány tipp.

1. DÖNTÉS A RÉSZVÉTELRŐL

Te mindig, minden pillanatban alkalmas vagy a munkára, a tanulásra, a gyakorlásra, a magolásra, új ismeretek befogadására? Van az, hogy MOST nem, és van az is, hogy MA nem. Legyenek használható creditek a nehéz helyzetekre – hadd vonja ki magát néha a tanulásból.

2. DÖNTÉS A SZABADIDŐRŐL

Az iskola is tartson határokat. Ne vigyen haza a gyerek könyvet, állandó házifeladatot, legfeljebb a saját jegyzeteit, ha összefoglaló jön. Legyen 4-5 órája, amikor teljesen szabadon dönt arról, mit csinál, mivel foglalkozik – de ehhez nem tartoznak hozzá a „fejlesztő” órák és a rendszeres tevékenységek!

3. SZERVEZŐI FELADATOK

Ünnep? Buli? Projektnap?

Hagyjuk békén őket a szovjet időkből ügyesen ittragadt iskolai hagyományokkal és ünnepi műsorszerkezetekkel. Hadd szervezzenek olyan eseményeket, amikhez kapcsolódni tudnak, úgy, hogy kapcsolódni tudjanak. Az nem autonómia, hogy eldöntik, kék, vagy piros legyen a farsangi meghívó, vagy hogy betanítunk nekik egy táncot, vagy hogy csinálhatnak valami díszt ők is a fára, ha akarnak… Add a keretet, és mentoráld az ötleteiket a megvalósításban.

4. MÁSOKRA HATÓ PROJEKTEK

Találjanak ki olyan projekteket, amiket másoknak szerveznek, másokra hatóan csinálnak, és taníts nekik technikákat a visszajelzések kérésére, fogadására, valamint a visszajelzések szűrésére egyaránt. Nem csak kreatívak lesznek, hanem elkezdik lemérni ötleteik hasznosságát, ráadásul versenyhelyzet nélkül segíted őket abban is, hogy meg akarják mutatni magukat, ötleteiket.

5. HARCOLJANAK ÜGYEKÉRT

Válasszanak számukra fontos ügyet, és legyen kampányévük, sok-sok ötlettel.

6. CSINÁLJANAK VERSENYT ŐK TANÁROKNAK, SZÜLŐKNEK

Ne csak versenyeztesd őket, hanem add nekik feladatként a családi kirándulásokon (merthogy az is kellene), fordított napokon (amikor ők a Fölnőttek és te a diák), vagy farsangokon, hogy állítsanak össze csapatversenyt.

7. ÉRTÉKELHESSENEK TÉGED

Hadd adjanak visszajelzést (amire adsz is reflexiókat) akár névtelenül, akár felvállaltan, és NE MAGYARÁZD MEG NEKIK TEKINTÉLYED FÉLTÉSE MIATT, hogy miért éppen azt, miért éppen úgy csináltad. Csak hallgasd meg őket. Hidd el, nem könnyű kezdet után őszinte helyzetet teremt, ráadásul reálisabbat, mint akármelyik kötelező kamuértékelés fentről.

8. ADJ TANULÁSI FORMÁKAT/ÚTVONALAKAT TANULÁSTÍPUSAIK ALAPJÁN

Nem szeret írni? Rajzoljon. Nem szeret rajzolni? Énekeljen, vagy csináljon podcast-et. Nem szeret énekelni? Állítson össze videót. Ha akar, feleljen. Ha akar, építsen. Ha akar, tanuljon egyedül, vagy beszélje meg társával. Hadd válasszon formát! Te is élvezni fogod, sokféleképpen láthatod viszont a leadott anyagot, és valódi differenciálás lesz.

Ha nem élnek az erőforrásaikkal, nem lesz erejük.((Fölnőttségek)

50 év múlva nem fog számítani, hogy ma milyen kocsiban ültél, milyen telefont használtál, milyen lakásban laktál, milyen ruhát, milyen csizmát viseltél, vagy hogy mennyi pénz volt a zsebedben. Csak az fog számítani, hogy miképp emlékeznek rád a gyerekeid, és mit mesélnek rólad az unokáidnak, dédunokáidnak. Élj úgy, hogy fontos legyél gyermekeid számára! A világ ettől lesz szebb!

(Gyógyító öröm)

A gyermekek olyanok, mint a virágok.

Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad.

