Január

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Januárban Földi István címzetes esperes, keszthelyi plébános ad útravalót.

januiár 13.

„Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Keresztelő Szent János feladata az volt, hogy a bűnbánat hirdetésével bejelentse a messiási idő kezdetét. Az emberek pedig mentek hozzá a folyó partjára, hogy alámerítse őket a tisztulás fürdőjében. Jézus is ebből a gondolatból indul ki: „Térjetek meg, elérkezett az Isten országa!” Ő maga közvetíti ezt az országot. Benne jelen van az Atya teljes irgalma és minden kegyelme. De egyúttal azt is megmutatja, hogy az embernek hogyan kell teljesítenie Isten akaratát. Ezt a magatartást a megtéréssel és a hittel tesszük teljesen a magunkévá. Jézus téged is hív. Azt mondja neked: „Jöjj, kövess engem!” És te? Elindulsz, hogy kövesd őt?

január 12.

A mai ünnep is epifánia, Jézus istenségének kijelentése. Izajás próféta leírása Jézus keresztségekor történelmi valósággá válik. Galamb képében leszáll rá a Szentlélek, és az Atya hangja hallatszik. Isten a maga szentháromságos valóságában jelenik meg itt mindenki számára. Jézus keresztsége tehát elindulása küldetésének teljesítésére. A küldetésre, melyben az üdvösségtörténet a Szentháromságban valósul meg. Amikor Jézust a Keresztelő alámeríti a Jordán folyóban, egy kezdetet látunk. Isten a Fiában belép az emberek közé, hogy mint ember magába fogadja Szentlelkét, s így helyreállítja a rendet a világban. A befogadás nem megy egyik pillanatról a másikra. Amikor meghal a kereszten, akkor fogadja be tökéletesen a Szentlelket, mert a Szentlélek csak ott jelenik meg, ahol a szeretet életté válik.

Nagyobb szeretete pedig senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Amikor Jézus meghal a kereszten, akkor fejeződik be keresztsége, mert mindenestől elfogadta a Szentlelket. S a Szentlélek, Isten ereje támasztja fel őt a halottak közül egy új életre. A mi keresztségünk Jézus keresztségében való részesedés. Megszabadulunk minden bűnünktől, mert eltörli az áteredő bűnt és a személyes bűnöket. A megéléséhez megkapjuk a Szentlelket, akiben Isten gyermekeivé válunk. Isten népének, az Egyháznak tagjaivá leszünk. De az emberi természetünkből fakadó hibáink megmaradnak. Ezért feladatunk van: a keresztségben hozott döntés megvalósítása. Ebben segít nekünk a Szentlélek, ha hallgatunk rá. Hordozod-e magadban és használod-e a Lélek ajándékait? A keresztség folyamata akkor fejeződik be, amikor földi életünk véget ér. Ekkor tényleg meghalunk a bűnnek, mert utána már sem jót, sem rosszat nem tudunk tenni többé. Isten pedig aszerint fog megítélni bennünket, hogy miként éltük meg a keresztségben kapott feladatunkat.

A keresztséget mint életprogramot jelképezi ószövetségi előképe. A keresztelés szertartása a tengeren való átkelés, amikor magunk mögött hagyjuk a „bűn-rabság” birodalmát, és Jézus vezetésével útnak indulunk. A keresztelés után még nem érünk rögtön célba. Sokan itt meg is állnak, és nem haladnak tovább a szentségi úton. Ezért számukra távolivá válik az ígéret földje. Mi pedig halálunkig vándorolunk a célunk felé, botladozva bűneinkben, míg halálunkban megérkezünk az ígéret földjére: az Isten valóságába. A mennyei Jeruzsálembe. De ahogy nem mindenki jutott be az ígéret földjére, láthatjuk, hogy sajnos köztünk is vannak, akik nem járták végig a keresztségük után az életük útját a Szentlélekre hagyatkozva, hanem saját erejükben bízva a bűn birodalmába vágyakoztak vissza, a „húsos fazekak” mellé, vagy bálványaiknak hódolva megfeledkeztek arról, hogy ki az igaz Istenük. Ezért méltatlanná váltak az üdvösségre. A keresztség tehát nem csupán egy szertartás, hanem az élet! Életfeladat, életforma. Rád is leszállt a Szentlélek, amikor megkereszteltek, de vajon rajtad maradt-e? Krisztusra leszállt a Szentlélek a megkeresztelésekor, és rajta is maradt. A Lélek, Isten Lelke, az örök Szeretet, aki egy az Atyával! Aki feltámasztotta őt harmadnapon. Ha Jézust hallgatod, akiben az Atyának „kedve telik”, és a Szentlélek ajándékait használod, akkor téged is feltámaszt az utolsó napon!

január 11.

„Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Ez az ember kitaszított élethelyzetében teljesen Jézusra hagyatkozik. Jézus pedig kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Megérinteni egy tisztátalant? Pláne egy leprást? A körülötte ólálkodó farizeusokat és írástudókat biztosan megbotránkoztatta ezzel a gesztussal. Ez a gyógyítás azt az üzenetet hordozza, hogy Jézus meg tud szabadítani. Feltűnő ez a közvetlen párbeszéd a beteg és Jézus között. „Uram, ha akarod…” – vagyis: legyen meg a te akaratod. A ráhagyatkozás Jézus akaratára, döntésére szabaddá teszi ezt az embert. Erre az imára jön a válasz, a meghallgatás. Uram! Érintsd meg az én bűnös lelkemet is!

január 10.

„Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást. (…) Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Jézusban tehát az Atya irgalma nyilvánult meg. Működésének nyitánya ez a jelenet. Lelkének erejével áll az emberek elé az Úr, és az Atya szeretetének gyümölcseit közli velük. Ez folytatódik az Egyház életében. Jézus elküldte a Szentlelket, hogy ne a mi emberi bölcsességünket hirdessük, hanem Isten kinyilatkoztatását. A Szentlélek erejében és ajándékaiban részesedünk mindannyian a bérmálkozásunkban. Az Úr minket is küld, hogy éljük az evangéliumot, vigyük az örömhírt! Megvan-e benned ez a „lelkesedés”?

január 9.

Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” A vízen járás csodája követi a kenyérszaporítást. Jézus megmutatja, hogy ura a természet erőinek. Az örök élet ilyen győzelem a mulandó természet felett! Egyúttal azt is igazolja, hogy fölötte áll a történelem viharainak. Miközben Egyháza a földi bajokkal küzd, ő kísér bennünket ezen az úton. Lehet, hogy nem ismerjük fel, vagy kísértetnek véljük. Isten nagykorúvá akar tenni minket. Engedi, hogy a hit erejére támaszkodva járjuk az élet útját. Amikor igazán szükség van rá, akkor megismerteti magát. Bátorság! Csak így lehetünk a tanítványai. Félsz? A félelem nem keresztény tulajdonság! Ő pedig megígérte: Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.

január 8.

„Ti adjatok nekik enni!” Evangéliumában Márk két kenyérszaporításról tudósít minket. A két csoda kibontása azonban eltér egymástól. Jézust itt úgy látjuk, mint jó Pásztort, aki tudja, hogy az élet bajaival naponta megküzdő emberek olyanok, mint a pásztor nélküli nyáj. Ezért meg akarja értetni velünk, hogy ő tud gondoskodni rólunk. Mindig megadja nekünk, amire szükségünk van. Nem többet, és nem kevesebbet! A történésekben azonban megjelenik a tanítványok feladata is: „Ti adjatok nekik enni!” A te küldetésed ma is a gondviselő Istenbe vetett bizalom megélése és átadása lesz. A tizenkét kosár maradék az „isteni mértéktelenséget” fejezi ki, és azt, hogy a tanítványok keze sohasem lesz üres!

január 7.

„Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Keresztelő Szent János bebörtönzése után Jézus megkezdte nyilvános működését, és bejárta egész Galileát. Tanította és gyógyította mindazokat, akikkel találkozott. Híre elterjedt az egész vidéken. János szenvedése és vértanúsága előkészítette ezt az utat. Jézus hirdeti Isten országát, amely nem egy távoli valóság, hanem közöttünk van. Ezt az örömhírt Galileában kezdte hirdetni, amely határos volt a pogányok lakóhelyével. Ezért az ott élő zsidók jobban felfogták az egész emberiségnek szóló tanítást, mint a Jeruzsálemben élők. A próféta által bejelentett világosság az, hogy az üdvösségre szóló meghívás mindenkinek szól. Neked is!

