Szentek

A reménytelen ügyek szentje – Szent Rita szerzetes

KULTÚRA – 2020. május 22., péntek | 8:00

 12

A „lehetetlen” ügyekben, reménytelen helyzetekben segítő Casciai Szent Ritára emlékezünk liturgikus emléknapján, május 22-én.

Casciai Szent Rita (1381-1457)

Olaszország egyik legismertebb szentje 1381 körül született az Umbria tartománybeli Roccaporenában, Cascia környékén. Szüleinek évekig tartó imádsága után égi hang jelezte Rita születését, mely azt kérte, hogy a születendő kislányt Ritának (jelentése: igazgyöngy) nevezzék. Szülei a hegyek között fekvő birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték Ritát, akinek gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos napi munka jellemezte.

Szent Rita szülőháza

Rita szerzetes akart lenni, hogy eggyé válhasson isteni Megváltójával, ám szülei egy helybeli ifjúnak ígérték kezét. Fiatalon házasságot kellett kötnie. Férje vad, erőszakos ember volt. Rossz természetét Rita hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal a feltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül sikerült legyőznie férje rossz természetét, és lelkét Istenhez vezetnie. Ennek ellenére régi haragosai meggyilkolták Rita férjét. Az özvegy megbocsátott férje gyilkosainak, ezzel előmozdította a szemben álló családok megbékélését és egységét. Egy évvel később elvesztette két kisfiát is.

Miután sok fájdalom árán eloldódtak a földi kötelékek, Rita jelentkezett a casciai Mária Magdolnáról elnevezett Ágoston-rendi zárdába, ám háromszor is elutasították özvegysége miatt. Végül csodálatos módon lépett be a közösségbe: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós juttatták be éjnek idején a kolostorba.

Szent Rita stigmatizációja (17. század)

Rita életének pontos dátumait, így fogadalomtételének évét sem ismerjük. Valószínű azonban, hogy nem volt még harminc éves, amikor befogadták a nővérek közé. Minthogy olvasni nem tudott, a zsolozsma helyett egyéb imádságok elmondására kötelezték. Rendtársai közül kitűnt türelmével, engedelmességével és jámborságával. Különös tisztelettel elmélkedett Jézus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egyszer mehetett emberek közé, mikor nővértársaival Rómába zarándokolt. Ekkor az Úr a fájdalmakat meghagyva eltüntette sebét. A betegségek, a böjtölés és a munka fölemésztették Rita erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte.

Szent Rita relikviái a casciai Szent Rita-templomban

1457. május 22-én hunyt el. Halálát egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást; sértetlenül került ki a tűzvészből is, amelyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett.

Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. 1626-ban avatták boldoggá. XIII. Leó pápa „Umbria gyöngyé”-nek nevezte Ritát, mikor szentté avatta őt 1900 májusában.

Szent Rita szobra, amit a Cascia és Roccaporena városrész
közti útkereszteződésben helyeztek el

Szent Rita több mint hat évszázada pártfogója mindazoknak, akik közbenjárását kérik bármilyen szükségükben; támasza azoknak, akik megoldatlan ügyekben bizalommal hozzá fordulnak. A kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák, illetve a meddőségtől szenvedők védőszentje. Művészeti jelképei a rózsák; Olaszországban ünnepén hagyományosan virágokat áldanak.

Szent Rita ünnepe Casciában

Urunk, Istenünk, tölts el minket a kereszt bölcsességével és erejével, amellyel Szent Ritát gazdagon elhalmoztad. Add, hogy megpróbáltatásainkat a szenvedő Krisztussal együtt viseljük el, és így az ő húsvéti misztériumát egyre bensőségesebben átélhessük. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
www.santaritadacascia.org

Magyar Kurír

A képhez tartozó alt jellemző üres; Szent-Görgy-emléknapja.jpg a fájlnév

Szent György a Rendőrök Védőszentje is-Kérjük közbenjárását rendőreinkre

Szent György vértanú

KULTÚRA – 2018. április 24., kedd | 10:54

 6

A világegyház április 23-án ünnepli Szent Györgyöt, a magyar egyházban azonban – Szent Adalbert ünnepe miatt – április 24-én emlékezünk meg róla. A középkorban az egyik leginkább tisztelt szent volt, egyike a tizennégy segítőszentnek.

hirdetés
A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Miniatúra a 13. századból

György történelmi személy volt; a palesztinai Lod, az egykori Dioszpolisz városában élő kultusza bizonyosan tényeken alapul. Diocletianus császár keresztényüldözése alatt, de mindenképpen a konstantini fordulat (313) előtt halt vértanúhalált Lodban. Tisztelete rendkívüli elterjedtségének oka, hogy életéhez és vértanúságához sok legendás elem kötődik, illetve hogy a földművelők és a katonák is patrónusuknak tekintik.

Vértanúsága legeredetibbnek látszó változatát állítólag szolgája, Paszikratész mint szemtanú írta meg. Eszerint Dadianosz perzsa király volt az, aki üldözte. György katonatiszt volt, aki anyja hatására keresztény hitre tért. Dadianosz börtönében borzalmas kínzásokat kellett elviselnie. Krisztus egy látomásban elmondta neki, hogy szenvedései hét évig fognak tartani, és ez idő alatt háromszor meghal és feltámad.

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Paolo Veronese: Szent György vértanúsága (1564 körül)

A György-legenda az évszázadok során számos csodás elemmel bővült. A kutatók szerint olyan mitológiai alakokkal azonosították, mint Mithrász, Perszeusz, Hórusz vagy Tammúz. A sárkányölő motívum, mely elsősorban a költészetet és az ikonográfiát ihlette meg, csak később, a György-legenda nyugati hagyományában terjedt el. A legrégibb változatokból hiányzik, és olyan életrajzi klisé, amit legalább harminc más szentnél is megtalálunk.

Sárkányölő Szent György

A Legenda aureában ezt olvassuk róla:

Silena városa közelében volt egy tó, s abban lakott egy mérges sárkány. Már többször megfutamította a népet, amikor az fegyveresen ellene vonult. Így hát a polgárok naponta két juhot adtak neki. Amikor a juhok megfogyatkoztak, megegyeztek, hogy naponta egy embert áldoznak a szörnynek. Hogy eldöntsék, ki legyen az áldozat, sorsot vetettek, mely alól senki sem vonhatta ki magát. Amikor már a városnak szinte minden ifja és leánya áldozatul esett, történt, hogy a sors a király leányára esett. A király megkísérelte, hogy leányát megóvja a nyomorúságos haláltól. A nép pedig rettegett, hogy mindnyájukat megöli a sárkány.

A leány könnyezve ment a tóhoz. És akkor Szent György arra jött lóháton. Megkérdezte, mi baja van. A lány így válaszolt: „Jó ifjú, szállj gyorsan lovadra, és sietve fuss el innen!” – és elbeszélt neki mindent. Ő pedig ezt mondta: „Ne félj, segíteni fogok rajtad Krisztus nevében.” Még beszéltek, amikor a sárkány kiemelte fejét a tóból. A leány reszketett a félelemtől, György azonban lovára pattant, keresztet vetett magára, és szembelovagolt a sárkánnyal, amely rárontott. György nagy erővel megforgatta lándzsáját, Istennek ajánlotta magát, és olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor megparancsolta a leánynak, hogy az övét kösse a sárkány nyakára, és vezesse be a városba. Az megtette, és a sárkány úgy ment utána, mint egy szelíd kutya.

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Vittore Carpaccio: Szent György és a sárkány (1516)

A városban a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: „Ne rettegjetek, mert az Úristen küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak benneteket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt.” Így hát a király és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a sárkányt. Ugyanazon a helyen szép templomot építettek, és az oltárnál élő forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott belőle.

Szíriában már a 4. században építettek György-templomokat; Egyiptomban mintegy negyven templom és kolostor, Ciprus szigetén pedig hatvannál is több szentély viseli a nevét. Konstantinápolyban maga Konstantin császár építtetett templomot a tiszteletére. A görög egyházban György Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorosszal együtt a nagy katonaszentek közé tartozik, akiket gyakran a nagyvértanúk névvel illetnek, és teljes katonai díszben ábrázolják őket. Rómában már az 5. századtól volt saját temploma. Tours-i Szent Gergely azt állítja, hogy Galliában még ereklyéit is tisztelték, és a Merovingok ősatyjuknak tekintették. Mainzban Sidonius püspök építtetett bazilikát a tiszteletére. Angliában és Skóciában már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt. 

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Kolozsvári testvérek: Szent György szobra Prágában (1373)

Tisztelete a középkori Európában volt a legerősebb: a lovagok és a zarándokok oltalmazójának tekintették. Különösképpen a középkori Angliában volt nagy kultusza: Oroszlánszívű Richárdnak személyes védőszentje volt, és III. Henrik idejében az 1222-es oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországban több mint százhatvan templomot szenteltek Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Eduárdtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: „Szent Györggyel Angliáért!”, valamint ő alapította Szent György oltalmába ajánlva a Térdszalagrendet (1348). A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében érte el csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony. A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. A 20. század elején XV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.

Szent György tisztelete hazánkban a kereszténység felvétele óta jelen van a bizánci misszió közvetítésének köszönhetően. Szent István király nagyobb legendája szerint Koppány lázadását a kereszt dicsőséges jelének és Isten Anyjának oltalmában, Márton püspök és György zászlaja alatt verték le. Szerepel a Szent Korona alsó, bizánci részének egyik zománcképén is. 1326-ban alapította Károly Róbert az első nem egyházi lovagrendet, mely szintén az ő nevét viseli: Szent György Lovagrend.

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Képe a Szent Koronán

György azonban a középkorban sem kizárólag a lovagok, katonák szentje volt, hanem a földművelő népé is, mint segítő szent. Egyszerre volt patrónusa a parasztoknak, lovaiknak és állatállományuknak. Elsősorban a naptárban elfoglalt helye adta neki ezt a feladatkört, és a tavasz kezdetén Szent György számos ősi népszokást „megkeresztelt”, amiknek termékenységi és rontáselhárító szerepük volt. Ünnepe időjárásjósló nap is volt. Ekkor történt a pásztorok, kocsisok, cselédek elszegődése az évre, továbbá a városi és falusi tisztújítás is.

Istenünk, magasztaljuk isteni hatalmadat, amely erőt adott Szent Györgynek,
hogy kövesse a szenvedő Krisztust. Gyöngeségünkben legyen számunkra erőforrás az ő példája. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar néprajzi lexikon

Fotó: Wikipédia; Artsy.net

Magyar Kurír
(sza)

Július 26. Miről nevezetes?

