Szent József, a munkás
KULTÚRA – 2025. május 1., csütörtök | 6:00
Május 1-je Szent József, a munkás liturgikus emléknapja Egyházunkban. Az emléknapot XII. Piusz pápa vezette be 1955. május 1-jén.
József, a Boldogságos Szűz jegyese, a Megváltó nevelőapja foglalkozását tekintve ács volt – egyszerű, kétkezi munkás. Ezért tekintünk rá úgy mint a munkások védőszentjére. Emellett az ácsok, a favágók, az asztalosok, a kézművesek, a keresztény házasságok és családok, az üldözöttek és a jó halál, valamint a katolikus egyház patrónusa.
Életéről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). A fiatal, szintén dávidi származású Mária jegyese lett. Mindkét evangélium úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll a Megváltó életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Az Úr József mellett dolgozott, megtanulta tőle az ácsmesterséget.
Szent József a mindennapok hallgatag szentje. Nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. Csendben, hallgatva élte le életét a Megváltó mellett. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: ahogy életében, úgy halálakor is jelen voltak Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.
* * *
Részlet II. János Pál pápa Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításából:
„Amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az Egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hónap első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen, ha azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a Megtestesülés misztériumába Isten Fiának emberségével, sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához. […]
»Szent József a példaképe azoknak az alázatosaknak, akiket a kereszténység nagy célokra rendel… Ő annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy az emberek Krisztus jó és hiteles követői legyenek, csak általános, emberi, egyszerű, de igaz és hiteles erények szükségesek.« (VI. Pál, Párbeszéd (1969. március 19.): Insegnamenti, VII (1969), p. 1268.)”
Istenünk, te adtad a törvényt, hogy az ember dolgozzék és részt vegyen teremtő munkádban. Segíts jóságoddal, hogy Szent József példájára és oltalmával úgy dolgozzunk, ahogy megparancsoltad, és elnyerjük tőled a jutalmat, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Magyar katolikus lexikon
Katolikus.hu/Könyvtár/II. János Pál pápa írásai
Magyar Kurír
(bh)
Az isteni irgalmasság vasárnapja – „Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége”
KULTÚRA – 2025. április 26., szombat | 19:106
Idén április 27-én ünnepeljük az isteni irgalmasság vasárnapját, ebből az alkalomból idézzük fel az ünnep történetét.
Szent II. János Pál egész pápaságában központi helyet foglalt el az isteni irgalmasság gondolata. Már megválasztása után két évvel, 1980 adventjének kezdetén kiadta második, Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) kezdetű enciklikáját, mellyel mintegy programot is adott: „Minél inkább eltávolodik az ember Istentől és az irgalom misztériumától, s minél inkább elveszíti a világ eszméinek hatására az irgalom szó értelmét, az Egyháznak annál inkább joga és kötelessége, hogy »hathatós kiáltással« forduljon az Isteni Irgalomhoz” (96).
Milyen út vezetett a Dives in misericordia enciklikáig és az isteni irgalmasság vasárnapjának kihirdetéséig – II. János Pál pápa életében és az Egyház 20. századi történetében?
Az irgalmasság gondolata és üzenete végig jelen van a Szentírásban – idézte fel kérésünkre győri látogatásakor e gondolatiság kezdeteit Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek. Majd így folytatta: a II. világháború előtt az isteni irgalmasság üzenete nagy erővel köszönt vissza Fausztina nővér életében és működésében. (Szent Faustyna Kowalska, vagyis Szent Fausztina nővér 1938. október 5-én hunyt el Krakkóban – a szerk.) Leírásra került: a világban nem lesz béke addig, míg nem fordulunk az isteni irgalmassághoz.
„Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” (Szent Fausztina: Napló 300)
A Fausztina nővér számára kinyilatkoztatott ígéretek valamiképp óvtak minket a II. világháború előtt – tette hozzá a krakkói érsek, aki negyven éven keresztül volt II. János Pál személyi titkára és barátja. – És most a világ újra visszafordul az irgalmasság felé. Ez az orvosság, a kegyelem a korunk veszélyes ideológiáival folytatott harcban. Talán Isten így ad útmutatást: azt üzeni, hogy irgalmasságához fordulva tudjuk a világ gondjait, problémáit orvosolni, gyógyítani.
Stanisław Dziwisz elmondta, Karol Wojtyła Krakkó Łagiewniki városrészének kőfejtőjében dolgozott, amely nagyon közel volt Fausztina nővér rendházához. Ott ismerkedett meg a II. világháború alatt titokban szemináriumba járó, munkásként dolgozó fiatalember, a későbbi pápa az irgalmasságnak ezekkel a Fausztina nővér számára kinyilatkoztatott jeleivel. És így válhatott az isteni irgalmasság az ő keresztény életének, papságának, püspökségének és pápaságának is középpontjává.
Az isteni irgalmasságnak két nagy szentje van: Fausztina nővér és II. János Pál pápa – hangsúlyozta Dziwisz bíboros.
* * *
Az Isteni Irgalmasság eredeti kegyképe (Vilnius)
„Fausztina nővér a második világháború előestéjén halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában kapta meg az isteni irgalmasság kinyilatkoztatását, s mindazt, amit megélt, leírta Naplójában. A második világháború túlélői számára Szent Fausztina Naplójának e sorai olybá tűntek, mint az Isteni Irgalomnak egy különleges, 20. század nézőpontjából megírt evangéliuma. A kortársak felfogták üzenetét, mégpedig éppen a második világháború során drámai módon felhalmozódott rossznak és a totalitárius rendszerek kegyetlenségének a tükrében. Mintha Krisztus azt akarta volna kinyilatkoztatni, hogy
a rossz – amelynek az ember létrehozója és áldozata – elé állított végső korlát éppen az Isteni Irgalom.
Ennek az irgalomnak természetesen része az igazságosság is, ám a világ és az ember történelme során az isteni tervben nem kizárólag az igazságosságé az utolsó szó. Isten mindig el tudja választani a jót a rossztól, s azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (vö. 1Tim 2,4): Isten a szeretet (1Jn 4,8). A Fausztina nővér előtt megjelent megfeszített és feltámadt Krisztus eme igazság legfőbb kinyilatkoztatása” (Az irgalom misztériuma. In: II. János Pál: Emlékezet és azonosság, Budapest, 2005, 58–62.).
Faustyna Kowalska boldoggá avatását II. János Pál pápa kezdeményezte, még Krakkó érsekeként, 1965-ben. Majd 1993. április 18-án, húsvét második vasárnapján az eljárás elindítója immár pápaként avatta boldoggá Fausztina nővért. A szentté avatásra hét évvel később, 2000. április 30-án, ismét csak húsvét második vasárnapján került sor.
Ekkor hirdette ki a pápa a világ számára az isteni irgalmasság ünnepét is, e szavakkal: „Húsvét második vasárnapja ettől kezdve az egész Egyházban az isteni irgalmasság vasárnapja nevet viseli.” És a Szentatya hozzátette: ezzel az üzenettel, az isteni irgalmasság üzenetével kívánja átvezetni az Egyházat a harmadik évezredbe.
„Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat!” (Napló 570)
„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám…” (Napló 699)
II. János Pál pápa, az isteni irgalmasság üzenetének fáradhatatlan hirdetője volt. Imádságában is irgalomért fohászkodott.
„Minthogy pedig az ima az egyetlen fegyver, amelyet a pápa használ, egy utolsó kérdést teszek fel neki, amelyben sok másik is benne foglaltatik, és amelyik e párbeszéd legrövidebb válaszát kapja. Azt kérdezem tőle, hogy milyen imát mond a világért? Ezt feleli: „Irgalomért könyörgök. Igen, irgalomért” („Ne féljetek!” – André Frossard és II. János Pál pápa párbeszéde, Budapest, 1986, 199.).