Magyar Kurír

Útravaló – 2025. január 6., Urunk megjelenése, vízkereszt

NÉZŐPONT – 2025. január 6., hétfő | 5:00

Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez… Különös látogatók érkeznek a gyermek Jézushoz. Messzi földről jönnek, az akkor ismert világ egy távolabbi pontjáról. Bölcsek, és fényes csillagot láttak napkeleten, s a látomás erejében indulnak útra. Úgy gondolták, ha az égiek világában feltűnik egy minden csillagnál erősebb fényű csillag, akkor a földi világban is születnie kellett egy embernek, egy királynak, akinek „fénye” túlragyogja a többiekét. Utánanéztek a rendelkezésükre álló írásokban és az akkori próféciákban, s utalást találtak a zsidók újszülött királyára. Elindultak hát, és mentek, hogy megkeressék. Vállaltak minden megpróbáltatást az út során.

Milyen különös, hogy ezeket a látó embereket olyanok igazítják útba a Gyermek felé, akikben a prófétai látomás ismerete pusztán leírt betű. Azok között kérdezősködnek, akik már nem hisznek a jövendölésben. Ott kapnak eligazítást, ahol már semmilyen ereje nincs a messiásvárásnak. Az írástudók és a papi vezetők, akik később is legnagyobb félreértői, sőt ellenségei Jézusnak, ők irányítják a bölcseket Betlehem felé. Szinte árad a szavaikból a papír- és a könyvszag, ahogy a prófétai szövegeket idézik. Életet nem, de irányítást adnak a keresőknek. Felsejlik Jézus későbbi szava: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják.”

A napkeleti bölcsek történetében jelentkezik számunkra az a minden időben felmerülő probléma, hogy melyik fontosabb: az intézmény vagy az élmény. Élményközpontú korunkban Egyházunkban is egyre sűrűbben hallatszanak hangok az élményvallásosság előnyeiről, az intézményes Egyház ellenében. Másfelől pedig kérdésessé teszik a vallásos élmények jogosultságát, és csak egy jogszerű és behatárolt vallási életkeretet tartanak megengedhetőnek, s az ahhoz való visszatérést szorgalmazzák. A napkeleti bölcsek történetében csodálatosan találkozik ez a két véglet. Az idegenek élményének a nem hívők intézménye mutat irányt. A csillagukat vesztett, élmény vezette embereknek. Tragikus, hogy világunkban szemben áll egymással, ami Istentől egymáshoz van rendelve. Aki csak az intézmény szempontjait tartja fontosnak, az ugyanúgy téved, mint aki az élmény hatására felrúg minden tekintélyt. Jeruzsálem után a bölcseknek ismét kigyulladt a csillag, és a Gyermekhez vezette őket.

Isten az események egymásba rendezésével mutatja meg, hogy Emmánuel öröme csak úgy tölti be a lelkünket, ha nemcsak tudunk róla, és éljük az életünket, hanem ha elindulunk, és élménnyé formáljuk a találkozást nap mint nap. Mert hidd el, testvér, hogy a te jeled, csillagod is mindennap felragyog, és a Gyermek rád mosolyog, ha elindulsz felé, hogy találkozz vele.

Heródes és az írástudók is ismerték a helyet, de nem mentek oda. Kezükben volt az Írás, biztosan olvasták is, de semmi hatással nem volt rájuk. Belefásultak poros tekercseik betűibe. Nem tudtak vagy nem akartak mozdulni. Másokat eligazítottak, de maguk nem indultak el a hit útján. A napkeleti bölcsek pedig hittel mentek, és találkoztak a Gyermekkel.

Isten maga kezdeményez. Hív, hogy meghalljuk szavát, és kövessük őt. Elindultál már?

Magyar Kurír

január 5.

Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég – hangzik fel egy dal a rádióban. Sokszor elgondolkodtam ezen a soron. Valóban így van, azoknál az embereknél, akik csak ajándékokban fejezik ki, materializálják a szeretetet. Azokban, akik nem Jézust, hanem egymást ünneplik. Pedig „az Ige testté lett, és közöttünk élt”. A karácsony nem valamiről, hanem valakiről szól, időtlenül! Jézus Krisztusról.

Isten örök Igéje, teremtő szava, bölcsessége már a kezdetektől jelen van a teremtésben, hiszen ő a kezdet és a vég. Az olvasmányban erről hallottunk, amikor az az isteni bölcsességről tudósít minket, aki az Atya akarata szerint igazgatott mindent. Az embernek pedig szüksége van erre a bölcsességre, mármint a mindennapi bölcsességre és az Istentől kapott bölcsességre is. Isten nem hagyta el népét, bölcsességét adta nekünk. Ezt az ajándékot nem vonja meg tőlünk soha! Csak mi, emberek el ne feledkezzünk arról, hogy keressük az isteni bölcsességet, és aszerint éljünk. Ma, amikor annyi ismeret, hír jut el az emberhez egy nap alatt, mint a középkorban egy egész élet alatt, a tudományokban pedig óriási előrelépések történnek, még mindig nem tudunk megelégedni. A bábeli kísértés ma is ott lebeg sokak előtt: saját erőből elérni az elérhetetlent, megérteni a megérthetetlent. Isten által lett minden: „A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt.” Pedig az Élőből lett élővé a teremtés. Az ő fénye ragyogott be mindent: „Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert.”

