SZENTEK

Szent Gellértre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye fővédőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, szeptember 24-én. Népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre herceg nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és a magyarság krisztusi hitre térését.

Szent Gellért Velencében született 980 körül. Kisgyermek volt, amikor szülei a Szent Márk-székesegyházzal átellenben lévő Szent György-szigetre vitték. Úgy látszott ugyanis, hogy György nevű fiuk (Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben ezt a nevet) nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés szerzeteseinek imájára meggyógyul, Istennek szentelik az életét, és mindjárt a monostorban hagyják. A gyermek fölgyógyult, ott maradt, és fokozatosan bevezették őt a kor szellemi és Szent Benedek rendjének lelki életébe. A Gellért nevet édesapja tiszteletére vette föl, aki szentföldi zarándokútja során halt meg.

Huszonöt éves korában rendtársai perjellé választották, majd Vilmos apát javaslatára, tudásának elmélyítése céljából másodmagával Bolognába küldték, hogy később elfoglalhassa a kolostori iskola egyik tanári posztját. Harminckét évesen tért vissza a Szent György-szigeti monostorba, Vilmos apát halála után megválasztották apátnak, azonban három év múlva lemondott, hogy a Szentföldre indulhasson.

Gellért 1015-ben indultak útnak két társával Zára (ma Zadar) felé. A tengeri vihar azonban Isztria partjai felé sodorta őket. Ott a Parenzo (ma Poreč) melletti Szent András-sziget kikötőjében vetettek horgonyt, és a sziget bencés monostorában találtak menedéket.

A kényszerpihenő közben Gaudentius pannonhalmi apát szerette volna megnyerni Gellértet magyarországi kolostoralapítási és térítői tervének. Ő azzal a nem titkolt szándékkal engedett unszolásának, hogy Magyarországon keresztül könnyebben eljuthat majd a Szentföldre. 1015. május 3-án érkeztek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal innen Székesfehérvárra, István királyhoz mentek, aki megbízta Gellértet fia nevelésével. Nyolcéves volt ekkor Imre herceg, Gellért hét évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Ezután a bakonybéli remeteség évei következtek.

„Történt aztán, amikor látta, hogy a boldog Imre erényekben fejlődik, és Krisztus segítségével az emberi nem ellenségét férfiasan legyőzi, a nép között való forgolódástól menekülve remeteségbe igyekezett, amelyet a nép nyelvén Bélnek neveznek, s ott egyfolytában hét esztendeig böjttel, imádsággal és virrasztással töltötte napjait. Nem változtatta tartózkodási helyét, cellát épített magának, s abban könyveket szerzett, amelyeket saját kezével írt meg. Egy napon, amikor írt, s úgy megiramlott képzelete, hogy észrevétlen álomba szenderült, odament hozzá egy szarvastehén a borjával, s mellette mindketten leheveredtek a földre. Egyszerre a hím – egy farkas elől menekülve – nagy sebbel-lobbal közébük rontott, elfutott vele, kicsinyét pedig a választott mellett hagyta. Hozzá akart bújni, és földre lökte a tintát, amellyel írt. Mikor pedig hajlékába tért, a szarvasborjú követte, ő meg kenyérrel etette, úgy, hogy az többé el nem szakadt tőle. Máskor pedig Szent Gellért egy tarisznyát vitt a házába, s azt látta, hogy ajtaja előtt egy farkas hever. Észrevette, hogy sebesült, kinyitotta hát az ajtót, és a farkas vele együtt bement. Letette a tarisznyát, a farkas pedig lába előtt a földre terült, föl sem kelt addig, míg meg nem gyógyult. Attól a naptól fogva aztán a szarvas fia is meg a farkas is ott maradt. Kijártak az ajtón a rétre, legeltek és egymást nem bántották.”

(Részlet Szent Gellért 14. századi Nagy legendájából – 
fordította: Jelenits István)

1028-ig maradhatott a monostor csendjében és erdei magányában. Ajtony vezér legyőzése után Szent István ugyanis rábízta a csanádi egyházmegye megszervezését.

Gellért elsőként fölosztotta az egyházmegye területét hét főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostor templomát, melyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott. Tevékenységét István király bőkezűen támogatta.

Szent Gellért „magyar népköltészetünk első hírmondója”, szintén Nagy legendájában olvasható ugyanis az első utalás népköltészetünkre, mégpedig egy munkadalra. A „magyarok szimfóniájá”-ról szóló leírás megkapóan szép:

„Történt pedig egyszer, hogy valakinek a védelmében a királyhoz sietett, és annak a vidéknek erdős környékén, amely disznók hizlalására volt alkalmas, volt egy falu, és délben ott látták vendégül. Ott éjféltájt hallotta a malomkövek surrogását, s mivel ilyesmit sohasem látott, csodálkozott, hogy mi az. Egyszercsak az az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. A püspök álmélkodva szólt Valterhez: »Valter, hallod a magyarok szimfóniáját, hogyan hangzik?« Mindketten kacagtak azon az éneken. Mivel pedig az asszony hajtotta a malmot, és éneke mind hangosabb lett, a püspök lefeküdt, és még mindig mosolyogva azt mondta: »Valter, magyarázd meg nekem, mi ez a különös dallamú ének, amely zengésével arra késztet, hogy hagyjam abba az olvasást?« Erre az így felelt: »Olyan ének ez, hogy az asszony, aki dalol, szolgálója vendéglátó gazdánknak, akinél megszálltunk, urának gabonáját őrli, mert ez idő tájt ezen a vidéken nincs más malom.« Erre így szólt a püspök: »Mesterség hajtja a malmot vagy emberi erő?« Valter így felelt: »Mesterség és erő, mert nem állat van elébe fogva, hanem saját kezével hajtja körbe-körbe.« »Ó, csodálatos dolog ez – mondta a püspök –, hogy is gondoskodik élelméről az emberi nemzet! Ha nem volna mesterség, ki győzné a munkát! Boldog ez az asszony – mondta –, aki más ember hatalma alá vetve ilyen jó lélekkel, zúgolódás nélkül is vidáman végzi köteles szolgálatát!« Elrendelte, hogy tekintélyes pénzösszeget adjanak át neki.”

Szent István halála után a vallási és trónviszályok idején Gellért a lázadók kezére kerül. 1046 szeptemberében az egyik reggel, a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben látomása volt közelgő vértanúságukról. Az úgynevezett pesti révhez közeledve Vata pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk, és a püspököt a később róla elnevezett Kelen-hegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai belvárosi főplébánia-templom helyén álló templomban) temették el, később átszállították Csanádra. Szent László uralkodása idején, 1083-ban avatták szentté István királlyal és Imre herceggel együtt.

Istenünk, te a vértanúság győzelmével koronáztad és a halhatatlanság dicsőségével övezted Szent Gellért püspököt. Engedd jóságosan, hogy akinek emlékét áhítatos lélekkel ünnepeljük itt a földön, annak örök oltalma védelmezzen a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530)

Magyar Kurír

Pio atya élete

Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták.

Élete

Francesco Forgione 1887. május 25-én látta meg a napvilágot a dél-olasz, Sanvio tartománybeli kisvárosban, Pietrelcinában, Grazio Mario Forgione (1860–1946) és Maria Giuseppa de Nunzio Forgione (1859–1929) második gyermekeként. 4 testvére közül volt egy bátyja: Michele, és három húga: Felicita, Pellegrina, és Grazia (aki később apáca lett). Szülei állatokkal foglalkoztak, pásztorkodással keresték meg a betevőre valót. A közeli Szent Anna kápolnában keresztelték meg, ahol később ministrált is. 10 éves koráig állatőrzéssel foglalkozott, ami késleltette tanulmányai megkezdésének idejét. Egyszerű életet éltek, de későbbi visszaemlékezéseiben ezt írta: “családunkban nehéz lett volna tíz lírát találni, de sohasem hiányzott semmink se.”

Vallásos légkör

Pietrelcina vallásos város volt, ahol az év összes ünnepnapját megtartották és a szenteket is nagy tisztelet övezte. Francesco szülei gyakran meséltek gyermekeiknek bibliai történeteket, és gyakran tanulmányozták a Szentírást. Úgy tartják, hogy Francesco gyermekkorától kezdve látta Jézust, Szűz Máriát és az őrzőangyalát, és beszélgetni is tudott velük, és amíg gyermek volt, meg volt róla győződve, hogy erre mások is képesek. 12 évesen részesült az elsőáldozás és a bérmálás szentségében.

Szerzetesség

Fiatal korában gyakran voltak mennyei látomásai és elragadtatásai. 1897-ben, az elemi iskola harmadik évének befejezése után egy adományokat gyűjtögető kapucinus szerzetessel való beszélgetést követően fogalmazódik meg benne a gondolat, hogy szerzetesnek áll. 1903. január 6-án belépett a morconei Kapucinus Ferences Testvérek Rendjébe, ahol ugyanebben a hónapban öltötte föl a ferences habitust és kapta a Frater Pio nevet (=Pio testvér). Novícius korában állítólag gyakran érték támadások a Gonosztól, aki egy esetben egy vörös szemű, fekete kutya képében jelent meg egy éjszaka a cellájában.

A stigmák előjelei

1910. augusztus 10-én Beneventoban pappá szentelték. Az ezt követő években kezdett erős fájdalmat érezni azokon a helyeken, ahol később a stigmák megjelentek: tenyere közepén, talpán és a mellkas egy pontján (Vö. 1911. szept. 8-án írt lelki vezetőjéhez levelét, in: Pio atya levelei. MÉCS, Budapest, 2008., 28-29. old.). A fájdalom intenzitása bizonyos helyzetekben nőtt, máskor csökkent. Ezen fájdalmaknak hatására egészségi állapota megromlott, ezért otthon maradhatott. Ezen idő alatt iskolában tanított és naponta tartott prédikációkat.

San Giovanni Rotondóban

1916. szeptember 4-én Piót San Giovanni Rotondóba helyezik, a Gargano hegyekbe. Vele együtt 7 atya működött a kolostorban. Katonai szolgálatát leszámítva haláláig itt élt. 1918. szeptember 20-án imádság közben megjelennek kezén, lábán és oldalán a stigmák. Értelmüket látomás tárja fel Pio számára: Krisztus társa lesz a szenvedésben. A stigmák néhány héttel Pio halála előtt teljesen eltűntek testéről. A San Giovanni Rotondóban való tartózkodása alatt meglátogatta őt a fiatal pap Karol Jozef Wojtyła (a későbbi II. János Pál pápa), akinek állítólag megjósolta, hogy pápa lesz.

Rendkívüli jelenségek

Pio életében a stigmák mellett legismertebb és több tanú által igazolt rendkívüli jelenség a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, valamint az ún. bilokáció (egyszerre két helyen való jelenlét). Közismert, több esetben tanúsított és sokszor vizsgált jelenség volt továbbá a rendkívül magas testhőmérséklet (48 fok) és egy nagyon kellemes, intenzív virágillat, amely jelenlétéhez vagy az általa használt tárgyakhoz kötődött. (Ld. Castelli, Francesco: Padre Pio sotto inchiesta. Ares, Milano 2008. Közli a jelentést arról a vizsgálatról, amelyet Rafaele Carlo Rossi püspök 1921. június 14. és 24. között tartott San Giovanni Rotondóban a (mai nevén) Hittani Kongregáció megbízásából.)

Egy csoda, amit Pio atya első csodájaként azonosítottak, 1908-ban történt. Akkor Montefusco monostorában élt. Egy napon egy zsákba gesztenyéket gyűjtött, amik egy közeli erdőben nőttek, és a zsákot Pietrelcinába küldte a nagynénjének, Dariának. Nagynénje mindig nagy szeretettel volt iránta. Az asszony megette a gesztenyéket és eltette a zsákot. Néhány nappal később valamit keresett egy fiókban, ahol a férje általában a puskaport tartotta. Ez este volt, úgyhogy egy gyertyát használt, hogy világítson vele a szobában, amikor hirtelen a fiók kigyulladt, és Daria nagynéni arca megégett. Hirtelen felkapta azt a zsákot, amit Piótól kapott, és enyhülést keresve az arcára tette. A fájdalma azonnal eltűnt és nem maradt seb vagy égésnyom az arcán.

A második világháború alatt Olaszországban a kenyeret jegyre adták. Pio atya monostorának mindig sok vendége volt és ott voltak a szegények is, akik ételért jöttek. Egy napon a szerzetesek az ebédlőbe mentek és rájöttek, hogy a kosárban csak alig két vekni kenyér van. Imádkoztak és leültek mielőtt elkezdtek volna enni. Pio atya bement a templomba, és amikor visszatért, egy halom kenyeret tartott a kezében. A felettese kérdezte Pio atyát: “Hol kaptad ezt a több vekni kenyeret?” – “Egy zarándok az ajtónál nekem adta őket”, válaszolta Pio atya. Senki sem kommentálta az esetet, de mindenki azt gondolta, hogy csak Pio atya találkozhatott ilyen zarándokkal.

Egyszer Pio atya monostorában egy szerzetes elfelejtett ostyát előkészíteni a szertartáshoz, Úrvacsorához. Csak néhány rendelkezésre álló ostya volt. De az átváltoztatás után, amikor Pio atya elkezdte kiosztani az ostyát az embereknek, több ostya maradt a szertartás végén, több mint amennyit azelőtt felszenteltek.

Pio atya egyik lelki lánya éppen egy tőle érkezett levelet olvasott az út oldalán. A szél kifújta a levelet a kezéből, távol, a lejtőn le egy rétre. A levél a nőtől messzire repült, azután hirtelen abbahagyta a repülést és megállapodott egy kövön. Így a nő visszakapta a levelét. A következő nap találkozott Pió atyával aki azt mondta neki: “Legközelebb figyelj a szélre. Ha nem tettem volna a lábamat a levélre, a szél messze röpítette volna, le a völgybe.”

Cleonice mesélte, aki Pio atya lelki lánya volt: A második világháború alatt az unokaöcsém fogságba került. Nem kaptunk híreket róla egy éven keresztül, és mindenki azt hitte, hogy már meghalt. A szülei nagyon aggódtak az élete miatt. Az anyja egy napon elment Pió atyához és letérdelt a szerzetes előtt, aki a gyóntatószékben volt: “Mondd el nekem, ha a fiam él. Nem fogok innen addig elmenni, amíg nem mondod el nekem!” – Pio atya együttérzett vele, és néhány könnycseppel az arcán azt mondta: “Állj fel és menj békével.” – Néhány nappal később, nem tudtam ellenállni a fájdalom gondolatának, amit a szülők elviseltek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy csodát kérek Pió atyától. Mondtam neki: “Atyám, egy levelet fogok írni az unokaöcsémnek, Giovanninónak. A borítékra csak a nevét fogom írni, mert nem tudjuk, hogy ő hol van. Te és az őrangyalod vigyétek el a levelet neki.” – Pio atya nem válaszolt, úgyhogy megírtam a levelet. Este az éjjeliszekrényemre tettem, mielőtt ágyba bújtam volna. A következő reggelen nagy meglepetésemre, csodálkozásomra és félelmemre azt találtam, hogy a levél nem volt ott. Hálálkodva mentem Pio atyához, de ő azt mondta nekem: “A Miasszonyunknak adj hálát!” Tizenöt nappal később az unokaöcsénk választ küldött a levélre. Akkor a családunkban mindenki boldog volt, hálát és köszönetet mondott Istennek és Pió atyának.

A második világháború alatt Luisa fia tiszt volt az Brit Királyi Haditengerészetnél. Luisa mindennap imádkozott a fia megtéréséért és üdvözüléséért. Egy napon egy angol zarándok érkezett San Giovanni Rotondóba és néhány angol újság volt nála. Luisa el akarta olvasni őket. Az egyik hír egy elsüllyedt hadihajóról szólt, arról, amin a fiát állomásoztatták. Sírva ment Pió atyához, aki vigasztalta őt: “Ki mondta neked, hogy a fiad meghalt?” – Pio atya pontosan elmondta neki a szálloda nevét és címét, ahol a fiatal tiszt volt, miután megmenekült a hajótörésből az Atlanti-óceánon. Ott várta az új szolgálati beosztását. Luisa egy levelet küldött neki, és néhány hét után választ kapott a fiától.

Egy nő San Giovanni Rotondóban olyan jó ember volt, hogy Pio atya azt mondta róla, hogy lehetetlen volt hibát találni a lelkében, amit meg kellene bocsátani. Más szóval megérte, hogy a mennyországba mehessen. Paolina egyszer komolyan betegnek érezte magát. Az orvosok azt mondták, hogy nincs remény számára. A férje és öt gyereke a zárdába mentek hogy Pio atyával imádkozzanak és kérjék meg őt, hogy segítsen rajta. Az öt gyerek közül kettő húzta Pio atya ruháját és sírt. Pio atyát ez felzaklatta, de megpróbálta vigasztalni őket és megígérte, hogy imádkozni fog értük, de semmi többet. Néhány nappal később a hetedik óra elején a szentséges atya viselkedése változott. Valójában Paolina gyógyulását kérte és elmondta mindenkinek: “Húsvét napján fog feltámadni.” De Nagypénteken Paolina öntudatát vesztette, és kómába esett. Néhány óra múlva, szombaton Paolina meghalt. A rokonai közül néhány elvitte az esküvői ruháját, hogy ráadják az ország egy régi hagyománya szerint. Más rokonok a zárdába futottak, hogy csodát kérjenek Pio atyától. Ő azt válaszolta nekik: “Ő újra élni fog” – és a Szentmise oltárához ment. Pio atya elkezdte énekelni a Gloriát és amikor a harangok zúgása bejelentette Krisztus feltámadását, Pio atya hangja egy zokogással elcsuklott és a szemei tele voltak könnyel. Ugyanabban a pillanatban Paolina feltámadt. Mindenféle segítség nélkül felkelt az ágyból, letérdelt és háromszor elimádkozta a Hiszekegyet. Azután felállt és mosolygott. Meggyógyult… vagy jobb, ha azt mondjuk: feltámadt. Tény, hogy Pió atya nem azt mondta: “magához fog térni”, hanem azt: “fel fog támadni”. Amikor Paolinát megkérdezték, hogy mi történt az időszak alatt, amikor ő halott volt, azt válaszolta: “felmentem, mentem, mentem; amikor elértem egy nagy fénybe, visszatértem.”

“Az első lányomat, aki 1953-ban született, megmentette Pio atya, amikor ő tizennyolc hónapos volt,” – mondta egy nő. – 1955. január 6-ának reggelén a férjem és én templomban voltunk, ahova Szentmisére mentünk, a lányunk a nagyapjával otthon volt. Történt egy baleset: a gyerek beleesett egy kádba, amiben forró vizet forraltak. Megégett a hasán és a hátán. Az orvos kijött egy órán belül, de azt mondta, vigyük kórházba azonnal, mert belehalhat a sebeibe. Ezért nem is adott gyógyszert nekünk. Ahogy az orvos elment, elkezdtem imádkozni Pio atya segítségéért. Majdnem dél volt. Ahogy készültem, hogy menjünk a kórházba, a lányom, aki egyedül volt a hálószobában, hívott engem: “Anyuci, nekem nincs is sebem már!” – “Hogy lehet az?” – Kérdeztem kíváncsian őt. Azt válaszolta: “Pio atya jött el. A kezét az égésemre tette, és elvette a sebemet.” Valóban nem volt az égésnek nyoma a lányom testén, bár az orvos azt mondta nekem, hogy a lányom meg fog halni.

San Giovanni Rotondo parasztjai szeretettel emlékeznek a következő eseményre. Tavasszal a mandulafák virágoztak és jó termést ígértek. De sajnos több millió falánk hernyó érkezett és falta fel a leveleket és virágokat. Nem kímélték még a héjat sem. Miután két napon keresztül próbálták megállítani a fertőzést, a parasztok, akiknek a mandula volt az egyetlen gazdasági erőforrásuk – úgy döntöttek, hogy a problémáról beszélnek Pio atyával. Pio atya megnézte a fákat a zárda ablakából és úgy döntött, hogy megáldja őket. Felvette a szent ünnepi ruhákat és elkezdett imádkozni. Amikor befejezte az imádkozást, vette a szenteltvizet és a kereszt jelét rajzolta vele a levegőbe a fák irányában. Másnap a hernyók eltűntek de a mandulafák úgy néztek ki, mint csupasz botok. Ez katasztrófa volt: az aratás elveszett. Az, ami aztán történt, hihetetlen! Bőséges termés volt; olyan aratás, amit azelőtt soha nem láttak, mert hogyan lehetséges, hogy a fák virágok nélkül gyümölcsöket teremjenek? Hogy volt lehetséges, hogy olyanok voltak, mint a botok, és mégis gyümölcs nőtt rajtuk? A tudósok nem voltak képesek rá, hogy ennek a jelenségnek bármilyen magyarázatát adják.

A zárda kertjében fák voltak; ciprusfák, egy kevés gyümölcs és néhány fenyő. Különösen nyári délutánokon Pio atya a barátaiból és vendégeiből álló társasággal együtt az árnyékban maradt, hogy egy kicsit felfrissüljön a tikkasztóan meleg időben. Amint Pio atya néhány emberrel beszélt, sok madár hirtelen csicsergésbe kezdett, és nagy zajt csinált a fák árnyékában. A madarak valóságos zenekart alkottak. Pio atya bosszússá vált, és miközben nézte a madarakat, annyit mondott: “Maradjatok csöndben!” Ekkor a madarak hirtelen elhallgattak. Azok az emberek, akik a kertben voltak, nagyon megdöbbentek! Tény, hogy Pio atya beszélt a madarakkal, mint Assisi Szent Ferenc.

Forrás: wikipédia

Szent Máté apostol és evangélista

KULTÚRA – 2021. szeptember 21., kedd | 9:01

 9

A Máté név a latin Matthaeus és a görög Matthaiosz közvetítésével a héber Mattajból ered. Jelentése: „Jahve ajándéka” vagy „a hűséges”. A vám- és pénzügyőrök, bankárok, vámosok védőszentjére, Szent Máté apostolra és evangélistára emlékezünk ünnepén, szeptember 21-én.

Az apostolról és evangélistáról, akinek jelképe az angyal, biztosat csak a Szentírásból tudunk, ezen kívül nem sok olyan adat maradt ránk, amely történetileg hitelesnek tekinthető.

Máté különös figyelemmel gyűjtötte s őrizte magában az Úr szavait és beszédeit. Miután rendezte, mint mondás- és beszédgyűjteményt adta tovább. A tudósok úgy vélik, hogy e beszédgyűjtemény és Márk evangéliuma volt a forrása annak a műnek, amelyet az egyház hagyománya Máté evangéliumaként tart számon. Az Úr mondásait Máté úgy foglalta elbeszéléseibe, ahogy az ékszerész foglalja aranyba a drágaköveket. Egymás után fűzte a hasonló tartalmú, de eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket, és így jött létre a hegyi beszéd (5–7. fejezet), a példabeszédek (13. fejezet), a farizeusok feletti jajkiáltások (23. fejezet) és az eszkatologikus beszéd (24–25. fejezet) gyűjteménye.

Máté az apostolnévsorok közül kettőben a hetedik (Mk 3,18; Lk 6,15), kettőben a nyolcadik (Mt 10,3; ApCsel 1,3) helyen, Tamás mellett áll. Jézus legszűkebb tanítványai köréhez tartozott tehát, azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést.

Carpaccio: Máté meghívása (1502)

Evangéliuma szerint Máté vámos volt és a Lévi nevet is viselte. Márk még azt is tudja róla, hogy Alfeus fia volt. Foglalkozása alapján kissé beleérezhetünk ennek az apostolnak különleges helyzetébe az apostolok testületén belül is: „Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: »Kövess engem!« Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: »A mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel?« Jézus meghallotta, és így válaszolt: »Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.«” (Mt 9,9–13)

Lévi-Máté, a vámos Kafarnaumban dolgozott. Mint vámos a zsidók szemében nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt. Jézus azonban megszólította: „Kövess engem!”, és csakhamar vendége lett Máténak. A vallási vezetők emiatt ujjal mutogattak most már nem csupán Mátéra, a vámosra, hanem Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállalt a bűnösökkel, a kitaszítottakkal. Máté pedig tudta, hogy amikor fölkelt a vámasztal mellől, nem egy dúsgazdag ember társaságába került, hanem az Emberfia követője lett, akinek nemhogy elvámolnivalója, de még hajléka sincsen, ahol álomra hajthatná a fejét. Az Emberfiának azonban van hatalma a földön bűnöket megbocsátani! Ez a Jézus az irgalmasság evangéliumát hirdeti és cselekszi, és Máté azzal, hogy meghívást kapott tőle, ennek lett a részesévé.

Máté írásban és számolásban jártas volt. Evangéliumában meglepően pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle pénznemmel kell fizetni. 

Guido Reni: Szent Máté (1635–40)

Míg Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük, életének további eseményeiről csak a hagyományból tudunk néhány szórványos adatot.

A legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment (más hagyományok szerint Perzsiába, Szíriába, Makedóniába vagy Írországba). Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: „Jöjjetek, és lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!” Az emberek össze is sereglettek, Máté pedig tanította őket, hogy kinek a nevében és erejében támasztotta föl a halott királyfit. Az emberek hittek szavának, megkeresztelkedtek, a király pedig hálája jeléül egy pompás templomot építtetett.

Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya is, aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. A király halála után, Hirtacus szemet vetett Efigéniára. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége. Egy alkalommal Máté a házasság szépségéről és szentségéről prédikált a szüzeknek és a népnek, és hangsúlyozta, hogy senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király azt hitte, hogy Máté az ő kérésének megfelelő szándékkal szól, és most beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra. Ő azonban így válaszolt a királynak: „Úgy látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?” E szavaktól Hirtacus szörnyű haragra lobbant és kirohant a templomból. Aztán elküldte a hóhért, és az, miközben Máté kitárt karral imádkozott az oltárnál, hátulról leszúrta.

Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és Máté később Núbiában halt meg békességben.

Szent Máté sírja a salernói katedrálisban

Szent Máté ünnepét Rómában a 9–10. század óta szeptember 21-én ülik. Testét 954-ben vitték Keletről Salernóba, ahol ma is őrzik. A keleti keresztények november 16-án ünneplik, a koptok október 9-én. 

Istenünk, te mérhetetlen irgalmaddal apostolaid közé választottad Mátét, a vámost. Add, hogy példája és közbenjárása támogasson minket, és téged követve, egyre hűségesebben ragaszkodjunk hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Őszi gabonavetés Nógrád megyében
(Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

A szegedi magyar és a privigyei szlovák nép tapasztalata szerint a búzát legjobb Máté hetében elvetni.

Más vidékeken ugyanakkor ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, hogy az ilyen földet különösen fölveri a gaz. Éppen ezért Gazos Máté néven tartották számon a napot. Szintén a tilalomra utaló adat, miszerint a göcsejiek Szent Máté hetét pelvahétnek is nevezték. Úgy tartották, aki ilyenkor vet, majd polyvás gabonát arat. A búzahét itt a ferenchét, vagyis az, amelyikbe Assisi Szent Ferenc ünnepe esik.

Jól látható, hogy a búzavetésre számon tartott időszak, maga a búzahét vidékenként váltakozik. Általánosságban a csillagászati ősz első hónapjának első négy hete a vetési terminus: mátéhét, mihályhét, ferenchét, gálhét.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

Kalkuttai Szent Teréz

KULTÚRA – 2022. szeptember 5., hétfő | 9:01

1997. szeptember 5-én hunyt el a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a már életében is szentként tisztelt Teréz anya. Agnes Gonxha Bojaxhiut 2016. szeptember 4-én avatta szentté Rómában Ferenc pápa. Liturgikus emléknapja égi születésnapjának évfordulója, szeptember 5.

Az albán nemzetiségű Teréz anya 1910. augusztus 27-én született Agnes Gonxha Bojaxhiu (ejtsd: Ányesz Gondzsa Bojadzsiu) néven Üszküb városában (ma Szkopje, a Macedón Köztársaság  fővárosa).

Édesapja, Kolle Bojaxhiu építési vállalkozó volt, édesanyja, Drana otthon nevelte három gyermeküket. Agnes kilenc éves volt, amikor édesapja meghalt. Az édesanya jelentős szerepet töltött be az egyházközség életében, a jótékony cselekedetek asszonyának nevezték, mivel a nála szegényebbek megsegítését mindig kötelességének tartotta. Ha egy szegény ember kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát adott neki, és arra tanította gyermekeit: még ha nem is vér szerinti rokonuk, akkor is a fivérük, mert szegény.

A három gyermek szilárd vallási nevelésben részesült. Agnes állami iskolába járt és tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben a jugoszláv jezsuiták működést vállaltak a kalkuttai főegyházmegyében. Az első csoport 1925. december 30-án érkezett Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték, ahonnan lelkes leveleket írt a bengáliai missziós lehetőségekről. A kongregáció tagjainak rendszeresen felolvasták ezeket a leveleket. A fiatal Agnes egyike volt azoknak, akik önként jelentkeztek a bengáliai misszióba. Kapcsolatba került ezért a kalkuttai főegyházmegyében is szolgálatot végző írországi Loreto-nővérekkel. 

Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. Iskolatársnőjével együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Dardzsilingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat 1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így indokolta meg: „Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Lisieux-i Szent Teréz, Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel.”

Teréz anya 1929 és 1948 között földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én vonattal indult Dardzsilingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen úgy érezte, nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban, és amit a kedves és jómódú lányok tanítása és nevelése közben érez. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a „sugallat napja”.

Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Piusz pápa egyévi időtartamra jóváhagyta azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai érsek felügyelete alatt. 1948 augusztusában Teréz anya levette a Loreto-nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra visszatért Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az évben engedélyt kapott első nyomornegyedbeli iskolájának megnyitására.

1950 októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965 februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint: „Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.

Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, rengeteg más díj és kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat is. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz elegendő.”

Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásában is fontos helyet foglaltak el, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a Szentatya között. II. János Pál csodálattal követte Teréz anya munkáját, és 1986. február 3-án, Kalkuttában meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát. Teréz anya élete legszebb napjának nevezte e látogatás napját. A Szentatya pedig így fogalmazott: „A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hridayban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak.”

Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003. október 19-én, a szentek sorába pedig Ferenc pápa iktatta 2016. szeptember 4-én. Liturgikus emléknapja szeptember 5., égi születésnapjának évfordulója.

A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már több mint négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik. Gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére”.

Istenünk, te Kalkuttai Szent Teréz anyát arra hívtad, hogy a kereszten szomjazó Fiad szeretetére a legszegényebbek iránt való áldozatkész szeretettel válaszoljon. Közbenjárására add, hogy szenvedő testvéreinkben mi is Krisztust lássuk és szolgáljuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

*

Raghu Rai, a Magnum Hírügynökség fotóriportere 1970 márciusában fényképezte Teréz anyát. A fényképek elkészítése kapcsán egy albumban közölt saját visszaemlékezését tette közzé a Vigilia Facebook-oldala.

1970-ben kezdtem fényképezni Teréz anyát, amikor ő még nem volt nagyon ismert. Miután négy napig fotóztam őt, megkért, hogy a következő nap ne jöjjek, mert húsvét lesz, „én pedig nem akarom, hogy bárki is megzavarja a csendet azzal, hogy itt mászkál”. Ettől kissé megdöbbentem, de próbáltam őt jobb belátásra bírni: „Kedves Anya, ön azt mondja, hogy amikor Krisztus szenvedett, akkor nem lehetett ott, hogy ápolja Őt, ezért minden szenvedő ember az ön Krisztusa kell, hogy legyen, akiket együttérzéssel és szeretettel szolgálhat. Ez azonban csak az ön történetének egyik fele, és én tovább szeretnék menni ebben a sztoriban. A történet másik fele ugyanis az, amikor ön csendben imádkozik, kapcsolatban lép Istennel és megfiatalodik a lelke. Én soha nem láttam Őt, de amikor ön imádkozik, akkor olyan, mintha megpihenne az ön tekintetében. Ezért, ha nem fotózhatom le a sztori második részét, akkor az befejezetlen marad. Akkor pedig hogyan oszthatom meg az Ő kegyelmének dicsőségét másokkal?” „Rendben, eljöhet holnap reggel 6 órára – mondta – de csak azzal a feltétellel, hogy egy helyben fog ülni és onnét készít fényképeket.” Ezt a lehetőséget szívesen elfogadtam.

Másnap Teréz anya bevitt a kápolnába, az első emeletre és maga mellé ültetett, majd imádságba merült. Szembe kellett azonban helyezkednem vele ahhoz, hogy meg tudjam ragadni a kapcsolatnak ezt a pillanatát. Ígéretem ellenére ezért felkeltem, és körbe-körbe járkáltam, hogy el tudjam készíteni a megfelelő fényképeket. Mikor az ima véget ért, lesétáltam a lépcsőn és vártam Teréz anyát… Mikor megérkezett, mintha Krisztus állt volna mögötte, miközben a napfény simogatta a lábait. Készítettem róla még néhány képet, ahogy lejött a lépcsőn. És ekkor eljött az elszámolás ideje, úgyhogy összefontam a kezeimet és így szóltam: „Kedves Anya! Bocsásson meg, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet, és nem maradtam a helyemen ülve.” Ekkor megragadta mindkét kezemet, a szemembe nézett és így szólt: „Az Úr adta önnek ezt a megbízást. Ezért biztos vagyok benne, hogy helyesen cselekedett.” Ebben a pillanatban áldottnak éreztem magam.

