Január

Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony

Kultúra – 2026. február 2., hétfő | 6:00

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.

A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

Fra Angelico: Jézus bemutatása a templomban (1440–42)

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

Giotto di Bondone: Krisztus bemutatása a templomban (1306)

Az Úr Jézus bemutatását (praesentatio Domini) Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.

Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. Az agg Simeon felé fordult, nagy örömmel ismerte fel benne az üdvösség hozóját: karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot. 

Rembrandt: Simeon hálaéneke (1669)

Simeon hálaéneke, a Nunc dimittis (Lk 2,29–32) a napi zsolozsma állandó része, a kompletórium kantikuma.

„Bocsásd el most, Uram, szolgádat, 
szavaid szerint békességben,
hiszen már meglátták szemeim,
akit küldtél, az Üdvözítőt.
Őt adtad számunkra 
csodájára minden népnek,
hogy fényeskedjék az egész világnak,
mint választott néped dicsősége.”

A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, és erről nevezték el az ünnepet: purificatio. Majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon.

Jacopo Torriti: Urunk bemutatása
(a Santa Maria Maggiore-bazilika apszismozaikja; 1296)

Az 1092-es szabolcsi zsinat a kötelező ünnepek közé sorolta. A 20. század elejétől tanácsolt ünnep.

Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Guido da Siena: Jézus bemutatása a templomban (1270-es évek)

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az Egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek.

Az ünnep célja: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az Egyház és a világ javára.

Imádkozzunk a szerzetesekért és a megszentelt életet élőkért, valamint a hivatásokért!

* * *

A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni, körül is járták az ágyát, megkerekítették a testét vele, hogy mintegy elzárják a leselkedő gonosz elől. Bő, Osli asszonyai szerint a gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt.

A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték, és főképpen vihar idején gyújtották meg és imádkoztak mellette.

Gyertyaszentelésre induló menyecske és leányok;
Csömör, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
(Forrás: Sulinet Tudásbázis)

A szegedi táj népe úgy tartotta, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz. Ez utalás a gyertya viaszára. Kiszombori asszonyok a szentelésről hazaérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy mindig békesség legyen a háznál, és megveregették vele a gyümölcsfákat, hogy szépen teremjenek.

A magyar népi kalendáriumban Gyertyaszentelő Boldogasszony napja idő- és termésjóslásai szerint a hátralévő tél negyvenes rámutatónapja. A naphoz fűződő időjóslás egy középkori deák szentenciát őriz, eszerint: ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte volt. (Vagyis: ha a medve meglátja árnyékát, visszabújik barlangjába, mert hideg napok jönnek még.)

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Magyar néprajzi lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Magyar Kurír
(bh)

„Krisztus áldja meg e hajlékot!”

Békesség e háznak! – A házszentelés hagyományáról

Nézőpont – 2018. január 4., csütörtök | 18:26

Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írása a házszentelés hagyományáról.

„Békesség e háznak! És minden lakójának!” – szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelőt tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (vö. Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben, és ilyenkor különösen is fogékonyak vagyunk arra, hogy kicsit „otthonosabban” gondoljunk Istenre: az ő hajléka akár a miénk is lehet.

Jó alkalom lehet a házszentelés a család és a plébánia (valamelyik) papjának baráti találkozására. A pap ilyenkor más emberként, „emberként” is megmutatkozhat, és ő is közelről találkozhat egy keresztény család valóságával. A lelkipásztor számára fontos érintkezési felület ez a családokkal, melyek az Egyház legalapvetőbb sejtjei, Isten szolgája pedig annak megerősítését hozza a családok számára, hogy fontos szerepe van a nagyobb közösség egészében, és az Úr szeretettel törődik az otthonnal. A családegyház kapcsolata erősödik a plébániaegyház nagyobb közösségével.

A közös ima, amelyben az erényes családi életért és a gonosz cselvetéseinek távoltartásáért is könyörgünk, már megteremti azt a légkört, hogy Isten lakást vesz, és működik közöttünk.

Azután a vízkereszti liturgiában megszentelt vizet hinti a pap vagy a családfő a ház vagy lakás minden egyes helyiségébe. Mindenki megilletődve követi a szenteltvizet hintő személyt, aki ha engedik, a ház legeldugottabb zugaiba is eljuthat ilyenkor: a hálószobába vagy a gyerekszobába, az éléskamrába és a mosdóba is – jó, ha semmi nem marad ki a kis körmenetből, amelyet közös éneklés kísérhet. A gyermekek ilyenkor kisállataikat vagy éppen karácsonyra kapott játékaikat is áldásra nyújthatják. Énekelhetjük Mária hálaénekét, a Magnificatot vagy például a 136. zsoltárt, az állandóan visszatérő refrénnel: „…mert irgalma örökkévaló!”

Mi ennek az értelme? Miért nem elég csak mondjuk a nappaliban hinteni a szenteltvizet? Egyfelől persze, hogy elég lenne. Ám azzal, hogy ilyenkor végigjárjuk a házat, átélhetjük, hogy Isten szerető figyelme az otthon minden szegletére kiterjed, nem marad rejtve előtte semmi az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára. Ő betölti a családi hajlékot. Betölti közös életünket. Semmi sem idegen számára belőle. Hiszen emberré lett, egy lett közülünk!

Otthonainkba kérhetünk a vízkeresztkor megszentelt vízből is: a keresztségünkre, istengyermekségünkre és megtisztulásunkra emlékeztető szenteltvíz része lehet napi imáinknak, szokásainknak is. Sok régi családi hajlékban van szenteltvíztartó a falon.

Végül, a szentelés befejező gesztusaként a bejárati ajtó szemöldökfájára felírják az évszámot, valamint a C + M + B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!”. Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és gyászban emlékeztethet arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között otthonunk felett van. Ez talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, otthoni viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni. Hiszen Ő nem hagy el bennünket.

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

KULTÚRA – 2012. január 9., hétfő | 12:55

Nyilvános tevékenységének megkezdése előtt Jézus a Jordán folyóhoz ment, Keresztelő Jánoshoz, aki megkeresztelte őt. Jézus keresztelkedése epifánia, istenségének jele: keresztelkedésével igent mond az Atya akaratára. Megkezdi földi küldetését, hogy megmutassa Isten szerető jóságát. Az ünnep görög neve teofánia, vagyis Isten megjelenése: az Atya szózata hallatszott az égből, s a Szentlélek galamb képében szállt alá a megnyílt egekből.

Az epifánia (vagy teofánia) Isten megjelenése, működése Krisztus emberi mivoltában. Az epifánia elnevezés a görög „láthatóvá válni” igéből származik, s az Úr megjelenésének eseményeit foglalja magába: a vízkeresztkor ünnepelt eseményt: a királyok hódolatát, akik Jézusban felismerték a várt Messiást; Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban; valamint a Kánai menyegző csodáját, amely Krisztus működésének első jele volt. A karácsony Istennek az emberi lét egyszerűségében való rejtőzését, az epifánia az emberi életben való megnyilvánulását mutatja – mondta egy homíliájában XVI. Benedek pápa.

Vízkereszt után Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő. Keresztelő János megkereszteli Isten egyszülött Fiát a Jordán folyóban – ezzel indul Jézus földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten szerető jóságát minden ember iránt. Jézus keresztelkedése istenségének jele: igent mond az Atya akaratára.

Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből.  Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,13–17)

Keresztelő János tudta és hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás, s arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a keresztséget, mégis megtette: egy lett közülünk, vállalta az emberi sorsot. Megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: ‘Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem’. Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Jézus megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Magyar Kurír

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Kultúra – 2025. január 5., vasárnap | 19:30

Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezik Egyházunk.

A 4. század elejétől kezdődően lett január 6. liturgikus ünneppé, és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton is. A keresztények 312–325 között kezdték ünnepelni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepét. Az ünnep görög neve: epifánia.

A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre.

Máté evangéliuma (Mt 2,1–12) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

Az Egyház nemcsak Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékezik meg január 6-án, hanem annak hatásairól is, amelyek között a víz megszentelése is fontos helyet kap. Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése. Ezt a szent hagyományt őrzi a bizánci egyház is, mégpedig kettős formában. Vízszentelés ugyanis nem csupán az általában január 5-én nagy alkonyati zsolozsmával végzett Szent Bazil Liturgiája végéhez kapcsolódik, hanem a január 6-ai Szent Liturgiához is. Az előesti vízszentelés a görögkatolikus egyházban a templomokban történik, január 6-án néhány pap és a püspök a folyókhoz is kimennek, hogy megszenteljék azok vizét, ezáltal még inkább bekapcsolódva a Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor megvalósuló eseménybe. „Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt.” (vízszentelési sztihira).

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsang is.

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 25. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e házat).

Illusztráció: Andrea Mantegna A napkeleti bölcsek imádása (1497–1500 között, jelenleg a Getty Múzeumban őrzik, Los Angelesben)

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

Jézus szent neve

Kultúra – 2026. január 3., szombat | 6:00

Jézus szent neve az egyetlen név, melyben üdvözülhetünk. Valljuk ma, amikor Jézus szentséges nevét ünnepeljük, még erősebben: „Jézus Krisztus az Úr!”

Szent Józseffel és Szűz Máriával Gábor főangyal közölte, hogy a megtestesült Igének, az emberi nem Megváltójának a Jézus nevet kell adni. „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” (Mt 1,20–21) „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” (Lk 1,31–33)

Pál apostol írja: „Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr!” (Fil 2,9–11) Az apostolok cselekedeteiben ezt olvassuk: „… mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell” (4,12).

Jézus nevének monogramja (IHS) a szent név főleg liturgikus kódexekben található görög formájából alakult ki – később ebből lett a latinos átírású és értelmezésű: Iesus Hominum Salvator.

A veleméri templom 14. századi freskója

Jézus nevét Isten nevével azonos tisztelet illeti meg. A tiszteletet a ferencesek virágoztatták föl. Szent Ferenc végrendeletében meghagyta, hogy még azokat a papírdarabkákat is össze kell gyűjteni és tiszteletben tartani, melyeken Jézus neve olvasható. Ferenc nyomán aztán Sienai Szent Bernardin és Kapisztrán Szent János sokat fáradozott e név megünnepléséért a 15. században. Őket tartják a Jézus neve litánia szerzőinek is. Bernardin prédikációi végén táblát mutatott föl Jézus nevének görögbetűs rövidítésével (IHS), Kapisztrán Szent János egyik beszédében az ördög kísértése elleni egyik eszköznek Jézus nevének segítségül hívását tartotta. 1456. július 22-én Nándorfehérvárnál a keresztény sereg ajkán Jézus nevével, zászlóján a Jézus-monogrammal aratott győzelmet a törökök fölött. 

Az Énekek éneke első sorait: „neved kiöntött olaj” (1,3) az Egyház szentjei mindig Jézusra vonatkoztatva imádkozták. A legfontosabb és leggyakoribb röpimák, olykor Mária nevével együtt: „Jézus!”, „Jézusom!”, „Jézus, Mária!”. A liturgikus könyörgések Jézus nevében zárulnak: „a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által…”, az Üdvözlégy központi szava is Jézus neve: „áldott a te méhednek gyümölcse: Jézus”. A vértanúk Jézus nevével ajkukon haltak meg, de ez a kegyelem minden keresztény számára a jó halál egyik jele.

Jézus nevére épül a keleti egyház Jézus-imája: „Uram Jézus Krisztus, élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Krisztus Pantokrátor (görög ikon, 1363)

Jézus szent neve liturgikus ünneplését VII. Kelemen engedélyezte 1528-ban a ferencesek számára. Jézus szent neve zsolozsmáját XIII. Ince pápa 1721-ben az egész Egyházra kiterjesztette. Az ünnepet Szent X. Piusz pápa január 2-ára vagy az azt követő vasárnapra helyezte. Az ünnep 1969-ben kimaradt a naptárból, azóta azonban újra visszakerült, január 3-ára.

Az ünnep himnusza a Jesu dulcis memoria. A ciszterci lelkiségben született a Jézus nevére szerkesztett hosszú versfüzér, a jubilus. Róma egyik leghíresebb templomát a jezsuiták Jézus neve tiszteletére építették.

Istenünk, te úgy akartad, hogy az emberi nem az üdvösséget Szent Fiad megtestesülése által nyerje el. Add meg népednek, amely irgalmadért könyörög, hogy mindnyájan felismerjük: nem adatott más név, amelyet segítségül hívhatnánk, mint egyszülött Fiad neve. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Zsolozsmáskönyv – Az imaórák liturgiája
Adoremus

Magyar Kurír

https://www.facebook.com/reel/1514410522012445

Szűz Mária, Isten Anyja

KULTÚRA – 2026. január 1., csütörtök | 6:00

A Boldogságos Szűz – akit nyelvünk szentségesnek mond – a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Már a 4. században megtalálható az „Isten Anyja” (Theotokosz) cím, amit az efezusi zsinat (431) tett dogmává. Ezt a hitigazságot ünnepeljük január 1-jén.

Január 1-je Caius Iulius Caesar rendeletétől kezdődően az év első napja (Kr. e. 45/46). (Korábban március 1-je volt.) A kereszténység főleg bűnbánati gyakorlatokkal kívánta felváltani a rómaiak tobzódásba merülő ünnepléseit, karácsony nyolcadának utolsó napjára és így a római naptári év első napjára helyezve az Istenszülőről való megemlékezést a görög szynaxisz mintájára.

Róma városának liturgiája az ősi időktől (már az efezusi zsinat előtt is) megemlékezett Szűz Máriáról mint Isten anyjáról, mégpedig a keleti kereszténységgel egyetemben. A 7. századtól kezdődően főleg a spanyol és gall liturgikus hagyományok hatására az ünnep háttérbe szorult, és átadta helyét az Urunk körülmetéléséről való megemlékezésnek, mely a 13. századtól következetesen kimutatható a római liturgiában. Mária anyasága liturgikus ünneplésének legkorábbi újkori nyomait Dél-Amerikában találjuk (1751). A 19. század folyamán több egyházmegyében is megünnepelték, más-más napon. Végül az efezusi zsinat 1500. évfordulója alkalmából XI. Piusz pápa a Lux veritatis enciklikában elrendelte (1931. december 24.) a Boldogságos Szûz Mária anyaságának évenkénti ünneplését október hónap 11. napján. Szent VI. Pál pápa aztán a keleti szynaxiszünnepek mintájára helyezte az ünnepet január 1-jére 1969-ben, visszatérve ezzel a római Egyház kezdeti, ősi hagyományához. (A keleti szertartású katolikusok december 26-án ünneplik az Istenszülő Szűz Máriát, a koptok január 16-án.)

Az ünnepet a Krisztusról vallott hitigazságok fényében szemléljük. Ő valóságos Isten és valóságos ember. Születése Máriától emberi természetének bizonysága. De mert Jézus valóságos Isten, a Második Isteni Személy, azért illeti meg Máriát az Isten anyja elnevezés – ahogy ezt az efezusi zsinat leszögezte.

Jézus Krisztus a Boldogságos Szüzet édesanyánkul adta, ezért az év első napján az egész esztendőt az Ő anyai gondoskodásába ajánljuk.

Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását mindig érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

* * *

Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról:

1. Mária Theotokosz, mondják a görögök, Mater Dei, mondják a latinok, Isten Anyja, mondjuk magyarul a dogmát, amit az efezusi zsinat 431-ben fogalmazott meg. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ezt ünnepeljük ma, január elsején.

2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: „Születék szűz Máriától”.

3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Piusz pápa. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe: december 8.

4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Piusz pápa. Ünnepe: Nagyboldogasszony napja, augusztus 15.

* * *

Az ószövetségi szentírásban jövendölések hangzottak el a Megváltó anyjáról:

– Kígyótipró asszony lesz: A bűnbeesés után a kígyó vereségét jelzi előre az isteni szó: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15).

– Szűz anya lesz: Ácház király kapta a jövendölést, ami a szabadulás jele: „Íme, anya lesz a szűz és fia születik, és Emmánuelnek fogják hívni” (Iz 7,14–16).

– Betlehemben fogja szülni a fiát: „És te, efratai Betlehem, kicsiny vagy ugyan Júda fejedelmei között, mégis belőled származik nekem az, aki uralkodni fog Izrael fölött. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre megy vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül az, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék” (Mik 5,1–5).

– A Megváltó anyja egy lesz az Úr szegényei közül: a Messiás országa ugyanis a kicsinyeké, a szegényeké lesz, akik nem hadakozással, hanem engedelmes szolgálatukkal nyerik el részüket ebben az országban (vö. Szof 3,12; Zsolt 149). Mária, a Messiás édesanyja, „az Úr szolgáló leánya” az első a kicsinyek között, akinek alázatos szolgálata megnyitotta az utat a megváltás előtt.

– Ujjongani fog a boldogságtól: Jövendölések szólnak Sion leányának, Jeruzsálem leányának boldogságáról, ami abból fakad, hogy benne lakik az Úr (vö. Szof 3,14–15; Mik 4,8,10; Jer 31,22). Ez a Szűz anyaságában vált valóra, akit ezért mond boldognak minden nemzedék, s hívjuk így mi is: boldogságos.

*

Az újszövetségi szentírás a következőket mondja el:

Születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az evangéliumokban először élete nagy fordulópontján tűnik fel a názáreti szűz, kinek neve Mária.

Az evangélium tanúsága szerint Mária jegyese volt már a Dávid házából való Józsefnek, amikor Isten elküldte hozzá Gábor angyalt a megtestesülés örömhírével. Az angyali üdvözlet után Mária sietve útra kelt, hogy meglátogassa Erzsébetet. Három hónapig maradt ott, majd visszatért Názáretbe.

József az álmában kapott angyali intés szerint magához vette őt, majd hamarosan útra keltek Betlehembe, hogy a népszámlálás császári parancsa szerint a származási helyükön írják össze őket. Miközben ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai és megszülte a Fiút. Így teljesedett az Úr szava: a Megváltó Betlehemben, Dávid városában született.

Nyolc nap múlva körülmetélték a Gyermeket és miként Mária is, József is hallotta az angyaltól, Jézusnak nevezték el. Amikor Jézus hathetes lett, a törvény előírása szerint fölvitték Jeruzsálembe, ahol Mária a tisztulásáért, József az elsőszülött fiú megváltásáért áldozatot ajánlott fel. Mária ekkor hallotta Simeon ajkáról a jövendölést Fiáról és a maga sorsáról.

Az Úr megmutatta az ő üdvösségét, nemcsak a pásztoroknak, nemcsak Simeonnak és Annának, hanem a pogányságot képviselő napkeleti bölcseknek is, akik az ég jeleit figyelve látták meg a csillagot, mely elvezette őket Betlehembe, a házba, ahol megtalálták Máriát és a Gyermeket. E látogatás következménye lett a betlehemi gyermekgyilkosság, amely során Heródes megölette a két év alatti fiúgyermekeket Betlehemben és környékén. Józsefet azonban az Úr angyala időben figyelmeztette: „Fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba…”

Mikor pedig Heródes meghalt, a Szent Család visszaköltözött, de nem Betlehemben, hanem Názáretben telepedtek meg. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szülei fölvitték magukkal Jeruzsálembe, ahol a Gyermek elveszett. Hosszasan keresték, mert nem tudták, hogy Jézus „Atyja dolgaiban van”, végül megtalálták a templomban. Hazatért Máriával és Józseffel Názáretbe és engedelmes volt nekik.

Ezután eltelt közel húsz év imádságban, munkában, s közben Jézus felnőtt. József halála után Mária Jézussal együtt leköltözött Kafarnaumba, s egy ideig úgy ismerték őket mint a názáreti ácsot és özvegy anyját. Amikor pedig Jézus harmincéves lett, s elhangzott az Úr szava János felett, aki hirdetni kezdte a bűnbánat keresztségét, Jézus elbúcsúzott Máriától és megkezdte nyilvános működését.

Az evangélisták, amikor nyilvánvalóan Jézus Krisztusról írnak, Mária jelenlétét is tapasztalják és érzékeltetik:
– Mária ott van az első csodánál, a kánai menyegzőn;
– az emberek tudnak róla: „Boldog a méh…..”;
– a háttérben kíséri Jézust: „…anyád és rokonaid beszélni akarnak veled…”;
– ott van a kereszt alatt, ahol az Egyháznak is anyja lett;
– ott van a pünkösd várásában;
– ő a Napba öltözött asszony (Jel 12), kinek mennybevétele a bűn és a halál fölötti győzelem teljessége.

* * *

1968 óta minden év január 1-jén, a polgári év első napján ünnepeljük a béke világnapját, Szent VI. Pál pápa kezdeményezésére.

Példáját követve a pápák január 1-jén évtizedek óta a békére vonatkozó gondolatokkal fordulnak a világhoz, mindenkor konkrét elmélkedési témát adva az embereknek. Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és az egész világgal.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Adoremus

Magyar Kurír