Irodalom

,, S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.,, Wass Albert

Hernek János: „Wass Albertnek rengeteg szebbnél szebb regénye van, azonban van egy, amit leginkább csak a fejlett lelkek érthetnek. Nekem ezért is ez a kedvencem tőle, a címe: Az antikrisztus és a pásztorok.

Ez a könyv tényleg nem való mindenkinek, de ha elkezded olvasni, és azon kapod magadat, hogy nem tudod lerakni, akkor gratulálok, egy tudó, és öreg lélek lakozik benned. Íme, egy kis ízelítő a regényből, ha esetleg valaki kedvet kapna hozzá:”

” Isten kezében vagyunk mindannyian,- sóhajtotta a pap. Ekkor szólalt meg a lány ott a kemence mellett. Hangja tiszta volt és éles, szinte hasította a csöndet.- Te Isten emberének mondod magad, ugye pap?- Az Urat szolgálom leány- bólintott az öregember, csodálkozva-, ahogy tudom. Miért kérded ezt? Honnan vagy?- A hegyről, felelte a leány-, de arra felelj, amit kérdeztem! Azokkal tartanál, akik erőszakot akarnak erőszakkal legyőzni? A pap sóhajtott.- Emberek vagyunk leány.- Hát nem Isten gyermeke az ember? S nem az volna-e a dolga itt a földön, hogy úgy éljen, s cselekedjék, ahogy Isten cselekszik? Avagy nem tudod, hogy ő nem cselekszik bosszút meg haragot, csupán jóságot meg igaz, és szép dolgokat? Pap vagy, s nem tudod ezt? Harag haragot terem, erőszak erőszakot, s ha mindig csak Isten az egyedüli, ki jóval fizet a rosszért, az emberek világában nem lesz békesség soha. Csönd volt a szavai után, csak a tűz sercegett, s fehér szikrák pattantak a lángoló rőzséből.- Hol tanultad ezt? – Kérdezte a pap.- A Szent Embertől, akit ti remetének mondtatok- felelte szomorúan-, bocsáss meg, ha többet mondtam, mint kellett volna. Nem akartalak megbántani.- Tudom már ki vagy. Te vagy a vak leány. Meg se kereszteltek, s Istenről beszélsz?- Az Ő leánya vagyok- felelte halkan. – A Szent Ember mondta. – Miért haragszol a Szent Emberre? –kérdezte a leány.- Ne mondd azt, hogy szent! – mordult rá a pap. – Mondd azt, hogy remete! Akkor tudom, hogy kiről beszélsz.A leány halkan felnevetett. – Hát jó, ha ezt akarod. De miért haragszol reá?- Nem haragszom. Miért haragudnék? Nyomorult koldus volt, fent egy barlangban,s meghalt. Miért haragudnék rá?- Mégis haragszol – mondta csöndesen a leány. -, nem hallod a saját hangodat pap?- Te ezt nem értheted- mordult rá türelmetlenül-, hogyan is értenéd? Én hosszú évekig tanultam Istenről. Sok – sok könyvet megtanultam, mindent, ami a könyvekben volt. Mindent, amit meg lehetett tanulni róla. Vizsgakérdésekre feleltem. S azután is, ami csak volt, mindent megtanultam. S akkor egy koldus, aki még írni, olvasni se tud, azt meri mondani, hogy többet tud Istenről, mint én.- Nem mondott igazat?- Kérdezte csodálkozva a leány.- Hogyan tudhatott volna többet, mint én!- csattant fel az öreg pap ingerülten. – Én, aki minden könyvet, amit csak lehetett…- Gondoltál arra, hogy Isten nem volt ott a könyvekben? – Csupán csak az volt ott, amit az emberek leírtak? A pap egy pillanatig döbbenve hallgatott. Azután megrándult, és fölállt a székről.- Nem tudod, mit beszélsz leány! Lehet, hogy én keveset tudok Istenről, ez meg lehet. De aki írni, olvasni se tudott, hogyan tudhatott volna többet, mint én?- Talán a szívével tudta. – Felelte a leány halkan-, talán ott lelte meg az Istent, nem a könyvekben. Gondoltál erre pap? Hogy Isten esetleg a szívekben van, és nem a könyvekben?- Én most megyek Dominik -, szólt az öreg tiszteletes, az Úr kegyelme legyen velünk. Azzal kisétált a sötét éjszakába. Sokáig nem szólt senki, csak ültek, s hallgattak. Azután a vak leány szólalt meg ismét.- Istent keresi, s eltévedt közben. Mert maga akarta kijelölni az utat, ahol keresni kell. Sok rosszat látok jönni Dominik bácsi… nagy tüzet, és sok halált… sok – sok halált. – Hallgass Leány – mordult rá Dominik. Ha nem tudsz jót mondani, legalább hallgass.- Nem tudok jót mondani. Megyek vissza a hegyre Dominik bácsi.- Éjszaka van – mondta Dominik -, várj reggelig leány!- Ne tartóztasd, ha menni akar – szólalt meg Lidi néne, morcosan -, hadd menjen, legalább nem beszél annyit! A vak leány felnevetett, és megindult az ajtó felé.- Bolondokat beszélsz, Dominik bácsi. Én nekem mindig reggel van, nem tudod te ezt? Ez az, amit ti úgy mondtok, hogy vak. – Azzal már nyitotta is az ajtót. – Adjon Isten békességet ennek a háznak – szólt vissza halkan -, de a békesség az emberekből kell jöjjön. – Azután mintha csak a szél kapta volna el ott a nyitott ajtóban, már el is tűnt. Csak az éjszaka maradt mögötte, s a becsukódó ajtó. Sokáig ültek ott a nyitott kemence ajtó körül, Lidi néne, Dominik, s a sírásó. S a sötétség, lassan, egyre súlyosabban nehezedett rájuk. Azután a sírásó szólalt meg elsőnek.- Furcsán mondta volt. Hallottad e Dominik? Hogy őneki mindig reggel van. Én azt hittem, hogy annak, aki vak, éjszaka van mindig.- Vakon született – mordult föl Lidi néne -, azt se tudja, mi az egyik, mi a másik.- Nem hát – mondta Dominik is, és sóhajtott -, de jó leány szegény, csak kicsit bolond…- Há, mégis furcsa – csóválta a fejét a sírásó elgondolkodva -, mert ha valakinek mindegy, hogy nappalnak nevezi e, vagy éjszakának, s mégis nappalnak mondja, az valahogy mégis csak furcsa nem?…”-Androsovicsné Belanka Edit-

