A hegymászásban Társunk
Jézus megdicsőülésének helye a galileai Tábor-hegy volt. A színeváltozás( transfiguratio) ünnepe augusztus 6.
A Biblia Jézus színeváltozását a tanítványoknak adott kinyilatkozásként írja le.
(Mk. 9, 2-7, Mt.17, 1-9, Lk.9, 28-36, 2Pt. 1, 16-18) Ezek hatására világosodott meg az apostolok számára Jézus isteni mivolta.
Történelmi háttereként tudjuk, hogy Hunyadi János Kapisztráni Szent Jánossegítségével 1456. július 22.én felszabadította Nándorfehérvárat a török ostrom alól. A fényes győzelem híre azonban csak két hét múlva jutott el a pápai udvarba, éppen augusztus 6.án, ezért emelte III. Calixtus pápa hivatalosan is egyházi ünneppé ekkor e napot.
„Ma mi is feljöttünk az Úr hegyére”-kezdte tanítását Papp Tamás volt mátészalkai káplán, frissen kinevezett fehérgyarmati kormányzó a mátészalkai Szentségimádási Napon. „Általában egy túrát, kiváltképpen egy hegyi túrát alaposan megtervezünk. Jó tervet kell készítenünk, amelyben minden apró részletet számba veszünk, az időjárástól, a felszerelésig, a ruhatártól az élelemig, italig, előre gondoskodunk. „Megtervezzük az útvonalat, hogy még egy homokszem se kerüljön a gépezetbe.”A leglényegesebbek pedig a társak, akikkel fölfelé haladunk, akik végig elkísérnek az úton. Nem is biztos, hogy mindannyian vállalják a nehézségeket, amelyek utunk során felmerülhetnek. Vannak, lesznek, akik az utolsó pillanatban lépnek vissza mellőlünk, de mi föl szeretnénk érni a tetőre. Csalódottan vesszük tudomásul, hogy magunk mögött kell hagyjuk őket, azonban nekilátunk a meredek hegyoldalnak.
Haladunk fölfelé. Egy hegymászó már hónapokkal előtte készül a hosszú vándorlásra, és a haladás alatt is „agyal” a tervein, jó e. Mérlegel, változtasson e közben, vagy épp a külső ,tőle független körülmények késztetik rá, hogy eltérjen a tervtől, és „újratervezzen”.
Útközben beszélget Istennel. Nagyon fontosa folyamatos, minden napos kapcsolattartás az Istennel.
Lényeges az időzítés, a lépéstartás a társakkal, és főként a vezetővel, aki előttünk halad fölfelé.
Közben meg-megállunk, pihenünk, hiszen új, friss erőre van szükségünk arra, hogy lelkesedéssel tovább vigyen lábunk, ne adjuk fel az egyre nehezedő meredekre történő felkapaszkodást, együtt maradjon a csapat, egymást bátorítva, ha valakinek ereje lankad, kitartása, akarata megfogyatkozik. Időközben megbeszéljük a tapasztalatokat, módosítjuk a célhoz vezető eszközt vagy módot.
„Hogyan osztjuk mi meg tapasztalatainkat? A közösségi médián? Az is lehet egy eszköz, viszont nem helyettesítheti a személyes találkozást, az élő kapcsolatot. „Hiszen olyan jó, hogy meg tudod osztani azzal, aki megért félszavakból is. Ott van minden teendője közt is. Szán Rád időt, ha felhívod. Értékel minden másodpercet, melyet Neki adsz magadból.”
„Ki, mi ad erőt, amikor elfáradunk?” Ő, Aki mindig meghallgat. Az Égi és a földi személyesBARÁT.
„Tudjuk e bátorítani egymást? Te, el tudod e viselni, „elhordozni” a másikat úgy, ahogyan Ő van?”
Az életben is így vagyunk. Vannak céljaink, vágyaink. Fontos, hogy jó tervet készítsünk. válasszuk meg jól útitársunkat, osszuk meg velük a tapasztalatokat, támogassuk egymást, és mindenekelőtt, keressük Jézust, hallgassuk az Ő szavát.
