„Az igazi törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. (…) Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok. Meghatározzák, hogy mit tehetsz és mit nem tehetsz, megéreztetik veled a különbséget jó és rossz, szép és csúnya között. Korlátokba szorítanak, bezárnak születés és halál közé, őrködnek fölötted ösztön és lelkiismeret formájában.” Wass Albert
Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! -, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz -, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.
REVICZKY GYULA: Jó lelkek
Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak ismeretlenül.
Éltük szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek czégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.
Vásári zajt, hühót kerülnek.
Nem lökdösődnek lármás útakon.
Lelkük zománczát féltve őrzik.
A merre járnak, csend van s nyúgalom.
A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesb illatot.
Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtűrve, mint árvák, ugy élnek,
És nem irigyli sorsuk’ senki sem.
Mondd……
Budár Zoltán(kedves Tanítványom…)
Mondd, kit ölelsz
Ha holnap
Nem leszek?!
Mondd, ki törli le
Fénylő szemeidből
Lehulló könnyeidet?!
Magával sodor
Messzire a képzelet,
Mondd, boldog lehetsz,
Ha senki sincs melleted?!
Mondd, ki felé nyújtod
Kezed ismét?!
Kinek ejted rabul
Érzelmes szívét?!
Maradj itt velem
Maradj még mellettem.
Közelemben teljes
Lesz életed.
S ha majd egyszer esti harang szól,
Kezedbe képem kerül,
Felsír egy régi dallam
Ott a szívedben
Legbelül.
„Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet.”
Gárdonyi Géza
132 éve született Várnai Zseni, József Attila- díjas költőnő.-május 25.
VÁRNAI ZSENI: SZERETNI
Szeretni ezt az életet,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.
E szép és szőrnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.
Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.
Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!
Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom…
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét…
e felbolydult világon!
Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet…
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!
A régi ház
Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,
hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,
mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,
a nyári szélben hajladozó búzaáradat.
S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,
mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,
mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,
ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.
Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,
a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,
hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,
mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.
Kun Magdolna
„Fogd fel füleddel a rügyező fák neszét
ibolyántúli estek illatát szívja orrod
segíteni sose mulaszd aki gyengébb tenálad
s az öröklét pávaszeme őrködjék sorsod felett.”
HÁRS ERNŐ
Meggyesi Éva: Szeretnék egyszer még..
Szeretnék egyszer még boldogan élni
messze hol csönd és béke van,
temetni mindent mi nem hagyott élni
s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.
Szeretnék olyan messzire futni
hogy utol ne érhessen senki sem,
új álmokat és új reményt keresni
s ne zavarjon meg semmi sem.
Szeretnék végre megnyugodni
hogy ne sírjam többé át az éjszakát,
feltörő könnyemből szivárványt fakasztva
újra megtalálni százezer csodát.
Szeretnék hinni a kimondott szóban
hol nemes léleknek nyílik a virág,
zúgó viharként söpörve a rosszat,
hogy megtisztuljon e megromlott világ.
Benedek Elek
Várnai Zseni (1890-1981): Anyám az őszben
Oly kicsire zsugorították az évek,
meggörnyesztették a szenvedések,
a háta hajlott, a szeme árkos,
s mint a fa kérge, arca ráncos.
Pompázó szépnek sohse láttam,
csak munkában, kopott ruhában,
remegni értünk, sírni, félni,
én nem láttam az anyámat élni.
Mint dús gyümölcsfa, megszedetten
áll ő kopárra szüretelten
a késő őszben, s földre hajlik,
panaszló hangja alig hallik.
Gyümölcsei már mind leértek,
magában néz elé a télnek,
a hosszú télnek, elmúlásnak,
lassan a földberoskadásnak.
Deres fejét az ősz belengi,
látom őt lassan ködbeveszni,
belehullni az öröklétbe,
időtlen, nagy végtelenségbe.
Termő porából élet érik,
aranyszíve a napban fénylik,
így él majd ő gyümölcsben, fában,
Papp Ádám – Útravaló
Anyám mondta régen;
– Kemény idők járnak,
ne engedj utat a szomorúságnak.
Nézd, ott kint a Fák, ahogyan állnak,
légy olyan, akinek senki se árthat.
Apám mondta régen;
– Magányos az Éjjel,
tudom, jól bánnál az egyedüliséggel,
de találd meg azt az egyet, ki Élettel
tölti meg szíved az igaz öleléssel.
Anyám mondta régen;
– Csakis, de csakis előre nézz,
s tudd, hogy mindig veled van egy kéz,
amely megóv, bárhová is mész.
Így kerek mindig. Teljes egész.
Apám mondta régen;
– Élj úgy, ahogyan tényleg érdemes,
s majd emelt fővel érj el a végéhez,
ahol meglásd, minden eggyé lesz,
ott pedig mosollyal tovább mehetsz.
KÁNYÁDI SÁNDOR: Májusi szellő
Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.
Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.
Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.
Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.
Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.
Kakasy Éva: A Föld napja
1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
| Szakonyi Károly: Földanyánk hátán(részlet)E héten volt a Föld napja, április huszonkettedikén, s mi ismét fogadkoztunk, jók és rendesek leszünk, gondoskodni fogunk róla, hogy még sokáig élhessen. Nem leszünk hálátlanok, hanyagok, felelőtlenek, mondtuk, szeretni fogjuk nemcsak az ünnepén, hanem mindig és szakadatlanul. Ezen a napon reggeltől estig, vagy estétől reggelig, ahogy fordult a bolygónk, szerte a világban szóhoz jutottak a környezetvédők, a tudósok; gyermekkórusok zengték a Föld dicséretét, minden kontinensen megemlékeztek róla gyermekei, az emberek. Figyelmeztették egymást, hogy már számos egyezményt írtak alá nemzetközileg a védelmére, de tenni is kell valamit, nemcsak kinyilatkoztatni a jóra való szándékot. Igyekezzenek hát a kormányok, a társadalmi szervezetek és általában az emberek óvni a természetet, mert bajban van a Föld.Bajban van, s rajta persze mi magunk is, még ha nem vesszük is komolyan a veszélyt. Vékonyodik az ózonréteg, savas esők marják a növényzetet, pusztulnak az erdők, rozsdásodnak a zöld fenyvesek, új területeket hódít a terméketlen sivatag, ivóvizünk, levegőnk szennyezett, mérgezett a talaj, mérgezettek a tavak, folyók, patakok.Beteg a Föld, gyógyítani kell. Kórságok gyötrik az emberek kapzsisága, hányavetisége, a háborúkban elszabadított romboló vegyi anyagok, az ipari melléktermékek, a szertelenül használt növényvédőszerek és egyebek miatt. | Bogsch László: Földünk történeteMagyar Elektronikus Könyvtár Földgömb (A Mathias Rex c. diafilm részlete) |
| Thándor Márk: A föld gyermekeTükrök potyognak az égből,áldott, apró cseppek.Lehullva vizi folyammá lesznek.Anyjuk a felhő, apjuk a szellő,egyre több a kicsi tekergő.Fogocskáznak, kergetőznek,földre hullva levetkőznek.Levetkőznek, szeretkeznek,önkivűlten hemperegnek.Hemperegnek, elvegyülnek,a tömegben elmerülnek.Elmerülnek, s itatnak,növényeket fakasztnak.S végűl anyaként élnek,a föld gyermekének. | Érintetlen táj (fotó: Török Máté)Temesvári Ferenc: FöldKortárs Magyar Festőművészek(festmények) | Faludi György: A távolabbi jövőNem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz.A szélvert pusztaságon ledőlnek a falak,és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépekmind elporladnak néhány százezer év alatt.Pár millió esztendő múlva, új csillagképekalatt szelíd fejével kibujik a moszat,ismeretlen virágok nyílnak, mert a természetvariál, mikor játszik, nemvárt fenevadakszületnek s egy merőben különböző embernem.Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet,gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez,ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka,s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítjaönmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem. Kosztolányi Dezső: Fák beszéde(részlet)Almafa– Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyelmesékről álmodom, ha jő az éjjel.A lombjaim közt almák aranya.Mindig csak adnék, én, örök anya. |
