Aranyosi Ervin: Hiszek Istenemben
Hiszek az Istenben, úgy, ahogy a Napban,
még ha nem is látom minden pillanatban,
még ha nem is érzem meleg, tiszta fényét,
akkor is birtoklom éltető reményét!
Hiszek Istenemben, mint éltető esőben,
mert áldását szórja, s nem vár semmit tőlem.
Nincs is egyéb dolgom, mint szívemből adni,
szeretetét szórva, a világra hatni.
Hiszek az Istenben, mint tiszta levegőben,
lélegzetvételben, melyből kijut bőven,
s amely életben tart, s a tüdőmbe árad,
amit a jó Isten adni el nem fárad.
Hiszek a szavakban, lelkem erejében,
amit Isten adott, hogy világát éljem.
Enyém a teremtés, gondolat hatalma,
és enyém a tudás, s jelképe, az alma.
Hiszek Istenemben, enyém gazdagsága,
az élet fájának gyümölcstermő ága.
Csak az nem az enyém, miben hitem gátol,
mert azt megtagadja lelkem önmagától.
Mert Istenem megad mindent, amit kérek,
mit el merek hinni, vagy amit remélek,
s amit én úgy hiszek: – Jár, mert megérdemlem,
aminek a magja kicsírázik bennem.
Elérhetek bármit, miben hinni merek,
mire képes vagyok, úgy mint “Isten-gyerek”,
akit teremtője ezzel felruházott,
kit képességekkel gazdagon megáldott.
Hiszek az Istenben, magáért teremtett,
hogy a világában én teremtsek rendet,
s adott nekem hozzá végtelen sok társat,
hogy egy színes álmot majd valóra váltsak!
Hiszek Istenemben, a szeretet szavában,
szeretetet szórni, a dolgom a mában!
Hitet, reményt adni fénnyel a sötétben,
tenni, amit tudok, csendben, észrevétlen…
Márai Sándor: AJÁNDÉK
És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.
József Attila: ÁPRILIS 11
ÁPRILIS 11
A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.
Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült, s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.
Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.
Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.
Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.
S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.
Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.
A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.
A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.
1925. ápr.
Reményik Sándor
A gondolat szabad
Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!
Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.
Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”
Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!
Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester – téged ki látott?
Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.
Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.
Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát – az Isten egyedül.
Ady Endre
A FELTÁMADÁS ÜNNEPÉN
Nem merek örülni a húsvétnak. Félénk kishitűséggel az jut az eszembe, vajon elhiszik, hogy akad még olyan ember, aki hisz az eszme diadalának, s aki ünnepel a diadal ünnepén?!!
Mert a mi korunkban nem szabad hevülni. Ma már az idealizmust nemcsak védeni, de megsiratni sem szabad. Józannak, okosnak, hidegnek kell lenni, s ami fő: türelmesnek.
A mi korunk már ünnepelni is csak türelmességből ünnepel. Az elődök ünnepeltek, ünnepeljünk mi is.
De szükségét az ünnepnek nem érzik, jelentőségét nem akarják tudni, értékét nem képesek az egész emberiség közkincsévé tenni.
Nagyon elkopott már a mi hitünk. Pedig a hit szüli az eszmét, s a hit viszi diadalra is. A hit ad célt az embernek, cél nélkül nincs élet, csak tengődés és vegetáció.
Úgy rémlik nekem néha, hogy az a kor támadt fel, amely az istenembert szülte.
Cél, melegség, szeretet, ideál, lélek nélkül bolyong az ember, s amit tesz, az öntudatlan, amivel dicsekszik, beteges láz, megbomlott agyvelő. Mondom, hogy nekem úgy rémlik néha.
Úgy érzem, hogy a Messiásnak ismét meg kell születni. Nem hat már az emberre semmi, csak a halál példája. Mert a haláltól mindig rettegett és mindig rettegni fog az ember.
Fél a haláltól. Ez is öntudatlan nála. Mert ha ereje volna a halállal leszámolni, hinne a feltámadásban is!…
Feltámadás… Ma a feltámadást ünnepeljük.
A hit ünnepe lenne a mai nap!…
…És én hiszek. Az én szívem átfogja a nagy ünnep varázsa, s megtelik hittel, reménnyel, büszkeséggel.
Mióta a földre szállt Igazság meghalt a kereszten csúfos halállal, de feltámadt az egész mindenséget beragyogó diadallal, hányszor tévelyedett el már az emberiség!…
De a feltámadás ereje mindig megmenti. A Messiás még mindig a földön van. S míg egy ember van, ki az eszme diadalában hinni tud, folyik a megváltás.
A megváltás pedig feltámadást jelent!…
…Ez az én hitem, ez az én vigasztalásom a feltámadás ünnepén!…
Debreczeni Hírlap 1899. április 1.
BENEDEK ELEK: Húsvéti ének
Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.
Szárnyakat öltve száll a lelkem,
Ujjongva száll, gyors szárnyalással…
Ím, ott vagyok az ősi telken,
S zsebem tele piros tojással!
Gyermek vagyok, ki házról házra
Kántálni jár piros tojásért,
S gyűl a tojás, gyűl egyre-másra,
Ékesen csengő szavalásért.
Látom magam az új ruhában…
Hej, nem afféle bécsi rongy a’!
Meg van ez szőve igazában:
Édes jó anyám szőtte, fonta!
