Manapság olyan sok szó esik a családról. Főleg arról, hogy milyen is az eszményi család. A gyakori válasz: a „hagyományos”. Avagy: nukleáris család. Hosszú távú monogám házasságban élő apa és anya meg a gyerekek. Apa a kenyérkereső, anya az otthonteremtő. Ez a természet rendje, ez a „hagyományos család” – mondják.
A valóság azonban más. Régészek, antropológusok és történészek rámutatnak, hogy a nukleáris család, és annak idealizálása valójában viszonylag új, modern fejlemény. Az emberi történelem során a legtöbb kultúrában egyáltalán nem ez volt a jellemző.
Az emberek évmilliókon keresztül kisebb-nagyobb csoportokban vándoroltak, és ezek a csoportok, nem pedig a monogám párkapcsolatok képezték a család alapját (amelyek gyakran nem is léteztek, főleg nem életre szólóan). Ezekben a nagy, kiterjesztett családokban a gyerekeket több felnőtt is nevelte egyszerre (kooperatív reprodukció). A férfiak éppúgy kivették a részüket a gyermekek neveléséből, mint a nők az élelem beszerzéséből.
És ami szintén fontos: a család mint gazdasági egység sem létezett. A szülők nem csupán a saját gyermekeik etetésére, gyarapítására törekedtek, hanem az egész csoportéra. Megosztották az erőforrásokat.
A vadászó-halászó-gyűjtögető életformát folytató népek esetén még ma is megfigyelhető, hogy a férfiak több időt fordítanak a gyerekeikre, mint a mezőgazdaságból élő népek férfiai. Ez azzal is magyarázható, hogy ezekben a társadalmakban a nők munkájából származott az élelem-utánpótlás nagy része.
Manapság mindenhonnan azt hallhatjuk Magyarországon, hogy a gyereknek az a legjobb, ha hagyományos nukleáris családban nő föl. Pedig azon felül, hogy ennek a családmodellnek a „természetessége” elég kétséges, a jótékony hatásai is megkérdőjelezhetőek.
A legnagyobb gond az, hogy a szülők, különösen az anyák, gyakran magukra vannak hagyva és utalva. Például kutatások szerint a kismamák idejük jelentős részét egyedül töltik a gyerekkel. Mi több, hatalmas nyomás nehezedik rájuk és nagy társadalmi elvárásoknak kell megfelelniük – őket teszik felelőssé mindenért, ami a gyermekükkel történik. Eközben az apára gyakran szinte kizárólag a kenyérkeresés funkcióját osztják. Ez nagyon nem hagyományos és nem is természetes. Szociális állatok vagyunk, és evolúciósan a kooperatív gyermeknevelésre vagyunk hangolva.
Hacsak nem tudatosan ellensúlyozzák, akkor mind a gyermek, mind az anyuka gyakran megszenvedi ennek az izolációnak a káros hatásait. Gyermekkori traumáink, későbbi mentális zavarok, függőségek, viselkedési problémák forrása lehet. A politika gyakran a „hagyományos” családok és házasságok felbomlását teszi meg felelőssé ezekért a tornyosuló társadalmi-közegészségügyi problémákért. Pedig valójában gyakran éppen a családdal, az anyasággal és apasággal kapcsolatos „hagyományos” elvárások és előítéletek a legkárosabbak.
Lehet, hogy ideje lenne őket felülvizsgálnunk.
Ha tetszenek az írásaim a Drogriporteren, kérlek, ha teheted, légy Te is a rendszeres támogatónk: https://drogriporter.hu/tamogass/
Egy jó cikk a témában: https://royalsocietypublishing.org/…/10…/rstb.2020.0020
Gyermekeink miért éljenek?
Vajon gyermekeink meghallják-e majd a hangot, mely megsúgja nekik, merre tartsanak és miért éljenek? Ők is – mint minden ember – érzik valahol, hogy az élet értelemmel bír – de vajon mi is ez? Vajon meglelik-e ezt a lépten-nyomon ránk zúduló ellentmondások, mellébeszélések és a cinikus beletörődés közepette?