Várnai Zseni: Szeretni

Anya tanítsd szeretni gyermeked!Első fogalma legyena szeretetMikor még bölcsőjétRingatod,erről szóljon meséd és dalod.Hogy együtt nőjön ez az érzelem minden gyerekkel, minden téreken,s hogy mint tavasszal a virágos ág,úgy boruljon virágba a világ,közel és távol,ahol ember él!E szót röpítse szárnyaina szél,szálljon a széles tengerek felett….Anya tanítsd szeretni Gyermeked!

KŐVÁRY ANETT: AMIKOR MEGÉRTED

Amikor már pontosan tudod, hogy a kávét hogyan szereted,

amikor már finomnak találod a Chanel parfümödet,

amikor már nem azt veszed fel, ami jól áll, hanem azt, amiben jól érzed magad,

amikor nem bánod, hogy a homok a hajadba ragad,amikor nem a ráncaidat számolod, hanem az emlékeidet, amikor már nem akarod minden áron elmondani a véleményedet,

amikor már nem ragaszkodsz az igazadhoz, de annál jobban a mai naphoz,

amikor arcpír nélkül tudod azt mondani: tévedtem, amikor már ébresztőóra nélkül kelsz fel időben,amikor lelkifurdalás nélkül tudsz nemet mondani,