S a pörge kalap, a bokrétás!
S a rámás csizma, a ropogós!
Ilyen kalapod van-e, hékás?
S hát csizmád ilyen kopogós?
Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Láthatnám édes jó anyámat,
Amint fejemre új kalapot tesz fel
S megsimogatja új ruhámat!
Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Kántálhatnék piros tojásért!
Hálát adnék ezért ezerszer,
S feledném mind, ami csapás ért.
Hej, ha még egyszer… Vége, vége…
A napjaim lassan lejárnak…
Gyermekkoromnak szép emléke,
Isten veled, húsvét vasárnap!
Néked int a hóvirág,
s barka bontja bársonyát.
Itt a tavasz: kikelet,
s a húsvét is közeleg.
~ Devecsery László
Benedek Elek – Virágvasárnap
Virágok napja, szép virágvasárnap,
Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!
Hintsd be virággal az avar mezőket,
A kertek fáit, félve rügyezőket,
Óh, szánd meg őket!
A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen,
A rét, az erdő még most is kietlen.
Virágok napja, jer, lehelj a földre,
Bús szürke foltjait varázsold zöldre,
Szép puha zöldre!
Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya,
Üres fészkeknek hadd legyen lakója!
Szakadjon vége a nagy némaságnak,
Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak,
Oly régen vágynak!
Ihol közelg. Feje virággal ékes,
Az arca nevetős, a hangja édes.
Bájos, milyennek a szívem kívánta,
Mint egy virágos, nevetős leányka,
Szép kis leányka!
Ihol, már itt, virággal megrakottan,
Hallom a dalt is: fecske száll amottan.
Eresz aljának újra van lakója,
Csörgő patakban kelepel a gólya,
A kedves gólya!
Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok,
Vidám dal járja be a nagyvilágot,
Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak:
Leszállt a földre szép virágvasárnap,
Legszebb vasárnap!
Őseink és unokáik.
Ezen a napon hunyt el Kertész Erzsébet – álnevei: Elbert S. Payne, Marjorie Wyne – (Szolnok, 1909. szeptember 29. –Budapest, 2005. március 25.) József Attila-díjas magyar író, műfordító, a felejthetetlen „csíkos könyvek” egyik szerzője, amelyeken generációk ifjúsága nőtt fel.
Kertész (Mór) Miklós (1877–1933) gépészmérnök, gyárigazgató és Reiser Irén gyermekeként izraelita családban született. Apai nagyszülei Kertész Jónás és Schwartz Janka, anyai nagyszülei Reiser Ede (1849–1890) kereskedő és Kohn Adél (1850–1915) voltak. 1927-1933 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kémia–földrajz szakán tanári oklevelet szerzett. Kezdetben könyvtárosként dolgozott (Az Ujságnál), majd 1936-1940 között a Dolgozó Asszonyok Lapja főszerkesztő-helyettese, 1940-től szabadfoglalkozású író volt.
Számos elbeszélés és mese szerzője, fordított bolgárból és oroszból egyaránt. Elsősorban fiataloknak, különösen lányoknak írt regényein, amelyek az emlékezetes csíkos könyvekben jelentek meg, olvasók több generációja nőtt fel. Művei között találni gyermekkönyvet, bakfistörténetet, lányregényt, képeskönyvet, elbeszéléskötetet és szerelmes-romantikus kalandregényt is.
Első könyve az Úrilányok, egy elbeszéléskötet 1929-ben jelent meg.
Életrajzi munkái a világ- és a magyar történelem nagy alakjairól szóltak, de kizárólag nőkről. Nevéhez kötődik egyebek mellett a Teleki Blanka, a Szendrey Júlia, a Csipkebolt Brüsszelben (Podmaniczky Júliának,, Jósika Miklós feleségének az életrajza), a Kossuth Zsuzsanna és a Vilma doktorasszony (Hugonnai Vilmáról az első magyar orvosnőről szóló) című könyv.
Utolsó kötete saját életrajzi regénye volt, amely csak néhány évvel halála előtt jelent meg Fiút vártak, lány született címmel.
Hosszú, munkával teljes életének 96. évében, 2005. március 25-én Budapesten érte a halál. Az írónőt 1995-ben köztársasági érdemrenddel, 2000-ben József Attila-díjjal tüntették ki.
/Forrás:Wikipédia/
Bárhogy is lesz
Már nincs sok időnk. Ellenség lett mindenki.
Azok is, akikben bíztunk, akiknek elmertük hinni,
hogy amit cselekednek, azt mind azért teszik,
mert fontosnak tartják a nép érdekeit.
Bizalmunk már fogyóban. Lassan-lassan elveszik.
Csak hitünk szilárd, azt soha le nem győzhetik,
mert az számunkra épp oly fontos, akárcsak az élet,
amihez Isten ad erőt, kellő egészséget.
Bárhogy is lesz. Maradnak bátrak, emberségesek,
akik megvédik családjukat, gyermekeiket,
és megvédik majd mindazokat, akiknek régi ereje,
évtizedek munkájába lett beletemetve.
Kevés időnk maradt. Talán túl kevés is ahhoz,
hogy a gonosz erőkkel szemben felvegyük a harcot,
de akkor is ki kell tartani, nem hátrálhatunk meg,
mert jövőt csak így nyerhetünk gyermekeinknek.
