Drága kicsi angyalok
Drága kicsi angyalok, szálljatok, szálljatok,
csillagként ragyogjon színarany szárnyatok.
Szabadon röppenjetek abba a gyönyörű világba,
ahol röpke életeteknek lesz folytatása.
A Jóisten, már vár titeket, Ő, otthonába fogad,
minden kicsi angyalt, aki nála keres vigaszt.
Hiszen jósággal telt, érző szíve tudja milyen az,
mikor egy kicsi angyalka magára marad.
Most már ne féljetek, ne sírjatok, ne rettegjetek,
hiszen, Isten, minden bajtól megvéd titeket,
így már nem árthatnak nektek többé, azok sem,
kik fájdalmat okoztak ebben a földi életben.
Ti már ott kaptatok kis angyalkák menedékhelyet,
ahol nem lesznek katonák, nem lesznek fegyverek,
és nem lesz ellenség sem, ami okot adna arra,
hogy a félelem, szemetekből, könnyetek kicsalja.
Az új világban minden más, itt boldogok az emberek,
hisz szívükben nincs más, csak végtelen nagy szeretet,
ami sosem engedné azt, hogy csöppnyi lelketek,
gonosz felnőttek emberektől megsérüljenek.
Kun Magdolna
” Borzasztó dolog meghalni…Nem olyan borzasztó az, Teofil.
Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó…
De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet… Itt maradsz te, ezután is.
Csak nem láthatnak többé az emberek…
Te hinted el éjszaka a harmatot a fűre,
és te rázod le a fák leveleit ősszel.
És amikor az első virágok kinyílnak az erdőn, ott állsz majd mellette,
és megfested a szirmait, amilyenre akarod.
Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjaid megérinti a fenyőtűk hegyét,
és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd,
mint a szellő, a jóillatot üvegből üvegbe.”
Wass Albert.
Reményik Sándor: Üzenet
Miért sirattok?
Isten arca volt, amely
simogatón, hívón
rám hajolt.
És én mentem, s most
fényözönben élek,
és nem vagyok más,
csupán tisztult lélek.
Sziromhullás volt,
árnyékom lehullt,
a szemetek könnybe
miért borult?
Ha emlegettek, köztetek leszek,
ha imádkoztok, veletek vagyok,
ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
emlékem így áldás lesz rajtatok.
GYENGE ILDIKÓ – NEM HALTAM MEG!
Nem, nem haltam meg.
Csak egy angyal csókolt meg.
A csókkal elrepültem.
Elvette terhem,
Szabad lettem.
.
Nem, nem haltam meg.
Attól, hogy nem látsz, még élek,
Csak már semmitől sem félek.
Keress meg szívedben,
ott hajózok ereidben.
.
Nem, nem szűntem meg.
Úgy biztos nem, ahogy gondolod.
Érzed ezt a finom őszi illatot?
Az ősz én vagyok.
.
Nem, nem tűntem el.
Ne halott emberként gondolj rám!
Csak nézz az égre fel,
Felvettem csillagruhám.
.
Nem, én nem haltam meg.
Csak már emlék vagyok.
Esténként a széllel keringőt táncolok.
Ablakodon holdfényként pihenek meg.
.
Nem, nem felejtelek el.
Árnyékként követlek napodban,
Visszatérek hozzád álmodban.
Leülök ágyad szélére,
Benézek a lelked mélyére.
.
Nem, nem hagytalak el.
A kis bizsergés én vagyok,
Arcodra mosolyt cirógatok.
Nem, nem mentem el.
.
Ott vagyok minden fában.
Szemedbe örömöt csaló
Minden pislantásban.
Nem, nem mentem el.
Maradok, míg akarod,
Füledbe szeretetet suttogok,
Míg elhiszed nekem,
Hogy a mindenségben én veled egy vagyok.
Mind elmentek
Mind elmentek már, kik engem szerettek,
kik az élet kudarcától megvédelmeztek,
kiknek szerény kívánságuk egy dolog volt csak,
hogy végigkísérhessék életutamat.
Mind elmentek már, kiknek jóságérzete,
az emberséget, becsületet belém nevelte,
s azt a boldog tudatot, hogy bárhová is mennek,
ugyanolyan hűen, s kitartón szeretnek.
Mert nincs az a távolság, és nincs az a határ,
ami a lelkükbe forrt szeretetet megállíthatná,
hiszen lelkük az mely átlépi a végtelent, s az időt,
hogy tisztán ragyoghasson Isten színe előtt.
Kun Magdolna
Menni kell tovább
Nem hagytak itt minket, csak előbb elmentek,
azok kikből áradt a jóság és a szeretet,
akik értünk éltek, értünk haltak, értünk éreztek,
szíveikbe belerejtett örök félelmet.
Tudjuk, hogyha időnk lejár mi is elmegyünk,
akárhogy is tiltakozunk, bárhogy könnyezünk,
mert egy napon mindenkinek menni kell tovább,
oda ahol vár minket a halhatatlanság.
Sosem hagytak el minket, csak előbb elmentek,
hogy legyen, aki vár majd minket, ha bevégeztetett,
és legyen, ki ajtót nyit, és tárt karral fogad,
ha egyszer eléri lépteink az égi kapukat.
Kun Magdolna
Hamarosan Halottak napja…
Aranyosi Ervin – Halottaknak napján
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…