Július 26-a Szent Anna, Szüz Mária édesanyjának napja, a magyar néphagyományban Kedd asszonya napja.Miért Kedd Asszonya?A kedd munkatilalmi nap volt az asszonyok számára: nem moshattak, és a gyermeket sem fürdethették meg, mert aki mos, azt megbünteti a kedd asszonya. Aki megszegte a tilalmat, azt a Boldogasszony megbüntette. A kedd az ország egész területén tilalmi nap volt, de csak keleten hozták kapcsolatba kedd asszonyával. Ez a tilalom a szomszédos népeknél is megtalálható. Ilyen a keddi boszorkány a románoknál, az oroszoknál a szerda asszony, az ukránoknál a haragos péntek, a németeknél Holle anyó, aki meg a csütörtökön végzett munkát büntette. ((( Legalább biztosítva volt a nőknek is a pihenőnap!))) A kérdésre, hogy ki a kedd asszonya azt felelték hajdan, hogy a Boldogságos Szűz, mert ünnepei keddre esnek. Ez persze nem pont így van. A főbb Mária-ünnepeket ha nézzük: Mária születése, vagyis Kisasszony-napja szeptember 8-ára, a Szeplőtelen fogantatás ünnepe december 8-ára, Gyertyaszentelő február 2-ára Gyümölcsoltó március 25-ére, Sarlós Boldogasszony július 2-ára és így tovább, vagyis Nagyboldogasszony napja augusztus 15-ére esik, tehát a dátum adott, a hét napjaiból bármikorra eshet. A Boldogságos Szűznek egyik ünnepe sincsen a keddi naphoz kötve.Akkor kicsoda?A keddi nap a Boldogasszony napja, akkor általában az asszonyokat különleges védelem illette meg, nem végezhettek nehéz, fizikai munkát, illetve tilos volt mosniuk. Népi vallásosság több Boldogasszonyt is ismer, köztük Kisboldogasszonyt. Máriát a kereszténység kezdetén Kisasszonynak hívták, és éppen a Nagyasszonnyal ellentétben kapta nevét. Vagyis Nagyboldogasszony nem Mária volt, hanem a népi képzeletben Szent Annát nevezték így. Nagyboldogasszony a gyermeket várók, és gyermekágyasok, valamin a kisgyermekek védője, és hozzá folyamodnak azok is, akiknek nem lehet gyermekük. Hogy segítségét megkapják, kilenc keddet böjtölnek pünkösd után. Szent Anna napjának tartották a keddet.Boldogasszony ágya:A magyar Nagyboldogasszony különlegessége, hogy a gyermekágyat Boldogasszony ágyának nevezték. Különféle tárgyakat helyeztek el benne, amelyek a védelmet szolgálták (pl. kést, fokhagymát, kakukkfüvet, kenyeret, sót).Ez a hiedelem a kereszténység felvétele előtt keletkezett. Miután a szülő nő kikel a gyermekágyból, és elmegy az avatásra, ezután eláldják a Boldogasszony poharát: a bába, vagy a legöregebb asszony jogosult elsőként megtenni ezt, és felmutatja a poharat, tehát valóban áldozatot mutat be. Áldozatot csak isteneknek szoktak bemutatni, vagyis a gyermekágyat őrző Boldogasszony eredeti alakja isten lehetett.De:Bár a Nagyboldogasszonynak és Szent Annának van közös vonása, MÉGSEM beszélhetünk azonosságról. Nagyboldogasszony ugyanis maga a termékenység, Szent Anna sokáig meddő volt és csak hosszú böjt és ima után került áldott állapotba. A keresztény egyház az évszázadok során MÉGIS összemosta az ősi magyar hagyományt és a 19. századra már sok faluban a meddő asszonyok pünkösdöt követően kilenc kedden át böjtöltek és Szent Annához, valamint Nagyboldogasszonyhoz egyaránt imádkoznak, hátha meghallgatásra találnak.Élet és halál a hagyományban:Szent Anna nap haláljósló napként is ismert volt Reggel a kíváncsiak virágkoszorút kötöttek és azt addig dobálták a háztetőre, amíg fennakadt. A babona szerint ahányadik dobásra akad fenn a koszorú, annyi év múlva halnak meg.Szent Anna alakja:A katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik benne, BÁR Mária szüleiről, Annáról és Joakimról az újszövetségi könyvek egy árva szót sem szólnak. A legenda szerint Anna első férje volt Joakim. Sokáig nem volt gyerekük, végül is angyali jövendölést követően Anna teherbe esett és megszülte a Szűzanyát. Joakim aztán meghalt, Anna viszont újból férjhez ment. Új férjétől, Kleofástól fogant a „második” Mária, kinek négy fia lett Jézus unokatestvére, és – egy kivételével – apostola:. Anna Kleofást is eltemette, aztán meg újból férjhez ment, ezúttal egy Salamon nevű emberhez. Neki szülte a „harmadik” Máriát ( ez a név igen bevált), aki újabb unokafivéreket és apostolokat szült. Micsoda remek legenda egy nagy családról!A kopt keresztény felfogás a három Máriából egyet csinált, s fiaikat Jézus fivéreinek tette meg.Anna a hagyomány szerint július 26-án halt meg és szinte azonnal a keresztény szentek közé emelkedett, azóta ő bányászok, a hajósok, szabók, gazdaasszonyok, anyák, özvegyek, valamint a házasságban élők, S VAN-E AZ ELŐZŐVEL KAPCSOLAT, a járványos betegségben szenvedők és a haldoklók pártfogója. Sok asszony hozzá folyamodik segítségért, az ő tiszteletére böjtölnek, és az ő amulettjét viselik magukon a meddő, a várandós és a szülő nők.Tisztelték azok is, akiknek foglalkozása asszonyi gondoskodással*függ össze: szövőmunkások, csipkeverők, söprűkötők.Szent Anna- tó legendája„Vannak Nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava. A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sion-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak a gangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Tempe: az Erdélynek a Szent Anna tava.” -írta Jókai.És íme csodás legendánk:A Kárpát-medencei magyarság leghíresebb zarándokhelye a székelyföldi Szent-Anna tó. A Szent Anna-tó egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében, Tusnádfürdőhöz közel. Része a Mohos Természetvédelmi Területnek, amely a Csomád két kráterét foglalja magába. A másik kráterben a Mohos-tőzegláp található. A szép természeti képződmény keletkezéséről egy legenda szól, eszerint a tó helyén régen egy vár emelkedett.Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava égbenyúló hegyek aljában. Köröskörül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet s szebb képet ennél nem találtok. Ugyan ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen, szörnyű magas hegy volt s hogy tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár Csík és Háromszék felett, átellenben, egy órányira, a ként lehelő, fojtós szagú Büdös barlang felett is vár állott. Jaj, de rég lehetett! Nyoma sincs most e várnak. No de az emléke megmaradt mindkettőnek.Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében kádakban, élére verve állt a tenger arany, ezüst.Egyszer aztán, honnét, honnét nem, messze földről egy nagy úr jött látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintón jött. No, ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott. Színarany volt annak a hintónak a kereke, tengelye, rúdja; arannyal, ezüsttel, gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma s haj! a lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál. Hiszen nem is volt többet nyugodalma a büdösi vár urának, amint meglátta ezt a hintót, ezt a hat lovat. Mindjárt rászegődött a vendégre, nem hagyta békében: adja el neki a hat lovat hintóstól, szerszámostól.- Adok érette hat kád aranyat.- Nem eladó, – mondotta a vendég.- Ráadásul a torjai uradalmat.- Nem eladó!- Megállj, – gondolta magában – azért mégis az enyém lesz.Nagy vendégséget csapott, folyt a bor, akár az Olt vize s mikor a vendég virágos kedvre derült, a büdösi vár ura elővette a kockajátékot. Arra számított, hogy majd a kockán elnyeri a lovakat hintóstól, szerszámostól. Hát jól számított, mert vele járt a szerencse. Elnyerte a vendégének mind a pénzét s tetejébe a hat szép lovat mindenestől. Ahogy aztán elbúcsúzott a vendég, első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét. Csak úgy repesett a szíve az örömtől, mikor előállott a hatlovas hintó. Hej, de megirígyli majd ezt a testvére! Lehet aranya, ezüstje több mint ő neki, de ilyen hatlovas hintaja nincsen.A testvére éppen ott ült a vár pitvarában, mikor bevágtatott a hatlovas hintón. Szeme-szája elállt a csudálkozástól.- No, öcsém, van-e ilyen hat lovad? – kiáltott diadalmasan.- Ilyen nincs, – mondta az öcs – de lesz különb.- De már azt szeretném látni!- Hát még huszonnégy óra sem telik belé, meglátod!- Ennél különb! Én meg azt mondom, legyen a tied a váram s minden uradalmam, ha ennél különb hat lóval jössz hozzám.- Nem is hattal, tizenkettővel!A büdösi vár ura fel sem ment az öccséhez, csak meg akarta mutatni a lovait, hadd lepje el a sárga epe az öccsét, – megfordult s hazavágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben.Egész nap tünődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába tünődött, hiába törte a fejét, nem tudta elgondolni, hogy hol találna nagyhirtelen olyan hat lovat, nem olyat, különbet s nem is hatot, tizenkettőt. Keservesen megbánta a hirtelenkedését. Hanem egyszerre csak mi jutott eszébe? Az jutott eszébe, hogy várába hozatja a vidék legszebb tizenkét leányát, azokat hintóba fogatja s úgy megy a bátyjához. Összeparancsolta a jobbágyait s küldte őket mindenfelé, ki hol a legszebb leányt tudja, hozza ide.Egy fél nap sem telt belé, jöttek a jobbágyok s velük a leányok; voltak százan is, egyik szebb a másiknál, de a legszebb köztük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura. Aztán még tizenegyet melléje. S mikor ott állottak külön, szép sorjában, a szín alól előhúzatta aranyos hintaját s elébe fogatta a tizenkét leányt.Szegény leányok! Reszketve állottak a hintó előtt. Szemükből szakadt a könny mint a záporeső, feltekintettek az égre, onnét sóhajtottak segedelmet. Aztán az úr felugrott a bakra, kieresztette bakos ostorát, nagyot rittyentett, csak úgy zengett-zúgott belé az erdő.- Gyi előre, gyi!A leányok támolyogva léptek előre, de meg sem tudták mozdítani a nehéz hintót. Hej, szörnyű haragra gerjedt a hatalmas úr! Elővágott a rézcsapós ostorral, éppen Annára, aki legelől állott. Patyolat fehér húsából kiserkedt a vér s jajszava felhatott a magas egekig.- Gyi, Anna gyi! – ordított az úr s másodszor is rávágott.- Verjen meg az egek Ura! – jajdult fel Anna. Süllyedj a föld alá, ártatlanok megölő gyilkosa!S ím, abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, ég, föld megindult, recsegtek-ropogtak a fák, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott, utána az egész vár s a föld süllyedt mind alább, alább, mígnem egyszerre víz alá borult. És halljatok csudát, mikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból.A tizenkét hattyú meg csak úszott, úszott szép csendesen, kiszállottak a tó partjára, ottan megrázkódtak s leánnyá változtak ismét. Siettek haza mind a falujukba, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára s ebben a kápolnában töltötte az életét csendes imádkozással. És jöttek, zarándokoltak a népek mindenfelől a kis kápolnához, együtt imádkoztak a szentéletű leánnyal, kit még életében szentnek nevezének, halála után pedig róla nevezték el a tavat Szent Anna tavának.E nap a kender nyűvésének kezdőnapja.Tánczos Erzsébet írásaFestmény: Murillo: Szent Anna tanítja Máriát (17. század)

