JÚLIUS

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Július 26.

Az Úr Jézus nagyszüleire emlékezik ma az Egyház. A beavató szentségek felvételére készülő csoportomban megkérdeztem, mi vezette őket a hitre. A húsz felnőttnek körülbelül a fele azt mondta: annak emléke, ahogy a nagymamám imádkozott. A nagyszülők csendes bölcsessége, amellyel már tudják, mi a lényeges és a lényegtelen, mire nem kell reagálni a gyermeknél, vagy mit kell komolyan venni, mindennapi csendes és kiérlelt kitartásuk az imádságban, vagy éppen az, ahogy maguk mellé veszik unokáikat a nyugodt munkavégzésbe, szinte pótolhatatlan tevékenységek, melyekből az Isten Fia is részesülhetett emberi természetének fejlődése során. Nem csupán emlék, hanem egész életre szóló forrás egy ilyen életindulás.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. július 25., Szent Jakab apostol

NÉZŐPONT – 2024. július 25., csütörtök | 5:00

Jakab apostol tanúja volt az Úr agóniájának, mert a Mester maga mellé vette, s hallotta húsvéti szavát. Legendája szerint, bátorságát látva a vesztőhelyen egy katona kereszténynek mondta magát, bocsánatot kért tőle, mire Jakab így szólt hozzá: Béke veled!, majd lefejezték őket. Az első apostol vértanú passiójában mintegy megismétlődik Krisztus passiója, és ahogy a tanítványok a Mester halálára és húsvéti békéjére építhették hitüket, úgy ezt követve ők maguk is a hit oszlopaivá válnak. A kő, amelyet elvetettek az építők, szegletkővé lett, a csodát saját szemünkkel látjuk! Krisztus a szegletkő, aki az Atyával köt össze, az apostol hite pedig segít, hogy ráépülve épüljön fel az Egyház.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. július 22., Szent Mária Magdolna

NÉZŐPONT – 2024. július 22., hétfő | 5:00

Apostolorum apostola – az apostolok apostolának hívja Mária Magdolnát a római liturgia, mivel húsvét hajnalán ő vitte meg Péternek és Jánosnak az üres sír hírét s a szavakat: fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz… Az Egyház azóta is a Föltámadottól megigézve vágyakozik az Atyával való végső találkozásra. Az asszonyt e különös esemény az apostolokhoz terelte. Hová fordulok, ha hitéletem megszokott formáit Isten kitágítja, és ez átalakulással jár? Merem az Egyház közösségében keresni a megoldást, magát az Egyházat is emlékeztetve ezzel küldetése lényegére? Lehet hozzám fordulni ilyen helyzetekben? Engedem, hogy hathasson rám mások Krisztus-keresése?

Magyar Kurír

Július 21.

Az előző vasárnap láttuk, a szent és pogány határvonala nem a térben, hanem bennünk húzódik; ezt ma az időre vonatkoztathatjuk. Az apostolok Jézushoz térnek vissza, aki ugyanúgy odafigyel tanítványaira, mint a népre, amikor pihenni hívja, meghallgatja őket. A Fiú az Atyával való közösségét osztotta meg velük, ez a tanítványok felfedezése, akik ugyanezt adják tovább. Ezt e szakaszban a jézusi és az apostoli tanító tevékenységet jelölő azonos szó mutatja, az evangélium utolsó mondatában pedig az Úr velük együtt munkálkodott megállapítás.

