Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
Kultúra – 2026. március 19., csütörtök | 6:00
Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére, a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentjére emlékezünk főünnepén, március 19-én.
Szent József valószínűleg Kr. e. 30 előtt született. Ereklyéi nem maradtak meg, sírja feltételezhetően a názáreti Angyali üdvözlet-bazilika alatti barlangban volt, vagy a jeruzsálemi Jozafát-völgyben.
Guido Reni: Szent József (17. század)
Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával. Még mielőtt házasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, de egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket.
Gaetano Gandolfi: Szent József álma (1790)
Néhányan ezt a szentírási részt második angyali üdvözletnek tartják. Azzal a különbséggel, hogy míg Mária esetében nappal történt a jelenés, József esetében az isteni tervekről szóló megnyilatkozás éjjel zajlott, álmában. Élete másik két legfontosabb döntését József szintén éjszaka hozta meg. Úgy tűnik azonban, hogy nem pusztán a napszakról van szó. Az éjszaka jelentése abban az időben egyet jelentett a gonosz erők tevékenységével és a kísértések rendkívüli aktivitásával. Az éjszaka tehát József kétségekkel teli lelkiállapotára is utal. Lemondani saját álmairól és a legtisztább asszonnyal együtt élni teljes önmegtartóztatásban nem lehetett könnyű döntés Józsefnek. Amikor azonban elfogadta Isten akaratát, végig kitartott küldetése mellett, otthont adott Jézusnak, és gondoskodott Máriáról.
Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek.
Carlo Maratti: A Szent Család (17. század)
József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. És Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott.
Józsefnek nagy üdvtörténeti szerep jutott. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése. Máté genealógiájából kitűnik ez.
Utoljára a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi eltűnésekor olvasunk Józsefről az evangéliumban (vö. Lk 2,42). Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként valószínűleg nem élt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.
Giuseppe Maria Crespi: Szent József halála (1712 körül)
A nyugati egyház naptárainak tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba.
Mindenható Istenünk, Te Szent József hűséges gondviselésére bíztad megváltásunk kezdetének titkait. Add, kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségével szüntelenül folytassa és teljesítse az üdvösség szent művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
* * *
A katolikus vidékeken József napja tavaszkezdetnek számít. Azok a szegediek, akik télidőben nem iparkodtak házuk előtt és udvarukban a hó eltakarításával, azt mondták tréfásan: „Nem vergődök vele, majd mögfogadom Szent Józsefot, majd elhordja ő.” Más mondás szerint: „Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe a füvet, akkor is előbújik.”
Az ország sok vidékén ezen a napon eresztették ki először a méhrajokat. Göcsejben a gazda e napon nem ment el hazulról, hogy méhei rajzáskor visszajöjjenek.
Források
Diós István: A szentek élete
Arkadiusz Nocoń: A hét szentje című sorozat – Vatikáni Rádió
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Magyar Kurír
A Betegápoló Irgalmasrend alapítójára, Istenes Szent Jánosra emlékezünk liturgikus emléknapján, március 8-án.
Mennyei Atyánk, te Istenes Szent János szerzetes lelkébe irgalmas szeretetet adtál a szegények és a betegek iránt. Add, hogy mi is jót tegyünk a szenvedőkkel, és így eljussunk országodba, választottaid közé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Élete: https://www.magyarkurir.hu/…/istenes-szent-janos…
Diós István: A szentek élete
A ragyogó filozófus, aki tizennégy évesen megtagadta Istent, később szent lett – és Auschwitzban halt meg.
De ami az utolsó napjaiban történt, az az, ami igazán összetöri az ember szívét.
Edith Stein 1891-ben született, tizenegy gyermek közül a legfiatalabbként, mélyen vallásos zsidó családban. Hatévesen egyedül ment el az iskolába, és kérte, hogy vegyék fel az első osztályba. Felvették.
Tizennégy évesen az édesanyjára nézett, és kimondta
„Ateista vagyok.”
Nincs több ima. Nincs több zsinagóga. Nincs több Isten.
Az édesanyja sírt. Edith nem. Az igazságot kereste, és azt hitte, az értelemben fogja megtalálni.
Falva falta a filozófiát. Kérdései olyan élesek voltak, hogy sok professzor alig tudta követni. Tanulni ment Edmund Husserlhoz, korának egyik legnagyobb gondolkodójához.
Aztán kitört az első világháború.
Miközben sok kollégája a frontra indult, Edith önkéntesként jelentkezett a Vöröskereszthez, és a fertőző osztályon vállalt szolgálatot. Hónapokon át haldokló katonákat ápolt. Leveleket írt olyan kezek helyett, amelyek már nem voltak elég erősek az íráshoz. Olyan sebeket tisztított, amelyeket mások látni sem bírtak volna.
Kitüntetést kapott a szolgálatáért.
A háború után doktori disszertációját az empátiáról írta – a legmagasabb minősítéssel. Munkája úttörő volt.
Ezután egyetemi katedrákra pályázott.
Elutasítás elutasítás után.
Az ok? Nem volt férfi.
1921-ben, egy baráti látogatás során, véletlenül levett egy könyvet a polcról: Teresa d’Ávila önéletrajzát.
Vacsora után kezdte olvasni. Egész éjszaka olvasott. Hajnalban becsukta a könyvet, és suttogva mondta:
„Ez az igazság.”
1922.január 1-jén megkeresztelkedett katolikusként.
Édesanyja mélyen szenvedett. „Elhagytad a népedet” – mondta neki. Edith mégis továbbra is elkísérte őt a zsinagógába, és vele együtt imádkozott.
Éveken át tanított és előadásokat tartott szerte Európában, az oktatás és a nők méltóságának elismert szószólója lett.
Aztán 1933-ban Adolf Hitler hatalomra jutott.
A faji törvények kizárták az egyetemről. Elveszítette az állását.
Levelet írt Pope Pius XInek, nyilvános fellépést kérve a zsidóüldözés ellen. A válasz udvarias volt – de tettek nem követték.
Belépett a kölni karmelita kolostorba, és felvette a Keresztről nevezett Teréz Benedikta nevet. Azt írta: a kereszt Isten népének sorsa.
A Kristályéjszaka után Hollandiába, egy kolostorba vitték nagyobb biztonság reményében. Nővére, Rosa – aki szintén katolikus hitre tért – vele volt.
1942 júliusában a holland püspökök nyilvánosan elítélték a náci üldözést.
A válasz azonnali volt: letartóztatták az összes katolikus hitre tért zsidót.
1942.augusztus 2-án a Gestapo megérkezett a kolostorba.
Rosa rettegett. Edith megfogta a kezét.