Az egyik a sok napot kedveli, a másik árnyékos helyen is virágzik.

Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek.

Ha mindegyikkel ugyanúgy bánok, az egyik kivirul, a másik elszárad.

Mindegyiknek van levele, szára, virága – hasonlóak, de mégis különbözőek.

Mindegyikük gondoskodásra éhezik, egyéni bánásmódra.

Nem attól fejlődnek, hogy mellettük ülök egész nap, hanem attól, hogy a számukra megfelelő gondoskodást kapják.

Van köztük árvácska, petúnia, muskátli, leander, krókusz, kardvirág és rózsa.

Az egyik hamarabb nyílik ki, a másik később, de mindegyik különleges, mindegyik egyedi.

Nem hasonlíthatom össze őket egymással.

Nem jobb a hatalmas kardvirág, mint az apró árvácska.

Csak más.

Nem erőltethetem, hogy virágozzék hamarabb a rózsa, hiszen az árvácska már rég kibújt, most már neki is itt lenne az ideje.

Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket,

rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben,

a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk,

és gyönyörködöm bennük,

ahogyan nőnek, erősödnek,

kivirágzanak.”

(Friedrich Fröbel)

Döbbenetes, de egy óvódában hangzott el ez a mondat egy óvónő szájából.

Pedig a gyerekek egész életére hatással vannak az ilyen kritikák. Kati óvó néni mesélte el, hogyan keserítheti meg a gyerekek életét, ha így beszélnek velük. https://szuloklapja.hu/-teged-senki-sem-szeret-egy-ovono…

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és szöveg

Ebben a szegedi iskolában a gyerekek boldogsága a legfontosabb! ❤️ Bárcsak minden iskolában bevezetnék ezt a módszert! https://szuloklapja.hu/barcsak-minden-iskolaban-igy…

KölökNet

PISASNIKreatív oktatás

2025. január 13.

Iskola ›

Beszélgető kör reggelente az iskolában: Mit ad ez a gyerekeknek? Iskolaigazgatót kérdeztünk

Hogy milyen sokat számít a gyerekeknek az úgynevezett „beszélgető kör”, azt a szegedi Karolina Iskolában nagyon régóta tudják a pedagógusok. Az intézményben már több mint 30 éve reggeli beszélgetőkörrel kezdődnek a tanítási napok. A diákok ilyenkor megosztják egymással élményeiket, gondolataikat, sőt aggodalmaikat és örömeiket is, így hangolódnak rá az előttük álló feladatokra.

Az intézmény tanárai szerint a napindító beszélgetések azért fontosak, mert személyesebbé teszik a kapcsolatot a pedagógusok és a gyerekek között, illetve megtanulják kifejezni gondolataikat és meghallgatni egymást is.

Mi mindenben segíti a gyerekeket a beszélgető kör?

„Amikor egy gyerek beér az iskolába, mindent hoz magával, nemcsak az iskolatáskáját, hanem azt is, hogy álmos, feszült, és a családi problémákat is. Azért építettük be a beszélgetőkört a reggeleinkbe, hogy legyen átmenet a megérkezés és az első óra között, így a gyerekek és a tanárok is rá tudnak hangolódni az előttük álló napra” – mondja Mezeyné Szatmári Tímea, a szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium igazgatója.

A beszélgetőkör nem ismeretlen eszköz a reformpedagógiában – többek között a Rogers-iskolákban és más alternatív iskolákban is így kezdődnek a tanítási napok. Nem véletlenül: a tapasztalatok szerint ez segít abban, hogy nyitott, kölcsönös bizalomra épülő osztályközösség jöjjön létre, ahol a gyerekek és a pedagógusok valóban odafigyelnek egymásra.

A beszélgetést az osztályfőnökök, osztályfőnök-helyettesek vezetik – mivel a Karolina katolikus iskola –, ezek az alkalmak közös imával kezdődnek, ezt követően a gyerekek az őket foglalkoztató témákról, a közösséget érintő konfliktusokról, saját élményeikről, sőt akár félelmeikről is mesélhetnek.

Így a napindító 15 perc egyfajta „szelepként” is funkcionál, amelyen át távozhat a feszültség a gyerekekből.

