




2001. szeptember 11-én, reggel 8 óra 46 perc körül az American Airlines 11-es járata csapódott a New York-i World Trade Center Északi tornyába. A becsapódás kb. 15–18 emelettel a 78. emelet felett történt, ahol Michael Hingson dolgozott. Michael születése óta vak volt, és minden nap a sárga Labrador retriever vezető kutyája, Roselle kísérte el a munkahelyére.
A támadás pillanatában Roselle Michael asztala alatt aludt. Amikor a gép becsapódott, az egész épület megremegett, sőt több métert is süllyedt egy pillanatra. Sokan pánikba estek, de Roselle meglepően nyugodt maradt. Michael később elmesélte, hogy a kutya csak a farkát csóválta és ásított – semmi jelét nem mutatta annak a félelemnek, amit egyébként például viharok alatt szokott mutatni. Ez a nyugalom adott Michaelnek erőt és bizalmat ahhoz, hogy elinduljanak a kijárat felé.
Michael fogta Roselle pórázát, és azt mondta neki: „heel”, azaz menjen a bal oldalára. Roselle engedelmeskedett, leült, majd együtt indultak a lépcsőház felé. A 78. emeletről kellett lejutniuk a földszintre – ez összesen 1463 lépcsőfokot jelentett. A lépcsőházban sűrű füst volt, égő üzemanyag szaga terjengett, törmelék hevert mindenfelé, és emberek próbáltak lefelé nyomulni a szűk helyen. Roselle hol Michael mellett ment, és kerülte az akadályokat, hol a sarkánál, amikor nem volt elég hely a vezetéshez. Michael végig bátorította a kutyát, hogy ne érezze a félelmét, és pozitív visszajelzéseket adott neki az egész út alatt.
Útközben több embert is maguk köré gyűjtöttek. Egy David nevű kolléga például Michaelékkel tartott. Az 50. emelet környékén David már azt mondta: „Mike, meghalunk, nem fogjuk túlélni.” Michael erre azt válaszolta: „Hagyd abba, David. Ha Roselle és én le tudunk menni ezeken a lépcsőkön, akkor te is.” Ez a mondat sokaknak adott erőt abban a pillanatban. Végül Michael, Roselle és David 9:45 körül értek ki az épületből. Néhány perccel később összeomlott a Déli torony is.
Kint a porfelhő, a káosz és a menekülő tömeg között Roselle továbbra is vezette Michaelt. Amikor a második torony is leomlott, és mindenki futni kezdett, Michael Rosellére támaszkodott, hogy ne ütközzenek emberekbe, és biztonságosan eljussanak a Fulton Street metróállomásra, ahol menedéket találtak a sűrű por elől. Roselle még hat évig Michael vezető kutyája maradt, majd 2011-ben, 14 éves korában hunyt el autoimmun betegség következtében.
Roselle hősies helytállását később több díjjal is elismerték:
• 2002-ben megkapta az Award for Canine Excellence (ACE) díjat szolgálati kutyák kategóriában.
• Ugyancsak 2002-ben – Salty nevű szintén 9/11-es hős vezető kutyával együtt – megkapta a brit PDSA Dickin-medálját, amelyet gyakran az „állatok Viktória-keresztjének” is neveznek.
• 2011-ben, már a halála után, elnyerte az American Hero Dog of the Year címet.
• Nyakörvét a 9/11 Memorial őrzi.
Michael Hingson később könyvet is írt az esetről Thunder Dog címmel, amely bestseller lett. Több előadásában, podcastjában és interjújában mesélt Roselle-ről, a bizalomról, a vezető kutyák munkájáról és arról, hogyan lehet félelemből erőt meríteni. Alapítványt is létrehozott Roselle’s Dream Foundation néven, amely a látássérültek támogatásával foglalkozik.
Roselle története nemcsak egy kutya és a gazdája kapcsolatáról szól, hanem arról is, hogyan lehet nyugalommal, fegyelemmel és egymásba vetett hittel túlélni a lehetetlent.
25 évvel később is emlékezünk rá:
egy sárga Labrador, aki 78 emeletet, 1463 lépcsőfokot vezetett le a sötétben, és ezzel nemcsak a gazdája, hanem sok más ember életét is megmentette.
https://www.facebook.com/reel/512867121126803
Elindultak több, mint tizenkétezer (!) kilométeres útjukra a gólyáink.
A több, mint negyven (!) napig tartó útjuk során a felszálló meleg áramlatokat, a termikeket is kihasználva, naponta akár háromszáz (!) kilométert is megtesznek, amíg a Földközi-tenger, a líbiai vadászok és a Szahara felett is átrepülve megérkeznek Közép-Afrikába, Csád és Szudán területére.
A magyar nép kedvelt költöző madaraival kapcsolatos másik érdekesség, hogy a gólyák vándorlása egybeesik a két legnagyobb magyar nemzeti ünnepünk időpontjával.
A gólyák március 15. körül érkeznek magyarországi költözőhelyeikre és augusztus 20. körül indulnak vissza Afrikába.
„A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen a föld felett pedig röpködjenek madarak! ”
(Biblia, Teremtés könyve)



Tudtad, hogy tavaly új, hivatalos teremtésvédelmi miseszöveget kapott a katolikus egyház?
És most, hogy közeledik szeptember 1., a teremtett világért való imanap, majd a Teremtés Hete, különösen is érdemes tudni róla.
T
avaly a Vatikán hivatalosan beemelt a Római Misekönyvbe egy új miseszöveget: Missa pro custodia creationis, vagyis a teremtett világért / teremtésért való gondoskodásért mondható szentmisét.
Nem, ettől még nem kell a sekrestyében külön szelektív hulladékgyűjtést bevezetni. ![]()
Egyszerűen arról van szó, hogy lett egy hivatalos liturgikus formula a teremtett világért való imádságra, saját olvasmányokkal és más részekkel. A Vatikán szerint ez a Római Misekönyv „különféle szükségletekre és alkalmakra” mondható miséi közé került.
Ha valaki a plébánián szeretné ezt a szentmisét, ne szeptember 1-jén reggel szóljon a plébánosnak.
Érdemes időben megkérdezni, hogy az adott napon, az adott liturgikus rendben van-e lehetőség ennek a misetípusnak a bemutatására.
A letölthető anyagot hozzászólásba tesszük. (A képeken csak néhány részlet látható.)
Nálatok szóba jöhetne egy ilyen mise szeptember elején? ![]()
#TeremtésHete#Teremtésvédelem#Szeptember1#Naphimnusz#MissaProCustodiaCreationis#mise#liturgia#teremtésvédelmimise#plébánia#plébános#missa#vatikán#vatican
A szentmise letölthető, teljes anyaga itt található: https://tar.liturgia.hu/…/A_teremtett_vilag…
Teremtésvédelem
Közeledik a teremtés időszaka (szept.1. – okt. 4.), benne a teremtés hetével (szept.27.-okt.4.). Biztosan sok egyházi, plébániai rendezvény szerveződik ebben a pár hétben.
Néhány napja megígértük, hogy megmutatjuk, hogyan lehet elkerülni egy környezettudatos rendezvényen a „Miért nincs műanyag pohár?” típusú kérdéseket.
Nos… elkészült. ![]()
Bemutatjuk a Naphimnusz Egyesület új, teremtéstudatos rendezvényszervezésról szóló szemléletformáló plakátsorozatát, a jelen posztban elsőként az összefoglaló, induló plakátját.
12 plakát, 12 hétköznapi rendezvényhelyzet.
Csapvíz van?
Szelektíven gyűjtitek a hulladékot?
Komposztáltok?
Nincs egyszer használatos étkészlet?
A plakátok segítenek elmagyarázni, hogy mi történik, mit kell csinálni, és – ami talán még fontosabb – miért csináljuk így.
Mert nekünk lehet, hogy már teljesen természetes, hogy nem kérünk három PET-palackot fejenként egy délutáni agapéhoz.
A résztvevőnek viszont lehet, hogy nem az. Ezért a plakátok elmagyarázzák, miért környezettudatos egy adott szervezési lépés, és hogy hogya kapcsolódik hitünkhöz.
A plakátok szabadon letölthetők a hozzászólásban található linkről.
Néhány nap múlva megmutatjuk őket részletesen, és megmutatjuk a használatukat is.
Ősszel pedig kipróbáljuk együtt, hogyan működnek élesben.
Kíváncsiak vagyunk, hová jutnak el! ![]()
@követő @lelkes rajongók #rendezvény#teremtéstudatosrendezvény#plakát#standeszköz#plakátsorozat#egyházirendezvény#esemény#plébániaiesemény#plébánia#környezettudatos#szervezés
A teljes anyag letölthető innen: https://drive.google.com/…/1iGuSIYQqOYMmVBhx8ChW_fXg…
A plakátok az ebben az írásban található ajánlásokon alapulnak: https://teremtesvedelem.hu/…/teremtesvedelmi-ajanlasok…

https://www.facebook.com/reel/526060493317072 -Hamarosan útrakelnek a gólyáink. Isten óvja Őket útjukon.

Felelős vagy az állatokért!
Felelős vagy a növényekért!
Felelős vagy családodért!
Felelős vagy Hazádért!
Felelős vagy gondolataidért, tetteidért, mondataidért!
NEM CSAK JOGAID VANNAK… KÖTELESSÉGEID IS VAN!
HARCOS

Aranyosi Ervin – Gólyabúcsú
Összegyűltünk, búcsúzkodunk
indulásra készen.
Szemünk végigjáratjuk még
ezen a vidéken.
Hosszú útra indulunk és
lassan neki vágunk.
Ez a sorsunk – költözni kell –
ilyen a világunk.
Ám ez itt a szülőföldünk
nem hagyjuk el végleg.
A tél után, meglátod,
a gólyák visszatérnek!
Visszahúzza a szívünket
e gyönyörű ország,
csak a tél nem nekünk való
a fagyos valóság.
Ám, ha beköszönt a tavasz,
újra visszatérünk,
visszavár a szeretett táj,
hazánk és a fészkünk!

MAGYAR ERDŐK MÉLYÉN
Magyar erdők mélyén a fák sóhajtoznak,
Bár ti nem halljátok ,értünk imádkoznak.
-Szánd meg Isten, szánd meg, ki a törzsünket kivágja,
Mert neki e földön, nem lesz maradása!
Sorra dőlnek a fák,jajgat, sír az Erdő,
Emlősök, madarak sorsa végleg eldől.
-Ember ne ítélkezz, arra kérünk téged,
Megváltoztathatod most még a döntésed!
Minden apró élet és nagy is menekül,
Mindegyik szívében a fájdalom hegedül
És a hegedűszó felhangzik az égig,
Imádkoznak a fák,s az állatok kísérik.
-Szánd meg Isten, szánd meg, ki a törzsünket kivágja,
Mert neki e földön nem lesz maradása!
-Így is pusztul minden,ne segítsd ezt ember,
Mert keserű mosollyal jön el a december!
-Így is pusztul minden, ne árts nekünk ember,
Inkább ölelj minket szerető kezekkel!
Szalonnás Viktória c.2022.08.11.

Bizony,bizony…/Nem én írtam,…de minden egyes szó,az én gondolatom is!Angel civil kisállat mentès,Andi/
![]()
Néha az állatok gyógyítják meg azt, amit az emberek összetörtek… ![]()
![]()
Vannak sebek, amelyeket nem lát senki.
Nem vérzik, nem kiált segítségért, mégis mélyen bennünk maradnak.
Egy bántó szó. Egy csalódás. Egy elárult bizalom. Egy pillanat, amikor azt érezzük, hogy a szívünk egy darabja csendben összetört.
És ilyenkor gyakran nem az emberek azok, akik először odalépnek hozzánk…
Hanem egy kutya, aki némán mellénk fekszik.
Egy macska, aki dorombolva a fájó szívünkhöz bújik.
Ők nem kérdeznek. Nem elemeznek. Nem ítélkeznek.
Az állatok különös ajándékot hordoznak:
a feltétel nélküli jelenlétet.
Amikor mindenki túl hangos, ők csendben szeretnek.
Amikor elfáradunk a magyarázkodásban, ők egyszerűen csak ott vannak.
Egy tekintetükben több őszinteség lehet, mint ezer kimondott szóban.
Sokszor azt hisszük, mi mentjük meg őket.
Pedig vannak napok, amikor ők mentenek meg minket.
Összevarrják a láthatatlan repedéseket a lelkünkön, újra emlékeztetnek arra, hogy még tudunk szeretni, bízni, érezni.
Az emberek néha sebeket hagynak bennünk.
Az állatok pedig csendesen megtanítanak arra, hogy a szeretetnek nem mindig van szüksége szavakra.
Ők nem kérik, hogy tökéletes legyél.
Csak azt kérik, hogy szeresd őket… és közben észrevétlenül meggyógyítják a szívedet is.
Öleld meg ma azt a kis lelket, aki mindig melletted van – lehet, hogy sokkal többet gyógyít benned, mint gondolnád. ![]()
Szeretettel , Bea ![]()
Bizony,bizony…![]()
![]()
/Nem én írtam,…de minden egyes szó,az én gondolatom is!
Angel civil kisállat mentès,
Andi/

„Sírunk, hogy meleg van, ellenben eltüntetünk minden fát a kertünkből, hogy ne kelljen gereblyézni, metszeni…stb. Majd vadul keresünk napvitorlát több százezerért, mert megsülünk a csodás térkövezett udvarunkon.
Gyepet telepítünk, az utolsó szál gyomot is kiszedve, majd rövidre vágjuk, hogy minden egyes nap locsolni kelljen hogy szép zöld maradjon.
Ott van ugyan a nagy kert, de boltban vesszük az élelmiszert gyümölcsöt, majd sopánkodunk az árakon.
Mire (a mai átlag) igényeknek megfelelően megcsináljuk (kiirtjuk, letérkövezzük, teszünk 1 db tuját) az udvarunkat, rájövünk hogy nincs is kedvünk kint lenni. Mert nem úgy érezzük magunkat a környezetünkben, ahogy azt eltervezzük.
Leverjük a fészkeket, mert a madarak mindent összeszarnak. Utána persze nem győztünk legyet, szúnyogot irtani…”