| Orbán Ottó: FöldanyánkA technikát, mint nászt a szűz menyasszony,kívántuk is meg féltük is. Hatvanas évek.Vonzó rögeszme, hogy a birtoklás mindent megold.Keserves megtanulni, hogy a nincsek történelme istörténelem: a rozmárforma kontinensfölmerül az időből, tátott szájából kiálla szegénység roppant agyara, bőrénsós vízként lecsorgó faluk. És reng a partvidék,és beomlik az aládúcolt templomboltozat.Küldözhetjük alóla lírai üzeneteinket.Kinek? Mindenki vágya a jövő.Csak legyen módja visszaemlékezni,„Kigömbölyödtem”, mondja majd a Földa csodavárás és a rettegés e tobzódó koráról.Orbán Ottó: Föld, föld(részlet)A halhatatlan hullám rezdülése,s a fák, a fák, a fénylő, időtlen hegyek!És testek, mint a tó; vad mellek árapályas a forrón megkövült tánc az öreg hegyekbens az évszázados arc, mint a boldog isten arca,mint a kő, mint a csákány, hogy emlékezzek egész életembenközel a vashoz és a földhöz, melyből vétettem örömre, kínra;s az évszázados görnyedés, mely tovább él minden mozdulatomban,a szerelem görcsös, nyújtózó gyökerében;s az időtlen ének, melyet az egykedvű nádas énekelközel a teremtés göröngyös ajkaihoz. | Csorba Győző: FaültetőAz örök folyamatba, az élni akaróélet folyamatába iktatódva,mint eleven csatornán a célba áradóvíz, ömlik rajta át a lét, hogy folytatódvaőrizze ismerős világunk legnagyobbkincsét, míg ő magát fenékig üresíti,s vállalva dísztelen cseléd-szolgálatota győztes ívet a jövő felé feszíti.Egyébhez nincs köze. Az élet megy tovább.Nélküle vagy vele? Ugyan ki bánja!A mű marad s hordozza majd nyomát,virágzóbban, mint emlékét hiánya.Szabó Lőrinc: A föld panaszaBőrömben férgek miriádjailaknak, mozognak. Ki rakta belém,ki rakta rám e külön életekviszkető őrületét? Jaj, miértdolgozom, mért járom a végtelent,mért kell gyűrűs évekbe osztanoma tengerzöld űrt, – ős glecserekettornyozva, steppék síkjait, tömörtársadalmát az ásványoknak, ésringatnom felhők, hegyipatakokszüntelen táncát, ha beszennyez atestem hámjában szörcsögő nyüveknépe, az ember? Spórák, atomok,a férgeim! S én, a tenyészet, én,én, az óriás, nem bírok velük. |
| Kosztolányi Dezső: Űllői-úti fák(részlet)Az ég legyen tivéletek,Üllői-úti fák.Borítsa lombos fejetekszagos, virágos fergeteg,ezer fehér virág.Ti adtatok kedvet, tusát,ti voltatok az ifjúság,Üllői-úti fák. | Az erdő fohásza (fotó: Török |
„EMBER maradj Fiam ,
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem…
.
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
~ a politikából!
.
Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér …
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér…
.
Nem kell minden áron
letépni a babért :
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!”
Tandari Éva
Linn Márton: Ember csak úgy lehetsz…
Hiába van sok pénzed,
de gazdag nem lehetsz,
ha szíved, lelked gonosz,
Gazdag bíz’, csak úgy lehetsz,
ha szíved kitárod.
Tegyél jót, nyitott szívvel,
s a rosszat kizárod.
Légy te ember, mindenkor,
segítsd ki elesett.
Ahhoz, aki jó lelkű,
társul a szeretet.
Embernek lenni mindig,
bárhol a világba’.
Szívben az empátia
boruljon virágba.
Ha kinyílik a szíved,
más lesz majd az élet.
Gazdagságról azután,
másképp festesz képet.
2020. 04. 19.
A nemes harcot harcolom
Nem pedig a nemtelent
Ha nemem igen, s igenem nem
Az max. nemigent jelent
Nemeim közt néha napján
Szót kérhet az igenem
Az igen igen, a nem pedig nem
Erről szól az Ige. Nem?
(pb)
Aranyosi Ervin: Megfelelés
Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?
Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?
Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?
Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?
El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,
csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!
Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,
becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!
A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,
rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!
És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád, jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!
Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,
éld a saját életedet, s ne legyél banális,
legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,
s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.
Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,
hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!
A Magyar költészet Napjára: április 11.
Pósa Lajos: Magyar nyelv
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Lágyan csendül a hangja,
Mint a messze rónaságon
A puszták harangja.
Álmodó madárnak édes sóhajtása
Ringó rózsaleveleknek szelíd suttogása.
Bűvös bájos a magyar szó,
Szépen szóló muzsikaszó
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Büszkék legyünk rája
Fölharsan, mint viharnak
Zúgó harsonája.
Zeng a bércek ormán
Felhőkkel beszélve
Fönséges nagy siralmában
Fölkiált az égre,
Könnyet szór a csillagokra
Keservünket panaszolja.
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Cseng szabadon bátran,
Mint a hősnek kardja csattog
Villámló csatákban.
Ezredévnek őre
Benne van a Magyar Nemzet
Múltja és jövője.
Csengj te szép kard láng lövellve
Ősapáink drága nyelve.
Aranyosi Ervin: Miről szól a Húsvét?
Miről szól a Húsvét? A feltámadásról!
A hit győzelméről! Miről szólna másról?
Hogy a szenvedésnek, akkor lehet vége,
ha szeretet ébred mindenki szívében!
Ha félelmeinket el tudjuk engedni,
ha képesek vagyunk új emberré lenni.
Mert akik bántanak, tanítanak minket,
s nem kell visszaadni, attól óva intlek!
Tanuld meg hát büszkén viselni kereszted,
s ha így méltóságod már visszaszerezted,
légy a megbocsájtó, mindenkit megértő,
s csökken majd a bántó, s elkerül a sértő!
Tisztulj meg belülről, kezdd el változásod,
s meglátod követ majd újuló világod.
Szívedben a jóság, hagyd hogy feltámadjon,
aztán a valóság, méltó választ adjon.
Mit üzen a Húsvét? Higgyél önmagadban,
higgyél a lélekben, s ne csak az anyagban!
Mert a lélek túlél, feltámadni képes,
ám a test csak szolgál, földi léte véges.
Csak te rajtad múlik, utad hogyan járod,
teremts hát lelkesen boldogabb világot!
Keresd az örömöt, s tedd le a kereszted,
ezzel fájdalmaid végleg elereszted.
Támadj fel kegyes nép, kezdj magadban hinni,
nem elég az Úrnak szép véréből inni!
Újulj meg, virágozz, akár a természet,
a feltámadásból vedd csak ki a részed!
Határozd el, kérlek: – Mától szebben élek,
önmagam teremtek, s jövőmtől nem félek,
újra magam leszek, mihelyt feltámadok,
s minden kihívásra méltó választ adok!
Benedek Elek – Húsvéti ének
Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.
Szárnyakat öltve száll a lelkem,
Ujjongva száll, gyors szárnyalással…
Ím, ott vagyok az ősi telken,
S zsebem tele piros tojással!
Gyermek vagyok, ki házról házra
Kántálni jár piros tojásért,
S gyűl a tojás, gyűl egyre-másra,
Ékesen csengő szavalásért.
Látom magam az új ruhában…
Hej, nem afféle bécsi rongy a’!
Meg van ez szőve igazában:
Édes jó anyám szőtte, fonta!
S a pörge kalap, a bokrétás!
S a rámás csizma, a ropogós!
Ilyen kalapod van-e, hékás?
S hát csizmád ilyen kopogós?
Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Láthatnám édes jó anyámat,
Amint fejemre új kalapot tesz fel
S megsimogatja új ruhámat!
Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Kántálhatnék piros tojásért!
Hálát adnék ezért ezerszer,
S feledném mind, ami csapás ért.
Hej, ha még egyszer… Vége, vége…
A napjaim lassan lejárnak…
Gyermekkoromnak szép emléke,
Isten veled, húsvét vasárnap!
Benedek Elek – Húsvéti ének
Gyermekkoromnak szép emléke,
Köszöntelek, húsvét vasárnap!
Száll a szívemre égi béke
Ünnepén a Feltámadásnak.