(Magnum Contact Sheets, edited by Kristen Lubben, Thames & Hudson, 2019, 207.)

Forrás: Katolikus.hu, Vigilia

Magyar Kurír

Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító

KULTÚRA – 2022. szeptember 3., szombat | 12:017

„Isten konzuljára”, „Isten szolgáinak szolgájára”, Nagy Szent Gergely pápára emlékezünk liturgikus emléknapján, szeptember 3-án.

Egy nehéz, éhínségtől, nyomortól, népvándorlástól és háborúktól sújtott évszázad utolsó évtizedében került Péter székébe az az ember, akit joggal neveznek így: „az utolsó római és az első középkori pápa”; az Egyházban pedig a „Nagy” megtisztelő jelzővel illetik. 

Gergely, akinek ősei régi római arisztokraták voltak, ifjúkorában közigazgatási pályára készült és gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Harminc éves kora körül, 572–573-ban már a legmagasabb közigazgatási hivatalt viselte: Róma prefektusa lett. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itália helyzetét is. Ekkor szerezte azokat az ismereteket, melyeknek birtokában később olyan hatásos kezdeményezései voltak nemcsak a város, hanem egész Itália javára.

Az ifjú prefektus minden külső elismerés és siker dacára sem lelte belső békéjét. Csendes magányra vágyakozott, hogy a közügyek zajától távol, csak szellemi értékekkel foglalkozhasson. Apja halála után, 575 körül szinte észrevétlenül mondott le a prefektusi tisztségről, és visszavonult atyja palotájába, ahol három nagynénje már a világtól visszavonult, elmélyült vallásos életet élt. A Caelius domb lévő palotát Gergely kolostorrá alakította, és Szent András apostol oltalma alá helyezte. Szicíliában további kolostort alapított, és ezeknek adta szicíliai birtokait. A szerzetes közösségben elmélyülten tanulmányozta a Szentírást, a szentatyákat, elmélkedett és szigorú aszkézisben élt. Később élete legboldogabb szakaszának látta ezeket az időket.

Bicci di Lorenzo: Nagy Szent Gergely (1447 körül)

Békés, szemlélődő életét II. Pelagius pápa zavarta meg azzal, hogy kiválasztotta és fölszentelte a római egyház diakónusává. A hét kerület egyikének élére került, s az Egyház karitatív, illetve anyagi ügyeit intézte. Amikor a pápa látta, hogy feladatát milyen gondosan teljesíti, megbízta az egyik legkényesebb és legmagasabb tisztséggel: kinevezte követéül és állandó képviselőjéül a császári udvarba, Konstantinápolyba. Ő biztosította az Egyház nyugati és keleti része között a legmagasabb szintű összeköttetést. Gergely műveltsége, hivatali ügyekben való jártassága és személyének kedvessége hamarosan nagy tekintélyt szerzett neki a császári udvarban. Azon fáradozott, hogy a sok oldalról veszélyeztetett itáliai népnek segítséget szerezzen a császártól. Minden ilyen törekvését meghiúsította azonban a ravennai helytartó, egy különben jelentéktelen ember. Gergely ezért 585/86-ban visszatért Rómába, lemondott hivataláról, és visszavonult az általa alapított Szent András-kolostorba, ahol a pápa gyakran fölkereste, és tanácskozott vele.

589 őszén a Tiberis megáradt, és elöntötte a várost. A lakosság egy része a vízben lelte halálát, sokan pedig az áradás után föllépett járványok áldozatai lettek. Maga II. Pelagius pápa is e járványban halt meg.

A római nép és a klérus a pápaságra egyetlen jelöltet látott: Gergelyt. Ő eleinte vonakodott, mivel továbbra is a csendes életre vágyott. De álmain és vágyain mindig uralkodott a valóságért felelősséget érző, gyakorlati ember, ha a történelmi óra parancsa szólította őt mint „Isten konzulját” (ez a sírfelirata a római Szent Péter-bazilikában). Ezt mondta: „Szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre, sokak java miatt azonban nélkülöznünk kell.” 590. szeptember 3-án szentelték püspökké. A pápaságot az Egyház szolgálatának tekintette. Így nevezte magát: „Isten szolgáinak szolgája”.

Gergely első pápai cselekedeteként könyörgő imát hirdetett Róma hét nagy bazilikájába a pestis megszűnéséért és vezeklésként a sokat szenvedett római népért. Körmenetet is tartottak, melyen a pápa mezítláb ment végig a Lateránból a Szent Péter-bazilikába. Mikor a Tiberis felé közeledtek, csodálatos látványban volt részük: Hadrianus császár síremléke fölött megpillantották Mihály főangyalt, aki irgalmas tekintettel hüvelyébe helyezte lángoló kardját. És ezzel a várost sújtó csapások megszűntek. E jelenés emlékére áll ma is Mihály főangyal bronzszobra az Angyalvár tetején.

Először a római és az itáliai népet vette gondjába. A szegényeket éppen éhínség fenyegette, ezért a Patrimonium Petri (ez volt a római egyház nagy birtokainak összefoglaló neve) jövedelmét az ínség enyhítésére akarta fordítani. Ám a longobárdok hadjáratai, a császári hivatalnokok túlkapásai és az egyházi vagyonkezelők lelkiismeretlenségei miatt e birtokok alig-alig jövedelmeztek valamit. Ezért Gergely pápa jó gyakorlati érzékkel és emberismerettel új vagyonkezelőket választott, akik a birtokot hamarosan fölvirágoztatták. Utasította gondnokait, hogy a császári hivatalnokokkal való jó kapcsolat érdekében ne fukarkodjanak, ha ajándékot kell adniuk. Nagyon szigorúan felügyelt arra, hogy az egyházi szolgálatban a bérlők és a parasztok igazságos és emberséges bánásmódban részesüljenek. Kamatmentes kölcsönnel segítette őket az elinduláskor. Gazdaságpolitikája, amely az akkori Itáliában szokatlan volt, meglepő sikerrel járt.

A most már bőségesen befolyó jövedelmeket a templomok, a papság, a longobárdok elől elmenekült szerzetesek és nem utolsósorban a római nép megsegítésére fordította. Foglyokat is váltott ki a longobárdok rabságából. Bár nem kereste, hamarosan bele kellett szólnia a nagypolitikába is. A longobárdokkal szemben tanúsított magatartását az elérhetőnek látszó eredmények határozták meg. A rosszul informált Mauritius császár heves vádaskodásai ellenére magas adókat fizetett a longobárdoknak, és ezzel könnyített a nép sorsán. Sűrű levelezést folytatott a bajor hercegnővel, Theodelindával, aki a longobárd király, Authari felesége volt; majd ennek utódával, Agilulf királynővel is, és ezzel előkészítette az egész longobárd törzs megtérését. Eljárása akkor kapta meg végső igazolását, amikor a trónörökös, Adlevald megkeresztelkedett. Hispániában a nyugati gótok későbbi királyának, Rekkarednek az arianizmusból a katolikus hitre való megtérése szintén Gergelynek volt köszönhető.

Emellett rendkívüli hatásúak voltak liturgikus intézkedései is, melyek kiterjedtek a szentségek kiszolgáltatására, a szentmise szövegeire és énekes részeire is.

Nagy Szent Gergely diktálja a gregorián énekeket

854 levele maradt ránk, melyek a hívek körüli fáradhatatlan munkájáról tanúskodnak. Jób könyvéhez írt magyarázatai annak bizonyságai, hogy nagyon ismerte az embert, és mély életbölcsességet birtokolt. Dialógus című munkája az itáliai szentek csodás életrajzainak gyűjteménye.

Nagy Szent Gergely 604. március 12-én hunyt el Rómában, és a 8. századtól ezen a napon ünnepelték. Mivel azonban e nap nagyböjt idejére esik, a liturgikus emléknapot 1969-ben a püspökké szentelés napjára, szeptember 3-ra helyezték át.

Gergely pápa a középkorban a legolvasottabb szerző volt. Ez magyarázza, hogy VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta Szent Ambrus, Jeromos és Ágoston mellé.

Rubens: Nagy Szent Gergely pápa szentekkel (1606)

A nagy szerzetespápa életéről, akit korának nyomorúságai késztettek oly sok cselekvésre, hogy „gondjával átölelte a földkerekséget egyik szélétől a másikig, és gyógyított minden sebet”, a levelei, életrajzai és a legendák tudósítanak.

Egyik legendája mondja el a következő történetet: Amikor Gergely még szerzetes volt és a kolostor íróműhelyében dolgozott, egy hajótörött képében angyal zörgetett az ajtaján, és segítséget kért. Gergely adott neki egy ezüstöt. Nem sokkal később a hajótörött ismét visszajött további segítségért. Megint kapott egy ezüstöt. Mikor harmadszor tért vissza, Gergely egy árva tallért nem talált az egész kolostorban. Ezért fogta azt az ezüst tálat, amelyben az édesanyja főzeléket szokott neki küldeni, odaajándékozta a koldusnak, aki vidáman ment el. Később, amikor Gergely már pápa volt, gyakran meghívott az asztalához szegényeket. Az egyik nagycsütörtökön meghagyta a kancellárjának, hogy gyűjtsön össze tizenkét szegényt. Mikor asztalhoz ültek, Gergely meglepődve látta, hogy a vendégek tizenhárman vannak. Számon kérte a kancellártól a pontatlanságot, de az azzal szabadkozott, hogy ő csak tizenkét vendéget hozott, számoljon csak utána a pápa. És valóban, a tizenharmadik vendéget más nem látta, csak Gergely. Maga mellé vette tehát ezt a titokzatos vendéget az asztalnál, és érdeklődött a neve után. Akkor az idegen így válaszolt neki: „Tudd meg, hogy én vagyok az a hajótörött, akinek annak idején az ezüsttálat ajándékoztad. És azt is tudd meg, hogy az Úr azon a napon választott ki téged arra, hogy az Egyház feje légy.” Gergely csodálkozva kérdezte, honnan tudja mindezt. Az erre így válaszolt: „Én angyal vagyok, és az Úr azért küldött hozzád, hogy őrizzelek. Amit csak kérsz az Úrtól, általam kapod meg tőle.”

Példaadó volt Gergely magatartása a nem keresztényekkel szemben is. A terracinai püspök egyszer féktelen buzgóságában elvette a zsidóktól a zsinagógájukat. Ezek a pápához fordultak oltalomért, s ő így írt a püspöknek: „Azt akarom, hogy orvosold a panaszt. Hiszen azokkal, akik nem tartoznak a keresztény valláshoz, szelíden, jóságosan kell bánnunk, és barátságosan kell velük szólnunk, hogy a keménységünk el ne űzze őket, hanem elfogadják tőlünk a meghívást az evangélium szépséges hitére.” Ugyanúgy engedélyezte a megtért angolszászoknak, hogy a nagy egyházi ünnepeken tovább ápolják egyik-másik kultikus szokásukat, mert: „ha az ember föl akar jutni a magasba, nem érkezhet meg egyetlen ugrással, hanem egyik lépcsőfokról a másikra kell föllépdelnie”.

Istenünk, te népedet irgalmaddal gyámolítod és szeretettel kormányozod. Nagy Szent Gergely pápa közbenjárására add meg a bölcsesség Lelkét azoknak, akikre Egyházadban a vezetés gondját bíztad, hogy a szent nyáj gyarapodjék, és ez pásztorainak örök dicsőségére szolgáljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája

Magyar Kurír

Szent Ágoston püspök és egyháztanító

KULTÚRA – 2022. augusztus 28., vasárnap | 6:00

Szent Ágostonra, a nagy megtérőre emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 28-án. Személyiségének varázsa: fáradhatatlanul kutató és töprengő elméje, boldogságvágya és igazság utáni szomjúsága.

Szent Ágoston az észak-afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja, Szent Mónika keresztény. Ágoston rendkívül temperamentumos természetet örökölt, fogékony volt mindenre, és fegyelmezetlen. Diákkorában túlságosan tudatában volt annak, hogy neki a tanulás nem okoz nehézséget. Az első éveket Tagastéban töltötte, később Madaurában egy grammatikus iskoláját látogatta, hogy majdan rétor lehessen belőle, később Karthágóban folytatott retorikai és jogi tanulmányokat. Homérosz és a görög szerzők általában nem hagytak benne mély nyomokat, Vergilius azonban elindította képzeletének szárnyalását. Úgy együtt érzett a hőseivel, hogy Dido királynő szomorú sorsát megsiratta. Fiatalsága zavaros volt tanulás és erkölcs terén is.  Anyja vallásosságát sokáig dajkamesének tartotta. Pogány társaival kicsapongó életet élt, házasságon kívül született fia, Adeodatusz.

Ágoston tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai elől, hogy megtérjen, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött. Mónika utána ment. Édesanyja imái és könnyei mellett Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Ágostont megragadta Ambrus szónoki tehetsége, fellépése és műveltsége, később pedig Szent Antal élete nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. Egyre inkább érlelődött benne a megtérés gondolata, de az utolsó lépést Istennek kellett megtennie. 

Fra Filippo Lippi: Szent Ágoston és Szent Ambrus (1437 körül)

Vallomások című művében írta le ennek történetét. Egyik milánói barátjának kertjébe húzódott vissza magányt keresve. Sírt és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalanságában: „Meddig még, Uram?” A zsoltáros szavában újra meg újra magára ismert. És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: „Tolle, lege, tolle, lege”, azaz „Vedd és olvasd, vedd és olvasd”. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: „Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen” (Róm 13,13).

Ez Isten válasza volt, mely békét és megnyugvást adott Ágoston szívének: „Úgy áradt szívembe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizonytalankodást és sötétséget.” Az út, amely harminckét évig tartott, elvezette az Úrhoz. Hosszúnak tűnt, de a felfedezést, Krisztus megtalálását úgy őrizte a szívében ezek után, mint a hála kiapadhatatlan forrását. Ez vallomásainak alaptémája: „Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.”

Fra Angelico: Szent Ágoston megtérése (1430–1435)

Előadásait ezután még néhány hétig folytatta, aztán lemondott tanári állásáról. Édesanyjával, a fiával és néhány barátjával együtt visszavonult Cassiacumba, amely Milánótól északra fekszik mintegy harminc kilométernyire. Egyik barátjának volt ott birtoka. 387. április 23-án, húsvét vigiliáján Ambrus püspök keresztelte meg.

Hazaindultak Észak-Afrikába, édesanyja, Mónika meghalt út közben Ostiában. Maga Ágoston a következő év őszén látta meg újra a szülőföldjét. Mindenét eladta és barátaival szerzetesi életet kezdett, éppen úgy, mint Nagy Szent Vazul. Életük elmélyült imádságból, aszkézisből, filozófiai és vallásos tárgyú beszélgetésekből állt.

391-ben pappá szentelték Ágostont, 395-ben pedig Hippo püspöke lett. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg. Mikor meghalt, 113 könyv és 218 levél maradt utána. Ezekben az írásokban követni lehet az egyetemes és az afrikai egyház összes korabeli vitáját. Különösen sok nyomot hagyott bennük a donatista szakadás és a pelagianizmus eretneksége. Az előbbi az afrikai egyház egységét bontotta meg, az utóbbi a kegyelemtan területén hirdetett tévtanításokat. A teológiai művek írása közben is az a cél vezette Ágostont, hogy korának és a jövendő egyháznak szolgálatára legyen. Igaz, saját kora teológiai problémáit oldozgatta, de mindenütt olyan szellemi-lelki tapasztalatok mutatkoznak meg műveiben, amelyek minden kor hívőihez szólnak.

430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Paviában, az egykori longobárd fővárosban van, ahova Luitprand longobárd király vitette 740 körül. A kései századok a „kegyelem doktora” címet adományozták neki.

Fra Filippo Lippi: Szent Ágoston látomása (1437 körül)

A legenda szerint egyszer a tudós Ágoston a tengerparton sétált föl és alá, és azon töprengett, hogyan tudná megragadni az Isten lényegét. Egyszer csak meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a tenger vizét a mélyedésbe, amelyet a fövenybe ásott. „Mit csinálsz?” – kérdezte Ágoston. „Kimerem a tengert” – válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést. „És gondolod, hogy sikerülni fog?” – kérdezte nevetve a szent. „Biztosan előbb fog ez nekem sikerülni, mint neked az, hogy megragadd az Isten lényegét!” – felelt a gyermek, és ezzel eltűnt.

Szent Ágostonnak tulajdonított mondások

Jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani.

Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége.

Semmi sem győz meg, csak az igazság, semmi sem ment meg, csak a szeretet.

Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.

A szabadság legmagasabb fokát akkor értük el, ha azt tudjuk mondani: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva: szeress és tégy, amit akarsz!

Forog a világ, de áll a kereszt!

Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel betöltötted Szent Ágoston püspök szívét, hogy mi is egyedül téged szomjazzunk és keressünk, igaz bölcsesség forrása és minden szeretet szerzője. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír

Szent Ilona

KULTÚRA – 2022. augusztus 18., csütörtök | 9:00

Szent Ilonára, Nagy Konstantin édesanyjára, a Szent Kereszt megtalálójára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 18-án.

Ilona 250 körül születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban. Erre biztos adatunk nincs, de történészek ezzel magyarázzák, hogy Nagy Konstantin a várost Helenopolisznak (vagyis Ilonavárosnak) nevezte el, feltehetően azért, hogy megtisztelje anyja születési helyét.

Ilona egyszerű családból származott, Szent Ambrus úgy tudja, hogy apjának vendéglője volt, s Ilona is ott dolgozott. Itt ismerte meg és vette feleségül Constantius Clorus, aki aztán 293-ban császár lett. A császárhoz azonban már nem illett a vendéglős lánya, ezért elbocsátotta Ilonát, és új házasságot kötött. 306-ban Ilona fia lépett a trónra Nagy Konstantin néven. A császár maga mellé vette anyját, s megajándékozta a császárné címmel: Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták. Konstantin szabad kezet adott Ilonának a birodalmi kincstár felett, nevét és képét ráverette pénzekre. Ő pedig jóra használta mindezt: utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből.

Nem tudjuk, mikor tért meg. Caesareai Euszébiosz szerint a fia térítette meg, ezzel szemben Szent Ambrus Konstantin megtérítését tulajdonítja anyjának. Egy bizonyos: Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgián, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezével szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt.

Veronese: Szent Ilona látomása (1575–78)

326-ban szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben, az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén, a mennybemenetel helyén. A hagyomány szerint Jeruzsálemben, a Golgotán megtalálta a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is. Erről Aquileiai Rufinus a következőket írja egyháztörténetében a 4. század végén:

„A niceai zsinat idején Ilona, Konstantin édesanyja, ez a hitével és vallásosságával egészen egyedülálló asszony isteni intések alapján Jeruzsálembe ment és az ottaniak segítségével kereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették. A helyet azért nem volt könnyű megtalálni, mert az üldözések idején egy Vénusz-szobrot állítottak föl a Golgotán, hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, Vénuszt tiszteli. Ezért a keresztények elkerülték a helyet, s az már majdnem feledésbe merült. Amikor Ilona égi jel alapján rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott, és a mélybe ásva (egy sziklaüregben) megtalálták a három keresztet. A megtalálás örömét csak az zavarta, hogy a kereszteket nem lehetett egymástól megkülönböztetni. Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik. Az emberi tudatlanság isteni segítségre szorult.

Történt, hogy a város egyik előkelő asszonya megbetegedett és már a halálán volt. Makariosz jeruzsálemi püspök, amikor látta, hogy Ilona és a vele lévők nem tudják eldönteni, hogy a három közül melyik Krisztus keresztje, így szólt: »Hozzátok ide a talált kereszteket és Isten mutassa meg nekünk, melyik volt az Úré!« Ezután a királynéval és kíséretével együtt bement a beteghez és térdre borulva így imádkozott: »Uram, ki arra méltattál minket, hogy az emberi nem üdvösségét egyszülött Fiad a kereszt elszenvedésével hozza meg, és most szolgálód szívébe sugalltad, hogy megkeresse azt a boldog fát, amelyen üdvösségünk függött, mutasd meg a három kereszt közül azt, amely az Úr dicsőségét szolgálta, vagy azt mutasd meg, mely kereszteken haltak meg a latrok. Mutasd meg azzal, hogy ez a félholt asszony, ha az üdvözítő keresztje érinti, térjen vissza a halálból az életre!« Ezek után hozzáérintették az asszonyhoz az egyik keresztet, de nem történt semmi. Hozták a másikat is, de akkor sem történt meg a kért gyógyulás. Amikor azonban odahozták a harmadik keresztet is, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és sokkal fürgébben, mint betegsége előtt, járni kezdett. Visszanyerte egészségét és magasztalta Isten hatalmát.

Ismeretlen német mester: Konstantin és Szent Ilona
hódolata az igazi kereszt előtt (1440-es évek)

A császárné e jel láttán fogadalmának megfelelően azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, királyi pompával ragyogó templomot építtetett. A szegeket, melyekkel az Úr testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt. A császárné az üdvöt hozó fa egy részét elvitte fiának, a másik részét ezüst tokba foglaltatta és ott hagyta Jeruzsálemben. Ezt ma is nagy tisztelettel őrzik. Jámborságának egy másik jelét is a városban hagyta: meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, s azt mondják, olyan tisztelettel fogadta őket, hogy szolgálóruhát öltött és maga szolgálta föl a mosdóvizet, az ételt és az italt. A földkerekség parancsoló urának édesanyja Krisztus szolgálóinak szolgálója lett.”

E legendáról sem a palesztinai történelmet jól ismerő Caesareai Euszébiosz, sem Jeruzsálemi Szent Cirill nem szólnak.

A Szent Ambrus által szent emlékezetű nagyasszonynak nevezett Ilona 330 körül halt meg ismeretlen helyen. Testét Rómába vitték és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el. A római zarándokok az ő sírját is fölkeresték. Ereklyéit az egyik hagyomány szerint a császár Konstantinápolyba, a saját mauzóleumába vitette, ahonnan 1212-ben Velencébe vitték át. Egy másik hagyomány szerint 840-ben Franciaországba kerültek, ismét más forrás szerint 1140-ben a római Ara Coeli-bazilikába vitték őket. A mauzóleumból csak romok maradtak, a szarkofág a Vatikáni Múzeumban található.

Cima da Conegliano: Szent Ilona (1495 körül)

Ilonát a keleti egyházban május 21-én, nyugaton augusztus 18-án ünneplik. Az építészek védőszentje, földrengés, tűzvész ellen is kérik oltalmát. Ábrázolásai a Szent Kereszthez kapcsolódnak: pénzeken, ikonokon és ereklyetartókon Nagy Konstantinnal együtt a kereszt mellett áll. Ha egyedül ábrázolják, császárnői ruhában van. Attribútuma a kereszt. A Szent Kereszt megtalálásának képein a 13. századtól fordul elő.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Lőrinc diakónus és vértanú

KULTÚRA – 2022. augusztus 10., szerda | 9:00

Szent Lőrincre, a tisztítótűzben szenvedő lelkek, a diákok, szegények, gondnokok, könyvtárosok, szakácsok, az égési sérüléseket szenvedettek s a tűzzel dolgozók védőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, augusztus 10-én.

Legendája szerint Szent Lőrinc Valerianus császár keresztényüldözése idején II. Sixtus pápa tanítványa és – kiváló tulajdonságai miatt – fiatal kora ellenére fődiakónus volt; a szent áldozat bemutatásánál segédkezett. Törődött a szegényekkel és a betegekkel is, alamizsnát osztott közöttük. A hagyomány szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.

A pápát 258. augusztus 6-án elfogták. Lőrincre bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között. Mihelyt megtudták, hogy Lőrinc a vagyon őrzője, elfogták őt is, és követelték tőle a kincseket. Ekkor Lőrinc elővezette a betegeket és a szegényeket, mondván, hogy ők az egyház kincsei.

Fra Angelico: Szent Lőrinc alamizsnát oszt

Ezután kegyetlenül megkínozták Lőrincet, és fogságba vetették. Itt is gyógyított és keresztelte a megtérteket. Kivégzése előtt kínzói először megostorozták, majd kínpadra vonták Lőrincet, aki a legrettenetesebb gyötrelmek közepette is Istent magasztalta: „Áldott légy Uram, Istenem, hogy ennyire könyörületes vagy méltatlan szolgád iránt. Add kegyelmedet, hogy a jelenlevők lássák: nem hagyod el szolgáidat, megvigasztalod őket a veszedelem idején.” Ekkor – a hagyomány szerint – megjelent az Úr angyala, és letörülte a verítéket homlokáról, a vért sebeiről. Amikor megfenyegették, hogy egész éjjel a kínpadon sanyargatják, így kiáltott: „Az én éjszakám sötétséget nem ismer; ott minden nappali fényárban úszik”.

Végül 258. augusztus 10-én tüzes rostélyra fektették a diakónust, lángra lobbanni nem engedték, hogy továbbtartson a szenvedése. A legenda szerint amikor már egy darabig mozdulatlanul feküdt a parázs fölött, vidáman szólt a prefektusnak: „most már megfordíthatnál; ez az oldalam eléggé megsült”.

Fra Angelico: Szent Lőrinc vértanúsága

A legenda ugyanakkor arról is beszámol, hogy kínzása közben könnyeket ontott embertársai bűnei miatt. Az égre emelve szemét, imádkozott; könnyei végigfolytak az arcán. Nem magát siratta: Róma megtérését kérte az Úrtól. Haláláig szüntelenül imádkozott. A hívő nép az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat „Lőrinc könnyei”-nek nevezi.

Vértanúságának feltételezett helyén, a Via Tiburtina mellett 330-ban Nagy Konstantin császár bazilikát építtetett (San Lorenzo fuori le mura), mely egyike Róma hét fő templomának.

A San Lorenzo fuori le mura-bazilika Rómában

Szent Lőrinc hosszú ideig a legnépszerűbb szentek közé tartozott. Róma egyik kerülete is róla kapta nevét; Spanyolország nemzeti szentje (állítólagos hispániai származása következtében). Nevét viseli Kanada legnagyobb tengeri öble és egyik folyója; Dél-Amerikában hegyet neveztek el róla. Európában számos településnév és templom őrzi emlékét. Amikor I. Ottó császár 955-ben Augsburg mellett, Lech mezején győzelmet aratott a kalandozó magyarok felett, éppen Szent Lőrinc ünnepe volt, ezért Németországban is népszerű szent.

Magyarországon is több település viseli nevét. Napját Szent László törvénykönyve a kötelező ünnepek közé sorolta. A néphagyomány szerint Lőrinc esőjével bő szőlő- és gyümölcstermést jósol.

Istenünk, a te szereteted tüze Szent Lőrincet hűségessé tette a szolgálatban és dicsőségessé a vértanúságban Add, hogy szeressük, amit ő szeretett, és váltsuk tettekre, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír

Szent Domonkos áldozópap

KULTÚRA – 2022. augusztus 8., hétfő | 9:00

Szent Domonkosra, a domonkos rend alapítójára és névadójára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 8-án.

Domonkos Domingo de Guzman néven született Spanyolországban, Caleruega városában 1170 körül. Szülei egyik nagybátyjához, Gumiel de Izán település esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást, és vezessék be őt a templomi szolgálatba. 1190-ben a palenciai székesegyház iskolájába került, majd teológiát tanult négy évig.

Amikor Kasztíliában éhínség volt, Domonkos még legnagyobb kincseit, könyveit is pénzzé tette, és árát a szegények között osztotta szét, mondván: „Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek.” Ez volt az első mondat, amelyet följegyeztek Domonkostól.

Tanulmányai befejeztével Martin de Bazá püspök szentelte pappá, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. 1201-ben Domonkos alperjel lett.

Fra Angelico: Szent Domonkos-oltár (1423–24) 

1206-ban barátjával, Diego de Azebes püspökkel Rómába ment, hogy felhatalmazást kérjenek a kunok közötti misszionálásra. A pápa megörült apostoli buzgóságuknak, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket, ahol ebben az időben a katarok és az albigensek eretneksége pusztította az egyházat. Diego püspök és Domonkos teljes szegénységben és alázattal járták a vidéket. Prédikáltak a hívőknek, keresték a találkozási lehetőségeket a tévtanítókkal, vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak, és elárulták az evangéliumot. Egy évvel később Diego püspök meghalt, Domonkos pedig egyedül maradt a nagy küldetéssel.

Először Prouille-be ment, ahol házat alapított a katolikus leányok nevelésre. A házból hamarosan zárda, az első domonkos apácakolostor lett, mert Domonkos igen fontosnak látta, hogy a nővérek imádságai támogassák missziós küldetésüket.

A missziós munka során egyre több társ csatlakozott Domonkoshoz. 1215. március 25-én Fulco toulouse-i püspök őt és társait kinevezte egyházmegyei prédikátoroknak. Domonkos előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát.

Fulco püspök Domonkost vitte magával kísérőnek a IV. lateráni zsinatra. A zsinat határozatot hozott, hogy fokozni kell a prédikációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, de azt is kijelentette, hogy újabb szerzetet nem szabad alapítani. Új kolostor csak úgy alapítható, ha a már meglévő rendek regulái közül valamelyiket magukévá teszik a szerzetesek. Domonkos felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült, a pápa szolgálatára. Az új rend apostoli alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a meglevő szerzetesi regulák közül, a püspöktől pedig kérjen egy templomot, s ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást. De még mielőtt e jóváhagyásra sor kerülhetett volna, Ince pápa meghalt.

Domonkos visszatért Toulouse-ba, és társaival úgy döntöttek, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, és azt egészítik ki sajátos céljuknak megfelelően. 1216-ban megkapták a Szent Romanus-kápolnát, és megkezdték a szerzetesi életet. A templom mellé lakószárnyat építettek, majd III. Honorius pápától megérkezett a jóváhagyás is.

Fra Angelico: Szűz Mária, Mária Magdolna és Szent Domonkos a kereszt alatt (1441–42; San Marco-kolostor, Firenze)

1217 elején a Szent Péter-bazilikában imádkozó Domonkos előtt világossá vált: nemcsak Dél-Franciaországban, hanem az egész világon hirdetniük kell az evangéliumot, és tanúságot kell tenniük Krisztusról. Augusztus 15-én szétküldte a testvéreket: Spanyolországba, Párizsba, Prouille-be, Toulouse-ba. Maga Domonkos Észak-Itáliába ment, hogy az egyetemi városban, Bolognában, illetve Rómában keressen új tagokat rendjébe. Állandó székhelye Bologna lett.

1220 májusában Bolognában tartották az első rendi nagykáptalant, melyen elhatározták, hogy a rend tagjai mint közösség is lemondanak a földbirtokról, és ingatlan vagyonuk csak a konvent épülete és annak kertje lehet. Tevékenységük saját templomaikban az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása, s ebben nyújtanak segítséget a világi papságnak. Négy provinciát állítottak fel, és az általános káptalant a rend legfelső vezető szervének nyilvánították. Így lett a domonkosok, más néven a prédikátorok rendje kolduló renddé.

A rendben az volt az újdonság, hogy felszentelt papok szerzetesi fogadalom szerint élnek, és teljesen a tanulásnak, a prédikálásnak és a lelkek mentésének szentelik magukat. Elvileg szigorú kolostori fegyelemben élnek, de ha ez a tanulást vagy a lelkek érdekében végzendő munkát gátolja, felmentést kapnak a kolostori élet egyes gyakorlatai alól.

Az 1221-es rendi káptalan után küldte Domonkos a prédikátor testvérek egy-egy csoportját lengyel földre, Magyarországra, Dániába és a Brit-szigetekre.

Domonkos 1221. augusztus 6-án halt meg. Halála előtt így beszélt a testvérekhez: „Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében. Ne szomorkodjatok amiatt, hogy eltávozom közületek, mert ahová most megyek, ott sokkal inkább a javatokra leszek, mint itt a földön.”

A bolognai Szent Miklós-templom szentélyében temették el. A temetésen részt vett Hugolino bíboros is, aki miután IX. Gergely néven pápa lett, 1234. július 3-án szentté avatta Domonkost. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 5-ére. Havas Boldogasszony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-ére helyezték. 1969-től augusztus 8-án emlékezik rá az egyház.

* * *

A hagyomány szerint Domonkos édesanyja fia születése előtt álmot látott – mely prófécia volt a gyermek jövőjéről. Egy kicsi, tarka kutyát látott, amely fáklyát vitt a szájában, körbefutotta és lángba borította az egész földet. Ebben a domonkosok később magukra ismertek, amikor fekete-fehér ruhájukban és lángoló szavukkal, mint a nemes vadászkutyák – Nagy Szent Gergely hasonlította az igehirdetőket a kutyákhoz – elkergették a rókákat, amelyek az Úr szőlőjét pusztították.