amikor nem félsz néha kicsit elrontani,amikor már tudod, melyik a te frizurád,

amikor már mered vörösre rúzsozni a szád,

amikor élvezni kezded a vörösbor zamatát,

amikor a tükörképed visszakacsint rád,

amikor nyugodtan kiállsz magadért,

amikor jobban érdekel a meddig, mint a miért,

amikor megcsináltatod az első hitelkártyádat,

amikor már nem dühít, ha valaki megvárat,

amikor készen állsz rá, hogy kutyád legyen,

amikor nem a felt, hanem a fentet látod a hegyen,

amikor el mered hagyni a reggeli ágyazást,

amikor megpróbálod az otthoni gyantázást,

amikor megérted a barátság lényegét,

amikor nem vágyod mára megszokás kényelmét,

amikor azt tudod mondani, sajnálom,

amikor nem számít, hány gyertya van a tortádon,

amikor magad elé tudsz engedni másokat a sorban,

amikor nem pánikolsz már, ha valami nem úgy van,

amikor inkább utazol, mint cipőt veszel,

amikor vackok helyett egészségeset eszel,

amikor mersz és tudsz is lemondani,

amikor higgadtan kezdesz mindent megoldani,

amikor már nem zavar, hogy hamisan énekelsz,

amikor élvezed azt is, hogy bal lábbal kelsz,

amikor túl vagy pár elrontott fogadáson,

amikor már nem kattogsz szakításon,

amikor elengeded a ragaszkodást,

amikor nem gond tervezni valami mást,

amikor nem hajt már a forradalmár véred,

amikor tudod, hogy csak akkor lesz, ha kéred,

amikor Pilinszky verseit már máshogy olvasod,

amikor kicsit azért zavar, hogy lepattant a lakkod,

amikor nem félsz már a csoportos díjbeszedéstől, vagy az egyedül töltött estétől,

amikor eltévedni többé nem fáj,

amikor elvarázsol a véletlen táj,

amikor majd’ negyvenévesen tanulsz meg kézen állni,

amikor azt is elhiszed, hogy tudsz a vízen járni,

amikor nem szégyellsz valamit nem tudni,

amikor nem akarsz többé okoskodni,

amikor mosolyogsz csak, ha valaki kinevet,

amikor mindennél büszkébben mondod ki a neved,

amikor felvállalod minden mániádat,

amikor tudod már, hogy hogy mondd el az imádat,

amikor lassan megérted az egész létezést,

amikor már élével felfelé tárolod a kést,

amikor szelektíven gyűjtöd a szemetet, és nem rémiszt meg többé a szeretet,

amikor látod meghalni az anyádat,

amikor hátrahagyod a szülői házat,

amikor tudod, hogy anyád már nem fog neked főzni,

amikor tudod, hogy most bizony fel kell nőni,

amikor a gyerekkorod egy agyonnézett VHS-en hagyod,

amikor időnként bekapja a magnó a szalagot,

amikor már nem fáj, hogy mindenki elhagyott,

amikor a húsodban élsz meg minden pillanatot

,amikor többé nem sietsz már sehova,

amikor megérzed, hogy lelassulni maga a csoda,

amikor felfogod, hogy többé nincs mitől félned,akkor érted majd meg, hogy te magad vagy az élet.

Az Aradi tizenhárom
Jaj, de búsan süt az őszi Nap sugára
Az aradi várbörtönnek ablakára
Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt
Ki a tömlöc fenekén a halálra kész
Seregünkben volt mindegyik generális
Diadalmas győzedelmes száz csatán is
Bátran néznek szeme közé a halálnak
Hiszen véle szemközt nem csak egyszer álltak
Elítélték sorba mind a tizenhármat
Szőttek – fontak a nyakukba ezer vádat
Elnevezték felségsértő pártütőknek
Mert a magyar szabadságért harcra keltek
Uram Fia az ítélet akasztófa
Mintha gyáva útonállók lettek volna
Mintha méltók nem volnának egy lövésre
Katonákhoz, férfiakhoz illőbb végre
Aradi vár, aradi vár, halál völgye
Tizenhárom magyar vitéz temetője
Mindannyian együtt lesznek fenn az Égben
Vértanúk ők árva hazánk szent ügyében

Ady Endre: Október 6.

Őszi napnak mosolygása,Őszi rózsa hervadása,Őszi szélnek bús keserveEgy-egy könny a szentelt helyre,Hol megváltott – hősi áron -Becsületet, dicsőségetAz aradi tizenhárom.Az aradi GolgotáraRáragyog a nap sugára,Oda hull az őszi rózsa,Hulló levél búcsucsókja;Bánat sír a száraz ágon,Ott alussza csendes álmátAz aradi tizenhárom.Őszi napnak csendes fénye,Tűzz reá a fényes égre,Bús szivünknek enyhe fényedAdjon nyugvást, békességet;Sugáridon szellem járjonS keressen fel küzdelminkbenAz aradi tizenhárom.

Juhász Gyula: Vértanúink

A föld alól, a magyar föld alólA vértanúk szent lelke földalol:E nagy napon, hol emlék s béke leng,A bús bitókra hittel nézzetek!Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,Minden napoknál szebb és szabadabb!A nap, melyért mi vérben esve el,Nyugodtan haltunk ama reggelen.Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,Hisz onnan jönnek mind e sugarak;Hisz onnan árad, új világ felett,Szentháromságunk, mely jövőt teremt:Szabadság minden népnek, aki élS halni tudott egy megváltó hitér,Egyenlőség, hogy Ember ne legyenMások szabad prédája, becstelen.Testvériség, mely át világokonKézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.Ó magyarok, ti élő magyarok,A halhatatlan élet úgy ragyogRátok, ha az egekbe lobogónIgazság leng a lobogótokon,Az Igazság, mely tegnap még halott,Világ bírájaként föltámadott.A népek szent szövetségébe tiÚgy lépjetek, mint Kossuth népei.A föld alól, a magyar föld alólA vértanúk szent lelke így dalol.

Gyarmati Gábor – Aradi vértanúk utolsó mondatai

(Jön a porkoláb gőgtől emésztve,Peckesen fogja kardmarkolatát,Ménkű szemekkel úgy adja kézbeDögvész Haynau parancsolatát.).Kiss Ernő

Árpádok örök, dicső szentjei,Oltalmazzátok az ifjúságot,Egyetlen Urunk hű kegyeltjei,Mutassátok meg az igazságot!.Schweidel Józse

fA mai világ sátán világa!Hová lett minden, amit reméltem?Ma becsületért bitófa járja,Nincs emberfia, aki megértsen!.Lázár Vilmos

Ki tehet arról, magyarnak sorsaFolyvást küzdelem célért, hazáért,Lesz még nemzedék, mely terhét hordva,Vitézül harcol a szabadságért?.Dessewffy Arisztid

Hősök kellettek, mára mártírok,Szólnak szavaim durván és szépen,Jöjjetek hitvány, láncos hóhérok:Hazám földjére ontsátok vérem!.Poeltenberg Ernő

Ellenség dühe, bosszúja lüktet,Kiszáradt erdők, síró kalászok.Tedd el emlékbe hűséggyűrűmet,Toporognak már a rongy kaszások!.Török Ignác

Sebesült bakák, síró özvegyek,Életem cseppnyi, könnyű súly csupán,Mint csiripelő, áldott vörösbegy;Bocskai ruhán aranypaszomány..Láhner György

Rokon a bitó s Krisztus keresztje,Öntöttem ágyút, volt markomban kard,Nemsokára jő a halál csendje,Zrínyivel éltem: Ne bántsd a magyart!.Knézich Károly

Ördög keveri a cinkelt kártyát,Keresztény hívő keresztény ellen,Kék galamb szálljon, ne szegje szárnyát,Szeretett hazám békére leljen!.Nagy-Sándor József

Istennek hála igaz emberré,Jó katonává és hőssé lettem,Ne váljon földünk csúf sártengerré,Amit elértünk, nem volt véletlen!.Leiningen-Westerburg Károly

Fel fog eszmélni az alvó világ,Ha észreveszik e gaz tetteket,Eltépnek számos rozsdás rabigát,S eltemethetik kihűlt testemet!.Aulich Lajos

Mindig szolgáltam, hűen szolgáltamForrón szeretett magyar hazámat,Nézem az őszi, sustorgó fákat,Utolér a múlt, nincs bennem bánat!.Damjanich János

Mit nekünk halál, gyarló szerzetek,Arcotok kapca, ostoba bábok,Megavasodott szürke mákszemek,Lényetek sűrű, fojtó zsarátnok!.Vécsey Károly

Hősi honvédek, katonatársak,Édes hazámé szívem és lelkem,Erős a hitem, nem tépik árnyak,Büszkén vállalom, amit ma tettem!.Batthyány Lajos

Szabadság, szükség, egy tőből ered,Igazság, törvény, újkori álmok! -Itt térdepelek, reszkető ebek:Éljen a haza! Rajta, vadászok!

Szeresd őket!

Állatok világnapja

Rónay György: Mondd, szereted az állatokat?

Mondd, szereted az állatokat?A kutyát, macskát, csacsit, lovats a madarakat: a verebeket,rigót, galambot, pintyeket,akik a Földön veled élnek,s bundájuk, tolluk melegébennekik is van szívük, csak éppennem beszélnek?Mondd, szereted az állatokat,s figyelted őket néhanap:hogy mit csinálnak, hogyan élnek,s a maguk nyelvén mit mesélnek,vagy miről hallgatnak, mikor komorcsöndjükbe burkolódzva ülnek,és titokzatos, hallgatagkülön világukba merülnek?Én szeretem az állatokat.Elnézem őket,ha játszanak, alszanak, vagy tűnődnektitkaikon és a világon.Hidd meg, barátom,nekik is vannak titkaik,s csak annál nehezebb talánszámukra ez a sok talány,mert nincsenek rá szavaik.Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd mega bennük szorongó miértet;segíts nekik, mondd ki helyettük azt, ami ott ködlik a testükvaksi lelkében – vidd közelebbaz állatokhoz az embereket,hogy megértsenek végre minket.S mi is őket, kisebb testvéreinket.

JUHÁSZ GYULA: Október

A fény arannyal öntözi mégA szőke akác levelét,De ez a fény, megérzem én,Már októberi fény.Az alkony lila fátyla alattTarka tehenek hada halad,Vígan elbődül, hisz haza tart,De ez már őszi csapat.A kertben tarkán égő színek,Virágok, dúsan vérző szívek,Rajtuk az este harmata ring,De ez már őszi pompa mind.Fényt, krizantémet, dalt, harmatotLelkemben vígan elringatok,Megszépül lassan, ami rég volt,De ez már októberi égbolt!

Elszorul a szívem…Elszorul a szívem, mikor olyan embert látok,akinek ránc-telt arcán a sors-könnyei fénylik,s aki siralmas életét úgy küzdötte végig,hogy magába fojtotta keserv-szenvedésit.Elszorul a szívem, mert anyám látom benne,az ő fájdalma sejlik abba a könnyes tekintetbe,az a mélységes fájdalom mely egy emberöltőn átkísérte és nyomasztotta minden óráját.Elszorul a szívem mikor rádöbbenek arra,mily gyarló is az, kit csak kapzsisága hajtja,ki elnéz a nyomor felett, és észre sem veszi,hogy érzései sincs, már mely emberré teszi….❤ Kun Magdolna

,,Lehet belőled nagy ember – és hadd legyen! -, de szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel. Ne bízd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív – jó vagy rossz -, megmarad utolsó dobbanásáig annak, ami volt első dobbanásakor.,,Benedek Elek

(Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.) magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, „a nagy mesemondó”.

“Ez a tevékenység: a lehullottat visszaemelni, az elvesztettet megtalálni, a bemocskolódottat megtisztítani, az elhomályosultat kifényesíteni, az összetörtet ismét egybeépíteni, a fellázadtat megtéríteni és megbékíteni. Egyszóval: megváltani. Az emberi tevékenység értelme, hogy a világot át kell emelni a szellemi világba, vagyis arannyá kell változtatni.”(Hamvas Béla)

Goethe: Kicsit több…Kicsit több békesség, jóság, szelídség,Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,Kicsit több igazság úton, útfélen,Kicsit több segítség bajban, veszélyben.Kicsit több “mi” és kevesebb “én”,Kicsit több erő, szeretet, remény.És sokkal több virág az élet útjára,Mert a sírokra már úgyis hiába.

Elhunyta előtt öt évvel írta meg Wass Albert: A magyar nemzet hét parancsolatát.

Így kezdte:„Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül. Ha fölismerjük a veszedelmet, és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon, az Úr is velünk lesz! S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt, mely részben minden nemzetre egy-formán vonatkozik, de különösképpen a magyarra.És elnevezhetem ezt a törvényt

A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:

1. Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből, minden erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj! A pénz mindössze eszköz, nem istenség. Érdekimádat, ön-imádat hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt.

2. Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha! Őrizd, ápold, add át fiaidnak, mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme, míg e nemzethez hívek maradtok. Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg, s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3. De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik. A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét, és gyűlöletet terem. Rokonod minden isten-fia ember, bármely nyelvet beszéljen is.

4. Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5. Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6. Légy becsületes, tisztességes és igaz! Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell. Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri. A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső. A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.

7. Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak. Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat, s meglássátok: az Úr veletek lesz! „(1993. május)

Sértő Kálmán: Utolsó roham

Mikor utolsó rohamra megyünk,Egy ugrás és a nyakukon leszünk,Megkérdezzük majd, búzánk kell-e még,Szemsugarunktól ruhájuk leég,Vérében fetreng minden ellenünk,

Mikor utolsó rohamra megyünk.Mikor utolsó rohamra megyünk,Mindent elsöprő lángot lehelünk,Jaj annak, akit felkap fogsorunk,Hegyen-völgyön át dögölni dobunk,Szentkardos hadúr vezényel nekünk,

Mikor utolsó rohamra megyünk.Mikor utolsó rohamra megyünk,Villámokat szül lobogó szemünk,Oroszlán-nemzet, ha ugorva száll,Hörgésrobajban arat a Halál,A tigrisnél is vadabbak leszünk,

Mikor utolsó rohamra megyünk.Mikor utolsó rohamra megyünk,Fogcsikorgató kérdezők leszünk,Széttépték azt az angyali hazát,Az öregisten legszebb bánatát,Még csecsszopóknak sem kegyelmezünk,

Mikor utolsó rohamra megyünk.Mikor utolsó rohamra megyünk,Völgybe hegyeket temet a szelünk,Lángba borul az arcunk, a karunk,Mi lángseregek, magyarok vagyunk,Hetvenhét világ jöhet ellenünk,

Mikor utolsó rohamra megyünk.Mikor utolsó rohamra megyünk,Buzogányt, fokost, baltát lengetünk,Az Isten reszket, elbújik a Nap,Bocskoros sereg a fűbe harap,Elvett jogokat százszor elveszünk,Mikor utolsó rohamra megyünk.

Mikor utolsó rohamra megyünk,Nem lehet többé cicázni velünk,Barikád hasad, hajránk, ha dörög,Tolvajok fodros vére hömpölyög,Hörgésekre csak tűzzel felelünk,Mikor utolsó rohamra megyünk! Harcos

Dsida Jenő: Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben Immár tudom, hogy nem maradnak itt Minden, ami szép, gyorsan tovalebben Az élet erre lassan megtanítMert mi az élet? Percek rohanása Fagyos viharként száguld mindenik Mögöttük sír a kertek pusztulása S a rózsabokrot földig letörikIllatos szirmok, zöldellő levélkék A vihar szárnyán mindez elrepül Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég Ott áll a kert siváran, egyedülÉn sem számítok semmi kegyelemre Én felettem is végigzúg a szél Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje Jobban megvédve nincs a többinélÉn készen állok minden fájdalomra Nem hall ajkamról senki sem panaszt De most szívemnek még egy vágya volna S ha jó az Isten, meghallgatja aztNe vágtassanak szegény rózsakerten Az összes szelek, mind, egyszerre át Ne várjon rájok elfásulva lelkem Ne törjenek le minden rózsafátTépjék szirmait egyenként le, lassan Mind külön fájjon, sajogjon nekem És mindegyiket nagyon megsirassam És minden könnyem egy-egy dal legyen.

Fekete István – MÚLIK A NYÁR

Bíbor bükklevél kalapja mellett,szárazág-bottal köhécselve jár,lába nyomán vadvizek fakadnak,s zörren a szélben a tengeriszár..Szeme sarkában ezüst pókháló,s a fény az arcán öregesen nevet,ha kong a hordó, és csordul a mustnyár szőlőhegyén, ha áll a szüret..Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,aszott kezére dérharmat tapad,ruhája régi pompáról beszél,színes, ragyogó, bár itt-ott szakadt..Öreg tarisznya húzza vállát,melyet vinni már alig-alig győz,Sírón susog a nádszál utána,nyár végi úton ott ballag az Ősz.