És a Szentatya életével, pápaságával, betegségével és halálával is tanúságot tett Isten végtelen irgalmába vetett bizalmáról. Halála időpontja – 2005. április 2., az isteni irgalmasság vasárnapjának vigíliája – által mindez még nyilvánvalóbb megerősítést nyert.
A lengyel pápát, ugyanúgy, ahogy ő Fausztina nővért, az isteni irgalmasság ünnepén avatta boldoggá XVI. Benedek pápa 2011-ben, majd szentté Ferenc pápa 2014-ben.
* * *
És a történet tovább folytatódik. Stanisław Dziwisz bíboros szavaival: „Ferenc pápa is az irgalmasságnak szenteli pontifikátusát.” 2015. április 11-én, az Isteni Irgalmasság ünnepének vigíliáján tette közzé a Szentatya az irgalmasság szentévét meghirdető, Misericordiae vultus kezdetű bulláját. A rendkívüli szentév – melynek mottója: „Irgalmasok, mint az Atya” – 2015. december 8-án kezdődött, és 2016. november 20-án, Krisztus Király vasárnapján zárult.
Ferenc pápa is fáradhatatlanul hirdeti Isten irgalmasságát. 2016. március 30-i katekézisében így tanított: „Isten nagyobb a bűnünknél! Az ő szeretete olyan óceán, amelybe megmerítkezhetünk az elsüllyedés veszélye nélkül: megbocsátani Isten számára azt jelenti, hogy nekünk adja azt a bizonyosságot, hogy ő sosem hagy el minket.”
„Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Mielőtt eljövök mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját. Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia.” (Napló 1146)
Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, milyen csodálatos, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Fotó: Lambert Attila; Opoka.org.pl; Vatikáni Rádió; SwietaFaustynaKowalska
Borsodi Heni/Magyar Kurír
https://www.facebook.com/1218518853/videos/10222262915021305/– 2020. április 21…..
Nagyszombat és húsvéti vigília
Kultúra – 2025. április 18., péntek | 20:00
Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília szertartásával veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és mindenkit meghív az örök életre.
Nagyszombat a gyász napja, Jézus most sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt. Ilyenkor betölti lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, amely segít Krisztus szeretetének-halálának titkában elmélyedni. Ezzel a lelkülettel készülődünk a feltámadás örömére.
Nagyszombat és húsvéti vigília
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az Egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötétség, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, utalva arra a sötétségre, amely a világra borult Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.
A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a 4. századra vezethető vissza.
A húsvéti vigília a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy
Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké.
A húsvéti gyertya fénye Jézus Krisztust, az ő feltámadását jelzi, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon. A húsvéti gyertyába szúrt tömjénszegek Jézus halálos sebeit jelzik.
A feltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt fel, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája mintegy megjeleníti a feltámadás pillanatát – ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz.
A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat.
Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála.” Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exsultet, a húsvéti örömének, mely az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.
A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése, és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes Alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.
A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőttkorukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a Mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az Egyház tagjaivá leszünk, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követi a víz megszentelése és a keresztelés. Az Egyház akkor is szentel vizet, ha keresztelésre nem kerül sor. A hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják, és velük együtt a hívek. Nemcsak azért teszik ezt a hívek, mert keresztségük titkára emlékeznek, hanem azért is, mert mindannyiuknak testvéri felelősséget kell vállalniuk a keresztelendőkért, egymásért.
A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és az egész világ számára elviszik az Örömhírt:
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Fotó: catholic.com; Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Nagycsütörtök az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe
KULTÚRA – 2025. április 16., szerda | 19:50
Nagycsütörtökön délelőtt krizmaszentelési szentmisét tartanak a püspöki székesegyházakban. A püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. A szentmise alatt kerül sor a keresztelendők és a betegek olajának, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizma megszentelésére.
Este minden templomban szentmisével emlékeznek az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására.
Nagycsütörtök az Eucharisztia (Oltáriszentség) ünnepe
A nagycsütörtök esti liturgiában az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van.
Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat.
A nagycsütörtöki evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát.
Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, és ezért van virág az oltáron.
A Gloria (Dicsőség) éneklésére minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, ezután elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek”, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.
A szentmise végén az Oltáriszentséget a mellékoltárhoz viszik. Ezt követi az oltárfosztás, amikor az oltárról minden díszt eltávolítanak. Ezek a jelek Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezik. A szentmise végén elmarad az áldás, és csendben fejeződik be, ami jelzi a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött, kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” – kérdezte tőlük. Erre gondolunk, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísérjük, s amikor a szentmise után szentségimádást végzünk…
Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani vele. Elkezdődik a nagycsütörtöki virrasztás az értünk vérrel verítékező Jézussal.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Kép: Ford Madox Brown: Jézus megmossa Péter lábát (részlet), 1852–56, Tate Gallery, London
Magyar Kurír
Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása
KULTÚRA – 2023. április 1., szombat | 20:101
Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.
Virágvasárnap jelentése a latin dominica palmarum, azaz a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, ami az ünnepi körmenetet és a dicsőséges bevonulást vételezi elő. Ezen vasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek, ahogy azt már a 4. századtól lejegyezték, és a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedtek el világszerte. A Katolikus Egyházban a hagyományos virágvasárnapi ünnepi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik. A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papságot és az asszisztenciát. Az ünnepi körmenet arról való megemlékezés, ahogy egykor Jézust ünnepelte a jeruzsálemi tömeg. A szamárháton bevonuló Jézust meglátva leterítették ruháikat, ágakat törtek a fákról, s eléje szórva ezt kiáltozták: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,9–10). Kétezer évvel ezelőtt a jeruzsálemi nép Dávid fiaként üdvözölte Krisztust, Messiásként, aki szabadulást hoz népükre és megszabadítja őket a rómaiak elnyomása alól. Krisztus küldetése azonban egészen más volt, nem az elnyomó uralomtól szabadította meg a népét, és ezáltal az egész emberiséget, hanem a bűn rabságából. Ebben áll a megváltói tett, ez húsvét értelme.
A virágvasárnapi liturgia minden ünnepélyessége mellett már az Úr szenvedéstörténetét tárja elénk. Az olvasmány, Izajás próféta könyvéből a megjövendölt Messiásról szól (Iz 50,4–7), a szentlecke Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből Krisztus kenózisát (önkiüresítését), az Atyának való engedelmességet és kereszthalálát mondja el (Fil 2,6–11). Az evangéliumi szakasz pedig Jézus passióját, kínszenvedését tárja elénk Szent Máté evangélista szerint (Mt 26,14–27,66).
A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az Egyház kifejezi hitét, miszerint a dicsőséges bevonulás kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja. A virágvasárnapi szentmisén figyeljünk a szentleckében Szent Pál apostol szavaira is: „…Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az úr.” A nagyhét kezdetén forgassuk lelkünkben ezeket a szavakat, és a krisztusi szeretetet hordozva vegyünk részt a szertartásokon, hogy húsvét hajnala mindannyiunk szívében felragyoghasson.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Fotó: Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Keresztút: Joseph Ratzinger bíboros imái és elmélkedései
HAZAI – 2005. március 26., szombat | 13:44
Első állomás: Halálra ítélik Jézust
Szent Máté evangéliumából (27,22-23.26)
Pilátus tovább kérdezte: „Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?” Mind azt kiabálták: „Keresztre vele!” „De hát mi rosszat tett?” – kérdezte. Annál inkább ordították: „Keresztre vele!”
Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.