Versenyünk 2026. szeptember 18-án indul.
„A Föld elég mindannyiunk szükségletére, de nem elég mindannyiunk mohóságára”
(Mahatma Gandhi)
A Szeresd a Földet! egyfordulós projektverseny a Hebe Kft. egyik legnépszerűbb programja. Az elmúlt években több ezer gyermek vett részt ezen a versenyen.
Lelkes versenyzőink nagycsoportos óvodás kortól gimnáziumig nevezhetnek versenyünkre, ahol kreatív megközelítésben tanulhatnak az életünket érintő egyik legfontosabb témáról: a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről, a személyes felelősség fontosságáról.
2026 őszén versenyünk középpontjában a környezetvédelem áll. A versenyzők a saját korosztályuknak megfelelően tanulhatnak a környezetvédelem mindennapos problémáiról.
Választható korcsoportok:
- 5 évesek
- 6 + óvoda – 1. osztály (írástudás nem szükséges)
- 2. osztály
- 3. és 4. osztály
- 5. és 6. osztály
- 7- 8. osztály
- 9-12. osztály
Az alábbi témákkal is találkozhattok feladatlapjainkon:

Óvoda, alsó tagozat, felső tagozat és középiskola
5+ óvoda
- Irány a tenger! (Mancs őrjárat )
- Közlekedjünk környezettudatosan!
- Sünovi
- Fogjuk be a szelet!
- Komposztáljunk!
6+ óvoda – 1. osztály
- Sünbarát kert
- Tündérerdő megmentése
- Komposztáljunk!
- Egyéni munka: Környezetbarát hős
- Hulladék a háztartásban
- Védett állatok
2. osztály
- Sarkköri állatok védelme
- Szépítsétek meg a Földet!
- Környezetvédelem (titkosírás)
- Ne pazaroljunk!
- A Föld meséje
- Gyűjtsünk szelektíven!
- Zöldítsük környezetünket!
- Okoskodjunk a Földért!
- Új tárgy készítése az újrahasznosítás jegyében
3-4. osztály
- Mi történik, ha kivágjuk az összes fát?
- Környezettudatos táplálkozás
- Műanyagból iskolát
- Védett állataink, madaraink
- Környezetbarát kert
- Zöld sziget
5-6. osztály
- Arborétumaink védelme
- Hulladékgyűjtés
- Vízlábnyom
- Fenntartható divat
- A klímaváltozás a mindennapi életünkben
7-8. osztály
- Robotokkal a klímaváltozás ellen
- Olajszennyezés az óceánokban
- Felvillanyozva – elektromos autók
- A legzöldebb országok
- Úton a nulla hulladék felé
- Bió szépség
9-12. osztály
- Szemétszigetek az óceánokban
- Környezetvédelmi fogalmak
- Vörös könyves fajok
- Zöldítsük a közlekedést!
- Bió-szépség
- Környezetvédelmi világkonferenciák
- A klímaváltozás és a társadalom felelőssége
A verseny menete:
- A versenyre egyénileg, vagy 2-3 fős csoportokban lehet jelentkezni.
- A verseny indulásakor a kapcsolattartó e-mail címére küldjük ki a feladatlapot, amit ki kell nyomtatni, és odaadni a versenyzőnek.
- A csapatban dolgozók egy feladatlapot töltenek ki közösen.
- A versenyzőket egy mentor kíséri, aki segítheti őket a feladatok értelmezésében, a projektmunkák kivitelezésében és ő felelős azért, hogy a megoldott feladatlapok visszajussanak hozzánk.
- Az elkészült megoldásokat a mellékletekkel együtt postán vagy e-mailben lehet visszaküldeni a megadott határidőre.
- A feladatok elkészítésére 4-5 hét áll rendelkezésre.
- A beérkezett munkákat a beküldési határidőhöz képest szaktanáraink 4-5 hét alatt javítják ki.
- Jelentkezés előtt olvassátok el versenyszabályzatunkat!
Mesterséges intelligencia használata:
Versenyeinken kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a diákok saját ötleteikre, gondolataikra és kreatív megoldásaikra támaszkodjanak.
A mesterséges intelligencia kizárólag ötletelésre vagy háttérismeretek keresésére használható, a beküldött feladatlap szövege, megoldásai, a fogalmazások és a kreatív munkák azonban a tanuló saját gondolkodását kell tükrözzék.
Nevezési díjak:
- Csoportosan: 3900Ft/fő (egy csapatban minimum 2, maximum 3 fő versenyezhet)
- Egyénileg: 6900Ft/ fő/ projektverseny
Családi kedvezmény
- Csoportosan: 3500 Ft/ fó/ projektverseny (egy csapatban minimum 2, maximum 3 fő versenyezhet)
- Egyénileg: 6400 Ft /projektverseny
(A családi kedvezmény érvényesítéséhez a nevezési lapon az „ Családi kedvezmény az egyfordulós projektversenyekre” lehetőséget kell kiválasztani)
Ki jogosult a családi kedvezményre?
Ezt a kedvezményt olyan szülők vehetik igénybe, akiknek
- 2 vagy több gyermekük indul bármilyen Hebe versenyen.
- Gyermeke több Hebe versenyen részt vesz.
- Gyermeke részt vett valamelyik nyári Hebe versenyen 2026-ban.
- Gyermeke tanulási nehézséggel küzd. Igazolás szükséges.
Pedagógus kedvezmény
(minimum 8 fő egyidejű jelentkeztetése esetén vehető igénybe)
- Csoportosan: 2900 Ft/projektverseny (egy csapatban minimum 2, maximum 3 fő versenyezhet)
- Egyénileg: 5900Ft/ fő / projektverseny
Figyelem! (A pedagógus kedvezmény érvényesítéséhez a nevezési lapon a „Pedagógus kedvezmény az egyfordulós projektversenyekre” lehetőséget kell kiválasztani legfelül)
Ki jogosult a pedagógus kedvezményre?
- Minden olyan pedagógus, aki egy időben minimum 8 versenyző nevezését adja le.
- Ebben a tanévben már adott le nevezést, és a mostani jelentkezéssel már eléri a 8 főt vagy meg is haladja.
- Minden olyan versenyző vagy kapcsolattartó, aki Visszavárunk kupont kapott. (Csak kóddal érvényes!)
Díjazás, ajándékok:
- Az egyéni és csoportos versenyzőket egyben, korcsoportonként értékeljük. Amennyiben az egyéni és csoportos nevezések száma egy csoportban meghaladja a 20 nevezést, szétbontjuk külön egyéni és külön csoportos kategóriára.
- Az 1-3. helyezést elért versenyzők ajándékcsomagot vagy ingyenes nevezést és oklevelet kapnak.
- Minden résztvevő aki megoldotta a feladatlapot, oklevelet kap.

ŐK is szomjasak, nem csak te! Isten, reánk bízta Őket. Gondolnunk kell reájuk is, nem csak mindig magunkra! Önts nekik vizet! Életeket mentesz naponta…


Kovács Sára :
KÖNYÖRGÖTT A FÖLD
A Föld könyörgött: – ó ember állj meg, ne bánts!
tengert, folyót, ne szennyezz, kincseim ne ásd,
az erdőt ne pusztítsd, állatnak hagyj helyet,
ne vágd ki a fát, min a madár csicsereg.
s az ember fűrészelt,
a Föld csak könyörgött tovább.
Ember kérlek nyugodj! Pihenj meg egy kicsit,
tisztelned kell a természet törvényeit,
a levegőt méreggel tele engeded,
nézd, egyre olvadnak a sarki jéghegyek.
s az ember mérgezett,
a Föld csak könyörgött tovább.
Várj ember! Hagyj tiszta forgást az anyagnak,
a földben nincs helye fémnek, műanyagnak,
fertőzöd a növényt, pusztítasz állatot,
gyáraid füstjétől levegőt sem kapok.
s az ember legyintett,
a Föld csak könyörgött tovább.
„Hallgass vén bolygó! Ez nem túl nagy változás,
ne félj, nem ez lesz az utolsó állomás,
s ha mégis, választok más bolygót magamnak,
gyógyulhatsz mikor már magadra hagylak.”
az ember önhitt lett,
s a Föld nem könyörgött tovább,
előhívta hát egyik vírusát…
Kiürültek az utcák, leálltak a gyárak,
csend volt, ahol eddig kamionok jártak.
félelem lett úrrá, helyt adva halálnak,
rombolt, hogy utat adjon a változásnak.
az ember letérdelt,
s a Föld lélegzett tovább…

A természetvédelmi őrök a világ nemzeti parkjaiban sokszor veszélyes helyzetekben, és feltételek között dolgoznak. Legmagasabb szakmai szervezetük az International Ranger Federation (IRF, Nemzetközi Természetvédelmi Őri Szövetség). A szervezetnek 54 tagországa van jelenleg, Magyarország 2006 óta tagja.
Az IRF alapításának évfordulója, július 31-e a világ természetvédelmi őreinek világnapja (World Ranger Day) 2007. óta. A világnap felhívja a figyelmet mindazokra, akik sokszor igen nehéz körülmények között dolgoznak a világ természeti és kulturális örökségeinek megőrzéséért, valamint tiszteleg azok előtt, akik életüket vesztették munkájuk ellátása közben.
MA VAN A TERMÉSZETVÉDELMI ŐRÖK VILÁGNAPJA![]()
![]()
A természetvédelmi őrök a világ nemzeti parkjaiban sokszor életveszélyes helyzetekben, különböző feltételek mellett dolgoznak. Az őket képviselő legmagasabb szakmai szervezet az 1992. július 31-én létrejött International Ranger Federation (IRF, Nemzetközi Természetvédelmi Őri Szövetség). Feladata a világ védett területeinek őrzését biztosító természetvédelmi őrök (rangerek) munkájának segítése, egymás megismerése, a problémák bemutatása, valamint a tapasztalatcsere előmozdítása. A szervezetnek 54 tagországa van jelenleg, Magyarország 2006 óta tagja.
Az IRF alapításának évfordulóját, július 31-ét a világ természetvédelmi őreinek világnapjává (World Ranger Day) nyilvánították 2007-ben. A világnap felhívja a figyelmet mindazokra, akik sokszor igen nehéz körülmények között elkötelezetten dolgoznak a világ természeti és kulturális örökségeinek megőrzéséért, valamint tiszteleg azok előtt, akik életüket vesztették munkájuk ellátása közben.
A hazai ![]()
nemzetipark-igazgatóságnál dolgozó jelenleg 250 fős Természetvédelmi Őrszolgálat kiemelt feladata az országban 849 000 hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, a védett növény-, állat- és gombafajok, valamint 65 000 nyilvántartott régészeti lelőhely megóvása, károsításának megelőzése, továbbá mindezek folyamatos felmérése, nyilvántartása, bemutatása és helyreállítása.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata közel 1 millió hektár nagyságú működési területen (melyből 112 ezer hektár védett természeti terület és további 81 ezer hektár Natura 2000 terület) látja el a feladatát Bács-Kiskun megyében, Csongrád-Csanád megye nagy részén, és érinti Pest- és Szolnok megye területét is. 32 fő természetvédelmi őr három természetvédelmi tájegységben, 25 természetvédelmi őrkerületben végzik munkájukat #klimanocskavagyok#természetvédelemklimanocskak
Magyar Állatvédelem

MI-infó
Nyomtassátok ki, színezzetek, alkossatok közösen! 40 oldalas nyári állatvédelmi foglalkoztató füzetünket pedig itt találjátok: https://magyarallatvedelem.hu/gyerekeknek/

A sünik, a madarak és a kóbor állatok is szomjaznak. Hogyan segíthetünk rajtuk? ![]()
A nyári kánikulában óriási segítséget jelentenek a kertbe vagy a parkokba kihelyezett madáritatók és -fürdők. Erre a célra a legalkalmasabb egy körülbelül 45-50 cm átmérőjű műanyag virágalátét (ez télen sem törik el könnyen). A 6-7 cm-es mélység a legkisebb termetű madarak számára is teljesen biztonságos és ideális.
Hol és hogyan helyezzük el?
A hőségben különösen fontos, hogy a talajon is itassunk, lehetőleg fák és bokrok árnyékában. A földre helyezett tálakat a sünök, a gyíkok, a békák és a kóbor állatok is könnyen elérik. Ahol sok macska jár, ott érdemes egy második itatót magasabbra (körülbelül másfél méteres magasságba) tenni.
Hogyan tartsuk tisztán?
Rendkívül fontos, hogy az itatók vizét naponta cseréljük. Ha a tálca algásodni kezd, egy erős kefével alaposan dörzsöljük át az edényt, majd tiszta vízzel öblítsük ki az újratöltés előtt. Ezzel megelőzhetjük a betegségek terjedését, így mindig friss, egészséges víz várja a szomjas állatokat.
A galéria fotóin hazánk nemzeti parkjainak szomjas lakói isznak.

