Szeptember

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

szeptember 18.

Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett (Lk 7,47). A hited megszabadított, menj békével (Lk 7,50). E modern példabeszéd szerint a bűn természetrajza hasonlít a helikopterről leeresztett kötélre. Minden bűnös felkapaszkodhat rá, de minden egyes akciónál rövidebb lesz, mégpedig az emberre ráhurkolódó kötél hosszával rövidül. Nagy kérdés, hogy mi történik, ha elfogy a kötél, és a mennyei Atyának nem lesz mit leeresztenie. 

szeptember 17.

Jézus nem azokat célozta meg, akik a Jordánhoz mentek, hanem akik már ott voltak. Az Úr ellenfeleinek, a farizeusoknak és az írástudóknak a magatartását vizsgálja. A kétféle gyerekcsoport szerepet játszik, de nincs köztük összhang. Az egyik gyerekcsoport egy lassú siratót, a másik egy vidámabb csúfolódót játszana. A megfejtés a sokféleség elfogadásában van. A mennyei Atya előtt ez is elfogadható.

szeptember 16.

Mi a különbség Jézus feltámadása és a naimi ifjú életre kelése között? Az a nyilvánvaló tény, miszerint a fiatalembernek ez csak egy „főpróba” volt, hiszen néhány év után ténylegesen és visszavonhatatlanul távozott az élők sorából. Jézus feltámadásának iránya azonban a végső célokra mutat. Képes eltörölni a bűnöket, és kijelöli az üdvösség útját.

szeptember 15.

A Fájdalmas Szűzanya (Hétfájdalmú Szűz) emléknapja a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódik. A Hétfájdalmú Szűz kifejezés a Boldogságos Szűz Mária egyik megszólítása, amely a szenvedéseire utal. A szó szoros értelmében a kereszt alatt álló Mária neve: Fájdalmas Anya. A Hétfájdalmú Szűz kifejezés az életét végigkísérő szenvedések alapján mondja Máriát hétfájdalmúnak (a hét a teljesség száma). Először a szerviták kezdték ünnepelni, szeptember harmadik vasárnapján. 1668-ban kapták meg az ehhez szükséges pápai jóváhagyást. 

szeptember 14. Szent kertész felmagasztalása

Az ószövetségi ember számára már egyetlen pillantás is elég volt az életben maradáshoz: a kígyó által megmart embernek csak rá kellett tekintenie a Mózes által készített rézkígyóra, és életben maradt. Akik feltekintettek rá, meggyógyultak.

Csodás és minden emberi számítást meghaladó esemény ez. Olyan előkép, amely egyértelműen Jézusra mutat. Jézus túllép ezen a csodálatos, emberi közbenjárást nem érintő eseményen, és Isten szeretetét látja meg benne. Ez képezi alapját a jánosi teológiának: Isten szereti a világot, és ajándékainak csúcspontjaként adja nekünk egyszülött Fiát. Viszonzásul nem vár semmi mást, csak a benne való hitet. Ajándékul pedig az örök életet adja. Természetesen lehetőség van az elutasítására is. Aki nem hisz benne, az már itt a földön is sötétségben él (Jn 3,19). A világosságban élt életnek a hit a gyümölcse, és ennek a hitnek az ősmodellje Isten szeretete: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Jézus kiváltságos helyzetét bizonyítja, hogy ő az az Emberfia, akit Mózes a pusztában felemelt. Aki hisz benne, annak örök élete van. Így kapcsolja össze Isten Jézussal a világ szeretetét. Egyszülött Fia és a benne való hit által. A rézkígyót a pusztában fölemeli Mózes, s ugyanazzal a mozdulattal emelik fel Jézust a Golgotán. Ezt fejezi ki a Szentírás Jánosnál a hüperhipszo igével, amelynek kettős jelentése van. Egyrészt jelenti a földről való fölemelést, másrészt pedig a megdicsőülést. Jézus kereszthalálában e két jelentést egyetlen mozdulatban szemlélhetjük.