Árpád-házi Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit
Születése
1242január 27.
KlisszaMagyar Királyság
Halála
1270január 18.[1]
Margit-szigetMagyar Királyság (27 évesen)
Tisztelete
Boldoggá avatása1276
Szentté avatása1943november 19.
Szentté avatta: XII. Piusz pápa
Ünnepnapjajanuár 18.
Jelképeililiom
Wikimédia Commons tartalmaz Árpád-házi Szent Margit témájú médiaállományokat.

Élete

Szimbolikus síremléke a Margit-szigeten

A vesztett muhi csata után IV. Béla feleségével, Laszkarisz Mária bizánci hercegnővel együtt Dalmáciába menekült. Ott, Klissza várában született Margit leányuk 1242január 27-én. Szülei – a tatároktól elszenvedett vereség miatti kétségbeesésükben – felajánlották őt Magyarország megmentéséért.

Margit ennek megfelelően hároméves korában a domonkos apácákhoz került. A Veszprémi Püspökséghez tartozó Nyulak szigetén lévő zárdába töltötte szerzetesi éveit, amelyet apja építtetett. Nevelőnője Olympiades nővér volt. Fogadalmát itt tette le, 1254-ben. Később két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, hiszen minden bizonnyal megkapta volna a felmentést apja kérésére. Ő azonban visszautasította II. Ottokár cseh király és a lengyel király házassági ajánlatát is.

A keresztények az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképének tekintik. A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Gyakran kínozta magát korbácsolással is. A róla szóló, 1510-ből fennmaradt legenda szerint jövendőmondó képességgel is rendelkezett, amellyel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjai megoldásában. 1270január 18-án halt meg a Margit-szigeti kolostorban, bő egy héttel 28. születésnapja előtt. Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös, egyes részeit pedig fehér márványból.

Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. A szerzetesrendek feloszlatása után, Boldog Margit nagyereklyéje (csontjai) a pozsonyi domonkos zárdából eltűntek, és 1782 után gróf Batthyány Ignác, akkor már erdélyi püspök birtokába jutott, aki ezen az alapon, VI. Piusz pápától 1789. július 28-án kelt apostoli iratot eszközölt ki: a pápa, Boldog Margit ünnepének megülését az Erdélyi Püspökség területére kiterjedően engedélyezte. Végül XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté, mégpedig atyjának húga, Magyarországi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.

Szent Margit halála utáni csodák

.

Halála után – az 1276. évi jegyzőkönyv szerint – csodák és gyógyulások egész sora következett be. Feljegyezték, hogy a halott királylány arcbőre szépségesen felragyogott, rózsás pír jelent meg rajta. Szeme körül arany félkőrívek csillogtak, teste pedig édes illatot árasztott. Holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak.

Sírhelyét betegek tömege kereste fel, és imádkozott Margit közbenjárásáért. Egyesek kínzó fogfájásukból, mások csillapíthatatlan lázukból nyertek gyógyulást. IV. László király is életveszélyes lázból épült fel, midőn Margit segítségéért esedezett. A király szinte azonnal jobban lett. Az Árpád-ház más tagjai is Margithoz fordultak bajaikban.

Az uralkodó dinasztián kívül rengeteg szegény is felkereste Margit sírhelyét. Vak koldusok, süketek, bénák, leprások egész sora gyógyult meg a szent helyen. Még a pogány kunok közül is jó néhányan megtértek, látva a Margithoz köthető csodákat. Egy Zerte nevű kun harcos, akinek lova fél szemére megvakult, hallott az Árpád-házi királyleány csodatetteiről. Úgy döntött, fohászkodni fog a szenthez, és ha lova visszanyeri a szeme világát, egész családjával együtt keresztény hitre tér.

A legérdekesebb történetek kétségtelenül azok, amelyek szerint Margit könyörgésére még a halottak is feltámadnak. Egy ízben kútba fulladt lány kelt életre, máskor pedig leomló ház által maga alá temetett kisfiú.

Margit saját halálát is előre megérezte. Az egyik testvér siratásánál megmondta a rend főnökasszonyának, hogy ő lesz a kolostor következő halottja. Így is lett, hiszen nem sokkal később megbetegedett és távozott az élők sorából.

A Margit-legenda Ráskay Lea domonkosrendi apáca kézírásában maradt fent.

KILENC KEDDI ÁJTATOSSÁG SZENT ANTAL TISZTELETÉRE

KILENCEDIK KEDD

ELMÉLKEDÉS SZENT ANTAL BOLDOG HALÁLÁRÓL

Amilyen valakinek az élete, olyan a halála is. Szent Antal élete szent volt és tiszta – szent és boldog volt a halála is. Nem irtózott a haláltól. Életében mindig vágyakozott utána. Jól tudta: a halál egyesíteni fogja szeretett isteni Mesterével. Afrikába is csak azért kívánkozott olyan nagyon, hogy az Úr Jézusért vértanúhalált szenvedhessen. E földi létet csak rövid zarándoklásnak tartotta, melytől a halál fogja megváltani az örök életre. Nem volt nehéz elhagynia a földet. Semmi sem fűzte hozzá. Már e földön Istennek és az örökkévalóságnak élt. Halálára nagy buzgósággal és lelki nyugalommal készült, s naponként magához vette az Úr szent testét. Méltán elmondhatjuk róla Szent János szavaival: ” Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.”

Gondold meg, hogy mindnyájunknak – nekem is, neked is – meg kell halnunk. Van e okod rettegni a haláltól és az örökkévalóságtól? Olyan e mostani életed, hogy boldog halálra számíthatsz? Nagy könnyelműség úgy élni, hogy a halálra nem is gondolsz! Mi lesz veled, ha hirtelen beköszönt a halál, s nem lesz időd rendbehozni életed botlásait és bűneit? Mi lenne, ha mindjárt most kellene meghalnod, és Isten ítélőszéke elé állnod? Nem gondoltál még erre a lehetőségre? Nézz körül: mennyien halnak meg fiatalon, egészségesen, akiknek halálát senki sem várta volna. Rajta! Kezdj még ma készülni a jó halálra. Jámbor keresztény életre határozd el magadat!

FOHÁSZ SZENT ANTALHOZ:

Dicsőséges Szent Antal! Mennyei fényben ragyogsz a szentek és boldogok társaságában. Tekints le rám, aki a világ bajaival és kísértéseivel küszködöm. Példát adtál, hogyan kell jámbor élet által kiérdemelni a boldog kimúlás kegyelmét. Add kérlek, hogy pártfogásod által szeresncsésen megmeneküljek az örök kárhozattól. Őrizz meg kedves védőszentem, a hirtelen és véletlen haláltól. Eszközöld ki számomra Istentől azt a kegyelmet, hogy halálomra buzgón elkészüljek, minden bűnömtől megtisztuljak, és méltó legyek Istent színről színre látni, magasztalni és áldani örökké. Ámen.

A KILENC KEDDI ÁJTATOSSÁGOT BEZÁRÓ IMA

Megerősödve benned való bizalmamban, kérlek, dicső Szent Antal, fogadd el kegyesen kilenc keddi ájtatosságomat, melyet tiszteletedre végeztem és befejeztem. Alázatos szívvel újból és újból kérlek, kegyes védőszentem, vidd el fohászaimat Isten trónja elé, és eszközöld ki azt a kegyelmet, melyért kilenc kedden át kértelek! Ha szórakozottan, vagy hanyagul imádkoztam volna, ne tekinzs gyarlóságomra, hanem nagy inséges állapotomra, és mutasd meg rajtam közbenjárásodnak hatalmát. Te, aki oly sokakon segítettél már eddig, vlgy engem is hathatós pártfogásodba, és, ha lelkem üdvére válik, nyerd meg az Úr Jézus isteni Szívétől kérésem beteljesülését.

Legyen áldott az Úr neve most és mindörökké! Ámen.

Páduai Szent Antal, Jézus barátja, könyörög érettünk!

