A legjobb tanács, a jó szívű, de nem elég okos embereknek: „Légy okos, mint a kígyó, és óvakodj az emberektől!” Ezt adja Jézus útravalóul tanítványainak. Segíteni csak annak bölcs dolog, akiről tudjuk, hogy valóban!!! rászoruló. Ők általában nem kérnek/kéregetnek, hanem teszik, amit megtehetnek.
Segíteni annak bölcs dolog, aki hagyja, és saját maga is tesz a változásért, nem csak ráül a szekérre magát sajnálgatva, hogy amazok megszakadva húzzák. Segíteni pedig mindig annak kell, aki rászoruló, mert aki nem, annak minek?
AZ ÉLET SZÉP…
Egy újabb, a 4.nagy munkánk margójára:
Ibolykát, a 38 éves sérült, fogyatékkal élő lányt, 26 éve egyedül neveli a szintén mentális problémákkal küzdő édesapja, a 67 éves Laci bácsi. Terápiás jelleggel Velük él még egy németjuhász kutya, Neffi is, akit családtagként szeretnek.
Laci bácsi, aki Ibolykának nem csak az édesapja, hanem törvényes gondozója/háziápolója is, mindvégig becsülettel ellátta Ibolykát, és a szeretete, felelősségtudata iránta töretlen, és szemmel látható.
Sajnos az életkörülményeik az évek során, a mindennapos küzdelem, és a megfelelő segítség hiányában lassú romlásnak indultak.
Az első beszélgetésünknél, amikor megtudták, hogy mit tervezek a mellettem álló kemény férfiak, és csodálatos nők segítségével, az egyébként víg kedélyű Laci bácsi, de Ibolyka is többször elsírták magukat örömükben. Ezt beleegyezésnek vettem.
Így került AZ ÉLET SZÉP csapata 2019.augusztus 31-étől kezdődően, Barbiék szociális közreműködésével Ibolykáék lakásába…
Hogy mit tudtunk csinálni 4 szombaton? 5 teherautó haszontalan, és használhatatlan bútort, holmit zsákoltunk be, hordtunk el. A lakás teljes fertőtlenítő nagytakarítása után, felújítottuk a WC-t, szanitert, és a víz-, gáz-, csatornarendszer működését használhatóvá tettük. Másfél év után újra meleg vízben tisztálkodhatnak Ibolykáék.
3 teherautó szép bútort, használati tárgyat, berendezést szállítottunk oda, és állítottuk Ibolykáék szolgálatába. Mindebből Neffi az aranyos németjuhász sem maradt ki. Teljes orvosi ellátást kapott, és immár hivatalosan is a Család tagja lett.
A hozzátett érték nagyságának, és annak a sorba állításának teljes igénye nélkül, nagyon köszönöm Neked:
– Katalin Mojzer az utolsó nagy fuvarok szervezését, és a hozzávaló üzemanyag finanszírozását!
– Galgóczi Gyöngyi a sok tisztítószert, és tisztítóeszközt!
– Barbi Pruzsinszky a szoc.háttérmunkát, és a terepmunkát!
– Horváth Beáta a szoc.háttérmunkát!
– Pécsi János a fuvarokat, és a rakodást!
– Bolla-Bali Rita Mária a terepmunkádat!
– Enci Varga a Család új, nagyteljesítményű porszívóját!
– Nagy Gábor az új WC-öblítőt, és ülőkét!
– Eva Rozman a terepmunkádat!
– Joe Hantal a Család új, nagyteljesítményű porszívóját!
– Szita Marton a terepmunkádat!
– Ifj Küstel Richárd és Rebeka, az oldalatok támogatását!
– Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület (Döbrösi Andrea) a Neffinek nyújtott támogatást!
– Márta Holpár a terepmunkádat!
– Hadi Hajni a terepmunkádat!
– Sziszi Debreceni Bedő a szép szőnyegeket, a vasalót, a névtáblát, és a terepmunkát!
– Bendegúz Steiner a terepmunkádat!
– Nagy Timi a szép ágyneműket!
– Roland Bardóczki a terepmunkádat!
– Szabolcs Zsolt Pongor a terepmunkádat!
– Tóth Veronika a hulladék elhelyezésében nyújtott nagy segítséget!
– Ildikó Weigert a kiegészítőket, a vasalódeszkát, és a terepmunkát!
– Janos Horvath (Öcsi) a fuvarokat, és a terepmunkát!
– Zsolt Panta a terepmunkát!
– Mária Pál a sok tisztítószert, és a terepmunkádat!
– Bernadett Dömötör a bútorokat, kiegészítőket, az üdítőt, és a kávét!
– Andrea Graczka a terepmunkádat!
– Sovány-Bertha Eszter a pipere eszközöket, és a terepmunkádat!
– Gabriella Schlégl a terepmunkádat!
