Január

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 1,21–28-január 13.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a kafarnaumi zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek, így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”

Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.

Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 1,14–20-január 12.

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt.

Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 3,13–17-január 11.

Abban az időben:

Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre, János engedett neki.

Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 4,14-22a-január 10.

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.

Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.”

Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 6,45–52-január 9.

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget.

Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek.

Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 6,34–44-január 8.

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani.

Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!”

Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?”

Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.”

Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban.

Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 4,12–17.23–25-január 7.

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”

Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”

Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is –, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

„Jézus tanítása lényegre mutató: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” A megtérés nem csupán erkölcsi javulás, hanem irányváltás, az élet gyökeres megváltoztatása, elfordulás a sötétségtől, a bűntől, és odafordulás a világossághoz, az isteni kegyelemhez.

Jézus tanít és cselekszik. Meggyógyítja a betegeket, a szenvedőket. Az evangélium nem elvont tanítás, hanem életformáló erő. Aki találkozik Jézussal, az gyógyul, megváltozik és újjászületik.

A betegségek, a félelmek, a megosztottság árnyékában Jézus ugyanazzal a hívással fordul hozzánk, mint egykor: „Térj meg, és fogadd el a világosságot!” Ő a gyógyító, aki ma is képes lelkünket megtisztítani, új életet adni. Az ő tanítása az örök életre vezető igazság.”

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága, aki a bűnök sötétségében élőkhöz is eljössz. Köszönöm, hogy nem félsz belépni az én életem árnyékos helyeire sem. Adj nekem bátorságot a megtéréshez, hogy szívem nyitott legyen felszólításodra, hogy életem új irányt vehessen! Gyógyítsd be lelkem sebeit, töröld el bűneimet, tisztítsd meg szívemet minden félelemtől és kételytől! Segíts, hogy ne csak hallgatója legyek szavadnak, hanem megtegyem, amit kérsz! Add, hogy hűséges követőd legyek!

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 2,1–12-január 6. Vízkereszt, Urunk megkeresztelkedése

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.”

Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak.

Azok így válaszoltak: „A júdeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Júda földje, bizony nem vagy a legkisebb Júda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.”

Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”

Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincses zsákjaikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 1,43–51-január 5.

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki.

Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.”

„Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.

Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”

Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”

Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”

2026. január 4., karácsony 2. vasárnapja – Jn 1,1–18

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.

János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 1,29–34

Abban az időben amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”

János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: »Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel.« Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 1,19–28-január 2.

Keresztelő János így tett tanúságot:

A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”

Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte.

„A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt.

Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.

A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”

Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 2,16–21

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik.

Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.