„Fiatalabb koromban, amikor hegymászó –is- voltammennyire megdöbbentett a felismerés, hogy csak egy apró biztonságunkat, hogy meg tudjunk maradni az úton, ne féljünk, bátran hagyatkozzunk rá, mert erős és megtart, és feljutunk a tetőre, ahová elindultunk. „
„Mi kiben bízhatunk ennyire? Ki vagy mi a kötél a számunkra? A munka? A család? Anyagiak? Válasszunk jól. „”Habár útközben nem kerüljük el a horzsolásokat az órákon, néha napokon át tartó fölfelé kapaszkodások közepette, DE mennyivel jobban értékeljük a jó dolgokat, ha mi magunkküzdöttünk meg érte, mintha csak elénk tették volna, felvitt volna egy busz a kilátóra, ahonnan visszatekintve, csodásnak tűnik már az út, az elénk terülő mesés táj, a kilátás, és megszépülnek a kínlódások is.”
„Az igazán fontos dolgokat helyezzük a képlékeny dolgok elé.”
„Mi például a boldogság?”Az Úr azt mondja: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Isten országát.” ”Mi tesz téged boldoggá? Pénz? Hatalom? Család? „
„Jézus vajon boldog volt e, ott fent a kereszten? Sehol nem olvashatjuk a Bibliában, de talán helyettünk is válaszolhatja:
„Attól vagyok boldog, hogy az Atyámtól való helyemen szeretek. „„ Amikor a helyemen vagyok, akkor vagyok BOLDOG.”„ Az emberségen átragyog az Isten.”
Útközben, a nehézségek, lemondások gyötrelmei közt a „kötél” sok minden lehet, de egyelengedhetetlen a végső győzelemhez: a földi -, és az Égi Társ hűséges, folyamatos jelenléte. Jézus halk szava. Legyen fülünk a meghallásra, erőnk, kitartásunk, folytonosan megújuló lelkesedésünk a „JóHarc” megvívására, hogy majd végezetül, nekünk is eltetessék a „győzelem koronája”.
A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.
II.Timóteus 4:7,8
„Azonban a Tábor-hegyéről nekünk is le kell jönnünk, vissza kell térnünk a világba, viszont a továbbiakban már nem egyedül járjuk e földi pályát és nem magunk veselkedünk neki a következő hegymászás szakaszainak, mert tudjuk, hogy „Velünk az Isten”. Mindig ott van, ott lesz, csak szólítsuk Őt, tartsuk Vele a kapcsolatot.
Az átváltoztatás után az elhangzottak megerősítéseként a „Győzelemről énekeljen napkelet ésnapnyugat” énekünk véste szívünkbe -lelkünkbe a tanítást, Krisztus testének magunkhoz vétele pedig hitünkre, a mi igenünkre tett pecsétként zárta a Szentmisét.
Az imádságokat követően először a jelenlévő papok, majd a lelkiségi csoportok vezetésével: a Rózsafűzér, a Kamilliánusok, a Máltai Szeretetszolgálat, a Karitasz valamint a Cursillo egésznapos Szentségimádási órák segítették az elmélyülést Isten jelenlétében.
Ma, a hegymászásban fölfelé, megálltunk egy kicsit. Megpihenni, személyesen találkozni, tapasztalatot nyerni, erőt gyűjteni, bátorításra lelni, hogy hallgatván Jézust, újult életkedvvel térjünk vissza a világba.
„Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymást iránt.”(János 13, 35.)
Forrás: Magyar Katolikus lexikon
Magyar Kurir
Károli Biblia
Bibliatörténet témák szerint
Koleszár Mária
Vianney Szent János Mária áldozópap
Kultúra – 2024. augusztus 4., vasárnap | 6:00
Az arsi plébánosra, a plébánosok védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 4-én.
Vianney Szent János Lyon mellett született 1786-ban francia földműves szülők gyermekeként. Édesanyja Isten szolgálatára nevelte, pap szeretett volna lenni, de a francia forradalom, majd az anyagi nehézségek lehetetlenné tették taníttatását.
Tizenegy évesen éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentáldozáshoz egy pajtában járult. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, mivel szükség volt munkaerejére a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, hamar elfelejtette. Gyenge latintudása miatt a szemináriumban is nehezen végezte tanulmányait.