A westerborki tranzittáborban a tanúk valami rendkívüliről számoltak be: miközben sokan összeomlottak a kétségbeeséstől, Edith csendesen járt-kelt. Gyermekeket mosdatott. Megfésülte a hajukat. Meséket mondott nekik.
Egy holland tisztviselő megpróbálta kimenteni.
Ő visszautasította.
„Miért lennék kivétel? Osztozni fogok testvéreim sorsában.”
1942.augusztus 9-én, ötvenévesen, Edith Steint és nővérét az auschwitzi koncentrációs tábor gázkamráiban meggyilkolták.
1998-ban Pope John Paul II szentté avatta.
De nem csak a halála teszi őt felejthetetlenné – hanem az, ahogyan élt.
Az ateista kamasz.
A ragyogó filozófus, akit neme miatt utasítottak el.
A zsidó nő, aki katolikus apáca lett.
És mindenekelőtt az a nő, aki egy tranzittáborban – ahelyett, hogy a saját megmenekülését kereste volna – egy rémült gyermek arcát mosta meg, és mesét mondott neki, hogy el tudjon aludni.
Egész életében az igazságot kereste.
És végül megtalálta.
Nem a könyvekben.
Hanem a szeretetben.
Szent Bálint vértanú, aki a szerelmesek pártfogója lett
Szent Bálintot vagy Valentint ma világszerte úgy ismerik, mint a szerelmesek, házasok védőszentjét, bár legendájában eredetileg egy szó sincs szerelemről. Alakja a történelem homályába vész, mégis nagy népszerűségnek örvend a mai napig.
Ki volt valójában ez a titokzatos szent?
https://www.magyarkurir.hu/…/szent-balint-vertanu-aki…
Ha megkérdeznénk az utca emberét, vajon milyen ünnep van ma, a többség bizonyára azonnal rávágná: Valentin-nap. A katolikus naptár azonban nem elsősorban Szent Bálint nevét hozza ma, hanem Európa két társvédőszentjéét, Cirillét és Metódét, akik a keleti régiót „képviselik”.
Február 14-e Szent Cirill és Szent Metód ünnepe is. A görög fivérek a szláv népeknek hirdették Krisztus örömhírét. A keresztény kelet két apostolát, Európa társvédőszentjeit keleten és nyugaton egyaránt tisztelik.
https://www.magyarkurir.hu/…/szent-cirill-es-szent…
😇 Szent Skolasztikára, Szent Benedek nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, február 10-én. Nursiából származtak, jómódú szülők gyermekei voltak. Benedek a tanulmányainak, majd a szerzetesi életnek szentelte magát, és így megtalálta a maga válaszát kora problémáira, Skolasztika pedig teljesen a felebaráti szeretet gyakorlásának élt az öregek és a betegek szolgálatában. Hű és áldozatos társa lett fivérének. Megértette az eszményekért folytatott küzdelmeit, segített neki túljutni csalódásain, és imádságával támogatta munkáját.
📷: wikipedia
Szent Skolasztika szűz – https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-skolasztika-szuz
Szent Balázs püspök és vértanú
Kultúra – 2026. február 3., kedd | 6:00
5
Szent Balázs püspök élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, február 3-án. A vértanú püspök emlékezete különösen a névadásban és a népszokásokban él elevenen.
hirdetés
Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemre méltó elevenséggel maradt meg, életükre vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek tekinthetők.
Szent Balázs (Mindenszentek-templom,
Kingston upon Thames, Egyesült Királyság; 14. század)
Szenvedéstörténete szerint Szent Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy hegyi barlangba, innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.
Azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is. A helytartó 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. A püspök ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják, és Agricola bírói széke elé hurcolják. Nem tudták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában is csodákat tett. Vízbe fojtás általi halálra ítélték, de végül lefejezték.
Ismeretlen román kori festő: Szent Balázs vértanúsága
(freskó; Château des Moines, Berzé-la-Ville; 1100 körül)
Kezdetben hallgattak Szent Balázsról a források. Ebből következtethetünk arra, hogy tisztelete nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.
Tisztelete a 12. századtól lett általános, mégpedig egy gégedaganat elleni imádsággal kapcsolatban. Később vérzések, hólyagbetegségek, továbbá kelések, kólika, pestis és fogfájás esetén fordultak hozzá.
A késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták. Az orvosok, posztókereskedők, gyertyaöntők, fúvós zenészek, énekesek védőszentje, kedvező időjárásért is segítségül hívták.
A balázsáldás mindmáig élő liturgikus szokása a 16. században keletkezett, leírása a 17. században szerepel először a Rituale Romanum (Római szertartáskönyv) függelékében. Babits Mihály megrázó verse, a Balázsolás, melyben a gégerákban szenvedő költő gyermeki bizalommal fordul a szent püspökhöz, ezt a szokást idézi fel.
Balázst a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták; keresztbe illesztett gyertyákkal; sertésfejjel és gerebennel (emlékezésül arra a vaskampóra, mellyel a legenda szerint kínzatása alkalmával a testét tépték).
Ünnepét Rómában a 12. század óta ülik február 3-án.
A legenda szerint egy napon rémült anya sietett Szent Balázshoz, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút (egy másik változat szerint eltávolította a szálkát), és így megmentette a haláltól.
Egy másik legenda szerint a helytartó először vízbe fojtás általi halálra ítélte a püspököt. Abba a tóba kellett volna vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneinek szobrait a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt.
Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar Kurír
(bh)
Bosco Szent János, a Szalézi Szent Ferenc Társaság alapítója, „az ifjúság szentje” emléknapját, égi születésnapját ünnepli ma az Egyház.
Istenünk, te Bosco Szent János áldozópap személyében atyát és tanítómestert ajándékoztál a fiataloknak. A mi szívünk szeretetét is gyújtsd lángra, hogy egészen neked éljünk, és mindenkit hozzád vezessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Élete: https://www.magyarkurir.hu/hirek/bosco-szent-janos-aldozopap
Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító
Kultúra – 2026. január 28., szerda | 6:00
Aquinói Szent Tamásra emlékezünk, az „angyali doktorra”, aki egyetemi tanári és hittudományi munkásságának termését naponta letette az Úr oltárára, hogy a minőségét Ő döntse el. Összegző műve, a Summa Theologiae nyolcszáz év után is a katolikus gondolkodás és tanítás fontos forrása.
Aquinói Szent Tamás a nápolyi Aquinói grófok nemzetségéből származott, és már ötévesen a montecassinói bencés kolostorba került. Tizennégy éves korában magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte az akkoriban kivirágzó domonkos prédikátori rendet. 1244-ben a családja heves tiltakozása ellenére kérte fölvételét a kolduló szerzetbe.
