Reményik Sándor
A gondolat szabad
Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!
Ó, mi gyönyör, Ó mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.
Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”
Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!
Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
Műhelyedben, Mester – téged ki látott?
Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.
Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed s korlát, határ.
Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát – az Isten egyedül.
Hiszek a nap sugarában
A nap ránk hiába ragyog
De, hogy is van ez emberek?
Egyikünk sír, a másik meg nevet
Kitépett szívvel hagytuk el hazánkat
Karunk nem ölelhet otthoni fákat
Lángoló betűkkel írjuk az égre fel:
Hazánkban élni, nem meghalni kell
A magyar föld a miénk
Hát lángoljon szavunktól az ég:
Hazánk nem hullhat szét
Kell még sok – sok ezredév
Országunkat felszabdalták
Mégis büszkén tekintsünk reá
Ordítsanak, a szavak bennünk
Ha magyar, magyar ellen küzd
Mert, ha elfogy a magyar,
ki írja majd tovább a dalt
Össze kell fognunk emberek
Hinni, a betűkről nem fogy el az ékezet
A világban oly sok magyar él
Hát fogjuk meg egymás kezét
S ha minden ember dalra kél
Hazánk egy boldogabb útra lép
Hiszek a nap sugarában
Hazám feltámadásában
Kéz a kézben, hit legyen a fegyverünk
Mert hit nélkül elvesz nemzetünk
Boruljon ismét díszbe a mező
Madárdaltól legyen hangos az erdő
Ne zöldüljön tovább a temető
Higgy magyar, s lesz még boldogabb esztendő
Jolie Taylor
PETŐFI SÁNDOR:A MAGYAR NEMZET
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? –
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!… aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn,
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!…
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
„Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván.” –
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
Petőfi Sándor
Pest, 1846. december
MÁR MEGÉRTE
lenéznek érte.
Ha megmentek néhány életet,
már megérte!
Tanítok néhány képletet,
utálnak érte.
Ha egy gyerek ettől több lehet,
már megérte!
Egy kínos kérdést felteszek,
elvisznek érte.
Ha elolvassák a cikkemet,
már megérte!
Gondolkodom más helyett,
senki sem kérte.
Ha lesz, aki vitázzon velem,
már megérte!
Megosztom néhány versemet,
üldöznek érte.
Ha felnyitok egy pár vak szemet,
már megérte!
Küzdök bátran ellened,
lelőhetsz érte.
Ha a kezed mégis megremeg,
már megérte!
2020. 04. 03. Ändy Warga
Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra
mert az ő zászlóját zengem.
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.
Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.
Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.
Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.
Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.
Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: „Nem haragszom!”
Néha rángatom, cibálom: –
tudja hogy csak őt kívánom.
Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.
Az Úristenőriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.
Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?
Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.
Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.
S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!
Reményik Sándor: Lámpagyújtogató
Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
„Lámpagyújtogató” – feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.
Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.
Csak felnyújtott egy lángvégű botot, –
Egy lobbanás – s az ember főlehajtva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment a tovább a sötétség fele.
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.
Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül – lámpagyújtogató lettem.
…EZ mindannyiunk generációs feladata-tegyük hát legjobb tudásunk szerint…
„Április, április, bolondok hónapja!
Szeretlek én téged, – a föld akkor kapja
A langyos csillogó, locsogó esőket,
Melyeket hallgatni oly jó, s a szív éled…”
Tóth Árpád
Kun Magdolna:
HOLNAP MI LESZ?
Ma állatokat öltök, holnap mi lesz?
Ki lesz majd elrettentő ellenségetek?
Talán ártatlan gyermekek, idős emberek,
kik nektek már semmit nem jelentenek.
Mi ezzel a célotok? Mit akartok elérni?
Egy egész nemzetet a halálba kísérni?
Kivétel nélkül, nem nézve, hogy fiatal,
aki tele van vágyakkal, tervekkel, álmokkal.
Nem féltek, hogy egy napon ti lesztek a prédák?
Ti nézitek egymásnak kegyetlen halálát?
Ti lesztek, kiket mások semmibe sem néznek,
és ti lesztek majd, ti, a gyűlölt ellenségek.
Vigyázzatok! Mindennek eljön a maga ideje.
Lesznek olyan erők is, amikkel nem bírtok ti se.
Hiába gondoljátok, mily hatalmasok vagytok,
ha Isten által egy perc alatt összeroppanhattok.
Hát jól gondoljátok meg, mit cselekedtek,
s hogy ez a mérhetetlen gonoszság hová is vezet,
mert egyszer értetek is szólnak a lélekharangok,
tudatva, hogy ti sem vagytok halhatatlanok.
Miért tetted?
Nézz ennek az állatnak a riadt szemébe,
és lásd, ahogy a halál odalép melléje,
lásd a félelmét is, ami testét megremegteti,
mert tudja, e helyzetből már nem menekül ki.
Nézd ember, nézd, milyen mélyre süllyedtél,
hiszen eladtad a lelked néhány garasért,
mert azt hitted, hogy boldoggá teszi életed,
de nem leszel boldog, nem hagy a lelkiismeret.
Álmodni fogsz, tetteidről, nem lesz olyan éjszakád,
mikor azt nyugodtan, békésen végig aludnád,
mert gyötör majd a kín, ahogy magad előtt látod
azt az ártatlan jószágot, aki vérben ázott.
Te már nem vagy ember, a vadnál is vadabb vagy.
Egy csepp jóérzés sincs benned, mi még számíthat,
mert lelketlenséged, pénz utáni vágyad láttatja velünk,
mily kegyetlenné válhatunk, ha ilyenek leszünk.
De tudnod kell neked is, mint annyian még másnak,
hogy egy nap, helye lesz a végső számadásnak,
s akkor már nem az ember ítél, ha nem a Jóisten,
aki majd szembesít téged minden tetteddel.
Tetteid következményére nem lesz mentséged,
mert ott már senki nem néz el bűneid felett,
Ott már keményen megfizetsz aljasságodért,
s azért is, mert jól tudtad, hogy az élet nem játék.
Tudod az állat is érez, az is ragaszkodik az élethez,
mert ő sem halálra, ha nem életre született,
így semmi jogod arra, hogy ítélkezzél felette,
és te döntsd el, hogy létezése mikor lesz befejezve.
Nézz magadba ember, és gondolkozzál el,
hogy miként számolsz el, sok gonosz tetteddel,
és hogy miként éled az életed, mikor a lelkiismeret
éjjelente azt kérdezi, mondd miért is tetted?
Kun Magdolna
Egyéniség vagy!
Soha ne akarj a csorda után menni,
letaposott füvet, kényszerből legelni!
Járd a magad útját, s azt az élen éld át,
mutass világodnak, szeretetből példát!
Soha ne akarj hát, csak egy helyben ülni,
szeretetlenek közt, csendben elvegyülni,
ha nyugtalan szíved új vágyakra sarkall,
lehet, hogy csak érted ébred fel a hajnal!
Soha ne hajolj meg, ne törjön alázat,
ám nem érhet célba, ki ész nélkül lázad!
Aranyosi Ervin
Egyszerü vers az igazságról
Wass Albert
Jézus zsidó volt, Zsidók voltak,
kik fölszegeszték a keresztre.
Tanitását reánk hagyta:
emberséges emberekre.
Bár latroké a világ
s annak minden rablott pénze,
sem az arany, sem az ezüst
nem váltható békességre.
Zûrzavar van ma a földön,
Istentelen lopás, csalás.
Àm akik ezt reánk hozták:
azok számára sincs maradás.
Gonosz a gonoszság bére,
Ki szemet vét, gazt arat.
Elpusztul mind a sok hitvány
s csak a becsületes marad.
A derék embert Isten örzi
s Ö bünteti a bünösöket.
Isten malma lassan öröl,
de felörli a szemetet.
S lesz Krisztusban békessége
Annak, kinek lelke tiszta.
S mindez, ami rossz volt s elmúlt,
nem tér többé soha vissza.