Boldogságra, őszinteségre, igazságosságra, szeretetre és odaadásra vágynak – vajon képesek vagyunk-e ezen várakozásukat kielégíteni?
Ugyanolyan tanácstalanok vagyunk, mint ők. Nem ismerjük a választ, mivel még a kérdést is elfelejtettük feltenni. Úgy viselkedünk, mintha életünk szilárd alapokon nyugodna, és nem törődünk az állandó kísérőnkkel szegődött rossz közérzet, a szorongások és a zavarodottság vetette árnyakkal.
Az ember nem élhet „bele a világba”, megelégedve az ivással, evéssel, alvással, szexuális kielégüléssel és a munkavégzéssel anélkül, hogy ezen kudarc ne zavarná nyugalmát. Ha így lenne, ez arra szolgálna bizonyítékul, hogy a vallásos magatartás bármennyire kívánatos is, mégsem veleszületett része az emberi természetnek. Az ember tanulmányozása azonban egészen mást mutat.
Ha valaki nem képes magasabbrendű énjének szolgálatába állítani energiáit, alacsonyabbrendű célokra irányulnak; ha nem rendelkezik a világról és abban foglalt saját helyzetéről igazságközeli képpel, illuzórikus képet fog kialakítani, és ehhez úgy ragaszkodik, mint hívő a hittételekhez.
Valóban igaz, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember” (Mt 4,4). Ellenben lehetősége van arra, hogy jobb vagy rosszabb, kifinomultabb vagy egyszerűbb, megnyugvást nyújtó vagy destruktív vallási, világnézeti formák közül válasszon.
Erich Fromm
19 nevelési alapelv Maria Montessoritól, minden idők legnagyobb pedagogusától
Maria Montessori, olasz orvosnő és pedagógus, a róla elnevezett pedagógiai-pszichológiai nevelési módszerek kidolgozója, mely teljesen forradalmasította a XX. századi gyereknevelést.
Montessori pedagógiájának alaptézise a gyermek tisztelete, mert szerinte minden gyermekben él a cselekvési vágy és a világ megismerésének igénye, ezért biztosítani kell számukra a spontán, szabad tevékenység lehetőségeit, és a megfelelő környezetet.
Az alábbiakban bemutatunk néhány alapelvet, melyeket a pedagógus maga is hűen követett a gyereknevelés tekintetében!
1. A gyerek mindenből képes tanulni, ami őt körülveszi.
2. Ha a gyereket folyton kritika éri, megtanulja elítélni a társait.
3. Ha egy gyereket ismételten dicsérünk, megtanítjuk számára, hogyan értékelje a társait.
4. Az ellenséges környezetben felnőtt gyerek megtanul harcolni.
5. Ha őszinték vagyunk a gyerekkel, ő maga is igazságos lesz.
6. A sorozatosan kigúnyolt gyerek félénkké válik.
7. Amelyik gyerek biztonságba érzi magát, mindig bízni fog a társaiban.
8. Ha sokszor át kell éreznie a szégyent, ezáltal mindig és mindenért hibásnak fogja érezni magát.
9. Azonban, ha egy gyereket sokszor biztatunk, ezzel növeljük az önbecsülését.
10. Ha elnézőek vagyunk vele, megtanítjuk a türelemre.
11. Ha segítjük őt, ezáltal magabiztosabbá válik.
12. Ha barátságos környezetben neveljük fel és érzi, hogy szükség van rá, megtanulja megtalálni a szeretetet.
13. Soha ne beszéljünk csúnyán róla, különösen, ha ő is jelen van.
14. Igyekezzünk mindig a jót erősíteni benne.
15. Mindig hallgassuk meg kéréseit és kérdéseit, melyekkel hozzánk fordul.
16. Tiszteljük őt még akkor is, amikor hibát követ el, hisz így tanul meg egyre kevesebbet hibázni.
17. Igyekezzünk mindig a közelében lenni és segítséget nyújtani számára, de csak akkor, ha nem boldogul egyedül.
18. Igyekezzünk minél hamarabb megtanítani számára, hogyan uralhatja saját magát és környezetét.
19. Mindig mutassunk jó példát, hogy megtanulhassa, hogyan lehet a legjobb ő maga is.
Thököly Vajk – Nagyapám udvara hangja
Nagyapám udvara hangja
egyre halkabban beszél,
mégis hangos a szívemben,
ahogy a múltról mesél.
Volt, amikor asztalánál
nem fért körbe a család,
minden szobájában laktak
gyerekek, apák, anyák.
Ólja vastag hídlásain
a lópatkó dobogott,
tehénbőgés közepette
a kakas kukorékolt.
Roskadásig volt a góré,
a hombár mindig tele,
disznótor után a padlás,
szüret után a pince.
…
Kihűltek a székek csendben,
a szobák elhalkultak,
elnémult az ól piaca,
a górék elkorhadtak.
Egyre kevesebbszer ül le
asztalához a család,
egyre kevesebben vagyunk
gyerekek, apák, anyák.
Ezt tette a „modern” világ,
mert mindig csak rohanunk,
ott keressük az álmaink,
ahol nincsen otthonunk.
Nagyapám udvara hangja
egyre halkabban beszél,
mégis hangos a szívemben,
ahogy a múltról mesél.
A MAGYAR NÉPMESE NAPJA – szeptember 30.
Mesébe hívó
/Mentovics Éva
Mesevárban, meseréten,
holdfény ezüst köpenyében,
csillagporos félhomályban,
napfény arany fátyolában
szundikál a sok mese.
Felébresztem őket neked,
szárnyaljon a képzeleted
mesevárba, meserétre,
holdfény ezüst köpenyébe,
csillagporos félhomályba,
napfény arany fátyolába,
s legyél te is részese!
A népmese a nemzeti kulturális örökségünk szerves része. A népmesék olvasása, hallgatása nem csupán élményt nyújt, de fejleszti a gyermekek empatikus készségét, problémamegoldó képességét, általuk megismerhetik régi szavainkat, szólásainkat, a régi foglakozásokat, babonákat, hiedelmeket, segítség számukra a jó és a rossz cselekedetek összehasonlításában, az igazságosság megértésében…
Sorolhatnám még hosszasan, hogy a népmesék hányféle fejlesztő hatással rendelkeznek a gyermek lelki- és szociális fejlődése szempontjából.
Meséljünk a gyerekeknek minél többet, meséljünk nekik nap, mint nap!
#magyarnépmesenapja#népmese#mesélnijó#gyerekvers#mentovicsevavers
Személyes élmény…
Amikor gyermekeim kicsik-nagyobbacskák, sőt ifjúk voltak, MINDEN este meséltem Nekik. Előfordult, hogy amikor én is fejből mondtam, és „hibáztam”, Barbara kijavított: „Anya, itt kimaradt az „s”, vagy éppen az „és”- ma magyartanár…
Minden hétvégén diavetítőn vetítettem a meséket(ha jól emlékszem, akkoriban 150 diafilmünk volt), egy fehér lepedőt rögzítettem a falra…Ma, Barbara is u. így vetít az unokáimnak…
Csodálatos érzés megtapasztalni, hogy MINDEN amit szívből, Szeretettel teszünk, értékes, maradandó emlékké, élő szokássá válik az utódainkban.
Nyitott Akadémia
„A rossz lelkiismeretű szülő egyik alapreakciója az, hogy vásárol, tárgyakkal halmozza el a gyereket, ha teheti. Leterhelt, elfoglalják a saját dolgai, fogalma sincs, hogy mit is kezdjen a gyerekkel, de szereti és bűntudata van, hát megvesz neki mindent. Nem képes elég érzelmet nyújtani – sokszor azért nem, mert nem tudja, hogy ennek mennyire egyszerű formái is vannak: az ember leül mesélni, vagy ütögeti a gyerekkel a labdát, és ezzel máris érzelmeket közvetít. Valójában nem a tárgyak felhalmozása jár negatív következményekkel – a csilingelő vödör és a nyolcadik matchbox önmagában még nem rongál. Az rongál, ami mögötte van, nevezetesen hogy a szülő nem tud megfelelő módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban, simogatásban és puszikban –, személyes érzelmet kommunikálni. Ha van dögönyözés, mondókázás, lovagoltatás, testi-lelki ölelés, akkor akár a csilingelő vödör is jöhet, és nem fog ártani. De ha helyette jön, az káros.” Dr. Vekerdy Tamás: Jól szeretni – 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/vekerdy-tamas_jol-szeretni-1533
A gyerekeid nem okolhatók a rossz napodért…
Nem a gyerekeid okolhatók a házassági problémáidért…
Nem a gyerekeid okolhatók a csalódottságodért…
Nem a gyerekeid okolhatók a rossz munkahelyi helyzetért…
A gyerekeidet nem lehet hibáztatni a gyerekkori sebekért…
Azért jöttek, hogy meggyógyítsanak téged, hogy megtanítsanak szeretni olyan módon, amit el sem tudsz képzelni.
Azért jöttek, hogy olyan értelmet adjanak az életednek, amilyen korábban nem volt.
Megtanítani küzdeni és fejlődni minden nap.
Az Ön felelőssége, hogy szereteten és jelenléten alapuló jó gyermekkort biztosítson nekik.
Megbotlunk és elesünk, de tudnunk kell, hogyan kell begyógyítani sebeinket és bocsánatot kérni.
Nem könnyű mindennap megtanulni anyának/apának lenni.
Meg kell küzdenünk a fáradtsággal, szomorúsággal, félelemmel és nehéz helyzetekkel.
Légy jelen, tele szeretettel gyermekeid iránt.
Ez a legfontosabb munkád, amiben nyomot hagysz…
A szeretet, amit gyermekkorukban életútjukra hoztál, bennük marad…..
Csak ez maradt.
Minden tiszteletedet és sok szeretetedet megérdemlik! ….
„Volt egy fiú, aki nem szeretett az apja házában lakni az állandó „fegyelmezés” miatt.
– Ha nem használod, kapcsold ki a ventilátort!
– A szobádban megy a tévé, te meg sehol nem vagy. Hallgattasd el!
– Zárd be az ajtót!
– Ne pazarold a vizet!
A fiú nem szerette, ha az apja ilyen aprósággal zaklatta.
El kellett viselnie ezt, egészen addig a bizonyos napig, amikor úgy döntött, hogy elmegy egy állásinterjúra.
„Amint megkapom ezt az állást, elhagyom a várost – gondolta. – Nem akarok többé panaszt hallani az apámtól.”
Amikor az interjúra ment, az édesapja ezt tanácsolta neki.
– Válaszolj a feltett kérdésekre habozás nélkül. Ha nem is tudod a választ, akkor is mondd meg bizalommal.
A fiú megérkezett az interjú helyszínére, és rájött, hogy nincsenek biztonsági őrök az ajtóban. Habár nyitva volt az ajtó, valószínűleg kellemetlen volt az át- vagy belépő embereknek. Ezért becsukta az ajtót, és belépett az udvarba. Gyönyörű virágok voltak az út mindkét oldalán, de a kertész nyitva felejtette a csapot, és a tömlőből folyt a víz. Túlcsordult a víz az úton. A fiú felkapta a tömlőt, és más növény mellé tette, amelynek vízre volt szüksége.
A recepción senki sem volt, azonban értesítés jött, hogy az interjú az első emeleten lesz.
A fiú lassan felmászott a lépcsőn.
Délelőtt 10 órakor még égett a lámpa, valószínűleg előző este felejtették úgy. Emlékezett az apja figyelmeztetésére. „Miért hagyod el a szobát anélkül, hogy lekapcsolnád a villanyt?”
Úgy tűnt, mintha most is hallaná őt. Még a gondolattól is bosszankodva, megkereste a kapcsolót, és lekapcsolta a villanyt. Az emeleten egy nagy teremben látott több embert állni, várva a sorukra.
Megszámolta az embereket, és megkérdezte magától, van-e esélye arra, hogy megkapja az állást.
Némi szorongással belépett a terembe, és az ajtó melletti üdvözlőszőnyegre lépett, de rájött, hogy fejjel lefelé van fordítva. Átfordította a szőnyeget az eredeti helyzetébe.
A szokást nehéz elfelejteni.
Sok férfit látott belépni a kihallgatószobába, majd azonnal egy másik ajtón távozni.
Tehát senki sem tudta, hogy mit kérdeznek az interjún.
Amikor sorra került, némi aggodalommal megállt a munkáltató előtt.
Az illetékes elvette az iratait, és anélkül, hogy megnézte volna, ezt kérdezte.
– Mikor kezdhet dolgozni?
Ő így szól.
– Ez egy beugratós kérdés, amit az interjúmon feltesznek, vagy nehéz megkapni az állást?
– Maga mit gondol? – kérdezte tőle a főnök. – Itt nem teszünk fel kérdéseket senkinek, mert úgy gondoljuk, hogy azokon keresztül nem tudjuk értékelni valakinek a képességét. Ezért a mi tesztünk az ember hozzáállásának értékelése. Lefuttattunk néhány tesztet a jelöltek viselkedése alapján, és megfigyelőkamerákon keresztül figyeltük őket. Egyikük sem jött ma ide, hogy tegyen valamit, és becsukja az ajtót, lekapcsolja a villanyt, elhelyezze a tömlőt, helyre tegye az üdvözlőszőnyeget. Maga volt az egyetlen, aki ezt tette! Szóval, úgy döntöttünk, hogy magát választjuk a munkára – közölte a főnök.
A fiú mindig küzdött az apja fegyelmezésével, de ekkorra rájött, hogy ennek révén kapta meg az első munkáját.
Minden, amit a szüleink mondanak nekünk, csak a saját javunkat szolgálja, szép jövőt kívánva nekünk!
Ahhoz, hogy értékes emberi lénnyé váljunk, el kell fogadnunk a rossz szokást és viselkedést megszüntető dorgálást, korrigálást és útmutatást. Ezt csinálják a szüleink, amikor fegyelmeznek minket.
Az apánk ötévesen a tanítónk; huszonévesen „rosszfiú”, de útmutató az élethez.
Az anyák elmehetnek a gyerekeik házába, ha megöregszenek, de az apa nem tudja, hogyan kell ezt csinálni.
Nincs értelme bántani a szüleidet, amikor még élnek, nehogy megbánd, amikor majd elmennek.
Mindig tisztelettel bánj velük!”
~Forrás: net~
(Forrás: Ébredők)
Szülők feladata megmutatni gyermekeiknek, hogyan kell járni az „úton” (élni). Becsületben, tisztességben……
Megtudjuk mutatni, hogyan kell……
De azt melyik az ő „útja” neki magának kell megtalálnia. Tanulva szüleik hibáiból, bukásaikból…. Tanulva és nem a hibákat megtanulva élni szülei életét.
Úgy kell nevelni gyermekeink, hogy bármikor el tudjuk engedni a „kezüket”. Ez az ő érdekük.
Miért ide szántam?-mert MINDEN a Családból indul ki.
Ceruza: „Bocsánat!”
Radír: „Miért kérsz bocsánatot?”
Ceruza: „Bocsánat azért, mert állandóan megbántalak… bármikor hibát vétek, te jössz és eltörlöd. Ezzel te egyre kisebb és kisebb leszel.”
Radír: „Ez így van, de én tényleg nem bánom! Azért vagyok, hogy megtegyem, hogy segítsek neked akármikor is szükséged van rám, akármikor is hibázol. Nyilván eljön majd az az idő is amikor én elfogyok, már nem leszek. Viszont addig én boldog vagyok attól, hogy segíthetek neked, éppen ezért hagyd abba az aggódást, mert rossz amikor szomorúnak látlak!”
A mi szüleink olyanok mint a radír, mi pedig gyerekként, de sokszor még felnőttként is, olyanok mint a ceruza. Ők mindig ott vannak, lesznek számunkra, hogy segítsenek a bajban. Néha ezen a hosszú úton megsérülnek, és egyre kisebbek lesznek.
Vigyázzunk a szüleinkre, bízzunk bennük és szeressük őket feltétlen szeretettel addig, amíg csak lehetőségünk van rá!
A CSENDES TRAGÉDIA, AMELY GYEREKEINKET FENYEGETI
A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket.
Victoria Prooday egy Torontóban élő, elismert nevelési szakértő. Hosszú évek tapasztalatával a háta mögött úgy döntött, hogy publikálja gondolatait és megkongatja a vészharangokat.
„Bátorítok minden szülőt, aki törődik a gyermekei jövőjével, hogy olvassa el az alábbi sorokat. Tudom, hogy sokan inkább az választják: nincs létjogosultsága mindannak, amit mondok a cikkben, de a gyermekeidnek szüksége van rád, és arra, hogy meghalld ezt az üzenetet. Még akkor is, ha nem értesz egyet a megközelítésemmel, kérlek, kövesd az ajánlásokat a cikk végén. Miután láttad a gyermeked életében bekövetkezett pozitív változásokat, meg fogod érteni, miért is mondom, amit mondok. Köszönöm!”
– Victoria Prooday
Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak!
A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek:
– minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,
– a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,
– a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,
– a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.
Mit tehetünk, hogy szembenézzünk az igazsággal?
– Rossz válasz, hogy javítsuk a diagnosztikai lehetőségeket.
– Rossz válasz, hogy hát, így születtek.
– Szintén rossz válasz, hogy az iskolarendszer a hibás.
Igen, az a valóság, hogy – bár fáj ezt saját magunknak is bevallani – mi, egyedül MI szülők vagyunk a felelősek, nekünk kell segíteni a gyermekünknek.
De miben is áll ez a probléma?
A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:
– érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,
– egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta,
– felelősség,
– kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,
– megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,
– kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.
Ehelyett a gyerekek ezt látják:
– örökké elfoglalt szülők,
– a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek (kompenzálnak),
– az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,
– kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,
– „otthonülős” életmód.
Végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada, az igények azonnali kielégítése. Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…
Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem. Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.
Mit lehet tenni?
Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő!
Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni:
1) Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.
2) Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.
3) Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.
4) Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.
5) A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.
6) Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.
7) Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.
Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.
9) Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.
10) Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.
11) Az élet ne csak szórakozásból álljon.
12) Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.
13) Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.
14) Legyünk elérhetőek gyermekünk számára, ne csak fizikálisan, de emocionálisan is. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.
15) Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.
16) Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.
17) Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együtt érezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.
18) Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.
Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…
Forrás: internetp
AZ ÉLET ÉS A HALÁL FREKVENCIÁI
432 HZ és 440 HZ
A legtöbb zene a világon 440 Hertzre lett hangolva, miután a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) 1953-ban azt jóváhagyta. A világegyetem vibrációs / oszcillációs jellegének közelmúltbeli újra felfedezése azt mutatja, hogy ez a kortárs nemzetközi koncert hangmagasság szabvány egészségtelen hatást kelthet, vagy antiszociális viselkedést okozhat az emberi lények tudatában.
Az A = 432Hz, az úgynevezett Verdi „A” egy alternatív hangolás, amely matematikailag összhangban van a világegyetemmel. A 432 Hz-en alapuló zene jótékony gyógyító energiát továbbít, mert ez a matematika egy tiszta hangja, ami a természetben alapvető.
Van egy elmélet, hogy a 432 Hz-ről a 440 Hz-re való váltást Joseph Goebbels, náci propaganda miniszter diktálta. Arra használta, hogy az embereket egy bizonyos fajta gondolkodásra és érzésre hangolja, hogy egy meghatározott tudat foglyaivá tegye őket. Majd 1940 körül az Egyesült Államok világszerte bevezette a 440 Hz-et, és végül 1953-ban ISO 16 szabvánnyá vált.
Mi az a 440 Hz?
„A 440 Hz egy természetellenes hangolási frekvencia szabvány, mely eltávolítja a szent rezgések szimmetriáját és felhangjait, hadat üzenve a nyugati ember tudatalatti elméjének.” – L. C. Vincent
Dr. Leonard Horowitz „Zenei Kultusz Kontroll” című tanulmányában azt írja: „A zenei ipar ezt a megszabott tulajdonságú frekvenciát arra használja, hogy az embereket nagyobb agresszió, pszichoszociális nyugtalanság felé ‘terelje’, és ez az érzelmi stressz az embereket fizikai betegségekre hajlamosítja.”
Csak ki kell menni az utcára és körülnézni. Mit látunk? Iskolás gyerekek, fiatal felnőttek munkába menet, egy nő teszi babakocsiba a gyermekét, egy ember a kutyáját sétáltatja – és mi bennük a közös? Az iPod és MP3 lejátszók! Zseniális nem?
„Ha meg akarod találni az Univerzum titkait, gondolkodj energiákban, frekvenciákban és rezgésekben!” – Nikola Tesla
A hatalom birtokosai sikeresen csökkentik nem csak a fiatal generációk rezgéseit, hanem mindenkiét. Ezek a romboló frekvenciák magukkal ragadják a gondolatokat a zavar, a diszharmónia és az egység hiánya felé. Továbbá a test ellenőrző szervét, az agyat stimulálja egy diszharmonikus rezonanciára, ami végső soron betegséget és háborút teremt.
A 432 Hz és a 440 Hz közötti különbség. Hallgasd és értsd meg!
/1. videó lent/
Az univerzális frekvencia és rezgés rejtett energiája
A frekvenciát és a rezgést kritikusan fontosnak de rejtett erőnek tartják, mely befolyásolja az életünket, egészségünket, társadalmunkat és világunkat. A Kimatika tudománya (vagyis a láthatóvá tett hangok és rezgések tanulmányozása) azt bizonyítja, hogy a frekvencia és a rezgés a fő kulcsa és szervezési alapja minden anyag és élet teremtésének ezen a bolygón.
Amikor a hanghullámok áthaladnak egy fizikai közegen (homok, levegő, víz, stb.), a hullámok frekvenciája közvetlen hatást gyakorol a struktúrájukra, melyeket a hanghullámok hoznak létre, amikor azok az adott közeggel találkoznak.
„Ha valaki meg akarja tudni, hogy egy királyság vajon jól kormányzott, hogy erkölcsei jók vagy rosszak, a zene fogja nyújtani a választ.” – Konfuciusz
A zenének van egy rejtett hatalma, mely befolyásolja elménket, testünket, gondolatainkat és társadalmunkat. Amikor ez a zene egy olyan szabványon alapszik, melyből szándékosan eltávolították a természetben megtalálható természetes harmonikusokat, ennek eredménye lehet az emberiség tömegtudatának pszichikai mérgezése.
Ahogy a Kymatica dokumentumfilm (2009) mondja: A hangok tudományának újrafelfedezett tudása azt mutatja, hogy a hang valamivel több, mint puszta vibrációs jel, a hang nem csak az élettel van kölcsönhatásban, de fenntartja és fejleszti azt. Úgy működik, mint a tudatos szándék egy csatornája az emberek, társadalmak és egész civilizációk között.
Forrás:https://www.fenyorveny.hu/2013/09/440hz-es-zene-avagy-elhangolnak-minket.html
Olvass tovább: https://fenysziv.webnode.hu/…/a440hz-es-zene-
Lehet, hogy meg kellene jól gondolnunk magunknak is, hogy milyen zenét hallgatunk? Vagy milyen koncertre engedjük el gyermekeinket?….
LASSAN KEZDETÉT VESZI AZ ISKOLA
Az idős Kotogu látva nagy szomorúságomat, magához intett:
-Miért lógatod az orrodat, mint egy posvadt vizet ivott kehes szamár?
Nagyot sóhajtva szakadt ki belőlem rettenetes nyomorúságom:
-Idősebb Testvérem, nem tudod, hogy holnapután el kell mennem, mert kezdődik a városban az iskola?
Olyan erős hittel és elszánással mondhattam indulatos válaszomat, hogy a vén kun elnevette magát:
-Úgy beszélsz kölyök, mintha véres háborúba mennél, ahonnan kétséges a visszatérés! Hát nem tudod, hogy a kun harcos milyen?
Dacom egyszeriben megtört, ahogyan maga mellé ültetett. Tizenegy esztendőt megélt gyermeki létem minden vágyával, kíváncsiságával hallgattam Kotogutól a régi kun harcosok történetét…
Régen, mikor a kun törzsek elhatározták, hogy hadba szállnak, akkor a vitézeik előző este leborotválják egymás fejéről a hajat – csak egy csíkot hagyván meg a fejtetőn, ami a szemöldökükön is túl ért – majd elmondják egymásnak a hadi fogadalmat. Innentől testvérekké válnak, egymásért felelnek a csatában. Minden vita vagy viszály, peresség, ami esetleg közöttük megvolt, a hadi út végéig kötelezően elmúlt.
Másnap hajnalban, mikor a vad sereg felsorakozott, az asszonyok és az otthon maradó öreg harcosok sorakoztak fel mellettük mind a két oldalon. A seregbéli tisztségviselők, a legkisebbtől a legnagyobbakig, levették előttük sisakjukat és fejet hajtva egyként mondták:
-Harcosainkra úgy vigyázunk, mint saját fiainkra, mindent megteszünk, hogy valamennyiüket épségben hozzuk vissza!
Ezt követte a csatáikat már megvívott idősek szava a vitézekhez:
-Úgy küzdjetek, mint atyáitok tették, hogy büszkén tekintsenek le reátok! Utatok legyen áldott!
Az ő útra bocsátásukat az asszonyok követték:
-Fiaitok és lányaitok visszavárnak, sebek nélküli győzelmet kívánnak!
Legvégül maguk a harcosok szólottak:
-Értetek és Istenünkért élünk-halunk! Utunk egy, kunok vagyunk! Visszatérünk, találkozunk!
Amennyiben emlékeim meg nem csalnak, itt öntött el engem a könny. Kotogu nagy kérges kezéből szipogva vettem el a zsebkendőt. Igen röstelkedtem már, hogy én egy tanévkezdés miatt pőre-módra keseregtem.
Édesanyám hangja zavarta meg gyermeki bűntudatomat. Mennem kellett, várt a meleg vacsora.
Kotoguval felnőttmódra öleltük meg egymást, s én futottam az anyukámhoz.
-Hej, oszt vigyázz magadra harcos, utad legyen áldott!-kiáltott még utánam az idős.
Önkéntelenül szaladt ki belőlem, erős gyermeki büszkeséggel:
-Utunk egy, kunok vagyunk! Visszatérek, találkozunk!
Hej, bizony régen volt, de Kotogu bölcsességéből és a kunok történeteiből, talán ma is tanulhatunk!
Zetényi-Csukás Ferenc