.
Szárnyakat öltve száll a lelkem,
Ujjongva száll, gyors szárnyalással…
Ím, ott vagyok az ősi telken,
S zsebem tele piros tojással!
.
Gyermek vagyok, ki házról házra
Kántálni jár piros tojásért,
S gyűl a tojás, gyűl egyre-másra,
Ékesen csengő szavalásért.
.
Látom magam az új ruhában…
Hej, nem afféle bécsi rongy a’!
Meg van ez szőve igazában:
Édes jó anyám szőtte, fonta!
.
S a pörge kalap, a bokrétás!
S a rámás csizma, a ropogós!
Ilyen kalapod van-e, hékás?
S hát csizmád ilyen kopogós?
.
Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Láthatnám édes jó anyámat,
Amint fejemre új kalapot tesz fel
S megsimogatja új ruhámat!
.
Hej, ha még egyszer, bár csak egyszer
Kántálhatnék piros tojásért!
Hálát adnék ezért ezerszer,
S feledném mind, ami csapás ért.
.
Hej, ha még egyszer… Vége, vége…
A napjaim lassan lejárnak…
Gyermekkoromnak szép emléke,
Isten veled, húsvét vasárnap!
MEGÁLLOK CSENDESEN A KERESZTFÁDNÁL
Megállok csendben keresztfádnál,
És lehajtom némán fejem.
Tehozzád jöttem, mintha várnál,
Én Megváltóm, egyetlenem.
Te, aki értem is szenvedtél,
S a Golgotán megfeszíttettél,
Könyörülj rajtam!
Átkarolva szent keresztfádat
Bánat tölti el szívemet.
Ó, mert tudom, ha lelkem fáradt,
Nyugalmat csak nálad lelek.
Te vagy az irgalom egyedül,
Ki a bűnbánón megkönyörül,
Én Uram Jézus.
Tudom, meghallod esdeklésem,
Ha bűnöm el nem hallgatom.
Te könnyíted meg szenvedésem,
Üdvöm mástól nem várhatom.
Védő karod felém kitárod,
És csüggedt életem megáldod
A keresztfáról.
Köszönöm Jézusom.
Virágvasárnap
Posztós Lenke
Szép Virágvasárnap, jer szállj közénkbe,
varázsolj szép tavaszt a megdermedt földre!
Töltsd be vidámsággal ezt a nagy világot,
fogadjuk szívünkbe Jézust a Megváltót!
Hadd törjön a télnek bilincse össze,
boruljon zöld palást a kietlen földre!
Nyissátok ki emberek szívetek kapúját,
s e szent ünnep meghozza lelketek tavaszát.
Hozsánna, hozsánna, zengi bűnös ajkam,
Áldott lett a kereszt, melyen megváltattam!
Áldott, Aki jön az Úr nevében,
Krisztus vére megmosott, új életre tértem!
Szívem tágra nyítva; gyere óh Megváltóm!
Elédbe szórom minden szép virágom!
S hová virág nem jut, szívemet teszem,
hogy bevonulj rajta, s lakozz mindig velem!
Szentelt barka
Tiszta ruhát vett fel, elmondott egy imát,
Fehér gyolcsból szőttet, hozzá egy „Máriát,”
Barkaágat szedett, hogy az mindnek legyen.
Gyereknek, kit hagyott, s kit elvett az Isten.
Indul a templomba, az Úr otthon vagyon.
Körülveszik Fiát, még sincs vigadalom.
Szomorúan nézi gyermekét az Atyja,
„Ne hagyd, Uram, Isten, ítélkeznek rajta!”
Virággal kezükben ülnek anyák, apák,
Ő is leül közék, hallgatja az imát,
Nem gondol csak arra: „Miért hagyod, Isten,
Egyszülötted viszik, egyéb kincsed sincsen.”
Számolja lelkeit, jut-e mindnek barka.
Hozott-e eleget, senkit ki nem hagyna…
Ítélkező ember volt akkoron elég,
Felhős volt a hajnal, mégis kinyílt az ég.
Fényességben úszott minden, mi volt egyben.
Meghalt Isten Fia, felszállott a mennybe.
Mondá, aki látta, tudja, aki hiszi,
Gyermekét, ha hozza, akkor is, ha viszi.
Bizonyságul küldte miközénk az atyja.
Fáradt testünk, szívünk Ő megvigasztalja.
Adjon nekünk hitet, éltesse a reményt,
Feltámad a gyermek: Istené s a miénk!
Virággal kezében üldögél egy anya,
Ruha rajta fehér, áldott szív alatta.
Feláll a padszélről, megkeresi Krisztust,
Elé tesz egy barkát: „neked hoztam, Jézus!”
SÍK SÁNDOR: Fáklya
Ülök az országúton, az árva útfelen,
Fáklyát lobogtat jobbkezem,
És mindeneknek, akik általmennek,
Szólok csendesen:
Testvéreim, megálljatok és üljetek le mellém.
Mert íme, mondom néktek:
Erre fog jönni, akit ti kerestek,
Erre fog jönni, akire
Oly igen nagyon nagy a ti szükségtek.
Engemet ő küld a vak idegenbe,
Hol szél sóhajt és úttalanok járnak,
És ő adta a fáklyát a kezembe,
És fényét ő gyújtotta meg,
Hogy mindnyájatokat, kiknek hajában harmat didereg,
És arcán reszkető, fázó cseppek verődnek:
A fáklya köré ide gyűjtselek,
Mert itt egy kicsi körben száraz van és meleg.
Jertek, üljünk le békén s várjuk a mi időnket,
Míg eljön, akit várnak mindenek.
S aki elküldött fáklyafénynek lennem,
Imádkozom, hogy adja:
Amíg el nem jön az ígéret napja,
Füstöt ne vessen és el ne aludjon
S meg ne hűljön az élő fáklya bennem.
Hited el ne veszd
Bárhogy megtörnek, hited el ne veszd,
hiszen hit és remény nélkül élni nem lehet,
mert e két dolog ad erőt, mikor mélységekbe lépsz,
és úgy érzed a sorsod bukásra ítélt.
Sose hallgass másra, csak szíved vezessen,
mert csak így maradhatsz erős, bátor töretlen,
aki nem hagyja magát, és nem is roggyan térdre,
mikor körülötte nincs más csak az ellensége.
Akármi történjék is, te soha fel ne add,
mert ha elbuksz gyáván, ha megadod magad,
csak vergődő vad leszel, kinek féltett szabadsága,
egy élten át a félelem kudarcait bánja.
Ha már az életed a tét, te meg ne add magad,
mert vesztesként, e világban örök rab maradsz,
rab, aki csak berozsdállt rácsain át látja,
hogy sorvad el szabadsága, s vele minden álma.
Kun Magdolna
Egyszerü vers az igazságról
Wass Albert
Jézus zsidó volt, Zsidók voltak,
kik fölszegeszték a keresztre.
emberséges emberekre.
Bár latroké a világ
s annak minden rablott pénze,
sem az arany, sem az ezüst
nem váltható békességre.
Zûrzavar van ma a földön,
Istentelen lopás, csalás.
Àm akik ezt reánk hozták:
azok számára sincs maradás.
Gonosz a gonoszság bére,
Ki szemet vét, gazt arat.
Elpusztul mind a sok hitvány
s csak a becsületes marad.
A derék embert Isten örzi
s Ö bünteti a bünösöket.
Isten malma lassan öröl,
de felörli a szemetet.
S lesz Krisztusban békessége
Annak, kinek lelke tiszta.
S mindez, ami rossz volt s elmúlt,
nem tér többé soha vissza.
Szeretet s nem gyülölködés,
tisztesség és nem csalás,
a megvetö jó munkájára
ez hoz csak jó aratást.
Tanulj, ember, tanulj, magyar,
az élet ma iskola.
Ki szeretetböl levizsgázik,
annak lesz csak jó sora.
A hitványat, mint a pelyvát,
jóféle szél tova fújja,
mig az igazat megörzi
a Jóiten akarata.
Egyszerü kis versikémet
vidd el jó szél, szép hazámba,
hogy aki szavát megérti,
legyen annak vigaszára!