A próféták Isten szavának átadói voltak, Jézus azonban maga a szó, az Ige. Feltárta mindenekelőtt az Atya emberek iránti végtelen szeretetét. Az Isten bölcsessége mint isteni személy jelenik meg, nemcsak jelképesen, hanem valóságosan: Jézusban, aki az Isten Fia. Aki megtestesíti az Atya bölcsességét, aki maga a Bölcsesség, aki testet ölt, hogy kinyilatkoztassa nekünk az Szentháromság belső életét, és mint az ő gyermekeit elvezessen minket ebbe a valóságba.

János csodálatos prológusa, melyet az imént hallottunk az evangéliumban, a megtestesült Ige szemlélésében éri el csúcspontját: „Láttuk dicsőségét…” Nem úgy jelenik meg, mint Isten bölcsessége, hanem a Szentháromság egy Isten; testté, igazi emberré lett. Itt szemtanúként beszél az evangélista, aki látta, kezével tapintotta és fülével hallotta őt. Látta az emberek között élni, látta és megélte, hogyan osztozott életükben. Ugyanakkor szemlélhette isteni dicsőségét a feltámadásban és a mennybemenetelekor is. Ezeket az „élményeket” szeretné hittel átadni mindazoknak, akik hallgatták, és azoknak is, akik ma hittel hallgatják a tanúságtételét.

Jézus emberi nyelvre fordítja le Istent, feltárva az emberek iránti végtelen szeretetét. Megtestesíti az örök Szeretetet, és saját személyében élőnek, tapinthatónak mutatja be.

Érted is megszületett, egészen közel jött hozzád, megérintheted az emberré lett Istent a szentáldozásban! Onnan, a rideg, hideg barlangistállóból rád néz a Teremtő! Isten, aki elől Mózes és Illés eltakarták az arcukat, hogy véletlenül se lássák meg, mert akkor meghalnak. Igen, ő a te Megváltód! Érted üresíti ki magát, és érted hal meg a kereszten! Érted ezt? „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.”

Magyar Kurír

január 4.

János apostol egészen öregkoráig visszaemlékezett erre a találkozásra, mert ő volt András társa. Keresztelő János tanítványai elindulnak Jézus után. Ő mutatta meg nekik: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Követték Jézust, és aznap nála maradtak. Nem tudni, hogy miről beszélgettek, de a hatását tapasztalni lehetett. András, amint találkozik testvérével, Simonnal, lelkesen mondja neki, hogy megtalálták a Messiást, és elviszi Jézushoz. A Jézussal való találkozás átformálta a lelküket, s a meghívottakból is meghívók lettek. Téged is meghívott az Úr, és átformálta lelkedet, az életedet, hogy te is meghívj másokat. Megtaláltad a Messiást. Hány ember látta meg Jézust a szavaidban és a tetteidben?

január 3.

Jézus Isten áldozati báránya, aki elveszi a világ bűneit, vagyis áldozatos életével vált meg bennünket. Isten Lelke működik Jézusban, akit már az ószövetségi jövendölések is hirdettek. Ő Isten választottja, akit azért küld az Atya, hogy Lélekkel kereszteljen. János a Lélektől látott! Nem csak a Jézusra galambként leereszkedő Lelket, hanem a Lélekkel keresztelőt. A látásból fakad a tanúságtétel Isten Fiáról. És én, aki szememmel nem láttam, mit tegyek? Boldognak mond téged, mert hited az a szem, amely látóvá tesz. Én, a Lélekkel keresztelt és megváltott ember látom-e Jézust, felismerem-e, amikor előttem áll? A Szentlélek képessé tesz arra, hogy lásd az Isten Fiát, és tanúságot tegyél róla!

január 2.