Kun Magdolna
Petőfi Sándor
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
(Pest, 1847. február.)
NEM KELL A HÁBORÚ
Nem kell a háború, nem kell a világnak!
Azok harcoltatnak, akik többre vágynak!
Kik életek árán, kincseket szereznek,
ám nem tagjai a harcoló seregnek.
Mást küldenek hadba, ki a csatatérre,
mindegy sárga bőrű, néger, vagy fehér-e,
Nem számít családja, értelme, vagy kora,
az sem, hogy szegény-e, vagy jól megy a sora?
Csupán annyi számít, hogy “védje hazáját”!
Engedelmeskedjen, s fogja be a száját!
Lényeg, hogy a drága lőszert elhasználja,
s a golyót felfogja? Ezt várja “hazája”?
Nem kell a háború, hidd el nekem, nem kell!
Naponta háborút visel minden ember.
Van ki a létért küzd, van, ki többre vágyna,
ezért mások hátán a csúcsokra hágna!
Ám a háborúban aki részt vesz sérül,
nehezen mond le az EGO köntöséről,
mert a siker némi örömet is okoz,
ha ízére rákapsz, új vágyakat fokoz.
Harcolsz mások ellen, még többre vágysz ennél,
átalakul lényed, mintha nem te lennél.
Hiányzik az élet mozgató rugója,
amiért egykoron elhozott a gólya.
Nem egymás ellen kell megharcolva élni!
Ezt a gondolatot le kéne cserélni!
Mert hát boldogulni született az ember,
megtöltve életét hittel, szeretettel.
Azért születtünk, hogy egymást támogassuk,
s mások tiszta lelkét meg-meglátogassuk.
Örömöt szerezzünk, sok-sok vidámságot,
– szeretettel élni – nincsen erre más ok!
Ne végy hát kezedbe fegyvert, ami ölhet,
ne legyen lakásod laktanya, vagy körlet,
vedd az embereket végre ember számba,
hozzuk el a békét kies kis hazámba!
Nem kell a háború! Nagyon kell a béke!
Harcnak, küzdelemnek legyen végre vége!
Tanuljunk meg szépen csak egymásért élni,
ne is kelljen többé senkinek se félni!
Aranyosi Ervin
Bogdán András: Álmodj
Álmodj boldogot, álmodj szépet
Álmodj igazra váló meséket
Álmodj barátot, melletted állót
Álmodj hű társat, el sose válót
Álmodj magadnak igazi otthont
Álmodj bele, kivel megosztod
Álmodj táncot, mi magasba emel
Álmodj táncost, ki szívednek felel
Álmodj tüzet, lánggal égetőt
Álmodj csókkal perzselő szeretőt
Álmodj utakat, messzi világot
Álmodj szívedben nyíló virágot
Álmodj szerelmet, tiszta vágyat
Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad
Álmodj szabadot, láncot megtörve
Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve
Álmodj hát jövőt, álmodj szépet
Álmodj igazzá váló meséket…
Nincsenek lehetetlen álmok, csak belső korlátok, amelyekkel megszabjuk, mi lehetséges és mi nem…
Beth Mende Conny
…S mire valók az álmok?-hogy váltsd valóra őket…KM.
Sötétség katonái
Sötétség katonái ne lőjetek
Érjen már véget minden küzdelem
Oly sok gyermek mosolyra vár
Hadd nyíljon ki minden virág
Békének adjatok több időt
Hisz úgy is Isten szava győz
Sok árván maradt kisgyerek
Nem értik, édesapjuk hova lett
Sötétség katonái ne lőjetek
Hajítsátok el fegyveretek
Halálnak nem lesz hatalma felettetek
Ha a béke útján tovább meneteltek
Szeretőtök legyen a fény
Ne táncoljatok a halál küszöbén
Oly sok gyermek magában sírdogál
Álmukban mind a fényre vár
Ne lőjetek katonák
Hisz elpusztul így a világ
Nézzétek, hogy sírnak a fák
A sok sírkereszt rátok vár
Félelem kenyerén élünk
Ti vagytok a mi reményünk
Ne lőjetek katonák
Ne álljátok el a fény útját
Énekeljük együtt a remény dalát,
hogy a világra béke száll
Higgyük, hogy változás lesz a földön
Hisz úgy várjuk, hogy a fény tündököljön
Jolie Taylor
Nagyszalontán, 1817. március 2-án született Arany János (elhunyt: Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek kései gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt. Születésekor nővére már régen férjhez ment, már gyermeke is volt. Szülei hívő reformátusok voltak. János fiatal korától tisztes szegénységben, de békés és csendes környezetben nőhetett fel. Egészen korán, három- négyéves korában megtanult olvasni, hamuba írt betűk segítségével.
„Mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam, (…) már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam, természetesen oly könyvekben, melyek kezem ügyébe estek. (…) A tanító, megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályomban s e helyet folyvást megtartottam. A többi tanítók és növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más produkcióm jutalmául.”
Ő azonban igazi csodagyerek lett, tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is ismerte. Már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőttkorára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ennek megfelelően páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. Itt szerkesztette és adta ki két hetilapját: a Szépirodalmi Figyelőt (1860–1862) és a Koszorút (1863–1865). A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője volt. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen egy meg nem erősített városi legenda szerint, a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én a pesti Petőfi téri Petőfi-szobor avatásán fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el, 65 éves korában.