Tóth Árpád – Ez már nem nyári alkonyat

Még ifjúságával tüntet a nyár,Még dagadóra szítt kebel a domb,A rácskerítés pereménMég csókolózni könyököl a lomb..Még titkolják sóhajuk a szelek,S mint a hancúrozó gyerekek,Rugdalják a napozó utakonA furcsa ördögszekeret..De estefelé hirtelenElkomolyodik a világ -Ez többé már nem nyári alkonyat,Fájdalmasak a fák..Összebújt testük sötét és hideg,Csak felsovárgó csúcsukatRagyogja be nagy messzirőlValószínűtlen fényével a nap..Valami fáj a tájnak. CsattanóIzzása merengésbe hal,Érzi a vén föld, mily rég volt szegényIgazán boldog s fiatal..Most álmodja mélázón vissza tánA nyolcvanmillió éves nyarat,Mely eónokkal ezelőttOntotta rá az ifjú sugarat..Az volt a nyár! Tüzelt a fényA dinozaurusz páncélos övén,S az élet boldog szörnyalakokatPróbálgatott, nagy páfrányok tövén..De aztán jött a vénség, és a földFáradt lett, rosszkedvű, beteg,Jött a jégkor, s az ember jött vele,A boldogtalan szörnyeteg!.A természet még kísérletezik,Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,Élni, boldognak lenni még,Ó, ragyogjatok ősi sugarak!.Hiába. Elszalad a nyár.Bús ember, megállok a fák alatt.Elkomolyodik a világ,Ez többé már nem nyári alkonyat..A csókra hajló lomb közül lehullEgy kora ősz, rozsdásodó levél.Az ördögszekér megáll az úton,És feljajdul a szél.1923

Juhász Gyula:Most szépül meg…

Most szépül meg e szomorú élet,Mikor a nyár elfárad ragyogni,Engem várnak: őszi egek fényeS őszi mezők későn virulói.Hozzám akkor jön fájó vigasszal,Ha már mindent elhagy a szerencse,Ragyogjatok, őszi egek fénye,Őszi öröm bánatos gerezdje!Sátorom az átlátszó mennyországKéklő selyme csillag takaróval,Nászi fáklyám őszi egek fényeS indulóm a mély erdei sóhaj.Engem nem bánt a világi múlás,Szép szerelmem a szelíd szeptember,A bánatom őszi egek fénye,Violán túl ragyogó színekkel!

SZÉP ERNŐ: ÉN ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI

Én úgy szerettem volna élni,Minden halandóval beszélni.Mindenkinek nevét kérdezni,Mindenkinek szívét érezni.A járdán osztani virágot,Tegezni az egész világot.Megsímogatni ami állat,Érinteni minden fűszálat.Imádni végtelen sereggel,A Napot, ha fellángol reggelÉs énekszóval összejönni,Az esti csillagnak köszönniS testvéri csókkal hazatérni,Én így szerettem volna élni.

Kiss Dénes: Ki őrzi meg..

Ki őrzi meg majd legtovábbgyermekkorából az egets hogy mindig mindig béke lettBarangolva mezőkön átbokrok nyújtottak kezetki-ki játékban megtaláltaa maga szelíd madarátKi őrzi meg majd legtovábba füvek s a fák jelbeszédétKi lesz ki arcán muzsikát hordoz,mint lombjuk közt a fákKi lesz akiben béke leszha a lélek fényességétroppant sötét öleli át

Sík Sándor:AZ ŐSZ DALOL

Síró fuvalmakZörgőn kavarnakHűs éjszakáraPort az avarnakHantja alól.Halovány árnyakZokogni járnakRavataláraAz ifjú nyárnak.Az ősz dalol.Sápadtra sárgulS a szürke ágrulA lomb lezördülS egy volt világrulMesét mesél.Bús esti pírbaBámulok sírvaS a könny úgy gördülSzemembül, mint aHalott levél.Mert minden sír ma.Holt szegfű szirma,Halott szerelmek,S mely dalaimraBorul, a dér.És sír a fény is,A nap szemén isKönny könnyre dermedÉs sírok én is.Mert minden él,És minden elmegy

Tóth Árpád – Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,S róluk a szénaillat meghalni visszatér?.És fájt-e, amíg nézted a nyárfást révedezve,Hogy reszket agg fejük, az ezüstösfehér,S hogy édes életednek újra egy éve veszve,Mert viszi már szeptember, a nagy szénásszekér?.S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbeÉs feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!.S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,Mikor a késő szellő, mint kósza, idegenEb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 22. szám

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra

Az Úristen őriz engemmert az ő zászlóját zengem,Ő az Áldás, Ő a Békenem a harcok istensége.Ő nem az a véres Isten: az a véres Isten nincsen.Kard ha csörren, vér ha csobban,csak az ember vétkes abban.Az Úristen örök áldás,csira, élet és virágzás.Nagy, süket és szent nyugalma háborúnkat meg se hallja.Csöndes ő míg mi viharzunkbékéjét nem bántja harcunk: Az Úristen őriz engem,mert az Ő országát zengem.Az Ő országát, a Békét,harcainkra süketségét.Néha átokkal panaszlomde Ő így szól: “Nem haragszom!”Néha rángatom, cibálom: -tudja hogy csak őt kivánom.Az is kedvesebb számára,mint a közömbös imája.Az Úristen őriz engemmert az Ő zászlóját zengem.Hogy daloljak más éneket,mint amit Ő ajkamra tett?Tőle, Hozzá minden átkom: hang vagyok az Ő szájában.Lázas hang talán magában: kell a szent Harmóniában.S kell, hogy az Úr áldja, védje aki azt énekli: Béke.

Ágai Ágnes: SZÓ, AMI SZÓ

Nagyon egyszerűen kellene szólni ebben az agyonbonyolított világban.Veretes, tiszta, igaz beszéddel lehántva a sallangokat,az utánzatok idegen koloncát,a cifra cikornyák vadhajtásait.Fehér szavak kellenének,újra felfénylő, megtalált szavak,lesikált, erős tölgyfa szavak,masszívak, faraghatóak,kemények, érthetők.Vissza kell adni hitelét,becsét, szépségét a szónak,a szóra érdemes szavaknak,melyekkel szót válthatunk,és szót érthetünk egymással jó szóban szűkölködő korunkban

Benedek Elek – Itt van az ősz!

Itt van az ősz, elmúlt a nyár,Búcsúzik a fecske madár.

Kedves fecske, Isten veled,Szép hazánkat el ne feledd!

“Megérteni annyi, mint megbocsájtani.” Ezen a napon, 1961. július 2-án, 61 éves korában hunyt el Ernest Miller Hemingway, amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró, az Amerikai Egyesült Államokban. Más volt, mint kortársai, inkább magába forduló, de annál szenvedélyesebb író volt. Érdekelték a férfias témák, de nem bonyolította túl az írásait, inkább szeretett az egyszerűségre, és érthetőségre törekedni az olvasói körében. Mind a szerelem, a magány, vagy éppen a háború témaköreiben.

Főbb művei: Tavaszi zuhatag (1925), Fiesta (1926) Búcsú a fegyverektől (1929), Gazdagok és szegények (1937), Akiért a harang szól (1940), Az öreg halász és a tenger melyért irodalmi Nobel-díjat kapott.(1952), Édenkert (1986)

Megesik, hogy olykor nem vagyunk elég inspiráltak, vagy motiváltak, és ilyenkor jól esik a lelkünknek, ha olyan bölcsességeket olvashatunk, amelyek egy kis pluszt adhatnak a szürke hétköznapi életünkbe, és segíthetnek kilábalni a rossz kedvünkből. Bátran mondhatjuk, hogy az ilyen írások listáján Ernest Hemingway az elsők között szerepel. Írásai röviden, tömören, de elmondják a lényeget, és ezáltal a felszínre hozzák az igazságot.

Íme ezek a bölcsességek Ernest Hemingwaytől:

„Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat. Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed. Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed, gondjaid közt tartogat még csodákat az életed. Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd: A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.”

„Most ne azon tanakodjál, hogy mid nincs. Azon törd a fejed, hogy mihez tudsz fogni azzal, amid van.”

„Ha vége szakad valaminek, akár rossz volt az, akár jó, mindenképpen űr marad a helyén. Ha rossz volt, az űr magától is megtelik. Ha jó, akkor csak úgy lehet megszüntetni, ha a helyébe az ember valami jobbat talál.”

„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

„A képet nézd elfogulatlanul, a könyvet olvasd nyílt szívvel, mint a tied, az életedet meg éljed, ez az egész”

„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”

„Senki nem tudhatja, mi rejlik benne, amíg meg nem próbálja kideríteni.”

„Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól.”

„A töprengés éppoly veszedelmes, mint a félelem.”„Megérteni annyi, mint megbocsájtani.”

„Nincs semmi nemes abban, hogy a társad fölé emelkedsz, az igazán nemes tett az, ha saját korábbi éned fölé emelkedsz.”

„Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.”