Ezen a napon született Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja.
„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
/Arany János/
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. Ő azonban igazi csodagyerek lett, már tizennégy éves korában segédtanítói állást tudott vállalni és támogatta idősödő szüleit. A szegény családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta és jelentős fordítói munkát is végzett.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett. Ebben az időben sok epikus művet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, valamint ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukást követően egy ideig bujdosott, ám végül elkerülte a megtorlást, és Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanári állást tudott vállalni.
1860-ban az élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatónak választotta, és Pestre költözött. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe. 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte.
Az 1870-es évek során befejezte a Hamlet és a János király fordítását, lefordította Arisztophanész összes művét, elkészült a Bolond Istókkal, valamint megírta az Őszikék című ciklusát, és bevégezte a Toldi-trilógia középső részét, a Toldi szerelmét. Régi betegsége, a heveny hörgőgyulladás 1878 áprilisában újra kitört rajta, de a szokottnál súlyosabban. Végül a Petőfi-szobor 1882. október 15-i avatásán meg is fázott, és tüdőgyulladást kapott. Ettől kezdve állapota fokozatosan romlott, és néhány nappal később, 1882. október 22-én hunyt el.
