Assisi Szent Ferenc

KULTÚRA – 2023. október 4., szerda | 6:009

Október 4-e szentje: Assisi Szent Ferenc. Minden idők egyik legnépszerűbb szentje, már életében legendák születtek róla, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek pápa az „életszentség óriásának” nevezte.

Ferenc az 1180-as évek elején született Assisiben. Posztókereskedő édesapja az észak-itáliai város leggazdagabb embere volt, Franciaország iránti szeretetéből becézte kisfiát, akit Jánosnak kereszteltek, Francescónak, vagyis kis franciának.

A húszéves Ferenc egy hadjárat során megsebesült, s foglyul ejtették. Szabadulása után visszatért szülővárosába, és fokozatosan felhagyott a nagyvilági élettel. Megtérése meghatározó mozzanata volt találkozása egy leprással, valamint a San Damiano-templomban átélt misztikus élménye, amikor Krisztus háromszor így szólt hozzá a keresztről: „Ferenc, menj, és javítsd meg omladozó házamat!”

Giotto: Szent Ferenc a San Damiano keresztje előtt imádkozik

1208-ig remeteként élt, majd egyre többen csatlakoztak hozzá. Ő azonban nem mert a saját elgondolása szerint életszabályt adni társainak, ezért valamennyien a Szent Miklós-templomba mentek, ahol az oltáron ki volt téve az evangéliumoskönyv. Ferenc találomra felütötte a könyvet, és erre a helyre talált: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között!” (Mt 19,12). Ekkor felkiáltott: „Testvérek! Ez a mi életünk! Ez a mi regulánk! Menjetek hát, és tegyétek meg, amit hallottatok!” Mindez 1209. április 15-én történt. Ez a nap a ferences rend születésnapja.

Néhány év alatt a testvérek száma elérte az ötezret. Ferenc Rómába ment, és III. Ince pápa jóváhagyását kérte életformájukra. A pápa érezte, hogy Ferencet Isten világosította meg és indította el útján.

A legenda szerint III. Ince pápa álmot látott: látta, hogy a lateráni bazilika összedőlni készül, de egy jelentéktelen kis szerzetes a templom mellé áll, s miközben ő maga egyre nagyobb lesz, a vállával megtámasztja az épületet. Néhány nappal később megjelent Ferenc társaival a pápa előtt. Ekkor hangzott el a felismerés: „Valóban ez az a szerzetes, aki Isten egyházát megtámasztotta, és megmentette a pusztulástól!”

Ferenc és szerzetestestvérei az Angyalos Boldogasszony-kápolnában, vagyis a Porciunkulában telepedtek le. A kápolna körül gallyakból építették a kunyhóikat a testvérek. Ferenc a szegénységet úgy tekintette, mint „Krisztus menyasszonyát”.

A Porciunkula-kápolna

A Porciunkula-kápolna (a portiuncula szó jelentése: „kicsinyke osztályrész”) Assisitől délre, a városhoz közeli erdőben állt. A 6. században épülhetett, a 13. század elején a Monte Subasió-i bencések birtoka volt. Szent Ferenc 1208 körül helyreállította a romos kápolnát, mely jelentős hellyé vált életében. 1209. február 24-én, Mátyás apostol ünnepén itt hallotta meg a szegénység evangéliumát (Lk 9,3–5). 1211-ben a bencések neki ajándékozták. A melléje épített „kolostor” lett a ferences rend ősi anyaháza. A kápolna körül tartotta évenként, pünkösdkor a rendi káptalant.

A rend tagjainak száma tovább növekedett. Mikor Assisi egyik nemesi családjának fiatal leánya, Klára is Ferenc követői közé állt, megszületett a ferences közösség női ága, a klarisszák rendje.

Ferenc tekintélyét mindenki elismerte, ezért békét tudott közvetíteni a sokféle háborútól gyötört világban. 1210-ben Assisiben az addig viszálykodó ellenfelek, Guido püspök és a város vezetői az ő hatására „örök békeszerződést” kötöttek egymással, Arezzóban pedig megakadályozta a polgárháborút. A keresztes hadjáratoknak is véget akart vetni, és az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni. Két sikertelen út után 1219-ben sikerült eljutnia a szaracénok közé. A szultán megcsodálta ezt a rendkívüli embert, meghallgatta a prédikációját, de a megtérésre nem volt hajlandó. 1220-ban Ferenc a Szentföldre is ellátogatott.

A szent sok békeszerzésének egyik különleges esete maradt fenn a gubbiói farkas legendájában. Gubbio környékén egy rendkívül vad farkas garázdálkodott. Kegyetlenül pusztított, széttépett állatokat és embereket egyaránt, és az egész vidék rettegett tőle. Ferenc minden figyelmeztetés ellenére odament a vadállathoz, és így beszélt hozzá: „Igen nagy bajokat okoztál, megérdemelnéd, hogy úgy bánjanak el veled, mint a gonosztevőkkel, azaz kivégezzenek. Ellenségeddé tetted az egész várost. Én azonban szeretnék békét kötni közted és köztük.” Akkor a rettenetes vadállat magába szállt, követte Ferencet, és bement vele együtt a városba. Ott a piacon, az egész nép jelenlétében ünnepélyesen megkötötték a békét.

Ferenc megtérése pillanatától haláláig odaadó tisztelettel követte és hirdette a megfeszített Krisztust. 1224-ben, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén az Alverna-hegyen imádkozott, amikor Krisztus csodálatos módon megújította szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében.

Giotto: Szent Ferenc stigmatizációja

Szent Ferenc nem volt tudós, mégis olyannyira magában hordozta a Szentírás szellemét, hogy művelt teológusok csodálkoztak el a szentírás-magyarázatain. Egy domonkos teológus így nyilatkozott róla:

Ennek az embernek a teológiája tisztaságával és emelkedettségével a sas szárnyalásához hasonlít, amihez mérten a mi tudományunk hason csúszik a földön.”

Assisi szentjének tiszta lelkében háborítatlan öröm lakozott. A tökéletes öröm titkáról így tanított, amikor egy téli reggelen a Porciunkula felé tartottak: „A testvérek jó példája, a csodatevő erő, a betegek gyógyítása és a halottak feltámasztása – nagy dolgok ezek, Leó testvér! De mindennél több a tökéletes öröm. Nem található az sem a tudományban, sem a nyelvek adományában, sem a nagy prédikálótehetségben, és mégis az egész világot meg lehet vele téríteni. S ha mi most megérkezünk a Porciunkulához, és várnunk kell a kapu előtt az esőben és a hidegben, mert a kapus megvárakoztatja a hívatlan vendégeket, és mi ezt türelemmel elviseljük – ó, Leó testvér, írjad csak –, ebben áll a tökéletes öröm! És ha a további zörgetésünkre a kapus furkósbottal kirohan, megragadja a kapucninkat, a földre ránt, és a hóban tetőtől talpig jól elver minket, ha mi ezt is türelemmel és Krisztus szenvedésére gondolva zokszó nélkül el tudnánk viselni – írjad csak, Leó testvér –, ebben áll a tökéletes öröm!”

Ferencben mély tisztelet és csodálat élt Isten teremtett világa iránt. Költeménye, a Naphimnusz nem pusztán gyönyörködés a természet szépségeiben, hanem Ferenc belső lelki érésének gyümölcse.

II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította Szent Ferencet.

Giotto: Szent Ferenc a madaraknak prédikál

„Szent Ferenc a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést – állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is – meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsőítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől.”

(II. János Pál pápa: Az ökológiai válság: közös felelősségünk. Üzenet a béke világnapjára. 1990. január 1.)

* * *

„Szent Ferenc misztikus volt, zarándok, aki egyszerűen és csodálatos összhangban élt Istennel, másokkal, a természettel és önmagával. […] Ferenc valahányszor nézte a napot, a holdat vagy akár a legkisebb állatokat, mindig énekelni kezdett, és dicsérő énekébe az összes teremtményt bevonta. […] számára valamennyi teremtmény fivér és nővér volt, aki szeretetkapcsolatban állt vele. Ezért feladatának érezte, hogy mindennek gondját viselje, ami csak létezik. […] Szent Ferenc szegénysége és egyszerűsége nem merőben külső aszketizmus volt, hanem valami gyökeresebb: lemondás arról, hogy a valóságot puszta használati tárggyá alakítsa, amely felett rendelkezni lehet. […] Szent Ferenc – hűen a Szentíráshoz – azt javasolja, hogy a természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az ő szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit. ”

(Ferenc pápa: Laudato si’)

Halála előtt Ferenc megáldotta testvéreit, felolvastatta Jézus búcsúbeszédét, és még egyszer átnyújtott a jelenlévőknek egy-egy falat kenyeret. Ezután megkérte őket, hogy vetkőztessék le, és fektessék le a puszta földre – azt akarta, hogy a végső szegénység legyen a halotti ruhája. A halált „Isten hozott, Halál testvér!” felkiáltással fogadta, és énekelve adta vissza lelkét az Úrnak 1226. október 3-án a Porciunkulában.

Giotto: Szent Ferenc halála

Alig két évvel később IX. Gergely pápa a szentek sorába iktatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, október 4-i dátummal.

Istenünk, te megadtad Assisi Szent Ferencnek, hogy a szegénységben és alázatosságban Krisztushoz váljék hasonlóvá. Tégy készségessé minket, hogy mi is az ő útján járva kövessük Fiadat, és örvendező szívvel veled egyesüljünk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységbe, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Mihály, Gábor és Rafael ünnepe

KULTÚRA – 2011. szeptember 29., csütörtök | 12:18

Szeptember 29-én a szent főangyalokat ünnepeljük. A Szentírás tanúsága szerint Mihály a védelmező, ki olyan, mint az Isten; a hírvivő főangyal, Gábor, Isten ereje; Rafael Isten orvossága, gyógyító.

„Mi angyalaidban és főangyalaidban is téged áldunk; a te nagyságodnak hódolunk, amikor teremtményeidet, a hozzád hűséges angyalokat tiszteljük. Bár őket is nagy tisztelet illeti, te végtelenül nagyobb vagy náluk; így mindennél fölségesebbnek vallunk téged, Krisztus, a mi Urunk által…” – az angyalokról szóló szentmise prefációja egyértelműen kifejezi, hogy az angyalok tisztelete Isten dicsőségére szolgál.

Az angyalok hivatását, a szolgálatot idézi a Szent Főangyalok ünnepén elhangzó misekönyörgés is: „Istenünk, te csodálatos bölcsességgel elrendezed az angyalok és az emberek szolgálatát. Engedd, hogy angyalaid, akik a mennyben folytonosan szolgálnak neked, itt a földön szüntelenül oltalmazzák életünket”.

Az angyalvilág létezését számos ószövetségi és újszövetségi írás tanúsítja. Az angyalok története a teremtéssel kezdődött; Isten próbára tette őket: szabad akaratuk lehetővé tette számukra a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hűségesek jutalma örök boldogság, a bukottak büntetése az örök kárhozat.

Az angyal (angelosz, ógörög) Isten akaratának, végzéseinek, kegyelmének hírnöke és egyben büntetésének végrehajtója is. Az utolsó ítélet angyalai választják el egymástól a jókat és a gonoszokat; szüntelenül az Atya arcát nézik a mennyben (Mt 18,10); Isten nagy tetteinek közvetlen tanúi, és minden teremtmény előtt Isten dicséretét hirdetik.

Aquinói Szent Tamás szerint Isten nem hagyja őrizet és védelem nélkül gyermekeit, amikor e világba küldi őket, különösen azokat nem, akik Krisztuséi. Az őrangyalok megóvhatnak veszélyektől, jó sugallatokat adhatnak, figyelmeztetve a kísértésekre.

Az angyalok Krisztus segítői az üdvősség művében, bemutatják Istennek a szentek imáit, a paradicsomba viszik az igazak lelkét. Élükön Mihály arkangyallal a kezdetek óta folytatják a sátán elleni küzdelmet az egyház oltalmára. Az angyalok a Katolikus Egyház tanítása szerint szellemi lények, akik akarattal és értelemmel bírnak. Kegyelembe öltöztek – tanítják az egyházatyák. Tökéletességükben minden látható teremtményt felülmúlnak. Nincs testük, ugyanakkor személyes lények és halhatatlanok. A főangyal megjelölés az angyalok különleges csoportjára utal: Isten fontos üzenetének hírvivői.

A szentírásban a három, név szerint ismert főangyalnak rendkívüli küldetés jutott. Nevük jelentése alapján: Mihály, ki olyan, mint az Isten; Gábor Isten ereje; Rafael Isten orvossága. Mihály védelmező, Gábor hírvivő, Rafael gyógyító. Szent Mihályt a mennybéli hadak nagy vezérének és győztes harcosának nevezi a liturgia. Gábor mint legfelsőbb követ égi titkokat tár fel, Rafaelt arra kéri, hogy tartson távol az emberektől minden testi bajt – szerepel az olvasmányos imaóra himnuszában.

Míg Szent Gábor és Szent Rafael arkangyalok csak 1921-ben kerültek be a római naptárba, Szent Mihály főangyalt már az ókeresztény korban nagy tisztelet övezte. Az V. század elején Itáliában sok helyütt templomokat és kápolnákat szenteltek tiszteletére. A hagyomány szerint Mihály főangyal az V. évszázad végén megjelent a dél-itáliai Gargano-hegyen, ahol a pásztorok üldözőbe vettek egy bikát, mely egy hegyi barlangba menekült előlük; hiába próbálták leteríteni, a nyilak lepattantak róla. Az esetet jelentették a város püspökének, aki háromnapos böjtöt és könyörgést rendelt el. Ezt követően a püspöknek megjelent Mihály arkangyal, s közölte, hogy a bika barlangja az ő szent helye. Monte Sant’Angelóban híres szentélyt állítottak neki.

Az egyház Szent Mihályt hívja segítségül a gonosz elleni küzdelemben (Ef 6,11–17). Michael főangyal a holtak bírája, a lelkek mérlegelője. Az utolsó ítélet ábrázolásain gyakran egyik kezében kivont karddal, a másikban kétkarú mérleggel jelenik meg. Mihály nemcsak a végítélet bírája, hanem a lelkek vezetője, a holtak túlvilági szószólója is. A keresztény hagyomány szerint ő vitte Máriát az égbe. Temetők, temetőkápolnák védnökének tekintették, innen ered a halottszállító eszközök „Szent Mihály lova” elnevezése.

Neve azt jelenti: ‚Kicsoda olyan, mint Isten?’ – szerepel Jacobus de Voragine Legenda Aurea című írásában. „S valahányszor – mint Gergely írja – valami csodás erőt kívánó dolog történik, Mihály küldetik el, hogy a cselekedetből és a névből is értésünkre adassék: senki nem tudja megtenni, amire egyedül Isten képes.” Dániel tanúsága szerint ő serken föl majd az Antikrisztus napjaiban, és ő védelmezi, oltalmazza a kiválasztottakat (Dán 12,1). Ő harcolt a sárkánnyal és angyalaival, s az égből levetve nagy győzelmet aratott rajtuk; ő veszi át a holtak lelkét, és az örvendezés paradicsomába vezeti őket. Az Úr az Egyház fejedelmének állította. Ő sújtotta csapásokkal az egyiptomiakat, választotta szét a Vörös-tengert, ő vezette a népet a pusztában, és ő vezette be őket az Ígéret Földjére. A szent angyalok seregében ő Krisztus zászlótartója; az Úr parancsára majd ő öli meg az Olajfák hegyén az Antikrisztust; Mihály arkangyal szavára támadnak fel a halottak, s ő mutatja meg az Ítélet Napján a keresztet, a szögeket, a lándzsát és a töviskoronát – olvasható a Legenda Aureában.

Szent Gábor főangyal, a Szentírás szavai szerint, az Úr előtt álló hét főangyal egyike (Tób 12,15; Lk 1,19), akik az emberiséget irányítják. Isten világosságát terjesztik a történelem szentélyében. A Szentlélek hét ajándékát vagy a hét szentséget jelképezik. Gábriel a kiválasztottaknak vitte hírül Isten terveit. Az Ószövetségben Dánielnek megjelent a fogság idején, s megmutatta az üdvtörténet fejlődését, a nagy birodalmak harcait és pusztulását, Izrael szabadulását és a Messiás eljövendő országát.

Az Újszövetségben Gábriel főangyal adta hírül a Megváltó születését; Zakariásnak megjelenve a jeruzsálemi templomban Keresztelő Szent János születését és a megváltás elérkeztét hirdeti (Lk 1,11–20). Názáretben Máriát látogatván és köszöntve a Megtestesülés örömhírét hozta (Lk 1, 26-45). Ünnepe a II. Vatikáni Zsinatig március 24-én volt.

Szent Rafael Tóbiás könyvében szerepel, mint Tóbiás hűséges kísérője és Tobit gyógyítója. Rafael főangyal egyike a hét angyalnak, aki mindig kész arra, hogy az Úr színe elé lépjen. Rafael nehéz helyzetekben segít, gyógyít, ártalmatlanná teszi a démont. A zsidó irodalomban mint angyalfejedelem vagy trónálló angyal jelenik meg. A keresztény hagyomány a főangyalok közé sorolja, és az úton levők védelmezőjének tartja. Korábban október 24-én volt az ünnepnapja.

Mihály és Gábor arkangyal képe megjelenik a Szent Koronán is. A történelmi Magyarország területén sokhelyütt a község megjelölésében is szerepel Mihály arkangyal neve: például Szentmihályfa a Csallóközben vagy a Zemplén megyei Nagymihály.

Magyar Kurír

A segítő szeretet mestere – Páli Szent Vince áldozópap

KULTÚRA – 2023. szeptember 27., szerda | 6:00

Szeptember 27-én Páli Szent Vincére, „a szegények atyjára”, a Misszióstársaság alapítójára emlékezik Egyházunk. A lazaristák néven is ismert szerzetesrend célja a falusi nép oktatása és a papság mélyreható képzése volt.

