Mária Keresztútja
Richard G. Furey, C.Ss.R.
Minden állomás elején: Imádunk téged, Krisztus…
I. Jézust halálra ítélik
Péntek kora reggel láttam a fiamat. Most pillantottam meg először, mióta elvitték. Kékre vert,
vérző testének láttán fájdalom hasított szívembe és könnyek szöktek szemembe.
Aztán Pilátus, ítélkező székében ülve megkérdezte a tömeget, miért akarják fiamat
kivégeztetni. Körülöttem mind azt ordította: „Feszítsd meg őt!”
Könyörögni akartam nekik, hogy hagyják abba, de tudtam, hogy ennek így kell lennie, s így
csak álltam ott, némán, sírva.
Uram Jézus, nehéz elképzelnem a kínt, amit anyád érzett, mikor halálra ítéltek.
De hát hogy állunk ma, amikor haragot tartok? „Feszítsd meg!”
Amikor ítélkezek valaki fölött? „Feszítsd meg!”
Nem könnyeztet-e meg ez Téged és anyádat?
Bocsáss meg, Jézus!
II. Jézus vállára veszi keresztjét
Egy kicsit erőre kaptam, s a tömeggel odamentem a térre. Kivágódott egy ajtó, s
kibotladozott a fiam, mögötte a röhögő őrök. Ketten odacipeltek egy nehéz keresztet, és a
vállára dobták. Aztán elkezdték lökdösni, le az úton.
Kibírhatatlan volt érte a fájdalmam. El akartam venni tőle a keresztet, hogy magam vigyem.
De tudtam, hogy ennek így kell lennie, s így mentem, némán.
Uram Jézus, kérlek, bocsáss meg, amiért olyan sokszor nehezebbé tettem keresztedet, mert
szemet hunytam szomszédom fájdalma és magányossága fölött. Bocsáss meg, hogy
pletykáltam másokról, hogy mindig találtam kifogásokat, hogy bizonyos emberekkel ne
kelljen együtt lennem, főleg, amikor beszélni akartak velem.
Segíts, hogy Máriához legyek hasonló, aki mindig igyekezett mások keresztjén könnyíteni.
Bocsáss meg, Jézus!
III. Jézus először esik el
Közelről követtem fiamat, amint a Kálvária felé botladozott. Soha semmi sem fájt annyira,
mint most őt ennyire kínlódva látni. Láttam, a kereszt mint vág a válla húsába. Megállt a
szívverésem, amikor elesni láttam, arcra borulva a földön, s a súlyos kereszt a hátára
zuhant. Egy pillanatra azt hittem, imádott fiam meghalt. Egész testem remegni kezdett. Az
őrök elkezdték rugdosni. Lassan feltápászkodott és újra elindult, de még mindig
korbácsolták.
Saját testemmel akartam megvédeni, de tudtam, hogy ennek így kell lennie, s így
továbbmentem, némán, sírva.
Uram, hányszor láttalak elesve, s Máriától eltérően otthagytalak, nem törődve veled?
Hányszor nevettem, amikor mások hibáit láttam?
Hányszor mérgelődöm, amikor valaki másképp viselkedik, mint én?
Mária melletted állt, támogatott szenvedésed egész ideje alatt. Segíts, hogy én is ezt tegyem
érted azáltal, hogy másokat támogatok.
Uram, irgalmazz nekem!
IV. Jézus találkozik Anyjával
Sikerült áttörnöm a tömegen, és fiam oldalán mentem. Az ordítozáson keresztül
megszólítottam. Megállt. Szemünk találkozott, az enyém a fájdalom könnyeiben úszva, az
övé kínnal és döbbenettel telve. Tehetetlennek éreztem magam; és akkor azt mondta nekem
a szeme: „Bátorság. Mindennek van értelme.”
Ahogy tovább botladozott, tudtam, igaza van. S így utána mentem, némán, imádkozva.
Uram Jézus. Bocsáss meg, amiért annyiszor találkozott a szemünk és én elfordultam.
Bocsáss meg, amikor mindenkivel éreztettem, hogy ha nem úgy mentek a dolgok, ahogyan
azt szerettem volna.
Bocsáss meg, amikor apróságokon keseregtem, elkedvetlenedtem, és nem hallottam
bátorító szavadat. Igen, Uram, sokszor találkozott szemünk hasztalanul.
V. Simon segít Jézusnak a keresztet vinni
Fiam arcán majdnem teljes kimerültséget láttam, ahogy nehéz terhét vinni próbálta. Úgy tűnt,
minden lépés az utolsó. Szívemben éreztem minden kínját, és úgy szerettem volna, ha már
vége lenne. Aztán észrevettem, ahogy az őrök egy tiltakozó embert a tömegből
kiráncigálnak. Kényszerítették, fogja meg a kereszt végét, s könnyítse meg fiam terhét.