Pál apostol a filippi levél megírásakor már valószínűleg készen kapta ezt a himnuszt (Fil 2,6–11). Itt jegyezzük meg, hogy a fordítás az ő ötödik versében nem egészen pontos. A Jeromos-féle kiadás az érzés kifejezést használja, miközben az érzület, vagy egy, a személyi döntést kifejező ige sokkal alkalmasabb volna az önkiüresítő Krisztus szabad tettének megjelölésére: szolgai alakot öltött, példát adott az engedelmességre. Krisztus Isten volt, mielőtt ember lett volna, és felvette a szolga alakját. Megtehette volna ugyan, hogy az Atyával egylényegű isteni természetét juttassa érvényre, elfelejtve emberi természetét, de ő úgy adott példát nekünk az engedelmességre és az alázatra, hogy egészen a kereszthalálig elment önmaga megalázásában.

Az egész újszövetségi teológia legősibb hitvallását hagyta ránk Szent Pál a filippiekhez írt levelében. Az első dogmát hagyta ránk: Jézus Krisztus az Úr. Hatalmas, isteni ívű életpálya rajzolódik ki előttünk. A szolgai alakot felöltve alázta meg magát és vállalta fel az engedelmességet. Krisztus nemcsak emberségének mélyéig ment el, hanem megdicsőítette az Atyát, és vállalta az Úr szerepét. Szent Pál ahelyett, hogy moralizálna, Krisztust és az Egyházat állítja mintául a hívek elé. A halált nem a végleges elmúlás jeleként értelmezi, hanem a feltámadás hitével. Bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett minket (Ef 2,5). A megújulást is Krisztusra tekintve fogalmazza meg. Újuljatok meg gondolkozásotok szellemében, öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére teremtetett, valóban igaz és szent emberként (Ef 4,23). Ezért nincs megújulás, felfrissült élet és valódi megtérés Krisztus nélkül. Vele azonban úgy élhetünk, mint a világosság emberei (Ef 5,8).

Az ószövetségi ember számára már egyetlen pillantás is elég volt az életben maradáshoz: a kígyó által megmart embernek csak rá kellett tekintenie a Mózes által készített rézkígyóra, és életben maradt. Akik feltekintettek rá, meggyógyultak.

Csodás és minden emberi számítást meghaladó esemény ez. Olyan előkép, amely egyértelműen Jézusra mutat. Jézus túllép ezen a csodálatos, emberi közbenjárást nem érintő eseményen, és Isten szeretetét látja meg benne. Ez képezi alapját a jánosi teológiának: Isten szereti a világot, és ajándékainak csúcspontjaként adja nekünk egyszülött Fiát. Viszonzásul nem vár semmi mást, csak a benne való hitet. Ajándékul pedig az örök életet adja. Természetesen lehetőség van az elutasítására is. Aki nem hisz benne, az már itt a földön is sötétségben él (Jn 3,19). A világosságban élt életnek a hit a gyümölcse, és ennek a hitnek az ősmodellje Isten szeretete: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Jézus kiváltságos helyzetét bizonyítja, hogy ő az az Emberfia, akit Mózes a pusztában felemelt. Aki hisz benne, annak örök élete van. Így kapcsolja össze Isten Jézussal a világ szeretetét. Egyszülött Fia és a benne való hit által. A rézkígyót a pusztában fölemeli Mózes, s ugyanazzal a mozdulattal emelik fel Jézust a Golgotán. Ezt fejezi ki a Szentírás Jánosnál a hüperhipszo igével, amelynek kettős jelentése van. Egyrészt jelenti a földről való fölemelést, másrészt pedig a megdicsőülést. Jézus kereszthalálában e két jelentést egyetlen mozdulatban szemlélhetjük.

Pál apostol a filippi levél megírásakor már valószínűleg készen kapta ezt a himnuszt (Fil 2,6–11). Itt jegyezzük meg, hogy a fordítás az ő ötödik versében nem egészen pontos. A Jeromos-féle kiadás az érzés kifejezést használja, miközben az érzület, vagy egy, a személyi döntést kifejező ige sokkal alkalmasabb volna az önkiüresítő Krisztus szabad tettének megjelölésére: szolgai alakot öltött, példát adott az engedelmességre. Krisztus Isten volt, mielőtt ember lett volna, és felvette a szolga alakját. Megtehette volna ugyan, hogy az Atyával egylényegű isteni természetét juttassa érvényre, elfelejtve emberi természetét, de ő úgy adott példát nekünk az engedelmességre és az alázatra, hogy egészen a kereszthalálig elment önmaga megalázásában.

