Irodalom

Szabó Lőrinc – Hazám, keresztény Európa

Utálom és arcába vágom:

– Harminc év vagy kétezer óta

undorító, őrült világ ez,

ez a farizeus Európa!

Kenyér helyett az éhezőt

csitítja szóval, hittel, éggel,

s maszatos lelkiismeretét

szívnyalogató versikékkel;

harminc év vagy kétezer óta

hány eszme rothadt el szivében!

– Hazám, keresztény Európa,

mi lesz, ha majd magára döbben,

mi lesz, ha újra földre száll

a Megcsufolt és Megfeszített,

s mert jósága, szíve, imája

egyszer már mindent elveszített:

mi lesz, ha megjő pokoli

lángszórókkal, gépfegyverekkel,

vassisakos, pestishozó,

bosszúálló angyalsereggel?

Mi lesz, ha megjő Krisztus és

új országot teremt a földön,

ha elhullanak a banditák

s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

ha mennyei tiszta szerelmét

tetté acélozza a Bárány

s újra megvált, – ó, nem a jók,

de a gonoszok vére árán,

– hazám, keresztény Európa,

túlélve időd szörnyü végét,

elbírod-e még te az Istent,

a Szeretetet és a Békét?

1943

🇭🇺🇭🇺🇭🇺 Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,

Hegyen-völgyön lakodalom, ünnep lesz!

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,

Miénk lesz, még Kassa, Pozsony, Eperjes!

Mer’,akárhogy is berzenkednek,

Acsarkodnak-hetvenkednek,

Erről majd a magyar vírtus tesz, tesz, tesz.

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,

Ez az ország újra, csak a miénk lesz!

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,

Kolozsvár is újra magyar város lesz!

Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,

Szabadka is újra magyar címert vesz!

A miénk volt ezer évig,

Egy falut sem hagyunk nékik,

Minden magyar hitvallása ez, ez, ez.

Hogy, lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,

Magyarország újra nagy és boldog lesz! 🇭🇺🇭🇺

Túrmezei Erzsébet

Isten nem ígért mindig-kék eget,

mindig-virágos, víg ösvényeket.

Ború nélkül derűt,

árnyék nélkül fényt,

és fájdalom nélkül

békét nem ígért.

De ígért erőt minden új naphoz,

munkádhoz nyugalmat,

világosságot utadhoz,

bajban is kegyelmet

és segítő kezet,

mindig veled érző

örök szeretetet.

“Szeresd a Te népedet, nemzetedet, jobban mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Tiszteld otthonodat s a földet, melyen élsz, hogy maradékaid is hosszú életet élhessenek rajta!”

Wass Albert

Intelem – Wass Albert

Percre se feledd, hogy testvéred

minden magyar, bárhol is éljen.

Összetartásban rejlik csak erő.

Más ember földjén nincs számodra hely.

Félvilágot is befuthatod,

más ember földjén testvértelen leszel,

s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,

ha nemzetedről megfeledkezel!

Te bús magyar, kit száműzött hazád,

s idegen zsarnok lakja otthonod:

bús sorsodért ne vádold nemzeted,

kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.

A látszat csal. Isten ma is a régi.

Te hagytad őt el, te s a többiek,

s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,

s a múlt hibáit le nem törlitek:

magyar földön nem lesz új

Magyarország,

Gaz és szemét nem terem nemzetet!

S a gyűlöletet nem mossa le semmi,

csak az összetartó igaz szeretet!

Petőfi Sándor:

A magyar nemzet

Járjatok be minden földet,

Melyet isten megteremtett,

S nem akadtok bizonyára

A magyar nemzet párjára.

Vajon mit kell véle tenni:

Szánni kell-e vagy megvetni? –

Ha a föld isten kalapja,

Hazánk a bokréta rajta!

Oly szép ország, oly virító,

Szemet-lelket andalító,

És oly gazdag! …aranysárgán

Ringatózik rónaságán

A kalászok óceánja;

S hegyeiben mennyi bánya!

És ezekben annyi kincs van,

Mennyit nem látsz álmaidban.

S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,

Mégis rongyos, mégis éhes,

Közel áll az elveszéshez.

S szellemének országában

Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!

S mindezek maradnak ott lenn,

Vagy ha épen a véletlen

Föl találja hozni őket,

Porban, sárban érnek véget,

Vagy az ínség zivatarja

Őket messze elsodorja,

Messze tőlünk a világba,

Idegen nép kincstárába,

És ha ott ragyogni látjuk,

Szánk-szemünket rájok tátjuk,

S ál dicsőséggel lakunk jól,

Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,

Melyről annyiszor mesélünk?

Azzal dicsekedni váltig,

Ami szégyenünkre válik! …

Csak a magyar büszkeséget,

Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet

Itt magának hazát szerzett,

És ha jőne most halála,

A jövendő mit találna,

Mi neki arról beszélne,

Hogy itt hajdan magyar éle?

S a világtörténet könyve?

Ott sem lennénk följegyezve!

És ha lennénk, jaj minékünk,

Ezt olvasnák csak felőlünk:

“Élt egy nép a Tisza táján,

Századokig, lomhán, gyáván.” –

Oh hazám, mikor fogsz ismét

Tenni egy sugárt, egy kis fényt

Megrozsdásodott nevedre?

Mikor ébredsz önérzetre?

Pest, 1846. december

Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom.

Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót.

És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma

ezen a földön. De láthatod, hogy pillangó is van azért.

A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával.

És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók:

ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb

jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl

a nyomában. (…) Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát.

Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül.

Wass Albert /Tavak és erdők könyve/

ÓBECSEY ISTVÁN: Isten

Isten a jóság,

Isten az Úr,

Isten a nagyság,

Isten az út.

Isten a szépség,

Isten a jó,

Isten a mélység,

Isten a szó.

Isten a nappal,

Isten az éj,

Isten a harmat,

Isten a szél.

Isten az élet,

Isten az ég,

Isten a kezdet,

Isten a vég.

Egy csepp emberség – Koltay Gergely

Ahol egy kisleány fut át a szivárvány alatt.
Ahol az ífjak alkonyatkor szerelmet vallanak.
Ahol az erdőben két öreg tölgy egymásnak bólogat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a szobrászvéső márványon magától szalad.
Ahol felhők fölött a repülők egymásnak kacsintanak.
Ahol a konyhában a kisgyereké a legjobb falat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a Királyok mindig igazat mondanak.
Ahol gazdagok szegénynek kenyeret osztanak.
Ahol az utolsó ölelésben őszinte a vigasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol megszűnik a világon a gyűlölet, s harag.
Ahol egy akkord nyomán a falak végleg leomlanak.
Ahol reggel a Rádiótól jókedvű lesz a nap.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol érezni, a kimondott szó nem röpke pillanat.
Ahol az élet érték, s mögötte ezernyi áldozat.
Ahol az orvos, a fizikus, a tanár szava, nem csupán panasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a publikum, s a színész együtt várja a tavaszt.
Ahol a költő tudja, a kő marad, s a víz szalad.
Ahol utolsó esélyünk a kimondott gondolat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a kereskedő ajándékként könyveket ad.
Ahol van még marék föld – s lesz, ki majd arat.
Ahol nyelved, neved értik, ahol lehetsz önmagad.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a szeretet hídja hozzád vezet, soha le nem szakad.
Ahol szavak szállnak az Égbe. Ahol a lélek szabad.
Ahol mécsesek égnek a szellemért, ahol őszinték a szavak.
Ott lesz a mi temetőnk, hol egy csepp emberség marad.

Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak.

Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak.

Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó.

Felejtsd el, ha félsz!

Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak!

Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.

(Szabó Magda)

“A szépet a jót keresni amikor mindenki panaszkodik! Megállni elmélkedni amikor mindenki rohan. A csendben létezni amikor mindenki ordít. Adni, amikor mindenki kapni akar. A belső békét megélni, amikor mindenki kívűl keresgél. Merni célokat kitűzni és cselekedni, amikor senki sem mer. Gondolkodj és tedd meg akkor is amikor senki nem mer!”

(Szikszay Csaba)

Vagyunk még néhányan, akik olyan világról álmodunk, amibe nem férnek bele azok, akik csak ártani tudnak. Akik a saját harcaik helyett, másokkal csatáznak. Akik küldetésüknek érzik, hogy önnön nagyságukat hirdessék, miközben földbe döngölnek bárkit, aki az útjukba kerül.

Vagyunk még néhányan, akiknek nem kenyere a hazudozás, a rosszindulat, a megalkuvás. Akik nem mások hátán felkapaszkodva akarnak boldogulni, akiknek nem okoz kéjes kielégülést mások boldogtalansága. Akik álmokról, tervekről, természeti szépségekről, az élet vitathatatlan értékeiről beszélgetünk.

Vagyunk még, akik ismerik a tisztelet, az elfogadás, a nyitottság fogalmát és vagyunk még, akik egy olyan világban szeretnénk élni, ahol a szabadság nem holmi ócska papírból kreált illúzió.

Vagyunk még, akik hisznek a szerelemben, a barátság erejében. Akik tudjuk, hogy hegyeket mozgathatunk meg. Akik nem félnek felvállalni az érzéseiket és jól tudják, hogy a sokszínűség tényleg gyönyörködtet.

Vagyunk még, akik élünk és élni hagyunk, akik segíteni és nem ártani akarunk.

Vagyunk még.

Ugye vagyunk még?

(Horváth Szilvia)

PETŐFI SÁNDOR
JÖVENDÖLÉS

“Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.

Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent.”

‘Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.’ –

És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.

Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.

Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.

De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.

Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.

Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:

‘Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég… vagy álmunk is hazud?…’

“Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él.”

Kecskemét, 1843. március 5-e előtt

Hogy mit kívánok neked az év minden napjára?

Azt, hogy lássál,
Hogy a sötétben is lásd a fényt,
Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon a szívedben.
Hogy egyedül se legyél magányos,
Hogy tudjál örülni a vannak,
Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,
Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,
Hogy ne sirasd az időt,
Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,
Hogy a csendben,
a benned levő csendben
meghalljad a lelked szavát.
Bölcsességet kívánok,
sok-sok bölcsességet,
Hogy felismerd,
Hogyan helyes lépned,
Mit érdemes meglátnod,
Mit kell megtenned,
Mit kell szólnod,
Hova kell eljutnod.
Hogy soha semmit ne kelljen
megbánnod.

Dona Gelsinger

GÁRDONYI GÉZA: Fel nagy örömre!

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.

Mária karján égi a fény,

Isteni Kisded Szűznek ölén.

Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,

Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,

Bársonyos ágya nincs neki itt.

Csak ez a szalma, koldusi hely,

Rá meleget a marha lehel.

Egyszerű pásztor, térdeden állj!

Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,

Éjet elűzi mennyei fény;

Angyali rendek hirdetik őt,

Az egyedül szent Üdvözítőt.

Egyszerű pásztor, arcra borulj,

Lélekben éledj és megújulj!

Árvai Attila: Adj békét!

Adj békét, Jó Uram, sötét harag tombol,

Ott szeretnék élni, hol a mosoly honol.

Számtalan éhező, fázó ember szenved,

Magamhoz ölelnék sok didergő lelket.

Adj békét, Teremtő, nagy a szükség mára,

Mutass sekély jelet, hitünk megtalálna.

Elfajzott a sorsunk, fertőzött fenevad,

Bizodalmunk fénye minket lassan elhagy…

Adj békét, Megváltó, vár reá a lelkünk,

Lábnyomod követjük, mikor merre menjünk.

Szomjazzuk szavaid, csak már meghallanánk,

Szüntelen fürkésszük békéd hívóhangját…

Adj békét, Szentanyánk, öled mélyén ringva,

Megpihenünk csendjén, mint folyószéli fűzfa.

Zene repít minket, szűz szívedből árad,

Bűvkörében fürdik, élteti a tájat…

Adj nyugalmat, Uram, az emberek fiának!

Számmal ki ne mondjam, mind hiába várnak!

Hogy tiszta áldásodért szívemből kiáltsak! …

Hozz békét, könyörgöm!!! …e békétlen világnak.

Karácsony közeleg

Karácsony közeleg

gyűlölet s harag kantárát félre tedd.

Sok kis angyal úton van már felénk,

gyertyafény villan szobánk közepén.

Az emberek háborúban állnak.

Nem tudják, emberré csak szeretve válnak!

Gyertyák fényében lebbennek a szárnyak.

Szeretet angyalai szállnak a világban.

Szívünkben felgyúl a parázs,

lelkünket szeretet járja át.

Vannak kik áznak és fáznak,

lelkünk legyen dísze, a fenyőágnak.

Lassan ünneplőbe öltözik a táj.

Ünnep illata már köztünk jár.

A békesség lángja,

lassan kigyúl minden házban.

Nyíljon mosolyra minden száj!

Teljesüljön minden vágy!

Fogjuk meg egymás kezét!

A földön, a szeretet így körbe ér.

Szívünkbe ültessünk virágot,

tegyük szebbé a világot.

Varázsoljon el a karácsony szelleme,

hintsünk békét a szívekre.

Ha minden nap karácsony lehetne,

menedéket senki nem keresne.

Gyűlölet s harag el lenne temetve,

meleg fény költözhetne a szívekbe.

Jolie Taylor

Aranyosi Ervin: Dobozokba csomagoltam…

Dobozokba csomagoltam:

– A szeretet érték!

Elküldöm most mindazoknak,

akik tőlem kérték.

Mellé tettem egy ölelést,

– legyen benne részed!

Remélem, ha meg kapod,

majd magad jobban érzed!

Ölelésbe csomagoltam,

szívem összes vágyát,

úgy szeretném jobbá tenni

az emberek világát!

Tettem hozzá bőven mosolyt,

viseld egészséggel!

Adj másoknak is belőle,

a mosoly nem vész el!

Mosolyomba csomagoltam,

jókedvemet néked.

Így kívánok boldogságot

és jó egészséget!

Kezdj el te is csomagolni,

vidám kedvet adni,

hogy ne tudjon emberfia

szomorú maradni!

Dobozokba csomagoltam,

szívem összes kincsét,

hadd kapja meg minden ember,

kinek ilyen nincs még!

A világát jobbá tegye,

senkinek se ártson,

boldogítson, melegítsen

idén a Karácsony!

Karácsony közeleg

Karácsony közeleg,
szeretettel várd a legszebb ünnepet.
Ölelj át mindent mit lehet,
fényben fürödjön a szeretet.

Kit egymástól elsodort a szél,
ki egymástól távol él,
ha leszáll a csendes éj,
lelkük a csendben összeér.

Gyújtsunk gyertyát a szeretet ünnepén!
Lelkünket járja át a fény!
Ha az angyalok hangja száll felénk,
fogjuk meg egymás kezét.

A szeretet ünnepén,
a hitnek adj reményt!
Öleld át gyermeked,
így várd a legszebb ünnepet.

Békesség szálljon minden házra!
Ez legyen minden ember álma.
Ne hagyd kialudni a fényt,
örüljön a szív, amíg él!

(Jolie Taylor)

Szegények Karácsonya

Törött ablak, kopott ajtó, fűtetlen lakás,
még sem hallik belülről sehol zokogás,
mert akik benn ülnek, kik éheznek, és fáznak,
együtt állják útját a megpróbáltatásnak.

Mert összeölelkezve melegítik egymást,
hogy mind-mind jobban hallják szívük dobbanását,
hisz azok a dobbanások adnak majd újult erőt nékik,
mikor érzik szemükben a könnyek melegségit.

Bár az élet nem kímélte őket, sorsuk fájdalmas,
ám, Ők így is lelnek örömöt, halvány kis vigaszt,
mert nekik a Karácsonyi ünnep akkor teljes, boldog,
ha ott van közelükben mind-mind, aki fontos.

Mi azt hisszük szegények, Ők azt mondják gazdagok,
mert szívükben a szeretet aranyként ott ragyog,
s amíg szívükben a szeretet aranyként ott ragyog,
addig Ők lesznek, kik túlélik a mát és a holnapot.

Kun Magdolna

Fehér kis kápolna erdő sűrűjében.

Valami remete lakja réges-régen.

Valami kis remete, kit senkise ismer.

Azt se lehet tudni angyal-e vagy ember?

Mikor az erdőre éj homálya száll,

s a benne tévelygő aggódva megáll,

s remegve, habozva kérdi?Jobbra? Balra?

Megszólal a kicsi kápolna harangja.

Embertársaim! vészes, sötét úton járó,

sötét úton járó, habozva megálló,

hallgass a titkosan megcsendülő hangra:

a szívedben hangzó angyali harangra!

“Felnézek az Égre minden áldott este,

Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.

Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,

Tudom, odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az Ég csillagának;

Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,

Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :

Uram! A Világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,

Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.

Ember az embernek farkasa lett régen,

Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a Földön a hontalan, árva,

Uram, ez a Világ saját sírját ássa!

Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.

Uram ! A Világgal nincs valami rendben!

Anya a gyermekét sorsára hagyja,

Pénzért az ember a Lelkét is eladja.

Háborúk zajában ártatlanok halnak.

Jól tudom Uram, Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,

Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk !

Könyörögve száll fel fohászom az Égbe :

Uram ! A Világnak Tenélküled vége!”

Dobos Előd

Balogh József: Mit kívánok

Kívánok én hitet, kedvet,

szép szerelmet, hű türelmet,

utakhoz fényt, csodát, álmot,

békességes boldogságot,

magyar szót és égre kéket,

emberarcú emberséget,

verseket, célt, igazságot,

daltól derűs, jobb világot,

bokrok mellé társnak fákat,

napfényt, amely el nem fárad,

tekintetet szembe nézve,

éjt meg nappalt soha félve,

kézfogásos tiszta csöndet,

és mosolyból minél többet!

GÁRDONYI GÉZA – HARANGSZÓ AZ ÉJBEN

Dsida Jenő: Hideg téli est

ADVENTI KALENDÁRIUM

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?

Nemsokára Karácsony

Nemsokára, Karácsony, és arra gondolok,

hány ember lesz, olyan, ki, magánytól zokog,

zokog és sír majd azon az áldott ünnepen,

melyben az Isteni szeretet szikrája terem.

Karácsony jön újra, és én megint fájlalom,

hogy oly sok könny csordul le a ráncos arcokon,

mert senki nem lesz olyan ki vigasztalásképpen,

átölelné őket, és kézen fogná szépen.

Kézen fogná, azt mondaná, minden rendben lesz,

csak bízzanak az emberekben, ne csüggedjenek,

hiszen mindig lesz valaki ki még nem feledte el,

hogy életet menthetünk szeretetünkkel.

Mert csak a szeretet képes megállítani

azt a mélyre ható fájdalmat mely a szívet marja ki,

azt a sok-sok árvult szívet mely attól fogva vérzik,

mióta elvesztette belőle az élet reménységit.

Kun Magdolna

Szánd meg Uram Isten

A sírót, a kérőt,

Adj egy karácsonyfát,

Egy egekig érőt.

Minden tűlevelét

Rakd meg ezer jóval:

Mazsolával, fánkkal,

Mannával, dióval.

Minden ágabogát

Tetejesen rakd meg,

A kalácsot, kolbászt,

Sonkát se tagadd meg.

Aggass pár millió

Öltönykét is rája,

Meg vagy száz magazin

Kis topánt alája.

Aggass valamit rá

Kicsinek és nagynak:

Subát a szegénynek,

Szívet a gazdagnak.

Gyűjtsd alá a Népek

Apraját és nagyját,

Aztán Uram Isten

Rázd meg azt a nagy fát…❤❄💚

Emőd Tamás\ Karácsonyi ének

ÜRÖGDI FERENC: Minden advent

Minden advent kegyelem:

Vétkem jóvá tehetem.

Minden advent vigalom:

Isten Úr a viharon!

Minden advent érkezés:

Átölel egy drága kéz!

Minden advent alkalom:

Győzhetsz saját magadon!

Minden advent ítélet:

Így kellene s így élek!

Minden advent remegés:

Isten felé epedés!

Minden advent ima is:

Uram, fogadj be ma is!

Minden advent szeretet:

Betlehembe vezetett,

Köszönd meg hát a csodát:

A világ karácsonyát!

Grecsó Krisztián: Áldja meg az Isten

Áldja meg az Isten

az álmom,

Akadjon takaró,

ha fázom,

Az életem ne vegye

készpénznek,

Érezze azt, amit

én érzek,

Szeresse bennem is

a kételyt,

És ez legyen az, amit

elképzelt,

Bocsássa meg minden

vétkemet,

Ragasszon össze, ha

szétesek,

Szerelmünk lehessen

reményből,

Tegyen el parázst

a hevéből,

Szentelje meg, amit

meg lehet,

Szeressen mindig, ha

megszeret,

Ne húzzon mindenre

tegnapot,

Elég, hogy elmondta,

meghalok,

Suttogjon valamit

néhanap,

Kellenek nagyon a

végszavak.

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán

Megyünk, valami láthatatlan

áramlás szívünket befutja,

akadozva száll még az ének,

de már mienk a pesti utca.

Nincs már teendõ: ez maradt,

csak ez maradt már menedékül,

valami szálló ragyogás kél,

valami szent lobogás készül.

Zászlóink föl, újjongva csapnak,

kiborulnak a széles útra,

selyem-színei kidagadnak:

ismét mienk a pesti utca!

Ismét mienk a bátor ének,

parancsolatlan tiszta szívvel,

s a fegyverek szemünkbe néznek:

kire lövetsz, belügyminiszter?

Piros a vér a pesti utcán,

munkások, ifjak vére ez,

piros a vér a pesti utcán,

belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva ti,

megbukott miniszterek?

Sem az ÁVH, sem a tankok

titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert

vertél szívünkre, merre futsz,

véres volt a kezed már régen

Gerõ Ernõ, csak ölni tudsz?

…Piros a vér a pesti utcán.

Esõ esik és elveri,

mossa a vért, de megmaradnak

a pesti utca kövein.

Piros a vér a pesti utcán,

munkások – ifjak vére folyt,

– a háromszín-lobogók mellé

tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogó mellé

tegyetek három esküvést:

sírásból egynek tiszta könnyet,

s a zsarnokság gyûlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,

el ne felejtse, aki él,

hogy úgy született a szabadság,

hogy pesti utcán hullt a vér.

Sorsom előtt térden állok

Sorsom előtt térden állok

S arra kérem, utamon gyújtson lángot

Falevélként ne játszadozzon velem a szélben

Ne fürösszön a szürkeségben

Utamon színeket bontson a reménysugár

Szivárvány szőnyegen vigyen tovább

Gyermekeim arcára mosolyt csaljon

Bánat többé ne ostorozzon

Megéltem már mindent amit lehet

Halált s szerelmes könnyeket

Kitárom elé fájó lelkemet

Hol a boldogság csak szendereg

Sötét napjaimat váltsa fel a fény

Karjába zárjon hit s remény

Napfény ragyogjon utam alkonyán

Életem ne legyen összeomlott kártyavár

Titkos álmom valóra váltsd

Ne okozz soha csalódást

Öröm kísérje minden léptemet

Utamat ne szennyezze gyűlölet

Tudom elszaladt a csintalan nyár

Maradék időm őszben jár

Hát ne bánts már tovább

Hisz az életemet bíztam rád

(Jolie Taylor)

A HÉT VERSE – Juhász Gyula: Arany estéje

KULTÚRA – 2022. október 22., szombat | 20:30

Pontosan 140 évvel ezelőtt, 1882. október 22-én halt meg Arany János. Rá emlékezünk Juhász Gyula versével, mely éppen a búcsúzó időt, azt az októbert, azt az őszt idézi elénk, mikor „lassan lejárt a hamvas homokóra”… E csöndes, szép szonett minden sora arra biztat, hogy el ne feledjük ezt a drága, kedves öregembert, a mi Arany Jánosunkat, szeressük őt és olvassuk műveit.


ARANY ESTÉJE

Öreg, magyar szívéhez oly közel volt
Október ősze Margit szigetén,
Szemérmes fényű, fátylas, enyhe mennybolt,
Melyen a felhő kedves jövevény.

Öreg karosszék lett a réve néki,
Békés, dalos rév, hol ütemre megy
A búcsúzó idő, mely visszakéri
Az életet, mely hajszálon remeg.

S elszunnyadóban, hűvös délutánon,
Míg gémberedő ujja a gitáron,
Elébe toppan Toldi és Piroska:

Húnyt ifjúsága és hantolt szerelme,
Az édes és bús vágyak zöngedelme
S lassan lejár a hamvas homokóra.

Magyar Kurír

Budapesten, 1882. október 22-én hunyt el Arany János (született: Nagyszalonta, 1817. március 2.) magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.

“Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja.– Szerb Antal

Szegény református családba született. Szüleinek kései gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek lett, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőttkorára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ennek megfelelően páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.

Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. Itt szerkesztette és adta ki két hetilapját: a Szépirodalmi Figyelőt (1860–1862) és a Koszorút (1863–1865). A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője volt. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen egy meg nem erősített városi legenda szerint, a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én a pesti Petőfi téri Petőfi-szobor avatásán fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el, 65 éves korában.

ARANY JÁNOS: TENGERI-HÁNTÁS

Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.

„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.

  • Tegyetek rá! hadd lobogjon:
    Te gyerek, gondolj a tűzzel.
  • Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
    Fiatal még a mezei munkára;
    Sanyarú volt beleszokni:
    Napon égni, pirosodni,
  • Hüvös éj lesz, fogas a szél! –
    Derekának hajladozni.

Deli karcsú derekában a salló,
Puha lábán nem teve kárt a talló;
Mint a búza, piros, teljes,
Kerek arca, maga mellyes,

  • Teli a hold, most buvik fel –
    Az egész lyány ugyan helyes.

Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt legel a rossz lapályon,
Maga oly bús… mi nem éri?
Furulyája mindig sí-ri,

  • Aha! rókát hajt a Bodré –
    Dalos Esztert úgy kiséri.

Dalos Eszti – a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;
De ha álom ért reájok,
Odahagyta kis tanyájok’

  • Töri a vadkan az „irtást” –
    Ne tegyétek, ti leányok!

Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek?…

  • Soha, mennyi csillag hull ma! –
    Ti, leányok, ne tegyétek.

Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;
Dalos Eszter nem kiséri,
Maga halvány, dala sí-rí:

  • Nagy a harmat, esik egyre –
    Csak az isten tudja, mér’ rí.

Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;
Éje hosszú, napja bágyadt,
Szive sóhajt – csak egy vágyat:

  • De suhogjon az a munka! –
    Te, halál, vess puha ágyat.

Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;

  • Az a Lombár nagy harangja! –
    Ne gyalázza érte senki.

Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe’, jó időbe’:

  • Kuvikol már, az ebanyja! –
    „Itt nyugosznak, fagyos földbe.”

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,
Dalos Eszti hangja közte,

  • Ne aludj, hé! vele álmodsz –
    Azt danolja: „gyere! jöszte!”

Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?…

  • Tizenkettőt ver Adonyban:
    Elég is volt ma regélni. -”

Lohad a tűz; a legények subába –
Összebúnak a leányok csuhába;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.

Ezen a napon hunyt el Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.

Ezen a napon hunyt el Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.

Az én álmom
Az én álmom egy új világ,
Hol nem harcolnak katonák,
Hol fák teremnek pénz helyett,
S nincs ártalmas szerkezet.
Az én álmom egy szebb világ,
Hol minden kertben nő virág,
Hol országok közt nincs határ,
S mindenki csak jót csinál.
Az én álmom egy más világ,
Hol teljesülnek az imák,
Ahol a bűnök elvesznek,
S betegségek sincsenek.
Az én álmom egy oly világ,
Hol valóság a boldogság.
Hol béke van és szeretet,
S nem rosszak az emberek.
Varga János Veniam

163 éve,1859. szeptember 30-án született Benedek Elek a “nagy mesemondó“!📖💐

Benedek Elek: Az öreg faültető éneke

Ragyogj, ragyogj még őszi napsugár,

Melengesd testét az elaggott földnek!

Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,

Talán nem is zöldül ki soha többet.

Ragyogj, ragyogj még nyájas-szelíden,

A zord szelet kergesd a messzeségnek,

Hadd ültetek fát szépen, rendiben,

Oh, nem magamnak – az új nemzedéknek!

Ragyogj, ragyogj még, s azzal ne törődj,

Munkám örömét hogy aligha látom…

Jól tudják ezt a vén faültetők,

Oh, jól tudom én is, nap barátom!

Oh, jól tudom, hogy más szedi le majd

Édes gyümölcsét mind ez ifjú fáknak,

Örömet, hasznot nékem egy se hajt,

Fáradt testemnek sose adnak árnyat!

Mindegy!Te csak ragyogj, segélj nekem,

A zord szelet kergesd a messzeségnek,

Mi hasznom benne? – én nem kérdezem,

Csak ültetek a jövő nemzedéknek.

(Benedek Elek – Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17. magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.)

A LEGHATALMASABB

Csendes eső esik. Isten könnye hull.

Megállíthatatlanul, szakadatlanul,

mert látja, hogy a világ végleg elveszett,

hisz haldoklik benne az emberszeretet.

Haldoklik a természet, haldoklik a világ,

s az ember nem hallja meg jajkiáltását,

mert túlságosan önző, és nem érdekli más,

csak önnön jóléte, és a kapzsiság.

Ne könnyezz, Istenem, nézz le azokra,

kik még jól tudják mit ér a szeretet szava,

s kikben él még az a hit, hogy erőt adsz nekik,

ha majd letiporják őket ellenségeik.

E bűnnel teli világban egyedül te vagy,

ki gyarló földi életünkben változást hozhat,

változást mely sokadszorra megmutatja azt,

hogy ki is a világon a leghatalmasabb.🙏

Aranyosi Ervin:
BIRKA-MESE

—————–

Egy hazában lakott a szarka, s a birka;
a birka dolgozott, ahogyan csak bírta.
A szarka figyelte, honnan lesz a pénze,
hogy a falatot a szájából kinézze.

Ígért neki fűt fát, csodás füvű rétet,
farkastól megvédi, hogy ne legyen sértett.
Cserébe annyit kért, hogy élelmet hozzon,
dolga végeztével majd neki adózzon.

S lám a birka hitte, hogy a szarka képes
megóvni a nyájat, így hát a mellékest,
nem raktárba hordta, a szarkának adta,
magától a luxust könnyen megtagadta.

Úgy hitte fontosabb szerényebben élni,
mindent odaadott, csak ne kelljen félni.
Ám, ne hidd a szarka ennyivel beérte:
eledele után a gyapját is kérte.

Mikor szegény birka, mindet odaadta,
jött a szörnyű farkas, s torkát átharapta.
Van-e tanulsága ennek a mesének?
Csak azoknak van, akik birkasorban élnek.

Mert hát kényelmesebb jó birkának lenni,
hogyha gondolkozol, nem fognak szeretni!
De ez csak dogma, és pont a szarka írta,
s azóta hiszi el minden kerge birka…

Aranyosi Ervin:

Nem akarok megfelelni!

Már nem akarok minden áron másnak megfelelni,

mások elvárt hite szerint megnyugvásra lelni!

Nem akarok megváltozni, feladva világom,

ma már inkább különcként is saját utam járom.Nem akarom ma már pénzért eladni a lelkem,

minek kéne kincs, vagy vagyon, ha magamra leltem?

Szeretetért kuncsorogni értelmetlen állás,

egyetlen egy cél vonz engem, az emberré válás.Nem érdekel ígérgetés, nagylelkű ajánlat,

hiszen tudom, a megoldás úgy sem lehet nálad!

A boldogság fényes útját lelkemben találom,

saját utam feladása egyben a halálom.Nem akarok szeretetért másoknál koldulni,

és nem hagyom a szívemet másoknak feldúlni.

Lelkem mélyén a nyugalmam meg lelhetem hittel,

nem akarok háborúzni a kétségeimmel!Azt várom, hogy a lelkemre végre béke szálljon,

az öröm és a megnyugvás bennem összeálljon.

Elégedett legyen lelkem, hála melegítsen!

A világom érző része jókedvre derítsen!Megtalálni önmagamat, ez a végső célom,

ne legyen a nagy világgal bántó, rossz afférom.

Találjam meg az értelmét az emberi létnek,

hadd mutassak példát, és majd a nyomomba lépnek!

Aranyosi Ervin: Ember! Reád bízta Isten a világot

Ember! Reád bízta Isten a világot,

hogy gondoskodj róla, s légy általa áldott!

Hajts uralmad alá, minden növényt, s barmot,

tápláld, éltesd őket, ám ne legyél zsarnok!

Ez egy nagy feladat, komoly felelősség,

ám szívedben megvan hozzá az erősség:

Szeretetnek hívják, amely ad és éltet,

ez vezérelje utadon a lépted!

Jaj de nem figyeltél Istenedre ember!

Nem szolgálod népét, nem élsz szeretettel,

nyomodban a nyomor, szenvedés virágzik,

szeretet szívedből – úgy tűnik – hiányzik.

Vegyszerrel pusztítod vizedet, s a kerted,

Isten szép barmait szanaszét kergetted,

s csak a pénzt hajszolod, saját kényelmedet,

s csodálkozol rajta, hogy világod beteg.

Pedig a jó Isten fiát érted adta,

ő a szeretetet néked megmutatta.

Hej, csak botor ember, reá nem figyeltél,

élő mag helyébe, keresztet vetettél.

Tetted súlyát nyögi szerte a természet,

a Föld nyomorából kiveszed a részed.

Felelősség súlya nyomja csak a vállad,

te általad szenved a növény, s az állat.

Mű dolgokra ügyelsz, ha teszed a dolgod,

s nem látod be szíved, vajon mért nem boldog.

Mert önző világod szeretetlen, árva,

s közben te is szenvedsz, halálodat várva.

Hagyjatok élni

Hagyjatok élni, ne csak remélni!

Hagyjatok a fény útjára lépni!

Hátam mögött sírnak az évek,

most kell a fény felé lépnem!

Híd leszek lélek és fény között!

Kinél a szeretet s a hit romba dölt,

a fény útjára terelem,

fényruhába öltöztetem.

Átvezetem őket a hídon át.

Hagyom, hogy hulljon rám is a fénysugár.

Megköszönöm a fénynek, hogy híd lehetek,

fénnyel telve bírnom kell a terheket.

Örül a lelkem mikor mosolyognak rám,

hisz lelkükre rátalált a fénysugár.

Ha életed hittel s szeretettel éled,

léted nem gyötrik kétségek!

Mondjunk egymásnak szerető szavakat,

meglásd arcunkon újra mosoly fakad!

Szívünkön is nyissunk kaput,

csak így nyerhetünk háborút!

Hagyjatok élni, ne csak remélni!

Hagyjatok a fény útjára lépni!

Ha mosolyért, mosolyt kapsz cserébe,

hidd el úton van már a béke!

(Jolie Taylor)