Lellisi Szent Kamill áldozópap, rendalapító
KULTÚRA – 2025. július 14., hétfő | 6:00
Július 14-e Lellisi Szent Kamillnak, a kamilliánusok, hivatalos néven a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje alapítójának, az ápolók, a betegek, a haldoklók védőszentjének emléknapja.
Kamill 1550. május 25-én, pünkösd vasárnapján született az itáliai Bucchianicóban. Apja katonatiszt volt. Szülei már idősebbek voltak, amikor Kamill megszületett. Édesapja ritkán volt otthon, édesanyját pedig korán, tizenkét éves korában elvesztette. Apja iskolába küldte, de Kamillnak nem fűlött a foga a tanuláshoz. Inkább csavargott, kockázott és kártyázott. Ezért apja arra gondolt, hogy katonának adja, hátha ott fegyelmet tanul. Végül mindketten ahhoz a sereghez álltak be, amelyet a törökök ellen küldtek.
Ancona felé tartva, ahol hajóra kellett volna szállniuk, apja meghalt. Kamill is megbetegedett, lázas volt. A jobb bokáját felhorzsolta, és a seb begyulladt, elfertőződött. Mielőbb vissza akart kerülni a sereghez, amely Lepantónál ragyogó győzelmet aratott, de sérülése miatt ez nem volt lehetséges. Rómába ment, hogy a Szent Jakab-kórházban kezeltesse magát. Akkoriban a betegápolók képzetlenek voltak, és munkájukat nem szervezték meg; legtöbbjük maga is beteg volt, csak éppen nem ágyban fekvő. A kezelés idejére Kamill is beállt betegápolónak, de mivel összeférhetetlennek, fegyelmezetlennek bizonyult, és szenvedélye volt a szerencsejáték, hamarosan elbocsátották.
A velencei sereghez szegődött, és Cattaro előtt harcolt a törökök ellen. Utána a spanyolokhoz állt be, akik Afrikába indítottak hadat. Később egész zsoldját, sőt még a kabátját és az ingét is elkockázta. Azt remélte, újra a velenceiek szolgálatába állhat, de csalódott, és koldulásra kényszerült. Végül egy kapucinus kolostor építésében segített. Lassanként kezdte magát jól érezni ebben a környezetben, majd meg is tért. Annyira feltűnő volt változása, hogy a kapucinusok fölvették jelöltnek. Mégis el kellett küldeniük, mert a lábán kiújult a fekély.
Ismét Rómába, a Szent Jakab-kórházba ment. Több mint három évbe telt, míg sebe végre összeforrt, ám amikor visszatérhetett a kolostorba, ismét felnyílt, ezért nem engedték neki, hogy szerzetes legyen. Visszatért a Szent Jakab-kórházba, ahol örömmel fogadták, és majdnem megválasztották vezetővé.
Olyan embereket keresett, akik minden szenvedőben meglátták Krisztust, és készek voltak embertársaikat szolgálni. Talált is öt jelentkezőt – négy világit és egy papot –, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak, és szívesen lettek volna tagjai egy közösségnek. Csakhogy a kórházban nem nézték jó szemmel a kezdeményezést. Gyóntatója, Néri Fülöp is gőgnek minősítette, hogy világi létére közösséget akar vezetni. Kamill ezért harminckét évesen beült az iskolapadba, és elkezdett latint és teológiát tanulni. Két év múlva pappá szentelték.
A Szent Jakab-kolostorban is mindent elkövettek, hogy akadályokat gördítsenek tervének megvalósítása elé. Kamill végül társaival együtt elment onnan, így a betegeket szolgálók társasága – ahogyan magukat nevezték –, szabaddá vált, és módjuk nyílt rá, hogy más kórházakban vagy magánházaknál szolgálják a betegeket és a haldoklókat. Hogy fel lehessen ismerni a társaság tagjait, Kamill vörös keresztet varratott a ruhájukra. (Amikor Henri Dunant háromszáz évvel később megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet, ezt a szimbólumot vette át.) Kamill nemcsak a közösségi életet szervezte meg, de a betegápolást is szabályozta.
1591-ben XIV. Gergely pápa jóváhagyását adta a közösségre, hivatalos nevén a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendjére, Kamillt pedig megválasztották generálisnak. Csakhamar másutt is – Nápolyban, Genovában, Milánóban, aztán lassanként Itália minden nagyobb városában – szívesen látott közösség lettek. Sok fiatal, aki látta őket munka közben, a betegápolást választotta hivatásául.
A sok új alapítás miatt Kamillnak egyre többet kellett utaznia. Útjait többnyire gyalog vagy lóháton tette meg – ez nagy megerőltetést jelentett számára, mert lábán még mindig megvolt a seb, és nagy fájdalmakat okozott neki. Ráadásul egy súlyos csonttörés, vese- és gyomorbántalmak is kínozták.
1607-ben lemondott generálisi tisztségéről, az utazásokkal és a betegápolással azonban nem hagyott fel. 1614. július 14-én halt meg Rómában.
132 évvel később XIV. Benedek pápa szentté avatta. XIII. Leó pápa a betegek védőszentjévé, XI. Piusz az ápolók, VI. Pál pápa az olasz katonai egészségügyi ellátás védőszentjévé nyilvánította.
Istenünk, ki Szent Kamill áldozópapodat a betegek rendkívüli szeretetének kegyelmével ékesítetted, kérünk, érdemeiért áraszd szívünkbe szereteted lelkét, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk, és halálunk óráján biztonsággal költözhessünk hozzád!
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Fotó: Wikimédia Commons
Magyar Kurír
Szent Tamás apostol
KULTÚRA – 2025. július 3., csütörtök | 6:00
Szent Tamásra, a „hitetlen” apostolra, a töprengő és kétkedő emberre emlékezünk liturgikus ünnepén, július 3-án. Az apostollal kiálthatjuk újra és újra: „Én Uram, én Istenem!”
Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Az apostolok listájában neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel.
Alakja János evangéliumában kap fontos szerepet. Szent János örökítette meg azokat a vonásokat, amelyek minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik őt. Tamás a töprengő, a kétkedő ember.
Bartholomeus Breenbergh: Tamás apostol (17. század)
Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Tamás a többi apostolt felszólító szavaival – „Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16) – megjelölte a maga útját és egyáltalán a tanítvány útját: a keresztre feszített Krisztus követését. Egy apokrif irat, az úgynevezett Tamás-akták – amely arról tudósít, hogy az apostol csodálatos eredményeket ért el az evangélium hirdetésében, egészen a távoli Indiáig – Jézus rokonát látja Tamásban, aki külsőre is, sorsában is a legjobban hasonlít hozzá.
János Tamással szinte mindnyájunk „ősmintáját” iktatta az evangéliumba. Az ő kérdésére, melyet az utolsó vacsorán tett fel – „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” (Jn 14,5) – válaszolta Krisztus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” (Jn 14,6).
Ismeretlen cseh művész: Szent Bertalan és Szent Tamás apostol (1395)
János evangéliumában olvassuk a feltámadás utáni történetet is, mely szerint Tamás Jézus első megjelenése után, mikor nem volt a többi apostollal, így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Az Úr következő megjelenésekor így szólt az Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás erre felkiáltott: „Én Uram, én Istenem!” Jézus pedig így felelt: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek.” (Jn 20,24–29)
Egy legenda szerint a Szűzanya mennybevitele közben, bizonyságul a kételkedő Tamásnak, visszaejtette az övét, melyet ereklyeként a prátói dómban őriznek.
Maso di Banco: Mária visszaejti övét Tamás apostolnak (1337–39 körül)
Tamás apostol a hagyomány szerint Szíriában, Perzsiában és Dél-Indiában hirdette az örömhírt. Mylaporban halt meg 72-ben. A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg testének Edesszába való átviteléről. Rómában a 9. században december 21-re tették ünnepét, végül 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg advent utolsó hetét, visszahelyezték július 3-ra.
Szent Tamás India, a megtérő ateisták és az ácsok és építészek védőszentje. Nevének jelentése: iker. Attribútumai kezdetben kard vagy lándzsa voltak, később legtöbbször derékszög, néha kő.