Andrea de Bonaiuto: Aquinói Szent Tamás, a „Doctor Angelicus”
szentekkel és angyalokkal (14. század)
Tamás végig ellenállt minden csábításnak, amellyel életre szóló elhatározásának visszavonására akarták bírni. Az imádságnak és a tanulásnak élt. 1245-ben Párizsba érkezett, itt találkozott először a rend nagy tekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttel. Három éven át hallgatta előadásait, majd amikor a párizsi egyetemes káptalan Albertet Kölnbe küldte és rendi főiskola alapításával bízta meg, Tamás vele tartott, és négy évet töltött tanulással a Rajna menti városban.
1252-től Tamás már maga is előadásokat tartott Párizsban. Ezekben az években keletkeztek többek közt kommentárjai (Petrus Lombardus szentenciáskönyvéhez, Izajáshoz és Boëthius Szentháromságról írott művéhez), valamint Az igazságról című értekezése.
Tamás ezután hazájában, Itáliában tanított teológiát, majd IV. Orbán és később VI. Kelemen is a pápai udvarba hívták. Közben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését.
Legnagyobb műve a Summa Theologiae, a tudományosság és a gondolati mélység, az összefoglaló látás és a világosság mesterműve.
Lírai művei, himnusz- és szekvenciaszövegei is ismertek, ezek bensőséges istenkapcsolatáról és gazdag, mély érzelmi világáról tanúskodnak.
Sassetta: Aquinói Szent Tamás imája (15. század)
1269-ben rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre hívták teológiai professzornak. Ezek a párizsi évek jelentették tudományos munkássága csúcspontját.
1272-ben rendje megbízta Tamást, hogy központi teológiai főiskolát szervezzen Nápolyban. Két évvel később ismét kiragadták ebből a nyugodt tevékenykedésből, amikor X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte. Súlyos betegsége ellenére útra kelt, de 1274. március 7-én meghalt a fossanuovai ciszterci kolostorban.
XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta. 1567-ben V. Piusz pápa egyháztanítóvá nyilvánította. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette. Ünnepét először halála napjára helyezték, mivel azonban ez a nap legtöbbször a nagyböjtre esik, 1969-től január 28-án ünnepeljük, amely napon 1369-ben ereklyéit átvitték Toulouse-ba.
* * *
Benozzo Gozzoli: Aquinói Szent Tamás
Arisztotelész és Platón között (15. század)
Aquinói Szent Tamás filozófus és teológus korának és a szellemtörténetnek egyik legnagyobb hatású, ma is megkerülhetetlen személyisége volt. Szenvedélyes érdeklődése Isten megismerésére irányult. Nemcsak a hit fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a filozófia eszközeivel is.
Olyan teológus volt, aki végső bölcsességét és legmélyebb ismereteit a hitből merítette. A két valóság számára nem ellenkezett egymással: „A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket. A hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem oltja ki a tudás fényét, amely természetes örökségünk” – vallotta minden idők egyik legnagyobb hatású gondolkodója.
„Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.”
Szent Tamás azt akarta, hogy az egész ember testestül-lelkestül táruljon ki Isten előtt, ezért szembefordult az egészségtelen, természetellenes aszkézissel.
Diego Velázquez: Aquinói Szent Tamás (17. század)
Azért lehetett nagy hittudós, mert nagy imádkozó is volt. Valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett, és megvilágosításért imádkozott. A legenda elmondja, hogy egyszer a kereszt előtt állva az Úr hangját hallotta: „Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat szeretnél érte?” Ő ezt felelte: „Egyedül csak téged, Uram! Minden, amit írtam, előttem csak pelyva.”
Aquinói Szent Tamás ugyanakkor tudta azt is, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte. A nagy filozófus tudta, hogy csak a kicsinyek részesülnek Isten kinyilatkoztatásában: „Az alázat teszi az embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre.”
Tanára, Albert állítólag így nyilatkozott Tamásról: „Ezt az ifjút néma ökörnek neveztük (higgadt megfontoltsága és testes alkata miatt), de ha egyszer majd elbődül a tudományban, az egész világ visszhangozni fog tőle.”
Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted az életszentségre való buzgó törekvéssel és a szent tudomány szenvedélyes szeretetével. Kérünk, add segítségedet, hogy világosan megértsük tanítását, és híven kövessük jótetteinek példáját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. .
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar Kurír
Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító 
a vigasztalás mestere volt
minden emberrel jóságosan bánt
Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel 
több legyet 
lehet fogni, mint egy hordó 
ecettel.”
Az újságírók 
és írók 
védőszentjének életútját idézzük liturgikus emléknapja, január 
-e alkalmából 
https://www.magyarkurir.hu/…/szalezi-szent-ferenc…
Vince diakónusra és vértanúra emlékezünk liturgikus emléknapján, január 22-én.
Ő a korai keresztény idők azon szentjei közé tartozik, akikről bizonyosan tudjuk, hogy valós személyek, de életükről és halálukról alig van megbízható forrásunk.
Mindenható, örök Isten, tölts be minket Szentlelkeddel, hogy szívünket ugyanaz a hősies szeretet járja át, amellyel Szent Vince vértanú minden testi kínt legyőzött.
https://www.magyarkurir.hu/…/megkinoztak-legyozni…
Isten szegénykéje – Nikosz Kazantzakisz Assisi Szent Ference
Kultúra – 2026. január 19., hétfő | 11:20
A ferences rend 2026-ban világszerte megemlékezik a rendalapító, Szent Ferenc tranzitusának, azaz boldog halálának 800. évfordulójáról. A „Poverello” minden idők egyik legnépszerűbb szentje, nemcsak a keresztények, de más vallások követői is szeretik, tisztelik.
Már életében legendák születtek róla, s alakja azóta is számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. Nikosz Kazantzakisz regénye a korabeli legendák – a Fioretti, Celanói Szent Tamás életrajzai és a Perugiai legenda – alapján íródott.
Az idős, megöregedett Leó testvér, Ferenc első és mindvégig leghűségesebb követője idézi fel mindazt, amit átélt és megtapasztalt Isten szegénykéje mellett több mint húsz éven át tartó vándorlásuk, radikális Krisztus-követésük során.
Az ifjú Leó testvér szenvedélyesen keresi Istent: „Kolostorról kolostorra, faluról falura, egyik vadonból a másikba jártam, és kerestem Istent. Nem házasodtam, nem voltak gyermekeim, mert kerestem Istent. Karéj kenyér volt egyik kezemben, egy maréknyi olajbogyó a másikban, és bár éheztem, újra meg újra elfelejtettem enni, mert kerestem Istent.”