Vince 1581. április 24-én született Dél-Franciaországban, az 1823 óta Saint-Vincent-de-Paulnak nevezett településen. Szülei szegény földművesek voltak. Taníttatását egy jótevőjük vállalta. Dax városban, a ferencesekhez járt, később egyházjogot és teológiát tanult a spanyol Zaragozában, majd Toulouse egyetemén. Tizenkilenc éves korában szentelték pappá 1600 szeptemberében.

Szeressük Istent, de a két kezünk munkája és arcunk verítéke árán!

Egy hajóúton török kalózok fogságába esett, akik Tuniszban eladták rabszolgának. Egy hitehagyott egykori ferences szerzetes vette meg, akit aztán sikerült visszatérítenie a keresztény hitre. Közösen szöktek vissza Franciaországba.

1610-ben IV. Henrik király első felesége, Valois Margit házi káplánja lett. Nem sokkal később megismerkedett Pierre de Bérulle-lel, aki hamarosan megalapította az oratoriánusok francia ágát, és aki Vince lelkivezetője lett. Hatására Vince lassanként feladta e világi céljait. Amikor lopással vádolták, hősies türelemmel viselte a megaláztatást. Ez az eset elvezetett végleges megtéréséhez. 1612-től a Párizs közelében található Clichy plébánosa lett. Megismerte a vidéki lakosság vallási tudatlanságát és elhagyatottságát, és kiváló lelkipásztornak bizonyult, apostoli buzgósággal egészen hívei szolgálatának szentelte magát.

Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.

A következő év őszén Bérulle kérésére nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Gondi gróf családjában, aki a királyi gályák parancsnoka volt. A család szerette Vincét, ő 1617-ben mégis lemondott nevelői munkájáról, és elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Chatillon-les-Dombes nevű plébánia vezetését. Itt alapította az első „szeretettestvérületet”, amelynek feladata a szegény betegek gondozása lett.

1625-ben aztán szerzetesrendet alapított, mely a szegény falusi nép oktatását tűzte ki célul népmissziók indításával, valamint a papság mélyreható képzését. A társaság anyaháza a párizsi Szent Lázár-kolostor lett. Innen származik a társaság népies elnevezése: lazaristák. 

1643-tól külföldön is egymás után alakultak a házaik: Algírban, Tuniszban és Madagaszkárban is sikerült Vincének missziós állomásokat szerveznie. A női közösség alapításában, szintén 1643-ban, Marillac Szent Lujza segítette őt. A rend a Szeretet Leányai nevet kapta (ismertebb nevük: irgalmas nővérek).

A szegények a ti breviáriumotok és a ti litániátok! Ez elég. A ti kolostorotok a betegek házai, cellátok a betegszobák, kápolnátok a plébániatemplom, kvadrumotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség. Jól bánjatok a szegényekkel, mert uraitok ők.

A segítő szeretet nagy mesteréről, aki önmagáról úgy nyilatkozott, hogy „egy ilyen nyomorult emberről nem érdemes egy szót sem ejteni”, a tettei oly tanúságot tesznek, hogy egyenként is alkalmasak volnának neve halhatatlanságának megalapozására. Mert Szent Vince szentek lelki vezetője, szegények, betegek, foglyok, rabszolgák, öregek, koldusok, árvák, elmebetegek atyja, társulatok, szerzetesrendek, szemináriumok alapítója, misszionárius, a francia papság megújítója, a prédikáció mestere; a háború, a nyomorúság és az éhség leküzdője volt; s szinte litániaszerűen lehet sorolni, mi mindenben volt Isten dicsőségére és felebarátai üdvösségére.

A szerzetesrendek körül további intézmények is létrejöttek, melyek felkarolták a szegényeket, az elhagyatottakat és a betegeket, és foglalkoztak a gályarabokkal és az árva gyermekekkel is. Ez utóbbi tevékenység különösen is fontos volt a harmincéves háború (1618–48) idején.

Nem kell kapkodással megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyit előttünk, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!

Amit a király és hatalmas miniszterei nem tudtak vagy nem is akartak véghezvinni, azt megtette ő – nem az adó emelésével, nem törvényekkel és rendeletekkel, hanem szívének hatalmas szeretetével, amelyre a szívek százezreiben dobbant visszhang. Ez a jelentéktelen kis pap több pénzt gyűjtött össze a háborútól sújtott vidékek számára, mint amennyi Franciaország összes bankjában volt akkoriban. Gabonát és vetőmagot küldött, ekéket és szerszámokat szerzett be az elpusztult gazdaságok számára. Egész karavánokat indított útnak élelemmel és ruhával a nélkülözőknek. Párizsban megszervezte a menekültek ellátását: a Szent Lázárból menhelyet és raktárt alakított ki, népkonyhákat szervezett. Röplapokat szerkesztett és nyomatott, hogy a népet tájékoztassák a járványok elleni védekezés módjairól. A kevesebbet szenvedett tartományokba megrendítő üzeneteket küldött, hogy fölébressze az emberek adakozó jóságát. Lazarista szerzetesei és az irgalmas nővérek az utcákon és a mezőkön heverő holttesteket temették. Ezen az általános zűrzavaron teljes nyugalommal lett úrrá: felügyelt és irányított, semmi sem hozta ki a sodrából, mindig és mindenhová időben érkezett a segítség.

Vincét a nép és a papság lelki problémái is foglalkoztatták. Szentelési lelkigyakorlatokat tartott teológusoknak, és megszervezte a papi rekollekciókat.

Nagy munkabírás jellemezte, prédikált, írt – csupán leveleinek száma 30 ezerre tehető –, a legmagasabb politikai körök tanácsadója volt, imádkozott, virrasztott, és már életében szentként tisztelték. 

Anekdotákat mesélnek arról a természetes egyszerűségről, amellyel Vince a királyi udvarban forgolódott, amikor Anna királynő a gyóntatójává választotta. Az egyik napon Condé herceg fölszólította, hogy mellette foglaljon helyet. Vince megjegyezte: „Köszönöm, túlságosan nagy megbecsülés ez a disznópásztor fiának!” Mazarin bíboros pedig, aki ellenségesen nézte Vincét, egy alkalommal kacagva mutogatta Vince kopott cingulumát az udvari embereknek: „Nézzék csak, uraim, micsoda öltözékben jelenik meg Vince úr az udvarban!” 

Előbb szívünket kell önmagunktól megtisztítani, majd ezután Isten tölti azt be. Akkor maga Isten költözik be és cselekszik. Az alázat az, ami önmagunktól megszabadít, a szent alázat.

Páli Szent Vince 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban, rendje központi templomában nyugszik. 1729-ben boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa az egész világ minden karitászegyesületének pártfogójává nyilvánította.

Istenünk, te a szegények gondozására és a papság képzésére apostoli erényekkel töltötted el Páli Szent Vince áldozópapot. Adj nekünk is lelki buzgóságot, hogy szeressük, amit szeretett, és tettekre váltsuk, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Gellért püspök és vértanú

KULTÚRA – 2023. szeptember 24., vasárnap | 6:00

Szent Gellértre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye fővédőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, szeptember 24-én. Népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre herceg nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és a magyarság krisztusi hitre térését.

Szent Gellért Velencében született 980 körül. Kisgyermek volt, amikor szülei a Szent Márk-székesegyházzal átellenben lévő Szent György-szigetre vitték. Úgy látszott ugyanis, hogy György nevű fiuk (Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben ezt a nevet) nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés szerzeteseinek imájára meggyógyul, Istennek szentelik az életét, és mindjárt a monostorban hagyják. A gyermek fölgyógyult, ott maradt, és fokozatosan bevezették őt a kor szellemi és Szent Benedek rendjének lelki életébe. A Gellért nevet édesapja tiszteletére vette föl, aki szentföldi zarándokútja során halt meg.

Huszonöt éves korában rendtársai perjellé választották, majd Vilmos apát javaslatára, tudásának elmélyítése céljából másodmagával Bolognába küldték, hogy később elfoglalhassa a kolostori iskola egyik tanári posztját. Harminckét évesen tért vissza a Szent György-szigeti monostorba, Vilmos apát halála után megválasztották apátnak, azonban három év múlva lemondott, hogy a Szentföldre indulhasson.

Gellért 1015-ben indultak útnak két társával Zára (ma Zadar) felé. A tengeri vihar azonban Isztria partjai felé sodorta őket. Ott a Parenzo (ma Poreč) melletti Szent András-sziget kikötőjében vetettek horgonyt, és a sziget bencés monostorában találtak menedéket.

A kényszerpihenő közben Gaudentius pannonhalmi apát szerette volna megnyerni Gellértet magyarországi kolostoralapítási és térítői tervének. Ő azzal a nem titkolt szándékkal engedett unszolásának, hogy Magyarországon keresztül könnyebben eljuthat majd a Szentföldre. 1015. május 3-án érkeztek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal innen Székesfehérvárra, István királyhoz mentek, aki megbízta Gellértet fia nevelésével. Nyolcéves volt ekkor Imre herceg, Gellért hét évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Ezután a bakonybéli remeteség évei következtek.

„Történt aztán, amikor látta, hogy a boldog Imre erényekben fejlődik, és Krisztus segítségével az emberi nem ellenségét férfiasan legyőzi, a nép között való forgolódástól menekülve remeteségbe igyekezett, amelyet a nép nyelvén Bélnek neveznek, s ott egyfolytában hét esztendeig böjttel, imádsággal és virrasztással töltötte napjait. Nem változtatta tartózkodási helyét, cellát épített magának, s abban könyveket szerzett, amelyeket saját kezével írt meg. Egy napon, amikor írt, s úgy megiramlott képzelete, hogy észrevétlen álomba szenderült, odament hozzá egy szarvastehén a borjával, s mellette mindketten leheveredtek a földre. Egyszerre a hím – egy farkas elől menekülve – nagy sebbel-lobbal közébük rontott, elfutott vele, kicsinyét pedig a választott mellett hagyta. Hozzá akart bújni, és földre lökte a tintát, amellyel írt. Mikor pedig hajlékába tért, a szarvasborjú követte, ő meg kenyérrel etette, úgy, hogy az többé el nem szakadt tőle. Máskor pedig Szent Gellért egy tarisznyát vitt a házába, s azt látta, hogy ajtaja előtt egy farkas hever. Észrevette, hogy sebesült, kinyitotta hát az ajtót, és a farkas vele együtt bement. Letette a tarisznyát, a farkas pedig lába előtt a földre terült, föl sem kelt addig, míg meg nem gyógyult. Attól a naptól fogva aztán a szarvas fia is meg a farkas is ott maradt. Kijártak az ajtón a rétre, legeltek és egymást nem bántották.”

(Részlet Szent Gellért 14. századi Nagy legendájából – 
fordította: Jelenits István)

1028-ig maradhatott a monostor csendjében és erdei magányában. Ajtony vezér legyőzése után Szent István ugyanis rábízta a csanádi egyházmegye megszervezését.

Gellért elsőként fölosztotta az egyházmegye területét hét főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostor templomát, melyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott. Tevékenységét István király bőkezűen támogatta.

Szent Gellért „magyar népköltészetünk első hírmondója”, szintén Nagy legendájában olvasható ugyanis az első utalás népköltészetünkre, mégpedig egy munkadalra. A „magyarok szimfóniájá”-ról szóló leírás megkapóan szép:

„Történt pedig egyszer, hogy valakinek a védelmében a királyhoz sietett, és annak a vidéknek erdős környékén, amely disznók hizlalására volt alkalmas, volt egy falu, és délben ott látták vendégül. Ott éjféltájt hallotta a malomkövek surrogását, s mivel ilyesmit sohasem látott, csodálkozott, hogy mi az. Egyszercsak az az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. A püspök álmélkodva szólt Valterhez: »Valter, hallod a magyarok szimfóniáját, hogyan hangzik?« Mindketten kacagtak azon az éneken. Mivel pedig az asszony hajtotta a malmot, és éneke mind hangosabb lett, a püspök lefeküdt, és még mindig mosolyogva azt mondta: »Valter, magyarázd meg nekem, mi ez a különös dallamú ének, amely zengésével arra késztet, hogy hagyjam abba az olvasást?« Erre az így felelt: »Olyan ének ez, hogy az asszony, aki dalol, szolgálója vendéglátó gazdánknak, akinél megszálltunk, urának gabonáját őrli, mert ez idő tájt ezen a vidéken nincs más malom.« Erre így szólt a püspök: »Mesterség hajtja a malmot vagy emberi erő?« Valter így felelt: »Mesterség és erő, mert nem állat van elébe fogva, hanem saját kezével hajtja körbe-körbe.« »Ó, csodálatos dolog ez – mondta a püspök –, hogy is gondoskodik élelméről az emberi nemzet! Ha nem volna mesterség, ki győzné a munkát! Boldog ez az asszony – mondta –, aki más ember hatalma alá vetve ilyen jó lélekkel, zúgolódás nélkül is vidáman végzi köteles szolgálatát!« Elrendelte, hogy tekintélyes pénzösszeget adjanak át neki.”

Szent István halála után a vallási és trónviszályok idején Gellért a lázadók kezére kerül. 1046 szeptemberében az egyik reggel, a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben látomása volt közelgő vértanúságukról. Az úgynevezett pesti révhez közeledve Vata pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk, és a püspököt a később róla elnevezett Kelen-hegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai belvárosi főplébánia-templom helyén álló templomban) temették el, később átszállították Csanádra. Szent László uralkodása idején, 1083-ban avatták szentté István királlyal és Imre herceggel együtt.

Istenünk, te a vértanúság győzelmével koronáztad és a halhatatlanság dicsőségével övezted Szent Gellért püspököt. Engedd jóságosan, hogy akinek emlékét áhítatos lélekkel ünnepeljük itt a földön, annak örök oltalma védelmezzen a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530)

Magyar Kurír

„Ötven évig viseled sebeimet, azután hozzám jössz” – Pietrelcinai Szent Pio atya

KULTÚRA – 2023. szeptember 23., szombat | 6:00

Pio atya életútját idézzük fel mennyei születésnapján, liturgikus emléknapján, szeptember 23-án.

Pio atya Francesco néven, kisbirtokos szülők hét gyermeke közül a negyedikként született az olaszországi Pietrelcinában 1887. május 25-én. Már kisgyermekként részt vett a gazdaság körüli munkában. A bárányok őrzése közben gyakran látott egy szakállas szerzetest, aki adományokat gyűjtött. A kisfiú elhatározta, ő is olyan szerzetes lesz, akinek szakálla van. Szívesen időzött az Angyalok Királynéja-templomban, amikor egyedül volt, a rózsafüzért imádkozta. 

Ötéves volt, amikor egy nyári délután a Szent Anna-templomban megjelent neki Jézus Szentséges Szíve. Ettől kezdve rendszeresen voltak látomásai, őrangyalát is látta. Nagyon korán fölébredt benne a vágy a Jézus szeretetéért való szenvedés iránt. Olykor az ágya mellett a földön aludt, párnája egy kő volt. Egy parasztember tanította meg írni és olvasni, amikor pedig a család megértette, hogy szerzetes akar lenni, magántanítókra bízták.

1902 decemberében az Úr megmutatta Francescónak, hogy egész élete folyamatos és kemény harc lesz a sátánnal. Nem sokkal később, 1903. január 5-én éjszaka egy fenséges, nagyon szép férfi megragadta a kezét, arra buzdítva, hogy vegye föl a harcot egy félelmetes és igen nagy termetű emberrel; és ezt ígérte neki: „Segíteni foglak, és nem engedem, hogy legyőzzön, mindig melletted leszek, hogy te győzd le őt.” 

Másnap Francesco Morconéban jelentkezett a kapucinus konventbe. Január 22-én beöltöztették, és a kapucinusok szokása szerint szülőhelye után a Pio nevet kapta. Örömmel viselte a noviciátius kemény fegyelmét, és már ekkor elhatározta, hogy a szenvedésben fölajánlja magát az emberiségért. 

1905 decemberében áthelyezték a San Marco La Catolában lévő Szent Illés-konventbe, majd 1906 áprilisában továbbküldték a Campobasso melletti Szent Illés-konventbe. Itt tett ünnepélyes fogadalmat 1907. január 27-én, és itt végezte a gimnáziumot.

A szigorú élet – fűtetlen szobák, mezítláb viselt saru – és az önkéntes vezeklések hamar megrendítették egészségét, ezért elöljárói hazaküldték Pietrelcinába gyógyulni és megerősödni. Az év végén aztán a montefuscói konventben kezdte meg teológiai tanulmányait. 1910. augusztus 10-én szentelték pappá a beneventói székesegyházban. Szülőfaluja templomában mondta első szentmiséjét. 

Ebben az időben az ördög gyakran és olyan gorombán támadta, hogy ahhoz hasonlót csak Vianney Szent János életéből ismerünk. Pio azonban megkapta a fölismerés és a kitartó harc kegyelmét – a kísértőt csak Barbablunak nevezte.

Egészségi állapota miatt elöljárói ismét hazaküldték. Többször visszatért ugyan a konventbe, de rövid idő alatt visszaesett a betegségbe. Végül XV. Benedek pápától 1915 februárjában engedélyt kapott a tartós kolostoron kívüli életre. Pietrelcinában kápláni teendőket, hitoktatást végzett, gyóntatott, ájtatosságokat vezetett. A szentmisét egyre inkább engesztelő áldozatként élte át. Mivel zajlott az első világháború, behívták katonának, de az első vizsgálat után Casertába küldték a katonai kórházba, ahol tüdőbaja miatt elbocsátották. Elöljárói 1916 februárjában Foggiába, júliusban az Adriai-tenger partjához közeli San Giovanni Rotondó-i konventbe (itt, Garganóban jelent meg 492. május 8-án Szent Mihály főangyal) küldték. Itt töltötte aztán élete hátralévő részét, több mint ötven évet.