Elmélkedés
A világ Bírája, aki egy nap majd visszatér, hogy mindannyiunkat megítéljen, most itt áll, megsemmisülve, megszégyenítve és erőtlenül a földi bíró előtt. Pilátus nem egy rosszindulatú szörnyeteg. Tudja, hogy ez az elítélt ártatlan; keresi, mi módon szabadíthatná meg őt. Azonban szíve megosztott. Végül hát engedi, hogy helyzete, állása, saját mag a fontosabb legyen a jognál. Azok az emberek sem rosszindulatú szörnyetegek, akik ordítoznak és Jézus halálát követelik. Sokan közülük Pünkösd napján majd „szíven találva” érzik magukat (ApCsel 2,37), amikor Péter így szól hozzájuk: „A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek – … ti és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek” (ApCsel 2,22k). Azonban most a tömeg hatása alá kerülnek. Azért ordítanak, mert a többiek is ordítanak, és úgy ordítanak, ahogyan a többiek is ordítanak.Így tehát agyarlóság, a gyávaság, az uralkodó mentalitás diktátumától való félelem okán lábbal tiporják az igazságot. A lelkiismeret halk hangját elnyomja a tömeg ordítása. A határozatlanság és az emberektől való félelem erőt adnak a gonosznak.
Imádság
Urunk, Tégedhalálra ítéltek, mert az emberektől való félelem elnyomta a lelkiismeret hangját. Az egész történelem során ugyanígy újra meg újra az ártatlanokat sújtják, ítélik el és ölik meg. Mi magunk is hányszor részesítettük előnyben a sikert az igazsággal, önnön javunkat a jogossággal szemben.Adj erőt a lelkiismeret halk hangjának, a te hangodnak életünkben! Tekints rám, mint ahogy rátekintettél Péterre is, miután ő megtagadott Téged! Pillantásod hatoljon lelkünkbe, és adjon irányt életünknek! Azoknak, akik Nagypénteken ellened kiáltottak, Pünkösdkor megadtad a szív megrendülését és a megtérést. Így nekünk is reményt adtál. Ajándékozd nekünk is mindig újra a megtérés kegyelmét!
Második állomás: Jézus vállaira veszi a keresztet
Szent Máté evangéliumából (27,27-31)
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék.
Elmélkedés
Az ál-királyként elítélt Jézust megszégyenítik, azonban ebben borzalmas módon az igazság mutatkozik meg. A hatalmi jelvények, amelyeket ennek a világnak a hatalmasai hordanak, hányszor jelentenek gúnyt az igazsággal, az igazságossággal és az emberi méltósággal szemben! A világ hatalmasainak szertartásai és nagy szavai hányszor semmi egyebet nem jelentenek, mint pompás hazugságokat, az általuk viselt hivatal által rájuk ruházott megbízatás karikatúráit, amely szerint a jó szolgálatában kellene állniuk! A megszégyenített J ézus, aki a szenvedés koronáját viseli, épp így mutatkozik meg igaz Királyként. Az ő jogara az igazság (vö. Zsolt 45,7). Az igazságnak szenvedés az ára ebben a világban: ő, az igazi Király, nem erőszak, hanem irántunk érzett és értünk szenvedő szeretet által uralkodik. Magára veszi a keresztet – a mi keresztünket, emberlétünk terhét, a világ terhét. Így jár előttünk és mutatja meg nekünk, miként találjuk meg az utat az igazi élethez.
Imádság
Urunk, te engedted, hogy megszégyenítsenek és szidalmazzanak. Segíts bennünket, hogy soha ne egyezzünk bele a szenvedők és gyengék ellen irányuló gúnyba! Segíts, hogy a megalázottakban, a kitaszítottakban a Te arcodat ismerjük fel! Segíts, hogy ne rettenjünk vissza a világ gúnyával szemben, amikor az akaratod iránti eng edelmességet megvetik! Te hordoztad a keresztet és meghívtál minket, hogy kövessünk Téged ezen az úton (Mt 10,38). Segíts, hogy felvegyük keresztünket, ne meneküljünk előle, és az élet nehézségeivel szemben ne zúgolódjunk s ne veszítsük el bátorságunkat. S egíts, hogy a szeretet útján járjunk – s a szeretet követelményeinek eleget téve eljussunk az igazi örömre.
Harmadik állomás: Jézus először esik el a kereszt alatt
Izajás próféta könyvéből (53,4-6)
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.
Elmélkedés
Az ember elesett és újra meg újra elesik: Hányszor lesz az ember önmaga karikatúrájává, s nem Isten képe többé, han em a Teremtő gúnyképe. A férfi, akit a Jeruzsálemből Jerikóba vezető úton a rablók kezébe került, a akit kiraboltak, majd félholtan, vérezve az út szélén hagytak – nem magának az embernek a képe? Jézus elesése a kereszt alatt nem pusztán az ostorozás miatt már halálosan fáradt ember Jézus földre esése. Ebben az esésben valami mélyebb tárul fel, ahogyan azt Szent Pál a Filippiekhez írt levelében kifejti: „Õ Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez… Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6-8). Jézus kereszt alatti elesésében egész útja megmutatkozik: szabadon vállalt alászállása, hogy minket a büszkeség bűnéből felemeljen. Ugyanakkor megmutatkozik büszkeségünk lényege is: a gőg, hogy önmagunkat emancipáljuk Istentől és csak mi magunk akarunk lenni, a gőg, hogy azt hisszük, nincs szükségünk az örök Szeretetre, hanem magunk akarjuk életünket berendezni. Az igazság elleni eme lázadásban, ebben a próbálkozásban, hogy mi magunk legyünk Isten, önmagunk Teremtője és Bírója, elbukunk és az önelpusztításba zuhanunk alá. Jézus alászállása a mi büszkeségünk leküzdése, alászállásával felemel bennünket: Hagyjuk magunkat felemelni! Szabaduljunk meg önelégültségünktől, hamis önállóság-őrületünktől, és tanuljuk meg tőle, az Alászállottól, hogy mi magunk is alászállva, Isten és az eltiport testvérek felé fordulva megtaláljuk igazi nagyságunkat!
Imádság
Úr Jézus, a kereszt súlya a földre sújtott Téged. Bűneink, gőgünk súlya sújt le Téged. Azonban elesésed nem sötét végzet, nem a megvert ember puszta gyengesége. Te akartál hozzánk jönni, akik gőgünkkel a földön heverünk.A gőg, miszerint mi magunk és képesek vagyunk embert gyártani, oda vezetett, hogy az emberek áruvá lettek, hogy meg lehet venni és el lehet adni őket, hogy készletraktárnak tekintjük őket tevékenységünkhöz, amellyel azt reméljük, hogy magát a halált is leküzdjük. Eközben azonban az ember méltóságát egyre jobban lealacsonyítjuk. Urunk, jöjj segítségünkre elesettségünkben. Segíts, hogy elhagyjuk pusztító gőgünket, és az alázatodból való tanulás által újból felegyenesedjünk!
Negyedik állomás: Jézus édesanyjával találkozik
Szent Lukács evangéliumából (2,34-35.51)
Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”
Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Elmélkedés
Jézus keresztútján ott áll Mária, az édesanyja. Jézus nyilvános élete idején a háttérben kellett maradnia, hogy Jézus új családja, tanítványai családja születésének helyetadjon. Hallania kellett ezeket a szavakat: „Ki az anyám s kik a rokonaim? … Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,48-50). Most megmutatkozik, hogy Mária nem csak test szerint, de szíve szerint is édesanyja Jézusnak. Még mielőtt testében foganta volna Jézust, Mária már szívében megfoganta őt engedelmessége által. Neki mondta az angyal: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz… Nagy lesz ő… Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját” (Lk 1,31k). Azonban nem sokkal később Mária hallotta az agg Simeon szájából a másik szót is: „tőr járja át a lelkedet” (Lk 2,35).Ekkor talán olyan prófétai szavak is tudatosultak benne, mint a következő: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte… Mint a juh, amelyet leölni visznek… ő semnyitotta ki a száját” (Iz 53,7).Most mindez elérkezett. Szívében Mária mindvégig megőrizte a szót, amelyet egykor, mindennek kezdetén az angyal mondott neki: „Ne félj, Mária” (LK 1,30).A tanítványok elfutottak, Mária azonban nem menekül el. Az anya bátorságával, az anya hűségével, az anya jóságával áll itt, valamint hitével, amely ellenáll a sötétségnek: „Boldog vagy, aki hittél” (Lk 1,45). „Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8). Igen, ebben a pillanatban Jézus tudja: talál hitet aföldön. Ebben az órában ez jelenti számára a vigasztalást.
Imádság
Szűz Mária, Urunk Anyja, te hűséges maradtál, amikor a tanítványok elfutottak. Ahogy elhitted, amikor az angyal a hihetetlent hirdette, hogy a Magasságbeli anyja leszel, ugyanúgy hittél legmélyebb megaláztatásának órájában is. Így a kereszt, a legsötétebb világéjszaka órájában a hívek, az Egyház anyjává lettél. Kérünk téged: Taníts bennünket hinni, és segíts, hogy hitünk a szolgálat bátorságává és a segítő és együtt szenvedő szeretet tettévé legyen.
Ötödik állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni
Szent Máté evangéliumából (27,32; 16,24)
Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen.
Elmélkedés
Cirenei Simon bevégezte munkáját, hazafelé tart és ekkor találkozik az elítéltek szomorú menetével – számára minden bizonnyal megszokott látvány. A katonák gyakorolják a kényszerkötelezettségre vonatkozó jogukat, és a megtermett földműves vállaira teszik a keresztet. Micsoda ellenkezést válthatott ki belőle, hogy hirtelen belebonyolódott az elítéltek sorsába! Megteszi, amit meg kell tennie, minden bizonnyal belső idegenkedéssel. Azonban Szent Márk megemlíti vele együtt fiainak is a nevét, akik az olvasó számára minden bizonnyal ismerősek voltak mint keresztények és mint közösségüknek tagjai (Mk 15,21). A kényszer alatt született találkozásból hit lett. A Cirenei a Jézussal való menetelésben és a kereszt közös hordozásában felismerte: kegyelem volt, hogy ezzel a keresztrefeszítettel mehetett és segíthetett neki. A szenvedő és nem szóló Jézus titka szíven találta őt. Csakis Jézus isteni szeretete válthatta és válthatja meg az egész emberiséget, és ő azt akarja, hogy vele hordozzuk keresztjét, hogy kiegészítsük azt, ami szenvedéséből még hiányzik (Kol 1,24). Valahányszor jóságban találkozunk egy szenvedővel, egy üldözöttel vagy egy magatehetetlennel, és segítünk nekiszenvedése hordozásában, mindannyiszor Jézus saját keresztjének hordozásában vállalunk részt. Így befogadjuk az üdvösséget és hozzájárulhatunk mi magunk is a világ üdvösségéhez.
Imádság
Urunk, te megnyitottad Cirenei Simon szemét és szívét, és a kereszt hordozásában megadtad neki a hit kegyelmét. Segíts, hogy szenvedő embertársaink mellett álljunk, akkor is, amikor az erre szóló hívás ellenkezik terveinkkel vagy szimpátiánkkal. Add, hogy felismerjük: kegyelem az, hogyha együtt hordozhatjuk a másik emberrelkeresztjét. Add, hogy megtapasztaljuk, hogy ezáltal veled együtt vagyunk úton. Add, hogy boldogok legyünk, hogy a veled és ennek a világnak szükségével való együtt-szenvedésben az üdvösség szolgáivá legyünk, és segédkezhessünk tested, az Egyház felépítésében.
Hatodik állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Izajás próféta könyvéből (52,2-3)
Rázd le a port magadról, kelj föl, rabságot szenvedett Jeruzsálem! Oldd le nyakad bilincseit, Sionnak fogoly leánya! Ezt mondja az Úr: Ingyen adtalak el, s most is váltságdíj nélkül váltalak vissza benneteket.
A Zsoltárok könyvéből (27,8-9)
Szívem ezt sugallta: „Keresd tekintetét!” Uram, a te arcodat akarom keresni. Ne rejtsd el előlem arcodat, ne taszítsd el szolgádat haraggal! Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentőm, ne hagyj el végképp!
Elmélkedés
„Uram, a te arcodat akarom keresni. Ne rejtsd el előlem arcodat” (Zsolt 27,8-9). Veronika – vagy ahogy a görög hagyomány nevezi: Bereniké – az ószövetségi igazak vágyakozását testesíti meg, amely arra irányul, hogy Isten arcát láthassák. Jézus keresztútján természetesen ő csak az asszonyi jóság szolgálatát teszi: Jézusnak nyújtja kendőjét. Õt nem fertőzi meg a katonák brutalitása, sem a tanítványok félelme nem bénítja meg. Õ a jóságos asszony képe, aki a szívek megzavarodottsága és sötétségbe burkolózása közepette megőrzi a jóság bátorságát, nem engedi, hogy szívére leszálljon a sötétség. „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent”, mondta az Úr a hegyi beszédben (Mt 5,8). Veronika először csak egy megkínzott, a szenvedés jelét viselő emberi arcot lát. Azonban a szeretet cselekedete belevési szívébe Jézus valódi képét: A vérrel és sebekkel teli főben meglátja Isten és az Õ jóságának arcát, amely jóság még a legmélyebb szenvedésben is utánunk jön.Csak szívünkkel láthatjuk Jézust. Csak a szeretet az, ami látóvá és tisztává tesz bennünket. Csak a szeretet által ismerhetjük meg Istent, aki maga a Szeretet.
Imádság
Urunk, add meg nekünk a szív nyugtalanságát, amely a te arcodat keresi. Óvj meg minket a szív vakságától, amely csak a dolgok felszínét látja. Add meg nekünk azt a világosságot és tisztaságot, amely képessé tesz bennünket arra, hogy meglássuk jelenlétedet a világban. Add meg nekünk a bátorságot az alázatos szeretethez ott, ahol nagy dolgokra nem vagyunk képesek. Vésd bele szíveinkbe arcodat, hogy találkozhassunk veled, és megmutathassuk a világnak képedet.
Hetedik állomás: Jézus másodszor esik el a kereszt alatt
A Siralmak könyvéből(3,1-2.9.16)
Olyan ember vagyok, aki átéltem a nyomorúságot haragjának vesszeje alatt. A sötétségbe vitt és vezetett, nem a világosságba.
Faragott kövekkel zárta el utamat, eltorlaszolta ösvényemet.
Kaviccsal összetörte fogaimat, hamut adott eledelül.
Elmélkedés
Jézus háromszori esésének és a kereszt súlyának áthagyományozott történetében Ádám bukásának, önnön emberi elesettségünknek dimenzióit és Jézus elesettségünkbe való alászállásának titkát magyarázza. Az ember elesése a történelem során mindig új formákat ölt. Szent János első levelében az ember háromszoros bukásáról szól: a test kívánságáról, a szem kívánságáról és az élet kevélységéről. Ezt ő kora bűnének s a bűn kilengésének és elfajulásainak hátteréből az ember és az emberiség bukására vonatkoztatja. Azonban gondolhatunk a későbbi történelemre is – arra, ahogya kereszténység, belefáradva a hitbe, elhagyja az Urat: a nagy ideológiákban és az ember banalizálásában, amelynek már nincs többé szüksége ideológiákra, és amely csak hagyja a dolgokat menni a maguk útján, egy új, rosszabb pogányságot épít, amely Istent végérvényesen ki akarja utasítani, és ezáltal azon van, hogy az embertől magától is megszabaduljon. Az ember a porban hever. Az Úr hordozza ezt a súlyt, és elesik, és elesik, hogy hozzánk jöjjön; ránk tekint, hogy szívünk újra felébredjen; elesik, hogy minket fölemeljen.
Imádság
Úr Jézus Krisztus, Te hordoztak terheinket és most is hordozod azokat. Terhünk súlya a földre nyom Téged. Emelj föl bennünket újra, mert önerőnkből nem tudunk a porból fölkelni! Oldd meg sóvár vágyakozásunk átkát! Kőszívünk helyett adj nekünk húsból való szívet, egy látó szívet! Törd meg az ideológiák hatalmát, hogy az ember átlásson hazug szövedékeiken! Ne engedd, hogy az anyagelvűség fala áthághatatlan legyen!Engedd, hogy újra felfoghassunk Téged! Tégy minket újra józanná és figyelmessé, hogy ellenálljunk a rossz hatalmának, és segíts, hogy a másik ember külső és belső szükségét észrevegyük, és segítségére siessünk! Emelj föl bennünket, hogy mi is felegyenesíthessünk másokat! Adj nekünk reményt minden sötétségben, hogy a remény hordozóivá váljunk a világ számára!
Nyolcadik állomás: Jézus találkozik a síró jeruzsálemi asszonyokkal
Szent Lukács evangéliumából (23,28-31)
Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik -, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?”
Elmélkedés
Elgondolkodtató, hogy milyen keményen szól Jézus a síró asszonyokhoz, akik mégiscsak őt akarják kísérni és miatta zokognak. Hogyan kell ezt értenünk? Nem érezzük mindebben a feddést, amely egy pusztán érzelmi alapú, szentimentális jámborság ellen irányul, amely nem válik megtéréssé és megélt hitté? Nem elég, hogy szavakkal és érzésekkel panaszkodunk a világ szenvedéseiről, miközben életünk mégiscsak úgy folyik tovább, mint ahogy az mindig is volt. Ezért az Úr figyelmeztet bennünket a veszélyre, amelyben élünk. Megmutatja nekünk a bűn és az ítélet komolyságát. Nem vagyunk-e túlságosan is annak kísértésében, hogy a rossz és az ártatlanok szenvedése fölötti megbotránkozásunk szavai ellenére mégiscsak ártalmatlanná tegyük a rossz titkát? Isten és Jézus képében nem csak a szelídet és a szeretet-telit akarjuk-e látni, miközben csönden kitöröljük belőle az ítéletet? Isten előtt mégsem olyan tragikus emberi gyengeségünk, gondoljuk; hisz mi is csak emberek vagyunk. Azonban a Fiú szenvedését szemlélve láthatjuk, hogy mennyire komoly valóság a bűn, hogy mily fokon kell kiszenvedni azt, hogy legyőzhessük. A szenvedő Úr alakjával szemközt véget ér a rossz elbanalizálása. Hozzánk is így szól_ Ne engem sirassatok, magatokat sirassátok… Mert ha a zöldellő fával így tesznek, milesz a sorsa a kiszáradt fának?
Imádság
Urunk,te a bűnbánatról szóltál a síró asszonyoknak, valamint az ítélet napjairól, amikor mi a te színed, a Világbíró színe elé kell, hogy álljunk. Te meghívsz, hogy kilépjünk a rossz elbanalizálásából, amellyel megnyugtatjuk magunkat, hogy békésen élhessünk tovább. Te megmutatod nekünk felelősségünk komolyságát, a veszélyt, hogy az ítéletnél bűnösnek és gyümölcstelennek találtatunk. Segíts, hogy ne pusztán siránkozva vagy szavakkal haladjunk melletted! Téríts meg bennünket, és adj nekünk új életet; ne engedd, hogy végül mint kiszáradt fa álljunk meg előtted, hanem inkább legyünk eleven ágak terajtad, aki az igaz szőlőtő vagy, és gyümölcsöt hozzunk az örök életre (vö. Jn 15,1-10)!
Kilencedik állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt
A Siralmak könyvéből (3,27-32)
Jó az embernek, ha igát hordoz ifjúságától fogva. Üljön le a magányban és hallgasson, amikor ráteszi az Úr; szája érjen le a földig. Talán még van remény. Tartsa oda arcát annak, aki üti, teljen el gyalázattal. Mert az Úr nem veti el az embert mindörökre. Mert ha büntet is, újra megkönyörül nagy irgalmában.
Elmélkedés
Mi az üzenete Jézus harmadik elesésének számunkra? Mi az ember általánosságban vett esésére gondoltunk, oly sokak bukására Krisztustól egy istentelen szekularizmusba. De nem kell-e arra is gondolnunk, hogy mennyit kell Krisztusnak elszenvednie Egyházában? Hányszor élnek vissza jelenlétének szent Szentségével, a szív mily ürességébe és gonoszságába lép be oly sokszor? Hányszor ünnepeljük csakis önmagunkat, s nem is fordítunk ügyet Reá? Hányszor forgatjuk ki szavait vagy élünk vissza velük? Mily kevés hit van oly sok elméletben, mennyi üres beszédet hallhatunk? Mennyi szenny van az Egyházban, és éppen azok között, akiknek a papságban egészen Õhozzá kellene tartozniuk? Mennyi gőg és önelégültség? Mily kevésbe vesszük a kiengesztelődés szentségét, amelyben Õ vár reánk, hogy felemeljen elesettségünkből? Mindez jelenvaló az Õ szenvedésében. A tanítványok árulása, Testének és Vérének méltatlan vétele, a Megváltó legégetőbb fájdalma kell, hogy legyen, amely szívének közepébe talál. Nem tehetünk mást, mint szívünk mélyéből hozzá kiáltani: Kyrie, eleison – Urunk, ments meg minket (vö. Mt 8,25).
Imádság
Urunk, Egyházad sokszor egy süllyedő hajónak tűnik számunkra, amely már telve van vízzel és amely menthetetlenül léket kapott. Szántóföldeden több konkolyt látunk, mint búzát. Az Egyház beszennyezett ruhája és arca elrettent minket. Azonban mi magunk vagyunk azok, akik beszennyezik őt. MI magunk árulunk el Téged újra meg újra szavainkkal és viselkedésünkkel. Irgalmazz Egyházadnak: Õbenne is újra meg újra elbukik Ádám. Bukásunkkal Téged is a földre rántunk, és a sátán nevet, mert azt reméli, hogy Te ebből az esésből nem tudsz többet felkelni, hogy Te magad is legyőzöttként a földön maradsz, belevonva Egyházad esésébe. És Te mégis felkelsz. Te felkeltél – feltámadtál, és minket is újra fel tudsz emelni. Gyógyítsd és szenteld meg Egyházadat. Gyógyíts és szentelj meg minket.
Tizedik állomás: Jézus megfosztják ruháitól
Szent Máté evangéliumából (27,33-36)
Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetvemegosztoztak ruháján, majd leheveredtek, és őrizték.