Súly alatt
Mikor a csöndnek súlya van,
súly alatt faggatom magam,
amikor minden elpihen
elárvult, néma éjjelen.
Bágyadt szemeim vallatom:
látnak mást kívül tárgyakon?
Van gazdag szín és forma már,
hol égig ér a fénysugár!
Lankadt lábam is kérdezem:
helyes út-e, melyen megyen?
Az út végén ragyog-e cél?
Fáradt vándorként célba ér?
A tollat fogó két kezem
másokkal jót mikor teszen?
Sorsom gyeplőjét tartja még?
Zablátlan csikó éltem rég?
S ajkamon hogyha szó terem,
simít-e lelket kedvesen?
Kétélű tőr, tán kard a szó,
vagy zöld epétől duzzadó?
Faggatom vergődő szívem:
őrzi-e szikrázó hitem?
Nyílik-e benne sok virág,
minek neve szeretet-ág?
Megkérdem lelkem legjavát:
minden bűnösnek megbocsát?
Teremt békét, harmóniát?
Jobb lesz általa a világ?
Mert a gondolat nem pihen
elárvult, néma éjjelen.
Súly alatt faggatom magam,
mikor a csöndnek súlya van.
Mikor a csöndnek súlya van. –Losoncziné Szabó Magda
Ezen a napon hunyt el Fazekas Mihály (Debrecen, 1766. január 6. – Debrecen, 1828. február 23.) magyar költő, botanikus.
Magyar irodalmat kedvelők közössége…
Mátyás király alakja számos magyar költőt megihletett, kiemelve igazságosságát, vitézségét és a reneszánsz udvar fényét.
Már a 16. században lábra kapott a szólás: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság.” Alakja köré legendák szövődtek, népmesék hőse lett, amelyekben a király álruhát öltve vegyül el a nép között, hogy saját szemével lássa, mi történik országában, s ha kell, igazságot tegyen.
I. Mátyás születési nevén Hunyadi Mátyás, elterjedt nevén Mátyás király, Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.
Garay János ~ Mátyás király Gömörben
Mátyás király nem értett honn ülni kényesen,
Értett a harczi ménen megülni győztesen,
S ha harczi nem valának, bársony nyugágy helyett,
Mátyás király kezébe birói pálczát vett.
Bejárta szép országát, s mint béke angyala,
Törvényt, igazságot tett, a merre járt vala,
Bejárta a Dunának s Tiszának mesgyeit.
Kihallgatá urával a pór sérelmeit.
Törvény után, követvén az ős magyar szokást,
Tartott az útazásra Gömörben áldomást;
Az áldomások árja enyelgő és komoly,
Mikép Maros aranyja, Tokaj nedűje foly.
Van, a ki a királyért üríti a kehelyt,
A hon virágozása dobogtat más kebelt,
Ez a német vesztére nagy rettentőt iszik,
Az a török halálán, ez a csehén bizik.
S végig lakoztanak már, és végig ittanak, –
Egyért feledtek inni a vigadó urak,
S vigalmok a hegyig hat, hol munkás hangyakép
A tő tövét kapálja pőrén a póri nép.
Mátyás király a tréfát fölötte kedvelé,
Mátyás király föláll s int a szőlőhegy felé:
«Ím, dolgozott a munkás, mig vigadánk, urak!
Ne váltanók fel őket, hogy ők vigadjanak?
Fel, a király nyomába!» Szól és előre mén,
Mikép a felkelő nap a fényes ég ivén,
Utána mén az úrnép vontatva s kénytelen,
Mikép a lomha árnyék a test után megyen.
S bámészan a parasztok reá tekintenek,
Kiváncsilag megállnak a vándor fellegek,
A nap kibú alóluk, meglátni a csodát,
A hős király kezének ügyében a kapát.
Mátyás király megedzett s dologszokott vala,
Az úrinép puhán nőtt, és otthon lomhula;
Mátyás király ügyes volt és könnyü termetű,
Az úrinép nehézkes, tömör tekintetű.
Mondjam tovább, ne mondjam a tréfa folyamát,
Mint űli a veríték az úrnép homlokát?
Mondjam tovább, ne mondjam: a gyors király mögől,
Miképen jobbra balra az úri nép kidől?
«Uram király – kiáltnak – pogány dolgot mivelsz,
Kegyelmetes tréfáddal még mind rakásra ölsz –
A kardot elviseljük, kapáljon a ki tud!)»
És a panasz keserve Mátyás fülébe jut.
De mint a könnyü sólyom fölöttök a király
A megkapált barázdán nem fáradottan áll,
Arczára méltóság ül, szigor van homlokán
S a lelkendő urakhoz ily szó jön ajakán:
«Ám hagyjuk a szokatlan dolog kisérletét,
De megjegyeznetek kell nehéz verejtekét:
A föld, urak, kemény rög, s ki azt megmíveli,
Véres verejtekének gyöngyével öntözi.
Azért, ha máskor isztok, nem kell felednetek
Az áldomásba szőni: hogy éljen népetek!»
Szólott – s az úri nép megjegyzé az oktatást, –
Mátyás király Gömörben igy tarta áldomást.