Számunkra az imádság az Úrral töltött idő, amit a papi, szerzetesi kötelezettségeket kivéve a kereszténység nem szabályoz, ennek szükséges idejét a lelkiismeretnek kell felismernie. Papként legalább annyit kell küzdenünk az imádságban való hűségért, mint a házastársaknak kapcsolatuk ápolásáért, hogy ne úgy legyenek egymás mellett, mint két párhuzamos sínpáron futó vonat, akik legfeljebb fütyülnek a másikra – ha éppen találkoznak. A házasságban, az istenkapcsolatban nem a szeretetlenség jele ez, hanem a küzdelem ideje, amely, ha kimarad, félő, hogy kiüresedik minden. Ezért fontos, hogy a tevékenységet és az imádságot egymással ne játsszuk ki, hanem életrendünkhöz illeszkedő legyen az Istenre szánt idő rendje. Ha reggel épphogy magamhoz térek, este pedig beesek az ágyba, ilyenkor „csupán” vessek hittel keresztet, és mondjam: Uram, kezedbe ajánlom lelkemet. Napközben viszont olvassam el például a napi evangéliumot, egy szentírási szakaszt, és amikor manuális munkát végzek, utazom, gondoljak vissza rá, ismételjem röpimaként annak egy-egy mondatát. Egy ismerős családban reggel teljesen kábák, emiatt rendszeresen elmaradt náluk az imádság. Iskolába viszont a szülők autóval viszik a gyermekeket, így az a gyakorlat alakult ki, hogy amikor beindítják a motort, megkezdődik a reggeli imádság. Az Istennek szentelt időhöz fantázia, lelkiismeretesség és kitartás szükséges leginkább.

Az Úrral levés egyetlen meghatározott ideje minden katolikus számára a vasárnapi szentmise. Gondolkodásunk megegyezik az Eucharisztiával, az Eucharisztia viszont megerősíti gondolkodásunkat – szól az ókeresztény mondás. Azaz úgy élünk, hogy áldozhassunk, és az áldozás által tudunk úgy élni. XVI. Benedek pápa Bécsben e kérdés kapcsán így fordult a szekularizált társadalmakhoz: Az Úr napja nélkül nem tudunk élni! (Azokat a 4. századi keresztényeket idézte, akik ezt perükben a bírónak mondták, aki misére járásuk miatt végeztette ki őket.) A mi nyugati társadalmainkban a vasárnapból hétvége, szabadidő lett. A szabadidőnek középpontra van szüksége, (…) mert enélkül az idő igazában üressé válik (…) a Feltámadott az, kinek érintésére és közelségére a keresztényeknek egyébként is feltétlen szükségük van ahhoz, hogy önmaguk lehessenek. De ez nem csak valami lelki, belső, szubjektív érintés: az Úrral való találkozás egy meghatározott nappal beleíródik az időbe. És így a mi konkrét testi és közösségi létünkbe íródik, ami az időben zajlik.

A nyár, különösen a hosszabb-rövidebb szabadság ideje – akinek megadatik – jó alkalom, hogy a vasárnapból kiindulva megújítsuk hétköznapi imaéletünket. Köré gyűlve, őt hallgatva, beszámolva, belőle részesedve és részesítve másokat.

Magyar Kurír

Július 20.

Ravenna püspöke, Péter apostol tanítványa volt, aki a hitben való hűségével és a gonosz lelkek felett aratott győzelmével zöldellő mezőkre, az Úr Krisztus tápláló szeretetének tágasságára vezette a lelkeket a gonosz által keltett bénultságból. A gonosz ellen való küzdelem egyik leghathatósabb eszköze a megkeresztelt embernél a hit tisztaságához való következetes ragaszkodás. Nem feledhetjük ugyanis, hogy a keresztség szentségének kegyelmi hatása erősebb, mint a sátán ereje; így, ha ennek a Szentháromság egy Istennel való egységünknek éltetői vagyunk a tiszta hit és az ebből fakadó életvitel által, a sátán támadhat, de olyan fogást nem talál rajtunk, ami elszakítana bennünket Krisztus szerelmétől.

Magyar Kurír

Július 19.