Elmélkedés
Jézust megfosztják ruháitól. A ruha kijelöli az ember társadalmi állását; ez tagozza be őt a társadalomba, teszi őt valakivé. A nyilvános lecsupaszítás azt jelenti, hogy Jézus immár semmi – egy kitaszított, akit a megvetés prédájául vetettek. A lecsupaszítás pillanata a Paradicsomból való kiűzetésre emlékeztet bennünket: Isten ragyogása lehullott az emberről, egyszerre meztelenül és kitaszítva találja magát, lecsupaszítva és szégyenben.Jézusily módon még egyszer magára veszi az elesett ember helyzetét. A ruháitól megfosztott Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy mi mindannyian elvesztettük az „első ruhát”, vagyis Isten ragyogását. A kereszt alatt a katonák sorsot vetnek szegényes vagyonára,ruhájára. Az evangelisták a 22. zsoltár 19. versével beszélik el ezt az eseményt, s azt mondják nekünk, amit Jézus feltámadása után majd az emmauszi tanítványoknak fog mondani: mindennek meg kellett történnie, „az Írás szerint”. Itt semmi sem puszta véletlen, mindez már rejtve benne foglaltatik Isten Szavában és hordoztatik az ő isteni gondolatában. Az Úr keresztülhalad az emberi elveszettség minden állomásán és lépcsőfokán, és mindezen lépcsőfokok a maguk keserűségében mégis a Megváltás egy lépését jelentik: Jézus éppen így vezeti haza az elveszett bárányt. Még arra is emlékeznünk kell, hogy János szerint a sorsvetés tárgya Jézus köntöse volt, amely varratlan volt, egy darabból szőve (19,23). Ebben egy utalást vélhetünk felfedezni a főpap ruhájára, amely „egyetlen fonálból lett fonva”, varrás nélkül (Flavius Josephus a III 161). Õ, a Megfeszített, valóban főpap.
Imádság
Úr Jézus, megfosztottak ruháidtól, megszégyenítettek és kitaszítottak a társadalomból. Te hordozod Ádám szégyenét, és meggyógyítod azt. Te hordozod a világból kitaszított szegények szenvedését és szükségét. Ám éppen így töltöd be a próféták szavát. Éppen így hozol értelmet a látszólagos értelmetlenségbe. Éppen így mutatod meg, hogy Atyád Téged, minket és az egész világot a kezeiben tartja. Adj nekünk tiszteletet az emberrel szemben, léte minden szakaszában és helyzetében, amelyben vele találkozunk! Add meg nekünk kegyelmed fény-ruháját!
Tizenegyedik állomás: Jézus a keresztre szegezik
Szent Máté evangéliumából (27,37-42)
Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: „Ez Jézus, a zsidók királya.” Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva mondogatták: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki.
Elmélkedés
Jézust a keresztre szögezik. A torinoi lepel megmutatja nekünk eme kivégzési mód hallatlan kegyetlenségét. A felajánlott fájdalomcsillapító italból Jézus nem iszik: A keresztrefeszítés teljes gyötrelmét tudatosan vállalja fel.Egész testét összetörték; a Zsoltár szavai valóra váltak: „Féreg vagyok, nem ember, a nép szégyene, akit mindenki megvet” (Zsolt 22,7). „Megvetett volt, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat … a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá” (Iz 53,3k).Álljunk meg a szenvedés e képe, a szenvedő Istenfiú előtt. Tekintsünk reáaz önelégültség és az örömhajhászás óráiban, hogy megtanuljuk a határok betartását, a pusztán anyagi javak felszínességének belátását. Tekintsünk reá a szükségés a megpróbáltatás pillanataiban, hogy felismerjük, hogy éppen így Isten közelségében vagyunk. Próbáljuk meg felismerni arcát azokban, akiket meg szeretnénk vetni. A megvádolt Úr előtt, aki nem akarta arra használni hatalmát, hogy leszálljon a keresztről, hanem a Kereszt fájdalmát egészen a legvégsőkig átszenvedte, még egy gondolat eszünkbe juthat. Antiochiai Ignác, aki maga is az Úrért bilincsekbe lett verve, dicsérte a szmirnaiakat megrendíthetetlen hitük miatt: Húsukban és vérükben mintha az Úr Jézus Krisztus keresztjére lettek volna felszögezve (1,1). Engedjük magunkat felszögeztetni Jézusra, és ne engedjünk semmilyen kísértésnek, amely el akar oldani bennünket Tőle és a gúnynak, amely be akarja ezt beszélni nekünk.
Imádság
Úr Jézus Krisztus, te hagytad magad felszögezni a keresztfára, és magadra vállaltad ennek a szenvedésnek rémisztő kegyetlenségét, tested és méltóságod elpusztítását. Engedted, hogy odaszögezzenek Téged, kibúvók és kompromisszumok nélkül szenvedtél. Segíts, hogy ne meneküljünk az elől, ami kiméretik reánk! Segíts, hogy szorosan hozzád kötődjünk! Segíts, hogy átlássunk azon a hamis szabadságon, amely el kar bennünket űzni Tőled! Segíts, hogy elfogadjuk a Te „kötött” szabadságodat, és a hozzád való erős kötődésben megtaláljuk az igazi szabadságot.
Tizenkettedik állomás: Jézus meghal a kereszten
Szent János evangéliumából (19,19-20)
Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva.
Szent Máté evangéliumából (27,45-50.54)
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egynádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták.
Elmélkedés
Jézus keresztje fölött írva áll az akkori két világnyelven – latinul és görögül – illetve a választott nép nyelvén – hébrül –, hogy ki is ő: a zsidók királya, Dávid megígért fia. Pilátus, az igazságtalan bíró, akarata ellenére prófétává lett. A világ nyilvánossága előtt kihirdetésre kerül Jézus királysága. Jézus maga nemfogadta el a messiási címet, mert az egy hatalomról és a megszabadításról alkotott hamis – emberi – a képet hívottelő. Azonban most ott állhat nyilvánosan a cím – a Megfeszített fölött. Õ így valóban a világ Királya. Most valóban „felmagasztaltatott”. Alászállásában felemelkedett. Most töltötte be radikálisan a szeretet megbízatását, teljesen odaadta önmagát, és éppen így Õ most az igaz Isten megnyilatkozása, Istené, aki a Szeretet. Most már tudjuk, kicsoda Isten. Most már tudjuk, hogy is néz ki a valódi királyság. Jézus a 22. zsoltárt imádkozza, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem…” (Zsolt 22,2). Magába veszi az egész szenvedő Izraelt, az egész szenvedő emberiséget, Isten hiánya sötétségének drámáját, és így ott mutatja fel Istent, ahol végképp legyőzöttnek és távollévőnek tűnik. Jézus keresztje érdekes esemény. A világ elsötétedik, amikor Isten Fia elszenvedi a halált. A föld megremeg. A kereszten pedig kezdetét veszi a pogányokból való Egyház. A római százados felismeri, megvallja, hogy Jézus az Isten Fia. A keresztről győz Jézus – mindig újra.
Imádság
Úr Jézus Krisztus, halálodkor a nap elsötétedett. Mindig újra a keresztre szögeznek Téged. A történelemnek ebben az órájában éppen Isten hiánya sötétségében élünk. A szenvedés és az emberi gonoszság túláradása mögött Isten arca, a Te arcod homályosnak, felismerhetetlennek tűnik. Ám éppen a kereszten ismertetetted meg magadat. Éppen mint szenvedő és mint minket szerető vagy te a Felmagasztalt. Éppen onnan, a keresztről győztél. Segíts, hogy a sötétségnek és a zavarnak ebben az órájában felismerjük arcodat! Segíts, hogy higgyünk neked és kövessünk Téged a sötététségnek és a szükségnek éppen eme óráiban! Mutasd meg magad újra a világnak ebben az órában! Ragyogtasd fel fölénk üdvösségedet!
Tizenharmadik állomás: Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik
A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták. Messziről több asszony figyelte, mi történik; olyanok, akik Galileából eddig kísérték, ésgondoskodtak róla.
Elmélkedés
Jézus meghalt, szívét átszúrja a római katona lándzsája, s a sebből vér és víz ömlik ki: a szentségek áramának titok-teli ábrázolása ez, a keresztségé és az Oltáriszentségé, amelyekből – Jézus megnyitott szívének erejében –mindig újjászületik az Egyház. Csontjait nem törik meg, mint a két másik megfeszítettnek; így valódi húsvéti báránynak bizonyul, amelynek egy csontját sem volt szabad eltörni (Kiv 12,46). És most, hogy mindent elszenvedett, megmutatkozik, hogy Jézus a szív minden elbizonytalanodása, a gyűlölet és gyávaság minden hatalma ellenére sem maradt egyedül. Vannak hűségesek. A kereszt alatt ott állt Mária, az édesanyja, az ő nővére, Mária, Mária Magdolna és a tanítvány, akit szeretett. Most egy gazdag ember is érkezik – Arimateai József: A gazdag átjut a tű fokán, mert Isten megadja neki ehhez a kegyelmet. Eltemeti Jézust eddig még nem használt sírjába egy kertben: A temető, ahol Jézus eltemetik, kertté lesz – azzá a kertté, amelyből Ádám kiűzetett, amikor elszakította önmagát az élet teljességétől, Alkotójától. A kertben lévő sír tudtunkra adja, hogy a halál hatalma véget ér. A főtanács egy tagja érkezik, Nikodémus, akinek Jézus meghirdette a vízből és Szentlélekből való újjászületés titkát. Még a Jézust halálra ítélő testületben is van valaki, aki Õt holtában újra megismeri és megvallja. A nagy gyász, a nagy napfogyatkozás és reménytelenség órája fölött mégis ott áll titokzatosan a remény fénye. Az elrejtezett Isten mégis az élő és közeli Isten. A meghalt Úr mégis Urunk és Megmentőnk marad, még a halál éjszakájában is. Jézus Krisztus Egyháza, az Õ új családja, elkezd kialakulni.
Imádság
Urunk, Te alászálltál a halál éjszakájába. Azonban holttestedre jóságos kezek viselnek gondot, és vászonba takarják (Mt 27,59). A hit nem halt meg teljesen, a nap nem nyugodott le egészen. Mily sokszor tűnik úgy, hogy alszol. Mily könnyen fordulunk el mi, emberek, és mondjuk: Isten meghalt. Add, hogy a sötétség óráiban felismerjük, hogy Te mégis itt vagy. Ne hagyj minket egyedül, amikor elcsüggednénk. Segíts, hogy mi se hagyjunk egyedül Téged. Add nekünk a hűséget, amely kitart a zavarodottságban is, és a szeretetet, amely éppen a legnagyobb szükségedben átfog Téged, miként Anyád is most még egyszer ölébe rejtett Téged. Segíts minket, segítsd a szegényeket és gazdagokat, egyszerűeket és okosakat, hogy átlássanak félelmeiken és előítéleteiken, és hogy képességeinket, szívünket felajánljuk Neked, így előkészítve a kertet, amelyben megtörténhet a feltámadás!
Tizennegyedik állomás: Jézus testét a sírba helyezik
Szent Máté evangéliumából (27,59-61)
József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben.
Elmélkedés
A meggyalázott és megszégyenített Jézust tisztelettel egy új sírba helyezik. Nikodémus száz fontnyi illatszert, mirrha és áloé keverékét hozza, amelyek értékes illatot árasztanak. Olyan ez, mint Jézus olajjal való megkenésekor Betániában – túlcsorduló mérték, amely a tékozló szeretetre, Isten szeretetének „túlcsordulására” emlékeztet bennünket, amely a Fiú odaadásában mutatkozik meg. Isten elpazarolja önmagát. Ha Istennek a túlcsordulás a mértéke, akkor számunkra sem lehetne semmi sem túl sok Istenért. Jézus maga is így tanított bennünket a hegyi beszédben (Mt 5,20). Azonban Pál szavára is gondolnunk kell, miszerint Isten „Krisztus ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk… Mert Krisztus jó illata vagyunk mi” (2Kor 2,14k). Az ideológiák rothadó szagában hitünknek mindig jó illatnak kell lennie, amely az élet nyomára vezet. A sírbahelyezés órájábanazonban mindenekelőtt Jézus szava kezd beteljesedni: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24).Jézus elhalt búzaszemmé lett. Az elhalt búzaszemtől indul ki a nagy kenyérszaporítás, amely egészen a világ végéig tart: Õ az élet Kenyere, amely túlcsorduló mértékben az egész emberiség számára elegendő és táplálja azt. Az a Kenyér, amelyből az ember valóban él: Isten örök Igéje, amely testté és így kenyérré is lett értünk a kereszt és a feltámadás által. Jézus temetése fölött ott ragyog az Oltáriszentség titkának fénye.
Imádság
ÚrJézus Krisztus, sírbahelyezésedkor magadra vetted a búzaszem halálát, elhalt búzaszemmé lettél, amely gyümölcsöt hoz minden időkre, egészen az örökkévalóságig. Sírodból ragyog fel minden időkre a búzaszem ígérete, amelyből az igazi manna fakad – az élet Kenyere, amelyben Te önmagadat adod nekünk. Az örök Ige a megtestesülés és a halál által a közeli Igévé lett: Kezeinkbe és szívünkbe helyezed magad, hogy szavad bennünk növekedjék és gyümölcsöt hozzon. A búzaszem halála által adod oda magad, hogy nekünk is legyen bátorságunk elveszíteni az életünket, hogy így megnyerjük azt; hogy mi is rábízzuk magunkat a búzaszem ígéretére. Segíts, hogy eucharisztikus titkodat mind inkább szeressük és tiszteljük – valóban belőled, a mennyei Kenyérből éljünk! Segíts, hogy „jó illatoddá” váljunk, hogy így érezhetővé tegyük életed nyomát ebben a világban. Miként a búzaszem a földből gabonaszálba és kalászba szökken, úgy te sem maradhattál a sírban: A sír üres, mert Õ – az Atya– „nem hagy Téged az alvilágban, s testedet sem engedi át a romlásnak” (ApCsel 2,31; Zsolt 16,10 LXX). Nem, tested nem lett a romlásé. Feltámadtál, és helyet adtál a megváltozott testnek Isten szívében. Engedd, hogy örvendezzünk ennek a reménynek, s vidám szívvel vigyük azt el a világba! Add, hogy feltámadásod tanúi legyünk!
Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony
KULTÚRA – 2025. március 25., kedd | 6:00
Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését (Conceptio Domini, Conceptio Christi) ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepén.
Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb ünnep (Örömhírvétel; a legszentebb Istenszülő örömhírvétele néven), Rómában a keleti származású I. Sergius pápa (687–701) honosította meg Annuntiatio Domini (az Úr hírüladása) néven. 692-ben említik először, amikor a Trullai Zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben való ünneplését – valószínűleg ekkor már hosszú ideje a jeles napok sorába tartozott. Korábban, Ravennából származó adatok szerint a karácsonyt megelőző vasárnap emlékeztek meg az angyali üdvözletről.
Ezen a napon, ahogy karácsony ünnepén is, a hitvallás „…megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett…” szavaira térdet hajtunk.
A hírüladás napjának egyik sajátossága, hogy fényét elhomályosítani látszik a nagyhét és húsvét ünnepének közelsége. Hiszen rendszerint vagy éppen csak megelőzi ezeket, vagy ha egybeesnék velük, akkor elhalasztásra kerül, és csak utánuk következik az első köznapon, húsvét második hetének hétfőjén. Azonban úgy tűnik, a korábbi évszázadokban ez egyáltalán nem jelentett akadályt, sőt éppen ez a szoros közelség volt hivatott kiemelni az ünnep hitbéli jelentőségét.
Az ünnep Rómából, a 7. századból származó miseszövegének ékköve a mise kollektája, vagyis a fő könyörgése. E retorikai remekmű értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mind a mai napig olyan imádság, amelyet számtalan katolikus hívő betéve tud, és nap mint nap imádkozik: „Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.”
A II. Vatikáni Zsinat után megújított liturgiában ez a könyörgés advent negyedik vasárnapjára került át, azt megelőzően pedig március 25-e áldozás utáni könyörgéseként szerepelt.
A könyörgés a megtestesülés, a keresztre feszítés és a feltámadás misztériumát összekapcsolva foglalja össze Krisztus üdvösséget hozó művét, amelyből – Isten kegyelméből – a keresztény ember is részesedhet. Az a teológiai gondolkodás, amelyben ez a könyörgés megszületett, e három misztérium egységében ismerte fel a keresztény megváltás lényegét, amit megerősített az az ősi hagyomány, amely szerint Jézus március 25-én halt kereszthalált. E könyörgés annak a liturgikus elvnek a remek példája, hogy mivel Krisztus életének egyetlen mozzanata sem érthető önmagában, ezért az Egyház egyiket sem pusztán önmagában, összefüggéséből kiszakítva ünnepli.
Csigi Péter
Az ünnep magyar elnevezése onnan ered, hogy a fák oltását nálunk ez idő tájt szokták végezni. Országszerte általános szokás volt, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust.
A korábbi századok kódexeiben, kalendáriumaiban az ünnep különböző elnevezéseivel találkozunk: Testfogadó Boldogasszony; Asszonyunk, Szűz Máriának szeplételen foganatja; Boldogasszony fogadása.
Legrégibb liturgikus emlékeink is számontartják az ünnepet – az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét, és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.”
A göcseji archaikus néphit szerint amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad ezeket a fákat, maguktól kell elkorhadniok. Székesfehérvár-Felsővároson a déli Úrangyala-harangszó idején sorra rázták a gyümölcsfákat, hogy majd bőven teremjenek. Csíkban az oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot kötöttek. Csíkmenasági hiedelem szerint jó jel, ha Gyümölcsoltó Boldogasszony napján már nincs hó a vetéseken. A tápiógyörgyei gazda ezen a napon kiment a kertbe, és a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelölte meg. Szeged népe szerint az ilyenkor szemzett fából nem jó másnak ágat adni, mert ezzel a termést is odaadnák.
Okkal nevezik e napot fecskehívogatónak is, mert ekkor a déli szél hazafelé tereli a fecskéket. Budaörsön, Hőgyészen, Németbólyban a gazda e napon kitárta az istálló ajtaját: meghívta a fecskéket, Isten madarait, hogy házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint a fecskék jelenléte felért egy tűz ellen való biztosítással. A madarak érkezése azt is jelezte, hogy eljött a tavaszi munkák ideje. Azt tartották, hogy a derült idő Gyümölcsoltó Boldogasszony napján bő termést jósol.
„A föld és a menny a Te »igen«-edre vár, ó legtisztább Szűz. Szent Bernát szavai ezek, híres, szép szavak. Várják „igen”-edet, Mária. Várják „igen”-edet. Egy édesanya, akinek szülnie kell. Egy férfi, akinek személyes, családi, társadalmi felelősséget kell vállalnia, várja igenlésedet.
S itt következik Mária válasza, itt a válasz, melyet egy édesanya ad, íme egy fiatal asszony válasza: egy igen, mely egész életre szól.”
Szent II. János Pál pápa
Istenünk, te azt akartad, hogy örök Igéd a Szent Szűz méhében emberi testet öltsön. Add, kérünk, hogy mi, akik Megváltónkat valóságos Istennek és valóságos embernek valljuk, isteni természetének is részesei lehessünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Forrás
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.
Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
KULTÚRA – 2012. március 26., hétfő | 17:18
Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés örömhírével látogatott Máriához. A Szent Szűz válasza az isteni megszólításra, a megváltás művének kezdete teszi jelessé e napot. A keleti eredetű ünnep időpontját nyugaton a nagyböjt miatt több helyen áthelyezték, végül a VI. századtól március 25-ére került. Keleten a szent háromnappal együtt is ünneplik; nyugaton, egybeesés esetén, húsvét nyolcadáról fehérvasárnap utáni hétfőre helyezik.
Zengjed, nyelv, a szűzi méhnek
angyali dicséretét,
melybe szállva ég Királya
formát öltött, emberét,
és megszülte férfi nélkül
Szűzanyánk a gyermekét.
Mennyországnak küldötteként
Gábor angyal lejöve:
…
Legyen nekem igéd szerint,
mondja Szűz az angyalnak,
engedelmes lánya vagyok
a felséges parancsnak,
s méhe szűzen helyet adott
az isteni magzatnak.
(Csanádi Albert: Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére, részletek
Pange lingua virginalis, XVI. század eleje; fordította Csonka Ferenc)
Ebben az évben március 26-án ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, minthogy a liturgikus naptár szerint 25-én tartandó ünnep idén nagyböjt ötödik vasárnapjára esne.
Urunk születése hírüladásának ünnepét 692-ben említik először, amikor a III. konstantinápolyi zsinat helyesnek ítélte a nagyböjtben történő ünneplését. E jeles nap ihlette az Üdvözlégy- és az Úrangyala-imádságokat.
E Mária-ünnep elsősorban a második isteni személy megtestesüléséről szól, hiszen Jézus világba lépése hírüladásának rejtett eseményével kezdődött el. XVI. Benedek pápa szavaival: az Angyali Üdvözlet Szent Lukács evangéliumában „egy rejtve történt, egyszerű esemény – senki sem látta, senki sem tudott róla, csak Mária –, mégis meghatározó jelentőségű az egész emberiség történelmében. Amikor a Szűz kimondta igenjét az Angyal bejelentésére, Jézus megfogant, és általa új korszak kezdődött a történelemben.”
Kilenc hónappal Jézus születése előtt Isten elküldte Gábriel arkangyalt, hogy hírül vigye Szűz Máriának a megtestesülés örömhírét, a Megváltó születését. Beteljesedett Isten ígérete, valóra vált a prófétai szó: a Szentlélek teremtő erejével a Boldogságos Szűz Istenanyává lett. Az Angyali Üdvözlet művészi ábrázolásain Gábor arkangyal kezében vagy vázában liliom látható.
„Mária igenje Krisztus igenjét vetítette előre, amikor a világba jött. Mária válasza az angyalnak tovább folytatódik az egyházban, amely arra hivatott, hogy Krisztust megjelenítse a történelemben, készséggel kínálva fel szolgálatát, hogy Isten továbbra is meglátogathassa az emberiséget az ő kegyelmével – mondta XVI. Benedek. „A nagyböjti időszakban gyakrabban elmélkedünk a Szűzanyáról, aki a Kálvárián megpecsételte Názáretben kimondott igenjét. Jézussal, az Atya szeretetének tanújával egyesülve Mária megtapasztalta a lélek vértanúságát. Kérjük bizalommal az ő közbenjárását, hogy az egyház, küldetéséhez hűen, bátran tanúságot tegyen Isten szeretetéről az egész világnak.”
Hazánkban sok helyütt e napon oltják a fákat, hisz’ a magyar néphagyomány szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja: ekkor kell elkezdeni a fák oltását a bőséges termés érdekében – 
hiszen Szűz Mária is ekkor fogadta méhébe Jézust. „Fecskehozó” napként is számon tartják március 25-ét: elérkezett a tavaszi munkák ideje – intik a gazdákat az érkező fecskék. A gyermekáldásra vágyó asszonyok Gyümölcsoltó napján hosszan imádkoznak a Szűzanya képe vagy szobra előtt térdelve.
Magyar Kurír