Egy levele szerint 1910-től viselte a láthatatlan stigmákat. 1912. április 18-án átélte a szívcsere kegyelmét, és megkapta a könnyek adományát is: sokat siratta a maga és mások bűneit. Idegen nyelvekre az őrangyala tanította. 1918 augusztusában átélte a szív megnyitásának (transverberatio) kegyelmét, szeptember 20-án pedig megjelentek testén Krisztus látható, vérző sebei, a stigmák. Az Úr Jézus egyszer azt mondta neki: „Ötven évig viseled sebeimet, azután hozzám jössz.” Így is lett: pontosan ötven év múlva halt meg, s halála pillanatában a sebek behegedtek.

A stigmatizáció mellett több más, igazolt rendkívüli jelenség is kísérte Pio atya életét: a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, bilokáció, rendkívül magas testhőmérséklet (48 fok), ezenkívül nagyon kellemes, intenzív virágillat kötődött jelenlétéhez, illetve az általa használt tárgyakhoz.

Az emberek mindeközben keresni kezdték, egyre többen mentek el San Giovanni Rotondo konventjébe, hogy találkozzanak vele. Ezzel együtt megkezdődtek a vizsgálatok stigmáinak hitelességéről. A kiküldött orvosok többsége kételkedett, de egyikük, Festa doktor nyilvánvalóan természetfölötti jelenségnek minősítette a sebeket. Egy hivatalos vizsgálatot végző egyházi személy ezt a jelentést küldte Rómába: „Pio atya ördögtől megszállott, s a konvent tagjai csalók gyülekezete.” Ezért a Szent Officium 1923 nyarán úgy nyilatkozott, hogy a szerzetessel kapcsolatos dolgokat nem tekinti természetfölöttinek. Ellenségei még a konventből is el akarták távolíttatni, hogy a zarándoklatoknak véget vessenek. A környék lakói azonban fölkészültek arra, hogy mindenáron megvédik őt, s ennek láttán az egyik miniszter személyesen járt közben Merry Del Val vatikáni államtitkárnál, aki kieszközölte Pio atya maradását. A Szentszék azonban 1924. június 24-én megtiltotta neki, hogy hívőket fogadjon, gyóntasson vagy bármi módon kapcsolatot tartson velük. Ezért évekig remetei elszigeteltségben élt, és teljesen egyedül misézett. Végül azonban XI. Piusz pápa egy újabb vizsgálat után, 1933-ban visszavonta a korábbi rendelkezéseket.

Pio atya július 16-án misézett újra nyilvánosan, hívők részvételével. Egy év múlva újrakezdte a gyóntatást is. Ettől kezdve élete a reggeli szentmise után vég nélküli gyóntatásokból állt. 

Már 1925 januárjában megnyitott egy húszágyas kis kórházat a szegény betegek szenvedésének enyhítésére. A kórház bővítése érdekében aztán 1940-ben gyűjtés kezdődött: maga Pio atya kezdte az adakozást egy öreg nénitől alamizsnaként kapott arany tízfrankossal. Az adományokat a magyar származású Kisvárday Károly patikus kezelte. Amint híre ment a kezdeményezésnek, Itáliából és az egész világból áradni kezdtek az adományok, olykor több milliós tételekben. Bajocchi grófnő például, miután Pio atya csodával meggyógyította, egész jövedelmét rendelkezésére bocsátotta. Az építkezést 1947 májusában kezdték, és végül kilenc év múlva áldották meg a Casa sollievo della Sofferenzát (a Szenvedés Enyhítésének Házát).

Pio atya bilokáció révén Mindszenty bíborost is felkereste a börtönben, és segített neki misézni. Ezt maga mondta el később egyik rendtársának. E látogatást örökíti meg a San Giovanni Rotondóban Pio atya sírja fölött látható mozaikalkotás egyik jelenete, amelyet 2009-ben XVI. Benedek pápa áldott meg.

1968. szeptember 20-án ünnepelték Pio atya stigmatizációjának 50. évfordulóját, 22-én, vasárnap tolószékben mondta el utolsó szentmiséjét. A végén az áldásra föl akart állni, de összeesett. Éjszaka még egyszer meggyónt, kérte a szent kenetet, s testvérei és a hívők imádsága közben 23-án éjjel 2 óra 30 perckor meghalt. A konvent templomának kriptájában temették el, temetésén több mint százezer ember vett részt. 

Egy bizonyítottan csodás gyógyulás után II. János Pál pápa 1999. május 2-án boldoggá, egy újabb gyógyulás után 2002. június 16-án szentté avatta Pio atyát.

„Pietrelcinai Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a keresztre feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra hivatott, egészen különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. E nélkül a folytonos keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő életszentségének titkát. Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi eszközévé vált, az egész emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is ajánl mindazok számára, akik Őt követni akarják” – fogalmazott a szenttéavatási szentmise homíliájában II. János Pál pápa.

Mindenható, örök Isten, te Szent Pio áldozópapnak megadtad azt a kegyelmet, hogy különleges módon részesedjék Fiad szenvedésében, és papi szolgálata által megújuljanak közöttünk irgalmasságod csodái. Közbenjárására add, hogy mi is részt vállaljunk Krisztus szenvedésében, és így feltámadásának dicsőségében is részesüljünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Máté apostol és evangélista

KULTÚRA – 2023. szeptember 21., csütörtök | 6:00

A Máté név a latin Matthaeus és a görög Matthaiosz közvetítésével a héber Mattajból ered. Jelentése: „Jahve ajándéka” vagy „a hűséges”. A vám- és pénzügyőrök, bankárok, vámosok védőszentjére, Szent Máté apostolra és evangélistára emlékezünk ünnepén, szeptember 21-én.

Az apostolról és evangélistáról, akinek jelképe az angyal, biztosat csak a Szentírásból tudunk, ezen kívül nem sok olyan adat maradt ránk, amely történetileg hitelesnek tekinthető.

Máté különös figyelemmel gyűjtötte s őrizte magában az Úr szavait és beszédeit. Miután rendezte, mint mondás- és beszédgyűjteményt adta tovább. A tudósok úgy vélik, hogy e beszédgyűjtemény és Márk evangéliuma volt a forrása annak a műnek, amelyet az egyház hagyománya Máté evangéliumaként tart számon. Az Úr mondásait Máté úgy foglalta elbeszéléseibe, ahogy az ékszerész foglalja aranyba a drágaköveket. Egymás után fűzte a hasonló tartalmú, de eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket, és így jött létre a hegyi beszéd (5–7. fejezet), a példabeszédek (13. fejezet), a farizeusok feletti jajkiáltások (23. fejezet) és az eszkatologikus beszéd (24–25. fejezet) gyűjteménye.

Máté az apostolnévsorok közül kettőben a hetedik (Mk 3,18; Lk 6,15), kettőben a nyolcadik (Mt 10,3; ApCsel 1,3) helyen, Tamás mellett áll. Jézus legszűkebb tanítványai köréhez tartozott tehát, azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést.

Carpaccio: Máté meghívása (1502)

Evangéliuma szerint Máté vámos volt és a Lévi nevet is viselte. Márk még azt is tudja róla, hogy Alfeus fia volt. Foglalkozása alapján kissé beleérezhetünk ennek az apostolnak különleges helyzetébe az apostolok testületén belül is: „Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: »Kövess engem!« Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: »A mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel?« Jézus meghallotta, és így válaszolt: »Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.«” (Mt 9,9–13)

Lévi-Máté, a vámos Kafarnaumban dolgozott. Mint vámos a zsidók szemében nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt. Jézus azonban megszólította: „Kövess engem!”, és csakhamar vendége lett Máténak. A vallási vezetők emiatt ujjal mutogattak most már nem csupán Mátéra, a vámosra, hanem Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállalt a bűnösökkel, a kitaszítottakkal. Máté pedig tudta, hogy amikor fölkelt a vámasztal mellől, nem egy dúsgazdag ember társaságába került, hanem az Emberfia követője lett, akinek nemhogy elvámolnivalója, de még hajléka sincsen, ahol álomra hajthatná a fejét. Az Emberfiának azonban van hatalma a földön bűnöket megbocsátani! Ez a Jézus az irgalmasság evangéliumát hirdeti és cselekszi, és Máté azzal, hogy meghívást kapott tőle, ennek lett a részesévé.

Máté írásban és számolásban jártas volt. Evangéliumában meglepően pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle pénznemmel kell fizetni. 

Guido Reni: Szent Máté (1635–40)

Míg Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük, életének további eseményeiről csak a hagyományból tudunk néhány szórványos adatot.

A legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment (más hagyományok szerint Perzsiába, Szíriába, Makedóniába vagy Írországba). Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: „Jöjjetek, és lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!” Az emberek össze is sereglettek, Máté pedig tanította őket, hogy kinek a nevében és erejében támasztotta föl a halott királyfit. Az emberek hittek szavának, megkeresztelkedtek, a király pedig hálája jeléül egy pompás templomot építtetett.

Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya is, aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. A király halála után, Hirtacus szemet vetett Efigéniára. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége. Egy alkalommal Máté a házasság szépségéről és szentségéről prédikált a szüzeknek és a népnek, és hangsúlyozta, hogy senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király azt hitte, hogy Máté az ő kérésének megfelelő szándékkal szól, és most beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra. Ő azonban így válaszolt a királynak: „Úgy látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?” E szavaktól Hirtacus szörnyű haragra lobbant és kirohant a templomból. Aztán elküldte a hóhért, és az, miközben Máté kitárt karral imádkozott az oltárnál, hátulról leszúrta.

Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és Máté később Núbiában halt meg békességben.

Szent Máté sírja a salernói katedrálisban

Szent Máté ünnepét Rómában a 9–10. század óta szeptember 21-én ülik. Testét 954-ben vitték Keletről Salernóba, ahol ma is őrzik. A keleti keresztények november 16-án ünneplik, a koptok október 9-én. 

Istenünk, te mérhetetlen irgalmaddal apostolaid közé választottad Mátét, a vámost. Add, hogy példája és közbenjárása támogasson minket, és téged követve, egyre hűségesebben ragaszkodjunk hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Őszi gabonavetés Nógrád megyében
(Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

A szegedi magyar és a privigyei szlovák nép tapasztalata szerint a búzát legjobb Máté hetében elvetni.

Más vidékeken ugyanakkor ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, hogy az ilyen földet különösen fölveri a gaz. Éppen ezért Gazos Máté néven tartották számon a napot. Szintén a tilalomra utaló adat, miszerint a göcsejiek Szent Máté hetét pelvahétnek is nevezték. Úgy tartották, aki ilyenkor vet, majd polyvás gabonát arat. A búzahét itt a ferenchét, vagyis az, amelyikbe Assisi Szent Ferenc ünnepe esik.

Jól látható, hogy a búzavetésre számon tartott időszak, maga a búzahét vidékenként váltakozik. Általánosságban a csillagászati ősz első hónapjának első négy hete a vetési terminus: mátéhét, mihályhét, ferenchét, gálhét.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

Szeplőtelen Fogantatás jelentése és ünnepe December 8.

Égi Fogantatás, táltos születés – Isteni vérvonal a magyar

Az Emberi faj a Teremtő, és nem a földönkívüliek teremtménye

A Szűzanya 1858. március 25-én mutatkozott be a Lourdes melletti Massabielle barlangban Bernadett-nek így:

„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”

Ez az ünnepnap Mária szeplőtelen fogantatása Szent Annával, Mária édesanyjával, Szűz Mária születése előtt kilenc hónappal történt, tehát nem Jézus fogantatása.

Az elnevezésből kiderül, hogy már Szent Anna is szeplőtelenül, azaz a Szent Lélek által fogant meg Máriával.

Hatalmas testi-lelki-szellemi tisztaság szükséges ehhez a mennyei, égi kiválasztottsághoz.

A mai naptól, azaz december 8-tól számítva kilenc hónap múlva, szeptember 8-án lesz Mária születésének ünnepe, ami Kisboldogasszony napja a magyar hagyomány szerint.

A Szeplőtelen Fogantatás ünnepét

– III. Béla már az 1100-as évek II. felében meghonosította, míg

– Róma csak a magyarokat követően, XXII. János (1316–34) idején kezdte ünnepelni.

– IV. Sixtus 1476-ban vette föl a római kalendáriumba.

Ez is azt jelzi, hogy semmit nem vettünk át Rómától, ellenkezőleg. Róma vett át és el a magyaroktól hagyományokat, régészeti leleteket, kincseket, stb,…

A SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS azt JELENTI hogy:

Az isteni vérvonalat hordozók közül többen is közvetlenül a SZENTLÉLEK ÁLTAL FOGANTAK, így apai ágon ATYJUK MAGA a TEREMTŐ.

A Szeplőtelen fogantatást szokás még a Szentlélek madarával, a Turullal is azonosítani. Lásd Emese fogantatását.

Ezt a szent vérvonalat a magyarok hordozzák.

Noé, Atilla, Buda-Buddha, Turulok, Mátyás, Rákóczi,….

A szent vérvonal tovább élt:

Mindszenty bíboros úr romlatlan testtel fekszik Esztergomban az egyház által elhallgatva.

Az Eredendő bűn:

Fogalmának bevezetésével lehetett Jézus leszármazási ágát eltüntetni.

Jézus valótlan „szüzességét” (is) hazudva találták ki a katolikus papok számára a cölibátust, azaz a papi nőtlenséget, mely az elmúlt évszázadok alatt rengeteg bajt, betegséget, bűnt, fájdalmat okozott, és okoz a mai napig is.

A normál emberi szükségletek kielégítetlenségének ez a szélsősége, míg másik a korlátlan fajtalanság.

Mindkettő megoldatlan problémákat gerjeszt.

Teljesen téves az egyházi megfogalmazás, mely szerint a Szeplőtelen Fogantatás az ún. „eredendő bűn”-től való mentességet jelentené.

Ezzel a hamis tannal lehet az isteni vérvonalat letagadni, a történelemből Jézus és Mária Magdolna házasságát az utódokkal együtt kiiktatni, lelkiismeret furadalást okozni az Ember, mint faj szaporodásáért, mely a szerelem által a legszentebb teremtői akarat.

Az Ember Áldott a fogantatás pillanatában, és nem bűnös. Minden magzat a Teremtő teremtménye, aki Fényből születik, így nem lehet bűnös, és az ő fogantatását váró szülők sem.

Az Emberi faj a Teremtő, és nem a földönkívüliek teremtménye:

Ha valóban a ma hamisan elterjesztett információk szerint a földönkívüliek „állították volna elő” az Embert rabszolgának, akkor nem Fényből lennénk, és nem lenne Lelkünk, amit éppen most igyekeznek elrabolni.

Soha nem adtak volna az Embernek Lelket, mert képtelenek rá, hiszen Halhatatlan Lelkünk Magából a Teremtőből egy rész bennünk, ezért vagyunk halhatatlanok, ezért létezhet a reinkarnáció, és Örök Életünk.

Szándékuk sem lett volna soha a Teremtő helyett Lelket „lehelni” az Emberbe, és technikailag sem tudják, és nem is akarnák Fényből megalkotni az Embert.

Mire jó ez a hazugság

Arra, hogy az elmúlt évek alatt, már sok ezer emberrel elhitették, hogy az Ember a földönkívüliek teremtménye, ezért az általuk megszállt Föld az övék, és az Ember csak a számukra kitenyésztett rabszolga, ami nem igaz!

Az Ember Testbe zárt isteni Fény, a Teremtő Lelkével az Ő gyermeke.

26.000 ÉVES MEGSZÁLLÁS VÉGIDEJÉBEN, NAPJAINKBAN MINDEN JELENLEGI TÖRTÉNÉS LÉNYEGE:

AZ ÜDVÖSSÉG, a FÖLDRŐL TÖRTÉNŐ MEGMENEKÜLÉSE a HALHATATLAN LÉLEKNEK ÚGY, hogy a TEREMTŐ TETSZÉSÉRE, FÖLDI ÉLETRE SZABOTT GÚNYÁJÁBAN az ELFAJZOTT EMBER ISMÉT EMBERRÉ VÁLJON.

Az idő már nagyon rövid!

Az igaz lehet, hogy a Föld megszállásának hosszú évezredei alatt emberi DNS-t módosítottak, és az Emberiségből rabszolgát „gyártottak”, hogy szükségleteik kielégítését emberi bio robotként a mai napig végezzük.

A teljes zombivá tétel napjainkban történik amennyiben nem Ébredünk, és hagyjuk!

A fenti félremagyarázással (is), az eredendő bűn kitalálásával tudták elnevezni az áldott állapotot terhességnek, mert számukra, a Földet megszálló, és leigázó idegen faj számára az Ember, a Földön élő ősi faj a teher.

Az Emberiséget az általuk kitalált templomi dogmák által, saját maguk helyett így kiáltották ki bűnösnek. Az Emberiség ellen elkövetett tetteikkel sok 1000 éve valóban bűnösök, akik most a bolygónk végleges átvételéért az Emberiség ellen végső háborúba kezdtek, amiért hamarosan felelniük kell.

Kizárólag rajtunk, Embereken múlik, hogy tudunk-e újból isteni Fényből teremtve valódi Emberré, Isten Emberré válni, a Szent Korona, Jézus védelme alatt Felemelkedni, Pio atya, a Biblia, az ősi próféciák szerint szeretetben az Emberiségnek a Fény felé a kiutat, a megoldást példaként megmutatni, a Lelkünkben élő és égő isteni tüzet lángra lobbantani!