– Márta Nagy a konyhai eszközöket, és terepmunkádat!
– Anett Bischof a szép függönyöket!
– Nóra Szalai a csapat finom sütikkel való ellátását!
– István Kránitz a szak-, és terepmunkát!
– Németh Erika a tisztítószereket, a mikrót, és a terepmunkát!
– Pintér Tamás a bútorokat!
– Ica Bendes a szép sötétítőfüggönyt és a faliórát!
– Krisztina Steiner a pipere-, és tisztítószereket, a kukát!
– Kiss Judit a gázbojler javíttatását!
– Zsuzsanna Berényi és férje, a gyönyörű szekrénysort, és annak szállítását!
– Bolla László a terepmunkádat!
Büszke vagyok rá, hogy ilyen emberekkel dolgozhattam, és örülök, hogy még több jó embert is megismerhettem! Az összefogás erejét mindenki láthatja!
Ibolyka, Laci bácsi, Neffi és a szomszédok élete tisztább, könnyebb, és szebb lett, de még mi sem, és a szociális rész sem engedheti el a kezüket. Mivel más, immáron rosszabb körülmények között élő emberek várnak ránk, és itt a munka legnagyobb része megvan, ezért itt most befejezzük. Viszont tavasszal, AZ ÉLET SZÉP csoport visszatér Hozzájuk egy teljes tisztasági festéssel!
….de addig sem lesznek nélkülünk!
A munka tehát folytatódik, és nem csak Ibolykáéknál. Túl sok a nyomorban, méltatlan és állatias, vagy annál is rosszabb körülmények között élő EMBER egy ilyen gazdag városban, mint Sopron. Még sajnálatosabb, hogy főként helyben születettekről, vagy régóta itt élőkről beszélünk.
AZ ÉLET SZÉP csoport spontán szerveződött civil, hittől, meggyőződéstől, identitástól, beállítottságtól, és főleg politikától mentes, független csapat. Ezeket mindenki szépen otthon hagyja. Egyetlen FB oldal, ami összefogja a csapatot. Nincs vezetőségünk, irodánk, bankszámlánk, laptopunk, céges autónk, vagy telefonunk, de még egy mappánk sem. Nem gyűjtünk, vagy halmozunk fel pénzt, eszközöket, semmit. Nem akarunk ebből élni, nincsenek titkos, egyéni céljaink, amire a csoportot használnánk. Bárki csatlakozhat, aki segíteni szeretne, és látni azt, ahogy ez meg is történik ott/úgy, ahol/ahogy azt elvárja.
A szisztéma nagyon egyszerű. Amire épp szüksége van a legrosszabb körülmények között, köztünk élő embereknek, az kiírásra kerül a csoport oldalára, és mindenki eldöntheti, hogy mit tud bevállalni belőle.
Hogy könnyebb legyen megérteni: mindenki azt adja, amije van, úgy segít, ahogy tud, de fontos, hogy erre a rászorulóknak szüksége legyen, és csak nekik. Tehát, nem gyűjtünk ruhát egy penészes , rohadó szekrénybe, de nem rakunk be szekrényt sem egy felázott szobába. Ha kell, akkor az alapoknál kezdjük, különben értelmetlen az egész, és csak elnyújtjuk az embertelen létet, és hozzáteszünk a káoszhoz. Nem ez a célunk.
Oda nyúlunk a segítő kezekkel, ahová más már nem.
Ha valaki közületek szeretne segíteni, egy kötetlen, mégis rendkívül hatékony, és jó csapat munkájában részt venni (bármilyen formában), valamint új, értékes barátságokat kötni, kapcsolatokat kialakítani, jelezze, és szívesen meghívom a csoportba.
Minél többen vagyunk, annál gyorsabban tudjuk visszasegíteni az elesett, magára hagyott embereket az igazi életbe.
Fontos tudni, hogy a csoportot segítők alkotják, és mindig egy bizonyos családot/embert támogatnak a munkájukkal és anyagokkal/eszközökkel. Vagyis ezeknek mindig megvan már a gazdájuk!
Tudom, hogy senki nem azért segített, hogy itt szerepeljen a neve, de ez a minimum, ami Nektek jár. Nem titok, és bízom benne, hogy talán segít a többieknek is megtalálni azt a helyet , ahol a segítség amit ad, az látható, és tapintható is.
AZ ÉLET SZÉP
Köszönök Nektek mindent!
Ha csak azzal tudsz segíteni, hogy megosztod, annak is nagyon örülök, mert lehet egy olyan emberhez jut el általad, aki szívesen lefestene egy falat, vagy egy másikhoz, aki hozná hozzá a festéket!