SZENT LŐRINC-Augusztus 10.+Róma, 258.Szent Lőrinc vértanú diákonus a legnagyobb tisztelettel körülvett szentek közé tartozik. A szentmise római kánonjában is helyet kapott, s a régi római naptárban kiemelt ünnep volt vértanúságának napja. Életéről azonban semmi, haláláról is csak néhány megbízható történeti adat maradt ránk.Szent Ciprián karthagói püspök a nyolcvanadik levelében beszél Sixtus pápa és négy diákonusának vértanúságáról, de Lőrincről nem mond semmit. A későbbi hagyomány a pápa fődiákonusát látja benne, aki néhány nappal Sixtus pápa után csodálatos győzelmet aratott az üldözők felett. E későbbi hagyomány legnevesebb tanúja Szent Ambrus, aki ezeket mondja: ,,Amikor Lőrinc látta, hogy a püspökét halálba viszik, sírni kezdett. Nem azért, mintha sajnálta vagy féltette volna, hanem mert ő nem kísérhette a vértanúságba. Ezért így szólt hozzá: ťAtyám, hová mégy a fiad nélkül? Szent püspököm, hová sietsz a diákonusod nélkül? Az áldozatot soha nem mutattad be nélkülem! Valami kivetnivalót találsz bennem? Méltatlannak tartasz arra, hogy magaddal vigyél? Vizsgálj csak meg, hogy mindig hűségesen szolgáltalak! Szolgádra rábíztad Krisztus vérét, és most meg akarod tagadni tőle, hogy a te véredben is része legyen? Vigyázz, nehogy szó érje a bátorságodat, hiszen elutasítottad tanítványodat, s ez a mesternek nem válik dicsőségére! A nagy férfiak tanítványaik harcában legalább úgy győztek, mint a sajátjukéban. Így ajánlotta fel a fiát áldozatul Ábrahám, s így bocsátotta maga előtt a vértanúságba Péter Istvánt…Ť — Akkor Sixtus pápa így válaszolt: ťNem, fiam, nem mellőzlek, és nem is hagylak magadra. Előtted keményebb küzdelem áll. Én, az öreg, a könnyebb harc útját járom, reád azonban, aki fiatalabb vagy, dicsőbb győzelem vár a zsarnok felett. Hamarosan jössz majd utánam, hagyd abba a sírást! Három nap múlva követni fogsz. Ez az idő méltányos a pap és a diákonus között. Nem illik, hogy a mester oldalán harcolj, mintha segítségre szorulnál. Miért akarsz az én testi halálomban részesedni? Rád hagyom teljes örökségemet. Miért vágyódsz testi jelenlétem után? A gyenge tanítványok megelőzik mesterüket, az erősek a nyomában járnak. Mesterük nélkül győznek már, mert nincs többé szükségük a tanításra. Ezért hagyta maga után Illés Elizeust. Most rád hagyom, hogy kövess engem a férfias erényekben…Ť” (De officiis I. 41.)Szent Ambrus ezt nem maga költötte, hanem az átvett hagyományt öntötte formába. Lőrinc pedig ebben a hagyományban a rómaiak által annyira becsült férfias erények megtestesítője lett, aki az erőszakos haláltól sem riadt vissza, és erősebbnek bizonyult a halálnál. Ez mutatkozik meg Lőrinc halálában, ahogyan Ambrus elbeszéli: rostélyon égették meg, és a lángok között így szólt a hóhérhoz: ,,Ez az oldalam már megsült, fordíts meg és egyél belőlem!”A forrást azonban, amelyből Ambrus ezt a hagyományt merítette, nem ismerjük. S mindaz, ami ezen kívül mint épületes történet kialakult a szent vértanúról, már jámbor hozzáadás a történeti maghoz. Annyi azonban kétségtelen, hogy Lőrinc diákonus kapcsolatban állt Sixtus pápával, és vértanúságuk közvetlen egymás után történt. Az is beleillik a történeti összefüggésbe, hogy Lőrinctől az Egyház kincseinek kiadását követelik, hiszen Valerianus és pénzügyminisztere szemet vetett az Egyház vagyonára.Szent Lőrinc életrajzához a 4. század vége után újabb elemek adódtak. Így például tudni vélik, hogy Lőrinc Hispániából származott, és Sixtus pápa akkor ismerte meg, amikor egy toledói zsinaton részt véve Hispániában járt. Ő vitte magával Rómába. Ezzel az adattal az a nehézség, hogy az első toledói zsinat 589-ben volt. De ennek ellenére a legenda állítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lőrinc tisztelete elterjedjen Hispániában.Egy másik hagyomány ezzel szemben nagyon fontos történeti adatokat őriz. Egészen a 4. század elejéig követni lehet visszafelé azt, hogy Rómában Lőrinc ünnepét augusztus 10-én ülték meg, és vértanúsága helyét a Via Tiburtina mellett tisztelték. E helyen már Nagy Konstantin bazilikát építtetett, és a templom hamarosan keresett zarándokhellyé vált. Ma is a hét római főtemplom közé számolják. S ezt a két adatot — halála dátumát és a vértanúság helyét — mint megbízható történeti adatot kell elfogadnunk. A részleteket közlő, párbeszédekkel gazdagított legenda pedig azt a szeretetteljes tiszteletet fejezi ki, amellyel a római egyház egykori diákonusát vette körül.Tagadhatatlan, hogy Lőrinc hosszú időn át a leginkább tisztelt szentek közé tartozott. Amikor I. Ottó császár 955-ben Augsburg mellett Lech mezején győzelmet aratott a kalandozó magyarok felett, éppen augusztus 10-e, azaz Szent Lőrinc ünnepe volt, ezért tisztelete nagyon fellendült német földön. Spanyolországban pedig, hivatkozva állítólagos hispániai származására, valóságos nemzeti szentnek tekintik. Erre a tiszteletre az is hatással volt, hogy a művészek nagyon gyakran ábrázolták együtt a két vértanú diákonust: Lőrincet és Vincét (lásd január 22-én). Amikor II. Fülöp 1563–1584 között az Escorialt, királyi palotáját építtette, az épület tervében is kifejezésre juttatta Lőrinc iránti tiszteletét. A palotával engesztelést akart nyújtani egy elpusztult Lőrinc-templomért, és az 1557. augusztus 10-én aratott győzelmét szintén Lőrincnek tulajdonította. Ezért az egész palotaegyüttes alaprajza a vértanú diákonus rostélyát mintázza.Lőrinc mint diákonus különösen gondot viselt a szegényekre és a betegekre. Mivel fődiákonus volt, másik hat társának munkáját is ő irányította. Maga is mosta a szegények lábát, és rendszeresen osztott közöttük alamizsnát. Legendája elmondja, hogy sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.Mikor letartóztatták, a bíró első kérdése az Egyház kincseire vonatkozott. Szerinte ugyanis az Egyház mérhetetlenül gazdag volt, és nyilvánvalóan Lőrinc a kincstárnok. Hallották ugyanis és jelentették a bírónak is, hogy a pápa, mikor elhurcolták, odakiáltotta neki, hogy ossza szét az Egyház kincseit. Lőrinc kért a bírótól három napot, s megígérte, hogy elhozza az Egyház kincseit. Mikor a kiszabott három nap eltelt, megjelent egy sereg koldussal, bénával és beteggel, és azt mondta a bírónak: ,,Íme, itt vannak az Egyház kincsei!” A bíró úgy vélte, hogy gúnyolódik vele, ezért azonnal átadta Lőrincet a hóhérnak.Mint sok más vértanúnak, a kivégzés előtt még egy lehetőséget adtak a haláltól való menekülésre, és felszólították Lőrincet: ,,Áldozz az isteneknek, vagy egész éjszaka kínozni fogunk!” A győztes válasza így hangzott: ,,Az én éjszakám nem ismer sötétséget, és minden ragyogó fényben úszik!” Akkor hozták a rostélyt, rábilincselték, és a tűz fölé tették. — A hívő nép pedig később az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat így nevezte el: ,,Lőrinc könnyei”.Istenünk, ki Szent Lőrinc diákonust az irántad való szeretettel képessé tetted arra, hogy hűségesen szolgáljon neked és elszenvedje a vértanúságot, kérünk, taníts meg minket is hozzá hasonlóan szeretni, és segíts, hogy amit tőle megtanultunk, azt tettekre is váltsuk!

Assisi Szent Klára szűz

KULTÚRA – 2020. augusztus 10., hétfő | 20:21

 11

„Szent Ferenc kicsiny palántája” a klarisszák rendjének alapítója volt. Regulája mellett végrendelete, valamint négy Prágai Szent Ágneshez írt és egy Ermentridus nővérhez írott levele maradt fenn.

Klára Assisiben született a 12. század végén. Családja az ősi és gazdag Offreducci-Favarone nemzetséghez tartozott, palotájuk Assisi központjában, a San Rufinóról elnevezett székesegyház terének egyik oldalán állt.

Klára két unokaöccse, Silvestro és Rufino Ferenc követői lettek a szegénység útján. 1210-ben Klára meghallotta Ferencet, amint a dóm mellett prédikált. Szavai, melyekkel a megfeszített Krisztus radikális követéséről beszélt, megindították Klárát. Ferenchez fordult tanácsért, mit tegyen. A régebbi legenda elmondja: „Szent Ferenc atyánk a világ elhagyására buzdította. Élénk érveléssel mutatta meg neki, hogy milyen ostoba a világ reménysége, milyen álnok a világi dicsőség, és arra tanította, hogy a szüzesség drágagyöngyét őrizze meg annak a csodálatos Vőlegénynek, aki az emberek iránti szeretetéből lett emberré.”

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Simone Martini: Assisi Szent Klára és Árpád-házi Szent Erzsébet 
(Szent Ferenc-bazilika, Assisi, 1320–25)

Ferenc azt tanácsolta Klárának, hogy virágvasárnap (1211. március 18-án) ünnepi öltözékben menjen a székesegyházba misére. A püspököt értesítették Klára tervéről, ezért miután megszentelte a pálmaágakat a körmenet előtt, lejött a szentély lépcsőjén, és egy ágat a lépcső aljában álló Klára kezébe adott, jelezvén ezzel, hogy a maga részéről hozzájárul kolostorba vonulásához.

Klára tudta, hogy a családja minden erejével ellenezni fogja kolostorba lépését, ezért egy barátnője kíséretében megszökött szülei házából. Maguk mögött hagyták a várost, és lefelé ereszkedtek a Porciunkula-kápolna felé. E kápolnában Klára letette minden ékességét, és Szent Ferenc kezéből magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét.

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Szent Klára öltözéke

A rokonok teljesen elképedtek, amikor másnap kiderült, hogy mit tett Klára, aki akkor már a Bastia melletti Szent Pál bencés apácakolostorban volt, ahova az éjszaka folyamán Ferenc elvitte. Családja minden módon vissza akarta vinni Klárát a városba, de nem tudta eltántorítani szándékától. Mikor már sokáig húzódott a meddő vita, Klára az egyik kezével megragadta az oltárterítőt – ezzel a régi szokás szerint menedékjogot kért a templomtól –, másik kezével pedig lekapta fejéről a kendőt, s a rokonok meglátták lenyírt fejét. Ebből megtudhatták, hogy Klára visszavonhatatlanul Istennek szentelte magát.

Ezt követően az apácák úgy határoztak, hogy a várható zaklatások miatt jobb lesz, ha Klára és barátnője elhagyják a zárdát. A Panso melletti San Angelo-kolostorba mentek, ahol Klára húga, Ágnes is csatlakozott hozzájuk. Az apácák itt is féltek, ezért április végén útjukra bocsátották a „szökevényeket”. Ferenc ekkor úgy határozott, hogy véglegesen az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepíti le őket. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora.

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Ismeretlen olasz mester: Szent Klára-oltárkép (13. század) 

Klára haláláig a kolostor lelkianyja volt. Sokan határozták el, hogy csatlakoznak hozzá. Nemcsak a legkisebb húga, Beatrice, hanem édesanyja, Hortulana asszony is felvételét kérte a kolostorba, amikor megözvegyült.

Klára nagy elszántsággal kezdte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, annyira, hogy Szent Ferencnek kellett közbelépnie, és a vezeklésnek korlátot szabnia. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket.

A kolostor csendjében, kiszakítva a világ forgatagából, abból a felismerésből formálta meg az életet, hogy a szerzetesek az egész titokzatos test minden tagjáért felelősek, életük összefügg az összes keresztény életével, és sokaknak segítségére vannak. Ezzel elzárt szegénységük apostoli távlatokat nyert.

A kolostorban igazi szegénység uralkodott. Így írt Klára Prágai Szent Ágnesnek: „Ó, boldog Szegénység! Örök gazdagságot rejt magában azok számára, akik szeretettel ölelik magukhoz! Ó, szent Szegénység! Isten a mennyek országát ígéri és a boldog élet hervadhatatlan koszorúját adja annak, aki birtokolja a szegénységet, és törekszik utána. Ó, Szegénység, mennyire tetszel Istennek! Az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt!”

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Giotto di Bondone: Szent Ferenc eljegyzése Szegénység úrnővel
(Szent Ferenc-bazilika, Assisi, 1320 körül)

Klárának hosszasan meg kellett küzdenie ezért a szegénységért. A IV. lateráni zsinat ugyanis 1215-ben úgy rendelkezett, hogy az új szerzetesi közösségnek a már meglevő regulák közül kell kiválasztaniuk életszabályukat. Kláráék számára legkézenfekvőbb a bencés apácák regulája lett volna, de ez a regula azt a szegénységet, amelyet Klára Ferenctől megismert, nem biztosította. Ferenc olyan regulát adott testvéreinek és nővéreinek is, amely szerint nemcsak egyenként, hanem közösségben sem birtokolhatnak semmit, és megélhetésükért koldulniuk kell. Ahhoz, hogy törvényesen élhessenek ebben a formában, Klárának meg kellett szereznie a pápai jóváhagyást. Ezért harcolt a szó szoros értelmében mindhalálig. Nem türelmetlenkedett, nem lázadozott, de harcolt, nagyon következetesen.

III. Ince pápa végül megadta a klarissza apácáknak a szegénység privilégiumát, ami annyit jelentett, hogy a ferences nővéreket senki nem kényszeríthette arra, hogy vagyonuk legyen. A regula jóváhagyását pedig IV. Incétől kapták meg, aki maga vitte el azt Klára halálos ágyához 1253. augusztus 9-én. Klára életének legnagyobb öröme volt ez.

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Giotto di Bondone: Assisi Szent Ferenc és Szent Klára (1296–1304)

IV. Ince pápa két alkalommal is felkereste Klárát. Megrendítő találkozások voltak ezek a pápa és a szegény, ágyban fekvő apáca között. (Klára 1244-től kezdve szinte folyamatosan ágyban fekvő beteg volt.) A pápai udvarból leginkább Hugolino bíboros ismerte fel a szent jelentőségét, az a Hugolino, aki később IX. Gergely pápa lett. Így írt Klárának: „Rád bízom a lelkemet, és úgy ajánlom a gondjaidba, ahogyan Krisztus a kereszten Atyjának ajánlotta a lelkét. Az ítélet napján majd számot adsz róla, ha nem fogsz gondoskodón törődni a lelkemmel. Én ugyanis bizonyos vagyok abban, hogy eléred a legfőbb Bírónál azt, amit állhatatos önátadásoddal és számtalan könnyeddel kérsz.”

A képhez tartozó alt jellemző üres; img1.php a fájlnév

Heiligenkreuzi mester: Szent Klára halála (1410)

Miután Klára 1253. augusztus 11-én meghalt, a pápa Perugiából bíborosaival együtt eljött a temetésére. 1255. augusztus 15-én avatták szentté. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 12-ére. 1969 óta augusztus 11-én ünnepeljük.

Jóságos Istenünk, te az evangéliumi szegénység szeretetét oltottad Szent Klára szívébe. Közbenjárására add, hogy mi is kövessük a szegény és alázatos Krisztust, és így eljussunk színed látására a mennybe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Források
Diós István: A szentek élete
Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája

Kolbe Szent Maximilián Zdunska Wolában született 1894-ben, szegény szülőktől, akik később Pabianicebe költöztek. A keresztségben a Rajmund nevet kapta. Bátyjával együtt lépett be a lembergi ferencesek középiskolájába, itt is lett novícius 1910-ben. Elöljárói, látva tehetségét, 1912-ben Rómába küldték, ahol filozófiai és teológiai doktorátust szerzett s 1918-ban pappá szentelték. Egyik első szentmiséjét „az apostoli buzgóság és vértanúság kegyelméért” mutatta be. 1919-ben tért vissza hazájába, ott előbb Grodnóban kezdetleges körülmények között, majd a Varsó mellett saját maga alapította Niepokalanowban (a Szeplőtelen városa) folyóiratot adott ki (A Szeplőtelen Lovagja), és sajtótevékenységét rendtársai közreműködésével hatalmas méretűvé fejlesztette. 1929-ben missziós kisszemináriumot létesített. 1930-ban Japánba ment misszióba és főképp sajtótevékenységével nagy eredményeket ért el. Előre látta a II. világháborút és annak szörnyűségeit. 1939-ben, a világháború első évében internálták, de decemberben szabadult. 14 hónapon át a sebesültekkel, üldözöttek megsegítésével törődött, majd 1941 februárjában másodszor is elhurcolták, előbb a varsói Pawiak börtönbe, majd Auschwitz-ba. Ott saját szenvedései közepette még maradt ereje ahhoz, hogy fogolytársait is vigasztalja, figyelmüket Isten felé és a Szent Szűz felé irányítsa.„Egész élete – állapítja meg róla VI. Pál pápa – tanúságtétel volt Isten- és emberszeretetéről.”Július végén a blokkból, ahol Kolbe atya is élt, megszökött egy fogoly. Megtorlásul a táborparancsnok tíz foglyot ítélt éhhalálra. Amikor az egyik fogoly, kinek nevét az elítéltek között olvasták, felzokogott: „Szegény feleségem, szegény fiaim!” – Kolbe atya kérte, hadd mehessen helyette a halálba. Az éhségbunkerből,ahol az elítéltek szenvedtek, jajgatás és káromkodás helyett ima és ének hallatszott. Ő maradt életben legtovább: a 14. napon, augusztus 14-én a megbízott fegyőr fenol-injekcióval végzett vele. Utána testét elégették. 1971-ben VI. Pál pápa boldoggá, 1982-ben II. János Pál pápa szentté avatta mint a szeretet vértanúját.Kolbe atya édesanyjától tudjuk, hogy amikor fia, Rajmund kilenc éves volt, álmot (vagy jelenést) látott: Megjelent neki a Szűzanya és két koronát tartott a kezében: egy fehéret, amely a szűzi tisztaságot, és egy bíborszínűt, amely a vértanúságot jelezte. A Szűzanya megkérdezte tőle, hogy melyiket választja. Rajmund azt felelte: mind a kettőt. Élete és halála bizonyság a látomás hitelessége mellett.

1038. augusztus 15-én hunyt el I. (Szent) István (születési nevén: Vajk; latinul: Sanctus Stephanus; született: 975 körül) az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király. Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar történelem kiemelkedő alakja és Magyarország fővédőszentje.969 és 980 között született, keresztelésére 985 és 989 között kerülhetett sor. Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg leányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január 1-én (az akkor érvényes Julián naptár alapján 1000 karácsonyán) történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól kis híján az egész Kárpát-medencére kiterjedt és államformájában a 20. századig nem történt változás. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket fegyverrel vagy békés úton hódoltatta, az ellene irányuló lázadásokat leverte.A magyarok – nagy valószínűséggel – nem István uralkodása alatt ismerték meg a kereszténységet: már a honfoglalás, sőt az őshazából Európa felé vándorló eleink is találkozhattak a Megváltó eszméjével. Feltehető, hogy a honfoglalók között már keresztények is voltak. A legkorszerűbb kutatások megerősítik: a kereszténység felvétele a magyarok számára nem alternatíva, hanem egy fajta diktátum volt.Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-a, 1083-as székesfehérvári szentté avatásának évfordulója 1771 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – nemzeti ünnep. Külföldön, mivel halála napján Nagyboldogasszony napja van, az azt követő napon, augusztus 16-án ünneplik. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős katolikus ereklye.Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Szent Római Birodalomtól függetlenül működhetett. A kereszténység terjedését szigorú büntetésekkel kényszerítette ki. A közigazgatást a várak köré szervezte és kialakította a vármegyerendszert. Miután sikerült békét teremtenie, az ország a zarándokok és a kereskedők kedvelt útvonalává vált.Szent István 1038. augusztus 15-én halt meg.”A szentséggel és kegyelemmel teljes szent istván király azután országlásának negyvenhatodik évében, a boldogságos, mindenkoron szűz mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e szent istván király érdemeinek közbenjárására, a mi urunk jézus krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.” Kálti Márk: Képes krónika (Geréb László fordítása)Székesfehérvárott temették el, az általa építtetett bazilikában, melynek védőszentje Szűz Mária. “Gyásztisztességére Pannónia minden tájáról összesereglettek, a királyi székhelyre, azaz Fehérvárra vitték el a testet, s minthogy a tőle épített egyház a Szentséges Szűz tiszteletére még nem volt felszentelve, tanácsot tartván a főpapok, azt határozták, hogy szenteljék fel előbb a bazilikát, a testet a földnek csak azután adják át. A felszentelés ünnepségét megtartván, szent testét az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték” – Szent István király legendája Hartvik püspöktőlHalála után belháború dúlta az országot. Örökösként apja testvérének fiai, azaz István unokatestvérei, Vazul és László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hitet vallott, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül Ilona nevű lánytestvérének fiára, azaz unokaöccsére, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el a királya ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta. Csak későbbi forrásokban szerepel, hogy Vazul fülébe ólmot öntöttek. Ám István törekvései ellenére a későbbi magyar királyok Vazul ágából kerültek ki. I. (Szent) László király és az akkori pápa, VII. Gergely több alkalommal érintkeztek egymással, amit hiteles vatikáni források is bizonyítanak. Az a levél azonban nem maradt fenn, amiben Szent László a pápai engedélyt kérelmezte István szentté avatáshoz, ám Szent Gellért püspök írása megőrizte a pápai engedélyét, amely írás így szól: „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.”1083. augusztus 20-án László az első magyar királyt, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében István király ezüstládába zárt ereklyéivel a székesfehérvári királyi bazilika oltárára emeltette, ami a szentté avatását jelentette. Ezután „a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén fehér márvány szarkofágban helyezték el.” Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben az első magyar szent király is. Ugyanezen a napon avatták szentté Imre herceget és Gellért püspököt is.

