Április

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

április 19.

Sault egészen felajzotta a lehetőség, hogy írásos felhatalmazás birtokában letartóztassa a keresztényeket, és megbilincselve vigye őket Jeruzsálembe. Hogy kiket is? A szent szöveg erről nem ad egyértelmű eligazítást, csak ennyit mond: „ennek a tannak a követőit” (ApCsel 9,2b). Totális gondolatrendőrség működött. Az a rengeteg különböző nép és kultúra (mezopotámiaiak, Frígia, Pontusz, Ciprus lakói) mind hozta magával a vallását is. Nos, ez nem volt zavaró, csak a keresztények okoztak felfordulást. A damaszkuszi úton a lováról lezuhanó Sault egy férfihang szólítja meg: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,4) Kétségtelen, hogy Jézus szólt. Saul pedig ezt gondolhatta: Ki is vagy te? Különben is, semmi közünk egymáshoz. Én világiakat, férfiakat és nőket, az új tan követőit jöttem összeszedni. Nem volt nyitott a szeme arra, hogy a közösség valódi teste a köztünk élő Jézusnak. Nekem vajon van-e szemem arra, hogy a gyenge és bűnös Egyházon át felismerjem Jézus testét?

Magyar Kurír

április 17.

Lelkipásztori szempontból nehezen megmagyarázható a Simon mágus körül kialakult helyzet. Péter és János kézfeltételével megadta a szamariaiaknak a Szentlelket. Simon pedig fellelkesülve kéri az apostoloktól a hatalmat a Szentlélek lehívására. Ezt én is meg tudom csinálni – vetődik fel benne a gondolat. Egészen addig, amíg Péter a fejére nem olvassa a méltatlanságát: „A szíved nem igaz Isten előtt. Térj meg gonoszságaidból!” (ApCsel 8,21–22) Simon pedig nem szabadkozik, nem magyarázkodik, és nem hivatkozik a nehéz körülményekre. Valószínűleg eltűnik a bűnbánók tömegében. Péter és János tették a dolgukat, hirdették az igét a szamaritánusoknak is.

Magyar Kurír

április 16.

A szentírástudomány formatörténeti elemzésnek hívja annak a két kivégzési eseménysorozatnak a leírását, amely az evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben olvasható. A Szent Lukács-i kettős műben lehetetlen nem észrevenni a párhuzamokat: Jézus a megfeszítése után így imádkozik: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” István, miután térdre esett, ezt mondja: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül.” Jézus: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet.” István: „Uram, vedd magadhoz a lelkemet!” Melyek voltak az Úr szavai, és melyek István szavai? Nem igazán mérvadó, mert a szerző szándéka jól kirajzolódik. Minden kereszténynek az imádság és a lélekajánlás legyen az utolsó szava.

Magyar Kurír

április 15.

Ahogyan egy katonatisztet ajánlanak a magasabb parancsnoki beosztásra, úgy ajánlja Istvánt alig néhány héttel a felszentelése után az Apostolok Cselekedeteinek írója. Az összegzés így fest: „Telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt.” (ApCsel 6,8) Lehetetlen volt ellenállni a tömeg nyomásának és a titkos ügynökök somfordálásának, de a Szentlélekre mindig számítani lehet. Már a személyek kiválasztásánál is a Léleknek adták meg az elsőbbséget, hogy „kiválasszanak hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit” (ApCsel 6,3). „Ezeknek a dolgoknak mi és a Szentlélek, mindannyian tanúi vagyunk” (ApCsel 5,32). Szépen kirajzolódik a tény, hogy a Szentlélek nemcsak kezdeményezője, kísérője és végrehajtója a jónak, hanem szent emberek által érvényre is juttatja az akaratát.

Magyar Kurír

április 14.