Ne add szabadságod
Ne add szabadságod, mert örök rab maradsz,
aki rabságából többé nem lel kiutat,
mert mindig lesz majd valaki, ki emlékezteti,
hogy önnön döntése volt fogolynak lenni.
Ne add szabadságod, mert az is fogoly lesz,
ki most még gyermekként nézi a történéseket,
hiszen Ő nem is sejtheti, hogy milyen az-az élet,
mikor gátakat szabnak a szabad repülésnek.
Ne add szabadságod, mert ha elveszíted azt,
könnyeiden kívül már semmid sem marad,
hiszen egy életen át bánni fogod gyávaságodat,
s hogy nem álltál ki azokért kik hozzád tartoztak.
Nem mindegy, hogy milyen világ marad azoknak,
akik bízván bíznak bennünk, akik csak ránk számítanak,
mert hiszik, hogy mi vagyunk azok a bátor emberek,
kik értük még a világgal is szembeszegülnek.
Vers-fotó: Kun Magdolna
1848-49.
Tisztelet a hősöknek!
Utolsó roham
Villámokat szül lobogó szemünk.
Oroszlán nemzet, ha ugorva száll,
Hörgésrobajban arat a halál.
A tigrisnél is vadabbak leszünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.
Mikor utolsó rohamra megyünk,
Völgybe hegyeket temet a szelünk.
Lángba borul az arcunk, a karunk,
Mi lángseregek, magyarok vagyunk.
Hetvenhét világ jöhet ellenünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.
Mikor utolsó rohamra megyünk,
Nem lehet többé játszani velünk.
Barikád hasad, hajránk ha dörög,
Tolvajok mocskos vére hömpölyög.
Hörgésekre csak tűzzel felelünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk!
Sértő Kálmán verse alapján.
Kerekes Károly : A kereszt.
Keresztet a földön minden ember kap:
az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Szülessen kunyhóba, avagy palotába,
El van készítve az ő keresztfája.
Az a csoda azután, hogy senki sem látja,
milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
míg a másik zokog, és a földre rogy.
Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,
Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét – krisztusi erővel.
Van, aki morogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, ha lehet – leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
segít embertársán, ő segít, te balga.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni, hej, sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.
Azután felvettem gyenge vállaimra,
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyengült a lábam,
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.
Elestem, felkeltem, így ment éveken át,
vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Elmentem messzire, idegen országba,
oda is elkísért a keresztem fája.
Akiket szerettem, azok egytől-egyig
kigúnyolnak, lettek ellenségim.
Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,
könnyeim patakját szélesebbre ássák.
Mivel keresztemet nehéznek tartottam,
azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.
Oda van az téve gyermekem sírjára,
egyből kettő lett a keresztem fája.
Már megöregedtem, hajam fehér lett,
de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik a keresztem súlya,
vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.
Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni,
Azt hiszem tovább már nem is lehet vinni,
Vérzik a szívem, lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.
Cirenei Simon, ki vinni segíted,
A jó Isten áldjon meg érte Tégedet.
Amikor meghalok, eltemetnek engem,
letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.
Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem,
És most visszaadom Neked a keresztem.
Csak azt az egyet kérem Tőled, én Istenem,
Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égbe!
Csodáld a természetet, Isten templomát,
Őt dicsérő éneket, madarak szép dalát!
Erdő színes virágai köszöntik a Napot,
Ember ki erre jársz, emeld meg kalapod!
(Wass Albert)
206 éve született Arany János 
március 2.
„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
Jönnie kell egy oly világnak
Hosszú éveken át, csak az árnyékomat láttam
Megesett, hogy hátat fordítottam a nagyvilágnak
Úgy akartam élni, ahogy apám s anyám mondta rég
Mégsem jutott az asztalra olykor friss kenyér
Verejtékemtől ázott az anyaföld
A sorsom oly sokszor meggyötört
Istentől nem kértem mást
Csak egy nyugodt hazát
A lelkem porba hullott virágként ordított
Isten sorsomnak mégis hátat fordított
Ki az élet nehéz sorsát nem élte át
Nem értheti meg lelkem bánatát
Apámmal s anyámmal álmodtam ma éjjel
Kérték, hogy nézzek a nagyvilágban széjjel
Sorsodért ne Istent hibáztasd
Mert becsületet, ő minden embernek egyformán ad
Emberként élni nem nehéz dolog
De amíg lesznek szegények és gazdagok
Ereinkben hiába folyik ugyanaz a vér
A pénz sokunknál, a becsületnél is többet ér
Milliók dalát hallgatja a világ
Várják a napfényt s ragyogást
Sok megfáradt vándor nézi a hegyeket
S kérdi, hazája merre lehet
Egy a hazám egy a vérem
Idegen földön is magyar nyelven beszélek
Becsület nélkül itt sem ér az élet semmit
Becstelen élet itt is sok embert eltérít
Jönnie kell egy oly világnak
Hol vége lesz a sok hazugságnak
Hol a vándornak nem kell a hegyeket nézni
Hol a Hazákban Emberként lehet majd élni
(Jolie Taylor)
Béke volna jó, Uram
Béke volna jó, Uram, egy szebb és jobb világ,
olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.
Ahol minden ember tudná milyen érzés az,
mikor beléd vetett hitünk virágot fakaszt.
Jóság kéne, Uram, mely a gonosz fölé nőne,
s akkor bizalommal mehetnénk utunkon előre,
és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,
mintha magunkénak tudnánk évezredeket.
Szív kellene, Uram, sok-sok embernek,
hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,
és megtanítsák nekik, hogy mindig az a hős,
ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.
Kun Magdolna
„Soha ne félj kimondani azt, amivel egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”
Ezen a napon, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor, a 20. század egyik legnagyobb magyar írógéniusza, a polgári eszmék legjelentősebb hazai képviselője.
20 olyan őszinte, szókimondó, és bölcs idézettel emlékezünk rá, amely szeretettel simogatja meg lelkünket…
1. A boldogság soha nem cselekmény. Boldog ember nem cselekszik, hanem van, ezért boldog.
2. Semmit sem bánok ami történt, és csak azzal szemben van “bűntudatom” , amit elmulasztottam
3. Soha ne félj kimondani azt, amivel egész lelkeddel tudod, hogy igaz.
4. Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.
5. A kételkedés gonoszabb, mint a bűn. Lehet hinni, lehet megtagadni valakit.
De aki kételkedik… a végén áruló lesz. Az árulásra nincs bocsánat.
6. Az élet igazi nagy vállalkozásai, legtöbbször nem hőstettek, hanem türelem játékok.
7. Az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg.
Márai Sándor idézet a barátságról:
8. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.
9. Senki sem túl elfoglalt, csak fontossági sorrend van.
10. Azelőtt nem tudtam így örülni a világnak. Más dolgom volt, másra figyeltem. Egy emberre figyeltem, nem értem reá a világgal törődni. Aztán elvesztettem az embert, és kaptam helyette egy világot.
11. Az élethez türelem kell. De a csodához bátorság kell. A csendes csoda, mikor valaki elég bátor ahhoz, hogy az életben türelmes legyen. De ez nagyon nehéz.
12. Ne félj a világtól, csak az ismeri önmagát, aki a világ fölé hajolt egyszer. Látott mélységet, magasságot és nem szédült el.
Márai Sándor idézet az emberségről:
13. Ne akarj hős lenni. Maradj pártatlan és figyelmes. Az már nagyon elég.
14. Semmi sem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben.
15. A pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő ember kötelessége.
16. Egy sikeres kapcsolat záloga az, hogy az egyik eltűri, hogy a másik jobban szeret.
17. A világot nem lehet “legyőzni”. Ilyesmi nincsen. De el lehet viselni. És ez már csaknem győzelem.
Márai Sándor idézet az örök életről:
18. A keresztény tanítás perverz fenyegetése, az “ örök élet “. Szörnyű lehet.
19. Az Emberiség elment a Holdra, felhasította az atomot, évtizedekkel meghosszabbította az emberi éveket, szimfóniákat, remekmű könyveket írt, képeket és szobrokat alkotott, és közben olyan dedóban illő hülye gyerek maradt, mint volt öt- , vagy tízmillió év előtt.
20. Először valamikor régen boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember, csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső.
Márai Sándor élete végéhez közeledő, szomorú állomásai
Felesége Matzner Ilona ( Lola ) több mint hat évtizeden keresztül hű társa volt. Az író, felesége hamvait egy csónakból szórta a Csendes óceánba. A sorozatos családi tragédiák és felesége halála után, szinte remeteként, magányosan élt, majd előrehaladott rákbetegsége is közrejátszott abban, hogy megfogalmazódott benne a halál gondolata.
1989. január 15-én, saját kezével írta meg utolsó naplóbejegyzését:
” Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje. “
Márai Sándor 1989 február 21-én egy pisztolylövéssel vetett véget életének.
San Diego-ban, emigránsként, halt meg. Hamvait felesége és nevelt fia után, szintén a Csendes óceánba szórták.
Petőfi Sándor: Én
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.
Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, roszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
Jellemképe: változat.
Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.
És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.
„…Mert hontalannak lenni ott, ahol az ember otthon volt azelőtt, a világmindenség legszomorúbb érzése…”
Wass Albert
A Kötelesség Szeretet nélkül kedvetlenséget támaszt.
A Felelősség Szeretet nélkül kíméletlenséggé fajul.
Az Igazságosság Szeretet nélkül nem más, mint keménység.
A Nevelés Szeretet nélkül ellenkezést vált ki.
A Bölcsesség Szeretet nélkül ravaszságot szül.
A Kedvesség Szeretet nélkül képmutatás.
A Rend Szeretet nélkül aprólékosság.
A Tapasztalat Szeretet nélkül önteltség.
A Hatalom Szeretet nélkül kevélységet szül.
A Birtoklás Szeretet nélkül fukarsággá válik.
A Hit Szeretet nélkül az elkerülhetetlen végzet
hiedelmének szintjére süllyed.
Az Élet Szeretet nélkül teljesen értelmetlen.
J. Machalse
Fő, hogy az emberek megbecsüljék egymást és tiszta legyen a lelkiismeretük. Milyen jók lennének, ha esténként, lefekvés előtt végiggondolnák az aznapi eseményeket, s pontosan megállapítanák, hogy mit cselekedtek jól és mit rosszul. Mindennap akaratlanul is elhatároznák, hogy megjavulnak s ennek egy idő múlva valószínűleg meg is lenne az eredménye. Ezt a módszert mindenki kipróbálhatja, nem kerül semmibe és igazán hasznos. Mert tanulja meg az, aki még nem tudja: „Hatalmas erő a tiszta lelkiismeret!!”
Anne Frank
Szabó Lőrinc – Hazám, keresztény Európa
Utálom és arcába vágom:
– Harminc év vagy kétezer óta
undorító, őrült világ ez,
Kenyér helyett az éhezőt
csitítja szóval, hittel, éggel,
s maszatos lelkiismeretét
szívnyalogató versikékkel;
harminc év vagy kétezer óta
hány eszme rothadt el szivében!
– Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha majd magára döbben,
mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsufolt és Megfeszített,
s mert jósága, szíve, imája
egyszer már mindent elveszített:
mi lesz, ha megjő pokoli
lángszórókkal, gépfegyverekkel,
vassisakos, pestishozó,
bosszúálló angyalsereggel?
Mi lesz, ha megjő Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
ha mennyei tiszta szerelmét
tetté acélozza a Bárány
s újra megvált, – ó, nem a jók,
de a gonoszok vére árán,
– hazám, keresztény Európa,
túlélve időd szörnyü végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?
1943
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Hegyen-völgyön lakodalom, ünnep lesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Miénk lesz, még Kassa, Pozsony, Eperjes!
Mer’,akárhogy is berzenkednek,
Acsarkodnak-hetvenkednek,
Erről majd a magyar vírtus tesz, tesz, tesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Ez az ország újra, csak a miénk lesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Kolozsvár is újra magyar város lesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Szabadka is újra magyar címert vesz!
A miénk volt ezer évig,
Egy falut sem hagyunk nékik,
Minden magyar hitvallása ez, ez, ez.
Hogy, lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Magyarország újra nagy és boldog lesz!
Túrmezei Erzsébet
Isten nem ígért mindig-kék eget,
mindig-virágos, víg ösvényeket.
Ború nélkül derűt,
árnyék nélkül fényt,
és fájdalom nélkül
békét nem ígért.
De ígért erőt minden új naphoz,
munkádhoz nyugalmat,
világosságot utadhoz,
bajban is kegyelmet
és segítő kezet,
mindig veled érző
örök szeretetet.
„Szeresd a Te népedet, nemzetedet, jobban mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Tiszteld otthonodat s a földet, melyen élsz, hogy maradékaid is hosszú életet élhessenek rajta!”
Wass Albert
Intelem – Wass Albert
Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.
Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!
Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!
Petőfi Sándor:
A magyar nemzet
Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? –
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag! …aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn,
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik! …
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
„Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván.” –
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
Pest, 1846. december
Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom.
Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót.
És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma
ezen a földön. De láthatod, hogy pillangó is van azért.
A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával.
És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók:
ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb
jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl
a nyomában. (…) Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát.
Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül.
Wass Albert /Tavak és erdők könyve/
ÓBECSEY ISTVÁN: Isten
Isten a jóság,
Isten az Úr,
Isten a nagyság,
Isten az út.
Isten a szépség,
Isten a jó,
Isten a mélység,
Isten a szó.
Isten a nappal,
Isten az éj,
Isten a harmat,
Isten a szél.
Isten az élet,
Isten az ég,
Isten a kezdet,
Isten a vég.
Egy csepp emberség – Koltay Gergely
Ahol egy kisleány fut át a szivárvány alatt.
Ahol az ífjak alkonyatkor szerelmet vallanak.
Ahol az erdőben két öreg tölgy egymásnak bólogat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a szobrászvéső márványon magától szalad.
Ahol felhők fölött a repülők egymásnak kacsintanak.
Ahol a konyhában a kisgyereké a legjobb falat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a Királyok mindig igazat mondanak.
Ahol gazdagok szegénynek kenyeret osztanak.
Ahol az utolsó ölelésben őszinte a vigasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol megszűnik a világon a gyűlölet, s harag.
Ahol egy akkord nyomán a falak végleg leomlanak.
Ahol reggel a Rádiótól jókedvű lesz a nap.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol érezni, a kimondott szó nem röpke pillanat.
Ahol az élet érték, s mögötte ezernyi áldozat.
Ahol az orvos, a fizikus, a tanár szava, nem csupán panasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a publikum, s a színész együtt várja a tavaszt.
Ahol a költő tudja, a kő marad, s a víz szalad.
Ahol utolsó esélyünk a kimondott gondolat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a kereskedő ajándékként könyveket ad.
Ahol van még marék föld – s lesz, ki majd arat.
Ahol nyelved, neved értik, ahol lehetsz önmagad.
Ott még: egy csepp emberség maradt.
Ahol a szeretet hídja hozzád vezet, soha le nem szakad.
Ahol szavak szállnak az Égbe. Ahol a lélek szabad.
Ahol mécsesek égnek a szellemért, ahol őszinték a szavak.
Ott lesz a mi temetőnk, hol egy csepp emberség marad.
Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak.
Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak.
Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó.
Felejtsd el, ha félsz!
Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak!
Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.
(Szabó Magda)
„A szépet a jót keresni amikor mindenki panaszkodik! Megállni elmélkedni amikor mindenki rohan. A csendben létezni amikor mindenki ordít. Adni, amikor mindenki kapni akar. A belső békét megélni, amikor mindenki kívűl keresgél. Merni célokat kitűzni és cselekedni, amikor senki sem mer. Gondolkodj és tedd meg akkor is amikor senki nem mer!”
(Szikszay Csaba)
Vagyunk még néhányan, akik olyan világról álmodunk, amibe nem férnek bele azok, akik csak ártani tudnak. Akik a saját harcaik helyett, másokkal csatáznak. Akik küldetésüknek érzik, hogy önnön nagyságukat hirdessék, miközben földbe döngölnek bárkit, aki az útjukba kerül.
Vagyunk még néhányan, akiknek nem kenyere a hazudozás, a rosszindulat, a megalkuvás. Akik nem mások hátán felkapaszkodva akarnak boldogulni, akiknek nem okoz kéjes kielégülést mások boldogtalansága. Akik álmokról, tervekről, természeti szépségekről, az élet vitathatatlan értékeiről beszélgetünk.
Vagyunk még, akik ismerik a tisztelet, az elfogadás, a nyitottság fogalmát és vagyunk még, akik egy olyan világban szeretnénk élni, ahol a szabadság nem holmi ócska papírból kreált illúzió.
Vagyunk még, akik hisznek a szerelemben, a barátság erejében. Akik tudjuk, hogy hegyeket mozgathatunk meg. Akik nem félnek felvállalni az érzéseiket és jól tudják, hogy a sokszínűség tényleg gyönyörködtet.
Vagyunk még, akik élünk és élni hagyunk, akik segíteni és nem ártani akarunk.
Vagyunk még.
Ugye vagyunk még?
(Horváth Szilvia)
PETŐFI SÁNDOR
JÖVENDÖLÉS
„Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent.”
‘Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.’ –
És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.
Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.
Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.
De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.
Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:
‘Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég… vagy álmunk is hazud?…’
„Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él.”
Kecskemét, 1843. március 5-e előtt
Hogy mit kívánok neked az év minden napjára?
Azt, hogy lássál,
Hogy a sötétben is lásd a fényt,
Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon a szívedben.
Hogy egyedül se legyél magányos,
Hogy tudjál örülni a vannak,
Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,
Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,
Hogy ne sirasd az időt,
Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,
Hogy a csendben,
a benned levő csendben
meghalljad a lelked szavát.
Bölcsességet kívánok,
sok-sok bölcsességet,
Hogy felismerd,
Hogyan helyes lépned,
Mit érdemes meglátnod,
Mit kell megtenned,
Mit kell szólnod,
Hova kell eljutnod.
Hogy soha semmit ne kelljen
megbánnod.
Dona Gelsinger
GÁRDONYI GÉZA: Fel nagy örömre!
Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.
Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.
Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!
Árvai Attila: Adj békét!
Adj békét, Jó Uram, sötét harag tombol,
Ott szeretnék élni, hol a mosoly honol.
Számtalan éhező, fázó ember szenved,
Magamhoz ölelnék sok didergő lelket.
Adj békét, Teremtő, nagy a szükség mára,
Mutass sekély jelet, hitünk megtalálna.
Elfajzott a sorsunk, fertőzött fenevad,
Bizodalmunk fénye minket lassan elhagy…
Adj békét, Megváltó, vár reá a lelkünk,
Lábnyomod követjük, mikor merre menjünk.
Szomjazzuk szavaid, csak már meghallanánk,
Szüntelen fürkésszük békéd hívóhangját…
Adj békét, Szentanyánk, öled mélyén ringva,
Megpihenünk csendjén, mint folyószéli fűzfa.
Zene repít minket, szűz szívedből árad,
Bűvkörében fürdik, élteti a tájat…
Adj nyugalmat, Uram, az emberek fiának!
Számmal ki ne mondjam, mind hiába várnak!
Hogy tiszta áldásodért szívemből kiáltsak! …
Hozz békét, könyörgöm!!! …e békétlen világnak.
Karácsony közeleg
Karácsony közeleg
gyűlölet s harag kantárát félre tedd.
Sok kis angyal úton van már felénk,
gyertyafény villan szobánk közepén.
Az emberek háborúban állnak.
Nem tudják, emberré csak szeretve válnak!
Gyertyák fényében lebbennek a szárnyak.
Szeretet angyalai szállnak a világban.
Szívünkben felgyúl a parázs,
lelkünket szeretet járja át.
Vannak kik áznak és fáznak,
lelkünk legyen dísze, a fenyőágnak.
Lassan ünneplőbe öltözik a táj.
Ünnep illata már köztünk jár.
A békesség lángja,
lassan kigyúl minden házban.
Nyíljon mosolyra minden száj!
Teljesüljön minden vágy!
Fogjuk meg egymás kezét!
A földön, a szeretet így körbe ér.
Szívünkbe ültessünk virágot,
tegyük szebbé a világot.
Varázsoljon el a karácsony szelleme,
hintsünk békét a szívekre.
Ha minden nap karácsony lehetne,
menedéket senki nem keresne.
Gyűlölet s harag el lenne temetve,
meleg fény költözhetne a szívekbe.
Jolie Taylor
Aranyosi Ervin: Dobozokba csomagoltam…
Dobozokba csomagoltam:
– A szeretet érték!
Elküldöm most mindazoknak,
Mellé tettem egy ölelést,
– legyen benne részed!
Remélem, ha meg kapod,
majd magad jobban érzed!
Ölelésbe csomagoltam,
szívem összes vágyát,
úgy szeretném jobbá tenni
az emberek világát!
Tettem hozzá bőven mosolyt,
viseld egészséggel!
Adj másoknak is belőle,
a mosoly nem vész el!
Mosolyomba csomagoltam,
jókedvemet néked.
Így kívánok boldogságot
és jó egészséget!
Kezdj el te is csomagolni,
vidám kedvet adni,
hogy ne tudjon emberfia
szomorú maradni!
Dobozokba csomagoltam,
szívem összes kincsét,
hadd kapja meg minden ember,
kinek ilyen nincs még!
A világát jobbá tegye,
senkinek se ártson,
boldogítson, melegítsen
idén a Karácsony!
Karácsony közeleg
Karácsony közeleg,
szeretettel várd a legszebb ünnepet.
Ölelj át mindent mit lehet,
fényben fürödjön a szeretet.
Kit egymástól elsodort a szél,
ki egymástól távol él,
ha leszáll a csendes éj,
lelkük a csendben összeér.
Gyújtsunk gyertyát a szeretet ünnepén!
Lelkünket járja át a fény!
Ha az angyalok hangja száll felénk,
fogjuk meg egymás kezét.
A szeretet ünnepén,
a hitnek adj reményt!
Öleld át gyermeked,
így várd a legszebb ünnepet.
Békesség szálljon minden házra!
Ez legyen minden ember álma.
Ne hagyd kialudni a fényt,
örüljön a szív, amíg él!
(Jolie Taylor)
Szegények Karácsonya
Törött ablak, kopott ajtó, fűtetlen lakás,
még sem hallik belülről sehol zokogás,
mert akik benn ülnek, kik éheznek, és fáznak,
együtt állják útját a megpróbáltatásnak.
Mert összeölelkezve melegítik egymást,
hogy mind-mind jobban hallják szívük dobbanását,
hisz azok a dobbanások adnak majd újult erőt nékik,
mikor érzik szemükben a könnyek melegségit.
Bár az élet nem kímélte őket, sorsuk fájdalmas,
ám, Ők így is lelnek örömöt, halvány kis vigaszt,
mert nekik a Karácsonyi ünnep akkor teljes, boldog,
ha ott van közelükben mind-mind, aki fontos.
Mi azt hisszük szegények, Ők azt mondják gazdagok,
mert szívükben a szeretet aranyként ott ragyog,
s amíg szívükben a szeretet aranyként ott ragyog,
addig Ők lesznek, kik túlélik a mát és a holnapot.
Kun Magdolna
Fehér kis kápolna erdő sűrűjében.
Valami remete lakja réges-régen.
Valami kis remete, kit senkise ismer.
Azt se lehet tudni angyal-e vagy ember?
Mikor az erdőre éj homálya száll,
s a benne tévelygő aggódva megáll,
s remegve, habozva kérdi?Jobbra? Balra?
Megszólal a kicsi kápolna harangja.
Embertársaim! vészes, sötét úton járó,
sötét úton járó, habozva megálló,
hallgass a titkosan megcsendülő hangra:
a szívedben hangzó angyali harangra!
„Felnézek az Égre minden áldott este,
Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.
Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,
Tudom, odafönn is rengeteg a dolga.
És csak halkan mondom az Ég csillagának;
Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,
Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :
Uram! A Világgal valami nincs rendben!
Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,
Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.
Ember az embernek farkasa lett régen,
Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.
Rengeteg a Földön a hontalan, árva,
Uram, ez a Világ saját sírját ássa!
Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.
Uram ! A Világgal nincs valami rendben!
Anya a gyermekét sorsára hagyja,
Pénzért az ember a Lelkét is eladja.
