József Attila: BETLEHEMI KIRÁLYOK
BETLEHEMI KIRÁLYOK
Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
1929. dec.
Gryllus Vilmos:
A KIS JÉZUS MEGSZÜLETETT
A kis Jézus megszületett, örvendjünk!
Elküldötte ő szent fiát Istenünk!
Betlehemben fekszik rongyos jászolban,
azért van oly fényesség a városban.
Eleibe térdepelünk mindnyájan,
örvendezve énekelünk vígságban!
Dicséretet mondunk édesanyjának,
ajándékot hozunk a kis Jézusnak.
Gyermekek imája
Drága, Istenem, mi, mind-mind, arra kérünk,
engedd, hogy árvaságban sose kelljen élnünk,
engedd, hogy szüleink még sok-sok éven át,
egészségben, erőben vigyázzák egymást.
Engedd, Uram, hogy ne kelljen soha érezni,
milyen lehet szüleinket elveszíteni,
milyen lehet, ha azt kell látni minden újabb nap,
hogy az egyik szülő siratja majd a másikat.
A gyermekeknek szükségük van mindkét szülőre,
mert csak úgy lehet biztosítva mindnek jövője,
és csak úgy lehetnek, épp lelkű, boldog emberek ,
ha érző szívük a hiánytól sohasem szenved.
A gyermekeket nem szereti soha sem úgy senki,
mint azok, akik erőn felül fel tudják nevelni,
s akik minden tőlük telhetőt úgy adnak meg nékik,
hogy közben álmaikat halálra ítélik.
Ha még sem sikerülne ez a nagy-nagy kérésünk,
és szüleinket egy napon majd el kell engednünk,
legalább azt engedd, Uram, hogy bízván hihessük,
otthonodban még boldogabb lesz az életük.
Kun Magdolna
Aranyosi Ervin: Levél a Jézuskához
Drága, jó Jézuska,
most levelet írok.
Üresen várnak rám,
– Azon gondolkodom,
mit is kéne kérnem?
Na, de ne ijedj meg,
kevéssel beérem.
Apunak szeretnék
sok-sok időt kérni,
hogy a játszótérre
el tudjon kísérni.
Azt kívánom, mindig
legyen jó a kedve!
Ne morogjon velem,
mint egy morcos medve!
Játsszon velem végre,
hógolyó-csatákat.
Mondhassa nyugodtan,
hogy: – A munka várhat!
Este meg olvasson
csodaszép meséket.
Ő is legyen hálás,
hogy nekem mesélhet!
Segíts, hogy a pénzre,
sose legyen gondja.
A világ sok baja,
vállát sose nyomja!
Úgy érezze mindig,
jól mennek a dolgok.
Az én jó Apukám,
legyen mindig boldog!
Hogy a becsületen
ne eshessen csorba,
drága, jó Anyukám
jöjjön most a sorba.
Azon gondolkodtam,
neki mit is kérjek.
Amit a hölgyeknek
nem adhatnak férjek?
Neki aztán – tudod –
soha sincs ideje.
Mert a háztartáson
jár mindig a feje.
Olyat kérnék neki,
ami nagyon tetszik,
mert a családjáért
Ő nagyon igyekszik.
De nem is kívánok
olyat, amit vehet.
Olyan csoda kéne pont,
mint a szeretet!
Egész évben mosolyt
csalnék az arcára,
sose görbülhessen
meg egy haja szála.
Nagyon jól jönne egy
csodatévő szellem.
Aki harcot visel
a porcicák ellen.
Mos, vasal, mosogat,
főz és bevásárol,
levesz minden terhet
az Anyu válláról.
Anyu is ráérne
végre velem lenni,
jó lenne majd vele,
uszodába menni.
S ha a közös program
nem rajtuk fog múlni,
úgy elvinném Őket
gyakran kirándulni.
Itthon társasjáték,
kártya, mese várna,
ami tán ráférne,
minden jó családra.
Közös nevetgélés,
együtt töltött percek,
szíves, boldog órák,
amik lassan telnek.
A karácsony teljen
közös énekléssel.
Erről kicsi húgom,
jó öcsém ne késs el!
Kedves Jézuska,
Mi nem sokat kívánunk.
Legyen egészséges,
s boldog a családunk!
Juhász Magda: Betlehemi mese
Történt egyszer, nagyon régen,
új csillag tűnt fel az égen,
fényesebb volt, mint a többi,
rácsodálkozott mindenki.
Világos lett az ég alja,
felhangzott egy angyal hangja:
– Alleluja, örvendjetek,
a kis Jézus megszületett!
Őzike félt, megremegett.
Nyuszi, egér bújni kezdett.
Mackó így szólt: – Ne féljetek,
Isten küldte a gyermeket.
Gyertek, menjünk köszönteni,
a csillagot kell követni,
az majd minket hozzávezet,
s megláthatjuk a kisdedet.
