Akinek rendben van az élete és a lelke, annak csak a szeretetre, meg a jóra van ideje és energiája.
Nem bánt másokat,
nem irigykedik,
nem köt bele senkibe és
Mert jól van.
Mert szeret.
Mert boldog.
És hálás az életéért.
És tudja, hogy a jóság az egyetlen,
amivel a legtöbbet teheti a saját lelkéért.
Forrás: Facebook
A szeretet nélküli felelősség figyelmetlen,
A szeretet nélküli igazság kemény,
A szeretet nélküli okosság gőgös,
A szeretet nélküli barátság hűvös,
A szeretet nélküli rend kicsinyes,
A szeretet nélküli hatalom kíméletlen,
A szeretet nélküli birtoklás fösvény,
A szeretet nélküli adakozás képmutató,
A szeretet nélküli vallásosság bigott,
A szeretet nélküli hit vakbuzgó,
A szeretet nélküli remény fanatikus,
A szeretet nélküli élet értelmetlen.
A szeretetben élők mélyre látnak,
a reménységben élők messze látnak,
a hitben élők mindent másképp látnak.
(Barsi Balázs)
„Szabad:
aki nem akar minden áron szabad lenni,
aki a korlátok között is megtalálja a lehetőségeket,
aki, ha kell, szabad arra, hogy engedjen,
aki mer elutasítani,
aki mer változtatni,
aki mer hibázni,
aki felül tudja bírálni a döntéseit,
aki nem akar minden áron megszabadulni attól, ami kényelmetlen,
aki mer sírni,
aki nem akar tökéletes lenni,
aki a kevesebbel is be tudja érni,
aki tud veszíteni,
aki tud gyászolni,
aki nem kerüli ki a nehéz döntéseket,
aki nem kerüli el a felelősséget,
aki képes megbánni a bűneit,
akit nem ural a bűntudata,
aki nem hibáztat másokat a kudarcaiért,
aki mindig tud valaminek örülni,
aki talál okot a hálára,
aki el tudja viselni hogy elutasítják,
aki elfogadja, hogy nemet mondanak neki,
aki tovább tud lépni,
aki talpra tud állni,
aki mer szeretni,
aki mer önmaga lenni.„(Újragonoló)
Választanod kell!
Vagy a benned lévő Forrással hangolódsz össze,
vagy a körülötted lévő emberekkel. A kettő együtt nem megy.
Ha az első variációt választod, stabil leszel és olyan emberekkel sodor össze az élet akik szintén összhangban vannak önmagukkal.
Ha a második opciót választod, akkor… káosz uralkodik el az életeden, mert minden ember mást akar tőled, ahány ember annyi rezgésszint.
Nem lesz szilárd támpontod, csak rohansz jobbra-balra, próbálsz a környezeted kedvére tenni, de mindvégig elfeledkezel önmagadról.
Abraham-Hicks
…aztán -talán-egyszer csak beléd nyilall a felismerés: szaladtam, rohantam, mindenki kedvére tettem, mindenkinek meg akartam felelni-csak önmagadat feledted és veszítetted el…s azokat, akik igazán szerettek…
„Csak aki önként jön, az tartozik hozzád.
Semmiféle befolyás (rábeszélés, ígéret, fenyegetés, csábítás, lelki ráhatás) nem helyes.
Így jön létre az igazi közösség, ahová úgy tartozik mindenki, hogy megőrzi a saját egyéniségét.
Aki nem ide tartozik az menjen el.”
„Ha nem tudsz szeretni – mondja Nietzsche – menjél tovább.”
Müller Péter
„Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr; nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít; nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit; nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal; nincs fal melyet elegendő szeretet földre nem rombol; nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált…
Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás, milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba. A szeretet kiteljesedése mindet megoldja. Bár eléggé tudnátok szeretni, nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön.”
EMMET FOX: Hegyi beszéd
…csak olyan van, hogy : nincs szeretet.Akkor semmi nem megy…
Egyenes emberek között élni élvezetes.
Sosem kell találgatnom, mit gondolnak, vagy éreznek igazából, mert gondolataik őszinték, és nyíltan kifejezik az érzelmeiket. Soha nem kell azon tanakodnom, vajon bűntudatból, vagy kötelességérzetből vannak– e velem, vagy azért, mert velem akarnak lenni. Ha tesznek értem valamit, nem kell amiatt aggódnom, hogy nem neheztelnek-e rám később, mert az egyenes emberek általában azt teszik, amiben maguk is kedvüket lelik. Amiatt sem kell aggódnom, nem haragszanak-e, mert a haragjukat, ha van bennük, kimondják, foglalkoznak vele, és gyorsan leküzdik. Nem kell azon tűnődnöm, mit beszélnek rólam a hátam mögött, mert ha valami mondanivalójuk van számomra, azt közvetlenül nekem mondják el. Azon sem kell töprengenem, megbízhatom-e bennük, mert az egyenes emberek megérdemlik a bizalmat.
(Melody Bettie)
…csak az EGYENES EMBEREK érdemlik meg a figyelmet, törődést, mert Ők nem élnek vele vissza, nem törtetnek át rajtad, nem játszanak ki aztán pedig mosolyognak a szemedbe, vagy ne adj Isten, még ők vanna megsértődve…szánalmas, „gyerekes”, érettlen viselkedés!…Van egy mondás: „Amit az igazság kimondása meg tud ölni, azt hagyni kell meghalni.”
„A jó emberek nem kiabàlnak, ha szenvedést okozol nekik. De archiválnak. Lassan elsétálnak, zajt sem csapnak, aztán soha nem jönnek vissza. Továbbra is jók, de bizalom nélkül.
És te ebben a pillanatban végeztél velük.”
„Ne félj attól, hogy néhány emberrel megszakad a kapcsolatod. Ha tiszta szívvel voltál irányukba, de Ők mégis eltávolódtak Tőled, akkor valószínűleg nem egy szinten rezonáltok. Aki olyan mint Te, épp oly’ tiszta Fény energia, az hidd el, melletted marad Nem kell megments mindenkit.
A Te Fényed, az arra méltóak befogadják. 
„
Nem tehetek róla, de szeretem a rendíthetetlen embereket.
Szeretem a ’csak azért is’ hozzáállást: azt, amikor valaki belső meggyőződését fontosabbnak tartja, mint a mások által megalkuvásból, haszonlesésből megalkotott hazug szabályokat.
Szeretem a szabálytalanokat, akik tesznek az ’így szoktukra’, akik megingathatatlanok, akiket nem riaszt el céljuktól sem átmeneti kudarc, sem rosszízű káröröm.
Szeretem a lehetetlent lehetővé tevőket, a határokat feszegetőket, akik nem adják fel csak azért, mert mások azt mondják, nem sikerülhet. Szeretem azokat, akik hisznek és merik követni a hitüket, történjen bármi.
És szeretem látni, amikor az élet egyenlít.
(Orvos-Tóth Noémi)
Vannak emberek, akik FONTOSAK AKARNAK LENNI.
AZÉRT AKARNAK, MERT NEM TUDNAK fontossá válni mások számára.
Kisebbségi komplexusuk van, általában jogosan, hiszen oka van annak, hogy nem tudnak hozzájuk kötődni az emberek.
Ám ahelyett, hogy önkritikát gyakorolnának és megfigyelnék a saját motivációik mögött meghúzódó mélyebb rétegeket, másoktól igyekeznek megszerezni azt az értéket, ami belőlük okkal hiányzik.
S ha nem kapják meg azt a figyelmet és szeretetet, amire vágynak, akkor bántalmazni és rágalmazni kezdik a másikat. Megpróbálják a másik embert elhitelteleníteni, meghazudtolni, hülyének beállítani, megszégyeníteni, lekicsinyíteni, lerombolni, vagyis a SAJÁT SZINTJÜKRE LEHÚZNI.
Ez a bosszújuk azért, ha a magasabban rezgő ember nem hajlandó kapcsolódni velük. Ha a másik nem adja meg nekik, amit akarnak, akkor nem látnak más megoldást, mint kioltani a másik fényét, nehogy a külvilág rájöjjön, hogy ők maguk mennyire üresek, fénytelenek, és lelkileg nincstelenek.
Azt hiszik, ha a másik ember fényét kioltják, magukat erkölcsi etalonnak állítják be, olyannak, aki le tud leplezni egy „csalót”, akkor attól ők jobb színben tűnnek fel.
Ám a világon MINDEN ENERGIA.
S az ilyen ember nem ismeri fel azt, hogy amit tesz, azzal energetikailag csak még mélyebbre rántja saját magát. Nem látja, hogy ami hiányzik belőle, az innentől kezdve még kevésbé fog tudni megteremtődni a lelkében.
Ez az ember ALJAS.
AL
ALJA
ALJAS
A saját érzelmi skálájának az ALJÁN van ilyenkor. Le van csúszva, el van tévedve, elvesztette önmagát, kifordult önmagából.
VESZÉLYES.
VESZ-ÉLYES
ELVÉSZ az ÉLYBEN (ÉJBEN)
Elveszett a sötétségben.
S mert a saját sötétsévével nem akar szembesülni, ezért inkább a másik fényét is kioltja, mivel nem bírja elviselni azt, hogy azt nem kaphatja meg.
Az ilyen ember, mert maga annyira sötét, hogy már nem tudja, hogyan kell fényt gyújtani a saját lelkében, LÁMPÁSOKAT KERES MAGA MELLÉ.
S ha a kiválasztott lámpás, nem akar a lámpása lenni, akkor haragjában törni-zúzni kezd. Megpróbálja összetörni azt, akinek a fényére áhítozik.
IRIGY
Az irigység a hiányállapot jele. Arra figyelmeztet, hogy az ember vágyik valamire, ami belőle valami oknál fogva hiányzik.
Ám a belső munka idő, energia, fájdalom. Ahhoz, hogy a hiányt megszüntessük magunkban, ahhoz türelmet, kitartást, alázatot, szorgalmat kell tanulnunk. Emberségre kell szert tennünk, amihez megértésre van szükség.
Ehhez az ilyen ember gyenge, gyáva és lusta. Sokkal könnyebb egy másik lámpa fényével megvilágítania saját magát. S úgy tenni, mintha a rá vetülő fény az ő fénye lenne.
De mert nem tudja a másik ember fényét táplálni, mivel a sajátját sem képes életben tartani, ezért addig szívja a másik ember fényét magába, (anélkül, hogy viszonozni tudná azt, amit elnyel,) amíg a körülötte élők rá nem jönnek arra, hogy milyen ember valójában, s önvédelemből távolodni nem kezdenek tőle.
Ő meg nem érti, hogy miért történik ez vele újra, meg újra. Nem érti, mert nem akar szembenézni a saját mélységeivel. Azzal, hogy ő egy feneketlen kút.
Mások fényével hitelesíti úgymond magát. Mások fényébe öltözve mutatja magát olyannak, amilyen lenni szeretne, s amilyen nem tud lenni, mert nem hajlandó megdolgozni érte.
Sokkal könnyebb elrabolni a másik fényét.
Sokkal könnyebb lopni, mint teremteni.
Az ilyen emberre mondja a magyar, hogy mocsok.
Aki ha mérges a saját mocskával mocskolja be a másik embert. A saját mocskát vetíti ki.
Ezt nevezi a modern pszichológia gázlángozásnak.