Az egész újszövetségi teológia legősibb hitvallását hagyta ránk Szent Pál a filippiekhez írt levelében. Az első dogmát hagyta ránk: Jézus Krisztus az Úr. Hatalmas, isteni ívű életpálya rajzolódik ki előttünk. A szolgai alakot felöltve alázta meg magát és vállalta fel az engedelmességet. Krisztus nemcsak emberségének mélyéig ment el, hanem megdicsőítette az Atyát, és vállalta az Úr szerepét. Szent Pál ahelyett, hogy moralizálna, Krisztust és az Egyházat állítja mintául a hívek elé. A halált nem a végleges elmúlás jeleként értelmezi, hanem a feltámadás hitével. Bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett minket (Ef 2,5). A megújulást is Krisztusra tekintve fogalmazza meg. Újuljatok meg gondolkozásotok szellemében, öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére teremtetett, valóban igaz és szent emberként (Ef 4,23). Ezért nincs megújulás, felfrissült élet és valódi megtérés Krisztus nélkül. Vele azonban úgy élhetünk, mint a világosság emberei (Ef 5,8).

szeptember 13.

Megalapozni egy életet szokás. A bölcs ember tovább látott az orra hegyénél, s házának alapját sziklára építette. Ezt a példabeszédet nagyon könnyen megértik az Amerika keleti partján élők, ott ugyanis nagyon magas a kontinentális talapzat – ami egyébként is gránit –, így elég egy-két lapátnyit leásni, és máris eljutunk a teherbíró talajszintig. Mondják, hogy csak a szegény ember vásárol drágán. A gazdag meg éppen azért áll jól anyagilag, mert van mit és van miből félretennie, s ráadásul még olcsón is vásárol.

Útravaló – 2025. szeptember 12., Szűz Mária szent neve

NÉZŐPONT – 2025. szeptember 12., péntek | 5:00

A név maga az ember – mondja a latin bölcsesség. E megállapítás igaz a Boldogságos Szűz Máriára is, akinek a neve ezt jelenti: úrnő. Ahogy Mária szolgáló életének minden pillanata Egyszülöttjére utal, úgy mennyei szeretetének minden rezdülése is a Fiúisten megváltói művét szolgálja. Egész lénye és anyai hivatása a világ számára megszerzendő örök életet készíti elő, melynek valóságos égi királynője és földi szolgálóleánya tudott lenni. A kereszten trónt ülő Krisztus szenvedő szolgaként hal meg. Anyja indította el, majd követte útján. Az Úrnak szolgálóleánya és úrnő volt. Köszöntsük őt szeretettel! 

Magyar Kurír

szeptember 11.

Szeretni az ellenséget? Nem inkább gyűlölettel tekinteni rá? Mi szeretnivaló van benne? Előfordul, hogy csak egyetlen momentumot tudok elfogadni belőle, és azt az egyet is úgy kell összekuporgatni. Ez az egyetlen pedig az, hogy ő is ember, akit anya szült. És akiért meghalt a mi Urunk. Nekünk, keresztényeknek olyan magatartást kell tanúsítanunk a minket üldözőkkel szemben, mintha a barátaink, rokonaink volnának. Krisztus mindenkori tanítványa számára nincs kétféle ember. Van ugyan konkoly és van búza, de ki dönthet az Atyán kívül?

szeptember 10.

Jézus nem véletlenül megy fel a hegyre, szándékosan tartózkodik ott. A biblikus hagyomány szerint ugyanis a hegy vagy magaslat az embernek az Úrral való találkozási helye.

szeptember 9.