Megvan a 2026-os Év Fája: egy egész iskolaudvart hűt a nyári melegben![]()
![]()
Az idei verseny győztese, és ezzel a 2026-os Év Fája cím birtokosa a szegvári öreg tölgy, amely 1976 szavazatot szerzett. ![]()
Gratulálunk a fát jelölő közösségnek!![]()
![]()
![]()
![]()
A Szegvári Forray Máté Általános Iskola udvarán álló, legalább 150 éves kocsányos tölgy a település és az intézmény emblematikus szimbóluma. A legenda szerint a fát három fehér kócsag hozta, majd Forray Máté kántor ültette el az iskola udvarán, hogy ágai a tudásért dolgozó kisiskolásokért növekedjenek. A monumentális tölgy generációk óta meghatározó értéket képvisel a közösség életében, és ma is az iskola pedagógiai hitvallásának alapköve.
Nem sokkal lemaradva, 1417 vokssal követte őt Ferenc József fája, amely a második hely mellett a Hős Fa címet is elnyerte.![]()
Ezt a címet olyan fák nyerhetik el, amelyeknek az élete vagy a természetes élőhelye veszélyben van, és a megmentéséért küzdenek.
A harmadik helyezett fa Gróf Serényi Béla kőrisfája 711 szavazattal.![]()
![]()
A verseny további helyezettjeit és szavazatszámaikat elolvashatod a www.evfaja.hu oldalon. Gratulálunk minden résztvevőnek! @követő@lelkes rajongók
Teremtésvédelmi kalendárium – Új klímavédelmi törvény születik
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal az új klímavédelmi törvény szükségességéről olvashatunk Nemes Csaba írásában.
https://www.magyarkurir.hu/…/teremtesvedelmi…
Magyar Természetvédők Szövetsége
„Sírunk, hogy meleg van, ellenben eltüntetünk minden fát a kertünkből, hogy ne kelljen gereblyézni, metszeni…stb. Majd vadul keresünk napvitorlát több százezerért, mert megsülünk a csodás térkövezett udvarunkon.
Gyepet telepítünk, az utolsó szál gyomot is kiszedve, majd rövidre vágjuk, hogy minden egyes nap locsolni kelljen hogy szép zöld maradjon.
Ott van ugyan a nagy kert, de boltban vesszük az élelmiszert gyümölcsöt, majd sopánkodunk az árakon.
Mire (a mai átlag) igényeknek megfelelően megcsináljuk (kiirtjuk, letérkövezzük, teszünk 1 db tuját) az udvarunkat, rájövünk hogy nincs is kedvünk kint lenni. Mert nem úgy érezzük magunkat a környezetünkben, ahogy azt eltervezzük.
Leverjük a fészkeket, mert a madarak mindent összeszarnak. Utána persze nem győztünk legyet, szúnyogot írtani…”- net
„Egy űrhajós szerint „hazugságban élünk”…
Miután 178 napot töltött a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, Ron Garan űrhajós valami sokkal súlyosabbat hozott vissza magával a Földre, mint az űrfelszerelés vagy a küldetés adatai. Azzal tért vissza, hogy alapjaiban átalakult az emberiségről alkotott képe.
A Föld a világűrből nem országok, határok vagy egymással versengő érdekek gyűjteményének látszik. Egyetlen ragyogó, kék gömbként jelenik meg, amely a sötétségben lebeg. Nincsenek vonalak, amelyek elválasztanák a kontinenseket. Nincsenek zászlók, amelyek kijelölnék a területeket. A felszín felett 250 mérfölddel minden emberi konfliktus hirtelen aprónak tűnik — és minden emberi kapcsolódás elkerülhetetlennek.
Garan arról mesélt, hogyan figyelte, ahogy villámviharok cikáznak végig egész kontinenseken, ahogy a sarki fények élő függönyökként hullámoznak a pólusok felett, és ahogy a városok fényei lágyan ragyognak a bolygó éjszakai oldalán.
Ami a leginkább megérintette, nem a Föld ereje volt — hanem a törékenysége. Az atmoszféra, amely minden életet védelmez, papírvékony kék glóriának látszott: alig észrevehetőnek, mégis mindannak a feltételének, ami lélegzik, növekszik és fennmarad.
Ez a látvány váltotta ki benne azt, amit az űrhajósok „overview effect”-nek, vagyis áttekintő hatásnak neveznek — egy mély kognitív váltást, amelyről sokan beszámolnak azok közül, akik a Földet az űrből látják. Ez annak hirtelen felismerése, hogy az emberiség egyetlen zárt rendszeren osztozik. Nincs tartalék. Nincs menekülőút. Nincs második otthon.
Azok a megosztottságok, amelyeket a földön olyan hevesen védelmezünk, fentről nézve egyszerűen nem léteznek. Az, hogy az űrből látta a Földet, nem kicsinek éreztette vele magát. Felelősnek éreztette. Mert amikor igazán megértjük, hogy mindannyian ugyanazon a törékeny űrhajón utazunk a világegyetemen keresztül, a „mi kontra ők” gondolata csendben eltűnik — és a helyét egyetlen, elkerülhetetlen igazság veszi át:
Csak a MI van. ![]()
![]()
![]()
„-net
Teremtésvédelem

Műanyagmentes július (2.) – A műanyag nem csak hulladékprobléma
Az előző bejegyzésben arról írtunk, miért indult el a Műanyagmentes július mozgalom, és miért fontos, hogy tudatosabban bánjunk a műanyagokkal. Ebben a bevezető részben egy kicsit mélyebbre ásunk: miért jelent a műanyag ennél is nagyobb kihívást?
A műanyagszennyezésről legtöbbször a folyókban úszó palackok vagy a szemeteszsákok jutnak eszünkbe. Pedig a probléma nem ér véget ott, hogy valami a kukába kerül.
A műanyag nem tűnik el: idővel egyre kisebb részecskékre bomlik. Ezek a mikro- és nanoműanyagok ma már nemcsak a talajban, a vizekben és az élővilágban vannak jelen, hanem az emberi szervezetben is kimutatták őket.
Ezért a műanyag kérdése nem csupán hulladékgazdálkodási ügy:
– Egészségügyi kérdés, hiszen a mikroműanyagok a bőrön keresztül, táplálkozás útján vagy belégzéssel is bejutnak az emberi szervezetbe
– Erőforrás-kérdés, hiszen nagyrészt fosszilis nyersanyagokból készül
– Gazdasági kérdés is, mert a talajok szennyezése hosszú távon a mezőgazdaságot is érintheti
– És hitbeli kérdés is, hiszen a teremtett világ nemcsak erőforrás, hanem ajándék és felelősség.















Nem kell tökéletesnek lennünk. De minden egyszer használatos csomagolás, amelyet kiváltunk, minden újratölthető kulacs és minden tudatos döntés egy lépés a jó irányba.















Ferenc pápa a Laudate Deum apostoli buzdításban emlékeztet bennünket: „nincsenek tartós változások kulturális változások nélkül, a társadalmak életmódjának és meggyőződéseinek érettebbé válása nélkül, és nincsenek kulturális változások az emberek megváltozása nélkül.” (LD 70)
A következő bejegyzésekben arról osztunk meg néhány személyes tapasztalatot, hogy milyen apró változtatások váltak tagjainknak és más teremtésvédőknek be a mindennapokban.
#műanyagmentesjúlius#műanyag#műanyagmentesjúlius2026#plasticfree#plasticfreejuly#hulladék#mikroműanyag#heimildikó#műanyag#műanyagmentes#hulladék#szemét
Szakmai elhivatottság a környezeti nevelésben – Természetpedagógia magazin
Természetpedagógia bejegyzése alapján mentve
Aranyosi Ervin: Chemtrail
A dal szövege a videóban és szerző weboldalán, az alábbi linkre kattintva olvasható:
https://versek.aranyosiervin.com/…/aranyosi-ervin…/



” Az erdők halála vagy elvesztése csak a jéghegy csúcsa,
fényes tükre egy degerenált emberiségnek.”
– Viktor Schauberger természettudós
Az erdő egyenlíti ki a hőmérséklet különbségeket a szén-dioxid felvételével és párolgásával. (Egy felnőtt
bükkfa kb. 7 millió levéllel él, ami 1,5 hektár terület.)
Egy száz-egynéhány éves fa élete során
– 18 millió m3 levegőből veszi át a szén-dioxidot, ami évente 2500 kg tiszta szenet jelent;
– évente 9000 kg szén-dioxidot alakít át és 3700 liter vizet termel;
– 23 millió kilókalóriát tárol (3500 kg feketeszén elégetésével egyenlő);
– 6600 kg oxigén molekulát ad az embernek és minden élőnek;
– 2500 tonna vízzel működteti az atmoszférát (ha kivágjuk, ennyi víz elveszett).
– Somlósi Lajos: Az erdő biológiája
Készüljünk okosan a kánikulára – ne feledkezzünk meg a környezetünkről sem! ![]()
![]()
A nagy hőségben természetes, hogy magunknak folyamatosan töltjük a poharakat, de ilyenkor a kertünk, az utcai növények és a környezetünkben élő állatok is komoly szomjúsággal küzdenek. Hoztunk néhány fontos tippet, hogyan segíthetünk nekik átvészelni a kánikulát:
Gondoskodjunk a kisállatokról és madarakról: A kutyák és macskák táljában cseréljük gyakran a vizet. Életmentő lehet, ha a kertbe, az erkélyre és a ház elé is kiteszünk lapos, vízzel teli edényeket a süniknek, békáknak és madaraknak. Fontos, hogy tegyünk a tálakba néhány nagyobb követ: ezek biztonságos kiszállóként, kapaszkodóként szolgálnak, így a kisebb madarak vagy bogarak nem fognak beleszorulni és belefulladni a vízbe.
Okos öntözés a virágoknak: A növényeket soha ne a déli, tűző napon locsoljuk, mert a vízcseppek nagyítóként égethetik ki a leveleket. Az öntözést időzítsük kora reggelre vagy késő estére, és a vizet közvetlenül a tövekhez juttassuk.
Segítsünk a fáknak és bokroknak: A tartós aszályban a nagyobb cserjék és fák is szomjaznak. Ha tehetjük, adjunk nekik egyszerre nagyobb mennyiségű vizet a tövükhöz – a ritkább, de kiadós áztatás sokkal többet ér, mint a napi szintű, felületes permetezés.
Mulcsozással a párolgás ellen: Terítsünk egy réteg kérget, faforgácsot vagy levágott fűszálakat a növények, bokrok alá. Ez a takarás segít megőrizni a talaj nedvességét, így a gyökerek sokkal tovább bírják a hőséget.
Itató a hasznos rovaroknak: A méheknek és pillangóknak is szükségük van vízre a beporzáshoz. Egy sekély tálkába készítsünk ki vizet, és rakjuk tele kavicsokkal, hogy a rovarok száraz lábbal leszállva, biztonságosan ihassanak belőle.
És persze magadról se feledkezz meg! Amíg a kertet és a környezetedet gondozod, hűtsd le magad ezekkel a természetes, frissítő gyógynövényes italokkal:
Borsmenta: Az egyik legjobb hűsítő. Teáját lehűtve, citrommal és jéggel igazi megváltás a hőségben.
Hibiszkusz: Savanykás, gyümölcsös íze csodásan frissít – nem véletlenül isszák előszeretettel a legforróbb arab országokban is.
Édeskömény: Ha a különlegesebb, fűszeresebb ízeket kedveled, a belőle készült hűvös tea nagyszerűen regenerál.
Citromos víz: A leggyorsabb mentőöv, ami nemcsak hűsít, de a vitaminraktáraidat is visszatölti.
Vigyázzunk egymásra és a természetre is! Kellemes, minél hűsítőbb hétvégét kívánunk! ![]()

MEGSZÍVLELENDŐ ÉS BETARTANDÓ!!!
NYÁRI TÍZPARANCSOLAT!

Kutya meleg van!
Napon és árnyékban!
Mivel a kutyák is élőlények,
Így a melegtől, ők is szenvednek!
Friss víz, mindig legyen nekik,
Mellyel a szomjúságukat enyhíthetik!
Keresd a füves, árnyékos területet,
Mert testük, hamar felmelegedhet!
Vigyázz a kutyád mancsára,
Napközben ne vidd járdára!
Mert a forró aszfalt megégeti,
S ezzel, fájdalmat okozol neki!
A reggeli és esti órákra tervezd a foglalkozást és a sétát,
Napközben csak annyi időre vidd ki, amíg elvégzi a dolgát!
Autóban, még lenyitott ablaknál se hagyd a kutyát,
Mert a levegő hamar eléri a kritikus határt!
Ezért, a nappali órákban had pihenjenek,
Hogy eltudják viselni a magas hőmérsékletet!
Ha viszont azt látod, hogy már nagyon szenved,
Fejét, mancsait, hasát, bevizezheted!
Ilyenkor, soha semmit ne erőltess rá a kutyára,
Inkább figyeld és légy tekintettel az állapotára!

Kóbor ebek, menhelyi adatok, állatorvosi ügyelet: van még munka a mátészalkai állatvédelemben
Mátészalkán az állatvédelem több, egymással összefüggő kérdést érint. Ilyen a kóbor kutyák helyzete, a menhely működése, az örökbefogadások száma, az ivartalanítás lehetősége, valamint az, hogy mennyire követhetőek a menhelyi adatok és a lakossági bejelentések.
Fontos téma az is, hogy az állatok nem megfelelő tartása esetén milyen intézkedések történnek, van-e bírság, elkobzás vagy bírósági ügy. Emellett sokakat érint a hétvégi és éjszakai állatorvosi ellátás hiánya, hiszen baj esetén gyakran csak távolabbi városokban érhető el segítség.
A felelős kutyatartáshoz kapcsolódik az ebnyilvántartás, a chip és a veszettség elleni oltás kérdése is. A mindennapokban pedig olyan gyakorlati dolgok is számítanak, mint a kutyafuttatók elérhetősége vagy az, hogy van-e elég kuka a kutyasétáltatók számára.
Utánajártunk azoknak a kérdéseknek, amelyek leginkább érintik a mátészalkai állatvédelmet.
Kinek mi a véleménye? Melyik területen lenne a legfontosabb előrelépni Mátészalkán?
A teljes cikket a kommentben található linken keresztül lehet elolvasni. ![]()
A teljes cikk itt olvasható el: https://mateszalka-fenyvarosa.hu/kobor-ebek-menhelyi…/

Nemrég elkészült új molinónk a teremtésvédelmi tanításról! A Civil OT-n már láthattátok is a sátrunkban. Hamarosan készül hozzá egy füzetke is, amiben az itt felsorolt dokumentumok releváns tanításait gyűjtöttük össze.
Köszönet Ujlaky Eszternek és a Szentimrevárosi Egyesületnek az ötletért, kivitelezésért!



Virágzik a Tisza, büntetőeljárás is várhat arra, aki megzavarja. A védett kérész éveket vár arra az egyetlen napra, amikor a víz felszínére emelkedik párosodni. Több feladata nincs is az életben, mert mihelyst végzett a fajfenntartással, elpusztul. A kérészek násza pazar természeti jelenség, amely nálunk a Tiszán és néhány mellékfolyóján, a Bodrogon és a Körösön figyelhető meg. A tiszavirág természetvédelmi értéke egyedenként 10 000 forint, a rovarok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása éppúgy jogsértő, mint a rajzás szándékos megzavarása. Az elkövetők ellen szabálysértési, súlyosabb esetben pedig büntetőeljárás is indulhat.
Gajdos László – TISZA
ÓCEÁNOK VILÁGNAPJA
Bár Magyarországnak nincs tengerpartja, a vizek globális körforgása összeköt bennünket. Az óceánok szabályozzák az éghajlatot, biztosítják az oxigént és fenntartják a földi életet.
Az óceánok védelme a saját otthonunkban és környezetünkben kezdődik, a csapadékvíz megtartása és a fenntartható vízhasználat az a kulcs, amellyel a legtöbbet tehetjük a jövőnkért. Folyóink, tavaink és felszín alatti vizeink mind ennek a globális rendszernek a részei.
A 21. század környezeti kihívásai és az aszályos időszakok rávilágítanak arra, hogy a hazai vízkészlet megóvása nemzetstratégiai feladat. Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium munkája a korábbi Fidesz-kormány gyakorlatához képest radikális paradigmaváltást jelent a vízgazdálkodásban és a vízvédelemben. A korábbi, kizárólag a víz gyors levezetésére fókuszáló politika helyett szakmai alapokon nyugvó, komplex, több ágazatot érintő térségi vízmegtartó beruházásokra, a kisvízgyűjtők revitalizációjára, valamint a talaj és a csapadékvíz tudatos visszatartására építünk.