Ha szembesíted önmagával tombol, azt hiszi, ha hangosabban és rondábban képviseli magát, akkor azzal legalább erőssbbnek látszik. Ha mérges BÁRMIT ODAMOND. Nem számít igaz-e vagy sem, a lényeg, hogy fájdalmat okozzon.
Egyszerűen szenvedni akarja látni a másikat, mert már nem tud másból erőt meríteni. S nem veszi észre, hogy ilyenkor is csak rombol, mert építeni nem tud. Ha pedig magadtól nem adsz neki energiát, hát kimar belőled egy részt búcsúzóul.
Az ilyen ember szokta azt sérelmezni, hogy nem fontos neked a véleménye, hogy nem hallgatsz rá. Ami az ő esetében azt jelenti, hogy nem azt teszed, amit ő neked kitalált. S
Ő szerinte akkor fontos valakinek, ha a másik a BABÁJA, BÁBJA lesz. Ha a másik kikéri a véleményét, nélküle nem hoz fontos döntéseket. Vagyis feladja az önállóságát érte. Odaadja magát neki. Az ilyen ember ugyanis BIRTOKOLNI AKAR.
FÉLTÉKENY
Mindenkire, akire időt szánsz helyette.
Mert magának akar. Nem akarja, hogy az energiát amire ő éhezik, azt más kapja.
Rombol, ha nem kapja meg a szerinte neki járó figyelmet.
KICSI lélekben.
KICSI
KICSINYES
EGOISTA, mert a lelkéből már nem sok maradt. Hiszen, ha maradt volna nem lámpást keresne.
Hanem társakat, akikkel a helyén lenne az adok-kapok egyensúly, amit ő nem képes megteremteni.
Emiatt nem érzékeli az arányokat sem megfelelően. Nem tudja a dolgok értékét.
Túlértékeli azt, amit ő maga ad, mivel annyira nem tudja hogyan lehet valamit jól és szépen adni, hogy oda meg vissza van attól a legkisebb dologtól is, amit a másiknak ad, mivel tőle ez is hatalmas dolognak számít. S valóban, tőle a kevés is sok.
S mivel ő maga egy feneketlen kút, ha a másik a lelkét kiteszi érte, az a minimum. Mert nem látja, hogy a világ összes energiáját képes lenne elnyelni, ugyanis NEM TUDJA MEGTARTANI A SZERT.
SZER
SZER ETET
SZER ELEM
SZER VEZET
De az ő szervezete nem vezeti jól a szert. Nem tudja megtartani azt. Minden, amit adsz neki átfolyik rajta, s azért kell neki folyamatosan az energiád. Azért akar folyamatosan valakit maga körül, mert aki nem tudja megtartani a szeretetet magában, az folyamatosan éhezik.
SZERETETÉHES
Csak hát nem tudja beépítni magába, amit kap. Nem tud jól szeretni, s pláne nem megfelelően viszonozni azt, amit kap.
Aki folyamatosan éhezik, folyamatosan enni akar, ezért alakul ki a birtoklásvágy, amit ő szeretetnek, szerelemnek képzel.
Valójában csak éhes. Energiavámpír. Aki másokat szív le, hogy ő jobban érezze magát. Hogy ne érezze magát magányosnak, hogy ne kelljen a saját ürességével és értéktelenségével szembesülnie.
Nem tud szeretni, vagy nem tud jól szeretni.
Érdek ember. Használ másokat.
Azonnal eldob, ha nem kényelmes neki valami. Elvárja, hogy érte mindent megtegyenek, azt hiszi rá lehet számítani, de valójában ő az, aki számít.
Arra vágyik, hogy valakinek ő legyen a legfontosabb az életében, mert akkor van valaki, akit folyamatosan ingyen töltőnek használhat. S azt hiszi ez az igazi szeretet és szerelem.
TÉVED.
Amit nem láthat be, mert ha belátná, akkor meg kellene tanulni fényt csiholni, szert tartani. S retteg beismerni, hogy mekkora a sötétség benne.
Ezért sokkal fontosabb számára az, hogy mit hisznek róla, mint az, hogy mi van belül.
A belső sötétségét maga elől is gondosan rejti. De a cinizmusa, a szarkazmusa, a rosszindulata, a kritikus hangvétele, az irigysége, a birtoklásvágya, az igazságra adott reakciója mindig elárulja.
Nem barátokat, nem társat keres, hanem töltőt.
Ha nem kapja meg az idődet, az energiádat, akkor és olyan formában, ahogy ő akarja, akkor dühöng.
Indulatos, haragszik, akaratos, önző, sok minden nem érdekli.
Nem tudja magát mások helyébe igazán beleképzelni, nem tud igazán senkivel együtt érezni, hidegen hagyja, hogy mit okoz mások lelkében.
Egy dolog számít.
Ő!
Nem érez bűntudatot akkor sem ha már minden határon túl ment. Akkor is meg tudja magyarázni, hogy a másik a hibás, a hülye. Hisz ő csak tudja.
Nem kérdez rá sok mindenre. Direkt nem. Úgy kérdez, hogy azt a választ kapja, amit hallani akar. Nem az igazságot keresni, hanem a saját igazát.
Nem belül keresi a fényt, hanem kívül.
Nem akar senkit igazán megismerni és megérteni, mert akkor magával is szembe kellene néznie.
Felszínes, képmutató, s ha elég régóta él már így, akkor el is hiszi ezt a képet, hisz annyit játszotta már meg magát, hogy ráégett a szerep.
Ami továbbra sem több, mint egy szerep.
Ha megkaparod a felszínt, az ellensége leszel.
Neki nincsenek barátai, igazi mély lelki kapcsolódásai, mert magával, a saját lelkével is képtelen kapcsolódni rendesen.
Az egójával azonosítja magát általában.
Nem csak a lelkében van baj, hanem a fejében is.
Érzelmileg fejletlen. Sértődékeny. Bosszúálló. S ha bántva érzi magát egy idő után semmitől sem riad vissza.
Alattomos tud lenni, és manipulál. De nem elég intelligens ahhoz, hogy észrevegye a hiba valódi okát, önmagát, mivel mindenki másban keresi a hiba okát.
Sértés számára az igaz szó. S őt nem lehet következmények nélkül megsérteni.
Az ő életében mindennek róla kell szólnia.
Semmit nem tud önzetlenül adni. Amit ad, azzal is önbecsülést vásárol magának.
Igazából hidegen hagyja mások nyomora, de meghatódik önmagától, ha valakinek ad valamit. Ilyenkor elolvad a saját nagylelkűségétől.
Mindegy mit mond, mindig azt kell nézni nála, hogy mit, miért mond! Simán kihasznál másokat. Neki ugyanis járnak dolgok, amiket vissza nem ad, de ebben a helyzetben sem fedezi fel a saját hiányosságát.
Mindenkiben a rosszat keresi, s mert mindenkiben van is, meg is fogja találni. Folyamatosan beszólogat, becsmérel, kioktat másokat, direkt kötözködik. Nem bírja megállni, hogy ne szóljon be másoknak, hisz ezek a beszólogatások is erőnyerések, energiát csipeget ezáltal a másikból.
Élvezi, ha a másikat el tudja bizonytalanítani, mert akkor érzi magát magabiztosnak, ha a másik nem emlékeztezi őt a magabiztosságával a saját belső bizonytalanságára, a magányára, a félelmeire, a kétségeire, amitől pánikba esik, érthetően.
Ugyanis folyamatosan retteg, mivel van is mitől. Retteg a benne lévő űrtől. Retteg attól, hogy be kelljen lássa, nem boldogul egyedül.
Segítségre van szüksége. De nem tud segítséget kérni, mert akkor összedől a nehezen felépített imázsa.
S ha mégis kér, ott sem tudja elismerni miben van benne pontosan. A pszichológus előtt is képes szerepet játszani, s minél régebben játssza a szerepét, annál hitelesebb. S mert ott is megjátssza magát, így sok esetben a szakember sem tud segítnei neki, mivel nem hagyja.
Korunk pestise az önismeret hiánya.
Ne ess ebbe a hibába!
Bárki el tud jutni idáig, aki nem néz szembe magával és az élete traumáit nem tanulja meg feldolgozni és elengedni. Bárki, aki nem tanul meg megbocsátani másoknak és magának. Bárki, aki nem tanul meg igazán, őszintén szeretni, s vállalni a sebezhetőségét.
Szögesdrót kerítéssel védve, folyamatosan felfegyverkezve, támadásra készülve, a szívedet és az egódat védve nem lehet őszintén és igazán szeretni, mert így még kapcsolódni sem lehet.
Ha szeretetre vágysz, merj lelkileg meztelenül odaállni az emberek elé! Merj sérülni! Gyáván, mindentől és mindenkitől rettegve nem lehet szeretni.
Szeretni úgy lehet, hogy felébreszted a lelkedben a szeretet lángját, megidézed magadban az őszinte és igaz szeretet érzését, hogy azt sugározd, amire vágysz. A szíved a mágnes, ha nem tudod magadban megtalálni és lángra lobbantani a szeretet lángját másban sem fogod megtalálni, amit magadban nem kerestél meg.
A szív a mágnes, nem az elme görcsös akarása.
„Senkit nem tudsz megmenteni önmagától, mert más emberek rezgéseit nem Te bocsátod ki. Minden ember önmaga sugározza ki a rezgéseit (ezzel teremtve a valóságát). Ha mindenáron a megfelelő körülményeket akarod biztosítani a bajba jutott embereknek, azzal elkényelmesíted őket, mert ahhoz szoknak ezzel, hogy ne vállaljanak felelősséget az életükért.” – Abraham-Hicks
,, Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán -,
mert különben nem lenne értelme
annak, hogy él.
Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be….
Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való. „
Wass Albert – Elvész a nyom
…engedjétek már, ki-ki had találja meg, had tegye dolgát, az Isteni „küldetését”, ahelyett, hogy folytonosan elnyomjátok, irigylitek, gáncsoljátok! Ha már segíteni nem segítitek benne, álljatok félre az útjából, és hagyjátoki ÉLNI/…
Határok
Ha behívsz valakit az otthonodba, és elkezd sáros lábbal portyázni, törni, zúzni, tönkretenni, ellopni a dolgaidat, legközelebb már nem adsz neki esélyt, hogy beléphessen az otthonodba.
Az otthonod minden, ami Te magad vagy, a szíved és az elméd. A lelki magánterületed. Az otthonod az időd és az életed. A szempontjaid, az érzelmi és fizikai szükségleteid. Ne hívd be azokat vendégeket, akik nem tudják, hogyan kell tisztelettel bánni az otthonoddal.
„Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg. „
====
Lao-ce
Önmagukat mutogató hamis „szellemi vezetőknek”!!! Már megírták i.e. 6. században is!
A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres,
a magát-dícsérő
nem lesz dicső,
a magát-kínáló
nem lesz vezető.
(Lao Ce: Az Út és Erény könyve
Ford: Weöres Sándor).
SZERETETSZÁL
Ma még kevesen értik, hogy a valódi szeretet és szerelem élmény NEM ELNÉZŐ.
Hiszen addig tud IGAZI lenni, amíg IGAZ.
Amíg nem vegyül bele kegyes hazugság, hazugság, amíg a kommunikáció egyenes és őszinte.