Gyakorta megszólaltatja a vallásos ember nagy kérdését az Ószövetségi Szentírás: hűséges voltam, törtem magam érted, Istenem, és most azt látom, nélküled élőknek jobban megy soruk, könnyebb az életük. Ezt fogalmazza meg Izajás könyvében Ezekiás király is, aki elkeseredésében a fal felé fordul. Azt látjuk, az Úr ezt a tőle elforduló vallásos embert sem hagyja magára, a próféta által még szólítgatja is. Nemrég beszélgettem valakivel, aki ugyanígy sorolta Istennel kapcsolatos bajait, majd egyszer csak felfakadt belőle az újszövetségi válasz: azt hiszem, éppen e szorongatások közepette lelhetem meg az Istent önzetlenül szeretni tudó szív titkát.

Magyar Kurír

Július 18.

Könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába…, de Istennek minden lehetséges. Divatos e jézusi gondolatsornak csak az első részét hangsúlyozni, elfeledve annak zárását. Szent Hedvig élete azonban azt mutatja, hogy a vezeklés, a bőkezűség, az Egyház imádkozó és liturgikus életének fenntartása által igenis lehet az e világi jólét közepette is szegénységben élni, és megvalósítani az evangélium tanítását. E magyar-lengyel szent áldozatos szeretetére való rácsodálkozásunk azokra irányíthatja ma figyelmünket, akiket leírtunk a gazdagok világából, holott megköszönni kellene nekik, ha segítségükkel lehetségessé válik közöttünk Isten érzékelhető jelenléte.

Magyar Kurír

Július 17.

A magyar kereszténység kezdetén megismétlődik Remete Szent Antalnak, a szerzetesség atyjának története. Szent Zoerárd Szent István király életszentségének hírére Magyarországra telepedett át. Imádságával, böjtjével lakta be a Zobor-hegyi barlangot, ahol halála után tanítványa, Benedek folytatta életformáját. Legendájukat Szent Mór írta, lakóhelyükön apátság létesült, nyughelyük zarándokhellyé vált. A Teremtés könyve a kiűzetés után a vérségi viszonyokon keresztül ábrázolja a bűn kötelékeinek hatását, a hittel megélt szerzetesség pedig az életszentségre való törekvés Paradicsomba visszahúzó erejét valósítja meg az Egyházban a szív megérintettsége által, amely helyet teremt az Istennel való találkozásra.

Magyar Kurír

Július 16.

A hagyomány szerint Stock Szent Simon 1251. július 16-án kapta a szerzetesi skapulárét a Szűzanyától mint oltalmának jelét a karmelita rend felett. Ez lett a kiindulópontja annak a szép hagyománynak, hogy sokan kis szövetdarabból készült skapulárét viselnek, annak reményében, hogy az imádság hálóját szövik egymás számára, ami kapaszkodót nyújt a végső tisztulás alkalmával az üdvösségre jutásban. Az ünnep megszólít bennünket, hogy imádsággal siessünk, álljunk meghaltjaink mellé. Személyes fohászaink, a szentmisék, akár a feledésbe merült gregorián – harminc napon át végzett – misék, a búcsúk felajánlása a Szűzanya példájának követése a szenvedő lelkeknek való oltalomadás által.

Magyar Kurír

Július 15.

Szent Bonaventura ma is hat imaéletünkre, mert elöljárósága idején, 1261-ben szólították fel a ferences rend tagjait: buzdítsák a híveket, hogy az esti harangszóra mondjanak egy Ávét az angyali üdvözlet emlékezetére; így alakult ki az Úrangyala fohász. A ferences rend e pátriárkája szerint Mária „bátor asszony”, aki hagyta magát bevonni Fia áldozatába, de egyben átadta őt az Atyának. Így lett a Szent Szűz az áldozatbemutató Egyház és a hívő lélek képe. A Szűzanya először kimondott ámenje a Fiú folyamatos visszaadásában éledt újjá és alakult felajánlássá. E titokhoz való társulásunkat segíti az Úrangyala imádság, amely ma már megénekli a megváltás teljes misztériumát.

Magyar Kurír

Július 14

Jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, (…) arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. A Zsidókhoz írt levél e szavakkal ad betekintést az Atya és a Fiú kapcsolatába: a Fiú ajánlkozott, tudatosan vállalta, hogy bekapcsolódik az Atya üdvözítő akaratába, most pedig várja, hogy mindenki meghódoljon szeretete hatalmának.