Óceánok Világnapja: Az Óceánok Fontossága és Hogyan Ünnepeljük
Az Óceánok Világnapja minden évben június 8-án kerül megrendezésre. Ezt a napot az ENSZ 2008-ban hozta létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az óceánok jelentőségére és a tengeri környezet védelmének szükségességére. Az óceánok életünk alapvető részét képezik, és számos okból rendkívül fontosak.
Az Óceánok Fontossága
Biodiverzitás és Ökoszisztémák
Az óceánok a Föld legnagyobb élőhelyei, amelyek hihetetlenül gazdag biodiverzitást tartalmaznak. Számos faj él az óceánokban, amelyek közül sokat még nem is fedeztek fel. Az óceáni ökoszisztémák fenntartják az élet egyensúlyát, és alapvető szerepet játszanak a globális élelmiszerellátásban, mivel a világ halállományának jelentős része innen származik.
Éghajlat Szabályozás
Az óceánok kulcsszerepet játszanak a Föld éghajlatának szabályozásában. Az óceánok elnyelik a szén-dioxidot, és hőenergia tárolásával szabályozzák a globális hőmérsékletet. Az óceánok nélkül a globális felmelegedés üteme jelentősen gyorsabb lenne.
Gazdasági Jelentőség
Az óceánok gazdasági jelentősége is óriási. A tengeri szállítás a globális kereskedelem egyik legfontosabb eleme, és az óceánokhoz kapcsolódó iparágak, mint például a halászat, az akvakultúra és a turizmus, milliók megélhetését biztosítják.
Fenyegetések az Óceánokra
Szennyezés
Az óceánok szennyezése az egyik legnagyobb kihívás, amellyel szembe kell néznünk. A műanyag hulladék és más szennyező anyagok komoly károkat okoznak az óceáni ökoszisztémákban. Évente több millió tonna műanyag kerül az óceánokba, ami súlyos veszélyt jelent a tengeri élővilágra.
Túlhalászat
A túlhalászat szintén komoly problémát jelent. A globális halállomány jelentős része túlhalászott, ami veszélyezteti az élelmiszerellátást és az óceáni ökoszisztémák egyensúlyát.
Klímaváltozás
A klímaváltozás hatásai az óceánokban is érezhetők. Az óceánok melegedése, a savasodás és a tengeri jég olvadása mind komoly következményekkel járnak az óceáni élőhelyekre és a fajokra nézve.
Hogyan Ünnepelhetjük az Óceánok Világnapját?
Tudatosság Növelése
Az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy növeljük a tudatosságot az óceánok védelmének fontosságáról. Ossz meg információkat a közösségi médiában, és vegyél részt helyi eseményeken, amelyek az óceánok megóvására irányulnak.
Tengerparti Takarítás
Csatlakozz tengerparti takarítási akciókhoz, vagy szervezz sajátot. Ezek az események nemcsak a szemetelés csökkentésében segítenek, hanem közösségi összefogást is teremtenek.
Fenntartható Gyakorlatok Bevezetése
Vezess be fenntartható gyakorlatokat a mindennapi életedben, például csökkentsd a műanyag használatát, válassz fenntarthatóan fogott halat, és támogasd az óceánok megóvására irányuló kezdeményezéseket.
Oktatás és Információterjesztés
Szervezz oktatási programokat és workshopokat, amelyek célja a tengeri környezet megóvásának népszerűsítése. Iskolákban, közösségi központokban és munkahelyeken is tartalmazhatsz előadásokat és bemutatókat.
Záró Gondolatok
Az Óceánok Világnapja kiváló lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk az óceánok fontosságán és azon, hogyan járulhatunk hozzá a tengeri környezet megóvásához. Minden kis lépés számít, és együtt jelentős változásokat érhetünk el az óceánok védelme érdekében. Ünnepeld az Óceánok Világnapját tudatosan, és tedd meg a magadét a fenntartható jövőért!
https://www.facebook.com/reel/1346866635822947 – „Behatolunk a természetbe, és elraboljuk a javait” – Joaquin Phoenix vegán színész lenyűgöző beszéde az Oscar-gálán.

Június 5 – környezetvédelmi világnap!![]()
És hogy mit ad ez nekünk, mit jelent nekünk keresztényként? Kicsit mást, kicsit többet, de a cél ugyanaz: megóvni gyönyörű, összetett, a mennyei Atyától kapott világot.
Szakítsatok ma 2 percet szemlélődésre (akár a munkahely ablakából látható fa is megteszi!), és adjatok hálát ezért a csodálatos ajándékért – világunkért.
#világnap#jelesnapok#környezetvédelmivilágnap#környezetvédelem#szemlélődés#gondozzaésőrizze#szemlélődj#hála

Teremtésvédelem
Miért örülünk teremtésvédőként a Magnifica Humanitas enciklikának?
Bár XIV. Leó pápa új enciklikája elsősorban a mesterséges intelligenciáról és az emberi méltóságról szól, sok fontos üzenete van a teremtésvédelem számára is. A dokumentum arra figyelmeztet, hogy korunk egyik legnagyobb veszélye az a szemlélet, amely mindent – az embert, a természetet, a kapcsolatainkat – pusztán erőforrásnak, adatnak vagy hasznossági tényezőnek tekint.
A pápa szerint a környezeti és társadalmi válságok gyökere gyakran közös: amikor az erdő csak faanyag, a folyó csak vízkészlet, az ember pedig csak fogyasztó vagy termelési egység lesz. Ezért a megoldás sem lehet pusztán technológiai. Újra fel kell fedeznünk a közjó, a szolidaritás és az emberi méltóság jelentőségét.
Különösen fontos, hogy az enciklika rámutat: a fejlődés terheit és előnyeit nem egyformán viseljük. Ahogy a környezeti válság hatásait is gyakran azok szenvedik el leginkább, akik a legkevésbé járultak hozzá azok kialakulásához. Ezért a teremtésvédelem nemcsak ökológiai, hanem igazságossági kérdés is.
A Magnifica Humanitas végső soron arra hív, hogy újragondoljuk kapcsolatunkat a technológiával, egymással és a teremtett világgal. Hogy ne pusztán használni akarjuk a világot, hanem felelősen és hálával lakni benne.
Izgatottan várjuk tehát a hivatalos magyar fordítást, és mindenképpen közreadjuk itt is.
#magnificahumanitas#enciklika#társadalmitanítás#leopápa#XIVLeo#katolikustársadalmitanítás#AI#MI#mesterségesintelligencia

Gyermeknapon a kis kedvenckékre is gondolunk:)
https://www.facebook.com/reel/1002301985410484 – A nap fotója…

![]()
katolikus intézmény vehetett át Teremtésvédő Óvoda, Iskola és Kollégium címet
A Katolikus Pedagógiai Intézet (KAPI) és az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának szervezésében május 20-án teremtésvédelmi szakmai napot tartottak a MKPK Városligeti fasori irodaházában.
Ezen az ország egyházi fenntartású oktatási-nevelési intézményeinek kiosztották a pályázaton elnyerhető Teremtésvédő Óvoda, Iskola, illetve Kollégium címeket is.
https://www.magyarkurir.hu/…/77-katolikus-intezmeny…
Klímanócskák örömteli hangulatban van.
Méhek világnapja május 20 ![]()
!Szereted a szép lepkéket, a katicabogarat? Kerted legértékesebb látogatói, a hasznos rovarok is számítanak Rád!
Méhzümmögés, madárcsicsergés, békakuruttyolás – mindenki létrehozhat saját kertjében egy természetes földi paradicsomot.
Rendkivül fontos a rovarok világa, azon belül is a hasznos fajok védelme, életterük biztosítása. A hasznos rovarok egy része elpusztítja a kártékony rovarokat. Ilyenek például a katicabogarak, akik a levéltetveket nagy étvággyal fogyasztják. Más rovarok, mint a méhek, pillangók, dongók a beporzást segítik. Nem minden méh egyforma.
A mézet, méhpempőt, propoliszt és a méhviaszt a házi méheknek köszönhetjük, rajtuk kívül több, mint 550 méhfajjal élünk együtt a csodálatos Kárpát – medencénkben. Ide tartoznak a vadméhek, ilyen a bányász-, kőműves, pelyhes és bundásméhek és az akár 30 mm-re megnövő poszméhek is. Ezek a méhek nem termelnek emberi fogyasztásra alkalmas mézet, azonban nagy szerepet játszanak a vadon termesztett és haszonnövények beporzásában. Így lesznek szép gyümölcsök és díszítő értékkel bíró termések A rovarok védelme a természet, és egyben a Mi érdekünk is.
Kertrendezés során vedd figyelembe
– A növényeket sűrűn, napos helyekre is ültessél – a beporzó rovarok a napfényes helyeket és a buján termő növényeket kedvelik.
– Gondoskodj a méhek itatásáról – a kert végében helyezz ki kis madárfürdetőket, és helyezz bele néhány követ, így az ivóvíz biztosítva lesz számukra.
– Ültess kiváló mézelő növénytársításokat, melyek hosszan tartó virágzást nyújtanak – kiválóan alkalmazkodnak a mi éghajlati és talajviszonyainkhoz, és a hasznos rovarok természetes táplálékforrásaként szolgálnak.
– Alakítsunk ki fészket és menedéket a hasznos rovarok számára – Méhhotel.
Ezeknek a létesítményeknek fontos szerepe van a biodiverzitás megőrzésében és a környezet vegyszer terhelésének csökkentésében. egy kifejlett katicabogár naponta átlagosan 160 levéltetűt eszik meg, lárvája pedig még szívesebben látott, óvott vendég a kertjeinkben, hiszen naponta akár 850 levéltetűt is elfogyaszt. A méhhoteleket rajtuk kívül kedvelik még a fülbemászók és a vadméhek is. Tekintettel arra, hogy Magyarország után, például Ausztriában is 680 vadméh fajt tartanak számon, a méhhotel jó kihasználtsága, eredményessége biztosra vehető.
A méhhotel rendeltetése
Sok méhhotelt tojásrakó helynek használják a rovarok, például a magányosan élő méhek vagy darazsak. A méhhotelek megfelelő helyet biztosítanak a különböző rovarok, mint például a katicabogarak és pillangók téli hibernálódására.
A méhhotelek elkészítéséhez használjunk megfelelő alapanyagokat, melyekbe fúróval kisebb-nagyobb átmérőjű lyukakat fúrunk. Ezek a lyukak arra is alkalmasak, hogy a rovarok lárvái itt fejlődjenek. Elsősorban különböző faanyagokból készítsünk amelyek illeszkednek a legkülönbözőbb rovarok természetes életmódjához. A farönk és a fakéreg, az összekötözött nádköteg, a bambusz is gyakori építőanyag. A felhasznált anyagok változatossága és a bejáratként is funkcionáló, más-más méretű furatok eltérő rovarfajokat fognak vonzani . A különböző lepkék, pillangók a téli hibernálódásukhoz olyan védett helyet keresnek, mint a házak falán vagy a melléképületeken található hasadékok, repedések, vagy zárt teret, mint egy nagy levélkupac. A pillangók számára készült szállók olyan függőlegesen álló résekkel vannak ellátva, amelyek elegendő helyet biztosítanak az oda betérő és abban elhelyezkedő lepkék sérülékeny szárnyai számára.
A katicabogarakat elszállásolhatjuk, ha egy nyitott és az oldalára fordított dobozt telerakunk kis faágakkal, így sok-sok zegzugos üreg alakul ki; ezt pedig különösen kedvelik. Általában nagyobb csoportokban térnek téli nyugovóra, így a menedékhely ösztönözni fogja őket az együttes . A legegyszerűbb méhszállodát úgy építhetjük, hogy lefűrészelt farönkdarabba vagy fatörzsszeletbe egymástól néhány cm-re különböző méretű (például 2, 4, 6 és 8 mm-es) lyukakat fúrunk. Ezek a vadméheket vonzani fogják. A lyukakat kissé harántirányban fúrjuk, hogy a csapadékvíz ne folyjon be a belsejükbe. Ügyeljünk továbbá arra, hogy a hotelek bejárata sima felületű legyen, mert a betérő rovarok érzékeny teste könnyen megsérülhet. Kiváló az egyszerű bambusz- vagy nádköteg is, amelyet beteszünk egy konzervdobozba és rögzítjük egy meleg helyre, jót tehet a magányosan élő méheknek.
Kihelyezés
A méhhotelt ideális esetben egy meleg, védett helyen helyezzük el, mint például egy déli fekvésű sövény, tujasor. A kelő, ébredő rovarok már a tél vége felé aktívvá válnak. Vannak fajok, amelyek a fészkeiket agyaggal, homokkal vagy más anyagokkal bélelik. A természetben található hasznos rovarokért sokat tehetünk hogy szebb, élhetőbb legyen a kertünk, környezetünk. Forrás első kép Mézerdő méhészet.. #mehklimanocskak
Zöld Alternatíva Magyarországért