Mindenható Istenünk, Szent Tamás apostol Urának és Istenének vallotta Fiadat. Segítsen minket az ő példája, hogy hitét követve mi is életet nyerjünk Jézus Krisztusban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar Kurír
Szent Péter és Szent Pál apostolok
Kultúra – 2025. június 29., vasárnap | 6:00
Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe Egyházunkban.
Péter lelkes, odaadó és szolgálatkész ember volt, aki szívét az ajkán hordta. Őszinte, emberi módon mondott nemet az Üdvözítőnek, amikor az egy napon a tanítványok körében kijelentette, hogy szenvedés lesz a sorsa. „Uram, ilyesmi nem történhet veled!” (vö. Mt 16,21–23) Őszinte düh fogta el a Getszemáni-kertben is, amikor Mesterét elfogták. Kardjával levágta a főpap szolgájának fülét (Jn 18,10). Ragaszkodását és hűségét bizonyítja, hogy Jézus elfogatása után bejutott a főpapi épület belső udvarába. Ura közelében akart maradni, de nyilvánvalóan jóval többre vállalkozott, mint amennyi a veszedelem órájában tőle telt (Mk 14,29–31.66–72). Tagadásának történetét, a hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogta föl az ősegyház, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.
Szent Péter szobra a Szent Péter-bazilikában
(Arnolfo di Cambio alkotása)
Természeténél és jelleménél fogva Péter nem volt szikla. És mégis épp őt találta Jézus alkalmasnak az Egyház legfőbb hivatalára: ő lett a „kéfa”, vagyis a „szikla”.
Simon (Péter) és testvére, András Betszaidából, a Genezáreti-tó partján lévő halászfaluból származtak, mindketten halászok voltak. Péter aztán házasságkötésekor átköltözött Kafarnaumba, anyósa házába, akit az evangélium szerint Jézus csodája gyógyított meg (Mk 1,29–31). A későbbi hagyomány joggal tekintette gondviselésszerűnek, hogy Simon halász volt. Ő lett az emberhalászok között az első: „Ezentúl emberhalász leszel” (Lk 5,10).
Duccio di Buoninsegna: Péter és András elhívása (1308–11)
Péter az Egyház sziklaalapja. Jézustól kapott hatalmát az oldás és kötés, illetve a kulcsok jelképezik. Az Úr maga jelölte meg őt a Kéfás (szikla) névvel: „Te Szikla vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” (vö. Mt 16,18; Mk 3,16; Jn 1,42). Ő Krisztus nyájának a pásztora, őt bízta meg az Úr – miután háromszor kérdezte meg tőle: „Szeretsz-e engem?” – juhai legeltetésével (Jn 21, 15–17).
Az I. Heródes Agrippa alatt (44 körül) támadt, Az apostolok cselekedeteiben is elbeszélt egyházüldözéskor Péter elhagyta Palesztinát, és a birodalom keleti részébe ment. Az apostoli zsinat utáni időben (49 táján) Antiochiában találjuk. A kis-ázsiai egyházközségeknek szánt első Péter-levél itteni tevékenységére utal.
Lippo Memmi: Szent Péter (1330 körül)
Kevés konkrét adatot tartalmaznak forrásaink az apostol utazásairól és tevékenységéről életének második periódusában, két jelentős tényt lehet biztosan megállapítani belőlük: Péter az egyetlen az apostolok és más jeruzsálemi tekintélyek sorából, akit az ApCsel 12,17 által jelzett időpont után Palesztinán kívül, tehát kimondottan pogány területen lehet találni. Bár úton volt, nem volt látható kapcsolata a helyi egyházközségekkel, amint azt missziós tevékenység esetében várnunk kellene. Ebben is a főapostolnak az egész Egyházra szóló jelentősége nyilatkozik meg: ebből magyarázható, hogy az egykori betszaidai halász miért jutott el Rómáig.
Péter üdvösségtörténeti feladata a Szentföldön kezdődött, Jeruzsálemben, a szent városban, Ura és Mestere halálának helyén. De megbízatása kivezette őt innen, egészen az akkori világbirodalom fővárosába, ahol megszületett a vértanúk egyháza.
Rembrandt: Szent Péter a börtönben (1631)
Amikor a hivatalos Róma megérezte, hogy az új vallás veszélyes lehet, mivel az emberek egyenlőségét hirdeti és éli, és a császárt nem tiszteli istenként, a keresztények arra kényszerültek, hogy összejöveteleiket a föld alatt, a katakombákban tartsák. Az éjszakai órákban a mécses gyér fényénél Isten pásztora – aki egykor megtagadta az Urat – átadta gyermekeinek a benne izzó erőt. Azután eltemették testvéreiket, akik Nero kertjében eleven fáklyaként égtek el vagy vadállatok prédájává lettek. Azután eljött az a nap, amikor Pétert is elfogták. Az apostol azonban a börtönben is a fény, a szabadság és az élet üzenetét hirdette. Csendes éjszakákon az Úrhoz imádkozott. Maga előtt látta Mesterét, és hallotta, hogy e szavakat mondja: „Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahová akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, és oda visz, ahová nem akarod.” „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” – suttogta ismételten maga elé. És súlyos napjai telve voltak mély békességgel.
A hagyomány szerint 67-ben halt vértanúhalált, ugyanazon a napon, mint Pál apostol. Sok kínzás után saját kérésére fejjel lefelé feszítették keresztre, mert alázatosságában nem tartotta magát méltónak ugyanarra a halálra, mint amit Mestere szenvedett el.
Giotto di Bondone: Szent Péter vértanúsága (1330 körül)
Henryk Sienkiewicz Quo vadis című regényében olvassuk:
„Péter, katonáktól körülvéve, úgy nézett a városra, mint ahogy az uralkodó nézi örökségét. »Megváltottalak, enyém vagy!« – mondta, s nemcsak a kereszt számára gödröt ásó katonák, de a hívők közül sem sejtette senki, hogy valóban e város igazi ura áll közöttük, hogy a Caesarok elmúlnak, a barbárok hullámai elhömpölyögnek, évszázadok múlnak el, de ez az aggastyán itt fog uralkodni örökké. A nap még jobban Ostia felé hajlott, megnövekedett, és vörös színt öltött. Az ég egész nyugati fele ragyogó fényben úszott. A katonák Péterhez léptek, hogy levetkőztessék. Ő azonban imádkozás közben hirtelen felegyenesedett, s jobbját magasra emelte. A pribékek ijedten torpantak meg, a hívők szintén visszafojtották lélegzetüket, azt hívén, hogy beszélni akar, s mély csend lett. Ő pedig a magaslaton állva, jobbjával keresztjeleket rajzolt, halála órájában áldást osztva: »Urbi et orbi!«”
Pétert mint apostolfejedelmet ábrázolják, Szent Pállal, Krisztus mellett. Attribútuma a kulcs, emellett a pásztorbot, a hal, a kakas. Oltalmazója az Egyháznak, a szentatyának és a papoknak. Védőszentjüknek tekintették a halkereskedők, hálószövők, kulcsai miatt a lakatosok, esztergályosok, kapusok, felügyelők. Lábbetegségek, veszettség, kígyómarás ellen kérték oltalmát.
Pietro di Domenico de Siena: A Szűzanya és a Gyermek
Péterrel és Pállal (15. század)
A magyar néphagyományban is feltűnik alakja: vallásos mondáink egyik legfőbb hőse a gyarlóságaiban, de jóravalóságában is annyira emberi Péter, aki Urával a földön, a világi nép között vándorol. Kíváncsiságával, akadékoskodásával sokszor az emberiség képviselőjének tetszik, aki a teremtés és a természet titkait, érthetetlen furcsaságait, az embersors nagy bökkenőit iparkodik kifürkészni, megérteni. Sokszor elégedetlen azzal, amit lát, tapasztal, végül azonban mindig belátja, hogy Mesterének van igaza, ő tud és intéz mindent a legbölcsebben. Népmeséinkben, tréfáinkban mint a mennyország bölcs, tapasztalt kapusa tűnik föl, szinte ő dönti el, hogy ki érdemes az üdvösségre.
Péter-Pál napját a köztudat az aratás kezdő napjaként tartja számon. A munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább Sarlós Boldogasszonyhoz fűződnek a néphagyományban. Emellett Péter-Pál ünnepének aratók miséje néven emlegetett nagymiséjén több helyen áldást kértek az aratásra, és volt, ahol megáldották az aratószerszámokat is.