Az Isten országáról szóló biztos jelek az igazságosságot, a békét és az örömöt foglalják magukban. Még sok más jele is van, de ezek a biztosan odavezetők. Mellettük léteznek a biztosan oda nem vezetők is. Lehet próbálkozni, de nem vezetnek az Úrhoz. Ügyelni kell arra a finom megkülönböztetésre, hogy van emberi cselekvés és van az ember cselekedete. Ahogy a teológia fogalmaz, actus humanus és actus hominis. A különbség annyit jelent, hogy nem mindegy megnézni vagy meglátni valamit. Beszélni, vagy mondani is valamit. Jelen lenni, vagy tevőlegesen részt venni. A két cselekvés között az erkölcs tesz különbséget. Az erkölcsileg felelős cselekedet tiltja a rosszat, mert tud a bűnről. Nemet mond mindarra, ami a szabadságot, a kibontakozást és egymás javának szolgálatát gátolja. A bűn nem szabad. Megtehetem, de megkötöz. Szabadnak lenni pedig egyet jelent azzal, hogy megteszem Isten akaratát, és egymást szolgálva kölcsönösen boldogítjuk egymást. Ezt az utat egyedül Krisztus tűzi ki nekünk.

Útravaló – 2025. szeptember 8., Szűz Mária születése, Kisboldogasszony

NÉZŐPONT – 2025. szeptember 8., hétfő | 5:00

Születésnapként az Egyház liturgiája a mennyei születésnapot ünnepli. Ez alól kivétel Jézus és a legközvetlenebb környezete. Keresztelő Szent János és a Boldogságos Szűz földi születésnapjáról külön is megemlékezünk. Ezzel a gesztussal a szent hagyomány Jézushoz való közelségüket fejezi ki. Mindkettőjük személyisége és kegyelmi ajándékai Jézus emberi természetére irányulnak. A jó barát, aki a legfontosabb üzenetet készíti elő, amikor a bűnbánatra szólít föl, és az édesanya, aki befogadva a Megváltót kegyelemmel teljes lesz. A gyermek és anyja közötti szoros kapcsolat és a kánai menyegzőn elhangzott felszólítása miatt – Tegyétek, amit ő mond! – van Máriának kiemelkedő szerepe az üdvösség művében. 

szeptember 7.

Mi az idő és mire való? A jelen pillanat, amit megélek, lehetőség a dolgaim, döntéseim megvalósítására. Egyúttal ez a legfontosabb szakasz az időben. Mi a múlt? Az élmények gyűjtésének szakasza, a bűnbánat tárgyával való szembesülés. A jövő pedig az elképzelések sorba vétele, a lehetőségek tárháza és a tervek készítésének időszaka. Jó és helyes, ha az ember e három dimenziót jól elkülöníti egymástól, és így használja fel az időt mint keretet. Mert mi is a gyakorlat? A múlt tapasztalatait nem veszi elég komolyan, és a megvalósítás, a kivitelezés során, a második fordulóban – miután rengeteg dolgot elrontott már – kezdetét veszi a sajnálkozás. A harmadik fázisban jön a kiértékelés, a romok eltakarítása és a felelősség megállapítása. Ez utóbbiban nem kis szerep jut Istennek, akit szokásunk felelősségre vonni.

Jézus követésének útján járva talán helyesebb egy nulladik lépésben a támogatását és segítségét kérnünk mindhárom fázisra.

Az első lépés a célok, életcélok meghatározása. A második lépés a célhoz vezető utak kitűzése. A harmadik pedig a megvalósítás, melynek során szemünket a célról le nem véve az ahhoz szükséges téglákat egymásra rakjuk, így szolgálva a cél elérését. Jézus, amikor a követésének feltételeiről beszél, a lelki tisztaságot is feltételül szabja. A lelki tisztaság pedig a kereszt hordozásában éri el a csúcspontot. Sőt, az Úr a kereszthordozást a jézusi életmód alapvető feltételéül szabja.

A tervezés már az első pillanatban Isten jelenlétét igényli, hát még a cél kitűzése. Ezt bizonyítja a toronyépítő pénzügyi helyzetének meghatározása. A támadást tervező király leül és tervet készít. Vajon a látszólagos többleterőforrás, a több hadianyag és a több katona valóban elegendő lesz a győzelemhez? Vagyis tervet készít. Felsorolja és szembeállítja egymással a saját és az ellenfél erőforrásait. A tervezés, bár íróasztal mellett történik, mégis elengedhetetlenül szükséges a köznapi életben is. Egy tyúkól megépítéséhez is szükséges a rendelkezésre álló hely kitűzése, a faanyag, a cserép és az egyéb hozzávalók megvásárlása, ahogyan a nem várt látogatók – a róka, a menyét – távoltartása is. Mindez pedig tervezést igényel.