Árpád-házi Szent Margit 750 éves lelki öröksége

MEGSZENTELT ÉLET – 2020. augusztus 16., vasárnap | 19:36

 2

Deák Viktória Hedvig OP a Vigilia augusztusi számában megjelent írásából közlünk részletet. A szerző az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknője.

Margit domonkos mivolta mellett bizonyára királyi származása is szerepet játszott abban, hogy fokozott mértékben érzett felelősséget mások üdvösségéért, az Egyházért. Életének ez volt az apostoli dimenziója.

Margit az Egyház részének tudja magát.

Figyelemre méltó mozzanat, hogy a bátyja és az apja között dúló polgárháború idején Margit – családján túl – az Egyházért aggódik, a magyar királyságban és azon kívül, valamint az ártatlanok elnyomása miatt. Ezért akarja kiesdeni Istentől, hogy védje meg az elnyomottakat hatalmas karjával. Amikor le akarják beszélni, mondván, hogy ugyan mi köze mindehhez, Margit a következőt válaszolja: „Minden hívő lélek anyaszentegyházának drága tagjait marcangolják, s magát az egyházat kegyetlenül kínozzák, ti pedig még kérditek, mennyiben tartozik ez reám?! Nem általa születtem-e újjá veletek együtt? Nem vagyok-e egy az ő leányai közül? Bizony, az vagyok!”

A 20. századi kultusz és hagiográfia Margit alakját gyakran a nemzetért való vezeklésre, engesztelésre szűkítette le: ő lett „a magyar nemzet engesztelő áldozata”. Margit vezeklő gyakorlataiban valóban megvolt az, amit az újkori lelkiség az engesztelés három mozzanataként határoz meg: a bűnbánat, a mások helyett való vezeklés; a szenvedő Jézus szemléléséből fakadó vágy, hogy Jézust vigasztalja mások helyett; és a másokért való felajánlás. Azonban mint a keresztény középkor, a christianitas gyermeke, nem rendelkezett a 19. századtól érvényben lévő nemzettudattal:

az ő perspektíváját teljes egészében a keresztény hit határozta meg, nem egy ország határai.

(…)

Deák Viktória Hedvig OP írása teljes terjedelemben a Vigilia augusztusi számában olvasható.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír

SZENT ILONA

Augusztus 18.+328/30.Ilona az ötvenedik éve körül járhatott, amikor feltűnt a történelemben Nagy Konstantin császár édesanyjaként. Korábbi életéről a következőket tudjuk:250 körül születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban. Erre biztos adatunk nincs, de történészek ezzel magyarázzák, hogy Nagy Konstantin a várost Helenopolisznak, ‘Ilonavárosnak’ nevezte el, feltehetően azért, hogy megtisztelje anyja születési helyét.Ilona egyszerű családból származott, Szent Ambrus úgy tudja, hogy apjának vendéglője volt, s Ilona is ott dolgozott. Itt ismerte meg és vette feleségül Constantius Clorus, aki 293-ban császár lett; a császárhoz már nem illett a vendéglős lánya, ezért elbocsátotta és új házasságot kötött Teodórával. 306-ban Ilona fia lépett a trónra, Nagy Konstantin néven. Fia maga mellé vette a császári udvarba, s megajándékozta a császárné címmel, úgyhogy Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták.A császár szabad kezet adott anyjának a birodalmi kincstár felett, nevét és képét ráverette pénzekre. Ilona pedig ezt az új helyzetet jóra használta. Utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből.Nem tudjuk, mikor tért meg. Caesareai Euszébiosz szerint a fia térítette meg, ezzel szemben Szent Ambrus Konstantin megtérítését tulajdonítja anyjának. Egy bizonyos: Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a családban egymást érték a súlyos civódások.326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén a Mennybemenetel helyén. A hagyomány szerint Jeruzsálemben a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is. Erről Aquileiai Rufinus (345–410) a következőket írja egyháztörténetében:,,A niceai zsinat idején Ilona, Konstantin édesanyja, ez a hitével és vallásosságával egészen egyedülálló asszony isteni intések alapján Jeruzsálembe ment és az ottaniak segítségével kereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették.A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl (a Golgotán), hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli. Ezért a keresztények elkerülték a helyet, s az már majdnem feledésbe merült. Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet.A megtalálás örömét csak az zavarta, hogy a kereszteket nem lehetett egymástól megkülönböztetni. Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik. Az emberi tudatlanság isteni segítségre szorult.Történt, hogy a város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt. Makariosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré! Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott: ťUram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre!ŤEzek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. A szegeket, melyekkel az Úr testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt.A császárné az üdvöt hozó fa egy részét elvitte fiának, a másik részét ezüst tokba foglaltatta és ott hagyta Jeruzsálemben. Ezt ma is nagy tisztelettel őrzik. Jámborságának egy másik jelét is a városban hagyta: meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, s azt mondják, olyan tisztelettel fogadta őket, hogy szolgálóruhát öltött és maga szolgálta föl a mosdóvizet, az ételt és az italt. A földkerekség parancsoló urának édesanyja Krisztus szolgálóinak szolgálója lett.”Meg kell mondani, hogy az itt elmondottakról sem Caesareai Euszébiosz, aki jól ismerte a palesztinai történelmet, sem Jeruzsálemi Szent Cirill nem szól.Ilona 80 éves lehetett, amikor ismeretlen helyen meghalt. Testét Rómába vitték és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el. Szent Ambrus szent emlékezetű nagyasszonynak mondja. A római zarándokok az ő sírját is fölkeresték.

LIMAI SZENT RÓZA

Augusztus 23.