Ha ez nem tud megvalósulni, akkor sérült a bizalom. Akkor az egyik fél, vagy épp mindkettő, úgy érzi, hogy nem mondhat ki dolgokat. Ha már nem mondhatunk ki dolgokat, akkor ott már blokkok vannak.
A blokkok pedig azért alakulnak ki, mert nem tisztázunk helyzeteket, amelyeket tisztázni kellene.
Manapság nagy divat, hogy emberek úgy vannak együtt, mint két AVATÁR.
Mindkét fél mutat magából valamit kifelé, és az egyik avatár beszélget a másikkal, miközben belül mindketten teljesen mást élnek meg, mint amit kifelé mutatnak.
Ezek az avatár kapcsolatok, amelyek szerepekre épülnek, SZÍNHÁZAK. A színházban pedig szereplők vannak.
Ha kicsit is de megjátszod magadat, vagy meg kell játszanod magadat a másik ember előtt, akkor te már szerepet játszol.
A szerepet pedig nem lenne szabad összetéveszteni a valósággal. Az emberek nagy többsége mégis megteszi.
Honnan származnak az emberi játszmák?
Innen…
Hogy az emberek manapság képtelenek nyíltan, őszitnén, egyenesen kommunikálni egymással. Ugyanis ez már évezredek óta nem divat.
Hát mit tanítanak a szüleink?
VISELKEDNI…
Az iskola mit tanít?
VISELKEDNI…
A munkahelyeden mit kell tenned?
VISELKEDNI…
De bocsánat mit takar ez a kifejezés?
VISEL
VISEL-kedik
Azt, hogy el kell viselned dolgokat, helyzeteket, embereket. Mert miért is? Mert ez A SZOKÁS.
Ha én egész életemben mást se csinálok, csak viselkedek, akkor én tulajdonképpen egész életemben mást sem csinálok, csak szerepelek.
Az emberi kapcsolatok nagy többsége tehát SZÍNHÁZ.
Gyerekkorunktól kezdve azt tanuljuk, kinek mit szabad, mit lehet mondani.
Sértésként, sőt inzultusként kezeli a társadalom a nyílt őszinteséget.
Már gyerekként sem értettem azt, hogy lehet az őszinteségem inzultus? Hát hazudni nem bűn?
Kérdeztem is anyámat, hogy én rossz vagyok, ha őszinte vagyok másokkal? Ilyet, meg olyat nem szabad mondani az idősebbeknek… Jött a válasz.
Nem értettem. Ma sem értem. Ugyanis így legalizálunk rengeteg bántalmazó helyzetet. Azzal, hogy senki nem áll fel és nem mondja ki nyíltan, hogy csókolom, szerintem itt valami nem stimmel.
Tekintélyelvűség…
Az mire jó?
Arra, hogy büntetlenül meg lehessen tenni dolgokat.
Kinek ártok azzal, ha kimondom, amit gondolok, látok, érzek?
A másiknak, vagy a szerepet sodrom veszélybe, amit a másik ember játszik?
Ha egy embernek árt az őszinteség, akkor ott baj van. Akkor ott olyan léthazugságokban van elmerülve a másik ember, hogy már a szerepével azonosítja magát.
A lélek nem játszik szerepet. A szerep az egó szüleménye.
Szerencsére egyre több olyan embert ismerek, akik már nagyon unják ezeket a szerepeket. Akiknek ugyanolyan őszinteségi rohamaik vannak, mint nekem.
Akkora felszabadulás élmény úgy beszélni másokkal, hogy az ember nem cenzúrázza magát és a szavait. Akkor jössz rá igazán arra, hogy mennyi idő és energia az, amikor azon kell gondolkodni, hogy mit, hogyan mondhatok el a másik embernek, hogy ne sértődjön meg, ne bántódjon meg, hogy ne értsen félre, hogy ne gondolja ezt, vagy azt.
Jó ég, de komolyan!
Mennyi elpazarolt idő és energia?
Ha nekem egy másik embernek hazudnom kell, hogy mi jóban lehessünk, akkor mi igazából nem vagyunk JÓBAN. Hogy lehetne azt jó dolognak tekinteni, hogy megjátsszuk magunkat?
A Földön az emberi civilizáció nagyon alacsony értelmi és érzelmi szinten áll, ha ez az egyezményesen elfogadott norma.
Márpedig ez az.
Gondolj bele milyen lenne egy olyan világban élni, ahol telepatikusan kommunikálnak egymással az emberek!
Ha te neked minden átjön, akkor a hazudozás, az önámítás értelmét veszti ugyebár, hiszen ezen a szinten minden átmegy.
Mennyivel egyszerűbb a kommunikáció. Mennyivel rövidebbre van zárva minden konfliktus.
Egy sor helyzetben ki sem alakulhat így konfliktus, mert a hazudozásig sem jutunk el, ami miatt borulhatna minden.
Mennyivel másabban fejlődnénk és fejlődnének az emberi kapcsolataink, ha mindenki azt mondaná amit érez és gondol?
Eleinte persze nagyobb lenne az amplitudó. Teljesen kiakadnánk azon, hogy mennyire nem ismertük jól egymást. De idővel, épp az ellenkezője alakulna ki.
Az emberek megtanulnák elfogadni egymást olyannak, amilyenek. Nem akarnák egymást felmenteni semmi alól, nem lehetne senkire semmilyen képet rávetíteni. Nem lehetne félremagyarázni semmit.
Az emberek őszinték lennének ha akarják, ha nem, így egy sor kapcsolat nem tudna kialakulni, viszont sokkal nagyobb teret kapnának azok a kapcsolatok, amelyeknek van értelme.
Látnánk az emberek valódi szándékát, éreznénk a valódi érzéseiket. Sokkal előbb megtalálnánk a lélekcsaládunk tagjait.
Na miért is kell a sok hazugságot fenntartani ezen a világon? Azért, hogy el lehessen venni azt, ami másé.
ÉRDEKEK mentén épül fel a 3D, nem valódi értékek mentén.
S ez csak akkor fog megváltozni, ha befejezzük a hazudozást önmagunk felé és mások felé is.
Egy ideje úgy élek, hogy ami a szívemen az a számon. Ezzel sokakat kiborítok. Mégis sokkal értékesebb emberi kapcsolataim vannak azóta.
Kiszelektálódnak azok, akiknek még kell a színház, és maradnak azok, akik már megértek egy magasabb rendű szellemi kötelékre.
Kevesebben maradtak mellettem átmenetileg, viszont sokkal mélyebbek lettek az emberi kapcsolataim. Nem bántam meg. Sose fogom.
Inkább legyek őszitne és mellette lélekben szabad, mint hogy az egész életem egy színházi előadás legyen, amelyben még én is csak egy báb vagyok.
Az a lélek, amelyik felébred, nem igényli a mellébeszélést. Sem a cizellált megfogalmazást.
A legőszintébbek, sose fognak érzéstelenítést kérni.
És sosem fognak megalázni, bántani azért, mert Ő SZÍN TE VAGY.
Sőt, értékelni fogják, akkor is ha fájdalmas dologról beszélsz.
Ezt nevezik valódi érzelmi intelligenciának.
Nehéz feladat egy ilyen társadalomban, de nem lehetetlen.
Aki kipróbálja, olyan dolgokat tapasztalhat meg, ami sok mindenre felnyitja a szemét. Átértékelődnek hamar a dolgok, az emberi kapcsolatok…
Az igazi szeretet nem huny szemet afelett, ha látja hogy torzul a másik lelke. Mert tudja, ha ezt megteszi, ha ezt szó nélkül hagyja, akkor a másik olyan messzire fog kerülni önmagától, hogy már alig lehet ráismerni. S ez esetben semmivé lesz az, akit szeret.
Ez az igazi árulás.
Ha hagyod hogy a másik elveszítse önmagát egy szerep kedvéért. Vagy ha azt várod, hogy feladja magát, az útját, csak azért, hogy veled maradjon.
A jó társak együtt fejlődnek. S kimondottan ügyelnek arra, hogy a másik önmaga tudjon maradni és a sorsát élje, a hivatását végezhesse.
Aki nem néz szembe a tudatalatti tartalmaival, az nem önmaga. Aki nem önmagát adja, az fájdalmat fog okozni.
Ha én igazán szeretek egy embert, akkor nem az avatárjával szeretnék együtt lenni, hanem a lelkével.
Óriási különbség!
Tehát kimondani dolgokat szükséges, ha nem akarsz hazugságban élni.
Felállni és eljönni méltatlan helyzetekből néha az egyetlen megoldás arra, hogy segíts visszatalálni a másik lelkének önmagához, és ha úgy van hozzád is.
Aki tud szabadon szeretni, nem tudja végignézni, hogy a másik hazugságban él. Inkább kimondja az igazságot és vállalja a másik elvesztését, mint hogy a hazugságban részt vegyen.
De sokan nem merik ezt vállalni. Inkább maradnak akkor is, ha ezzel olyan kompromisszumot kell kössenek, ami mindenki kárára lesz hosszútávon.
Felállni nem minden esetben menekülés, néha ez az egyetlen módja annak, hogy az emberek, akik lélekben eltávolodtak egymástól újra egymásra tudjanak találni.
Vállalni a kényelmetlen szókimondást, tudva azt, hogy talán sose fog megérteni a másik, ilyen szinten csak kevesen tudnak szeretni. Mégis ők adnak esélyt az ébredésre, a tisztázasra.
Hogy az út maga mennyire lesz hosszú, az többnyire az egón múlik. Néha életek kellenek mire az ember megtanulja a leckét, máskor pár nap is elég. Az egó fejlettségi szintjén múlik ez többnyire…
Az egó hazudik bennünk, nem a lélek.
Ideje újra megtanulni helyesen és egészségesen kapcsolódni egymáshoz.
Hogy ez egy fájdalmas folyamat?
Az…
De járni is úgy tanulunk meg, hogy kezdetben állandóan megbotlunk és elesünk.
Aki a fájdalomtól tart utólag rájön majd, hogy így sokkal hosszabb és sokkal fájdalmasabb az út amit bejár.
Hamarabb szabadul aki bátor és őszitne.
Inkább fájjon az őszitneség nyomán a hazugságok beismerése, mint hogy egész életemben olyanok mellett legyek, akik soha nem is szerettek igazán.
Ideje visszaemlékeznünk önmagunkra és egymásra!
Ám ehhez előbb le kell tennünk a szerepeinket.
Készen állsz rá?
LÉT elem , Forráskódex © Székely Éva
„Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani.”
Wass Albert
…ugyanilyen „ereje” van a némaságnak, csöndnek is…
Minden szónak ereje van, vigyázzunk egymásra!
/Stop bullying!/
„Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem az a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal, nem bizonygatja, hogy igaza van, nem mutogatja hisztériásan bűneit és fekélyeit, nem kér jutalmat az alázatért, mely az emberi nyomorúság és reménytelenség, pimaszság és cinkosság láttára megejti; van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardot. De ne hadonássz vele. Tartsd szerényen, mint a középkor embere, aki tudta, hogy a karddal nemcsak marhát és házat, hanem hitet és eszmét is lehet védeni. Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos.”
MÁRAI SÁNDOR
Nincs rosszabb az álszent embernél.
Én jobb szeretem, ha valaki nyíltan p@raszt.
Na nem azért, mert élvezem, ha szemétkednek velem, hanem azért, mert így legalább tudom, hogy mire számítsak az illetőtől.