A katarok és a katolikusok közötti vitában gyakori volt az az eljárás, hogy mindkét fél pergamenre írta fel a maga tételét és annak bizonyítékait, majd döntőbírákra bízták: ítéljék meg, melyik oldalon van az igazság. Domonkos a franciaországi Montréalban szerkesztett egy ilyen iratot, és átadta a bírónak. Mikor este a bírák a kandallónál ültek, egyiküknek az az ötlete támadt, hogy vessék tűzbe Domonkos pergamenjét, s ha sértetlen marad, akkor nyilvánvalóan nem a katarok, hanem a katolikusok oldalán áll az igazság. A javaslatot elfogadták, és bedobták a tűzbe a pergament, ám egy váratlan széllökés kivetette a kandallóból. Ugyanez történt másodszor, sőt harmadszor is: a pergamen sértetlen maradt. Akkor a bírák megegyeztek abban, hogy erről nem tudhat senki. Csakhogy az egyik bíró nem bírta tartani a száját, és híre ment a „csodának”.

Hiába jeleztek Domonkosnak előre veszedelmeket, soha nem változtatta meg útirányát, sőt, minden veszedelem ellenére nyugodtan aludt az útszéleken. „Nem félsz a haláltól?” – kérdezték tőle ámulva a katarok. – „Mit tettél volna, ha elfogunk?” „Arra kértelek volna titeket, hogy ne egy csapással öljetek meg, hanem lassan tépjétek szét a testemet, hogy így részese lehessek a mennyei koronának” – hangzott a válasz.

Még ma is megvan az út menti kereszt Prouille mellett azon a helyen, ahol Domonkos énekelve ment, és beleütközött két rablóba, akik lesben álltak, hogy megöljék. Gondtalansága és nyugalma annyira lenyűgözte őket, hogy bénultan eresztették le a fegyverüket, és kereket oldottak.

Fra Angelico: Szent Domonkos kereszthódolata
(1442; San Marco-kolostor, Firenze)

Megrendítő ereje van azoknak a feljegyzéseknek, amelyek Domonkos imádságos életéről maradtak ránk. Ezek szerint amikor a többi testvér nyugovóra tért, Domonkos megkezdte a maga lelki őrködését a templomban. Körbejárta a templomot: minden oltár és szentkép előtt megállt, mélyen meghajolt, letérdelt, majd leborult a földre úgy, hogy homlokával érintette a kövezetet. Ezt nagyon sokszor elismételte, s ha a szent hév elfogta, kitárt karral imádkozott a templom közepén. Az egész teste – fogalmazott az egyik testvér – olyan volt, „mint egy lángoló nyíl, amely az Isten által megfeszített íjról száll az ég felé”. Majd visszavonult a templom egyik sarkába, és ostorozni kezdte a vállát és a hátát. Közben kérő imádságokat mondott, olykor annyira hangosan, hogy felhallatszott a testvérek cellájába, s egyik-másik fel is ébredt rá. Ezután az oltár lépcsőjére térdelt, és ott folytatta imádságát. A testvérek többször látták elragadtatásban a föld felett lebegni.

Mindössze két vagy három órát aludt köpenyébe burkolózva a templom kövezetén vagy az egyik padban. Nem is volt cellája és ágya. Reggel a kórusban ő volt az első. Naponta misézett, és az átváltoztatástól az áldozásig hullottak a könnyei. Hosszasan elmerült a Szentírás tanulmányozásában, térdén tartva a hatalmas könyvet.

Urunk, Istenünk, segítse Egyházadat Szent Domonkos példája és tanítása. Ő, aki oly kiválóan hirdette igazságaidat, mindenkor jóságos közbenjárónk legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Források
Diós István: A szentek élete
Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája

Magyar Kurír

Loyolai Szent Ignác áldozópap, a jezsuita rend (Jézus Társasága) megalapítója, a Lelkigyakorlatok szerzője élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, július 31-én.

Ignác egy Guipúzcoa tartománybeli baszk nemesi család sarjaként született 1491-ben, tizenkét testvér közül utolsóként. Egy spanyol nagyúr apródjaként, s később fiatal tisztként dicső jövőről álmodozott.  

1521 pünkösdvasárnapján azonban egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette. Ez az esemény Franciaország és a Habsburg-ház harcában, amely az egész korszakra rányomta a bélyegét, alig számított valamit, mégis történelmi jelentőségű: következtében Inigo de Lopez a spanyol király szolgálatát fölcserélte Krisztus, az ég és föld Ura szolgálatával. Így válhatott Inigo lovagból Szent Ignác.

A sebesülés véget vetett a becsvágyó nemesember érvényesülésének. Az egyik lába, hiába tettek meg az orvosok mindent, rövidebb maradt a másiknál. Hosszú ideig kellett feküdnie. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól, és egy szentek életéről szóló könyv. Először kedvetlenül lapozgatta őket, de végül egészen e művek hatása alá került.

Amikor Ignác félig-meddig felépült, először egy karthauzi kolostor magányába akart vonulni. Aztán elzarándokolt Miasszonyunkhoz, Aranzazúba és Montserratba. Ez utóbbi közelében fekszik Manréza, ahol először csak rövid ideig akart maradni, de aztán majdnem egy egész esztendőt eltöltött. Ez a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődés és a misztikus átalakulás ideje volt. Itt élte át élete legnagyobb kegyelmét: ekkor kezdett a szeme megnyílni, értelmében nagy világosság támadt. Itt, Manrézában született meg a Lelkigyakorlatok, amely segítségére volt abban, hogy átformálja a világot.

„A Szent Ignác által kínált út arra irányul, hogy az ember rátaláljon a szabadságra: hogy tudjon szabadon azzá válni, akivé lennie kell; hogy szeressen, és elfogadja mások szeretetét; hogy jó döntéseket hozzon; s hogy megtapasztalja a teremtés szépségét és Isten szeretetének misztériumát.”  

„Szent Ignác azt tanácsolta ugyan a jezsuitáknak, hogy mindig különítsenek el időt az imádságra, ám elvárta tőlük, hogy aktív életet éljenek. »Az út a mi otthonunk« – mondta Jerónimo Nadal, Szent Ignác egyik első társa.” 

James Martin SJ

Ignác először is a Szentföldre ment el, Rómán és Velencén át, koldusként. Az volt a szándéka, hogy ott marad, és hirdeti az evangéliumot, de Isten szándéka más volt. Tanulni kezdett, és több mint tíz évet szentelt a tanulásnak Barcelonában, Alcalában, Salamancában és Párizsban.

Rubens: Szent Ignác csodája

Már Barcelonában fölébredt benne a vágy, hogy néhány embert közösségbe gyűjtsön, de első kísérletei nem jártak eredménnyel. Csak Párizsban sikerült közösséget összekovácsolnia az első társakból (François Xavier, Pierre Favre, Diego Laínez, Simon Rodrigues, Nicolas Bobadilla, Alfonso Salmerón). Mind elvégezték Ignácnál a lelkigyakorlatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy „teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység és a kereszt útjára lépnek”. 1534. augusztus 15-én közös fogadalommal pecsételték meg elhatározásukat Párizsban, a mártírok kápolnájában: teljes szegénységben és szüzességben Istennek szolgálnak, segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának, „hogy Krisztus a helytartója által mutassa meg nekik szolgálatának útját”.

Ignácot és társait 1537-ben pappá szentelték. Első szentmiséjét Ignác Betlehemben akarta bemutatni, de megtudták, hogy bár harmincnyolc esztendeje nem volt rá példa, abban az évben nem indult zarándoklat a Szentföldre, mert küszöbön állt a háború a törökökkel. Így a fogadalom második része lépett érvénybe: a pápa rendelkezésére állnak.

„Az egyház olyan fia ő, akire valóban örömmel és jogos büszkeséggel emlékezhetünk… Ő tudta, hogyan kell engedelmeskedni, amikor felgyógyult sebéből, Isten hangja egyenesen szívében szólalt meg. Válaszolni tudott a Szentlélek ösztönzésére és általa megértette,

milyen módon számolhatja fel korának bajait. Minden pillanatban engedelmes volt Szent Péter trónjához és arra vágyott, hogy alkalmas eszközt adjon Szent Péter utódainak kezébe az evangelizáció érdekében. Ezért hagyta örökül az engedelmességet, mely Társaságának egyik karizmatikus jegye. Loyolai Szent Ignác felhívást jelent a hűségre, nemcsak a Jézus Társasága tagjai számára.”

Szent II. János Pál pápa

Róma felé tartva Ignác belépett La Storta félig-meddig düledező kis templomába, és itt egy látomásban megkapta útjára a jóváhagyást: nem Jeruzsálem a cél, hanem Róma. Rómába érve társaival együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál pápának, és első szentmiséjét is itt mutatta be 1538 karácsonyán a Santa Maria Maggiore-bazilikában, a Jászol oltáránál.

Itt latolgatták jövőjüket a párizsi magiszterek, akiket a nép „zarándok papok”-nak vagy „reformpapok”-nak nevezett el. S hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy közösségüket renddé alakítják át, amelynek Jézus Társasága lesz a neve. 1540. szeptember 27-én elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pál pápa jóváhagyta az új alapítást. Ignácot választották meg első generálisnak.

Loyolai Szent Ignác szobra a római Il Gesù-templomban

Tízévi munka után az alapító szilárd szervezeti keretet adott a társaságnak a Konstitúcióval, melynek megalkotása alatt mindennap misézett, és közben Isten elé terjesztette azt a pontot, amivel épp foglalkozott. Utána imádságba merülve gondolkodott rajta. Mindamellett a rendi szabályok létrehozásában szerepe volt a tapasztalatnak, a társaival való tanácskozásnak, más rendek története tanulmányozásának és az alapos megfontolásnak is.

A Jézus Társasága csakhamar elterjedt egész Európában, Indiában és a Távol-Keleten az első jezsuiták elkezdték a missziós munkát. Létrejöttek az első jezsuita kollégiumok, és központjaivá váltak az egyházi megújulásnak. Ebben a Római Kollégium járt elöl, amely a Jézus Társaságán belül minden teológiai képzés mintájául szolgált.

A generális maga és társai számára e szavakkal szabott irányt: „Ennek a világnak a dolgaira gondot nem fordítani nem jelent sokat, hanem az Isten dolgaiban gondatlanul eljárni, az egyszerűen tűrhetetlen.”

Baciccio: Szent Ignác felmagasztaltatása

Ignác 1556. július 31-én halt meg. A Jézus Társaságának, mely ekkorra már az öntudatra ébredő és megújuló egyház fontos bázisa volt, körülbelül ezer tagja volt az alapító halálakor. Ignácot 1622. március 12-én avatták szentté Néri FülöppelXavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt. Ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.

Amint a durva, alaktalan farönk nem tudja, hogy oly szobrot faraghatnak belőle, melyet a művészet csodájaként bámulnának, s csak a szobrász látja, hogy mi válhat belőle: úgy sokan […] nem látják be, hogy Isten kezétől szentekké formálódhatnának, ha e művészi kéznek ellen nem állnának.”

Loyolai Szent Ignác

Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

*

Loyolai Szent Ignác megtérésének 500. évfordulója alkalmából a Jézus Társasága Szent Ignác-esztendőt hirdetett.

A 2021. május 20-ától 2022. július 31-éig tartó eseménysorozat magyarországi programjairól ITT tájékozódhatnak.

Forrás: Jezsuita.hu

Fotó: Common Wikipedia

Magyar Kurír

2021. januárban kiadott liturgikus dekrétum szerint Szent Mártára, Máriára és Lázárra emlékezünk liturgikus emléknapjukon, július 29-én.

Három alkalommal beszélnek az evangélisták a testvérekről. Az első találkozást, amikor Jézus Márta házában járt, Szent Lukács beszéli el. Jézus tanítványai kíséretében úton volt, és betértek Betániába, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őket a házába. Márta húga, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta sürgött-forgott, és végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt, és így méltatlankodott: „Uram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (vö. Lk 10,38–42)

A két nővérben az Egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív, Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplatív életforma megtestesítője. 

Márta és Mária! A keresztény szellemiség történelmében ezt a két nővért úgy látták, mint olyan személyiségeket, akik a cselekvésnek, illetve az elmélkedésnek szentelték magukat. Mártát lefoglalja a házimunka, miközben Mária Jézus lábánál ül, hogy hallhassa szavait. Két tanulságot is levonhatunk az evangéliumi szövegből.

Jézus erőteljesen hangsúlyozta azt az alapvető és pótolhatatlan értéket, melyet Isten szavának hallgatása jelent életünkben. Ennek a szónak kell állandó irányt adnia számunkra, ez lesz a világosságunk és erőnk. Hallgatnunk kell rá. Meg kell tanulnunk, hogyan legyünk csöndben, alkalmat kell teremtenünk a magányra, vagy még inkább, a bensőséges találkozásra és párbeszédre az Úrral. Tudnunk kell elmélkedni. Sajnos, mindennapi életünkben meg kell tapasztalnunk a belső szennyeződés veszélyeit. De ha hittel találkozunk az Úr igéjével, ez megtisztít minket, felemel és visszaadja erőnket.

A másik megszívlelendő tanulság: sosem szabad semmiféle ellentétet látnunk a cselekvés és az elmélkedés között. Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Márta volt az (és nem Mária), aki Jézust otthonába fogadta. Harmónia van e két dolog között. Ora et labora! E szavak tartalmazzák a teljes programot: nem ellentétet, hanem szintézist, az egyformán fontos elemek összeolvadását.

Szent II. János Pál pápa

A második alkalom, amikor a testvérekkel találkozunk az evangéliumban, Jézus egyik legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Szent János mondja el evangéliuma 11. fejezetében ezt az utolsó, legnagyobb jelet, amely mindenki számára kézzelfoghatóan bizonyította Jézus küldetését és Messiás voltát. A csodát leginkább Márta és Mária értette, akik hittel tekintettek az Úrra.

Giotto di Bondone: Lázár feltámasztása (14. század) 

A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk a testvérekkel, közvetlenül húsvét előtt. Ismét János evangélista mondja el, hogy hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek, és a vacsorára a három testvér is hivatalos volt: „Márta felszolgált és Lázár is a vendégek között volt. Mária pedig vett egy font valódi nárduszból készült olajat, megkente vele Jézus lábát, és megtörölte a hajával. A ház betelt a kenet illatával.” (Jn 12,2–3)

A család későbbi sorsa a legendákban maradt ránk. Eszerint az ősegyház elleni üldözésben (Kr.u. 40 körül) az egész keresztény közösséget, melynek Márta háza adott otthont, elfogták. Nagyobb csoportról volt szó, ezért nem merték megölni őket, hanem a tengerpartra hurcolták, és ott egy evező, vitorla és kormánylapát nélküli hajón a tengerre bocsátották őket. A csoport tagja volt Mária Magdolna is. A hajó nem süllyedt el, hanem a keleti hagyomány szerint Ciprusnál, a nyugati hagyomány szerint Gallia partjainál szárazföldet ért. Kikötöttek, és hirdetni kezdték az evangéliumot. A legenda szerint Lázár püspök lett Aix városában, Márta a város betegeit és szegényeit gondozta, Mária pedig remeteként élt még harminc esztendeig. Mária története megegyezik Mária Magdolna történetével.

Vermeer: Jézus Márta és Mária házában (17. század)

Mártát a ferencesek kezdték ünnepelni 1262-ben, július 29-én. A 13. század végén a római naptárba is áttették. Szent Mártát háziasszonyként ábrázolják, oltalmát kérték hirtelen halál, vérfolyás és pestis ellen.

A liturgikus megemlékezés Máriára és Lázárra egészen 2021. januárig nem terjedt ki.

„Figyelembe véve evangéliumi tanúságtételük jelentőségét, jelesül, hogy vendégül látták házukban az Úr Jézust, figyelemmel hallgatták tanítását, és hitték, hogy ő a feltámadás és az élet, Ferenc pápa úgy rendelkezett, hogy július 29-e az Általános Római Naptárban Szent Márta, Mária és Lázár emléknapja legyen” – olvasható a 2021. január végén kiadott liturgikus dekrétumban.

Mindenható, örök Isten, te Szent Mártát kitüntetted azzal, hogy Fiad szállást vett nála. Közbenjárására add, hogy hűségesen szolgáljuk Krisztust testvéreinkben, és így minket is befogadj mennyei hajlékodba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Annára és Szent Joachimra, a Boldogságos Szűz Mária szüleire emlékezünk liturgikus emléknapjukon, július 26-án.

Az újszövetségi könyvek semmit nem mondanak Szűz Mária szüleiről, nevüket sem említik. Egy 2. századi apokrif könyv szerint Mária édesanyját Annának, édesapját Joachimnak hívták. Az Anna név annyit jelent: kegyelemmel áldott, a Joachim pedig: Isten megvigasztal.

Szent Anna és Szent Joachim ünnepe a 13–14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők – ekkor élénkült fel az Üdvözítő nagyszülei iránti tisztelet is.

Szent Anna csendre hív – kopt freskó (Nemzeti Múzeum, Varsó)

Az ünnep dátuma a Mária feltételezett szülőhelye fölé épített templom fölszentelésének évfordulójából ered. A hagyomány ugyanis úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, és szülőháza a Bethesda-tó közelében állt. Az 5–6. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, melyet július 26-án szenteltek föl. A bizánci rítusban július 25-én ülik Szent Anna asszony halála napját, amely napon Konstantinápolyban 550 körül templomot szenteltek a tiszteletére. Nyugaton a 12. századtól terjedt el a július 26-i ünnep. V. Pius pápa 1568-ban eltörölte, de 1583-ben ismét felvették a római naptárba, július 26-ra.

Szent Joachimot 1584-től március 20-án, 1738-tól a Nagyboldogasszony oktávája utáni vasárnapon, 1913-tól augusztus 16-án ünnepelték. 1969-ben egy napra tették Szent Annával. 

Giotto: Anna és Joachim találkozása az Arany Kapunál (1305)

A legenda szerint Szent Anna szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, és Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége, mindketten Júda nemzetségéből és Dávid házából származtak. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadik részt pedig szétosztották a szegények között.

Gyermektelenségük fájdalmát továbbfokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére fölmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el.

Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta.

Murillo: Szent Anna tanítja Máriát (17. század)

Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Arany Kapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Így is történt. Joachim és Anna találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe. Anna az ígéret szerint fogant és megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el.

Máriát három éves korában a jeruzsálemi templomban Istennek szentelték. Joachim ezután hamarosan meghalt, Anna azonban megérte Jézus születését. A kicsi Jézus ott volt halálos ágya mellett, és békés, nyugodt halállal ajándékozta meg nagyanyját.

Imeretlen festő: Szent Anna, a Szent Szűz és a Gyermek (1520 körül)

Nyugaton a keresztes háborúk Szentföld-élményének hatására és a ferencesek nyomán lett népszerű Szent Anna ünnepe.

Hazánkban Szent Annát Szent Anna asszonyként, a szegedi hagyományban Kedd asszonyaként emlegették. Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép. Anyák, családok, gyermeket várók, vajúdók kérik oltalmát.

Anna az asztalosok, bognárok, botfaragók, csipkeverők, esztergályosok, gazdaasszonyok, harisnyakötők, lovászok, molnárok, orvosok, szülésznők, takácsok, varrónők, vászonkereskedők védőszentje. Céhpatrónaként tisztelték az asztalosok azért, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesteremberek feladatai közé tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. A kádárok is tisztelték, nyilván abból a megfontolásból, hogy Jessze törzséből, Anna és Mária méhéből sarjadt a Szőlőtő: belőle termett a megváltás bora. A barokk korban Szent Anna külön tisztelt patrónája volt a haldoklóknak.

Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír
(bh)

Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Arany Kapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Így is történt. Joachim és Anna találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe. Anna az ígéret szerint fogant és megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el.

Máriát három éves korában a jeruzsálemi templomban Istennek szentelték. Joachim ezután hamarosan meghalt, Anna azonban megérte Jézus születését. A kicsi Jézus ott volt halálos ágya mellett, és békés, nyugodt halállal ajándékozta meg nagyanyját.

Imeretlen festő: Szent Anna, a Szent Szűz és a Gyermek (1520 körül)

Nyugaton a keresztes háborúk Szentföld-élményének hatására és a ferencesek nyomán lett népszerű Szent Anna ünnepe.

Hazánkban Szent Annát Szent Anna asszonyként, a szegedi hagyományban Kedd asszonyaként emlegették. Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép. Anyák, családok, gyermeket várók, vajúdók kérik oltalmát.

Anna az asztalosok, bognárok, botfaragók, csipkeverők, esztergályosok, gazdaasszonyok, harisnyakötők, lovászok, molnárok, orvosok, szülésznők, takácsok, varrónők, vászonkereskedők védőszentje. Céhpatrónaként tisztelték az asztalosok azért, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesteremberek feladatai közé tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. A kádárok is tisztelték, nyilván abból a megfontolásból, hogy Jessze törzséből, Anna és Mária méhéből sarjadt a Szőlőtő: belőle termett a megváltás bora. A barokk korban Szent Anna külön tisztelt patrónája volt a haldoklóknak.

Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír
(bh)

#imádság #szentek és boldogok #Szűz Mária

Szent Mária Magdolna

Mária Magdolna tehát az asszonyok között volt, akik közvetlenül szolgálták az Urat, elkísérhették őt, s gondoskodhattak róla és apostolairól. Mária Magdolna neve mindig az első helyen szerepel a Jézust kísérő asszonyok között (Lk 8,2; Mk 15,40; 15,47; 16,1; Mt 27,56; 27,61; 28,1; Lk 24,10), akik közelről hallgathatták a Mester tanítását és a Golgotára is elkísérhették az Urat. Sőt, hűségük ezután is töretlen maradt.

Duccio di Buoninsegna: Noli me tangere! – Krisztus megjelenik Mária Magdolnának
(1308–1311)

Amikor a szombat elmúlt, „a hét első napján, kora reggel” (Mk 16,8) kimentek a sírhoz, mégpedig azzal a céllal, hogy a drága holttestet bebalzsamozzák. Szent János szerint Mária Magdolna volt az első tanúja a feltámadásnak (vö. Jn 20,11–18). Az asszony ezután ment, és hírül vitte az apostoloknak: „Láttam az Urat!” János evangéliumában Mária Magdolnát, akit kiszabadított a gonosz hatalmából, az Úr arra választotta ki, hogy megvigye az apostoloknak a feltámadás örömhírét, az apostoloknak, akik még mindig nem akarták érteni az Írásokat (Jn 20,9). Ezért kapta Magdolna az „apostolok apostola” nevet.

A hagyomány szerint 74. július 22-én halt meg Efezusban (ma Törökország) vagy Saint-Maximin-la-Sainte-Baume-ban (Franciaország). Ünnepét a 8-9. században Keleten július 22-én ülték, a nyugati egyházban csak a 12. század után terjedt el a tisztelete.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2016. június 10-én dekrétumot tett közzé, mellyel Ferenc pápa kifejezett óhajára Szent Mária Magdolna eddigi emléknapját a Római Általános Kalendáriumban ünnep, „festum” rangjára emelte.

Istenünk, a te egyszülött Fiad Mária Magdolnára bízta, hogy elsőként ő hirdesse a feltámadás örömhírét. Közbenjárására add, hogy példája nyomán mi is hirdessük, hogy Krisztus él, és megláthassuk őt dicsőségedben. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Ribera: Mária Magdolna a sivatagban (1640)

A legenda szerint az Úr mennybemenetele után Mária Magdolna Krisztus iránti szeretetében nem akart többé embert látni, ezért magányba vonult. Más hagyomány szerint a keresztényüldözések következtében egy evező nélküli bárkában vetődött Aix-les-Bains környékére (ma Dél-Franciaország), és itt élt egy barlangban harminchárom esztendeig ismeretlenül, vezekelve. Az imádság minden órájában angyalok emelték az égbe, ilyenkor arca ragyogott, mint a nap. Csak az Oltáriszentséggel táplálkozott, melyet szintén az angyalok vittek neki. Egyszer csak rábukkant egy pap, és elvitte a templomba. Ott megáldozott, majd karját kitárva elszenderedett az oltár mellett.

Egy lovag, aki minden esztendőben elzarándokolt Mária Magdolna sírjához, egy összetűzés alkalmával életét vesztette. Amikor a ravatalon feküdt, a barátai panaszkodtak, hogy Mária Magdolna ezt a hű lovagot hagyta bűnbánat és gyónás nélkül meghalni. Erre a halott mindnyájuk rémületére felült, papot kért, meggyónt, magához vette a szent Útravalót, aztán újra lefeküdt és meghalt.

Egyszer egy férfi felírta bűneit egy cédulára, és Mária Magdolna oltárára tette, a terítő alá. Kérte a szentet, esdje ki számára bűnei bocsánatát. Amikor visszavette a cédulát, nem volt rajta semmi, teljesen tiszta volt.

Mária Magdolna sok helyen a patakok és források védőszentje, mert vizük a néphit szerint az ő könnyeiből fakadt.

A néphagyomány szerint Mária Magdolna napja szépségvarázsló, hajvágó leánynap; a szőlősgazdaságokban dologtiltó nap; zivatarhozó nap, esőjével bő veteményt, de rossz dió- és mogyorótermést jósol. A szegedi tájon július 22-én sem mosni, sem sütni nem volt jó; kiskunfélegyházi hiedelem szerint ezen a napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna most is siratja bűneit.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.

Magyar Kurír
(bh)

Kapcsolódó fotógaléria

Cassandra Barney: Mária Magdolna
Caravaggio: Mária Magdolna (1598 körül)
Duccio di Buoninsegna: Noli me tangere! – Krisztus megjelenik Mária Magdolnának (1308–1311)
Guido Reni: Bűnbánó Magdolna (1635)
Guido Reni: Mária Magdolna (1633)
Niccolò di Pietro Gerini: A keresztre feszített Krisztus  a Szent Szűzzel, Szent Jánossal és Mária Magdolnával (1395–1400)
Ismeretlen olasz mester: Mária Magdolna Jánossal
Ribera: Mária Magdolna a sivatagban (1640)
Tiziano: Szent Mária Magdolna (1567)
Veronese: Mária Magdolna megtérése (1547 körül)

Lengyelország és Litvánia királynőjére, Nagy Lajos király leányára emlékezünk liturgikus emléknapján, július 18-án.

Hedvig 1374 körül született Magyarországon Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermekeként.

Lipót ausztriai herceg fia, Vilmos hitvesének szánták. A házassági ígéret szertartását a négyéves Hedvig és a nyolcéves Vilmos között Demeter bíboros, esztergomi érsek végezte. Nagy Lajos Vilmossal együtt a magyar trónra szánta Hedviget, de a király halála után az özvegy Erzsébet királyné és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a magyar trónra, Hedviget pedig a lengyel trónra rendelték.

A királylány 1384 őszén érkezett Krakkóba, és október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén koronázta meg a gnieznói érsek. A lengyelek, akik Hedviget királynőjükké választották, Vilmost nem akarták a trónon látni, ezért amikor Jagelló (litvánul Jogaila) litván fejedelem követeket küldött, hogy megkérje Hedvig kezét, szívesen fogadták, főként, mert ígéretet tett arra, hogy vele együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal.

„S ím király leánya Hedvig ott ült 
Ifjusága hajnalköntösében, 
S rózsafelhők arci, szép hajának 
Gyenge fodra barna köd valának, 
S minden, ami kellem és gyönyör van, 
Harcban állott termetén, vonásin; 
S a szemérem diadalma rajtok 
Mint királyné ünnepelt szelíden.”

(Részlet Vörösmarty Mihály Hedvig c. költeményéből)

Hedvig, bár teste-lelke tiltakozott ellene, beleegyezett a nála 28 évvel idősebb pogány litván fejedelemmel kötendő házasságba, mert Isten akaratát látta benne. Ulászló 1386 februárjában testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett Krakkóban. Hedvig a Wawel katedrálisában nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét, majd február 18-án Jagelló Ulászló felesége lett. Március 4-én Ulászlót lengyel királlyá koronázták II. Ulászló néven.

A királynő tevékenyen részt vett az állam életében. Elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litván Fejedelemséget a kereszthez vezette. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola gondoskodott az újonnan kereszténnyé vált népről: 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára Prágában. Az elszakadt Ruténia megtérítéséért is sokat fáradt, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaikat. Ezért a szláv bencéseket kérte,

1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára Prágában. Az elszakadt Ruténia megtérítéséért is sokat fáradt, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaikat. Ezért a szláv bencéseket kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Rómában elérte, hogy a pápa, IX. Bonifác engedélyezze a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását.

Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát is. Kórházakat látogatott, betegeket ápolt, sokat tett a parasztság nyomorának enyhítéséért.

Köztudott volt róla, hogy legszívesebben a kereszt előtt imádkozott. Saját karizmáját „a kereszt balgaságában” foglalta össze. Sok álmatlan éjszakát töltött a Wawel fekete feszülete előtt, hogy mindent alaposan átgondoljon és világosságot merítsen elgondolásaihoz. „Fac quod vides” – hallotta Jézustól, vagyis:

„Tedd, amit látsz! Figyelj engem, szemléld az én megfeszített szeretetemet, és tudni fogod, mit tégy.”

Szentség hírében halt meg 1399-ben. A Wawel-katedrálisban temették el. Wojciech Jastrzembiec gnieznói érsek már 1426-ban létrehozta az első bizottságot, melynek feladata Hedvig életszentségének kivizsgálása volt. Kiadtak egy okiratot, amely megerősítette nyilvános kultuszát. A boldoggá avatási eljárás feltételezhetően akkor szakadt félbe, amikor Jagelló Kázmér 1454-ben feleségül vette Habsburg Albrecht leányát, Erzsébetet, akinek nagyatyja Vilmos herceg testvére volt.

A boldoggáavatási eljárás több évszázadig tartó megszakadása ellenére a nép szívében elevenen élt Hedvig (Jadwiga) tisztelete és emlékezete. A lengyel püspöki kar 1933. szeptember 29-én Częstochowában tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy ismét kéri Hedvig boldoggá avatását. Az eljárást 1950-ben fölújították. 

II. János Pál pápa még mint krakkói érsek 1974-ben megerősítette Hedvig tiszteletének jogosságát, 1979-ben már pápaként kötelező megemlékezést rendelt el a krakkói egyházmegye számára. Végül 1997. június 8-án szentté avatta a királynőt Krakkóban.

„Sokat vártál, Hedvig, erre az ünnepi napra. Majdnem hatszáz év múlt el halálod óta, mely fiatalon ért

Az egész nemzet szeretete övezett téged, aki a jagellói idők kezdetén állsz, te, az uralkodóház alapítója; te, a Jagelló Egyetem megújítója. Sokat vártál szentté avatásod napjára, arra a napra, amelyen az egyház ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy az ő hagyományos méretében szent patrónája vagy Lengyelországnak, annak a Lengyelországnak, mely közreműködésed által Litvániával és Ruténfölddel egyesült; Magyarországon kívül e három nemzet köztársaságának is védőszentje vagy. […] Ez a nap legyen az örvendezés napja, és ne csak számunkra, akik ma élünk, hanem mindazok számára is, akik ezen a földön ezt nem érhették meg. Legyen ez a nap a szentekkel való közösségünk nagy napja! Gaude, mater Polonia!”

(Részlet II. János Pál pápának 
a szentté avatáson mondott beszédéből)

* * *

Linas Linkevičius, a Litván Köztársaság külügyminisztere 2013. október 30-án avatta fel a Hedvig és Jagelló elnevezésű szoborcsoportot a budai Várban, a Bécsi kapu mellett található Európa-ligetben.

Az alkotást Erdő Péter bíboros áldotta meg. Az emlékmű alkotója Dalia Matulaitė neves litván szobrászművész.

* * *

2015. június 25-én Székely János püspök szentmisét mutatott be a krakkói Szent II. János Pál-templomban. A szentmisén Pápai Lajos győri megyéspüspök és Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek a nemzeti egyházak képviselőiként ünnepélyesen egymásnak ajándékozták Szent László és Szent Hedvig ereklyéit. 

Palánki Ferenc egri segédpüspök ugyanezen év július 18-án Szent Hedvig ereklyéjét helyezte el a diósgyőri vár kápolnájában, amelyet 2014-ben szenteltek fel Szent Hedvig magyar királylány és lengyel királynő tiszteletére. A csontereklye Stanisław Dziwisz krakkói érsek, bíboros jóvoltából érkezett Krakkóból Diósgyőrbe, ahol a várkápolna oltárában található ereklyetartóba került.

Istenünk, aki híveid élete vagy és az alázatosak dicsősége, te Szent Hedvig királynőt a hit és a szeretet buzgó terjesztőjévé tetted. Közbenjárására add, hogy az igazság és a jóság apostolai legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

András halála után tanítványa, a valószínűleg felvidéki származású Benedek vonult el a szkalkai barlangba. Mesterét mindössze három évvel élte túl. Rablók támadtak rá, kincseket keresve rejtekében. Agyonverték, holttestét a Vág folyóba vetették.

„…sokáig keresték a testét, és nem találták egy egész esztendőn át, feltűnt, hagy egy sas ült a Vág folyó partján, mintha valamit őrizne. Ebből a holttest holléte felől bizonyossá válva, valakit a vízbe küldtek, és így sértetlenül megtalálták, mintha csak a minap halt volna meg. Ugyanott temették el Benedeket, Boldog Emmerám vértanú bazilikájában, ahol a szent atya, Boldog András csontjai pihentek.” (Részlet a legendából)

A két remetét Szent László király uralkodása alatt, 1083. július 17-én avatták szentté.