Ma ennek tükrében tekintünk a tanítványok küldetésére, akik Márknál nem ajánlkoznak, hanem a hívás vonzásában élnek, és hatalmuk sem emberi természetükből fakad, hanem abból, amiben Krisztus részesíti őket, hogy a vele való közösség által kiterjesszék győzelmét minden népre. A Mester kettesével küldi apostolait, ezzel is leképezve kapcsolatukra az Atya és a Fiú egységét, amit ugyanaz a Lélek valósít meg, aki őket összetartja.

Missziójuk a gonosz megtörésére irányul, azáltal, hogy nem csupán ismeretet adnak át, hanem abba a kapcsolatrendszerbe vonják be az örömhírt befogadókat, amelyben ők is élnek, mert aki közösségbe kerül Krisztussal, azt a sátán támadhatja, de a Lélek kötelékét nem tudja megszakítani benne. János evangéliumában a tanítványok nála maradtak, itt, a missziós út előtt pedig azt parancsolja: maradjatok ott, amíg utatokat nem folytatjátok…, vagyis vállaljatok velük életközösséget, engedjétek, hogy elmondják bajaikat és örömeiket, megmutassák szeretetüket. Azaz ne úgy legyen nálatok, mint a korabeli zsidóságban, ahol a pogányságból a választott néphez tértek sosem lehettek egyenrangú társak a vérségileg odatartozókkal. Ezért is olvassuk a korintusi levélben: mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat ugyanaz a Lélek itatott át. Ez alapján az Egyház mai missziója sem lehengerlés, majd az újak puszta betagozódása, hanem a Lélek kapcsolatrendszerébe való befogadás.

Ugyanakkor Jézus számol azzal, hogy a tanítványokat elutasítják, ami viszont nem menti fel őket az alól, hogy továbbmenjenek, vagyis keressék a hit továbbadásának egyéb tereit. Jézus kijelentése pedig: a port is rázzátok le lábatokról kitágítja és újraértelmezi a Szentföld fogalmát, mert a porlerázást akkor végezték a zsidók, amikor a pogány vidékekről visszatértek szent földjükre. Annak tehát a Mester szemében immár nincs földrajzi határa, mert mindaz szent lesz, aki az evangélium befogadásával belép az Atya és a Fiú kapcsolatába. A templom szent tere is csak azért szent, mert az e kapcsolatba kerülés kiváltságos alkalom a hívő ember számára.

Nagypéntek éjjel a hangzavarra kijöttem a gyóntatószékből. Templomőrünkkel egy tudatmódosító szertől befolyásolt ember kötekedett, aki a téren már azt kiabálta: katolikus, egyházi iskolában végzett, gyónni szeretne. Habitusban, gyóntató stólában álltam előtte, s mivel nem tűnt kivitelezhetőnek a templomba való csendes visszatérés, ott, a Ferenciek terén mondtam neki: itt vagyok, gyónjon meg, és akkor csendben hazamehet. Ő és itt? – kérdezte. Igen, ő és itt. Majd meggyóntattam. Csendben hazament. Ez az ember arra tanított akkor: akarjam meghallani a „pogány világ” kiabálásában is az Úr szelíd hangját, aki szentté akar tenni minden földet és embert.

Magyar Kurír

Július 13.

Az Egyház Boldog Gizella testvérének (Szent Henrik király – a Szerk.) ünnepét üli, aki templomokat, monostorokat alapított, és elérte, hogy a Hiszekegyet bevegyék a szentmise liturgiájába. Feljegyezték róla, harcai közepette úgy érezte, a szentek segítik szolgálatát, a munkát imádsággal kezdte, és imaéletének része volt a barbár népek megtérése, jobban reménykedett ennek hatásában, mint az erőszak eszköztárában. Egy volt tehát hite a szentek hitével, munkáját úgy akarta végezni, mint a Teremtővel való együttműködés folytatását, a hitetleneket pedig nem csupán formálisan, hanem szívükben átalakulva akarta elvezetni a közös hitvallásra. Ott van-e életalakításomban mások üdvösségének ez a bensőből fakadó művelése és előmozdítása?