Május 20. a méhek világnapja.
Talán nincs még egy olyan apró élőlény a Földön, amely ennyire csendben, mégis ennyire létfontosságúan dolgozna értünk nap mint nap. A méhek nemcsak mézet készítenek, ők tartják életben a természet és az élelmiszer-termelés egyensúlyának jelentős részét.
A gyümölcseink, zöldségeink, napraforgóink, repcéink és vadvirágaink nagy része beporzók nélkül eltűnne vagy drasztikusan visszaszorulna. Miközben az emberiség egyre többet beszél technológiáról és fejlődésről, gyakran megfeledkezünk arról, hogy az élet alapjai még mindig a természet láthatatlan rendszerein nyugszanak.
És ezek a rendszerek ma veszélyben vannak.
A vegyszerezés, az iparszerű mezőgazdaság, az élőhelyek eltűnése, a monokultúrás tájak és a klímaváltozás együttesen pusztítják a beporzókat. Egyre kevesebb a vadvirágos terület, egyre több a sterilre nyírt zöldfelület, miközben a természet csendben próbálna túlélni mellettünk.
A méhek világnapja nemcsak ünnep, figyelmeztetés is.
Mert amikor a méhek eltűnnek, valójában mi is veszítünk: termést, biodiverzitást, egészséges ökoszisztémát, és végső soron a jövőnket.
Egyetlen ember is sokat tehet:
ültess méhbarát növényeket,
hagyj vadvirágos sávokat,
csökkentsd a vegyszerek
használatát,
támogasd a természetközeli gazdálkodást,
és ne tekints „gaznak” minden virágzó területre.
A természet nem díszlet körülöttünk. Az életfeltételünk.
Ti mit tapasztaltok? Láttok még annyi méhet és pillangót, mint gyerekkorotokban? ![]()
![]()
#MéhekVilágnapja#Beporzók#Méhvédelem#ZöldAlternatíva#Természetvédelem
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület üdvözli az Élő Környezetért Felelős Minisztérium létrejöttét, amely új lehetőség reményét hordozza a teremtett világ védelmének megerősítésére. A minisztérium felállása fontos lépés, de ahhoz, hogy valódi változást hozzon, szükség van a feladatok átgondolt, világos kijelölésére és az átlátható működésre. Ezért Egyesületünk – a Magyar Természetvédők Szövetségével és a Greenpeace Magyarországgal együtt – kezdeményezője volt annak a nyílt levélnek, amely ezen új környezetvédelmi minisztérium feladat- és hatásköreinek pontosítását célozza, és melyet azóta több mint százhúsz civil szervezet írt alá. Tettük ezt, mint eddig is, Krisztus tanítványainak szentírási küldetésére gondolva: “Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!“ (1Tesz 5,21)
A nyílt levél azt kéri, hogy a kormány egyértelműen rendezze a klímapolitikai felelősség helyét – különösen a kibocsátáscsökkentés, a dekarbonizáció és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás széttagolt feladatköreit –, továbbá tisztázza a GMO‑mentesség, génmegőrzés és a fenntartható fejlődés stratégiai irányításának hovatartozását, hogy ezek ne ágazati logikák, hanem a környezetvédelem egységes szempontjai szerint működjenek.
Úgy látjuk, most különösen aktuális levonni a konkrét következtetéseket Ferenc pápa erős figyelmeztetéseiből a Laudato si’ enciklikában: “Annak a politikai magatartásnak a drámája, amely azonnali eredményekre törekszik, és amelyet a fogyasztói szemléletű rétegek is fenntartanak, kiprovokálja a rövid távú növekedés szükségességét. Választási érdekeiknek megfelelően a kormányok nem egykönnyen merészelik bosszantani az embereket olyan intézkedésekkel, amelyek hatással lehetnek a fogyasztás mértékére vagy veszélyeztetnék a külföldi befektetéseket. A rövidlátó hatalomszerzés igénye megakadályozza a széles látószögű környezetvédelmi teendők beillesztését a kormányok nyilvános programjába. Így megfeledkeznek arról, hogy „az idő a tér felett áll”, hogy mindig termékenyebbek vagyunk, ha folyamatokat indítunk el, mint ha hatalmi tereket uralunk. A politikai nagyság akkor mutatkozik meg, amikor – nehéz idôszakokban – nagy elvek szerint munkálkodunk és a hosszú távú közjóra gondolunk.” (LS 178). “…azt világosan kell látni, hogy nem lehet a jövedelmezőség az egyetlen figyelembe veendő kritérium, és hogy amikor újabb mérlegelendô szempontok merülnek fel az információk gyarapodása folytán, akkor új vizsgálatot kell végezni az összes érdekelt fél részvételével. A vita eredményezheti azt a döntést, hogy nem lépnek tovább a projektben, de azt is, hogy módosítják azt, vagy alternatív javaslatokat dolgoznak ki.” (LS 187) Ezt – amint korábban is számos alkalommal igyekeztünk a civil eszközöket felhasználva hangoztatni – eddig is szem előtt kellett volna tartani, és most lehetőséget látunk ezeknek az elveknek a hatékonyabb érvényesülésére.
A katolikus társadalmi tanítás szerint a természet gondozása nem csupán szakpolitikai feladat, hanem lelki és erkölcsi felelősség, amely a Teremtő szeretetbe vetett hit, a közjó, a szegények védelme és a jövő generációk iránti elköteleződés elveire épül. Az aláíró szervezetek, így Egyesületünk is kész szakmai partnerként támogatni az új tárca létrejöttének folyamatát, hogy az valóban hatékony, átlátható és a közjóért felelősen cselekvő módon szolgálhassa Magyarország – és így a Föld – élő környezetének védelmét.
A dokumentum teljes terjedelmében az aláíró szervezetek listájával együtt elérhető az alábbi linken: https://mtvsz.hu/…/files/2026/Civil-level-Magyar-Peter.pdf
#nyíltlevél#közélet#minisztérium#környezetvédelmiminisztérium#környezetvédelem#statútumrendelet#mtvsz#greenpeace#civil#civilszervezetek#civilösszefogás#laudatosi#hatáskör#kormány
…Azért azt tudjuk, ugye, hogy mindezzel a Miniszterúr és munkatársai tisztában vannak. pontosan ezért jött létre a ez a Minisztérium….KM
https://www.facebook.com/reel/1880001582262196
Ma van a Veszélyeztetett fajok Világnapja!-május 15.
Minden évben, május 3. péntekén van a Veszélyeztetett fajok Világnapja.
Az élet kialakulásának 3,5 milliárd éves folyamata után öt nagy kihalási hullámot nevez meg a tudomány, a hatodik, amely a leggyorsabb, most van folyamatban. Ilyen ütemű fajpusztulás a dinoszauruszok óta nem történt és ez nem természeti katasztrófa következménye, hanem az emberi beavatkozásé.
A Nemzetközi Természetvédelmi Unió, az IUCN (International Union for Conservation of Nature) által működtetett Vörös Lista ma a világ legfontosabb természetvédelmi adatbázisa.
Az IUCN Vörös Listáján jelenleg több mint 172 000 faj szerepel tudományos értékeléssel, és ezek közül közel 49 000 faj számít veszélyeztetettnek.
A fajok eltűnésének legfőbb okai az élőhelyek pusztulása, az éghajlatváltozás, a túlzott vadászat és halászat, a környezetszennyezés, valamint az inváziós fajok terjedése. Sok állatfajnak az állatkert az utolsó menedéke , ahol nemzetközi összefogás keretében próbálják a kihalás szélére sodródott állatfajokat megmenteni és szaporítani.
Az állatkerti munka végső célja- melynek a Nyíregyházi Állatpark is aktív részese-hogy a veszélyeztetett fajok egyedeit zárt térben szaporítsák, tulajdonságaikat, genetikai állományukat minél jobban megőrizzék, és a jövőben az eredeti élőhelyet ismételten benépesítsék.
Számos veszélyeztetett faj fennmaradása ma már nemzetközi tenyésztési programokon, tudományos együttműködésen és a génállomány tudatos megőrzésén múlik.

https://www.facebook.com/reel/1678322385556336 – All mothers love their babies
FORDULAT JÖHET A VÉDETT ERDŐK ÜGYÉBEN!
Amint lehet, moratóriumot hirdetnek a védett erdőkben a fakitermelésre, jelentette be Gajdos László környezetvédelmi miniszter – hivatalosan az élő környezetért felelős miniszter – mai miniszterjelölti meghallgatásán az Országgyűlés szakbizottsága előtt.
Gajdos azt mondta, az erdő mindennek az alapja, ezért fel kell számolni a hazai ipari erdészeti hozzáállást, és át kell gondolni a 21 hazai állami erdészet helyzetét, mivel a fakitermelés helyett az ökológiai szemléletnek kellene teret nyernie ezekben. A Telex tudósítása szerint az új miniszter azt szeretné, hogy a tíz hazai nemzeti parkban a természetvédelmi szempontok legyenek az elsődlegesek, ne a gazdálkodás.
➜ Ez a megszólalás fordulatot jelez a hazai védett erdők ügyében. A Válasz Online az elmúlt években többször felhívta a figyelmet arra, hogy a természetvédelem szempontjai alig-alig érvényesülnek a védett erdőterületeken, a valóságban szinte mindenhol gazdasági célú faanyagtermelés történik. Legutóbb idén februárban számoltunk be öt természetvédő szervezet közös akciójáról, amelyben a vágásos gazdálkodás kivezetését követelték a védett erdők esetében (cikkünk linkje a kommentmezőben található).
Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője, a természetes erdők védelméért indított kampány vezéralakja üdvözölte a miniszteri bejelentést: „Majd’ másfél évtizedes erőfeszítések után tényleg célba értek az üzeneteink. El sem hiszem, amit leírva látok… (…) Nagyon várom a változásokat a védett területek erdeiben. Nekem azzal lesz teljes a rendszerváltás, akkor érzem majd, hogy a természeti értékeink megőrzésében is átléptük egy új világ küszöbét” – írta posztjában.
➜ Gajdos László első konkrét megszólalása az erdők ügyében valódi szemléletváltást jelez, de tényleges jelentőségét majd csak a konkrét intézkedések fényében lehet felmérni.
• A Telex tudósításában például az szerepelt, hogy Gajdos kivezetné a tarvágást, de a tarvágás hivatalosan már évek óta tiltva van a hegyvidéki, őshonos állományú védett erdőkben. Csakhogy a helyette alkalmazott fokozatos felújító vágás szinte pont ugyanolyan kártékony az élővilág, valamint a talaj- és vízvédelem szempontjából.
• Nem mindegy az sem, milyen szabályok lesznek a Natura2000 hálózathoz tartozó területeken, vagy például az örökerdő üzemmódnak nevezett szálaló vágás alkalmazásakor.
• A nemzeti parki rendszer sem tekinthető teljesnek, hazánk legértékesebb erdei közül jó néhány nem nemzeti parkokban található, és olyan jelentős erdőkkel rendelkező hegyvidékek nem állnak megfelelő szintű védettség alatt, mint a Mátra és a Zempléni-hegység (mindkettő nemzeti park lehetne).
Ezeknek a kérdéseknek a részletes szabályozása fogja eldönteni, hogy lesz-e ténylegesen is valós fordulat a védett erdők kezelésében.
Zsuppán András

Gyökössy Endre: Virágok virága
Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!
Szórd be illatoddal!
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elűzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.
Tevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet…
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket.

Tudásvízió

A természet legjobb kertészei
Ezek a rovarok láthatatlan őrzői a kertednek.
**Zöld fátyolka** – Nemcsak gyönyörű, de lárvája igazi zsákmányszerző gépezet, amely levéltetvekkel és más kártevőkkel táplálkozik.
Az **imádkozó sáska** csendben és türelmesen vadászik, megvédi a növényeidet a kártevőktől, amelyek titokban dézsmálnák kerted.
A piros pöttyös **katicabogár** lárvái egyszerűen felfalják a levéltetveket, míg a felnőttek más rovarokon is megtelepszenek.
**Futóbogár** – Szinte minden apró kártevőt lenyűgöző gyorsasággal kap el, legyen szó csigáról vagy hernyóról.
**Farkaspók** – Gyors és hatékony ragadozó, amely vadászatával biztosítja a talajlakó kártevők kordában tartását.
A rejtélyes **fülbemászó** nem csak fülbemászó dallamokkal szolgál, hanem a kertedért is védelmez.
A **zengőlégy** lárvái szúnyogokat és egyéb kártevőket fogyasztanak, miközben a felnőttek segítenek a növények beporzásában.
A méltatlanul alábecsült **ászkarák** is része ennek a csapatnak, hiszen elbomló anyagokkal táplálkozik, ezzel javítva a talaj minőségét.
Ezek a rovarok többek, mint apró barátok – természetes védelmi rendszerként óvják kerted harmóniáját.
Engedd meg a természetnek, hogy megmutassa erejét!
Teremtésvédelem
Egy idős tölgy komplett élőhely, nem csak egy fa.
A rajta és körülötte élő 400 (!!) különböző faj között vannak rovarok, madarak, emlősök, gombák, mohák, zuzmók, és még sok más. A tölgyesek ezért számítanak kiemelkedően biodiverz élőhelyeknek Közép‑Európában.
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
A vasárnapi Madarak és fák napja apropóján jó szívvel ajánljuk
A NAGY FAFILM
című magyar természetfilmet, ami egészen új szemmel mutatja meg, milyen elképesztő világ rejtőzik egyetlen fa körül.
A film főszereplője egy idős tölgy, amely évszázadok óta áll a helyén. Nem mozdul egy tapodtat sem, mégis rendkívül sok izgalmas dolog történik körülötte.
Remek családi kikapcsolódás, minden korosztály számára izgalmas és érthető. E sorok írójának 12 éves, azaz már kiskamasz fia a film végén megkönnyebbülten mondta:
„Jajj de jó, hogy vége lett, mert annyira izgalmas volt, hogy közben nem tudtam kimenni WC-re!”
A film előzetese itt látható: https://termeszetfilm.hu/anagyfafilm/
A teljes film linkjét hozzászólásba tesszük.
#madarakésfáknapja#film#nagyfafilm#anagyfafilm#természetfilm#tölgyfa#természet#ökoszisztéma#biodiverzitás#élőhely#erdő
A Nagy Fafilm / This Tree is Big
This Tree is Big – trailer from Filmdzsungel.hu Filmjungle.eu on Vimeo.
A gerecsei Öreg Tölgy nem mozog túl sokat. Mégis rengeteg érdekes dolog történik vele.
The Old Oak of the Gerecse doesn’t move too much. Still, a lot of things are happening to it.
SZINOPSZIS: Létezik a földi élőlényeknek egy olyan formája, amely minden más ismert életformánál jobban kihasználja a területben rejlő lehetőségeket. Egy életforma, aminek nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. A fák különleges élőlények. Rendkívül lassan nőnek, és – talán éppen ezért – rendkívül sokáig képesek élni. Megadják a módját a születésnek éppúgy, mint az elmúlásnak. Puszta létükkel ezer meg ezer másik faj fennmaradását biztosítják. A fák olyan sokban különböznek a többi élőlénytől, hogy már-már jobban beillenének földönkívüli létformának, semmint evilági élőlénynek. Teljesen mások, mint a többi növényfaj, az állatokról már nem is beszélve. Számukra máshogy telik az idő. Egy ilyen óriásnak egy nap olyan, mint egy pillanat. Egy évszak olyan, mint egy röpke óra. És egy év olyan, mint egy hamar tovatűnő nap. Történetünk egy fáról szól. Egy óriásról, ami az elmúlt évszázadokban nem mozdult egy tapodtat sem: mégis rengeteg érdekes dolog történt vele. A Nagy Fafilm.
A NAGY FAFILM oldala a MÉDIATANÁCS.HU-n.
SYNOPSIS: Trees are very special creatures. They grow very slowly and hence they live for very long. Simply by existing they provide shelter and food for thousands of other creatures. Trees are so different from other life forms that sometimes they look as if they were out of this world. They spend their time on a different scale. For them, a day is like a moment. A season is like an hour. And a year is like a simple single day. This story is about an oak tree. A giant, which have been standing in the same place for centuries now, still, a lot of interesting things happened to it.
The director’s message to the audience of the 2015 Japan Wildlife Film Festival:
„Dear lovers of nature films,
I am Attila Dávid Molnár, director of This Tree is Big. In one way or another, everybody loves trees. But be strong, trees do not love anybody. When seeing a very old tree, nearly everybody thinks, oh, this giant must have seen the history. Honestly, trees do not see a thing. We are full of misconceptions with trees and fail to understand that these living beings do not want anything but to live. Being a human means that I, just like you, want not just staying alive, but many things. For example, I would really fancy an award from JWFF. And this ‘will’ is what I think separates us from the wild kingdom of plants and animals. However, this ‘will’ is a consequence of consciousness. And nothing else but this consciousness enables us to learn from others. And I have to tell you, trees are great teachers. They teach us for example, how to keep balance and use resources efficiently, quietly and in a sustainable way. I hope my film will help to spread this message.
Thank you for your attention.”
Vidos Erik plakátterve a filmhez:
A Nagy Fafilm a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében került bemutatásra. A díszbemutatót követően a film több díjat is elhozott az I. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, Gödöllőn, és elnyerte a Médiatanács szervezésében megvalósuló Mecenatúra Filmes Gála I. díját a Kollányi Ágostonról elnevezett tudományos-ismeretterjesztő kategóriában.
BBC One
https://www.facebook.com/reel/2022611038045988
David Attenborough – this is your life. Have an AMAZING ! ![]()
![]()
Ma 100 éves David Attenborough. ![]()
![]()

Kevés ember változtatta meg annyira a természethez és az állatokhoz való viszonyunkat, mint ő. Generációk tanulták meg a filmjein keresztül, hogy az állatok világa közös otthonunk része.
Az állatbarát nevelés egyik legfontosabb alapja a megfigyelés, a kíváncsiság és a természet iránti tisztelet. Pontosan azt a szemléletet közvetíti, amit David Attenborough 100 éve képvisel.
Ma arra biztatunk mindenkit:
álljatok meg egy pillanatra a természetben,
figyeljetek meg egy állatot,
vegyetek elő egy természetvédelem témájú könyvet,
beszélgessetek a gyerekekkel az élővilágról,
és tanítsuk meg a következő generációnak, hogy a természet védelme a mindennapokban kezdődik.
Boldog 100. születésnapot, David Attenborough!
Köszönjük, hogy megtanítottál minket jobban látni a világot. ![]()
Május 10. a madarak és fák világnapja ![]()
![]()

A Madarak és Fák Napja egy több mint száz éves hagyomány Magyarországon, melyet minden év május 10-én ünneplünk. A hagyomány célja, hogy felhívja a társadalom, különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára. Az első Madarak és Fák napját a kor neves ornitológusa, Chernel István szervezte 1902-ben. Több mint száz év telt el azóta, a természetvédelem fontosságára egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk.
/ A szövegrészlet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról származik.
/
Teremtésvédelem
Tudtátok, hogy az ökoiskola cím mellett 2 éve már teremtésvédő iskola, óvoda, kollégium is létezik?
A minősítést a Katolikus Pedagógiai Intétet, az MKPK Caritas in Veritate Bizottsaga es az egyházmegyei teremtésvédelmi referensek együttműködésben ítélik oda. Most megosztunk egy intézménylatogatasról szóló posztot, igazán inspiráló!
https://www.facebook.com/share/1B8BpmBJbg/
Katolikus Társadalmi Napok
![]()
A Teremtésvédő Iskola, Óvoda, Kollégium pályázóinak meglátogatására Felsőzsolcára utaztunk. Az óvodát a Görögkatolikus Egyház tartja fenn.
Gyönyörű példáját láthattuk itt az intézmény, a szülők, a polgármester és a civil szervezetek összefogásának. Együtt nagy hatású projekteket valósítottak meg.
Két éve hirdettek egy madáretető készítő versenyt, ahová 35 pályamunka érkezett, melyekből a polgármester kiállítást szervezett. A díjkiosztó és a madáretető-kiállítás után a város parkjaiban, közterein, a Sajó partján helyezték el a műveket, ahol a gyerekek, családok azóta is töltögetik, gondozzák a saját etetőiket. Az eseményről a helyi tévé is hírt adott, a polgármester beszélt a téli madáretetés fontosságáról és szabályairól.
![]()
Karácsony előtt nem mézeskalácsot sütnek ebben az oviban, hanem madárkalácsot készítenek magokból, zsír és méhviasz keverékéből. Egy alkalommal a helyi civil tűzoltó egyesület vonult ki egy tűzoltó autóval, hogy egy diókoszorút helyezzenek fel az ovi legmagasabb fenyőjének csúcsára a gyerekek lelkes ámulata közben.
Ha egy közösség együtt szolgál egy ügyet, az biztosan lenyomatot fog hagyni a jövő generációiban.

Madarak–fák napjára készülsz? Ez most nagyon ütős lett…
Most nem csak egy feladatcsomagot hoztam.
kiegészítettem egy komplett plakátcsomaggal is.
Madarak–fák napja fejlesztő PDF csomag + plakátok
Mit találsz benne?
játékos, gondolkodtató feladatok
mesefeldolgozás
agytorna feladatok
+ ÚJ: plakátsorozat
madarak általános jellemzői
fák általános jellemzői
10 madárfaj részletesen
10 fafaj részletesen
gyerekbarát, szemléletes, azonnal használható
Ez már nem csak játék.
komplett foglalkozás egyben
(élmény + gondolkodás + tudás)
Ár:
Teljes csomag (logikai feladatok +mesefeldolgozás + agytorna + plakátok): 2600 Ft
Csak plakátok külön: 1990 Ft
Ha most készülsz rá, ez az egyik utolsó lehetőség, hogy még időben kéznél legyen.
Ha szeretnéd megvásárolni:
Írd kommentbe: MADÁR
vagy írj Messenger üzenetet ![]()
Fontos: válaszolok mindenkinek, de nézd meg az „Üzenetkérelmek” között is!

VÁGATLAN MÁJUS – ne vágd a füvet egy hónapig!![]()
![]()
A Laudato si’ enciklika alábbi pontja arra hív, hogy fedezzük fel újra: a teremtett világ apró részleteiben is Isten szeretete ragyog – még egy egyszerű, virágzó, „rendezetlennek” tűnő kertben is.
A „vágatlan május” éppen ezt segíti megélni: ha hagyjuk nőni a füvet és virágozni a vadvirágokat, teret adunk az életnek és a beporzóknak.
Ez az apró gesztus minden kerttulajdonos számára könnyen megvalósítható, ingyen van, energiába sem kerül (sőt épp spórolunk vele) – cserébe valódi ajándék a teremtett világ sok kis lakójának.
Így válik a kertünk is a hála és a gondoskodás csendes tanúságtételévé.
#vágatlanmájus#fű#gyep#pázsit#fűnyírás#kert#biodiverzitás#beporzók#méhek#laudatosi#enciklika#katolikustársadalmitanítás#idézet#nomowmay

Az élő környezetért felelős miniszter: Gajdos László.

https://fb.watch/GP_H6HMM9W/ – A Méhek Napja Magyarországon–április 30.
Ma van a méhek napja![]()
A méhek napját az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, vagyis az OMME kezdeményezésére, 1994. április 30-a óta ezen a napon ünnepeljük.
A méhek életbevágóan fontosak számunkra, hiszen a legújabb elemzések szerint az emberiség élelmiszer termelésének mintegy harmada függ a rovarok beporzó tevékenységétől.
Aranyosi Ervin: Méhek világnapja
„Nélkülük nem lehet gyümölcse a fának,
ha jobban megnézed, porruhában járnak.
Viszik a virágport virágról, virágra,
így kerül a gyümölcs-kezdemény az ágra.
Évezredek óta ez a mesterségük,
és ha nem vigyázunk, hamarosan végük.
Sajnos nem jó gazda – oly buta az ember –
világot pusztít el rengeteg vegyszerrel.
Kihalnak a méhek, aztán mi is velük,
ha a méheinkre oda sem figyelünk.”
Sár nélkül maradnak a fecskék a tavaszi aszályban
2026.04.29.NG

A tartós csapadékhiány miatt eltűntek a természetes sárforrások, ilyen helyzetben a fecskék segítségre szorulnak.

A tavasz végi napsütés sokaknak öröm, a fecskéknek azonban idén komoly kihívást jelent. A hosszú ideje tartó szárazság nemcsak a növényeket viseli meg, hanem azokat a madarakat is, amelyek életük egyik legfontosabb feladatához – a fészeképítéshez – nélkülözhetetlen anyagot, a sarat keresik.
A hazánkba visszatérő fecskék, például a füsti fecske és a molnárfecske, hagyományosan nedves földből gyúrják össze fészkeiket. Ezek az apró sárgolyók biztosítják a fészkek szilárdságát, tartósságát, az idei aszályos tavaszon azonban sok helyen egyszerűen nincs elérhető sár, a talaj kiszáradt, a pocsolyák eltűntek.
A problémát tovább súlyosbítja az emberi környezet átalakulása. Az egykori utcai vízcsapok, az úgynevezett kék csapok megszűntek, a hagyományos állattartás visszaszorulásával eltűntek a jószágitatók és a rendszeresen felázó földes területek is – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében. Eközben a települések egyre nagyobb részét borítja aszfalt, beton vagy térkő, vagyis olyan felszín, ahol a víz nem tud megmaradni, és sár sem képződik.
Hogyan segíthetünk fecskéinknek?
Az MME most arra hívja fel a figyelmet, hogy viszonylag egyszerű módszerekkel bárki segíthet a fecskéknek. A megoldás a sárgyűjtőhelyek kialakítása.
A legegyszerűbb, ha egy kisebb, kevésbé forgalmas földes területen – például útpadkán vagy udvaron – alaposan fellocsoljuk a talajt, amíg az már nem tud több vizet felvenni, és puha, ragadós sárrá alakul. Fontos, hogy a talaj ne legyen túl homokos vagy kavicsos, mert az ilyen anyagból készült fészkek könnyen szétesnek. Az így létrehozott sárlelőhelyet néhány naponta érdemes újra megöntözni, hogy folyamatosan megfelelő állagú maradjon.
Aki nem szeretné a kertjét felásni vagy a gyepet károsítani, az is segíthet: egy egyszerű tálcás megoldással akár erkélyen vagy teraszon is kialakítható egy kisebb sárgyűjtő. Ehhez elég egy lapos edény, benne földdel, amelyet rendszeresen nedvesen tartunk.
Mikor érdemes sárlelőhelyeket fenntartani?
Az ilyen mesterséges sárforrásokat április második felétől május végéig különösen fontos fenntartani, de tartós szárazság esetén a nyár eleji másodköltés idején is nagy segítséget jelentenek.
A fecskék jelenléte nemcsak a vidéki és városi táj egyik legkedvesebb eleme, hanem ökológiai szempontból is értékes: rengeteg rovart, köztük szúnyogokat fogyasztanak. Egy maréknyi nedves földdel így nemcsak egy-egy madárpárnak segítünk, hanem saját környezetünk élhetőségét is javítjuk.
Kibújt a tojásból az ország első kisgóyája!
Tegnap reggelre meglátta a napvilágot, azaz kikelt a fészekből az első kisgólya Abonyban a Pingvines Óvoda kéményén található fészekben – számolt be a hatalmas örömhírről közösségi oldalán Pető Zsolt, a település polgármestere.

Mint írja,
Harmat és Bíborka nagyon gondosak, ügyesen kikeltették az első fiókát.
Még van három tojás, és ha minden jól alakul, akkor hamarosan már nem csak hárman lesznek. Országos viszonylatban is elmondható, hogy nagyon korán hazajöttek gólyáink az idei esztendőben és ennek megfelelően nagyon hamar ki is bújt az első gólya a tojásból.
Az ide abonyi gólyasztori nem mindennapos, hiszen új fészket kaptak.
– tette hozzá a településvezető.
A fészekben összesen négy tojás lapult, ami már önmagában is nagy öröm volt, különösen annak fényében, hogy a több évtizedes régi fészek a tél viszontagságai miatt gyakorlatilag megsemmisült. A szakemberek által épített új, biztonságos fészek azonban nemcsak a gólyapár tetszését nyerte el, hanem a zord időjárás próbáját is kiállta. Külön köszönet illeti Márton Vlad Andrást és Hajdú Tamást a szakszerű fészeképítésben nyújtott segítségükért, valamint mindazokat, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a madarak ilyen biztos otthont kaphassanak
– tudhattuk meg a polgármester korábbi posztjaiból.
(Forrás: Pető Zsolt)
Magyar Állatvédelem
Ettore Camerlenghi, a Deakin Egyetem viselkedésökológusa, illetve Ari Martínez, a Kaliforniai Egyetem (Santa Cruz) ökológiai és evolúciós biológusa a The Conversation felületén mutatja be, miként válik az esőerdő lombkoronája egyfajta élő információs hálózattá. A rendszerben az állatok pillanatok alatt osztják meg egymással a veszély hírét.
A páros részvételével készült új tanulmány kimutatta, hogy ha egy állat ragadozót észlel, riasztó hangot ad ki, amelyet más fajok is átvehetnek és továbbadhatnak. Ilyenkor rövid időre különböző fajok kapcsolódnak össze egy közös kommunikációs hálózatba, és az erdő egy része elcsendesedik.
Így működik az esőerdő interneten
A perui Amazóniában végzett kísérletek során idomított ragadozómadarakkal váltottak ki riasztó jelzéseket, majd ezek visszajátszásával figyelték meg az erdei közösség reakcióit. Kiderült, hogy leginkább a kis testű (100 gramm alatti) madarak adják tovább a figyelmeztetéseket, de más fajok – például majmok – is bekapcsolódhatnak a jelzésláncba. Különösen két lombkoronában élő madárfaj bizonyult aktív hírterjesztőnek.
Még ha a riasztó hangok nem is terjednek tovább, akkor is jelentősen átalakítják az erdő hangképét. A lombkoronában élő kisebb madarak szinte teljesen elhallgatnak, miközben az alsóbb szinteken élő állatok gyakran továbbra is hallatják hangjukat.
A kutatók szerint a lombkorona nemcsak az esőerdők egyik legkevésbé feltárt, biodiverzitásban gazdag rétege, hanem egyben egyfajta információs autópálya is, amelyben az állatok folyamatosan figyelik egymást. Ez a föld felett működő rendszer új nézőpontot ad az úgynevezett erdő internetének fogalmához: nemcsak a növények, hanem az állatok is gyors és összetett kommunikációs hálózatokat alkotnak.

A Föld fohásza
Vándor, ki rajtam élsz, s vándorolsz,
Jól gondold meg mit teszel,
Mert porból vagy, s porrá leszel,
S, ha sorsod rossz útra terel
Neked folyton-folyvást menekülnöd kell;
Én erdőm fáival rejtelek
Hegyim barlangjaiban éltetlek
Forrásim bő vizével oltom szomjadat,
Szellőimmel pirosítom arcodat,
S Napom fénye csinosítja alakodat.
Cserébe védj a gonosztól,
Ki megfoszt fáimtól,
Ellopja óriás hegyeim,
Kiapasztja bő forrásim!
Szellőm nem pirosít,
Napom nem csinosít.
Vándor, ki rajtam élsz, s vándorolsz,
Gondolkozz, mielőtt cselekszel!
Mert porból vagy, s porrá leszel,
S, ha sorsod rossz útra terel,
S akkor már nem lesz ki többé felemel!

Április 22. – A „Földanya Nemzetközi Napja”
A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.
/Szent-Györgyi Albert/

Cherokee indián Seattle Törzsfőnök üzenete az utókor számára:
“Meg kell tanítanod a gyermekeidnek,
hogy a talaj lábaik alatt
nagyapáink hamva.
Hogy tiszteljék a Földet,
mondd el gyermekeidnek,
hogy a Föld a mi törzsünk életével gazdag.
Tanítsd meg a gyermekeidet,
ahogy mi tanítjuk gyermekeinknek,
hogy a Föld a mi anyánk.
Bármi történik a Földdel,
a Föld fiaival történik.
Ha a földre köpsz,
magadat köpöd le.
A Föld nem az emberé,
az ember a Földé.
Minden dolog összefügg,
ahogy a vér összeköti a család tagjait.
Az élet szövedékét nem az ember
szőtte, csak egy szála annak.
Bármit tesz a hálóval, saját magával teszi.”

Klímanócskák motivált.
CSELEKEDJ.!Legyen minden nap FÖLD NAPJA.
KLIMATUDASSÁG OTTHON KEZDŐDIK
Az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és az erőforrások túlzott kihasználása napjaink legnagyobb kihívása. A problémák megoldása globális összefogást igényel, de emellett bárki egészen hétköznapi dolgokkal hozzájárulhat a megújuláshoz.2q egyszerű cselekedet amelyek betartásával könnyedén csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat, ellensúlyozhatjuk az egyre növekvő klímaválságot és megóvhatjuk a Földet.
A mindennapos változtatásokat tehát egyén szintjén kell elkezdenünk és szokássá alakítanunk, valamint közvetlen környezetünket is ebbe az irányba terelnünk, hogy idővel megfelelő hatást érhessünk el a bolygó és saját magunk érdekében 21 fogadalmat tartalmazó lista amelynek tettei mindennapi életünk három területére összpontosítanak: a vízfelhasználásra, az energiafogyasztás és a hulladéktermelés csökkentésére.
1. Kevesebb víz használata nap mint nap… Válaszd a gyors zuhanyt, kézmosásnál szappanozás után zárd el a csapot, és csak az öblítéshez nyisd meg újra. A fürdés négyszer annyi vizet igényel, mint a zuhanyozás, és a melegvízhasználat energiaigénye a háztartásokban a második legnagyobb. Ha 8 perc helyett 4 perc alatt zuhanyozunk, 350 kg szén-dioxidot spórolhatunk meg egy évben.
2. Ruhamosás: rövidebb programon, alacsonyabb hőmérsékleten… Ezzel vizet és energiát is spórolhatsz, és a megfelelő mosószereknek köszönhetően – mint az Ariel Allin1 mosókapszulák, a ruhák ugyanolyan jól tisztulnak, mint hosszabb programon és magasabb hőfokon, sőt tovább megőrzik minőségüket.
3. Éljen a mosogatógép! A mosogatógép egyetlen ciklusban kb. 13 liter vizet használ, miközben ugyanannyi edény kézi mosásakor több tucat liter vizet folyatunk el. Már 8 tányér mosogatógépben való mosásával vizet takaríthatunk meg.
4. A víz második élete: nemcsak az esővíz… A „szürke víz” olyan víz, amelyet már egyszer használtunk. A szennyezettség mértékétől függően különféle módon használható – a virágok öntözésétől, az otthoni takarítástól a WC leöblítéséig.
5. Ételek, amelyek jót tesznek… a bolygónak. A növényi eredetű élelmiszertermelés sokkal kevesebb vizet használ fel, mint az állattenyésztés. Például 215 liter víz szükséges egy kilogramm paradicsom termesztéséhez, és nagyjából 15 ezer liter egy kilogramm marhahús előállításához. A hús- és tejtermék előállítás és fogyasztás a teljes üvegházhatású gázkibocsátás 14.5%-ért felelős.
6. A fény nem szereti a magányt… Kapcsold le a villanyt, ha elhagyod a szobát. A villanykörte újra felkapcsolása egy pillanatra több energiát használ ugyan, de ez csak egy extra másodpercnyi plusz fogyasztást jelent.
7. A LED átveszi a vezetést… A hagyományos izzók LED-re történő cseréje nagyszerű módja az energiatakarékosságnak.
8. Üres konnektor = boldog konnektor… A töltő csatlakoztatott készülék nélkül is fogyaszt áramot, ezért a töltés után érdemes kihúzni. A mobiltelefon töltőjének lecsatlakoztatásával évente annyi energiát spórolunk meg, amivel 8 napig nézhetjük a televíziót.
9. A használt elemeknek külön helye van. A használt akkumulátorok, elemek veszélyes hulladékok, fordíts rá gondot, hogy mindig a megfelelő hulladékgyűjtőbe kerüljenek! Az újratölthető elemek jó alternatívák lehetnek.
10. Munka után pihenjen a számítógép is! A számítógép alvó módban is folyamatosan energiát használ – ne hagyd készenléti állapotban, kapcsold ki!
11. Tudatos fűtés… Kapcsold le a fűtést szellőztetés idejére és mielőtt hosszabb időre elmész otthonról! Fűtésszezon előtt ellenőrizd az ablakok szigetelését! Nyílászárók megfelelő szigetelésével 15-20% fűtési energiát spórolhatunk meg.
12. Stop az ételpazarlásnak! A kissé már fonnyadt gyümölcsök továbbra is ehetők, sütéshez, kompótokhoz vagy pürékhez tökéletesen használhatók. A maradékot hasznosabb komposztálni, ha lehetőségünk adódik rá.
13. Nem az egyszer használatos műanyagzacskókra! A saját újrahasználható, akár súly szerinti méretű textil táskák nemcsak divatosak, de praktikusak is.
14. Csapvíz a palackozott helyett… Az egyik legegyszerűbb módszer a műanyaghulladék csökkentésére, ha PET palackozott víz helyett újra használható kulacsodat töltöd meg csapvízzel vagy szűrőkancsót használsz.
15. Az újrahasznosításban az erő! Ügyeljünk arra, hogy újrahasznosítható vagy újrahasznosított csomagolású terméket vásároljunk!
16. Szemétszedés séta közben – kellemest a hasznossal. Kirándulásaid alkalmával is törődhetsz az erdővel, vízpartokkal és a környezeteddel, ha összegyűjtöd, és kukába dobod az elhagyott szemetet.
17. Adj második életet dolgaidnak! Ahelyett, hogy eldobnál valamit, próbáld újrahasznosítani, vagy add tovább olyannak, akinek szüksége lehet rá.
18. A hősök köztünk élnek… Amikor csak lehet, támogasd a helyi szolgáltatókat és vállalkozásokat! Például ahelyett, hogy a készülékeidet a központi szervizbe küldenéd, hívj egy közeli szakembert a szereléshez!
19. A szelektív hulladékgyűjtés nem lehet kérdés! Ha kétségeid vannak azzal kapcsolatban, hogyan…

Teremtésvédelmi kalendárium – A tétlenség ára
A természet megóvása már nem csupán etikai kérdés, hanem a globális gazdasági stabilitás alapfeltétele.
Jelenleg a kormányok egyik kezükkel a rombolást fizetik meg, a másikkal pedig a károk enyhítésére próbálnak forrást találni.
Az EU-nak sokkal szigorúbb és egységesebb jogalkalmazásra van szüksége, hogy a „szennyező fizet” elv ne csak papíron, hanem a mindennapi gazdasági gyakorlatban is érvényesüljön.
https://www.magyarkurir.hu/…/teremtesvedelmi…
: Nemes Csaba
„A kutyák energiavédők és érzelmi terapeuták.
A bölcs macskák, megvédik bolygónkat a legalacsonyabb energiáktól.
A madarak tanítani vannak itt, imádni való mesterek, akik megmutatják, hogyan legyünk szabadok és vidámak.
A pillangók azt tanítják mindannyiunknak, hogy a halál nem más, mint átalakulás, a fizikai testből az anyagcsomagolás továbbfejlesztett változata felé.
A patkányok feltakarítják a fizikai és mentális mocskunkat.
A bálnák magasabb fényben és tudatosságban tartják fenn az óceánok frekvenciáját, kulcsfontosságú fénymezőikben és a tiszta szeretet kódjait hordozzák.
A fák az univerzum őrzői, ennek a nagyszerű anyatermészetnek a tüdeje.
A pókok szövik a hálót azáltal, hogy olyan neuralgikus pontokat fejlesztenek ki, amelyek energiaörvény és földi portál.
A méhek támogatják a bolygó életét.
A delfinek harmóniában és szeretetben tartják fenn az egész bolygó keresztény tudatát, mesterei a telepátiának, a sugárfrekvenciának és a Föld éteri hálózatának hangrezgésének.
Adjunk hálát, ismerjük fel és küldjünk áldást minden teremtményre, amely az emberiséget szolgálja.”
Lótusz spirituális szerzője
A lelkem Kim Chi Page-től
Hazatért Rábapatonára az ország legidősebb gyűrűs gólyája ![]()
A legidősebb gyűrűs gólya március végén foglalta el fészkét, a 24 éves madár sikeresen visszatért a telelésből rábapatonai otthonába.

https://kutyabarat.hu/…/hazatert_rabapatonara_az…/
https://www.facebook.com/reel/596921120899201 – Ember, mit tettél

“Nem erdő az erdő, hogyha nincsen fája,
Szomorú, ha nincsen dalos madárkája.
Mi a kert fa nélkül? S ha nincs madár benne?
Nálok nélkül ez a világ de szomorú lenne!”
– Benedek Elek
Csak aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket!…Ezért, amikor csak tehetitek, menjetek ki a természetbe! Ne féljetek besétálni a sűrűbe! Ne keltsetek ricsajt, mert vendégek vagytok. Ismerkedjetek meg a “házigazdával”. Mindannyiótok számára ki fog derülni, hogy a legeslegjobb vendéglátó. ![]()
![]()
![]()
Az erdők világszerte hozzávetőleg 2,5 milliárd embernek biztosítanak bevételt és munkát. (ENSZ adat)
Fotó: Kelet-Mecsek, Óbányai-völgy

✨”Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Mt 6,21)✨
✝️Sokan ismerjük a lelkitükör műfaját – segít ránézni a szívünkre, döntéseinkre, hibáinkra.
🌍De a fogyasztói lelkitükör már kevésbé ismerős, pedig hitünk arra hív, hogy az életmódunkat is őszintén megvizsgáljuk, és ahol kell, változtassunk. „Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Mt 6,21) – és ez bizony a vásárlási, életmódbeli szokásainkra is igaz.
💚Merjünk ránézni arra, hogyan hatnak döntéseink a teremtett világra. Tegyünk egy lépést a tudatosabb, szolidárisabb élet felé.💚
🫴 Hívjátok meg erre a testvéreket és a közösségeteket is! Az alábbi plakátsorozatot kinyomtatva akár a plébániára vagy egyéb közösségi helyszínre is kitehetitek – természetesen a plébános vagy a helyszín engedélyével.
A nyomtatható verziót hozzászólásba tesszük!
👇👇👇👇👇
💚A lelkitükör tartalmát Jaczenkó Edit tagtásrunk készítette – hálásan köszönjük!
lelkitükör #fogyasztóilelkitükör #böjt #nagyböjt #életmód #fogyasztás #teremtésvédelemlényege #szokások #szokásaink #lelkiismeretvizsgálat #bűn
🤝Teremtésvédőként nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést nemcsak az intézményes egyházzal, hanem a világi zöld szervezetekkel is.
🌐A teremtésvédelem nem a környezetvédelem ellen, hanem a környezetvédelemmel együtt tesz és hat – ezt nagyon fontos megérteni és szem előtt tartani.
📢Éppen ezért örömmel hirdetjük már most a Zöld Civil Országos Találkozót, melyen a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület is jelen lesz, rengeteg más civil szervezet mellett. Családi programnak is kiváló. Részletek hamarosan, de a naptárba már most írjátok be!
zöldcivil #civilországostalálkozó #civil #civilOT #zöldOT #együttműködés #szentendre #program #találkozó #zöldendre #klímavéddvelem #zöldendre #zöldcivilOT
💚Ha fontosnak tartod tevékenységünket, kérjük, ajánld fel adód 1%-át a Naphimnusz Teremtésvédelmi Közhasznú Egyesületet javára!
💚Adószámunk: 18210462-1-43
egyszázalék #adó #szja #adóegyszázalékkampány
Szofi idén is visszatér röpképtelen párjához…
Megható Történetek a nagyvilágból
https://www.minden-egyben.com/…/kilencedszer-is…


Teremtésvédelmi kalendárium – Ismeretlen ismerősök ![]()
![]()
![]()
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal ismeretlen ismerőseinkhez, a vadvilág állataihoz kerülhetünk közelebb.
https://www.magyarkurir.hu/…/teremtesvedelmi…


![]()
Tarts velünk a Vadvilág Világnapján! ![]()
![]()
![]()
2013. március 3-án, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) elfogadásának 40. évfordulóján az ENSZ Közgyűlése azt a döntést hozta, hogy új jeles világnappal egészíti ki a természetvédelem kalendáriumát. A Vadvilág Világnapja azóta is piros betűvel szerepel minden természetbarát naptárában, hiszen célja, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő növény- és állatvilág sokszínűségére, a természeti értékek gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékeire, valamint ebből fakadóan fokozott védelmének fontosságára. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) fenyegetett állat- és növényfajokat tartalmazó Vörös Listáján jelenleg 8400 faj minősül súlyosan veszélyeztetettnek, míg további csaknem 30.000 esik a veszélyeztetett vagy sebezhető kategóriák valamelyikébe elsősorban az emberi tevékenység miatti élőhelypusztulás, az invazív fajok megjelenése és az illegális kereskedelem következtében.
Magyar Természetvédők Szövetsége- Föld Barátai Magyarország
Kíváncsi vagy természetvédelmi híreinkre?

ŰRLAP A FACEBOOKON
Legyél Te is a Föld Barátja, iratkozz fel hírlevelünkre!


Több mint egy évtizede ünnepeljük március 3-án a Vadvilág Világnapját, amely a globális természetvédelem elsőszámú jeles napjaként hivatott felhívni figyelmünket az élővilág sokszínűségére és felbecsülhetetlen értékére, továbbá fenyegetettségére és fokozott védelmének égető fontosságára. 1973. március 3-án fogadták el a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezményt (CITES), 2013-ban pedig az ENSZ Közgyűlése úgy döntött, hogy ennek évfordulóját piros betűvel írja be a természetvédelem kalendáriumába. E jeles alkalomból öt kontinens élővilágának élményszerű bemutatásán túl interaktív programokkal várunk titeket március 1. és 3. között:
Vadvilág Világnapja / World Wildlife Day 2024
A pénteki nyitónapon kerül sor a Pálmaház legújabb terráriumának ünnepélyes átadására, amellyel egybekötve a pálmaolajról szóló állandó oktatósarokkal csatlakozunk az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) aktuális természetvédelmi kampányához, a Délkelet-Ázsia fenyegetett élővilágára fókuszáló Vietnamazinghez. Három időpontban is korosztályhoz illeszkedő zoopedagógiai foglalkozáson vehetnek részt a regisztrált csoportok az óvodásoktól egészen a középiskolásokig, akik többek között a felelős állattartással és az állatkerti fajmegőrzéssel ismerkedhetnek meg testközeli élményeken keresztül, de önjáró feladatlapos játék keretében az osztályok maguk is felfedezhetik öt kontinens élővilágát.
A hétvégén megannyi interaktív program várja az érdeklődőket, akik tematikus szakvezetésen ismerkedhetnek meg a veszélyeztetettségük miatt az állatkertek segítségére szoruló fajokkal, de a tettre kész természetbúvárokként vagy etológusnak önjáró keresőjátékra is indulhatnak. A komposztálást mutatja be foglalkozásán a Debrecen Élelmiszermentés, míg a kézműveskedni vágyók elkészíthetik majd kedvenc állatukat az alkotósarokban. Egész napos látnivalót nyújt az Állatok Akcióban program, amely e jeles alkalomból a „nemszeretem” állatokkal való testközeli ismerkedés lehetőségével és solymászbemutatóval egészül ki.
Zlinszky János gondolatai a Teremtésről






Természeti kincseink az idei év fajaival! ![]()
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Lepkevédelmi Szakosztálya az internetes szavazatok alapján 2026-ban a nagy tűzlepkét választotta az év lepkéjének.
A nagy tűzlepke veszélyeztetett faj, Magyarországon is védelem alatt áll, pénzbeli értéke 50.000 Ft.![]()
A nagy tűzlepke élőhelyeinek jelentős részét nemcsak a -ma már általános- forró és aszályos nyári időszak teszi alkalmatlanná a faj túlélésére, hanem az ember általi átalakítás (lecsapolás, felszántás, beépítés, egyéb gazdasági célokra történő hasznosítás stb.) is.
Azzal, hogy 2026-ban a nagy tűzlepke lett az év lepkéje, nem titkolt cél, nagyobb társadalmi figyelmet irányítani a fajra, annak túlélésére és élőhelyeinek megóvására.![]()
#egzoomania2026#azévlepkéje2026

Íme 2026-ban az „Év fajai” Magyarországon:
Év fája: kecskefűz

Év madara: énekes rigó

Év gombája: csoportos csiperke
Év rovara: párducfoltos hangyaleső
Év hala: vágótok

Év vadvirága: homoki árvalányhaj

Év hüllője: fürge gyík


A Magyar Kurír oldalain megjelenő Teremtésvédelmi kalendárium aktuális írása a biomimikri világnapja (február 1.) apropóján született. Jaczenkó Edit röviden bemutatja a természet időtálló bölcsességét felismerő és kérdéseivel hozzá forduló, „életutánzó” tudományt. Leírja, hogy kilenc alapelvre épít, és ezek a teremtett világ törvényszerűségeit tiszteletben tartó, azokkal összhangban álló társadalom működésének is alapelvei.
A biomimimetikus mérnökök egyrészt megfigyelnek egy élőlényt, egy természet alkalmazta eljárást vagy egy természeti rendszert, és azt kérdezik, hogy mit tanulhatunk tőle, másrészt aktuálisan fennálló, konkrét problémákra keresik a választ, azt nézik meg, hogy az adott problémát hogyan oldja meg a természet. A szerző jó példákat hoz a természet megfigyelése alapján született innovációkra, majd a természet tanítására való odafigyelést, az isteni kreativitásban, a teremtett világ mintáinak tanulmányozásában való elmerülést és a természettel együttműködést szorgalmazza.
A teljes írás az első hozzászólásban található linkről nyílik. ![]()
#teremtésvédelmikalendárium#teremtésvédelmikalendárium2025#kalendárium#jaczenkóedit#biomimikri#innováció#magyarkurír#kurír
Lemaradtál Mária rádiós adásunkról?

A hangtárban visszahallgathatod!
https://hangtar.mariaradio.hu/…/2026.02.04_16-30..

🌍Február 2., Vizes élőhelyek világnapja
🌍1971-ben ezen a napon az iráni Ramsarban fogadták el a vizes élőhelyek megőrzését szolgáló nemzetközi egyezményt („Ramsari Egyezmény”). Az egyezmény a részes országokat – köztük Magyarországot is – kötelezi ezeknek a különösen értékes területeknek a hosszú távú, felelős kezelésére.
❓ Mik is azok a vizes élőhelyek?
🌱mocsarak
🌱lápok, ingólápok,
🌱nádasok
🌱árterek
🌱holtágak
🌱folyók és patakok partjai (bizony, a Te településed patakpartja is!)
🌱tavak és tóparti zónák,
🌱forráslápok,
🌱szikes tavak,
🌱időszakos vízállások,
🌱halastavak és
🌱más sekélyvizes élőhelyek is.
❓Miért olyan fontosak és értékesek ezek a területek?
Azért, mert a vízhez kötődő növény- és állatfajok rendkívüli gazdagságát tartják fenn, miközben természetes vízszűrőként, árvíz‑ és aszálycsillapítóként is működnek. Az emberi jólét és az ökoszisztémák stabilitása szempontjából is nélkülözhetetlenek, ezért megőrzésük kiemelt feladat.
❓ És milyen emberi tevékenység veszélyezteti a vizes élőhelyeket?
💣Ipari és logisztikai beruházások (pl. akkumulátorgyárak, ipari parkok): vízigényes létesítmények, amelyek nagy mennyiségű felszín alatti vizet használnak, illetve a területfoglalás miatt eltűnnek a környező vizes élőhelyek.
💣 Beépítés és tóparti ingatlanfejlesztések: a Balaton, a Fertő, a Velencei‑tó és más tavak körül zajló fejlesztések élőhely‑felszámolással, nádirtással, partfal‑átalakítással járnak, ami drasztikusan csökkenti a természetes parti zónákat.
💣 Nagyléptékű vízlevezetés és csatornázás: A belvíz „elvezetésére” épített csatornák, árkok és szivattyútelepek gyorsan vezetik el a vizet, így kiszárítják a mocsarakat, lápokat, réteket és ártéri területeket.
💣 Mezőgazdasági vízlecsapolás és intenzív művelés: a nagyüzemi szántóföldi gazdálkodás érdekében végzett drénezés, talajvíz‑süllyesztés és a táblák összevonása jelentősen csökkenti a természetes vízmegtartást, és eltünteti a kisebb vizes élőhelyeket.
💣 Folyószabályozások és mederkotrás: A Duna, Tisza és mellékfolyóik medrének mélyítése, egyenesítése és kotrása megszünteti az ártéri kapcsolatot, csökkenti a holtágak vízellátását, kiszáradáshoz vezet.
💣 Bányászat és kavicskitermelés: a kavics- és homokbányák gyakran talajvízszint‑csökkenést okoznak, illetve új, mesterséges tavakat hoznak létre a természetes élőhelyek rovására.
💣 Szennyvíz és tápanyagterhelés: A mezőgazdasági műtrágyák, szennyvízbevezetések és diffúz szennyezések eutrofizációt okoznak, ami algavirágzáshoz, oxigénhiányhoz és élőhely‑romláshoz vezet.
❓És mi köze ehhez az egyháznak, a vallásnak?
✅Csak annyi, amit az alábbi plakát kijelent: az egyház tanítása szerint mindez bűn. Önmagunk ellen és Isten ellen elkövetett bűn. Márpedig ha a Szentatya valamiről azt mondja, hogy az bűn, arra érdemes odafigyelnünk.
❓Mit tehetsz Te magad egyéni döntéseidben, kisközösségeidben a vizes élőhelyekért?
🚫Ne vásárolj tóparti vagy nádasra épülő ingatlant: ezzel közvetve támogatnád a partok beépítését és a természetes élőhelyek felszámolását
🚫Ne irtsd a nádast, parti növényzetet a saját nyaralód vagy telked előtt – hagyd, hogy természetes szűrőként és élőhelyként működjenek.
🚫Ne támogass olyan beruházásokat, amelyek tóparti feltöltéssel, kikötőépítéssel, partfal‑betonozással járnak, és helyi lakosként jelezd aggályaidat az önkormányzat felé.
🚫Ne engedd, hogy településed patakját, erét vagy vízmosását lebetonozzák – állj ki a természetes meder és a természetess vízmegtartó megoldások mellett.
🚫Ne irtsd a hódokat, nem támogasdaz ellenük irányuló illegális tevékenységeket: a hódok természetes vízmegtartó mérnökök, akik javítják a vizes élőhelyek állapotát.
🚫Utasítsd el a túlzott vízhasználatú beruházásokat (pl. ipari parkok, vízigényes gyárak) a saját településeden, vegyél részt az ehhez kapcsolódó társadalmi egyeztetéseken.
🚫Ne vagyél részt olyan turisztikai programokban, amelyek károsítják a nádasokat, mocsarakat vagy madárélőhelyeket (pl. illegális csónakázás nádasban, motorcsónak tiltott helyen).
✅ Építkezésnél vízáteresztő burkolatokat, esőkerteket, zöldfelületeket válassz, hogy a csapadék helyben maradjon.
vizesélőhely #vizesélőhelyekvilágnapja #február2 #ramsar #ramsariegyezmény #biodiverzitás #egyházitanítás #laudatosi #bűn #mittehetünkmi #jelesnap #világnap #élőhely #víz #hód #nádas #fertőtó #fertótaviberuházás #építkezés #beruházás #balaton #patakpart #betonozás #természetalapúmegoldások #mocsár #akkugyár #iparipark
Elindult az ökumenikus imahét
Ha még szükség volna néhány teremtésvédő gondolatra, akkor válogassatok imakártyáinkból! A nyomtatható pdf-verziókat hozzászólásba tesszük.
Talán nem gondoltátok volna, de tapasztalataink szerint a teremtésvédelem – aktuális, súlyos problémára adott egyházi válaszként – kitűnő kapocs a különböző felekezetek között. Sőt, evangelizációs témának sem utolsó, hiszen épp azt mutatja be, hogy az Egyház él, és képes a jelenkor problémáira reagálni, gyakorlati válaszokat adni.
#imakártya#ima#imahét#ökumenikusimahét#ökumené#egyház#lelkiség#elmélkedés
Emberségünkkel együtt adott számunkra az a lelkület, hogy a természettel és azon keresztül a Jóistennel valamilyen kapcsolatban vagyunk, s ennek történelmi kortól függetlenül meg kell maradnia.”
Jubileumi konferenciának adott otthont tavaly a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a szervezők az esemény mottóját Assisi Szent Ferenc imádságából vették: „Érzéket és értelmet, Uram…” A tanácskozáson „A Naphimnusz lelkisége ma” címmel kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Az ezen elhangzottak összefoglalóját ajánljuk olvasóink figyelmébe: https://www.magyarkurir.hu/…/a-szepseg-is-isteni…
Bodnár Dániel
Kormány Gábor/Sapientia
Teremtésvédelem
A Magyar Kurír oldalain megjelenő Teremtésvédelmi kalendárium aktuális írásában Nemes Csaba az újévi fogadalmak kapcsán az emberi cselekedetekben és életvezetésben fontos szerepet betöltő négy sarkalatos erényre, az okosságra, a bátorságra, az igazságosságra és a mértékletességre irányítja a figyelmet, ezennel a teremtésvédelem szemszögéből megvilágítva őket.
Ha az erények gyakorlására törekednénk, Isten útján járnánk, mert az erényeket – ahogyan Aquinói Szent Tamás írja – nem lehet rosszul használni, azok a lélek jó minőségét jelentik, „amelyet Isten bennünk nálunk nélkül művel”. Nem ezt tesszük, így a 20. század nagy közgazdásza, John Maynard Keynes 1930-ban írt cikkében jelzetteknél tartunk: „elhitetjük magunkkal és mindenkivel, hogy a szép az rút, és a rút az szép; mert a rút hasznos, és a szép nem az”. A kapzsiságot, az uzsorát és az elővigyázatosságot istenítve a gazdaság gyorsan nőtt, de mind a természet, mind az emberek kizsákmányolása is radikálisan megnövekedett. Pedig a bátorság és az okosság erényét figyelembe véve a vezetők mértékletes és igazságos rendszert építhettek volna…
Újévi fogadalmainkban ne feledkezzünk meg a négy sarkalatos erényről sem, hogy azokkal az olyannyira szükséges változást segítsük!
Nemes Csaba cikke az első hozzászólásban található linkről nyíló oldalon olvasható. ![]()
#teremtésvédelmikalendárium#teremtésvédelmikalendárium2025#kalendárium#nemescsaba#újévifogadalmak#sarkalatoserények#magyarkurír#kurír

ETESSÜK ŐKET, MOST NAGYON FONTOS A SEGÍTSÉGÜNK. !!! A havas – fagyos időben nagyon gondoljunk rájuk. Köszönöm ![]()
![]()
Ne menj el éhező, fázó állatka mellett! Ha kóbor kutyust látsz, hívd a legközelebbi menhelyet vagy a 112-t!
TE is lehetsz Életmentő!
101 éve született Gerald Durrell brit zoológus, író.

KOROSZTÁLY: bármely IDŐ:10 perc MUNKAFORMA: csoport ESZKÖZÖK: számítógép ELŐKÉSZÍTÉS: -FEJLESZTÉSI CÉL: csend tűrés https://oraterv.hu/teli-hangok-a-csoportszobaban…/