Háborúk zajában ártatlanok halnak.
Jól tudom Uram, Te nem így akartad.
Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,
Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk !
Könyörögve száll fel fohászom az Égbe :
Uram ! A Világnak Tenélküled vége!”
Dobos Előd
Balogh József: Mit kívánok
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs, jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
GÁRDONYI GÉZA – HARANGSZÓ AZ ÉJBEN
Dsida Jenő: Hideg téli est
ADVENTI KALENDÁRIUM
Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.
Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.
Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.
S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?
Nemsokára Karácsony
Nemsokára, Karácsony, és arra gondolok,
hány ember lesz, olyan, ki, magánytól zokog,
zokog és sír majd azon az áldott ünnepen,
melyben az Isteni szeretet szikrája terem.
Karácsony jön újra, és én megint fájlalom,
hogy oly sok könny csordul le a ráncos arcokon,
mert senki nem lesz olyan ki vigasztalásképpen,
átölelné őket, és kézen fogná szépen.
Kézen fogná, azt mondaná, minden rendben lesz,
csak bízzanak az emberekben, ne csüggedjenek,
hiszen mindig lesz valaki ki még nem feledte el,
hogy életet menthetünk szeretetünkkel.
Mert csak a szeretet képes megállítani
azt a mélyre ható fájdalmat mely a szívet marja ki,
azt a sok-sok árvult szívet mely attól fogva vérzik,
mióta elvesztette belőle az élet reménységit.
Kun Magdolna
Szánd meg Uram Isten
A sírót, a kérőt,
Adj egy karácsonyfát,
Egy egekig érőt.
Minden tűlevelét
Mazsolával, fánkkal,
Mannával, dióval.
Minden ágabogát
Tetejesen rakd meg,
A kalácsot, kolbászt,
Sonkát se tagadd meg.
Aggass pár millió
Öltönykét is rája,
Meg vagy száz magazin
Kis topánt alája.
Aggass valamit rá
Kicsinek és nagynak:
Subát a szegénynek,
Szívet a gazdagnak.
Gyűjtsd alá a Népek
Apraját és nagyját,
Aztán Uram Isten
Rázd meg azt a nagy fát…
Emőd Tamás\ Karácsonyi ének
ÜRÖGDI FERENC: Minden advent
Minden advent kegyelem:
Vétkem jóvá tehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
Átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
Győzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
Így kellene s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!
Minden advent szeretet:
Betlehembe vezetett,
Köszönd meg hát a csodát:
A világ karácsonyát!
Grecsó Krisztián: Áldja meg az Isten
Áldja meg az Isten
az álmom,
Akadjon takaró,
ha fázom,
Az életem ne vegye
készpénznek,
Érezze azt, amit
én érzek,
Szeresse bennem is
a kételyt,
És ez legyen az, amit
elképzelt,
Bocsássa meg minden
vétkemet,
Ragasszon össze, ha
szétesek,
Szerelmünk lehessen
reményből,
Tegyen el parázst
a hevéből,
Szentelje meg, amit
meg lehet,
Szeressen mindig, ha
megszeret,
Ne húzzon mindenre
tegnapot,
Elég, hogy elmondta,
meghalok,
Suttogjon valamit
néhanap,
Kellenek nagyon a
végszavak.
Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
Nincs már teendõ: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gerõ Ernõ, csak ölni tudsz?
…Piros a vér a pesti utcán.
Esõ esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások – ifjak vére folyt,
– a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyûlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.
Sorsom előtt térden állok
Sorsom előtt térden állok
S arra kérem, utamon gyújtson lángot
Falevélként ne játszadozzon velem a szélben
Utamon színeket bontson a reménysugár
Szivárvány szőnyegen vigyen tovább
Gyermekeim arcára mosolyt csaljon
Bánat többé ne ostorozzon
Megéltem már mindent amit lehet
Halált s szerelmes könnyeket
Kitárom elé fájó lelkemet
Hol a boldogság csak szendereg
Sötét napjaimat váltsa fel a fény
Karjába zárjon hit s remény
Napfény ragyogjon utam alkonyán
Életem ne legyen összeomlott kártyavár
Titkos álmom valóra váltsd
Ne okozz soha csalódást
Öröm kísérje minden léptemet
Utamat ne szennyezze gyűlölet
Tudom elszaladt a csintalan nyár
Maradék időm őszben jár
Hát ne bánts már tovább
Hisz az életemet bíztam rád
(Jolie Taylor)
A HÉT VERSE – Juhász Gyula: Arany estéje
KULTÚRA – 2022. október 22., szombat | 20:30
Pontosan 140 évvel ezelőtt, 1882. október 22-én halt meg Arany János. Rá emlékezünk Juhász Gyula versével, mely éppen a búcsúzó időt, azt az októbert, azt az őszt idézi elénk, mikor „lassan lejárt a hamvas homokóra”… E csöndes, szép szonett minden sora arra biztat, hogy el ne feledjük ezt a drága, kedves öregembert, a mi Arany Jánosunkat, szeressük őt és olvassuk műveit.
ARANY ESTÉJE
Öreg, magyar szívéhez oly közel volt
Október ősze Margit szigetén,
Szemérmes fényű, fátylas, enyhe mennybolt,
Melyen a felhő kedves jövevény.
Öreg karosszék lett a réve néki,
Békés, dalos rév, hol ütemre megy
A búcsúzó idő, mely visszakéri
Az életet, mely hajszálon remeg.
S elszunnyadóban, hűvös délutánon,
Míg gémberedő ujja a gitáron,
Elébe toppan Toldi és Piroska:
Húnyt ifjúsága és hantolt szerelme,
Az édes és bús vágyak zöngedelme
S lassan lejár a hamvas homokóra.
Magyar Kurír
Budapesten, 1882. október 22-én hunyt el Arany János (született: Nagyszalonta, 1817. március 2.) magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
„Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja.– Szerb Antal
Szegény református családba született. Szüleinek kései gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek lett, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőttkorára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, és ennek megfelelően páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb költeményeiben mintegy 23 ezer szót, illetve 16 ezer egyedi szótövet használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
Az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. Itt szerkesztette és adta ki két hetilapját: a Szépirodalmi Figyelőt (1860–1862) és a Koszorút (1863–1865). A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője volt. Irodalmi munkássága kihatott a talán addig kevésbé ismert történelmi szereplők ismertségére is, hiszen a műveiben megformált alakok közül több neki köszönhetően vált igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor kortársa és barátja is volt egyben. Költészetükben nagy különbség, hogy a gyorsan érő és rövid életű Petőfivel szemben az övé lassabban bontakozott ki. Halála is összeköti őket, hiszen egy meg nem erősített városi legenda szerint, a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én a pesti Petőfi téri Petőfi-szobor avatásán fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el, 65 éves korában.
ARANY JÁNOS: TENGERI-HÁNTÁS
Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.
„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.
- Tegyetek rá! hadd lobogjon:
Te gyerek, gondolj a tűzzel. - Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;
Sanyarú volt beleszokni:
Napon égni, pirosodni, - Hüvös éj lesz, fogas a szél! –
Derekának hajladozni.
Deli karcsú derekában a salló,
Puha lábán nem teve kárt a talló;
Mint a búza, piros, teljes,
Kerek arca, maga mellyes,
- Teli a hold, most buvik fel –
Az egész lyány ugyan helyes.
Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt legel a rossz lapályon,
Maga oly bús… mi nem éri?
Furulyája mindig sí-ri,
- Aha! rókát hajt a Bodré –
Dalos Esztert úgy kiséri.
Dalos Eszti – a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;
De ha álom ért reájok,
Odahagyta kis tanyájok’
- Töri a vadkan az „irtást” –
Ne tegyétek, ti leányok!
Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek?…
- Soha, mennyi csillag hull ma! –
Ti, leányok, ne tegyétek.
Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;
Dalos Eszter nem kiséri,
Maga halvány, dala sí-rí:
- Nagy a harmat, esik egyre –
Csak az isten tudja, mér’ rí.
Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;
Éje hosszú, napja bágyadt,
Szive sóhajt – csak egy vágyat:
- De suhogjon az a munka! –
Te, halál, vess puha ágyat.
Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;
- Az a Lombár nagy harangja! –
Ne gyalázza érte senki.
Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe’, jó időbe’:
- Kuvikol már, az ebanyja! –
„Itt nyugosznak, fagyos földbe.”
Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,
Dalos Eszti hangja közte,
- Ne aludj, hé! vele álmodsz –
Azt danolja: „gyere! jöszte!”
Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?…
- Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni. -”
Lohad a tűz; a legények subába –
Összebúnak a leányok csuhába;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.
Ezen a napon hunyt el Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.
Ezen a napon hunyt el Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.
Az én álmom
Az én álmom egy új világ,
Hol nem harcolnak katonák,
Hol fák teremnek pénz helyett,
S nincs ártalmas szerkezet.
Az én álmom egy szebb világ,
Hol minden kertben nő virág,
Hol országok közt nincs határ,
S mindenki csak jót csinál.
Az én álmom egy más világ,
Hol teljesülnek az imák,
Ahol a bűnök elvesznek,
S betegségek sincsenek.
Az én álmom egy oly világ,
Hol valóság a boldogság.
Hol béke van és szeretet,
S nem rosszak az emberek.
Varga János Veniam
163 éve,1859. szeptember 30-án született Benedek Elek a „nagy mesemondó„!
Benedek Elek: Az öreg faültető éneke
Ragyogj, ragyogj még őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,
Talán nem is zöldül ki soha többet.
Ragyogj, ragyogj még nyájas-szelíden,
A zord szelet kergesd a messzeségnek,
Hadd ültetek fát szépen, rendiben,
Oh, nem magamnak – az új nemzedéknek!
Ragyogj, ragyogj még, s azzal ne törődj,
Munkám örömét hogy aligha látom…
Jól tudják ezt a vén faültetők,
Oh, jól tudom én is, nap barátom!
Oh, jól tudom, hogy más szedi le majd
Édes gyümölcsét mind ez ifjú fáknak,
Örömet, hasznot nékem egy se hajt,
Fáradt testemnek sose adnak árnyat!
Mindegy!Te csak ragyogj, segélj nekem,
A zord szelet kergesd a messzeségnek,
Mi hasznom benne? – én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek.
(Benedek Elek – Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17. magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.)
A LEGHATALMASABB
Csendes eső esik. Isten könnye hull.
Megállíthatatlanul, szakadatlanul,
mert látja, hogy a világ végleg elveszett,
hisz haldoklik benne az emberszeretet.
Haldoklik a természet, haldoklik a világ,
s az ember nem hallja meg jajkiáltását,
mert túlságosan önző, és nem érdekli más,
csak önnön jóléte, és a kapzsiság.
Ne könnyezz, Istenem, nézz le azokra,
kik még jól tudják mit ér a szeretet szava,
s kikben él még az a hit, hogy erőt adsz nekik,
ha majd letiporják őket ellenségeik.
E bűnnel teli világban egyedül te vagy,
ki gyarló földi életünkben változást hozhat,
változást mely sokadszorra megmutatja azt,
hogy ki is a világon a leghatalmasabb.
Aranyosi Ervin:
BIRKA-MESE
—————–
Egy hazában lakott a szarka, s a birka;
a birka dolgozott, ahogyan csak bírta.
A szarka figyelte, honnan lesz a pénze,
hogy a falatot a szájából kinézze.
Ígért neki fűt fát, csodás füvű rétet,
farkastól megvédi, hogy ne legyen sértett.
Cserébe annyit kért, hogy élelmet hozzon,
dolga végeztével majd neki adózzon.
S lám a birka hitte, hogy a szarka képes
megóvni a nyájat, így hát a mellékest,
nem raktárba hordta, a szarkának adta,
magától a luxust könnyen megtagadta.
Úgy hitte fontosabb szerényebben élni,
mindent odaadott, csak ne kelljen félni.
Ám, ne hidd a szarka ennyivel beérte:
eledele után a gyapját is kérte.
Mikor szegény birka, mindet odaadta,
jött a szörnyű farkas, s torkát átharapta.
Van-e tanulsága ennek a mesének?
Csak azoknak van, akik birkasorban élnek.
Mert hát kényelmesebb jó birkának lenni,
hogyha gondolkozol, nem fognak szeretni!
De ez csak dogma, és pont a szarka írta,
s azóta hiszi el minden kerge birka…
Aranyosi Ervin:
Nem akarok megfelelni!
Már nem akarok minden áron másnak megfelelni,
mások elvárt hite szerint megnyugvásra lelni!
Nem akarok megváltozni, feladva világom,
ma már inkább különcként is saját utam járom.Nem akarom ma már pénzért eladni a lelkem,
minek kéne kincs, vagy vagyon, ha magamra leltem?
Szeretetért kuncsorogni értelmetlen állás,
egyetlen egy cél vonz engem, az emberré válás.Nem érdekel ígérgetés, nagylelkű ajánlat,
hiszen tudom, a megoldás úgy sem lehet nálad!
A boldogság fényes útját lelkemben találom,
saját utam feladása egyben a halálom.Nem akarok szeretetért másoknál koldulni,
és nem hagyom a szívemet másoknak feldúlni.
Lelkem mélyén a nyugalmam meg lelhetem hittel,
nem akarok háborúzni a kétségeimmel!Azt várom, hogy a lelkemre végre béke szálljon,
az öröm és a megnyugvás bennem összeálljon.
Elégedett legyen lelkem, hála melegítsen!
A világom érző része jókedvre derítsen!Megtalálni önmagamat, ez a végső célom,
ne legyen a nagy világgal bántó, rossz afférom.
Találjam meg az értelmét az emberi létnek,
hadd mutassak példát, és majd a nyomomba lépnek!
Aranyosi Ervin: Ember! Reád bízta Isten a világot
Ember! Reád bízta Isten a világot,
hogy gondoskodj róla, s légy általa áldott!
Hajts uralmad alá, minden növényt, s barmot,
tápláld, éltesd őket, ám ne legyél zsarnok!
Ez egy nagy feladat, komoly felelősség,
ám szívedben megvan hozzá az erősség:
Szeretetnek hívják, amely ad és éltet,
ez vezérelje utadon a lépted!
Jaj de nem figyeltél Istenedre ember!
Nem szolgálod népét, nem élsz szeretettel,
nyomodban a nyomor, szenvedés virágzik,
szeretet szívedből – úgy tűnik – hiányzik.
Vegyszerrel pusztítod vizedet, s a kerted,
Isten szép barmait szanaszét kergetted,
s csak a pénzt hajszolod, saját kényelmedet,
s csodálkozol rajta, hogy világod beteg.
Pedig a jó Isten fiát érted adta,
ő a szeretetet néked megmutatta.
Hej, csak botor ember, reá nem figyeltél,
élő mag helyébe, keresztet vetettél.
Tetted súlyát nyögi szerte a természet,
a Föld nyomorából kiveszed a részed.
Felelősség súlya nyomja csak a vállad,
te általad szenved a növény, s az állat.
Mű dolgokra ügyelsz, ha teszed a dolgod,
s nem látod be szíved, vajon mért nem boldog.
Mert önző világod szeretetlen, árva,
s közben te is szenvedsz, halálodat várva.
Hagyjatok élni
Hagyjatok élni, ne csak remélni!
Hagyjatok a fény útjára lépni!
Hátam mögött sírnak az évek,
most kell a fény felé lépnem!
Híd leszek lélek és fény között!
Kinél a szeretet s a hit romba dölt,
a fény útjára terelem,
fényruhába öltöztetem.
Átvezetem őket a hídon át.
Hagyom, hogy hulljon rám is a fénysugár.
Megköszönöm a fénynek, hogy híd lehetek,
fénnyel telve bírnom kell a terheket.
Örül a lelkem mikor mosolyognak rám,
hisz lelkükre rátalált a fénysugár.
Ha életed hittel s szeretettel éled,
léted nem gyötrik kétségek!
Mondjunk egymásnak szerető szavakat,
meglásd arcunkon újra mosoly fakad!
Szívünkön is nyissunk kaput,
csak így nyerhetünk háborút!
Hagyjatok élni, ne csak remélni!
Hagyjatok a fény útjára lépni!
Ha mosolyért, mosolyt kapsz cserébe,
hidd el úton van már a béke!
(Jolie Taylor)