*Lima, 1586. április 20/30. +Lima, 1617. augusztus 24.A Szűz Máriáról nevezett Róza — ezt a nevet mint harmadrendi domonkos nővér kapta — Dél-Amerika és Peru számára olyan jelentős szent, mint Itáliának Sziénai Szent Katalin vagy Spanyolországnak Avilai Szent Teréz. Peru fővárosában, Limában született 1586. április 20-án vagy 30-án. A keresztségben az Izabella de Flores nevet kapta. A család egy indián szolgálója azonban Rózának kezdte becézni, és ez a név rajta is maradt, sőt, amikor Turibius püspök (lásd március 23-án) 1597-ben megbérmálta, ez lett a bérmaneve is.,,Amint Róza értelme kinyílt, szent félelemmel és irtózással kerülte a bűnt. Ha azt érezte, hogy valami szenvedély az értelem ellen lázad, minden nehézség nélkül üldözőbe vette, és elűzte magától.” Erre az eredményre jutott a Róza ügyét kivizsgáló orvos, Castillo doktor és páter Lorenzano. Egész életében vezekelt: hajának levágásával tiltakozott és fordult szembe családja tervével, mely szerint egy jó házból való ifjú feleségének kellett volna lennie; a kezeit oltatlan mésszel csúfította el; a derekán haláláig egy súlyos lakattal lezárt láncot viselt; a fejére vasból készült töviskoronát rakott; ciliciumot hordott és ostorozta magát; az ágya kemény deszkából készült; szülei házából kiköltözött a kertbe egy saját kezűleg épített kunyhóba. E vezekléseivel is lelki anyja és mesternője, a kétszáz évvel korábban élt, s ugyancsak domonkos harmadrendi Sziénai Szent Katalin példáját követte (lásd április 30-án).Szokatlan életmódja — ami a szentek között nagyon is ismert — a környezetét részben csodálatra, részben megütközésre indította. Ő maga azonban tudta, hogy — Szent Pál szavaival élve — hiába adná oda a testét egészen elégő áldozatul, hiába osztaná szét mindenét a szegényeknek, ha a szeretet kettős törvényét nem teljesíti, semmit nem használ neki. Ezért minden erejével és figyelmével Isten és a felebarát iránti szeretet útján akart járni. Szerette és követte Sziénai Szent Katalin példáját; buzgón olvasta Granadai Szent Lajos és Keresztes Szent János (lásd december 14-én) írásait; csodálattal kísérte figyelemmel Solanói Szent Ferenc működését, aki 1596-tól misszionált Peruban. Iránta különös szeretettel viseltetett, és imádságával kísérte a munkáját.1606. augusztus 10-én öltötte magára a domonkos harmadrendi nővérek ruháját. Csak azért nem lett domonkos apáca, mert Peruban akkor még a domonkos rend női ága nem telepedett le. Szerzetesi ruhája nem választotta el az emberektől, hanem mindenki számára nyilvánvalóvá tette életének lényeges célját: Krisztusnak szentelte magát.Csodálatos életéhez az imádság szolgáltatta az alapot. Napjaiból olykor tizenkét órát is lefoglalt a szóbeli és a szemlélődő imádság. Lelki gyakorlatait kézimunkával váltogatta: font, szőtt, hímzett, művelte a kertet, és bevételeivel szüleit támogatta. Életformája lett az Úr Krisztus jelenlétében való élet és a vele való szüntelen társalgás. Éppen ez jelentette lelki életének mindennapos táplálékát.Keresztes Szent János tanítványaként abból a felismerésből indult ki, hogy a teremtmény ,,semmi” önmagától, de Isten épp azért teremtette, hogy a kegyelemmel oly magasságba emelkedjék, hogy a Megtestesült Ige menyasszonya legyen.Róza azonban nem naiv lélek, hanem világosan látó, tanítását formába is öntő mester. Sajnos írásaiból csak néhány töredék maradt ránk. Bilbaói Luis testvér állapította meg: ,,Róza Isten Lelkének irányítása alatt állt; betöltötte őt a bölcsesség Lelke, és különleges, beléöntött tudás birtokában volt.”Mint a többi nagy szent, igen sokat szenvedett az Egyházért. Gyötrelmeit így vázolja: ,,Az életgyónás igen nagy szenvedést jelentett… Szorongás, vigasztalanság, elkeseredés, kísértés, harc, meghazudtolás a gyóntató atyák részéről, meg nem értés emberektől, betegségek, fájdalmak és a láz.”Életének utolsó három évét egy barátnőjének, Don Gonzalo de la Maza feleségének házában töltötte. A férj a perui alkirály pénzügyeinek intézője volt. Lelki élete, amelynek középpontjában Jézus Krisztus állt, idegen volt kortársainak népies jámborsága közepette, amelyben a korábbi népi hagyományok elemei is tovább éltek. ,,A szemlélődés teljes nyugalmában, mindent beragyogó fényességben álltam, telve csodálattal, és a fényesség közepén feltűnni láttam a Megváltó Keresztjét. E ragyogó fényesség legbensejében megpillantottam az én Uram, Jézus Krisztus szentséges emberségét. Éreztem, hogy Jézus Krisztus emberségéből a felség elmondhatatlan sugarai hatoltak lelkem mélyéig, úgy, hogy arra gondoltam: tökéletesen szabad vagyok, és átkerültem az örök boldogság örömébe.”A szigorú vezeklés, a másokért való szünet nélküli fáradozás korán ágynak döntötte. 1617. augusztus 24-én halt meg, s utolsó óráiban lassan és nagyon meggondoltan mondogatta: ,,Jézusom, Jézusom, maradj mellettem!” Amikor holttestét átvitték a Szent Domonkos-templomba, olyan tömeg kísérte, hogy az alkirály katonáinak kellett megvédeniük.Halála után azonnal általános tisztelettel vették körül Limától Madridig. Először a Szent Domonkos-templom főoltára közelében, majd a Sziénai Szent Katalin-kápolnában temették el. 1668. február 12-én avatta boldoggá XI. Kelemen pápa. 1669-ban Lima, 1670-ben egész Nyugat- India és a Fülöp-szigetek patrónája lett. Szentté avatása 1671. április 12-én történt. Ünnepét 1727-ben vették fel a római naptárba, augusztus 30-ra. 1969 óta augusztus 23-án ünnepeljük.Szent Róza életének három jelentős gyümölcse lett: az első női kolostor alapítása, az intézményes szegénygondozás és a misszió.Megalapította Dél Amerika első szemlélődő kolostorát. ,,Drága Atyám — írja egyik levelében –, az angyalok nyelvén szeretnék szólni, hogy hírt adhassak a rendkívüli kegyelemről, amellyel az én Uram, anélkül hogy ezt megszolgálhattam volna, beteljesítette szívem forró vágyát, tudniillik, hogy megalapíthassam anyám, Sziénai Szent Katalin kolostorát” (1613. május 5-én kelt, Jerónimo Bautistának szóló levele). Róza életének rendkívüli megnyilvánulásait ez teszi érthetővé: a hódítás, a fegyveres erőszak, a kíméletlen szervezeti változtatások idején nem volt más módja, hogy Istennek szentelt életét megvalósítsa, csak az, hogy teljesen egyedül, mások számára érthetetlenül gyakorolja magát az erényekben. Ha mindezt kolostorban teszi, talán fel sem tűnik; kolostort azonban nem talált, sőt, neki kellett az elsőt megteremtenie. És végre is hajtotta az alapítást. Kikereste a megfelelő helyet, megtervezte a kolostor épületét, gondoskodott a szükséges pénzről. És megjövendölte édesanyjának, hogy ő lesz az első, aki a kolostorban beöltözik apácának! Róza halála után, 1623-ban nyitotta meg kapuit a Sziénai Szent Katalin-kolostor, hogy a lelki élet tökéletességére hivatott limai nőknek otthont adjon. A cella körül, amelyben Róza élete végét töltötte, hamarosan megalakult a második domonkos női kolostor.Életének másik nagy gyümölcse a szegények gondozásának rendszeresítése. Az élet kegyetlenségei és a szenvedéssel való mindennapos találkozása részvétet keltettek benne, és nagyon tárgyilagosan ezt tanácsolja: ,,Anyám, ne ügyelj arra, hogy ruhád bepiszkolódik-e a betegek sebeitől. A hóhérok sokkal gyalázatosabban mocskolták be köpéseikkel az én Megváltóm arcát!”Harmadik nagy műve a misszió volt: ,,Ha nem nő volnék, tanulmányaim végeztével azonnal teljes erőmmel a missziós munkának szentelném magam. Arra törekednék, hogy a legvadabb és legelhagyatottabb vidékekre menjek, ahol még kannibálok élnek. Csak azzal törődnék, hogy az indiánok megmentésére és üdvözítésére ajánljam fel mindenemet: erőmet, verítékemet, véremet, hogy hirdethessem nekik az evangéliumot, és taníthassam őket: Térjetek meg! Térjetek meg!”Különleges lelkesedéssel kísérte Solanói Szent Ferenc apostoli működését az indiánok között. A velük kapcsolatos szörnyű hírek — Róza egyik Chilében élő testvérétől is hallott róluk — nem tudták csökkenteni az üdvösségükért égő vágyát. És ezek a hírek nem üres híresztelések voltak: az indiánok támadó szándékkal ott álltak a város kapui előtt! Mint Sziénai Szent Katalin vagy Lisieux-i Szent Teréz, felszólította a papokat, hogy legyenek hősiesen tökéletesek: ,,Hadd mondjam önnek, lelkiatyám, hogy minden tartozását bűnömként magamra vállalom Isten előtt, és kérem Őt, hogy amit ön megérdemelt, rajtam büntesse”.Istenünk, ki Szent Róza szívében felgyújtottad a szeretet tüzét, majd arra indítottad, hogy hagyja el a világot és keményen vezekeljen a bűnökért, kérünk, az ő közbenjárására segíts, hogy az igaz élet útját járjuk itt a földön, és gyönyörűséged patakjából ihassunk a mennyben!

SZENT BERTALAN APOSTOL

Augusztus 24.

Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla. Már a neve körül is nehézségek vannak, mert a négy apostolnévsorban (Mk 3,18; Mt 10,3; Lk 6,14; ApCsel 1,13) Fülöp mellett szerepel mint Bertalan; ugyanakkor Szent János evangéliumában ugyancsak Fülöppel együtt jelenik meg, de Natánael néven (Jn 1,45– 50). Valószínűnek látszik, hogy a Bertalan — ami a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz Talmai fia magyarosított formája — a családi, a Natánael pedig a személyneve. Az ilyen kettős elnevezések akkoriban gyakoriak voltak (lásd Simon, Jónás fia).Apokrif iratok tudósítása szerint Bertalan először Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. A Sixtusi kápolnában Michelangelo úgy ábrázolja az Utolsó ítélet c. képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja. Azt is mondják, hogy Michelangelo erre a bőrre az önarcképét festette rá.Bertalan apostol ereklyéi a 6. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. E szigeten a pogány Rómában a gyógyítás istenségének, Asclepiusnak volt a szentélye. A keresztény Rómában pedig Bertalan lett a gyógyítások égi pártfogója. Az apostol koponyáját 1238 óta a frankfurti dómban őrzik.A középkori naptárakban a 9. század óta június 24-én vagy augusztus 25-én említik az ünnepét. 1568-ban vették fel a római naptárba, augusztus 24-re.A színes történetekkel teli legenda szerint Bertalan az apostolok szétoszlása után Indiába — egyes legendák szerint Örményországba is – – ment. Itt talált egy templomot, amelyben egy gyógyító bálvány volt. Ez a bálvány beszélt és minden hozzá folyamodó betegnek gyógyulást ígért. Mikor Bertalan belépett a templomba, nagyon sok beteg tartózkodott ott, és áldozatot akartak bemutatni a bálvány előtt. Ám a bálvány egyszer csak felkiáltott: ,,Ti szegények, hagyjátok az áldozatot, és ne ajánljátok fel nekem, nehogy az én szenvedésemből is részt kapjatok, mivel Bertalan lánca megkötöz engem!”, s e szavak után ezer darabra tört. Az apostol pedig imádságával meggyógyította az összes jelenlévő beteget. Útja közben elért Polinius királyhoz is, akinek a leánya lelki beteg volt. Meggyógyította, majd hirdette a királynak az evangéliumot, úgyhogy az megtért, egész házanépével együtt megkeresztelkedett, sőt később püspöki tisztséget is viselt az Egyházban.Meghallotta ezt Asztragesz király, Polinius testvére, és haragosan elfogatta Bertalant. Ezekkel a szavakkal támadt rá: ,,Te vagy az, aki megtévesztette a testvéremet?” Isten embere így válaszolt: ,,Én nem megtévesztettem, hanem megtérítettem!” Akkor a király esküvel fogadta, hogy kényszeríteni fogja, áldozzon Baldach bálványának. Bertalan azonban így tagadta meg a parancsot: ,,Én megkötöztem a te istenedet; ha te megteszed ugyanezt az én Istenemmel, akkor teljesítem parancsodat. Ha nem, akkor összetöröm Baldach képét.” Nem sokkal ezután jött egy hírnök, és jelentette, hogy Baldach képe összetörve fekszik a templomában. Erre a király megszaggatta a ruháját, Bertalant megvesszőztette, majd megparancsolta, hogy nyúzzák meg. Mikor megtörtént, keresztre feszítették, majd lefejezték. Miután meghalt, hogy végleg megszabaduljanak az apostoltól, koporsóba zárták a testét, majd négy másik vértanú koporsójával együtt a tengerre tették, hogy a víz sodorja el őket. A különös flottilla Lipari szigetén ért partot.Később Theodor apát így beszélt az apostolokról: ,,Az apostolok felosztották maguk között a világot, és a királyok Királyának helytartói lettek. Bertalanra Örményország jutott. Ott látod őt, amint nyelvének ekéjével felszántja a lelkek földjét, elveti Isten igéjének magvát a szívek barázdáiba, s telepíti az Úr szőlejét és paradicsomát. Az embereknek gyógyszert adott a betegségek ellen, kitépte a tudatlanság töviseit, kiirtotta a hitetlenség őserdőit, és a hittételek köveiből oltalmat adó házat épített nekik.”Kérünk Istenünk, erősítsd meg bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol őszinte szívvel ragaszkodott Fiadhoz, és add, hogy az ő könyörgésére Egyházad az üdvösség jele legyen minden népnek!

SZENT MÓNIKA

Augusztus 27.

*Tagaste, 332. +Ostia, 387.Szent Ágoston De Ordine c. művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoztak, amikor belépett az édesanyja, Mónika asszony, és érdeklődött a könyv alakulása felől. Ágoston akkor utasította az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzék fel a könyvbe. Mónika kiáltva tiltakozott: ,,Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephez jutottak volna!” Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatta meg, hogy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: ,,Figyelmen kívül hagytalak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. Annyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te tanítványoddá lennem?”Mónika életének titka az Isteni Bölcsesség, a megtestesült Ige iránti szeretet, amelyet a szent könyvekből szívott magába. Már a szülői házban, Tagastéban szívébe plántálódott az Isten iránti szeretet, nem annyira az édesanyjától, mint egy öreg szolgálótól, aki már Mónika apját is az ölében hordozta, és szent komolysággal, józan, gyakorlati bölcsességgel megáldott lélek volt.Mikor eladósorba került, Mónikát a még pogány Patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje Krisztusnak, de nem szavakkal, hanem a tettei által hagyta beszélni férjével az Urat. Férje hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit hallgatag türelemmel viselte, s a szeretetnek az a nyelve, amelyben a bölcsesség és a kereszt szeretete nyilvánult meg, végül meghódította a férjét. Patricius élete vége felé katechumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.Özvegysége éveit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte. Erejét az oltárból merítette: egyetlen napot nem mulasztott el szentmise nélkül, esténként is a templomba sietett az imádság órájában.Rendíthetetlen hite és erős szeretete mégis főleg Ágostonnal kapcsolatban mutatkozott meg. Nem sokkal azután, hogy a világra hozta, kereszttel jelölte meg az újszülött homlokát és sót tett a szájába, s ezzel — a kor szokásainak megfelelően — katechumennak tekintette a fiát. Maga Ágoston is úgy emlékezett erre később, hogy már kora gyermekségében megfogant az Egyház méhében. De e lelki fogantatás és a születés között hosszú évtizedek teltek el, melyek során Mónika sokat gyötrődött érte, s szinte másodszor is, sokkal keservesebb vajúdások közepette mint először, megszülte őt, most már az örök életre. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: ,,lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen”, erősítette meg állhatatosságában, mert ezeket a szavakat úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna.Mikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. Határozott szándéka volt, hogy vagy visszatartja az utazástól, vagy maga is vele megy. Ágostonnak azonban egyelőre elege volt a gondoskodásból, ki akart szabadulni az anyai szárnyak alól. Mónika egészen a karthagói kikötőig követte a fiát, s akkor Ágoston becsapta őt, nélküle vitorlázott el Róma felé. Mónika az egész éjszakát végigimádkozta Szent Ciprián (lásd szeptember 16-án) sírjánál, hogy Isten ne engedje elindulni a fiát, de a hajó Ágostonnal együtt kifutott a kikötőből. Reggel Mónika felfedezte, hogy egyedül maradt, és ,,eszét vesztve a fájdalomtól, jajgatással és sóhajtozásokkal töltötte meg Isten fülét”. Isten az egész éjszaka ismételgetett kérést nem hallgatta meg, hogy a másikat, azt, amelyik sokkal fontosabb volt és Ágoston megtérésére vonatkozott, teljesítse.Mindenesetre Mónika a karthagói kikötőben mérhetetlen magára hagyottságot érzett, mert mint az anyák általában, ,,sőt, a többi édesanyánál sokkal jobban” magánál és magának akarta tartani a fiát. Mindabból azonban, amit átszenvedett, megtanulta, hogy Isten kezére bízza a gyermekét, s végül egészen odaajándékozza Istennek.Bizonyos idő elteltével mégis követte Ágostont, de ő akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt. Mónika egyszerre megérezte, hogy mennyire megragadta és át is formálta a fiát a szent püspök szava. Ezért úgy szerette Ambrust, mint ,,Isten angyalát”, és úgy csüngött az ajkán, mint szomjas ember az élő vizek forrásán. Milánóban kapta meg a választ régi-régi kérésére: 387 nagyszombat éjszakáján Ágoston, annak fia, Deodatus és barátja, Alypius együtt vette fel a keresztséget. Mónika pedig boldogan ünnepelt, és hálát adott Istennek.A keresztség után elhagyták Milánót, és egy időre valamennyien visszavonultak Cassiacumba, majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban még útközben, mielőtt tengerre szállhattak volna, a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint ott, Ostiában temették el.Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: ,,Nyugodjék békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje, akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megnyerte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák, oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezésig oly forrón vágyakozik.”Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem ismerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Agoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.Ez a csodálatos feleség és édesanya ,,ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében” — mondja róla Ágoston.A Vallomásokban elbeszél egy esetet Mónika fiatal korából, valószínűleg úgy, ahogy magától édesanyjától hallotta. Szülei Mónikát gyakran küldték le a pincébe, hogy a nagy amforákból bort hozzon az asztalra. ,,Ő pedig, mielőtt kisebb kancsókba szétöntötte volna a bort, pajkosságból mindig megnyalta a nagy kanna szélét, mert a bor igazában nem ízlett neki. Csakhogy a napról napra ismétlődő játék közben egyre gyakrabban nyelt is a borból, annyira, hogy egyszer csak élvezettel húzott le egy kisebb kancsónyit is. Mikor ezt az egyik öreg szolgáló meglátta, megdorgálta érte. A dorgáló szóra a leány fölényesen odavágott valamit, mire a szolgáló iszákos nőnek bélyegezte. Ettől Mónika magára eszmélt, s a szolgáló szava úgy maradt benne, mint valami nagy tövis, és kigyógyította hibájából.”Ágoston azt is leírja, milyen volt Mónika mint feleség: ,,Ha a férje hűtlen volt hozzá, nyugodt maradt, soha nem volt közöttük emiatt veszekedés. Azt is tudta, ha a férje haragos, nem szállhat vele szembe sem szóval, sem tettel. Hanem amikor már lecsillapodott a mérge, ha jónak látta, számon kérte a haragjában elkövetett tettet. Sok asszony élt a környéken, akiknek a férje közel sem volt olyan indulatos, mint Patricius, az arcukon mégis gyakran lehetett durva ütések nyomát látni. S ha barátnőjüknek arról panaszkodtak, hogy ez a férjük bűne, akkor Mónika csak annyit mondott, hogy nem, ez a te nyelved bűne. Amikor más asszonyok, akik jól ismerték a férjét, és azon csodálkoztak, miként lehetséges, hogy Mónikát nem veri meg, vagy hogy egy napig sem volt közöttük harag, — ha valóban jószándékúan kérdezték — elmondta, hogyan bánik ő a férjével.”A legtöbb gondot és bánatot három gyermeke közül Ágoston okozta neki. Diákkorában kicsapongó életet élt és a manicheusok szektájához csatlakozott. Akkor a fájdalmában elmerült Mónika álmot látott: egy nagy útjelző oszlop előtt állt, és látta, hogy egy ragyogó ruhába öltözött ifjú közeledik feléje. Derűs mosollyal kérdezte tőle, miért sír. Mónika azt felelte, hogy siratja fiának elveszett lelkét. Az ifjú erre azzal biztatta, hogy ne keseregjen, mert a fia ugyanabban az irányban halad, mint ő. Akkor hirtelen megpillantotta Ágostont ugyanazon az ösvényen. Mónika elmesélte ezt az álmát a fiának, s az úgy értelmezte, hogy anyja meg akarja téríteni a katolikus hitre. Ennek pedig ellene mondott: ,,Ez nem történhet meg, mert az angyal nem azt mondta, hogy én leszek ott, ahol te vagy, hanem hogy te fogsz ugyanoda érkezni, ahova én!” Miután Ágoston megszökött előle és Rómába utazott, egyszer csak levelet kapott tőle Mónika, melyben arról értesítette, hogy megbetegedett. Azonnal útra kelt, hogy betegségében mellette lehessen. Meg volt róla győződve, hogy ezzel a lépésével Isten akaratát teljesíti. Ezért nem félt akkor sem, amikor a hajó, alighogy elhagyták a kikötőt, félelmetes viharba került. A legénység elbújt a hajó gyomrába, a kapitány pedig megkötöztette magát a fedélzeten, hogy a hullámok le ne sodorják, vagy a hánykódó hajóról bele ne csússzon a vízbe. A villámok cikázó, fehér fényében egyszer csak meglátott maga mellett egy fehér nőalakot. Mónika volt az, aki a hajón lévő összes utas és hajós között egyedül nem félt. Bátorítani akarta a kapitányt, az pedig ezt kiáltotta neki: ,,Ki vagy te?” Ő visszakiáltotta: ,,Egy anya vagyok, aki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszedelemben van, mint ez a vihar.” ,,Honnan van ehhez bátorságod?” — kérdezte a kapitány. ,,Attól, aki ezt a vihart reánk bocsátotta — hangzott a válasz –, s aki majd ismét elcsitítja a hullámokat, hogy megérkezhessünk Itáliába.” E szavakkal eltűnt a kapitány szeme elől, aki a vihar elültével nem akarta elhinni, hogy az utasok között lévő Mónika ugyanaz, mint akivel beszélt a viharban.Édesanyja halálát Ágoston így beszéli el: ,,Akkor hirtelen visszanyerte öntudatát, ránk nézett, akik ott álltunk mellette, reám és a testvéremre, és azt kérdezte tőlünk: ťHol voltam?Ť Amikor látta, hogy a fájdalom teljesen lesújtott minket, így szólt: ťItt temessétek el anyátokatŤ. Én hallgattam és a sírással küszködtem. A testvérem valami olyasmit mondott, hogy ő sokkal szívesebben venné, ha hazai földben nyugodna. Anyánk rám nézett, és mondta: ťNézd csak, mit mond!Ť, majd mindkettőnkhöz intézve szavait, folytatta: ťTemessétek csak el a testet ott, ahol van, és ne legyen miatta semmi gondotok. Csak arra az egyre kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek.Ť Mikor ezt kimondta, elhallgatott, és állapota súlyosabbra fordult. Én fogtam le a szemét. Akkor mérhetetlen szomorúság áradt a szívembe, és könnyekben akartam kitörni, de akaratom visszatartotta a könnyeket, és a szemem száraz maradt… Arra is gondoltunk, nem volna illő, hogy hangos jajgatás és zokogás közepette temessük el halottunkat, úgy, ahogy a gonosz halál után az örökre megholtakat szokás siratni, hiszen az ő halála nem volt gonosz, és nem is halt meg örökre. Ennek tiszta élete volt a bizonysága.”Istenünk, szomorúak vigasztalója, ki Ágoston megtérése által megmutattad, hogy irgalmasan elfogadtad Szent Mónika fiáért ontott könnyeit, közbenjárására kérünk add meg, hogy bűneinket megsirassuk, és kegyelmedből bocsánatot nyerjünk!