Magyar Kurír

július 12.

Hogy ajkunk gyümölcsét hozhassuk áldozatul – hallottuk az olvasmányban. Az Igében Isten kimondta önmagát, s ezzel kinyilvánította: az emberi szót úgy alkotta meg, hogy képes legyen az isteni titkok, a kegyelem közlésére és átadására. Tapasztaljuk ezt, amikor megérint az evangélium vagy az igehirdetés szava, amikor valóságteremtő szóként jelenik meg a beszéd a szentségi szavak kimondása által. Mindez Isten ajkának gyümölcse közöttünk. És milyen jó lenne, ha szavainkat mi is beállítanánk az újjáteremtés szolgálatába! Nagyon egyszerű kritériuma van ennek: társulhatna-e Krisztus vidám és szomorú, vicces és számonkérő, nyugodt vagy zaklatott szavaim mellé, azok világába?

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. július 11., Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

NÉZŐPONT – 2024. július 11., csütörtök | 5:00

XVI. Benedek pápa szerint Szent Benedek fiainak az Ige vonzásában való istenkeresése teremtette meg a szó kultúráját. Így jöttek létre a monostori könyvtárak, iskolák, így lett fontos a tudomány, hogy mindezek átformálják az embert Isten szolgálatára, és segítsék őt a szó helyes értelmének befogadásában. Ez aztán párbeszéddé lett Isten és ember, ember és ember között a zsoltározásban, ahol az Úr maga adja ajkunkra a szót, az ember viszont énekkel próbálja elérni a Magasságbeli trónját, s munkájával megéli a Teremtőhöz való hasonlatosságát. Ami megalapozta Európa kultúráját, tudniillik az istenkeresés és az Istenre hallgatás készsége, ma is minden igaz kultúra alapja marad – tanítja a nagy pápa.

Magyar Kurír

Július 10.

Az olvasmány a választott nép körében újból megismétlődni látja az első emberpár bukását: a jót, a gazdagságot, amit kaptak, Istenen kívül, sőt ellenében használják. E tettükkel összezavarják a világ rendjét, mert nem a Teremtő szándéka szerint élnek vele, így meghazudtolják, azaz összedöntik a helyes életvitel igazságtartalmát. Amikor Isten teremtő jóságát szemléljük a világban, azt is fel kell ismernünk, melyek azok az ajándékok az életünkben, amelyekkel nem rendelésük szerint élünk, hanem úgy, hogy elszakítjuk azokat és ezáltal magunkat is tőle, s az Ajándékozót támadjuk az ajándékkal.

Magyar Kurír

Július 9.

Zhao Rong Ágoston és társai a 18. században haltak vértanúhalált Kínában. Ágoston katona volt, érdeklődését a hit iránt az üldözött keresztények állhatatossága keltette fel. Így lett hívővé és pappá, majd vértanúvá. A ma keresztényeinek hitben, erkölcsben, szeretetben való szilárdsága terem ilyen gyümölcsöket, életáldozatokat? Szőlőt, a kegyelem által érlelt gyümölcsöt, vagy csak vadszőlőt, valami „olyasmit” terem a keresztség által megvalósult Krisztusba oltottságunk? Az állhatatosság ugyanis nem egy projekt vagy időről időre megismétlődő demonstráció, hanem a jóban való szeretetteljes, csendes és mindent odaadó kitartás, amit a keresztségi kegyelem hat át.

Magyar Kurír

Július 8.