Végül huszonkilenc éves korában szentelték pappá. Káplán lett, majd Ars plébánosa. Szerette a magányt, és kemény vezeklést végzett. A vallástalan falut néhány év alatt megváltoztatta. A környező falvakban gyorskocsiszolgálatot szerveztek, hogy minél előbb eljuthassanak hozzá az emberek, akik gyónni akartak. Ő pedig gyóntatott, és kiderült, hogy ismeri a szívek titkait. Azt a kevés időt, ami a gyóntatáson felül maradt számára, imádkozással és önostorozással töltötte.
„Vianney Szent János elsősorban azzal fogott meg, hogy a szegényes emberi eszközökön keresztül működő kegyelem erejére mutatott rá. Különösen megrázott hősies gyóntatói szolgálata. Ez az alázatos pap napi 18 órát töltött gyóntatószékben, rendkívül szerényen táplálkozott, pihenni is csak néhány órára vonult vissza. […] Személyét megismerve meggyőződésemmé vált, hogy a lelkipásztor küldetésének jelentős részét éppen a gyóntatáson keresztül valósítja meg, vállalva a gyóntatószék önkéntes rabságát.”
Szent II. János Pál pápa
Tudatlanságának terhétől nyomasztva és a munkától túlterhelve segítőtársat kért egy megfelelően képzett pap személyében. Kapott is, de a segítőtárs hamarosan zsarnokoskodni kezdett felette. Hét évig tartott ez az állapot. János abbé teljesen visszahúzódott, csak mentegette paptársa erőszakosságát, és szenvedett. Közben minden nyomorúsága ellenére megadatott neki a szó, amellyel szíveket tudott megnyitni, és – anélkül hogy észrevette volna – csodákat művelt. Az évenként Arsba zarándokló emberek száma pedig megközelítette a százezret. Az arsi plébános pedig, bár súlyos kísértések és testi fájdalmak gyötörték, mégis mindig mindenkinek szeretettel állt szolgálatára.
Az eucharisztikus Jézus volt életének középpontja. Hetvenhárom évesen halt meg, 1859. augusztus 4-én. Akik látták a holttestét, egyhangúan tanúsították, hogy az erőnek utolsó cseppje is eltávozott belőle.
X. Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius pápa 1925. május 31-én szentté avatta, 1929-ben pedig a plébánosok védőszentjévé nyilvánította. Épen maradt teste egykori plébániája templomának oltárán nyugszik.
* * *
A fiatal pap 1818 februárjában kelt útra arsi plébániája elfoglalására. A faluban mindössze hatvan család lakott. Gyalog érkezett, maga mögött húzva egy kis kézikocsit, rajta néhány bútordarab, melyekkel egy szobát is alig lehetett berendezni. Az új plébános eltökélte magában, hogy a háztartását maga fogja vezetni, ami abból állt, hogy krumplit főzött, és egy hétig azt ette. Amikor odaért a plébánia határához, letérdelt az út porába, és imádkozott.
„Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért.”
Vianney Szent János
Később közelről és távolról özönlöttek hozzá az emberek. A legtöbb azzal az elhatározással jött, hogy csak akkor távozik, ha meg tudott gyónni, ám ehhez néha napokon át kellett várakozni. A templom állandóan nyitva állt, és szüntelenül – éjjel kettőkor éppúgy mint délben – tele volt emberekkel. Hosszú sorban álltak a plébános gyóntatószéke előtt, és vártak. János abbé pedig tíz, tizenkét, sőt olykor tizennyolc órán át egyhuzamban gyóntatott, télen is, a hideg templomban. Kabátja nem volt, mert ha ajándékba kapott egyet, azonnal továbbajándékozta a szegényeknek. Egyszer csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy mindenszentektől húsvétig nem érezte a lábait. És a gyóntatószék sebesre dörzsölte a hátát. Arra azonban gondosan ügyelt, hogy a várakozók tartsák a sorrendet, és senki ne furakodjék mások elé. Egyszer egy dáma, aki arra hivatkozott, hogy őt még a Vatikánban sem várakoztatták meg soha, ezt a választ kapta: „A szegény arsi plébános gyóntatószéke előtt mégis várni fog!” Csak a betegek, a nyomorékok és saját plébániájának hívei jelentettek kivételt.