Istenkereső vándorlásai során Leó testvér eljut Assisibe, s ott találkozik az ifjú Ferenccel, aki a jómódban élő fiatalok központi alakja. Gyönyörű a hangja, Scifi gróf palotája előtt éppen szerenádot ad a szépségéről híres Klárának, a gróf leányának. A dal egy fehér galambról szól, akit egy sólyom üldöz, s az ifjú hívja a madarat, hogy jöjjön hozzá, a kebelén keressen menedéket. Klára fel sem ébred Ferenc énekére, Leó lelkét viszont mélyen megérinti a dal: „váratlanul megéreztem, hogy az én lelkem a galamb, a sólyom a Sátán, s ezen ifjú kebel az, amelyben menedéket találok”.
Ferenc ekkoriban még könnyelmű ifjú, „selyemben, húsban fetreng”, életvitele hedonista. Az Isten jeleire érzékeny Leó azonban ösztönösen megérzi benne a jövendő szentet: „Egész teste illatot árasztott, illatot, mint a méz, mint a viasz, mint a rózsa. Beszívtam azt és megértettem: a szentség illata ez. Amikor felnyitsz egy ezüst ereklyetartót, ezt az illatot árasztják a szent csontjai.”
Leó testvér Ferenc lába elé teríti elnyűtt, rongyos köntösét. Ferenc pedig azonnal megérzi, hogy valaki küldte hozzá Leót, csak még azt nem tudja, hogy kicsoda. A jólétben élő ifjú nem meri bevallani, hogy a mennyország hiányzik az életéből, s magyarázkodni próbál: „A mennyország túl magas nekem. A föld jó, kivételesen jó.” Leó testvér válasza azonban gyökeresen megváltoztatja az életét: „A mennyország bennünk van, ifjú uram!” Erről eszünkbe juthatnak Jézus szavai: „Isten országa köztetek van” (Lk 17,21).
Nikosz Kazantzakisz Szent Ference nem a legendákban ábrázolt jámbor lélek. Szüntelenül gyötri magát, naponta küzd meg démonaival, hogy megvalósíthassa Jézus intelmét: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48) Számára nincs középút. Vallja: „Leó testvér, aki a világ mai állapotában erényre törekszik, annak erényesnek kell lennie a szentség fokáig, sőt azon is túl, aki pedig bűnre törekszik, annak bűnösnek kell lennie az állatiság fokáig, sőt azon is túl. A középút ma már nincs többé.”
A tökéletességre törekvő Ferencet szüntelenül kínozza a kérdés, hogy amit tesz, az vajon megegyezik-e Isten akaratával. Meggyőződése, hogy kényelmes úton járva nem juthatunk el a mennyek országába, az üdvözüléshez a meredek út vezet, kereszttel a hátunkon. Ferenc lelkét betölti a szeretet és az irgalom, de Krisztus radikális követésében nem ismer megalkuvást. Elkerülhetetlen az összetűzés közte és a kizárólag az üzleti hasznot szem előtt tartó apja, Bernardone Péter között. Ferenc anyja, Pica, éppen ellenkezőleg, szüntelenül a szentségi élet megvalósítására törekszik. Ez a kétféle világkép szöges ellentétben áll egymással, s Ferenc rengeteget szenved attól, hogy a lelkében sem tudja összebékíteni a szüleit: „Ők ketten évek óta birkóznak bennem (…), ez a harc betölti egész életemet (…). Apám így kiált bennem: ’Szerezz pénzt, gazdagodj meg (…), vásárolj címert, légy nemesember. Csak a gazdagság és előkelőség méltó a világra. Ne légy jó, mert ha már egyszer jó vagy – véged!’ Anyám pedig, nehogy apám meghallhassa, lágyan és félve ezt rebegi bennem: ’Légy jó, fiam, és veled lesz áldásom! Szeretned kell a szegényeket, alázatos szívűeket és az elnyomottakat. Ha valaki megbánt, bocsáss meg neki.’”
A regény egyik csúcspontja, amikor III. Ince pápa fogadja az alázatos lelkű, rongyos öltözetű Ferencet, aki azt kéri Krisztus földi helytartójától, hogy „a tökéletes Szegénységet, a tökéletes Engedelmességet, a tökéletes Szeretetet” hirdethesse. A pápa haragos, már-már ellenséges vele, s bár megdöbbenti, hogy álmot látott, melyben egy égi hang Ferencet szólította fel a Laterán megdőlt harangtornya – jelképesen az egész Egyház – helyreállítására, szigorúsága nem enyhül. Jó emberismerő lévén meglátja, hogy harc dúl Ferenc lelkében: „Sem gőgöd, sem alázatosságod nem ismer határokat. Isten és a Sátán birkózik benned, és ezt te tudod!” – fordul felé. Ferenc válasza alázatos, teljes bizalommal van a pápa iránt, mert valóban Krisztus földi helytartóját tiszteli benne: „Igen, Szentatyám, tudom, és ezért keresem nálad az üdvösségemet. Nyújtsd felém kezedet: segíts! Nem vagy-e a Keresztény Világ feje? És én? Nem veszélyben forgó lélek vagyok-e vajon? Segíts!”
Ferenc célja azonban a lehetetlen elérése, ezért később azt mondja Leó testvérnek, hogy bár a pápa okosan beszélt, megfontoltan és önbizalommal, s aki őt követi, az nem kárhozik el, de „nem is lesz képes sohasem átugrani a sáron, ami az ember. Ami minket illet, Leó testvér, az a célunk, hogy átugorjunk a sáron, ami az ember!”
Áthidalhatatlan ellentét feszül Ferenc és a spanyol szerzetes, Domonkos között abban a kérdésben, hogy miként viszonyuljon a keresztény ember a világban naponta megtapasztalt rosszhoz. Isten szegénykéjével szemben Domonkos Isten oroszlánja. Már külső megjelenése alapján is – „Arca kemény és zord, szemei: mint két parázsló széndarab” – tökéletes ellentéte a rengeteg böjtöléstől csontsoványra fogyott, szeretetet és szelídséget sugárzó, alacsony termetű Ferencnek. Domonkos hirdeti: „Az emberi természet gonosz (…), ravasz és démoni! (…) amire szüksége van, az az erő. Ha a test az üdvösség útjában áll, meg kell semmisíteni, hogy a lélek megmentessék. Máglyákat fogok gyújtani.” Domonkos szelíd, védtelen báránynak tartja Ferencet, aki az emberek, vagyis a farkasok közé keveredett. „És föl fognak falni, mielőtt a magasba emelkednél (…), jól ismered a szeretetet, de ez nem elég. Meg kell tanulnod, hogy a gyűlölet is Istentől való, a gyűlölet Isten szolgálatában áll” – próbálja más útra téríteni. Ferenc azonban borzongva tiltakozik ez ellen: „Nem úgy akarom megölni a bűnt, hogy vele együtt a bűnöst is megölöm: nem akarok háborút viselni a gonoszok és a hitetlenek ellen. Prédikálom majd a szeretetet, és szeretni fogok; prédikálom a megbékélést, és testvéri szeretetet gyakorolok mindenki iránt, aki csak él a földön.”
