Papszentelések elé…
| Életút: |
| Született: Nyírbátor, 1958. szept. 1. Szentelték: Eger, 1983.jún.18. |
| Ösztöndíjas: Budapest, 1983-1984 Káplán: Mérk, 1984-1985 Nyíregyháza, 1985-1987 Plébános: Pátyod, 1987-1988 Ösztöndíjas: Párizs, 1988-1990 Káplán: Eger Főplébánia, 1990-1992 Miskolc Szt.Anna plébánia, 1992-1993 Plébános: Mérk, 1993-2000 Mátészalka 2000-től…25 éve Mátészalkáért és az Egyházközségért |
| Címek, kinevezések: |
| Esperes (szatmári ker.) 1997-től; püspöki tanácsos 1999-2004; 2010-től; c.kanonok 2006. 2022. Püspöki Helynök |
| Jelenlegi szolgálati helye: |
| Mátészalka (plébános) |
Tavaly javasoltuk Mátészalka város Díszpolgári címre…hátha idén e szép évfordulón „érdemes” nek találtatik...Heidelsperger István
II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Mosolyod
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen’.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
Úrnapi emlékképek
Elsőáldozás 2024.
Nagyheti pillanatképek-2025. Április
Keresztúttól a Feltámadásig
Virágvasárnap 2020. április 5.
https://www.facebook.com/1218518853/videos/10222072697465985/
https://www.facebook.com/1218518853/videos/10222121605968667/
Nagyböjti Lelkigyakorlatos esték- 2025. március 14-15.
Az elmélkedést valamint a vasárnapi templombúcsút vezette: Juhos Imre
Tanumesék, történetek a Lelkigyakorlatos estékből
„Kicsire állítani a Remény lángját”…
„A Zsidó irodalom szerint volt egy idős asszony akinek egész napja úgy telt, hogy egyik sóhajtásból a másikba sóhajtozott egész napja során.
Azt mondja: Itt van ez a ház, de azt gondolják, ebben a házban lehet élni. Olyan kicsi ez a ház, hogy ebben lakni sem lehet. Aztán minden nap amikor elsétál a kúthoz friss vízért, akkor azon kesereg, hogy olyan messze van a kút, hogy amíg megteszi az utat a kúthoz és hazáig, úgy megdagadnak a lábai, mint egy dinnye. Aztán magára néz és azt mondja: Hát milyen ruháim vannak , ezek nem is ruhák, csak ócska rongyok. Aztán azt mondja: Ott vannak a fiaim és az unokáim. Azt gondolják, meglátogatnak engem? Meg sem ismernek.
A történet szerint, az egyik nap ennek az asszonynak igen csak el kezdett viszketni az orra, s ez már nagyon bosszantotta őt. Elment a rabbihoz, és elpanaszolta az ő állapotát. A rabbi azt mondja: Ej, asszony, nagy a baj! Az orrviszketés annak a csúnya elkapott betegségnek a jele, hogy az ember élete olyan, mint amilyennek látja. S ezt csúnyám elkaptad.
Az asszony hazamegy, éjszaka lefekszik, reggel felvirrad, szeretné kinyújtani a kezét és a lábait, de nem tudja, mert bele ütközik a ház falába. Ahogy az ágya végére pillant, rémülten állapítja meg, hogy a lába helyén két hatalmas görögdinnye van ott. Azután ahogy kipillant a szekrénybe, oda akasztott ruhájára, látja, hogy az nem is ruha, hanem egy szakadozó ruhadarab. Látja közben a fiait és az unokáit az ablak előtt elhaladva, kiáltana nekik, de nem jön ki hang a száján, és látja, hogy a fiai és az unokái elsétálnak és tovább haladnak.
Amikor tehetetlenül fekszik, egyszer csak magába szál, és azt mondja: Lehet, hogy nem olyan nagy ez a ház, de még is csak elférek benne. S lehet, hogy a fájós lábaimmal kell elmennem minden nap a kúthoz vízért, de azért még is csak megtudom tenni ezt az utat, s minden nap van friss vizem. Lehet, hogy nem a legdivatosabbak a ruháim, de mindig ki tudtam mosni, és tisztát vehettem fel. S a gyermekeim, bár dolgoznak, de a mikor egy kis szabadidejük van, azért hetente mindig is meglátogatnak.
Amikor ilyen megértő belátásra jutott a gyermekeivel és az unokáival kapcsolatban, – a történet szerint-a ház visszanyerte eredeti formáját, az ágy végében már nem dinnyéket, hanem a lábfejeit látta, a szekrényre kirakott ruha tiszta, és látja, hogy érkeznek a gyermekei és az unokái, s puszival köszöntik a nagymamát…”
„Elfogadni és szeretni a ’”tökéletlenségeivel” együtt „…
„Egyik házasságra felkészítő kolléga megkérdezte a fiatalokat: Mikor érezték azt, ha a párjuk, a fiú, megkérné a kezüket és ők „Igen”-t mondanának, vagy a fiúk, hogy most már megkérnék a lány kezét”.
Az egyik azt mondta: „Amikor már meg van az egzisztenciám.” A másik azt válaszolta: „Amikor befejeztem a tanulmányaimat.”
Egy lány azt mondta: „Akkor éreztem úgy, amikor a páromat a „tökéletlenségeivel”együtt tudtam szeretni. Van benne valami, de valami egészen másként van meg benne, mint a többiekben. „…