Ozeás próféta a jegyes képével ábrázolja Isten és népe viszonyát. A kapcsolat alapja az igazságosság, hogy kiszámíthatóan megadjuk a másiknak, ami megilleti őt, a törvény ezt garantálja. De ez nem a teljesség. Az akkor épül ki, ha a törvénnyel egységben mindketten rátalálnak önajándékozásuk és a befogadás személyes eszköztárára. Az Atya a Fiúban egyszerre adta meg az embernek, ami jár neki – nem mert kiérdemeltük, hanem mert ő megígérte ezt –, a szabadítást, s fejezte ki Jézusban személyes önátadását és a befogadását. Ezért ábrázolja Szent Pál házasságként Istennek az újszövetségi néppel való kapcsolatát. A feltámadás óta pedig mindenkitől hasonló viszonzásra vár a mi Atyánk.

Magyar Kurír

július 7.

Szent Márk evangéliumában a kereszteléskor felhangzó égi szózat után nem a Szűzanya, de még csak nem is a tanítványok vagy a meggyógyítottak mondják Istennek Jézust, hanem a gonosz lelkek, akikkel konfrontálódik az Úr csodatételei alkalmával: Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! Az Úr Krisztus mindezek után, a hatodik fejezet tanúsága szerint, megérkezik saját falujába, ahol azok, akik több évtizede ismerik, emberségét írják körül: ács, Mária fia, többek testvére.

Ács – tektón, mai szóval élve: építési vállalkozó. A görög gondolkodásban az istenek nem piszkíthatták be kezüket az anyaggal, munkát a rabszolga végzett, az igazán szabad ember bölcseleti kérdésekkel foglalkozott. A rabbik azonban kézműves munkát is folytattak. Miközben Jézus ezt a hagyományt viszi tovább, beteljesíti a munka ószövetségi értékelését, amikor így tanít: az én Atyám mindig munkálkodik és én is munkálkodom. Eljön, hogy elkezdje helyreállítani a teremtés gonosztól megbontott rendjét, és ezzel párhuzamosan a munka világát beemeli az üdvösség rendjébe. Nemcsak azt demonstrálja, hogy a dolgos életben is egy lett velünk, hanem elénk éli: a becsületes és az üdvösség rendjébe illesztett munka végzésével ugyanígy a pihenéssel, mi is egyek lehetünk vele, mert az a Teremtőhöz való hasonulás része. Fontos ezt hangsúlyozni ma, amikor sokan éppen attól szenvednek, hogy nem adatik meg nekik a megfeszített munka élménye, vagy annak gyümölcse és a pihenés emberformáló erejének megtapasztalása.

Mária fia – Jézus testvérei. Tudjuk, a zsidóság körében nem ismert az anyáról való elnevezés, ezért e kijelentést vagy gyalázó, lekicsinylő minősítésként értelmezhetjük, vagy pedig Márk tapintatos hitvallásaként Jézus szűzi foganása mellett. És ez a kettő számunkra már össze is kapcsolható annak párhuzamaként, amit Pilátus mond a passióban: Márk evangéliumában a zsidók királyaként, Jánosnál pedig az Emberként állítja őt üldözői elé, ami gúny, de valójában hitvallás. És itt vannak Jézus testvérei, akiket az evangélium sosem hív Mária vagy az ács fiainak, nem hozza kapcsolatba őket szülőként ezekkel a „gyermekekkel”, így a korabeli szokás szerint tágabb értelemben kell látnunk alakjukat e szövegekben, feltehetőleg unokatestvérként.

Jézus isteni mivoltát felismeri a gonosz, emberségét, hozzánk tartozását pedig kimondják a názáretiek. Mindegyik ismerettel rendelkezik Jézusról, de az is közös bennük, hogy ez náluk csak információ, nem performáció, életet alakító felismerés helyett a lázadás forrása.

Márk evangéliumában az első ember, aki e két ismeretet öszszekapcsolja és hitvallásként mondja ki, a római százados lesz, a kereszt tövében: Ez az ember valóban Isten Fia volt! Mert a hit ajándéka csoda, a keresztfa gyümölcse, amit nem mi állítunk elő, hanem Isten helyez el bennünk, miként Fiát is odahelyezte Mária méhébe.

