Aranyosi Ervin:
Én csak ember szeretnék maradni!
Én csak ember szeretnék maradni,
szeretetet adva, szeretetet kapni,
tiszta szívvel élni a világot,
átélni az örök boldogságot!
Én csak emberként szeretnék élni,
s nem akarok semmitől sem félni,
hinni másban, s hinni önmagamban,
a lelkemből kivirágzó magban!
Én csak jó ember szeretnék lenni,
és másokat is így boldoggá tenni,
álmodozva élvezni a létem,
feloldódni a szeretet fényben!
Én csak emberként akarok élni,
élhető, szép holnapot remélni,
esélyt adni másnak, hogy megélje,
fájó múltját boldogra cserélje.
Én csak ember vagyok, tiszta lélek,
egy jobbá tett holnapról mesélek,
hol az ember együtt boldogulhat,
s így teremthet élhetőbbet, újat.
Én csak ember vagyok, s élni hívlak,
szavaimmal élni megtanítlak,
legyél társam, legyen köztünk egység,
árva lelkek ezt a jót keressék!
Én csak ember leszek itt, e Földön,
s ha életem jósággal megtöltöm,
talán utam követik majd mások,
megszépül a világ, ahol járok!
Én csak ember szeretnék maradni,
nem elvenni, inkább folyton adni,
hitet, reményt, élő valóságot,
szeretettel járva a világot!
Én még éltem ott
Én még éltem ott, hol munka volt és becsület,
ahol nem éheztek, nem sírtak az öregek, s a gyermekek,
ahol a barna-héjú lágy kenyeret szívvel sütötték,
ahol elismert, és rangos volt az emberi érték.
Én még jólétben éltem ott, hol élni lehetett,
mert ahol éltem, volt a lelkekben annyi szeretet,
mely elűzött maga mellől minden gonoszságot,
amely eltorzulttá tette ezt a szép-arcú világot.
Én még éltem ott, ahol a tisztes kort megért,
mosolyogva vitte hátán nehéz keresztjét,
mert tudta, mindig, de mindig mellette áll az,
aki cipeli majd helyette, ha olykor elfárad.
Én az élet által ismertem meg minden szépséget,
azt, amit a hosszú útra majd büszkén vihetek,
de az itt maradó gyermekekkel, azokkal mi lesz,
ők mit visznek, ha számukra már minden elveszett.
Kun Magdolna