Tegyük ezt, és éljük a jó értelemben vett Isten félő becsületes életet, mely a Fény útjára felvezet, égi Atyánkhoz elvezet, a szentek égi seregéből álló végső küzdelem győzelmére vezet, mely elhozza Jézus közeli II. Eljövetelét a sötétség alóli Végső Felszabadulásként az egész Emberiségnek!

Égi fogantatás, táltos születés, magyar vérvonal

F.: Holt tengeri tekercsek

– Noé születésekor szeme Napként világított, felült, és az Úrról beszélt.

– Melkizedek: Szülei nem ismerték a fogantatás módját, születésekor beszélt, és áldotta az Urat.

– Buddha (Buda) a korai indiai szövegek alapján a Mennyországból szállt le az anyaméhbe. Édesanyjának különös álma volt (mint Emesének), amiből tudta, hogy fontos üzenetet kapott.

A monda szerint fehér elefánt, a hatalmasság szimbóluma termékenyítette meg kívülről méhét.

– Szűz Mária szeplőtelen fogantatásakor Gábriel arkangyal hozta számára a jó hírt Jézusról.

Kr.e. 4000 évről ismerünk olyan leleteket, melyeken a Szűzanya kifejezés fogalmazódik meg: „a szűz, aki szül”

– Zarathustra és Nimród kapcsolata:

Zarathustrát az Égből érkezőnek tartották.

Lelke az esővel jutott a Földre, növények közvetítésével a tehénbe, melynek tejét szülei megitták. A szülők ekkor szeretkeztek szűzként először.

Nimródot a görögök Zarathustrának említik.

Arab evangéliumban Zarathustra jövendöli meg Jézus születését.

Szír kereszténységben Nimród jövendöli meg Jézus születését.

Szántai Lajos: Nimród azonos Zarathustrával.

– Az Istentől való fogantatás a magyar Turul mondának az alapja. Egyiptomban több kopt-keresztény domborművet is találtak, melyeken sólyom termékenyíti meg a fekvő nőalakot.

– Nagyszentmiklósi aranykincsek 2. számú korsóján látható az „Égbe ragadás” jelenete. A Turul, Szentlélek madár ölelő karjaiban az Élet Vizével megtermékenyített, életfát tartó szüzet ábrázolták.

– Emese fogantatása a Szentlélek által Anonymus leírása szerint:

„… isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg Turul madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak (Turul nemzetség),…”

Sz. F.

2020. dec. és 2021. dec. 10. és 2022. dec. 08.

Kalkuttai Szent Teréz

KULTÚRA – 2020. szeptember 5., szombat | 7:01

1997. szeptember 5-én hunyt el a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a már életében is szentként tisztelt Teréz anya. Agnes Gonxha Bojaxhiut 2016. szeptember 4-én avatta szentté Rómában Ferenc pápa.

Az albán nemzetiségű Teréz anya 1910. augusztus 27-én született Agnes Gonxha Bojaxhiu (ejtsd: Ányesz Gondzsa Bojadzsiu) néven Üszküb városában (ma Szkopje, a Macedón Köztársaság  fővárosa).

Édesapja, Kolle Bojaxhiu építési vállalkozó volt, édesanyja, Drana otthon nevelte három gyermeküket. Agnes kilenc éves volt, amikor édesapja meghalt. Az édesanya jelentős szerepet töltött be az egyházközség életében, a jótékony cselekedetek asszonyának nevezték, mivel a nála szegényebbek megsegítését mindig kötelességének tartotta. Ha egy szegény ember kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát adott neki, és arra tanította gyermekeit: még ha nem is vér szerinti rokonuk, akkor is a fivérük, mert szegény.

A három gyermek szilárd vallási nevelésben részesült. Agnes állami iskolába járt és tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben a jugoszláv jezsuiták működést vállaltak a kalkuttai főegyházmegyében. Az első csoport 1925. december 30-án érkezett Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték, ahonnan lelkes leveleket írt a bengáliai missziós lehetőségekről. A kongregáció tagjainak rendszeresen felolvasták ezeket a leveleket. A fiatal Agnes egyike volt azoknak, akik önként jelentkeztek a bengáliai misszióba. Kapcsolatba került ezért a kalkuttai főegyházmegyében is szolgálatot végző írországi Loreto-nővérekkel. 

Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. Iskolatársnőjével együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Dardzsilingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat 1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így indokolta meg: „Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Lisieux-i Szent Teréz, Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel.”

Teréz anya 1929 és 1948 között földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én vonattal indult Dardzsilingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen úgy érezte, nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban, és amit a kedves és jómódú lányok tanítása és nevelése közben érez. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a „sugallat napja”.

Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Piusz pápa egyévi időtartamra jóváhagyta azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai érsek felügyelete alatt. 1948 augusztusában Teréz anya levette a Loreto-nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra visszatért Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az évben engedélyt kapott első nyomornegyedbeli iskolájának megnyitására.

1950 októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965 februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint: „Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.

Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, rengeteg más díj és kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat is. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz elegendő.”

Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásában is fontos helyet foglaltak el, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a Szentatya között. II. János Pál csodálattal követte Teréz anya munkáját, és 1986. február 3-án, Kalkuttában meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát. Teréz anya élete legszebb napjának nevezte e látogatás napját. A Szentatya pedig így fogalmazott: „A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hridayban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak.”

Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003. október 19-én, a szentek sorába pedig Ferenc pápa iktatta 2016. szeptember 4-én. Liturgikus emléknapja szeptember 5., égi születésnapjának évfordulója.

A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már több mint négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik. Gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére”.

Istenünk, te Kalkuttai Szent Teréz anyát arra hívtad, hogy a kereszten szomjazó Fiad szeretetére a legszegényebbek iránt való áldozatkész szeretettel válaszoljon. Közbenjárására add, hogy szenvedő testvéreinkben mi is Krisztust lássuk és szolgáljuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás: Katolikus.hu

Magyar Kurír

Keresztelő Szent János vértanúsága

KULTÚRA – 2023. augusztus 29., kedd | 9:01

 Keresztelő Szent János vértanúságára emlékezünk augusztus 29-én. Az ünnep neve: Szent János fővétele (Decollatio S. Johannis Baptistae).

A keleti egyház Keresztelő Szent János iránti tisztelete nyilvánul meg abban is, hogy fogantatásának (szeptember 24.) és születésének (június 24.) ünnepe mellett megemlékezik lefejezéséről is. A 4. század közepén Keresztelő János maradványait Szebasztéba (Szamaria) vitték, és ott templomot szenteltek tiszteletére.

A vértanúság ünnepe a 7. században gall-frank közvetítéssel került a római naptárba. Keresztelő Szent János asszonyok szülöttei közül a legnagyobb, aki Jézus előfutára volt, meghirdette eljövetelét.

Pierre Puvis de Chavannes: Keresztelő Szent János lefejezése (1869)

Keresztelő Szent János vértanúságáról a szinoptikus evangéliumok tudósítanak. Szent Márk szerint:

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.

Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.

A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.

Tiziano: Szalóme Keresztelő Szent János fejével (1515 körül)

A nép nyelvén: Nyakavágó János, a szegedi öregek ajkán: Nyakavesztő János, az Érdy- és Lányi-kódexben: Szent János nyakavágása a mai emléknap elnevezése.

Keresztelő Szent Jánosról ITT olvashatnak, ábrázolásairól pedig ITT találnak érdekességeket.

Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Adoremus

Magyar Kurír

Szent Ágoston 354-ben született a numídiai Tagastéban. Édesapja pogány, édesanyja keresztény asszony, a későbbi szent Mónika. Ágoston, bár jó képességei voltak, nem szeretett tanulni.

„…folyton rendetlenkedtünk; nem írtunk, nem olvastunk, nem tanultunk annyit, mint amennyi feladatot kaptunk. Volt, Uram, volt hozzá értelmünk is, tehetségünk is elég, amennyit éveink számához kimértél nekünk, de – igen szerettünk játszani…”

A Tagastétől délre eső Madaurában retorikát tanul. Könnyelműen él, sok szomorúságot okozva édesanyjának. Rossz társaságba kerül, kicsapongó természetűvé válik.

Tagastét elhagyva Karthágóba megy 371-ben. Ott a színházban leli örömét, valamint a szerelemben; 372-ben megszületik fia, Adeodatus („az Istentől adott”). Valami több után vágyódva, elkezdi olvasni Cicero „Hortensius” című művét, mely fordulópontot jelent életében.

„A tanulmányok szokásos rendjén Cicero nevű író könyve került elém; (…) Címe: Hortensius. Egész lelkivilágomat megváltoztatta, imádságomat feléd irányította, Uram, s új vágyakat, új célokat adott nekem. Gyarlónak láttam egyszerre minden hiú törekvést, s hihetetlenül tüzes vágyakozás gyulladt ki bennem a bölcsesség örök alapjai után.”

Keresni kezd tehát, kezébe véve a Szentírást, de azt egyszerű stílusa miatt félre is teszi.

„Akkor úgy láttam, hogy a Szentírást Cicero nagyszerű könyvével egy napon említeni sem lehet. Tudós gőgömnek nem tetszett benne a szerénység, viszont értelmem nem tudott behatolni mélységeibe.”

374-ben csatlakozott a gnosztikus manicheistákhoz, remélve, hogy rátalálhat arra, amit keres. Kilenc évig tartozott közéjük, megismerve tanításukat, aminek köszönhetően később – püspökként – olyan eredményesen tudott velük szembeszállni. 383-ban Rómába, majd Milánóba utazott. Ott eljár Szent Ambrus homíliáit hallgatni, de eleinte csak azok retorikai szépségéért. „Atyai jósággal fogadott az Isten embere, odaköltözésem eléggé megnyerte püspöki tetszését. Nem az igazság hirdetőjét szerettem meg benne először – hisz ebben a dologban nem bíztam Egyházadhoz -, hanem az embert, aki jóakarattal volt irántam.Nagy figyelemmel hallgattam beszédeit. Szándékom nem volt igazi jószándék, inkább szónoki tehetségére voltam kíváncsi, hogy vajon olyan-e, mint híre; hatalmasabb-e szavainak árja, vagy gyengébb, mint beszélték róla. Szavai teljesen lekötötték figyelmemet, a tartalommal azonban nem törődtem, sőt lenéztem. Élvezettel hallgattam kellemes előadását.”

383-ban szakít véglegesen a manicheizmussal, de az egyház igazságában még nem bízik. Viszont Szent Ambrus kifinomult nyelvezetét hallgatva, akaratlanul is lelkébe hatolnak a hit igazságai.

„Jóllehet magyarázatait nem iparkodtam megjegyezni, hanem csak előadási módjára figyeltem – nem hittem, hogy van hozzád ösvényünk, s így csak hiábavalósággal törődtem -, a kifejezések, melyeket szerettem, bevezették lelkembe a tartalmat is, amellyel egyébként nem törődtem, de nem tudtam őket egymástól különrekeszteni. S míg készséges lélekkel azt iparkodtam felfogni, milyen választékosan beszél, együtt az is besurrant lelkembe, milyen igazat beszél. És pedig fokozatosan.”

Édesanyja utána jön Milánóba, ráveszi, hogy nősüljön meg, és majd azután vegye fel a keresztséget. Ágyasát, akitől fia született, 15 év után elbocsátja, ami nagy sebet okoz neki. Menyasszonyt választ, de a házasságig még két évet kell várnia, mivel a lány túl fiatal. Végül nem lesz semmi ebből a házasságból.

Behatóbban kezd foglalkozni Platónnal, ezáltal megszerzi azt a bölcseleti alapot, melynek segítségével megértheti a katolikus egyház tanítását. Olvasni kezdi a Szentírást, különösen Szent Pál leveleit, mely most már a szívébe hatol:

„Át- és átelmélkedtem cselekedeteidet és – megrendültem.”

Az egyház igaz tanítása, mely Krisztustól származik, bevonult most már véglegesen Szent Ágoston lelkébe, értelmi nehézségeire is kielégítő feleletet kapott, most már „csak” cselekednie kellett volna. Ösztönözték őt a nagy megtérők példái, de a végső és döntő segítség csak ezután jött:

„Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd!
Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet. (…)

Fölkaptam (a Szentírást), kinyitottam s egyetlen hang nélkül olvastam azt, amire tekintetem legelőször esett:

„Nem tobzódásokban és részegeskedésekben, nem ágyasházakban és szemtelenségekben, nem versengésben és irigykedésben, – hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba, és a testet ne ápoljátok a kívánságok szerint” (Róm 13, 13).
Nem akartam továbbolvasni. Nem is volt szükséges. Amint ugyanis a mondat végére értem, mintha a biztos megnyugvás fénye árasztotta volna el szívemet, a kételkedésnek utolsó árnyéka is eloszlott belőlem. (…)
Magadhoz fordítottál ugyanis egészen. Már nem kívánkoztam feleség után…”

Megtérése után elhatározza, hogy lemond rétori állásáról és visszatér Afrikába. De hogy a feltűnést elkerülje, megvárja a szüreti szünetet (386). Barátja, Verecundus birtokára, Cassiciacumba vonul el, hogy ott imádsággal készüljön a szent keresztség felvételére. 386. április 24-én éjjel megkeresztelkedik.

Édesanyja az ostiai úton meghal, Ágoston kerek egy évig Rómában marad, majd visszatér Karthágóba, onnan pedig Tagastéba.

Ágoston a tagastei szülői házban szervezi meg aszketikus kis közösségét. Életük elmélyült imádságból, aszkézisből, filozófiai és vallásos tárgyú beszélgetésekből állt. Ez a szakasz három évig tartott. Ekkor írja meg Reguláját. Jelet várt Istentől, hogy hogyan folytassa életét. Olyan jelre azonban, amit kapott, nem számított.

391-ben Hippoban járt. A város öreg püspöke, Valerius, éppen arról beszélt a híveknek: válasszanak ki valakit, aki alkalmas arra, hogy mellette segédkezzen, főleg a prédikálásban. A hívek között egyre erősebb lett a közmegegyezés, hogy Ágoston legyen az a pap.

Valerius hamarosan püspökké szentelte Ágostont (395), nehogy valaki „elvigye”, és máshol szenteljék püspökké. Az öreg püspök meghalt, a hippoi egyház vezetését Ágoston vette át. Ekkor írja meg a Vallomásokat. A püspökké szentelés komoly fordulatot jelentett Ágoston életében. Elkezdett a Szentírással még behatóbban foglalkozni, és azt mind mélyebben megismerte. Amikor átvette a vezetést, papjaival, diákónusaival és klerikusaival szigorú közösségi életet élt, szabályzatot is összeállított számukra. Rendkívül sokat dolgozott, szinte elképzelhetetlen, hogyan tudott a kemény lelkipásztori munka és közösségi élet mellett annyit írni. Az isteni kegyelem csodája ez. Az akkori kereszténység egész problémavilágát áttekintette.

Megtérése után Isten és az egyház fáradhatatlan harcosa volt. 430. augusztus 28-án hal meg. A vandálok Hippot ostromolják haldoklása közben. Földi maradványai Szardinia szigetére kerültek, ahonnan később Paviába vitették, 722-ben.

Tanítása ma is eligazít bennünket:

Amint meggyőződött a két örök elvről vallott tanítás hamisságáról, arra a szilárd álláspontra jutott, hogy a rossz eredete az emberi szabadakarat gyengeségében rejlik, amellyel az alacsonyabb rendű földi jókat az égi örök jókkal szemben előnyben részesíti.

 Szent Ágoston ~  Uram, én nem vagyok világosság…

Uram, én nem vagyok világosság saját magam számára.
Szem lehetek, de világosság nem.
Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem,
ha hiányzik a világosság?

Hozzád kiáltok tehát:
adj, Uram, lámpámnak világosságot!
A te fényeddel, Uram,
eloszlatod sötétségemet.

Magamtól csak sötétségem van,
te viszont világosság és fény vagy,
aki szétszórod sötétségemet és megvilágítasz.

Nem tőlem jön a világosság,
s csak akkor van bennem a fény,
ha te megadod.

Szent Ágoston ~ Koldusként jövök hozzád

Koldusként jövök hozzád, mert te hívsz,
aki gazdag létedre értem szegény lettél,
hogy szegénységeddel gazdaggá tedd koldus voltomat.

Gyengélkedőként jövök hozzád,
mert nem az egészségeseknek,
hanem a betegeknek van szükségük orvosra.

Bicegve jövök hozzád és ezt mondom:
Irányítsd lépteimet a te ösvényeiden!
Mint vak tapogatózom hozzád és ezt mondom:
Világosítsd meg szememet,
hogy soha ne aludjam a halál álmát!

Szent Ágoston ~ Uram, te nagy…

Uram, te nagy és minden dicséretre igen méltó vagy;
erős hatalmadnak,bölcs mivoltodnak sem vége, se határa.
S íme, teremtett világod aprósága:az ember akar dicsérni téged.

Nyakán a halál igája, lelkében bűne tüskéje,
s az a bizonyosság, hogy a kevélyeknek ellenállsz,
s mégis, ez a porszem kezed alkotása között:
az ember dicsérni akar téged.

A te indításod bennünk, hogy gyönyörűség dicsérnünk téged,
mert magadnak teremtettél minket,
s nyughatatlan a mi szívünk, míg csak el nem pihen benned.

Szent Mónika

KULTÚRA – 2023. augusztus 27., vasárnap | 9:00

Augusztus 27-én emlékezünk Szent Mónikára, Szent Ágoston édesanyjára, aki állhatatos imádsággal esdekelte ki fia és férje megtérését.

Szent Ágoston De Ordine (A rendről) című művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoznak, amikor belép az édesanyja, Mónika asszony, és érdeklődik a könyv alakulása felől. Ágoston utasítja az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzék fel a könyvbe. Mónika tiltakozik: „Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephez jutottak volna!” Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatja meg, hogy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: „Figyelmen kívül hagytalak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. Annyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te tanítványoddá lennem?”