„Soha ne félj kimondani azt, amivel egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”
Ezen a napon, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor, a 20. század egyik legnagyobb magyar írógéniusza, a polgári eszmék legjelentősebb hazai képviselője.
20 olyan őszinte, szókimondó, és bölcs idézettel emlékezünk rá, amely szeretettel simogatja meg lelkünket…
1. A boldogság soha nem cselekmény. Boldog ember nem cselekszik, hanem van, ezért boldog.
2. Semmit sem bánok ami történt, és csak azzal szemben van “bűntudatom” , amit elmulasztottam
3. Soha ne félj kimondani azt, amivel egész lelkeddel tudod, hogy igaz.
4. Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.
5. A kételkedés gonoszabb, mint a bűn. Lehet hinni, lehet megtagadni valakit.
De aki kételkedik… a végén áruló lesz. Az árulásra nincs bocsánat.
6. Az élet igazi nagy vállalkozásai, legtöbbször nem hőstettek, hanem türelem játékok.
7. Az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg.
Márai Sándor idézet a barátságról:
8. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.
9. Senki sem túl elfoglalt, csak fontossági sorrend van.
10. Azelőtt nem tudtam így örülni a világnak. Más dolgom volt, másra figyeltem. Egy emberre figyeltem, nem értem reá a világgal törődni. Aztán elvesztettem az embert, és kaptam helyette egy világot.
11. Az élethez türelem kell. De a csodához bátorság kell. A csendes csoda, mikor valaki elég bátor ahhoz, hogy az életben türelmes legyen. De ez nagyon nehéz.
12. Ne félj a világtól, csak az ismeri önmagát, aki a világ fölé hajolt egyszer. Látott mélységet, magasságot és nem szédült el.
Márai Sándor idézet az emberségről:
13. Ne akarj hős lenni. Maradj pártatlan és figyelmes. Az már nagyon elég.
14. Semmi sem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben.
15. A pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő ember kötelessége.
16. Egy sikeres kapcsolat záloga az, hogy az egyik eltűri, hogy a másik jobban szeret.
17. A világot nem lehet “legyőzni”. Ilyesmi nincsen. De el lehet viselni. És ez már csaknem győzelem.
Márai Sándor idézet az örök életről:
18. A keresztény tanítás perverz fenyegetése, az “ örök élet “. Szörnyű lehet.
19. Az Emberiség elment a Holdra, felhasította az atomot, évtizedekkel meghosszabbította az emberi éveket, szimfóniákat, remekmű könyveket írt, képeket és szobrokat alkotott, és közben olyan dedóban illő hülye gyerek maradt, mint volt öt- , vagy tízmillió év előtt.
20. Először valamikor régen boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember, csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső.
Márai Sándor élete végéhez közeledő, szomorú állomásai
Felesége Matzner Ilona ( Lola ) több mint hat évtizeden keresztül hű társa volt. Az író, felesége hamvait egy csónakból szórta a Csendes óceánba. A sorozatos családi tragédiák és felesége halála után, szinte remeteként, magányosan élt, majd előrehaladott rákbetegsége is közrejátszott abban, hogy megfogalmazódott benne a halál gondolata.
1989. január 15-én, saját kezével írta meg utolsó naplóbejegyzését:
” Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje. “
Márai Sándor 1989 február 21-én egy pisztolylövéssel vetett véget életének.
San Diego-ban, emigránsként, halt meg. Hamvait felesége és nevelt fia után, szintén a Csendes óceánba szórták.
200 éve ezen a napon -február 18.-született Jókai Mór. Nagy kedvencem, tanítóm, Mesterem. Igencsak szeretem. A mai nap ezért Ünnep nekem. Tartsatok velem! Gyönyörködjünk gondolataiban! Idézzük meg szellemét regényeiből való idézetek, s egyéb szállóigévé vált megfogalmazásai által! 
–o–O–o–
…az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél; a fejünk mindenütt az égben jár…
(A kőszívű ember fiai)
Én üdvömet találom-e vagy kárhozatomat, ha szívem dobogására hallgatok? … Aztán hallgatott szíve dobogására.
(Az arany ember)
Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, s emberré a ló.
(Jókai-szállóige)
Amely sebet kard vágott, az begyógyul, de amit éles nyelv vág, holtig elfáj.
(Dekameron)
A politikai látkör cudar, a közélet szomorú; boldogság van ilyenkor ott, ahol egy édes női szellem mindent megaranyozó bűvköre kis világot képez a nagy világban, s feledteti, hogy micsoda szerencsétlen planétán élünk.
(Új földesúr)
Mikor valaki egy rossz tettet akar elkövetni, akkor gondolja meg jó hosszasan, hogy mi következése lesz annak; de mikor jót kell tenni, tegye abban a percben, amikor eszébe jutott, s ne törődjék vele, hogy mi lesz annak a vége. (Jókai-szállóige)
Hogy volnánk mi szegény emberek, mikor nekem itt vagy te; teneked meg itt vagyok én!
(A kőszívű ember fiai)
Ha minden császár kiadja pátensét és ukázát, hogy kétszer kettő ezentúl öt legyen, ha minden pápa kiadja bulláját, hogy kétszer kettőt ötnek higgyék, és ha minden pénzkirály ötnek fogja is számítani a kétszer kettőt, az azért mégis örökké négy marad.
(Fekete gyémántok)
Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.