„Ki vagy te?” – kérdezik Keresztelő Jánost a papok és a leviták. A főtanács tagjai nem mennek Jánoshoz, hanem másokat küldenek hozzá. Úgy gondolják, hogy ők az isteni igazság letéteményesei, s feladatuk mások ellenőrzése, ha kell, számonkérése. János itt semmit nem mond magáról. Úgysem értenék meg, hiszen magukból indulnak ki. Ő nem a Messiás, nem is Illés vagy valamelyik másik próféta. Ő meghív a bűnbánatra, amelyre nélkülözhetetlenül szükség van az üdvösséghez. Isten igazságát csak az ismeri fel, aki alázattal és őszinte nyitottsággal közeledik hozzá. Már közöttük áll, de önteltségük miatt nem ismerik fel őt, és később sem fogják. Van-e helye a lelkedben, az életedben Istennek?

Útravaló – 2025. január 1., Szűz Mária, Isten anyja

NÉZŐPONT – 2025. január 1., szerda | 5:001

Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! A papi áldást maga Isten sugallja népe számára. Szükségünk van Isten áldására? Sokan válaszolják erre napjainkban, hogy akkor, ha én nem tudok megoldani valamit. Megindítóan szép ez az áldás. „Ragyogtassa rád arcát az Úr!” Istent látni, arcának ragyogását szemlélni. Erre vágyik az ember az első bűn elkövetése óta, mert a teremtésekor még láthatta Isten arcát, de elfordította tekintetét, és elvesztette ezt a belső fényt. Sőt, félt ettől a tekintettől, ezért takarta be arcát, ha Istennel beszélt. Ott, a betlehemi barlangistállóban pedig a maga istengyermeki tisztaságában felragyogott ez az istenarc, és kiáradt a szeretet. A Teremtő teremtménnyé lett, közel jött hozzánk. Annyira közel, hogy láthassuk az arcát. Mi azonban nem ismerjük fel őt, ahogy a tanítványok sem. Gondoljunk csak Fülöp kérésére: „Mutasd meg nekünk az Atyát!” Naponta találkozol vele, jelen van az életedben, és áldása mindennap elkísér! Felismered-e őt? Jézus, oly régóta velem vagy, és mégsem ismerlek fel!

Az áldás, amit az Úr egykor Izraelnek adott, Jézusban minden népre kiterjed. Isten benne áld meg „minden lelki áldással” minden embert, mindazokat, akik őszinte szívvel keresik őt. Az ő nevében és áldásával kezdjük ezt az új esztendőt, és kérjük tőle a béke drága ajándékát világunk háborús zajában.

Nem gondolhatunk a „nyolcnapos” Jézusra anélkül, hogy ne gondolnánk édesanyjára is. A liturgia ma a Szűzanya felé fordul, aki észrevétlenül jelen van mindenütt, ahol ott van isteni Fia. Mária égi közbenjárását kérjük az új év első napján. Szent Pál a szentleckében arról beszélt, hogy „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”, hogy kiváltson minket a törvény rabszolgaságából, és Isten fiává lehessünk. Isten Fiának megtestesülése szűzi módon, de az emberi természet rendes útján történt. Máriától, egy asszonytól született. Teste Mária testéből, vére a véréből lett. Istenként az ő tejével táplálkozott, és Mária ajka Isten ajkát érintette. Ez a tény emberként állítja be Jézust az emberek közé. Ezért vagyunk a testvérei, ezért vált meg minket, és így részesít az isteni gyermekké fogadás kegyelmében, mivel test szerint a testvérei vagyunk. Az örökbefogadás kegyelmét Márián keresztül kaptuk meg, aki Krisztus anyjaként anyja lett mindazoknak, akik Krisztusban Isten gyermekei lettek.

Az evangélium Máriát mutatja be, anyai hivatásának teljesítése közben. Lukács szerint Mária Jézus születése után fogadja a pásztorokat, boldogan mutatja meg nekik a Gyermeket, és figyelmesen hallgatja, amit azok elmondanak az angyal által hírül adott nagy dolgokról. Azután eltávoztak a pásztorok, mert látták őt, aki jászolban feküdt. Mária ott maradt Fia mellett, emlékezetébe véste a pásztorok szavait, és gyakran elgondolkodott rajtuk. Mária nemcsak azért anyja Jézusnak, mert testet és vért adott neki, hanem azért is, mert behatolt misztériumába és eggyé vált vele. Áldott az asszonyok között, mert maga az áldás született tőle. Általa teljesedett be Isten terve: az Ige megtestesülése és a mi megistenülésünk. Mária meghív minket, hogy kövessük a hitben és Isten akaratának elfogadásában, hogy áldása bennünk is áldássá váljék mindazok számára, akikkel találkozunk az új esztendőben.

Magyar Kurír