Kik voltak a feltámadott Jézus első tanúi? A ma élők számára is fontos tisztázni: kik voltak az Ősegyház első hívei? Lehet-e egyáltalán Egyháznak nevezni őket? Jézus a tizenkettő mellett másoknak is megjelent. Szent Pál több ezer emberről tesz említést. Néhány asszony, akik személyes gondoskodásukkal, akár a magánvagyonukkal vagy a kezük munkájával látták el a Jézus melletti csoportot, elkísérték őket útjaikon. „Az asszonyok Krisztus nyilvános működésének kezdetétől olyan különleges és gyöngéd fogékonyságot tanúsítottak Őiránta és küldetésének misztériuma iránt, mely megfelelt az ő nőiességüknek. Ezt igazolja a húsvéti misztérium, de nem csupán a kereszt alatt, hanem a föltámadás hajnalán is. Az asszonyok voltak az elsők a sírnál. Ők voltak az elsők, akik üresen találták. Ők voltak, akik először hallották: »Nincs itt. Föltámadt, ahogy előre megmondta.« (…) Ők kapták a megbízást, hogy hírül vigyék az apostoloknak az igazságot. János evangéliuma pedig külön kiemeli Mária Magdolna szerepét. Tudniillik ő az első, aki találkozik a föltámadott Krisztussal. (…) »az apostolok apostolának« is nevezzük őt.” (Szent II. János Pál pápa: Mulieris dignitatem 16.)

Kik alkották tehát az Ősegyházat? Az első csoport az asszonyok, akik pontosan tudják, hogy a hír mindaddig híresztelés csupán, amíg a második csoportba tartozó Péter vagy az ő tekintélyével mások ki nem hirdetik. Az Egyház teljes nyugalommal hagyatkozhat a Szentlélek vezetésére, hogy az út, amelyen jár, az apostoli hitet őrző hivatalos és szent tanítás útja. Krisztus Egyháza egyben a Szentlélek Egyháza is. Ahol Péter, ott az Egyház. A Péterhez való közelség szabja meg az egyháziasságukat.

A harmadik, név nélküli csoport a rémüldözőké, akik a világból csak a rosszat hajlandók észrevenni, és rossz gondolataikkal teleszórják a környezetüket. „Nem próbáltam meg képét adni (…) a halkan, jéghideg szorongással növekvő rémületnek.” (Karinthy Frigyes) „Agyadban (…) égő hodályba zárt / Riadt baromként bőg a rémület.” (József Attila)

A negyedik csoportot a kételkedő szívűek alkotják. A negatívok, a mindig kétkedők, a szkeptikusok. Megteremtenek maguk körül egy rossz világot, vagy a rossz környezetből nem képesek, nem akarnak kibújni, és azután egy negatív fal veszi körül őket. „Aki helyes felismerésekre vágyik, annak előbb helyénvaló kételyeket kell támasztania.” (Arisztotelész) „Az a baj a világgal, hogy a bolondok mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.” (Bertrand Russell)

Az ötödik csoport a csodálkozóké, akik örömükben még mindig nem hittek. Ők a misszióra alkalmasak. Akiknek mindig van egy darab sült haluk. „Itt nemrég az öröm víg dala harsogott.” (Berzsenyi Dániel) „Szűd teljék meg az öröm borával, / Húzd, s ne gondolj a világ gondjával”. (Vörösmarty Mihály)

Igen, ők is az Egyház voltak. A bizonytalankodók, a még csodálkozni tudók, a kételkedők, a hírvivő asszonyok. Ma sem különbek a kétezer évvel ezelőtt élt elődeiknél.

A tetőbontó hordágyvivőknél, a pénzváltóasztal mellett ülőknél, a hálójavítóknál vagy a feleselő asszonyoknál. Az Egyház, amely küldetéssel bír. „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket (…), tanítsátok meg őket mindarra, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig.” (Mt 28,19–20)

Magyar Kurír

április 13.

Én vagyok, ne féljetek!” A vízen járás is egyfajta előképe az Oltáriszentség megígérésének. Jézus bemutatja, hogy a teremtett világ erői és saját testi valósága felett is van hatalma, nemcsak a kenyér anyaga felett. Elsőként a tanítványoknak kellett az Eucharisztia titkát megismerniük, ezért a vízen járásnak ők a tanúi. Jézus itt is mondja: „én vagyok”, ami sokszor ismétlődik János evangéliumában, és ez emlékeztet az ószövetségi kijelentésre: Én vagyok Jahve. Ezért fogadjuk el, hogy szavában és tetteiben Isten mindenhatósága működik. A „ne féljetek” is sokszor elhangzik. Jézus követőiben nem lehet félelem. Az Oltáriszentségben neked mondja: „Én vagyok.” Valóságosan jelen van.

Magyar Kurír

április 12.