Nem úgy azoktól, akiknél az, amit állítanak magukról, az olyan messze van a valóságtól, mint az a bizonyos Jeruzsálemtől.
Hogy aszondja, ő egy őszinte ember.
Végülis, mindig csak arra beszél rá, aki éppen nincs ott.
Meg ő kedves. Nyilván nem a négy fal között a családjával, meg a hozzá közelállókkal, inkább a szomszéddal, meg a távoli ismerősökkel, akiknek halvány segédfogalmuk sincs róla, hogy amivel találkoznak, az csak egy jól begyakorolt szerep.
Külön imádom azokat is, akik állítólag nagyon elfogadók, csak az elfogadottak a saját köreiken belülről származzanak.
Azokat is kiváltképp szeretem, akik ugyanolyan ocsmányságokat követnek el másokkal, mint amiket velük is tettek, mondván, hát nekik se volt könnyebb…
De akiket leginkább imádok azok, akik semmilyen önreflexióval nem rendelkeznek, ámde tisztában vannak mindenki más jellemhibájával.
A szemedbe mosolyognak, de bármikor hátba szúrnak, ha az érdekük úgy kívánja.
Hát ezért szeretem én jobban, ha valaki nyíltan p@raszt.
Őket ki tudod kerülni.
Az álszenteken kicsivel már nehezebb átlátni.
Idővel azért utóbbiba is belejön az ember.
Horváth Szilvia
„Minden morál, minden elvárás, minden szokás, minden illem és nevelés hamis, ha nem arra tanít meg, hogy a döntő pillanatokban hallgass a saját szívedre. A saját lelkiismereted hangjára.
Senki másra, mert lehet, hogy aki jót akar, az sem tesz jót neked. Az utolsó időkben egyetlen mestered maradt: a saját szíved! Minden könyv, minden tanács és nevelés érvénytelen.
Csakis a szíved súgja – ha meghallod még a hangját -, hogy mit tegyél.”
MÜLLER PÉTER
„Ha a szíved azt mondja: „Erre!” és az eszed azt mondja: „Arra!” – kövesd a szíved szavát! Menj erre! De tudd, hogy ez a veszedelmesebb út.
Ez a tanács nem szól mindenkinek. Csak az erőseknek. És azoknak, akik tudják, hogy az élet nem körbe-körbe forgás. Hanem fejlődés, változás, a csillagunk megtalálásának lehetősége. És tudják azt is, hogy a „szív” nemcsak az érzelmi, de az intuitív döntések helye is.
Olyan szereteté, amely nem az ólmeleg biztonságot kínálja, hanem a merész kalandot, a szabadság felé.
Az ember az ilyen döntésektől kissé fél. Szorong.
A józan ész önmegóvásra játszik.
A szív pedig merész.
A szív útján járók joggal félhetnek attól, hogy földi szemmel nézve vesztesek lehetnek. De lelki szemmel nézve: biztos győztesek.
A szív útján járók néha a vízen is tudnak járni. És ha néha elmerülnek, tudják, hogy ez az út ilyen, s a mélységből is felbukkannak újra.
A szív útján járók tudják, hogy ez a jó út, az igazi, akkor is, ha nem veszélytelen. És ott is győztesnek érzik magukat, ahol a világ vesztesnek látja őket.”
(Müller Péter)
„Ahol taktika van, ott nem laknak őszinte érzelmek. Az érzelmek nem tesztelnek, nem követelnek és nem játszanak. Őszintén laknak az ember szívében és mégis, olyan sokan akarják elnyomni őket.”
„Mielőtt vitába szállnál valakivel, gondold végig, hogy elég érett-e az illető szellemileg, hogy rálásson a dolgokra több szemszögből is.
Mert ha nem…akkor a vita teljesen felesleges.”
(Starmind)
Mindenki cipeli a maga keresztjét. Néha a másét is. Olykor annyi terhet viszünk, hogy megroskadunk alattuk. Azt mondják Isten pont annyit mér ránk, amennyit elbírunk. Hogy ő tudja helyettünk is, hol a tűréshatár. Az én Istenem valószínűleg kettőt lapozott a sors könyvében, mikor az enyémet adagolta, és nem is a mennyiséggel vagy a másokéval van bajom, hanem azzal, hogy az álszentekét is velem cipelteti. Azokét, akiknek elvárásaik vannak velem szemben, de tőlük nem szabad várni semmit. Akik törődést, szeretetet, figyelmet követelnek, és abból táplálkoznak, hogy te szenvedsz még a közelségüktől is. Az energia és lélekvámpírok. Az álszentek. Akiknek nem elég jó a saját életük, ezért a tiédet is akarják. Most mondhatnám, hogy húznom kéne egy védőburkot, határokat…de velük szemben minden fegyver hatástalan. Elpusztítanak, felfalnak. Lassan, de biztosan. Egyetlen mód van rá, hogy ne pusztítsanak tovább és soha többé ne egyék az életem. A távolságtartás. Minden eszközzel. Gátlástalanul. A mindennapi álszentjeimtől ments meg engem Istenem. Mert a gonosztól nem félek már, láttam minden arcát. De ők…(Kiss Eszter)
A SZÍV
-Holnap reggel, kezdte a sebész, Ki fogom nyitni a szívedet.
– Ott fogod találni Jézust – vágott közbe a fiú. A sebész bosszankodva felnézett – Fel fogom vágni a szívedet,
– folytatta, hogy lássam, mennyi károsodás történt.
-De amikor felnyitod a szívemet, Jézust fogod ott találni…mondta a fiú. A sebész a szülőkre tekintett, akik csendben ültek.
-Miután látom, hogy mennyi károsodás történt, vissza fogom varrni a szívedet és a mellkasodat, és eltervezem, mi a következő lépés.
– De ott fogod találni Jézust a szívemben. A Biblia azt mondja, hogy Ő ott él. Minden zsoltár azt zengi, hogy Ő ott él. Ott fogod találni Őt az én szívemben.
A sebésznek elege volt:
– Majd megmondom neked, mit fogok találni a szívedben! Sérült izmokat, gyenge vérellátást, és elvékonyodott érfalakat fogok találni. Ezután el fogom tervezni, hogy tudlak meggyógyítani.
-Jézust is ott fogod találni, Ő ott él – mondta a fiú.
A sebész elment. Leült az irodájában, és magnószalagra vette a műtéttel kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait, sérült főütőér, sérült tüdőbe vezető erek, elterjedt izomsorvadás, (visszafejlődés)
Nincs remény a szívátültetésre, nincs remény a gyógyításra, kezelésre. Terápia: fájdalomcsillapítók, és ágyban feküdni. Prognózis: itt kis szünetet tartott, egy éven belüli halál.
Megállította a magnót, de még volt mit mondania.
-Miért?? kérdezte hangosan. Miért tetted ezt??? Te juttattad őt ide! Te okoztad neki ezt a gyötrelmet és Te kárhoztattad őt korai halálra!!
Miért ?
Az Úr így válaszolt:
-A fiú az Én bárányom, nem terveztem, hogy sokáig a TE nyájadhoz tartozzon, mert ő az én nyájamnak tagja, és az lesz örökké. Itt a én nyájamban nem lesz fájdalom, olyan jólétben lesz része, amit te el sem tudsz képzelni. Szülei egy napon, találkozni fognak vele és ők is megismerik a békességet és az én nyájam gyarapodni fog.
A sebész, forró könnyeket hullajtott, de ingerültsége meg ennél is hevesebb volt.
Te teremtetted ezt a fiút, Te teremtetted ezt a szívet !!! …
Meg fog halni hónapokon belül. Miért ???
Az Úr válaszolt:
-A fiú az Én bárányom, vissza fog térni az én nyájamhoz, amint elvégezte küldetését. Én nem azért küldtem az én bárányomat a nyájadba, hogy elveszítsem, hanem azért, hogy egy másik elveszett bárányt megmentsen.
Az orvos megértette, őróla van szó, már potyogtak a könnyei.
A sebész odaült a fiú ágya szélére, a szülők vele szemben ültek. Akkor felébredt és suttogva kérdezte:
-Kinyitottad a szívemet???
– Igen, mondta a sebész.
-Mit találtál ? -kérdezte a fiú.
-Megtaláltam Jézust- felelte az orvos…
Minél többet értesz és látsz a világból, annál kevesebben fognak tudni megérteni téged, és annak látni, aki valójában vagy.
S ez így normális, akkor is, ha ez esetenként borzasztóan fájdalmas tapasztalat.
Rágalmazni, sértegetni, kritizálni fognak. Hazugnak, betegnek, fekete báránynak fognak kikáltani.
Aztán rájössz, hogy illik hozzád a kívülálló szerep.
Már nem sértésnek éled meg, hanem örülsz neki, hogy más vagy. Mert már tudod, hogy ez mit jelent, és eszed ágában sincsen másnak lenni, mint amilyen a lelked mélyén vagy.
Már nem érdekel, ha el akarnak hallgattatni, már nem érdekel, ha meg akarnak félemlíteni, már nem érdekel, ha megríkatnak is néha, mert az erődet már nem vehetik el.
Aki azért büntet, mert észreveszed, hol reped a lelke börtönén a fal, nem tudja a dolgok valódi értékét.
Mindenki annyit ért meg belőled, ahol éppen ő tart.
Amennyit érteni akar.
Aki nem tanult csillagászatot, könnyen gondolhatja a csillagászt hallgatva, hogy az el van tájolva. Mondhatja, hogy a csillagász rébuszokban beszél, lekövethetetlen, elvont, felfoghatatlan, hülyeségeket beszél.
A csillagász a maga tudásával egy teljesen másik dimenzióban létezik. Egyszerűen másképp làtja a világot.
De a csillagász-e a FÉL-kegyelmű, azért mert a környezete nem érti azt, amit mond?
Néha nagyon nehéz előre látni dolgokat. Tudni azt, hogy mi várható, hogy egyes berögződött viselkedésmintából, mint a csírából, mi fog kifejlődni.
A mag tartalmazza a teljes struktúrát. Ha ismered a csírát, a magot, tudod, hogy abból mi fog kialakulni.
Kétségbeejtő, amikor nem hallanak meg, amikor elbagatelizálnak az emberek helyzeteket, amelyeket nagyon is komolyan kellene venni.
Civilizációs minta, hogy megpróbálunk úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, miközben napról napra pusztul körülöttünk az élővilág és megrohadnak belülről az emberi kapcsolatok. Sokszor még azok is, amelyek igazán a lelkek szintjén köttettek.
Civilizációs séma az, hogy úgy akarjuk jól érezni magunkat, hogy közben nem akarjuk meghallani az intő szót, hogy úgy teszünk mintha minden kerek lenne.
Kifelé legyen tetszetős a köntös. Befelé nem baj, ha hiányos a képlet. Feladat lenne megdolgozni azért, hogy jobb legyen… De az túl sok munka.
A szar mellett a legtöbben előbb tartanak ki, mint hogy tegyenek azért, hogy jobb legyen.
Viszont nincs már más út…
Most már fejlődni kell és ugrani.
Aki nem teszi, az zuhanni fog. Olyan hihetetlen mélyre, ahonnan nagyon nehéz lesz felállni.