Kérdezte az őröket, miért van ez így.
Én tudtam, s így némán továbbmentem.
Uram, Jézus, sokszor megtagadtam neked a segítséget. Önző ember voltam, aki sokszor
kérdőbe vontam szavadat.
Ne hagyj Simonhoz hasonlónak maradnom, hanem segíts, hogy anyádhoz, Máriához
hasonlítsak, aki mindig csendben ment és engedelmeskedett.
VI. Veronika letörli Jézus arcát
Ahogy továbbmentem, közel Jézushoz, egy asszony tolakodott át az őrök során, s elkezdte
fiam izzadt, véres arcát törölgetni. Az őrök rögtön elráncigálták.
Az arcáról lesírt a kérdés: „Miért teszitek ezt vele?”
Én tudtam, és így továbbmentem némán, hívőn.
Uram, ez az asszony a legjobbat tette neked, amit csak tudott.
Én azonban, én többet akarok kapni, mint adni. Annyi alkalom van mindennap neked adni
valamit azáltal, hogy másoknak adnék, de én elmegyek mellettük.
Megváltóm, segíts, hogy soha többé ne kérdezzem, miért, hanem mindenemet odaadjam
neked.
VII. Jézus másodszor esik el
Megint. A fiam megint elesett; a fájdalom megint elárasztott arra a gondolatra, hogy
meghalhat. Feléje indultam, de a katonák nem engedtek. Felemelkedett, és lassan tovább
bukdácsolt. Keserű kín töltött el, amint néztem a fiamat elesni, újból felkelni, és folytatni útját.
De mivel tudtam, hogy ennek így kell lennie, némán továbbmentem.
Uram, Mária volt a leghűbb követőd. Sohasem állt meg, akármennyit is szenvedett érted.
Bűneim által sokszor elfordultam tőled, és elfordítottam másokat tőled.
Kérlek, irgalmazz nekem!
VIII. Jézus beszél az asszonyokhoz
Pár lépéssel Jézus mögött mentem, mikor megállt. Egy pár asszony állt ott, sírva,
sopánkodva fölötte. Azt mondta nekik, hogy ne sírjanak érte. Alkalmuk volt, hogy elfogadják,
mint Messiásukat, ehelyett, mint olyan sokan mások, elutasították. Azt mondta nekik, hogy
magukért sírjanak, hogy könnyeik megtérést hozzanak.
Nem értették, mi a kapcsolat a mondottak és a halálba vezető útja között.
Én értettem, és amint továbbment, én némán követtem.
Megváltóm, sokszor én is olyan voltam, mint ezek az asszonyok, meglátva a hibát másban,
sajnálkozva fölöttük, de ritkán láttam meg saját bűnösségemet, és ritkán kértem
bocsánatodat. Uram, ezeken az asszonyokon keresztül neveltél engem.
Bocsáss meg, Uram, vakságomért.
IX. Jézus harmadszor esik el
Gyötrelem volt számomra Jézusnak ez az esése. Nemcsak, hogy megint sziklás földre esett,
de most már majdnem a domb tetején volt, a keresztrefeszítés dombján. A katonák
üvöltöttek vele, szidták, s jóformán felráncigálták az utolsó pár lépésnyin.
Vert a szívem, ahogy elképzeltem, mit fognak vele ezután tenni.
De tudtam, hogy ennek így kell lennie, s így némán kapaszkodtam utána a dombra.
Szerető Jézusom! Tudom, hogy sokszor felajánlottam segítő jobbomat az embereknek, de
amikor alkalmatlan lett a dolog, vagy fájdalmas, kifogásokat találtam, és otthagytam őket.
Segíts, Uram, hogy anyádhoz hasonlóvá válva sohase vonjam vissza segítségre nyújtott
kezemet azoktól, akiknek szükségük van rá.
X. Jézust megfosztják ruháitól
Mikor fiam végre megszabadult a kereszt súlyától, azt reméltem, egy kicsit megpihenhet. De
az őrök rögtön elkezdték véráztatta bőréről letépni a ruháit. Kibírhatatlan volt látni fiamat
ekkora kínban.
De mivel tudtam, hogy ennek így kell lennie, csak álltam, némán, sírva.
Uram, a magam módján én is lemeztelenítettelek. Buta beszédemmel megfosztottam
másokat jó hírnevüktől, egyeseket előítéleteimmel fosztottam meg emberi méltóságuktól;
Jézus, olyan sok módon megsértettelek mások megbántásával.
Segíts, hogy mindenkiben meglássalak.
XI. Jézust a keresztre szögezik
Ahogy rálökték Jézust a keresztre, készségesen engedte, hogy odaszögezzék. Szívemben
éreztem a fájdalmat, ahogy kezét és lábát átszúrták. Aztán felemelték a keresztet.
Ott volt, az én fiam, akit annyira szeretek, kigúnyolva, amint kínlódott, földi életének utolsó
pár pillanatáért küszködve.
De én tudtam, hogy ennek így kell lennie, csak álltam, némán, imádkozva.
Uram, micsoda fájdalmakat szenvedtél el értem. S micsoda fájdalmakat szenvedett el anyád,
amit látta fiát irántam való szeretetből meghalni.
Mégis, mindketten készek vagytok megbocsátani nekem, csak bűneimtől térjek meg.
Segíts, Uram, bűnösségemtől elfordulni.
XII. Jézus meghal a kereszten
Mi nagyobb fájdalom érhet egy anyát, mint fia halálát látni! Én, aki ezt a Megváltót a világra
hoztam, láttam felnőni, tehetetlenül álltam keresztje alatt, amint lehajtotta fejét és meghalt.
Földi kínjainak vége volt, de az enyémek megsokszorozódtak.
De ennek így kellett lennie, és nekem el kellett így fogadnom, így hát csak álltam, és némán
gyászoltam.
Én Jézusom, irgalmazz nekem azért, amit bűneim okoztak neked és másoknak.
Köszönöm szereteted nagy tettét. Azt mondtad, hogy az az igazi szeretet, ha életünket adjuk
barátunkért. Add, hogy mindig a barátod legyek.
Taníts meg, hogyan éljek másokért, és sohase hagyjalak cserben.
XIII. Jézust leveszik a keresztről
A tömeg hazament; nem volt többé zaj. Csendesen álltam Jézus egyik barátjával, és
felnéztem Megváltónk, a fiam holttestére. Később két férfi leemelte a testet a keresztről, és
karjaimba tette. Mély gyász borított el. De mély örömet is éreztem. Fiam élete kegyetlen
véget ért, de mindnyájunk részére életet is hozott.
Tudtam, hogy így kell lennie, és némán imádkoztam.
Uram, szenvedésed véget ért. De egyre tovább is folyik, valahányszor helyetted a bűnt
választom. Kivettem részemet keresztrefeszítésedből, és most, Megváltóm, szívem mélyéből
kérem bocsánatodat.
Segíts, hogy hozzád és anyádhoz méltó életet éljek.
XIV. Jézust a sírba helyezik
Elvittük Jézus testét a sírhoz, magam igazítottam el, csendesen sírva, csendesen
örvendezve. Még egyszer visszanéztem szerető fiamra, aztán kimentem. Lezárták a sírt, és
mielőtt elmentem, arra gondoltam, hogy ennek így kellett lennie…
Így kellett lennie érted! Hittel fogok várni némán.
Igen, Uram, így kellett lennie azért, mert szerettél engem, és semmi másért. Csak azt kéred
tőlem, hogy jó életet éljek, és sohasem ígérted, hogy ez könnyű lesz.
Akarom a bűnt magam mögött hagyni, és csak érted élni testvéreimben.
XV. Jézus feltámad
Csak hálás tudtam lenni fiam értünk való áldozatáért. És mégis, micsoda üres volt az élet
nélküle, akit annyira szerettem! De csak két nappal később ez az űr túlcsordulásig, minden
elképzelésen felül telt: feltámadt!
Megváltónk megnyitotta a kaput egy új élet felé.
Így kellett lennie, érted való múlhatatlan szeretete nem elégedett meg kevesebbel.
Mindörökre örülhetek, de sohasem némán.
Megváltóm, köszönöm. Köszönöm vég nélküli szeretetedet, mely engedi, hogy feltámadjak
saját bűnösségemből.
Újból megpróbálok jobb életet élni. Segíts, hogy mindig emlékezzem erre a szeretetre.
Mária, feltámadt Üdvözítőnk anyja, taníts meg, hogyan kell hozzád hasonlóvá válnom, s
mások iránti szeretetben Őt szeretnem.
Ima égi édesanyához…
…
Szűz Mária égi anyám.
Feléd sóhajt fel most imám,
Köszöntelek szeretettel,
Két kezemet össze teszem,
Imámat eléd viszem.
Köszönöm ,hogy megtartottál,
Szomorúságomban vigasztaltál.
Kérem a te segítséged adj erőt és egészséget.
Bírjam erővel amit bírnom kell,
Tudjak igaz úton járva másokra is gondolni .
Értük imát mondani.
Betegeknek adj erőt,
Vigasztald a szenvedőt.
Köszönöm és hála neked
Vidd Fiadhoz kérésemet hisz csak Ő tud segíteni betegeknek meggyógyulni.