E szóra mind így kiáltott:
– Vigyünk néki ajándékot!
Díszítsünk fel egy szép fenyőt,
tegyünk rá kis csilingelőt.
Nem féltek már, nem remegtek.
Izgatottan készülődtek.
Vittek fenyőt, olajágat,
agyagból gyúrt madárkákat.
Mikor Betlehembe értek,
áhítattal körülnéztek,
a csillag is megállt végre,
szórta fényét le a földre.
Nézzétek csak – szólt a Mackó –,
alatta van egy istálló,
világít ránk az ablaka,
kukucskáljunk csak be rajta.
De a kis nyúl leintette:
– Három férfi siet erre,
a ruhájuk selyem, bársony,
király lehet mind a három.
A királyok odaértek,
az istállóba beléptek.
– Csak a „három király” lehet,
– suttogja a mackógyerek.
Ezek után mind a négyen
belestek az ajtórésen.
Meglátták a szép kisdedet,
állatszívük megremegett.
Jászol elé a királyok,
lerakták az ajándékot,
aztán elbúcsúztak sorra,
s elindultak harangszóra.
A kis Jézust édesanyja,
Szűz Mária, elringatta.
Elaludt a csendben végre.
Ne zavarjuk –, szólt egérke.
A mackó is ezt dörmögte,
s ajándékát a küszöbre
mind letette szépen sorba,
hallgattak az okos szóra.
A Szűzanya csak meglátta,
s halkan az ajtót kitárta,
ajándékot megköszönte,
s Jézuskája elé tette.
Az állatok örvendeztek,
hogy a kisdednél lehettek,
tömjén füstje szállt az égre,
és áldás az ünneplőkre.
Mikor hazafelé mentek,
vidáman így énekeltek:
– A kis Jézus megszületett,
s véle eljött a szeretet.
Aranyosi Ervin: December köszöntő
Nézze meg az ember!
Eljött a december,
Hűvös hideg szélbe
burkolt szeretettel.
Ám, ha ez is tetszik,
szívünk felmelegszik,
A hideg helyére,
A jóság telepszik.
Tárd csak ki a szíved,
Másét szelídítsd meg,
Legyél édessége
A keserű íznek.
Legyél fénylő lámpa,
s ebbe a világba,
Szórd szeretet fényed!
Örüljön ki látja!
ZELK ZOLTÁN: Mikulás útra kél
Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél.
Világjáró a csizmája,
átlép várost, falvakat,
de olykor megáll, elidőz
egy-egy kis ablak alatt.
Előveszi aranykönyvét,
amelyben gyermeknevek
vannak gondosan felírva,
s nézi: jó vagy rossz a gyerek?
Hogyha rossz: hát virgács neki!
De ha jó, akkor cukor…
S már tovább megy – szél és felhő
sem érheti utol.
Hegyen, völgyön mély a hó,
lassan lépked Télapó.
Ősz szakállán dér rezeg,
Messzi földről érkezett.
Kampós botja imbolyog,
Puttonyába’ mit hozott?
Mindenféle földi jót,
Dundi diót, mogyorót.
Lassan lépked, mély a hó,
Siess jobban, Télapó!
/Sarkady Sándor/
Úgy döntöttem, ha megnövök,
én leszek a Mikulás.
Mert tudom, a legszebb dolog
a szívből adni tudás.
Az én szívem elég nagy lesz,
Szánkómmal a szeretetet
fogom vinni, s hirdetni!
Szétszórom a Nagyvilágban,
minden gyerek majd örül.
Kezet fogunk, s körbeállunk,
körben majd a Föld körül.
Mosoly ragyog minden arcon,
ömlik ránk a szeretet.
A boldogság könnycseppjei
díszítik a szemeket.
A puttonyom teletömöm,
lesz majd benne nevetés,
mikor aztán majd kibontom
minden gyermek nevet és
vidám táncba hívó zenék
tanítják a lépteket,
kibékítjük a világban
veszekedő népeket.
Ha megnövök, meglátjátok,
én leszek a Mikulás.
Lesz majd öröm és boldogság
és virágba borulás.
Mindennap köztetek járok,
és csak adok, csak adok,
és ameddig jó lesz nektek,
Mikulás is maradok!
Aranyosi Ervin: Én leszek a Mikulás
Egy kis móka:)…..a Mikulást oly sokan jóltartottátok, hogy szegény az utolsó helyen így járt:):):)
Erdőszélen kicsi kunyhó,
Öreg Anyó/Apó itt lakik,
Őrizgeti száz évének
féltve őrzött titkait.
Bundás kutya, Cirmi cica
Anyókával éldegél.
– Ritkán jár erre a postás,
csak amikor jön levél.
Öreg Apó, tavaly télen,
fel a mennybe költözött.
Anyó tudja, – jó ember volt,
– és angyalnak öltözött.