Mikor eladósorba került, Mónikát a még pogány Patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje Krisztusnak, de nem szavakkal, hanem a tettei által hagyta beszélni férjével az Urat. Férje hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit hallgatag türelemmel viselte, s a szeretetnek az a nyelve, amelyben a bölcsesség és a kereszt szeretete nyilvánult meg, végül meghódította a férjét. Patricius élete vége felé katekumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.

Mónika rendíthetetlen hite és erős szeretete főleg fiával, Ágostonnal szemben mutatkozott meg. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: „lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen”, erősítette meg állhatatosságában, mert ezeket a szavakat úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna. Ágoston a Vallomások Harmadik könyvében a következőképpen emlékezik meg Szent Mónika álmáról:

„Kinyújtottad utánam a magasból kezedet és kiragadtad lelkemet mély sötétségéből. Mert hűséges szolgálód, az én anyám, több könnyet sírt el színed előtt érettem, mint amennyit az anyák gyermekük temetésével szoktak ontani. Sírt, mert látta, hogy halott vagyok azon hit és vallásos szellem részére, amely őbenne a te ajándékod volt, s te, Uram, meghallgattad őt. Meghallgattad. Nem vetetted el könnyeit, melyekkel bőven öntözte a földet, ahol csak imádkozott. Meghallgattad. Csak tőled eredhetett vigasztaló álma, amely miatt ismét megengedte, hogy házában lakjam s vele egyazon asztalnál üljek. Kitiltott ugyanis onnan, annyira utálta és kárhoztatta gyalázatos tévelygéseimet! Azt álmodta, hogy vonalzófa élén áll s ragyogó ruhában igen szép és vidám ifjú közeledik hozzá. Az rámosolygott, őt meg egészen megtörte szomorúsága és bánata. Az ifjú megkérdezte, miért szomorkodik s mi miatt ontja naponként könnyeit? – szokás szerint nem is annyira érdeklődésből, mint inkább, hogy néhány erősítő szót mondjon. Anyám azt felelte, hogy romlásomat siratja; az ifjú azonban intette, hogy bizakodó szívvel legyen s egyben figyelmeztette, nézzen körül figyelmesen, mert ugyanott vagyok én is ahol ő. Mikor anyám körülnézett, ott látott engem maga mellett állni ugyanazon vonalzón.” (Vass József fordítása)

Piero della Francesca: Szent Ágoston polypthychon (1460)

Mikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. A karthagói kikötőig kísérte fiát, de akkor Ágoston becsapta őt, nélküle vitorlázott el Róma felé. Később mégis követte Ágostont, aki akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt, 387 nagyszombat éjszakáján pedig felvette a keresztséget. Mónika boldogan ünnepelt, és hálát adott Istennek.

A keresztség után elhagyták Milánót, és egy időre visszavonultak Cassiciacumba, ahol elvonult életet éltek, imádsággal és elmélkedéssel töltve az időt. Később elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban még mielőtt tengerre szállhattak volna, a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint ott, Ostiában temették el. Szent Ágoston Vallomásaiban, megemlékezve édesanyja életéről, leírja az Ostiában történteket is. Az események közé ékelődik azonban egy közösen átélt látomás leírása:

„Történt, hogy ő meg én magányosan ott álltunk az egyik ablaknál. Tudom, Uram, hogy ez is a te kezed titkos igazítása volt. Az ablak annak a háznak belső kertjére nézett, amelyben laktunk, közel az Ostia Tiberina kikötőhöz. Távol a tömegtől ott pihentük ki hosszú szárazföldi utazásunk fáradalmait s ott készülődtünk a tengerre. Magánosan, édes-kedvesen beszélgettünk. Megfeledkezve a múltakról, csak a jövő felé szálltunk s a te jelenlétedben, Uram, Örök Igazság, arról tárgyalgattunk, milyen lesz majd valamikor a szentek örök boldogsága, amelyet „szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szívbe föl nem hatott” (1Kor 2,9). Lelkünk ajka szomjasan kívánkozott a te forrásodnak, a benned levő élet forrásának mennyei hullámai után, hogy hulló cseppjeiből amennyit csak lehet, felfogva, azok erejében e fölséges kérdésről elmélkedhessünk. Beszélgetésünk első szakaszán láttuk, hogy az érzéki örömöket, akármilyen nagyok és akármilyen magas földi szempontból értékeljük is őket, az örök élet örömeivel nemcsak összehasonlítani, hanem egy napon még említeni sem lehet. Mikor ideértünk, még tüzesebb vágyakozás szárnyán az Örök Létező felé szálltunk.

Áthaladtunk fokozatosan az egész földi világon, át az égboltozaton, ahonnan a nap, hold és csillagok küldik földünk felé fényességüket. Aztán még följebb szálltunk. Végig elemeztük, beszéltük, csudáltuk magunkban alkotásaidat, s elértünk lelkünkhöz. Ezt is meghaladtuk, hogy elérjük a fogyatkozhatatlan bőség birodalmát, ahol Izraelt örökké táplálod az igazság kenyerével, s ahol maga az Ige az Élet; ő általa lett minden, ami volt, van és lesz; csak ő maga nem változik soha, ő most is ugyanaz, aki volt és lesz örökkön-örökké. Sőt inkább az igaz, hogy múltja, jövője nincs is, ő egyszerűen van, mert örökkévaló; aminek múltja, jövője van, az nem lehet örökkévaló. S mikor így elmélkedtünk róla, vágyakozó szívünk roppant erőfeszítése íme, mintha egy szempillantásra megérintette volna. Mély sóhaj szakadt ki belőlünk. Ott hagytuk, odakötöttük »lelkünk e zsengéit« (Róm 8,23) s visszatértünk a hangos beszédhez, amelyben kél és vész az ige. Oh Uram, semmi sem hasonlatos a te Igédhez. Örök az önmagában, nem vénhedik s tőle van minden megújhodás!” (Vallomások, Kilencedik könyv, Vass József fordítása)

Andrea del Verrocchio: Szent Mónika

Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: „Nyugodjék békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje, akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megnyerte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák, oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezésig oly forrón vágyakozik.”

Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem ismerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Ágoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.

Irgalmas Istenünk, szomorúak vigasztalója, te Szent Mónika könnyes imádságát fiának, Ágostonnak megtérésével jutalmaztad. Közbenjárásukra add, hogy bűneinket megsirassuk, és megbocsátó kegyelmedet elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Szent Ágoston vallomásai (Fordította: Vass József)

Magyar Kurír

Szent Bertalan apostol

KULTÚRA – 2023. augusztus 24., csütörtök | 9:00

A tizenkét apostol egyikére, a bőrmunkások, csizmadiák, kesztyűsök, könyvkötők, mészárosok, szűrszabók, vargák védőszentjére, akinek oltalmát idegesség ellen is kérik, emlékezünk liturgikus ünnepén, augusztus 24-én.

Szent Bertalanról keveset tudunk. Az Újszövetség csak az apostolnévsorokban említi. Már a neve körül is nehézségek vannak, mert négy névsorban (Mk 3,18; Mt 10,3; Lk 6,14; ApCsel 1,13) Fülöp mellett szerepel Bertalanként; Szent János evangéliumában ugyancsak Fülöppel együtt jelenik meg, de Natanael néven (Jn 1,45–50). Ő az „igaz izraelita”, akit az Úr a fügefa alatt látott. Valószínűnek látszik, hogy a Bertalan – a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz Talmai fia magyarosított formája – a családi, a Natanael pedig a személyneve volt az apostolnak.

Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. A Sixtusi-kápolnában Michelangelo úgy ábrázolja az Utolsó ítélet című képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja. Michelangelo erre a bőrre talán önarcképét festette rá.

Michelangelo Utolsó ítélet című festményének részlete

Bertalan apostol ereklyéi a 6. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. E szigeten a pogány Rómában a gyógyítás istenségének, Asclepiusnak volt a szentélye. A keresztény Rómában ezért Bertalan lett a gyógyítások égi pártfogója. Az apostol koponyáját 1238 óta a frankfurti dómban őrzik.

Ünnepét 1568-ban vették fel a római naptárba, augusztus 24-ére.

A legenda szerint Bertalan Indiába vagy Örményországba ment. Itt talált egy templomot, amelyben egy gyógyító bálvány volt. Ez a bálvány beszélt és minden hozzá folyamodó betegnek gyógyulást ígért. Mikor Bertalan belépett a templomba, nagyon sok beteg tartózkodott ott, és áldozatot akartak bemutatni a bálvány előtt. Ám a bálvány egyszer csak felkiáltott: „Ti szegények, hagyjátok az áldozatot, és ne ajánljátok fel nekem, nehogy az én szenvedésemből is részt kapjatok, mivel Bertalan lánca megkötöz engem!” E szavak után a bálvány ezer darabra tört. Az apostol pedig imádságával meggyógyította az összes jelen lévő beteget.

Matteo di Giovanni: Szent Bertalan (1480 körül)

Útja közben elért Polinius királyhoz is, akinek a leánya lelki beteg volt. Meggyógyította, majd hirdette a királynak az evangéliumot. Az egész háznépével együtt megkeresztelkedett, sőt később püspöki tisztséget is viselt az egyházban.

Meghallotta ezt Astrages király, Polinius testvére, és haragjában elfogatta Bertalant. Ezekkel a szavakkal támadt rá: „Te vagy az, aki megtévesztette a testvéremet?” Isten embere így válaszolt: „Én nem megtévesztettem, hanem megtérítettem!” Akkor a király esküvel fogadta, hogy kényszeríteni fogja, áldozzon Baldach bálványának. Bertalan azonban így tagadta meg a parancsot: „Én megkötöztem a te istenedet; ha te megteszed ugyanezt az én Istenemmel, akkor teljesítem parancsodat. Ha nem, akkor összetöröm Baldach képét.” Nem sokkal ezután jött egy hírnök, és jelentette, hogy Baldach képe összetörve fekszik a templomában. Erre a király megszaggatta a ruháját, Bertalant megvesszőztette, majd megparancsolta, hogy nyúzzák meg. Miután ez megtörtént, keresztre feszítették, majd lefejezték. Miután meghalt, hogy végleg megszabaduljanak az apostoltól, koporsóba zárták a testét, majd négy másik vértanú koporsójával együtt a tengerre tették, hogy a víz sodorja el őket. A különös flottilla Lipari szigetén ért partot.

Később Theodor apát így beszélt az apostolokról: „Az apostolok felosztották maguk között a világot, és a királyok Királyának helytartói lettek. Bertalanra Örményország jutott. Ott látod őt, amint nyelvének ekéjével felszántja a lelkek földjét, elveti Isten igéjének magvát a szívek barázdáiba, s telepíti az Úr szőlejét és paradicsomát. Az embereknek gyógyszert adott a betegségek ellen, kitépte a tudatlanság töviseit, kiirtotta a hitetlenség őserdőit, és a hittételek köveiből oltalmat adó házat épített nekik.”

José de Ribera: Bertalan vértanúsága 

Bertalan vértanúságára utal az a pécsi monda is, amely a városhoz tartozó gyükési szőlők között emelkedő barokk Bertalan-kápolnához fűződik. Az itt buzgólkodó remeték a török elől a Mecsek erdőségeibe menekültek. Bertalan barát azonban a helyén maradt, és a kápolna kincseit egy közeli barlangba rejtette el. A törökök követelték rajta a kincseket. Ő azonban a rettenetes kínzások ellenére sem árulta el, hol vannak. Lekísérték a hegyről és egy présház mellett elevenen megnyúzták, bőrét karjára vetették, és most már megengedték neki, hogy visszamenjen a kápolnához. Amikor azonban odaért, összeesett és meghalt. A törökök ennek láttára annyira megrémültek, hogy még a tájára sem mertek menni többé a kápolnának. Nyilvánvaló, hogy a monda képződését az apostol kápolnabeli képe ihlette és adott neki sajátos pécsi színezetet.

Bertalan ünnepét nemcsak egyházi jelentősége, kiemelt liturgikus rangja, hanem a gazdasági élettel való kapcsolata, naptári helyzete, őszkezdő időpontja miatt is több vidékünkön számon tartották. Az ősz kezdetét jelezte: a betakarítás hálaadó, és a szántás, vetés, egyéb előkészület segélykérő, oltalomkereső érzelmeivel.

Több helyen a szüret kezdőnapja is volt. Bertalannak a szőlőhegyek védőszentjeként való tisztelete a pannon táj ősi hagyományai közé tartozott. A szlovéneknél is ünnepén indult meg a szüretre való mágikus készülődés. Ezen a napon kezdtek a szőlőpusztító madarak ellen kerepelni. Fogytán már a bor, mert – mint mondták – Jakab a kobakjában elvitte, most azonban Bertalan a késével, vértanúságának eszközével a szüretre, a szőlőfürtök lemetszésére, újbor szűrésére készülődik.

A karcagiak úgy tartották: amilyen Bertalan napján az idő, olyan lesz az ősz. A zivatar sok jeget és havat jelent. Ha ezen a napon esik az eső, Lesencenémetfalu öregjei jó káposztatermésre számítottak, mert Bertalan a káposzta közé dobálja kezében hordott fejét.

Bertalan ünnepe a vajköpülésnek is jeles napja volt. A göcsejiek ebből a vajból egy kanállal a vetőbúza közé tettek, hogy csörmölyös, vagyis törmelékes ne legyen. A lencsét is megdörzsölték vele, hogy a zsizsik bele ne essék. A Bertalankor szedett mogyoró olaját fájós fül orvosságának tartották.

Urunk, Istenünk, erősítsd bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol mindhalálig ragaszkodott Fiadhoz. Közbenjárására add, hogy Egyházad híven szolgálja minden nép üdvösségét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

Szent Lőrinc diakónus és vértanú

KULTÚRA – 2023. augusztus 10., csütörtök | 9:00

Szent Lőrincre, a tisztítótűzben szenvedő lelkek, a diákok, szegények, gondnokok, könyvtárosok, szakácsok, az égési sérüléseket szenvedettek s a tűzzel dolgozók védőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, augusztus 10-én.

Legendája szerint Szent Lőrinc Valerianus császár keresztényüldözése idején II. Sixtus pápa tanítványa és – kiváló tulajdonságai miatt – fiatal kora ellenére fődiakónus volt; a szent áldozat bemutatásánál segédkezett. Törődött a szegényekkel és a betegekkel is, alamizsnát osztott közöttük. A hagyomány szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.

A pápát 258. augusztus 6-án elfogták. Lőrincre bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között. Mihelyt megtudták, hogy Lőrinc a vagyon őrzője, elfogták őt is, és követelték tőle a kincseket. Ekkor Lőrinc elővezette a betegeket és a szegényeket, mondván, hogy ők az egyház kincsei.

Fra Angelico: Szent Lőrinc alamizsnát oszt

Ezután kegyetlenül megkínozták Lőrincet, és fogságba vetették. Itt is gyógyított és keresztelte a megtérteket. Kivégzése előtt kínzói először megostorozták, majd kínpadra vonták Lőrincet, aki a legrettenetesebb gyötrelmek közepette is Istent magasztalta: „Áldott légy Uram, Istenem, hogy ennyire könyörületes vagy méltatlan szolgád iránt. Add kegyelmedet, hogy a jelenlevők lássák: nem hagyod el szolgáidat, megvigasztalod őket a veszedelem idején.” Ekkor – a hagyomány szerint – megjelent az Úr angyala, és letörülte a verítéket homlokáról, a vért sebeiről. Amikor megfenyegették, hogy egész éjjel a kínpadon sanyargatják, így kiáltott: „Az én éjszakám sötétséget nem ismer; ott minden nappali fényárban úszik”.

Végül 258. augusztus 10-én tüzes rostélyra fektették a diakónust, lángra lobbanni nem engedték, hogy továbbtartson a szenvedése. A legenda szerint amikor már egy darabig mozdulatlanul feküdt a parázs fölött, vidáman szólt a prefektusnak: „most már megfordíthatnál; ez az oldalam eléggé megsült”.

Fra Angelico: Szent Lőrinc vértanúsága

A legenda ugyanakkor arról is beszámol, hogy kínzása közben könnyeket ontott embertársai bűnei miatt. Az égre emelve szemét, imádkozott; könnyei végigfolytak az arcán. Nem magát siratta: Róma megtérését kérte az Úrtól. Haláláig szüntelenül imádkozott. A hívő nép az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat „Lőrinc könnyei”-nek nevezi.

Vértanúságának feltételezett helyén, a Via Tiburtina mellett 330-ban Nagy Konstantin császár bazilikát építtetett (San Lorenzo fuori le mura), mely egyike Róma hét fő templomának.

A San Lorenzo fuori le mura-bazilika Rómában

Szent Lőrinc hosszú ideig a legnépszerűbb szentek közé tartozott. Róma egyik kerülete is róla kapta nevét; Spanyolország nemzeti szentje (állítólagos hispániai származása következtében). Nevét viseli Kanada legnagyobb tengeri öble és egyik folyója; Dél-Amerikában hegyet neveztek el róla. Európában számos településnév és templom őrzi emlékét. Amikor I. Ottó császár 955-ben Augsburg mellett, Lech mezején győzelmet aratott a kalandozó magyarok felett, éppen Szent Lőrinc ünnepe volt, ezért Németországban is népszerű szent.

Magyarországon is több település viseli nevét. Napját Szent László törvénykönyve a kötelező ünnepek közé sorolta. A néphagyomány szerint Lőrinc esőjével bő szőlő- és gyümölcstermést jósol.

Istenünk, a te szereteted tüze Szent Lőrincet hűségessé tette a szolgálatban és dicsőségessé a vértanúságban Add, hogy szeressük, amit ő szeretett, és váltsuk tettekre, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

A Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

KULTÚRA – 2023. augusztus 9., szerda | 9:00

A Keresztről nevezett Szent Terézia Benediktára, Edith Steinre, Európa társvédőszentjére emlékezünk ünnepén, augusztus 9-én. A zsidó származású filozófusnő, később kármelita szerzetesnő hitéért halt vértanúhalált az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban 1942-ben ezen a napon.

Edith Stein 1891. október 12-én született Breslauban (Wrocław) zsidó származású porosz állampolgárként. Tanulmányait szülővárosában, majd Göttingenben végezte, ahol Husserl tanítványa, később Freiburgban tanársegédje volt. 

Egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot, míg végre Avilai Szent Teréz önéletrajzát olvasva megtalálta. Ennek hatására 1922. január 1-jén megkeresztelkedett,  és akkori gyóntatója, Schwindt prelátus közreműködésével a speyeri dominikánus leányiskolában lett nevelő és tanár. Amíg itt tanított (1922–1932), Erich Przywara jezsuita megbízásából németre fordította Henry Newman bíboros leveleinek és naplójának egy kötetét, Aquinói Szent Tamás De veritate (Az igazságról) című művét, és a katolikus filozófiát tanulmányozta. 1932-ben a Münsteri Pedagógiai Intézetben docensi állást kapott, de a náci kormányzat által hozott antiszemita törvények arra kényszerítették, hogy 1933-ban lemondjon állásáról. Ugyanez év október 14-én belépett a kölni kármelbe, ahol a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nevet kapta.

Kármelita szerzetesként is folytathatta tudományos munkáját: itt írta meg Endliches und ewiges Sein (Véges és örök lét) című könyvét, amelyben próbálja összeegyeztetni Aquinói Szent Tamás és Husserl filozófiáját. 1938-ban a nácik elől a hollandiai Echt kármelita kolostorába mentették át elöljárói. Itt írta Studie über Joannes a Cruce: Kreuzeswissenschaft (Tanulmányok Keresztes Szent Jánosról – A kereszt tudománya) című könyvét.   

„Ebben az írásban Keresztes Szent János életútját elemezve saját – a kereszt és a szeretet kapcsolatáról vallott – felfogását ismerhetjük meg. Jézus Krisztus kereszthalála Isten szeretetének a megnyilvánulása, így a kereszt és a szeretet összekapcsolódik, eggyé válik, egyet jelent. Isten a keresztben mutatta meg a szeretetét. A szeretet kölcsönösségéből következően az ember Isten iránti szeretetének is a keresztben kell megmutatkoznia. »Krisztussal meg kell halni a kereszten, hogy Vele együtt feltámadjunk! Minden hívő és minden pap számára valósággá lesz ez a vágy a szentmiseáldozatban. A hit tanítása szerint a szentmise a kereszt áldozatának megújítása. Aki élő hittel mutatja be vagy vesz részt a szentmisén, annak lelkében megismétlődik a Golgota eseménye.« A kereszt tudományában Edith Steinnek a korai korszakában meglévő pszichológiai érdeklődése, irányultsága bontakozik, illetve teljesedik ki, gazdagodva a filozófiában és a vallási életben szerzett tapasztalatokkal. A léleknek azt a belső útját írja le, amelynek során egyesül Istennel, ehhez felhasználja a misztikus szerzőknél – főként Keresztes Szent Jánosnál és Avilai Szent Teréznél – megtalálható fogalmakat, szimbólumokat (sötét éjszaka, titkos létra, lelki eljegyzés).

A három fő részből álló mű (A kereszt üzenete; A kereszt tanítása; A kereszt követése) utolsó része nincs befejezve, a kereszt követése Edith Stein életútjában valósult meg. Örökfogadalmi szentképére felírt, Keresztes Szent Jánostól vett mondatát – »Ezentúl az lesz a feladatom, hogy jobban szeressek!« – bibliai értelemben valósította meg, mivel János evangéliuma szerint »Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.« (Jn 15,13).” (Kormos József: Edith Stein a filozófiáról és a vallásról)

A kölni Kármel bejáratánál található „botlatókő”

Edith Stein Hollandiában sem volt biztonságban: a holland püspöki konferencia 1942. július 20-án nyilvánosan elítélte a náci fajelméletet; az állásfoglalást az ország összes templomában felolvasták. Válaszként július 26-án Hitler elrendelte Hollandiában is az áttért zsidók letartóztatását, akiket addig megkíméltek. 

Augusztus 2-án Rosa nővérével Auschwitzba hurcolták, ahol augusztus 9-én megölték. Vértanúként halt meg népéért és hitéért, egészen elégő áldozatként.

Maria Amata Neyer nővér, a kölni Edith Stein Archívum vezetője így írt az elhurcolásról: „Miközben Edith elbúcsúzott a kármeltől, odaszólt Rosának: »Gyere, hiszen mi a népünkért megyünk!« Korabeli megcáfolhatatlan tanúságtétel igazolja, hogy ezek a szavak így hangzottak el. Jelentésüket azonban nem tudjuk egészen pontosan értelmezni. Edithnek e szavait többnyire a zsidó népre vonatkoztatják, hiszen a zsidó néppel való sorsközösséget ő soha nem adta föl. Már a zsidóüldözés elején kinyilvánította, »ennek a népnek a sorsa az én sorsom is.« Edith azonban más kérdéseket is feltett, és erről is cáfolhatatlan tanúságtételünk van. Élete vége felé többször is megkérdezte: »Ki fog majd engesztelni mindazért, amit a német nép nevében a zsidó nép ellen elkövetnek? – Ki fogja a bűnnek ezt az iszonyú áradatát mindkét nép számára áldássá változtatni?”« – Azt hiszem, szabad azt remélnünk, hogy Edith életének utolsó útján a német népért is engesztelt.”

Edith Stein egész életére jellemző igazságkeresés a szeretet megtalálását jelentette. Szerinte a lényeg, az igazság és a szeretet összefügg egymással. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén avatta boldoggá. 1998. október 11-én, szentté avatásakor pedig így fogalmazott: „Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér mindnyájunknak mondja: Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van!”

Edith Stein a 20. század egyik legjelentősebb filozófusnője. Alakja mégsem tudományos vagy tanári munkája miatt vált századunk egyik jelképévé, hanem sorsa miatt.

* * *

Edith Stein kereste az igazságot, és megtalálta Istent. Műveiből idézünk:

„Létezik egy olyan hívás, amely arra ösztönöz, hogy Krisztussal szenvedjünk, és ezért együttműködjünk vele a megváltás művében. Ha az Úrral egyesülten élünk, tagjai vagyunk Krisztus titokzatos Testének: Krisztus tagjaiban tovább folytatja életét s szenved bennük: az Úrral egyesülten viselt szenvedés az Ő szenvedése, bekapcsolódik a megváltás nagy művébe, és ezért termékeny. Ez az az alapelv, amelyre valamennyi szerzetesrend, különösképpen pedig a Kármel élete épül: a szabadon vállalt és örvendező szenvedés által közbenjárni a bűnösökért, és együttműködni az emberiség megváltásában” – írta egyik levelében a szíve mélyén fölismert, majd életre váltott hivatásról.

„Mosolyognom kell azon a kérdésen, hogy mennyire szoktam már meg a magányt. Életem során többnyire sokkal magányosabb voltam, mint itt (a Kármelben). Nem hiányzik semmi abból, ami odakint van, s megvan mindenem, ami odakint hiányzott, úgyhogy már csak hálát kell adnom a hivatás mindent meghaladó kegyelméért, amelyet egyáltalán nem érdemeltem meg.”

Bert Gerresheim: Egy szent csoportképe, 1999.
(Az Edith Stein három életszakaszát ábrázoló kölni emlékmű)

„A Szent Éjszaka: egy nemzet üdvössége, az ember üdvössége, a te üdvösséged! 
Uram, mi Istenünk, kijelöltél számunkra egy hosszú és sötét, köves és kemény utat. 
Miért a szenvedés, mely rázúdul a világra? 
Miért tűnik úgy, hogy csökken a reménység, amikor a fény kialvóban van?  
Gyakran kevesek erőim, és szinte nem remélem, hogy a fény még felragyoghat. Azonban, amikor a szívem megkövesedett egy mély fájdalomban, íme, segítséget nyújtott számomra egy világosság, egy édes csillag. Hűségesen kísért engem – és én követtem őt, eleinte tétován, aztán mindig biztosabban. Így újra megtaláltam egy kunyhó ajtaját és megláttalak Téged: Szeretet Misztériuma! 
Isten nagysága egy szűk istállóban! 
Az én szívem most jászollá változott, mely Téged vár. 
Tudom, hogy nem kell sokáig várnom. Mert ahol látod a szegénységet, Te ott vagy. Ahol könny van, Te hozod a vigasztalást, ahol reménytelenség és félelem van, ott Te simogatsz szereteteddel, mely enyhülést ad.”

Végrendeletéből:

„Köszönetet mondok teljes szívemből elöljáróimnak és minden kedves nővértársamnak azért a szeretetért, amellyel befogadtak, és minden jóért, amiben ebben a házban részesültem.

Azt a halált, amelyet Isten nekem szánt, örömmel fogadom el már most tökéletes megadással Isten szent akaratában. Kérem az Urat, hogy fogadja el életemet és halálomat az ő dicsőségére és magasztalására, Jézus és Mária Szent Szíve és az Anyaszentegyház minden ügyéért, különösen szent rendünk, nevezetesen a kölni és echti Kármel fennmaradásáért, megszenteléséért és tökéletesedéséért, engesztelésül a zsidó nép hitetlenségéért, hogy az Urat az övéi fogadják be és eljöjjön az Ő dicsőséges országa, Németország megmentéséért és a világ békéjéért, végül élő és elhunyt hozzámtartozóimért, és mindenkiért, akit Isten nekem adott: hogy közülük egy sem menjen veszendőbe. 

1939. június 9-én, úrnapja nyolcadának péntekén, lelkigyakorlatom 7. napján.
Az Atya, Fiú és Szentlélek nevében.”

A Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér O.C.D.

* * *

Atyáink Istene, te Szent Teréz Benedikta vértanúdnak megadtad, hogy keresztre feszített Fiadat megismerje és egészen a halálig kövesse. Közbenjárásodra add, hogy Krisztust minden ember elismerje Üdvözítőjének, és általa eljusson örök színelátásodra. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Kármelitakolostor.hu 
Kormos József: Edith Stein a filozófiáról és a vallásról

Képek: Kármelitakolostor.hu; Philomelablogja.blogspot.com; Common Wikipédia

Magyar Kurír

Szent Domonkos áldozópap

KULTÚRA – 2023. augusztus 8., kedd | 9:00

Szent Domonkosra, a domonkos rend alapítójára és névadójára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 8-án.

Domonkos Domingo de Guzman néven született Spanyolországban, Caleruega városában 1170 körül. Szülei egyik nagybátyjához, Gumiel de Izán település esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást, és vezessék be őt a templomi szolgálatba. 1190-ben a palenciai székesegyház iskolájába került, majd teológiát tanult négy évig.

Amikor Kasztíliában éhínség volt, Domonkos még legnagyobb kincseit, könyveit is pénzzé tette, és árát a szegények között osztotta szét, mondván: „Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek.” Ez volt az első mondat, amelyet följegyeztek Domonkostól.

Tanulmányai befejeztével Martin de Bazá püspök szentelte pappá, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. 1201-ben Domonkos alperjel lett.

Fra Angelico: Szent Domonkos-oltár (1423–24) 

1206-ban barátjával, Diego de Azebes püspökkel Rómába ment, hogy felhatalmazást kérjenek a kunok közötti misszionálásra. A pápa megörült apostoli buzgóságuknak, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket, ahol ebben az időben a katarok és az albigensek eretneksége pusztította az egyházat. Diego püspök és Domonkos teljes szegénységben és alázattal járták a vidéket. Prédikáltak a hívőknek, keresték a találkozási lehetőségeket a tévtanítókkal, vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak, és elárulták az evangéliumot. Egy évvel később Diego püspök meghalt, Domonkos pedig egyedül maradt a nagy küldetéssel.

Először Prouille-be ment, ahol házat alapított a katolikus leányok nevelésre. A házból hamarosan zárda, az első domonkos apácakolostor lett, mert Domonkos igen fontosnak látta, hogy a nővérek imádságai támogassák missziós küldetésüket.

A missziós munka során egyre több társ csatlakozott Domonkoshoz. 1215. március 25-én Fulco toulouse-i püspök őt és társait kinevezte egyházmegyei prédikátoroknak. Domonkos előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát.

Fulco püspök Domonkost vitte magával kísérőnek a IV. lateráni zsinatra. A zsinat határozatot hozott, hogy fokozni kell a prédikációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, de azt is kijelentette, hogy újabb szerzetet nem szabad alapítani. Új kolostor csak úgy alapítható, ha a már meglévő rendek regulái közül valamelyiket magukévá teszik a szerzetesek. Domonkos felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült, a pápa szolgálatára. Az új rend apostoli alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a meglevő szerzetesi regulák közül, a püspöktől pedig kérjen egy templomot, s ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást. De még mielőtt e jóváhagyásra sor kerülhetett volna, Ince pápa meghalt.

Domonkos visszatért Toulouse-ba, és társaival úgy döntöttek, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, és azt egészítik ki sajátos céljuknak megfelelően. 1216-ban megkapták a Szent Romanus-kápolnát, és megkezdték a szerzetesi életet. A templom mellé lakószárnyat építettek, majd III. Honorius pápától megérkezett a jóváhagyás is.

Fra Angelico: Szűz Mária, Mária Magdolna és Szent Domonkos a kereszt alatt (1441–42; San Marco-kolostor, Firenze)

1217 elején a Szent Péter-bazilikában imádkozó Domonkos előtt világossá vált: nemcsak Dél-Franciaországban, hanem az egész világon hirdetniük kell az evangéliumot, és tanúságot kell tenniük Krisztusról. Augusztus 15-én szétküldte a testvéreket: Spanyolországba, Párizsba, Prouille-be, Toulouse-ba. Maga Domonkos Észak-Itáliába ment, hogy az egyetemi városban, Bolognában, illetve Rómában keressen új tagokat rendjébe. Állandó székhelye Bologna lett.

1220 májusában Bolognában tartották az első rendi nagykáptalant, melyen elhatározták, hogy a rend tagjai mint közösség is lemondanak a földbirtokról, és ingatlan vagyonuk csak a konvent épülete és annak kertje lehet. Tevékenységük saját templomaikban az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása, s ebben nyújtanak segítséget a világi papságnak. Négy provinciát állítottak fel, és az általános káptalant a rend legfelső vezető szervének nyilvánították. Így lett a domonkosok, más néven a prédikátorok rendje kolduló renddé.

A rendben az volt az újdonság, hogy felszentelt papok szerzetesi fogadalom szerint élnek, és teljesen a tanulásnak, a prédikálásnak és a lelkek mentésének szentelik magukat. Elvileg szigorú kolostori fegyelemben élnek, de ha ez a tanulást vagy a lelkek érdekében végzendő munkát gátolja, felmentést kapnak a kolostori élet egyes gyakorlatai alól.

Az 1221-es rendi káptalan után küldte Domonkos a prédikátor testvérek egy-egy csoportját lengyel földre, Magyarországra, Dániába és a Brit-szigetekre.

Domonkos 1221. augusztus 6-án halt meg. Halála előtt így beszélt a testvérekhez: „Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében. Ne szomorkodjatok amiatt, hogy eltávozom közületek, mert ahová most megyek, ott sokkal inkább a javatokra leszek, mint itt a földön.”

A bolognai Szent Miklós-templom szentélyében temették el. A temetésen részt vett Hugolino bíboros is, aki miután IX. Gergely néven pápa lett, 1234. július 3-án szentté avatta Domonkost. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 5-ére. Havas Boldogasszony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-ére helyezték. 1969-től augusztus 8-án emlékezik rá az egyház.

* * *

A hagyomány szerint Domonkos édesanyja fia születése előtt álmot látott – mely prófécia volt a gyermek jövőjéről. Egy kicsi, tarka kutyát látott, amely fáklyát vitt a szájában, körbefutotta és lángba borította az egész földet. Ebben a domonkosok később magukra ismertek, amikor fekete-fehér ruhájukban és lángoló szavukkal, mint a nemes vadászkutyák – Nagy Szent Gergely hasonlította az igehirdetőket a kutyákhoz – elkergették a rókákat, amelyek az Úr szőlőjét pusztították.

A katarok és a katolikusok közötti vitában gyakori volt az az eljárás, hogy mindkét fél pergamenre írta fel a maga tételét és annak bizonyítékait, majd döntőbírákra bízták: ítéljék meg, melyik oldalon van az igazság. Domonkos a franciaországi Montréalban szerkesztett egy ilyen iratot, és átadta a bírónak. Mikor este a bírák a kandallónál ültek, egyiküknek az az ötlete támadt, hogy vessék tűzbe Domonkos pergamenjét, s ha sértetlen marad, akkor nyilvánvalóan nem a katarok, hanem a katolikusok oldalán áll az igazság. A javaslatot elfogadták, és bedobták a tűzbe a pergament, ám egy váratlan széllökés kivetette a kandallóból. Ugyanez történt másodszor, sőt harmadszor is: a pergamen sértetlen maradt. Akkor a bírák megegyeztek abban, hogy erről nem tudhat senki. Csakhogy az egyik bíró nem bírta tartani a száját, és híre ment a „csodának”.

Hiába jeleztek Domonkosnak előre veszedelmeket, soha nem változtatta meg útirányát, sőt, minden veszedelem ellenére nyugodtan aludt az útszéleken. „Nem félsz a haláltól?” – kérdezték tőle ámulva a katarok. – „Mit tettél volna, ha elfogunk?” „Arra kértelek volna titeket, hogy ne egy csapással öljetek meg, hanem lassan tépjétek szét a testemet, hogy így részese lehessek a mennyei koronának” – hangzott a válasz.

Még ma is megvan az út menti kereszt Prouille mellett azon a helyen, ahol Domonkos énekelve ment, és beleütközött két rablóba, akik lesben álltak, hogy megöljék. Gondtalansága és nyugalma annyira lenyűgözte őket, hogy bénultan eresztették le a fegyverüket, és kereket oldottak.

Fra Angelico: Szent Domonkos kereszthódolata
(1442; San Marco-kolostor, Firenze)

Megrendítő ereje van azoknak a feljegyzéseknek, amelyek Domonkos imádságos életéről maradtak ránk. Ezek szerint amikor a többi testvér nyugovóra tért, Domonkos megkezdte a maga lelki őrködését a templomban. Körbejárta a templomot: minden oltár és szentkép előtt megállt, mélyen meghajolt, letérdelt, majd leborult a földre úgy, hogy homlokával érintette a kövezetet. Ezt nagyon sokszor elismételte, s ha a szent hév elfogta, kitárt karral imádkozott a templom közepén. Az egész teste – fogalmazott az egyik testvér – olyan volt, „mint egy lángoló nyíl, amely az Isten által megfeszített íjról száll az ég felé”. Majd visszavonult a templom egyik sarkába, és ostorozni kezdte a vállát és a hátát. Közben kérő imádságokat mondott, olykor annyira hangosan, hogy felhallatszott a testvérek cellájába, s egyik-másik fel is ébredt rá. Ezután az oltár lépcsőjére térdelt, és ott folytatta imádságát. A testvérek többször látták elragadtatásban a föld felett lebegni.

Mindössze két vagy három órát aludt köpenyébe burkolózva a templom kövezetén vagy az egyik padban. Nem is volt cellája és ágya. Reggel a kórusban ő volt az első. Naponta misézett, és az átváltoztatástól az áldozásig hullottak a könnyei. Hosszasan elmerült a Szentírás tanulmányozásában, térdén tartva a hatalmas könyvet.

Urunk, Istenünk, segítse Egyházadat Szent Domonkos példája és tanítása. Ő, aki oly kiválóan hirdette igazságaidat, mindenkor jóságos közbenjárónk legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Források
Diós István: A szentek élete
Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája

Magyar Kurír

Az arsi plébánosra, a plébánosok védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 4-én.

Vianney Szent János Lyon mellett született 1786-ban francia földműves szülők gyermekeként. Édesanyja Isten szolgálatára nevelte, pap szeretett volna lenni, de a francia forradalom, majd az anyagi nehézségek lehetetlenné tették taníttatását. 

Tizenegy évesen éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentáldozáshoz egy pajtában járult. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, mivel szükség volt munkaerejére a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, hamar elfelejtette. Gyenge latintudása miatt a szemináriumban is nehezen végezte tanulmányait.

Végül huszonkilenc éves korában szentelték pappá. Káplán lett, majd Ars plébánosa. Szerette a magányt, és kemény vezeklést végzett. A vallástalan falut néhány év alatt megváltoztatta. A környező falvakban gyorskocsiszolgálatot szerveztek, hogy minél előbb eljuthassanak hozzá az emberek, akik gyónni akartak. Ő pedig gyóntatott, és kiderült, hogy ismeri a szívek titkait. Azt a kevés időt, ami a gyóntatáson felül maradt számára, imádkozással és önostorozással töltötte.

„Vianney Szent János elsősorban azzal fo­gott meg, hogy a szegényes emberi eszközökön keresztül működő kegyelem erejére mutatott rá. Különösen megrázott hősies gyóntatói szolgálata. Ez az alázatos pap napi 18 órát töltött gyóntatószékben, rendkívül szerényen táplálkozott, pihenni is csak néhány órára vonult vissza. […] Személyét megismerve meggyőződésemmé vált, hogy a lelkipásztor küldetésének jelentős részét éppen a gyóntatáson keresztül valósítja meg, vállalva a gyóntatószék önkéntes rabságát.”

Szent II. János Pál pápa

Tudatlanságának terhétől nyomasztva és a munkától túlterhelve segítőtársat kért egy megfelelően képzett pap személyében. Kapott is, de a segítőtárs hamarosan zsarnokoskodni kezdett felette. Hét évig tartott ez az állapot. János abbé teljesen visszahúzódott, csak mentegette paptársa erőszakosságát, és szenvedett. Közben minden nyomorúsága ellenére megadatott neki a szó, amellyel szíveket tudott megnyitni, és – anélkül hogy észrevette volna – csodákat művelt. Az évenként Arsba zarándokló emberek száma pedig megközelítette a százezret. Az arsi plébános pedig, bár súlyos kísértések és testi fájdalmak gyötörték, mégis mindig mindenkinek szeretettel állt szolgálatára.

Az eucharisztikus Jézus volt életének középpontja. Hetvenhárom évesen halt meg, 1859. augusztus 4-én. Akik látták a holttestét, egyhangúan tanúsították, hogy az erőnek utolsó cseppje is eltávozott belőle.

X. Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius pápa 1925. május 31-én szentté avatta, 1929-ben pedig a plébánosok védőszentjévé nyilvánította. Épen maradt teste egykori plébániája templomának oltárán nyugszik.

* * *

A fiatal pap 1818 februárjában kelt útra arsi plébániája elfoglalására. A faluban mindössze hatvan család lakott. Gyalog érkezett, maga mögött húzva egy kis kézikocsit, rajta néhány bútordarab, melyekkel egy szobát is alig lehetett berendezni. Az új plébános eltökélte magában, hogy a háztartását maga fogja vezetni, ami abból állt, hogy krumplit főzött, és egy hétig azt ette. Amikor odaért a plébánia határához, letérdelt az út porába, és imádkozott.

„Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért.”

Vianney Szent János

Később közelről és távolról özönlöttek hozzá az emberek. A legtöbb azzal az elhatározással jött, hogy csak akkor távozik, ha meg tudott gyónni, ám ehhez néha napokon át kellett várakozni. A templom állandóan nyitva állt, és szüntelenül – éjjel kettőkor éppúgy mint délben – tele volt emberekkel. Hosszú sorban álltak a plébános gyóntatószéke előtt, és vártak. János abbé pedig tíz, tizenkét, sőt olykor tizennyolc órán át egyhuzamban gyóntatott, télen is, a hideg templomban. Kabátja nem volt, mert ha ajándékba kapott egyet, azonnal továbbajándékozta a szegényeknek. Egyszer csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy mindenszentektől húsvétig nem érezte a lábait. És a gyóntatószék sebesre dörzsölte a hátát. Arra azonban gondosan ügyelt, hogy a várakozók tartsák a sorrendet, és senki ne furakodjék mások elé. Egyszer egy dáma, aki arra hivatkozott, hogy őt még a Vatikánban sem várakoztatták meg soha, ezt a választ kapta: „A szegény arsi plébános gyóntatószéke előtt mégis várni fog!” Csak a betegek, a nyomorékok és saját plébániájának hívei jelentettek kivételt.

Ismerte az emberi szíveket, és különös kegyelmi ajándékként olvasott bennük, anélkül hogy az emberek megszólaltak volna. Egy férfi azzal kezdte a gyónását, hogy utoljára harminc éve gyónt. János kiigazította: nem harminc, hanem harminchárom éve. Mikor az ember utánaszámolt, igazat adott neki.

Egy napon levelet kapott az egyik szomszéd paptól, akit a paptársai bujtottak fel, s a levélben ez állt: „Ha valakinek oly kevés teológiai tudás van a fejében, mint önnek, annak nem volna szabad beülnie a gyóntatószékbe!” A levél névtelen volt, de János abbé felismerte írásáról a feladót, ezért ezt a rövid választ küldte neki: „Nagyon szeretett és igen tisztelt testvérem! Milyen sok okom van rá, hogy szeressem önt! Ön az egyetlen, aki igazat mondott nekem. És ha már volt annyira jó és szeretetre méltó, hogy szegény lelkemet a gondjaiba fogadta, kérem, segítsen nekem abban, hogy elnyerhessem a rég vágyott kegyelmet: nagyon szeretnék e helyről, amelyre tudatlanságomnál fogva teljesen alkalmatlan vagyok, elmenni valahová, és egy sarokban meghúzódva csak siratni életem bűneit.”

„A kereszt ajándék, amelyet Isten barátainak készít. […] Sohasem kell nézni, honnan jön a kereszt. Istentől jön. Mindig Isten adja…”

Vianney Szent János

A püspök, akihez eljutottak a plébános elleni áskálódások, megjelent Ars-ban. Vizsgálatot rendelt el, de semmit nem talált, ami miatt Jánost elmarasztalhatta volna. És akkor a püspök is beállt a sorba, és ugyanúgy várt sorára a gyóntatószék előtt, mint mások. Papságának pedig ezt kívánta: „Bárcsak egy morzsányi volna bennetek az arsi plébános ostobaságából!”

Vianney Szent János emberszeretete és szociális érzéke legendás volt. Mindenét szétosztotta a szegények között, s amije volt, az ő javukra eladta. A bűnös emberek úgy sereglettek köréje, hogy azt mondta: „A bűnösök a végén meg fogják ölni a szegény bűnöst.” De ekkor a faluban már mindenki keresztény életet élt. A plébánosnak is csak a fizikai ereje fogyott el, szeretete és türelme nem. Ám mindazt, amit tett, semminek tartotta. A tisztelet megnyilvánulásai ellenére (kanonoki és lovagi cím) meg volt győződve „semmiségéről”.

„Ha tudtam volna, mit jelent papnak lenni, gyorsan trappista kolostorba vonultam volna a szeminárium helyett!”

Vianney Szent János

Egy nap meglepetésszerűen megjelent a templomban az új püspök, és a teljesen elképedt plébános vállára terített egy piros selyemből készült, hermelinnel szegett körgallért, és kihirdette a jelenlevőknek, hogy a plébánost címzetes kanonokká nevezte ki. A plébános úgy állt a sekrestye ajtajában, mint egy csínytevésen rajtakapott gyermek. De alighogy a püspök eltávozott, János abbé pénzzé tette a körgallért. Huszonöt frankot kapott érte, amit mindjárt a szegények javára fordított. Mikor a kereskedőnő rádöbbent, hogy túl keveset adott érte, megtoldotta az árát. Akkor a plébános örömmel felkiáltott: „Ó, ha a püspök úr még egyet ajándékozna nekem, azt is pénzzé tenném!” Majd tollat ragadott, és így írt püspökének: „Kegyelmes Püspök Úr! A gallér, amelyet olyan jóságosan nekem ajándékozott, igen nagy örömet szerzett nekem. Egy alapítványhoz éppen ez az összeg hiányzott, amit érte kaptam: ötven frankért sikerült eladnom! Ezzel az összeggel nagyon meg vagyok elégedve!”

Ugyanígy tett, amikor megtudta, hogy kinevezték lovaggá. Csak annyit kérdezett: „Jár a lovagi kereszttel valami jövedelem? Jelent ez valami pénzt a szegényeimnek? Mert ha nem, akkor mondjátok meg a császárnak, hogy hallani sem akarok a lovagságról!”

Vianney Szent János felajánló imája 

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe! Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon. Ámen

Mindenható és irgalmas Istenünk, te Vianney Szent János áldozópapot csodálatos lelkipásztori buzgósággal tüntetted ki. Add, hogy közbenjárására és példája nyomán szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt eljussunk az örök dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír

Szent Márta, Mária és Lázár

KULTÚRA – 2023. július 29., szombat | 9:02

A 2021. januárban kiadott liturgikus dekrétum szerint Szent Mártára, Máriára és Lázárra emlékezünk liturgikus emléknapjukon, július 29-én.

Három alkalommal beszélnek az evangélisták a testvérekről. Az első találkozást, amikor Jézus Márta házában járt, Szent Lukács beszéli el. Jézus tanítványai kíséretében úton volt, és betértek Betániába, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őket a házába. Márta húga, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta sürgött-forgott, és végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt, és így méltatlankodott: „Uram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (vö. Lk 10,38–42)

A két nővérben az Egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív, Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplatív életforma megtestesítője. 

Márta és Mária! A keresztény szellemiség történelmében ezt a két nővért úgy látták, mint olyan személyiségeket, akik a cselekvésnek, illetve az elmélkedésnek szentelték magukat. Mártát lefoglalja a házimunka, miközben Mária Jézus lábánál ül, hogy hallhassa szavait. Két tanulságot is levonhatunk az evangéliumi szövegből.

Jézus erőteljesen hangsúlyozta azt az alapvető és pótolhatatlan értéket, melyet Isten szavának hallgatása jelent életünkben. Ennek a szónak kell állandó irányt adnia számunkra, ez lesz a világosságunk és erőnk. Hallgatnunk kell rá. Meg kell tanulnunk, hogyan legyünk csöndben, alkalmat kell teremtenünk a magányra, vagy még inkább, a bensőséges találkozásra és párbeszédre az Úrral. Tudnunk kell elmélkedni. Sajnos, mindennapi életünkben meg kell tapasztalnunk a belső szennyeződés veszélyeit. De ha hittel találkozunk az Úr igéjével, ez megtisztít minket, felemel és visszaadja erőnket.

A másik megszívlelendő tanulság: sosem szabad semmiféle ellentétet látnunk a cselekvés és az elmélkedés között. Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Márta volt az (és nem Mária), aki Jézust otthonába fogadta. Harmónia van e két dolog között. Ora et labora! E szavak tartalmazzák a teljes programot: nem ellentétet, hanem szintézist, az egyformán fontos elemek összeolvadását.

Szent II. János Pál pápa

A második alkalom, amikor a testvérekkel találkozunk az evangéliumban, Jézus egyik legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Szent János mondja el evangéliuma 11. fejezetében ezt az utolsó, legnagyobb jelet, amely mindenki számára kézzelfoghatóan bizonyította Jézus küldetését és Messiás voltát. A csodát leginkább Márta és Mária értette, akik hittel tekintettek az Úrra.

Giotto di Bondone: Lázár feltámasztása (14. század) 

A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk a testvérekkel, közvetlenül húsvét előtt. Ismét János evangélista mondja el, hogy hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek, és a vacsorára a három testvér is hivatalos volt: „Márta felszolgált és Lázár is a vendégek között volt. Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készült olajat, megkente vele Jézus lábát, és megtörölte a hajával. A ház betelt a kenet illatával.” (Jn 12,2–3)

 Pierre Subleyras: Mária megmossa Krisztus lábát (18. század) 

A család későbbi sorsa a legendákban maradt ránk. Eszerint az ősegyház elleni üldözésben (Kr.u. 40 körül) az egész keresztény közösséget, melynek Márta háza adott otthont, elfogták. Nagyobb csoportról volt szó, ezért nem merték megölni őket, hanem a tengerpartra hurcolták, és ott egy evező, vitorla és kormánylapát nélküli hajón a tengerre bocsátották őket. A csoport tagja volt Mária Magdolna is. A hajó nem süllyedt el, hanem a keleti hagyomány szerint Ciprusnál, a nyugati hagyomány szerint Gallia partjainál szárazföldet ért. Kikötöttek, és hirdetni kezdték az evangéliumot. A legenda szerint Lázár püspök lett Aix városában, Márta a város betegeit és szegényeit gondozta, Mária pedig remeteként élt még harminc esztendeig. Mária története megegyezik Mária Magdolna történetével.

Vermeer: Jézus Márta és Mária házában (17. század)

Mártát a ferencesek kezdték ünnepelni 1262-ben, július 29-én. A 13. század végén a római naptárba is áttették. Szent Mártát háziasszonyként ábrázolják, oltalmát kérték hirtelen halál, vérfolyás és pestis ellen.

A liturgikus megemlékezés Máriára és Lázárra egészen 2021. januárig nem terjedt ki.

„Figyelembe véve evangéliumi tanúságtételük jelentőségét, jelesül, hogy vendégül látták házukban az Úr Jézust, figyelemmel hallgatták tanítását, és hitték, hogy ő a feltámadás és az élet, Ferenc pápa úgy rendelkezett, hogy július 29-e az Általános Római Naptárban Szent Márta, Mária és Lázár emléknapja legyen” – olvasható a 2021. január végén kiadott liturgikus dekrétumban.

Mindenható, örök Isten, te Szent Mártát kitüntetted azzal, hogy Fiad szállást vett nála. Közbenjárására add, hogy hűségesen szolgáljuk Krisztust testvéreinkben, és így minket is befogadj mennyei hajlékodba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Anna és Szent Joachim

KULTÚRA – 2023. július 26., szerda | 9:00

Szent Annára és Szent Joachimra, a Boldogságos Szűz Mária szüleire emlékezünk liturgikus emléknapjukon, július 26-án.

Az újszövetségi könyvek semmit nem mondanak Szűz Mária szüleiről, nevüket sem említik. Egy 2. századi apokrif könyv szerint Mária édesanyját Annának, édesapját Joachimnak hívták. Az Anna név annyit jelent: kegyelemmel áldott, a Joachim pedig: Isten megvigasztal.

Szent Anna és Szent Joachim ünnepe a 13–14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők – ekkor élénkült fel az Üdvözítő nagyszülei iránti tisztelet is.