Nincs már több mellébeszélés, nincs már olyan, hogy nem tisztítjuk ki a régi sebeket, nem beszéljük meg a dolgokat, mert minden, amit a tudatalattiba száműzünk most kísért. Tör a felszínre…
Tisztulás van, ha tetszik ha nem. Aki engedi gyorsabban és szebben szabadul FEL.
Azt, ami ránk vár, nem lehet azzal a mentalitással v-ÉGIG-csinálni, amivel a mostani világmodell felépült.
Azt ami jön, olyan emberekkel lehet csak tisztességgel végigcsinálni, akik nem igénylik a cukormázat. Akikről tudod, hogy bírják az őszinteséget, az érzelmi terhelést, és szembe tudnak nézni azzal, ami a világban zajlik.
Mivel mindenki magából indul ki és azon a szinten tudja értelmezni a világot, ahol ő tart spirituálisan, ne számítsunk arra, hogy aki kényelmes felejtésre vágyik, az valódi megoldásokra fog törekedni.
Akinek a kényelmes világképe fontosabb, mint az igazság felismerése, az foggal körömmel védeni fogja az egója kártyavárát.
Nem számít kivel áll szemben, nem számít mit áldoz fel, csak a pillanatnyi nyugalmát megőrizhesse. Övék lesz a poklok pokla innentől kezdve.
Hatalmas árat fog fizetni mindenki, aki most a felejtés álmát alussza és még mindig nem képes belátni, hogy ébredni kellene.
Már nem lehet elodázni az ébredést. Az óra egyre gyorsabban ketyeg, s ahogy az idő fogy, a lehetőségek tárháza is egyre szűkül.
Könnyű ellenséggé válnia annak, aki már nem cenzúráz.
Nagyon sokat veszít az, aki hazudik magának és ezáltal másoknak is. Hisz az ilyen ember azokat tolja el magától, akik a megoldást hordozzák magukban.
Az igazságot nem lehet cukormázba forgatni. Az olyan amilyen.
Nem az igazság kimondása fáj, hanem a hazugság beismerése.
Ez a világ nem azért rohan a vesztébe, mert nincsen más út, hanem azért, mert az igazság nagyon kevés embert érdekel.
Pedig az a kulcsa mindennek!
De az emberek többsége kerüli a fájdalmat, a nehézséget, mert nem akarnak szenvedni. Valójában ezzel nyújtják el a szenvedésüket.
Ez viszont már nem az az időszak, amikor még beleférnek a régi beidegződések. Bocsánat, de azok miatt borul most a világ!
Nem hihetjük el, hogy a régi módon lehet új irányt szabni!
Nem lehet. Ha pedig nincsen elég bátorságunk a saját egónkat és a tudatalattink mélyén lappangó sztorikat a felszínre hozni, akkor azt sem érdemeljük meg, hogy legyen folytatás, hogy legyen kiút, legyen érték.
Az egó érdekei mentén nem tud megszületni az értékes új élet. Nincs olyan, hogy mocskos vízből akarok tiszta vizet inni.
Mit választasz magadban?
Akarod-e mélyebben érteni a világot, vagy legszívesebben elfelejtenél minden nehézséget, kellemetlenséget?
Aki felejteni vágyik FELE igazságokat fog látni. Részeket az egészből, melyek FÉL-elemet, KÉT-séget fognak szülni. Felemásan ítél majd és hajlamos lesz pont az igazság másik felét kidobni.
Nincs járható út, ami nem visz át a lélek bugyrain. Akármennyire szeretnénk az útnak ezt a szakaszát kihagyni, magát, a szeretteit, s a járható utakat hagyja el, aki csak a jót akarja látni.
Kitartás, türelem, szorgalom nem fejlődik ki abban, aki kerüli a kényelmetlen helyzeteket.
A legsúlyosabb traumáink mögött rejlenek a legfontosabb válaszok.
A legfájóbb sebeink feldolgozásán múlik az, hogy lesz-e elég erőnk megküzdeni azért, amiért érdemes tűzbe menni.
Egy nap mindenki megérti, hogy az igaz szó érték, akkor is, ha fáj. S, hogy nem az igazság kimondása fáj, hanem a hazgság beismerése. Mert az az egó „halálával” jár.
A mai ember retteg az egója kezéből kivenni az irányítást. Pedig itt az ideje meglépni, hogy az egót parkolópályára tesszük, vagy a jövőnk annál is pocsékabb lesz, mint a jelenünk.
Nincs még egy évünk hazudozni magunknak, egymásnak. Nincs még egy évünk, amit elpazarolhatunk egóból hozott döntésekre.
Igazából már egy pillanat sem maradt erre…
Most már élesben megy minden.
Az egó törni fog mindenképpen. A kérdés csak az, hogy mikor?
Mielőbb leválik rólad, annál előbb lesz megoldás, annál előbb lelsz lélektársakra, s kerülsz vissza az élet természetes áramlásába. S lesz a szinkronicitás a védőhálód.
Akinek igazán fontos vagy, az meg fog érteni. Talál rá módot, nem keres kifogást. Nem rád fog haragudni, ha őszinte vagy.
Aki nem akar hallani, az támadni fog, el akar majd hallgattatni. Mert azt se tudja, mikor van egóban, s mikor a lelke áramában.
A lélek ösvénye nem a kontrollról szól. Nem követelőzik, nem akar irányítani.
A lélek egyet fog kérni, és azt nem parancsolja, hanem kéri!
Megértést…
MEGÉRTÉS – MEGTÉRÉS
Hisz semmi más nem oldja fel azt, amit a FÉL-ELEMEK okozta FÉLRE (S)ÉRTÉSEK okoztak.
Aki nem akar meg-ÉRTNI az óhatatlanul meg fog SÉRTENI.
Akinek szíve és esze van most az megértésre törekszik. Ugyanis ideje tanulnunk a saját hibáinkból épp úgy, ahogy másokéból is.
Azt mondják okos enged, szamár szenved.
Mint a mai gyerekek, akiknek mindent megengednek a szüleik, így válnak zsarnokká.
Ideje kimondani, ha az okos enged, a szamár bármit megtehet.
Nem ez a megoldás. Ideje nemet mondani!
Nincs kettősmérce, nincs egyoldalúság, nincs olyan, hogy egymás helyett dönthetünk, nem mondhatjuk meg egymásnak, ki, mit hogyan éljen meg!
S ha nincs nyitott kommunikáció az emberi kapcsolatokban, ha nem törekszünk arra, hogy cenzúrázatlanul tudjunk szólni, úgy hiába minden.
A végén minden konfliktus-KERÜL-ÉS(Z) oda vezet, hogy ELHAMISULNAK, KIÜRESEDNEK az emberi kapcsolataink.
A világ azért tart ott ahol, mert már akkor is hazudik a többség, ha igazat is szólhatna.
A színház most összedől. S ennek ez a rendje.
Amíg védekezel, nem mész a lelked mélyére.
Aki le mer menni addig, a gödör aljáig, az már tudja, mit jelent a valódi lelki erő.
Senki sem hibàtlan és bűntelen. Mindenki, aki karmát törleszt, karmàt épített korábban.
Nem az számít, ki hol vétett, hanem hogy most meghaladjuk-e az egónkat, elhagyjuk-e a beidegződéseinket, mintáinkat?
Merünk-e esendőek lenni néha, merünk-e érezni, kimutatni a valódi érzêseinket, kimondani a valódi gondolatainkat?
Amit az igaz szó tönkre tud tenni, az hamis volt.
Az igaz szó, ha fáj és éget is, de rendet tesz. Ha össze is tör először, de utána tisztul a kép.
Ideje lenne szembenézni az életünk sötét oldalával is. A bennük rejlő sötétséggel is.
Helyesen ítélni és cselekedni az tud, aki magával sem a szeretteivel nem részrehajló.
Nincs már olyan, hogy az EL-NÉZÉSNEK nem kell megfizetni az árát.
Most jön az az időszak, amit úgy neveztek a régiek, hogy „KI MINT VET, ÚGY ARAT”.
FELED-ékeny leszel, vagy EMLÉKEZNI kezdesz végre? Csakis rajtad áll.
A FELE-dékeny ember az igazságot „FELEZI”, AZ em-LÉKEZŐ A MÁRIXOT LÉKELI MEG.
Mit építesz? A börtön falát, azzal, hogy csak a szépet és a jót akarva cenzúrázol, vagy az új világot, melyben az igaz szó értéket képvisel?
LÉT elem, Forráskódex © Székely Éva
S O K
Ami sok, az sok!
De kinek, mi és miért is sok(k)?
Életem során rengetegszer hallottam azt, hogy sok vagyok, hogy magas az, amiről beszélek, hogy jobb lenne, ha inkább hallgatnék, mert ha kinyitom a számat, abból csak vita van. Olyan is volt, aki azt mondta, hogy néha jobb lenne, ha nem lennék ennyire őszinte. Ha azt mondanám, amit hallani szeretne és akkor nem lenne annyi vita.
Egész életemben mást sem csináltam, csak cenzúráztam magamat azért, mert BIZONYOS emberek szerint „sok vagyok”.
Már gyerekkoromban feltűnt, hogy rám haragszanak, amikor nyíltan kérdezek. Vagy ha kimondom az igazat, amit számomra érthetetlen módon mások nem tartottak fontosnak kimondani.
Nem értettem miért félnek annyira az igaz szótól? Miért hiszik, hogy az igaz szó kimondása sértés?
Hogy hihetik, hogy az igaz szó a bántalmazás eszköze?
De bizony, ez ma sincs másként. Az igazság kimondását a legtöbben támadásnak veszik, ami ellen hevesen védekezni kezdenek. S zokszó nélkül belemarnak abba, aki nyíltan beszél, csak azért hogy a látszat megmaradjon.
Sosem értettem, hogy lehet a látszat fontosabb. Hogy mit érnek azok a kapcsolatok, amelyek kívül szépnek tűnnek, de belül rohadnak?
Felfoghatatlan volt számomra az, hogy az emberi civilizáció egyezményes hazudozásra van alapozva.
Próbálták nekem is megtanítani, hogyan kellene viselkednem, mit kellene mutatnom kifelé, elmagyarázni, hogy nem illik őszintén kimondani dolgokat és őszintén kérdezni, ha valamit tudni szeretnék.
Belém nevelték, hogy tartanom kell magamtól, a képességeimtől, mert ők rettegtek tőle(m).
Megvolt mondva milyennek kell lennem, ha azt akarom, hogy elfogadjanak. Igyekeztem beilleszkedni, mert borzalmas érzés kiközösítve lenni.
De az igazságérzetem működött. Így folyamatosan vívódtam magammal. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy rendben van az, hogy azt bántalmazzák, aki őszinte. Ahogy azt sem, hogy az emberek együtt védik a saját hazugságaikat.
Azt mondták:
Kicsi vagy, neked ehhez semmi közöd!
Vártam hát míg nagyobb leszek.
Nem tudsz egy sor dolgot, ne ítélkezzél!
Akkor elkezdtem alaposabban belemélyedni a dolgokba, hogy értsem a cselekmények mögött meghúzódó mélyebb rétegeket.
Abból még nagyobb baj lett, mert kezdtem megérteni a miérteket. A hátsó szándékot, a mögöttes tartalmakat, s eljutottam oda, hogy még inkább azt éreztem, valakinek ki kell merni mondani az igazat, mert különben senki sem szabadul az egó játszmákból, az évtizedek óta őrzött sérelmekből.