-ez csak egy TANUMESE volt…habár megtörtént. A kritizálgatás, irigység, furkálás helyett talán ezt kellene már egyszer meglátni az ÉLETben. Sajnos, naponta rengeteg ember küzd mindennapi megélhetési problémákkal. TE, mit tehetsz? Vedd észre és cselekedj…
Anyám szegénysége
Anyám szegénysége sokszor fájdított,
mert tudtam, csekély az, mit néki nyújthatok,
hisz a sors szűken mérte azon kincsemet,
amitől az életünk kiteljesedett.
De anyám sosem volt elégedetlen,
hisz megtanulta már szenvedésében,
hogy mit sem ér a pénz, a fényes csillogás,
ha tagadásba fullad az összetartozás.
Mi szegények voltunk, mégis boldogok,
mert szívünkben a szeretet éke ragyogott.
S az a fényes ék, mely a szeretetből árad,
a legnagyobb nyomorban is gazdagságot láttat.
Kun Magdolna
Egy napon
Lekezelőn ne beszélj a beteg emberrel,
mert egy napon szembesülsz minden tetteddel.
S minden gonosz cselekedet szíven üt majd téged,
mikor életed filmjét az égből visszanézed.
Mielőtt azt hinnéd, hogy, Te, felsőbbrendű vagy,
nézzél csak tükörbe, és lásd jól magadat,
hiszen nem vagy különb annál, ki kiszolgáltatott,
kinek az élete egy perc alatt kudarcot vallott.
Nem nehéz emberként viszonyulni máshoz,
ha a világot a szebbik oldaláról látod,
s ha egyedül a szíved az mely megmutatja néked,
hogyan maradj jó és mindig tisztességes.
Egyszer minden ember földi léte befejezett lesz,
mert nem forognak tovább az életkerekek.
Az idő számodra is megáll, és nem marad egyéb,
mint a jó és rosszra való visszaemlékezés.
Ki nem adta el lelkét, s kinek értékes az élet,
az mindig talál utat másoknak szívéhez,
mert jól tudja, hogy egy nem várt, bizonyos napon,
számadásra hívja az égi hatalom.
Kun Magdolna
Turgenyev: A koldus
Mentem az utcán… és megállított egy öreg koldus.
Gyulladásos, könnyező szem, szederjes száj, durva rongyok,
szennyes sebek… ó, milyen rútra lerágta ezt a szerencsétlen
teremtést a nyomorúság!
Felém nyújtotta vörös, puffadt és piszkos kezét. Nyögő, búgó
hangon rimánkodott segítségért.
Elkezdtem a zsebemben keresgélni… Sem pénztárca, sem
óra, még egy zsebkendő sem volt nálam… semmit sem tettem
a zsebembe.
A koldus pedig várt, kinyújtott keze csendesen mozgott és
remegett.
Meghökkentem, zavarba estem, aztán erősen megszorítotttam
azt a piszkos, reszkető kezet… „Ne kérj tőlem, testvér; nincsen
nálam semmi, testvér.”
A koldus rám meresztette két gyulladt szemét, szederjes ajka
elmosolyodott – és ő is megszorította fagytól hideg ujjamat.
– Nincs baj, testvér – motyogta -, ezt is köszönöm. Ez is
alamizsna, testvér.
Én pedig megéreztem, hogy én is alamizsnát kaptam a testvé-
remtől.
Fordította: Áprily Lajos
Garai Gábor
Éhség
Naponta egyszer álljon meg a kés
a kenyér s a hús fölött a kezünkben.
Ez anya-föld emlőiből
ember ma, száz közül
hatvan, egyszer se szívja meg magát
naponta
jóllakottra.
Másképp s precízen: 60 százalék
soha még
nem tolta el a tányért, hogy: elég!
Nincs képzete a jóllakásról!
(Mit palástol
e talányos képzet-hiány, – no most
legyetek okosok,
szó-alkimisták, iszony-artisták,
egzisztencialisták,
unalom-analitikusok!)
Szemérmes adatok
fejezik ki világunk
tárgyiasan, indulattalanul:
évente mintegy 40 millió
éhhalál; és – bár ez banális – visszahull
közben ős-méhébe, az óceánba még
töméntelen „túltermelt” tej, gyümölcs s egyéb,
Továbbá:
minden második gyerek
e földön arra született,
hogy tízéves koráig többnyire
(kis pókhasát csak víz s szél tölti be)
közönyös teremtőjének – kegyelmét
várni ki győzné! – visszafújja lelkét.
S beriberi, pellagra, skorbut – ó,
durvábbak, mint a trauma, libidó,
szép civilizált luxus-nyavalyáink –
hordja az áldozatok garmadáit,
a püffedt tetemeket egybe:
hol sorvadt ínyek, elapadt tagok
illeszkednek a dús reménytelenbe,
mint hűlt csontok a hanthoz…
Miközben te gondjainkról panaszkodsz,
én meg kecses versekre révedek,
és mihaszna vitákra futkosok,
s nyarak,
telek
járnak ki-be jól temperált szobámban,
s nyugalmamról gondoskodik az állam.