Szeretet s nem gyülölködés,
tisztesség és nem csalás,
a megvetö jó munkájára
ez hoz csak jó aratást.
Tanulj, ember, tanulj, magyar,
az élet ma iskola.
Ki szeretetböl levizsgázik,
annak lesz csak jó sora.
A hitványat, mint a pelyvát,
jóféle szél tova fújja,
mig az igazat megörzi
a Jóiten akarata.
Egyszerü kis versikémet
vidd el jó szél, szép hazámba,
hogy aki szavát megérti,
legyen annak vigaszára!
7772025. 03. 19.
JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL – REMÉNYIK SÁNDOR CSODÁLATOS VERSE
Szent József ünnepe alkalmából olvassátok el Reményik Sándor gyönyörű versét, amelyet József, Jézus földi apjának szemszögéből írt. Megindító és mélyen emberi gondolatok.
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt…
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja…
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, – én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.
Ha helyén van a szíved
Ha sajnálkoznak rajtad, mert Te szegény vagy,
és nem úri módon éled a mindennapokat,
ne hogy elkeseredj, ne hogy könnyezzél,
mert a gazdagság, szív nélkül fabatkát sem ér.
Ami az életben fontos, ami jó emberré tesz,
az a mások iránt érzett, önzetlen szeretet,
amihez nem kell sziporkázás, külső csillogás,
mert az belülről gyújt fényt, tiszta ragyogást.
Ha helyén van a szíved, ha emberséges vagy,
már meglelted az életben gazdagságodat,
melynek értékét sosem a pénz határozza meg ,
ha nem az, hogy mások mit látnak benned.
Kun Magdolna
Drégely László: Tavasz hívása
Sándor, József, Benedek,
Vártunk rátok eleget,
Hóból, hideg szélből –
Hozzatok meleget,
Zöldellő rügyeket,
Madár dala szálljon,
Lepke táncot járjon,
Süssél nap, fényes nap,
Hozz meleget mindennap!
Magyarország
Magyarország, szülőhazánk
Kitárt karral vár egy új világ
Míg magyar élni fog
Magyarország, szülőhazánk
Érted egy nép kiált
Számtalan viharon túl vagy már
Most mégis emelt fővel állsz
Édes otthonunk, édes hazánk
Áldásunk száll most reád
Szeretet érzése öleljen át
Szent lobogód fényes szelek ringassák
Piros, fehér, zöld lobogjon az égen
Nemzetünk, ennek szellemében éljen
Minden magyar szívében szeretet égjen
Lobogó zászlód sírunkig kísérjen
Gyönyörű vagy Magyarország
Büszkén tekintünk reád
Él még bennünk a hit és a vágy
Szárnyaid, oltalmazón terítsd reánk
Ki lobogódat megdobálja sárral
Kinek nem szent a hazája
Ki a magyar testvért bántja
A magyarok istene sújtson reája
Jolie Taylor
Aranyosi Ervin – Magyar legény…
Magyar vagyok, ha rám nézel,
láthatod, hogy ki vagyok!
Ha magyar vagy, te is érzed,
magyar lelkünk kiragyog!
Minden este ezt tükrözik
odafenn a csillagok.
Kételkedni nemzetemben,
senki fiát, nem hagyok!
Magyar vagyok, magyar földön
eszem magyar kenyeret,
barátsággal köszöntelek,
nyújtsd ide a tenyered!
Nemzeti szín szalagom van,
az díszíti kalapom,
de a lelkem is színmagyar,
senkinek el nem adom!
Magyar vagyok, tiszta szívvel,
őrzöm magyarságomat!
Testvéreim lakják körben,
megnyirbált országomat!
Testvéreink veszik körbe,
s a magyar nyelv összeköt,
egykor egy hazában éltünk,
magyar szívünk összenőtt!
Hej, de jó lenne, ha újra
egy nép lenne a magyar,
s az történne a hazánkban,
amit a nemzet akar!
Békességben mind megférnénk,
mint égen a csillagok,
mindig büszkén mondhatnám el:
– Én is egy magyar vagyok!
Magyar legény, igaz hitű,
magyar anya gyermeke,
s nem is az lenne a fontos,
hogy a sok pénz felvet-e?
Sokkal inkább, hogy a magyar
összefogva boldogul,
mert lelkébe a bátorság,
s nem a félelem szorul.
Magyar vagyok, tiszta lélek,
magyar nyelvem éltetem.
Gondolataim teremtik,
nap, mint nap az életem!
Szavaimmal teremtem meg
jövőmet és sorsomat,
nem vagyok az, ki gonosznak,
alázattal szót fogad!
Magyar vagyok, s ha rám nézel,
ha magyar vagy büszke vagy!
Van okunk a büszkeségre,
történelmünk tükre nagy!
Csak a homály eltakarja,
mert más, irigy nemzetek
foga fáj kies hazánkra,
s várja mikor nem leszek.
Ha magyar vagy fordíts sorsot,
emeld fel a népedet,
szép hazánkban élhessünk már
boldog, békés életet!
Az, aki nem minket szolgál,
hagyja el e szép hazát,
a magyarság hadd élje meg
békéjét és igazát!
Fohász egy jobb világért
Egy olyan világért fohászkodom, drága, Istenem,
ahol a szívekben jóság és szeretet terem.
Ahol a megértés mindennapos, nem kell kérni sem,
hogy segítsen az ember egy másik emberen.
Én olyan világot szeretnék, ahol nem kell attól félni,
hogy mindennapjainkat fájdalom kísérti,
fájdalom és könnyek, melyeknek sokasodó száma
úgy tornyosul elénk mint a bőszült tenger árja.
Mondd, lesz-e, egyszer olyan világ, drága Istenem,
ahol engedett, hogy minden ember békére leljen,
és ne arra kelljen ébredniük, hogy lángok, fegyverek,
fojtó füstje lepi be a felhőtlen eget.
Nem magamért fohászkodom, nem magamért kérem,
hogy minden egyes ember, ember, módján éljen,
ha nem mindazon gyermekekért, drága, Istenem,
akik teáltalad születhettek tisztán, bűntelen.
Vannak még jó emberek, kik meg is érdemlik,
hogy egy szebb és jobb világban helyet adj nekik,
mert hiszem, Ők kivétel nélkül mind azon lesznek,
hogy a Te szíveden ne ejtsenek soha sebeket.
Kun Magdolna
Heltai Jenő: Szabadság
Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle….
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak…
Gyáva rab vagy.
Babits Mihály: Áldás a magyarra
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.
Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.
Él a nagy Isten és semmise megy kárba.
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb…
Engem úgy neveltek egykor
Engem úgy neveltek egykor, hogy a tisztelet
legfőképpen azoknak jár kik megöregedtek,
mert kik megöregedtek már bizonyságot tettek,
hogy viszontagságukon felülemelkedtek.
Hisz a nehéz évek alatt is volt kitartás bennük,
és tudták mire képesek, és hová jutnak együtt,
mert akárhogy is megtörtek, mindig akadt egy,
aki hitet reményt adott az elveszetteknek.
Ezért tisztelj, becsülj hát minden öreget,
ki túléltek már ezer csapást, kik nem inogtak meg,
mert a cél mi őket éltette, erőt adott nékik,
hogy megroggyanás nélkül járják életútjuk végig.
Ha majd a Te éveid sorszáma is a vége felé jár,
számodra is fontos lesz, hogy megértést találj,
hiszen a vén szíveknek jólesik, ha megdobogtatja
a tiszteletből eredendő szeretet szava.
Kun Magdolna
NE VÁRJ A HOLNAPRA
Miközben várunk, elmúlik az élet
Hisszük, a holnap majd szép lesz
Jelen nélkül szaladnak el az évek
Míg a pillanat, térden állva reszket érted
.
Várjuk, hogy elálljon az eső
A hideg, ne legyen dermesztő
Várjuk, hogy elmúljon a bánat
Altatjuk magunkban a vágyat
.
Várjuk, hogy a magányos óráknak legyen vége
Hogy a fárasztó nap, végre véget érjen
Leskelődünk a semmi ablakán
Nem vesszük észre, mily fényes a világ
.
Testedet itatod, eteted, kényezteted
A redőket bizony el nem tüntetheted
Egy nap rájössz, annyi mindent tehettél volna még
De az a pillanat már régen véget ért
.
Ujjaiddal ragadd meg a percet
Töltsd csordultig élettel a lelked
Szemedben lássák meg a fényt
Ne várj a holnapra, a mában élj
Jolie Taylor
Sötétség katonái
Sötétség katonái ne lőjetek
Érjen már véget minden küzdelem
Oly sok gyermek mosolyra vár
Békének adjatok több időt
Hisz úgy is Isten szava győz
Sok árván maradt kisgyerek
Nem értik, édesapjuk hova lett
Sötétség katonái ne lőjetek
Hajítsátok el fegyveretek
Halálnak nem lesz hatalma felettetek
Ha a béke útján tovább meneteltek
Szeretőtök legyen a fény
Ne táncoljatok a halál küszöbén
Oly sok gyermek magában sírdogál
Álmukban mind a fényre vár
Ne lőjetek katonák
Hisz elpusztul így a világ
Nézzétek, hogy sírnak a fák
A sok sírkereszt rátok vár
Félelem kenyerén élünk
Ti vagytok a mi reményünk
Ne lőjetek katonák
Ne álljátok el a fény útját
Énekeljük együtt a remény dalát,
hogy a világra béke száll
Higgyük, hogy változás lesz a földön
Hisz úgy várjuk, hogy a fény tündököljön
Jolie Taylor
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Reményik Sándor- Csendes csodák
Jönnie kell egy oly világnak
Hosszú éveken át, csak az árnyékomat láttam
Megesett, hogy hátat fordítottam a nagyvilágnak
Úgy akartam élni, ahogy apám s anyám mondta rég
Mégsem jutott az asztalra olykor friss kenyér
Verejtékemtől ázott az anyaföld
A sorsom oly sokszor meggyötört
Istentől nem kértem mást
Csak egy nyugodt hazát
A lelkem porba hullott virágként ordított
Isten sorsomnak mégis hátat fordított
Ki az élet nehéz sorsát nem élte át
Nem értheti meg lelkem bánatát
Apámmal s anyámmal álmodtam ma éjjel
Kérték, hogy nézzek a nagyvilágban széjjel
Sorsodért ne Istent hibáztasd
Mert becsületet, ő minden embernek egyformán ad
Emberként élni nem nehéz dolog
De amíg lesznek szegények és gazdagok
Ereinkben hiába folyik ugyanaz a vér
A pénz sokunknál, a becsületnél is többet ér
Milliók dalát hallgatja a világ
Várják a napfényt s ragyogást
Sok megfáradt vándor nézi a hegyeket
S kérdi, hazája merre lehet
Egy a hazám egy a vérem
Idegen földön is magyar nyelven beszélek
Becsület nélkül itt sem ér az élet semmit
Becstelen élet itt is sok embert eltérít
Jönnie kell egy oly világnak
Hol vége lesz a sok hazugságnak
Hol a vándornak nem kell a hegyeket nézni
Hol a Hazákban Emberként lehet majd élni
Jolie Taylor
Losonczi Léna: Valamit
Valamit tenni kéne még,
ez a tétlen-sors nem elég,
valami forró-hasznosat,
valami másnak-fontosat…
A botra fonódó kezem,
s könny-mosta megfáradt szemem
szolgáljanak még valakit,
alkossak „érték-valamit”!
Ehhez erőt, Uram Te adhatsz,
cselekvésre csak Te szólíthatsz,
tanácsot is Tetőled várok…
Ím, itt vagyok, előtted állok!
Valamit tenni kéne még!
Ez a tétlenség elemészt.
De testi erőm semmiség…
– Hát imádkozom másokért!