De ritka volt, hogy tisztulni akart volna bárki is a környezetemből rajtam kívül. Én pedig hiába szerettem volna kitisztázni dolgokat, mert hittem hogy az őszinteség tud csak valódi békét teremteni és helyreállítani a szeretet szálakat, jobbára süket fülekre találtam.
Nem tudtam elmagyarázni, hogy nem akarok ártani.
Se mást nem akartam megbántani, se én nem akartam tovább sérülni. Rá kellett jönnöm arra, hogy teljesen mindegy, hogy cenzúrázom-e magamat vagy sem, mert így is folyamatosan sérülök. Megszoktam, hogy folyamatosan bántalmaznak. Elfogadtam, hogy nekem ezt el kell tűrnöm. Itt tévedtem. Hatalmasat.
Mindegy volt, hogy mit mondok, és az is, hogy hogyan, valahogy mindig is olyan voltam sokak életében, mint a forgószél. Szerintük.
Mi ennek az oka?
Kiknek és miért is voltam sok(k)?
Megszámolni nem tudom, hányan mondták már, hogy TÚL ŐSZINTE vagyok, NEM ILLIK OLYAN DOLGOKAT KIMONDANI, amiket én kimondok, nincs jogom véleményt alkotni, akkor sem ha engem bántanak, nem úgy van, ahogy gondolom és érzem, nincs jogom ítélkezni a másik felett, mert nem tudom, hogy miért viselkedik úgy a másik, ahogy viselkedik…
Hát tisztázzunk pár dolgot!
Nincs olyan, hogy: „Túl őszinte vagy!”
S olyan sincs, hogy a másiknak joga van bántalmaznia csak azért, mert neki fáj valami.
Akkor segítséget kell kérni, ha elhiszi, hogy a bántalmazás megoldás.
Meg kell tanulni kezelni az indulatokat. Ahogy nekem is meg kellett tanulnom, mert nagyon sok indulat össze tud gyűlni az emberben, ha folyamatosan arra kényszerítik, hogy elnyomja az érzéseit. S én a béke kedvéért aztán hosszú időre magamtól is elnyomtam az érzéseimet.
A testünk az ilyet árulásnak éli meg és betegségeket kreálhat miatta. Ezt nem árt tudni mielőtt behódolsz ennek a mentális rendszernek.
Tehát nincs olyan, hogy túl őszinte.
Csak azzal lehet „túl őszinte” az ember, aki kicsit, vagy nagyon is hazudik magának. Csak azt bántja az igaz szó, aki hazugságban él. Azt, aki gyáva ahhoz, hogy szembenézzen az igazsággal.
S az az ember, aki nem tudja kezelni az EGYENESSÉGET, aki megsértődik, amikor a szemébe merik mondani az igazságot, aki felháborodik és megharagszik rád, és megaláz téged azért, mert őszinte mersz lenni vele, az az ember hazudik magának. Amihez joga van. Ahogy neked is ahhoz, hogy ez esetben távolságot tarts.
Akinek van igénye arra, hogy őszinte emberi kapcsolatai legyenek, az megbecsüli az igaz szót, akkor is, ha az esetenként kellemetlen. Sőt, azt is elfogadja, hogy esetenként kifejezetten fájdalmas tud lenni egy-egy beszélgetés, mert pontosan tudja, ahogy én is, hogy az igazság visz előre spirituálisan.
Aki nem akar fejlődni, az tőlem nyugodtan hazudozzon magának, csak ne engem lincseljen meg érte.
Aki felnőtt már eléggé, az különbséget tud tenni vita és veszekedés között.
Az tudja, hogy a vita sok esetben szükséges ahhoz, hogy egy kapcsolat továbbra is őszinte tudjon maradni. Vagyis hogy a kapcsolat minősége megmaradjon egy adott szinten. Az tudja, hogy mekkora bátorság kell a szókimondáshoz. Mennyi szeretet kell ahhoz, hogy merj felvállalni a másikkal egy-egy olyan konfliktust, amelynek akkora törés lehet a vége, hogy esetleg elveszíted miatta a másikat egy időre, vagy akár végleg.
Az tudja, hogy ahol igazi szeretet van, ott az emberek MINDEN ESETBEN MEGPRÓBÁLJÁK MEGÉRTENI EGYMÁST, így ha valamit nehéz is hallani elsőre, de utólag belátják, hogy tévedtek és tudnak bocsánatot kérni, ha nem kezelték helyén az adott szituációt.
Érett emberek közt az igaz szó erős kötelékké válik, nem pedig válóokká.
Az igazság csak azt oldja meg, ami hamis. Azért pedig nem kár, ha csak nem szeret az ember hazugságban élni. S én nem szeretek, és már nem félek elveszíteni azokat az embereket, akiknek megfelel a hazugság is.
Ha ettől sok vagyok, ha ettől bajkeverőnek tartanak egyesek, hát legyen! Senki hazugságai nem érdekelnek.
Nem az a célom, hogy hazugságban éljek és úgy tegyek, mintha minden rendben volna az életemben, amikor nincsen, mert ha ezt az utat választom, akkor csak úgy teszek, mintha élnék, de sose lesz igazi életem.
Inkább legyen mellettem kevés ember, aki tud és mer igazzá válni, mint hogy sokan szeressenek azért, mert hagyom őket hazudni maguknak is, nekem is, csak azért, hogy megőrizzük a harmónia látszatát. Nem érdekelnek a kirakat emberek és az ilyen kapcsolatok sem.
Sajnálhatnám, de nem sajnálom és nem is kérek azért bocsánatot, mert többre vágyok mások hazugságainál. Ha ezért szemétnek tartanak, ha ezért utálnak, hát legyen!
Inkább azért utáljanak az emberek, mert szókimondó vagyok, mint hogy azért szeressenek, mert hajlandó vagyok velük együtt hazudozni, és megjátszani magamat.
AZ IGAZSÁG NEM SZUBJEKTÍV.
Ahol mindenkinek megvan a maga igazsága, ott valaki hazudik magának. A dolgok természetüknél fogva egyszerűek még akkor is, ha összetett egy folyamat.
Az igazság kimondása normál esetben a tisztelet jele.
Természetesen nem mindegy A MÓD, ahogyan az ember kimond dolgokat, és A SZÁNDÉK, ami az ember szavai mögött meghúzódik. Ahogy az sem mindegy, hogy mit és mikorra időzítünk.
Fontos tisztázni azonban, hogy AZ IGAZSÁG SOHA NEM LESZ ALKALMAS OTT, AHOL HAZUGSÁGBAN AKARNAK ÉLNI AZ EMBEREK.
Na már most, ha nem alkalmas az idő az igazságra, akkor a másik nem érdemes arra, hogy igaz emberek vegyék körül, s ha nekem ez rendben van, ha nekem belefér, hogy hazudozunk egymásnak, akkor én is pont annyit érek.
Az igazságnak nem az a dolga, hogy kényelmes legyen, HANEM HOGY KITISZTÁZZON DOLGOKAT.
Akinek nincs igénye arra, hogy tiszta viszonyokat alakítson ki maga körül, az ne sírjon, ha folyamatosan becsapják.
Az igazi és erős kapcsolatok alapja az igazság.
Minden más, csak képmutatás.
Színház.
Mese.
Ha gondot jelent az, hogy nem szeretnék senki színházának a szereplője lenni, hát legyen! Vállalom! Nem szeretnék.
Ha ettől szar embernek tartanak. Vállalom! Legyen! Inkább legyek azért szarnak tartva, mert egyenes vagyok, mint azért mert gerinctelen.
A világunk azért tart ott, ahol tart, mert teljesen torz az emberek többségének az értékrendje. Nem azért van az embernek igazságérzete, hogy megtanulja elnyomni, hanem azért, hogy megtanuljon kimondani dolgokat, lehetőleg szépen.
Aki hallgat akkor, amikor olyat lát, ami nincsen rendjén, az BŰNRÉSZESSÉ VÁLIK.
Ma azt büntetik, aki őszinte. Egy ilyen világban elismerés ha leköpnek, beléd marnak, és hátat fordítanak neked. S az a legnagyobb szívesség, amit tehetnek neked, ha hátat fordítanak neked.
Ha eddig sok voltam, hát most még több leszek. Mert igenis beleállok az erőmbe, igenis az emberek valódi énje érdekel, igenis fontos nekem az, hogy tiszta viszonyokat teremtsek magam körül. Igenis hiszek abban, hogy jogom van a saját érzéseimhez, a saját gondolataimhoz, s jogom van eldönteni, hogy kinyitom-e a számat, s ha igen, mikor és milyen módon teszem.
Lehet, hogy hibázni fogok, hogy egy helyzetet nem jól ítélek meg. De aki ismer, az tudja, hogy nem ártó szándék vezérel, hanem a megértés és a tisztázás vágya.
Az egész életemet egy olyan hazugsággyárban töltöttem, ahol rám lett kényszerítve, hogy mások szabályai szerint éljek.
Elég volt a színházból! Akinek színház kell, játsza az agyát egyedül. Nekem van igényem arra, hogy igazzá váljak. Tudom, hogy ez milyen fájdalmas folyamat, de szerintem megéri.
Megéri a küzdelmet, ha az a szó, hogy szeretlek, a másik szájából igazzá tud válni.
Aki szeret ne hazudjon nekem! Vagy aki hazudik, az ne nevezze szeretetnek a gyengeséget, a gyávaságot!
Az igaz szó tisztít és old.
A hazugság ködösít és tüskéket szúr a lelkedbe.
Mindenkinek el kell döntenie azt, hogy mire vágyik.
Én döntöttem.
Ha már nem mondok semmit, az annak a jele, hogy nem tartom érdemesnek a másikat az őszinteségre.
Én veszítek ezzel?
S ha igen, akkor mit?
Hazug, gyenge és gyáva embereket?
Nem kár értük.
Tudok élni hazugságok nélkül. Ugyanis azt a döntést hoztam, hogy az igazságot keresem.
TISZTELET
TISZT(A)ÉLET
TISZTELNI azt tisztelem, aki tiszta viszonyokat szeretne teremteni.
Merj sok lenni!
Merj még több lenni!
Merj őszinte lenni, hogy tisztulhass és tisztuljon a környezeted!
Merj elengedni mindent és mindenkit, ami akadályoz abban, hogy az életedet kitakarítsd és igazságra alapozd!
Senkinek nincsen joga megmondani neked, hogy mit, mikor és hogyan kellene érezned, gondolnod, és tenned. Jogod van megkeresni és tudni az igazat.
A megvilágosodás kulcsa az őszinteség.
Ezen semmit nem változtat mások hitrendszere.
Vannak alapérvényű igazságok.
S vannak alapvető LELKI JOGOK.
MINDENKI MAGA VÁLASZTJA A HITÉT, s azzal együtt MINDENKI MAGA VISELI A TETTEI KÖVETKEZMÉNYEIT.
A felelősség áthárítása, a gázlángozás manapság nagy divat. Nem vitatkoznak, hanem veszekednek az emberek. Nem megérteni próbálnak, hanem egy képzetet rád erőltetni.
Sokan nem értik a különbséget érdek és érték között, s nem az egyetemes igazságot keresik, hanem a saját igazukat hangoztatják és csupán a valóság egy szűk keresztmetszetét hajlandóak érzékelni, vagy még azt sem, mert saját színdarabot kreálnak maguknak. Olyat, ami nekik kényelmes.