A Hegyi kenyérszaporítás címet is viselhetné a zsidók húsvétjának közeledtével történt csoda. Rómában, a Domitilla-katakombában ezerhétszáz év őrtállásában maradt meg egy fali freskón az öt kenyér és a halak jelenete. Az alig másfél arasznyi festmény egyértelműen a keresztények legféltettebb kincsét és legáldottabb eledelét ábrázolja. Afféle keresztény Biblia pauperum. „Mester, mikor jöttél ide?” – teszik fel a teljesen érdektelen és felesleges kérdést. Jézus ezen a szinten is tud válaszolni, de tud másként is, ahogyan a földi eledelt szembeállítja a mennyeivel. A perikópa végén pedig egy új és igazibb szembeállítás következik: Az ember tettei fölé helyezi a hitet. Mi magunk mit tartunk az üdvösségünk alapjának? A tetteinket vagy a hitünket?

Magyar Kurír

április 11.

A tanúskodásról sokaknak van kellemetlen élményük. Beszámolok arról, amit láttam, megtapasztaltam, hogy a hatóság ítéletet hozzon. A tanúságtétel egy kicsit mást is jelent. A tanúságtevő átszűri a történteket a maga látásmódján, tapasztalatain, élményanyagán, és azt adja elő. A Tizenkét dühös ember című filmben szereplő előítéletes tanúskodást minden bíró ismeri. Nem ilyen, de megfellebbezhetetlen igazságokról számol be Szent János: „Isten igazmondó.” „Isten küldöttje igazat mond.” „A küldöttje számolatlanul adja a Szentlelket.” Végül pedig: „Aki hisz a fiúban, annak örök élete van” (Jn 3,36). Nem lesz valamikor, hanem van. Már most. Mindez igazság.

Magyar Kurír

április 10.

Két mondat, amely összefoglalja az egész Krisztus-hitet és életstílust. Az egyik: „Az Isten szeretet” (1Jn 4,16). Tehát: Isten = Szeretet. Ennek a két szónak, mint egy egyenlet két oldalának, teljes egyensúlyban kell lennie. A másik: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3,16).” Mit is jelent szeretni? Szeretni annyi, mint úgy szolgálni a másik ember üdvösségét, hogy ajándékul adok valami olyat, ami nekem, az adományozónak nehéz vagy fájdalmas. Ezért Isten szeretete Jézus golgotai odaadásában a leginkább kézzel fogható. A sok programpont helyett Isten egyetlenegy dolgot vár el: a hitet. Aki hisz (és megkeresztelkedik), az üdvözül, vagyis részt vesz Isten boldog társaságában. S hogy ez nem csak játék a szavakkal, arra bizonyítékul szolgáljon számos olvasónk hite és élete.

Magyar Kurír

április 9.

Újjászületés. Legalább három értelmezési tartománya van ennek a szónak. Az újjászületés (palingenezis) görög eredetű műszó, amely először a megtéréshez mint szellemi újraszületéshez, másodszor a keresztséghez mint az üdvösségre jutás feltétlen zálogához kapcsolódik. A megtérő ember egy olyan hatalmas és szeretetközpontú személynek a közelségét éli meg, akinek nem tud ellenállni. Megváltoztatja szellemi-lelki életét és a kapcsolatait. Az ószövetségi ember számára a halál kényszer és végzetszerű. A meghalás eltávolítja az embert minden földi jótól. Harmadszor az újszövetségi ember számára a halál a bűnök büntetése, de a feltámadással az élet egy új, transzcendens távlatot kap. A belépő a távlatokhoz maga a keresztség, amelynek liturgiája is az újjászületésről szól. Összefoglalva tehát: Az újjászületés az ember egész belső világának az Isten felé fordulása, amelynek a biológiai születéssel csak analógiás a kapcsolata. A lélek reinkarnáció során egyre magasabb (tudat)szintekre jutva önerejéből üdvözül. – Ez egy pogány elképzelés, amivel nem foglalkozunk.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. április 8., Urunk születésének hírüladása, Gyömölcsoltó Boldogasszony

NÉZŐPONT – 2024. április 8., hétfő | 5:01

A Gyümölcsoltó Boldogasszony (latinul: Annuntiatio Beatae Mariae Virginis) Jézus fogantatásának, illetve születése hírüladásának főünnepe. A Katolikus Egyház ezen a napon emlékezik az angyali üdvözletre, vagyis arra a biblikus eseményre, amikor Gábriel arkangyal megvitte Názáretbe Szűz Máriának a megtestesülés örömhírét.

A keleti egyházban is ünnepelték ezt a napot, mégpedig a saját karácsonyi ünnepükhöz igazítva. Tekintettel arra, hogy Keleten a születést január 6-án ünnepelték, a fogantatás dátum szerinti meghatározása április 7-ére adódott.