„A téma minden nap más és más. Az osztályfőnökök meg szokták kérdezni a gyerekeket, hogyan telt az előző napjuk az iskolában, hogyan érzik aznap reggel magukat, van-e olyan dolog, ami miatt izgulnak, történt-e velük olyasmi, amit szívesen megosztanának. Van, hogy azt kérdezzük tőlük, olvastak-e olyan hírt, ami foglalkoztatja vagy akár aggasztja őket, így beszélgettünk nemrég az egyik osztályban például a klímaszorongásról. De olyan osztályok is vannak, ahol egy-egy bibliai részletből indul ki a beszélgetés” – sorolja a lehetséges témákat Mezeyné Szatmári Tímea.

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szükségük van a beszélgetésekre

A Karolina Iskolában az elsős kisdiákoktól az érettségizőkig mindegyik osztály így kezdi a napot.

   „A 6-7 éveseknél a beszélgetőkör különösen fontos, főleg az iskola első hónapjaiban: a gyerekek leülnek a teremben a szőnyegre, meggyújtanak egy gyertyát, és ha kell, a pedagógusok akár egy órát is rászánnak arra, hogy mindenki ráhangolódjon az előtte álló feladatokra”

– magyarázza az igazgató. A tapasztalatok szerint a kisebbek szívesebben osztják meg élményeiket, mint a gimnazisták, ennek ellenére a reggeli beszélgetőkör a tizenéveseknél legalább annyira fontos eszköz, mint az elsősöknél.

Az ugyanis, hogy a diákok tanáraikkal nemcsak jegyekről, dolgozatokról és tananyagról, hanem saját érzéseikről és élményeikről is beszélgethetnek, sokkal személyesebbé, élővé teszi a közöttük lévő kapcsolatot. „Nem törekszünk nagy létszámú osztályok indítására, hogy valóban oda tudjunk figyelni a diákjainkra. Azt szoktuk mondani nekik, hogy bármilyen problémával megkereshetnek minket, és sokan ezzel élnek is. Megosztják velünk, milyen nehézséggel küzdenek, miben bizonytalanodtak el, mitől félnek” – mondja.

A beszélgetőkör ugyanakkor nemcsak a kapcsolatépítést szolgálja, a gyerekek megtanulják kifejezni gondolataikat, képesek lesznek meghallgatni egymást, ugyanakkor megismerik és mérlegelni tudják mások álláspontját is.

…nem csak iskolában, de bölcsődében, óvodában, középiskolában, egyetemen, és munkahelyen is…kiváltképpen hétkezdetkor, szünetek, ünnepek után…

Csigaház Pszichológiai és Fejlesztő Műhely

Honnan tudjuk, hogy iskolaérett?

Az iskolaérettség egyenlő az okossággal és az ügyességgel? Sokszor így gondoljuk, ez azonban nem igaz. Mint ahogyan az sem, hogy 6 éves kor fölött automatikusan iskolaéretté válik egy gyermek. Mely kritériumok mutatják meg, hogy iskolaérett-e gyermekünk? Mire figyeljünk szülőként?

Egy hetük van még a szülőknek az Oktatási Hivatalhoz fordulni, amennyiben hat éves gyermeküket nem akarják szeptembertől iskolába adni. Magyarországon azoknak a gyermekeknek kötelező iskolát kezdeni, akik augusztus 31-ig betöltik hatodik életévüket. Sok szülő tanácstalan, hiszen egy öt, vagy alig hat éves kisgyermekről nagyon nehéz már eldönteni, hogy fél év múlva iskolaérett lesz-e. A szakemberek (óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, pszichológusok) az iskolaérettséget mindig több fejlődési szempont alapján mérik fel.

Az iskolaérettség összetett fogalom, a gyermek egész személyiségének fejlettségét foglalja magába. Négy fő pillére van, melyek egymással szinkronban fejlődnek: ha az egyik lemarad, az hatással lesz a többire is: fizikai, pszichés, szociális és értelmi képességek fejlődése.

Természetesen ezek a képességek nem egyszerre alakulnak ki, és változatos az is, hogy kinek mi az erőssége, gyengesége. Nem gond, ha a főbb területekben egy-egy részképesség még hiányos, vagy bizonytalan. Az is teljesen rendben van, ha a szülő bizonytalan az iskolaérettséggel kapcsolatos döntésben, hiszen laikusként nem tudhatja, mi az, amire figyelni kell. Érdemes azonban a gyermek fejlődését értő, érzékeny figyelemmel kísérni, sokat mozogni, mesélni, kisebb „megbízatásokat” játékos feladatokat adni a gyermeknek, s ha szükséges, szakember tanácsát kérni.