(Jókai-szállóige)
S ha még egyszer visszatérhetnék az életem útkezdetére, megint újra azokba a lábnyomokba lépnék bele, amiket már egyszer hátrahagytam.
(A tengerszemű hölgy)
Esni csak lefelé lehet, felfelé soha.
(Egy magyar nábob)
Lehet valakinek a leghálásabb költői tárgy a kezében, bírhatja az írói nyelvet, a ragyogó tollat, merész fantáziát; ha nem tudta megtalálni a sugallatot, mely tárgya iránt átmelegítse…
(Életemből)
Valakinek a becsületét ellopni nemcsak azért legsúlyosabb, mert a becsület a legdrágább kincse mindenkinek, hanem azért is, mert azt legnehezebb visszaadni.
(Jókai-szállóige)
Egyetlen jótettnek emléke jobban világít miutánunk, mint ezer fáklyának lobogása.
(A kőszívű ember fiai)
A virágok beszédét csak a virágok értik, a szférák beszédét csak a csillagok, az egyik Memnon-szobor beszédét csak a társszobor, a valkűrok beszédét csak az üdvözültek, a hold beszédét csak az álomjárók, – s a szerelem beszédét csak a szerelmesek. S aki hallott, aki értett valaha e szentséges szent suttogásokból, az nem fogja azokat profanálni; – megőrzi, mint a gyónás titkát.
(Az arany ember)
Isten megírta útját a csillagoknak; embernek megengedte, hogy írja azt maga.
(A varchoniták)
Ebéd után rendesen minden ember más ember, mint ebéd előtt. A terített asztal kiegyenlíti a rang-, kor- és pártkülönbségeket.
(És mégis mozog a föld)
A férfi sorsa a nő. (Jókai-szállóige)
A kezdet maga is oly emberi számoknak helyt nem álló végtelenség, mint az örökkévalóság maga. A mikor kérdése ott is oly kevélységmegalázó rejtély, melyre a tudósnak azt kell felelni: nem tudok semmit!…
(Fekete gyémántok)
Többet ér a jó veszteségben részt venni, mint a rossz diadalban.
(A kőszívű ember fiai)
Az ember sohase látja a saját arcát tükör nélkül; más pedig mindig.
(Egy az Isten)
Az alvó nő meglátja álmában is, zárt szemmel is azt, akit szeret.
(Az arany ember)
Egy jó halál többet ér egy rossz életnél. (Jókai-szállóige)
A szó hazugság, a beszéd álom, de a csók élő lény.
(Akik kétszer halnak meg)
A „kell” nem olyan nagy úr. Ezzel lehet még beszélni; ennek még lehet ellenvetéseket tenni: hátha nem kell? hátha nem nagyon kell? hátha csak kellene? hátha csak úgy kell, ha lehet? – de a rettenetes „muszáj” előtt elenyészik minden emberi kifogás: ez előtt nincs alku, nincs lehetetlenség; ezzel nem lehet feleselni, ezt nem lehet elodábbozni, ez nem kapacitálható, ezt nem szabad megvárakoztatni: ami „muszáj” – az „muszáj”!
(Politikai divatok)
Nem az a vér aggódtat, ami kihull, hanem az a gyűlölet, ami kikel belőle.
(A kőszívű ember fiai)
Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek. (Jókai-szállóige)
In memoriam Wass Albert: (1908. január 8.–1998. február 17.)
” Úgy áld meg téged az Isten, ahogy apád örökségét megőrzöd a lelkedben, tovább adod fiaidnak, unokáidnak. Mert aki magyarnak született, akit magyarnak teremtett az Úr, az csak mint magyar lehet boldog és megelégedett ezen a földön még ezután is! Mindegy, hogy hova vet a sors: gyökered itt van! S ha megtagadod ezt a gyökeret, ha megtagadod a magyar szót, ha megtagadod őseidet, szent magyar származásodat, az Úristen is megtagad téged…, s nem lelsz békességet sehol a világon! ” – írta szentegyedi és czegei gróf Wass Albert erdélyi magyar író és költő a Hagyaték című regényében.
1998. február 17-én vadászpuskája oltotta ki életét Amerikában, a floridai Astorban. Véget vetett annak a különleges, sőt különlegesen nagyszerű életútnak, amelynek jelszava: „ismertessétek az igazságot s az igazság szabadokká tészen”. Túl volt a kilencvenen. Sokan mondják, hogy öngyilkos lett. Egyedül volt, övéi nélkül. Élete vége felé betegséggel küszködött, s menekült a magány elől, amely gyerekkorában oly sokszor társa volt. De mivel egyedül maradt, merénylet áldozata is lehetett. Nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem, hiszen élete folyamán a román szervek gyűlölete az óceánon túl is többször megkereste.
Wass Albertet a Kolozsvári Református Kollégiumban arra tanították – amint kilencvenedik születésnapján maga idézte –, hogy nem hősi halált kell halni, hanem hősi életet kell élni. Ő megtette ezt. Utolsó leheletéig. Szerette az igazságot, gyűlölte a hazugságot, ezért halt meg száműzetésben.
Hamvait titokban hozták haza. Egy részét a marosvécsi Kemény kastély kertjében helyezték örök nyugalomra, a Helikoni asztalhoz közel, Kemény János mellé. A másik részét szélnek eresztették az Istenszékén, a Kelemen-havasok magas csúcsán, ahogyan rendelkezett: „… ha befejeztem ezt az életet, szelek szárnyán, csillag-ösvényen hazatérek újra …”
Sápi Józsefné írása
Gabriel García Márquez ~ Búcsú az élettől
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené,
hogy én csak egy rongybábu vagyok,
és még egy kis élettel ajándékozna meg,
azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent,
amit gondolok,de meggondolnám azt,
amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak,
nem azért, amit érnek,
hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék,
többet álmodnék
hiszen minden
becsukott szemmel töltött perccel
hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak,
és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
A férfiaknak bebizonyítanám,
mennyire tévednek, amikor azt hiszik,
az öregedés okozza a szerelem hiányát,
pedig valójában
a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek,
de hagynám,
hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám,
hogy a halál nem az öregséggel,
hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek…
Megtanultam,
hogy mindenki a hegytetőn akar élni,
anélkül hogy tudná,
hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam,
hogy egy embernek csak akkor van joga
lenézni egy másikra,
amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek,
de valójában már nem megyek vele sokra,
hiszen amikor betesznek abba a ládába,
már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel
és tedd azt, amit gondolsz.
Mindig van másnap,
és az élet lehetőséget ad nekünk arra,
hogy jóvátegyük a dolgokat.
Senkinek sem biztos a holnapja,
sem öregnek, sem fiatalnak.
Lehet, hogy ma látod utoljára azokat,
akiket szeretsz.
Ezért ne várj tovább, tedd meg ma,
mert ha sosem jön el a holnap,
sajnálni fogod azt a napot,
amikor nem jutott időd
egy mosolyra,
egy ölelésre,
egy csókra,
és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,
hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat,
akiket szeretsz,
mondd a fülükbe,
mennyire szükséged van rájuk,
szeresd őket és bánj velük jól,
jusson időd arra, hogy azt mondd nekik:
„sajnálom”,
„bocsáss meg”,
„kérlek”,
„köszönöm”.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.
Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek,
mennyire fontosak neked!
„Mertél már élni szabadon egy percet?
Ültél e egy padon olvasva egy verset?
Mosolyogtál e már vad idegenre?
Ha nem, ülj le pihenni. Eltelik az élet.
.
Mikor csodáltál meg szerelmes párokat?
Mikor valósítottál meg egy régi álmodat!?
Mikor élvezted a magányos csendet?
Az életed telik. Most tégy benne rendet.
.
Ébredtél már reggel mosollyal arcodon?
Léptél e már túl meg nem nyert harcokon?
Öleltél e már egy árva gyermeket?
Az órád ketyeg. Élvezd a perceket.
.
Nézted e már fűből a hulló csillagot?
Szivtál már magadba friss harmat illatot?
Járta e már át a nap fénye lelkedet?
Élvezd a perced. Hagyd most a terveket.
.
Hallgasd meg kérlek a madár csicsergést.
Egy percre engedd el az óra ketyegést.
Az egyetlen mi véges csak az idő s a létünk.
A jelenből rohanunk. A holnaptól félünk.,,
Tilla Attila
Juhász Gyula: Egy hangszer voltam…
Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De fölöttem égnek a csillagok.
Valaki véd
Valaki véd mindig engem,
mióta csak megszülettem
Köröttem jár láthatatlan,
újra más és más alakban.
Vigyázott rám ezer bajban,
pedig néha majd meghaltam.
Ha üldöztek jól elrejtett,
s jelezte a csapdát vermet.
Mikor álltam bírák előtt,
Ő adott szavamnak erőt.
Ha nehéz volt munkám, dolgom,
Ő segített ezer módon.
s nem engedte semmiképpen,
hogy gyalázat szégyen érjen.
Valaki véd, szeret engem,
Pedig talán nem érdemlem.
Tóth Endre
131 éve, ezen a napon született Sík Sándor. Január 20.
Tedd a jót!
Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszik
Vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e
Sikere vagy nem,
Tedd a jót!
Tégy minden jót, amit
Megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
Úgy, ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen ez legyen
A programod!
Dóró Sándor: Jövő, remények
Nem kell, hogy mindenki szeressen,
már nem akarok megfelelni másnak,
nem kellenek az álságos mosolyok,
csak arra vágyok,hogy tisztán lássak.
.
Tisztán lássam, kik azok az emberek,
kikre számíthatok mikor nevetek épp,
kik azok, kiknek a vállán zokoghatok,
mikor beborul felettem, szürke az ég.
.
Már nem akarok megváltozni másért,
így szeret és fogad el, aki jön velem,
megmondom amit gondolok, szólok,
nem lesz többé hallgatás a nevem.
.
Nem hallom a negatív, lehúzó szót,
csak sajnálkozva nézem ki mondja,
nem haragszom rá,hisz nem tudja,
nem velem, magával van gondja.
.
Már nem számít más,csak szeretni,
adni és kapni akarok amíg csak élek,
viszlátot mondok annak ami elmúlt,
üdvözöllek bennetek, jövő, remények.
Wass Albert – Van e még?
” Van-e még szeretet a földön,
mely önzetlen, tiszta és nemes,
van-e még oly érzés a földön
mit önző érdek ne mérgezne meg?