* * *
Catarino: Szent Pál (1360 körül)
Pál a kilikiai Tarzuszban született zsidó családban, születésekor a Saul és a római Pál nevet egyaránt megkapta. Atyjától városi és római polgárjogot örökölt. Sátorkészítő mesterséget tanult, amivel apostolsága alatt sem hagyott fel (ApCsel 18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy független maradhasson (1Kor 9,15). Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. A zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, tudatosan (Fil 3,5; Gal 1,14). Helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. „Mindenkinek mindene lett” (vö. 1Kor 9,20–23).
A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Jelen volt István vértanú megkövezésekor: a ruhákat őrizte (ApCsel 7,59). 34 körül azonban a damaszkuszi úton megváltozott az élete: találkozott a Föltámadottal. És mindent elvetett aztán Krisztusért. A Törvénynek, a Törvényhez való hűségnek és a cselekedetekből való megigazulásnak az útja érvényét veszítette számára, arra a meggyőződésre jutott, hogy az ember az üdvösségét csak Istenben találja meg, akinek tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. Krisztusnak ez a kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalta, hogy Isten mint a népek Istene mutatkozik be; a pogányok is hivatalosak tehát a hit útjára. Meghívatásával együtt Pál ezért fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. És a rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat.
Caravaggio: Szent Pál megtérése (1600 körül)
Az óráról, amikor Saulból Pál lett, Szent Lukács ad drámai leírást (vö. ApCsel 9, 3–19). Amikor feltűntek Saul előtt Damaszkusz tornyai, az égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Pál megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit sem. Saul fölkelt a földről, kinyitotta szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba kézen fogva. Itt három napig imádkozott és töprengett. Akkor az Úr elküldte hozzá Ananiást, és szíve elnyerte a hit ismeretét. Ezután megnyíltak szemei és látott. A következő szombaton határtalan volt a csodálkozás a damaszkuszi zsinagógában, amikor Saul fölállt, és a farizeus biztos szentírásismeretével bizonyította az elnémult hallgatóság előtt, hogy a Názáreti Jézus valóban a megígért Messiás. Azt is elbeszélte nekik, amit átélt, és elmondta, hogy ő már a Krisztusé.
Szent Pál szobra a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikánál
(Giuseppe Obici alkotása)
Megtérése után Pál azonnal megkezdte a missziót. Több éven át működött Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,21). Lehetséges, hogy az ApCsel 13. és 14. fejezetében elbeszélt missziós utazás erre az időre esett. Barnabással Antiochiába érkezett, ahol már megalakult egy Törvény nélküli pogány-keresztény egyházközség (ApCsel 11,19). E közösség küldötteként vettek részt Pál és Barnabás az ún. apostoli zsinaton (49-ben), ahol Pálnak sikerült elérnie a zsidó Törvénytől való szabadság elvi elismerését. Később a kimondottan pogány vidékeken munkálkodott, végigjárta Kis-Ázsiát, Makedóniát és Acháját. Korintust nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen, az Egyház megszervezését rábízta az újonnan megnyert keresztényekre és munkatársaira. Valami mindig továbbűzte őt, mert az igehirdetést érezte küldetésének. Mint a népek apostola a birodalom egész területét a maga missziós területének tartotta (vö. Róm 1,14; 15,16). Missziós útját kezdettől fogva összeütközések, bebörtönzések, büntetések (megvesszőzés, korbácsolás, megkövezés) jellemezték – így hordozta magán „Jézus jegyeit” (vö. Gal 6,17; 1Tesz, 2,2; Fil 1,12.; 2,17; 1Kor 4,9; 15,30; 2Kor 1,4.; 4,8; 11,23; Filem 13).
Rembrandt: Szent Pál az íróasztalánál (1629–30)
Korintusból írta Pál a római egyházközséghez szóló levelét, mely fordulópontot rögzít: az apostol a birodalom keleti felében lezártnak tekinti a missziót, Rómán keresztül akar továbbmenni Hispániába. A levél mindent összefoglal, ami a két évtizedben teológiailag megérett Pálban. Hitének középpontja Isten szeretete, amitől semmi sem szakíthat el (Róm 8,38). A Rómaiakhoz írott levél Pál teológiai végrendelete lett. Az apostolok cselekedetei szerint a római állam foglyaként érkezett Rómába. A hagyomány szerint 67-ben végezték ki, lefejezték a Rómából Ostiába vezető út harmadik mérföldköve mellett. Egy régi legenda szerint azon a helyen, ahol feje a földre hullt, három forrás fakadt.
Giotto di Bondone: Szent Pál vértanúsága (1330 körül)
A fazekasok, kosárfonók, köszörűsök, kötélgyártók, újságírók védőszentje, süketség, görcs, kígyómarás, ijedtség esetén kérték oltalmát, esőért, a föld termékenységéért fohászkodtak hozzá. Péterrel együtt Krisztus oldalán ábrázolják; attribútuma a kard, mellyel lefejezték.
Istenünk, te Péter és Pál apostolok ünnepével áldott szent örömet adtál a mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok tanítását, akik első hirdetői voltak keresztény hitünknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Magyar Kurír
Keresztelő Szent János születése
Kultúra – 2025. június 24., kedd | 6:00
Az előfutár, az Úr útjának előkészítője, Keresztelő Szent János életét idézzük fel születése főünnepén, június 24-én.
Márk evangéliumának kezdetén olvassuk: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma kezdődik. Izajás próféta megírta: »Nézd, elküldöm követemet, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!« Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.” (1,1–4)
Az evangéliumokban és Az apostolok cselekedeteiben megőrzött régi igehirdetési formulák egybehangzó tanúságtétele szerint: Jézus nyilvános föllépésének kezdetei Keresztelő Jánosnak a Jordán mellett indított bűnbánó mozgalmába nyúlnak vissza. Lukács evangéliumának (2,30) tanúsága szerint bizonyos, hogy János föllépése előtt a pusztában élt, tehát azon a helyen, amelyhez Izrael végső várakozásai fűződtek. Azonban a messiásjelöltekkel szemben ő nem ígért semmiféle megmentő csodát, amely igazolhatta volna őt. A hagyomány egyetlen csodáját sem említi.
Fra Angelico: Névadás (1435 körül)
A Lukács-evangélium mondja el János születésének és névadásának csodálatos körülményeit idős szülei, Zakariás zsidó pap és Erzsébet otthonában. János anyja méhétől fogva el volt telve Szentlélekkel. Ő volt tehát Jahve végső időkre szánt prófétája, aki születése, beszéde és tettei által meghozza Izrael népének az üdvösség idejét (Lk 1,15–17).
A János-evangélium Betániát (1,28), később a Szalim közelében lévő Ainont nevezi meg János működési helyéül. Amikor a zsidók meglátták a Keresztelő bőrövvel összefogott teveszőr ruháját és szűkös pusztai étkezését (Mk 1,6), legizzóbb prófétájukra, Illésre emlékeztek, akin „szőrruha volt, a derekán pedig bőröv” (2Kir 1,8), s akinek az akkori zsidóság várakozása szerint a vég előtt vissza kellett térnie, hogy Jahve vagy a Messiás előfutáraként fölkészítse a népet az üdvösség idejére. Jánosban a régi prófétaság szellemének megfelelő új Illés támadt. Meghirdette a régi felszólítást: „Tartsatok bűnbánatot! Térjetek egész emberségtekkel Istenhez és az ő eljövendő országához!” (Mt 3,2).
Domenico Ghirlandaio: Keresztelő Szent János prédikál (1486–90)
A megtérést követelő keresztségről Heródes Antipász nem akart tudni. Mint Sámuel, Nátán vagy Illés, a Keresztelő is igaz prófétaként emelte föl szavát az Isten parancsát semmibe vevő tartományi fejedelem ellen, aki elcsábította mostohatestvére feleségét, Heródiást (Mk 6,18). Amiért János Heródes vétkét oly bátran megnevezte, elfogták. Heródiás csak az alkalmat várta, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegye az útból. Megtalálta a módját, hogy mostohalányának, Szaloménak tánca révén egy nagy ünnep boros hangulatában csapdába ejtse a kéjsóvár vénembert, és szörnyűséges ajándékot követeljen tőle: a rab János fejét (Mk 6,17–29).
Giotto di Bondone: Jelenetek Keresztelő Szent János életéből –
Heródes ünnepe (1315 körül)
A Keresztelő tanítványai félreismerték más prófétáknál hasonlíthatatlanul nagyobb méltóságát. Ennek köszönhető, hogy az ősegyháznak egyre jobban védekeznie kellett János személyének túlértékelése ellen. A Krisztusról szóló igehirdetés kényszerítve érezte magát, hogy tisztázza a Messiás prófétai előfutárának szerepét. „A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed…” (Lk 16,16). Bármily nagy volt is a Keresztelő, „aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála” (Mt 11,11). „Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról” (Jn 1,8). „Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára” (Jn 3,28) – mondja maga János önmagáról. Egyszer azonban, Jézus Jordán-beli megkeresztelkedésekor föl kellett cserélődnie a szerepeknek: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, és te jössz hozzám?” (Mt 3,14).
Az a tény, hogy a későbbi János-szekta utólag elrajzolta a bűnbánathirdető alakját, mit sem változtat a Keresztelő üdvtörténetileg páratlan jelentőségén. Isteni küldetésének és prófétai nagyságának örök tanúja lett Jézus azáltal, hogy fölkereste a Jordánnál, és megkeresztelkedve vallomást tett prófétai igehirdetése és Isten népének fölkészítése mellett (Mk 1,9).
Andrea del Castagno: Keresztelő Szent János (1442)
Jézus nemcsak az isteni megbízatás dolgában tudja egynek magát előfutárával, hanem az elutasíttatásban is; hiszen egyaránt félreismerik, s megvetéssel és gyanúval fogadják Jánosnak, az előfutárnak és bűnbánathirdetőnek, valamint Jézusnak, az üdvösség meghozójának életmódját: „Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja” (Mt 11,18–19).
János igazi próféta volt, az utolsó és a legnagyobb a próféták közül. Az evangélium forrásai szerint a bebörtönzött Keresztelő tanítványai útján megkérdezi Jézust, hogy ő-e „az eljövendő”, aki a megjövendölt Bíró lesz, vagy valaki mást várjanak. Jézus az izajási üdvösség-prófécia szavaival felel: a vakok látnak, a süketek hallanak, a közelgő istenországát az üdvösség tettei hirdetik. És válaszát az éppoly komolyan intő, mint vigasztalóan ígéretes boldoggá nyilvánítással zárja: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam” (Mt 11,2–6). Sokáig úgy gondolták, a Keresztelő csak látszat, afféle „pedagógiai” kérdést akart föltenni, hogy maga Jézus szüntesse meg tanítványai kétkedését. Mindazonáltal amennyire alaptalan ennek föltételezése, épp oly helytelen lenne azt állítani, hogy a Keresztelőnek kétségei voltak Jézus küldetését illetően. Joggal tehette föl az említett kérdést egyszerűen csak azért, hogy Jézus erősítse meg őt – akire küldetése végén a vértanúság vár – hitében, hogy Jézus megjelenése és cselekedetei az ő próféciáinak beteljesülései.
Lorenzo Salimbeni: Jelenetek Keresztelő Szent János életéből (1416 körül)
János az igaz világosság tanúja – mely világosság a világba jött –, de nem ő maga a világosság (vö. Jn 1,8–10). Ő még teljesen az ószövetségi prófétaság talaján áll. Még nem tesz különbséget a Messiás első és második eljövetele közt. A végső idők Lélek-kiáradását és az ítéletet együtt látja. Még nem tudta, hogy a Messiásnak először Isten kegyelmi idejét kell meghirdetnie, a szenvedésnek és bűnnek alávetett emberiség megváltójaként kell megmutatkoznia, mielőtt újra eljön ítélni, és megszüntetni a világ minden baját és jogtiprását.
Az Egyház Jézuson és Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a test szerint való születése napját.
Giuliano Bugiardini: A Szent Szűz a gyermek Jézussal
és Keresztelő Szent Jánossal (16. század)
Keresztelő Szent János a takácsok, szabók, vargák, szűcsök, pásztorok, vendéglősök védőszentje. Fejfájás és epilepszia ellen is könyörögtek hozzá. Jelképei: Isten báránya, pásztorbot, keresztfa zászlóval, tál levágott fejével, liliom.
A római Keresztelő Szent János-bazilika (Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház) az Egyház legtekintélyesebb temploma.
Istenünk, te azért támasztottad Keresztelő Szent Jánost, hogy népét előkészítse Krisztus Urunk méltó fogadására. Add meg Egyházadnak a lelki örömök ajándékát, és vezess mindnyájunkat az üdvösség és a béke útjára. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
* * *
Szent Iván-i tűzugrás (Buják, Nógrád megye, 1930-as évek)
A magyar nyelvterületen Keresztelő Szent János napját Szent Iván napjaként emlegetik. Szent Iván éjszakája a nyári napforduló, vagyis az esztendő legrövidebb éjszakájának ünnepe. A Szent Iván név a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet.
A nyári napfordulót ősidőktől fogva számon tartja minden nép. Legtöbbször lángoló tűz gyújtásával ünneplik. Ide kapcsolódik a tűzugrás hagyománya is. Az archaikus európai képzetvilágot az Egyház beleépítette az esztendő liturgikus rendjébe, egyúttal természetesen a maga világképe szerint értelmezte. Így került az ünnepi szentelmények közé a Szent Iván-napi tűzszentelés. A tűzugrást azzal magyarázzák, hogy János ugrált az örömtől édesanyja méhében Mária látogatása alkalmával. „Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek” (Lk 1,41). Ezért kell a tüzet háromszor átugrani, hogy János közbenjárására a Szentháromság nagyobb kegyelmet adjon.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Képek: Wga; Magyar néprajzi lexikon
Magyar Kurír
Szentírás szekrénye és hathatós közbenjáró – Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító
Kultúra – 2025. június 13., péntek | 6:00
Az Egyház egyik legnépszerűbb szentjére, Páduai Szent Antalra emlékezünk június 13-án.
Antal 1195-ben született Lisszabonban előkelő, vallásos szülők gyermekeként. Fernando névre keresztelték. Tizenöt évesen ágostonos kanonokrendi kolostorba lépett, amely azonban a világi és egyházi elöljárók közti viszály kereszttüzébe került. Ez a tény, valamint a kolostor gazdagsága más út felé vitte Fernandót: a szegények közössége felé.
1220 nyarán csatlakozott a Santo Antonio dos Olivais nevű kis rendház közösségéhez, a testvérekhez, akik a kolostor ajtajánál koldultak. Fölvette kopott ruhájukat, keresztnevét pedig templomuk védőszentje, Remete Szent Antal nevére cserélte. Vértanú akart lenni, ezért engedélyt kért, hogy Marokkóban hirdethesse az evangéliumot. El is jutott az észak-afrikai országba, ott azonban súlyosan megbetegedett, ezért 1221 tavaszán vissza kellett térnie Európába. Isten a hajóját egy viharban Szicília partjaihoz sodorta. Kilenc hónapot töltött a szigeten. Később csatlakozott a ferences rend egyetemes káptalanjához az Assisi melletti Porciunkulában. Találkozott magával Szent Ferenccel is. Az észak-itáliai tartományfőnök Montepaolo remeteségébe küldte, hogy szemlélődő életet folytasson.
Egy év múlva, pappá szentelésén váratlanul prédikálnia kellett. Minél tovább beszélt a csendes, mindaddig rejtettségben élő és figyelemre alig méltatott Antal, szavai annál élénkebbek lettek, láthatóan teljesen eltöltötte a Szentlélek tüze. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték. Nem tudós értekezést hallottak a papság mivoltáról, hanem a legszebb hasonlatokat és a legtalálóbb szentírási idézeteket, valamint a mélységes megtapasztalások szavait.
Simone Martini: Szent Antal és Szent Ferenc
(Szent Márton-kápolna, Assisi, 1320–25)
Elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkívüli felkészültségéről, nem is sejtett Szentírás-ismeretéről. Észak-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Amikor szegény vándorprédikátorként faluról falura, városról városra járt, és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról, szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt: „A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.”
Antal még ágostonos kanonokként Lisszabonban és Coimbrában fáradhatatlan buzgalommal egészen rendkívüli jártasságot szerzett a Szentírásban. IX. Gergely pápa – csodálattal eltelve Antal egyik beszéde után – „a Szentírás szekrényének” nevezte.
Hatalmas tömeget nyert meg prédikációval és vitával. Rendtársai azt kérték, képezze ki őket is erre a munkára. Kérésüket egyenesen Szent Ferenc elé terjesztették, és Antal megbízatást kapott a tanításra. „Azt akarom – írta Ferenc Antalnak –, hogy a testvéreknek tanítsd a szent teológiát, de úgy, hogy sem benned, sem bennük ki ne aludjék az imádság szelleme, azoknak a szabályoknak megfelelően, amelyeket adunk.” Antal megalapította rendjének első tanulmányi házát Bolognában, ahol ő lett a teológia első tanára.
Benozzo Gozzoli: Páduai Szent Antal
(Santa Maria d’Aracoeli, Róma, 1450 körül)
1224-ben Dél-Franciaországba, Montpellier-be ment, mely az eretnekháborúban a katolikusok főhadiszállása volt. Antal „fegyverzete” Isten igéje és a megtévesztettek iránti szeretete volt.
1227-ben ismét visszatért Észak-Itáliába, hogy megkezdje utolsó megbízatását: a hívők erősítését és megszilárdítását. Különösen az 1231-ben Padovában tartott böjti beszédei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott. Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény, amely szerint ezentúl az adós csak vagyonával, nem személyével vagy szabadságával kezeskedik.
Ez az óriási munka teljesen felőrölte Antal egyébként is gyenge egészségét. 1231. június 13-án, harminchat éves korában meghalt.
Szent Antal sírhelye az Il Santóban (Padova)
A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következtében IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. Csodatevő híre a hívő nép emlékezetében háttérbe szorította az evangélium hirdetőjének és a segítő szeretet apostolának alakját, jóllehet későbbi legendája szívesen foglalkozott ezzel a tevékenységével.
XII. Piusz pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította Páduai Szent Antalt. Ünnepét kezdettől június 13-án ülték meg, s tisztelete gyorsan általánossá vált.
A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, mikor az emberek nem hallgatták meg, a tenger halainak prédikált – mint valamikor Ferenc az ég madarainak. Egyszer egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy addig nem hisz, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. Akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.
Páduai Szent Antal, akinek szobra, képe, perselye szinte minden katolikus templomban megtalálható, a szegények és a tévelygők, az utasok, a szobrászok, gyümölcskereskedők, agyagmunkások és porcelánkészítők patrónusa. Terméketlenség, láz, tengeri betegség, tengeri vihar, hajótörés, háborús ínség, pestis esetén fohászkodnak hozzá. Segít az elveszett tárgyak megtalálásában.
Általában fiatal, szakáll nélküli ferences szerzetesként ábrázolják. Attribútumai: a könyv (Szentírás-szeretetének jeleként), liliom, kereszt, a gyermek Jézus, halak, szamár, monstrancia, kehely vagy ostya, égő szív. Gyakran szerepel Assisi Szent Ferenccel vagy Remete Szent Antallal.
Földi maradványait és ereklyéit a padovai Szent Antal-bazilika őrzi. Antal Padova városának északi részén, Arcellában halt meg egy klarissza monostor közelében. Testét, végakarata szerint a Santa Maria Mater Domini-kápolnában temették el. A Szent Antal-bazilika három átépítés során nyerte el mai formáját az 1238 és 1310 közötti időszakban. A Santa Maria Mater Domini-kápolna beépült a templomba.
* * *
Szent Antal tiszteletének első hazai nyoma IV. Béla király családjában bukkant föl. Övé volt az a házioltár (1253), amelyen az Árpád-ház szentjei mellett Assisi Szent Ferenc és Páduai Szent Antal is látható. Ezt az együttest az magyarázza, hogy Béla király édestestvérét, Erzsébetet, a franciskánus harmadrend tagját szinte a rendalapítóval és Antallal egy időben avatta szentté az egyház.
Bartolomé Pérez: Szent Antal virágfüzérrel (Prado, Madrid, 1689)
Szent Antal tisztelete azonban a magyar középkorban még nem vált általánossá, a 17. század folyamán bontakozott csak ki. 1663-ban Pozsonyban alakult Szent Antal-társulat, majd Gyöngyösön és Kecskeméten.
A Habsburg-dinasztiában, nemsokára pedig az arisztokrácia és polgárság körében is ebben a században terjedt el a Ferdinánd név, amely Páduai Szent Antal eredeti keresztneve volt. Ekkor terjed el mind szélesebb társadalmi körökben az Antal és az Antónia név is.
Antal neve Szegeden szólásban is megtalálható: akinek bortól kipirosodott az arca, arra azt is mondják, hogy kiverte a Szent Antal tüze. A kunszigeti szójárás pedig arra használja ezt a kifejezést, akinek a jóllakottságtól gyöngyözik, kipirosodik az arca.
Carlo Francesco Nuvolone: Páduai Szent Antal a gyermek Jézussal
(17. század)
Szent Antal ünnepe éppen a liliomnyílás idejére esik. Kézenfekvő volt, hogy a ferences templomokban ezt a gazdag szimbolikájú virágot az ő tiszteletére meg is áldják. Névünnepén Szent Antal oltárát liliommal díszítették föl. Asszonyok, lányok liliomszállal a kezükben szoktak részt venni a misén.
Szent Antalhoz szoktak könyörögni az eladó lányok is, hogy küldjön kérőt nekik.
Antal a szegedi dohánykertészek, paprikatermelők védőszentje. Általában erre a napra fejeződik be a palántaültetés, a munka legnehezebbje, most már csak áldás kell hozzá.
Antal napját az idősebb szegedi parasztnemzedékek pirosbetűs ünnepként ülték meg, kint a földön, szőlőben semmiképpen nem dolgoztak.
Hercegszántón, Apátfalván 20. század eleji feljegyzések szerint az elvesztett olvasót, érmet, egyéb holmikat a megtaláló Antal templomi szobrának talapzatára helyezte, innen aztán elvihette a gazdája. Néha egész csomó rózsafüzér függött a szent lábánál. Ha valaki olyan szegény halt meg, akinek még olvasója sem volt, akkor ezekből vettek el egyet és ráfonták a halott ujjaira.
Mindenható, örök Isten, te néped számára Páduai Szent Antalt kiváló igehirdetővé és gondjaiban hathatós közbenjáróvá tetted. Add, hogy segítségével mi is a krisztusi élet útján járjunk, és minden nehézségben érezzük támogatásodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
Magyar Kurír
(vb–bh)
Szent Barnabás apostol, a vigasztalás fia
KULTÚRA – 2025. június 11., szerda | 6:00
Szent Barnabás apostolra emlékezünk liturgikus emléknapján, június 11-én. Nevének jelentése: a vigasztalás fia. A barnabiták, a takácsok, a kádárok, a szomorkodók és az aggodalmaskodók védőszentje, és kérik közbenjárását jégeső ellen is.
Barnabás apostol Ciprus szigetén született gazdag levita családban, eredeti neve József volt. A Barnabás nevet az apostoloktól kapta.
Vallási ismeretei elmélyítése céljából érkezett Jeruzsálembe, ahol az apostolok tanítását hallgatva megkeresztelkedett, és csatlakozott hozzájuk. Életéről Az apostolok cselekedeteiből tudunk. „Igaz, Szentlélekkel és hittel eltelt férfi volt” (ApCsel 11,24), a mély hit mellett jó szív jellemezte. Az elsők egyike volt, akik Jézus tanítását befogadva hirdették az igét szülőföldjükön, és vagyonukat az apostolok lába elé tették (vö. ApCsel 4,36–37). Egyesek véleménye szerint ezzel akarta kifejezni háláját Istennek a hit ajándékáért.
Jacob Jordaens: Pál és Barnabás Lystrában (1645)
Valószínűleg a legjelentősebb misszionárius volt Pál előtt és mellett. Nagy üdvösségtörténeti jelentősége abban áll, hogy föllendítette a pogányok misszionálását, mégpedig elsősorban azzal, hogy a rettegett üldözőt, Sault megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető férfiaihoz, és ezzel Jézus Krisztus evangéliumának legnagyobb hirdetőjét segítette munkája megkezdéséhez. Szoros barátság fűzte őket össze.
A munka, amelyre a Lélek hívta Barnabást és Pált, az első rendszeres pogánymisszió volt, mégpedig Antióchiában. Tevékenységük sikere megmutatkozott abban is, hogy Antióchiában kapták először Jézus követői a keresztény (Krisztus-követő) nevet (ApCsel 11,26).
Később nézeteltérés támadt Pál és Barnabás között. Pál ugyanis a kedvelt Barnabást meghívta második apostoli útjára, de unokaöccsét, Márkot nem. A két barát elvált. Pál más kísérőkkel előbb Szíriába indult, Barnabás pedig Márkkal szülőföldjére, Ciprusra. Ettől kezdve keveset tudunk Barnabásról. Föltehető, hogy a pogánymisszió két úttörője között nem volt tartós szakadás. Talán még egyszer közösen működtek (1Kor 9,6). Ezt követően nem tudunk többet Barnabásról.
Paolo Veronese: Barnabás beteget gyógyít (16. század)
Az, hogy Barnabás a pogányok között misszionált, nem jelentett kevesebbet, mint a pogányoknak az egyház teljes jogú tagjaiként való elismerését, mely abból a hitből indult ki, hogy a megváltás az egész világra kiterjed, és nem lehet feltételekhez kötni. Emiatt is joggal kapta a „vigasztalás fia” nevet. Aranyszájú Szent János szerint Barnabás rendkívüli adománya volt a szomorúak vigasztalása. A zsidók számára a név egyet jelentett a személyiséggel vagy a személy küldetésével, amire hivatott volt. (Ábrahám nevének jelentése: „sok nép atyja”, Mózesé pedig: „akit a vízből mentettek ki”.)
Barnabás 60 körül halt meg, egy későbbi legenda szerint megkövezték a ciprusi Salamisban. Itt temették el. Sírja hosszú időn át ismeretlen volt. 488 körül, Zénó császár idejében aztán egy helyen csodák történtek. Szent Barnabás maga mondta el álmában a szalamiszi püspöknek, hogy ott van a sírhelye. A sírt megtalálták, és fölnyitották. A szent mellén egy pergamen feküdt Máté evangéliumával, amelyet Barnabás egykor saját kezével írt le. Az ereklyéket a császár Konstantinápolyba vitette, később Nicosiába, a Szent János-katedrálisba, Milánóba, valamint Toulouse-ba kerültek.
Szent Barnabás sírja, mely jelentős zarándokhely Észak-Cipruson
Bár Barnabás nem tartozott a Tizenkettő közé (csak Alexandriai Kelemen és Caesareai Euszébiosz tud arról, hogy a 72 tanítvány egyike volt), az ősegyház az apostol névvel tisztelte meg. Ünnepét a bizánci és a szír egyház a kezdetektől június 11-én üli. Róma a 11. században fogadta be az ünnepet.
A bizánci művészetben többnyire a vértanúk között ábrázolták, a középkorban néha előfordult az apostolok között is. Nyugaton főleg az itáliai művészetben szerepelt, a 14. századtól a Legenda Aurea alapján sorozatokban is. Az apostolok cselekedetei illusztrációiban Szt Pál társa. Attribútumai: fejsze, kő, könyv. A kádárok védőszentje, jégeső ellen kérik oltalmát.
Istenünk, te Szent Barnabás apostolt eltöltötted hittel és Szentlélekkel, és kiválasztottad a pogány népek megtérítésére. Add, hogy szóval és tettel hűségesen tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, amelyet ő oly buzgón hirdetett. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Canterburyi Szent Ágoston, az „angolok apostola”
Nézőpont – 2025. május 27., kedd | 6:00
Az „angolok apostola”, Canterburyi Ágoston Anglia egyik legismertebb szentje: a szigetország keresztény hitre térítése kötődik a bencés szerzetes nevéhez. 598-ban Canterbury első érseke lett. Ünnepét 1882-ben vették fel a római naptárba.
Ágoston (VI. század első harmada – 604. május 26.) egy római kolostor perjele volt. Nagy Szent Gergely bízta meg azzal 595-ben, hogy vezesse a pogány Ethelbert országának, a Kenti Királyságnak a keresztény hitre térítését célzó délkelet-angliai missziót. Már korábban is voltak keresztények a brit szigeteken; a szerzeteseket azért küldték, hogy a szász hódítók utódai körében hirdessék az evangéliumot, és tovább mélyítsék a kereszténység erejét. A misszió még Kent elérése előtt visszafordult, Ágoston azonban 597-ben partra szállt Thane szigetén, s onnan érkezett az ország központi városába, Canterburybe.
A római szerzetes konfliktusba keveredett a keltákkal, akik ugyan már évszázadok óta Jézus tanítása szerint éltek, ám a pápától függetlenül alakították hitéletüket. Ágoston Róma fennhatósága alatt akarta megszervezni a helyi egyházat, Kent népe azonban nem kívánta elfogadni az alávetettséget. Evangelizációjának sikerét nagyrészt annak köszönhette, hogy Ethelbert, aki áttért a keresztény hitre, a misszionáriusokat hagyta szabadon prédikálni, s a városfalon kívül területet biztosított számukra, ahol kolostort alapíthattak.
Ágostont az angolok püspökévé szentelték; 598-ban Canterbury első érseke lett. A király számos alattvalóját megtérítette. 597 karácsonyán a szentmisén több ezer ember vette fel a kereszténységet. 601-ben Gergely pápa további misszionáriusokat, s velük együtt biztató leveleket és ajándékokat küldött az egyháznak. 604-ben Londonban és Rochesterben katolikus püspökségeket alapítottak, s létrehoztak egy iskolát angolszász papok és misszionáriusok képzésére.
Canterburyi Ágoston 604-ben halt meg, röviddel ezután szentté avatták. Ünnepét az 1969-es reform helyezte május 27-ére.
Eredetileg a mai canterburyi Szent Ágoston-apátság oszlopcsarnokában temették el, később egy apátsági templom sírjába helyezték, ami később zarándokhely lett. Az angol reformáció idején sírját lerombolták, földi maradványai eltűntek. Ma egy kelta kereszt jelzi Ebbsfleetben, Kent keleti részén azt a helyet, ahol Ágoston partra szállt.
Forrás: Szentek élete
Fotó: Wikimedia Commons
Magyar Kurír
A Világ Királya 
„”A magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői.”
Írta a XVII. századi orosz zsidó rabbi, Rabbi Isaac ben Abraham Tróki, aki a magyarokat még e kései korban is Jézus népeként azonosította.
„Werbőczy István, a Hármas Könyv (Tripartitum) szerzője is úgy vélekedett, hogy a magyarság nem Róma jóvoltából lett keresztény, hanem közvetlenül Istentől, azaz Jézustól.”
A magyarok a szkíta kereszténység követői, soha nem voltak sem római, sem zsidó keresztények.
Jézus, Magdalai Máriával kötött házasságának gyümölcse Atilla vérvonala, Árpád apánk, a Turul nemzetség, a Hunyadiak, a Rákócziak, és minden valószínűség szerint Mindszenty bíboros herczeg prímás úr is, aki romlatlan testtel, szentté avatás helyett, a nyilvánosság elől elrejtve nyugszik az esztergomi Bazilikában.
Az isteni vérvonal hordozói beházasodások révén az egész világon jelen vannak.
Az ismert és ismeretlen romlatlan testű szentek (pl. Pio atya is) származása kizárólag ez az isteni vérvonal lehet, ami évezredek ….. óta jelen van a Földön, aminek képviselői és hordozói mi, magyarok vagyunk.
Ez az isteni vérvonal, a Fény népe a kiválasztott arra, hogy jelen világkorszak közeli végén, győzelmet arasson a sötétség felett.
A Világ Királya Jézus, a Magyar Szent Korona tulajdonosa megüzente a győzelem módját:
A tévúton járók elsősorban a magyarok fohásza által változhatnak, és térhetnek át a helyes útra.
„A magyarok engeszteléséért kész vagyok könyörülni az egész világon!”
Szűz Mária:
„Imával még a háborút is le tudjátok győzni!”
2020. május 5.
V.K.
Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok
Kultúra – 2025. május 3., szombat | 6:00
Fülöpre és Jakabra, Krisztus apostolaira emlékezünk ünnepükön, május 3-án.
Az evangéliumok és Az apostolok cselekedetei nem beszélnek bőven sem Fülöpről, sem Jakabról. Az apostolnévsorok (Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,14–15; ApCsel 1,13) Fülöpöt az ötödik, Jakabot, Alfeus fiát a kilencedik helyen nevezik meg.
Szent János evangéliuma szerint (1,43; 12,21) Fülöp a két testvérhez, Andráshoz és Péterhez hasonlóan a Galileai-tó mellől, Betszaidából származott. Keresztelő Szent János tanítványa volt. A meghívás elbeszélésén kívül Szent János még három alkalommal emlékezik meg róla: a kenyérszaporításnál, Jeruzsálemben, amikor a pogány görögök látni akarják Jézust, valamint az utolsó vacsora történetében.
Későbbi hagyomány szerint Fülöp három, prófétai tehetséggel megáldott lányával együtt a kisázsiai Hierapoliszban élt, ott is halt meg. Domitianus császár idejében keresztre feszítették.
Szent Fülöp szobra a lateráni bazilikában
(Giuseppe Mazzuoli alkotása)
Az apostolok sorában a 13. század elején még szakáll nélkül, ifjúként, később hosszú szakállal ábrázolták. Attribútumai: a 12–13. századtól kereszt, mely a késő gótikában T-formájú vagy kettős kereszt is lehet, ritkábban kő vagy tál, melyen kígyó tekereg.
Jakabot, Alfeus fiát az apostolok névsorán kívül sehol sem említi meg az Újszövetség. Kérdéses, hogy azonosítható-e a „kisebb Jakabbal”, akinek anyját Márk Jézus kereszthalálának tanúi között megnevezi (15,40). Az újabb katolikus szentírástudomány arról sincs meggyőződve, hogy azonos az Újszövetségben többször említett Jakabbal, az „Úr testvérével” (Mt 13,55), aki Jeruzsálemben Jánossal és Péterrel az Egyház oszlopa lett (Gal 2,9; vö. ApCsel 15,13–21; 21,18–25). Miután Péter elhagyta Jeruzsálemet (ApCsel 12,17), ez a Jakab állt a jeruzsálemi egyház élén (vö. Gal 1,19; 2,9.12), és az apostoli zsinaton vezető szerepet töltött be. Ő fogalmazta meg az apostoli határozatokban foglalt fenntartásokat. Az szintén kérdéses, hogy Jakab levelének írója azonosítható-e Alfeus fiával az apostolok sorából.
Utoljára az ApCsel 21,18 említi. Jóllehet a zsidó keresztényektől elvárta a mózesi törvények megtartását, elismerte a keresztények szabadságát a törvényt illetően. A pogányok iránt türelmes magatartást tanúsított. A zsidók körében, akik közül sokakat megtérített, nagy tekintélye volt.
A hagyomány szerint 62-ben szenvedett vértanúságot. II. Ananosz főpap fölbujtására megkövezték és a jeruzsálemi templom párkányáról a mélybe taszították; egyik megkövezője ványolórúddal sújtotta fejbe. A közelben temették el, a Kidron völgyében. Az örmény hagyomány szerint sírja az apostoli örmények jeruzsálemi székesegyházának főoltára alatt van. Jeruzsálemben ereklyéi megtalálása napján, december 1-jén és az ereklyék átvitele évfordulóján, május 25-én ünnepelték. Keleten december 28-án emlékeztek püspökké szentelésére, október 23-án pedig egy konstantinápolyi templomának felszentelését ülték. Nyugaton március 15-én halála napjára emlékeztek, május 1-jén pedig a római Tizenkét apostol-templom fölszentelési ünnepén emlékeztek rá Fülöp apostollal együtt.
Szent Jakab szobra a lateráni bazilikában
(Angelo de Rossi alkotása)
Fülöp és Jakab tisztelete a 6. századtól bizonyítható liturgikus könyvekből. Mindketten a kalaposok, posztónyírók, szatócsok védőszentjei. Ereklyéik Konstantinápolyon át Rómába kerültek, a Tizenkét Apostol-templomba. Ünnepnapjuk e templom fölszenteléséhez kapcsolódik. A templomot május 1-jén szentelték föl a 6. század második felében. Mivel 1955-ben május 1-je Szent József ünnepnapja lett, a legközelebbi szabad napra, május 11-re helyezték az apostolok ünnepét. 1969-ben május 3-ra került az emléknap.
* * *
A Biblia mindkét apostolról nagyon keveset mond, Jakabbal kapcsolatban pedig a végsőkig tartózkodó. A szűkszavú evangéliumi tudósítást azonban kiegészítette az idők során a képzelet.
Fülöp, ez a betszaidai halász jóságos és vidám ember volt. Akinek dolga akadt vele, jól érezte magát a közelében. Semmi sem tudta kizökkenteni nyugalmából. A legvadabb viharban is nótát fütyörészett. Szívesen tréfált az asszonyokkal, mikor halat vettek tőle; ha pedig gyermekek lesték, hogyan foltozza hálóját, egész tengerészhistóriákat kerekített nekik.
Filippino Lippi: Fülöp keresztre feszítése (1487–1502)
Amikor az Úr hívta, Fülöp lelkesen követte őt. A vonakodó Natanaelt kézen fogva vezette Krisztushoz: „Jöjj és lásd!” (vö. Jn 1,44–46).
Az Úr Fülöphöz fordult annak a napnak estéjén, amikor a hegyen a néphez beszélt – jóságos tekintetéből kiolvashatta csendes töprengését, hogyan lehetne jóllakatni ezt a sokezres hallgatóságot. „Fülöp, honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek?” – kérdezte Jézus. Fülöp rögtön válaszolt: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég ahhoz, hogy mindenkinek csak egy kevés is jusson!” (Jn 6,5–7)
Jó Fülöp! Dénárral tudsz számolni, de nem Mestered mindenhatóságával és jóságával. Mélységes csodálkozás ragadhatta meg szívét, amikor tanúja lett a kenyérszaporításnak.
A szeretetreméltó Fülöpnek adják elő a görög zarándokok szerény kérésüket: „Uram, szeretnénk Jézust látni” (vö. Jn 12,20–22). Fülöp bizonytalan, hiszen a Jézust keresők nem zsidók. Először barátjával, Andrással együtt megfontolja a dolgot. Aztán együtt mennek Jézushoz. És ő örül a legjobban, hogy az Úr nem tagadja meg a kérést.
Nem könnyű az Urat igazán megismerni. Fülöpnek újból meg kellett ezt tapasztalnia, amikor az utolsó vacsorán azt kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” Jézus ezt válaszolta: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem lát, az Atyát is látja!” (Jn 14,8–9)
Szent Jakab (ábrázolás II. Baszileiosz menologionjából, 1000 körül)
Jakab, aki hajójával ugyanazt a tavat járta, más volt: csendes, befelé forduló ember. Már ifjú korában letette a nazireus fogadalmat, amely megtiltotta a bor és a hús fogyasztását. Alfeus fia csöndesen, hallgatagon járt Krisztus kíséretében. A komoly férfinak gyakran különösnek tetszhetett Mestere. A szigorú vezeklőnek minden bizonnyal el kellett gondolkoznia, amikor az Úr a többiekkel együtt a kánai menyegzős házba vitte, s az ünneplőket jó néhány korsó borral meg is ajándékozta. De engedte magát vezetni, és az Úr a komoly férfi akaratát nagy feladatok felé tudta irányítani.
Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket Szent Fülöp és Szent Jakab apostol ünnepével. Tekints imádságaikra, és add, hogy részesedve Fiad szenvedésében és feltámadásában, eljussunk örök látásodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
* * *
Sellye (Baranya m.) szóhagyományában a „Leveles” jelzővel illetik Fülöp apostolt. Ez a zöld ág, zöld levél kultuszára utal. A föld termékenységének istennője a rómaiaknál Maia volt, róla nevezték el május hónapot. Az Egyház bizonyára nem ok nélkül rendelte május elejére Fülöp és Jakab apostolok ünnepét, ezzel kívánta megszentelni, megszelídíteni a májushoz fűződő archaikus képzeteket. Temesvári Pelbártnál olvassuk a legendát: amikor Fülöp apostol Hierapolisz városába érkezett, a hitetlenek azt a házat, amelyben megszállt, faággal jelölték meg, hogy majd másnap hajnalban rátámadjanak és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala a város minden házára hasonló zöld ágat tűzött, és így szándékukban megszégyenültek a pogányok. Más hagyomány szerint mindkét apostol fa által szenvedett vértanúságot: Fülöp keresztfán, Jakab pedig gyapjúványolók rúdjától.
Egy másik magyarázat szerint a májusfa eredete az, hogy Fülöp és Jakab apostoloknak térítő útjuk során egy Valburga nevezetű szűz leány volt a segítőtársuk. A leányt a pogányok megrágalmazták. Valburga azonban, hogy a gúnyolódókat megszégyenítse, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, letérdepelt és imádkozott előtte, mire a száraz fa a pogányok szeme láttára kizöldült. Innen eredt a keresztény fiatalságnál a májusfa állítása. Ez a magyarázat összefügg a Tannhäuser-motívummal, és a Walpurgisnacht hagyományaival, és minden bizonnyal középkori eredete van. Egy régi esztergomi misekönyv, valamint a soproni Golso-kódex (1363) az apostolok ünnepén Valburgáról is megemlékezett.
Nagykörü (Jász-Nagykun-Szolnok megye) jámbor öregasszonyai a 20. század elején még úgy beszélték, hogy a májusfa azokra az időkre emlékeztet, amikor a 72 tanítvány tanítani ment. Volt köztük egy szent életű lány is, de nem hitték el róla, hogy ártatlan. Azt mondták az emberek: elhiszik, ha a földbe szúrt száraz gally reggelre kizöldül. A fa május hajnalára kihajtott. A katolikus csíki székelyek által őrzött hagyomány, a zöldfarsang, vagyis Fülöp és Jakab megtisztelése sokáig élt. A lányok kapujába Jakab napján hajnalban ágakat vertek, ezeket szalagokkal díszítették. Az ágakat jakabágnak, jakabfának, hajnalfának nevezték.
A tatai posztóványolók barokk céhpatrónusa Fülöp és Jakab volt, s ugyanígy a jáki fazekasoké is. A 18. században Kosd (Nógrád megye) és Szőreg (Csongrád megye) falvakban Fülöp és Jakab napján vajat szoktak köpülni, amit aztán fülfájás ellen használtak.
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Magyar Kurír
Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
KULTÚRA – 2025. március 19., szerda | 6:00
Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére, a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentjére emlékezünk főünnepén, március 19-én.
Szent József valószínűleg Kr. e. 30 előtt született. Ereklyéi nem maradtak meg, sírja feltételezhetően a názáreti Angyali üdvözlet-bazilika alatti barlangban volt, vagy a jeruzsálemi Jozafát-völgyben.
Guido Reni: Szent József (17. század)
Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával. Még mielőtt házasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, de egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket.
Gaetano Gandolfi: Szent József álma (1790)
Néhányan ezt a szentírási részt második angyali üdvözletnek tartják. Azzal a különbséggel, hogy míg Mária esetében nappal történt a jelenés, József esetében az isteni tervekről szóló megnyilatkozás éjjel zajlott, álmában. Élete másik két legfontosabb döntését József szintén éjszaka hozta meg. Úgy tűnik azonban, hogy nem pusztán a napszakról van szó. Az éjszaka jelentése abban az időben egyet jelentett a gonosz erők tevékenységével és a kísértések rendkívüli aktivitásával. Az éjszaka tehát József kétségekkel teli lelkiállapotára is utal. Lemondani saját álmairól és a legtisztább asszonnyal együtt élni teljes önmegtartóztatásban nem lehetett könnyű döntés Józsefnek. Amikor azonban elfogadta Isten akaratát, végig kitartott küldetése mellett, otthont adott Jézusnak, és gondoskodott Máriáról.
Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek.
Carlo Maratti: A Szent Család (17. század)
József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. És Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott.
Józsefnek nagy üdvtörténeti szerep jutott. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése. Máté genealógiájából kitűnik ez.
Utoljára a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi eltűnésekor olvasunk Józsefről az evangéliumban (vö. Lk 2,42). Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként valószínűleg nem élt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.
Giuseppe Maria Crespi: Szent József halála (1712 körül)
A nyugati egyház naptárainak tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba.
Mindenható Istenünk, Te Szent József hűséges gondviselésére bíztad megváltásunk kezdetének titkait. Add, kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségével szüntelenül folytassa és teljesítse az üdvösség szent művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
* * *
A katolikus vidékeken József napja tavaszkezdetnek számít. Azok a szegediek, akik télidőben nem iparkodtak házuk előtt és udvarukban a hó eltakarításával, azt mondták tréfásan: „Nem vergődök vele, majd mögfogadom Szent Józsefot, majd elhordja ő.” Más mondás szerint: „Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe a füvet, akkor is előbújik.”
Az ország sok vidékén ezen a napon eresztették ki először a méhrajokat. Göcsejben a gazda e napon nem ment el hazulról, hogy méhei rajzáskor visszajöjjenek.
Források
Diós István: A szentek élete
Arkadiusz Nocoń: A hét szentje című sorozat – Vatikáni Rádió
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Magyar Kurír
Jeles napok, népszokások
Március 7 AQUINÓI SZENT TAMÁS (Roccasecca, 1225 körül – Fossanuova, 1274. március 7.)napja.
A montecassinói bencés kolostorban nevelkedett. 1244-ben a nápolyi domonkos kolostorba ment, ahol a rendbe való fölvételét kérte. Párizsban főiskolai tanárként előadásokat tartott, majd fölvették a magiszterek sorába, önálló nyilvános tanító tevékenységet folytathatott mint professzor. Akadémiai előadásaiban elsősorban eredetiségét, nyitottságát és önállóságát dicsérték. Rábízták Rómában a rendi főiskola vezetését, s a pápai udvarban is tartózkodott. Közben fáradhatatlanul végezte tudományos munkáját. 1269-ben Tamást rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre szólították teológiai professzornak. Később rendje visszahívta és megbízta, hogy Nápolyban központi teológiai főiskolát, ún. studium generalét szervezzen. Két évvel később X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte (1274). Súlyos betegen kelt útra, de nem jutott messzire, meghalt egy ciszterci kolostorban.Élete során szembefordult azzal az egészségtelen, természetellenes aszkézissel, amely túlzó test-ellenességével a lelki és vallásos élet elkorcsosulásához és elnyomorodásához vezet.XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta.
„Ami másé, nem Tamásé.” Ez azt jelenti: „Ami tiéd, vedd el, a másét kerüld el.
Tamás napja, március 7-e a hozzá fűzött mondókát juttatta a falusiak emlékezetébe: „Tamás, aki jobb ember, mint három más”. Vagyis, akár fúj a zord szél, akár hull a hó, jobb ilyenkor az időjárás – mert mégiscsak kifelé megyünk a télből -, mint a három „-ember” végződésű hónapé, szeptemberé, novemberé, decemberé, mivel akkor egyre közelebb kerülünk a télhez. A babona szerint – március 9-én – Franciska derűje, vagy borúja hosszabb távra megmutatta a remélhető időjárást. Hasonló hiedelem fűződött – március 10-én – a 40 vértanú napjához. A negyven mártír a legenda szerint 320 körül, az Örményországi Szebasztéban szenvedett fagyhalált a hitéért egy tó jegén. Nálunk a március első fele – nem ritkán a hónap java része is – a télutó és a tavaszelő küzdelmében zajlik, tehát az ilyenkor előforduló fagyos napok ismeretanyaga kapcsolta össze a pásztorok és a földművesek képzeletvilágában a vértanuk ünnepéhez fűződő 40 napos időegységet. Ez a jellegzetes motívum figyelhető meg a gyertyaszentelői medvejóslatban, a 40 napos nagyböjtben, vagy a Medárdi 40 napos népi prognózisban.