Megmondják a másiknak, hogy annak mit kellene éreznie, hinnie, gondolnia, hogyan kellene viselkednie. S közben cseppet sem érdekli őket az, hogy a másikban mi zajlik le. De elvárják, hogy akármit is mondjanak, ne ellenkezz, csak bólogass, mert csak akkor szeretnek, ha az általuk kitalált alternatív valóság szentségét elfogadod.
Hallgattam eleget életemben ahhoz, hogy lássam, mit okoznak a szervezetben az elharapott félmondatok, az elfojtott gondolatok. Láttam, hogy hová vezetnek a tisztázalan élethelyzetek.
Tudd, ha szerepeket játszol, az életed nem lesz egyéb, mint egy ócska színház.
Igazi barátokra, igazi társakra, igazi szerelemre vágysz? Akkor kezdj el rendet tenni magadban! A fejedben, és a lelkedben is!
Az igazság akkor talál meg, amikor szükséged van rá, nem akkor, amikor neked kényelmes. Ha ezt el tudod fogadni, megtanulsz a lényegre összpontosítani, s ez esetben minőségi váltás következhet be az életedben.
Döntse el mindenki, mire vágyik. Nekem nem kell a színház, se azok, akik még most is a színházukhoz ragaszkodnak!
Van egy álmom
Van egy álmom. Régi álom ez már, hogy egyszer eljön az a világ, mikor a dolgozó majd tovább lát az orránál és nem azon a szemüvegen át nézi a világot, amit az orrára biggyesztett valaki más. Egy álmom, egy olyan világról, ahol a népek nem csak arra használják a fejüket, hogy sapkát tegyenek rá, hogy aztán azt megemelhessék az arra érdemtelenek előtt.
Álmom egy világról, ahol mindenki tanul, gondolkodik, megbecsüli a másikat. Nem rosszindulatú és nem tételez fel rosszindulatot. Nem tartja ellenségnek a szomszédját, csak azért mert az ugyanarról egészen mást gondol. Nem csepüli, szidja és átkozza, csak azért mert másban hisz. Egy olyan világról, ahol nem bűn az, ha valaki nem tapsol, mikor az előkelőségek szónokolnak és dal olyan hamis, mint az ólomból gyártott aranypénz.
Néha álmodom egy olyan világról, ahol elhiszik nekem, hogy azért mondom, amit mondok, mert tényleg ezt gondolom. Elhiszik, hogy nem akarok rosszat senkinek, senkit nem akarok megvezetni, de megsérteni sem. Néha álmodom, hogy mindenki van olyan bátor, hogy eltűri, elviseli a másikat. Nem akarja megsérteni, megalázni, maga alá gyűrni. Nem akar uralkodni rajta és nem kiabálja, hogy a nevében, az ő érdekéért teszi, amit tesz. Mikor becsapja és kifosztja.
Van egy álmom egy olyan világról, mikor nem kellenek mindenhez pecsétes papírok, mikor elég az adott szó és nem feltételezik, hogy csakis valami rosszat akarhatok, de az legalább szabálytalanul és törvénytelenül. Egy olyan világról, ahol értelme is van a törvénynek, nem csak betűje és ha sérti az alapvető erkölcsi értékeket, hát eltörlik. Álmom egy olyan világról, ahol nem a butaság és a középszer diktál, ahol ha valaki nem ért valamihez, nem próbál szakértőnek, esetleg orákulumnak látszani. Álom egy olyan világról, ahol senki sem képzeli, hogy ő jobban tudja.
Tudom, már most is van ezen a bolygón olyan társadalom, amelyet a legrátermettebbek, az arra legérdemesebbek vezetnek. Igaz ez leginkább a páviánoknál fordul elő, én meg annak idején elmulasztottam páviánnak születni…
Ember lettem. Biztos ez? Ha a teljes jövedelmed élelmiszerekre és rezsire költöd, akkor a puszta létfenntartásért melózol. Ezt jobb körökben úgy hívják: rabszolgaság. A rabszolgáról meg már az ókorban megállapították, hogy nem más, mint beszélő szerszám. De ha fejlődik még kicsit ez a világ, akkor majd beszélnie sem lesz szabad, nehogy szavaival értse a „nagyok” fülét.
Van egy régi álmom egy olyan világról, ahol emberszámba vesznek, ha már annak születtem. Egyszer régen azt mondta valaki, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nehéz dolog ez kérem szépen, nem is tudom sikerült-e valakinek kiviteleznie a történelem során. Talán nem is földi embernek való az a ménkű sok szeretet. No, de a tisztelet? Az már beleférhet. És ha tiszteled embertársad, nem akarod majd lejáratni, becsapni, kifosztani, meggyilkolni. Mindjárt előrébb lennénk valamennyivel…
Van egy álmom, aztán reggel felébredek és – ahogy mondani szokták – bilibe lóg a kezem. Csak álom volt, semmi más…
Megjegyzés: Gondoltam, szólok, hogy Martin Luther King amerikai baptista lelkész és polgárjogi harcos már mondott egy beszédet „Van egy álmom” (I Have a Dream) címmel 1963. augusztus 28-án
…vannak még álmok? Van még egyáltalán valakinek szüksége az Igaz álmokra amelyek megvalósulnak,
vagy csak tovább álmodozunk a semmiről….
Legyetek jók, ha tudtok……!
A gyűjtő, ártó és romboló emberek el fogják tőletek venni mindeneteket, el fognak pusztítani mindent….. Amikor már nem tudnak benned semmi rosszat találni, mert már nem bántasz senkit. Sikeres, boldog és egészséges emberként élsz, szeretetben. Egyszer csak az irigységük és kapzsi, romboló természetük folytán, megpróbálnak neked ártani, megpróbálnak tőled elvenni, megpróbálnak téged megtörni…..
Nem fognak sikerrel járni! A szeretetet, az igazságot, az életet nem lehet elpusztítani, az örök!
A szeretet tudja, hogy senki és semmi nem az övé ebben a világban! Így nem kapaszkodik illúziókba: dolgokba, tárgyakba, személyekbe, kapcsolatokba, üzletrészekbe és ki tudja még mikbe….. A szeretet tudja ezt, ezért eszébe sem jut megsértődni vagy megharagudni….Így nem roppan bele ezek elvesztésébe!
A szeretet tudja, ha túl sokat ad igazságából az ártó és gyűjtő embereknek, akkor erős fénye megzavarhatja látásukat, bizonyos esetekben el is vakíthatja őket…..
Eljön majd az idő, mikor a kapzsi gyűjtő ember és az irigy ártó, pusztító ember a virágok illatát is csak magának akarja majd….azt akarja majd, hogy a napnak fénye csak rá süssön és csak neki adja melegét…..a fű is csak neki nőjön és illatozzék, a madarak is csak neki daloljanak!
Persze ezt nem fogja tudni elérni, mert az mindenkié, ugyanakkor senkié sem…… Ez az igazság egyik része. Az igazság másik része viszont az, amikor gyűjt és lop, elvesz és rombol, tulajdonképpen saját magát lopja meg. Amikor árt és pusztít, saját lelke templomát gyalázza, sorsának útját, karmáját nehezíti….
Tudjátok, ezek olyan dolgok, amiért akár akarunk felelősséget vállalni akár nem, az élet furkósbotja így is, úgy is elveri rajtunk a port…..Azután a jellemünkből adódóan, lesz, ki bátran szembe mer nézni majd az ok-okozati következményekkel. De lesz olyan is közöttünk, aki fülét farkát behúzva, vonyítva menekül majd…… Te melyik leszel?
Legyetek jók, ha tudtok….. ÉLNI így érdemes!
(Siloám Neo)
A fekete bárány általában nem követi a tömeget, mert időnként a tömeg szó szerint rossz irányba halad. Kell egy fekete bárány, hogy kiálljon, és azt mondja: ‘Rossz irányba tartunk!’ Lehet, hogy kitaszítottnak vagy lázadónak titulálják őket, de valójában ők azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy megtámadják a hitrendszereinket, meggyőződéseinket és szó szerint ezekkel szemben menjenek és új utat alakítsanak ki.
Ünnepeljük életünkben a fekete bárányt – azokat, akik más gondolkodásra, a normák megkérdőjelezésére és egyéniségünk elfogadására inspirálnak bennünket.
ismeretlen
” Ma már nem érvényes az alázat,
nem érvényes a Szeretet,
nem érvényes az önzetlenség és a jóság.
Minden a könnyebb ellenállás irányába a végzete felé rohan, miközben az ego páncéljába szorult lélek semmi mást nem akar, csakis vágyai és szenvedélyei kielégítését, miközben megéli annak ürességét és tartalmatlan kínjait.
Itt már nincsenek tiszta, szellemi értékek, csak tárgyi, dologi, anyagi értékek. Nem a fényes szellemi hatások az értékmérők, hanem az, ami megszerezhető, kisajátítható, ellopható és birtokolható…
Ennek a kornak nincs harmóniája, nincs jövőbeli reménye. Csak félelme, szorongása, mohósága, és zaklatottsága, mániája.
Ezt a korszakot éli ma a világdráma, és ennek a hatása alatt élitek az életeteket.”
MÜLLER PÉTER: / Aranyfonál /
Indulj el egy úton… avagy mit ér a gazdagság, ha haldoklik a lélek?! Mit ér a pénz, ha gyűlölet övezi megszerzését?!
Megyek tovább. Igen, hamarosan újra messze utazom, pedig már most is a világ túlvégén lakom. Azért megyek, hogy tanuljak, újabb tapasztalatokat gyűjtsek, s azokat elmeséljem Nektek. Most is azokról az élményekről és értékekről beszélek, amelyeket eddig megtapasztaltam, amelyek erőt adnak. Amikor pedig hazamegyek, sokat mesélek majd a szeretet, a megértés, az Aloha, az összefogás erejéről. A világ sok pontján láttam jót és rosszat, felemelőt, küzdelmeset és tragikusat. Van receptem arra, hogy mitől jöhetnek mások is velem, ez erő útján TOVÁBB!
Bármerre is megyek, akárhol is lakom, nekem Magyarország a hazám, s magyarokhoz szólok, lakjanak bárhol is a világon.
Korábbi -Nektek szóló- levelemben arról írtam, hogy a politikai acsarkodás, az egymás iránti gyűlölet, a folyamatos lejáratás, a közbeszéd borzalmasan mélyre süllyedése mérgezi az emberek életét, rombolja az alkotó erőt és a kreativitást! Miközben ennek nem így kellene lennie. Nagyon nem!
Hogyan szoktattak rá erre minket? Miért van az, hogy egyes politikusok úgy érzik, hogy mi vagyunk értük és nem ők értünk?
Pedig hazánkat a kőművesek és ácsok építették, földművesek gondozták, takarítónők tisztították, szakácsok és pékek etették, tanárok oktatták, orvosok gyógyították, nővérek ápolták, tűzoltók óvták, művészek színesítették: KÉTKEZI EMBEREK TETTÉK NAGGYÁ, vérrel, verejtékkel! És a megkeresett pénzükből Ők fizették és fizetik azt az adót, amelyre egyes politikusok hanyagul azt mondják: „Ennyit adtunk erre, annyit meg arra…” És még a saját fizetésük is ebből van.