Ferenc egyetemes szeretete még az önteltségében és önimádatában Isten ellen fordult Sátánra is kiterjed: „Sokszor megesik, hogy térdre borulva imádkozom Istenhez: bocsásson meg megtévedt testvérünknek” – vallja meg. Ferenc a saját sorsából, korábbi, bűnös életéből vezeti le, hogy Isten kegyelme végtelen. A Teremtő határtalan jóindulatának tartja, hogy Lucifer csillaga tündöklőbb, mint a mennyei Atya üzenetét Máriához vivő Gábriel arkangyalé: „Nincs keményebb büntetés annál, Leó testvér, mint jóindulattal válaszolni a rosszakaratra. Nem ugyanezt tette velem is az Isten, velem, a hitvány, nyomorult, semmirekellő Luciferrel? Ahelyett, hogy sújtó villámával hamuvá égetett volna, egy éjjel, miközben dalolásztam – megtömve étellel, itallal, gonosz vágyakkal –, mit tett velem? Álmomban elküldte Szent Damiánt, és megparancsolta, hogy vállaimmal támasszam meg a Templomot.”
Ferenc a saját közösségén belül is ellenlábasra lel. Isten szegénykéje azonnal megérzi, hogy a hatalmas termetű, tudós Éliás zavart fog kelteni békés, testvéri közösségükben, mégis befogadja. Sőt, arra inti Leó testvért, amikor az Júdást véli felismerni Éliásban, hogy azonnal vesse ki szívéből az indulatot, mert az nem tetszik Istennek. Éliás testvér akaratos, erőszakos, a saját céljainak megfelelően magyarázza Krisztus tanítását. Ferenc számára mindennél előrébb való az evangéliumi szegénység és egyszerűség. Éliás azonban mindkettőt elveti, arra hivatkozva, hogy az immár több ezer főt számláló közösség vezetése más módszereket igényel, mint kezdetben. Éliás racionális, pragmatikus érveket vall, szerinte az idők változásával nekik is változniuk kell. Azt hirdeti: már „Nem különcök vagyunk, hanem katonái egy zsoldos hadseregnek, mely háborút visel (…) Megváltoztak az idők, és megváltoztak az emberek; más lett a mennyország, más lett a föld. A régi igazságok badarsággá váltak.”
Éliással szemben Ferenc rendíthetetlenül ragaszkodik a valódi evangéliumi lelkülethez, számára egyedül Krisztus szavai és cselekedetei az irányadók. Szelíden, de határozottan figyelmezteti társát: „Éliás testvér, attól félek, hogy félrevezeted a nyájat. Az útnak, amelyről beszélsz, nem háborúság, hanem Gazdagság a neve. Istenhez nem vezet széles út; egyedül a szűk ösvény vezet az Ő házához, a Paradicsomba. A széles út a Sátán útja.” Amikor azonban látja, hogy a közösség tagjai közül sokan követik Éliást, Ferenc nem szegül szembe velük, inkább önként lemond a vezetésről.
Isten szegénykéjének csak egyvalami fontos: hogy Krisztust kövesse. Hatása messze sugárzó, az emberek mindenütt szentként tisztelik, útját megtérések kísérik, például a félelmetes hírű bandavezéré, aki a jobb latort hozza fel példának (vö. Lk 23,39–43) arra, hogy legyen bár bűnnel terhelt az életünk, „Az utolsó pillanatban, amikor közeleg a halál, úgy kell intézned, hogy Krisztus Urunk jobb oldalára kerülj és ne a balra (…), különben véged!”
Ferenc számára csupán egyetlen öröm létezik az életben, „ha azt tesszük, amit Isten akar”. Szembeállítja egymással Isten igazságosságát és szeretetét, s figyelmeztet: „Isten szeretetében kell az embernek reménykednie. Jaj lenne nékünk, ha csak igazságos volna!”
A Nikosz Kazantzakisz által ábrázolt Szent Ferenc „a kötelességét teljesítő ember példája, az emberé, akinek szakadatlan és páratlanul kegyetlen küzdelemmel sikerül teljesítenie legfőbb kötelességét: valamit, ami magasabb rendű még az erkölcsnél, az igazságnál s a szépségnél is: azt a kötelességünket, hogy átlényegítsük az Isten által ránk bízott anyagot, s átváltoztassuk lélekké”.
Nikosz Kazantzakisz: Isten szegénykéje, Szent István Társulat, 1984.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Árpád-házi Szent Margit szűz
Kultúra – 2026. január 18., vasárnap | 6:00
Szent Margitra, a nagy engesztelőre, IV. Béla király leányára emlékezünk ünnepén. Az Árpád-házi királylány 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg.
Margit 1242-ben született Spalatóban, Klissza várában (a mai Horvátország területén). Nevét Antióchiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit Margit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Margit apja IV. Béla király, Szent Erzsébet testvére, anyja Laszkarisz Mária bizánci hercegnő volt. Édesanyja még a szíve alatt hordozta, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de súlyos vereséget szenvedett, és Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották, és megtörtént a lehetetlen: messze Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna–Tisza köze táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne maradjon az osztozkodásról.
Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, a veszprémi domonkos nővérek gondjaira bízták.
Székely Bertalan: Szent Margit zárdába lép
(falfestmény a pécsi székesegyházban)
A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, akkor még csak néhány évtizede létezett. Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Duna egyik szigetén (Nyulak szigete, ma Margit-sziget), Buda közelében. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben.
Atyja kétszer is fölkereste Margitot a kolostorban házassági ajánlattal, mindkét alkalommal biztosítva őt arról, hogy a fölmentést Róma minden bizonnyal meg fogja adni, hiszen a kilátásba helyezett házasságok igen nagy politikai előnyökkel járnának. Margit mindkettőt határozottan visszautasította, atyját pedig emlékeztette arra, hogy ő ajánlotta föl egykor Istennek.
Árpád-házi Szent Margit a Keresztény Múzeum
1500 tájáról származó színezett fametszetén
A fennmaradt szenttéavatási akták Margit nővér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Ezekből kiderül, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: „Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”
Amikor megkérdezte Margittól egy nővér, hogyan kell imádkozni, ő csak elmosolyodott.
A szent királylány életének alapszabálya egészen egyszerűen hangzik, de a négy egyszerű tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.
Árpád-házi Szent Margit Simone Martini 14. századi táblaképén
az assisi Szent Ferenc-bazilikában
Margit 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megmondta László király leánya, Szent Piroska ünnepére. Nemzetünk és rendje már kezdettől fogva boldogként tisztelte, sírjához zarándokok érkeztek, és hamarosan csodákat emlegettek. Különös tiszteletben részesült véluma (apácafátyla), mely meggyógyította IV. (Kun) László királyt.
V. István (Margit bátyja) leányának, Magyarországi Máriának (1258 körül – 1323) köszönhetően, aki nápolyi királyné volt, Margit tisztelete gyorsan elterjedt Itáliában. Első ábrázolásai itt születtek. Védőszentje elsősorban a magyar ifjúságnak, a nevelő- és gyógyintézményeknek, és békességszerzőként is tiszteljük.
Boldoggáavatási perét sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943-ban avatta szentté XII. Piusz pápa.
Szent Margit szimbolikus síremléke a Margit-szigeten
A magyar nyelvű Margit-legenda forrása egy 1300 körül készült és Marcellusnak, Szent Margit lelkiatyjának tulajdonított latin nyelvű legendaváltozat volt. A fordításra 1300 és 1320 között kerülhetett sor, majd a nehezen érthető szöveget 1360 és 1409 között átdolgozták. A legenda Ráskai Lea 1510-ben készült másolatában maradt fenn.
Istenünk, szüzesség kedvelője és védmen.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Mezey László: Árpádházi Szent Margit lelkiségének forrásai (Vigilia, 1971. május)
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530)
Magyar Kurír
Remete Szent Antal
KULTÚRA – 2026. január 17., szombat | 6:00
Remete Szent Antalra, a „szerzetesség atyjára” emlékezünk liturgikus emléknapján, január 17-én.
Szent Antalnak a keresztény hagyomány a legrégibb időtől fogva a „Nagy” megtisztelő jelzőt adta, annak ellenére, hogy Antal csak egy szegény közép-egyiptomi földműves volt, nem vitt végbe semmiféle történelemalakító tettet. Neve mégis mélyen belevésődött az osztatlan kereszténység történetébe, alakjából magával ragadó erő áradt, amely sok kortársát is elbűvölte. Ez a világtól futó remete, aki egyre nagyobb magányra törekedett, indította el a monasztikus élet hatalmas mozgalmát, amely a külső és belső támadások dacára máig töretlenül fennmaradt.
Michelangelo: Szent Antal megkínzása (1478)
Antalról nemcsak a legendák elbeszélései állnak rendelkezésünkre, hanem cáfolhatatlan, történelmi súlyú tanúbizonyságok is. Alexandriai Szent Atanáz érsek 365 táján keletkezett regénye ugyan inkább eposzteremtő szándékkal íródott, de a 4. század szerzetesi irodalmában megbízható tanúságtevőket találunk, különösen Pakhomioszt. És fennmaradt hét levél is magától Antaltól, valamint az Atyák mondásai (Apophtegmata Patrum) címen ismert nagy gyűjteményben megtalálhatók Antal mondásai, amelyekből jól kirajzolódik egyénisége.
Antal 250 körül született Koméban, Közép-Egyiptomban. (Decius császár (249–251) épp ebben az időben keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt.) Jómódú családban nőtt föl. Húszéves volt, mikor meghaltak a szülei, és ráhagyták a családi birtokot, valamint neki kellett gondoskodnia húgáról is. Egy alkalommal azonban a szentmisén felismerte, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvas: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között… Aztán gyere, és kövess engem!” Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy Antal úgy tett, amint hallotta: eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte új életét, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.
Ifjabb David Teniers: Szent Antal megkísértése (1644–1646)
Visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltárimádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott, később a Líbiai-sivatagban egy sziklasírban, majd egy omladozó kastély romjai között húzta meg magát. Egy barátja hordott neki kevéske ételt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített magának szállást. A démonok pedig támadást indítottak ellene. Antal „Isten teljes fegyverzetét” öltötte magára, hogy „a sátán cselvetéseinek ellenállhasson” (Ef 6,11). Így ő lett a győztes.
Francisco de Zurbarán: Nagy Szent Antal (1664 körül)
Amikor pedig húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük mint bölcs férfi, aki „ismeri a mélységes titkokat, és telve van Istennel” (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört meg a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították. Özönleni kezdtek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta ostromukat elhárítani. A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így lett a világ elől menekülő remetéből a „szerzetesek atyja”. Habár Antal sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van.
Antal, ha a szükség úgy kívánta, otthagyta a sivatagot. Ez történt például akkor is, amikor Maximinus Daia császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek Antallal. Elmúlt már kilencvenéves, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált. Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.
Az Osservanza-bazilika mestere:
Szent Antal és Szent Pál találkozása (15. század)
Antal százöt éves korában halt meg, 356-ban. Mivel arra kérte testvéreit, hogy titokban temessék el, sírja kétszáz éven át ismeretlen volt. 561-ben találták meg. Ereklyéit ma Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik. Élete nagy hatással volt Szent Ágostonra is. Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend kifejlődött. Két nemes férfi, apa és fia Szent Antal ereklyéje által meggyógyult az anyarozs okozta betegségből. Hálából kórházat építettek és ápolták a hasonló bajban szenvedőket. Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt „Szent Antal tüzének” nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.
A koptok, a szírek és a bizánciak január 17-én ünneplik Szent Antalt. Jeruzsálemben már az 5. században ugyanezen a napon emlékeztek meg róla. Rómában a 12. században vették át ünnepét.
Az Osservanza-bazilika mestere: Szent Antal apát (1435 körül)
A bizánci művészetben a 8. századtól ismert képein ősz szakállú szerzetesként ábrázolták, kezében könyvvel. A 12. századtól az ortodox és a nyugati művészetben is feltűnt. Az antoniták alapítása után főként a betegek patrónusának tekintették és ekként ábrázolták. Attribútumai az ördögöket elriasztó kis harang, csengettyű T alakú boton, fáklya, erszény, láng, mankó, disznó, ördög a lábánál, illetve a szent remete temetésénél segédkező két oroszlán. Gyakran ábrázolták Remete Szent Pálnál tett látogatását, és főleg a 15–16. században megkísértését.
Az Osservanza-bazilika mestere:
Szent Antal megkísértése arannyal (1435 körül)
Orbánc, bőrkiütések, skorbut, pestis, járványok, kelések, fejfájás esetén hívják segítségül. A cukrászok, harangozók, haszonbérlők, hentesek, kesztyűsök, kosárfonók, mészárosok, munkások, porcelánkészítők, posztósok, sertéskereskedők, sírásók, takácsok patrónusa.
Istenünk, kegyelmed ajándékából Szent Antal apát csodálatosan szép remeteélettel szolgált neked a sivatagban. Közbenjárására segíts, hogy önmagunkat megtagadva, mindennél jobban szeressünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar Kurír
Magyarország elfeledett védőszentje – Remete Szent Pál
KULTÚRA – 2026. január 15., csütörtök | 6:00
A 3–4. században élt Remete Szent Pálra, az első keresztény remetére, a szerzetességnek mint a világtól elvonuló életformának első kezdeményezőjére emlékezünk január 15-én. Róla kapta nevét a magyar alapítású pálos rend.
Pál 228 körül született Thébában, Egyiptomban, mely a Római Birodalom tartománya volt. Gazdag családban, nagy gonddal nevelték. 244-ben azonban árván maradt, férjes nővérével és nagy vagyonnal. A Decius-féle üldözés elől vidéki házába húzódott vissza, majd amikor hírét vette, hogy sógora meg akarja szerezni a vagyonát, s ezért följelenteni készül, a sivatagba menekült, hátrahagyva minden vagyonát.
Dürer: Remete Szent Antal és Remete Szent Pál (1500–04)
Szent Jeromos, Remete Szent Pál életrajzírója így számol be erről:
„Decius (259–261) és Valerianus (253–260) császárok idejében igen nagy üldözés támadt az egész világon a keresztények ellen, de főképpen Thébában, Egyiptom tartományában, a Nílus folyó vizeinél. A császárok szolgái vagy inkább ördögei minden igyekezetükkel keresték a keresztényeket, hogy igen kegyetlen gyötrelmekkel mind testi, mind lelki életüktől megfosszák őket, megtagadtatva velük az igaz hitet. Pál tizenöt esztendős volt (sic!), mikor sógora – hogy jószágát, amelyet atyja hagyott rá, megszerezze – el akarta őt árulni a kegyetlen üldözőknek, nem tekintve felesége könnyeire. Ezért Pál elhatározta, hogy mindenét elhagyja, s a pusztába megy lakni a vadak közé, gondolva, hogy azok kegyesebbek lesznek hozzá, mint az emberek.”
A sivatagban egy hegy tövében kies barlangra talált: benne tiszta forrás csörgedezett, a barlang felső nyílásán besütött a nap, a bejáratánál pedig nagy pálmafa adott árnyékot és gyümölcsöt. Ide húzódott Pál, s bár időközben az üldözések alábbhagytak, majd 313-ban Nagy Konstantin császár türelmi rendelete nyomán teljesen megszűntek, itt is maradt haláláig. Hat évtizedet töltött a barlangban, imába és munkába merülve. Isteni jelként egy holló naponta elhozta Pálnak mindennapi táplálékát, egy darab kenyeret.
„Senki ne csodálkozzék ezen – írja Szent Jeromos –, mert bizonyságom Jézus Krisztus az ő angyalaival, hogy én két remetét láttam Szíria pusztájában, kik közül az egyik ötven esztendeig volt egy barlangban, és egész idő alatt makkból készített kenyérrel és zavaros vízzel élt. A másik egy régi kútban lakott, s naponta csak öt száraz fügét evett, semmi egyebet. Abban az időben, amikor Pál a pusztában élt, Szent Antal barát is ott lakott, aki kilencvenesztendős lévén elgondolkozott azon, vajon van-e valaki, aki nála több időt töltött a pusztában. És jelentették neki, hogy van egy nála tökéletesebb, s induljon el keresésére. Mindjárt útnak indult a jó öregember, egy botocskával támogatva megrokkant testét.”
341-ben Remete Szent Antal meglátogatta Pált.
Az Osservanza-bazilika mestere:
Szent Antal és Szent Pál találkozása (1440 körül)
„Megnézték egymást a szent vének nagy csodálkozással, és aztán összeölelkezve nevükön szólították egymást, mintha már régi ismerősök lennének, és nagy hálát adtak Istennek. Azután leültek a forrás közelében, és Pál szólni kezdett: »Íme, itt van, akit a pusztában annyi fáradsággal kerestél. Íme, a már megsenyvedt tagok megőszült szőrrel fedve. Íme, az ember, ki majd porrá lesz.« […] Miközben beszélgettek, eljött egy holló, leszállt a közeli fára, azután kedvesen hozzájuk repülve letett közéjük egy kenyeret, és elszállt. Akkor Pál azt mondta Antalnak: »Áldott legyen az Úristen, ki nekünk eledelt küldött. Tudnod kell, hogy hatvan esztendeje már, hogy ez a holló nekem mindennap fél kenyeret hord, de most a te eljöveteledért az Úr megkettőzte az élelmet.«”
Velázquez: Szent Antal apát és Remete Szent Pál (1645 körül)
„»Édes Atyámfia, régóta tudtam én, hogy te e pusztában lakol. És az Úristen megígérte nekem, hogy meglátlak téged halálom előtt. Ezért eljött az idő, melyet oly igen kívántam, melyben az én lelkem eloldódik testem kötelékeitől. Az Isten hozott téged ide, hogy eltemesd az én testemet, földbe temetve a földet.« Mikor Antal ezt megértette, sírni kezdett, és kezdte kérlelni, hogy vigye őt magával arra az útra. Erre Pál így felelt: »Antal, nem illik, hogy azt akarjad, ami nem tetszik az Istennek. Jó volna neked a test terhét elhagynod, és a makula nélküli Bárányt, Krisztus Jézust követned, de atyádfiainak hasznáért szükséges, hogy bizonyos ideig még velük maradj, őket tanítsd és jó példát adj nekik. És ha nem restellnéd a fáradságot, megkérnélek, hogy menj el, és hozd el nekem azt a palástot, amit neked Atanáz adott, hogy abba takarva temesd el testemet.« Pál nem azért mondta ezt, mintha gondja lett volna arra, hogy holtteste mibe lesz takarva, hanem hogy Antal ne legyen jelen halálakor, és így kevésbé fájjon neki a halála.”
Antal el is ment a köpenyért, s mire visszatért, Pál már halott volt.