Amikor ma Krisztus keresztáldozatának megújításában lesz részünk a szentmisében, Testének és Vérnek felemeltetésekor térdre ereszkedve ismételjük mi is magunkban e szeretetteljes hitvallást, tekintetünk emeljük arra, aki megmutatja nekünk, mikor és miként kell emberségéhez hasonulnunk, s hogyan tudjuk befogadni isteni erejének köztünk való megnyilvánulását.

Magyar Kurír

július 6.

1902. július 5-én plébánosa így szólt a haldokló Máriához: Jézus megbocsátott az őt keresztre feszítőknek: Szeretnél te is megbocsátani Alessandrónak? Igen, megbocsátok neki, és azt szeretném, ha velem lenne a Paradicsomban! 26 év börtön után a gyilkos első útja Mária édesanyjához vezetett. Megbocsát nekem, Assunta? Marietta megbocsátott neked! Isten megbocsátott neked! Miért ne bocsátanék meg én is? Az anya és a gyilkos másnap, a karácsonyi misén együtt vették magukhoz az Úr szent Testét, Mária szentté avatásakor pedig, a történelemben először, a vértanú édesanyja és a gyilkos együtt volt ott a pápai oltárnál. Krisztus, a Tanú, saját Vére és a vértanúk vére által építi újra Egyházát.

Magyar Kurír

július 4.

Kezdetben teremtette Isten – ez a Szentírás, Kezdetben volt az Ige – ez a negyedik evangélium eleje. János vallja, Jézussal megkezdődött az új emberiség születése, ahol a kegyelem az objektív kijelentéseket – kezdetben teremtette, kezdetben volt – személyes hitté formálja át. Ezért lesz a jánosi mű záróköve a tamási hitvallás: Én Uram, én Istenem. Az objektivitás e személyes megvallását mulasztotta el Ádám, de tette meg mindannyiunk nevében az új Ádám, amikor így szólt: Atyám! Tamás pedig úgy lesz a Fiú által fiú, hogy a kegyelem mindazt, amit ő a szemével látott, kezével tapintott, a hitismeretek átadásakor megtanult, személyes hitté formálhatja át benne, ezért is képes ennek megvallására.

Magyar Kurír

június 3.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. július 2., Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, Sarlós Boldogasszony

NÉZŐPONT – 2024. július 2., kedd | 5:01

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Ma az Ószövetség örömének vagyunk tanúi, mert a Szűzanya megérkezésekor János és Erzsébet által egész Izrael ujjongva köszönti Jézust, akiben beteljesedett a szövetség, Izrael meghívása. A jelenet középpontjában Krisztus áll, ő ad értelmet, jelentőséget mindhármuk alakjának. A Szűzanya, aki bizonyára azért ment Erzsébethez, hogy kiszolgáltatottságában legalább egy időre menedéket találjon nála, e találkozáskor nem csupán menedéket talál, hanem Erzsébet köszöntése által megerősítést kap hivatásában, Erzsébet várandósságában pedig felismeri az angyali szó valóságát. Ez az Ó- és az Újszövetség csodás egymásra találása.

Magyar Kurír

Július 1.

E hónapban a szentek vezetnek bennünket ünnepeik által. Ma a miseszöveg a Szent Vérről szól, a Bárány Véréről, amelyben a szentek fehérre mosták ruhájukat. Ez a kép a kezdetet és a véget fogja egybe, hiszen megváltásunk Krisztus vére ontásával valósult meg, ami a keresztséggel ért el hozzánk, de jó cselekedeteink – a fehér ruha ennek képe a Jelenések könyvében – ugyancsak rászorulnak arra, hogy a Bárány Vérében megtisztuljanak önzéseinktől, amelyek még az érdemszerzést is áthatják. Ez a megtisztulás az áldozás és a tisztítótűz kegyelmi hatása. Szent Pál szavaival így valósul meg Isten-közelségünk: ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.

Magyar Kurír