Szűz Mária szent neve
KULTÚRA – 2025. szeptember 12., péntek | 6:00
Szeptember 12-én a magyar és a német nyelvterületen a Boldogságos Szűz Mária neve napját tartjuk. Az ünnepet Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683-ban a keresztény seregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget.
Mária szent nevét ünnepeljük szeptember 12-én – ez a Boldogságos Szűz Mária neve napja a liturgikus naptárban. Mária nevét különböző napokon a 11. századtól kezdve ünnepelték.
A bodajki Segítő Szűz Mária
Az ünnepet az egész Egyház számára XI. Ince pápa rendelte el a török felett Bécsnél 1683. szeptember 12-én aratott győzelem emlékére, hasonlóan a nándorfehérvári győzelem után, 1456-ban elrendelt Urunk színeváltozása hálaünnephez, illetve Rózsafüzér Királynője emléknapjához, melyet a Lepantónál, szintén a törökök felett aratott győzelem (1571. október 7.) után vezetett be Szent V. Pius pápa.
Szűz Mária szent nevének napja először a Kisboldogasszony nyolcadába eső vasárnap lett. X. Pius pápa aztán áthelyezte az ünnepet a győzelem napjára. A Bécsnél aratott győzelmet 1686-ban követte hazánk felszabadítása is, melyet szintén Mária közbenjárásának tulajdonítottak.
Az innsbrucki oltár
Nyugaton az első Mindenkor Segítő Szűz Mária-képet idősebb Lucas Cranachnak tulajdonítják (1537); az innsbrucki Szent Jakab-templom főoltárán látható. Számtalan másolata ismert, például a passaui kegykép.
Közép-Európában a kultuszt főként a passaui Mariahilf (Mindenkor Segítő Szűz Mária) tisztelete ihlette, akinek kegyképét 1618-ban egy Pius nevű passaui festővel készíttette Markward von Schwendy kanonok. A helyi kapucinus templomban már 1622-ben nyilvánosan tisztelték. Bécs ostroma idején I. Lipót császár és udvara Passauba menekült, és a kapucinus kolostor e kegyképe előtt könyörgött a szabadulásért. Az 1683. szeptember 12-i kahlenbergi győzelmet (Bécs felszabadítását) a passaui Mindenkor Segítő Szűz Máriának tulajdonították.
A passaui kegykép
A győzelem után a kegykép tisztelete hozzájárult az ünnep gyors terjedéséhez. A 18. században hazánkba települő németek, de a magyar kamarai telepítések is szívesen választották az új templomok, kápolnák titulusául Mária nevét, s általában a Mariahilf-kegykép másolatát helyezték oltárukra.
„Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”
Az ünnep olvasmánya Sirák fia könyvéből (A bölcsesség dicsérete)
Mindenható, örök Isten: híveid szívből örvendeznek a Boldogságos Szűz Mária nevének és oltalmának. Hathatós közbenjárására engedd, hogy minden gonosztól megmeneküljünk a földön, és örökké tartó boldogságra jussunk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Magyar katolikus lexikon
Restauratorkamara.hu
Magyar Kurír
Szűz Mária születése – Kisboldogasszony
KULTÚRA – 2025. szeptember 8., hétfő | 6:00
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.
A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek itt, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről. A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be az ünnepet a 7. század végén, majd IV. Ince pápa a 13. században nyolcadot csatolt hozzá, mely 1955-ig élt.
Domenico Ghirlandaio: Mária születése (1486–90 körül)
Az ünnep magyar elnevezése a 15. századig vezethető vissza. Kisboldogasszony ünnepe országszerte kedvelt búcsújárónap. A Stella puerpera Solis (’hajnali szép csillag’) tiszteletére szokás volt szeptember 8. hajnalán a napfelkeltét a szabadban várni, csatlakozni az angyalokhoz, akik ilyenkor Mária születésén örvendeznek a mennyben. Azt tartották, hogy akinek „érdeme van rá”, meglátja a kelő napban Szűz Máriát. A népi megfigyelések szerint a fecskék Kisasszonykor indulnak útnak.
Mária Isten áldott földje, amelyből üdvösségünk virága és gyümölcse sarjadt. Ebből a szimbolikából nőtt az a 19–20. század fordulóján még élő Balaton-vidéki és göcseji szokás, hogy a vetőmagot az ünnepre virradó éjszaka, illetve kora hajnalban kitették a harmatra, hogy ne üszkösödjék meg. A nép nyelvén a két nagy Mária-ünnep (augusztus 15. és szeptember 8.) közti időszak neve a kétasszonyköze.
Benozzo Gozzoli: Mária születése (1491)
Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak, s ezek kódexirodalmunkba is bekerültek. A 16. századi Teleki-kódex Anna-legendájában olvasható: „Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.”
Esteban Murillo: Szűz Mária születése (17. század)
„Ma, szeptember 8-án tartjuk a Boldogságos Szűz Mária születésének liturgikus ünnepét, aki az egész világ megváltásának hajnala és reménye. Ez a Mária-ünnep mélyen gyökerezik a hívők szívében és áhítatában […], mert tudatában vannak annak, hogy az ő születésével vették kezdetüket Isten tervében azok az üdvözítő események, amelyek aztán oly szoros kapcsolatot teremtettek Mária és az ő Fia között.
Örvendezzünk tehát, ahogy megemlékezünk Megváltónk Anyjáról. Ahogy Damjáni Szent Péter mondotta: »Valóban, ha Salamon és vele együtt egész Izrael népe a templom felszentelését oly bőséges és fényűző áldozattal ünnepelte meg, milyen és mennyi örömöt hoz majd Szűz Mária születése a keresztényeknek? Mert az ő méhébe, mint a legszentebb templomba, szállt le Isten a saját személyében, hogy emberi alakot nyerjen, és látható formában lakozzék kegyesen az emberek között.«
A gyermek Máriának ajánljuk hát ma alázatos imádságunkat a világért és az Egyházért.”
Szent II. János Pál pápa
Kérünk, Istenünk, add meg nekünk, házad népének mennyei kegyelmed ajándékát, hogy akik számára a Boldogságos Szűz istenanyaságában felvirradt az üdvösség hajnala, azokat békével áldja meg az ő születésének ünnepe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Magyar katolikus lexikon
Magyar néprajzi lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
II. János Pál: Minden napra egy ima
Magyar Kurír