Ahogyan a családtagok nyári vakációjának tervezése is. A nyaralás a tavalyinál talán kicsit karcsúbb lesz. A rávalót idén elviszi a lakás festése, mázolása. A tervezés azonban ennél is szükséges. A jézusi példa feltétlenül megszabja ezt. Lemondás mindenről a cél érdekében – ez Jézus követésének alapfeltétele. Ha a terveimből a készítésük során – az életstratégiát is beleértve – kihagyom az Urat, ne csodálkozzak, ha ő elengedi a kezemet és magamra hagy. De ha a cél első meghatározásától a kivitelezés utolsó mozzanatáig Isten tervét valósítjuk meg, akkor biztosak lehetünk abban, hogy áldás lesz minden dolgunkon.

Magyar Kurír

szeptember 6.

A kolosszei levél írójaként Szent Pál a közösséget is buzdítja. Korábbi életük bűnös mivoltát elfedve megbocsát, és így állítja őket maga elé. Önnön példáját hozza elő bátorításul, amikor szilárdságot és állhatatosságot követel meg tőlük a hitben. Mert nem könnyű és nem kockázatmentes dolog hinni. Megfertőzi a gondolatot a hit (hiszékenység) szó hétköznapi használata is. De hinni egészen mást jelent. Közösen elfogadjuk, hogy Isten a jóság, az igazság, a szépség és az élet forrása és célja. Mindehhez szükség van arra, hogy alapvető tapasztalatunk legyen az igazságról, a jóságról és a szépségről. Akinek ez nem adatik meg, abban az istenkép csak torzóként van jelen. Pál, mint a másokért élő ember, az evangélium reménységének szolgája.

szeptember 4.

Evezz a mélyre! – hangzik fel Jézus invitáló mondata immár kétezer éve. Ez annyit jelent: Vedd már komolyan a dolgaidat! Nőj már fel! Hagyj fel a sekély vízben úszkálással! Evezz a mélyre! Itt még találhatsz zsákmányt. Péter hallgatott az Úrra és követte őt. Te se a kihívásokra várj, hanem éld meg az életet. 

szeptember 3.

Romokban hevert a százötven évvel azelőtt legyőzhetetlennek hitt birodalom és fővárosa, Róma. Gergely fiatalon és gazdagon lett az Örök Város kormányzója, amit szolgálatként végzett. Szintén szolgálatként tekintett az általa alapított bencés kolostorokban végzett imádságaira, míg „az Egyház hajójába bezúduló víz” megfékezésére őt ültették a péteri székbe. A gőgös görög főpapok szellemiségével szemben a pápai címe volt a válasz: Servus servorum Dei – Isten szolgáinak a szolgája. Komolyan vette a szolgálatát. Szolgálta a népvándorlásban kereső népeket, hogy azok otthont, hitet találjanak. Nem szűnt meg tanítani, és a kultúrát is az evangélium szolgálatába állította. Róla kapta elnevezését a gregorián ének.

szeptember 2.

Minden és mindenki a maga természete szerint viselkedik. S amennyiben nem ezt teszi, úgy valami rendellenességre kell gyanakodni. A Szentlélekkel lepecsételt ember a Szentlélek természete szerint viselkedik. Használja az értelmét, de a bölcsességre törekszik. Meghallgatja a véleményeket, de az igazságra nyitott. Minden tette átlátható, minden szava megérthető, de azok valódi háttere, mozgatója rejtetten marad. Ebben a világban, de nem e világ értékrendje szerint gondolkodik és él. Jó lélekkel használja a technikai civilizáció adta tárgyakat, de lelke szabad marad, hiszen ezek is csak teremtmények. Az Isten titkainak hordozója ő. Teszi mindezt azzal a nyugalommal, amit a Lélek ad neki, aki Istentől van.

szeptember 1.

Jézus, miután Betlehemben megszületett, Názáretben élt, ott nevelkedett. Később ő maga mondta: „Más városokban is hirdetnem kell az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” Isten ügye minden nehézség ellenére megvalósul.