A gazdag fillérekért reszket,
miközben kincseket rabol,
szegények gyűjtenek beteg gyermekeknek,
s a gazdag vállat von némán és vakon.
Istenem! Adj erőt, boldogságot annak,
ki emberségből többre érdemes!
Miért bűnhődjön egy ártatlan gyermek?
Hisz ő mindenkinél többre érdemes!
…ŐK a fő feladatunk! Nem saját magunk! …KM
148 éve 1878 január 12 született Molnár Ferenc magyar író,újságíró,drámaíró,haditudósító.
Molnár Ferenc
Elveszett illúziók
A szó lesújt gyarló testem egészére, könnyem hull.
Elveszett illúziók!
Szavaid értelmetlen értelme most nyert világosságot.
Tested több emberé, mint hogy egy uralja azt!
Nem kellek neked.
Pedig volt idő, mikor szavad más nyelvet beszélt.
Ez a marok szorítja lelkem s tép elemeimre
Ennek markában leledzem
Elveszett illúziók, megvétózott érzelmek.
Melynek sava lukat üt bőrömön lelkembe, vájja magát
Mint gyarló féreg az éden bűnös gyümölcsébe.
Te ott, én itt
Az elveszett illúziók markában.
Dóró Sándor: Jövő, remények
Nem kell, hogy mindenki szeressen,
már nem akarok megfelelni másnak,
nem kellenek az álságos mosolyok,
csak arra vágyok,hogy tisztán lássak.
Tisztán lássam, kik azok az emberek,
kikre számíthatok mikor nevetek épp,
kik azok, kiknek a vállán zokoghatok,
mikor beborul felettem, szürke az ég.
Már nem akarok megváltozni másért,
így szeret és fogad el, aki jön velem,
megmondom amit gondolok, szólok,
nem lesz többé hallgatás a nevem.
Nem hallom a negatív, lehúzó szót,
csak sajnálkozva nézem ki mondja,
nem haragszom rá,hisz nem tudja,
nem velem, magával van gondja.
Már nem számít más,csak szeretni,
adni és kapni akarok amíg csak élek,
viszlátot mondok annak ami elmúlt,
üdvözöllek bennetek, jövő, remények.
A lèleknek nem kell pènz.
A lékek mindig valami
Kell neki minden nap a
pillanat, amikor valami
szépet befogad.
És felerősitve sugàrozza
tovàbb, hogy szebb legyen
tőle a vilàg.
Radnóti Miklós
Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott,
de fölöttem ragyognak a csillagok.
Juhász Gyula
Wass Albertre emlékezve…
(Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.)
Nyitott könyv a lelkem
Nyitott könyv a lelkem,olvasd csak bátran,
Engedem,hogy meglásd,mi a titkos vágyam.
A barátság szent dolog,védeni,óvni kell,
Ki mit fektet belé,annyit vihet csak el.
Kell egy hely a szívben,egy csendes szép zene,
Hol,társra lel az érzés,és élhetsz majd vele,
Állunk majd a fényben,vagy boldogan megyünk,
Mert úgy szép az élet,ha mindig szeretünk!!!
Egy barát lehet közel, vagy akár távol,
De a szívedben mindig ott lesz, ne keresd máshol.
Egy barát lehet kedves, őszinte,
Minden problémát megoszthatsz vele.
Wass Albert
Egy csepp emberség – Koltay Gergely
Ahol egy kisleány fut át a szivárvány alatt.
Ahol az ífjak alkonyatkor szerelmet vallanak.
Ahol az erdőben két öreg tölgy egymásnak bólogat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a szobrászvéső márványon magától szalad.
Ahol felhők fölött a repülők egymásnak kacsintanak.
Ahol a konyhában a kisgyereké a legjobb falat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a Királyok mindig igazat mondanak.
Ahol gazdagok szegénynek kenyeret osztanak.
Ahol az utolsó ölelésben őszinte a vigasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol megszűnik a világon a gyűlölet, s harag.
Ahol egy akkord nyomán a falak végleg leomlanak.
Ahol reggel a Rádiótól jókedvű lesz a nap.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol érezni, a kimondott szó nem röpke pillanat.
Ahol az élet érték, s mögötte ezernyi áldozat.
Ahol az orvos, a fizikus, a tanár szava, nem csupán panasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a publikum, s a színész együtt várja a tavaszt.
Ahol a költő tudja, a kő marad, s a víz szalad.
Ahol utolsó esélyünk a kimondott gondolat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a kereskedő ajándékként könyveket ad.
Ahol van még marék föld – s lesz, ki majd arat.
Ahol nyelved, neved értik, ahol lehetsz önmagad.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a szeretet hídja hozzád vezet, soha le nem szakad.
Ahol szavak szállnak az Égbe. Ahol a lélek szabad.
Ahol mécsesek égnek a szellemért, ahol őszinték a szavak.
Ott lesz a mi temetőnk, hol egy csepp emberség marad.
Juhász Gyula : Vízkeresztre
Jövének távol, boldog Napkeletről
Három királyok, híres mágusok,
Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,
Kiről legenda és jóslat susog.
Ki született szegényen Betlehemben,
Kit megöletne Heródes király
S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve
Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!
Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja
A Kisdedet, ki a jövő királya
S a csillagot, mely homlokán ragyog.
Ő édes, kedves. Bájolón gagyog
S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden
A Szűz Mária vállán megpihen…