Bár minden közéleti posztom alatt vannak olyan biztatások, hogy legyek politikus, NEM LESZEK! És igazság szerint picit bánt is, hogy egyes engem kapacitálók úgy érzik: az előrejutást így lehet elérni. Most mégis, életemben először eljátszom a gondolattal:
Amennyiben politikus lennék (még egyszer: nem leszek!), akkor beiktatásom napján eladnám a városom politikusainak kiosztott szolgálati autókat. Nem tudom kinek jár, de nekem nem kellene. Hogy miért nem? Azért, mert a „piacról élve” megtapasztaltam, hogy tudok sikeres lenni a saját kocsimmal, saját telefonommal, menedzser, sofőr és testőr nélkül is. Amit most írok, elsősorban jelképes. Ez lenne az első jelkép városom lakói felé. Hogy érezzék: nekik sincs szolgálati autójuk a városunktól, nekem sem kell. Mert nem lehetek több náluk. Egy vagyok közülük.
Azután: nem érdekel, hogy ki milyen oldali, ha Pécs érdekeit szolgálja. Ebben nem befolyásolnak a pártok frakciói, én -mondjuk polgármesterként- mindenkivel szóba állnék.
Három: egyes emberek elszoktak tőle, hogy meghallgassák őket. A városvezetőnek, politikusnak, elöljárónak ezt orvosolnia kell. Neki, mint a legalázatosabb közszolgának. Mert lehet, hogy a város jobban teljesít, de mit ér a betömött kátyú, a gazdasági siker, ha megmérgezik egy közösség lelkét. A vezetőnek ezzel a lélekkel kell a legtöbbet foglalkoznia.
Az én városomban (falumban, vármegyémben, országomban) nem lenne szitkozódás, gyalázkodás, karaktergyilkosság, ha véletlenül nyernék, az ellenfelemnek köszönném meg legelőször a küzdelmet, akármit is mondott rám. Amennyiben pedig csak szűken nyernék, akkor felkérném helyettesemnek, mert rajta keresztül szeretném megbecsülni azokat, akik benne, az ellenfelemben bíztak.
Mert egy város, vármegye, ország elsősorban nem beton és aszfalt, hanem a benne lakó emberek teszik azzá, ami. Miért nem lehet azt megérteni, hogy az ember nem az embernek farkasa, megsemmisítendő, lejáratandó és meggyalázható ellensége, hanem az ember az embernek a szükségszerűsége, ereje, ezáltal pedig a legnagyobb értéke! Ez adja vissza vagy erősíti a közösség lelkét. Mit ér a gazdagság, ha haldoklik a lélek?! Mit ér a pénz, ha gyűlölet övezi megszerzését.
Az én városomban, vármegyémben és országomban elképzelhetetlen, hogy arra megy el az energia, hogy az emberek azt találgatják: ki kinek a sógora, rokona, strómanja vagy kebelbarátja. NEM, NEM ÉS NEM! Mindenkit érdemei szerint kell elbírálni, és ebben a polgármester (más vezető) kell, hogy a legszerényebb, legmértéktartóbb legyen.
Egy szénbányász és egy falusi tanárnő gyereke vagyok. Öntudatosan mondom: mindent magamnak köszönhetek. Pályázaton sosem indultam, állami pénzt sosem kaptam, sosem vett nekem senki más pénzéből semmit. Magam példájából tudom: ha saját kocsimmal, telefonommal, saját megkeresett pénzemmel boldogulok, akkor a szolgálati autót oda lehet adni egy gyerekkórháznak, iskolának, védőnőnek.
És NEM, nem „csak” a pénzről van itt szó! Semmiből nem telik meglátogatni a városom építkezésén dolgozó kőművest, hogy vizet vigyek Neki. Nem azért, mert mástól nem kapna, hanem azért, hogy érezze: Őt a polgármester is megbecsüli. Nem esik le az aranygyűrű az ujjról, hogy valaki megöleljen egy takarítónőt, akinek talán sosem köszönték meg a munkáját. De ha igen, a polgármester legyen a legelső, aki ezt megteszi.
Vissza kellene venni a most meglévő kiváltságokból. Tudom, hogy törvény írja elő bizonyos politikusok elsőosztályú utazását a repülőgépeken. Saját pénzemből megtehettem volna én is, ám jómagam mindig a turistaosztály legvégén utaztam és úgyis elértem a célomat. Az esőosztályú jegy ára sok helyen a turistajegy árának háromszorosa. A különbséget oda lehet adni a védőnők fizetésemelésére.
Bevallom, egyszer megsértettem egy politikust. Ausztráliába mentem, a repülőn egy vezetőnk is ott ült. Én leghátul, ő legelöl. És átszálláskor végig kellett hallgatnom, hogy „Mennyi mindent adok az ottani magyaroknak…”. Persze, az én, a mi pénzünkből. Ekkor mondtam neki:
– Van egy azonos dolog az utunkban!
– Mi az? -kérdezte kíváncsian.
– Az, hogy az én repülőjegyemet is én vettem, meg az önét is…- picit bántam, de erre megsértődött.
Meg kell értenie mindenkinek, hogy nem az emberek vannak a politikusokért, hanem a politikusok kell, hogy az emberekért legyenek. Nem szabad, hogy fölöttük álljanak! Ezért közszolgák! Az emberek közszolgái!
Nem leszek politikus, de ha az lennék, minden politikai ellenfelemmel legalább hetente egyszer együtt teáznék és minden alkalommal, minden tévének, rádiónak és újságnak nyilatkoznék. Egyszerűen NINCS OLYAN, hogy „maguknak nem, mert maguk ilyen oldaliak vagy olyan oldaliak”! Oldaltól függetlenül MINDENKINEK beszélnék, mindenkihez beszélnék!
Mit ér az életünk, ha veszekedéssel, haraggal és gyűlölettel van megtöltve?! És mennyivel jutnánk előrébb, ha visszaadnánk az emberek hitét, a város lelkét? Vannak vezetők, akik el sem tudják képzelni, hogy mit jelent egy jól megfogalmazott dicséret, egy alázattal elvégzett KÖZÖS munka.
A vezetés szolgálat. Jelképesen és ténylegesen is. Ezért adnám vissza a városom polgárainak a szolgálati autókat, sofőröstől, szolgálati telefonostól. Ezért ülnék be néha egy iskolai órára. Vinnék vizet a kőművesnek. Ölelném át a takarítónénit.
Mert IGEN, Őt kell legelőször megölelni, hogy érezze: Ő is fontos. A legfontosabb. Hogy érezze, a vezetőnek is van lelke. Olyan lelke, amit sok politikus most elfelejt megmutatni.
Mert lélek nélkül az egész nem ér semmit! Ezért írok, mesélek és készítek filmeket erről az életszemléletről, pályázatok, állami támogatás és közpénz nélkül. S ezért örülök, hogy ennyien olvastok, hallgattok, néztek. Ez ad nekem végtelen erről a további munkámhoz. Mert ezt szeretném megmutatni mindig, mindenhol és mindenkinek. Most például az erőt adó, kalandos és motiváló nagy filmemben, amely -életem titka, egy kalandos utazás és sok más mellett- fantasztikus magyarok csodálatos felemelkedését mutatja be. A film címe:
„Az én Amerikám”, a részleteit és a jegyeit megtaláljátok ITT:
https://www.videoabc.hu/tvrtko-az-en-amerikam
A film jótékony célokat is szolgál, ám azt is köszönöm, hogy csatlakozásotokkal a fenti célokat is támogatjátok. Jó filmnézést, izgalmas kalandozást és sok erőt kívánok Mindannyiotoknak!
Most pedig megyek és megölelek egy takarítónőt!
Barátsággal: Tvrtko
Utóirat: félreértés ne essék, NEM LESZEK POLITIKUS, az írásomban szereplő város neve azért PÉCS, mert ott születtem, odavaló vagyok, Pécs a legnagyobb szerelmem. Fenti gondolataim -olvasatomban- vonatkozhatnak bármely falura, városra, vármegyére és az egész országra. Mert mindannyiunknak szüksége van a lélelkre. A jó szóra. Az erőt adó üzenetekre. Az ölelésre. Éppen úgy, mint a takarítónőknek… és mindenkinek, aki a hazánkat felépítette vagy még ma is építi… mert náluk nem lehet fontosabb SENKI!
Mikor a világban az emberek többségét a hazugságok, ármánykodások, gonosz tettek, kétszínűségek, hamisságok uralják, és téged is a mélybe akarnak húzni! Azt sugalják tedd meg te is!
Akkor Harcolj…. Ne állj be a többség mögé!
Legyél különb!
Ragadd meg az igazságod kardját és csapj le vele!
Harcolj…. Égj…. Lángolj…
Jobban, mint bármikor…
„A világnak szüksége van olyan emberekre,
akiket nem lehet megvásárolni,
akiket köt az adott szavuk,
akik a jellemet többre tartják a jómódnál,
akiknek van véleményük és akaratuk,
akik többek a hivatásuknál,
akik nem haboznak kockáztatni, lehetőségeket megragadni,
akik nem vesztik el egyéniségüket a tömegben,
akik éppoly őszinték a kis dolgokban, mint a nagyokban,
akik nem hajlandóak megalkudni a rosszal,
akiknek törekvéseik nem korlátozódnak saját önző kívánságaikra,
akik nem mondják, hogy azért teszik, mert mindenki ezt csinálja,
akik hűek a barátaikhoz jó hírben és rossz hírben, ínségben és bőségben,
akik nem hiszik, hogy a sikerhez vezető út a ravaszság, dörzsöltség és makacsság,
akik nem félnek kiállni az igazságért, még ha ez nem is népszerű,
akik nyomatékosan nemet mondanak, még ha az egész világ igent mond is.”
Ted Engstrőm
„Ha valaki rosszul érzi magát, azért van így, mert nem jó számára a környezete. Ha találok egy halat a magas fűben, nem antidepresszánst adok neki, nem terápiára küldöm, hanem rohanok vele vízhez, ahol újra boldog lesz. Manapság mindenki azt javasolja: dolgozz magadon és újra boldog leszel. Szerintem a környezeten kell dolgozni, olyat teremteni, amiben boldogok lehetünk. Dolgozhatunk magunkon akármennyit, ha rossz a környezet, amiben élünk. Dolgozhat magán akármennyit a jegesmedve is az állatkertben, soha nem lesz boldog.”
(Feldmár András)
Sok ember azt utálja bennünk, ami belőlük hiányzik.
Ha fény ragyog be téged, őket pedig sötétség borítja, utálni fogják a fényt.
Ha önbizalommal rendelkezel, ők pedig önbizalom hiánnyal, zavarni fogja őket az önbizalmad.
Ha álmokkal és célokkal van tele az életed, az övék pedig szürke homály, nevetni majd irigykedni fognak a céljaidért.
Ha energikus és lelkes vagy, ők pedig energia-vesztettek, bosszantani fogja őket a lelkesedésed.
Ha egy vita közepén is béke uralkodik benned, bennük pedig fortyogó gyűlölet, nem fogják tudni benned elviselni a békét.
…Belőlük hiányzik, így bennünk utálják, mert sajnos elfelejtik, hogy nem egyszerűen az ölünkbe pottyantak ezek, hanem embertpróbáló munkával mi megdolgoztunk ezekért – az önbizalomért, az álmokért, a békéért…”
Nemesfalvy Réka