De naponta egyszer megáll a kés
a kenyér s a hús fölött a kezemben,
és számban megkeseredik a nyál,
és megszégyenít teljesült szerelmem.
És teljes borzalmában látom őt,
a borda-kerítést, az állatit,
a számtalan névtelen Valakit,
a legszörnyűbb halálba szédülőt,
ember-fajom nagyobb felét,
ki viseli a világ szégyenét,
s nem érti, mért;
ki tűrhetetlen napokat terelget,
és kit az ínség sárkánya sanyargat,
ki bajból bűnbe lép,
s ha szétcsapja kezét,
aligha tudja, hogy
várja és élteti a holnapot:
a bárhogy-is-lesz egyetlen kegyelmet,
a jóllakató világforradalmat.
1963
Elindult a rászorulók iskolakezdését támogató „Adni öröm!” akció
HAZAI – 2023. augusztus 1., kedd | 15:41
Július 20. és szeptember 1. között két ütemben zajlik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös „Adni öröm!” tanszergyűjtő akciója. A kampány teljes időszaka alatt a SPAR online shopban, valamint az INTERSPAR áruházakban dedikált adománykártyák megvásárlására van lehetőség.
A karitatív szervezet önkéntesei augusztus 23. és 26. között, személyesen is kitelepülnek a kijelölt üzletekbe, hogy tanszereket gyűjtsenek a rászoruló gyermekek számára. Az adományokat a támogatók így közvetlenül a helyszínen át is adhatják a szeretetszolgálat önkénteseinek.
Az adománykártyák 500, 1500, 3000, 5000 és 10 000 forintos címletekben vásárolhatók meg. A jelképesen megvett termékeket valódi tanszerekre – színesceruza-készletre, füzetcsomagra, írószerekkel teli tolltartóra, rajzkészletre, tanszerekkel megtöltött iskolatáskára – váltja a szeretetszolgálat, és még a tanévkezdés előtt eljuttatják a rászoruló családok iskolás gyermekeihez.
Az adománygyűjtés részletei a www.adniöröm.hu oldalon érhetőek el, online adománykártya-vásárlása pedig ITT lehetséges.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
TOVÁBBRA IS VÁRJÁK A TETŐFEDŐ ADOMÁNYOKAT ÉS AZ ELJUTTATÁSÁBAN SEGÍTŐ SZÁLLÍTMÁNYOZÓ FELAJÁNLÁSOKAT NAGYECSEDEN
- július 31, 2023
- Írta: Háromhatár
- Közzétéve Helyi hírek
Több mint 600 ház tetejét rongálta meg a jégeső múlt héten Nagyecseden, többségükben a házak északi oldalának tetőcserepeit és palafedését teljesen szétverve, óriási szükség van a pótlásukra.
A város kárt okozó jégesővel érintett szegletében sok nyugdíjas és kisgyermekes család él, akik önerőből nem tudják megoldani a kármentést, ezért kérik, aki megteheti küldjön a városba akár használt, bontott cserepet és palát, hogy a javítások elvégezhetők legyenek.
Rengeteg felajánlás érkezett már a városba, folyamatos a forgalom a Város Üzemeltetés Kft. a Rózsás utca 65. szám alatti telephelyén. Ide tudják az adományozók leadni a tetőfedő adományokat, és a károsultak innen tudnak vételezni használt tetőfedő anyagot a károk kijavítására.
El lehet mondani, hogy kármentésnek még messze nincs vége, rengeteg ház egyedüli védelme az átmenetileg felrakott műanyag fólia, ezért továbbra is számítanak a jólelkű adományozók segítségére.
Ha adományozni szeretne, legyen az tetőfedő anyag vagy segítség az odaszállításban Nagyecseden a megbízott koordinátort kell keresni:
Zoltán István
06 30 504 9528
Ha esetleg nem venné fel a telefon, hiszen rengetegen hívják visszahívja Önt.
Még mindig nagy probléma az adományok eljutása Nagyecsedre!
A másik nagy probléma a tetőfedő anyagok eljutása Nagyecsedre, ebben is várják a segítő szívű emberek, szállítási vállalkozók, mezőgazdasági vállalkozók segítségét, mivel sokan nem tudják a városba eljuttatni az adományukat. Az elmúlt napok tapasztalata alapján egy hagyományos MBP magyar pótkocsira kb. 3,000 cserepet lehet elszállítani.
Kérjük ebben az esetben is Zoltán Istvánt hívja:
06 30 5049528
A városba érkező tetőfedő adományok az Város Üzemeltetés Kft. a Rózsás utca 65. szám alatti telephelyén szerint átválogatásra és szortírozásra kerülnek, így a megfelelő tetőfedő anyag jut majd el a segítségre szoruló családokhoz.