Ismerte az emberi szíveket, és különös kegyelmi ajándékként olvasott bennük, anélkül hogy az emberek megszólaltak volna. Egy férfi azzal kezdte a gyónását, hogy utoljára harminc éve gyónt. János kiigazította: nem harminc, hanem harminchárom éve. Mikor az ember utánaszámolt, igazat adott neki.
Egy napon levelet kapott az egyik szomszéd paptól, akit a paptársai bujtottak fel, s a levélben ez állt: „Ha valakinek oly kevés teológiai tudás van a fejében, mint önnek, annak nem volna szabad beülnie a gyóntatószékbe!” A levél névtelen volt, de János abbé felismerte írásáról a feladót, ezért ezt a rövid választ küldte neki: „Nagyon szeretett és igen tisztelt testvérem! Milyen sok okom van rá, hogy szeressem önt! Ön az egyetlen, aki igazat mondott nekem. És ha már volt annyira jó és szeretetre méltó, hogy szegény lelkemet a gondjaiba fogadta, kérem, segítsen nekem abban, hogy elnyerhessem a rég vágyott kegyelmet: nagyon szeretnék e helyről, amelyre tudatlanságomnál fogva teljesen alkalmatlan vagyok, elmenni valahová, és egy sarokban meghúzódva csak siratni életem bűneit.”
„A kereszt ajándék, amelyet Isten barátainak készít. […] Sohasem kell nézni, honnan jön a kereszt. Istentől jön. Mindig Isten adja…”
Vianney Szent János
A püspök, akihez eljutottak a plébános elleni áskálódások, megjelent Ars-ban. Vizsgálatot rendelt el, de semmit nem talált, ami miatt Jánost elmarasztalhatta volna. És akkor a püspök is beállt a sorba, és ugyanúgy várt sorára a gyóntatószék előtt, mint mások. Papságának pedig ezt kívánta: „Bárcsak egy morzsányi volna bennetek az arsi plébános ostobaságából!”
Vianney Szent János emberszeretete és szociális érzéke legendás volt. Mindenét szétosztotta a szegények között, s amije volt, az ő javukra eladta. A bűnös emberek úgy sereglettek köréje, hogy azt mondta: „A bűnösök a végén meg fogják ölni a szegény bűnöst.” De ekkor a faluban már mindenki keresztény életet élt. A plébánosnak is csak a fizikai ereje fogyott el, szeretete és türelme nem. Ám mindazt, amit tett, semminek tartotta. A tisztelet megnyilvánulásai ellenére (kanonoki és lovagi cím) meg volt győződve „semmiségéről”.
„Ha tudtam volna, mit jelent papnak lenni, gyorsan trappista kolostorba vonultam volna a szeminárium helyett!”
Vianney Szent János
Egy nap meglepetésszerűen megjelent a templomban az új püspök, és a teljesen elképedt plébános vállára terített egy piros selyemből készült, hermelinnel szegett körgallért, és kihirdette a jelenlevőknek, hogy a plébánost címzetes kanonokká nevezte ki. A plébános úgy állt a sekrestye ajtajában, mint egy csínytevésen rajtakapott gyermek. De alighogy a püspök eltávozott, János abbé pénzzé tette a körgallért. Huszonöt frankot kapott érte, amit mindjárt a szegények javára fordított. Mikor a kereskedőnő rádöbbent, hogy túl keveset adott érte, megtoldotta az árát. Akkor a plébános örömmel felkiáltott: „Ó, ha a püspök úr még egyet ajándékozna nekem, azt is pénzzé tenném!” Majd tollat ragadott, és így írt püspökének: „Kegyelmes Püspök Úr! A gallér, amelyet olyan jóságosan nekem ajándékozott, igen nagy örömet szerzett nekem. Egy alapítványhoz éppen ez az összeg hiányzott, amit érte kaptam: ötven frankért sikerült eladnom! Ezzel az összeggel nagyon meg vagyok elégedve!”
Ugyanígy tett, amikor megtudta, hogy kinevezték lovaggá. Csak annyit kérdezett: „Jár a lovagi kereszttel valami jövedelem? Jelent ez valami pénzt a szegényeimnek? Mert ha nem, akkor mondjátok meg a császárnak, hogy hallani sem akarok a lovagságról!”