Az ünnepi mise liturgiájához Padányi Biró Márton veszprémi püspök (1693–1762) följegyzése szerint szép régi magyar hagyomány fűződött: „karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony (…) napján a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, úgy imádja a megtestesült Igét”. Az ünnep ihleti és ad új lelkiséget az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságoknak.

Erzsébet után Mária is áldott állapotba kerül. Nem terhes és nem várandós, hanem áldott, ahogyan azt a magyar nyelv igen szépen kifejezi. A megfogant Jézussal két oldalról épült híd Isten és ember között. A teljes isteni és a teljes emberi természettel ez az élethíd soha el nem bontható, meg nem szüntethető. Az Ige megtestesült Názáretben. Isten élete elindult ezen a földön, de úgy, hogy semmiféle bűn nem tapadt rá. Ezzel a transzcendens gesztussal Isten fölveszi az emberi természetet azért, hogy az embert Isten életében ré- szesítse. Az Élet elindulására emlékezünk ma. Az élet pótolhatatlan ajándék. Hordozására és befogadására a kis- és nagylányok éveken át készülnek. Ők tudják csak, mi az élet.

A házaspár két tagja egymásnak adja és ajándékozza az életet. Az önátadás és a házastárs befogadása a szerelem és a szeretet legméltóbb kifejezési formái. Szent II. János Pál pápa így nyilatkozott arról a titokról, ami az élet kultúráját termi meg a halál civilizációjával szemben: „Sürgető feladat a lelkiismeret egyetemes mozgósítása és annak az etikai erő- feszítésnek a szorgalmazása, amelyet úgy nevezünk: az Élet nagy stratégiája. Ezen keretek között valósulhat meg az a nagy igen, ami megköveteli az élet felelős szeretetét. (…) A nemiség az egész személy kincse, amely ráébreszti a személyt az önajándékozásra. A nemiség alulértékelése azoknak a fő okoknak az egyike, ami a megfogant élet megvetéséhez vezet. Nem bújhatunk ki a kötelezettség alól, hogy a fiataloknak hiteles nevelést adjunk a nemiségre és a szerelemre.” (Evangelium vitae, 95., 97.)

A vallási néprajz emlékeztet arra, hogy a Biblia szerint Szűz Mária ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Országszerte általános szokás Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a fák szemzése, oltása. A néphit szerint az ekkor oltott fát nem szabad letörni vagy kivágni, mert vér folyik ki belőle. Aki kivágja, megvakul, halála után pedig elkárhozik. A szigorúság oka, hogy az ilyen fa kivágása egyenértékű bűn az emberöléssel.

A ferencesek kezdték el esténként az Üdvözlégyet imádkozni, s közben harangoztak. A 14. században már naponta háromszor harangoztak, és az Üdvözlégyek elé verseket mondtak. Később ehhez csatolták a párverset és a könyörgést. Népszerű ima lett. 1456-ban III. Kalixtusz pápa a törökök elleni nándorfehérvári győzelemért hálaadásként az egész Egyházra kiterjesztette a déli harangszót és az Úrangyala imáját.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. április 7., húsvét második vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

NÉZŐPONT – 2024. április 7., vasárnap | 5:011

Ne szeressetek szóval és nyelvvel, hanem tettekkel és igazsággal (1Jn 3,18). Valami isteni pátosz és emelkedettség hatja át az ókeresztény Egyházat. Mintha mindannyian hitből való engedelmességre tértek volna meg. Mintha úgy illant volna el a bűnös vágy és gondolat, mint ahogy Jézus eltűnt a tanítványok szeme elől. Mindig gond van a második nemzedékkel. Ők nem tudják visszaeredeztetni a tanítás lényegét az alapítói szándékra, hanem a rárakódott port találják követendőnek. Ez a szemlélet közel áll a szektássághoz, ahol az Írás szószerintisége mellé a kemény fizikai munka is csatlakozik. Évtizedekkel ezelőtt a Börzsöny lankáin javában folyt a betakarítás. A gazda naponként vette föl a munkásait. Már a harmadik nap után kiderült, hogy az egyik faluvégi csoport három-négyszer annyi gyümölcsöt takarít be, mint a többiek.
– Hogy lehet ez? – horkant föl a gazda.
– Mi megtértek vagyunk – jött a válasz a szomszéd faluból érkező asszonytól.
– Akkor térjen meg mindenki! – szólt a gazda válasza.

Nyilván a napi teljesítmény fokozása volt a célja, a háttérre nem volt kíváncsi.

A megtérés és a békesség kapcsolatát tárja fel a mai evangélium. A béke mint a rend nyugalma az arisztotelészi filozófia óta közkeletű kifejezés. Sem a társadalmi rendetlenség, sem az anarchia nem eredményez békét. Ugyancsak nincs béke ott, ahol hiányzik a nyugalom, és csalással vagy állandó rendőri jelenléttel próbálják fenntartani a rendet.

Különös, zaklatott állapotban gyűltek össze a tanítványok. Az ajtókat és a lelküket is bezárták. Aki a lelkét bezárja, az ugyanott fog kimenni, ahol bejött. A zárt ajtók mellett falak vannak. A falak erőt, hatalmat sugallnak. Mindez azonban csak vélt biztonság. A tornyok leomlanak, a falak megrepedeznek, az ablakok, ajtók kiszakadnak a helyükből, és minden szobát átfúj a szél. A biztonság nem lehet több mint vélt bizonyosság, és mint ilyen, rendkívül becsapós. Az ember a maga erejéből a falakat sem felépíteni, sem lebontani nem képes. Az építkezés tervei már régen a kukákban landoltak. Nem csoda, hogy a félelmeit és a bizonytalanságát sem tudja elűzni. Mindezekre egyedül a Szentlélek képes. Ugyancsak a Szentléleknek tulajdonítjuk azt a képességet, amely révén a rendetlenségből rend lesz, és a harcos nyugtalanságból nyugalom.

A világpolitika láthatólag az erők átcsoportosítására készül. Itt egy ország, amott egy sziget, másutt húsz négyzetkilométer, látszólag ez a vita tárgya. A valódi vita azonban nem itt van, hanem az ember szívében. Bunkerek, tornyok, rakéták, harckocsik. Ami marad utánuk: halál, nemlét, pusztulás, romok. Fiatalok tízezreinek besorozása, foglyok, súlyos sérültek és életek megnyomorítása. Mert sem a karácsonyi angyal üzenetét nem hallották meg (dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek), sem Jézus köszöntését (Békesség veletek!) nem vették komolyan. Érthetetlen, hogy az egyik szuperhatalom polgárainak – hatvan-hetven százalékban templomba járó és bibliaolvasó népek – szívében hogyan születhet meg a gyilkológépek előállításának és bevetésének gondolata. A jó fizetés feletti öröm vajon elfeledtetheti-e a néhány ezer kilométerrel odébb súlyosan megsebesült frontkatonák látványát? Mérnök kollégád fia vagy akár a te fiad is ott lehetne a láb nélküliek, a tolókocsiban ülők sorában. A mindig időszerű jézusi tanítás és jelenlét rendszerint különleges természeti jelenséget vonz. Rajtunk is múlik, hogy a vadászgépek hangrobbanásai vagy a Szentlélek gyöngéd érintései jutnak el hozzánk.

Szentlélek, téríts meg minket! / Szentlélek, szabadíts meg minket! / Szentlélek, gyógyíts meg minket! / Szentlélek, érints meg minket! / Szentlélek, erősíts meg minket! / Szentlélek, juttasd eszünkbe mindazt, / amit Jézus hagyott ránk!

Magyar Kurír

április 6.

Először Mária Magdolnának jelent meg a feltámadott Krisztus, majd az Emmausz felé tartó két tanítványnak. Ezt követően az apostolokat részesítette a megjelenésében. Őket bizony elmarasztalta szívük keménysége és a hitetlenségük miatt. Miért is járt az elmarasztalás? Miért is a legszűkebb kört vádolta meg az Úr hitetlenséggel és keményszívűséggel? Megtisztelőek is lehetnének ezek a szavak. Sporthasonlattal élve: egy mezei futóversenyen ez a teljesítmény elegendő, de az Európa-bajnoki döntőn kevés. Mert tőlük többet vár el az Úr. Mindig telik tőlem több is.

Magyar Kurír

április 5.

A római Domitilla-katakombában, a térszint alatt kilenc-tíz méterre, egy körülbelül harminc ember befogadására alkalmas fülkében látható a mai evangéliumi részlet tömörített formája. A freskót talán egy sírásó festette, ezért nem a művészi minősége, hanem a tartalma miatt jelentős. A kép egy kosarat ábrázol, ami az asztal közepén áll, és balról tizenegy, fél karéjban ülő férfi veszi körül. A tizenkettedik az asztalfőn helyet foglaló fehér ruhás férfi. Egyértelmű ábrázolása ez az eucharisztikus lakomának. A kép alkotója Krisztus után a 3. században a lakomát tartotta méltónak a közösség, a keresztények jellemzésére. Szent János annyira fontosnak gondolta Jézus megjelenését és a halfogást, hogy evangéliumának kiegészítéseként (kenyér és hal) alkalmazta. A szentmise lakomájára mindannyiunknak meghívásunk van.

Magyar Kurír

április 4.

Jézus húsvétjának nem vége van, hanem berekesztetik. Már nem csak a kiválasztottaknak, hanem mindenkinek megjelenik. Feltámadott teste egy új világ, egy új fényesség és egy új testi mivolt megjelenési formája. Új fényt ad, terepet a megértésére, és a világmisszióra szóló küldetés is új jelentést kap. Megrémültek, azt hitték, hogy szellemet látnak. Nem szellem, nem asztráltest, nem kísértet, de rá már nem vonatkoznak a tér és az idő törvényei. Egy olyan, új dimenzióban él, ami egyszerre vonzó és taszító is. „Miért rémültetek meg?” (Lk 24,38) „Örömükben még mindig nem hittek és csak csodálkoztak” (Lk 24,41). Itt beteljesedik a Mózesnek adott kinyilatkoztatás mint előkép. Az égő csipkebokorban Isten önmagáról szóló kinyilatkoztatása jelenik meg.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. április 3., szerda húsvét nyolcadában

NÉZŐPONT – 2024. április 3., szerda | 5:01

Egy eseménysorozat átbeszélése áll a két tanítvány társalgásának középpontjában. „Beszélgettek mindarról, ami történt.” Nem legendákat szőnek, nem is mesékhez gyűjtenek alapanyagot. Valós eseményeket tárgyalnak meg, amelyeket mindannyian másként éltek át. Maga Jézus közeledett és csatlakozott hozzájuk. Megint csak ő volt a kezdeményező. Mert ki ismerte volna jobban a beszélgetés témáját? Jézus lenne az az idegen, aki nincs tisztában a történésekkel? Jézus hagyja elmondani az előző napok eseményeit, amelyek vele történtek. Azért valami motoszkál a tanítványokban, amikor arról beszélnek: azt terjesztik róla, hogy él. Megint egy nagyon emberi, földies gondolkozásnak vagyunk a tanúi, akárcsak a Mária Magdolnával való találkozáskor.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. április 2., kedd húsvét nyolcadában

NÉZŐPONT – 2024. április 2., kedd | 5:01

Mária Magdolna sem tud kimaradni azok közül, akik „Jézus holttestének tolvajait” hirdetik: „Elvitték az Uramat, és nem tudom hova tették.” Igaz ugyan, hogy a két tanítvány – Péter és János – egy jókora futás után megelőzték őt. A két apostol már hazament, az asszony csak ücsörög a sírnál, és sírdogál. Jézus szólítja meg őt: „Mária!” Milyen jelképszerű és izgalmas, hogy a feltámadott Jézus először a nyitott szívű, érdeklődő asszonyt szólítja meg! Az ember futhat, kíváncsiságának nincs határa. Vágyik a tapasztalatra. Mindezekre szükség is van. De Jézus szólít meg. Halálában is, holta után is, megdicsőült testben is ő a kezdeményező. Az Istennel való minden kontaktus csak az ő indítványára lehetséges. Még ha egy kiadós sírás előzi is meg.

Magyar Kurír

Útravaló – 2024. április 1., húsvéthétfő

NÉZŐPONT – 2024. április 1., hétfő | 5:01

Szent Péter megcímezetten mondja el pünkösdi szónoklatát. Gondolatmenetébe beleszőve megszólítja a hallgatóságot. Megszegve minden pasztorációs szabályt, a férfiakat szólítja meg, mert a vallásosság komoly dolog, a férfiakra tartozik. A Jézusra vonatkozó nagyszerű gondolatokat gyorsan felváltották a vád szavai, ám feloldja a zsidókat a rájuk háruló bűnösség alól az „Isten előre elhatározott terve szerint” (ApCsel 2,23) kifejezéssel. A pünkösdi szónoklat valódi kérügmatikus beszéd, amely tartalmazza a megtérés legfontosabb állomásait és közreműködőit: Isten szeretete; a bűn; a megváltás; a hit és a megtérés; a Szentlélek és a közösség.

Magyar Kurír