„Megmondom a titkát édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
(Babits Mihály)
1883.november 26-án született Szekszárdon a Nyugat nemzedékének egyik legnagyobb költője, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja.
Költészete évtizedeken át a magyar líra élvonalában állt.
143 éve ezen a napon született Ady Endre,november 22.
a 20. század legkiemelkedőbb költője.
Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
A GYERMEKJOGI EGYEZMÉNYRŐL
Az ENSZ Közgyűlése – mintegy 10 év előkészítő munka után – 1989. november 20-án fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt (UN Convention on the Rights of the Child – UN CRC). Ez azóta a Gyermekjogok Világnapja. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat.
Ezek alapján a gyermekek jogai a következőképpen csoportosíthatók avagy a “3P modellje”:
Védelem (Protection)
A gyermekek biztonságának védelme, többek között a bántalmazás minden formája, az elhanyagolás és a kizsákmányolás elleni védelmet jelenti. Ide tartozik például a menekült gyermekek speciális védelme, a háborús konfliktusokban való részvétel, a szexuális kizsákmányolás valamint a gyermekmunka tilalma.
Ellátás, gondozás (Provision)
A gyermekek alapvető létszükségleteinek biztosítása, amely az egészséges testi és lelki fejlődésükhöz szükséges, például megfelelő táplálék és egészségügyi ellátás biztosítása, vagy az alapvető oktatáshoz való jog.
Részvétel (Participation)
A gyermekek képességeik fejlődésével egyre inkább képesek dönteni és aktívan részt venni egy közösség életében. Az egyezmény biztosítani kívánja számukra az információhoz való, a gondolat-, vallás-, lelkiismeret-, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát és az egyesüléshez való jogot.
Az egyezmény kötelességet ró azokra az államokra, akik aláírták. Amellett, hogy a tartalmát magukra nézve kötelezőnek fogadják el, az aláíró országoknak – így Magyarországnak is – az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága előtt rendszeresen be kell számolnia az egyezményben foglaltak betartásáról. A Bizottság a kormányok mellett civil szervezeteket és gyerekeket is meghallgat.
A Gyermekjogi egyezmény elsősorban az államra nézve fogalmaz meg rendelkezéseket, de mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy támogassuk és védjük a gyermekek jogait- a család, a civil társadalom, a média, a pedagógusok, de a magánszféra egyaránt. Az egyezmény külön elismeri a szülők és gondviselők elsődleges szerepét, jogait és kötelességeit a gyermekek nevelésében és jogaik megismertetésében, védelmében.
Mely országok részesei az Egyezménynek?
A Gyermekjogi Egyezmény máig a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum, amelyet mindeddig csupán 1 ország nem fogadott el magára nézve kötelezőnek: az Amerikai Egyesült Államok.
Magyarország 1990-ben írta alá a Gyermekjogi egyezményt, és az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdetett ki. Így annak rendelkezései a hazai törvényekhez hasonlóan hatályos és érvényes. Magyarország a Gyermekjogi egyezmény mellett az első két fakultatív jegyzőkönyvet is ratifikálta, a harmadiknak még az aláírása is előttünk áll.
- november 13-án született Klebelsberg Kuno (gróf thumburgi Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc, elhunyt: Budapest, 1932. október 11.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, rövid ideig belügy-, majd közel tíz évig vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1917-től 1932-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.
„(…) kiragadni óhajtanék négy alapvető kérdést, melyekkel futólag foglalkozom.
Az egyik a magyar gyermek, a magyar gyermekvédelem érdekében a túlterhelés megszüntetése. Tarthatatlan pedagógiai doktrína az, hogy a gyermek kizáróan az iskolának éljen. Ebből sarjad ki azután sok rossz pedagógusnak olyan felfogása, hogy a gyermek van az iskoláért és nem az iskola a gyermekért. Nem egyedüli kötelessége a gyermeknek az, hogy tanuljon. Én tanuló és szorgalmas, de amellett játékos magyar gyermeket akarok. Mert csak játékos, eleven magyar gyermekből lehel derűs, dolgos magyar férfi, aki vállalkozását s az élet nagy kötelességeit emelt fővel, mosolyogva és nem elkeseredéssel vállalja. Mikor a kultusztárcát átvettem, a középiskolákban heti három napon hat volt az órák száma. Hogyan lehessen egy kicsi gyermektől megkövetelni azt, hogy hat órát üljön illedelmesen az iskola padján? És ha napról-napra előfordul, hogy az iskola prognózisa az életben nem vált be, ha nagyon gyakran előfordult, hogy az iskola jelesei és kitűnői elbuknak az életnek vizsgáján és sokszor viszont a közepes tanulók kitűnően megfelelnek a gyakorlati élet feladatainak, holvan ennek a magyarázata? Nem abban, hogy az iskola nem állítana fel helyes prognózist, hanem abban, hogy teljesen elhibázott az ideál, mely csak abban látja a gyermek kiválóságát, hogy nyugodtan ül meg a maga helyén s amely elítéli a túláradó gyermeki temperamentum élénkségét és természetes vágyát az iránt, hogy a maga csekély örömeit, játékosságát elengedhetetlenül kielégítse. Mert az ilyen gyermekben túlpezseg az életerő, ezek a gyermekek azok, kik az élet nagy vizsgáján be fognak válni és én a magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn jel az egyetemi tanárig, megkövetelek egyet: necsak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket. Bármilyen kiváló pedagógus is valaki, el fogok vele bánni azon esetben, ha azt látom, hogy lelkében nem bír azzal a melegséggel, lendülettel s szeretettel, amely nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy az az oktató a maga feladatát a célnak megfelelően meg tudja oldani.
Egy másik nagy jeladat, mely a kultusztárcában elém meredt, amikor azt átvettem, a gyermekek iskolai orvosi gondozása volt. Tavaly átadtuk rendeltetésének a debreceni klinikai telepen a gyermek-klinikákat és Pécsett szintén megcsináltuk ezt az intézményt. És amikor Tóth Lajos igen tisztelt barátommal megfontolás tárgyává tettük, hogy a most épülő szegedi klinikai telepen melyik klinikát fogjuk először építeni, választásunk megint a gyermekklinikára esett. Mert az a miniszter, aki ápolja az iskolában a magyar gyermeket, amikor egészséges, kell, hogy gondoljon a beteg magyar gyermekre, gyermekegészségünk egyik nélkülözhetetlen előfeltétele pedig az, hogy legyenek a legmodernebb tudományos értelemben képzett gyermekorvosaink.
Nekünk magyaroknak a reformok terén egyik állandó hibánk, hogy nem vetünk számot a megvalósítás lehetőségeivel. Kevés ország van, ahol annyi papíron maradt törvény vagy rendelet van, mint nálunk. Egy ilyen sajnos, nagyrészben papíron maradt rendelet, papíron maradt intézmény a magyar iskolaorvosi intézmény is. Első kötelességemnek ismerem, hogy mihelyt az állam pénzügyei javulnak, ezt az iskolaorvosi intézményt élő valósággá tegyem.
A negyedik és utolsó feladat, amelyről megemlékezni óhajtanék, a kisdedóvók reformjának kérdése. Sajnos, sorját kell keríteni a dolgoknak. Az ember óhajtaná az összes kérdéseket megoldani, de jól tudjuk, ezt nem lehet, bizonyos sorrendet kell megállapítani. Én itt nyolcmillió magyart találtam és ebből a nyolcmillió maradék magyarból egymillió volt a hatévesnél idősebb írni-olvasni nem tudó, akiknek írni-olvasni kellett volna. Természetes, hogy legfőbb feladatom volt kimenni az alföldi tanyákra, a latifundiumok majorjaiba, hogy ott is megszervezzük az elemi iskolát és hogy véget vessünk ennek a szégyenletes állapotnak.” – A magyar gyermekvédelem. / Az Országos Gyermekvédő Liga 1926. április 25-iki közgyűlésén tartott beszéd. (részlet) – Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916-1926
Kép: Klebelsberg Kuno
(Wikipédia)
- november 17. – Árpád-házi Szent Erzsébet halála.
„A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.”
(Így kezdi Heisterbachi Caesarius Szent Erzsébet legendáját)
Árpád-házi Szent Erzsébet, II. András magyar király (ur. 1205-1235) és Meráni Gertrudis leánya, IV. Lajos türingiai őrgróf (ur. 1217-1227) felesége, aki önmegtartóztató életmódja és buzgó vallásossága mellett karitatív tevékenységével is példát mutatott embertársainak. Erzsébetet IX. Gergely pápa már négy évvel halála után szentté avatta, tisztelete pedig nem csak német és magyar földön, de az egész keresztény világban elterjedt.
Erzsébet 1207-ben – valószínűleg Sárospatakon –, az uralkodópár harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Árpád-házi hercegnőként nem sokat tartózkodhatott családja körében, hiszen Magyarország diplomáciai érdekei a leány minél gyorsabb kiházasítását követelték: András ezért már négy esztendős korában eljegyezte Erzsébetet a türingiai őrgróf legidősebb fiával, Lajossal, egy évvel később pedig leendő apósa, I. Hermann (ur. 1190-1217) udvarába, Eisenachba küldte gyermekét. A hercegnő mindössze 14 esztendős volt, mikor egybekelt Türingia örökösével, Lajos és Erzsébet házassága azonban – a feljegyzések szerint – boldog és harmonikus lett, az évek során a párnak három gyermeke is született. Mindennek dacára a rokonság mégsem volt elégedett a hercegnővel, mivel II. András leánya egyfelől nem volt hajlandó alávetni magát az udvari etikettnek, másfelől pedig szokatlanul buzgó vallásosságról tett tanúbizonyságot – például vezeklőövet hordott, és a kor szerzetesi szokásai szerint ostorozta magát –, ami számos karitatív intézkedésben is megnyilvánult.
Erzsébet IV. Lajos őrgróf uralkodása alatt számos kórházat alapított, ahol gyakorta személyesen is kivette a részét a gyógyításból, miután pedig férje 1225-ben – II. Frigyes császár (ur. 1220-1250) hűbéreseként – keresztes hadjáratra vonult a Szentföldre, és ő vette át az államocska irányítását, hatalmát is a szegények érdekében használta fel. A hercegnő éhínség idején kinyittatta az uralkodói éléskamrákat, télire pedig mindazokat befogadta palotájába, akik fedél nélkül maradtak; ezt a határtalan adakozást természetesen a türingiai őrgróf fivérei – Konrád és Raspe Henrik – és a család tagjai nem tűrték szó nélkül, amiről Erzsébet leghíresebb legendája is híven tanúskodik. Eszerint ugyanis a hercegnő egy napon élelmiszert csempészett ki a rászorulóknak, rokonai pedig megállították, és megkérdezték, mit visz magával. Mivel a fiatalasszony el akarta titkolni szándékát, azt mondta, rózsák vannak a kötényében, az Úr pedig egyszeriben virágokká változtatta a kenyeret, hogy Erzsébetnek ne kelljen hazudnia.
A hercegnő sorsa ugyanakkor hamarosan szomorúra fordult, mivel a hazafelé tartó Lajos 1227 szeptemberében életét vesztette a keresztesek között kitört járványban. Erzsébetet nagyon megviselte férje halála, a gyász hatására pedig még inkább a hit és az aszketikus életmód felé fordult. Az őrgróf nélkül a wartburgi vár egyszeriben üressé vált az özvegy számára, ezért – gyermekeivel együtt – nemsokára Eisenachba, majd a bambergi püspökhöz ment, és fonásból tartotta el a csonka családot; IX. Gergely és vendéglátói hiába kérlelték, hogy házasodjon újra, a szigorú Konrád testvér – a pápa által küldött gyóntatója – pedig hiába próbálta őt megakadályozni önsanyargatásában, Erzsébet mindegyiküknél erősebbnek bizonyult. Az asszony hamarosan úgy döntött, végleg elhagyja a világi életet, ezért Marburgba – ma: Marburg am Lahn – költözött, ahol gyóntatója felügyeletével belépett a harmadrendű ferences apácák közé. Bár édesapja, II. András többször is hazahívta őt országába, az özvegy élete végéig a karintiai kisvárosban maradt. Erzsébet – aki a monda szerint megjósolta halála napját – 1231. november 17-én, mindössze 24 esztendős korában fejezte be életét, mivel aszketikus életmódja idővel teljesen felőrölte egészségét.
A hercegnő halálát számos csodás esemény – például gyógyulás – kísérte, így aztán IX. Gergely pápa hamarosan megindította a köztiszteletben álló fiatalasszony kanonizációs eljárását, mely 1235-ben Erzsébet szentté avatásával zárult. Az Árpád-házi hercegnő kultusza a Német-Római Birodalom és Magyarország mellett idővel Itáliában, angol földön, de még az Újvilágban is elterjedt: hazánkban IV. Béla (ur. 1235-1270) emeltetett először templomot húga tiszteletére – Kápolnán –, napjainkban pedig olyan kegyhelyek őrzik emlékét, mint a kassai dóm, vagy a budapesti VII. kerületben található Szent Erzsébet-plébániatemplom, mely – ugyancsak a hercegnőre utalva – a Rózsák terén áll. A nagyvilágban többek között Marburgban, Londonban, Párizsban, illetve a kolumbiai Bogotában is ápolják Erzsébet kultuszát, akit – a bizánci Piroska császárnét is ideszámítva – az Árpád-ház ötödik szentjeként tisztelhetünk.
/Forrás: Rubicon/