Remetebarlangjuk közelében a 13. század elején megalapították a szkalkai bencés apátságot Szent Benedek és Mindenszentek tiszteletére. A nyitrai egyházmegye patrónusként tiszteli a szent remetéket.

A mai időkben különösen nehéz megteremteni „a pusztaság és a csend övezeteit”, mert állandóan eltöltenek benneteket a munkátokkal járó bonyodalmak, az események egymásra torlódnak, túlságosan hatalmába kerít a tömegkommunikáció igézete, olyannyira, hogy a belső béke kerül veszélybe és azok a magasabb rendű gondolatok, melyeknek az emberi létezést kellene jellemezniük. Próbáljatok egy kis csöndet hozni életetekbe!

Nehéz, de lehetséges megteremteni „a pusztaság és a csend övezeteit”. Fordítsatok időt, különösen esténként, imádságra, elmélkedésre, arra, hogy elolvassatok egy-egy oldalt az evangéliumokból vagy egy-egy szent életének valamely epizódját. Ilyen módon teremtsetek egy kis zugot, így teremtsétek meg magatok számára „a pusztaság és a csend övezetét”.

(Szent II. János Pál pápa)

Istenünk, Szent Zoerard-András és Benedek a te hívásodat követve a remeteség magányát választották, hogy a csendben imádsággal és munkával tökéletesebben szolgáljanak neked. Közbenjárásukra add segítségedet, hogy e világ változandóságai közepette is készségesen meghalljuk szavadat, és mindenben kövessük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus
 lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530) 

Képek: Kovács Olivér/Műemlékem.hu; Wikipédia; Mindszenty Alapítvány

Magyar Kurír
(bh)

#imádság #szentek és boldogok

Kapcsolódó fotógaléria

András és Benedek szobra Nyitrán
Szent András szobra a lengyelországi Muszyna Szent József-templomában
Szent András Győrben
Szent András ábrázolása (Kassa)
Szent Zoerard-András 14. századi ábrázolása a zselízi templomban
Szent Benedek Győrben
Szent Benedek ábrázolása (Kassa)
A szkalkai monostor

András és Benedek szobra NyitránKULTÚRASzent László királyKULTÚRASzent Imre hercegKULTÚRASzent Mór püspökKULTÚRA

Lellisi Szent Kamill áldozópap, rendalapító

KULTÚRA – 2022. július 14., csütörtök | 9:00

Július 14-e Lellisi Szent Kamillnak, a kamilliánusok, hivatalos néven a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje alapítójának, az ápolók, a betegek, a haldoklók védőszentjének emléknapja.

Kamill 1550. május 25-én, pünkösd vasárnapján született az itáliai Bucchianicóban. Apja katonatiszt volt. Szülei már idősebbek voltak, amikor Kamill megszületett. Édesapja ritkán volt otthon, édesanyját pedig korán, tizenkét éves korában elvesztette. Apja iskolába küldte, de Kamillnak nem fűlött a foga a tanuláshoz. Inkább csavargott, kockázott és kártyázott. Ezért apja arra gondolt, hogy katonának adja, hátha ott fegyelmet tanul. Végül mindketten ahhoz a sereghez álltak be, amelyet a törökök ellen küldtek.

Ancona felé tartva, ahol hajóra kellett volna szállniuk, apja meghalt. Kamill is megbetegedett, lázas volt. A jobb bokáját felhorzsolta, és a seb begyulladt, elfertőződött. Mielőbb vissza akart kerülni a sereghez, amely Lepantónál ragyogó győzelmet aratott, de sérülése miatt ez nem volt lehetséges. Rómába ment, hogy a Szent Jakab-kórházban kezeltesse magát. Akkoriban a betegápolók képzetlenek voltak, és munkájukat nem szervezték meg; legtöbbjük maga is beteg volt, csak éppen nem ágyban fekvő. A kezelés idejére Kamill is beállt betegápolónak, de mivel összeférhetetlennek, fegyelmezetlennek bizonyult, és szenvedélye volt a szerencsejáték, hamarosan elbocsátották.

A velencei sereghez szegődött, és Cattaro előtt harcolt a törökök ellen. Utána a spanyolokhoz állt be, akik Afrikába indítottak hadat. Később egész zsoldját, sőt még a kabátját és az ingét is elkockázta. Azt remélte, újra a velenceiek szolgálatába állhat, de csalódott, és koldulásra kényszerült. Végül egy kapucinus kolostor építésében segített. Lassanként kezdte magát jól érezni ebben a környezetben, majd meg is tért. Annyira feltűnő volt változása, hogy a kapucinusok fölvették jelöltnek. Mégis el kellett küldeniük, mert a lábán kiújult a fekély.

Ismét Rómába, a Szent Jakab-kórházba ment. Több mint három évbe telt, míg sebe végre összeforrt, ám amikor visszatérhetett a kolostorba, ismét felnyílt, ezért nem engedték neki, hogy szerzetes legyen. Visszatért a Szent Jakab-kórházba, ahol örömmel fogadták, és majdnem megválasztották vezetővé.

Olyan embereket keresett, akik minden szenvedőben meglátták Krisztust, és készek voltak embertársaikat szolgálni. Talált is öt jelentkezőt – négy világit és egy papot –, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak, és szívesen lettek volna tagjai egy közösségnek. Csakhogy a kórházban nem nézték jó szemmel a kezdeményezést. Gyóntatója, Néri Fülöp is gőgnek minősítette, hogy világi létére közösséget akar vezetni. Kamill ezért harminckét évesen beült az iskolapadba, és elkezdett latint és teológiát tanulni. Két év múlva pappá szentelték.

A Szent Jakab-kolostorban is mindent elkövettek, hogy akadályokat gördítsenek tervének megvalósítása elé. Kamill végül társaival együtt elment onnan, így a betegeket szolgálók társasága – ahogyan magukat nevezték –, szabaddá vált, és módjuk nyílt rá, hogy más kórházakban vagy magánházaknál szolgálják a betegeket és a haldoklókat. Hogy fel lehessen ismerni a társaság tagjait, Kamill vörös keresztet varratott a ruhájukra. (Amikor Henri Dunant háromszáz évvel később megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet, ezt a szimbólumot vette át.) Kamill nemcsak a közösségi életet szervezte meg, de a betegápolást is szabályozta.

1591-ben XIV. Gergely pápa jóváhagyását adta a közösségre, hivatalos nevén a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendjére, Kamillt pedig megválasztották generálisnak. Csakhamar másutt is – Nápolyban, Genovában, Milánóban, aztán lassanként Itália minden nagyobb városában – szívesen látott közösség lettek. Sok fiatal, aki látta őket munka közben, a betegápolást választotta hivatásául.

A sok új alapítás miatt Kamillnak egyre többet kellett utaznia. Útjait többnyire gyalog vagy lóháton tette meg – ez nagy megerőltetést jelentett számára, mert lábán még mindig megvolt a seb, és nagy fájdalmakat okozott neki. Ráadásul egy súlyos csonttörés, vese- és gyomorbántalmak is kínozták.

1607-ben lemondott generálisi tisztségéről, az utazásokkal és a betegápolással azonban nem hagyott fel. 1614. július 14-én halt meg Rómában.

132 évvel később XIV. Benedek pápa szentté avatta. XIII. Leó pápa a betegek védőszentjévé, XI. Piusz az ápolók, VI. Pál pápa az olasz katonai egészségügyi ellátás védőszentjévé nyilvánította.

Istenünk, ki Szent Kamill áldozópapodat a betegek rendkívüli szeretetének kegyelmével ékesítetted, kérünk, érdemeiért áraszd szívünkbe szereteted lelkét, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk, és halálunk óráján biztonsággal költözhessünk hozzád!

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Fotó: Wikimédia Commons

Magyar Kurír

Nursiai Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

KULTÚRA – 2022. július 11., hétfő | 6:00

Szent Benedekre, a nyugati szerzetesség atyjára, kontinensünk nagy patrónusára emlékezünk ünnepén, július 11-én.

A bencés rend alapítójának életéről keveset tudunk. Tanúk elbeszélése nyomán Nagy Szent Gergely pápa Dialógusok című művének második részében megírta Benedek életét, kiemelve, hogy Benedek – „neve kegyelem szerint áldott” – a Szentlélek mindenféle adományát megkapta.

Benedek a Szabin-hegyek között fekvő umbriai kisvárosban, Nursiában született az 5. század második felében. Rómában nevelkedett és tanult, ám tanulmányai befejezése előtt, elrettenve az ottani erkölcstelen élettől, visszavonult. Amikor első csodatétele fölhívta rá környezete figyelmét, teljesen visszavonult a világtól, és Subiaco mellett egy barlangban magányos remeteéletet kezdett. Szent Romanus remete öltöztette be szerzetesnek, s gondoskodott lelki-testi szükségleteiről. Az imádság embere volt. Három évi magánya után a környék lakói tömegesen keresték föl lelki ügyeikkel, számos tanítványa lett. 

Carlo Dolci: Nursiai Szent Benedek (17. század)

Később – a hagyomány szerint 529-ben – Monte Cassino hegyén telepedett le végleg, és megalapította ma is híres kolostorát. Itt írta meg a közösségben élő szerzetesek szabálykönyvét, a Regulát, a szerzetes atyák tanításának és saját élettapasztalatainak felhasználásával.

„Szent Benedek műve, különösen Regulája spirituális kovászként hatott, amely az évszázadok során hazája és kora határain jóval túlmutatva megváltoztatta Európa arculatát” – fogalmazott XVI. Benedek pápa a nyugati szerzetesség atyjáról tartott katekézisében 2008 áprilisában.

Subiaco, Szent Benedek-monostor

A benedeki Regulát követő szerzetesek életének keretét a liturgia (közösségben végzett imádság), a lectio divina (lelki épülést szolgáló olvasmányok) és a munka jelöli ki. A keresztény Nyugat számára a benedeki Regulát követő szerzetesek, a bencések teremtették meg a szerzetességet. Szent Benedek fiainak jelentős szerepe volt Európa megtérítésében és kultúrájának kialakításában.

Benedek nővére, Skolasztika is Istennek szentelte életét, követte fivérét Montecassinóba.

Pietro Perugino: Szent Benedek (1495–98)

„Szent Benedek mélységes emberi érzékenységgel volt megáldva. Társadalmi reformtervében az emberre mindenekelőtt három vezérfonalat figyelembe véve tekintett: az egyes ember, mint személy értéke; a munka méltósága, melyet úgy kell értelmezni, mint Isten és a testvérek szolgálatát; az elmélkedés szükségessége, vagyis az imádság.”

Szent II. János Pál pápa

Spinello Aretino: Szent Benedek temetése (1388)

Benedek 547. március 21-én halt meg. Halála napját előre megmondta szerzeteseinek. Égi születésnapját a 9. századtól március 21-én, Galliában ismeretlen okok alapján július 11-én ünnepelték. III. Honorius pápa avatta szentté 1220-ban. Mérgezések, tűzvész, varázslás, láz, vese-, fog- és epebetegségek ellen könyörögtek hozzá, emellett a haldoklók, az iskolás gyermekek, bányászok, barlangkutatók, rézmetszők patrónusa. Szent VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította. Ünnepét a nagyböjtből kiemelve július 11-re tették át. 

Istenünk, te Szent Benedek apátot az istenszolgálat iskolájában kiváló mesterré tetted. Add, kérünk, hogy az irántad való szeretetet mindennél többre becsüljük, és szárnyaló szívvel járjunk parancsaid útján. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Szent Tamás apostol

KULTÚRA – 2022. július 3., vasárnap | 6:00

Szent Tamásra, a „hitetlen” apostolra, a töprengő és kétkedő emberre emlékezünk liturgikus ünnepén, július 3-án. Az apostollal kiálthatjuk újra és újra: „Én Uram, én Istenem!”

Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Az apostolok listájában neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel.

Alakja János evangéliumában kap fontos szerepet. Szent János örökítette meg azokat a vonásokat, amelyek minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik őt. Tamás a töprengő, a kétkedő ember.

Bartholomeus Breenbergh: Tamás apostol (17. század)

Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Tamás a többi apostolt felszólító szavaival – „Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16) – megjelölte a maga útját és egyáltalán a tanítvány útját: a keresztre feszített Krisztus követését. Egy apokrif irat, az úgynevezett Tamás-akták – amely arról tudósít, hogy az apostol csodálatos eredményeket ért el az evangélium hirdetésében, egészen a távoli Indiáig – Jézus rokonát látja Tamásban, aki külsőre is, sorsában is a legjobban hasonlít hozzá.

János Tamással szinte mindnyájunk „ősmintáját” iktatta az evangéliumba. Az ő kérdésére, melyet az utolsó vacsorán tett fel – „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” (Jn 14,5) – válaszolta Krisztus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” (Jn 14,6).

Ismeretlen cseh művész: Szent Bertalan és Szent Tamás apostol (1395)

János evangéliumában olvassuk a feltámadás utáni történetet is, mely szerint Tamás Jézus első megjelenése után, mikor nem volt a többi apostollal, így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Az Úr következő megjelenésekor így szólt az Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás erre felkiáltott: „Én Uram, én Istenem!” Jézus pedig így felelt: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek.” (Jn 20,24–29)

Egy legenda szerint a Szűzanya mennybevitele közben, bizonyságul a kételkedő Tamásnak, visszaejtette az övét, melyet ereklyeként a prátói dómban őriznek.

Maso di Banco: Mária visszaejti övét Tamás apostolnak (1337–39 körül)

Tamás apostol a hagyomány szerint Szíriában, Perzsiában és Dél-Indiában hirdette az örömhírt. Mylaporban halt meg 72-ben. A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg testének Edesszába való átviteléről. Rómában a 9. században december 21-re tették ünnepét, végül 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg advent utolsó hetét, visszahelyezték július 3-ra.

Szent Tamás India, a megtérő ateisták és az ácsok és építészek védőszentje. Nevének jelentése: iker. Attribútumai kezdetben kard vagy lándzsa voltak, később legtöbbször derékszög, néha kő.

Mindenható Istenünk, Szent Tamás apostol Urának és Istenének vallotta Fiadat. Segítsen minket az ő példája, hogy hitét követve mi is életet nyerjünk Jézus Krisztusban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Keresztelő Szent János születése

KULTÚRA – 2022. június 23., csütörtök | 8:00

Az előfutár, az Úr útjának előkészítője, Keresztelő Szent János életét idézzük fel születése főünnepén, melyet idén rendhagyó módon június 23-án tartunk, mivel június 24-ére esik Jézus Szentséges Szíve főünnepe.

Márk evangéliumának kezdetén olvassuk: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma kezdődik. Izajás próféta megírta: »Nézd, elküldöm követemet, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!« Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.”  (1,1–4)

Az evangéliumokban és Az apostolok cselekedeteiben megőrzött régi igehirdetési formulák egybehangzó tanúságtétele szerint: Jézus nyilvános föllépésének kezdetei Keresztelő Jánosnak a Jordán mellett indított bűnbánó mozgalmába nyúlnak vissza. Lukács evangéliumának (2,30) tanúsága szerint bizonyos, hogy János föllépése előtt a pusztában élt, tehát azon a helyen, amelyhez Izrael végső várakozásai fűződtek. Azonban a messiásjelöltekkel szemben ő nem ígért semmiféle megmentő csodát, amely igazolhatta volna őt. A hagyomány egyetlen csodáját sem említi.

Fra Angelico: Névadás (1435 körül)

A Lukács-evangélium mondja el János születésének és névadásának csodálatos körülményeit idős szülei, Zakariás zsidó pap és Erzsébet otthonában. János anyja méhétől fogva el volt telve Szentlélekkel. Ő volt tehát Jahve végső időkre szánt prófétája, aki születése, beszéde és tettei által meghozza Izrael népének az üdvösség idejét (Lk 1,15–17).

A János-evangélium Betániát (1,28), később a Szalim közelében lévő Ainont nevezi meg János működési helyéül. Amikor a zsidók meglátták a Keresztelő bőrövvel összefogott teveszőr ruháját és szűkös pusztai étkezését (Mk 1,6), legizzóbb prófétájukra, Illésre emlékeztek, akin „szőrruha volt, a derekán pedig bőröv” (2Kir 1,8), s akinek az akkori zsidóság várakozása szerint a vég előtt vissza kellett térnie, hogy Jahve vagy a Messiás előfutáraként fölkészítse a népet az üdvösség idejére. Jánosban a régi prófétaság szellemének megfelelő új Illés támadt. Meghirdette a régi felszólítást: „Tartsatok bűnbánatot! Térjetek egész emberségtekkel Istenhez és az ő eljövendő országához!” (Mt 3,2).

Domenico Ghirlandaio: Keresztelő Szent János prédikál (1486–90)

A megtérést követelő keresztségről Heródes Antipász nem akart tudni. Mint Sámuel, Nátán vagy Illés, a Keresztelő is igaz prófétaként emelte föl szavát az Isten parancsát semmibe vevő tartományi fejedelem ellen, aki elcsábította mostohatestvére feleségét, Heródiást (Mk 6,18). Amiért János Heródes vétkét oly bátran megnevezte, elfogták. Heródiás csak az alkalmat várta, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegye az útból. Megtalálta a módját, hogy mostohalányának, Szaloménak tánca révén egy nagy ünnep boros hangulatában csapdába ejtse a kéjsóvár vénembert, és szörnyűséges ajándékot követeljen tőle: a rab János fejét (Mk 6,17–29).

Giotto di Bondone: Jelenetek Keresztelő Szent János életéből – 
Heródes ünnepe  (1315 körül)

A Keresztelő tanítványai félreismerték más prófétáknál hasonlíthatatlanul nagyobb méltóságát. Ennek köszönhető, hogy az ősegyháznak egyre jobban védekeznie kellett János személyének túlértékelése ellen. A Krisztusról szóló igehirdetés kényszerítve érezte magát, hogy tisztázza a Messiás prófétai előfutárának szerepét. „A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed…” (Lk 16,16). Bármily nagy volt is a Keresztelő, „aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála” (Mt 11,11). „Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról” (Jn 1,8). „Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára” (Jn 3,28) – mondja maga János önmagáról. Egyszer azonban, Jézus Jordán-beli megkeresztelkedésekor föl kellett cserélődnie a szerepeknek: „Nekem van szükségem a te keresztségedre, és te jössz hozzám?” (Mt 3,14).

Az a tény, hogy a későbbi János-szekta utólag elrajzolta a bűnbánathirdető alakját, mit sem változtat a Keresztelő üdvtörténetileg páratlan jelentőségén. Isteni küldetésének és prófétai nagyságának örök tanúja lett Jézus azáltal, hogy fölkereste a Jordánnál, és megkeresztelkedve vallomást tett prófétai igehirdetése és Isten népének fölkészítése mellett (Mk 1,9).

Andrea del Castagno: Keresztelő Szent János (1442)

Jézus nemcsak az isteni megbízatás dolgában tudja egynek magát előfutárával, hanem az elutasíttatásban is; hiszen egyaránt félreismerik, s megvetéssel és gyanúval fogadják Jánosnak, az előfutárnak és bűnbánathirdetőnek, valamint Jézusnak, az üdvösség meghozójának életmódját: „Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja” (Mt 11,18–19).

János igazi próféta volt, az utolsó és a legnagyobb a próféták közül. Az evangélium forrásai szerint a bebörtönzött Keresztelő tanítványai útján megkérdezi Jézust, hogy ő-e „az eljövendő”, aki a megjövendölt Bíró lesz, vagy valaki mást várjanak. Jézus az izajási üdvösség-prófécia szavaival felel: a vakok látnak, a süketek hallanak, a közelgő istenországát az üdvösség tettei hirdetik. És válaszát az éppoly komolyan intő, mint vigasztalóan ígéretes boldoggá nyilvánítással zárja: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam” (Mt 11,2–6). Sokáig úgy gondolták, a Keresztelő csak látszat, afféle „pedagógiai” kérdést akart föltenni, hogy maga Jézus szüntesse meg tanítványai kétkedését. Mindazonáltal amennyire alaptalan ennek föltételezése, épp oly helytelen lenne azt állítani, hogy a Keresztelőnek kétségei voltak Jézus küldetését illetően. Joggal tehette föl az említett kérdést egyszerűen csak azért, hogy Jézus erősítse meg őt – akire küldetése végén a vértanúság vár – hitében, hogy Jézus megjelenése és cselekedetei az ő próféciáinak beteljesülései.

Lorenzo Salimbeni: Jelenetek Keresztelő Szent János életéből (1416 körül)

János az igaz világosság tanúja – mely világosság a világba jött –, de nem ő maga a világosság (vö. Jn 1,8–10). Ő még teljesen az ószövetségi prófétaság talaján áll. Még nem tesz különbséget a Messiás első és második eljövetele közt. A végső idők Lélek-kiáradását és az ítéletet együtt látja. Még nem tudta, hogy a Messiásnak először Isten kegyelmi idejét kell meghirdetnie, a szenvedésnek és bűnnek alávetett emberiség megváltójaként kell megmutatkoznia, mielőtt újra eljön ítélni, és megszüntetni a világ minden baját és jogtiprását.

Az Egyház Jézuson és Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a test szerint való születése napját.

Giuliano Bugiardini: A Szent Szűz a gyermek Jézussal
és Keresztelő Szent Jánossal (16. század)

Keresztelő Szent János a takácsok, szabók, vargák, szűcsök, pásztorok, vendéglősök védőszentje. Fejfájás és epilepszia ellen is könyörögtek hozzá. Jelképei: Isten báránya, pásztorbot, keresztfa zászlóval, tál levágott fejével, liliom.

A római Keresztelő Szent János-bazilika (Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház) az Egyház legtekintélyesebb temploma.

Istenünk, te azért támasztottad Keresztelő Szent Jánost, hogy népét előkészítse Krisztus Urunk méltó fogadására. Add meg Egyházadnak a lelki örömök ajándékát, és vezess mindnyájunkat az üdvösség és a béke útjára. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Szent Iván-i tűzugrás (Buják, Nógrád megye, 1930-as évek)

A magyar nyelvterületen Keresztelő Szent János napját Szent Iván napjaként emlegetik. Szent Iván éjszakája a nyári napforduló, vagyis az esztendő legrövidebb éjszakájának ünnepe. A Szent Iván név a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet.

A nyári napfordulót ősidőktől fogva számon tartja minden nép. Legtöbbször lángoló tűz gyújtásával ünneplik. Ide kapcsolódik a tűzugrás hagyománya is. Az archaikus európai képzetvilágot az Egyház beleépítette az esztendő liturgikus rendjébe, egyúttal természetesen a maga világképe szerint értelmezte. Így került az ünnepi szentelmények közé a Szent Iván-napi tűzszentelés. A tűzugrást azzal magyarázzák, hogy János ugrált az örömtől édesanyja méhében Mária látogatása alkalmával. „Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek” (Lk 1,41). Ezért kell a tüzet háromszor átugrani, hogy János közbenjárására a Szentháromság nagyobb kegyelmet adjon.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Képek: Wga; Magyar néprajzi lexikon

Magyar Kurír

Isteni vérvonal szerte a Világon 🇭🇺🙏🌍

Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő

1239-ben született. IV. Béla király leánya. Szent Margit és Szent Kinga testvére volt. Boleszláv lengyel fejedelemhez ment feleségül. Három lányát gondosan nevelte és férjét is átnevelte igazi keresztény uralkodóvá. Férje halála után Kingával együtt az ószandeci (Krakkó mellett) kolostorba lépett. Később a gnieznói klarissza rendház főnöknője volt. Meghalt 1298. június 11-én.

A szülői házban mindössze öt évet töltött melybe beleesik a tatárjárás borzalmas ideje. Szülei ekkor szentéletű nővére gondjaira bízták. 17 éves korában Boleszláv kalisi és gnieznói fejedelem személyében a legméltóbb férj oldalára került. 23 évet töltött példás keresztény házasságban. Három gyermeket szült mindenütt bőkezű ajándékokkal segítette a szegényeket, özvegyeket és árvákat. Két klarissza monostort alapított. Férje halála után a szintén özvegységre jutott Kinga nővérével vagyonát felosztva az ószandezi klarissza monostorba vonult. Szent Kinga halála után a gnieznói monostorba költözött. Kitűnt alázatosságával és imaéletével. 1298. június 11-én halt meg.”

Farkas Gyula

JÚNIUS 13. – PÁDUAI SZENT ANTAL NAPJA

A legnépszerűbb szent az egész világon alighanem Páduai Szent Antal (1195–1231. jún. 13). Jóformán nincs templom, ahol ne állana szobra, mely angyali szelídségű ifjú szerzetest ábrázol, barna ferences csuhában, karján a kis Jézussal, szabad kezében liliommal.

Páduai Szent Antal ünnepe. Ferences lévén, kultuszát a ferencesek terjesztették. Magyarország újkori templomaiban szinte elmaradhatatlan a szobra, előtte a pénzgyűjtő persellyel. Ennek tartalma a szegényeket hivatott segíteni.

A Remete Szent Antalhoz (jan. 17.) fűződő néphagyományokat sok helyen átruházták Páduai Szent Antalra. Ezért igen sok állattartással kapcsolatos hiedelem és szokás kapcsolódott ehhez a naphoz. Például a baranyai falvakban nem fogták be a jószágot. Gyergyócsomafalva székelyei láncon hajtották át a jószágot, miközben a gazda azt mondta: “legyetek erősek mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól.”

E naphoz kapcsolódott a Szent Antal tüze, vagyis az orbánc gyógyítása ráolvasással. Baranya megyéből vannak példák az e napi kultikus tűzgerjesztésre is. Ugyanakkor más adatok éppen a tűzgyújtás tilalmára vonatkoznak. Mura-vidéken a bőrgyulladás, az orbánc elkerülésére tilos volt tüzet gyújtani.

Szent Antal napja Zentán férjjósló nap. Az egész nap kenyéren és vízen böjtölő lány éjfélkor átlépi az ágyat, gyertyát gyújt, tükröt tesz maga mellé és mondja: Szent Antal kérlek, mutasd meg nékem, a jövendőbelimet.

Szent Antal napját dologtiltó napnak tartották. Zentán, Topolyán, Csantavéren, Szeged környékén az asszonyoknak nem volt szabad lisztbe nyúlniuk, mert kelések nőnek a kezükön. Tápió mentén úgy vélik, hogy nagy esők jönnek, “Szent Antal elviszi a szénát!”.

Szent Barnabás apostol, a vigasztalás fia

KULTÚRA – 2022. június 11., szombat | 6:00

Szent Barnabás apostolra emlékezünk liturgikus emléknapján, június 11-én. Nevének jelentése: a vigasztalás fia. A barnabiták, a takácsok, a kádárok, a szomorkodók és az aggodalmaskodók védőszentje, és kérik közbenjárását jégeső ellen is.

Barnabás apostol Ciprus szigetén született gazdag levita családban, eredeti neve József volt. A Barnabás nevet az apostoloktól kapta. 

Vallási ismeretei elmélyítése céljából érkezett Jeruzsálembe, ahol az apostolok tanítását hallgatva megkeresztelkedett, és csatlakozott hozzájuk. Életéről Az apostolok cselekedeteiből tudunk. „Igaz, Szentlélekkel és hittel eltelt férfi volt” (ApCsel 11,24), a mély hit mellett jó szív jellemezte. Az elsők egyike volt, akik Jézus tanítását befogadva hirdették az igét szülőföldjükön, és vagyonukat az apostolok lába elé tették (vö. ApCsel 4,36–37). Egyesek véleménye szerint ezzel akarta kifejezni háláját Istennek a hit ajándékáért.

Jacob Jordaens: Pál és Barnabás Lystrában (1645)

Valószínűleg a legjelentősebb misszionárius volt Pál előtt és mellett. Nagy üdvösségtörténeti jelentősége abban áll, hogy föllendítette a pogányok misszionálását, mégpedig elsősorban azzal, hogy a rettegett üldözőt, Sault megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető férfiaihoz, és ezzel Jézus Krisztus evangéliumának legnagyobb hirdetőjét segítette munkája megkezdéséhez. Szoros barátság fűzte őket össze.

A munka, amelyre a Lélek hívta Barnabást és Pált, az első rendszeres pogánymisszió volt, mégpedig Antióchiában. Tevékenységük sikere megmutatkozott abban is, hogy Antióchiában kapták először Jézus követői a keresztény (Krisztus-követő) nevet (ApCsel 11,26).

Később nézeteltérés támadt Pál és Barnabás között. Pál ugyanis a kedvelt Barnabást meghívta második apostoli útjára, de unokaöccsét, Márkot nem. A két barát elvált. Pál más kísérőkkel előbb Szíriába indult, Barnabás pedig Márkkal szülőföldjére, Ciprusra. Ettől kezdve keveset tudunk Barnabásról. Föltehető, hogy a pogánymisszió két úttörője között nem volt tartós szakadás. Talán még egyszer közösen működtek (1Kor 9,6). Ezt követően nem tudunk többet Barnabásról.

Paolo Veronese: Barnabás beteget gyógyít (16. század)

Az, hogy Barnabás a pogányok között misszionált, nem jelentett kevesebbet, mint a pogányoknak az egyház teljes jogú tagjaiként való elismerését, mely abból a hitből indult ki, hogy a megváltás az egész világra kiterjed, és nem lehet feltételekhez kötni. Emiatt is joggal kapta a „vigasztalás fia” nevet. Aranyszájú Szent János szerint Barnabás rendkívüli adománya volt a szomorúak vigasztalása. A zsidók számára a név egyet jelentett a személyiséggel vagy a személy küldetésével, amire hivatott volt. (Ábrahám nevének jelentése: „sok nép atyja”, Mózesé pedig: „akit a vízből mentettek ki”.)

Barnabás 60 körül halt meg, egy későbbi legenda szerint megkövezték a ciprusi Salamisban. Itt temették el. Sírja hosszú időn át ismeretlen volt. 488 körül, Zénó császár idejében aztán egy helyen csodák történtek. Szent Barnabás maga mondta el álmában a szalamiszi püspöknek, hogy ott van a sírhelye. A sírt megtalálták, és fölnyitották. A szent mellén egy pergamen feküdt Máté evangéliumával, amelyet Barnabás egykor saját kezével írt le. Az ereklyéket a császár Konstantinápolyba vitette, később Nicosiába, a Szent János-katedrálisba, Milánóba, valamint Toulouse-ba kerültek. 

Szent Barnabás sírja, mely jelentős zarándokhely Észak-Cipruson

Bár Barnabás nem tartozott a Tizenkettő közé (csak Alexandriai Kelemen és Caesareai Euszébiosz tud arról, hogy a 72 tanítvány egyike volt), az ősegyház az apostol névvel tisztelte meg. Ünnepét a bizánci és a szír egyház a kezdetektől június 11-én üli. Róma a 11. században fogadta be az ünnepet.

A bizánci művészetben többnyire a vértanúk között ábrázolták, a középkorban néha előfordult az apostolok között is. Nyugaton főleg az itáliai művészetben szerepelt, a 14. századtól a Legenda Aurea alapján sorozatokban is. Az apostolok cselekedetei illusztrációiban Szt Pál társa. Attribútumai: fejsze, kő, könyv. A kádárok védőszentje, jégeső ellen kérik oltalmát.

Istenünk, te Szent Barnabás apostolt eltöltötted hittel és Szentlélekkel, és kiválasztottad a pogány népek megtérítésére. Add, hogy szóval és tettel hűségesen tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, amelyet ő oly buzgón hirdetett. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Margit nap – június 10.!

Ady Endre – Szent Margit legendája

Vallott nekem a Nyulak-szigete

Regék halk éjén. Íme, a titok:

Királyi atyja klastromba veté

Legendák szűzét, fehér Margitot.

.

Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.

Ájulva hullt egy durva szó miatt.

S robogtak a királyi udvaron

Hajrázó, vad, bozontos férfiak.

.

Nyugatról várt sokáig valakit.

Nem vadbajszú, lármás, mokány nagyúr,

Dalos, törékeny, halk fiú legyen,

Asszonyos, kósza, könnyes trubadúr.

.

Már régen várt s megbénult szive.

Zúgott a vár, prüszkölő kún lovak

Hátán érkeztek hetyke magyarok.

Ő nem jött: egy csöndes álom-lovag.

.

Ő nem járt a Duna táján soha,

Egy halk dalú és halk csóku legény.

És Jézusnak áldozák Margitot,

Ki ott halt meg a Nyulak-szigetén.

Pio atya születésére emlékezünk

Pio atya a 20. századi egyháztörténet egyik legmisztikusabb alakja. Küldetését a saját korában az egyház vezetői sem értették meg teljesen, ezért számtalan támadásnak volt kitéve. Tanításai, jóslatai azonban időtál-lóak, bármely kor embere, ha azok szerint tud és akar élni, biztos lehet benne, hogy megtalálta a helyes ösvényt. Részletes életrajzát, papi működését megismerhetjük a róla írt könyvekből, az életét feldolgozó filmből, ám ami a legfontosabb: tanításainak és emberi tulajdonságainak a figyelemmel kísérése, ezek segíthetnek bennünket legjobban.

Francesco Forgione néven látta meg a napvilágot 1887. május 25-én a dél-olaszországi Pietrelcinában, pásztorkodással foglalkozó szülők gyermekeként. Négy testvére volt: bátyja, Michele és húgai, Felicita, Pellegrina és Grazia. Gyermekkora jó családban, mélyen vallásos légkörben telt, minthogy szülővárosának és környékének keresztény hagyományai erősek voltak. Gyermekkori önmagát „sótlan makaróniként” jellemezte, hiszen nem volt benne barátai csínytevéseiben, inkább félrevonult kedvenc fája árnyékába, és imádkozott, kereste a kapcsolatot Istennel. Tízéves korában érett meg benne az elhatározás, hogy életét Isten szolgálatára szenteli. Családja és szülei sok áldozatot hoztak a fiú kitaníttatá¬sáért, hogy felkészülten vághasson neki a hosszú útnak. 1903. január 6-án lépett be a morconei kapucinus ferences testvérek rendjébe, s ekkor kapta a Pio testvér nevet is. Ezután egészségi gondjai miatt hosszú éveket töltött a szülői házban, ahol elmélyítette kapcsolatát Istennel, majd 1910. augusztus 10-én Beneventóban pappá szentelték, s ezzel elérte életének egyik legfontosabb célját, azt az állapotot, amelyben további küldetését teljesíthette. 1916. szeptember 4-én került San Giovanni Rotondo kolostorába, amelyet a hátralévő életében egy ízben hagyott csak el rövid időre, amikor besorozták katonának. Szent szolgálata e világban 1968. szeptember 23-án ért véget.

Megannyi hozzá köthető csoda hatására 1998-ban, halálának harmincadik évfordulóján II. János Pál boldoggá, majd 2002-ben szentté avatta. Pio atya életét megannyi rejtélyes, misztikus történés kísérte végig. Ezek közül talán a legfontosabbak a stigmák. Szent Ferenc óta ő volt az egyetlen ember, aki megkapta Jézus mind az öt szent sebhelyét. Pio atya gyakran imádkozott és meditált Jézus szenvedéseiről, mindannyiszor hevesen sírni kezdett, amikor megértette, mit tett értünk a Megváltó. Két fontos, ám egyszerű kérése volt az Úrhoz: érezhesse testében és lelkében azt a fájdalmat, amelyet Jézus a kínszenvedései alkalmával elviselt, valamint érezhesse azt a hatalmas szeretetet, amely Jézust jellemezte, amely arra sarkallta őt, hogy vállalja az emberiségért a szörnyűségeket. 1911. szeptember 7-én jelentek meg először a szent sebek, majd néhány nap múlva eltűntek. Ez 1918. szeptember 20-ig hetenként megismétlődött. Pio atya minden héten átélte Jézus szenvedéseit, a töviskoszorúzás és a korbácsolás borzalmait is. A stigmák pedig 1918-tól haláláig megmaradtak a testén, amelyeket igyekezett eltitkolni a világ elől, ám nem maradhattak sokáig rejtve. Amikor az atya misét celebrált, az oltári szentség felmutatása közben mindig extázisba esett, ilyenkor a sebekből erősen megindult a vérzés. Halála előtt néhány héttel tűntek el, amikor a lehető legbiztosabban megértette, testileg és lelkileg is felkészült, hogy az Úr oldalán helyet foglaljon.

Nem csupán Jézus sebei teszik különlegessé az utókor számára, rengeteg csoda köthető a nevéhez: menthetetlennek tűnő betegek meggyógyítása, kishitű emberek helyes útra terelése, de csoda például Pio gyóntatópapi tevékenysége is. A szent gyónás alkalmával, mélymeditációjának köszönhetően, sokszor nem is kellett a hívőknek elmondaniuk a bűneiket, mert az atya már tudta azokat, s a feloldozást is megadta. Megadta annak a vatikáni küldöttnek is, aki hosszú éveken át azt próbálta bebizonyítani, hogy Pio atya csak egy kuruzsló szerzetes, stigmái pedig nem is léteznek. Ezzel is tanúbizonyságot tett roppant jámbor természetéről és az emberek iránti végtelen szeretetéről. Ő mindig mindenkinek megadta a megfelelő tiszteletet, azoknak is, akik megpróbálták meghurcolni, megalázni. Nem engedte a híveinek sem, hogy mérgükben ócsárolják ezeket az embereket. Megpróbáltatásból pedig neki nem csak az emberek miatt jutott: egész életében számtalan formában kísértette őt a gonosz, ám ő ezeket a próbákat is kiállta, és semmi sem tudta eltéríteni Jézus követésétől… Pio atyát leginkább a következő tulajdonságok jellemezték: jámborság, nagylelkűség, alázat, keménység és a legmélyebb hit Istenben. Ezen vonásoknak köszönhetően válhatott olyan nagyszerű pappá, igazságos és bölcs emberré, Isten egyik legkitűnőbb tanítványává, aki miatt mi is végtelenül büszkék lehetünk arra, hogy embernek születtünk.

Magyarország gyönyörű, nagy madara

Pio atya számtalan, jövőben bekövetkező dolgot megjósolt, ilyen volt például, amikor 1947-ben azt mondta, hogy az őt meglátogató ifjú papból, Karol Wojtylából „egyszer még pápa lesz, nagyon jó pápa”. Volt azonban egy jövendölése a magyarokkal kapcsolatban is, nevezetesen: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” Ez Pio atya egyik kevéssé ismert jövendölése, ám nekünk, magyaroknak érdemes megismernünk, érdemes tudnunk, hogy élt a 20. században egy szentéletű barát, aki jó véleménnyel volt nemzetünkről. Ezt manapság különösen fontos szem előtt tartanunk, amikor rengetegen próbálják elhitetni népünkkel, hogy semmire sem vagyunk valók, hogy nincs helyünk a világban.

Szerző: vitéz Sereg László (archív, 2010)

1431. május 30-án Rouenban eretnekség és bűbájosság vádjával máglyán megégették Jeanne d’Arc-ot.

Jeanne d’Arc, Szent Johanna, (Domrémy, 1412. január 6. – Rouen, 1431. május 30.) az „orléans-i szűz”, katolikus szent, francia nemzeti hős. A százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban.

Johanna hangoztatta, hogy látomásaiban Isten jelent meg előtte, és kérte, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. Hírnevet akkor szerzett, amikor Orléans városát 9 napos ostrom után felszabadította, és több gyors győzelmet aratva felszabadította a Loire völgyét. A hadjáratot követően 1429. július 17-én VII. Károlyt Reimsben királlyá koronázták.

Egy la-charité-sur-loire-i novemberi és decemberi kisebb ütközet után, Jeanne Compiègne-be ment a következő áprilisban, hogy védekezzen az angol és burgund ostrom ellen. Egy vakmerő ütközetben, 1430. május 30-án, amikor parancsot adott a visszavonulásra, vállalta, hogy utolsóként hagyja el a csatateret, de a burgundok körbevették a hátvédet, s egy íjász leszállította a lováról, de Jeanne kezdetben nem adta meg magát. Szokás volt ebben az időben, hogy egy hadifoglyot kiválthatott a családja. Sajnos Jeanne családja hiányt szenvedett a pénzügyi erőforrásban. Sok történész elítéli VII. Károlyt, amiért nem avatkozott be. Jeanne többször is próbált megszökni, egy alkalommal Vermandois-ban egy 21 méter magas toronyból ugrott ki egy vizesárok puha talajára, miután egy burgund városból, Arras-ból szállították át. Végül az angol kormány megvásárolta Fülöp hercegtől 80 000 font váltságdíj fejében. Beauvais püspöke, az angolokhoz hű Pierre Cauchon kiemelkedő szerepet vállalt ebben az alkuban és a későbbi tárgyaláson is.

Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál. A Pierre Cauchon beauvais-i püspök, párizsi egyetemi doktor vezetésével ülésező egyházi törvényszék visszaeső eretnekség vádjával halálra ítélte.

A máglyahalált 1431. május 30-án szenvedte el a roueni place du Vieux-Marché-on(wd). Szemtanúk leírása szerint Rouen régi piacterén egy magas oszlophoz kötözték. Jeanne megkérte a két papot, Martin Ladvenu és Isambart de la Pierre feltétlenül, hogy tartsanak egy feszületet előtte. Egy paraszt szintén felállított egy keresztet, melyet a ruhája elé tartott, miközben már meggyújtották a máglyát. Miután a tűz kialudt, az angolok átgereblyézték a hamut, hogy kiszedjék az elszenesedett testet, majd még kétszer megégették, hogy a test teljesen hamuvá váljék, és ezáltal megakadályozzák bármiféle ereklye begyűjtését.

Katolikus források szerint hamvait az angolok a Szajnába szórták, nehogy maradványait valaki boszorkányságra használja. A hóhér, Geoffroy Therage később állította,„nagyon féltem, hogy elkárhozok.”

A posztumusz perújrafelvétel a háború befejezése után vette kezdetét. Az főinkvizítor, Jean Bréhal és Jeanne anyja, Isabelle Romée kérésére III. Kallixtusz pápa engedélyezte az eljárást, melyet az „érvénytelenítő tárgyalásként” ismerünk, amelynek célja az volt, hogy kinyomozzák, vajon az elítélő tárgyalást és a döntéshozatalt igazságosan kezelték-e, illetve összhangban van-e az egyházjoggal. A nyomozás egy pap, Guillaume Bouille vizsgálatával kezdődött. Bréhal 1452-ben vezetett le nyomozást, majd hivatalos fellebbvitel következett, 1455 novemberében. A fellebbviteli folyamaton részt vett Európa egész papsága, akik megtekintették a mértékadó udvari eljárást. Teológusok egy bizottsága 115 szemtanú előtt értékelte ki a vitatott tárgyalást. Brehal 1456 júniusában ismertette a eredményt, mely Jeanne-t mártírnak mondja ki, a megdicsőült Pierre Cauchont pedig eretneknek nyilvánítja, minthogy bűnösnek ítélt egy ártatlan lányt világi vérbosszú hajszolásában. Az udvar 1456. július 7-én ártatlannak nyilvánította Jeanne-t.

Hat évszázadon át hatott tragikus sorsa a nyugati kultúrára, a franciára természetesen kiemelkedően erősen, a francia politikusok ma is szívesen hivatkoznak rá. Személye körül erős megosztottság alakult ki, egyesek hittek a lány tisztaságában és abban, hogy Isten szólította meg, míg mások a Sátán angyalbőrbe bújt küldöttének vélték. Az egyik legjobban ismert tény Jeanne-ról, hogy a római katolikus egyház egy szentje. Szentté avatásának folyamata majdnem fél évezredig tartott, de a viták a katolikus egyházhoz való viszonyáról már életében, 1429-es színre lépésekor elkezdődtek, amelyeket végül ötszáz évvel később az 1909. április 18-i boldoggá és 1920. május 16-i szentté avatása zárta le.

Jeanne d’Arc számos művészt és rendezőt megihletett, számos festmény, zenemű, színpadi mű készült az ő ihletésére, de a filmvilágban is megtalálta útját.

Képek:

– Jules Eugène Lenepveu: Jeanne d’Arc máglyahalála, (1890)

– Orléans ostroma Jules-Eugène Lenepveu festményén. Középen Jeanne d’Arc, jobboldalt burgund íjászok

– Jeanne d’Arc boldoggá avatása 1909. április 18.

(Wikipédia)

A „bohócruhás misztikus” – Néri Szent Fülöp áldozópap

KULTÚRA – 2022. május 26., csütörtök | 6:00

A „bohócruhás misztikusra”, a fiatalok és a reumás betegek védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, május 26-án.

Fülöp 1515. július 21-én született Firenzében. A kis „Pippo buono” mindenki kedvence volt, közvetlenség, dús fantázia és nagy lelkesedni tudás jellemezte. Rendkívüli érzéke volt a tréfákhoz. Alakján valamiféle sugárzó tisztaság ömlött el. Korán elvesztette édesanyját, apja pedig – szegények lévén – nagybátyjához küldte tanulni, aki gazdag kereskedő volt. Az ő keze alatt kitanulta ugyan mesterséget, de aztán Rómába ment, hogy filozófiát és teológiát tanuljon. Szabadidejében felkereste az örök város templomait és műemlékeit. Gyakran töltötte az éjszakát egy-egy templomban imádkozva. Belső élete Isten és az ő titka maradt.

Ludovico Stern: Néri Szent Fülöp (18. század)

A szentmise bemutatása közben órákat elragadtatásban töltött. Rendkívüli látomásokban is részesült, közülük a legnevezetesebb volt, amikor 1544-ben bensőséges imába mélyedve azt látta, hogy valami nagy fényesség, egy tűzgolyó közeledik feléje, és ajkait perzselve szívéig hatol. A földre zuhant, és föl kellett tépnie a ruhát a mellén a tűz heve miatt. Közben ezt dadogta: „Hagyd abba, Uram, túl sok ez!” Egész teste reszketett, és amikor kezét a szívére tette, ökölnyi dudorodást érzett, amely többé nem múlt el. Ettől kezdve a legkisebb Istenre irányuló gondolat olyan szívdobogást váltott ki Fülöpben, hogy a körülötte lévők is hallották. Halála után a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat jegyzőkönyvben rögzítette, hogy szíve erősen megnagyobbodott: „szíve olyan nagy, amilyent még soha egyetlen embernél sem láttak”.

Néri Szent Fülöp hozta létre a Szentháromság Testvérületet, amely a zarándokok ápolásával foglalkozott. 1551-ben szentelték pappá. Papsága kezdetén megalapította az Oratóriumot, azt a helyet, ahol imádkoztak, találkozókat szerveztek. Jöttek művészek, kereskedők, a város mindenféle lakója, még papok is, akikkel később Fülöp megalapította az Oratoriánusok Kongregációját, mely 1575-ben kapott pápai jóváhagyást. Az alapító rendkívüli személyisége és az a lelkület, amely az Oratóriumot jellemezte, olyan erővel vonzotta az embereket, hogy aki egyszer átlépte küszöbét, az mindig visszatért.

A lelkipásztorkodás korábban nem tapasztalt stílusa és a jámborság új arca annyira megragadta az embereket, hogy nem tudtak elszakadni tőle. Az Oratórium tagjai az élő hit és a hiteles öröm közösségét hozták létre. Ez volt Szent Fülöp lelkivezetésének négy alapelve: megvetni magadat, megvetni a világot, senki mást meg nem vetni, nem törődni mások megvetésével. Vonzereje a belőle áradó öröm volt.

Rómában az utcaapostolkodásnak szentelte napjait. Nem tartott az embereknek dorgáló beszédeket, jobban szeretett vidám beszélgetést kezdeményezni az utcán csavargó ifjakkal, a firenzei kereskedőkkel, az apró üzletek tulajdonosaival és a szegény művészekkel. Szellemesen és népies szókimondással kezdte, hogy azután – megnyílt szívük láttán – hirtelen megkérdezze: „Mikor szedjük össze végre bátorságunkat, hogy elkezdjünk valami jót tenni? Nem késlekedhetünk vele, mert a halál sem késlekedik!”

Szívesen volt együtt pajkos fiatalokkal az utcán vagy kinn a szabadban. Gyakran egész csapat töltötte meg a szobáját. Amikor hangoskodtak játék közben, Fülöp ennyit mondott nevetve: „Ha nem követnek el bűnt, tőlem akár fát is hasogathatnak a hátamon!”

„Szinte mindig utcagyerekek és rongyosok társaságában látták. Lelkierejének forrás az imádság volt. Egyéniségének kedves és szolgálatkész épületét az ima és az öröm alapjaira állította.” (Várnai Péter)

Cristoforo Santanna: Fülöpnek megjelenik a Szentlélek  (1792)

Róma közelében az egyik kolostorban volt egy apáca, akinek állítólag természetfölötti látomásai és elragadtatásai voltak. A pápai hatóság Fülöpöt bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp rossz időben gyalog ment ki oda. Hívták az apácát, Fülöp pedig anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: „Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a feladatomat” – mondta, s azonnal visszatért megbízóihoz. „Az a nő nem szent – tájékoztatta őket –, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.”

Amikor már életében szentként akarták tisztelni, hevesen tiltakozott ellene és igyekezett komolytalanul viselkedni. Hogy csökkentse azt a nagy tiszteletet, amellyel hozzá közeledtek az emberek, s hogy magát megalázza, nem egyszer megjátszotta a csodabogarat, sőt egyenesen a bolondot. Időnként fordítva vette föl ruháját, máskor azt látták, hogy egy köteg bogáncsot tart a kezében, és meg-megállva bolondos élvezettel szagolgatja. Nyilvános tereken táncolt, s bort ivott egy üvegből. Arcának csak egyik feléről vétette le a szakállat és félig borotváltan ugrándozva, táncolva járt az emberek közt.

Ha erényeit dicsérték, így imádkozott magában: „Uram, ne bízz Fülöpben. Ha megfosztanál kegyelmeidtől, még ma elvesznék, és elkövetném a világ összes bűnét!”

Pietro da Cortona: Szent Fülöp látomása (1664-65)

Noha viselkedése miatt néhány évre eltiltották a lelkipásztori munkától, a rómaiak, akik ismerték őt, tökéletesen értették iróniájának és életmódjának miértjét. Ezért is nevezték el őt „bohócruhás misztikusnak” és „római Szókratésznak”. Így lett Néri Fülöp, a firenzei, „Róma második apostolává”.

Hosszú betegeskedése végén 1595. május 25-én, úrnapján reggel mutatta be utolsó szentmiséjét „örömtől ujjongva és énekelve”. Rajta kívül senki sem gondolt közeli halálára. Azonban este azt mondta mosolyogva lakótársainak: „Most meg kell halnom.” Azután lefeküdt. „Nem félsz?” – kérdezte az egyik testvér. Fülöp megrázta fejét, és derűsen azt mondta: „Nem félek. Isten jó. Majd egy kis elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan Fülöpjével szemben.” Este, mint mindig, meglátogatták a testvérek mindnyájan, megkapták áldását, s május 26-án éjjel három órakor Fülöp meghalt. Ereklyéi a római Santa Maria in Vallicella (Chiesa Nuova) templomban találhatók.

Santa Maria in Vallicella (Chiesa Nuova), Róma

Szenttéavatási eljárása már halála után két hónappal elkezdődött. 1615. május 11-én avatták boldoggá, majd 1622. március 12-én Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt szentté. Ünnepét 1625-ben vették föl a római kalendáriumba, május 26-ra.

Istenünk, te mindenkor az életszentség dicsőségével tünteted ki hűséges szolgáidat. Gyújtsd lángra bennünk is a Szentlélek tüzét, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan áthatotta. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Legyetek jók, ha tudtok című film megtekinthető ITT.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Képek: Wga.hu; Wikipédia; Kamalduli.blogspot.hu

Magyar Kurír

Május 22-én, Casciai Szent Rita szerzetesnőt, “a lehetetlen ügyek pártfogóját” ünnepli a Katolikus Anyaszentegyház…

“Olaszországban, az umbriai kis hegyi faluban Rocca Porenában született 1380-ban. Szülei jómódú, tekintélyes emberek voltak. Gyermeküket taníttatni akarták, de a kisgyermek Rita másra vágyott. Az evangélium alapján a szegényebb életet kívánta, fontos volt számára az imádság és a szeretet különböző gyakorlatai.Sokat imádkozott, kereste Jézus akaratát, Isten kedvét. Mikor eladósorba került, szülei sokáig győzködték, mert egy jómódú, de heves és meggondolatlan fiatalemberhez akarták férjhez adni. Sok imával készült a házasságára, elhatározta, hogy férjét megváltoztatja. Ez a következetes szeretetével sikerült is. 18 évig éltek békében és két fiuk született.A szomszédjával egyszer aztán mégis csak összeverekedett a férj és a verekedésben a szomszéd meggyilkolta Rita férjét. Fiai ekkor a helyi szokás szerint vérbosszút esküdtek. Rita élete legnagyobb feladatát kellett, hogy megoldja: megbocsátani férje gyilkosának és fiait is rávenni a megbocsátásra. Sikerült neki. A vérbosszú elől menekülő szomszédot ő vezette biztonságba, fiait is lecsillapította.Rita jóságáról és szeretetéről sok legenda született, a “lehetetlen ügyek pártfogójának” nevezték el. Fiai halála után szerzetbe vonult, a cassiai Ágoston rendi apácákhoz. Mintakép volt a szeretet, fegyelem, engedelmesség területén. A szenvedéseket, amit betegsége okozott, óriási türelemmel viselte.1457. május 22-én halt meg. (Más forrás szerint 1434-ben.) A casciai kolostor templomában van a sírja, zarándokhely. Hivatalosan 1900-ban avatták Ritát szentté.” (Forrás: www.katolikus.hu)EWTN | Élő igazság. Katolikus élet.

Május 4. Szent Flórián napja és egyben a magyar tűzoltók napja.

Életéről az első fennmaradt írás 511-ből származik, Eugippius tollából. A Vita Sancti Severini fontos forrása az 5-6. századi Közép-Európának, Noricumnak és Rhaetiának. Ugyanakkor ahány Szent Flóriánról szóló cikket olvasunk, annyi féle különböző, egymásnak sokszor ellentmondó információt találunk.A legkorábbi magyarországi Flórián ábrázolás a XV. századból ismeretes a török hódoltság megszűntével a betelepült németek révén. Később az egyre szaporodó, egész falvakat, városokat elpusztító tűzvészek nyomán egyre több kép, szobor vagy kápolna készült, szentmiséket tartottak, harangoztak, sőt néhol böjtöltek a tiszteletére. A “tüzes” mesterségek – pékek, kéményseprők, kovácsok – képviselői választották külön védnökük gyanánt. Szent Flórián ünnepét országszerte többfelé megünnepelték az önkéntes tűzoltóegyletek tagjai.Szent Flórián valamikor 240 körül született és a krónikák szerint 304. május 4-én szenvedett vértanúhalált. Több csodás esemény beszélnek el róla a régi krónikák. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik történet szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befedni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: „Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!” Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.Vértanúságáról szóló történetét a kódexek is megőrizték. A Berni Kódex adatait egészíti ki a “Passio St. Florian”, a tulajdonképpeni legenda, ami két kéziratból maradt ránk a IX. század végéről. Florianus Cesiaban (a mai Felső-Ausztria területén) született a III. század második felében. Diocletianus császár uralkodása idején lépett be légiósként a római hadseregbe, ahol tehetsége, bátorsága révén gyorsan haladt előre a katonai pályán, rövidesen Caecia erőd parancsnoka lett. Az erődben egy alkalommal hatalmas tűzvész tört ki, amelyet Flórián fékezett meg. Katonái, akiket a tűzhaláltól mentett meg, Flórián csodás hatalmának tulajdonították megmenekülésüket. Flórián vesztét is a katonáiért érzett odaadása okozta:“Diocletianus és Maximian császárok uralkodása idején üldözték a keresztényeket. Ebben az időben a Noricum-parton Aquilius helytartó kormányzott, aki Lorchba érkezése után nagy buzgalommal látott hozzá a keresztények felkutatásához. Florianus katonái közül is elfogtak negyvenet, kiket hosszú kínzások után tömlöcbe vetettek. Florianus igazságérzete, emberségessége fellázadt Aquilius kegyetlenkedései ellen, börtönbe vetett 40 társa mellé állt, magát is kereszténynek vallva. Ezt megtudva a helytartó felszólította, hogy áldozzon az isteneknek, ezt azonban Florianus megtagadta. Ekkor kegyetlenül megkínozták, majd kínpadra feszítették. Végül megszületett az ítélet és a császár parancsára 304. május 4-én malomkővel a nyakában az Enns folyóba vetették. A hóhér, aki bedobta megvakult, a folyó megijedt és a holttestet egy kiálló sziklára sodorta, ahol egy sas kiterjesztett, keresztet formáló szárnyakkal őrizte. Majd a szent megjelent egy asszonynak és megmutatta a helyet, ahol a holtteste található. A jelenés után az asszony befogta az igavonó állatokat, az Enns folyóhoz hajtott és megtalálta a holttestet, amit a pogánytól való félelmében szalmával és lombbal takart le. Az úton az igavonó állatok úgy kifáradtak, hogy egy lépést sem mentek tovább. Akkor az asszony fohászkodására egy forrás fakadt a földből, amely még ma is ad vizet. A felfrissült állatok továbbmentek, majd megálltak azon a helyen, amit a szent megjelölt. Sietve és titokban temették őt el. A sírnál számos csoda történt; gonosz szellemeket űztek ki emberekből, betegek gyógyultak meg és találtak enyhülést. Mindez történt a Noricum-part közelében Lauriacumban, Diocletianus és Maximian uralkodása idején, amikor Aquilinus volt a helytartó.”A hagyományoknak megfelelően 1991 óta minden évben május 4-én tartják „ A magyar tűzoltók napját”, ami egyben Szent Flórián napja is, aki a tűzoltók védőszentje. Széchenyi Ödönnek, a „legnagyobb magyar” fiának, a magyar tűzvédelem legfontosabb alakjának közbenjárására a tűzvédelem eszköz- és követelmény-rendszerének kidolgozásával, saját szaklap és segélyegylet alapításával megalakult a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség (1870), amely 1936-ban az első tűzvédelmi törvény kiharcolásával alapozta meg tekintélyét.Források: Wikipédia, Katolikus.hu, Sulihalo.hu

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

KULTÚRA – 2022. május 3., kedd | 6:00

Fülöpre és Jakabra, Krisztus apostolaira emlékezünk ünnepükön, május 3-án.

Az evangéliumok és Az apostolok cselekedetei nem beszélnek bőven sem Fülöpről, sem Jakabról. Az apostolnévsorok (Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,14–15; ApCsel 1,13) Fülöpöt az ötödik, Jakabot, Alfeus fiát a kilencedik helyen nevezik meg.

Szent János evangéliuma szerint (1,43; 12,21) Fülöp a két testvérhez, Andráshoz és Péterhez hasonlóan a Galileai-tó mellől, Betszaidából származott. Keresztelő Szent János tanítványa volt. A meghívás elbeszélésén kívül Szent János még három alkalommal emlékezik meg róla: a kenyérszaporításnál, Jeruzsálemben, amikor a pogány görögök látni akarják Jézust, valamint az utolsó vacsora történetében.

Későbbi hagyomány szerint Fülöp három, prófétai tehetséggel megáldott lányával együtt a kisázsiai Hierapoliszban élt, ott is halt meg. Domitianus császár idejében keresztre feszítették.

Szent Fülöp szobra a lateráni bazilikában
(Giuseppe Mazzuoli alkotása)

Az apostolok sorában a 13. század elején még szakáll nélkül, ifjúként, később hosszú szakállal ábrázolták. Attribútumai: a 12–13. századtól kereszt, mely a késő gótikában T-formájú vagy kettős kereszt is lehet, ritkábban kő vagy tál, melyen kígyó tekereg.

Jakabot, Alfeus fiát az apostolok névsorán kívül sehol sem említi meg az Újszövetség. Kérdéses, hogy azonosítható-e a „kisebb Jakabbal”, akinek anyját Márk Jézus kereszthalálának tanúi között megnevezi (15,40). Az újabb katolikus szentírástudomány arról sincs meggyőződve, hogy azonos az Újszövetségben többször említett Jakabbal, az „Úr testvérével” (Mt 13,55), aki Jeruzsálemben Jánossal és Péterrel az Egyház oszlopa lett (Gal 2,9; vö. ApCsel 15,13–21; 21,18–25). Miután Péter elhagyta Jeruzsálemet (ApCsel 12,17), ez a Jakab állt a jeruzsálemi egyház élén (vö. Gal 1,19; 2,9.12), és az apostoli zsinaton vezető szerepet töltött be. Ő fogalmazta meg az apostoli határozatokban foglalt fenntartásokat. Az szintén kérdéses, hogy Jakab levelének írója azonosítható-e Alfeus fiával az apostolok sorából.

Utoljára az ApCsel 21,18 említi. Jóllehet a zsidó keresztényektől elvárta a mózesi törvények megtartását, elismerte a keresztények szabadságát a törvényt illetően. A pogányok iránt türelmes magatartást tanúsított. A zsidók körében, akik közül sokakat megtérített, nagy tekintélye volt.

A hagyomány szerint 62-ben szenvedett vértanúságot. II. Ananosz főpap fölbujtására megkövezték és a jeruzsálemi templom párkányáról a mélybe taszították; egyik megkövezője ványolórúddal sújtotta fejbe. A közelben temették el, a Kidron völgyében. Az örmény hagyomány szerint sírja az apostoli örmények jeruzsálemi székesegyházának főoltára alatt van. Jeruzsálemben ereklyéi megtalálása napján, december 1-jén és az ereklyék átvitele évfordulóján, május 25-én ünnepelték. Keleten december 28-án emlékeztek püspökké szentelésére, október 23-án pedig egy konstantinápolyi templomának felszentelését ülték. Nyugaton március 15-én halála napjára emlékeztek, május 1-jén pedig a római Tizenkét apostol-templom fölszentelési ünnepén emlékeztek rá Fülöp apostollal együtt.

Szent Jakab szobra a lateráni bazilikában 
(Angelo de Rossi alkotása)

Fülöp és Jakab tisztelete a 6. századtól bizonyítható liturgikus könyvekből. Mindketten a kalaposok, posztónyírók, szatócsok védőszentjei. Ereklyéik Konstantinápolyon át Rómába kerültek, a Tizenkét Apostol-templomba. Ünnepnapjuk e templom fölszenteléséhez kapcsolódik. A templomot május 1-jén szentelték föl a 6. század második felében. Mivel 1955-ben május 1-je Szent József ünnepnapja lett, a legközelebbi szabad napra, május 11-re helyezték az apostolok ünnepét. 1969-ben május 3-ra került az emléknap.

* * *

A Biblia mindkét apostolról nagyon keveset mond, Jakabbal kapcsolatban pedig a végsőkig tartózkodó. A szűkszavú evangéliumi tudósítást azonban kiegészítette az idők során a képzelet.

Fülöp, ez a betszaidai halász jóságos és vidám ember volt. Akinek dolga akadt vele, jól érezte magát a közelében. Semmi sem tudta kizökkenteni nyugalmából. A legvadabb viharban is nótát fütyörészett. Szívesen tréfált az asszonyokkal, mikor halat vettek tőle; ha pedig gyermekek lesték, hogyan foltozza hálóját, egész tengerészhistóriákat kerekített nekik.

Filippino Lippi: Fülöp keresztre feszítése (1487–1502)

Amikor az Úr hívta, Fülöp lelkesen követte őt. A vonakodó Natanaelt kézen fogva vezette Krisztushoz: „Jöjj és lásd!” (vö. Jn 1,44–46).

Az Úr Fülöphöz fordult annak a napnak estéjén, amikor a hegyen a néphez beszélt – jóságos tekintetéből kiolvashatta csendes töprengését, hogyan lehetne jóllakatni ezt a sokezres hallgatóságot. „Fülöp, honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek?” – kérdezte Jézus. Fülöp rögtön válaszolt: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég ahhoz, hogy mindenkinek csak egy kevés is jusson!” (Jn 6,5–7)

Jó Fülöp! Dénárral tudsz számolni, de nem Mestered mindenhatóságával és jóságával. Mélységes csodálkozás ragadhatta meg szívét, amikor tanúja lett a kenyérszaporításnak.

A szeretetreméltó Fülöpnek adják elő a görög zarándokok szerény kérésüket: „Uram, szeretnénk Jézust látni” (vö. Jn 12,20–22). Fülöp bizonytalan, hiszen a Jézust keresők nem zsidók. Először barátjával, Andrással együtt megfontolja a dolgot. Aztán együtt mennek Jézushoz. És ő örül a legjobban, hogy az Úr nem tagadja meg a kérést.

Nem könnyű az Urat igazán megismerni. Fülöpnek újból meg kellett ezt tapasztalnia, amikor az utolsó vacsorán azt kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” Jézus ezt válaszolta: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem lát, az Atyát is látja!” (Jn 14,8–9)

Szent Jakab (ábrázolás II. Baszileiosz menologionjából, 1000 körül)

Jakab, aki hajójával ugyanazt a tavat járta, más volt: csendes, befelé forduló ember. Már ifjú korában letette a nazireus fogadalmat, amely megtiltotta a bor és a hús fogyasztását. Alfeus fia csöndesen, hallgatagon járt Krisztus kíséretében. A komoly férfinak gyakran különösnek tetszhetett Mestere. A szigorú vezeklőnek minden bizonnyal el kellett gondolkoznia, amikor az Úr a többiekkel együtt a kánai menyegzős házba vitte, s az ünneplőket jó néhány korsó borral meg is ajándékozta. De engedte magát vezetni, és az Úr a komoly férfi akaratát nagy feladatok felé tudta irányítani.

Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket Szent Fülöp és Szent Jakab apostol ünnepével. Tekints imádságaikra, és add, hogy részesedve Fiad szenvedésében és feltámadásában, eljussunk örök látásodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Sellye (Baranya m.) szóhagyományában a „Leveles” jelzővel illetik Fülöp apostolt. Ez a zöld ág, zöld levél kultuszára utal. A föld termékenységének istennője a rómaiaknál Maia volt, róla nevezték el május hónapot. Az Egyház bizonyára nem ok nélkül rendelte május elejére Fülöp és Jakab apostolok ünnepét, ezzel kívánta megszentelni, megszelídíteni a májushoz fűződő archaikus képzeteket. Temesvári Pelbártnál olvassuk a legendát: amikor Fülöp apostol Hierapolisz városába érkezett, a hitetlenek azt a házat, amelyben megszállt, faággal jelölték meg, hogy majd másnap hajnalban rátámadjanak és megöljék. Reggelre azonban Isten angyala a város minden házára hasonló zöld ágat tűzött, és így szándékukban megszégyenültek a pogányok. Más hagyomány szerint mindkét apostol fa által szenvedett vértanúságot: Fülöp keresztfán, Jakab pedig gyapjúványolók rúdjától.

Egy másik magyarázat szerint a májusfa eredete az, hogy Fülöp és Jakab apostoloknak térítő útjuk során egy Valburga nevezetű szűz leány volt a segítőtársuk. A leányt a pogányok megrágalmazták. Valburga azonban, hogy a gúnyolódókat megszégyenítse, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, letérdepelt és imádkozott előtte, mire a száraz fa a pogányok szeme láttára kizöldült. Innen eredt a keresztény fiatalságnál a májusfa állítása. Ez a magyarázat összefügg a Tannhäuser-motívummal, és a Walpurgisnacht hagyományaival, és minden bizonnyal középkori eredete van. Egy régi esztergomi misekönyv, valamint a soproni Golso-kódex (1363) az apostolok ünnepén Valburgáról is megemlékezett.

Nagykörü (Jász-Nagykun-Szolnok megye) jámbor öregasszonyai a 20. század elején még úgy beszélték, hogy a májusfa azokra az időkre emlékeztet, amikor a 72 tanítvány tanítani ment. Volt köztük egy szent életű lány is, de nem hitték el róla, hogy ártatlan. Azt mondták az emberek: elhiszik, ha a földbe szúrt száraz gally reggelre kizöldül. A fa május hajnalára kihajtott. A katolikus csíki székelyek által őrzött hagyomány, a zöldfarsang, vagyis Fülöp és Jakab megtisztelése sokáig élt. A lányok kapujába Jakab napján hajnalban ágakat vertek, ezeket szalagokkal díszítették. Az ágakat jakabágnak, jakabfának, hajnalfának nevezték.

A tatai posztóványolók barokk céhpatrónusa Fülöp és Jakab volt, s ugyanígy a jáki fazekasoké is. A 18. században Kosd (Nógrád megye) és Szőreg (Csongrád megye) falvakban Fülöp és Jakab napján vajat szoktak köpülni, amit aztán fülfájás ellen használtak.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Magyar Kurír

Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje

KULTÚRA – 2022. április 29., péntek | 6:00

A misztikusra és tudósra, kontinensünk társvédőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, április 29-én.

Katalin az itáliai Sienában született 1347. március 25-én. A 14. század zűrzavaros évszázad volt, az egyetemes egyházat két nagy gond emésztette: a római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, emellett egyre fenyegetőbbé vált a török veszély. Ezekhez járult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.

Szent Katalin életrajzát gyóntatója és lelkivezetője, Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes és Katalin tanítványa, Tommaso Caffarini írták meg.

Katalin szülei, a sienai Benincasa Jakab kelmefestő mester és felesége, Lapa asszony huszonharmadik gyermeke volt. Már három éves korában rendkívüli jámborság jellemezte, hat évesen élte át első misztikus élményét: a házuk közelében lévő domonkos templom fölött megjelent neki Krisztus főpapi ruhában, a kíséretét Szent Péter, Szent Pál és Szent János evangélista alkották. Ezután a látomás után a lány megváltozott. Felnőttesen komoly lett, imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, a Szentlélek irányításával elkezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Egy év múlva tisztasági fogadalmat tett.

A család mindezt nem vette komolyan, s amikor Katalin tizenkét éves lett, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, türelemmel viselt mindent, s amikor tizenhat éves lett, felnőttként közölte övéivel, hogy inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Ekkor, az édesapa hatására, a család elfogadta szándékát.

Katalin alázatból nem lépett kolostorba és nem is lett soha apáca. A Sienában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére, mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját, változatlanul kitartott kérése mellett, s végül 1363-ban befogadták a nővérek.

A szent ekkor visszavonult családi házuk egy pinceszerű zugába, amit cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; csak vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi ételt is. Élete végén már csak az Eucharisztiából élt.

Mikor három éve tartott már ez a teljes magány, Krisztus megjelent Katalinnak, és gyűrűt húzott az ujjára (melyet mások nem láttak, csak Katalin), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően az Úr kiszólította őt magányából, és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalaként.

Lassan híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van. Kialakult körülötte egy tanítványi kör. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. Minthogy a vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé, aki ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt.

 Amikor visszatértek Sienába, pestis tört ki a városban. Katalin életét is kockára téve szolgálta, ápolta a betegeket, többeket csodával meggyógyított. Egy beteg ápolása során hősies önuralomról és türelemről tett tanúságot. Ezt követően éjszaka megjelent előtte Krisztus, és két koronát kínált neki: egy tövisből fontat és egy ékes aranykoronát, s megkérdezte, melyiket akarja választani erre az életre. A másikat az égben fogja viselni. Katalin akkor az izzó szeretet hevében kikapta az Úr kezéből a töviskoronát, és fejére tette. A tövisek fájdalmát még hosszú ideig érezte.

Egy másik látomásban Krisztus Katalin vállára helyezte az egyház hajóját. Ez ihlette Rómában, az Angyalvár mellett álló szobrát, mely egy láthatatlan, mérhetetlen súly alatt görnyedő alakot ábrázol.

1375. április 1-jén Pisában a szent megkapta a stigmákat, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.

A következő években rengeteg csodálatos megtérés, kibékülés, gyógyulás történt Katalinnak köszönhetően. Olvasott a lelkekben, megrögzött bűnösök tértek meg, régi-régi ellenségeskedések szűntek meg a szavára. Eközben fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért. Közvetített Avignonban a pápa és a vele szemben álló észak-itáliai városok között. Végül sok biztatása és imádsága eredményt hozott: a pápa megszökött Avignonból, és 1377. január 17-én bevonult Rómába. Március végén XI. Gergely meghalt, utóda VI. Orbán lett. Közte és a firenzeiek között ismét Katalin járta ki a békét.

Ezt követően Katalin hazatért, és diktálni kezdte – legtöbbször misztikus elragadtatásban – az isteni gondviselésről szóló könyvét, a Dialógust, valamint leveleit. Azért diktált, mert ő maga sokáig (amíg az írás és olvasás képességét misztikus módon meg nem kapta az Úrtól) nem tudott sem írni, sem olvasni. Levelei és a Dialógus is az egyházatyák műveinek hatnak, nem egy „műveletlen” sienai polgárlány alkotásainak. 1378 őszén, miután befejezte a Dialógust, levelet kapott a pápától, aki arra kérte, hogy menjen Rómába és legyen segítségére. Az 1379-es év levelezéssel, tárgyalásokkal, vezekléssel és imádsággal telt a pápa közelében. 1380 nagyböjtjére Katalin fekvő beteg lett. Tanítványai tanúsága szerint iszonyatos kísértéseket szenvedett, az ördögök valósággal tomboltak körülötte, míg végül április 29-én a tercia idején eltávozott égi Vőlegényéhez.

Rajmund így fejezi be a legendáját: „A vértanúk közül sokan rövid szenvedéssel adták oda életüket. Katalin tizenhárom héten át gyötrődött úgy, hogy közben napról napra nőttek a kínjai, s ő mindig vidám lélekkel viselte azokat. Mindenért hálát adott, és könnyű lélekkel ajánlotta föl életét Krisztusnak, hogy kiengesztelje Őt a népért, és megmentse az egyházat a botrányoktól. Sem az ok, sem a szenvedés nem hiányzott ahhoz, hogy tökéletes vértanú legyen. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy az égben nemcsak a vértanúság vágya miatt ünneplik őt, hanem a tényleges vértanúság koronáját is elnyerte. Ezen az alapon értelmes embernek be kell látnia, hogy Katalin szenttéavatási perében gyorsabban lehet eljárni, ugyanúgy, mint a vértanúk esetében szokta tenni az Egyház.”

Ezért olykor a hármas koronával ábrázolják Szent Katalint: a szüzesség, a bölcsesség és a vértanúság égi koronájával.

II. Piusz pápa avatta szentté 1461. június 29-én. 1939-ben lett Itália védőszentje Assisi Szent Ferenccel együtt, 1970-ben pedig Avilai Szent Terézzel együtt egyházdoktorrá avatták. Szent II. János Pál pápa 1999-ben Svéd Szent Brigittával és Edith Steinnel együtt Európa társvédőszentjévé nyilvánította.

Istenünk, te Sienai Szent Katalin szívében fellobbantottad az istenszeretet tüzét, hogy szemlélje Krisztus Urunk szenvedését, és Egyházad szolgálatára szentelje életét. Közbenjárására add, hogy akik részesedünk Krisztus szenvedésében, mindörökre ujjongjunk dicsősége kinyilvánulásakor. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei. Az öreg földrész hagiográfiája

Magyar Kurír

Szent Márk evangélista

KULTÚRA – 2022. április 25., hétfő | 6:00

Szent Márk evangélistára emlékezünk ünnepén, április 25-én.

Márk életéről Az apostolok cselekedeteiből és Szent Péter első leveléből tudunk.

Péter „elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az apostolok pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott itt Márk az Úr elfogatásának éjjelén. Amikor ugyanis az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, „egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott” (Mk 14,51–52).

A feltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).

Az apostolok cselekedeteiben három néven is találkozunk vele: előfordul mint „Márknak nevezett János” (12,12.25), mint „János” (13,5.13) vagy egyszerűen mint „Márk” (15,39). Ugyanolyan kettős névvel állunk itt szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve annak a tanítványnak, aki három apostolnak is – Barnabásnak, Pálnak és Péternek – segítőtársa volt.

A legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint „Péter tolmácsáról”. Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette. 50–60 között írta evangéliumát, melyet Szent Péter prédikációiból állított össze.

Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz meghallani Péter szavát, aki a részt vevő szemtanú elevenségével mondja el a Keresztelő Szent János keresztségétől a mennybemenetelig történt dolgokat. Ezért találhatunk apró részleteket Márknál – és csak nála –, amelyek csak szemtanútól származhatnak. Például: Kafarnaumban az egész város ott tolongott az ajtó előtt (Mk 1,33), vagy Jézus a hajó végében egy párnán aludt (4,38).

A hagyomány Márkot az alexandriai egyház alapítójaként és vértanújaként tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98–117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje.

Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma pedig a 11. századtól április 25-én üli meg. Márk evangélista ikonográfiai attribútuma a szárnyas oroszlán.

* * *

Egy 8. századi legendagyűjtemény a következőket beszéli el Szent Márk evangélistáról:

Márk először Líbiában és Egyiptomban hirdette az evangéliumot és az Úr Krisztus második eljövetelét, majd Alexandriába ment. Amikor beért a városba, elszakadt a saruja. Ő ezt intő jelnek vette, hogy vándorlása véget ért, de keresett egy cipészt, hogy megcsináltassa a sarut. Az, amikor munkába fogta a lábbelit, megsebesítette a kezét. Márk nyállal sarat csinált, rákente a sebre és meggyógyította az embert. Az megkérdezte, honnan van csodatévő ereje. Márk akkor tanítani kezdett Krisztusról, és a cipész egész házanépével megtért. Ő lett az első hívő Alexandriában, Anianusnak hívták.

Márkot húsvét napján, a mi naptárunk szerint április 25-én liturgia közben az oltárnál támadták meg és fogták el. Kötelet kötöttek a nyakára, és úgy vonszolták a sziklás ösvényeken. Vére megfestette a sziklákat. De nem halt meg, ezért bedobták egy börtönbe, hogy megtanácskozzák, másnap miképp végezzenek vele.

Éjfélkor földrengés támadt, megjelent az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Márk, Isten szolgája, aki az Egyiptomba rendelt szent hírnökök fejedelme vagy, íme, a neved fölvétetett az élet mennyei könyvébe, és emlékezeted nem halványul el soha. Mert társa lettél az égi erőnek, amely lelkedet az égbe vezérli, és részed lesz az örök világosságban.” E látomás vigasztalásával a szívében Márk égre tárt karokkal így imádkozott: „Uram, Jézus, hálát adok neked, mert nem hagytál magamra, hanem szentjeid közé számláltál engem. Kérlek, Uram, Jézusom, békességben vedd magadhoz a lelkemet, és ne engedd, hogy kegyelmedtől elszakadjak!” Amikor ezt kimondta, megjelent neki az Úr, úgy, ahogy tanítványai között járt szenvedése előtt, és így szólt hozzá: „Békesség veled, Márk, mi evangélistánk!” Ő pedig így válaszolt: „Uram, Jézus Krisztusom!” – azzal az Úr elment tőle.

Másnap reggel összegyűlt a város népe. Kihozták a börtönből, ismét kötelet kötöttek a nyakára, s közben gúnyolódtak: „Vezessétek a marhát Bucoliba!” Márk, miközben a földön vonszolták, így fohászkodott: „Uram, a kezedbe ajánlom a lelkemet!” – és kilehelte lelkét. A pogányok nagy máglyát raktak, s el akarták égetni, de hirtelen fergeteges szélvész és felhőszakadás támadt, úgyhogy az áradó víz elől menekülniük kellett. Akkor jöttek a keresztények, és eltemették.

Istenünk, te Szent Márk evangélistát kiválasztottad az evangélium hirdetésének fönséges hivatására. Kérünk, nevelj minket tanításával, hogy hűségesen kövessük Krisztus példáját. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Egyházunk Szent Márk ünnepéhez kapcsolódóan végzi a búzaszentelést. Régen körmenetben vonultak a határba, és ott került sor a vetések megáldására.

A néphit, mint minden más szentelménynek, a megszentelt búzaszálaknak is különös erőt tulajdonított. Búzaszenteléskor a templomi zászlókra és a körmeneti keresztre búzakoszorút kötöttek. Tápén a búzakoszorúkat nyolc nap után levették, és a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen. Bálint Sándor gyűjtéseiből tudjuk, hogy a koszorúkat a betegek feje alá is helyezték, gyógyító erőt tulajdonítva a szentelt búzának.

A bukovinai székelyek a megszentelt búza főzetét lábfájás ellen tartották foganatosnak. A szegedi kenyérsütögető asszonyok Szent György-napi harmatot és szentelt búzaszálat tettek a kovászba, hogy a kenyér szépen keljen. Nógrádban, Hevesben mindenki tépett egy-egy szálat, és a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, az asszonyok imakönyvükbe préselték.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. 
Magyar néprajzi lexikon

Magyar Kurír

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

kovacs.agi

Szent Józsefre, az egyetemes Egyház védőszentjére, a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentjére emlékezünk főünnepén, március 19-én.

Szent József valószínűleg Kr. e. 30 előtt született. Ereklyéi nem maradtak meg, sírja feltételezhetően a názáreti Angyali üdvözlet-bazilika alatti barlangban volt, vagy a jeruzsálemi Jozafát-völgyben.

Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet szól Máté és Lukács evangéliumában. Eszerint József Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával. Még mielőtt házasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, de egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket.

Néhányan ezt a szentírási részt második angyali üdvözletnek tartják. Azzal a különbséggel, hogy míg Mária esetében nappal történt a jelenés, József esetében az isteni tervekről szóló megnyilatkozás éjjel zajlott, álmában. Élete másik két legfontosabb döntését József szintén éjszaka hozta meg. Úgy tűnik azonban, hogy nem pusztán a napszakról van szó. Az éjszaka jelentése abban az időben egyet jelentett a gonosz erők tevékenységével és a kísértések rendkívüli aktivitásával. Az éjszaka tehát József kétségekkel teli lelkiállapotára is utal. Lemondani saját álmairól és a legtisztább asszonnyal együtt élni teljes önmegtartóztatásban nem lehetett könnyű döntés Józsefnek. Amikor azonban elfogadta Isten akaratát, végig kitartott küldetése mellett, otthont adott Jézusnak, és gondoskodott Máriáról.

Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek.

József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. És Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott.

Józsefnek nagy üdvtörténeti szerep jutott. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, amennyiben ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése. Máté genealógiájából kitűnik ez. 

Utoljára a tizenkét éves Jézus jeruzsálemi eltűnésekor olvasunk Józsefről az evangéliumban (vö. Lk 2,42). Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként valószínűleg nem élt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.

A nyugati egyház naptárainak tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba.

Mindenható Istenünk, Te Szent József hűséges gondviselésére bíztad megváltásunk kezdetének titkait. Add, kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségével szüntelenül folytassa és teljesítse az üdvösség szent művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

A katolikus vidékeken József napja tavaszkezdetnek számít. Azok a szegediek, akik télidőben nem iparkodtak házuk előtt és udvarukban a hó eltakarításával, azt mondták tréfásan: „Nem vergődök vele, majd mögfogadom Szent Józsefot, majd elhordja ő.” Más mondás szerint: „Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe a füvet, akkor is előbújik.”

Az ország sok vidékén ezen a napon eresztették ki először a méhrajokat. Göcsejben a gazda e napon nem ment el hazulról, hogy méhei rajzáskor visszajöjjenek.

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Patrik püspök

KULTÚRA – 2022. március 17., csütörtök | 7:00

Szent Patrikra, Írország térítő apostolára és védőszentjére emlékezünk március 17-én. Ő az egyetlen szent, aki az Egyház egyetemes kalendáriumában Írországot képviseli. Ünnepét csak ezerkétszáz évvel halála után vették föl az egyetemes naptárba.

Patrik Britanniában született 385 körül. Tizenhat éves volt, amikor ír tengeri rablók elhurcolták rabszolgának. Birkákat kellett őriznie Írország nyugati partvidékének hegyein. Elhurcoltatását később jogos büntetésnek tekintette azért, mert „elfordult Istentől, parancsait nem tartotta meg, és nem hallgatott a papokra, akik az üdvösségre intették”. Elhurcolóit nem átkozta, jól tudta, hogy azok a kor „szokásai” szerint cselekedtek, és ezrek szenvedtek el hasonló sorsot.

Hatévi fogság után Patrik egy éjszaka álmában hangot hallott, amely azt mondta neki: „Jól teszed, hogy böjtölsz. Nemsokára visszatérsz hazádba.” Rövid idő múlva még ezt mondta a hang: „Lám, a hajód készen áll!” A hang indítására Patrik elmenekült, és az ismeretlen, ellenséges földön hosszú menetelés után elérte a tengert. Egy hajón Galliába került, ahol még egy ideig szolgálnia kellett, majd visszatérhetett Britanniába szüleihez.

Egy éjszaka azonban az írek hangját hallotta álmában: „Kérünk, jöjj, és élj közöttünk!” Ezután fölvételét kérte az egyházi rendbe, így akarta követni a hívást, amelyet úgy értelmezett, hogy missziós munkát kell végeznie az írek között. Amikor Celesztin pápa tervei szerint egy püspököt kellett Írországba küldeni, hogy az addig szórványosan kezdeményezett térítést elvégezze, Patrikra esett a választás, aki nagy jártasságra tett szert a Szentírásban. A Biblia ismerete később is különleges ismertetőjele lett az ír egyháznak.

Patrik írországi missziója páratlanul sikeres volt. Nemcsak a törzsfőket nyerte meg, hanem magát a népet is, amelyet a sziget legeldugottabb zugaiban is fölkeresett. Az írek részéről szokatlan készséggel találkozott. Ennek a ténynek köszönhető, hogy Írország kereszténnyé válása vértanúk nélkül ment végbe. Patrik nyugodt határozottsággal juttatta érvényre akaratát, amint ezt láthatjuk néhány ránk maradt leveléből. Bizonyára még fogsága idejéből emlékezett rá, hogy az élénk ír temperamentumnak szüksége van arra, hogy szilárd keretek közé szorítsák. A papok és a világiak életét világos rendelkezésekkel fékezte meg, és ezzel megvetette alapjait annak a szokatlanul kemény fegyelemnek, amellyel az ír egyház századokon át kitűnt, és amely képessé tette, hogy kiálljon egy rettenetes üldözést.

Sikere nyilván annak a körülménynek is tulajdonítható, hogy bár egykor az írek foglya volt, aki egy püspök teljes hatalmával tért vissza, sohasem viselkedett győzőként. 461. március 17-én halt meg. Ránk maradtak önvallomásai: a Confessio a világirodalom nagy önéletrajzai közé tartozik.

Írország lett az első ország az Alpoktól északra, amely saját egyházi nyelvet és irodalmat fejlesztett ki. Mindössze néhány alapfogalmat vettek át a latinból, amelyek hiányoztak az írből.

Írországnak a korai középkorban az egész keresztény Nyugat-Európa életében játszott nagy szerepe ellenére Szent Patrik tisztelete Írországon kívül szinte alig terjedt el. Ünnepéről az 5. század óta tudunk. A római naptárba 1631-ben vették föl március 17-ére.

* * *

Egy alkalommal Patrik egy király előtt állt, és Jézus szenvedéseiről beszélt neki. Közben a szent véletlenül a király lábára tette botját, és úgy ránehezedett, hogy a bot hegye átjárta a király lábfejét. Mivel a törzsfő azt vélte, hogy szándékosan sebzi meg a misszionárius, mert csak akkor veheti föl a keresztény hitet, ha fájdalmakat szenved el Krisztusért, ezért türelmesen csendben maradt. Amikor Patrik észrevette, hogy mit tett, nagyon megijedt, és imádságával tüstént meggyógyította a királyt.

Egy legenda azt beszéli el, hogyan mutatta meg Patrik az embereknek a tisztítótüzet. Egy vidéken már hosszabb ideje prédikált a szent, és csak keveseket tudott megtéríteni. Akkor olyan jelet kért Istentől, amely az embereket hitre tudja indítani. Isten egy helyet mutatott neki, és felszólította, hogy botjával rajzoljon keresztet oda. Akkor a föld kör alakban megnyílt, és egy mélységesen mély szakadék tárult föl. Egy hang megmagyarázta, hogy az a tisztítótűz bejárata, és aki önként leszáll oda, megszentelődik, meggyógyul, és bűneiért semmi más vezeklést nem kell elszenvednie. Ezt Patrik megmondta a népnek, és igen sokan leszálltak a mélybe. Nagy részük már másnap reggel visszatért.

A Szent Patrik emlékezetére tartott Lough Derg-i kemény bűnbánati zarándoklathoz ma is hozzátartozik, hogy a jámbor zarándokok egész éjszakákat imádságban töltenek. Nem alhatnak, hanem egész éjjel szakadatlanul imádkoznak a bazilikában, akár közösségben, akár egyedül, és ha úrrá akarnak lenni a fáradtságon, körüljárják a bazilikát. Így aztán reggel mintegy az üdvösség jeleként üdvözlik a felkelő napot. Csak a második éjszakán alhatnak egy keveset.

Szent Patrik kötődése a magyar egyházhoz

Walter Lynch írországi püspök hozta Győrbe a Könnyező Szűzanya kegyképét a 17. században, miután a Cromwell-féle üldöztetés idején menekülni kényszerült hazájából. A kép a győri székesegyház falára került. Néhány évtized múlva Írországban ismét üldözték a katolikusokat, és egy parlamenti határozat alapján az ország összes püspökét száműzték. A határozat elfogadásának napján, 320 évvel ezelőtt, 1697. március 17-én, Szent Patrik ünnepén a képen ábrázolt Szűzanya szeméből reggel 6 órától 9 óráig véres könnyek folytak.

Istenünk, te gondviselő jóságoddal Szent Patrik püspököt választottad ki, hogy Írország népeinek dicsőségedet hirdesse. Érdemeiért és közbenjárására add, hogy mi, akik boldog örömmel viseljük a keresztény nevet, szüntelenül hirdessük csodás tetteidet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás:
Diós István: A szentek élete
Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

„Azok közül, akik mindig velünk tartottak” – Szent Mátyás apostol

KULTÚRA – 2022. február 24., csütörtök | 6:00

Mátyást Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt választották apostollá Júdás helyett. Rá emlékezünk ünnepén, február 24-én.

Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét (vö. ApCsel 1,15–26), melyben így érvelt: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” Két jelöltet állítottak, akik megfeleltek ennek a feltételnek: Barnabást és Mátyást. A sors Mátyásra esett. Mivel a kiválasztás szempontja volt, hogy az apostolnak a feltámadás tanújának kell lennie, Mátyás valószínűleg találkozott a föltámadott Krisztussal.

Mátyás további sorsa ismeretlen. Az apokrif András és Mátyás cselekedetei állítása szerint a missziós területek elosztása alkalmával „az emberevők országa” jutott neki, valószínűleg Etiópia, ahol megvakították és börtönbe vetették, de Isten visszaadta látását, és András csodálatos módon kiszabadította.

Szent Mátyás lefejezése (Schedel-krónika, 1493)

A vértanúhalált állítólag lefejezéssel szenvedte el. Emiatt bárddal szokták ábrázolni, és a keresztény mészárosok és ácsok őt választották védőszentjüknek. Ezenkívül oltalmát kérik a cukrászok, szabók, kovácsok, és mint általában az apostolok, védőszentje a teológusoknak, hittanároknak, misszionáriusoknak is. 

Ereklyéit Ilona császárné a 4. században Trierbe vitette, ahol ma is tiszteletben részesítik a Szent Mátyás-apátság bazilikájában. Rómában február 24-én, Milánóban február 7-én, a bizánci szertartásban augusztus 9-én ünneplik.

Szent Mátyás sírja Trierben

Mátyás napjához országszerte időjárási regulák fűződnek. „Mátyás ront, ha talál (= megolvasztja, megtöri a jeget), ha nem talál, csinál (= ha már nem talál jeget, akkor faggyal köszönt be).” 

Mátyás apostol vértanúságának eszköze és így ikonográfiai jelvénye a szekerce vagy bárd. A nép képzelete a szent ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett: mintegy az apostol szekercéje töri meg a tél hatalmát. Csíkszentmártonban az a tréfás hiedelem járta, hogy ha nem indul meg a jégzajlás, akkor Mátyás a jégtörő csákányát pár hétre még éleztetni adta. Dugonics András jeles mondásai között olvassuk: „Tapogatva jár, mint Mátyás után a róka a jégen.”

Istenünk, te Szent Mátyást fölvetted az apostolok testületébe. Közbenjárására add, hogy szereteted boldog részeseiként eljussunk választottaid közé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendráium I.

Magyar Kurír

Szent Bálint vértanú, aki a szerelmesek pártfogója lett

KULTÚRA – 2022. február 14., hétfő | 9:00

Szent Bálintot vagy Valentint ma világszerte úgy ismerik, mint a szerelmesek, házasok védőszentjét, bár legendájában eredetileg egy szó sincs szerelemről. Alakja a történelem homályába vész, mégis nagy népszerűségnek örvend a mai napig. Ki volt valójában ez a titokzatos szent?

A Bálint név latin változata Valentinus, ami azt jelenti: erős. A Legenda Aurea úgy fogalmaz: „erőt bíró, azaz a szentségben állhatatos”. A hagyományban több Bálint nevű szent története keveredik, miközben nagyon kevés hiteles tény maradt fenn róluk. A gyér történelmi adatok miatt 1969-ben kivették Bálint nevét az általános római naptárból, meghagyva a róla való megemlékezés lehetőségét a helyi egyházak számára.

Annyi bizonyos, hogy a 3. században élt egy Bálint nevű római pap, akit vértanúként tisztelünk. II. Claudius császár sikertelenül próbálta hittagadásra bírni, ezért átadta Aster főtisztnek, hogy végeztesse ki. Bálint meggyógyította Aster vak leányát, mire a főtiszt és háza népe megtért. A császár 269 körül mindegyiküket kivégeztette. A vértanú pap halála helyén I. Gyula pápa templomot építtetett.

Szent Bálint felügyeli a terni székesegyház építését (14. század)

Bálint vértanú történetét a Legenda Aurea így őrizte meg:

Bálint tiszteletre méltó pap volt, akit Claudius császár magához hívatott, és megkérdezte őt, így szólván: „Mi lelt, Bálint? Miért nem élvezed barátságunkat azzal, hogy a mi isteneinket imádod, és hiú babonádat elveted?” Mire Bálint: „Ha Isten kegyelmét ismernéd, ezt semmiképpen nem mondanád, hanem lelkedet elfordítanád a bálványoktól, és Istent imádnád, ki a mennyekben van.” (…) Erre Claudius: „Ha Krisztus az igazi Isten, miért nem mondod meg nekem az igazat?” Mire Bálint: „Bizony, Krisztus az egyetlen Isten, s ha hiszel benne, lelked üdvösséget nyer, az állam gyarapszik, minden ellenséged fölött győzedelmeskedsz.” Claudius pedig így szólt a mellette állókhoz: „Római férfiak, hallgassátok, milyen bölcsen és helyesen beszél ez az ember!” Akkor így szólt a prefektus: „Félrevezeti a császárt! Hogyan is hagyhatnánk el azt, amit gyermekkorunktól vallunk?” És akkor Claudius szíve megváltozott, Bálintot egy másik parancsnok őrizetére bízták, és miután annak házába vezették, így szólt: „Uram, Jézus Krisztus, igaz világosság, világosítsd meg ezt a házat, hogy felismerjék; te vagy az igaz Isten!” Mire a prefektus: „Csodálom, hogy azt mondod: Krisztus a világosság. Viszont ha az én lányomat, aki régóta vak, megvilágosítja, megteszem, amit csak kívánsz.” Akkor Bálint imádkozva visszaadta a vak leány szeme világát, és abban a házban mindenkit megtérített.

A hagyomány egy másik 3. századi Bálint vértanút is ismer, aki az itáliai Interamna (ma Terni) püspöke volt, és a legenda szerint imája hatására szintén csodás gyógyulások történtek. Egyes történészek úgy vélik, a két mártír ugyanaz a személy lehetett. Akárhogyan is, Szent Bálint vértanú Istentől kapott gyógyító ereje miatt évszázadokig a lelki betegek, az ájulástól és epilepsziától szenvedők védőszentje volt.

Leonhard Beck: Szent Bálint (16. század)

Egy harmadik Szent Bálint emléknapja is februárra esik, bár ő később élt. Életrajza szerint passaui püspök volt, aki háromszor próbált letelepedni és téríteni Passauban, de mindháromszor elűzték, ezért az Alpokba húzódott vissza, és ott is halt meg 475 körül. Zenoburgban (ma Olaszország, Castel San Zeno) temették el. Ereklyéit III. Tasziló bajor herceg 764-ben Passauba vitette, a mai Szent István-dóm helyén épült első templomba. 1120-ban felnyitották koporsóját, és a holtteste mellett egy ólomtáblára írva megtalálták az életrajzát. A passaui egyházmegye patrónusa, ugyanakkor őt is úgy ismerik, mint akinek különösen is lehet a segítségét kérni betegség idején. Alakja összeolvadt a 3. századi vértanúval, ezért Németországban, Ausztriában főleg az epilepsziában szenvedők bizakodtak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) a tünetek, rohamok elriasztását célozta.

Hazánkban német nyelvterületről terjedt el Szent Bálint tisztelete. Ünnepe már középkori naptárainkban, misekönyveinkben szerepelt, népszerűségét mutatja, hogy Bálint évszázadokig gyakori keresztnév volt, sőt családnévvé is vált.

Jacopo Bassano: Szent Bálint megkereszteli Szent Lucillát (1575)

Bálint ünnepe a tavaszvárás kezdetére és a farsangi esküvők idejére esik – valószínűleg e naptári egybeesés miatt lett idővel a szerelmesek védőszentje, először Itáliában, majd Angliában és Franciaországban. A népszokások gyökere egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza: február közepén tartották lupercalia ünnepét, melyhez tisztító és termékenységi rítusok kapcsolódtak.

Bálint napját Angliában először Geoffrey Chaucer kötötte a romantikus szerelemhez Madárparlament (1374–82) című költeményében, itáliai hatásra. De nemcsak az angolok, más népek, például a horvátok is úgy hiszik, hogy a madarak ezen a napon tartják a menyegzőjüket.

A Bálint-nap és a szerelem kapcsolatát William Shakespeare Hamlet című drámája is őrzi.

Holnap Szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.

(Hamlet, 5. szín; Arany János fordítása)

Bálint napját ma világszerte a szerelmesek ünnepének tartják. Az évszázadok során számos, ezt a hagyományt erősítő, romantikus legendát is szőttek alakja köré. Az egyik elbeszélés szerint Bálint titokban adott össze keresztény fiatalokat, köztük katonákat a kedvesükkel. A Római Birodalomban a katonák csak a szolgálati idejük leteltével házasodhattak meg, különleges kegynek számított, ha valakinek előbb engedélyt adott erre a császár. Bálint ezért titokban adta össze őket, és a friss házasokat megajándékozta egy-egy virággal a saját kertjéből. Egy másik legenda szerint Szent Bálint volt, aki a történelem során először esketett össze egy pogány férfit és egy keresztény nőt.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
Wikipedia.org

Magyar Kurír

Szent Cirill és Szent Metód, Európa társvédőszentjei

KULTÚRA – 2022. február 14., hétfő | 6:00

Február 14-e Szent Cirill és Szent Metód ünnepe. A görög fivérek a szláv népeknek hirdették Krisztus örömhírét. A keresztény kelet két apostolát, Európa társvédőszentjeit keleten és nyugaton egyaránt tisztelik.

A testvérek közül Metód volt az idősebb, 815 és 820 között született. A keresztségben valószínűleg a Mihály nevet kapta. A fiatalabb, Konstantin (szerzetesi neve: Cirill) 827-ben vagy 828-ban született. Apjuk magasrangú császári tisztviselő volt.

Metód arkhón, vagyis az egyik határvidéki terület elöljárója lett, ahol sok szláv is élt. 840 táján aztán lemondott, hogy kolostorba vonuljon. A kolostor Bithiniában, az Olümposz-hegység lábánál feküdt. Cirill Bizáncban folytatta tanulmányait. Miután következetesen visszautasított minden kecsegtető politikai pályát, pappá is szentelték. Ragyogó szellemi képességeinek és műveltségének köszönhetően egészen fiatalon magas képzettséget igénylő beosztást kapott: Konstantinápolyban a Hagia Szofia levéltárának könyvtárosa és a pátriárka nagy tiszteletnek örvendő titkára lett. Hamarosan azonban szabadulni igyekezett minden ilyen tisztségtől, hogy teljesen a tudománynak és a szemlélődő életnek szentelhesse magát. Így titokban egy Fekete-tenger melletti kolostorba menekült. Hat hónap múlva találtak rá, és rábeszélték, hogy vállalja el a konstantinápolyi főiskolán a filozófia oktatását. Nagy tudásáért itt kapta a „Filozófus” címet. Ezután a császár és a pátriárka a szaracénokhoz küldte missziós küldetéssel. Cirill – hogy teljesíthesse feladatát – visszavonult a közélettől, csatlakozott bátyjához, s ő is szerzetes lett.

Szerzetesi nevük jelentése kifejezi hivatásuk lényegét: a Cirill név a görög Kürioszból ered, amelyből a Krisztus, Úr név is származik. Jelentése: Istennek odaajándékozott személy. Metód: olyan személy, aki valakit elkísér az úton, útitárs.

860-ban a görög fivéreket aztán a kazárok közé küldték a Fekete-tenger partjára. Krími tartózkodásuk során Kherszon közelében megtalálták a vértanú pápa, Szent Kelemen ereklyéit. Missziós útjukon eljutottak Nyugatra, és végül ünnepélyes keretek között átadták az ereklyéket II. Adorján pápának Rómában.

Kelemen pápa ereklyéinek megtalálása
(II. Vazul császár menologionából, 11. század)

Rasztiszláv, Nagy-Morvaország fejedelme III. Mihály császártól kért népe számára püspököt és tanítót, ki képes az igaz keresztény hitet a saját nyelvükön megmagyarázni nekik. „Népünk, amióta visszautasította a pogányságot, a keresztény törvényt tartja meg. Nincs azonban mesterünk, aki képes lenne saját nyelvünkön elmagyarázni az igaz hitet.” Cirill és Metód vállalták a feladatot. 

Nagy-Morvaország abban az időben Közép-Európa szláv népeit fogta egybe, Kelet és Nyugat áramlatainak kereszteződésében. A fivérek 873-ban megkezdték működésüket e népek között, és további életüket egészen nekik szentelték.

Glagolita írás a horvátországi  Krk szigetén, Baška közelében talált kőtáblán (1100 körül)

Cirill és Metód egyik célja az volt, hogy a keresztény dogmákat és liturgikus könyveket szláv nyelven írt könyvekben gyűjtsék össze, azonban szembesültek vele, hogy az ószláv nyelvet nem tudják a görög, illetve a latin betőkészlettel lejegyezni. Így született meg a 43 betűt tartalmazó glagolita ábécé, a legkorábbi szláv ábécé, mely egyes elméletek szerint a Szent Cirillről elnevezett, neki és fivérének tulajdonított cirill írás alapját képezte. Cirill és Metód lefordították szláv nyelvre a Szentírást; a szertartások nyelvéül is a szlávot használták.

„Meg voltak győződve arról, hogy az egyes népek nem mondhatják magukénak maradéktalanul a kinyilatkoztatásról szóló tanítást mindaddig, amíg azt nem hallották saját nyelvükön, és nem olvasták saját ábécéjük betűivel – méltatta a két görög fivér apostoli géniuszát XVI. Benedek pápa. – Cirill és Metód klasszikus példája annak, amit ma inkulturációnak nevezünk. Minden népnek ötvöznie kell saját kultúrájával a kinyilatkoztatott üzenetet, és saját nyelvével kell kifejeznie annak üdvözítő igazságát.”

Cirill és Metód térítő munkájuk eredményeivel Rómába mentek, ahol II. Adorján pápa fogadta őket, és jóváhagyta a szláv nyelvű liturgikus könyvek használatát. Metódnak azonban egyedül kellett folytatnia útját, mert Cirill súlyosan megbetegedett, és 879. február 14-én Rómában meghalt. Földi maradványai a római Szent Kelemen-bazilikában nyugszanak.

Cirill és Metód egy 15. századi ószláv krónikában

Metód hűséges maradt Cirill halála előtt mondott szavaihoz: „Nézd, testvérem, ugyanazt a sorsot vállaltuk, és ugyanazt a barázdát szántottuk. Én a földbe hullok, mert az én időm lejárt. Tudom, te nagyon szereted szent hegyedet, de ne add fel érte hithirdető munkádat. Hol találhatod meg jobban üdvödet?”

Miután Pannónia ősi egyházmegyéjének érsekévé szentelték és a „nemzetek” (azaz a szláv népek) apostoli legátusává nevezték ki, Metód a helyreállított szerémségi (sirmiumi) püspöki széket foglalta el. Apostoli munkáját azonban politikai és vallási jellegű nehézségek kísérték: két évre börtönbe zárták azzal a váddal, hogy beleavatkozott más püspökség joghatóságába. Innen csak VIII. János pápa közbelépésére szabadult ki. Végül Morvaország új fejedelme, Szvatopluk is elutasította Metód munkásságát, ellenezte a szláv liturgiát, és Rómában támadta az új érseket. 880-ban Metódot Rómába rendelték. VIII. János a találkozás hatására bullát adott ki, mely megerősítette a korábban kapott kiváltságot: a szláv nyelv használatát a szent liturgiában. „Aki a főnyelveket, tudniillik a hébert, a görögöt és a latint teremtette, ugyanaz teremtette a többi nyelvet is saját dicséretére és dicsőségére.”

A fivérek egy 18. századi orosz ikonon

Metód életének utolsó éveit a Szentírás, a liturgikus könyvek, az egyházatyák művei és a bizánci egyházi és polgárjogi gyűjtemény további fordításának szentelte. 885. április 6-án, virágvasárnap halt meg. A morvaországi Velehrad székesegyházában temették el.

„Jó hírvivők, elszánt testvérek és Isten tanúi voltak, akik erősebbé tették Európát” – fogalmazott tavaly február 14-én reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Cirill és Metód missziós tevékenységét az a meggyőződés határozta meg, hogy minden nép hivatalos az üdvösségre, és Krisztus minden emberért meghalt. Ezen egyetemes szemléletmódot Cirill saját filozófiai és teológiai elveiből vezette le: számára a filozófia az isteni és emberi dolgokban eligazító bölcsességet jelentette, amely Istenhez tesz hasonlóvá minket, embereket. Ennek legbelsőbb lényege a bölcsesség, a világnak azon szemlélete, amelynek segítségével behatolhatunk az isteni világba. Krisztus, „az emberek kedvelője” mindenkit el akar vezetni az igazság ismeretére, minden embert a bölcsesség részesévé akar tenni, görögöt és barbárt egyaránt – tanította Cirill. „A nap nem ugyanúgy süt mindenkire? Nem ugyanazon a módon lélegzünk mindnyájan?”

Ünnepüket 1880-ban vették föl a római naptárba, július 5-re. 1969-ben február 14-ére, Cirill halála napjára helyezték át.

II. János Pál pápa 1980. december 31-én kelt Egregiae virtutis kezdetű apostoli levelében Európa társvédőszentjeivé nyilvánította a keresztény kelet két apostolát. Metód halálának 1100. évfordulója alkalmából pedig, 1985. június 11-i dátummal, kiadta Slavorum apostoli kezdetű enciklikáját.

„Cirill és Metód összekötő kapocs, szellemi híd a keleti és nyugati hagyomány között, melyek az egyetlen Egyház egységes hagyományában futnak össze. Ők a keleti és nyugati testvéregyházak ökumenikus törekvéseinek példaképei és szószólói, hogy imában és párbeszédben ismét megtaláljuk a látható egységet, a tökéletes és mindent átfogó egységet. […] Cirill és Metód karizmatikusan hozzájárultak Európa építéséhez nemcsak a keresztény vallásos közösségben, hanem civil és kulturális vonalon is. Ma sincs más út ama feszültségek áthidalására, szakadások és ellentétek orvoslására, melyek az életet és az értékeket pusztulással fenyegetik nemcsak Európában, hanem az egész világon. Kereszténynek lenni manapság azt jelenti, hogy a közösség építői vagyunk az Egyházban és a társadalomban. Ehhez szükséges a testvérek iránti nyíltszívűség, a kölcsönös megértés, az együttműködésre való készség, a lelki és kulturális javak cseréje.” (Slavorum apostoli, 27)

Istenünk, te a két szent testvér, Cirill és Metód által vezetted el a szláv népeket az evangélium világosságára. Add, hogy tanításodat mi is szívünkbe fogadjuk, és mindnyájan egy néppé legyünk az igaz hit megvallásában. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
II. János Pál: Slavorum apostoli 

Magyar Kurír

Szent Ágota szűz és vértanú

KULTÚRA – 2022. február 5., szombat | 6:00

A keresztény ókor egyik leghíresebb szentjére, Szent Ágotára emlékezünk liturgikus emléknapján. Vincéhez és Balázshoz hasonlóan az ő élete és halála felől is csak a számos változatban ránk maradt, legendásan fölékesített szenvedéstörténet tájékoztat.

Ágota a szicíliai Cataniában született előkelő szülők gyermekeként. A fiatal, Krisztus szeretetére vágyó leány túlságosan hamar a kéjvágyó helytartó, Quintianus mesterkedéseinek célpontjává lett. Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira fölhasználva Quintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette. Az ilyesmi az antik korban nem ment ritkaságszámba. Ott az intézmény tapasztalt vezetőnőjének kellett volna a leány átneveléséről gondoskodnia. De az Aphroditéről elnevezett és minden odavágó mesterségben járatos hölgy gyorsan fölismerte, hogy Ágota esetében a kívánt érzületváltozást nem lehet elérni. Ezért a helytartó maga lépett akcióba.

Francisco de Zurbarán: Szent Ágota (1630–33)

Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták és börtönbe vetették. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia. Amikor a földühödött bíró semmire sem ment, poroszlóival szinte halálra verette, majd levágatta a leány mellét, aki mindezek után a börtönben olyan megerősítésben részesült, amilyen még a legendákban is ritkán fordul elő: a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter és meggyógyította.

Giovanni Lanfranco: Szent Péter meggyógyítja Szent Ágotát (1614 körül)

A nyilvánvaló csodát semmibe véve Quintianus továbbfolytatta a gyalázatos eljárást. Végül is Ágota az újabb bántalmazások következtében meghalt a börtönben. A legendás szenvedéstörténetnek ez a lényegi tartalma.

Giovanni Battista Tiepolo: Szent Ágota mártírsága (1756 körül)

Ágota tiszteletét az indította el, hogy szülővárosa, Catania a szent vértanúságának első évfordulóján csodásan megmenekült az Etna kitörésétől. A lakók a vértanú sírjáról elhozott lepellel (vagy pajzzsal), Ágota segítségét kérve vonultak a megsemmisítő lávafolyam elé, és az február 5-én minden várakozás ellenére megállt, és a tűzhányó elcsendesedett.

A legenda szerint angyal véste Ágota sírjára e feliratot: MENTEM SANCTAM SPONTANEAM, HONOREM DEO, ET PATRIAE LIBERTATEM (szent, készséges lelkület, Istennek dicsőség, a hazának szabadság). Catania népe töretlenül őrizte szent leánya emlékezetét és állandóan segítségül hívták, s hívják ma is a tűzhányó veszedelme ellen.

A Szent Ágota-ünnep Cataniában

Ugyanakkor Szent Ágota híre és tisztelete gyorsan elterjedt Szicílián kívül is az egész Egyházban. A római misekánon megemlékezik róla, s ugyanazt teszi a karthagói kalendárium és minden régi vértanújegyzék is. Rómában Symmachus pápa egy régi templomot szentelt Ágotának a Via Aurelián, Nagy Szent Gergely pedig az egykori ariánus templomot szentelte a tiszteletére. Ereklyéinek fölemelésén és elosztásán kívül tiszteletének elterjedését szolgálta a 10. század óta saját ünnepi officiuma is.

Tűzvész és földrengés ellen hívják oltalmul – a lávafolyam megállítása miatt. Hasonló okból Ágota az ércöntők, harangöntők, a kohászok és a bányászok védőszentje is. A középkorban a tizennégy segítőszent között találjuk. A mell- és méhrákban szenvedő asszonyok is hozzá fordulhatnak.

Hazánkban a középkor óta virágzott tisztelete, tűzvész ellen hívták segítségül: kis papírlapra felírták a sírföliratát, ezt emléknapján megáldották a templomban, majd a házak kapujára szögezték.

A 6. századi Jeromos-féle martirológium február 5-ére teszi Szent Ágota temetését. Ünnepét Rómában a 6. század óta ülik.

A legenda megőrizte Szent Ágotának azokat a szavait is, amelyeket bírája szemébe vágott, miután az szörnyű indulatában megcsonkíttatta: „Embertelen zsarnok! Nem szégyenled, hogy egy nő testéről azt vágatod le, amiből mint gyermeket anyád téged is táplált? Tudd meg, hogy lelkemben továbbra is épek melleim, melyeket Istennek szenteltem. Belőlük merítek erőt magamnak.” Ezek a szavak elevenen megőrizték a fiatal vértanú nő képét a kereszténység egész története folyamán.

Jacobello del Fiore: Szent Lúcia édesanyjával Szent Ágota sírjánál (15. század)

Az 5–6. századból származó legendás szenvedéstörténete szerint Szent Lúcia Ágota sírjához kísérte el beteg édesanyját, hogy gyógyulását kérjék. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által.

Urunk, Istenünk, járjon közben nálad bűneink bocsánatáért Szent Ágota szűz és vértanú, aki mindig kedves volt előtted, mert tiszta életével és vértanúhalálával megmutatta kegyelmed erejét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Február 3-án, Szent Balázs püspök, vértanú, a torokbetegségek védőszentjének liturgikus emléknapját tartjuk.A hazánkban is népszerű balázsáldás évszázadok óta része az egyházi hagyományoknak. A mai napon, és a rákövetkező vasárnap minden szentmise után balázsáldásban részesülhetünk. “Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Bosco Szent János áldozópap

KULTÚRA – 2022. január 31., hétfő | 6:00

Bosco Szent János, a Szalézi Szent Ferenc Társaság alapítója, „az ifjúság szentje” emléknapját, égi születésnapját ünnepli ma az Egyház.

Bosco János, eredeti nevén Giovanni Melchiorre Bosco 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, az észak-olaszországi Castelnuovo d’Astiban. Kétéves volt, amikor édesapja meghalt, így édesanyjának, Margherita Occhienának egyedül kellett felnevelnie őt és két testvérét. „Margit mama” bölcs nevelő volt, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakított ki családjukban. János már kicsi korától fogva pap szeretett volna lenni.

Elmesélte, hogy egyszer, kilencéves korában álmot látott, amely megvilágította számára küldetését: „Legyél alázatos, erős és állhatatos” – mondta neki egy asszony, aki ragyogott, mint a nap, „és akkor, amit majd látsz, hogy ezekkel a farkasokkal történik, akik bárányokká változnak, te is ezt fogod tenni gyermekeimmel. Én leszek a tanítómestered. A maga idejében mindent meg fogsz érteni”. János már gyermekkorától kezdve gyakran kötötte le társait bűvészmutatványokkal, amelyeket kemény gyakorlással sajátított el a munka és az imádkozás között.

Don Bosco szülőháza

Az idős Calosso atya volt első lelkivezetője, ő indította el a papi tanulmányok útján, amelyekért nagy erőfeszítéseket tett, míg végül is el kellett hagynia a családi házat, mert szembe került Antonio testvérével, aki azt akarta, hogy János inkább a földeken dolgozzon.

Diákként Chieriben létrehozta a „Vidámság Társaságát”, amelybe összegyűjtötte a városka fiataljait. Később itt járt szemináriumba is, és 1841 júniusában pappá szentelték. Akkori lelkivezetője, Cafasso atya azt tanácsolta neki, hogy tökéletesítse tanulmányait az egyházi kollégiumban. Közben Don Bosco maga köré gyűjtötte az első gyermekeket, és megszervezte a vasárnapi oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban megmaradtak Valdoccóban.

Édesanyja már idős asszonyként elfogadta a meghívást, hogy Torinóba menjen, és segítsen fiának. A gyermekek számára ő lett „Margit mama”. Don Bosco elkezdett szállást adni az otthontalan árváknak. Szakmát tanított nekik, és arra nevelte őket, hogy szeressék az Urat; együtt énekelt, játszott és imádkozott velük.

Az első gyermekekből lettek később az első munkatársai is. Így fejlődött ki az a híres nevelési módszer, amit „megelőző módszernek” nevezünk:

„Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!”

Idővel az első munkatársakból IX. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejött egy szerzetestársaság, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. Mottójuk a következő: „Lelkeket adj nekem, Uram, minden mást vegyél el!” A fiatal Savio Domonkos lett a megelőző módszer első gyümölcse.

A Segítő Szűz Mária, aki mindig támogatta Don Boscót a művében, számtalan kegyelmet ajándékozott neki, köztük egészen különlegeseket is, és mindig volt elegendő pénz is a vállalkozásokhoz. Segítette a róla elnevezett bazilika megépítését is. Szűz Mária segítségével Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét. A jótevőkkel és laikus segítőkkel együtt létrejött a Szalézi Munkatársak Egyesülete.

Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31-én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság atyjának és tanítójának” nevezte.

„Ha azt akarjuk, hogy meglássák rajtunk az emberek, hogy mi a növendékeink örök boldogságáért fáradozunk, és őket a sajátos feladataik teljesítésére tanítjuk meg, akkor mindenekelőtt szükséges, hogy sohase feledkezzetek meg arról, hogy ti e szeretett ifjak szüleit helyettesítitek. Ezekért az ifjakért mindenkor szeretettel munkálkodtam, tanultam, és teljesítettem papi szolgálatomat, de nemcsak én magam, hanem az egész Szalézi Társaság is. Rövidnek éppen nem mondható eddigi életemben, fiacskáim, hányszor meg kellett győződnöm e nagyszerű igazságról! Könnyebb dolog valakire megharagudni, mint őt elviselni; könnyebb a gyermeket megfenyíteni, mint őt meggyőzni; sőt, nyíltan megmondom: türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őket megjavítani.”

(Részlet Bosco Szent János levelezéséből)

Istenünk, te Bosco Szent János áldozópap személyében atyát és tanítómestert ajándékoztál a fiataloknak. A mi szívünk szeretetét is gyújtsd lángra, hogy egészen neked éljünk, és mindenkit hozzád vezessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító

KULTÚRA – 2022. január 28., péntek | 15:35

Aquinói Szent Tamásra emlékezünk, az „angyali doktorra”, aki egyetemi tanári és hittudományi munkásságának termését naponta letette az Úr oltárára, hogy a minőségét Ő döntse el. Összegző műve, a Summa Theologiae nyolcszáz év után is a katolikus gondolkodás és tanítás fontos forrása.

Aquinói Szent Tamás a nápolyi Aquinói grófok nemzetségéből származott, és már ötévesen a montecassinói bencés kolostorba került. Tizennégy éves korában magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte az akkoriban kivirágzó domonkos prédikátori rendet. 1244-ben a családja heves tiltakozása ellenére kérte fölvételét a kolduló szerzetbe.

Andrea de Bonaiuto: Aquinói Szent Tamás, a „Doctor Angelicus” 
szentekkel és angyalokkal (14. század) 

Tamás végig ellenállt minden csábításnak, amellyel életre szóló elhatározásának visszavonására akarták bírni. Az imádságnak és a tanulásnak élt. 1245-ben Párizsba érkezett, itt találkozott először a rend nagy tekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttel. Három éven át hallgatta előadásait, majd amikor a párizsi egyetemes káptalan Albertet Kölnbe küldte és rendi főiskola alapításával bízta meg, Tamás vele tartott, és négy évet töltött tanulással a Rajna menti városban.

1252-től Tamás már maga is előadásokat tartott Párizsban. Ezekben az években keletkeztek többek közt kommentárjai (Petrus Lombardus szentenciáskönyvéhez, Izajáshoz és Boëthius Szentháromságról írott művéhez), valamint Az igazságról című értekezése.

Tamás ezután hazájában, Itáliában tanított teológiát, majd IV. Orbán és később VI. Kelemen is a pápai udvarba hívták. Közben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését.

Legnagyobb műve a Summa Theologiae, a tudományosság és a gondolati mélység, az összefoglaló látás és a világosság mesterműve.

Lírai művei, himnusz- és szekvenciaszövegei is ismertek, ezek bensőséges istenkapcsolatáról és gazdag, mély érzelmi világáról tanúskodnak.

Sassetta: Aquinói Szent Tamás imája (15. század)

1269-ben rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre hívták teológiai professzornak. Ezek a párizsi évek jelentették tudományos munkássága csúcspontját.

1272-ben rendje megbízta Tamást, hogy központi teológiai főiskolát szervezzen Nápolyban. Két évvel később ismét kiragadták ebből a nyugodt tevékenykedésből, amikor X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte. Súlyos betegsége ellenére útra kelt, de 1274. március 7-én meghalt a fossanuovai ciszterci kolostorban.

XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta. 1567-ben V. Piusz pápa egyháztanítóvá nyilvánította. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette. Ünnepét először halála napjára helyezték, mivel azonban ez a nap legtöbbször a nagyböjtre esik, 1969-től január 28-án ünnepeljük, amely napon 1369-ben ereklyéit átvitték Toulouse-ba.

* * *

Benozzo Gozzoli: Aquinói Szent Tamás
Arisztotelész és Platón között (15. század)

Aquinói Szent Tamás filozófus és teológus korának és a szellemtörténetnek egyik legnagyobb hatású, ma is megkerülhetetlen személyisége volt. Szenvedélyes érdeklődése Isten megismerésére irányult. Nemcsak a hit fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a filozófia eszközeivel is.

Olyan teológus volt, aki végső bölcsességét és legmélyebb ismereteit a hitből merítette. A két valóság számára nem ellenkezett egymással: „A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket. A hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem oltja ki a tudás fényét, amely természetes örökségünk” – vallotta minden idők egyik legnagyobb hatású gondolkodója.

„Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.”

Szent Tamás azt akarta, hogy az egész ember testestül-lelkestül táruljon ki Isten előtt, ezért szembefordult az egészségtelen, természetellenes aszkézissel.

Diego Velázquez: Aquinói Szent Tamás (17. század)

Azért lehetett nagy hittudós, mert nagy imádkozó is volt. Valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett, és megvilágosításért imádkozott. A legenda elmondja, hogy egyszer a kereszt előtt állva az Úr hangját hallotta: „Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat szeretnél érte?” Ő ezt felelte: „Egyedül csak téged, Uram! Minden, amit írtam, előttem csak pelyva.”

Aquinói Szent Tamás ugyanakkor tudta azt is, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte. A nagy filozófus tudta, hogy csak a kicsinyek részesülnek Isten kinyilatkoztatásában: „Az alázat teszi az embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre.

Tanára, Albert állítólag így nyilatkozott Tamásról: „Ezt az ifjút néma ökörnek neveztük (higgadt megfontoltsága és testes alkata miatt), de ha egyszer majd elbődül a tudományban, az egész világ visszhangozni fog tőle.”

Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted az életszentségre való buzgó törekvéssel és a szent tudomány szenvedélyes szeretetével. Kérünk, add segítségedet, hogy világosan megértsük tanítását, és híven kövessük jótetteinek példáját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír

1242. jan. 27. Szent Margit születésnapja“Csodák márpedig léteznek

A Turul nemzetségből ismert Szent Margit, Isten és Hazája iránti szeretete és hűsége a nép szemébe is szentté avatta. Az ő szeretete és hűsége igaz példa és erős Szellemi örökség a magyar nép számára!Szent Margit életében számtalan csodát tett de Földi életét elhagyva is folytatódtak csodatevései.Sírjához zarándokoltak betegek kik meggyógyultak. A sír, melyben Margit teste nyugodott, az idők folyamán valóságos zarándokhellyéalakult. A környékről és az ország távoli vidékeiről érkezők itt kerestekgyógyulást, itt remélték terheik könnyítését. Gyakran járt közben Margit halálra vagy súlyos büntetésre ítéltek érdekében. Szívén viselte a betegek, az özvegyek, az árvák és a szegények sorsát.Margit ismertségét a halálával kapcsolatban, följegyzett csodák bizonyítják, híre emiatt gyorsan terjedt.Az emberek szentek segítségéhez többnyire csak igen súlyos esetek-ben fordultak. Általában elzarándo-koltak vagy elvitették!magukat a sírhoz, ahol azonnal, máskor hosszabb idő után meggyógyultak.Egyes esetekben, mikor a bajt különösen nagynak ítélték, fogadalmat is tettek a segítségértcserében. Legtöbbször hálaadó zarándoklatot, hírének terjesztését, emléknapjának!böjtöléssel való ünneplését ígérték, de olykor a kolostor szolgálatát, esetlegapácaságot és a szüzesség vállalását is kilátásba helyezték a csoda megtörténtének esetére. Az eseményekben különösen fontos szerep jutott Margit sírjának, ahová a meggyógyultak nagy sokadalommal együtt újólag elzarándokoltak.Különös erőt tulajdonítottak a helynek,hiszen ha a beteg nem tudott eljönni, akkor helyette valaki, többnyire rokona, édesapja futott a sírhoz imádkozni.A sírnak, mint helyszínnek a fontosságát húzzák alá Margitnak azon csodái, melyekben a szent a benne bízóknak a sír meglátogatását parancsolja.A sírt a betegek megérintették, olykor rákönyökölve könyörögtek, letelepedve mellé feküdtek, sőt volt, akit fölfektettek rá, és úgy nyerte vissza egészségét. A zarándoklatokalkalmával gyertyát gyújtottak, és természetesen imádkoztak. A jegyzőkönyv szerint az imákat (bő számmal maradtak fent) nagy siralmak közepette, a földre borulva hangosan mondták. A csodákért hálát adtak, ismét csak a földre borulva hangos szóval dicsőítették Istent és Margitot. A gyógyultak sokszor a sírnálmaradtak, és napokig hirdették a rendkívüli eseményt, így terjesztették és növelték Margit népszerűségét. Később újabb zarándoklatokkal tértek vissza, és ismét előadták a csodás eseteket.

Forrás; katolikus kurir, Szent Margit legenda, Wikipédia, Pálosok w, Domonkosok w, Felvidéki kk” Mariann Ökrös

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

KULTÚRA – 2022. január 26., szerda | 6:00

Efezus első püspöke, Timóteus és Kréta püspöke, Titusz életútját idézzük fel liturgikus emléknapjukon, január 26-án.

Timóteus Lisztrában született zsidó származású, keresztény anya és pogány apa gyermekeként; nagyanyját, aki szintén keresztény volt, Loisznak hívták (vö. ApCsel 16,1; 2Tim 1,5). Nevének jelentése: ’aki tiszteli Istent’. Szent Pál munkatársa volt, a fogságba is követte. Hogy mennyire becsülte őt az apostol, kitűnik abból, hogy több levélben szerepel mint munkatárs, illetve két neki címzett levél is található az Újszövetségben. Szent Lukács is többször említi Timóteust az Apostolok cselekedeteiben. Timóteus Tesszalonikába (1Tesz 3), Korintusba (1Kor 4,17; 16,10) és Filippibe (Fil 2,19–23) is elutazott Pál képviseletében. A Filippieknek írt levélben arról is szól az apostol, mennyire ragaszkodik Timóteushoz, aki lélekben oly hasonló hozzá (vö. Fil 2,20).

Ismeretlen festő: Szent Pál és Titusz

Titusz pogány görög vagy latin szülők gyermekeként született (vö. Gal 2,3), az antiochiai egyház közösségének tagja volt. Nevének jelentése: ’vadgalamb’. Barnabással együtt elkísérte Pált Jeruzsálembe, az apostoli zsinatra (vö. Gal 2). Pál annyira sokra tartotta őt, hogy még utazásait is hozzá igazította (vö. 2Kor 2,13), és levelet is címzett neki. Titusz korintusi útjáról, melynek során kibékítette Pált a közösséggel, a Második korintusi levél 7. fejezete számol be. A Szentírás buzgó misszionáriusként ábrázolja Tituszt. Egy ideig együtt térített Pállal Kréta szigetén, majd az apostol otthagyta, hogy a megkezdett munkát folytassa (vö. Tit 1,5). Pál második fogsága idején Titusz, feltehetően az apostol megbízásából, Dalmáciába ment (vö. 2Tim 4,10).

A későbbi években mind Timóteus, mind Titusz közösségek elöljárói, presbiter-püspökök lettek, akik nagy tanítómesterük, Pál apostoli munkáját folytatták.

Ismeretlen festő: Szent Pál és Timóteus

Amikor Timóteus Efezus püspökeként nem kímélte egészségét, ezt a gondoskodó, atyai tanácsot kapta Páltól: „Ezután ne csak vizet igyál, hanem élj egy kis borral is a gyomrod és gyakori gyengélkedéseid miatt” (1Tim 5,23). Az apostol így vall Timóteusról: „Te követted tanításomat, életmódomat, elhatározásomat, hitemet, béketűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet” (2Tim 3,10–11). Majd a következő fejezetben magához hívja római börtöncellájába: „Siess, jöjj hozzám mielőbb!” (2Tim 4,9).

A legenda szerint Timóteus még sok éven át az efezusi egyház élén állt, és egy napon a Diana-templom szolgái a bacchánsfelvonulások alkalmával agyonverték.

Ismeretlen festő: Szent Timóteus vértanúsága

Tituszra a krétai egyházat bízta a népek apostola, és a hagyomány szerint ő alapította Dalmáciában az első keresztény közösségeket.

Béda Martirologiuma (735) Szent Timóteus ünnepét január 24-re tette, és Rómában a 13. században ezen a napon kezdték ünnepelni. Szent Titusz ünnepe csak 1854-ben jelent meg a római naptárban, február 6-án. 1969-ben őt is áthelyezték Timóteus mellé, január 26-ra.

Istenünk, te Szent Timóteust és Szent Tituszt apostoli erényekkel ékesítetted. Közbenjárásukra add, hogy szentül és buzgón éljünk ezen a világon, és így méltók legyünk eljutni az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Adoremus

Magyar Kurír

Szent Pál apostol megtérése – Pál fordulása

KULTÚRA – 2022. január 25., kedd | 6:00

Január 25-én Pál fordulását, Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük.

A legkisebb az apostolok között – így ír magáról Pál. Nem találta méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében. Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment; az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Az így felelt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!” (vö. ApCsel 9,1–31) Az élmény hatása alatt Pál megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett.

A mai ünnep ennek a fordulatnak állít emléket. Megtérésének Krisztus új szószólója névcserével adott nyomatékot. Ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta. A névcsere jelképes értelmű: az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latin paulus jelentése: kicsiny. A kis termetű Pál, aki Saulként a legnagyobb volt az üldözők között, az apostolok sorában a legkisebbnek mondta magát.

Caravaggio: Szent Pál megtérése (1600 körül)

Akkor tért meg és lett az ősegyház tagja, amikor az kezdett elszakadni a választott néptől, s hozzálátott a birodalom pogány népeinek misszionálásához. A törvénytől függetlenné vált keresztény irányzat teológusa és előharcosa lett.

Mint ismeretes: Pál a Szíriát és Kisázsiát összekötő út mentén fekvő Tarzuszban született. Családja Benjamin törzsébe tartozott, ragaszkodtak a zsidó hagyományokhoz. Pál tudatosan a zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, és sok kortársánál buzgóbban ragaszkodott hozzá. Jól beszélt ugyanakkor görögül is, ismerte a hellén műveltséget és a pogány kultúrákat.

Meghívásával együtt Pál fölismerte, hogy feladata az evangélium hirdetése a pogányok között. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá vált arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek mindene lett. Megtérése után azonnal megkezdte a missziót, először Arábia területén, Damaszkusztól délkeletre.

Juan Antonio Frias y Escalante: Szent Pál megtérése (17. század)

A népek szent apostolának életéről – aki „Isten kiválasztott eszközeként” szóval és tettel utat tört az evangéliumnak a világban – tájékoztatást adnak levelei és az Apostolok cselekedetei.