Álmában még találkoznak,
beszélgetnek keveset,
simogató szavaikban
megbújik a szeretet.
Kint lehullott az első hó,
minden fehér tünemény.
Kis kunyhóban, tűzhely mélyén
sül pár apró sütemény.
Dédunokák, hogyha jönnek,
díszvendégek legyenek,
málna szörpöt iszogatva
finom sütit egyenek.
Kicsi kunyhó kéményéből,
lágy füst száll az ég felé,
legalább a földi illat
öreg apót meglelé.
Felöltözik Öreg Anyó,
mert hideg a téli szél,
ajtó előtt havat söpör,
s közben magában beszél.
– Hej Apókám, ki mesél ma
unokáknak szép mesét,
amíg eszik az Anyókád
diós, mákos bélesét?
Azt sem tudom eljönnek-e,
ha tudják: nem lesz mese.
Nem is tudom, hogy az ünnep
mese nélkül rémes-e?
De mit tegyek, a mesének
te voltál a mestere.
Nem feküdt itt mese nélkül
egy gyermek sem, este le.
Mi lenne, ha súgnál nekem,
egy szép mesét kedvesem?
Nem múlna el az unokák
karácsonyi kedve sem.
Öreg Apó mennyországból
nyugtatgatja kedvesét,
– ültesd le az unokákat,
súgok neked szép mesét.
Öreg néne a sütőből
kivette, mit készített,
süteményből, nagy tányéron
szép kis halmot épített.
S mint ahogy a hó a rétet,
porcukorral lepte be,
és hogy meglepetés legyen,
kendő alá tette be.
Majd leült a hintaszékbe,
s elbóbiskolt, jaj, nagyon,
szép álmából arra ébredt,
zörgetnek az ablakon.
Szeme ragyog – Hát megjöttek!
– arcán öröm ömlik szét,
úgy sietne, s visszatartja
ez a fránya hintaszék.
Az ajtóban sorakoznak
kisebb nagyobb gyerekek.
Dédnagyanyó várja Őket,
s szívében a szeretet.
Ölelgeti sorra mindet,
mindegyik nőtt, változott,
végül jön a legnagyobb is
aki fenyőfát hozott.
Kis fenyőfa illatával
betölti a kis szobát,
néhány gyermek dúdolja
a “kiskarácsony” dallamát.
Vén komódon szép terítő,
Karácsonyra ott marad,
erre teszik a fenyőfát
tartó díszes talpakat.
Hátizsákból kikerülnek
üvegdíszes dobozok,
szaloncukor, habcsók díszek,
kézzel festett tobozok.
Elkezdik megtervezgetni,
hova milyen dísz kerül
öltöztetik a kis fenyőt,
szép lesz majd, ha sikerül.
Dédnagyanyó hintaszékből
figyeli a dolgokat,
Csodás ünnep a Karácsony,
nem lehetne boldogabb!
Elkészül a karácsonyfa
tetején már csúcs ragyog,
– Hát ezek az apróságok
egytől egyig angyalok.
Gyertya gyullad, és a kunyhó
énekszóval megtelik,
Dédnagyanyó szíve örül,
elhallgatná reggelig.
– Ám de itt a friss sütemény,
üljetek le gyerekek,
csak ti nektek sütögettem,
mindegyikből vegyetek.
Kínálgatja dédmamácska,
s amikor már mind evett,
– Figyeljetek – kéri tőlük
– mesét mondok gyerekek.
És ahogy elcsendesednek,
mesélni kezd nagyanyó,
messzi tájról, emberekről,
télről, mikor hull a hó.
Mennyről, ahol nagyapó van,
s minden kedves, csodaszép,
(Ahonnan nagyapó súgja,
nagyanyónak a mesét.)
S lám a mese elvarázsol,
hallgatja a sok gyerek.
Képzeletük mozivásznán,
pont, mint egy film úgy pereg.
És eljön a mese vége,
elmúlik az áhítat.
Könyörögve kérik Dédit,
hogy meséljen másikat.
Csakhogy eljött már az este
álom manó bekopog.
Ágyba kerül minden gyermek,
álmosak és boldogok.
Betakarja mindegyiket,
puszit ad az arcokra,
s visszaballag a konyhába,
mert neki még van dolga.
Milyen csodás a karácsony,
olyan boldog a szíve,
Elmosogat, s bibliáját
veszi most a kezibe.
Elmormol pár imádságot,
köszöni a szép napot,
köszöni az Úristennek,
ami szépet épp kapott.
Aztán párja jut eszébe,
megszólítja kedvesét.
Megköszöni neki ezt a
boldogságos szép mesét.
Végül elnyomja az álom,
s álmaiban éli át,
újra itt van nagyapó is,
s itt vannak az unokák…
/Aranyosi Ervin – Dédnagyanyó karácsonya/