Szent Anna csendre hív – kopt freskó (Nemzeti Múzeum, Varsó)

Az ünnep dátuma a Mária feltételezett szülőhelye fölé épített templom fölszentelésének évfordulójából ered. A hagyomány ugyanis úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, és szülőháza a Bethesda-tó közelében állt. Az 5–6. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, melyet július 26-án szenteltek föl. A bizánci rítusban július 25-én ülik Szent Anna asszony halála napját, amely napon Konstantinápolyban 550 körül templomot szenteltek a tiszteletére. Nyugaton a 12. századtól terjedt el a július 26-i ünnep. V. Pius pápa 1568-ban eltörölte, de 1583-ben ismét felvették a római naptárba, július 26-ra.

Szent Joachimot 1584-től március 20-án, 1738-tól a Nagyboldogasszony oktávája utáni vasárnapon, 1913-tól augusztus 16-án ünnepelték. 1969-ben egy napra tették Szent Annával. 

Giotto: Anna és Joachim találkozása az Arany Kapunál (1305)

A legenda szerint Szent Anna szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, és Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége, mindketten Júda nemzetségéből és Dávid házából származtak. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadik részt pedig szétosztották a szegények között.

Gyermektelenségük fájdalmát továbbfokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére fölmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta.

Murillo: Szent Anna tanítja Máriát (17. század)

Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Arany Kapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Így is történt. Joachim és Anna találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe. Anna az ígéret szerint fogant és megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el.

Máriát három éves korában a jeruzsálemi templomban Istennek szentelték. Joachim ezután hamarosan meghalt, Anna azonban megérte Jézus születését. A kicsi Jézus ott volt halálos ágya mellett, és békés, nyugodt halállal ajándékozta meg nagyanyját.

Imeretlen festő: Szent Anna, a Szent Szűz és a Gyermek (1520 körül)

Nyugaton a keresztes háborúk Szentföld-élményének hatására és a ferencesek nyomán lett népszerű Szent Anna ünnepe.

Hazánkban Szent Annát Szent Anna asszonyként, a szegedi hagyományban Kedd asszonyaként emlegették. Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép. Anyák, családok, gyermeket várók, vajúdók kérik oltalmát.

Anna az asztalosok, bognárok, botfaragók, csipkeverők, esztergályosok, gazdaasszonyok, harisnyakötők, lovászok, molnárok, orvosok, szülésznők, takácsok, varrónők, vászonkereskedők védőszentje. Céhpatrónaként tisztelték az asztalosok azért, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesteremberek feladatai közé tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. A kádárok is tisztelték, nyilván abból a megfontolásból, hogy Jessze törzséből, Anna és Mária méhéből sarjadt a Szőlőtő: belőle termett a megváltás bora. A barokk korban Szent Anna külön tisztelt patrónája volt a haldoklóknak.

Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

Szent Jakab apostol

KULTÚRA – 2023. július 25., kedd | 9:009

Szent János apostol és evangélista bátyjára, az első vértanú apostolra, a gyógyszerészek, kalaposok, kereskedők, szatócsok, utasok, zarándokok védőszentjére emlékezünk ünnepén, július 25-én.

Jakab apostol Betszaidában született. Zebedeus és Szalóme fia, Szent János evangélista bátyja volt. Az Egyház hagyományában az „idősebb” nevet kapta, hogy megkülönböztessék a május 3-án ünnepelt „fiatalabb” Jakabtól.

Mesterségét apjától örökölte: halászatból élt. Az Úr, miután meghívta Pétert és Andrást, „folytatva útját megpillantotta Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Éppen hálójukat javították a bárkában apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal együtt, és nyomába szegődtek” (Mt 4,21).

Simon Péter és János mellett Jakab a harmadik, akinek az Úr különleges feladatot szánt: Simon a szikla, az Egyház sziklaalapja; János a szeretett tanítvány, aki legközelebb állt az Úrhoz; Jakab pedig az első vértanú az apostolok közül. Ezért kiváltságos helyzetekben – a színeváltozáskor, Jairus leányának föltámasztásakor és a Getszemáni-kertben – csak hármukat vette maga mellé Jézus.

Rembrandt: Szent Jakab (1661)

Jakab lobbanékony természetű volt. Ezért nevezte Jézus őt és testvérét boanergésznek, ami annyit jelent: „a mennydörgés fiai”.

Szintén az evangéliumból tudjuk, hogy Jakab milyen odaadással várta Isten országát. Szalóme asszony a fiaival együtt odament Jézushoz, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbodon, a másik balodon üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni abból a kehelyből, amelyet majd én iszom?” „Tudunk!” – felelték. Jézus így folytatta: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de nem az én dolgom eldönteni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön. Az azoké lesz, akiknek Atyám készítette.” A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. Köztetek nem így lesz. Hanem aki nagyobb akar lenni közületek, a szolgátok lesz, és aki első akar lenni, a rabszolgátok lesz. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és odaadja életét váltságul sokakért” (vö. Mt 20,20–24).

Gil de Siloe: Szent Jakab, a zarándok (1489–1493)

Jakab lett a jeruzsálemi egyház püspöke Jézus halála után. Szent Pál tanúskodik arról, hogy megtérése után tizennégy évvel úgy ismerte meg őt, mint Péter és János mellett az Egyház „oszlopát” (Gal 2,1–10). Amikor Heródes Agrippa király 41–42-ben az Egyházra támadt, elsőként Jakabot végeztette ki karddal. Ő lett az első vértanú az apostolok között.

Mindenható, örök Istenünk, rendelésedből Szent Jakab az apostolok közül elsőként ontotta vérét és áldozta életét az evangéliumért. Hitvallásával erősítsd, folytonos pártfogásával pedig oltalmazd Egyházadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. 

* * *

Szent Jakab sírja: Santiago de Compostela

Jakab apostol sírja Szent Bonaventura szerint a legdicsőségesebb minden nemzetek szentjeinek sírja között. Dante azt írja, csak az az igazi zarándok, aki már megjárta Compostelát.

A Santiago de Compostela-i katedrális

A középkor egyik leghíresebb búcsújáróhelye Szent Jakab sírja volt a spanyolországi Compostelában. Spanyolország Jakab kultuszával lépett be a középkor európai világába. A VIII. századtól él az a hagyomány az Egyházban, hogy Jakab missziós útján eljutott a mai Spanyolország területéig. Ez az út azonban valószínűleg inkább a legendák világába tartozik, Jakab hispániai jelenléte ereklyéi átvitelének köszönhető.

Szent Jakab sírja a Santiago de Compostela-i katedrálisban

Nem tudjuk, melyik évben vitték Jakab földi maradványait Jeruzsálemből Hispániába, valószínűleg az arabok pusztítása elől menekítették át oda őket a VII. század elején. A legenda szerint a feledésbe merült sír helyét éjszaka csodálatos fény vagy csillag jelölte meg. Innen az elnevezés: campus stellae.

A vértanú apostol megtalált nyughelyét 800 óta egyre növekvő tisztelet övezte. Először kis kápolnát építettek föléje, amelyet az arabok 997-ben leromboltak, magát a sírt azonban megkímélték. 1075 és 1128 között épült az a bazilika, mely ma is áll. Szent Jakabot jóságos és erős pártfogóként tisztelték. Egész Európából zarándokoltak, s zarándokolnak napjainkban is a sírjához.

Illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című
ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából

A compostelai zarándok széles karimájú, kéregető, alamizsnagyűjtő, kagylóval díszített kalapban, vándorbottal, tarisznyával, kulaccsal, zarándokköpönyegben tért haza övéihez. A pap különleges áldással fogadta. Egész életében nagy tiszteletben, sőt tekintélyben volt része, hiszen az akkori közhit szerint kegyelmi kiváltságokat hozott a közösség számára.

Hosszú évszázadokon át Jakab volt a zarándokok védőszentje. Őt magát is kezében vándorbottal, vállán tarisznyával, kalapján a kagylódísszel (pecten jacobaeus) ábrázolják. A kagyló a compostelai búcsújárás igazoló jelvénye lett.

Zarándok a Santiago de Compostela felé vezető úton, az El Caminón

* * *

Szent Jakab ünnepe a magyar néphagyományban

A régi szegedi parasztság Jakab napján kezdte meg a búza nyomtatását, vagyis a gabonaszemek állatokkal történő kitapostatását. Hajdani szegedi parasztasszonyok ezen a napon nem mostak, és nem sütöttek kenyeret. Öregek visszaemlékezése szerint Gyöngyöspatán a Jakab napján köpült vajat orvosságnak tették el.

Gabonanyomtatás (Magyar néprajzi lexikon)

Tápén úgy vélték, ha Jakab napján északról fúj a szél, akkor a tél hideg lesz. Ha viszont alszél fúj: enyhe, lucskos tél várható. A Szegedről kirajzott szankiak szerint a nap délelőtti időjárása megfelel a karácsony előtti, a délutáni pedig a karácsony utáni időjárásnak.

Kiskunfélegyháza és Székesfehérvár népe szerint Jakab napján virágzik a hó: ha most sok az égen a fehér fölleg, akkor sok hó lesz télen. Az eleki németek szerint is sok havat jósolnak a fehér fellegek. A fehérváriaknál a hiedelem így változik: ha délelőtt felhős az ég, akkor a tél első felében, ha pedig délután, akkor meg a tél utolján érik meg a gyümölcse, a tartós havazás.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

Jeles napok a szőlőművelésben:

Július

Július Szent Jakab, vagy más néven Oroszlán Hava. Ez a hónap az, amelyben a szőlő édesedni kezd, amikor lassan megkóstolhatjuk munkánk gyümölcsét, egy-egy korán érő szőlőfajtát. Ugyanakkor ez az a hónap, amely a legtöbb veszéllyel fenyeget, viharokkal, széllel, és különféle kártevőkkel, betegségekkel. Lássuk, mi az, amelyre hosszú idők tapasztalatai alapján érdemes figyelni ebben a hónapban.

Július 20. – Illés napja

Illés az Ószövetség legnagyobb prófétája, Éliásként is ismert. A Biblia tanúsága szerint Illés volt az, aki fellépett a bálványimádás ellen. A bálványimádók királya miatt azonban bujdosni kényszerült. Ekkor Isten szárazsággal sújtotta az országot, s esőt egyedül Illés könyörgése adott.

Sok vidékünkön a Göncölszekeret Illés szekerének is nevezik, abból eredően, hogy Illést az Isten tüzes szekéren ragadta az égbe. A népi hagyomány szerint Illés rendet tett az égben, ledobálta a kevély angyalokat. Innen ered az a legenda is, hogy a villámok nem mások, mint a rájuk szórt büntetések.

A néphit szerint tehát Illés a felelős a nagy nyári zivatarokért, villámokért, égiháborúkért. Illés napján ezért nem is szokás aratni. Amikor megzendül az ég, akkor még ma is sok helyen mondják, hogy „Illés a sátánnal csatázik”.

A dél-magyarországi szőlősgazdák azt vallják, hogy Illés, Anna, Jakab napokon szinte biztos, hogy szeles lesz az idő, vihar, szélvihar sem kizárt. A népi megfigyelések azt jósolják erre a napra, hogy bármekkora szárazság is volt eddig, Illés napja meghozza az esőt. Ez az eső azonban rendszerint zivatarral érkezik, így ilyenkor nem tanácsos szabad ég alatt dolgozni.

Július 22. – Mária Magdolna napja

Mária Magdolna, a bibliai bűnbánó szent azután csatlakozott Jézushoz, hogy az hét démont űzött ki belőle. Jelen volt Jézus keresztre feszítésekor és halálakor, valamint a keresztről való levételekor és eltemetésénél is. Mária Magdolna a bűnbánók, a foglyok, az asszonyok, fodrászok, kertészek, kádárok, szőlészek és borkereskedők védőszentje. Megvéd a szembetegségektől, a pestistől és a szőlőt pusztító nyári zivataroktól is.

Július 25. – Jakab napja

A szőlőtermesztők szerint ezen a napon a szőlő abbahagyja a növekedést, és édesedni kezd. Jakab halász volt a Genezáreti – tónál. Később Jézus tanítványai közé szegődött, majd apostol lett. Ez a nap szintén gyakran hoz vihart. Jakab napja időjárás előrejelző nap. A tiszta, felhőtlen éjszaka a néphit szerint bőséget jelez a kertben. A délelőtti időjárásról a karácsonyi, a délutániról a karácsony utáni időjárásra lehet következtetni. Ha sok gomolyfelhő van az égen, akkor a tél sok havat tartogat. Ezenkívül még számos népi megfigyelés, előrejelzés kötődik ehhez a naphoz.

Július 26. – Anna napja

A Biblia szerint Anna volt Szűz Mária édesanyja. Anna napján a legkorábban érő csemegeszőlők már édesednek, megkóstolhatóak. Anna neve így kapcsolódik össze a szőlővel és a termékenységgel. Ezen a napon a hajnalok már nem oly melegek, mint korábban. Anna nagy esőt szokott hozni. A népi hagyomány szerint az Annák kötényükben hordják a legyeket, bogarakat, és ahol nyitva találják az ajtót, ablakot, beöntik azokat a házba. Vidéken ezért különösen ügyelni szoktak arra, hogy minden ajtó-ablak zárva legyen Anna „érkezésekor”.

A szőlőben ügyeljünk a szőlőfürtök megfelelő fejlődésére. A zöldborsó nagyságot elért bogyók esetében a fürtök környékének levelezését végezzük el, hogy elegendő napfényt kaphassanak. Végezzük el a csonkázást (tetejezést). Továbbra is ügyeljünk a peronoszpóra, illetve lisztharmat veszélyére; ha szükséges, védekezzünk. Ebben a hónapban ismét felbukkanhatnak nagy számban a molyok. Rendszeresen ellenőrizzük a szőlőt, s védekezzünk időben ellenük. A hónap végén elkezd érni az olyan korán érő csemegeszőlők egy része, mint a Csabagyöngye, kísérjük figyelemmel érésüket, mert a darazsak is könnyen felfedezik a csemegét. A pincében továbbra is kezeljük az üres hordókat.

Forrás:https://www.boraszportal.hu/…/jeles_napok_a…

SZENT KRISTÓF VÉRTANÚ Július 24.

Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek a létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis oly nagy tiszteletnek örvend, hogy e téren igen sok történetileg bizonyíthatóan létezett szentnek fölötte áll.A hagyomány szerint Kristóf a 3. század derekán Szamóban (Lükia) adta életét Krisztusért. Az útonjárók patrónusáról, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja, a Legenda Aurea szerzője rajzolta a legszínesebb képet:Az óriás Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, ott hagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől — így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.

Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Krisztussal akar találkozni, keresztelkedjék meg és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot.Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz ha a folyóhoz érkezik valaki és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben. Kristóf megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat.

Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra.Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.”És az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával.

Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült. Nemcsak azok a katonák tértek meg szavára és csodáira, akiket az elfogatására küldtek, hanem az a két szolgálólány is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítani.Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Az az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.

Szent Kristóf

Árpád-házi Szent Kinga szűz

KULTÚRA – 2023. július 24., hétfő | 9:00

Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére, Kingára emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.

„Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet” – a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt.

Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként született 1224 márciusában.

Szülei, testvérei (Árpád-házi Szent Margit és Boldog Jolán), atyai nagynénje (Árpád-házi Szent Erzsébet), valamint nagybátyja és felesége példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Hatással voltak hitére a kolduló rendek is; IV. Béla udvarában a domonkosok és a ferencesek is szívesen látott lelkivezetőkként és tanácsadókként szolgáltak. Kinga egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli.

1239-ben azonban szülei igent mondtak a szomszédos lengyel fejedelem leánykérő küldöttségének. Kinga pár napos vívódás után beleegyezett akaratukba, és sikerült férjét, Boleszlávot rávennie, hogy tartsa tiszteletben szüzességi fogadalmát, sőt maga is tegyen ilyen fogadalmat.

A királyi pár együtt érte el, hogy Szent Szaniszlót, Krakkó hajdani vértanú püspökét szentté avassák.

A tatárok a muhi csata évében Lengyelországot is megtámadták. Kinga az ellenség elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apja által szolgálatára rendelt bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).

Szent Kinga sószobra a wieliczkai sóbányában

Ehhez kapcsolódik egy legenda, miszerint Kinga magyarországi látogatásakor édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba is. Gyönyörködve nézte a csillogó hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik sós forrásokból párologtatott, úgynevezett főtt sóval voltak kénytelenek beérni. Kinga így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.” A király teljesítette leánya kérését. Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mélybe dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, a legenda szerint az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét. 

Boleszláv 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt. Jolán húgával együtt – aki fél évvel korábban szintén megözvegyült – abba az ószandeci klarissza zárdába léptek be, amelyet annak idején Kinga és férje együtt építtettek.

Kinga napjai ezután jótékonykodással és önmegtagadó imaéletben teltek. A nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották. 1287-ben a kolostort földúlták a tatárok. Az újjáépítést Kinga irányította.

Egy legenda szerint: amikor Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, a Pieninek-hegységhez érve apácatársaival egy szalagot dobott a háta mögé, amely kanyargós folyóvá vált: így keletkezett a Dunajec. Mivel ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezután Kinga a fésűjét dobta háta mögé, melyből sűrű erdő lett, amelyen a tatárok már nem tudtak átkelni.

1291 őszén Kinga betegeskedni kezdett, majd 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol ünnepének vigíliáján elhunyt. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, 1999. június 16-án Ószandecen (Stary Sacz) II. János Pál pápa iktatta a szentek sorába. Kinga tisztelete Lengyelországban igen eleven.

Hazánk egyetlen Szent Kinga-temploma a Veszprémi Főegyházmegye területén, Küngös településen található. A községet és a hozzátartozó területet alapításakor IV. Béla Kingának ajándékozta.

Istenünk, te megismertetted Szent Kingával a kegyelmi élet édességét, és arra indítottad, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze. Add, kérünk, hogy közbenjárására mindenkor tiszta élettel szolgáljunk neked, és őt követve mi is örvendező lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír