Szentek élete

Lellisi Szent Kamill áldozópap, rendalapító

KULTÚRA – 2024. július 14., vasárnap | 6:00

Július 14-e Lellisi Szent Kamillnak, a kamilliánusok, hivatalos néven a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje alapítójának, az ápolók, a betegek, a haldoklók védőszentjének emléknapja.

Kamill 1550. május 25-én, pünkösd vasárnapján született az itáliai Bucchianicóban. Apja katonatiszt volt. Szülei már idősebbek voltak, amikor Kamill megszületett. Édesapja ritkán volt otthon, édesanyját pedig korán, tizenkét éves korában elvesztette. Apja iskolába küldte, de Kamillnak nem fűlött a foga a tanuláshoz. Inkább csavargott, kockázott és kártyázott. Ezért apja arra gondolt, hogy katonának adja, hátha ott fegyelmet tanul. Végül mindketten ahhoz a sereghez álltak be, amelyet a törökök ellen küldtek.

Ancona felé tartva, ahol hajóra kellett volna szállniuk, apja meghalt. Kamill is megbetegedett, lázas volt. A jobb bokáját felhorzsolta, és a seb begyulladt, elfertőződött. Mielőbb vissza akart kerülni a sereghez, amely Lepantónál ragyogó győzelmet aratott, de sérülése miatt ez nem volt lehetséges. Rómába ment, hogy a Szent Jakab-kórházban kezeltesse magát. Akkoriban a betegápolók képzetlenek voltak, és munkájukat nem szervezték meg; legtöbbjük maga is beteg volt, csak éppen nem ágyban fekvő. A kezelés idejére Kamill is beállt betegápolónak, de mivel összeférhetetlennek, fegyelmezetlennek bizonyult, és szenvedélye volt a szerencsejáték, hamarosan elbocsátották.

A velencei sereghez szegődött, és Cattaro előtt harcolt a törökök ellen. Utána a spanyolokhoz állt be, akik Afrikába indítottak hadat. Később egész zsoldját, sőt még a kabátját és az ingét is elkockázta. Azt remélte, újra a velenceiek szolgálatába állhat, de csalódott, és koldulásra kényszerült. Végül egy kapucinus kolostor építésében segített. Lassanként kezdte magát jól érezni ebben a környezetben, majd meg is tért. Annyira feltűnő volt változása, hogy a kapucinusok fölvették jelöltnek. Mégis el kellett küldeniük, mert a lábán kiújult a fekély.

Ismét Rómába, a Szent Jakab-kórházba ment. Több mint három évbe telt, míg sebe végre összeforrt, ám amikor visszatérhetett a kolostorba, ismét felnyílt, ezért nem engedték neki, hogy szerzetes legyen. Visszatért a Szent Jakab-kórházba, ahol örömmel fogadták, és majdnem megválasztották vezetővé.

Olyan embereket keresett, akik minden szenvedőben meglátták Krisztust, és készek voltak embertársaikat szolgálni. Talált is öt jelentkezőt – négy világit és egy papot –, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak, és szívesen lettek volna tagjai egy közösségnek. Csakhogy a kórházban nem nézték jó szemmel a kezdeményezést. Gyóntatója, Néri Fülöp is gőgnek minősítette, hogy világi létére közösséget akar vezetni. Kamill ezért harminckét évesen beült az iskolapadba, és elkezdett latint és teológiát tanulni. Két év múlva pappá szentelték.

A Szent Jakab-kolostorban is mindent elkövettek, hogy akadályokat gördítsenek tervének megvalósítása elé. Kamill végül társaival együtt elment onnan, így a betegeket szolgálók társasága – ahogyan magukat nevezték –, szabaddá vált, és módjuk nyílt rá, hogy más kórházakban vagy magánházaknál szolgálják a betegeket és a haldoklókat. Hogy fel lehessen ismerni a társaság tagjait, Kamill vörös keresztet varratott a ruhájukra. (Amikor Henri Dunant háromszáz évvel később megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet, ezt a szimbólumot vette át.) Kamill nemcsak a közösségi életet szervezte meg, de a betegápolást is szabályozta.

1591-ben XIV. Gergely pápa jóváhagyását adta a közösségre, hivatalos nevén a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendjére, Kamillt pedig megválasztották generálisnak. Csakhamar másutt is – Nápolyban, Genovában, Milánóban, aztán lassanként Itália minden nagyobb városában – szívesen látott közösség lettek. Sok fiatal, aki látta őket munka közben, a betegápolást választotta hivatásául.

A sok új alapítás miatt Kamillnak egyre többet kellett utaznia. Útjait többnyire gyalog vagy lóháton tette meg – ez nagy megerőltetést jelentett számára, mert lábán még mindig megvolt a seb, és nagy fájdalmakat okozott neki. Ráadásul egy súlyos csonttörés, vese- és gyomorbántalmak is kínozták.

1607-ben lemondott generálisi tisztségéről, az utazásokkal és a betegápolással azonban nem hagyott fel. 1614. július 14-én halt meg Rómában.

132 évvel később XIV. Benedek pápa szentté avatta. XIII. Leó pápa a betegek védőszentjévé, XI. Piusz az ápolók, VI. Pál pápa az olasz katonai egészségügyi ellátás védőszentjévé nyilvánította.

Istenünk, ki Szent Kamill áldozópapodat a betegek rendkívüli szeretetének kegyelmével ékesítetted, kérünk, érdemeiért áraszd szívünkbe szereteted lelkét, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk, és halálunk óráján biztonsággal költözhessünk hozzád!

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Fotó: Wikimédia Commons

Magyar Kurír

Nursiai Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

KULTÚRA – 2024. július 11., csütörtök | 6:00

Szent Benedekre, a nyugati szerzetesség atyjára, kontinensünk nagy patrónusára emlékezünk ünnepén, július 11-én.

A bencés rend alapítójának életéről keveset tudunk. Tanúk elbeszélése nyomán Nagy Szent Gergely pápa Dialógusok című művének második részében megírta Benedek életét, kiemelve, hogy Benedek – „neve kegyelem szerint áldott” – a Szentlélek mindenféle adományát megkapta.

Benedek a Szabin-hegyek között fekvő umbriai kisvárosban, Nursiában született az 5. század második felében. Rómában nevelkedett és tanult, ám tanulmányai befejezése előtt, elrettenve az ottani erkölcstelen élettől, visszavonult. Amikor első csodatétele fölhívta rá környezete figyelmét, teljesen visszavonult a világtól, és Subiaco mellett egy barlangban magányos remeteéletet kezdett. Szent Romanus remete öltöztette be szerzetesnek, s gondoskodott lelki-testi szükségleteiről. Az imádság embere volt. Három évi magánya után a környék lakói tömegesen keresték föl lelki ügyeikkel, számos tanítványa lett. 

Carlo Dolci: Nursiai Szent Benedek (17. század)

Később – a hagyomány szerint 529-ben – Monte Cassino hegyén telepedett le végleg, és megalapította ma is híres kolostorát. Itt írta meg a közösségben élő szerzetesek szabálykönyvét, a Regulát, a szerzetes atyák tanításának és saját élettapasztalatainak felhasználásával.

„Szent Benedek műve, különösen Regulája spirituális kovászként hatott, amely az évszázadok során hazája és kora határain jóval túlmutatva megváltoztatta Európa arculatát” – fogalmazott XVI. Benedek pápa a nyugati szerzetesség atyjáról tartott katekézisében 2008 áprilisában.

Subiaco, Szent Benedek-monostor

A benedeki Regulát követő szerzetesek életének keretét a liturgia (közösségben végzett imádság), a lectio divina (lelki épülést szolgáló olvasmányok) és a munka jelöli ki. A keresztény Nyugat számára a benedeki Regulát követő szerzetesek, a bencések teremtették meg a szerzetességet. Szent Benedek fiainak jelentős szerepe volt Európa megtérítésében és kultúrájának kialakításában.

Benedek nővére, Skolasztika is Istennek szentelte életét, követte fivérét Montecassinóba.

Pietro Perugino: Szent Benedek (1495–98)

„Szent Benedek mélységes emberi érzékenységgel volt megáldva. Társadalmi reformtervében az emberre mindenekelőtt három vezérfonalat figyelembe véve tekintett: az egyes ember, mint személy értéke; a munka méltósága, melyet úgy kell értelmezni, mint Isten és a testvérek szolgálatát; az elmélkedés szükségessége, vagyis az imádság.”

Szent II. János Pál pápa

Spinello Aretino: Szent Benedek temetése (1388)

Benedek 547. március 21-én halt meg. Halála napját előre megmondta szerzeteseinek. Égi születésnapját a 9. századtól március 21-én, Galliában ismeretlen okok alapján július 11-én ünnepelték. III. Honorius pápa avatta szentté 1220-ban. Mérgezések, tűzvész, varázslás, láz, vese-, fog- és epebetegségek ellen könyörögtek hozzá, emellett a haldoklók, az iskolás gyermekek, bányászok, barlangkutatók, rézmetszők patrónusa. Szent VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította. Ünnepét a nagyböjtből kiemelve július 11-re tették át. 

Istenünk, te Szent Benedek apátot az istenszolgálat iskolájában kiváló mesterré tetted. Add, kérünk, hogy az irántad való szeretetet mindennél többre becsüljük, és szárnyaló szívvel járjunk parancsaid útján. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Tamás apostol

KULTÚRA – 2024. július 3., szerda | 6:00

Szent Tamásra, a „hitetlen” apostolra, a töprengő és kétkedő emberre emlékezünk liturgikus ünnepén, július 3-án. Az apostollal kiálthatjuk újra és újra: „Én Uram, én Istenem!”

Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Az apostolok listájában neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel.

Alakja János evangéliumában kap fontos szerepet. Szent János örökítette meg azokat a vonásokat, amelyek minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik őt. Tamás a töprengő, a kétkedő ember.

Bartholomeus Breenbergh: Tamás apostol (17. század)

Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Tamás a többi apostolt felszólító szavaival – „Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16) – megjelölte a maga útját és egyáltalán a tanítvány útját: a keresztre feszített Krisztus követését. Egy apokrif irat, az úgynevezett Tamás-akták – amely arról tudósít, hogy az apostol csodálatos eredményeket ért el az evangélium hirdetésében, egészen a távoli Indiáig – Jézus rokonát látja Tamásban, aki külsőre is, sorsában is a legjobban hasonlít hozzá.

János Tamással szinte mindnyájunk „ősmintáját” iktatta az evangéliumba. Az ő kérdésére, melyet az utolsó vacsorán tett fel – „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” (Jn 14,5) – válaszolta Krisztus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” (Jn 14,6).

Ismeretlen cseh művész: Szent Bertalan és Szent Tamás apostol (1395)

János evangéliumában olvassuk a feltámadás utáni történetet is, mely szerint Tamás Jézus első megjelenése után, mikor nem volt a többi apostollal, így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Az Úr következő megjelenésekor így szólt az Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás erre felkiáltott: „Én Uram, én Istenem!” Jézus pedig így felelt: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek.” (Jn 20,24–29)

Egy legenda szerint a Szűzanya mennybevitele közben, bizonyságul a kételkedő Tamásnak, visszaejtette az övét, melyet ereklyeként a prátói dómban őriznek.

Maso di Banco: Mária visszaejti övét Tamás apostolnak (1337–39 körül)

Tamás apostol a hagyomány szerint Szíriában, Perzsiában és Dél-Indiában hirdette az örömhírt. Mylaporban halt meg 72-ben. A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg testének Edesszába való átviteléről. Rómában a 9. században december 21-re tették ünnepét, végül 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg advent utolsó hetét, visszahelyezték július 3-ra.

Szent Tamás India, a megtérő ateisták és az ácsok és építészek védőszentje. Nevének jelentése: iker. Attribútumai kezdetben kard vagy lándzsa voltak, később legtöbbször derékszög, néha kő.

Mindenható Istenünk, Szent Tamás apostol Urának és Istenének vallotta Fiadat. Segítsen minket az ő példája, hogy hitét követve mi is életet nyerjünk Jézus Krisztusban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Péter és Szent Pál apostolok

KULTÚRA – 2024. június 29., szombat | 6:00

Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe Egyházunkban.

Péter lelkes, odaadó és szolgálatkész ember volt, aki szívét az ajkán hordta. Őszinte, emberi módon mondott nemet az Üdvözítőnek, amikor az egy napon a tanítványok körében kijelentette, hogy szenvedés lesz a sorsa. „Uram, ilyesmi nem történhet veled!” (vö. Mt 16,21–23) Őszinte düh fogta el a Getszemáni-kertben is, amikor Mesterét elfogták. Kardjával levágta a főpap szolgájának fülét (Jn 18,10). Ragaszkodását és hűségét bizonyítja, hogy Jézus elfogatása után bejutott a főpapi épület belső udvarába. Ura közelében akart maradni, de nyilvánvalóan jóval többre vállalkozott, mint amennyi a veszedelem órájában tőle telt (Mk 14,29–31.66–72). Tagadásának történetét, a hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogta föl az ősegyház, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.

Szent Péter szobra a Szent Péter-bazilikában 
(
Arnolfo di Cambio alkotása) 

Természeténél és jelleménél fogva Péter nem volt szikla. És mégis épp őt találta Jézus alkalmasnak az Egyház legfőbb hivatalára: ő lett a „kéfa”, vagyis a „szikla”.

Simon (Péter) és testvére, András Betszaidából, a Genezáreti-tó partján lévő halászfaluból származtak, mindketten halászok voltak. Péter aztán házasságkötésekor átköltözött Kafarnaumba, anyósa házába, akit az evangélium szerint Jézus csodája gyógyított meg (Mk 1,29–31). A későbbi hagyomány joggal tekintette gondviselésszerűnek, hogy Simon halász volt. Ő lett az emberhalászok között az első: „Ezentúl emberhalász leszel” (Lk 5,10).

Duccio di Buoninsegna: Péter és András elhívása (1308–11)

Péter az Egyház sziklaalapja. Jézustól kapott hatalmát az oldás és kötés, illetve a kulcsok jelképezik. Az Úr maga jelölte meg őt a Kéfás (szikla) névvel: „Te Szikla vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” (vö. Mt 16,18; Mk 3,16; Jn 1,42). Ő Krisztus nyájának a pásztora, őt bízta meg az Úr – miután háromszor kérdezte meg tőle: „Szeretsz-e engem?” – juhai legeltetésével (Jn 21, 15–17).

Az I. Heródes Agrippa alatt (44 körül) támadt, Az apostolok cselekedeteiben is elbeszélt egyházüldözéskor Péter elhagyta Palesztinát, és a birodalom keleti részébe ment. Az apostoli zsinat utáni időben (49 táján) Antiochiában találjuk. A kis-ázsiai egyházközségeknek szánt első Péter-levél itteni tevékenységére utal.

Lippo Memmi: Szent Péter (1330 körül)

Kevés konkrét adatot tartalmaznak forrásaink az apostol utazásairól és tevékenységéről életének második periódusában, két jelentős tényt lehet biztosan megállapítani belőlük: Péter az egyetlen az apostolok és más jeruzsálemi tekintélyek sorából, akit az ApCsel 12,17 által jelzett időpont után Palesztinán kívül, tehát kimondottan pogány területen lehet találni. Bár úton volt, nem volt látható kapcsolata a helyi egyházközségekkel, amint azt missziós tevékenység esetében várnunk kellene. Ebben is a főapostolnak az egész Egyházra szóló jelentősége nyilatkozik meg: ebből magyarázható, hogy az egykori betszaidai halász miért jutott el Rómáig.

Péter üdvösségtörténeti feladata a Szentföldön kezdődött, Jeruzsálemben, a szent városban, Ura és Mestere halálának helyén. De megbízatása kivezette őt innen, egészen az akkori világbirodalom fővárosába, ahol megszületett a vértanúk egyháza.

Rembrandt: Szent Péter a börtönben (1631)

Amikor a hivatalos Róma megérezte, hogy az új vallás veszélyes lehet, mivel az emberek egyenlőségét hirdeti és éli, és a császárt nem tiszteli istenként, a keresztények arra kényszerültek, hogy összejöveteleiket a föld alatt, a katakombákban tartsák. Az éjszakai órákban a mécses gyér fényénél Isten pásztora – aki egykor megtagadta az Urat – átadta gyermekeinek a benne izzó erőt. Azután eltemették testvéreiket, akik Nero kertjében eleven fáklyaként égtek el vagy vadállatok prédájává lettek. Azután eljött az a nap, amikor Pétert is elfogták. Az apostol azonban a börtönben is a fény, a szabadság és az élet üzenetét hirdette. Csendes éjszakákon az Úrhoz imádkozott. Maga előtt látta Mesterét, és hallotta, hogy e szavakat mondja: „Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, és oda visz, ahová nem akarod.” „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” – suttogta ismételten maga elé. És súlyos napjai telve voltak mély békességgel.

A hagyomány szerint 67-ben halt vértanúhalált, ugyanazon a napon, mint Pál apostol. Sok kínzás után saját kérésére fejjel lefelé feszítették keresztre, mert alázatosságában nem tartotta magát méltónak ugyanarra a halálra, mint amit Mestere szenvedett el.

Giotto di Bondone: Szent Péter vértanúsága (1330 körül)

Henryk Sienkiewicz Quo vadis című regényében olvassuk:

„Péter, katonáktól körülvéve, úgy nézett a városra, mint ahogy az uralkodó nézi örökségét. »Megváltottalak, enyém vagy!« – mondta, s nemcsak a kereszt számára gödröt ásó katonák, de a hívők közül sem sejtette senki, hogy valóban e város igazi ura áll közöttük, hogy a Caesarok elmúlnak, a barbárok hullámai elhömpölyögnek, évszázadok múlnak el, de ez az aggastyán itt fog uralkodni örökké. A nap még jobban Ostia felé hajlott, megnövekedett, és vörös színt öltött. Az ég egész nyugati fele ragyogó fényben úszott. A katonák Péterhez léptek, hogy levetkőztessék. Ő azonban imádkozás közben hirtelen felegyenesedett, s jobbját magasra emelte. A pribékek ijedten torpantak meg, a hívők szintén visszafojtották lélegzetüket, azt hívén, hogy beszélni akar, s mély csend lett. Ő pedig a magaslaton állva, jobbjával keresztjeleket rajzolt, halála órájában áldást osztva: »Urbi et orbi!«”

Pétert mint apostolfejedelmet ábrázolják, Szent Pállal, Krisztus mellett. Attribútuma a kulcs, emellett a pásztorbot, a hal, a kakas. Oltalmazója az Egyháznak, a szentatyának és a papoknak. Védőszentjüknek tekintették a halkereskedők, hálószövők, kulcsai miatt a lakatosok, esztergályosok, kapusok, felügyelők. Lábbetegségek, veszettség, kígyómarás ellen kérték oltalmát.

Pietro di Domenico de Siena: A Szűzanya és a Gyermek
Péterrel és Pállal (15. század)

A magyar néphagyományban is feltűnik alakja: vallásos mondáink egyik legfőbb hőse a gyarlóságaiban, de jóravalóságában is annyira emberi Péter, aki Urával a földön, a világi nép között vándorol. Kíváncsiságával, akadékoskodásával sokszor az emberiség képviselőjének tetszik, aki a teremtés és a természet titkait, érthetetlen furcsaságait, az embersors nagy bökkenőit iparkodik kifürkészni, megérteni. Sokszor elégedetlen azzal, amit lát, tapasztal, végül azonban mindig belátja, hogy Mesterének van igaza, ő tud és intéz mindent a legbölcsebben. Népmeséinkben, tréfáinkban mint a mennyország bölcs, tapasztalt kapusa tűnik föl, szinte ő dönti el, hogy ki érdemes az üdvösségre.

Péter-Pál napját a köztudat az aratás kezdő napjaként tartja számon. A munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább Sarlós Boldogasszonyhoz fűződnek a néphagyományban. Emellett Péter-Pál ünnepének aratók miséje néven emlegetett nagymiséjén több helyen áldást kértek az aratásra, és volt, ahol megáldották az aratószerszámokat is.

* * *

Catarino: Szent Pál (1360 körül)

Pál a kilikiai Tarzuszban született zsidó családban, születésekor a Saul és a római Pál nevet egyaránt megkapta. Atyjától városi és római polgárjogot örökölt. Sátorkészítő mesterséget tanult, amivel apostolsága alatt sem hagyott fel (ApCsel 18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy független maradhasson (1Kor 9,15). Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. A zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, tudatosan (Fil 3,5; Gal 1,14). Helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. „Mindenkinek mindene lett” (vö. 1Kor 9,20–23).

A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Jelen volt István vértanú megkövezésekor: a ruhákat őrizte (ApCsel 7,59). 34 körül azonban a damaszkuszi úton megváltozott az élete: találkozott a Föltámadottal. És mindent elvetett aztán Krisztusért. A Törvénynek, a Törvényhez való hűségnek és a cselekedetekből való megigazulásnak az útja érvényét veszítette számára, arra a meggyőződésre jutott, hogy az ember az üdvösségét csak Istenben találja meg, akinek tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. Krisztusnak ez a kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalta, hogy Isten mint a népek Istene mutatkozik be; a pogányok is hivatalosak tehát a hit útjára. Meghívatásával együtt Pál ezért fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. És a rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat.

Caravaggio: Szent Pál megtérése (1600 körül)

Az óráról, amikor Saulból Pál lett, Szent Lukács ad drámai leírást (vö. ApCsel 9, 3–19). Amikor feltűntek Saul előtt Damaszkusz tornyai, az égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Pál megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit sem. Saul fölkelt a földről, kinyitotta szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba kézen fogva. Itt három napig imádkozott és töprengett. Akkor az Úr elküldte hozzá Ananiást, és szíve elnyerte a hit ismeretét. Ezután megnyíltak szemei és látott. A következő szombaton határtalan volt a csodálkozás a damaszkuszi zsinagógában, amikor Saul fölállt, és a farizeus biztos szentírásismeretével bizonyította az elnémult hallgatóság előtt, hogy a Názáreti Jézus valóban a megígért Messiás. Azt is elbeszélte nekik, amit átélt, és elmondta, hogy ő már a Krisztusé.

Szent Pál szobra a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikánál
(
Giuseppe Obici alkotása)

Megtérése után Pál azonnal megkezdte a missziót. Több éven át működött Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,21). Lehetséges, hogy az ApCsel 13. és 14. fejezetében elbeszélt missziós utazás erre az időre esett. Barnabással Antiochiába érkezett, ahol már megalakult egy Törvény nélküli pogány-keresztény egyházközség (ApCsel 11,19). E közösség küldötteként vettek részt Pál és Barnabás az ún. apostoli zsinaton (49-ben), ahol Pálnak sikerült elérnie a zsidó Törvénytől való szabadság elvi elismerését. Később a kimondottan pogány vidékeken munkálkodott, végigjárta Kis-Ázsiát, Makedóniát és Acháját. Korintust nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen, az Egyház megszervezését rábízta az újonnan megnyert keresztényekre és munkatársaira. Valami mindig továbbűzte őt, mert az igehirdetést érezte küldetésének. Mint a népek apostola a birodalom egész területét a maga missziós területének tartotta (vö. Róm 1,14; 15,16). Missziós útját kezdettől fogva összeütközések, bebörtönzések, büntetések (megvesszőzés, korbácsolás, megkövezés) jellemezték – így hordozta magán „Jézus jegyeit” (vö. Gal 6,17; 1Tesz, 2,2; Fil 1,12.; 2,17; 1Kor 4,9; 15,30; 2Kor 1,4.; 4,8; 11,23; Filem 13).

Rembrandt: Szent Pál az íróasztalánál (1629–30)

Korintusból írta Pál a római egyházközséghez szóló levelét, mely fordulópontot rögzít: az apostol a birodalom keleti felében lezártnak tekinti a missziót, Rómán keresztül akar továbbmenni Hispániába. A levél mindent összefoglal, ami a két évtizedben teológiailag megérett Pálban. Hitének középpontja Isten szeretete, amitől semmi sem szakíthat el (Róm 8,38). A Rómaiakhoz írott levél Pál teológiai végrendelete lett. Az apostolok cselekedetei szerint a római állam foglyaként érkezett Rómába. A hagyomány szerint 67-ben végezték ki, lefejezték a Rómából Ostiába vezető út harmadik mérföldköve mellett. Egy régi legenda szerint azon a helyen, ahol feje a földre hullt, három forrás fakadt.

Giotto di Bondone: Szent Pál vértanúsága (1330 körül)

A fazekasok, kosárfonók, köszörűsök, kötélgyártók, újságírók védőszentje, süketség, görcs, kígyómarás, ijedtség esetén kérték oltalmát, esőért, a föld termékenységéért fohászkodtak hozzá. Péterrel együtt Krisztus oldalán ábrázolják; attribútuma a kard, mellyel lefejezték.

Istenünk, te Péter és Pál apostolok ünnepével áldott szent örömet adtál a mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok tanítását, akik első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. 

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Magyar Kurír

Szent László június 27., László névnap, és

1192. június 27-én Váradon szentté avatták.

„A magyar lovagkor példaképe, mondáink hőse.

A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt.

Uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket:

Gellért püspököt, I. István királyt, Szent Imre herceget, András és Benedek remetéket.

Több püspökséget alapított és szigorú törvényeivel a magántulajdon tiszteletére és a keresztényi európaiság elfogadására bírta a magyarságot. Alig száz esztendővel halála után, 1192-ben őt magát is szentté avatták.

Legendásan magas termetű uralkodó volt, aki a korabeli források szerint egy teljes fejjel magasodott ki a harcosai közül.

(Pedig a király legfőbb hadvezérei, testtőrei és vitézei eleve nem a legalacsonyabbak közül kerültek ki.)

Neki köszönhetjük Horvátországra való befolyás kialakulását , mely aztán 827 éven keresztül (egészen 1918-ig) volt a Magyar Királyság része.

László király 1077 és 1095 között uralkodott. 49 éves, és a soron következő keresztes hadjárat kiszemelt vezére volt, amikor szélhűdés érte 1095. július 29-én.

Halálát követően kultusza gyorsan terjedt.

Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták körül alakját.

Szentté avatását azonban csak III. Béla kezdeményezte 1192-ben. III. Celesztin pápa két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket.

1192. június 27-én déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Árpád-házi Szent László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

Szent királyunk, akit már életében az ország oltalmazójának neveztek, a tatárjárást követő időszakban a katonáskodó magyarok, lovagok védőszentje lett. Több legenda maradt fenn életéből és halála után is hősi tetteiről, honvédő harcairól.”

Keresztelő Szent János születése

KULTÚRA – 2024. június 24., hétfő | 6:00

Az előfutár, az Úr útjának előkészítője, Keresztelő Szent János életét idézzük fel születése főünnepén, június 24-én.

Márk evangéliumának kezdetén olvassuk: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma kezdődik. Izajás próféta megírta: »Nézd, elküldöm követemet, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!« Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.”  (1,1–4)

Az evangéliumokban és Az apostolok cselekedeteiben megőrzött régi igehirdetési formulák egybehangzó tanúságtétele szerint: Jézus nyilvános föllépésének kezdetei Keresztelő Jánosnak a Jordán mellett indított bűnbánó mozgalmába nyúlnak vissza. Lukács evangéliumának (2,30) tanúsága szerint bizonyos, hogy János föllépése előtt a pusztában élt, tehát azon a helyen, amelyhez Izrael végső várakozásai fűződtek. Azonban a messiásjelöltekkel szemben ő nem ígért semmiféle megmentő csodát, amely igazolhatta volna őt. A hagyomány egyetlen csodáját sem említi.

Fra Angelico: Névadás (1435 körül)

A Lukács-evangélium mondja el János születésének és névadásának csodálatos körülményeit idős szülei, Zakariás zsidó pap és Erzsébet otthonában. János anyja méhétől fogva el volt telve Szentlélekkel. Ő volt tehát Jahve végső időkre szánt prófétája, aki születése, beszéde és tettei által meghozza Izrael népének az üdvösség idejét (Lk 1,15–17).

A János-evangélium Betániát (1,28), később a Szalim közelében lévő Ainont nevezi meg János működési helyéül. Amikor a zsidók meglátták a Keresztelő bőrövvel összefogott teveszőr ruháját és szűkös pusztai étkezését (Mk 1,6), legizzóbb prófétájukra, Illésre emlékeztek, akin „szőrruha volt, a derekán pedig bőröv” (2Kir 1,8), s akinek az akkori zsidóság várakozása szerint a vég előtt vissza kellett térnie, hogy Jahve vagy a Messiás előfutáraként fölkészítse a népet az üdvösség idejére. Jánosban a régi prófétaság szellemének megfelelő új Illés támadt. Meghirdette a régi felszólítást: „Tartsatok bűnbánatot! Térjetek egész emberségtekkel Istenhez és az ő eljövendő országához!” (Mt 3,2).

Domenico Ghirlandaio: Keresztelő Szent János prédikál (1486–90)

A megtérést követelő keresztségről Heródes Antipász nem akart tudni. Mint Sámuel, Nátán vagy Illés, a Keresztelő is igaz prófétaként emelte föl szavát az Isten parancsát semmibe vevő tartományi fejedelem ellen, aki elcsábította mostohatestvére feleségét, Heródiást (Mk 6,18). Amiért János Heródes vétkét oly bátran megnevezte, elfogták. Heródiás csak az alkalmat várta, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegye az útból. Megtalálta a módját, hogy mostohalányának, Szaloménak tánca révén egy nagy ünnep boros hangulatában csapdába ejtse a kéjsóvár vénembert, és szörnyűséges ajándékot követeljen tőle: a rab János fejét (Mk 6,17–29).

Giotto di Bondone: Jelenetek Keresztelő Szent János életéből – 
Heródes ünnepe  (1315 körül)

A Keresztelő tanítványai félreismerték más prófétáknál hasonlíthatatlanul nagyobb méltóságát. Ennek köszönhető, hogy az ősegyháznak egyre jobban védekeznie kellett János személyének túlértékelése ellen. A Krisztusról szóló igehirdetés kényszerítve érezte magát, hogy tisztázza a Messiás prófétai előfutárának szerepét. „A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed…” (Lk 16,16). Bármily nagy volt is a Keresztelő, „aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála” (Mt 11,11). „Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról” (Jn 1,8). „Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára” (Jn 3,28) – mondja maga János önmagáról. Egyszer azonban, Jézus Jordán-beli megkeresztelkedésekor föl kellett cserélődnie a szerepeknek: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, és te jössz hozzám?” (Mt 3,14).

Az a tény, hogy a későbbi János-szekta utólag elrajzolta a bűnbánathirdető alakját, mit sem változtat a Keresztelő üdvtörténetileg páratlan jelentőségén. Isteni küldetésének és prófétai nagyságának örök tanúja lett Jézus azáltal, hogy fölkereste a Jordánnál, és megkeresztelkedve vallomást tett prófétai igehirdetése és Isten népének fölkészítése mellett (Mk 1,9).

Andrea del Castagno: Keresztelő Szent János (1442)

Jézus nemcsak az isteni megbízatás dolgában tudja egynek magát előfutárával, hanem az elutasíttatásban is; hiszen egyaránt félreismerik, s megvetéssel és gyanúval fogadják Jánosnak, az előfutárnak és bűnbánathirdetőnek, valamint Jézusnak, az üdvösség meghozójának életmódját: „Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja” (Mt 11,18–19).

János igazi próféta volt, az utolsó és a legnagyobb a próféták közül. Az evangélium forrásai szerint a bebörtönzött Keresztelő tanítványai útján megkérdezi Jézust, hogy ő-e „az eljövendő”, aki a megjövendölt Bíró lesz, vagy valaki mást várjanak. Jézus az izajási üdvösség-prófécia szavaival felel: a vakok látnak, a süketek hallanak, a közelgő istenországát az üdvösség tettei hirdetik. És válaszát az éppoly komolyan intő, mint vigasztalóan ígéretes boldoggá nyilvánítással zárja: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam” (Mt 11,2–6). Sokáig úgy gondolták, a Keresztelő csak látszat, afféle „pedagógiai” kérdést akart föltenni, hogy maga Jézus szüntesse meg tanítványai kétkedését. Mindazonáltal amennyire alaptalan ennek föltételezése, épp oly helytelen lenne azt állítani, hogy a Keresztelőnek kétségei voltak Jézus küldetését illetően. Joggal tehette föl az említett kérdést egyszerűen csak azért, hogy Jézus erősítse meg őt – akire küldetése végén a vértanúság vár – hitében, hogy Jézus megjelenése és cselekedetei az ő próféciáinak beteljesülései.

Lorenzo Salimbeni: Jelenetek Keresztelő Szent János életéből (1416 körül)

János az igaz világosság tanúja – mely világosság a világba jött –, de nem ő maga a világosság (vö. Jn 1,8–10). Ő még teljesen az ószövetségi prófétaság talaján áll. Még nem tesz különbséget a Messiás első és második eljövetele közt. A végső idők Lélek-kiáradását és az ítéletet együtt látja. Még nem tudta, hogy a Messiásnak először Isten kegyelmi idejét kell meghirdetnie, a szenvedésnek és bűnnek alávetett emberiség megváltójaként kell megmutatkoznia, mielőtt újra eljön ítélni, és megszüntetni a világ minden baját és jogtiprását.

Az Egyház Jézuson és Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a test szerint való születése napját.

Giuliano Bugiardini: A Szent Szűz a gyermek Jézussal
és Keresztelő Szent Jánossal (16. század)

Keresztelő Szent János a takácsok, szabók, vargák, szűcsök, pásztorok, vendéglősök védőszentje. Fejfájás és epilepszia ellen is könyörögtek hozzá. Jelképei: Isten báránya, pásztorbot, keresztfa zászlóval, tál levágott fejével, liliom.

A római Keresztelő Szent János-bazilika (Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház) az Egyház legtekintélyesebb temploma.

Istenünk, te azért támasztottad Keresztelő Szent Jánost, hogy népét előkészítse Krisztus Urunk méltó fogadására. Add meg Egyházadnak a lelki örömök ajándékát, és vezess mindnyájunkat az üdvösség és a béke útjára. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Szent Iván-i tűzugrás (Buják, Nógrád megye, 1930-as évek)

A magyar nyelvterületen Keresztelő Szent János napját Szent Iván napjaként emlegetik. Szent Iván éjszakája a nyári napforduló, vagyis az esztendő legrövidebb éjszakájának ünnepe. A Szent Iván név a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet.

A nyári napfordulót ősidőktől fogva számon tartja minden nép. Legtöbbször lángoló tűz gyújtásával ünneplik. Ide kapcsolódik a tűzugrás hagyománya is. Az archaikus európai képzetvilágot az Egyház beleépítette az esztendő liturgikus rendjébe, egyúttal természetesen a maga világképe szerint értelmezte. Így került az ünnepi szentelmények közé a Szent Iván-napi tűzszentelés. A tűzugrást azzal magyarázzák, hogy János ugrált az örömtől édesanyja méhében Mária látogatása alkalmával. „Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek” (Lk 1,41). Ezért kell a tüzet háromszor átugrani, hogy János közbenjárására a Szentháromság nagyobb kegyelmet adjon.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Képek: Wga; Magyar néprajzi lexikon

Magyar Kurír

Fisher Szent János püspök, vértanú és Morus Szent Tamás vértanú

KULTÚRA – 2024. június 22., szombat | 6:00

Június 22-én az Egyház két angol szentre emlékezik, akik VIII. Henrik idejében kiálltak a katolikus hit és a pápával való egység mellett. Mindketten 1535-ben szenvedtek vértanúhalált.

Fisher János Beverlyben (Yorkshire) született 1479 körül. Tizennégy évesen Cambridge-be került, ahol előbb bakkalaureátust, majd doktori fokozatot szerzett teológiából. Huszonöt éves korában pappá szentelték. Lelkipásztor, tudós és humanista volt. Protektorrá, majd az egyetem kancellárjává nevezték ki. VII. Henrik édesanyja, Margaret Beaufort őt választotta gyóntatójává és tanácsadójává; Fisher János hatására alapított két teológiai tanszéket, egyet Cambridge-ben, egyet pedig Oxfordban.

1504-ben, mindössze harmincöt évesen Rochester püspökévé nevezték ki. Szerényen élt, szigorú napirendet követett, mint egy szerzetes. Püspökként is sokszor látogatta a betegeket és a szegényeket. Egyetlen szenvedélye volt: a könyvek. Azzal a szándékkal, hogy könyvtárát majd a Cambridge-i Egyetem örökli, olyan könyvtárat hozott létre, amely hamarosan Európa legkiválóbb gyűjteményei közé tartozott.

Továbbra is ő vezette a cambridge-i egyetemet, amelyet valósággal felvirágoztatott: görög és héber tanszéket hozott létre, rengeteg könyvvel gazdagította az egyetem könyvtárát. Meghívta professzornak a híres humanistát, Rotterdami Erasmust. Fisher János negyvennyolc éves korában kezdett görögül tanulni, ötvenegy évesen pedig héberül.

Az általános fanatizmus és vallásháborúk korában mindig megőrizte józanságát. Írt egy négykötetes könyvet Luther ellen, de a Katolikus Egyház visszaélési fölött sem hunyt szemet. Így írt erről könyvében: „Szeretném, ha a római pápák megreformálnák püspökeik erkölcseit, amennyiben a nagyravágyást, mohóságot és fényűző életet száműznék belőlük.” Amikor valaki gratulált neki a Luther elleni könyv megírásáért, azt válaszolta: „Talán jobb lett volna, ha helyette inkább imádkozom.”

Amikor VIII. Henrik király 1522-ben beleszeretett Boleyn Annába, és minden eszközt felhasznált, hogy Aragóniai Katalinnal kötött házasságát felbontassa, támaszt keresett a rochesteri püspökben. Ám csalódnia kellett. Fisher János kijelentette: egy házasságot, amely húsz éve fennáll, sem isteni, sem emberi hatalom nem bonthat föl; ennek a meggyőződésének hangsúlyozására kész saját életét is feláldozni. Ekkor valóságos hajtóvadászat kezdődött ellene. Kétszer bebörtönözték, meg akarták mérgezni, rálőttek. Püspöktársai sem tartottak ki, „kompromisszumos javaslatot” terjesztettek elé. „A várat azok árulják el, akiknek védeniök kellene” – jegyezte meg.

Végül VIII. Henrik elérte célját. A parlament elfogadta a szupremáciáról szóló törvényt, amely az angol egyház fejévé nyilvánította a királyt. Ekkor végképp eldőlt Rochester püspökének sorsa. Tíz hónapra londoni Towerba zárták. A pápa eközben kinevezte bíborossá. Henrik dühöngött: „Csak küldjön neki bíborsapkát a pápa – mondta –, majd gondoskodom róla, hogy ne legyen feje, amelyre föltehesse!”

1535. június 22-én végezték ki. A hosszú raboskodás annyira elgyengítette az idős férfit, hogy székben kellett a vesztőhelyre vinni. De amikor a vérpadon állt, hangja erős volt. Kijelentette, hogy a szent Katolikus Egyházért hal meg, és kérte az embereket, imádkozzanak érte, hogy a végsőkig állhatatos maradjon. Azután elimádkozta a Te Deumot és a zsoltárt: „Tebenned bízom, Uram…” Megbocsátott hóhérjának, és fejét a tőkére hajtotta. Fejét póznára tűzve a londoni hídra állították, és ott hagyták elrettentésül tizennégy napig. Két hét után barátja, Morus Tamás feje került ugyanoda.

Istenünk, ki Fisher János életében az igaz hitet a vértanúságban teljesítetted be, kérünk, engedd, hogy szentjeid közbenjárásától megerősödve a hitet, amit szavunkkal vallunk, életünk tanúságával is bizonyítsuk.

*

Morus Tamás Londonban született 1478. február 7-én. Apja bíró volt, s fiát igen korán iskolába küldte. Tamás tizenhárom éves korában egy érsek udvarába került apródnak, aki hamarosan az Oxfordi Egyetemre küldte. Tanulmányait Londonban fejezte be. Huszonhárom éves korában már ügyvéd volt. Három évvel később politikai pályára lépett, és tagja lett a parlamentnek. Lelkes humanista volt, szoros barátság fűzte Rotterdami Erasmushoz.

Hosszú időn át fontolgatta, hogy pap vagy szerzetes lesz. Különösen a karthauzi szerzetesrendhez vonzódott. Ám végül belátta, hogy nincs papi hivatása, és megnősült. Jane Colttal kötött házassága boldog volt, három lányuk és egy fiuk született.

Politikusként és íróként is tevékenykedett; sok verséből lett népdal. Utópia című könyve a világirodalom klasszikusai közé tartozik, a korai kapitalista Anglia visszaéléseit bírálja benne.

1511-ben, hatévi házasság után meghalt a felesége. Néhány héten belül újra megházasodott. Sokan ezt rossz néven vették, de mihez kezdett volna a fiatal, elfoglalt politikus négy kicsi gyermekkel? Második felesége özvegy volt, és hét évvel idősebb nála. Hogy művészetkedvelő férje kedvében járjon, hárfán, lanton és fuvolán muzsikálni tanult, és gyermekeinek is jóságos anyja lett.

Rowland Lockey: Morus Tamás családja (1594 körül)

Morus Tamás mind sűrűbben kapott fontos jogászi, politikai és diplomáciai megbízatásokat. Legnagyobb sikere egy franciaországi diplomáciai küldetés volt, amellyel döntően hozzájárult, hogy létrejöjjön a cambriai béke, amely véget vetett I. Ferenc francia király és V. Károly császár szűnni nem akaró viszálykodásainak.

1509-ben VIII. Henrik lépett az angol trónra. Amikor nem sikerült Aragóniai Katalinnal kötött házasságát érvényteleníttetnie, elhatározta, hogy a német fejedelmi családok példájára elszakad Rómától. Hogy ezt a néppel elfogadtassa, szüksége volt egy politikusra, aki a diplomáciában jártas, és mind a világi, mind az egyházi hatóságok előtt népszerű. Választása Morus Tamásra esett, ezért 1529-ben kinevezte kancellárjává. Azt remélte, hogy személyében szövetségesre lel. Morus Tamásnak kezdetben sikerült távol tartania magát a király első házasságának érvényességéről folyó vitától, de a feszültség egyre nőtt közte és a király között. Morus Tamás benyújtotta lemondását, de Henrik kérésére mégis maradt. Könyveket és tanulmányokat írt a protestáns eszmék ellen, miközben a király egyre inkább átvette azokat.

1532-ben a kancellár ismét benyújtotta lemondását, és ezúttal a király el is fogadta azt. Ezzel Morus Tamás elveszítette fizetését, és családja nehéz anyagi helyzetbe került. „Ha másképpen nem megy, mindnyájan koldustarisznyát fogunk, és az ajtók előtt a Salve Reginát énekeljük. Így együtt maradhatunk, és boldogok lehetünk” – vigasztalta családját.

Másfél éven át visszavonultan, csak az irodalomnak élt. Közben a király feleségül vette Boleyn Annát. Morus Tamás a meghívás ellenére nem ment el a koronázásra. A király tombolt a sérelem miatt.

A kivégzések emlékhelye Londonban

A pápa a király második házasságát érvénytelennek nyilvánította, és kimondta a kiközösítést. Henrik azzal válaszolt, hogy a parlamenttel elfogadtatta a szupremáciáról szóló törvényt. Minden királyi tisztviselőnek, egyházi személynek és akadémikusnak esküt kellett tennie az új törvényre. Sok katolikus, még a püspökök és a papok közül is néhányan úgy próbáltak segíteni magukon, hogy csendben hozzátették az eskühöz: „amennyiben ezzel nem szegem meg Isten parancsát”. Morus Tamás azonban nem választott ilyen kiskaput. Megtagadta az eskütételt, ezért a Towerbe zárták. Félrevezetésül azt mondták neki, hogy bebörtönzött barátja, Fisher János már letette az esküt, ám ő ezt nem hitte el. A tárgyalóteremben leszögezte, hogy világi uralkodó nem igényelhet magának vallási jogokat. Margit leányának a fogságban írt levelei a legfontosabb lelki írásai közé tartoznak.

1535. július 6-án vezették a vesztőhelyre. Ugyanolyan nyugodt és derűs volt, mint mindig. Vejét arra kérte, hogy adjon egy aranyat a hóhérnak.

Fisher Jánost és Morus Tamást haláluk után négyszáz évvel, 1935-ben avatta szentté XI. Piusz pápa, kijelentve: „Ilyen védőket kívánok hitünknek!”

1980-ban – bár ők határozottan ellenezték az angol reformációt – mindkettejüket felvették az anglikán egyház (Church of England) liturgikus naptárába. Július 6-án (Morus Tamás kivégzésének napján) mint „a reformáció vértanúiról” emlékeznek meg róluk.

Morus Tamás híres volt szellemes, szeretetreméltó, derűs természetéről. A tőle fennmaradt imádságra Ferenc pápa is többször felhívta a figyelmet.

Uram, ha lehetséges,
adj nekem testi egészséget,
hogy ép szervekkel szolgálhassak neked!
Adj nekem, Uram, egyenes lelket,
hogy lássam, mi a jó és helyes,
ne féljek a gonoszság támadásától
és minden ügyemet rendbe tudjam szedni!
Adj nekem, Uram, készséges lelket,
mely sohasem unatkozik,
nem panaszkodik,
nem kesereg és nem érzékenykedik!
Segíts, hogy ne törődjem
mértéken felül azzal a valamivel,
amit énnek hívnak!
Adj, Uram, humorérzéket!
Segíts, hogy értsem a tréfát,
Hogy vidám legyek,
És másokat is fel tudjak vidítani!

Istenünk, ki Morus Tamás életében az igaz hitet a vértanúságban teljesítetted be, kérünk, engedd, hogy szentjeid közbenjárásától megerősödve a hitet, amit szavunkkal vallunk, életünk tanúságával is bizonyítsuk.

Forrás: Diós István: A szentek életeMagyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Barnabás apostol, a vigasztalás fia

KULTÚRA – 2024. június 11., kedd | 6:00

Szent Barnabás apostolra emlékezünk liturgikus emléknapján, június 11-én. Nevének jelentése: a vigasztalás fia. A barnabiták, a takácsok, a kádárok, a szomorkodók és az aggodalmaskodók védőszentje, és kérik közbenjárását jégeső ellen is.

Barnabás apostol Ciprus szigetén született gazdag levita családban, eredeti neve József volt. A Barnabás nevet az apostoloktól kapta. 

Vallási ismeretei elmélyítése céljából érkezett Jeruzsálembe, ahol az apostolok tanítását hallgatva megkeresztelkedett, és csatlakozott hozzájuk. Életéről Az apostolok cselekedeteiből tudunk. „Igaz, Szentlélekkel és hittel eltelt férfi volt” (ApCsel 11,24), a mély hit mellett jó szív jellemezte. Az elsők egyike volt, akik Jézus tanítását befogadva hirdették az igét szülőföldjükön, és vagyonukat az apostolok lába elé tették (vö. ApCsel 4,36–37). Egyesek véleménye szerint ezzel akarta kifejezni háláját Istennek a hit ajándékáért.

Jacob Jordaens: Pál és Barnabás Lystrában (1645)

Valószínűleg a legjelentősebb misszionárius volt Pál előtt és mellett. Nagy üdvösségtörténeti jelentősége abban áll, hogy föllendítette a pogányok misszionálását, mégpedig elsősorban azzal, hogy a rettegett üldözőt, Sault megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető férfiaihoz, és ezzel Jézus Krisztus evangéliumának legnagyobb hirdetőjét segítette munkája megkezdéséhez. Szoros barátság fűzte őket össze.

A munka, amelyre a Lélek hívta Barnabást és Pált, az első rendszeres pogánymisszió volt, mégpedig Antióchiában. Tevékenységük sikere megmutatkozott abban is, hogy Antióchiában kapták először Jézus követői a keresztény (Krisztus-követő) nevet (ApCsel 11,26).

Később nézeteltérés támadt Pál és Barnabás között. Pál ugyanis a kedvelt Barnabást meghívta második apostoli útjára, de unokaöccsét, Márkot nem. A két barát elvált. Pál más kísérőkkel előbb Szíriába indult, Barnabás pedig Márkkal szülőföldjére, Ciprusra. Ettől kezdve keveset tudunk Barnabásról. Föltehető, hogy a pogánymisszió két úttörője között nem volt tartós szakadás. Talán még egyszer közösen működtek (1Kor 9,6). Ezt követően nem tudunk többet Barnabásról.

Paolo Veronese: Barnabás beteget gyógyít (16. század)

Az, hogy Barnabás a pogányok között misszionált, nem jelentett kevesebbet, mint a pogányoknak az egyház teljes jogú tagjaiként való elismerését, mely abból a hitből indult ki, hogy a megváltás az egész világra kiterjed, és nem lehet feltételekhez kötni. Emiatt is joggal kapta a „vigasztalás fia” nevet. Aranyszájú Szent János szerint Barnabás rendkívüli adománya volt a szomorúak vigasztalása. A zsidók számára a név egyet jelentett a személyiséggel vagy a személy küldetésével, amire hivatott volt. (Ábrahám nevének jelentése: „sok nép atyja”, Mózesé pedig: „akit a vízből mentettek ki”.)

Barnabás 60 körül halt meg, egy későbbi legenda szerint megkövezték a ciprusi Salamisban. Itt temették el. Sírja hosszú időn át ismeretlen volt. 488 körül, Zénó császár idejében aztán egy helyen csodák történtek. Szent Barnabás maga mondta el álmában a szalamiszi püspöknek, hogy ott van a sírhelye. A sírt megtalálták, és fölnyitották. A szent mellén egy pergamen feküdt Máté evangéliumával, amelyet Barnabás egykor saját kezével írt le. Az ereklyéket a császár Konstantinápolyba vitette, később Nicosiába, a Szent János-katedrálisba, Milánóba, valamint Toulouse-ba kerültek. 

Szent Barnabás sírja, mely jelentős zarándokhely Észak-Cipruson

Bár Barnabás nem tartozott a Tizenkettő közé (csak Alexandriai Kelemen és Caesareai Euszébiosz tud arról, hogy a 72 tanítvány egyike volt), az ősegyház az apostol névvel tisztelte meg. Ünnepét a bizánci és a szír egyház a kezdetektől június 11-én üli. Róma a 11. században fogadta be az ünnepet.

A bizánci művészetben többnyire a vértanúk között ábrázolták, a középkorban néha előfordult az apostolok között is. Nyugaton főleg az itáliai művészetben szerepelt, a 14. századtól a Legenda Aurea alapján sorozatokban is. Az apostolok cselekedetei illusztrációiban Szt Pál társa. Attribútumai: fejsze, kő, könyv. A kádárok védőszentje, jégeső ellen kérik oltalmát.

Istenünk, te Szent Barnabás apostolt eltöltötted hittel és Szentlélekkel, és kiválasztottad a pogány népek megtérítésére. Add, hogy szóval és tettel hűségesen tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, amelyet ő oly buzgón hirdetett. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

🥀🇹🇯😇🇹🇯🥀 Árpádházi Szent Margit névnapja

IV. Béla táltos királyunk leánya (1242-1270).

Szülei a tatárjárás megpróbáltatásai miatt, felajánlották Őt az égieknek Magyarország megmentéséért.

Születése és gyógyításokkal teli élete Jézushoz volt hasonlatos.

Életét imádságban töltötte, Jézussal folyamatos kapcsolata volt.

Szépsége sok férfit megragadott, de Ő hű maradt az égi kapcsolathoz, több király kérőt is kikosarazott.

A jelenlegi Margit-szigetet róla nevezték el, de valójában nem ez volt a magyar királylány lakhelye (történelem hamisítás).

Halálát követően sírjánál számtalan csoda történt.

A leírások a „halott” királylányról több más magyar szent esetében is azonosak, pl. a test édes illatot árasztott, ….

Mennybemenetelét az egész országban sok ezren látták egyszerre, egyidőben.

Csodák

„Halála után – az 1276. évi jegyzőkönyv szerint – csodák és gyógyulások egész sora következett be. Feljegyezték, hogy a halott királylány arcbőre szépségesen felragyogott, rózsás pír jelent meg rajta. Szeme körül arany félkőrívek csillogtak, teste pedig édes illatot árasztott. Holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak.

Sírhelyét betegek tömege kereste fel, és imádkozott Margit közbenjárásáért. Egyesek kínzó fogfájásukból, mások csillapíthatatlan lázukból nyertek gyógyulást. IV. László király is életveszélyes lázból épült fel, midőn Margit segítségéért esedezett. A király szinte azonnal jobban lett. Az Árpád-ház más tagjai is Margithoz fordultak bajaikban.

Az uralkodó dinasztián kívül rengeteg szegény is felkereste Margit sírhelyét. Vak koldusok, süketek, bénák, leprások egész sora gyógyult meg a szent helyen. Még a pogány kunok közül is jó néhányan megtértek, látva a Margithoz köthető csodákat. Egy Zerte nevű kun harcos, akinek lova fél szemére megvakult, hallott az Árpád-házi királyleány csodatetteiről. Úgy döntött, fohászkodni fog a szenthez, és ha lova visszanyeri a szeme világát, egész családjával együtt keresztény hitre tér.

A legérdekesebb történetek kétségtelenül azok, amelyek szerint Margit könyörgésére még a halottak is feltámadnak. Egy ízben kútba fulladt lány kelt életre, máskor pedig leomló ház által maga alá temetett kisfiú.

Margit saját halálát is előre megérezte. Az egyik testvér siratásánál megmondta a rend főnökasszonyának, hogy ő lesz a kolostor következő halottja. Így is lett, hiszen nem sokkal később megbetegedett és távozott az élők sorából.”

Wikipédia

A reménytelen ügyek szentje – Szent Rita szerzetes

KULTÚRA – 2024. május 22., szerda | 6:007

A „lehetetlen” ügyekben, reménytelen helyzetekben segítő Casciai Szent Ritára emlékezünk liturgikus emléknapján, május 22-én.

Olaszország egyik legismertebb szentje 1381 körül született az Umbria tartománybeli Roccaporenában, Cascia környékén. Szüleinek évekig tartó imádsága után égi hang jelezte Rita születését, mely azt kérte, hogy a születendő kislányt Ritának (jelentése: igazgyöngy) nevezzék. Szülei a hegyek között fekvő birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték Ritát, akinek gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos napi munka jellemezte.

Szent Rita szülőháza

Rita szerzetes akart lenni, hogy eggyé válhasson isteni Megváltójával, ám szülei egy helybeli ifjúnak ígérték kezét. Fiatalon házasságot kellett kötnie. Férje vad, erőszakos ember volt. Rossz természetét Rita hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal a feltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül sikerült legyőznie férje rossz természetét, és lelkét Istenhez vezetnie. Ennek ellenére régi haragosai meggyilkolták Rita férjét. Az özvegy megbocsátott férje gyilkosainak, ezzel előmozdította a szemben álló családok megbékélését és egységét. Egy évvel később elvesztette két kisfiát is.

Miután sok fájdalom árán eloldódtak a földi kötelékek, Rita jelentkezett a casciai Mária Magdolnáról elnevezett Ágoston-rendi zárdába, ám háromszor is elutasították özvegysége miatt. Végül csodálatos módon lépett be a közösségbe: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós juttatták be éjnek idején a kolostorba.

Szent Rita stigmatizációja (17. század)

Rita életének pontos dátumait, így fogadalomtételének évét sem ismerjük. Valószínű azonban, hogy nem volt még harminc éves, amikor befogadták a nővérek közé. Minthogy olvasni nem tudott, a zsolozsma helyett egyéb imádságok elmondására kötelezték. Rendtársai közül kitűnt türelmével, engedelmességével és jámborságával. Különös tisztelettel elmélkedett Jézus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egyszer mehetett emberek közé, mikor nővértársaival Rómába zarándokolt. Ekkor az Úr a fájdalmakat meghagyva eltüntette sebét. A betegségek, a böjtölés és a munka fölemésztették Rita erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte.

Szent Rita relikviái a casciai Szent Rita-templomban

1457. május 22-én hunyt el. Halálát egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást; sértetlenül került ki a tűzvészből is, amelyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett.

Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. 1626-ban avatták boldoggá. XIII. Leó pápa „Umbria gyöngyé”-nek nevezte Ritát, mikor szentté avatta őt 1900 májusában.

Szent Rita több mint hat évszázada pártfogója mindazoknak, akik közbenjárását kérik bármilyen szükségükben; támasza azoknak, akik megoldatlan ügyekben bizalommal hozzá fordulnak. A kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák, illetve a meddőségtől szenvedők védőszentje. Művészeti jelképei a rózsák; Olaszországban ünnepén hagyományosan virágokat áldanak.

Szent Rita ünnepe Casciában

Urunk, Istenünk, tölts el minket a kereszt bölcsességével és erejével, amellyel Szent Ritát gazdagon elhalmoztad. Add, hogy megpróbáltatásainkat a szenvedő Krisztussal együtt viseljük el, és így az ő húsvéti misztériumát egyre bensőségesebben átélhessük. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
www.santaritadacascia.org

Magyar Kurír

Május 12,13,14: Pongrác, Szervác, Bonifác napja – avagy a fagyosszentek napja.

A fagyosszentek meglehetősen rossz hírben állnak: azt mondják róluk, hogy a fokozatosan melegedő idő után, pár napra visszahozzák a hajnali fagyokat is amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti. A népi megfigyelés szerint a tavaszi meleg napok ezeken a napokon hirtelen hidegre változnak, nem ritkák az éjszakai fagyok. Hogy a fiatal palánták ne károsodjanak, uborkát, paradicsomot, babot általában csak a fagyosszentek elmúltával ültették el s védekezésképpen a gyümölcsösökben ilyenkor füstölnek.

A szentek legendája és az időjárással kapcsolatos megfigyelés között nincsen összefüggés, a néphagyomány azonban teremtett.

A magyar néphit szerint a májusi fagyot a három szent haragjában hozza az országra: mikor ugyanis erre jártak, olyan szörnyű időt fogtak ki, amiben – bár hőség volt – Pongrác subájában is megfagyott, Szervác – bár a Tiszában nem volt víz – a folyóba fulladt, Bonifácot meg halálra csípték a szúnyogok. (Az már egy másik népi hiedelem, hogy a három szent maguk is halálra fagytak az első ilyen hidegben, amikor saját ruhájukat levetve nyomorult betegeket takartak be velük.) Szóval: ezért évről évre faggyal, viharral visszatérnek mintegy bosszút állni.

Eger környékén erre mondják: megszüreteltek a fagyosszentek. Berettyóújfalusi rigmus szerint: „Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz”.

A Rábaközben a hideget csellel akarták távol tartani: a naptárban mintegy megtévesztésül átírták a hónapot decembernek. Ha azonban jókedvükben mégiscsak nagysütéses időt hoznak, bő szőlőtermést eredményeznek – ahogy a mondóka tartja: „Sok bort hoz a három ’ác’, Pongrác, Szervác, Bonifác, ha felhőt egyiken sem látsz.”

Nagydobronyban úgy tartották, ha fagyosszentekkor nagy a hideg, akkor rossz termés várható. Zagyvarékason úgy vélték, ha fagyosszentekkor nincs felhő, akkor sok bor lesz.

/Forrás: http://www.hungarotheka.hu/

Avilai Szent János pap, egyháztanító

KULTÚRA – 2024. május 10., péntek | 6:00

Május 10-én emlékezik az Egyház Avilai Szent Jánosra, „Andalúzia apostolára”, akit XVI. Benedek 2012-ben egyháztanítóvá nyilvánított.

Juan de Ávila a dél-spanyolországi Almodóvar del Campóban született 1499-ben. Apja eredetileg zsidó vallású volt, de áttért a keresztény hitre. János Salamancában tanult jogot, ám – valószínűleg származása miatt – nemsokára el kellett hagynia az egyetemet. Egy nap bikaviadalon vett részt, és a kegyetlen látványosság hatására annyira megrendült, hogy elhatározta, Istennek szentelt életet fog élni.

Három éven át a szülői házban élt visszavonultan, az imának és a szemlélődésnek szentelte idejét. Később az alcalái egyetemen művészetet, majd három éven át teológiát tanult.

Szülei időközben meghaltak, és tekintélyes vagyont hagytak rá. Amikor pappá szentelték, örökségét szétosztotta a szegények között. Hithirdető akart lenni az újonnan felfedezett földrészen, Amerikában, de erről a tervéről – szintén származása miatt – le kellett mondania.

Sevilla érsekének megbízásából mint prédikátor és népmisszionárius kilenc éven át járta Andalúziát. Rengetegen megtértek a hatására; a leghíresebb közülük Istenes Szent János volt. Barátai közé tartozott Loyolai Szent IgnácAlcantarai Szent Péter és Avilai Szent Teréz is.

Felekezeti szempontból rendkívüli nyitott volt, foglalkozott például Rotterdami Erasmus írásaival, és nagy hatással volt rá Luther Márton, különösen a Szentírással és az egyházatyákkal kapcsolatos meglátásai ragadták meg.

Gyakran ostorozta a gazdagokat és hatalmasokat, amivel sok ellenséget szerzett magának. Mint veszedelmes újítót feljelentették az inkvizíciónál, és fogságba vetették. 1532-ben huszonkét vádpont ellen kellett védekeznie. Meggyőződése volt például, hogy az eretnekekként elégetett emberek vértanúk, ha úgy gondolták, hogy valóban a helyes úton járnak. Azt is hangoztatta, hogy többet ér jótékonykodni, mint csupán miséket mondatni. A következő évben szabadon engedték, de figyelmeztették, hogy „legyen óvatosabb”. Könyvét, az Audi filiát pedig betiltotta az inkvizíció.

Rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott: új öntözési eljárást talált fel, tizenöt középiskolát alapított, és felkarolta sorstársait, a megtért zsidó származásúakat. Több tanítványát Granadába küldte az iszlámról keresztény hitre tértek megsegítésére.

Loyolai Ignáccal kötött barátsága miatt fontolgatta, hogy tanítványaival együtt belép a jezsuita rendbe, ám Andalúzia akkori provinciálisa, Bustamente – vélhetően származása és az inkvizícióval való kapcsolata miatt – ellenezte a belépését. Tanítványai közül néhányan azonban mégis jezsuiták lettek.

Avilai János leveleiből és egyéb írásaiból kitűnik, hogy különösen jól ismerte a Szentírást. Írt többek között a papok cölibátusáról, a katolikus nevelésről és az Oltáriszentség tiszteletéről.

A Trienti Zsinat (1545–63) idején Granada érseke fölkérte tanácsosának, de egészségi állapota nem tette lehetővé az utazást. A zsinati határozatok gyakorlati megvalósításáról tárgyaló helyi, toledói zsinaton (1565) viszont fontos szerepet játszott.

1569. május 10-én hunyt el Montillában, a helyi jezsuita templomban temették el. 1970-ben VI. Pál pápa avatta szentté. 2012-ben pedig, az új evangelizációról szóló püspöki szinódus nyitó szentmiséjén Bingeni Szent Hildegárddal együtt egyháztanítóvá nyilvánította őt XVI. Benedek.

Akkor azt mondta róla a pápa: „Jól ismerte a Szentírást, buzgó missziós lelkülettel rendelkezett. Különös képessége volt arra, hogy mélyen behatoljon a megváltás misztériumába, amit Krisztus az egész emberiség számára végbevitt. Isten embereként összekapcsolta az imádságot az apostoli tevékenységgel. Nagy gondot fordított a prédikációra, a szentségek gyakori vételére, a papjelöltek, a szerzetesek és a világi hívek képzésének fokozására, az Egyház termékeny reformját szem előtt tartva.”

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Diós István: A szentek élete

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

KULTÚRA – 2024. május 3., péntek | 6:00

Fülöpre és Jakabra, Krisztus apostolaira emlékezünk ünnepükön, május 3-án.

Az evangéliumok és Az apostolok cselekedetei nem beszélnek bőven sem Fülöpről, sem Jakabról. Az apostolnévsorok (Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,14–15; ApCsel 1,13) Fülöpöt az ötödik, Jakabot, Alfeus fiát a kilencedik helyen nevezik meg.

Szent János evangéliuma szerint (1,43; 12,21) Fülöp a két testvérhez, Andráshoz és Péterhez hasonlóan a Galileai-tó mellől, Betszaidából származott. Keresztelő Szent János tanítványa volt. A meghívás elbeszélésén kívül Szent János még három alkalommal emlékezik meg róla: a kenyérszaporításnál, Jeruzsálemben, amikor a pogány görögök látni akarják Jézust, valamint az utolsó vacsora történetében.

Későbbi hagyomány szerint Fülöp három, prófétai tehetséggel megáldott lányával együtt a kisázsiai Hierapoliszban élt, ott is halt meg. Domitianus császár idejében keresztre feszítették.

Szent Fülöp szobra a lateráni bazilikában
(Giuseppe Mazzuoli alkotása)

Az apostolok sorában a 13. század elején még szakáll nélkül, ifjúként, később hosszú szakállal ábrázolták. Attribútumai: a 12–13. századtól kereszt, mely a késő gótikában T-formájú vagy kettős kereszt is lehet, ritkábban kő vagy tál, melyen kígyó tekereg.

Jakabot, Alfeus fiát az apostolok névsorán kívül sehol sem említi meg az Újszövetség. Kérdéses, hogy azonosítható-e a „kisebb Jakabbal”, akinek anyját Márk Jézus kereszthalálának tanúi között megnevezi (15,40). Az újabb katolikus szentírástudomány arról sincs meggyőződve, hogy azonos az Újszövetségben többször említett Jakabbal, az „Úr testvérével” (Mt 13,55), aki Jeruzsálemben Jánossal és Péterrel az Egyház oszlopa lett (Gal 2,9; vö. ApCsel 15,13–21; 21,18–25). Miután Péter elhagyta Jeruzsálemet (ApCsel 12,17), ez a Jakab állt a jeruzsálemi egyház élén (vö. Gal 1,19; 2,9.12), és az apostoli zsinaton vezető szerepet töltött be. Ő fogalmazta meg az apostoli határozatokban foglalt fenntartásokat. Az szintén kérdéses, hogy Jakab levelének írója azonosítható-e Alfeus fiával az apostolok sorából.

Utoljára az ApCsel 21,18 említi. Jóllehet a zsidó keresztényektől elvárta a mózesi törvények megtartását, elismerte a keresztények szabadságát a törvényt illetően. A pogányok iránt türelmes magatartást tanúsított. A zsidók körében, akik közül sokakat megtérített, nagy tekintélye volt.

A hagyomány szerint 62-ben szenvedett vértanúságot. II. Ananosz főpap fölbujtására megkövezték és a jeruzsálemi templom párkányáról a mélybe taszították; egyik megkövezője ványolórúddal sújtotta fejbe. A közelben temették el, a Kidron völgyében. Az örmény hagyomány szerint sírja az apostoli örmények jeruzsálemi székesegyházának főoltára alatt van. Jeruzsálemben ereklyéi megtalálása napján, december 1-jén és az ereklyék átvitele évfordulóján, május 25-én ünnepelték. Keleten december 28-án emlékeztek püspökké szentelésére, október 23-án pedig egy konstantinápolyi templomának felszentelését ülték. Nyugaton március 15-én halála napjára emlékeztek, május 1-jén pedig a római Tizenkét apostol-templom fölszentelési ünnepén emlékeztek rá Fülöp apostollal együtt.

Szent Jakab szobra a lateráni bazilikában 
(Angelo de Rossi alkotása)

Fülöp és Jakab tisztelete a 6. századtól bizonyítható liturgikus könyvekből. Mindketten a kalaposok, posztónyírók, szatócsok védőszentjei. Ereklyéik Konstantinápolyon át Rómába kerültek, a Tizenkét Apostol-templomba. Ünnepnapjuk e templom fölszenteléséhez kapcsolódik. A templomot május 1-jén szentelték föl a 6. század második felében. Mivel 1955-ben május 1-je Szent József ünnepnapja lett, a legközelebbi szabad napra, május 11-re helyezték az apostolok ünnepét. 1969-ben május 3-ra került az emléknap.

* * *

A Biblia mindkét apostolról nagyon keveset mond, Jakabbal kapcsolatban pedig a végsőkig tartózkodó. A szűkszavú evangéliumi tudósítást azonban kiegészítette az idők során a képzelet.

Fülöp, ez a betszaidai halász jóságos és vidám ember volt. Akinek dolga akadt vele, jól érezte magát a közelében. Semmi sem tudta kizökkenteni nyugalmából. A legvadabb viharban is nótát fütyörészett. Szívesen tréfált az asszonyokkal, mikor halat vettek tőle; ha pedig gyermekek lesték, hogyan foltozza hálóját, egész tengerészhistóriákat kerekített nekik.

Filippino Lippi: Fülöp keresztre feszítése (1487–1502)

Amikor az Úr hívta, Fülöp lelkesen követte őt. A vonakodó Natanaelt kézen fogva vezette Krisztushoz: „Jöjj és lásd!” (vö. Jn 1,44–46).

Az Úr Fülöphöz fordult annak a napnak estéjén, amikor a hegyen a néphez beszélt – jóságos tekintetéből kiolvashatta csendes töprengését, hogyan lehetne jóllakatni ezt a sokezres hallgatóságot. „Fülöp, honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek?” – kérdezte Jézus. Fülöp rögtön válaszolt: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég ahhoz, hogy mindenkinek csak egy kevés is jusson!” (Jn 6,5–7)

Jó Fülöp! Dénárral tudsz számolni, de nem Mestered mindenhatóságával és jóságával. Mélységes csodálkozás ragadhatta meg szívét, amikor tanúja lett a kenyérszaporításnak.

A szeretetreméltó Fülöpnek adják elő a görög zarándokok szerény kérésüket: „Uram, szeretnénk Jézust látni” (vö. Jn 12,20–22). Fülöp bizonytalan, hiszen a Jézust keresők nem zsidók. Először barátjával, Andrással együtt megfontolja a dolgot. Aztán együtt mennek Jézushoz. És ő örül a legjobban, hogy az Úr nem tagadja meg a kérést.

Nem könnyű az Urat igazán megismerni. Fülöpnek újból meg kellett ezt tapasztalnia, amikor az utolsó vacsorán azt kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” Jézus ezt válaszolta: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem lát, az Atyát is látja!” (Jn 14,8–9)

Szent Jakab (ábrázolás II. Baszileiosz menologionjából, 1000 körül)

Jakab, aki hajójával ugyanazt a tavat járta, más volt: csendes, befelé forduló ember. Már ifjú korában letette a nazireus fogadalmat, amely megtiltotta a bor és a hús fogyasztását. Alfeus fia csöndesen, hallgatagon járt Krisztus kíséretében. A komoly férfinak gyakran különösnek tetszhetett Mestere. A szigorú vezeklőnek minden bizonnyal el kellett gondolkoznia, amikor az Úr a többiekkel együtt a kánai menyegzős házba vitte, s az ünneplőket jó néhány korsó borral meg is ajándékozta. De engedte magát vezetni, és az Úr a komoly férfi akaratát nagy feladatok felé tudta irányítani.

Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket Szent Fülöp és Szent Jakab apostol ünnepével. Tekints imádságaikra, és add, hogy részesedve Fiad szenvedésében és feltámadásában, eljussunk örök látásodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Sellye (Baranya m.) szóhagyományában a „Leveles” jelzővel illetik Fülöp apostolt. Ez a zöld ág, zöld levél kultuszára utal. A föld termékenységének istennője a rómaiaknál Maia volt, róla nevezték el május hónapot. Az Egyház bizonyára nem ok nélkül rendelte május elejére Fülöp és Jakab apostolok ünnepét, ezzel kívánta megszentelni, megszelídíteni a májushoz fűződő archaikus képzeteket. Temesvári Pelbártnál olvassuk a legendát: amikor Fülöp apostol Hierapolisz városába érkezett, a hitetlenek azt a házat, amelyben megszállt, faággal jelölték meg, hogy majd másnap hajnalban rátámadjanak és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala a város minden házára hasonló zöld ágat tűzött, és így szándékukban megszégyenültek a pogányok. Más hagyomány szerint mindkét apostol fa által szenvedett vértanúságot: Fülöp keresztfán, Jakab pedig gyapjúványolók rúdjától.

Egy másik magyarázat szerint a májusfa eredete az, hogy Fülöp és Jakab apostoloknak térítő útjuk során egy Valburga nevezetű szűz leány volt a segítőtársuk. A leányt a pogányok megrágalmazták. Valburga azonban, hogy a gúnyolódókat megszégyenítse, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, letérdepelt és imádkozott előtte, mire a száraz fa a pogányok szeme láttára kizöldült. Innen eredt a keresztény fiatalságnál a májusfa állítása. Ez a magyarázat összefügg a Tannhäuser-motívummal, és a Walpurgisnacht hagyományaival, és minden bizonnyal középkori eredete van. Egy régi esztergomi misekönyv, valamint a soproni Golso-kódex (1363) az apostolok ünnepén Valburgáról is megemlékezett.

Nagykörü (Jász-Nagykun-Szolnok megye) jámbor öregasszonyai a 20. század elején még úgy beszélték, hogy a májusfa azokra az időkre emlékeztet, amikor a 72 tanítvány tanítani ment. Volt köztük egy szent életű lány is, de nem hitték el róla, hogy ártatlan. Azt mondták az emberek: elhiszik, ha a földbe szúrt száraz gally reggelre kizöldül. A fa május hajnalára kihajtott. A katolikus csíki székelyek által őrzött hagyomány, a zöldfarsang, vagyis Fülöp és Jakab megtisztelése sokáig élt. A lányok kapujába Jakab napján hajnalban ágakat vertek, ezeket szalagokkal díszítették. Az ágakat jakabágnak, jakabfának, hajnalfának nevezték.

A tatai posztóványolók barokk céhpatrónusa Fülöp és Jakab volt, s ugyanígy a jáki fazekasoké is. A 18. században Kosd (Nógrád megye) és Szőreg (Csongrád megye) falvakban Fülöp és Jakab napján vajat szoktak köpülni, amit aztán fülfájás ellen használtak.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Magyar Kurír

Szent József, a munkás

KULTÚRA – 2024. május 1., szerda | 6:003

Május 1-je Szent József, a munkás liturgikus emléknapja Egyházunkban. Az emléknapot XII. Piusz pápa vezette be 1955. május 1-jén.

József, a Boldogságos Szűz jegyese, a Megváltó nevelőapja foglalkozását tekintve ács volt – egyszerű, kétkezi munkás. Ezért tekintünk rá úgy mint a munkások védőszentjére. Emellett az ácsok, a favágók, az asztalosok, a kézművesek, a keresztény házasságok és családok, az üldözöttek és a jó halál, valamint a katolikus egyház patrónusa.

Életéről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). A fiatal, szintén dávidi származású Mária jegyese lett. Mindkét evangélium úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll a Megváltó életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Az Úr József mellett dolgozott, megtanulta tőle az ácsmesterséget.

Szent József a mindennapok hallgatag szentje. Nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. Csendben, hallgatva élte le életét a Megváltó mellett. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: ahogy életében, úgy halálakor is jelen voltak Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.

* * *

Részlet II. János Pál pápa Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításából:

„Amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az Egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hónap első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen, ha azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a Megtestesülés misztériumába Isten Fiának emberségével, sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához. […]

»Szent József a példaképe azoknak az alázatosaknak, akiket a kereszténység nagy célokra rendel… Ő annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy az emberek Krisztus jó és hiteles követői legyenek, csak általános, emberi, egyszerű, de igaz és hiteles erények szükségesek.« (VI. Pál, Párbeszéd (1969. március 19.): Insegnamenti, VII (1969), p. 1268.)”

Istenünk, te adtad a törvényt, hogy az ember dolgozzék és részt vegyen teremtő munkádban. Segíts jóságoddal, hogy Szent József példájára és oltalmával úgy dolgozzunk, ahogy megparancsoltad, és elnyerjük tőled a jutalmat, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Katolikus.hu/Könyvtár/II. János Pál pápa írásai

Magyar Kurír

Szent V. Piusz pápa

KULTÚRA – 2024. április 30., kedd | 6:00

Április 30-án emlékezik az Egyház Szent V. Piuszra. Ugyan csak hat évig, 1566-tól 1572-ig ült a péteri székben, mégis jelentős volt pápasága, hiszen ő ültette át a gyakorlatba a katolikus megújulást elindító trienti zsinat eredményeit.

A trienti (trentói) zsinat (1545–1563) az egyháztörténet legjelentősebb gyűlései közé tartozik. Számos dogmatikus döntésével és reformrendelkezéseivel megalapozta a már régen szükséges belső egyházi megújulást. IV. Piusz összehívta és gyors befejezésre ösztönözte a zsinat harmadik ülésszakát, s nagy buzgósággal látott hozzá, hogy a határozatokat átültesse a gyakorlatba. Két évvel később V. Piusz személyében olyan pápát kapott az Egyház, aki határozottan folytatta a reformok megvalósítását.

Michele Ghislieri szegény szülők gyermekeként született egy piemonti kisvárosban Bosco Marengóban 1504. január 17-én. Tizennégy éves korában belépett Szent Domonkos rendjébe. Teológiai tanulmányainak befejeztével Bolognában 1528-ban pappá szentelték. Utána tanárként és novíciusmesterként működött Padovában, majd prior volt Vigevanóban és Albában. Lombardiai tartományfőnöksége idején kérlelhetetlen inkvizítornak mutatkozott a comói és bergamói egyházmegyékben. Ezek a püspökségek közvetlen szomszédai voltak Németországnak és Svájcnak, így különösen is érintette őket a terjeszkedő reformáció. Gyakran megesett, hogy a felháborodott tömeg kődobálással fogadta vagy búcsúztatta a szerzetest.

Rendi elöljárói felfigyeltek rá, és 1550-ben Rómába rendelték a római inkvizíció általános biztosának. A főinkvizítor a szigorú Caraffa bíboros volt, aki IV. Pál néven hamarosan pápa lett, s munkatársát előbb Nepi-Sutri püspökévé, majd bíborossá, végül főinkvizítorrá nevezte ki.

Nem értett egyet a következő pápa, IV. Piusz politikájával, ezért kegyvesztett lett; a pápa eltávolította őt Rómából, és Mondovi püspökévé tette. 1566-ban azonban a bíborosi testület őt választotta pápának.

Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, mennyire különbözik a korábbi reneszánsz és humanista pápáktól. Megtestesítette az új reform ideálját. Pontifex maximusként is úgy élt, mint szegény és egyszerű domonkos: a pápai ruházat alatt a rend szőrkámzsáját viselte. Ugyanazt a szigorúságot és lemondást, amelyet magától megkövetelt, elvárta munkatársaitól, sőt az egész Egyháztól is.

Megtudta, hogy megválasztásának híre rémületet váltott ki a nép körében. Így reagált a hírre: „Isten segítségével remélem, hogy halálom alkalmával nagyobb lesz a szomorúság, mint most, megválasztásomkor.”

V. Piusszal kezdődött a 16. század nagy reformpápáinak sora. Fő célja az egyházi és vallási élet lehető legteljesebb megújítása volt. Úgy gondolta, hogy minden sikeres egyházi reformnak a saját háza táján, vagyis a pápai udvarnál, a Római Kúriánál és a római papságnál kell kezdődnie. Ezért először a pápai háztartást egyszerűsítette és a pápai udvartartás létszámát csökkentette. Csak arra érdemes férfiakat hívott meg bíborosként legszorosabb munkatársai körébe. A simónia (a lelki javak, szentségek, vagy egyházi hivatal adásvétele) minden formája ellen küzdött. Különösen szívén viselte a római lakosság valláserkölcsi színvonalának emelését.

Szigorúan megkövetelte a püspököktől, hogy a trienti zsinat által újból hangsúlyozott rendelkezés szerint tartózkodjanak a székhelyükön. Ebben látta ugyanis a rendszeres lelkipásztorkodás nélkülözhetetlen feltételét. Egész Itáliában egyházmegyei és tartományi zsinatokat tartottak, rendszeres vizitációval fölmérték az Egyház helyzetét, és megfelelő intézkedéseket hoztak a visszaélések megszüntetésére. A pápa sürgette, hogy állítsák föl azokat a papnevelő intézeteket, amelyeket a zsinat előírt. Szorgalmazta a cölibátust, amelyet addig meglehetősen lazán értelmeztek, és ellenőrizte a szerzetesrendekben a klauzúra megtartását.

Az általánosan elhanyagolt hitoktatás újraélesztésére 1566-ban megjelentette a Római katekizmust. Gondos előkészítés után 1568-ban közreadta a Római breviáriumot, 1570-ben pedig a Római misekönyvet, s kötelezően előírta az egész világon minden templom és minden pap részére. Minden további liturgikus változtatást pápai jóváhagyáshoz kötött.

Ő nyilvánította Aquinói Szent Tamást, a középkor egyik legnagyobb hittudósát egyháztanítóvá; írásait Szent Bonaventura műveivel együtt kiadatta.

Korábbi inkvizítori tevékenységének irányvonalát követve a pápa nagy érdeklődést mutatott a tévedés és a megtévesztés leküzdése iránt, ugyanakkor a tévedők megnyeréséért is mindent megtett. A vallási megosztottság korában a pápa az eretnekeket gonosztevőknek tartotta, akikkel szemben akkor jogosnak tartották a legkeményebb büntetés, még a halálbüntetés is. Rómában a pápa bizottságot alapított a hitetlenek visszatérítésére. Ebből lett később a Hitterjesztési Kongregáció, a mai Népek Evangelizációjának Kongregációja.

A török veszedelem arra a belátásra bírta, hogy a hitszakadások által megosztott keresztényeknek véget kell vetniük vallási viszályaiknak. Ezért így kérlelte a protestáns fejedelmeket: „Úgy keresünk titeket, mint a jó pásztor keresi eltévedt bárányait, hogy visszavigye őket az akolba.”

Amikor a Pápai Állam, Velence és Spanyolország között létrejött a Szent Liga, és nehéz küzdelem után megszületett a török feletti győzelem a lepantói csatában (1571), V. Piusz az ütközet szerencsés kimenetelét megérezve könnyekre fakadt. Hálából október 7-re bevezette a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét, melyet ma Rózsafüzér Királynője (Olvasós Boldogasszony) néven ünneplünk, és a loretói litániába bevette a Keresztények segítsége megszólítást.

V. Piusz pápa 1572. május 1-jén hunyt el. Amikor elterjedt a halálhíre, valóban nagyobb volt a gyász, mint amikor megválasztották, pápasága alatt ugyanis kiderült a nép számára is, hogy minden szigorúsága ellenére az Egyház iránti igaz szeretet vezérelte.

Halálának századik évfordulóján X. Kelemen pápa boldoggá, negyven évre rá XI. Kelemen szentté avatta.

Istenünk, ki Szent Piusz pápát a hit védelmére és a liturgia megújítására választottad, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy eleven hittel és tevékeny szeretettel vegyünk részt misztériumaidban!

Forrás:
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Szent Márk evangélista

KULTÚRA – 2024. április 25., csütörtök | 6:008

Szent Márk evangélistára emlékezünk ünnepén, április 25-én.

Márk életéről Az apostolok cselekedeteiből és Szent Péter első leveléből tudunk.

Péter „elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az apostolok pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott itt Márk az Úr elfogatásának éjjelén. Amikor ugyanis az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, „egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott” (Mk 14,51–52).

A feltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).

Az apostolok cselekedeteiben három néven is találkozunk vele: előfordul mint „Márknak nevezett János” (12,12.25), mint „János” (13,5.13) vagy egyszerűen mint „Márk” (15,39). Ugyanolyan kettős névvel állunk itt szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve annak a tanítványnak, aki három apostolnak is – Barnabásnak, Pálnak és Péternek – segítőtársa volt.

A legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint „Péter tolmácsáról”. Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette. 50–60 között írta evangéliumát, melyet Szent Péter prédikációiból állított össze.

Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz meghallani Péter szavát, aki a részt vevő szemtanú elevenségével mondja el a Keresztelő Szent János keresztségétől a mennybemenetelig történt dolgokat. Ezért találhatunk apró részleteket Márknál – és csak nála –, amelyek csak szemtanútól származhatnak. Például: Kafarnaumban az egész város ott tolongott az ajtó előtt (Mk 1,33), vagy Jézus a hajó végében egy párnán aludt (4,38).

A hagyomány Márkot az alexandriai egyház alapítójaként és vértanújaként tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98–117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje.

Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma pedig a 11. századtól április 25-én üli meg. Márk evangélista ikonográfiai attribútuma a szárnyas oroszlán.

* * *

Egy 8. századi legendagyűjtemény a következőket beszéli el Szent Márk evangélistáról:

Márk először Líbiában és Egyiptomban hirdette az evangéliumot és az Úr Krisztus második eljövetelét, majd Alexandriába ment. Amikor beért a városba, elszakadt a saruja. Ő ezt intő jelnek vette, hogy vándorlása véget ért, de keresett egy cipészt, hogy megcsináltassa a sarut. Az, amikor munkába fogta a lábbelit, megsebesítette a kezét. Márk nyállal sarat csinált, rákente a sebre és meggyógyította az embert. Az megkérdezte, honnan van csodatévő ereje. Márk akkor tanítani kezdett Krisztusról, és a cipész egész házanépével megtért. Ő lett az első hívő Alexandriában, Anianusnak hívták.

Márkot húsvét napján, a mi naptárunk szerint április 25-én liturgia közben az oltárnál támadták meg és fogták el. Kötelet kötöttek a nyakára, és úgy vonszolták a sziklás ösvényeken. Vére megfestette a sziklákat. De nem halt meg, ezért bedobták egy börtönbe, hogy megtanácskozzák, másnap miképp végezzenek vele.

Éjfélkor földrengés támadt, megjelent az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Márk, Isten szolgája, aki az Egyiptomba rendelt szent hírnökök fejedelme vagy, íme, a neved fölvétetett az élet mennyei könyvébe, és emlékezeted nem halványul el soha. Mert társa lettél az égi erőnek, amely lelkedet az égbe vezérli, és részed lesz az örök világosságban.” E látomás vigasztalásával a szívében Márk égre tárt karokkal így imádkozott: „Uram, Jézus, hálát adok neked, mert nem hagytál magamra, hanem szentjeid közé számláltál engem. Kérlek, Uram, Jézusom, békességben vedd magadhoz a lelkemet, és ne engedd, hogy kegyelmedtől elszakadjak!” Amikor ezt kimondta, megjelent neki az Úr, úgy, ahogy tanítványai között járt szenvedése előtt, és így szólt hozzá: „Békesség veled, Márk, mi evangélistánk!” Ő pedig így válaszolt: „Uram, Jézus Krisztusom!” – azzal az Úr elment tőle.

Másnap reggel összegyűlt a város népe. Kihozták a börtönből, ismét kötelet kötöttek a nyakára, s közben gúnyolódtak: „Vezessétek a marhát Bucoliba!” Márk, miközben a földön vonszolták, így fohászkodott: „Uram, a kezedbe ajánlom a lelkemet!” – és kilehelte lelkét. A pogányok nagy máglyát raktak, s el akarták égetni, de hirtelen fergeteges szélvész és felhőszakadás támadt, úgyhogy az áradó víz elől menekülniük kellett. Akkor jöttek a keresztények, és eltemették.

Istenünk, te Szent Márk evangélistát kiválasztottad az evangélium hirdetésének fönséges hivatására. Kérünk, nevelj minket tanításával, hogy hűségesen kövessük Krisztus példáját. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

* * *

Egyházunk Szent Márk ünnepéhez kapcsolódóan végzi a búzaszentelést. Régen körmenetben vonultak a határba, és ott került sor a vetések megáldására.

A néphit, mint minden más szentelménynek, a megszentelt búzaszálaknak is különös erőt tulajdonított. Búzaszenteléskor a templomi zászlókra és a körmeneti keresztre búzakoszorút kötöttek. Tápén a búzakoszorúkat nyolc nap után levették, és a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen. Bálint Sándor gyűjtéseiből tudjuk, hogy a koszorúkat a betegek feje alá is helyezték, gyógyító erőt tulajdonítva a szentelt búzának.

A bukovinai székelyek a megszentelt búza főzetét lábfájás ellen tartották foganatosnak. A szegedi kenyérsütögető asszonyok Szent György-napi harmatot és szentelt búzaszálat tettek a kovászba, hogy a kenyér szépen keljen. Nógrádban, Hevesben mindenki tépett egy-egy szálat, és a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, az asszonyok imakönyvükbe préselték.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. 
Magyar néprajzi lexikon

Magyar Kurír

Szent György vértanú

KULTÚRA – 2024. április 24., szerda | 6:016

A Világegyház április 23-án ünnepli Szent Györgyöt, a magyar egyházban azonban – Szent Adalbert ünnepe miatt – április 24-én emlékezünk meg róla. A középkorban az egyik leginkább tisztelt szent volt, egyike a tizennégy segítőszentnek.

György történelmi személy volt; a palesztinai Lod, az egykori Dioszpolisz városában élő kultusza bizonyosan tényeken alapul. Diocletianus császár keresztényüldözése alatt, de mindenképpen a konstantini fordulat (313) előtt halt vértanúhalált Lodban. Tisztelete rendkívüli elterjedtségének oka, hogy életéhez és vértanúságához sok legendás elem kötődik, illetve hogy a földművelők és a katonák is patrónusuknak tekintik.

Vértanúsága legeredetibbnek látszó változatát állítólag szolgája, Paszikratész mint szemtanú írta meg. Eszerint Dadianosz perzsa király volt az, aki üldözte. György katonatiszt volt, aki anyja hatására keresztény hitre tért. Dadianosz börtönében borzalmas kínzásokat kellett elviselnie. Krisztus egy látomásban elmondta neki, hogy szenvedései hét évig fognak tartani, és ez idő alatt háromszor meghal és feltámad.

Paolo Veronese: Szent György vértanúsága (1564 körül)

A György-legenda az évszázadok során számos csodás elemmel bővült. A kutatók szerint olyan mitológiai alakokkal azonosították, mint Mithrász, Perszeusz, Hórusz vagy Tammúz. A sárkányölő motívum, mely elsősorban a költészetet és az ikonográfiát ihlette meg, csak később, a György-legenda nyugati hagyományában terjedt el. A legrégibb változatokból hiányzik, és olyan életrajzi klisé, amit legalább harminc más szentnél is megtalálunk.

Sárkányölő Szent György

A Legenda aureában ezt olvassuk róla:

Silena városa közelében volt egy tó, s abban lakott egy mérges sárkány. Már többször megfutamította a népet, amikor az fegyveresen ellene vonult. Így hát a polgárok naponta két juhot adtak neki. Amikor a juhok megfogyatkoztak, megegyeztek, hogy naponta egy embert áldoznak a szörnynek. Hogy eldöntsék, ki legyen az áldozat, sorsot vetettek, mely alól senki sem vonhatta ki magát. Amikor már a városnak szinte minden ifja és leánya áldozatul esett, történt, hogy a sors a király leányára esett. A király megkísérelte, hogy leányát megóvja a nyomorúságos haláltól. A nép pedig rettegett, hogy mindnyájukat megöli a sárkány.

A leány könnyezve ment a tóhoz. És akkor Szent György arra jött lóháton. Megkérdezte, mi baja van. A lány így válaszolt: „Jó ifjú, szállj gyorsan lovadra, és sietve fuss el innen!” – és elbeszélt neki mindent. Ő pedig ezt mondta: „Ne félj, segíteni fogok rajtad Krisztus nevében.” Még beszéltek, amikor a sárkány kiemelte fejét a tóból. A leány reszketett a félelemtől, György azonban lovára pattant, keresztet vetett magára, és szembelovagolt a sárkánnyal, amely rárontott. György nagy erővel megforgatta lándzsáját, Istennek ajánlotta magát, és olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor megparancsolta a leánynak, hogy az övét kösse a sárkány nyakára, és vezesse be a városba. Az megtette, és a sárkány úgy ment utána, mint egy szelíd kutya.

Vittore Carpaccio: Szent György és a sárkány (1516)

A városban a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: „Ne rettegjetek, mert az Úristen küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak benneteket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt.” Így hát a király és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a sárkányt. Ugyanazon a helyen szép templomot építettek, és az oltárnál élő forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott belőle.

Szíriában már a 4. században építettek György-templomokat; Egyiptomban mintegy negyven templom és kolostor, Ciprus szigetén pedig hatvannál is több szentély viseli a nevét. Konstantinápolyban maga Konstantin császár építtetett templomot a tiszteletére. A görög egyházban György Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorosszal együtt a nagy katonaszentek közé tartozik, akiket gyakran a nagyvértanúk névvel illetnek, és teljes katonai díszben ábrázolják őket. Rómában már az 5. századtól volt saját temploma. Tours-i Szent Gergely azt állítja, hogy Galliában még ereklyéit is tisztelték, és a Merovingok ősatyjuknak tekintették. Mainzban Sidonius püspök építtetett bazilikát a tiszteletére. Angliában és Skóciában már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt. 

Kolozsvári testvérek: Szent György szobra Prágában (1373)

Tisztelete a középkori Európában volt a legerősebb: a lovagok és a zarándokok oltalmazójának tekintették. Különösképpen a középkori Angliában volt nagy kultusza: Oroszlánszívű Richárdnak személyes védőszentje volt, és III. Henrik idejében az 1222-es oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországban több mint százhatvan templomot szenteltek Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Eduárdtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: „Szent Györggyel Angliáért!”, valamint ő alapította Szent György oltalmába ajánlva a Térdszalagrendet (1348). A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében érte el csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony. A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. A 20. század elején XV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.

Szent György tisztelete hazánkban a kereszténység felvétele óta jelen van a bizánci misszió közvetítésének köszönhetően. Szent István király nagyobb legendája szerint Koppány lázadását a kereszt dicsőséges jelének és Isten Anyjának oltalmában, Márton püspök és György zászlaja alatt verték le. Szerepel a Szent Korona alsó, bizánci részének egyik zománcképén is. 1326-ban alapította Károly Róbert az első nem egyházi lovagrendet, mely szintén az ő nevét viseli: Szent György Lovagrend.

Képe a Szent Koronán

György azonban a középkorban sem kizárólag a lovagok, katonák szentje volt, hanem a földművelő népé is, mint segítő szent. Egyszerre volt patrónusa a parasztoknak, lovaiknak és állatállományuknak. Elsősorban a naptárban elfoglalt helye adta neki ezt a feladatkört, és a tavasz kezdetén Szent György számos ősi népszokást „megkeresztelt”, amiknek termékenységi és rontáselhárító szerepük volt. Ünnepe időjárásjósló nap is volt. Ekkor történt a pásztorok, kocsisok, cselédek elszegődése az évre, továbbá a városi és falusi tisztújítás is.

Kevesen tudják, hogy a cserkészmozgalom alapítója, Lord Robert Baden-Powell of Gilwell is Szent Györgyöt állította modellül a felnövekvő generáció tagjai és vezetőik elé felekezeti hovatartozástól függetlenül. Minden cserkész számára példaértékű az ideális lovagi erényeknek Szent György által gyakorolt formája: megingathatatlan hittel, reményteli szívvel segíteni másokon, a szegényeken, a védteleneken. A cserkészköszöntés kézjelében a hüvelykujj takarja a kisujjat, ami azt jeképezi, hogy „az erősebb védi a gyengébbet”. Világszerte ezen a napon újítják meg a cserkészek fogadalmukat, amelyben Isten, haza és embertárs szolgálatára kötelezik el magukat.

Istenünk, magasztaljuk isteni hatalmadat, amely erőt adott Szent Györgynek,
hogy kövesse a szenvedő Krisztust. Gyöngeségünkben legyen számunkra erőforrás az ő példája. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar néprajzi lexikon
Pécsi Egyházmegye

Fotó: Wikipédia; Artsy.net

Magyar Kurír

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

KULTÚRA – 2024. március 19., kedd | 6:00

Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére, a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentjére emlékezünk főünnepén, március 19-én.

Szent József valószínűleg Kr. e. 30 előtt született. Ereklyéi nem maradtak meg, sírja feltételezhetően a názáreti Angyali üdvözlet-bazilika alatti barlangban volt, vagy a jeruzsálemi Jozafát-völgyben.

Guido Reni: Szent József (17. század)

Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával. Még mielőtt házasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, de egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket.

Gaetano Gandolfi: Szent József álma (1790)

Néhányan ezt a szentírási részt második angyali üdvözletnek tartják. Azzal a különbséggel, hogy míg Mária esetében nappal történt a jelenés, József esetében az isteni tervekről szóló megnyilatkozás éjjel zajlott, álmában. Élete másik két legfontosabb döntését József szintén éjszaka hozta meg. Úgy tűnik azonban, hogy nem pusztán a napszakról van szó. Az éjszaka jelentése abban az időben egyet jelentett a gonosz erők tevékenységével és a kísértések rendkívüli aktivitásával. Az éjszaka tehát József kétségekkel teli lelkiállapotára is utal. Lemondani saját álmairól és a legtisztább asszonnyal együtt élni teljes önmegtartóztatásban nem lehetett könnyű döntés Józsefnek. Amikor azonban elfogadta Isten akaratát, végig kitartott küldetése mellett, otthont adott Jézusnak, és gondoskodott Máriáról.

Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek.

Carlo Maratti: A Szent Család (17. század)

József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. És Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott.

Józsefnek nagy üdvtörténeti szerep jutott. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése. Máté genealógiájából kitűnik ez. 

Utoljára a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi eltűnésekor olvasunk Józsefről az evangéliumban (vö. Lk 2,42). Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként valószínűleg nem élt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.

Giuseppe Maria Crespi: Szent József halála (1712 körül)

A nyugati egyház naptárainak tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba.

Mindenható Istenünk, Te Szent József hűséges gondviselésére bíztad megváltásunk kezdetének titkait. Add, kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségével szüntelenül folytassa és teljesítse az üdvösség szent művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

A katolikus vidékeken József napja tavaszkezdetnek számít. Azok a szegediek, akik télidőben nem iparkodtak házuk előtt és udvarukban a hó eltakarításával, azt mondták tréfásan: „Nem vergődök vele, majd mögfogadom Szent Józsefot, majd elhordja ő.” Más mondás szerint: „Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe a füvet, akkor is előbújik.”

Az ország sok vidékén ezen a napon eresztették ki először a méhrajokat. Göcsejben a gazda e napon nem ment el hazulról, hogy méhei rajzáskor visszajöjjenek.

Források
Diós István: A szentek élete
Arkadiusz Nocoń: A hét szentje című sorozat – Vatikáni Rádió
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Magyar Kurír

Szent Patrik püspök

KULTÚRA – 2024. március 17., vasárnap | 6:002

Szent Patrikra, Írország térítő apostolára és védőszentjére emlékezünk március 17-én. Ő az egyetlen szent, aki az Egyház egyetemes kalendáriumában Írországot képviseli. Ünnepét csak ezerkétszáz évvel halála után vették föl az egyetemes naptárba.

Patrik Britanniában született 385 körül. Tizenhat éves volt, amikor ír tengeri rablók elhurcolták rabszolgának. Birkákat kellett őriznie Írország nyugati partvidékének hegyein. Elhurcoltatását később jogos büntetésnek tekintette azért, mert „elfordult Istentől, parancsait nem tartotta meg, és nem hallgatott a papokra, akik az üdvösségre intették”. Elhurcolóit nem átkozta, jól tudta, hogy azok a kor „szokásai” szerint cselekedtek, és ezrek szenvedtek el hasonló sorsot.

Hatévi fogság után Patrik egy éjszaka álmában hangot hallott, amely azt mondta neki: „Jól teszed, hogy böjtölsz. Nemsokára visszatérsz hazádba.” Rövid idő múlva még ezt mondta a hang: „Lám, a hajód készen áll!” A hang indítására Patrik elmenekült, és az ismeretlen, ellenséges földön hosszú menetelés után elérte a tengert. Egy hajón Galliába került, ahol még egy ideig szolgálnia kellett, majd visszatérhetett Britanniába szüleihez.

Egy éjszaka azonban az írek hangját hallotta álmában: „Kérünk, jöjj, és élj közöttünk!” Ezután fölvételét kérte az egyházi rendbe, így akarta követni a hívást, amelyet úgy értelmezett, hogy missziós munkát kell végeznie az írek között. Amikor Celesztin pápa tervei szerint egy püspököt kellett Írországba küldeni, hogy az addig szórványosan kezdeményezett térítést elvégezze, Patrikra esett a választás, aki nagy jártasságra tett szert a Szentírásban. A Biblia ismerete később is különleges ismertetőjele lett az ír egyháznak.

Patrik írországi missziója páratlanul sikeres volt. Nemcsak a törzsfőket nyerte meg, hanem magát a népet is, amelyet a sziget legeldugottabb zugaiban is fölkeresett. Az írek részéről szokatlan készséggel találkozott. Ennek a ténynek köszönhető, hogy Írország kereszténnyé válása vértanúk nélkül ment végbe. Patrik nyugodt határozottsággal juttatta érvényre akaratát, amint ezt láthatjuk néhány ránk maradt leveléből. Bizonyára még fogsága idejéből emlékezett rá, hogy az élénk ír temperamentumnak szüksége van arra, hogy szilárd keretek közé szorítsák. A papok és a világiak életét világos rendelkezésekkel fékezte meg, és ezzel megvetette alapjait annak a szokatlanul kemény fegyelemnek, amellyel az ír egyház századokon át kitűnt, és amely képessé tette, hogy kiálljon egy rettenetes üldözést.