* * *

Pál megtérése ünnepének különböző elnevezései maradtak fenn: Pál fordulásapálfordulás; az Érdy-kódexben: Szent Pál apostolnak megfordulatja; a Debreczeni-kódexben: Szent Pál apostolnak megtérése; Beythe Istvánnál: Szent Pál megtérölése napja; a szegedi nép ajkán: Jóraforduló Pál, az apostol megtérésének ünnepe.

E nap időjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtetnek, hiszen az idő is lassanként a tavaszba fordul.

Az első idevonatkozó, középkori hazai följegyzés egy misekönyvünkben olvasható. Eszerint a jó idő jó termést jelent, míg a köd a jószág pusztulását, a szelek háborút. A szentesi elnépiesedett regula is így tudja: Hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen hadakozás.

Későbbi kalendáriumi eredetű regulák is így tudják:
Ha fényes Szent Pál,
Minden termés szépen áll.
Ha Pál fordul köddel,
Jószág húllik döggel.

Csanádapácaiak szerint, ha szép, derült az idő, akkor még annyi hideg napra lehet számítani, amennyi az esztendőből már eltelt.

Magyarbánhegyes öregasszonyai így szoktak könyörögni: Pál, fordítsd meg a rostát, hiszen ezen a napon fordul meg az idő. Ha Pál napján süt a nap, még nagy hidegekre számítottak a tél végén.

Vásárosdombó hajdani vízimolnárai e napon kiállottak a széljárást kémlelni. Ha alulról fújt, akkor tudták, hogy még jeget kell törni – a déli szélből jósoltak tehát hideget.

Kiskanizsa öregjei szerint: pálfordulás: fele kenyér. Azt akarták ezzel mondani, ha a télire eltett élelem és takarmány fele még megvan, akkor nincs baj, a család már kitelel. Székesfehérvár-Felsővároson így mondták: pálfordulás: fele kenyér, fele bor. Kissé bővebb a zalaszentbalázsi szentencia: fele kenyér, fele széna, fele fa. Bókaházán: Pálnak fordulása, fél tél elmúlása.

Különös somlóvidéki, oroszi hiedelem volt, hogy e napon a határban minden esztendőben megfagy valaki, mert a tél megköveteli a maga áldozatát.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.

Magyar Kurír

Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

KULTÚRA – 2022. január 24., hétfő | 6:00

Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Az újságírók és írók védőszentjének életútját idézzük liturgikus emléknapja, január 24-e alkalmából.

Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez.

Ferenc a La Roche-i és az annecy-i kollégiumokba járt, majd 1562-től a jezsuitáknál tanult Párizsban. Mikor 1588 nyarán a vallásháborúk miatt Párizs környéke bizonytalanná vált, apja visszahívta Savoyába, majd Padovába küldte, ahol a család akarata iránti engedelmességből jogot tanult, személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. 1591. szeptember 5-én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és egy loretói zarándoklat után 1592 tavaszán visszatért Savoyába.

Ekkor már szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz, ezért visszautasította a házasságot, melyet családja előkészített számára. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok segítette elhatározását. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá.

Először Thono vagy Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, egy olyan területét, amelyet erőszakkal térítettek kálvinista hitre. Ferenc kivette a részét a felekezetközi párbeszédből, nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt. Hatására sokan megtértek. A sikerek nyomán a püspök Ferencet kinevezte segédpüspökévé. 1602-ben püspökké választották.

Ettől fogva Ferenc minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladataira mozgósította. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a parasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét.

Egy történet szerint egy nemesi származású, goromba ember valami miatt különösen gyűlölte Szalézi Ferencet. Szolgáival és kutyáival fölvonult a püspök háza elé, s ott egész éjszaka pokoli lármát csaptak. Az emberek vadászkürtöket fújtak és pisztollyal lövöldöztek, a kutyáknak pedig a fülét csipkedték, hogy minél jobban vonítsanak. Ez több éjszakán át megismétlődött. A püspök házanépe rájuk akart rontani, Szalézi Ferenc azonban visszatartotta őket, bár ő sem talált nyugalmat. Ezt mondta: „Ó, nem is olyan rossz ez! Mi legalább fűtött szobában ülünk, de azok a szegény fickók odakinn, akik szintén nem alhatnak, még fázni is kénytelenek hozzá.” Másnap Ferenc találkozott ellenfelével a városban. Rögtön odasietett hozzá, és olyan barátságosan és derűsen köszöntötte, hogy az őszintén bocsánatot kért a püspöktől.

Ferenc tervei között volt egy olyan kontemplatív női szerzetesrend alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre.

A nővérekkel való bensőséges kapcsolat Ferenc gondolkodásának és belső életének fejlődését egyre inkább misztikus irányba terelte. Gondolatai, melyeket rendszeresen följegyzett, lassan formát öltöttek és egységes tanítássá álltak össze. Művei: Bevezetés a lelkiéletbeFilóteaÉrtekezés az istenszeretetrőlTeotimus. Ez utóbbi könyv rövid idő alatt a lelki irodalom klasszikus írásává lett. Benne a legjobb formájában fejeződik ki Szalézi Szent Ferenc misztikája, amely egyszerre számol az akarattal és az érzelemmel.

Ferenc 1618-ban utazott utoljára Párizsba. Ez az út valóságos diadalmenet volt, oly nagy tiszteletadással vették körül. A fővárosban megismerkedett Páli Szent Vincével és Angelique Arnault anyával, a Port-Royal apátnőjével.

1622-ben Ferenc kénytelen volt Savoya hercegét Avignonba kísérni. Közeli halálának sejtelmével indult útnak. Hazatérőben megállt Lyonban. December 27-én agyvérzést kapott, és másnap meghalt. Halála után életszentségének híre állandóan növekedett, írásai számtalan új kiadást értek meg.

1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára.

Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé.

Bosco Szent János az általa alapított rendet Szalézi Szent Ferencről nevezte el. Magáévá tette Szalézi Szent Ferenc jelmondatát: „Lelkeket adj, Uram, a többit vedd el!” Arról, miért választotta a paraszti származású, egyszerű pap, Don Bosco a gazdag, arisztokrata származású püspököt példaképül, bővebben ITT olvashatnak.

Istenünk, te a lelkek üdvössége érdekében úgy akartad, hogy Szalézi Szent Ferenc püspök mindenkinek mindene legyen. Segíts, hogy példája szerint mi is fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat, és így mindenkor tanúságot tegyünk szereteted hatalmáról! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír

Szent Ágnes szűz, vértanú

KULTÚRA – 2022. január 21., péntek | 6:00

Szent Ágnesre emlékezünk liturgikus emléknapján, január 21-én.

Ágnes származásáról és életéről biztos adatot nem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála éveként 304-et jelölik. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét.

A római falakon kívüli Szent Ágnes-bazilika mozaikja

Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest, Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla, Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki. Ezekből a híradásokból kiderül, hogy Ágnes fiatalon áldozta életét hitéért. Nem világos, hogy lefejezték vagy megégették, és vértanúsága pontos idejéről is hallgatnak a források. Római helyi tradíció őrizte meg Ágnes vértanúságának hagyományát. Ezt a tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később meseszerű legenda szövődött köréje.

Említésre méltó viszont Szent Ágnes emlékhelye a római Via Nomentanán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos).

Ismeretlen olasz mester: Szent Ágnes vértanúsága (1278–79)

Bár a szent nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.

Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.

Ambrogio Bergognone: Szent Ágnes (1495)

A keresztény nép többféle változatban ismerte Szent Ágnes hősi halálának elbeszélését. Az egyik szerint akkor történt, amikor a börtönből nőket lökdöstek elő kínzásra, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a leendő kínzásuk színhelyét megpillantották. A kapitány szeme azonban megakadt egy leány arcán, aki alig lehetett több, mint tizenkét éves, de ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyoma sem volt.

A Szent Bertalan-oltár Mestere:
Szent Ágnes, Szent Bertalan és Szent Cecília (1505 körül)

A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte. Ágnes megmondta nevét. A kapitány meg akarta menteni őt, de Ágnes visszautasította. Ekkor egy katona felajánlotta, hogy feleségül veszi őt. Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől, és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta. Ágnes azonban nem fogadta el. Erre több katona is jelentkezett, mind Ágnes kezét akarta elnyerni, ő azonban mindenkit visszautasított, és ezt modta: „Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!” A kapitány erre megparancsolta, hogy azonnal fejezzék le a lányt.

Mindenható, Örök Isten, te ebben a világban a gyöngéket választod ki arra, hogy megszégyenítsd az erőseket. Segíts kegyelmeddel, hogy mi, akik Szent Ágnes szűz és vértanú égi születésnapját ünnepeljük, példáját követve állhatatosak maradjunk a hitben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír

Szent Sebestyén vértanú

KULTÚRA – 2022. január 20., csütörtök | 6:00

Szent Sebestyénre emlékezünk, aki Rómában szenvedett vértanúságot a 3–4. század fordulóján.

A vértanúként tisztelt Sebestyénhez mint segítőszenthez fordultak pestis és más – embereket, állatokat pusztító – járványok idején. Számos testvérület és kézműves céh tisztelte védőszentjeként, ereklyéinek birtoklásáért több település vetélkedik. 

Ünnepét egészen a 354. évi római kalendáriumig vissza lehet vezetni. Emlékezetét a Via Appián lévő, nevét viselő katakombában ülték meg. Már a 4. században építettek ott egy bazilikát, melyet először az apostolok tiszteletének szenteltek, csak később lett Szent Sebestyén temploma.

Benozzo Gozzoli: Szent Sebestyén (1465)

Szent Ambrus a 118. zsoltárról mondott 20. beszédében talál alkalmat arra, hogy Szent Sebestyénről szóljon, akinek édesanyja milánói lehetett. A püspök tanúsága bizonyítja, hogy a szent tisztelete 380 táján már elérte Milánót. Sebestyén eszerint Diocletianus társcsászára, Maximianus idejében (286–305) került Rómába, és ott szenvedett vértanúságot.

Hogy Szent Sebestyént tisztelték a sírjánál, arról egy kolostor alapítása is tanúskodik a bazilika mellett. III. Sixtus pápa (432–440) szerzetesi közösséget bízott meg azzal a feladattal, hogy gondoskodjék a tisztelet folyamatosságáról, az istentisztelet rendjéről és a zarándokok figyelmes ellátásáról. Ebben a kolostorban keletkezett az 5. század első felében a Szent Sebestyén-legenda, ez a romantikus szenvedéstörténet, tele csodás eseményekkel.

Caravaggio: Szent Sebestyén (1611–1612)

Eszerint Sebestyén a császári gárda tisztje volt, Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus is nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda továbbá tehetséges szónoknak mondja a tisztet, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez, és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Kinn, a szabad mezőn karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl.

Antonio Balestra: Iréne ápolja Szent Sebestyént

A legenda írója ily módon irányította a figyelmet arra, hogy a keresztény élet valójában elpusztíthatatlan. A hívőnek, aki halhatatlan, nem árthat semmiféle kínzás, sem a halál. A legenda azt is hangsúlyozza ugyanakkor, nem elég, hogy a vértanú a halálos szenvedést egyszer kiállja, többször is meg kell ízlelnie a halál misztériumát. Sebestyén újra a hóhérok kezére került, és másodszor is halálra ítélték: bunkókkal verték halálra, és egy csatornába dobták. Egy Lucina nevű római asszony temette el. A legendaíró itt is római hagyományból merít: egy Lucina nevű római matróna több vértanú történetében szerepel úgy, mint aki a halálra kínzottaknak megadja a végtisztességet. A Depositio Martyrum január 20-án emlékezik meg Szent Sebestyén temetéséről. 

Veronese: Szent Sebestyén vértanúsága (1565)

Sebestyén tisztelete a 16. századig nagyon eleven volt, Rómában kilenc bazilikát szenteltek neki. 680-ban Rómát megmentette a pestistől, ezért főleg a járványok idején hívták segítségül. Róma városának patrónusa. A fűzőkészítők, tűkészítők, halottvivők, kefekötők, kertészek, magkereskedők, puskaművesek, tímárok, tűzijátékárusok, vaskereskedők védőszentje, emellett a katonák, íjászok, rendőrök, valamint a Svájci Gárda védőszentje. Emléknapja a népi kalendáriumban Közép-Európa-szerte az első tavaszébresztő nap, mert e napon kezdenek „mézgásodni”, azaz nedvet szívni a fák.

Istenünk, add meg nekünk az erősség lelkét, és taníts minket Szent Sebestyén vértanú ragyogó példájával, hogy inkább kell neked engedelmeskednünk, mint az embereknek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Árpád-házi Szent Margit szűz

KULTÚRA – 2022. január 18., kedd | 6:00

Szent Margitra, a nagy engesztelőre, IV. Béla király leányára emlékezünk ünnepén. Az Árpád-házi királylány 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg.

Margit 1242-ben született Spalatóban, Klissza várában (a mai Horvátország területén). Nevét Antióchiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit Margit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Margit apja IV. Béla király, Szent Erzsébet testvére, anyja Laszkarisz Mária bizánci hercegnő volt. Édesanyja még a szíve alatt hordozta, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de súlyos vereséget szenvedett, és Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották, és megtörtént a lehetetlen: messze Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna–Tisza köze táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne maradjon az osztozkodásról.

Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, a veszprémi domonkos nővérek gondjaira bízták.

Székely Bertalan: Szent Margit zárdába lép
(falfestmény a pécsi székesegyházban)

A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, akkor még csak néhány évtizede létezett. Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Duna egyik szigetén (Nyulak szigete, ma Margit-sziget), Buda közelében. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben.

Atyja kétszer is fölkereste Margitot a kolostorban házassági ajánlattal, mindkét alkalommal biztosítva őt arról, hogy a fölmentést Róma minden bizonnyal meg fogja adni, hiszen a kilátásba helyezett házasságok igen nagy politikai előnyökkel járnának. Margit mindkettőt határozottan visszautasította, atyját pedig emlékeztette arra, hogy ő ajánlotta föl egykor Istennek.

Árpád-házi Szent Margit a Keresztény Múzeum 
1500 tájáról származó színezett fametszetén

A fennmaradt szenttéavatási akták Margit nővér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Ezekből kiderül, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: „Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”

Amikor megkérdezte Margittól egy nővér, hogyan kell imádkozni, ő csak elmosolyodott.

A szent királylány életének alapszabálya egészen egyszerűen hangzik, de a négy egyszerű tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.

Árpád-házi Szent Margit Simone Martini 14. századi táblaképén 
az assisi Szent Ferenc-bazilikában

Margit 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megmondta László király leánya, Szent Piroska ünnepére. Nemzetünk és rendje már kezdettől fogva boldogként tisztelte, sírjához zarándokok érkeztek, és hamarosan csodákat emlegettek. Különös tiszteletben részesült véluma (apácafátyla), mely meggyógyította IV. (Kun) László királyt.

V. István (Margit bátyja) leányának, Magyarországi Máriának (1258 körül – 1323) köszönhetően, aki nápolyi királyné volt, Margit tisztelete gyorsan elterjedt Itáliában. Első ábrázolásai itt születtek. Védőszentje elsősorban a magyar ifjúságnak, a nevelő- és gyógyintézményeknek, és békességszerzőként is tiszteljük.

Boldoggáavatási perét sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943-ban avatta szentté XII. Piusz pápa.

Szent Margit szimbolikus síremléke a Margit-szigeten

A magyar nyelvű Margit-legenda forrása egy 1300 körül készült és Marcellusnak, Szent Margit lelkiatyjának tulajdonított latin nyelvű legendaváltozat volt. A fordításra 1300 és 1320 között kerülhetett sor, majd a nehezen érthető szöveget 1360 és 1409 között átdolgozták. A legenda Ráskai Lea 1510-ben készült másolatában maradt fenn.

Istenünk, szüzesség kedvelője és védelmezője, Árpád-házi Szent Margit a te kegyelmedből fonta egybe a szűzi élet szépségét a jó cselekedetek érdemével. Engedd, kérünk, hogy az üdvösséges bűnbánattal visszaszerezzük lelkünk tisztaságát! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. 

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Mezey László: Árpádházi Szent Margit lelkiségének forrásai (Vigilia, 1971. május)
Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530)

Magyar Kurír

Remete Szent Antal

KULTÚRA – 2022. január 17., hétfő | 8:00

Remete Szent Antalra, a „szerzetesség atyjára” emlékezünk liturgikus emléknapján, január 17-én.

Szent Antalnak a keresztény hagyomány a legrégibb időtől fogva a „Nagy” megtisztelő jelzőt adta, annak ellenére, hogy Antal csak egy szegény közép-egyiptomi földműves volt, nem vitt végbe semmiféle történelemalakító tettet. Neve mégis mélyen belevésődött az osztatlan kereszténység történetébe, alakjából magával ragadó erő áradt, amely sok kortársát is elbűvölte. Ez a világtól futó remete, aki egyre nagyobb magányra törekedett, indította el a monasztikus élet hatalmas mozgalmát, amely a külső és belső támadások dacára máig töretlenül fennmaradt.

Michelangelo: Szent Antal megkínzása (1478)

Antalról nemcsak a legendák elbeszélései állnak rendelkezésünkre, hanem cáfolhatatlan, történelmi súlyú tanúbizonyságok is. Alexandriai Szent Atanáz érsek 365 táján keletkezett regénye ugyan inkább eposzteremtő szándékkal íródott, de a 4. század szerzetesi irodalmában megbízható tanúságtevőket találunk, különösen Pakhomioszt. És fennmaradt hét levél is magától Antaltól, valamint az Atyák mondásai (Apophtegmata Patrum) címen ismert nagy gyűjteményben megtalálhatók Antal mondásai, amelyekből jól kirajzolódik egyénisége.

Antal 250 körül született Koméban, Közép-Egyiptomban. (Decius császár (249–251) épp ebben az időben keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt.) Jómódú családban nőtt föl. Húszéves volt, mikor meghaltak a szülei, és ráhagyták a családi birtokot, valamint neki kellett gondoskodnia húgáról is. Egy alkalommal azonban a szentmisén felismerte, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvas: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között… Aztán gyere, és kövess engem!” Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy Antal úgy tett, amint hallotta: eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte új életét, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.

Ifjabb David Teniers: Szent Antal megkísértése (1644–1646)

Visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltárimádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott, később a Líbiai-sivatagban egy sziklasírban, majd egy omladozó kastély romjai között húzta meg magát. Egy barátja hordott neki kevéske ételt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített magának szállást. A démonok pedig támadást indítottak ellene. Antal „Isten teljes fegyverzetét” öltötte magára, hogy „a sátán cselvetéseinek ellenállhasson” (Ef 6,11). Így ő lett a győztes.

Francisco de Zurbarán: Nagy Szent Antal (1664 körül)

Amikor pedig húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük mint bölcs férfi, aki „ismeri a mélységes titkokat, és telve van Istennel” (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört meg a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították. Özönleni kezdtek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta ostromukat elhárítani. A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így lett a világ elől menekülő remetéből a „szerzetesek atyja”. Habár Antal sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van.

Antal, ha a szükség úgy kívánta, otthagyta a sivatagot. Ez történt például akkor is, amikor Maximinus Daia császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek Antallal. Elmúlt már kilencvenéves, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált. Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.

Az Osservanza-bazilika mestere:
Szent Antal és Szent Pál találkozása (15. század)

Antal százöt éves korában halt meg, 356-ban. Mivel arra kérte testvéreit, hogy titokban temessék el, sírja kétszáz éven át ismeretlen volt. 561-ben találták meg. Ereklyéit ma Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik. Élete nagy hatással volt Szent Ágostonra is. Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend kifejlődött. Két nemes férfi, apa és fia Szent Antal ereklyéje által meggyógyult az anyarozs okozta betegségből. Hálából kórházat építettek és ápolták a hasonló bajban szenvedőket. Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt „Szent Antal tüzének” nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.

A koptok, a szírek és a bizánciak január 17-én ünneplik Szent Antalt. Jeruzsálemben már az 5. században ugyanezen a napon emlékeztek meg róla. Rómában a 12. században vették át ünnepét.

Az Osservanza-bazilika mestere:  Szent Antal apát (1435 körül)

A bizánci művészetben a 8. századtól ismert képein ősz szakállú szerzetesként ábrázolták, kezében könyvvel. A 12. századtól az ortodox és a nyugati művészetben is feltűnt. Az antoniták alapítása után főként a betegek patrónusának tekintették és ekként ábrázolták. Attribútumai az ördögöket elriasztó kis harang, csengettyű T alakú boton, fáklya, erszény, láng, mankó, disznó, ördög a lábánál, illetve a szent remete temetésénél segédkező két oroszlán. Gyakran ábrázolták Remete Szent Pálnál tett látogatását, és főleg a 15–16. században megkísértését.

Az Osservanza-bazilika mestere:
Szent Antal megkísértése arannyal (1435 körül)

Orbánc, bőrkiütések, skorbut, pestis, járványok, kelések, fejfájás esetén hívják segítségül. A cukrászok, harangozók, haszonbérlők, hentesek, kesztyűsök, kosárfonók, mészárosok, munkások, porcelánkészítők, posztósok, sertéskereskedők, sírásók, takácsok patrónusa.

Istenünk, kegyelmed ajándékából Szent Antal apát csodálatosan szép remeteélettel szolgált neked a sivatagban. Közbenjárására segíts, hogy önmagunkat megtagadva, mindennél jobban szeressünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír

Magyarország elfeledett védőszentje – Remete Szent Pál

KULTÚRA – 2022. január 15., szombat | 6:00

A 3–4. században élt Remete Szent Pálra, az első keresztény remetére, a szerzetességnek mint a világtól elvonuló életformának első kezdeményezőjére emlékezünk január 15-én. Róla kapta nevét a magyar alapítású pálos rend.

Pál 228 körül született Thébában, Egyiptomban, mely a Római Birodalom tartománya volt. Gazdag családban, nagy gonddal nevelték. 244-ben azonban árván maradt, férjes nővérével és nagy vagyonnal. A Decius-féle üldözés elől vidéki házába húzódott vissza, majd amikor hírét vette, hogy sógora meg akarja szerezni a vagyonát, s ezért följelenteni készül, a sivatagba menekült, hátrahagyva minden vagyonát.

Dürer: Remete Szent Antal és Remete Szent Pál (1500–04)

Szent Jeromos, Remete Szent Pál életrajzírója így számol be erről:

„Decius (259–261) és Valerianus (253–260) császárok idejében igen nagy üldözés támadt az egész világon a keresztények ellen, de főképpen Thébában, Egyiptom tartományában, a Nílus folyó vizeinél. A császárok szolgái vagy inkább ördögei minden igyekezetükkel keresték a keresztényeket, hogy igen kegyetlen gyötrelmekkel mind testi, mind lelki életüktől megfosszák őket, megtagadtatva velük az igaz hitet. Pál tizenöt esztendős volt (sic!), mikor sógora – hogy jószágát, amelyet atyja hagyott rá, megszerezze – el akarta őt árulni a kegyetlen üldözőknek, nem tekintve felesége könnyeire. Ezért Pál elhatározta, hogy mindenét elhagyja, s a pusztába megy lakni a vadak közé, gondolva, hogy azok kegyesebbek lesznek hozzá, mint az emberek.”

A sivatagban egy hegy tövében kies barlangra talált: benne tiszta forrás csörgedezett, a barlang felső nyílásán besütött a nap, a bejáratánál pedig nagy pálmafa adott árnyékot és gyümölcsöt. Ide húzódott Pál, s bár időközben az üldözések alábbhagytak, majd 313-ban Nagy Konstantin császár türelmi rendelete nyomán teljesen megszűntek, itt is maradt haláláig. Hat évtizedet töltött a barlangban, imába és munkába merülve. Isteni jelként egy holló naponta elhozta Pálnak mindennapi táplálékát, egy darab kenyeret.

„Senki ne csodálkozzék ezen – írja Szent Jeromos –, mert bizonyságom Jézus Krisztus az ő angyalaival, hogy én két remetét láttam Szíria pusztájában, kik közül az egyik ötven esztendeig volt egy barlangban, és egész idő alatt makkból készített kenyérrel és zavaros vízzel élt. A másik egy régi kútban lakott, s naponta csak öt száraz fügét evett, semmi egyebet. Abban az időben, amikor Pál a pusztában élt, Szent Antal barát is ott lakott, aki kilencvenesztendős lévén elgondolkozott azon, vajon van-e valaki, aki nála több időt töltött a pusztában. És jelentették neki, hogy van egy nála tökéletesebb, s induljon el keresésére. Mindjárt útnak indult a jó öregember, egy botocskával támogatva megrokkant testét.”

341-ben Remete Szent Antal meglátogatta Pált.

 Az Osservanza-bazilika mestere: 
Szent Antal és Szent Pál találkozása (1440 körül)

„Megnézték egymást a szent vének nagy csodálkozással, és aztán összeölelkezve nevükön szólították egymást, mintha már régi ismerősök lennének, és nagy hálát adtak Istennek. Azután leültek a forrás közelében, és Pál szólni kezdett: »Íme, itt van, akit a pusztában annyi fáradsággal kerestél. Íme, a már megsenyvedt tagok megőszült szőrrel fedve. Íme, az ember, ki majd porrá lesz.« […] Miközben  beszélgettek, eljött egy holló, leszállt a közeli fára, azután kedvesen hozzájuk repülve letett közéjük egy kenyeret, és elszállt. Akkor Pál azt mondta Antalnak: »Áldott legyen az Úristen, ki nekünk eledelt küldött. Tudnod kell, hogy hatvan esztendeje már, hogy ez a holló nekem mindennap fél kenyeret hord, de most a te eljöveteledért az Úr megkettőzte az élelmet.«”

Velázquez: Szent Antal apát és Remete Szent Pál (1645 körül)

„»Édes Atyámfia, régóta tudtam én, hogy te e pusztában lakol. És az Úristen megígérte nekem, hogy meglátlak téged halálom előtt. Ezért eljött az idő, melyet oly igen kívántam, melyben az én lelkem eloldódik testem kötelékeitől. Az Isten hozott téged ide, hogy eltemesd az én testemet, földbe temetve a földet.« Mikor Antal ezt megértette, sírni kezdett, és kezdte kérlelni, hogy vigye őt magával arra az útra. Erre Pál így felelt: »Antal, nem illik, hogy azt akarjad, ami nem tetszik az Istennek. Jó volna neked a test terhét elhagynod, és a makula nélküli Bárányt, Krisztus Jézust követned, de atyádfiainak hasznáért szükséges, hogy bizonyos ideig még velük maradj, őket tanítsd és jó példát adj nekik. És ha nem restellnéd a fáradságot, megkérnélek, hogy menj el, és hozd el nekem azt a palástot, amit neked Atanáz adott, hogy abba takarva temesd el testemet.« Pál nem azért mondta ezt, mintha gondja lett volna arra, hogy holtteste mibe lesz takarva, hanem hogy Antal ne legyen jelen halálakor, és így kevésbé fájjon neki a halála.”

Antal el is ment a köpenyért, s mire visszatért, Pál már halott volt.

„»Uram, Istenem, meg akarok halni a szolgád mellett. Itt akarok megpihenni, mert ily módon boldog lesz a lelkem.« – Midőn Szent Antal így szólt, egyszer csak két oroszlán jött a sűrű erdőből, kiket Antal meglátva igen megrémült. De szívét Istenhez emelte, és segítséget kért tőle. Látta, hogy az oroszlánok úgy közelítenek hozzá, mint a szelíd bárányok. Megálltak Szent Pál teste mellett, és ordításukkal mutatták, hogy ahogyan tudják, siratják az ő halálát. Aztán kisvártatva körmükkel kaparni kezdték a földet, s hamarosan akkora árkot ástak, amelyben elfért egy ember teste. Elvégezvén munkájukat Szent Antalhoz közeledtek, és fejüket szelíden ingatva nyaldosták a kezét, mintha jutalmat kérnének munkájukért. Antal úgy ítélte, hogy áldást kérnek tőle, ezért szemeit az Úrhoz emelve így szólt: »Uram, Istenem, kinek gondviselése nélkül a falevél sem rezdül, és a legkisebb madár sem veszíti életét, add meg ezeknek az állatoknak, kik téged tisztelnek, ami nekik illendő.« És megáldva azokat, intett a kezével, hogy elmehetnek, s azok úgy is cselekedtek.”

Lorenzo Garbieri: Szent Antal eltemeti Szent Pált (1610-es évek)

I. Jusztinianosz császár templomot és egy nagy kolostort építtetett Pál barlangjánál a 6. században, melyet a 7. században az arabok elpusztítottak. Pál holtteste előbb Konstantinápolyba került, innen a velenceiek vitték magukkal városukba 1240-ben. I. (Nagy) Lajos királyunk idején a budaszentlőrinci pálos tartományi és anyaházba hozták a relikviákat (a Velence elleni győztes háború után). Alsáni Bálint pécsi püspök (1374–1408) és más neves személyek hozták el az ereklyéket 1381. október elején. 

„Velencéből pécsi Bálint pispek és zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy a köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák Szent Pálnak testét két aprószentöknek testivel Magyarországban, Budának fényes királyi városában. Oly nagy tisztösséggel és készölettel, oly nagy processióval és ajtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt. És helyhezteték Buda várában Szent János kápolnájában, éjjel-nappal vigyázván őmellette két remete fráterek.” (Érdy-kódex)

Budáról november 14-én ünnepi körmenet kísérte az ereklyéket a budaszentlőrinci pálos monostorba. A körmenetet maga Lajos király vezette. Idővel külön kápolnát építettek az ereklyéket tartalmazó díszes márványkoporsó részére. A zarándokoknak engedélyezett búcsúk a későbbiek során tovább gyarapodtak, a búcsúnyerés lehetősége is hozzájárult ahhoz, hogy Budaszentlőrinc az ország egyik legnépszerűbb zarándokhelye lett. Nagy Lajos az ereklye magyar földre hozatalával Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettől kezdve Pál Magyarország társvédőszentje.

A 13. században élt Boldog Özséb, a pálos rend alapítója huszonnégy évet töltött a Pilisben, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét, melyet Remete Szent Pál oltalma alá helyezett, hiszen első remeteként ő volt ennek az életformának az elindítója.

Jusepe de Ribera: Remete Szent Pál (1647)

Szent Pál fejereklyéje a pálos hagyomány szerint 1523-ban került Budaszentlőrincre a prágai székesegyházból, ahol a csehek elrejtették és ezt írták rá: Szent Anasztázia feje. Egy jámbor cseh pap azonban, az ámítást nem tudván elviselni, megmondta II. Lajos királynak az igazat. Az erős őrizet alatt Budára hozott fejereklyét Orbán napján Simon zágrábi püspök adta át a szentlőrinci kolostorból odavonult pálosoknak, akik egyesítették a többi taggal. Följegyezték, hogy Bebek Imre későbbi fehérvári prépostnak iszonyúan fájt a foga, semmiféle orvosság nem segített rajta. Egyszerűen öltözve, födetlen fővel, fáklyával a kezében gyalog vett részt az ünnepélyes menetben. Fogfájása azonnal megszűnt. Mohács után az ereklyéket Trencsénbe menekítették, ahol egy tűzvész alkalmával elégtek.

Remete Szent Pál legendáját a Peer-kódex közli. Az ereklyék átvitelének alkalmára és az ünnepre írt officium a magyar liturgikus költészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Ismeretlen szerző Historia de translatione Sancti Pauli Thebaei cognomento primi eremitae címmel megírta az ereklye legendás történetét és beszámolt új elhelyezéséről. A Pál sírja, illetve ereklyéi körül történt csodákat Hadnagy Bálint OSPPE foglalta írásba. 1480-ban nagy szárazság pusztított Magyarországon. Ekkor a pálosok szent életű generálisa, Gergely háromszáz pálossal körmenetben vonult Szentlőrincről a királyi vár kápolnájába. Az úton odafelé imádkoztak és énekeltek, a kápolnában misét mutattak be. Utána Mátyás király vendégelte meg őket, majd visszatértek kolostorukba. Alig értek haza, hatalmas eső támadt. Ezért a nép esőhozó (imbriferi) névvel illette őket.

Remete Szent Antal és Remete Szent Pál
(Magyar Anjou Legendárium, 1320/40)

Remete Szent Pált a késő középkorban kezdték ábrázolni, sötét köpenyben, kapucnival és mankóval vagy pálmarostokból készített ruhában, általában Szent Antal remetével együtt, leginkább a pálosok templomaiban. Attribútumai a temetésénél segítő két oroszlán, a pálmafa és a kenyeret hozó holló. 

A kosárfonók tartották őt védőszentjüknek. Az egyiptomi remeték ugyanis – különösen később, amikor már közösségeket alkottak – kosárfonásból, illetve kosaraik eladásából tartották fenn magukat.

Istenünk, te Remete Szent Pálnak a magányban erőt adtál arra, hogy a szegény és alázatos Krisztust kövesse mindhalálig. Közbenjárására add meg nekünk is, hogy hivatásunkban hűségesek legyünk és eljussunk arra a tökéletességre, amelyet egyszülött Fiadban állítottál elénk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír