Karizmatikus Klasszikusok

Legfontosabb ünnepeink üzenete:

1. Karácsony: Velünk az Isten!

2. Húsvét: Értünk az Isten!

3. Pünkösd: Bennünk az Isten!

Június

Jézus Szentséges Szíve

KULTÚRA – 2026. június 12., péntek | 6:00

Jézus Szíve ünnepét IX. Piusz terjesztette ki az egész Egyházra. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot, Úrnapját követő péntek, idén június 12.

Jézus szívének tisztelete dogmatikailag a Szentíráson alapul: Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte.

Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. 

Jézus szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezte a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.

Fra Angelico:  Jézus oldalának átszúrása a kereszten (1440 körül)

Az egyházatyák a Jn 7,37–38-ra hivatkozva („Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élő víz folyói fakadnak majd belőle.”) Jézus szívét az élő víz forrásaként jelölték meg.

A középkorban már kimutatható bizonyos körökben, különösen a 13–14. század német misztikusainál a Jézus Szíve-tisztelet. Ezt követően a 16. században főként a jezsuiták és a karthauziak terjesztették a tiszteletet, aminek teljes kibontakozása a 17. században élt Alacoque Szent Margit látomásaihoz kapcsolódik, melyek során Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, valamint gyónást és áldozást kért a hónap első péntekjén.

IX. Piusz pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot követő péntek. Ezenkívül Jézus Szívét ünnepeljük minden elsőpénteken és június havában.

Alacoque Szent Margit látomásai nyomán terjedt el Jézus szívének következő ábrázolása: megnyitott, lángoló szív, melyből kereszt nő ki a szeretetből vállalt halál jelképeként.

Egy másik népszerű ábrázolás pedig Szent Fausztina nővér látomásaiból született: az Irgalmas Jézus képén fénysugarakként árad az irgalmasság és a szeretet Jézus szívéből.

Istenünk, te szent Fiadnak bűneink miatt megsebzett Szívében nagy irgalmassággal megnyitottad szereteted végtelen kincstárát; add, kérünk, hogy amikor hűséges szeretetünk hódolatát bemutatjuk neki, a méltó elégtétel köteles adóját is lerójuk iránta. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

BABITS MIHÁLY: ÚRNAPI ÉNEKE

Dicsérd, Sion, a Megváltót,

dicsérd a vezért, a pásztort,

zengj himnuszt, zengj éneket!

Ahogy bírod, akként merjed:

nagyobb Ő mint a dicséret,

méltón nem dicsérheted.

S a dicséret külön tárgya

ma hogy a Kenyeret áldja,

mely éltet és eleven,

s hogy végvacsoráján kapta

a Tizenkettők csapatja,

nem kétséges semmiben.

Legyen teljes, legyen zengő,

legyen vidám és illendő

szivünk ujjongása ma:

mert azt a napot jelzi ünnepünk,

melyen először adatott nekünk

ez a lelki lakoma

Új királynak asztalára

új törvénynek szállt páskája:

elavult a régi már.

Fut az ujtól ami agg,

igazságtól ami vak;

fut a fénytől a homály.

Amit Krisztus tett ez estén,

hagyta hogy rá emlékezvén

cselekedjük mi is azt.

Okultunk szent törvényéből:

így lesz borból és kenyérből

üdvösséges áldozat.

Más és más – de nem lényegben,

csak jel szerint más – szinekben

égi jók lappanganak.

A vér ital, a hús étel:

mégis Krisztus, lényegével,

teljes mindkét szín alatt.

Oly kenyér, melyet meg nem tör,

aki vesz miként étekből,

s el se vág, és meg se szel.

Veszi egy és veszik ezren:

annyit egy; amennyit ezren;

fogyasztják és nem fogy el.

Veszik jók és veszik rosszak:

csakhogy különböző sorsnak

részesei ők vele.

Rossznak halál, jónak élet:

ilyen az egyforma étek

különböző ereje.

Im az angyalok kenyere,

utonjárók eledele,

édesfiaknak étele,

nem ebek számára szánt,

melynek előképe már a

husvéti bárány halála,

valamint Izsák oltára,

s hogy az égből manna szállt.

Óh igaz Kenyér, jó Pásztor,

Jézus, óvj az elbukástól,

te táplálj és te palástolj

s add hogy a feltámadáskor

üdvnek látói legyünk.

Te, ki mindent bírsz és értesz,

s e földön táplálsz és éltetsz,

tedd, hogy szent népeddel, ékes

asztalodnál majd az édes

örökségben résztvegyünk!

Az Úrnapja Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. Szentháromság ünnepe utáni csütörtökön, Magyarországon a következő vasárnapon tartott főünnep.

A nagycsütörtöki ünneplés a nagyhét hangulata miatt nem tudja az öröm hangulatát kellőképen kifejezni. Ennek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az Úrnapja. Az ünnepi szentmise után körmenettel folytatódik a liturgia.

A XII. században nagyon elterjedt Berengar Tours-i kanonok (†1088) tévtanítása az Eucharisztiáról: tagadta Krisztus jelenlétét a kenyér és bor színében, és csak jelképes jelenlétet vallott. Bár többször letette az igaz hitvallást, de ezt minden alkalommal visszavonta.

Ebben a légkörben nagy jelentősége volt annak a magánkinyilatkoztatásnak, amelyben Szent Julianna ágostonrendi szerzetesnővér részesült. Az Üdvözítő azt a szándékát közölte vele, hogy a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön külön ünnepe legyen Krisztus Testének és Vérének. Ő ezt 21 év múlva mondta el lelkiatyjának, és csak 37 év múlva, 1246-ban ünnepelték meg először Úrnapját Lüttich városában.

IV. Orbán pápa (1261–64) csak akkor rendelte el az ünnepet, amikor 1264 nyarán tudomására jutott, hogy Bolsenában egy pap kezében átváltoztatáskor a Szentostya vérezni kezdett. A véres korporálét megmutatták a szomszédos Orvietóban tartózkodó pápának, aki ekkor elrendelte az ünnepet. Hirtelen bekövetkezett halála miatt azonban a végleges rendelkezés csak 1312-ben készült el. Ennek ellenére A népi jámborság és a liturgia direktóriuma című instrukció az ünnep elrendelésének dátumát 1264-re teszi. Ebben a lelkileg és szellemileg is nehéz században hihetetlen erőforrást jelentett az Eucharisztia ezen kiemelkedő ünnepe.

Az ünnephez később kapcsolódott a körmenet is. Először csak kehelyben, illetve áldoztatókehelyben vitték az Oltáriszentséget, később már szentségtartót készítettek különleges díszítésekkel. A barokk korban erősödött meg a körmenetek hagyománya, amely mind a mai napig megmaradt.

Az Oltáriszentséget rendszerint a miséző pap vagy püspök vitte díszes baldachin alatt. Az utcák díszítése is az ünnepléshez tartozott. Szebbnél szebb virágszőnyegeket készítettek, és négy oltárnál álltak meg útközben, ahol egy-egy evangéliumi részletet olvasott fel a pap, vagy a diakónus majd áldást adott; utána folytatódott a körmenet. Ennek rendjét a ma is érvényben lévő Rituale tartalmazza.

Szentháromság vasárnapjának története és liturgiája

NÉZŐPONT – 2005. május 22., vasárnap | 6:00

A Pünkösd utáni első évközi vasárnap a Szentháromság vasárnapja. Miután az üdvösség történetének eseményeit megünnepeltük, mintegy összefoglalóul hitünk legszentebb misztériumát ünnepeljük. Verbényi István írása

A liturgikus ünneplés csak később kezdődött. Bár a VI. században már megtalálhatók voltak az ünnep nyomai, de csak a VIII. századból fennmaradt Geláziusz-féle szakramentárium közli a Szentháromság prefációját. Ugyanakkor megtalálható a Szentháromságról való mise az úgynevezett fogadalmi (votív, ma: alkalmi) misék között, amelyet Alkuin (+804) tours-i apát készített. Õ állította össze Nagy Károly részére a votív miséket az egész hétre, vasárnapra pedig a Szentháromságról szólót. Ezt az összeállítást szeretete jeléül elküldte a fuldai rendtársaknak.

Az ünnepet Stephanus, Lüttich püspöke (+920) vezette be. Elrendelte városában, majd szép zsolozsmát is szerkesztett az ünnepre. Ebből is látható, hogy életében jelentős szerepet játszott a Szentháromság tisztelete. Írt egy könyvecskét elődjéről, Szent Lambertről (akit 670-ben száműztek), s közli egy fohászát:
„Istenem, kérlek, áldd meg szolgáidat; Isten, ki hármas egységben áldott légy!”
Az írását egy nagyon szép doxológiával (dicsőítés) zárta:
„Miközben uralkodik az élő Isten Háromsága teljességében s az egység fenségében,
kinek dicséret legyen, s a szentek ujjongása;
és folytonos hálaadás most és mindig a halhatatlan örökkévalóságon át. Ámen.”
A püspököt székesegyházában a Szentháromság oltár alatt helyezték örök nyugalomra. Utóda pedig az egész egyházmegye számára elrendelte Szentháromság ünnepét.

Róma nem helyeselte és nem fogadta el az ünnepet. III. Sándor pápa (+1181) így ír egy levelében: „Némelyek szokásba hozták, hogy a Szentháromság ünnepét ülik Pünkösd nyolcadában, mások az egyházi év utolsó vasárnapján. A Római Egyház nem fogadja el ezt a szokást, mert minden vasárnapon, sőt naponként megünnepeljük az Egységnek és Háromságnak ünnepét”.

Az egyetemes Egyház számára XXII. János pápa 1334-ben, az avignon-i fogság idején rendelte el az ünnepet. A rendelkezés Róma számára volt fontos, mert a világon mindenütt önként megtartották. Ettől kezdve folyamatos a liturgikus ünneplés. A VI. Pál féle Misekönyv még azzal tette tökéletesebbé az ünneplést, hogy a három liturgikus évnek megfelelően más-más szentírási szakaszokat olvastat a misén.


A szentírási szakaszok rámutatnak arra, hogy a kinyilatkoztatás által az ember képes megismerni hitünknek ezt az igazságát. Az olvasmány Mózes második könyvéből (Kiv 34,4b–6.8–9) való részlet. „Az Úr, az Úr irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag” – nyilvánította ki magát Isten Mózes előtt. A Válaszos zsoltárban a három ifjú hálaénekével felel az Egyház, és állandóan ismétli: Dicséretes és magasztos örökkön örökké. A szentlecke (2Kor 13,11–13) arról az elválaszthatatlan közösségről szól, amelyet Isten szeretete és a Szentlélek hoz létre bennünk. Az Alleluja vers az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőítése, amelynek titkát Urunk a búcsúbeszédében tárja elénk. Az evangélium az Isten szeretetéről tanít, aki elküldte Fiát, hogy általa üdvözüljünk (Jn 3,16–18).

A mise könyörgése megköszöni a mennyei Atyának, hogy kinyilatkoztatta a Szentháromság életének belső titkát. Azt kérjük, hogy annak dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk. Amíg az áldozás utáni könyörgésben kérjük, hogy ezen misztérium megvallása szolgáljon lelkünk-testünk üdvösségére, addig a felajánló könyörgés csak az adományaink megszentelését kéri.

A prefáció igazi himnusz, a Szentháromság magasztalása. Megvalljuk a háromszemélyű egy Istent. Az igaz és örök istenséget úgy valljuk, hogy három különböző személyt imádunk egyetlen lényegben és egyetlen fönségben. Ezért méltán zeng a dicsérő ének a láthatatlan világ lényeitől: Szent vagy!

Sokszor valljuk meg hitünket e rövid magasztalással: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. ”.

Verbényi István

Az ünnephez kapcsolódó további írás:
Szentháromság vasárnapja – 2005. május 22.

A képek forrása: www.ikonkep.fw.hu, index.sopron.hu

2026. május 28. – Csütörtök, A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap

Evangélium

Jézus elment tanítványaival egy majorba, amelyet Getszemáninak hívnak, és azt mondta a tanítványoknak: „Üljetek le itt, amíg én elmegyek és imádkozom.” Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, majd szomorúság és gyötrődés vett erőt rajta. Akkor azt mondta nekik: „Halálosan szomorú az én lelkem. Maradjatok itt, és virrasszatok velem.” Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.” Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: „Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Aztán elment másodszor is, és így imádkozott: „Atyám, ha nem lehet, hogy elmúljon ez a kehely anélkül, hogy kiigyam, legyen meg a te akaratod.”
Mt 26,36-42

Elmélkedés

Az Olajfák hegyén Jézus egyedül marad – bár három apostola a közelben van, de nem figyelnek rá, hiszen elalszanak. Az isteni küzdelem és az emberi gyengeség élesen szemben áll egymással. Jézus vérrel verejtékezve küzd a gonosz ellen, aki az utolsó pillanatban is el akarja téríteni küldetésétől. A mi Urunknak az a szándéka, hogy teljesen engedelmes legyen, azt tegye, amit az Atya kíván tőle. Ebben a pillanatban már elkezdődött szenvedése és kereszthalála.
Az evangélium megrendítő bepillantást ad Jézus emberségébe. Ő is fél. Ő is szenved. De nem menekül el a szenvedés elől. Jézus imádkozik, de nem azt kéri, hogy ne kelljen szenvednie, hanem hogy valósuljon meg az Atya akarata. Ez az engedelmesség az ő áldozatának lényege, egészen átadja magát az Atyának.
Jézus, az örök Főpap egyrészt áldozatot mutat be, másrészt ő maga a felajánlott áldozat. Amikor mi nem tudunk imádkozni, amikor a fájdalom, a bűn, a gyengeség elnémít bennünket, akkor Jézus viszi helyettünk az imádságot az Atya elé.
Az ő főpapi szerepe most is él. Minden szentmisében, minden szentgyónásban, minden szenvedésben ott van az ő közbenjárása. Ezért nem vagyunk egyedül, amikor a életünk „Getszemáni-kertjében” járunk. A kehely, a szenvedés talán nem múlik el, de Jézussal erőt kapunk kiinni. Engedjük, hogy Jézus úgy alakítson át minket, hogy mi is mindenben teljesíteni tudjuk a mennyei Atya akaratát!
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, örök Főpap! Köszönöm, hogy nemcsak tanítottál az Atyának való engedelmességről, hanem egészen alávetetted magad az ő akaratának, s ezzel példát mutatsz. Légy velem, amikor gyenge vagyok, amikor menekülnék a szenvedés elől, vagy nem értem meg a válaszodat! Taníts meg veled együtt kimondani az Atyának: legyen meg a te akaratod! Légy közbenjáróm minden helyzetben, és adj erőt, hogy szeretetből hordozzam életem keresztjeit!

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja

Kultúra – 2026. május 25., hétfő | 6:00

Az Istentiszteleti és Szentségi Dikasztérium 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.

Szent Ambrusnál találkozunk először az Egyház ősmintája (Ecclesiae typus) kifejezéssel, mely Máriának a megkereszteltek iránt megmutatkozó anyaságában is kifejeződik. A gondolat megjelenik Szent Ágostonnál is, aki az Egyházat Christus totusként szemléli, tehát ha Mária anyja a Főnek, akkor a teljes Krisztusnak, vagyis az Egyháznak is. 

A II. Vatikáni Zsinat végén, 1964 novemberében VI. Pál pápa bejelentette, hogy Máriát mint az Egyház Anyját (Mater Ecclesiae) is tiszteljük. Ez azt jelenti, hogy anyja az egész keresztény népnek, mind a híveknek, mind a pásztoroknak. A pápa e titulussal Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni.

1980 óta a loretói litániában megszólítjuk a Szűzanyát az Egyház Anyjaként is.

II. János Pál kezdeményezésére 1981. december 7-én elhelyezték a vatikáni Apostoli Palota Szent Péter térre néző falán a Mater Ecclesiae-mozaikot. A szentatya kérése az volt, hogy a kép Máriát mint az Egyház Anyját ábrázolja, mert „Isten Anyja mindig is egységben volt az Egyházzal, és különösen közel volt az Egyházhoz a történelem legnehezebb pillanataiban”.

1987-ben Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában – mely A Boldogságos Szűz Máriáról a zarándok Egyház életében alcímet viseli – mélyítette el II. János Pál a Szűzanyáról szóló tanítást. 

* * *

Mária anyaságát Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában is megéli, ennek köszönhetően mi, Krisztusban megkeresztelt emberek mint égi édesanyánkra tekinthetünk rá. A szeretett tanítvány, János, akire Jézus a keresztről rábízta édesanyját, és aki most már saját anyjaként tekint az Istenszülőre, az egész Egyház jelképe.

Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes; mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik a keresztség által a kegyelem rendjében Fiának testvéreivé lettek.

A liturgikus emléknap megválasztása átgondolt döntés eredménye, hiszen az Istenszülő közbenjáró imájának nagyon is köze van a pünkösdi Lélek-áradáshoz. „Az Egyház, amelyet Krisztus az apostolokra épített, pünkösdkor ébredt tudatára Isten nagy tetteinek, amikor az utolsó vacsora termében összegyűlve mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ebben a pillanatban indult el az Egyház a hitnek azon az útján, mely emberek és népek történetén átvezető zarándokút. Tudjuk, hogy ennek az útnak a kezdeténél jelen van Mária, ott látjuk őt az apostolok között, az utolsó vacsora termében, amint imádkozik és esdekel az ajándékért: a Szentlélekért.” (Redemptoris Mater, 26)

Mária az Egyház liturgikus cselekményeiben, amikor egyszerű, de a Lélektől áthatott szavaink egyesülnek a mennyei liturgia istendicséretével, maga is velünk imádkozik, mert tagja a szentek közösségének, és mert az üdvösség művében elválaszthatatlan Fiától.

Istenünk, irgalmasság Atyja, egyszülött Fiad a keresztfán függve Anyját, a Boldogságos Szűz Máriát a mi Anyánkká is tette. Add, kérünk, hogy a Szűzanya szerető közbenjárására Egyházad napról napra termékenyebb legyen, szent utódoknak örvendjen, és a népek minden családját anyai keblére ölelje. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja liturgikus emléknapjáról Kovács Zoltán mariológus írása ITT olvasható.

Magyar Kurír
(bh)

PÜNKÖSDI FOHÁSZ..

Adj erőt Uram, hogy bátor legyek!

Meg tudjam tenni, mit eltervezek.

Szabadíts meg a gátlásaimtól,

erősítsd meg kishitű lelkemet!

Adj erőt Uram, hogy bölcs is legyek!

Érzelem vezessen és értelem!

Világban szétszórt gondolataim,

jó tanácsokat közvetítsenek!

Adj erőt Uram, hogy jámbor legyek!

Számomra tán ez a legnehezebb…

Lázadó és dacos természetem

finomítsd mosolygósra, szelídre!

Uram, Te tollat adtál kezembe.

Segíts átadni az üzenetet!

Ajándékodat jóra használjam:

mit írok lelket szépítő legyen!

Add Uram, hogy mélyen hinni tudjak!

Felsőbb hatalomban és magamban!

Adj hitet, erősíts, nyisd fel szemem,

hadd lássam tisztán létezésedet!

A csíksomlyói búcsú A kegyszobor.………

A Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázoló kegyszobor a templom legértékesebb része. A hársfából faragott alkotás 1515 és 1520 körül készülhetett reneszánsz stílusban. 2,27 m magasságával a világon ismert kegyszobrok legnagyobbika, alkotója nem ismert. A Napba öltözött asszonyt ábrázolja, lába alatt a holdsarló, feje körül 12 csillagból álló csillagkoszorú, fején koronával, jobb kezében jogarral, balján a Megváltót tartja. Ez a kegyszobor a Mária-zarándoklatok központja, a zarándokok előtte fejezik ki hódolatukat, a lábát megcsókolják, megsimogatják, hozzá érintik kegytárgyaikat. A szobor átvészelte az 1661-es nagy török támadást és tűzvészt. A monda szerint a török vezér látva az értékét el akarta vitetni, de a szobor olyan súlyossá vált, hogy nyolc pár ökörrel sem tudták megmozdítani. Ezt látva kardjával megsebezte a szobor arcát és nyakát, melynek nyomai ma is látszanak. A korabeli beszámolók szerint a szobor néha földöntúli fényben tündököl, máskor nagy veszély idején szomorúnak látszik. A szobornál számos imameghallgatás történt, melynek emlékét a két oldalon kifüggesztett fogadalmi tárgyak, táblácskák őrzik.

Pünkösdi zsoltár

Dicsőség néked, mennyei tűz!

Mint sebesen zúgó szélnek zendülése,

általad lett élő hitnek épülése.

Betöltéd a házat akkor lánggal, fénnyel,

tanítványok előtt kettős tüzesnyelvvel.

E zúgásra sok nép összezavarodott,

mert saját nyelvükön hallják a szózatot.

Megdöbbenten néznek, és tanácstalanok.

A Szentlélek erőt, bátorságot adott.

És előállt Péter a tizenegy élén

hirdetni ott Krisztust, bizonyságot tévén.

Dicső pünkösdi Fény! Tűz! Erő! Szentlélek!

Mennyei ajándék, rád várnak a szívek.

Jöjj most drága áldás, áldott szent akarás,

Gyúljon lángra tőled sok alvó hit-parázs!

Nyíljon meg az ajkunk élő bizonyságra,

Zendüljön az ének ujjongó zsoltára!

Jöjj, Szentlélek tüze, töltsd be életünket,

Hogy megtapasztaljuk igaz Pünkösdünket!

Pünkösdi Fény! Ragyogj most a mi szívünkben,

S hisszük, hogy velünk van Szentlelkében Isten!- Magdolna Losoncziné Szabó

Áldozócsütörtök – Urunk mennybemenetelének ünnepe

PUBLISHED 2025-05-29 · UPDATED 2025-05-26

Áldozócsütörtök, más néven Urunk mennybemenetelének ünnepe a keresztény egyházi év egyik jelentős eseménye, amelyet húsvét után a 40. napon tartanak. Neve a magyar néphagyományból ered, míg a liturgiában az „Urunk mennybemenetele” elnevezés használatos. 2025-ben ez az ünnep május 29-re esik.

Áldozócsütörtök: A mennybemenetel története

A mennybemenetelt Jézus földi életének utolsó mozzanataként az evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei írják le. A Szentírás szerint Jézus feltámadása után még 40 napon át megjelent tanítványainak, tanította őket, megerősítette hitüket és felkészítette őket a Szentlélek eljövetelére. Ezután a tanítványok szeme láttára felemelkedett a mennybe.

„Miért álltok itt az ég felé nézve?” – kérdezte két fehér ruhás angyal a tanítványokat (ApCsel 1,11), ezzel is jelezve: a keresztények küldetése most kezdődik igazán.

Mit jelent Áldozócsütörtök a hívők számára?

A mennybemenetel azt üzeni, hogy Jézus nem hagyta el az emberiséget, hanem az Atya jobbján ül, közbenjár értünk, és elküldi a Szentlelket, aki megerősít és vezet bennünket. Áldozócsütörtök tehát egyfajta átmenet Húsvét öröme és Pünkösd kiáradása között.

Ez az ünnep a remény és a küldetés ünnepe: Jézus nem végleg távozik, hanem ígéretet tesz visszatérésére, közben pedig ránk bízza az evangélium hirdetését.

Liturgikus és népi hagyományok

A katolikus egyházban ezen a napon ünnepi szentmisét tartanak, gyakran körmenettel. Bár régen ez a nap parancsolt ünnep volt, ma sok helyen vasárnapra, az azt követő 7. húsvéti vasárnapra helyezik át a liturgikus megemlékezést.

A magyar néphagyományban az „áldozás” szó nemcsak szentáldozásra, hanem vallásos szertartásra is utal, innen ered az „Áldozócsütörtök” elnevezés.

Régi falusi közösségekben úgy tartották, hogy ezen a napon Jézus „áldást oszt” a mezőkre, így különösen fontosnak tartották a szántóföldek és vetések megáldását is.

Érdekesség

• A mennybemenetel helyét a hagyomány szerint az Olajfák hegyén találjuk, ahol ma egy szentéllyé alakított kis kápolna áll.
• Áldozócsütörtök az ortodox keresztények számára is nagy ünnep, ott is a húsvét utáni 40. napon tartják.

Áldozócsütörtök a kereszténység egyik legmélyebb jelentéstartalmú ünnepe. Nem lezárás, hanem küldetés: Jézus felemeltetett, de tanítványaira – és minden hívőre – hagyta az evangélium hirdetésének feladatát. Ez a nap tehát a hit, a remény és a szolgálat ünnepe.

Szent József, a munkás

KULTÚRA – 2026. május 1., péntek | 6:00

Május 1-je Szent József, a munkás liturgikus emléknapja Egyházunkban. Az emléknapot XII. Piusz pápa vezette be 1955. május 1-jén.

József, a Boldogságos Szűz jegyese, a Megváltó nevelőapja foglalkozását tekintve ács volt – egyszerű, kétkezi munkás. Ezért tekintünk rá úgy mint a munkások védőszentjére. Emellett az ácsok, a favágók, az asztalosok, a kézművesek, a keresztény házasságok és családok, az üldözöttek és a jó halál, valamint a katolikus egyház patrónusa.

Életéről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). A fiatal, szintén dávidi származású Mária jegyese lett. Mindkét evangélium úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll a Megváltó életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Az Úr József mellett dolgozott, megtanulta tőle az ácsmesterséget.

Szent József a mindennapok hallgatag szentje. Nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. Csendben, hallgatva élte le életét a Megváltó mellett. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: ahogy életében, úgy halálakor is jelen voltak Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.

* * *

Részlet II. János Pál pápa Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításából:

„Amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az Egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hónap első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen, ha azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a Megtestesülés misztériumába Isten Fiának emberségével, sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához. […]

»Szent József a példaképe azoknak az alázatosaknak, akiket a kereszténység nagy célokra rendel… Ő annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy az emberek Krisztus jó és hiteles követői legyenek, csak általános, emberi, egyszerű, de igaz és hiteles erények szükségesek.« (VI. Pál, Párbeszéd (1969. március 19.): Insegnamenti, VII (1969), p. 1268.)”

Istenünk, te adtad a törvényt, hogy az ember dolgozzék és részt vegyen teremtő munkádban. Segíts jóságoddal, hogy Szent József példájára és oltalmával úgy dolgozzunk, ahogy megparancsoltad, és elnyerjük tőled a jutalmat, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Katolikus.hu/Könyvtár/II. János Pál pápa írásai

Magyar Kurír

Az isteni irgalmasság vasárnapja – „Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége”

Kultúra – 2026. április 12., vasárnap | 6:00

Idén április 12-én ünnepeljük az isteni irgalmasság vasárnapját, ebből az alkalomból idézzük fel az ünnep történetét.

Szent II. János Pál egész pápaságában központi helyet foglalt el az isteni irgalmasság gondolata. Már megválasztása után két évvel, 1980 adventjének kezdetén kiadta második, Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) kezdetű enciklikáját, mellyel mintegy programot is adott: „Minél inkább eltávolodik az ember Istentől és az irgalom misztériumától, s minél inkább elveszíti a világ eszméinek hatására az irgalom szó értelmét, az Egyháznak annál inkább joga és kötelessége, hogy »hathatós kiáltással« forduljon az Isteni Irgalomhoz” (96).

Milyen út vezetett a Dives in misericordia enciklikáig és az isteni irgalmasság vasárnapjának kihirdetéséig – II. János Pál pápa életében és az Egyház 20. századi történetében? 

Az irgalmasság gondolata és üzenete végig jelen van a Szentírásban – idézte fel kérésünkre győri látogatásakor e gondolatiság kezdeteit Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek. Majd így folytatta: a II. világháború előtt az isteni irgalmasság üzenete nagy erővel köszönt vissza Fausztina nővér életében és működésében. (Szent Faustyna Kowalska, vagyis Szent Fausztina nővér 1938. október 5-én hunyt el Krakkóban – a szerk.) Leírásra került: a világban nem lesz béke addig, míg nem fordulunk az isteni irgalmassághoz.

„Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” (Szent Fausztina: Napló 300)

A Fausztina nővér számára kinyilatkoztatott ígéretek valamiképp óvtak minket a II. világháború előtt – tette hozzá a krakkói érsek, aki negyven éven keresztül volt II. János Pál személyi titkára és barátja. – És most a világ újra visszafordul az irgalmasság felé. Ez az orvosság, a kegyelem a korunk veszélyes ideológiáival folytatott harcban. Talán Isten így ad útmutatást: azt üzeni, hogy irgalmasságához fordulva tudjuk a világ gondjait, problémáit orvosolni, gyógyítani.

Stanisław Dziwisz elmondta, Karol Wojtyła Krakkó Łagiewniki városrészének kőfejtőjében dolgozott, amely nagyon közel volt Fausztina nővér rendházához. Ott ismerkedett meg a II. világháború alatt titokban szemináriumba járó, munkásként dolgozó fiatalember, a későbbi pápa az irgalmasságnak ezekkel a Fausztina nővér számára kinyilatkoztatott jeleivel. És így válhatott az isteni irgalmasság az ő keresztény életének, papságának, püspökségének és pápaságának is középpontjává.

Az isteni irgalmasságnak két nagy szentje van: Fausztina nővér és II. János Pál pápa – hangsúlyozta Dziwisz bíboros.

* * *

Az Isteni Irgalmasság eredeti kegyképe (Vilnius)

„Fausztina nővér a második világháború előestéjén halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában kapta meg az isteni irgalmasság kinyilatkoztatását, s mindazt, amit megélt, leírta Naplójában. A második világháború túlélői számára Szent Fausztina Naplójának e sorai olybá tűntek, mint az Isteni Irgalomnak egy különleges, 20. század nézőpontjából megírt evangéliuma. A kortársak felfogták üzenetét, mégpedig éppen a második világháború során drámai módon felhalmozódott rossznak és a totalitárius rendszerek kegyetlenségének a tükrében. Mintha Krisztus azt akarta volna kinyilatkoztatni, hogy

a rossz – amelynek az ember létrehozója és áldozata – elé állított végső korlát éppen az Isteni Irgalom.

Ennek az irgalomnak természetesen része az igazságosság is, ám a világ és az ember történelme során az isteni tervben nem kizárólag az igazságosságé az utolsó szó. Isten mindig el tudja választani a jót a rossztól, s azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (vö. 1Tim 2,4): Isten a szeretet (1Jn 4,8). A Fausztina nővér előtt megjelent megfeszített és feltámadt Krisztus eme igazság legfőbb kinyilatkoztatása” (Az irgalom misztériuma. In: II. János Pál: Emlékezet és azonosság, Budapest, 2005, 58–62.).

Faustyna Kowalska boldoggá avatását II. János Pál pápa kezdeményezte, még Krakkó érsekeként, 1965-ben. Majd 1993. április 18-án, húsvét második vasárnapján az eljárás elindítója immár pápaként avatta boldoggá Fausztina nővért. A szentté avatásra hét évvel később, 2000. április 30-án, ismét csak húsvét második vasárnapján került sor.

Ekkor hirdette ki a pápa a világ számára az isteni irgalmasság ünnepét is, e szavakkal: „Húsvét második vasárnapja ettől kezdve az egész Egyházban az isteni irgalmasság vasárnapja nevet viseli.” És a Szentatya hozzátette: ezzel az üzenettel, az isteni irgalmasság üzenetével kívánja átvezetni az Egyházat a harmadik évezredbe.

„Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat!” (Napló 570)

„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám…” (Napló 699)

II. János Pál pápa, az isteni irgalmasság üzenetének fáradhatatlan hirdetője volt. Imádságában is irgalomért fohászkodott.

„Minthogy pedig az ima az egyetlen fegyver, amelyet a pápa használ, egy utolsó kérdést teszek fel neki, amelyben sok másik is benne foglaltatik, és amelyik e párbeszéd legrövidebb válaszát kapja. Azt kérdezem tőle, hogy milyen imát mond a világért? Ezt feleli: „Irgalomért könyörgök. Igen, irgalomért” („Ne féljetek!” – André Frossard és II. János Pál pápa párbeszéde, Budapest, 1986, 199.).

És a Szentatya életével, pápaságával, betegségével és halálával is tanúságot tett Isten végtelen irgalmába vetett bizalmáról. Halála időpontja – 2005. április 2., az isteni irgalmasság vasárnapjának vigíliája – által mindez még nyilvánvalóbb megerősítést nyert.

A lengyel pápát, ugyanúgy, ahogy ő Fausztina nővért, az isteni irgalmasság ünnepén avatta boldoggá XVI. Benedek pápa 2011-ben, majd szentté Ferenc pápa 2014-ben.

* * *

És a történet tovább folytatódik. Stanisław Dziwisz bíboros szavaival: „Ferenc pápa is az irgalmasságnak szenteli pontifikátusát.” 2015. április 11-én, az Isteni Irgalmasság ünnepének vigíliáján tette közzé a Szentatya az irgalmasság szentévét meghirdető, Misericordiae vultus kezdetű bulláját. A rendkívüli szentév – melynek mottója: „Irgalmasok, mint az Atya” – 2015. december 8-án kezdődött, és 2016. november 20-án, Krisztus Király vasárnapján zárult.

Ferenc pápa is fáradhatatlanul hirdeti Isten irgalmasságát. 2016. március 30-i katekézisében így tanított: „Isten nagyobb a bűnünknél! Az ő szeretete olyan óceán, amelybe megmerítkezhetünk az elsüllyedés veszélye nélkül: megbocsátani Isten számára azt jelenti, hogy nekünk adja azt a bizonyosságot, hogy ő sosem hagy el minket.”

„Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Mielőtt eljövök mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” (Napló 1146)

Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, milyen csodálatos, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Fotó: Lambert Attila; Opoka.org.pl; Vatikáni Rádió; SwietaFaustynaKowalska

Borsodi Heni/Magyar Kurír

Nagyszombat és húsvét vigíliája

Kultúra – 2026. április 3., péntek | 20:00

Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília szertartásával veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.

Nagyszombat a gyász napja: Jézus most sírban fekszik, egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt. Ilyenkor betölti lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, amely segít Krisztus szeretetének-halálának titkában elmélyedni. Ezzel a lelkülettel készülődünk a feltámadás örömére.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az Egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötétség, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált.

A liturgia sötétben kezdődik, utalva arra a sötétségre, amely a világra borult Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.

A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a IV. századra vezethető vissza.

A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Csak a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza: „Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké.”

A húsvéti gyertya fénye Jézus Krisztust és az ő feltámadását jelzi, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.

A húsvéti gyertyába szúrt tömjénszegek Jézus halálos sebeit jelzik.

A feltámadás pillanatának nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt fel, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis, az Egyház liturgiája mintegy megjeleníti a feltámadás pillanatát. Ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti –, azt hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre.

A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat.

Krisztus világossága tölti be a sötét templomot.

Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála.” Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exsultet, a húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg – a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.

A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.

A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a Mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az Egyház tagjaivá leszünk, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követi a víz megszentelése és a keresztelés. 

Az Egyház akkor is szentel vizet, ha keresztelésre nem kerül sor. A hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a sátánnak, és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben; s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják, és velük együtt a hívek. Nemcsak azért teszik ezt a hívek, mert keresztségük titkára emlékeznek, hanem azért is, mert mindannyiuknak testvéri felelősséget kell vállalniuk a keresztelendőkért, egymásért.

A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és az egész világ számára elviszik az Örömhírt:

Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Kép: William-Adolphe Bouguereau – Kegyes asszonyok a sírnál (Koninklijk Museum voor Schone Kunsten, Antwerpen)

Magyar Kurír

Nagypéntek – Jézus Krisztus kereszthalálának napja

Kultúra – 2026. április 2., csütörtök | 20:45

 1

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésére, megkínzatására, halálára és temetésére emlékezik az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon nem mutat be szentmisét. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.

A nagypénteki szertartás már a kezdeti időktől kialakult, és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.

A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt.

A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota: lélekben odamegyünk a Golgotára, Jézus keresztjéhez.

Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét János evangéliumából. A passiót felolvassák, vagy énekelve adják elő – drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát.

Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk Istenhez, hogy hallgassa meg az Egyház, az emberiség nagy kéréseit. Az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.

Ezután a pap a feketevasárnap (nagyböjt 5. vasárnapján) letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszthódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett.

A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Ő az, aki ma is szenved Egyházáért. Személyesen hív meg minket, hogy előtte leboruljunk és megvalljuk: ő az egyedüli Megváltónk, akinek segítségére mindannyian rászorulunk.

A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak.

Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt.

A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai), és a hívek keresztúti ájtatosságot végeznek.

Végigjárva Jézus keresztútját biztosak lehetünk benne: az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy

az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. 

A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett – a végtelen jóság, Isten, a feltámadt Élet győzelme.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Kép: Giotto di Bondone – Jézus keresztre feszítése (Padova, Scrovegni-kápolna)

Magyar Kurír

Nagycsütörtök az Oltáriszentség és az Egyházi rend alapitásának emléknapja
‘Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek,
hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt:
” Ez az én testem, amely értetek adatik.
Ezt tegyétek az én emlékezetemre ! „
A vacsora után ugyanígy fogta.a kelyhet is,
és így szólt:
”Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok,
az én emlékezetemre !”
Mert amikor ezt a kenyeret eszitek,
és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Kultúra – 2023. április 1., szombat | 20:10

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Virágvasárnap jelentése a latin dominica palmarum, azaz a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, ami az ünnepi körmenetet és a dicsőséges bevonulást vételezi elő. Ezen vasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek, ahogy azt már a 4. századtól lejegyezték, és a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedtek el világszerte. A Katolikus Egyházban a hagyományos virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papságot és az asszisztenciát. Az ünnepi körmenet arról való megemlékezés, ahogy egykor Jézust ünnepelte a jeruzsálemi tömeg. A szamárháton bevonuló Jézust meglátva leterítették ruháikat, ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,9–10). Kétezer évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust, Messiásként, aki szabadulást hoz népükre és megszabadítja őket a rómaiak elnyomása alól. Krisztus küldetése azonban egészen más volt, nem az elnyomó uralomtól szabadította meg a népét, és ezáltal az egész emberiséget, hanem a bűn rabságából. Ebben áll a megváltói tett, ez húsvét értelme.

A virágvasárnapi liturgia minden ünnepélyessége mellett már az Úr szenvedéstörténetét tárja elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el (Fil 2,6–11). Az evangéliumi szakasz pedig Jézus passióját, kínszenvedését tárja elénk Szent Máté evangélista szerint (Mt 26,14–27,66).

A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja. A virágvasárnapi szentmisén figyeljünk a szentleckében Szent Pál apostol szavaira is: „…Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az úr.” A nagyhét kezdetén forgassuk lelkünkben ezeket a szavakat, és a krisztusi szeretetet hordozva vegyünk részt a szertartásokon, hogy húsvét hajnala mindannyiunk szívében felragyoghasson.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony

Kultúra – 2026. március 25., szerda | 6:00

Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését (Conceptio Domini, Conceptio Christi) ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén.

Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb ünnep (Örömhírvétel; a legszentebb Istenszülő örömhírvétele néven), Rómában a keleti származású I. Sergius pápa (687–701) honosította meg Annuntiatio Domini (az Úr hírüladása) néven. 692-ben említik először, amikor a Trullai Zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben való ünneplését – valószínűleg ekkor már hosszú ideje a jeles napok sorába tartozott. Korábban, Ravennából származó adatok szerint a karácsonyt megelőző vasárnap emlékeztek meg az angyali üdvözletről.

Ezen a napon, ahogy karácsony ünnepén is, a hitvallás „…megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett…” szavaira térdet hajtunk. 

A hírüladás napjának egyik sajátossága, hogy fényét elhomályosítani látszik a nagyhét és húsvét ünnepének közelsége. Hiszen rendszerint vagy éppen csak megelőzi ezeket, vagy ha egybeesnék velük, akkor elhalasztásra kerül, és csak utánuk következik az első köznapon, húsvét második hetének hétfőjén. Azonban úgy tűnik, a korábbi évszázadokban ez egyáltalán nem jelentett akadályt, sőt éppen ez a szoros közelség volt hivatott kiemelni az ünnep hitbéli jelentőségét.

Az ünnep Rómából, a 7. századból származó miseszövegének ékköve a mise kollektája, vagyis a fő könyörgése. E retorikai remekmű értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mind a mai napig olyan imádság, amelyet számtalan katolikus hívő betéve tud, és nap mint nap imádkozik: „Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.”

A II. Vatikáni Zsinat után megújított liturgiában ez a könyörgés advent negyedik vasárnapjára került át, azt megelőzően pedig március 25-e áldozás utáni könyörgéseként szerepelt.

A könyörgés a megtestesülés, a keresztre feszítés és a feltámadás misztériumát összekapcsolva foglalja össze Krisztus üdvösséget hozó művét, amelyből – Isten kegyelméből – a keresztény ember is részesedhet. Az a teológiai gondolkodás, amelyben ez a könyörgés megszületett, e három misztérium egységében ismerte fel a keresztény megváltás lényegét, amit megerősített az az ősi hagyomány, amely szerint Jézus március 25-én halt kereszthalált. E könyörgés annak a liturgikus elvnek a remek példája, hogy mivel Krisztus életének egyetlen mozzanata sem érthető önmagában, ezért az Egyház egyiket sem pusztán önmagában, összefüggéséből kiszakítva ünnepli.

Csigi Péter

Az ünnep magyar elnevezése onnan ered, hogy a fák oltását nálunk ez idő tájt szokták végezni. Országszerte általános szokás volt, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust.

A korábbi századok kódexeiben, kalendáriumaiban az ünnep különböző elnevezéseivel találkozunk: Testfogadó Boldogasszony; Asszonyunk, Szűz Máriának szeplételen foganatja; Boldogasszony fogadása.

Legrégibb liturgikus emlékeink is számontartják az ünnepet – az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét, és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.”

A göcseji archaikus néphit szerint amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad ezeket a fákat, maguktól kell elkorhadniok. Székesfehérvár-Felsővároson a déli Úrangyala-harangszó idején sorra rázták a gyümölcsfákat, hogy majd bőven teremjenek. Csíkban az oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot kötöttek. Csíkmenasági hiedelem szerint jó jel, ha Gyümölcsoltó Boldogasszony napján már nincs hó a vetéseken. A tápiógyörgyei gazda ezen a napon kiment a kertbe, és a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelölte meg. Szeged népe szerint az ilyenkor szemzett fából nem jó másnak ágat adni, mert ezzel a termést is odaadnák.

Okkal nevezik e napot fecskehívogatónak is, mert ekkor a déli szél hazafelé tereli a fecskéket. Budaörsön, Hőgyészen, Németbólyban a gazda e napon kitárta az istálló ajtaját: meghívta a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint a fecskék jelenléte felért egy tűz ellen való biztosítással. A madarak érkezése azt is jelezte, hogy eljött a tavaszi munkák ideje. Azt tartották, hogy a derült idő Gyümölcsoltó Boldogasszony napján bő termést jósol.

„A föld és a menny a Te »igen«-edre vár, ó legtisztább Szűz. Szent Bernát szavai ezek, híres, szép szavak. Várják „igen”-edet, Mária. Várják „igen”-edet. Egy édesanya, akinek szülnie kell. Egy férfi, akinek személyes, családi, társadalmi felelősséget kell vállalnia, várja igenlésedet.

S itt következik Mária válasza, itt a válasz, melyet egy édesanya ad, íme egy fiatal asszony válasza: egy igen, mely egész életre szól.”

Szent II. János Pál pápa

Istenünk, te azt akartad, hogy örök Igéd a Szent Szűz méhében emberi testet öltsön. Add, kérünk, hogy mi, akik Megváltónkat valóságos Istennek és valóságos embernek valljuk, isteni természetének is részesei lehessünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír
(bh)

Szent József ünnepe: az apák ünnepe

Szent József a kis Jézussal (Szent József-templom, Egyek)

Március 19-e Szent Józsefnek, az egyetemes egyház védőszentjének főünnepe. József nem volt Jézus apja, de apukaként, édesapaként nevelte Jézust. Így ez az ünnep a gyermekeik sorsát meghatározó apák ünnepe is lett.

Lukács evangélista többször Józsefet nevezi Jézus atyjának: József az apa helyén áll Jézus életében. Atyai szerepe abban is megnyilvánult, hogy korabeli szokás szerint ő adott nevet a gyermeknek. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében megfogant. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott. József Jézus számára sokkal több volt, mint egyszerű nevelőapa: az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése.

Szent József halála  (Eglise Abbatiale, Saint Florent le Vieil, Franciaország)

Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként valószínűleg nem élt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.

József az igazi férfit testesíti meg, aki győzedelmeskedik a lélek sötét éjszakáján, legyőzve gyengeségeit és kétségeit. Szent József ezért nemcsak az utolsó pátriárka volt, hanem az első igazi férfi is, mert megmutatta, hogy az igazi hatalmat és tekintélyt nem az erős és kemény szavak jelentik, hanem az önfeláldozás és a szolgálat, a szeretet és a felelősség.

Ferenc pápa úgy fogalmaz, hogy Szent József a csöndes engedelmesség embere, aki magára vette az apaság terhét, mely nem tőle, hanem az Atyától származott. Végigvitte az apaságot minden velejárójával együtt: nemcsak támogatta Máriát és a kisdedet, hanem fölnevelte a gyermeket, mesterségre tanította – elkísérte az érett felnőtt korig. Mindezt egyetlen szó nélkül. Az evangéliumban József egyetlen szót sem szól. A hallgatás, a csöndes engedelmesség embere ő. Vállalja az apaságot és a misztériumot, azt mondják, hogy az Atya árnyéka: az Atyaisten árnyéka. És ha az ember Jézus megtanulta azt mondani az Atyjának, akit Istenként ismert, hogy „apa”, akkor azt József tanúságtételén keresztül tanulta meg. Ő az az ember, aki megőriz, növeszt, előrevisz minden apaságot és minden misztériumot, de nem tart meg belőle magának semmit. Ő a nagy József, akire Istennek szüksége van ahhoz, hogy előrevigye a nép hazavezetésének misztériumát az új teremtés felé.

A gondok, az aggodalmak közepette, életünk sötét időszakaiban tanuljunk Szent Józseftől, aki tudja, hogyan kell a „sötétben járni”, „hogyan kell meghallgatni Isten hangját”, „hogyan lehet csöndben előre haladni”.

Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Katolikus Lexikon

@ Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet

Január

Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony

Kultúra – 2026. február 2., hétfő | 6:00

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.

A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

Fra Angelico: Jézus bemutatása a templomban (1440–42)

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

Giotto di Bondone: Krisztus bemutatása a templomban (1306)

Az Úr Jézus bemutatását (praesentatio Domini) Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.

Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. Az agg Simeon felé fordult, nagy örömmel ismerte fel benne az üdvösség hozóját: karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot. 

Rembrandt: Simeon hálaéneke (1669)

Simeon hálaéneke, a Nunc dimittis (Lk 2,29–32) a napi zsolozsma állandó része, a kompletórium kantikuma.

„Bocsásd el most, Uram, szolgádat, 
szavaid szerint békességben,
hiszen már meglátták szemeim,
akit küldtél, az Üdvözítőt.
Őt adtad számunkra 
csodájára minden népnek,
hogy fényeskedjék az egész világnak,
mint választott néped dicsősége.”

A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, és erről nevezték el az ünnepet: purificatio. Majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon.

Jacopo Torriti: Urunk bemutatása
(a Santa Maria Maggiore-bazilika apszismozaikja; 1296)

Az 1092-es szabolcsi zsinat a kötelező ünnepek közé sorolta. A 20. század elejétől tanácsolt ünnep.

Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Guido da Siena: Jézus bemutatása a templomban (1270-es évek)

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az Egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek.

Az ünnep célja: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az Egyház és a világ javára.

Imádkozzunk a szerzetesekért és a megszentelt életet élőkért, valamint a hivatásokért!

* * *

A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni, körül is járták az ágyát, megkerekítették a testét vele, hogy mintegy elzárják a leselkedő gonosz elől. Bő, Osli asszonyai szerint a gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt.

A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték, és főképpen vihar idején gyújtották meg és imádkoztak mellette.

Gyertyaszentelésre induló menyecske és leányok;
Csömör, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.
(Forrás: Sulinet Tudásbázis)

A szegedi táj népe úgy tartotta, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz. Ez utalás a gyertya viaszára. Kiszombori asszonyok a szentelésről hazaérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy mindig békesség legyen a háznál, és megveregették vele a gyümölcsfákat, hogy szépen teremjenek.

A magyar népi kalendáriumban Gyertyaszentelő Boldogasszony napja idő- és termésjóslásai szerint a hátralévő tél negyvenes rámutatónapja. A naphoz fűződő időjóslás egy középkori deák szentenciát őriz, eszerint: ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte volt. (Vagyis: ha a medve meglátja árnyékát, visszabújik barlangjába, mert hideg napok jönnek még.)

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Magyar néprajzi lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Magyar Kurír
(bh)

„Krisztus áldja meg e hajlékot!”

Békesség e háznak! – A házszentelés hagyományáról

Nézőpont – 2018. január 4., csütörtök | 18:26

Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írása a házszentelés hagyományáról.

„Békesség e háznak! És minden lakójának!” – szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelőt tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (vö. Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben, és ilyenkor különösen is fogékonyak vagyunk arra, hogy kicsit „otthonosabban” gondoljunk Istenre: az ő hajléka akár a miénk is lehet.

Jó alkalom lehet a házszentelés a család és a plébánia (valamelyik) papjának baráti találkozására. A pap ilyenkor más emberként, „emberként” is megmutatkozhat, és ő is közelről találkozhat egy keresztény család valóságával. A lelkipásztor számára fontos érintkezési felület ez a családokkal, melyek az Egyház legalapvetőbb sejtjei, Isten szolgája pedig annak megerősítését hozza a családok számára, hogy fontos szerepe van a nagyobb közösség egészében, és az Úr szeretettel törődik az otthonnal. A családegyház kapcsolata erősödik a plébániaegyház nagyobb közösségével.

A közös ima, amelyben az erényes családi életért és a gonosz cselvetéseinek távoltartásáért is könyörgünk, már megteremti azt a légkört, hogy Isten lakást vesz, és működik közöttünk.

Azután a vízkereszti liturgiában megszentelt vizet hinti a pap vagy a családfő a ház vagy lakás minden egyes helyiségébe. Mindenki megilletődve követi a szenteltvizet hintő személyt, aki ha engedik, a ház legeldugottabb zugaiba is eljuthat ilyenkor: a hálószobába vagy a gyerekszobába, az éléskamrába és a mosdóba is – jó, ha semmi nem marad ki a kis körmenetből, amelyet közös éneklés kísérhet. A gyermekek ilyenkor kisállataikat vagy éppen karácsonyra kapott játékaikat is áldásra nyújthatják. Énekelhetjük Mária hálaénekét, a Magnificatot vagy például a 136. zsoltárt, az állandóan visszatérő refrénnel: „…mert irgalma örökkévaló!”

Mi ennek az értelme? Miért nem elég csak mondjuk a nappaliban hinteni a szenteltvizet? Egyfelől persze, hogy elég lenne. Ám azzal, hogy ilyenkor végigjárjuk a házat, átélhetjük, hogy Isten szerető figyelme az otthon minden szegletére kiterjed, nem marad rejtve előtte semmi az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára. Ő betölti a családi hajlékot. Betölti közös életünket. Semmi sem idegen számára belőle. Hiszen emberré lett, egy lett közülünk!

Otthonainkba kérhetünk a vízkeresztkor megszentelt vízből is: a keresztségünkre, istengyermekségünkre és megtisztulásunkra emlékeztető szenteltvíz része lehet napi imáinknak, szokásainknak is. Sok régi családi hajlékban van szenteltvíztartó a falon.

Végül, a szentelés befejező gesztusaként a bejárati ajtó szemöldökfájára felírják az évszámot, valamint a C + M + B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!”. Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és gyászban emlékeztethet arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között otthonunk felett van. Ez talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, otthoni viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni. Hiszen Ő nem hagy el bennünket.

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

KULTÚRA – 2012. január 9., hétfő | 12:55

Nyilvános tevékenységének megkezdése előtt Jézus a Jordán folyóhoz ment, Keresztelő Jánoshoz, aki megkeresztelte őt. Jézus keresztelkedése epifánia, istenségének jele: keresztelkedésével igent mond az Atya akaratára. Megkezdi földi küldetését, hogy megmutassa Isten szerető jóságát. Az ünnep görög neve teofánia, vagyis Isten megjelenése: az Atya szózata hallatszott az égből, s a Szentlélek galamb képében szállt alá a megnyílt egekből.

Az epifánia (vagy teofánia) Isten megjelenése, működése Krisztus emberi mivoltában. Az epifánia elnevezés a görög „láthatóvá válni” igéből származik, s az Úr megjelenésének eseményeit foglalja magába: a vízkeresztkor ünnepelt eseményt: a királyok hódolatát, akik Jézusban felismerték a várt Messiást; Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban; valamint a Kánai menyegző csodáját, amely Krisztus működésének első jele volt. A karácsony Istennek az emberi lét egyszerűségében való rejtőzését, az epifánia az emberi életben való megnyilvánulását mutatja – mondta egy homíliájában XVI. Benedek pápa.

Vízkereszt után Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő. Keresztelő János megkereszteli Isten egyszülött Fiát a Jordán folyóban – ezzel indul Jézus földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten szerető jóságát minden ember iránt. Jézus keresztelkedése istenségének jele: igent mond az Atya akaratára.

Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből.  Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,13–17)

Keresztelő János tudta és hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás, s arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a keresztséget, mégis megtette: egy lett közülünk, vállalta az emberi sorsot. Megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: ‘Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem’. Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Jézus megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Magyar Kurír

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Kultúra – 2025. január 5., vasárnap | 19:30

Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezik Egyházunk.

A 4. század elejétől kezdődően lett január 6. liturgikus ünneppé, és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton is. A keresztények 312–325 között kezdték ünnepelni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepét. Az ünnep görög neve: epifánia.

A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre.

Máté evangéliuma (Mt 2,1–12) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

Az Egyház nemcsak Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékezik meg január 6-án, hanem annak hatásairól is, amelyek között a víz megszentelése is fontos helyet kap. Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése. Ezt a szent hagyományt őrzi a bizánci egyház is, mégpedig kettős formában. Vízszentelés ugyanis nem csupán az általában január 5-én nagy alkonyati zsolozsmával végzett Szent Bazil Liturgiája végéhez kapcsolódik, hanem a január 6-ai Szent Liturgiához is. Az előesti vízszentelés a görögkatolikus egyházban a templomokban történik, január 6-án néhány pap és a püspök a folyókhoz is kimennek, hogy megszenteljék azok vizét, ezáltal még inkább bekapcsolódva a Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor megvalósuló eseménybe. „Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt.” (vízszentelési sztihira).

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsang is.

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 25. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e házat).

Illusztráció: Andrea Mantegna A napkeleti bölcsek imádása (1497–1500 között, jelenleg a Getty Múzeumban őrzik, Los Angelesben)

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

Jézus szent neve

Kultúra – 2026. január 3., szombat | 6:00

Jézus szent neve az egyetlen név, melyben üdvözülhetünk. Valljuk ma, amikor Jézus szentséges nevét ünnepeljük, még erősebben: „Jézus Krisztus az Úr!”

Szent Józseffel és Szűz Máriával Gábor főangyal közölte, hogy a megtestesült Igének, az emberi nem Megváltójának a Jézus nevet kell adni. „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” (Mt 1,20–21) „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” (Lk 1,31–33)

Pál apostol írja: „Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr!” (Fil 2,9–11) Az apostolok cselekedeteiben ezt olvassuk: „… mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell” (4,12).

Jézus nevének monogramja (IHS) a szent név főleg liturgikus kódexekben található görög formájából alakult ki – később ebből lett a latinos átírású és értelmezésű: Iesus Hominum Salvator.

A veleméri templom 14. századi freskója

Jézus nevét Isten nevével azonos tisztelet illeti meg. A tiszteletet a ferencesek virágoztatták föl. Szent Ferenc végrendeletében meghagyta, hogy még azokat a papírdarabkákat is össze kell gyűjteni és tiszteletben tartani, melyeken Jézus neve olvasható. Ferenc nyomán aztán Sienai Szent Bernardin és Kapisztrán Szent János sokat fáradozott e név megünnepléséért a 15. században. Őket tartják a Jézus neve litánia szerzőinek is. Bernardin prédikációi végén táblát mutatott föl Jézus nevének görögbetűs rövidítésével (IHS), Kapisztrán Szent János egyik beszédében az ördög kísértése elleni egyik eszköznek Jézus nevének segítségül hívását tartotta. 1456. július 22-én Nándorfehérvárnál a keresztény sereg ajkán Jézus nevével, zászlóján a Jézus-monogrammal aratott győzelmet a törökök fölött. 

Az Énekek éneke első sorait: „neved kiöntött olaj” (1,3) az Egyház szentjei mindig Jézusra vonatkoztatva imádkozták. A legfontosabb és leggyakoribb röpimák, olykor Mária nevével együtt: „Jézus!”, „Jézusom!”, „Jézus, Mária!”. A liturgikus könyörgések Jézus nevében zárulnak: „a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által…”, az Üdvözlégy központi szava is Jézus neve: „áldott a te méhednek gyümölcse: Jézus”. A vértanúk Jézus nevével ajkukon haltak meg, de ez a kegyelem minden keresztény számára a jó halál egyik jele.

Jézus nevére épül a keleti egyház Jézus-imája: „Uram Jézus Krisztus, élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Krisztus Pantokrátor (görög ikon, 1363)

Jézus szent neve liturgikus ünneplését VII. Kelemen engedélyezte 1528-ban a ferencesek számára. Jézus szent neve zsolozsmáját XIII. Ince pápa 1721-ben az egész Egyházra kiterjesztette. Az ünnepet Szent X. Piusz pápa január 2-ára vagy az azt követő vasárnapra helyezte. Az ünnep 1969-ben kimaradt a naptárból, azóta azonban újra visszakerült, január 3-ára.

Az ünnep himnusza a Jesu dulcis memoria. A ciszterci lelkiségben született a Jézus nevére szerkesztett hosszú versfüzér, a jubilus. Róma egyik leghíresebb templomát a jezsuiták Jézus neve tiszteletére építették.

Istenünk, te úgy akartad, hogy az emberi nem az üdvösséget Szent Fiad megtestesülése által nyerje el. Add meg népednek, amely irgalmadért könyörög, hogy mindnyájan felismerjük: nem adatott más név, amelyet segítségül hívhatnánk, mint egyszülött Fiad neve. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Zsolozsmáskönyv – Az imaórák liturgiája
Adoremus

Magyar Kurír

https://www.facebook.com/reel/1514410522012445

Szűz Mária, Isten Anyja

KULTÚRA – 2026. január 1., csütörtök | 6:00

A Boldogságos Szűz – akit nyelvünk szentségesnek mond – a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Már a 4. században megtalálható az „Isten Anyja” (Theotokosz) cím, amit az efezusi zsinat (431) tett dogmává. Ezt a hitigazságot ünnepeljük január 1-jén.

Január 1-je Caius Iulius Caesar rendeletétől kezdődően az év első napja (Kr. e. 45/46). (Korábban március 1-je volt.) A kereszténység főleg bűnbánati gyakorlatokkal kívánta felváltani a rómaiak tobzódásba merülő ünnepléseit, karácsony nyolcadának utolsó napjára és így a római naptári év első napjára helyezve az Istenszülőről való megemlékezést a görög szynaxisz mintájára.

Róma városának liturgiája az ősi időktől (már az efezusi zsinat előtt is) megemlékezett Szűz Máriáról mint Isten anyjáról, mégpedig a keleti kereszténységgel egyetemben. A 7. századtól kezdődően főleg a spanyol és gall liturgikus hagyományok hatására az ünnep háttérbe szorult, és átadta helyét az Urunk körülmetéléséről való megemlékezésnek, mely a 13. századtól következetesen kimutatható a római liturgiában. Mária anyasága liturgikus ünneplésének legkorábbi újkori nyomait Dél-Amerikában találjuk (1751). A 19. század folyamán több egyházmegyében is megünnepelték, más-más napon. Végül az efezusi zsinat 1500. évfordulója alkalmából XI. Piusz pápa a Lux veritatis enciklikában elrendelte (1931. december 24.) a Boldogságos Szûz Mária anyaságának évenkénti ünneplését október hónap 11. napján. Szent VI. Pál pápa aztán a keleti szynaxiszünnepek mintájára helyezte az ünnepet január 1-jére 1969-ben, visszatérve ezzel a római Egyház kezdeti, ősi hagyományához. (A keleti szertartású katolikusok december 26-án ünneplik az Istenszülő Szűz Máriát, a koptok január 16-án.)

Az ünnepet a Krisztusról vallott hitigazságok fényében szemléljük. Ő valóságos Isten és valóságos ember. Születése Máriától emberi természetének bizonysága. De mert Jézus valóságos Isten, a Második Isteni Személy, azért illeti meg Máriát az Isten anyja elnevezés – ahogy ezt az efezusi zsinat leszögezte.

Jézus Krisztus a Boldogságos Szüzet édesanyánkul adta, ezért az év első napján az egész esztendőt az Ő anyai gondoskodásába ajánljuk.

Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását mindig érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

* * *

Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról:

1. Mária Theotokosz, mondják a görögök, Mater Dei, mondják a latinok, Isten Anyja, mondjuk magyarul a dogmát, amit az efezusi zsinat 431-ben fogalmazott meg. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ezt ünnepeljük ma, január elsején.

2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: „Születék szűz Máriától”.

3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Piusz pápa. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepe: december 8.

4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Piusz pápa. Ünnepe: Nagyboldogasszony napja, augusztus 15.

* * *

Az ószövetségi szentírásban jövendölések hangzottak el a Megváltó anyjáról:

– Kígyótipró asszony lesz: A bűnbeesés után a kígyó vereségét jelzi előre az isteni szó: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15).

– Szűz anya lesz: Ácház király kapta a jövendölést, ami a szabadulás jele: „Íme, anya lesz a szűz és fia születik, és Emmánuelnek fogják hívni” (Iz 7,14–16).

– Betlehemben fogja szülni a fiát: „És te, efratai Betlehem, kicsiny vagy ugyan Júda fejedelmei között, mégis belőled származik nekem az, aki uralkodni fog Izrael fölött. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre megy vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül az, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék” (Mik 5,1–5).

– A Megváltó anyja egy lesz az Úr szegényei közül: a Messiás országa ugyanis a kicsinyeké, a szegényeké lesz, akik nem hadakozással, hanem engedelmes szolgálatukkal nyerik el részüket ebben az országban (vö. Szof 3,12; Zsolt 149). Mária, a Messiás édesanyja, „az Úr szolgáló leánya” az első a kicsinyek között, akinek alázatos szolgálata megnyitotta az utat a megváltás előtt.

– Ujjongani fog a boldogságtól: Jövendölések szólnak Sion leányának, Jeruzsálem leányának boldogságáról, ami abból fakad, hogy benne lakik az Úr (vö. Szof 3,14–15; Mik 4,8,10; Jer 31,22). Ez a Szűz anyaságában vált valóra, akit ezért mond boldognak minden nemzedék, s hívjuk így mi is: boldogságos.

*

Az újszövetségi szentírás a következőket mondja el:

Születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az evangéliumokban először élete nagy fordulópontján tűnik fel a názáreti szűz, kinek neve Mária.

Az evangélium tanúsága szerint Mária jegyese volt már a Dávid házából való Józsefnek, amikor Isten elküldte hozzá Gábor angyalt a megtestesülés örömhírével. Az angyali üdvözlet után Mária sietve útra kelt, hogy meglátogassa Erzsébetet. Három hónapig maradt ott, majd visszatért Názáretbe.

József az álmában kapott angyali intés szerint magához vette őt, majd hamarosan útra keltek Betlehembe, hogy a népszámlálás császári parancsa szerint a származási helyükön írják össze őket. Miközben ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai és megszülte a Fiút. Így teljesedett az Úr szava: a Megváltó Betlehemben, Dávid városában született.

Nyolc nap múlva körülmetélték a Gyermeket és miként Mária is, József is hallotta az angyaltól, Jézusnak nevezték el. Amikor Jézus hathetes lett, a törvény előírása szerint fölvitték Jeruzsálembe, ahol Mária a tisztulásáért, József az elsőszülött fiú megváltásáért áldozatot ajánlott fel. Mária ekkor hallotta Simeon ajkáról a jövendölést Fiáról és a maga sorsáról.

Az Úr megmutatta az ő üdvösségét, nemcsak a pásztoroknak, nemcsak Simeonnak és Annának, hanem a pogányságot képviselő napkeleti bölcseknek is, akik az ég jeleit figyelve látták meg a csillagot, mely elvezette őket Betlehembe, a házba, ahol megtalálták Máriát és a Gyermeket. E látogatás következménye lett a betlehemi gyermekgyilkosság, amely során Heródes megölette a két év alatti fiúgyermekeket Betlehemben és környékén. Józsefet azonban az Úr angyala időben figyelmeztette: „Fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba…”

Mikor pedig Heródes meghalt, a Szent Család visszaköltözött, de nem Betlehemben, hanem Názáretben telepedtek meg. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szülei fölvitték magukkal Jeruzsálembe, ahol a Gyermek elveszett. Hosszasan keresték, mert nem tudták, hogy Jézus „Atyja dolgaiban van”, végül megtalálták a templomban. Hazatért Máriával és Józseffel Názáretbe és engedelmes volt nekik.

Ezután eltelt közel húsz év imádságban, munkában, s közben Jézus felnőtt. József halála után Mária Jézussal együtt leköltözött Kafarnaumba, s egy ideig úgy ismerték őket mint a názáreti ácsot és özvegy anyját. Amikor pedig Jézus harmincéves lett, s elhangzott az Úr szava János felett, aki hirdetni kezdte a bűnbánat keresztségét, Jézus elbúcsúzott Máriától és megkezdte nyilvános működését.

Az evangélisták, amikor nyilvánvalóan Jézus Krisztusról írnak, Mária jelenlétét is tapasztalják és érzékeltetik:
– Mária ott van az első csodánál, a kánai menyegzőn;
– az emberek tudnak róla: „Boldog a méh…..”;
– a háttérben kíséri Jézust: „…anyád és rokonaid beszélni akarnak veled…”;
– ott van a kereszt alatt, ahol az Egyháznak is anyja lett;
– ott van a pünkösd várásában;
– ő a Napba öltözött asszony (Jel 12), kinek mennybevétele a bűn és a halál fölötti győzelem teljessége.

* * *

1968 óta minden év január 1-jén, a polgári év első napján ünnepeljük a béke világnapját, Szent VI. Pál pápa kezdeményezésére.

Példáját követve a pápák január 1-jén évtizedek óta a békére vonatkozó gondolatokkal fordulnak a világhoz, mindenkor konkrét elmélkedési témát adva az embereknek. Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és az egész világgal.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Adoremus

Magyar Kurír