„»Uram, Istenem, meg akarok halni a szolgád mellett. Itt akarok megpihenni, mert ily módon boldog lesz a lelkem.« – Midőn Szent Antal így szólt, egyszer csak két oroszlán jött a sűrű erdőből, kiket Antal meglátva igen megrémült. De szívét Istenhez emelte, és segítséget kért tőle. Látta, hogy az oroszlánok úgy közelítenek hozzá, mint a szelíd bárányok. Megálltak Szent Pál teste mellett, és ordításukkal mutatták, hogy ahogyan tudják, siratják az ő halálát. Aztán kisvártatva körmükkel kaparni kezdték a földet, s hamarosan akkora árkot ástak, amelyben elfért egy ember teste. Elvégezvén munkájukat Szent Antalhoz közeledtek, és fejüket szelíden ingatva nyaldosták a kezét, mintha jutalmat kérnének munkájukért. Antal úgy ítélte, hogy áldást kérnek tőle, ezért szemeit az Úrhoz emelve így szólt: »Uram, Istenem, kinek gondviselése nélkül a falevél sem rezdül, és a legkisebb madár sem veszíti életét, add meg ezeknek az állatoknak, kik téged tisztelnek, ami nekik illendő.« És megáldva azokat, intett a kezével, hogy elmehetnek, s azok úgy is cselekedtek.”
Lorenzo Garbieri: Szent Antal eltemeti Szent Pált (1610-es évek)
I. Jusztinianosz császár templomot és egy nagy kolostort építtetett Pál barlangjánál a 6. században, melyet a 7. században az arabok elpusztítottak. Pál holtteste előbb Konstantinápolyba került, innen a velenceiek vitték magukkal városukba 1240-ben. I. (Nagy) Lajos királyunk idején a budaszentlőrinci pálos tartományi és anyaházba hozták a relikviákat (a Velence elleni győztes háború után). Alsáni Bálint pécsi püspök (1374–1408) és más neves személyek hozták el az ereklyéket 1381. október elején.
„Velencéből pécsi Bálint pispek és zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy a köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák Szent Pálnak testét két aprószentöknek testivel Magyarországban, Budának fényes királyi városában. Oly nagy tisztösséggel és készölettel, oly nagy processióval és ajtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt. És helyhezteték Buda várában Szent János kápolnájában, éjjel-nappal vigyázván őmellette két remete fráterek.” (Érdy-kódex)
Budáról november 14-én ünnepi körmenet kísérte az ereklyéket a budaszentlőrinci pálos monostorba. A körmenetet maga Lajos király vezette. Idővel külön kápolnát építettek az ereklyéket tartalmazó díszes márványkoporsó részére. A zarándokoknak engedélyezett búcsúk a későbbiek során tovább gyarapodtak, a búcsúnyerés lehetősége is hozzájárult ahhoz, hogy Budaszentlőrinc az ország egyik legnépszerűbb zarándokhelye lett. Nagy Lajos az ereklye magyar földre hozatalával Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettől kezdve Pál Magyarország társvédőszentje.
A 13. században élt Boldog Özséb, a legenda szerint a pálos rend alapítója huszonnégy évet töltött a Pilisben, s a hagyomány úgy tartja, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét, melyet Remete Szent Pál oltalma alá helyezett, hiszen első remeteként ő volt ennek az életformának az elindítója.
Jusepe de Ribera: Remete Szent Pál (1647)
Szent Pál fejereklyéje a pálos hagyomány szerint 1523-ban került Budaszentlőrincre a prágai székesegyházból, ahol a csehek elrejtették és ezt írták rá: Szent Anasztázia feje. Egy jámbor cseh pap azonban, az ámítást nem tudván elviselni, megmondta II. Lajos királynak az igazat. Az erős őrizet alatt Budára hozott fejereklyét Orbán napján Simon zágrábi püspök adta át a szentlőrinci kolostorból odavonult pálosoknak, akik egyesítették a többi taggal. Följegyezték, hogy Bebek Imre későbbi fehérvári prépostnak iszonyúan fájt a foga, semmiféle orvosság nem segített rajta. Egyszerűen öltözve, födetlen fővel, fáklyával a kezében gyalog vett részt az ünnepélyes menetben. Fogfájása azonnal megszűnt. Mohács után az ereklyéket Trencsénbe menekítették, ahol egy tűzvész alkalmával elégtek.
Remete Szent Pál legendáját a Peer-kódex közli. Az ereklyék átvitelének alkalmára és az ünnepre írt officium a magyar liturgikus költészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Ismeretlen szerző Historia de translatione Sancti Pauli Thebaei cognomento primi eremitae címmel megírta az ereklye legendás történetét és beszámolt új elhelyezéséről. A Pál sírja, illetve ereklyéi körül történt csodákat Hadnagy Bálint OSPPE foglalta írásba. 1480-ban nagy szárazság pusztított Magyarországon. Ekkor a pálosok szent életű generálisa, Gergely háromszáz pálossal körmenetben vonult Szentlőrincről a királyi vár kápolnájába. Az úton odafelé imádkoztak és énekeltek, a kápolnában misét mutattak be. Utána Mátyás király vendégelte meg őket, majd visszatértek kolostorukba. Alig értek haza, hatalmas eső támadt. Ezért a nép esőhozó (imbriferi) névvel illette őket.
Remete Szent Antal és Remete Szent Pál
(Magyar Anjou Legendárium, 1320/40)
Remete Szent Pált a késő középkorban kezdték ábrázolni, sötét köpenyben, kapucnival és mankóval vagy pálmarostokból készített ruhában, általában Szent Antal remetével együtt, leginkább a pálosok templomaiban. Attribútumai a temetésénél segítő két oroszlán, a pálmafa és a kenyeret hozó holló.
A kosárfonók tartották őt védőszentjüknek. Az egyiptomi remeték ugyanis – különösen később, amikor már közösségeket alkottak – kosárfonásból, illetve kosaraik eladásából tartották fenn magukat.
Istenünk, te Remete Szent Pálnak a magányban erőt adtál arra, hogy a szegény és alázatos Krisztust kövesse mindhalálig. Közbenjárására add meg nekünk is, hogy hivatásunkban hűségesek legyünk és eljussunk arra a tökéletességre, amelyet egyszülött Fiadban állítottál elénk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar Kurír
Szűz Mária, Isten Anyja-január 1.
A Boldogságos Szűz – akit nyelvünk szentségesnek mond – a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Már a 4. században megtalálható az „Isten Anyja” (Theotokosz) cím, amit az efezusi zsinat (431) tett dogmává. Ezt a hitigazságot ünnepeljük január 1-jén.
Bővebben: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szuz-maria-isten-anyja
Diós István: A szentek élete
Adoremus