Sikere nyilván annak a körülménynek is tulajdonítható, hogy bár egykor az írek foglya volt, aki egy püspök teljes hatalmával tért vissza, sohasem viselkedett győzőként. 461. március 17-én halt meg. Ránk maradtak önvallomásai: a Confessio a világirodalom nagy önéletrajzai közé tartozik.

Írország lett az első ország az Alpoktól északra, amely saját egyházi nyelvet és irodalmat fejlesztett ki. Mindössze néhány alapfogalmat vettek át a latinból, amelyek hiányoztak az írből.

Írországnak a korai középkorban az egész keresztény Nyugat-Európa életében játszott nagy szerepe ellenére Szent Patrik tisztelete Írországon kívül szinte alig terjedt el. Ünnepéről az 5. század óta tudunk. A római naptárba 1631-ben vették föl március 17-ére.

* * *

Egy alkalommal Patrik egy király előtt állt, és Jézus szenvedéseiről beszélt neki. Közben a szent véletlenül a király lábára tette botját, és úgy ránehezedett, hogy a bot hegye átjárta a király lábfejét. Mivel a törzsfő azt vélte, hogy szándékosan sebzi meg a misszionárius, mert csak akkor veheti föl a keresztény hitet, ha fájdalmakat szenved el Krisztusért, ezért türelmesen csendben maradt. Amikor Patrik észrevette, hogy mit tett, nagyon megijedt, és imádságával tüstént meggyógyította a királyt.

Egy legenda azt beszéli el, hogyan mutatta meg Patrik az embereknek a tisztítótüzet. Egy vidéken már hosszabb ideje prédikált a szent, és csak keveseket tudott megtéríteni. Akkor olyan jelet kért Istentől, amely az embereket hitre tudja indítani. Isten egy helyet mutatott neki, és felszólította, hogy botjával rajzoljon keresztet oda. Akkor a föld kör alakban megnyílt, és egy mélységesen mély szakadék tárult föl. Egy hang megmagyarázta, hogy az a tisztítótűz bejárata, és aki önként leszáll oda, megszentelődik, meggyógyul, és bűneiért semmi más vezeklést nem kell elszenvednie. Ezt Patrik megmondta a népnek, és igen sokan leszálltak a mélybe. Nagy részük már másnap reggel visszatért.

A Szent Patrik emlékezetére tartott Lough Derg-i kemény bűnbánati zarándoklathoz ma is hozzátartozik, hogy a jámbor zarándokok egész éjszakákat imádságban töltenek. Nem alhatnak, hanem egész éjjel szakadatlanul imádkoznak a bazilikában, akár közösségben, akár egyedül, és ha úrrá akarnak lenni a fáradtságon, körüljárják a bazilikát. Így aztán reggel mintegy az üdvösség jeleként üdvözlik a felkelő napot. Csak a második éjszakán alhatnak egy keveset.

Szent Patrik kötődése a magyar egyházhoz

Walter Lynch írországi püspök hozta Győrbe a Könnyező Szűzanya kegyképét a 17. században, miután a Cromwell-féle üldöztetés idején menekülni kényszerült hazájából. A kép a győri székesegyház falára került. Néhány évtized múlva Írországban ismét üldözték a katolikusokat, és egy parlamenti határozat alapján az ország összes püspökét száműzték. A határozat elfogadásának napján, 320 évvel ezelőtt, 1697. március 17-én, Szent Patrik ünnepén a képen ábrázolt Szűzanya szeméből reggel 6 órától 9 óráig véres könnyek folytak.

Istenünk, te gondviselő jóságoddal Szent Patrik püspököt választottad ki, hogy Írország népeinek dicsőségedet hirdesse. Érdemeiért és közbenjárására add, hogy mi, akik boldog örömmel viseljük a keresztény nevet, szüntelenül hirdessük csodás tetteidet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás:
Diós István: A szentek élete
Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

„Azok közül, akik mindig velünk tartottak” – Szent Mátyás apostol

KULTÚRA – 2024. február 24., szombat | 6:00

Mátyást Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt választották apostollá Júdás helyett. Rá emlékezünk ünnepén, február 24-én.

Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét (vö. ApCsel 1,15–26), melyben így érvelt: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” Két jelöltet állítottak, akik megfeleltek ennek a feltételnek: Barnabást és Mátyást. A sors Mátyásra esett. Mivel a kiválasztás szempontja volt, hogy az apostolnak a feltámadás tanújának kell lennie, Mátyás valószínűleg találkozott a föltámadott Krisztussal.

Mátyás további sorsa ismeretlen. Az apokrif András és Mátyás cselekedetei állítása szerint a missziós területek elosztása alkalmával „az emberevők országa” jutott neki, valószínűleg Etiópia, ahol megvakították és börtönbe vetették, de Isten visszaadta látását, és András csodálatos módon kiszabadította.

Szent Mátyás lefejezése (Schedel-krónika, 1493)

A vértanúhalált állítólag lefejezéssel szenvedte el. Emiatt bárddal szokták ábrázolni, és a keresztény mészárosok és ácsok őt választották védőszentjüknek. Ezenkívül oltalmát kérik a cukrászok, szabók, kovácsok, és mint általában az apostolok, védőszentje a teológusoknak, hittanároknak, misszionáriusoknak is. 

Ereklyéit Ilona császárné a 4. században Trierbe vitette, ahol ma is tiszteletben részesítik a Szent Mátyás-apátság bazilikájában. Rómában február 24-én, Milánóban február 7-én, a bizánci szertartásban augusztus 9-én ünneplik.

Szent Mátyás sírja Trierben

Mátyás napjához országszerte időjárási regulák fűződnek. „Mátyás ront, ha talál (= megolvasztja, megtöri a jeget), ha nem talál, csinál (= ha már nem talál jeget, akkor faggyal köszönt be).” 

Mátyás apostol vértanúságának eszköze és így ikonográfiai jelvénye a szekerce vagy bárd. A nép képzelete a szent ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett: mintegy az apostol szekercéje töri meg a tél hatalmát. Csíkszentmártonban az a tréfás hiedelem járta, hogy ha nem indul meg a jégzajlás, akkor Mátyás a jégtörő csákányát pár hétre még éleztetni adta. Dugonics András jeles mondásai között olvassuk: „Tapogatva jár, mint Mátyás után a róka a jégen.”

Istenünk, te Szent Mátyást fölvetted az apostolok testületébe. Közbenjárására add, hogy szereteted boldog részeseiként eljussunk választottaid közé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendráium I.

Magyar Kurír

Damiani Szent Péter bíboros, remete és egyháztanító

KULTÚRA – 2024. február 21., szerda | 6:00

Damiani (Damjáni) Szent Péter bíborosra és egyháztanítóra emlékezünk liturgikus emléknapján, február 21-én. Életében sajátos módon egyesült a monasztikus, remete életforma és az egyháztörténet nagy eseményeiben való tevékeny részvétel.

Péter egy nagycsalád utolsó gyermekeként született 1007-ben Ravennában. Korán árvaságra jutott, nélkülözésben élte ifjúkorát. Később egyik pap bátyja, Damianus segítette, aki felismerte testvére különleges képességeit. Péter hamarosan jártasságra tett szert a kánonjog és a teológia területén. Eleinte Ravennában, majd Faenzában, végül Pármában folytatta tanulmányait. Huszonöt éves korára már híres pármai és ravennai tanárként ismerték.

1035 körül remeteségbe vonult a Gubbio melletti Fonte Avellenában. Novíciusként és szerzetesként is olyan buzgó volt az önsanyargatásban, hogy megromlott az egészsége. Felépülése után a többi szerzetes tanítójának nevezték ki, majd a szomszédos monostorok vezetői kérésére remeteközösségeik tanítója is lett. Fonte Avellanába való visszatérése után priorja megtette utódjává; 1043-tól haláláig töltötte be az elöljárói tisztséget.

A monasztikus élet és az Egyház reformjának buzgó szószólójaként szigorú fegyelmet vezetett be. Szent Benedek és Szent Romuald regulájának ötvözésével fogalmazott meg szabályzatot a remeték számára.

Noha kolostora magányában élt, figyelemmel kísérte az Egyház életének alakulását. Kapcsolatba lépett III. Henrik császárral, és jelen volt Rómában, mikor II. Kelemen pápa megkoronázta Henriket és hitvesét, Ágnest. 1047 januárjában részt vett a Lateránban tartott zsinaton, ahol dekrétumokat adtak ki a szimónia (egyházi és lelki javak anyagi előnyök révén történő megszerzése vagy áruba bocsátása) ellen. Ezt követően visszatért kolostorába, ahol 1050 körül Liber Gomorrhianus címmel maró értekezést írt az egyházi kicsapongásokról.

Komor színekkel festi le a korabeli állapotokat: „A szemérem kihalt, a becsületérzés kialudt, a vallás omladozik. Mindenki azt keresi, ami hasznos neki, a menny utáni vágyódás nélkül, kielégíthetetlenül hajszolják a földi dolgokat. Látjátok, hogy az egész világ hogyan rohan hanyatt-homlok a bűn síkos útján a szakadék felé; hogyan sokasodnak a bűntettek, ahogy a szakadék közeleg.”

A papságnak ezt veti a szemére: „Ó fájdalom! A papsággal már odáig fajultak a dolgok, hogy éppen azok vakítják el az embereket sötét, helytelen tanításukkal, akiknek világoskodniuk kellene a világ előtt! Régen elmúltak azok az idők, amikor a tiszteletre méltó fegyelmet, az illő komolyságot és a papi szellemiséget megtartották. Ma papi összejövetelek alkalmával számtalan tréfát, könnyelmű szójátékot, profán fecsegést és a finom városi élet hízelkedő beszédeit lehet hallani, úgyhogy a papok inkább haszontalan frátereknek és bohócoknak tetszenek, mint az Egyház szolgáinak és Jézus Krisztus fölkentjeinek. Mi vagyunk az oka, hogy a papok iránti tisztelet kipusztul. Életünk, amelynek tükörnek kellene lennie a hívők előtt, rászolgál, hogy a kevés jó lélek sírjon fölötte.”

A szerzetesek kapzsisága ellen így ír: „Pénzsóvárgás és szerzetesség nem fér össze. A kapzsi mehet és építtethet templomot, hirdetheti buzgón az Isten igéjét, naponta bemutathatja a szent áldozatot és távol tarthatja magát a világ zűrzavarától: amíg a pénz szerelmét ki nem oltja magában, erényeinek minden virága száraz marad. Hagyjunk föl a világi pompa hajszolásával, az ékszerek és divatos ruhák halmozásával, vessünk véget az ételben és italban való tobzódásnak! Pénzünk hadd vándoroljon a szegények kezébe! Az legyen a mi kincsünk és nyereségünk, hogy lelkeket szerzünk.”

1057-ben Ostia bíboros püspöke és Gubbio apostoli adminisztrátora lett. Nemsokára buzdító levelet írt a többi bíborosnak, melyben figyelmeztette őket, hogy járjanak jó példával a hívek előtt.

1059-ben II. Miklós pápa Milánóba küldte, ahol teljes nyíltsággal árulták az egyházi javadalmakat. A milánói papság romlottabb része ekkor lázadást szított, azt állítva, hogy a Szentszéknek nincs joghatósága Milánó fölött. Péter bátran szembeszállt velük a város katedrálisában, és olyan meggyőző erővel bizonyította a Szentszék hatáskörét, hogy végül minden párt alávetette magát bíráskodásának.

1061 júliusában II. Miklós meghalt, ami újabb szakadáshoz vezetett. Péter segítséget nyújtott II. Sándor pápának a II. Honorius (Cadalus) ellenpápával folytatott küzdelemben is. Az ellenpápát győzködte, hogy mondjon le igényéről, de nem járt eredménnyel. Végül II. Anno kölni érsek és Németország régense zsinatot hívott össze Augsburgba, ahol a Péter által elkészített és ott felolvasott irat nyomán II. Sándort támogató döntés született.

1063-ban a pápa zsinatot hívott össze Rómába, ahol Pétert megbízták, hogy közvetítsen a clunyi apátság és a mâconi püspök közötti viszályban; 1067-ben Firenzébe ment, ahol döntőbíróként szolgált a püspök és a vallambrosai szerzetesek vitájában.

1069-ben ismét útra kelt az Alpokon túlra, és a frankfurti gyűlésen rávette IV. Henrik császárt, hogy ne váljon el feleségétől, Bertától.

1072 elején Ravennába indult, amelynek lakói egyházi átok alatt álltak, mivel korábban II. Honorius ellenpápát támogatták. Péter feladata az volt, hogy megbékítse a város lakóit a Szentszékkel. Ravenna felé tartva azonban belázasodott, s Faenza mellett, a Santa Maria degl’Angeli (ma: Santa Maria Vecchia) kolostorban meghalt. Földi maradványai a faenzai katedrálisban nyugszanak.

Számos levele és értekezése, prédikációja, szentekről írt életrajza és költeménye maradt fenn, melyekben tükröződik meggyőződése: minél többet fáradozik egy keresztény önmaga megszentelődésén, annál inkább hozzájárul Krisztus testének, az Egyháznak épüléséhez.

Himnusza az Égi Jegyesről

Ki van itt?
Ajtóm zárát ki veri?
Éjem álmát megtöri. 
Engem hív: „Óh 
drága nővér, feleség, 
szűzek gyöngye,
ritka szépség, ékesség, 
kelj föl, kelj föl, 
nyiss ki hamar, édesség!”

„Nagy király
egyetlen fia vagyok,
legkisebb és legnagyobb.
Fényes égből
sötét földre leszálltam.
Földi foglyok
lelkeit én megváltom.
Halált értük
s bántalmakat kiálltam.”

Akkor én
ágyamból kiugrottam,
a reteszhez futottam,
hogy kizárjam
házam minden zárait
s szemtől szembe
lássa lelkem azt, akit
látni, látni
legfőképpen szomjazik.

Jaj de ő
akkorra már messze jár!
küszöböm elhagyta már.
Mit csináljak
én szegény, hová legyek?
Könnyek közt a
vőlegény után megyek,
kinek ujja
formált földet és eget.

Őrei
rámleltek a városnak.
Ruhámtól megfosztottak.
Új palásttal
borították testemet
s hallottam, hogy
új énekbe kezdenek:
hogy a király
házába vezessenek.

(Babits Mihály fordítása)

Dante Isteni színjátékában a Paradicsom legmagasabb szférájába helyezte Damiani Szent Pétert mint Assisi Szent Ferenc elődjét. 1828-ban XII. Leó pápa nyilvánította egyháztanítóvá.

Mindenható Istenünk, add, hogy Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító szavát és példáját követve mindennél többre tartsuk Krisztust, mindig készen álljunk Egyházad szolgálatára, és egykor eljussunk mennyei fényességed boldogító örömébe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Epa.oszk.hu

Fotó: Wikipédia; Communio.stblogs.org

Magyar Kurír