Nagyböjti Lelkigyakorlatos esték- 2025. március 14-15.
Az elmélkedést valamint a vasárnapi templombúcsút vezette: Juhos Imre
Tanumesék, történetek a Lelkigyakorlatos estékből
„Kicsire állítani a Remény lángját”…
„A Zsidó irodalom szerint volt egy idős asszony akinek egész napja úgy telt, hogy egyik sóhajtásból a másikba sóhajtozott egész napja során.
Azt mondja: Itt van ez a ház, de azt gondolják, ebben a házban lehet élni. Olyan kicsi ez a ház, hogy ebben lakni sem lehet. Aztán minden nap amikor elsétál a kúthoz friss vízért, akkor azon kesereg, hogy olyan messze van a kút, hogy amíg megteszi az utat a kúthoz és hazáig, úgy megdagadnak a lábai, mint egy dinnye. Aztán magára néz és azt mondja: Hát milyen ruháim vannak , ezek nem is ruhák, csak ócska rongyok. Aztán azt mondja: Ott vannak a fiaim és az unokáim. Azt gondolják, meglátogatnak engem? Meg sem ismernek.
A történet szerint, az egyik nap ennek az asszonynak igen csak el kezdett viszketni az orra, s ez már nagyon bosszantotta őt. Elment a rabbihoz, és elpanaszolta az ő állapotát. A rabbi azt mondja: Ej, asszony, nagy a baj! Az orrviszketés annak a csúnya elkapott betegségnek a jele, hogy az ember élete olyan, mint amilyennek látja. S ezt csúnyám elkaptad.
Az asszony hazamegy, éjszaka lefekszik, reggel felvirrad, szeretné kinyújtani a kezét és a lábait, de nem tudja, mert bele ütközik a ház falába. Ahogy az ágya végére pillant, rémülten állapítja meg, hogy a lába helyén két hatalmas görögdinnye van ott. Azután ahogy kipillant a szekrénybe, oda akasztott ruhájára, látja, hogy az nem is ruha, hanem egy szakadozó ruhadarab. Látja közben a fiait és az unokáit az ablak előtt elhaladva, kiáltana nekik, de nem jön ki hang a száján, és látja, hogy a fiai és az unokái elsétálnak és tovább haladnak.
Amikor tehetetlenül fekszik, egyszer csak magába szál, és azt mondja: Lehet, hogy nem olyan nagy ez a ház, de még is csak elférek benne. S lehet, hogy a fájós lábaimmal kell elmennem minden nap a kúthoz vízért, de azért még is csak megtudom tenni ezt az utat, s minden nap van friss vizem. Lehet, hogy nem a legdivatosabbak a ruháim, de mindig ki tudtam mosni, és tisztát vehettem fel. S a gyermekeim, bár dolgoznak, de a mikor egy kis szabadidejük van, azért hetente mindig is meglátogatnak.
Amikor ilyen megértő belátásra jutott a gyermekeivel és az unokáival kapcsolatban, – a történet szerint-a ház visszanyerte eredeti formáját, az ágy végében már nem dinnyéket, hanem a lábfejeit látta, a szekrényre kirakott ruha tiszta, és látja, hogy érkeznek a gyermekei és az unokái, s puszival köszöntik a nagymamát…”
„Elfogadni és szeretni a ’”tökéletlenségeivel” együtt „…
„Egyik házasságra felkészítő kolléga megkérdezte a fiatalokat: Mikor érezték azt, ha a párjuk, a fiú, megkérné a kezüket és ők „Igen”-t mondanának, vagy a fiúk, hogy most már megkérnék a lány kezét”.
Az egyik azt mondta: „Amikor már meg van az egzisztenciám.” A másik azt válaszolta: „Amikor befejeztem a tanulmányaimat.”
Egy lány azt mondta: „Akkor éreztem úgy, amikor a páromat a „tökéletlenségeivel”együtt tudtam szeretni. Van benne valami, de valami egészen másként van meg benne, mint a többiekben. „…