Vianney Szent János felajánló imája
Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe! Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon. Ámen
Mindenható és irgalmas Istenünk, te Vianney Szent János áldozópapot csodálatos lelkipásztori buzgósággal tüntetted ki. Add, hogy közbenjárására és példája nyomán szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt eljussunk az örök dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar Kurír
Havas Boldogasszony
Kultúra – 2024. augusztus 5., hétfő | 6:00
A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését ünnepeljük Havas Boldogasszony emléknapján, augusztus 5-én.
A római Santa Maria Maggiore-templomot III. Sixtus az efezusi zsinat (431) után építtette a Boldogságos Szűz, az Istenszülő tiszteletére az eretnekségekkel szemben; augusztus 5-én szentelték fel. A jeles nap latin elnevezése: Dedicatio Beatae Mariae Virginis ad nives – hazánkban Havas Boldogasszony és Havi Boldogasszony néven ismert. A Müncheni kódex Havi Bódoganya, a Batthyány-kódex naptára pedig Havi Boldog Asszony néven emlegeti.
Szűz Mária megkoronázása (Santa Maria Maggiore-bazilika, Róma)
A legenda szerint a Santa Maria Maggiore-bazilika helyét maga a Szűzanya határozta meg. A 4. században, Liberius pápa idejében egy Giovanni nevű gazdag római patrícius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat Máriának ajánlják fel. A Szent Szűz álmukban megjelent nekik, és arra hívta őket, hogy azon a helyen, amelyet másnap, augusztus 5-én hó borít majd, emeljenek templomot a tiszteletére.
Masolino da Panicale: A Santa Maria Maggiore-bazilika alapítása (1423–25.)
Liberius pápának szintén megjelent álmában a Szűzanya, megjelölvén, hol építsen számára méltó templomot Rómában. Kérését Mária azzal erősítette meg, hogy a forró római éjszakán hó esett az Esquilinus dombon. Reggel, kinézve palotája ablakain a pápa Róma hét halmának egyikén havat pillantott meg; majd lerajzolta a templom körvonalát a csodás havazásra összegyűlt római lakosok előtt.
Innen kapta elnevezését a mai ünnepnap, melyet 1568-ban vette föl V. Pius pápa a Római Kalendáriumba.
Urunk, Istenünk, bocsásd meg irgalmasan vétkeinket, hogy akik saját érdemeinkkel nem dicsekedhetünk, Fiad Szülőanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására üdvözüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
* * *
Haladó
Augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján minden évben virágszirmok hullatásával emlékeznek a 358-ban történt csodás hóesésre a Santa Maria Maggiore-bazilika előtt.
A Santa Maria Maggiore-templomot a későbbi bővítések, változtatások után bazilika rangra emelték. Benne található a Nagy Szent Gergely pápa kora óta a római nép által tisztelt Salus Populi Romani (Róma népének üdvössége) elnevezésű kegykép, amelyhez Ferenc pápa megválasztása másnapján, 2013. március 14-én elzarándokolt. A Szentatya apostoli útjait szintén ez előtt a kegykép előtt ajánlja a Szűzanya oltalmába, és az utakról Rómába visszatérve itt ad hálát.
* * *
A szeged-alsóvárosi ferences templom a Havas Boldogasszony-kultusz talán legkorábbi emléke hazánkban, és a legrégibbek közé tartozik egész Közép-Európában.
A magyarországi pestisjárványok idején a hívek számos helyen ajánlották magukat s településük templomát Havas Boldogasszony oltalmába: Budapest (Krisztinaváros), Csesztve, Esztergom, Egyházasnádas, Modor, Pozsony, Selmecbánya, Sopornya, Zebegény, Rozsnyó, Diás (ma Gyenesdiás), Ötvöskónyi, Rácegres, Somogybükkösd, Tekenye, Újudvar, Zalacsány, Budakeszi, Úrhida, Táplány, Németúvár, Vát, Birján, Pécs, Püspöknádasd, Szebény, Pétervárad, Kissikátor, Jászárokszállás, Pásztó, Nagykökényes, Zombor, Zsablya, Apátfalva, Kisnezsény, Padé, Resicabánya, Szeged (Alsóváros), Kolozsvár, Nyárádselye, Szépvíz, Fény.
Havas Boldogasszony a magyar népi kalendáriumban, mint minden Mária-ünnep, asszonyi dolog-, főként sütéstiltó nap.
Forrás:
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
Magyar Kurír